Tékozló Homár

Pecsét nélkül mit érek én?

2017.04.25. 15:45 | Homár Hilda | 98 komment

shutterstock_524670103.jpg

Az addig a legtöbb embernek világos, hogy jótállási papírral rendelkezni kell ahhoz, hogy reklamálhassunk. De mi van, ha hiányzik az ultrafontos pecsét róla?

Kedves Homár!

Kérem a segítségüket a következő, számomra igazságtalan megoldást kínáló ügyben:

2016.06.24-én vásároltam a DOMOTHERM KFT-től egy EKK51350OW tipusú, többfázisú ELEKTROLUX tűzhelyet, amely felül gázzal, a sütő villannyal működik. Ára 74.890 forint. Kaptam egy "Service" konyvet és "Jótállási jegyet" a "készüléket azonosító adarokkal: EKK51350 0X eladó által lepecsételve, és a számlát, ami szintén megvan. Sajnos az üzembe helyező számláját nem találom és az nem pecsételte
le a jótállási jegyen azt a helyet, amelyet erre a célra kijelöltek. Én egy egyedülálló 87 éves hölgy vagyok, fogalmam sem volt, hogy azt is le kellett volna pecsételni.

Jelenleg a sütő egyik oldala elégeti a tésztát a másik oldala nyers marad. A villanytüzhely "üzembe helyezése" abból áll, hogy a konektort be kell dugni.

Én még próbálom megkeresni az üzembehelyező számláját, de ha nincs meg, akkor elveszítem a 2 éves garanciát.

 Felhívtam az Elektroluxot, az elküldött a "Pesti gáz"-hoz amelyikkft. nagy vakószínűség szerint bekötötte. A Pesti gáz közölte, hogy csak az üzembehelyező által lepecsételt jótállási szelvény esetén jön ki. Felhívtam az eladó Domotermet, az azt közölte, hogy semmi köze nincs az egész ügyhöz, ő csak forgalmaz és szállít. Meg kell jegyeznem, hogy a szállítással lapcsolatban is kellemetlenségek voltak és már azon nagyok felizgattam magamat, mert a folyosón szedték ki a csomagolásból, hiába kértem őket, hogy hozzák be az előszobába- és a lakók veszekedtek velem.

Szeretném, ha tudnának neken segíreni: érzésem szerint a gyártó felelőssége lenne a hiba, de ott kihez fordúljak? Mit kell tennem?

Márti

 

Kedves Homár Olvasó!

A levele alapján a tűzhely hibája egy éven belül következett be, ezért az eladó jótállási kötelezettsége fennáll a vonatkozó jogszabály alapján. A vállalkozás nem mentesülhet ez alól arra hivatkozással, hogy a tűzhely beüzemelését esetlegesen nem a gyártó által megnevezett szerviz végezte el, vagy az esetleg nem történt meg bizonyítható módon. Az Elektrolux interneten megtalálható jótállási feltételei is ennek megfelelő szabályokat tartalmaznak. A forgalmazót ennek alapján a termék átadásától számított egy évig terheli jótállási kötelezettség. Ha a beüzemelést szakszerviz végezte, akkor a jótállás további egy évvel meghosszabbodik. A jótállási kötelezettség alól az eladó csak akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítést követően keletkezett. Ez egy erre irányuló független szakértői véleménnyel történhet meg.

Ha a forgalmazó nem tesz eleget a jótállási kötelezettségének, akkor javasoljuk ezzel kapcsolatban írásban, igazolható módon panasz megtételét, amelyre a vállalkozásnak 30 napon belül köteles választ adnia. A jótállási igény ezt követően választása szerint a békéltető testület vagy az illetékes bíróság előtt érvényesíthető, ha a cég a panaszban foglaltaknak nem tesz eleget.

A szakszerviztől emellett lehet igényelni a beüzemeléssel kapcsolatos számla másolatát, amelynek a nyilvántartásukban meg kell lennie. Javasoljuk ebben a tárgyban a szerviznek egy kérelem megküldését megjelölve azt az időintervallumot, amikor a beüzemelés megtörténhetett. Ennek alapján a cég biztosan be fogja tudni azonosítani az adott munkavégzést. A számlával véleményünk szerint megalapozottan lehet a termékkel kapcsolatos két éves, kiterjesztett jótállási igényt is érvényesíteni.

Felhasznált jogszabályok:
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
- 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska . 2017.04.25. 15:46:12

Jaj ribanc meg nem nyogtel semmit? Mi a fasz van veled? Te sem vagy a regi, vagy epp nem ersz ra? Kell egy kis kezi (szaj) munka a szomszednak?

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.04.25. 15:49:03

" Sajnos az üzembe helyező számláját nem találom " Hazudik a vénasszony.
Baszott rá szagemberrel beköttetni.
Stukatúr!

