Tékozló Homár

A jogalap nélkül ott lakó vígan nézi a HBO-t, ahelyett, hogy kiköltözne végre

2017.04.27. 11:03 | Homár Hilda | komment

shutterstock_350577482.jpg

Kevés bosszantóbb dolog van annál, mint amikor az ember tudja, hogy jog szerint igaza van, mégsem tudja azonnal érvényesíteni az akaratát, mondjuk nem bír az istennek se kipaterolni valakit a frissen vásárolt lakásából. Az meg naná, hogy idegállapotba hozza, ha elképzeli, ahogy a kakukktermészetű egyén lábfelrakva kábeltévézik vidáman, míg ő papírokkal rohangálva próbálja helyrebillenteni a kizökkent világot. A kérdés viszont az, hogy jogszerű-e, hogy a UPC tőle követeli a rengeteg iratot, ahelyett, hogy végetvetne a mókának végre.

Kedves Homár!

Vettem egy ingatlant, amiben egy szívességi lakáshasználó lakik és még az előző tulajdonos "állítólag" megengedte neki, hogy saját nevére kábeltTV szolgáltatást kössön. Úgy volt, hogy a lakáshasználó egy adott időpontig kiköltözik, de ezt nem tette meg. A szívességi lakáshasználatot írásban felmondtam és kértem az UPC-t, hogy szüntessék meg a szolgáltatást az ingatlanomban, mert én arra soha nem adtam engedélyt. Erre a csodálatos szolgáltató arra hivatkozva, hogy a szerződés megkötésekor minden jogilag rendben volt és a lakáshasználó fizeti a számlákat, én igazoljam, hogy már nincs joga ott lakni.

Véleményem szerint egy ingatlanban szabályosan az lakhat, aki vagy tulajdonos, vagy haszonélvező, vagy szerződéssel bizonyítja (ergo a tulajdonos megengedte neki), hogy ott engedéllyel lakhat. Ezen három dolog egyikével sem rendelkezik a lakáshasználó, mégis tőlem kéri az UPC az igazolást. Hiába a tulajdoni lap, illetve a lakáshasználatról szóló felmondás bemutatása, a szolgáltatást nem kapcsolják ki, ezáltal a jogalap nélkül ott lakó vígan nézi a HBO-t, ahelyett, hogy TV adás nélkül maradva talán gyorsabban kiköltözne...

Várom a főképp jogi véleményeket.

üdv

Tulaj

Ehol a jogi vélemény:

Kedves Homár olvasó!

Valóban bosszantó lehet, hogy a tulajdonodban lévő ingatlan vonatkozásában neked kell igazolni az igazadat, viszont mivel a szolgáltatási szerződésben nem szerepelsz szerződő félként, és a szerződés megkötése vélhetően jogszerűen történt, így álláspontunk szerint érthető és jogszerű a Szolgáltató igénye az igazolás vonatkozásában.

A UPC Magyarország Kft. (1095 Budapest, Soroksári út 30-34.) Általános Szerződési Feltételeinek (továbbiakban: ÁSZF, itt: https://www.upc.hu/pdf/catv_ASZF_20170324.pdf) átolvasását követően javasoljuk, hogy az ÁSZF 13.1. pontja szerinti tájékoztatási kötelezettség Előfizető általi megszegésére és az Előfizetői Hozzáférési Pont létesítésével összefüggésben a tulajdonostól szükséges hozzájárulás hiányára hivatkozással (az ingatlan tulajdoni lapjának, a szívességi használat felmondásának és az átvételét igazoló tértivevénynek másolatban történő csatolása mellett) kérd belföldi tértivevénnyel megküldött levélben a Szolgáltatótól:

- az Előfizető szerződésszerű magatartásának vizsgálatát,

- az Előfizető, mint jogalap nélküli birtokos kötelezését az ingatlan használatának tulajdonostól származó hozzájárulásának csatolására,

- a Ptk. 5:13.§ szakaszában foglaltak alapján az Előfizetői Hozzáférési Pont megszüntetését,

- továbbá a szerződésnek a Szolgáltató részéről történő rendkívüli felmondást az ÁSZF 12.3.3. pontja szerint, azaz a szolgáltatás törvénybe ütköző módon való használata miatt.

