Tékozló Homár

Ismeri a Bella Itália Bútorházat?

2017.02.06. 15:09 | Homár Hilda | 59 komment

csavarlyuk.jpg

A Bella Itália Bútorház nem most debütál nálunk, igaz, akkor nem akartak reagálni a posztra, hiába küldtük el nekik. Ki tudja, lehet, hogy most fognak. 

Tisztelt Tékozló Homár!

Szeretnénk megosztani, hogy milyen kálvárián megyünk keresztül, hátha ezzel valakit megkímélünk hasonló helyzettől. Ha valakinek eszébe jutna a Balla Itáliától vásárolni: BOTRÁNY! Nagyon NEM ajánlom, hogy itt vásároljanak!

Mi 10 hét után kaptuk meg a bútort, és akkor is harcolni kellett azért, hogy átvehessük. A kanapé sérült volt, (ezt is rögtön képekkel illusztrálva jeleztük a cégnek… nem foglalkoznak vele), még nekünk kellett fúrni, összeszerelni több órás munka árán tudtuk használhatóvá hozni. Mindez egy 356 800 Ft.

Az ágykerettel még mindig szenvedünk, használhatatlanul szállították le a veszprémi üzletbe. Jóindulattal is félig késznek nevezhető a bútor. Elvileg csak össze kellene illeszteni az elemeket! Ezt nem tudjuk megtenni, hiszen nincs hova illeszteni őket, csupán három kárpitozott fa deszkát kaptunk, amit ágynak neveznek. Aminek vételára 189 000 Ft.

Telefonon nem lehet elérni a céget vagy ha felveszik, hát nem tudnak segíteni, írjunk az ügyfélszolgálati e-mail címre, amit egyébként már kapásból az ügyvédjük kezel.

Egy hónap után küldtek csavarokat, hogy mi rakjuk össze, mindenféle útmutató nélkül. Ha akarjuk, akkor plusz felárért küldenek ki szakembert... Szóval még nekünk kellene pluszban fizetni azért, mert hiányosan küldték el a terméket! A vételárat nem akarják visszaadni, pedig 1 héten belül jeleztük igényünket.

Megyünk békéltetőtestülethez! Mivel a határozata ugye nem jogerős, konkrétan semmi nem védi a fogyasztókat. Arról nem beszélve, hogy amikor a Vásárlók könyvét kértük, első alkalommal nem adták ide, mire a fogyasztóvédelem nem csinált semmit... Második látogatásunk során ki akarták szúrni a szemünket egy nem hitelesített könyvvel, de ugye mi ebbe nem voltunk hajlandóak beleírni. Viszont tudták, hogy addig nem távozunk, amíg nem írhatunk egy jegyző által hitelesített könyvbe. Kb 2 órát vártunk, hogy végre élhessünk jogainkkal! (A körülményeket túl hosszú lenne leírni...)

Nem mellékesen mi ágybetét nélküli ágyat vásároltunk, az üzletben csak ágybetétes ágyak vannak kiállítva,- amik teljesen más kialakításúak- nem is hasonlítanak arra amit az általunk kapott elemekből összerakva kapnánk.

Tehetetlennek érezzük magunkat, hogy semmit nem tehetünk pedig kifizettünk nagyon sok pénzt, és használhatatlan bútort kaptunk készhez. A Fogyasztóvédelem is tovább küldött minket a Békéltető Testülethez, mert ők is tehetetlenek sajnos. A bútorok természetesen, olyan mennyiségű fóliába becsomagolva érkeznek, hogy az embernek ne jusson eszébe az üzletben elkezdeni bontogatni... De tanultunk az esetünkből, talán másnak is tanulságos lehet.

Ha esetleg hasonló helyzetben van valaki, akkor „összefoghatnánk” a cég ellen, illetve ha valaki tudna jogi tanácsot adni,azt is szívesen fogadjuk mert mi dühösek és tehetetlenek vagyunk.

Csatoltan elküldöm a képeket az "ágyról" és a kanapé minőségéről.

Tisztelettel és köszönettel:

Péter

UPDATE!