Manyecska . 2017.04.25. 16:07:01

87 eves neni homarozik. Ez poszt kamu.

Manyecska . 2017.04.25. 16:08:56

Basszus ribanc gyere mar! Alig varom, hogy ismet elkuldhesselek a jo edes kurva anyadba, ahova valo vagy.

Manyecska . 2017.04.25. 16:10:33

A tobbiek, meg akik szep nyigodtan olvasgattak az elmult idoben a homrt megkoszonhetik neked te ribanc allat, hogy szet lesz baszva az osszes poszt miattad kismillio szarral. Gratula neked kutyafascibalo ribanc!

Manyecska . 2017.04.25. 16:11:45

Fasznak kotottel belem te quuurvaaaa?????

M.anyecska. 2017.04.25. 16:13:14

Csak nem epp kocogsz a margiiiton? Rad is fer. Le kell mozogni a hajat a picsadrol dagadek.

M.anyecska. 2017.04.25. 16:17:48

Azert arra figyelj, hogy a csocseid rohangalas kozben ne basszanak orba.

Bendeguz.. 2017.04.25. 16:20:50

.
.
.
.
.
.
.
..
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

Bendeguz.. 2017.04.25. 16:22:05

.
.
.
.
.

.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

Bendeguz.. 2017.04.25. 16:35:53

.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.
.

zsebatya 2017.04.25. 16:38:51

@Manyecska .: Messziről gyöttem, pár mondatban megértednéd, mi is ez a különleges hangú disputa? Pl. ki a ribanc és mé'?

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2017.04.25. 16:43:47

Sztem a tűzhely tulajdonos a legjobban akkor jár, ha egy szerelővel megnézeti a ventilátort/hőkapcsolót.
Leginkább úgyis azt fogják mondani, hogy a beüzemelés (a gáz hollandi anya becsavarása, sütő bedugása a konnektorba) illegálba' ment. A garancia az ugyanis kb. annyit ér mint a márka itt (semmit)

Bendeguz.. 2017.04.25. 16:46:33

@zsebatya: gyorsan osszelehet foglalni. Manyecska. a ribanc. Egy kiegett klimaxos kurva, aki itt rinyalja ki a szanalmas kibaszoty eletet klikkesedve par fasszsl, aztan belekot mindenkibe aki nem az o klikjuk tagja. "Ovek" a homar. De rabaszott a dagadt kurvaja, rossz emberbe kotott bele.

Bendeguz.. 2017.04.25. 16:48:32

Riiibbbaaannnccc merre baszod epp az anyad? :D
A szomszedotok kutyajat ennyi ido alatt csak letudtad, most a wc-t pucood a fonomod szara utan?

zsebatya 2017.04.25. 16:55:10

@Bendeguz..: Hát, kösz. Azt azért nem igazán értem, ilyesminek miért épp egy fogyasztóvédelmi oldalon kell kialakulnia.

Manyecska. 2017.04.25. 16:56:00

Jajjj kiskezitcsókolom!! Mink olyat kaptunk hogy a csatlakozó javított volt ..kari ajcsi!... a dobozban benne volt erről a jegyzőkönyv! Bumm, bedugták a konnektorba mire szétégett!!
Hát vannak furcsaságok, igen! Ez másik cég...
A felettem lévő barommal nem kell foglalkozni magára vett egy mondatot ami nem is neki szólt azóta itt veri magát az én nevemben, hátistenem, legalább itt legyen neki JÓ. .
Egyébként az ügyfélszolgák rendesek voltak. Poszt jön majd! Márha megírom..:D végre.
:)

Manyecska. 2017.04.25. 16:58:25

Azért az mekkora fles tényleg hogy kiteszik karácsonykor a javított árut. benne a lepecsételt javítással...mellette Jegyzőkönyv miszerint sérül a csati...!:((
És ha leég a ház kihez fordult volna a tulaj???? Szegény lány megvette az olajsüttöt örömmel, occsóért, aztán üröm lett belőle. /Tényleg ilyenkor hová kell fordulni??/
:)
Bár egy égő lakásnál tényleg nincs gazdaságosabb..áramfogyasztás szempontjából..hahhha :DD

.Manyecska 2017.04.25. 17:11:22

No, tiszta szerencse hogy leírtam múltkor mivel jár egy gáztűzhely beüzemelése..de hogy egy vellany is..? Király:(..