Javasoljuk továbbá, hogy a szívességi használat megszűnésének igazolása mellett az illetékes jegyző előtt mihamarabb indítsd meg a birtokvédelmi eljárást.

Felhasznált jogszabály:

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (5:13.§ szakasz, 5:5.§-5:12. szakasz, itt található: http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=159096.323416)

UPDATE:

A posztra reagált a UPC is:

Kedves Homár!

A levélíró által felvázolt probléma egy igen sajátos jogi helyzetből következik, mégpedig abból, hogy a UPC egy teljesen jogszerű szerződést kötött az ingatlant használó személlyel, és ezt az érvényes jogviszonyt az ingatlan tulajdonosa, mint abban nem részes fél, meg akarja szüntetni. Álláspontunk szerint erre nincs jogi lehetőség. A tulajdonos annyit tehet, hogy igazolja, hogy az előfizetőnek már nincs jogcíme használni az ingatlant, amely alapján a UPC már saját hatáskörben el tudna járni az előfizetői szerződés megszüntetése érdekében. Ha azonban a tulajdonostól nem érkezik hitelt érdemlő írásos igazolás erről, akkor a szolgáltató lényegében tehetetlen, hiszen köti az előfizetői szerződésben vállalt szolgáltatási kötelezettsége, és hivatalosan semmilyen olyan körülmény nem bizonyított, ami alapján a szerződést egyoldalúan meg kellene szüntetnie. Egyfajta „róka fogta csuka” helyzet tehát ez, és sajnos az is gyakran előfordul, hogy az ingatlantulajdonos a szolgáltatókat próbálja az ingatlanhasználóval fennálló csatározása középpontjába állítani, és szolgáltatás hiányában kiköltözésre bírni. A szolgáltató ilyenkor két tűz között van: ha enged a tulajdonos kérésének, akkor szerződésszegés miatt az előfizető fog – jogosan – panasszal élni, ha pedig figyelmen kívül hagyja a tulajdonosi kérést, akkor a tulajdonos háborog. A hasonló jellegű, tőlünk független jogviták esetén igyekszünk semleges álláspontot képviselni és egyik fél pártján sem állást foglalni.

Üdvözlettel,

UPC Magyarország

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2017.04.27. 12:41:13

@Sanda gyanu:
"Fentiek alapján ez kurvára nem épkézláb válasz a júpíszítől."
Szerintem igen.

"Ezzel csak azt magyarázzák meg, hogy miért nem csinálnak semmit."
Így van. Az nem baj :)

Annyiban igazuk van, hogy ez az egész a régi tulaj/ott lakó/új tulaj ügye, és nem az övék. Az általuk kötött szerződés az ott lakóval törvényes.

A fenti hozzászólások többsége is ezt mondja, hogy felesleges köröket futni az upcinál, ha egyszer az alapprobléma az, hogy a pószter vett egy lakást, amiben lakik valaki, és az nem akar kiköltözni...

Sanda gyanu 2017.04.27. 12:51:30

@Terézágyú: "Annyiban igazuk van, hogy ez az egész a régi tulaj/ott lakó/új tulaj ügye, és nem az övék. Az általuk kötött szerződés az ott lakóval törvényes."

De ha az új tulaj odamegy a júpíszíhez és azt monja, hogy ő úgy gondolja, a kábeltévé az egyik kényelmi szolgáltatás a lakásban, amit ha megszűntetnének, az talán ösztönözné az ingyen ott lakó jószágot a kiköltözésre, kérem segítsenek abban, mit tehetnénk ez ügyben - akkor a júpíszi miért mond teljesíthetetlen fasságot ahelyett, hogy kerek-perec azt mondaná: semmit, b+!