Az ügy megoldódott.
Miután azt a választ kaptuk tőlük, hogy díj ellenében tudnak szerelőt küldeni, aki összeállítja a kanapét, közöltük velük hogy a Békéltető Testülethez fordulunk.
Érdekes módon ezt követően rögtön jelezték, hogy elszállítják az ágyat és visszautalják az összeget.
Mikor a futár megérkezett semmi papír nem volt nála az ágy elszállításról- természetesen, csak abba mentek bele, hogy utána utalnak-, végül nagy nehezen "előkerült" az autóból egy garancia érvényesítő papír amire felírta, hogy elvitte az ágyat... AZ már csak hab  a tortán, hogy az ágyhoz, 2 hónappal korábban rendeltünk egy matracot, ami nem mellékesen mint a futár nagy lelkesen közölte, máshol legalább fele annyiba kerül, azt is hozták egyúttal, 2 hónap elteltével... Ekkor a futár felírta tollal az ágy és a kanapé garanciapapírjára tollal, hogy: MATRAC, 2 év....ez lenne náluk a jótállás... Az összeg megérkezett, úgyhogy visszavontuk a Békéltető Testületnél indított panaszt, de a véleményünk a cégről nem változott.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

enrico palazzo 2017.02.06. 15:14:44

"Megyünk békéltetőtestülethez! Mivel a határozata ugye nem jogerős, konkrétan semmi nem védi a fogyasztókat."

Az ajánlás nem jogerős. Előre megkérdezik a céget, hogy aláveti-e magát a döntésnek. Ha igen, akkor az jogerős.

Thule 2017.02.06. 15:34:35

"A kanapé sérült volt" - itt kellett volna megállni. Mindenhol elmondták sokszor, hogy hibás teljesítéskor nem állunk neki önszántunkból megoldani a problémát, hanem hívjük a kereskedőt. 3 napon belül kötelesek azonnal cserélni a terméket. Ha nem tudtatok beszélni velük, akkor a helyzetet dokumentálni, a cég levelezési címére tértivevényes ajánlott levelet küldeni, vagy bemenni az üzletbe és a vásálók könyvébe beírni. Ha nincs vásárlók könyve, vagy nem adják oda, akkor ugyanezt leírhatod a levélben és ezzel egyidőben azonnal panaszt kell tenni a fogyasztóvédelemnél. Ezt kellett volna tenni, sajnos minden további hülyeség teljesen felesleges volt.

Kutyahoroszkóp 2017.02.06. 15:35:35

Bellagenya. Mit akarol, kézműves bútor nem ér meg több, mint 3.5 kilót? Sajátkézműves. Ha a csaptelep is olasz, csak akkor vagytok jók, merkülönben nincs szinergia. Belátható.

sarostehen 2017.02.06. 15:36:35

@enrico palazzo: És ha a cég azt mondja hogy nem? Akkor mi történik?

Thule 2017.02.06. 15:37:05

Az előzőhöz még: a 3 napon belüli időtartam arra való, hogy a hibás teljesítést bejelentsd. Sok esetben 3 nap alatt a bejelentés is és a csere is nem tud megvalósulni. Azonban onnantól, hogy bizonyítható módon időben bejelentetted a hibás teljesítést és a csere iránti igényedet, eltelhet még 10 nap is, az már nem számít. Jogszerűen jártál el.

Terézágyú 2017.02.06. 15:38:00

"Mi 10 hét után kaptuk meg a bútort"

Már régen le kellett volna mondani. Nem értem ezt az óriás szívási vágyat az emberekben :(

"és akkor is harcolni kellett azért, hogy átvehessük."

Ott álltak a kapuban a szállítók, de nem akarták odaadni, harcolni kellett érte????

Thule 2017.02.06. 15:41:19

@Terézágyú: A 6-10 hét várakozási időről előre szólnak, benne van a szerződésben. Ha azelőtt állsz el, mint ami a szerződésben van, bukod az előleget amit megrendeléskor kifizetsz (akkor is bukod, ha a webshopban rendeled, mert ezek megrendelésre készülő egyedi termékek, nem vonatkozik rájuk a 14 napos elállás). Van tőlük bútorom, az év világon semmi gond nem volt. 8 hetet kellett várnom, a 9. héten szállították ki, összerakták. Mindent elmondtak előre és benne volt a szerződésben is.

sarostehen 2017.02.06. 15:42:19

Érdemes megnézni eme fantasztikus cég FB oldalán a látogatói bejegyzéseket.. :D 10-ből 9 = "Osztva", "Osztva lájkolva".. stb :)
Gondolom 2 ők is kisorsolnak egy IKEA széket a megosztók között :DD

Terézágyú 2017.02.06. 15:42:40

@Thule:
ugyanettől a Balla nevű cégtől?