.Manyecska 2017.04.25. 17:15:04

@düftin hoffman: ..jah, a lényeg: elhozzák-bekötik-elviszik- három külön cég, három nap szabi.. :D :((

Manyecs. 2017.04.25. 17:17:35

Magyarazkodik a budos ribanca, magyarazkodik :D

Manyecs. 2017.04.25. 17:18:42

Nice try Homar kovetkezetlen Hilda :D

enrico palazzo 2017.04.25. 17:19:36

Vágjátok már ki innen ezt a troll parasztot. (nem engem, a másikat)

Amúgy ezt így hogy?
"Az addig a legtöbb embernek világos, hogy jótállási papírral rendelkezni kell ahhoz, hogy reklamálhassunk. "

Ez baromira nem így van, szerintem ehhez a homár alapfok is elég. De ha nem, a fogyvéd. törvényt tessenek elolvasni.

.Manyecska 2017.04.25. 17:25:12

@enrico palazzo: :DDD Tegnap állítólag már feljelentették, nem fog sokáig a gép előtt sem ülni!!

KaTe 2017.04.25. 17:34:07

DOMOTHERM KFT = Markabolt.hu, nem? Már emlékszem. Ők azok, akik magasról tesznek az ügyfélre, de még akkor is, ha amúgy vásárolni is szeretne tőlük.

Posztoló 1 éven belül vásárolta a tűzhelyet, szóval ideje cselekedni. Nincs más dolga, minthogy felhívja ezeket a barmokat, hogy küldjék a szerelőt javítani, ha meg nem tetszik, vigyék el az egészet és cseréljék ki. A gáz bekötésének mi köze van a villanysütőhöz? Ezt magyarázza már el nekem valaki, kérem szépen!

.Manyecska 2017.04.25. 17:40:44

@KaTe: valami olyasmi lehet hogy régen gáztűzhelye volt valszeg, a lecsatlakozó csonk még bizti ott van ...a sárga bekötés a szabályos. De ez csak tipp!! Lehel el sem jutott a tudatukig amikor reklamált a néni, valószínűbb..! Jó kis poszt!:(

Manyecs. 2017.04.25. 17:46:05

@düftin hoffman: 1-es vadpont: elkuldott a qrva anyjaba egy szemelytelen online profilt :D
Igen eros.

.Manyecska 2017.04.25. 17:47:19

höhh, vellanytűzhely, rulez, a jó édesanyád.. ! Maggi reklám Bendegúzzal! :DD
www.youtube.com/watch?v=SfElcjQQjCc

epic! ja, ON

.Manyecska 2017.04.25. 17:49:09

@KaTe: őszintén szólva el kéne olvasni a poszt de nekem nagyon zavarosnak tűnik!
Mondjuk a számlán rajta van a gyártási száma, stb.. most számlát sem kapott???
....na mind1.

.Manyecska 2017.04.25. 17:50:25

:D OFF bocsánat, ezen estig fogok röhögni! :DD mekkorát le... :D! ...

KaTe 2017.04.25. 17:58:05

@düftin hoffman: Nincs itt zavar. Adott egy tűzhely, aminek a sütőrésze villany, amire a posztoló is panaszkodik. Lehet, hogy a felső része gáz, de arra a posztoló nem panaszkodott, értelemszerűen az működik, tehát a panasz tárgyát nem képezi. A megoldás, hogy a kedves márkabolt kiküldi a megfelelő szerelőt, aki elzárja a tűzhely melletti gázcsapot, kihúzza a villásdugót a fali aljzatból és elszállítja a hibás gépet, már ha az a helyszínen nem javítható.

Bankotsu Mester 2017.04.25. 18:18:57

Kézcsók Margit néni :D
10 hónap után észre tetszett venni, hogy valami nem stimmel vele? :D
Nem lett az szarul bekötve??? Unokák el lettek paterolva és most van ideje homározni?
87 évesen tessék megtalálni a googlet és a bekötési útmutatót xD

otgorbebogre 2017.04.25. 19:50:48

@Manyecs.: jo sok folosleges idod van. neha irigykedek.

Cycmen 2017.04.25. 21:08:50

@KaTe: A gáz bekötésének mi köze van a villanysütőhöz? Ezt magyarázza már el nekem valaki, kérem szépen!

Lyó kérdés!

Cycmen 2017.04.25. 21:11:00

@simics és a független zindex: Nem lett az szarul bekötve???

Még lyó hogy nem fagyaszt!

Cycmen 2017.04.25. 21:16:24

Nyócvanhét évesen sütit süt, meg homározik, sunáznám a nénit!

Cycmen 2017.04.25. 21:26:35

@Bendeguz..: A többiért nem szólok, de a kutyát (avatar) mér kellett belekeverni?

Cycmen 2017.04.25. 21:41:09

Höhhö! Most nézem, hogy az előző posztból Hilda törölte azt a kommentemet amiben azt írtam, hogy "Lyó kutya!" !
Hilda menj már el egy agykutatóhoz, nézzük meg talál e valamit.