Tony Almeida 2017.04.27. 13:00:39

Én is voltam amolyan szivességből ottlakható egy ideig (gy.k. albi svarcban), és kötöttem a diginél saját névre egy szerződést. DE! a szerződéskötéshez kellett a lakástulaj beleegyezése, nyilatkozat formájában, nem ment csak úgy bemondásra.
vagyis: az a nyilatkozat már nem érvényes, mivel a lakástulaj merőben más lett. Hogy is van ez?

Tony Almeida 2017.04.27. 13:10:19

A UPC-nél nincs szükség lakástulajosi nyilatkozatra?

Terézágyú 2017.04.27. 13:11:29

@Sanda gyanu:
"miért mond teljesíthetetlen fasságot"

Szerintem nem azt mond.

Szerintem a "fasság", illetve töketlenség az, amit a pószter mond: "a jogalap nélkül ott lakó vígan nézi a HBO-t, ahelyett, hogy TV adás nélkül maradva talán gyorsabban kiköltözne..."

Basszus, ha csak erre képes az igazáért, hogy próbálja megszüntetni a kábeltévét, akkor... @WiZZu: már leírta.

@Tony Almeida:
"vagyis: az a nyilatkozat már nem érvényes, mivel a lakástulaj merőben más lett. Hogy is van ez? "

Ez egy jó kérdés. Valószínűleg attól, hogy a tulaj más lett, attól nem fogja az upci megszakítani az érvényes szerződést... kérdés, hogy mikor jár le az előfizetés. Ha annak a megújításához is kérnek egy beleegyezést a tulajtól, akkor hurrá, mert az új tulaj nem fog adni...

Sanda gyanu 2017.04.27. 13:14:37

@Terézágyú: Átfogalmazom:

A júpíszi ezt mondja: "A tulajdonos annyit tehet, hogy igazolja, hogy az előfizetőnek már nincs jogcíme használni az ingatlant, amely alapján a UPC már saját hatáskörben el tudna járni az előfizetői szerződés megszüntetése érdekében. Ha azonban a tulajdonostól nem érkezik hitelt érdemlő írásos igazolás erről, akkor a szolgáltató lényegében tehetetlen, hiszen köti az előfizetői szerződésben vállalt szolgáltatási kötelezettsége, és hivatalosan semmilyen olyan körülmény nem bizonyított, ami alapján a szerződést egyoldalúan meg kellene szüntetnie."

A tulaj ezeket mutatta be: "Hiába a tulajdoni lap, illetve a lakáshasználatról szóló felmondás bemutatása..."

Elegendő a lakáshasználatról szóló felmondás annak igazolására, hogy az előfizetőnek már nincs jogcíme használni az ingatlant?

Erre a kérdésre egy jogász mondjon egy egyszerű igent, vagy nemet, oszt annak függvényében egyértelműen kimondhatjuk, hogy a júpíszí a hülye, vagy nem.

enrico palazzo 2017.04.27. 13:15:25

@Tony Almeida: Így:

"még az előző tulajdonos "állítólag" megengedte neki, hogy saját nevére kábeltTV szolgáltatást kössön."

A UPC ügyfele az, akivel szerződést kötött. Az új tulaj akarja felbontani azt a szerződést, amihez jogilag (még) nincs köze. Mivel ő a kezdeményező és a UPC számára "idegen", ezért sajnos neki kell igazolnia, hogy megváltozott a tulajdonviszony. A jegyzőt pedig azonnal meg kellett volna keresni két szomszéddal, aki tanúskodik (a leírtak alapján, ez társasház) és azonnal birtokvédelmet kérni. Ezzel párhuzamosan pedig ügyvéddel kártérítés követelése, mivel nem tudja használni a lakását.

Tony Almeida 2017.04.27. 13:15:40

@Terézágyú: "Valószínűleg attól, hogy a tulaj más lett, attól nem fogja az upci megszakítani az érvényes szerződést..."

Akkor ezt kurva gyorsan át kellene gondolniuk és szabályzatot kellene módosítaniuk... Ahelyett, hogy mosnák kis kezeiket, mint ahogy a csatolt válaszukban tették. Röhejesek.