Thule 2017.02.06. 15:45:26

@Terézágyú: Igen, tőlük, csak nem a veszprémi részlegtől. Lehet, hogy azok parasztok :) Mondjuk nyilván egy pozitív példa nem zárja ki a negatív példákat. Mindenesetre az biztos, hogy előre megmondják 'sokat' kell várni (nekem a 6-10 hét nem meglepő, máskor is 4-6 hét volt minimum másik bútorboltból - RS), tehát a 10 hét önmagában nem baj, ha szóltak róla előre. A FB oldalukon a sok osztva azért van, mert a rengeteg agymosott birka nem tudja elolvasni a posztokat és osztják, mert azt hiszik nyereményjáték. Sehol nem írják, hogy nyereményjáték... de osztják :) A bolt meg örül az ingyen reklámnak a sok hülyétől.

Kutyahoroszkóp 2017.02.06. 15:46:55

Há3-rom dolgot nem értek és igen, kifejthetnéd, igazán, de, van rá idő:
- miért kellett harcolni az átvételért? Ezt nem tudom ell képzelni.
- hogyhogy 2 óra elteltével előkerült a hitelesített könyv? (lószart nem ér, tértivevényes levélküldés tán 1 fokkal többet)
- kiválasztottatok egy konkrét típust és nem azt kaptátok? Vagy hogy volt ez?

Na meg: 189e Ft-ért ágykeretet, hátbammeg. Megnézném miket néztetek, mi(vel) csábított el.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.02.06. 15:47:56

"Az összeg megérkezett, úgyhogy visszavontuk a Békéltető Testületnél indított panaszt"
Akkor ha jól értem, ez most egy rosszul álcázott BÜ poszt?

Terézágyú 2017.02.06. 15:49:18

@Thule:
aha...

az, hogy az ember bemegy személyesen egy bútorboltba, rábök egy kiállított, teljesen kész, összeszerelt bútorra, kifizeti és másnap kihozzák neki - az már nem divat?

sarostehen 2017.02.06. 15:51:12

@Terézágyú: Gondolom azért nincs ilyen mert adott bútorból sok változat lehet.. és nem fogják előre legyártani, hogy majd valahol egy raktárban álljon.

Terézágyú 2017.02.06. 15:52:09

@sarostehen:
Hát, akkor a kádárrencer jobbvót :P

bakonyibéláné 2017.02.06. 15:52:14

A 356 800 Ft az a bútor ára vagy a több órás összeszerelés fúrás-faragás díja?
A csavarok küldése vajon a fúrás-faragás előtt történt? Ez nem derül ki. Elég össze-vissza ez a sztori. És az ágykeret sincs még kész pedig vannak csavarok.

Thule 2017.02.06. 16:07:19

@Terézágyú: Itt egy kanapéról van szó. Sajnos most már pl a Kikában vagy a többi bútortboltban is vannak a kiállított mintadarabok és van a gyár valahol, aki a megrendeléseket gyártja. Ritka az amikor egy mintadarab mindenben megfelel :) Pl van U, L és egyenes alakú kanapé. Ez lehet balos vagy jobbos, már ez sem mindegy és nagyon fontos szempont. Az U és az L több elemből áll, mely elemek egy méretskálán belül külön külön is módosíthatóak. Tehát lehetőség van arra hogy a bútor egyik eleme szűk hely miatt S-méretű, míg egy másik eleme XL méretű, mert ott bőven van hely. Ezenfelül van vagy 50-50 féle szövet és műbőr minta, illetve kérhetsz ágyazható opciót is. Ezeket mind ki kell találni - ennyiféle mintadarabot 20 különböző stílusú kanapéból nem lehet tartani sehol. Nem védem a céget, csak az 'egyedivé varázsoló' folyamat elég összetett és ennek függvényében a 10 héttel (nekem) semmi bajom nem volt, mert pontosan azt és úgy kaptam, ahogy megrendeltem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.06. 16:08:24

@Terézágyú: Volt Wartburg, Wartburg delux, meg Wartburg kombi. Nem kellett agyalni, milyen extrákat kérsz hozzá.

enrico palazzo 2017.02.06. 16:10:01

@sarostehen: Szerintem te is tudod :) De az ajánlás (saját tapasztalat) is elég tud lenni, ha utána ügyesen fogalmazod meg a cégnek, hogy mi vár rájuk.

Kutyahoroszkóp 2017.02.06. 16:30:14

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: Wartburgban GPS, azajó kontraszt. Úgy alapból is elég LűL volt a Wartiburgi. Ha Colt itt lenne, ő is LűL-t írt volna valamire.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.06. 16:30:39

@Tshu-hash: Kis felárral meg kellett venni azét, aki a sor elején állt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.06. 16:32:26

@Kutyahoroszkóp: Colt kommentezik még, csak ide nem jön, Helga biztos kitiltotta.

Épp most nézem a Homáron, hogy elég unalmas. A poszt szar, az rendben, de a kommenteken elalszom.