Manyecs. 2017.04.25. 21:45:56

@Cycmen: Nezd, abban azthiszem egyetertunk en nem szoltam hozza azota, miota Aptikjampoval valo szocsatankat lezartuk. Miert kellett neki belemkotnei megint es miert nem birt a seggen elmaradni? A kepmutato haverjai miert nem szolnak neki, hogy fogja be, miert csak utolag jonnek ide ugatni nekem? Amint leakad rolam a nyomorult, en is bekenhagyom kutyastol mindenestol.

Cycmen 2017.04.25. 21:59:45

@Manyecs.: Nem figyeltem miből kerekedett, nem akarok ítélkezni meg papolni sem.

Manyecs. 2017.04.25. 22:18:15

Tippek-trukkok.... rovatbol indult.
Manyecska.
1 napja
..látom itt az összes pindúr-pandúr /v.ö. kép/ Sziporka, Puszedli és Csuporka. A Köcsög is +.:D@Cycmen:

Amire persze utolag azt irja, nem is nekem szanta. Jah, akkor szinplan az elso visszaszolasnal ezt jelezni kellett volna de a tokom tele mar vele.

Cycmen 2017.04.25. 22:35:13

@Manyecs.: Azt látom hogy ha békénhagynak elvagy és kommentelgetsz, Manyecsot is bírom mert vannak poénjai, mit mondjak? Passz.

Manyecs. 2017.04.25. 22:41:00

@Cycmen: En itt most megallok, de csak addig amig ismet nem kot belem. Leszedem a kutyajat is, nala is eppugy mint Aptikjamponal a nickes dolgot is hajlando vagyok feladni, de huzzon el a fenebe es ne kosson belem.

nickM 2017.04.25. 22:43:17

@KaTe: Sajnos nagyon is van zavar. Kezdve ott, hogy a poszter nem tudja, kivel köttette be a készüléket. Alapesetben minimum egy jogosult gáz és egy jogosult villanyszaki kellene hozzá - és természetesen az ő számláik/pecsétjük.) A boltok általában ajánlanak X mestert, természetesen nem kötelező közülük választani, de ha saját szakállára kötteti be valakivel, akkor bizony az ő felelőssége meggyőződni arról, hogy az illető rendelkezik a szükséges képesítéssel. Meg mondjuk az ő érdeke is, de nagyon! Lehet, hogy furcsán hangzik - és pár éve nem követem a szabályozást, így akár változhatott is, de "sima" villany-/gáz(készülék)szerelő nem üzemelhet be csak úgy egy készüléket, ehhez +1 vizsga kell - különös tekintettel pl. az érintés-/baleset-/ingyombingyomvédelmi témákra. A márkabolt (mondjuk nem tudom ott vette-e, nekem nem úgy tűnik) miért vállalná - és miért kellene vállalnia? - a felelősséget a szakszerűtlen bekötésből eredő hibáért?

Manyecs. 2017.04.25. 23:04:32

@nickM: Szerintem a szakszerutlen bekotesbol eredo hibaert nem kell vallalnia a feleloseget, de 1 even belul nekik kell bizonyitani, hogy a hiba a szakszerutlen bekotesbol ered igy mindenkepp nekik kell(ene) lepni.

KaTe 2017.04.26. 00:19:56

@nickM: Úgy, hogy valaki ki se ment a helyszínre szemrevételezni a hibás eszközt, azért elég meredek olyat állítani, hogy szakszerűtlen lenne a bekötés. DOMOTHERM KFT-re meg az első találat googlen rögtön a márkabolt.hu

Megnéztem pár videót erről a csodáról és továbbra se világos, hogy a gázosoknak mi közük lenne a villanysütő hibájához. Amúgy a villanysütő esetében milyen beüzemelésről beszélünk? 1 db villásdugó van még a videón is, ami előre le van gyártva, csak be kell dugni a konnektorba. Vagy már ott tartunk, hogy pl. egy hűtő beüzemeléséhez is minimum 1 villanyszerelő meg 1 márkaszervizes kell?!

nickM 2017.04.26. 01:36:30

@Manyecs.: Hogyan tudná az eladó bizonyítani, hogy villámcsapás/ELMŰ bütykölés/kedves szomszéd vagy egyéb áll a háttérben? Egyébként valóban, ha sikerülne előkeríteni a "papírt" arról, hogy minősített szerelő helyezte üzembe, akkor az eladónál pattogna a labda. Viszont a gázkészülék/villanytűzhely/kémény/stb. speciális eset. Az eladó felelőssége az, hogy hibátlan terméket adjon el. A vevő felelőssége gondoskodni arról, hogy azt szakszerűen üzemeljék be - általában azért az eladó segítségképpen hosszú listát ad az általa ajánlott/elfogadott szakikról. Magyarul itt megfordul a bizonyítási teher, először a vevőnek kell igazolnia, hogy részéről betartotta az előírásokat; megfelelő jogosultságokkal rendelkező szerelőt bízott meg. (Aki nyilván a vonatkozó szabályok/szabványok betartásával végezte el a munkát, de ez meg már az ő felelőssége.)