Terézágyú 2017.04.27. 13:17:52

@Sanda gyanu:
"egyértelműen kimondhatjuk, hogy a júpíszí a hülye, vagy nem. "

Te már kimondtad :)

Sanda gyanu 2017.04.27. 13:18:08

@Terézágyú: "Basszus, ha csak erre képes az igazáért, hogy próbálja megszüntetni a kábeltévét..."

Nyilván nem csak ennyit tesz, hanem tesz mást is - de tenné ezt is. Hátha ez is ösztönözné a kiköltözést.

Sanda gyanu 2017.04.27. 13:19:45

@Terézágyú: De én nem vagyok jogász. Én egyelőre csak sejtem.

:-)

.Manyecska 2017.04.27. 13:21:25

@Tony Almeida: ne ez az én is ettől doPtam hátast. Ahogy olvasom itt..
Anyósom volt ilyen mint az UPC csak karbatett kézzel mosolygott hogy "hát én nem szólok bele semmibeeee.." hát b+ :P ..:)

Terézágyú 2017.04.27. 13:30:32

@Sanda gyanu:
"De én nem vagyok jogász."

Én sem.
A pószter sem.
Az upci jogi képviselője viszont gondolom az... :)

Ami nem azt jelenti persze, hogy akkor mostmá igaza van, hanem azt, hogy ismeri az efféle ügyeket.

"Nyilván nem csak ennyit tesz, hanem tesz mást is - de tenné ezt is. Hátha ez is ösztönözné a kiköltözést. "

Hát, akkor írjon arról, hogy mit tesz még. Hogy pl. a rendőrséggel kidobathatja-e az ott lakót???? Ja, hogy nem... Szomorú. Tényleg sajnálom.
De akkor felesleges ÉPP a upcit szidnia...

KaTe 2017.04.27. 13:41:39

@Terézágyú: Én se értem, miért pont a UPC-vel szívózik, amikor ennyi erővel a villanyt is kikapcsoltathatná, azt akkor megoldódik a HBO gond is!

Sanda gyanu 2017.04.27. 13:42:42

@Terézágyú: Hát lehet, hogy a júpíszi jogásza ismer efféle ügyeket. Már legalább is azt a gyakorlatot, ahogy hasonló ügyekben eddig eljártak. Node mi van akkor, ha rossz a gyakorlatuk?

Mint ahogy arra Tony Almeida kolléga is rámutatott.

Ha csak és kizárólag a szerződés megkötésekor kérik el a tulaj hozzájárulását a szolgáltatás bekötéséhez, amit a bérlő köt. Mi van akkor, ha pld. a júpíszi egy, vagy kétéves hűségideje alatt mondják fel a bérletet? Kíváncsi vagyok, hogy milyen menekülési lehetőségek vannak a szerződésben a kötbérfizetés alól az előfizetést megkötő bérlő részére a júpíszi felé, már akkor, ha ő mondja fel az albérletet, vagy ha őt rakják ki?

Csupa kínzó kérdés!

Lángharcos 2017.04.27. 13:43:35

@KaTe: Nem bűzlik, a hazai jog nagyon suta akkor, ha lakó van a lakásodban. Nem dobhatod utcára, mert az önbíráskodás. Kezdeményezhetsz birtokvédelmet és bírósági eljárást, de sokáig tart.
Ezért szokták azt mondani, hogy néhány jól izmolt ismerősöddel keresd fel a lakót és "beszélgess" el vele.

Ha használt lakást veszel, akkor fontos, hogy minden előző lakót kijelents onnan (a kényszerkijelentés fizetős, de megéri). Ha nem teszed meg időben, előfordulhat, hogy hozzád jön a behajtó valami adósságért.

Bonyolítja a dolgot, hogyha az ott lakónak egészen kicsi gyereke van (úgy születik meg, hogy be van hozzád jelentve) akkor ráadásul valami védelmet is élvez onnantól (az ide vágó jogi részeket nem ismerem, de ismerősöm majdnem ráfutott).