Cycmen 2017.02.06. 16:40:37

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt: A poszt szar, az rendben, de a kommenteken elalszom.

Ja, te meg itt sem vagy, aztán panaszkodsz? Délelőtt buzoerotikus vizekre eveztünk, az elég jó volt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.06. 16:45:26

@Cycmen: Értékelem a hozzájárulásodat. De egy disznó nem csinál nyarat. Meg sok lúd fecskét győz. ... Vagy valami ilyesmi.

Cycmen 2017.02.06. 16:45:48

Egyébként ha a posztoló a képen látható cuccokra adott ki annyi pénzt, hát meg is érdemli a sorsát!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.06. 16:48:49

"Ismeri a Bella Itália Bútorházat?"

Nem. Soha nem olvasom el a SPAM-eket.

Cycmen 2017.02.06. 16:50:48

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghal Értékelem a hozzájárulásodat. De egy disznó nem csinál nyarat. t:

Én viszont nem értékelem a hasonlatodat! :P
Különben ne terelj, mert nem dicsekedtem hanem finoman céloztam rá hogy itt sem voltál!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.06. 17:03:40

@Cycmen: Eleve akartam mondani, hogy egyedül igyekszel tartani a frontot, de nem lett volna igazságos Réztányérral és a többiekkel.

sarostehen 2017.02.06. 17:05:50

@Terézágyú: Igen.. akkor volt, 2 fajta.. kell vagy sem alapon...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.02.06. 17:06:31

A b1.blog.hu-n alkottam, de ott nem értékelik a művészetemet, ezért itt reprodukálom. Valaki asszonta, hogy belép a fideszbe, erre én:

Kemény felvéleti vizsga van, csak a leggecibbek lehetnek tagok. Első próbaként kiscicákat kell kézzel vízbefojtani. Másodiknak lehugyozni a magyar zászlót. Harmadikként megcsókolni a Kedves Vezető szaros valagát. ...

Egy anyagyilkos mesélte. Be akart lépni, tíz próba van, de a hatodiknál besokallt, nem volt gyomra hozzá.

sarostehen 2017.02.06. 17:07:35

@enrico palazzo: Tényleg nem tudom, ezért kérdeztem. Nekünk még soha nem volt ilyen ügyünk. Ha valamelyik ügyfélnek panasza volt azt azonnal kezeltük, a lehető legjobb módon.

enrico palazzo 2017.02.06. 17:19:51

@sarostehen: Ha cég úgy nyilatkozik, hogy nem veti alá magát a békéltető "véleményének", akkor az csak ajánlást tesz, ami nem kötelező érvényű a cégre nézve, viszont pl. nyilvánosságra hozzák (és nyilván bárki), illetve mivel azért jogász fogalmazta meg, egy későbbi perben lehet kiindulópont. Számomra csak egy félhivatalos papír volt, amit tudtam lobogtatni a parasztok előtt és megfelelő körítéssel végül engedtek fél év után...

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.02.06. 19:33:17

Bella Italiana? Egyszer volt, nem is volt olyan rossz. Zolika szerint cigány volt , de nem volt mit tenni :)

Jajdesokavolt.

Manyecska. 2017.02.07. 07:12:44

@Kutyahoroszkóp: ez a poszt vótmár 2014 augusztusában v. szeptemberben, tudom mert pont a kézműves étcsokimikulással lyártam /:D/ill. volt egy eladó kanapéja amit megtekintettem tényleg kellett volna.., namost az is a Bella Izé volt, már a poszt. Vótmá' franciaágya de az nem vót eladó min fetrengtünk volna hátnem, hátde. Ja, ezt nem neked akartam írni.
@Cycmen: figyejjé te békás vagy aszondtad!!? Lécci kúldd el az ITTENi nevemre /üzenetküldés funkcilyó/ az ottani körzeti sürgősségi ügyelet számát, helyét, mi biztosan nem hozzájuk tartozunk körzetileg, ellenben fel akarom jelenteni. T.i. szombat éjjel kiment az ügyelet a perforált bélésű unokatesómhoz és NosPa injekcióval kúrálgatta továbbá elküldte a keresztanyámat éjjel szintén nospáért...másnap hívták ki a mentőket jelenleg hashártyagyulladással fekszik unokatesóm /mellesleg kiújult a rákja/, hogy hogy a jóistenben lehetnek ekkora balfaszok ott...???:(((
Dobd át egy emilt légyszi fel akarom hívni őket! Kösz!!! ON

Terézágyú 2017.02.07. 07:30:46

@a gyűlölködő uszítás eredménye. egy rendőr meghalt:
"Másodiknak lehugyozni a magyar zászlót."