Baluci 2017.04.26. 01:48:54

Néhány takony ember eltünhetne innen... De a világból se hiányozna senkinek!

nickM 2017.04.26. 02:13:06

@KaTe: "Úgy, hogy valaki ki se ment a helyszínre szemrevételezni a hibás eszközt, azért elég meredek olyat állítani, hogy szakszerűtlen lenne a bekötés." Nem állítottam olyat, hogy szakszerűtlen volt, de - jó, róka fogta csuka, tudom - itt elsősorban a néninek kellene igazolnia (pecsét, vagy legalább számla, de minimum tudja már melyik céggel köttette be és kérjen tőlük egy másolatot a számláról), hogy az volt. Ha ez megvan, akkor van alap arra, hogy kimenjen az eladó szerelője/szerviz partnere és bevizsgálja.
A gázosoknak a villanysütőhöz semmi közük, nem is ezt mondtam. A gáz részét gáz(készülék)szerelőnek, a villany részét villanyásznak kellene bekötnie, ennyi.
"Amúgy a villanysütő esetében milyen beüzemelésről beszélünk? 1 db villásdugó van még a videón is, ami előre le van gyártva, csak be kell dugni a konnektorba."
Nos, például arról, hogy milyen anyagú és átmérőjű és ... "drót" megy abba a bizonyos konnektorba, van-e FI-relé vagy legalább földelés - netán valamelyik jó képességű a felújítás során rákötötte a fázist (nem kuncog, nálunk emiatt lángolt kedélyesen a mosógép, majd rázott az utóda).
"Vagy már ott tartunk, hogy pl. egy hűtő beüzemeléséhez is minimum 1 villanyszerelő meg 1 márkaszervizes kell?!" A hűtők beüzemelésével nem vagyok képben, emlékeim szerint esetükben elég, ha 24 órát "pihenteted" álló helyzetben, majd megvillásdugózod a konnektort és drukkolsz, de vannak olyan típusok ahol bizony kell a (márka)szervizes pecsétje. A gáztűzhely/villanysütő/konvektor/bojler/stb. kicsit más kategória, mint a hűtő, mosógép, mosogatógép és társaik.

Terézágyú 2017.04.26. 08:05:51

Azért nem kéne amiatt ütni a pósztert, hogy a drágalátos magyar mesterember nem adott számlát, illetve nem pecsételte le a lepecsételnivalót...

Mellesleg: létezik, hogy a villanysütő azért süt FERDÉN, mert rosszul lett bekötve/bedugva a konnektorba...? :-O Ne már.

milyen nőazilyen 2017.04.26. 08:14:37

Jó reggelt! HH még alszik, hogy nincs megmoderálva a dolog?

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.04.26. 08:16:50

@Terézágyú: szerintem szó sincs mesteremberről. Ugyanis addig az oké , hogy az egyedülálló 87 éves hölgy nem tudja, hogy le kell pecsetelni, de ha bekötésre jogosult szakit hibmv, akkor az tudja, nem is kell kérni.
Persze, itt a teteje a rossz, ami villany és semmi köze a gázszerelőhöz, de ha nincs pecsét, akkor az nincs szakszerűen bekötve és nincs arra a sorozatszámra jótállás.

Terézágyú 2017.04.26. 08:21:46

@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One:
"szerintem szó sincs mesteremberről."

Ezt úgy érted, hogy a pószter direkt nem rendes szakembert hívott?

Cycmen 2017.04.26. 08:27:45

@Terézágyú:Mellesleg: létezik, hogy a villanysütő azért süt FERDÉN, mert rosszul lett bekötve/bedugva a konnektorba...? :-O Ne már.

Ha nem vízmértékkel állítják be, akkor féloldalas lesz az áram! (Elműves Kelemen második törvénye) !

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.04.26. 08:28:40

@Manyecska .: hát, ez nekem is megfordult a fejemben. Bár olvasva a szomszédokkal való veszekedésről, már igazolta. :)

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.04.26. 08:29:48

@zsebatya: köszi, én is szeretném tudni. Manyecs általában úrinő.

Cycmen 2017.04.26. 08:33:09

@Terézágyú: Ezt úgy érted, hogy a pószter direkt nem rendes szakembert hívott?

Pecséttel rendelkező szerelő köt be garisan. A nempecsétes is rendes szerelő, csak garipapírhoz nem fogadják el. Tavaly én pont cseréltem tűzhelyet és nekem sincs garim mert akit szoktam hívni annak nincs pecsétje, de lecartam.

neet 2017.04.26. 08:38:46

Amíg ki nem cserélik/javítják, tanács: félidőben sütit megfordítani, akkor mind2 fele megsül. (Na nem fejjel lefelé, másképp.)