Lángharcos 2017.04.27. 13:47:11

@Sanda gyanu: Nekem hűségidő mentes előfizetésem volt (picit drágábban mint a hűségidős) és folyamatosan zaklattak a UPC ügynökök, hogy kössek hűségidőt.

A lakásom még nem volt végleges (fele volt az enyém, nem dőlt még el akkor se, hogy én veszem meg vagy kivásárolnak onnan és az se dőlt el, hogy mikor) vagy eladjuk közösen és megyünk másfele.

UPC álláspontja erre az volt, hogy nem baj, ha költöznöm kell, akkor majd viszem magammal az előfizetésemet.

És mi van ha az új helyen ők nem szolgáltatnak? Erre azt mondták, hogy akkor otthagyom a lakásban, és megbeszélem az utódommal, hogy használja és fizesse helyettem.
Na persze. XD

Terézágyú 2017.04.27. 13:53:17

@KaTe:
"Én se értem, miért pont a UPC-vel szívózik, amikor ennyi erővel a villanyt is kikapcsoltathatná, azt akkor megoldódik a HBO gond is! "

Valóban :)

Darth Revan 2017.04.27. 13:53:27

Igazabol nem ertem a problemat.
Igen, a szolgaltato bemondasra nem fogja megszuntetni a szerzodest. Ha a posztolo nem a homarnak irogatna, hanem bemutatna a kert dokumentumokat az UPC-nek mar reg megoldodott volna ez a problemaja.

rarabel 2017.04.27. 13:57:06

Jogi véleményem: bízz meg egy ügyvédet.
Ingyé' csak az általános iskola oktat.
Ha nincsen pénzed ügyvédre, akkor ajánlom Lakatos Sándort és népizenekarát, akik szívesen megvásárolják tőled az ingatlant.

Serivor 2017.04.27. 14:07:25

@Darth Revan: De hiszen bemutatta!

@rarabel: Nem eladni kell az ingatlant a Lakatos családnak, csak egy-két hónapra befogadni őket albérlőnek...

KaTe 2017.04.27. 14:11:12

@Serivor: Ezzel a tippel most hatványozni akarod a posztoló problémáját?! Van neki épp elég baja a saját lakáshasználójával, szerinted hiányzik még neki egy Lakatos család, ahol minden évben minimum 1 kisgyermek születik? A posztoló akár élete végéig is várhatna, mire sor kerülne a kilakoltatásra. :)

Digitális Dzsihád 2017.04.27. 14:12:15

@Darth Revan: Már leírták fentebb, hogy az új tulajdonos bemutatta a lakáshasználat felmondását. Mást nem tud, mert más nincs. Ez miért nem elég?

McZozo 2017.04.27. 14:35:15

@Sanda gyanu:
"@Tron65: Igazad van! Ha az előző tulaj engedte meg neki, hogy ott lakjon, akkor az új tulajjal kurvára nem lesz semmilyen szerződése, amit az be tudna mutatni a júpíszinek!"

De pont emiatt nem ertem miert kene neki barmi szerzodest bemutatnia a bentlakoval (az se biztos hogy volt mert nem berlonek hivjak hanem szivessegi lakonak) Szerintem neki azt kell bizonyitania hogy o az uj tulaj hogy nincs haszonelvezo az ingatlanon es hogy o hivatalosan elkuldott neki egy felmondast (amit allitolag megtett) Ezek utan a szolgaltatonak kene megkeresni a lakot hogy megszunik a szerzodesed az infoim alapjan ha nem ertesz egyet mutasd be a berleti szerzodesed. ha ilyen nincs akkor meg megyek a tulaj informacio alapjan.