De közben teli szájjal magyarkodni is kell.

joska61 2017.02.07. 09:23:48

Én saját káromon tanultam meg anno, hogy csak olyan bútort vásárolunk, ami fizikailag ott van az üzletben. Fikciót, katalógusképet, több hetes ígéretet nem.

Manyecska. 2017.02.07. 09:30:03

@Thule: drágám Te nagyon okos vagy de ez már ősrégi téma, a bloggazdának is mondom :D

homar.blog.hu/2014/09/03/visszaadjuk_a_selejtes_ulogarnitura_arat_ha_visszaszallitod_a_gyarba_igen_jol_hallottad_te
na most mondjátok vazze hogy nem vagyok releváns, gyíkok. :(

Manyecska. 2017.02.07. 09:31:50

...egész pontosan:

"Bútorvásárlási herce-hurca számtalan wtf elemmel tűzdelve, amik a nekünk csatold doksik (írásbeli panasz a lent részletezett feltételekkel, szállítólevél a kiszállításról, fotókkal dokumentált átvételi elsimervény a visszaszállításról) alapján mind igazak. Egyrészt az a kérdés, hogy hogy gondolta ezt a Bella Itália Bútorház, másrészt pedig hogy hova tűnt. Róberték ugyanis június vége óta hiába várják a jelentkezésüket vagy a pénzüket. Pedig a Facebookon megvannak ám! Írunk is nekik!"

ezexerint hamvába holt az ügy? Merhogy Ápdét nem vót!! Pedig jó lenne tudni mert hirdetnek nap mint nap, amúgy egész szép bútorLYaik vannak :)

Manyecska. 2017.02.07. 09:38:59

És MELLesleg felhívnám a figyelmet az uccsó mondatra:

kézműves étcsokimikulás 2014.09.03. 10:24:23Szűrés

jeleznem,hogy...
monnyuk a poszt tolo stilusa tobb kivanni valot hagy maga utan,mint ertelmet,de a panasz jogos...
siman megallni a bolt elott es minden arra tevedot ellokdosni az ajtobol...homar posztot kinyomtatni,kirakatot teleragacsni vele...

(amugy-hamar homar-ennyi esszel 300.000 kreditert mubor garniturat venni nem vall sikeres emberre...meg ha nagyon dizajn-trendi-uberf@sza is a kinezete...ide olasz ceg nem hoz butort,ugyhogy zalai muhelybol meg nem kell csodat varni...)

mondja ezt egy amúgy olasz-magyar állampógár. /Polgár Jenő!/ Egy perc néma csenddel adózzunk "kicsiny" lelkéért :D

Manyecska. 2017.02.07. 09:41:50

@Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!!!: mér' te hol vagy????
@joska61: mondjuk közben eszembe jutott itt nyílt egy olasz /?/ bútorbolt, bementem, és másnapra ki is hozták volna az egyik -kiállított- darabot, szép is volt, árban is jó volt!
Jelentős olasz lakosság él pl. itt Budán a suliban is külön osztály volt nekik :)..

Jimbo75 2017.02.07. 10:11:50

Félmilláért vásárol, és nem néz körül alaposan? Van ott pénz, szórjad csak....

Cycmen 2017.02.07. 10:32:08

@Manyecs: 3.kerulet.ittlakunk.hu/holmi/legfontosabbak/iii-keruleti-24-oras-surgossegi-ambulans-es-kijaro-orvosi-ugyelet

Ennyit tudok én is, ügyelet különben is úgy éli meg az ilyen történeteket, hogy ha baj van hívj mentőt, ha úgy érzed hogy az túlzás, akkor kibírod a háziorvos rendeléséig is, egyszóval azt csinálják amit az uncsitesóddal.

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!!! (törölt) · http://www.szar.hu/ 2017.02.07. 12:44:59

@Manyecs: nmit

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!!! (törölt) · http://www.szar.hu/ 2017.02.07. 12:46:25

@Cycmen: nem igazán

Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz!!! (törölt) · http://www.szar.hu/ 2017.02.08. 09:16:28

@Cycmen: dehogyis...

joska61 2017.02.09. 10:23:03

@Manyecs: Ettől még nekem elég karakteres véleményem van az olasz iparról. Design, bőrkabát, kaja. Mást semmit onnan.

Manyecska. 2017.02.27. 14:00:31

update: AtiSnatch 2014.09.03. 09:24:36Szűrés

@dailyvicodin: "nem az ülő garnitúra a kicsi, hanem a picsátok nagy. "
V. B. - cégtulajdonos.
:D!
süti beállítások módosítása