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.04.26. 08:40:38

@Terézágyú: igen, szerintem ilyen Imrebá kötötte be Vasút sorról. Tényleg nem nagy kunszt bekötni, de ha nincs pecsét, nincs garancia.

.Manyecska 2017.04.26. 08:40:58

@Cycmen: na, ezt mondtam én is!! és nem kevés pénz!! /látom, Csuporka ledobta a láncot.. :D/

Terézágyú 2017.04.26. 08:45:51

@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One:
Én viszont nem lennék meglepve ha igazi szerelőt hívott volna, csak ez az igazi szerelő is valójában egy hozzánemértő, fusizó, számlanemadó stb. stb.

napinapinapi 2017.04.26. 08:51:25

En kurvara nem orulnek,ha a szomszed az akar 20-30 ampert felvevo villanysutojet bedugna egy random fali aljzatba.
Annak se, ha este ket froccs kozott bekotne maganak a gaztuzhelyt.

Ettol fuggetlenul az elso evben nyugodtan le lehet szarni az altaluk felallitott szabalyokat.
Hiaba mondja, hogy nincs gari szakszeru bekotes nelkul, EZT NEM O DONTI EL.
Ha nem tudja bebizonyitani, hogy a szakszerutlen bekotes miatt hibasodott meg a keszulek,akkor koteles javitani/cserelni.
Masodik evtol azt csinal,amit akar.
Azt is kikotheti,hogy csak rozsaszin alsogatyaban lehet Dagesztanban leadni.

.Manyecska 2017.04.26. 08:53:43

@milyen nőazilyen: mit akarsz moderálni teljesen megfelel nem?? :DD@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One: csak azt nem értem Imrebá' honnan szerzett sárga színű szabvány izét- na most érted, szabványbekötés!- gondolom ha kijön a szerelő lássa ebből hogy nincs szabályosan bekötve..! Bár lehet sárgítják :D nem lepődnék meg! Mondjuk asse százas aki rá meri bízni bárkire mi is most az eladótól kaptuk meg a bekötőmestert másnap kijött..
marha jól néz ki az inox-süttő a Konyhakiállításon néztem ki !-de csak azért mert ott volt kirakva egy tál süti :DDD !..:)

Bendeguz2017 2017.04.26. 09:23:27

"Hogyan tudná az eladó bizonyítani, hogy villámcsapás/ELMŰ bütykölés/kedves szomszéd vagy egyéb áll a háttérben?"

Nincs jelentosege, hogy tudna bizonyitani, jogszabaly szerint neki kell fuggetlen szakertovel, ha sikerul, mentesul a jotalassi kotelezetsegek alol.

"Egyébként valóban, ha sikerülne előkeríteni a "papírt" arról, hogy minősített szerelő helyezte üzembe, akkor az eladónál pattogna a labda."

Valoszinuleg ez sem allja meg a helyet az elso evben, mert mindenkepp az eladonak kell bizonyitani a szakszerutlen bekotest, ezt a pecset vagy szamla hianya nem igazolja.

Bendeguz2017 2017.04.26. 09:28:32

@milyen nőazilyen: hah, szerinted HH alkalmas erre? Olyanokat torol hasrautesre amit nem kene, olyanokat meg nem amiknek alapbol meg sem szabadna jelleni.
Random tiltja ki a nickeket kovetkezetlenul. A legalkalmatlanabb szemely moderatornak.

milyen nőazilyen 2017.04.26. 10:11:56

@düftin hoffman: ponty +felel :D, apropó a százezredes hogy van?
@Bendeguz2017: hidd el, nekem se volt szóköz a nevemben, itt (sem) ;)

Cycmen 2017.04.26. 10:23:19

@Terézágyú: Én viszont nem lennék meglepve ha igazi szerelőt hívott volna, csak ez az igazi szerelő is valójában egy hozzánemértő, fusizó, számlanemadó stb. stb.

Ha maga igazi szerelő, akkor mutassa a pecsét!

CID.. 2017.04.26. 10:32:43

@napinapinapi: milyen 20-30 amper, a termékismertető szerint 2000 watt, a vízforralóm 2200 wattos! Bebaszna ha villanyszerelőt kellene hívnom amikor bedugom a konektorba. Egyébként is a gázüzem miatt üzemelheti be csak szakember, amiről tájékoztatnak is, ha nem így történik oda a garancia. A szavatosság más kérdés, bár ha jól rémlik, 6 hónap után a vevőn a bizonyítási kényszer.

Egyébként nem értem, kiad 75 ezret egy sparhltért és nem hív egy rendes szakit, a magyar emberek nagy része hülye...

Cycmen 2017.04.26. 10:34:13

@Bendeguz2017: Random tiltja ki a nickeket kovetkezetlenul. A legalkalmatlanabb szemely moderatornak.