"@düftin hoffman: Érdekes kérdés! Ha sikerül kipaterolni az ingyen ottlakót és az új tulaj végre beköltözik, akkor majd ő nézi a júpíszit - és a kipaterolt ingyenottlakó nevére jön a számla, mert a szerződést ő kötötte a júpíszível!"
Ez a resze hulyeseg itt a lenyeg cask a kipaterolas ha van berleti szerzodese elo a lakonak akkor maceras mert a torveny a berlot vedo meg a tulajjal szemben is. Ha viszont nincs semmilyen hivatalos papirja akkor velemenyem szerint siman rendorrel kilakoltatnam akkor egyszerubb az ugy.

milyen nőazilyen 2017.04.27. 14:42:38

Menj el hozzá, és jelentsd be, hogy holnap jövök a mesterekkel, teljes nyílászáró csere lesz. Hiába van jó idő, ajtó-ablak nélkül elég sz@r lakni ;)

.Manyecska 2017.04.27. 14:51:52

@McZozo: igen. "lakót" ki, műsort élvez, kábelt elvág..ebben a sorrendben.:DDD..végrehajtókat sörre meghív.. :P Meg hát neki honnan kéne tudnia egyáltalán erről szaggatott az állatospornó vagy mi...?? :D

Terézágyú 2017.04.27. 14:52:11

@milyen nőazilyen:
"Menj el hozzá, és jelentsd be, hogy holnap jövök a mesterekkel, teljes nyílászáró csere lesz. "

Ha nem akar kiköltözni, és - gondolom - be sem engedi az új tulajt (vagy igen? erről sem írt semmit a pószter), akkor nem fogja meghatni az ilyen kamu fenyegetés...

.Manyecska 2017.04.27. 14:53:01

@milyen nőazilyen: ez se rossz! Vagy nyit egy magánbölcsit. Onnantól kezdve meg úgyis csak Minimaxot nézhetne a faszi azt meg nincs ember aki bírja a csimóták se szerintem :D

CID.. 2017.04.27. 15:11:51

@düftin hoffman: csak annyi dolga lesz a kölyöknek, hogy megkeresse a beltérin a reset gombot ;) Szerintem hamarabb megtalálja mint az apja.

A posztert meg én sem értem, ki kell dobni a lakót és probléma iziben megoldva. A kidobást meg ne a UPC-vel akarja már megsürgettetni, teljesen korrekt a cég hozzá állása.

.Manyecska 2017.04.27. 15:12:46

@CID..: egy 13 éves fiúgyerek, naja, szerintem is!:(

CID.. 2017.04.27. 15:16:26

Egyébként, honnét tudja az új tulaj, hogy a lakónak van HBO-ja, felbontotta talán a számláját, a UPC-től jogtalanul információhoz jutott, vagy annál a szolgáltatónál alanyi jogon jár az écsbíó?

Terézágyú 2017.04.27. 15:20:55

@CID..:
A posztolót má lehet...? :))

Sanda gyanu 2017.04.27. 15:23:50

@CID..: Elképzelhető, hogy amikor az új tulaj legutóbb volt a jogcímnélküli bentlakónál egyeztetni, hogy mikor lesz már szíves eltakarodni, akkor a háttérben a tévé épp a HBO-ra volt kapcsolva. Elképzelhető, hogy nem kellett titkosszolgálati módszereket bevetni, ha láthatta a saját szemével.

Terézágyú 2017.04.27. 15:31:14

Az vótmá? hogy a régi tulaj nyilván átadta neki a kulcsokat... és NYILVÁN a lakó nem cserélte le a zárakat...

.Manyecska 2017.04.27. 15:32:47

@CID..: na ezt kérdeztem én is...! :)
Látta hogy szaggat az állatospornó a háttérben. mondom. na.. :D

Szartranszplantáció 2017.04.27. 15:42:50

@düftin hoffman: legalább eladtad a használtpiacon ugyanekkora összegért a djermeket? Fedeztetésül.

andd1234 2017.04.27. 16:13:32

De kit érdekel a UPC? Miért foglalkozik vele a posztoló, mikor semmi köze hozzá?
Rakja ki az ott lakó tagot, amennyiben jogalap nélkül tartózkodik ott, aztán majd ő elrendezi a UPC-vel a dolgát.

Sáros Hilda 2017.04.27. 16:16:17

@andd1234: Ezzel csak az a baj, hogy ha pl tartozást hagy hátra akkor simán eljátsszák, hogy addig nem kötnek másik szerződést, amíg az első nincs rendezve.. gondolom azt sem szeretné kifizetni a poszter.