Már amennyire egyáltalán kell moderátor.
Tapasztalataim szerint kisebb nagyobb balhék után mindig megnyugodnak a kedélyek moderálás nélkül is, ugyanakkor az leállított bulik más nicknévvel ugyanúgy mentek tovább, tehát azok is maguktól csengtek le. A Hildát meg idetették amin változtatni nem lehet, ő a gazda, tehát ebben a környezetben kell vegetálni. Sokadjára átrágott téma ez, szerintem aki szereti a homárt az nagyobb megalkuvások nélkül, de a többiek komfortzónáját figyelemben tartva elmanőverezhet és akkor nagy baj nem lesz!

Cycmen 2017.04.26. 10:37:27

@Terézágyú:igazi szerető...?

A szerető Manyecs asztala és annyit tudok, hogy az a jó asztal ami f...ig ér!

2017.04.26. 10:38:59

Moderáció nincs ezen az oldalon? Lassan az origo szintjére süllyed az egész.

Terézágyú 2017.04.26. 10:45:00

@Zardas:
"Moderáció nincs ezen az oldalon?"

... de van szűrés-gomb.

Cycmen 2017.04.26. 10:49:25

Hát, amit rühellek, az az önkéntesrendőrködés!
@Terézágyú: Vándorcsicska, beszól aztán elhúzza a belét.

.Manyecska 2017.04.26. 10:49:45

@milyen nőazilyen: jól van, múlt héten vótitt! katonai hírszerzés stb,., nem pálya...:) :DD

Cycmen 2017.04.26. 10:54:27

@düftin hoffman: ! katonai hírszerzés stb,., nem pálya...:) :DD

Érdekes, az ilyen beosztás államtitok.

.Manyecska 2017.04.26. 11:01:06

@Cycmen: na jó katonai mérnök, vannak cégek ahol az infósok nem kispályások...:) Nem mondom tovább..:DD..

.Manyecska 2017.04.26. 11:13:28

@Cycmen: érdekes, hogy mindenki s..be akarja magát itt lövetni.. :D:P ON..

napinapinapi 2017.04.26. 11:18:29

@CID..:
Mondjuk a 2 kilowattos akkorra kotvany,hogy arra nem hoznak kulon szabalyt , pl :
"csak szakember kotheti be,kiveve 2kw alatt"

Nekem a booster zona onmagaban megeszi a 2Kw-t ...
imgur.com/a/ofB1e

KaTe 2017.04.26. 11:21:22

@napinapinapi: Én se örülnék, de a szomszédot ilyen erővel hidrogénbombát is tárolhatna magánál a tudtod nélkül.

@CID..: Tudod mennyi egy random villanyszerelő kiszállási díja? És tudod mennyit kell várni, mire hajlandó kijönni egy ilyen kis semmi munkáért? Hetekig csak koplalhatsz, ha a villanyszerelőn múlik!

Pláne ha még kitalálja, hogy itt-ott szerelgetni is kell (amit egyébként nem is kellene, de ha már kiszállt, akkor ne csak annyi legyen már a munkadíja, hogy bedugja a konnektorba a villanytűzhely dugóját) aztán kb 20.000 forint alatt nem is távozik.

A szakszerűtlen bekötést az első évben bizonyítsa az eladó, illetve a szerviz, azzal, hogy kijönnek és megvizsgálják, függetlenül attól, hogy megvan -e a papír róla, vagy nincs. Teljesen abszurd, hogy nekem bármilyen papírt be kellene beküldözgetnem, mielőtt egyáltalán hajlandóak kijönni. Amit én megadok nekik, az a tűzhely széria és típusszáma illetve a nevem és a címem, valamint a vásárlás helye és időpontja. Ha majd kijön a szerelő, akkor maximum rám veri a kiszállási díjat, ha a panaszom nem jogos.

Terézágyú 2017.04.26. 11:32:13

@KaTe:
"Tudod mennyi egy random villanyszerelő kiszállási díja? És tudod mennyit kell várni, mire hajlandó kijönni egy ilyen kis semmi munkáért? "

Pontosan ez a helyzet... :(

Sanda gyanu 2017.04.26. 11:57:09

@KaTe: Én tavaly vettem egy légkondit. Az eladó cég kérte, hogy irassak alá egy nyilatkozatot a szerelőmmel, hogy regisztrált szerelő-e, mert csak akkor adják oda a garanciapappert. Az a gond, hogy szerelőm még nincs, mert annyi pénzem nem volt, hogy be is szereltessem. A készülék ott áll bedobozolva a sarokban. (Igény esetén küldök fényképet bizonyítékként az eladónak.) Majd talán idén összekapargatok annyi zsét, hogy még nyár előtt beszereltessem. Az eladó cég meg havonta hívogat. Miért nem akkor vettem meg, amikor annyi pénzem lett volna, hogy megvenni ÉS beszereltetni is elég lett volna? Hát mert annyi pénzem sose lesz egyszerre egyben. Mit csináljak, én nem abból élek, hogy letelepedési kötvények után kapom a jutalékot.

Bendeguz2017 2017.04.26. 12:02:12

@Sanda gyanu: csak mire bekotik, addigra lehet nem is lesz "garanciaja" a legkondinak, mert ugye az a vasarlas napjatol ketyeg.

CID.. 2017.04.26. 13:01:42

@napinapinapi: oké, de itt most nem a te sütődről volt szó, a mamijé egyrészt kombinált, csak a sütő elektronyos, másrészt nincs 2 kW.

@KaTe: foggalmam nincs, életemben nem hívtam még ;) Itt sem a villanyszerelőt hiányolják.

CID.. 2017.04.26. 13:03:58

@Sanda gyanu: nem akarlak megbántani, de mifaszért veszel klímát, ha nincs fedezet beszereltetni? Lejár a garancia, akár te is beszerelheted, vagy a szomszéd Józsibá ;)

.Manyecska 2017.04.26. 13:07:39

@CID..: ez a Józsibá' nagyon népszerű lett :D..!

Sanda gyanu 2017.04.26. 13:34:59

@CID..: Akciós volt tavaly, amikor vége volt nyáron a szezonnak. Szűkösen, de annyi pénzem még pont volt, hog megvenni meg tudjam. Különben is, van arra jogszabály, hogy köteles vagyok X időn belül beszereltetni?

Sanda gyanu 2017.04.26. 13:44:34

@CID..: Ha meg összekuporgatom a szerelő költségét is, hogy egy időben legyen megvéve és beszereltetve is, az olyan sok idő lenne, hogy addigra felmegy a készülék ára, oszt megint nem tudom megvenni!

Miért szopatja a szegényeket az élet?

Sokba kerül szegénynek lenni.

Bendeguz2017 2017.04.26. 13:49:18

@Sanda gyanu: arra nincs, de a jotallasra igen, ami vasarlastol ketyeg a keszulekre nem beszerelestol.

Egy ventilatorral jobban jartal volna.

CID.. 2017.04.26. 14:39:16

@düftin hoffman: Ja már volt, bocs. Nálunk a házban Misibácsinak hívják :D

@Sanda gyanu: Nem tudom, én spec. pár évtizede megvagyok klíma nélkül. Annak egyébként utánaszámoltál, mennyi lesz a villanyszámlád, ha beüzemelteted?

Sanda gyanu 2017.04.26. 14:49:02

@CID..: Igen. Az még belefér. (Nekem például nincs se számítógépem, se okostelefonom, az internethez se férek hozzá se otthon, se a melóhelyemen. Ezen például egy csomó pénzt megspórolok.)

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.04.26. 15:45:27

@simics és a független zindex: Nagy a képed egy 87éves anyóval szemben. Tudod, ő már volt 20 éves, de te nem biztos hogy leszel 87
Ha meg a mélyművelésű bányák szellőzési megoldásairol lenne egy poszt, mennyire tudnál beledumálni?

KaTe 2017.04.26. 15:46:24

@CID..: A klíma az jó dolog. Főleg, ha társasházban laksz, ahol nem te döntöd el, hogy épp mikor kell fűteni. Egy jó inverteres klíma a kora tavaszi és kora őszi időkben, amikor épp meg akarnál fagyni, pont ideális egy 60-70nm lakás átmeneti felfűtésére.

Nyáron pedig kerek 0,25-0,5KW körül fogyaszt, ha egy stabil 25 fokot szeretnél és kint mondjuk min 10 fokkal több van. Az pedig megfizethetetlen, hogy éjjel a 30 fokosra hevült falak között is tudsz aludni. :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.04.26. 15:54:38

@KaTe: A klíma az jó dolog."

Höhö, ahol idáig laktam , az elmúlt hetekben nyomáspróbát végzett a Gázművek ami nem megfelelő volt. Le is zárták az egész házat
Szomszédnál full ment a klíma. Nálam elég volt egy 2kW-os ventis hősugárzó
Jó hogy nem a tél közepén történt

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.04.26. 15:56:39

@Sanda gyanu: Aztán közben felmennek a szerelői árak is.... :) Legalább rakd az autó csomagtartójába hogy klímás kocsid legyen

SynD 2017.04.26. 17:38:01

@Manyecska .: és egyedul vesz tuzhelyet erted

CID.. 2017.04.27. 09:43:14

@horex: azért az sem túl költséghatékony megoldás ;)

@Sanda gyanu: Áram az azért remélem van, már csak a klíma miatt :D
süti beállítások módosítása