2017.04.27. 16:17:11

A poszternek az eladóval kell kommunikálnia, nem az upc-vel.
Vonatkozó szakirodalom:
info.ingatlan.com/tanacsado/lexikon/szivessegi-lakashasznalat/

István Tamasi 2017.04.27. 16:25:18

Én alighanem egyszerűen felmondanám a szerződést a víz-, gáz-, áramszolgáltatóval. Tudom, hogy ez i is jogszabályellenes és a jogcím nélküli rosszhiszemű lakó ilyen esetben a jegyzőhöz fordulhat. A jegyzőnél elvitatkoznánk néhány hétig illetve addig amíg a rosszhiszemű lakó bírná víz, áram és gáz nélkül. Amint beleun a vadkempingbe párezerért visszaköttetném a szolgáltatásokat.

2017.04.27. 16:35:29

@István Tamasi: de hogy mondod fel? eleve úgy kezdődik a procedura, h vételkor saját nevedre íratod az órákat (víz-gáz-villany-lófasz), és? Utána felmondod a szerződésed velük, majd miután eltűnt a lakó újraszerződsz? Ilyen van? (Kérdezek, nem kötekszek)

The Good Boy 2017.04.27. 16:37:16

már a múltkori albérlős cikknél leírtam, mi a menete ennek a kitevős dolognak. Picit régimódi, de az esetek jelentős részében azonnal orvosolja a problémát.

Szóval, ha jogilag kitettük a személyt (felmondás, megszüntetés stb.), végigjárja a fentebb említett lehetőségeket, mint szerződés felmondás (kiköltözési határidőre) stb.
Ezután szétnéz a munkaerő piacon, kiválaszt random 5-6 legalább kétajtós ruhásszekrény testfelépítésű, kevés hajjal, annál több tartóhájjal rendelkező rossz arcú embert (az se baj, ha kolompár winnetou, kanalas kevin esetleg raffael leonidasz a becses nevük*), akikkel kötsz egy látszólag valódinak tűnő, aznapra szóló bérleti szerződést, majd veszel egy garnitúra zárkészletet ( a biztonság kedvéért, ha nem megy a dolog szép szóval), magadhoz veszed a felmondott bérleti szerződés egy példányát, ha a bérlő rendőrért kiált, a biodíszlet élő bútor kollekciónak odaadod az új albérleti szerződést, aztán megmutatod nekik az "új" bérleményüket. És onnan kezdve neked jogod lesz az ajtót felnyitni, tesókat beengedni, akik, ha az előd ott van, képesek a minimálisabbnál nagyobb zajt produkálni (felajánlhatod nekik, valamelyik értéket a lakásban, mint cserére érett ajtó, beépitett szekrény szétkaratéjozásra (tied, azt tesztek vele, amit akartok), majd vérmérséklettől függően, megengeded a derék új bérlőnek, hogy pár napig - amíg a korábbi lakó végleg feladja -, onnan intézhetik üzleti, ügyes-bajos ügyeiket (lányfuttatás, drogkimérés stb.) garantált, hogy a tetű soha vissza nem megy.

* a csillagos rész csak akkor érvényes, ha a megbízott kétajtós szekrényeknek kevesebb eszük van, mint neked, mert ellenkező esetben őket kissé nehezebb lesz onnan kipakolni!

Amúgy tényleg nem értem, hogy ilyen helyzetben a poszt toló miért nem ügyvédi/közjegyzői letétbe helyezett vételárral játszik mindaddig, amíg a volt tulaj lakatlanná nem teszi a kecót?

Cycmen 2017.04.27. 16:56:24

A poszter megvesz egy kecót lakottan, majd úgy akarja elűzni a bentlakót hogy kikapcsoltatja a kábeltévét, ami szintén nem sikerül erre elkezdi backurálni a kábelszolgáltatót! OKOS!

Sanda gyanu 2017.04.27. 17:01:51

@Cycmen: Igen-igen. De a cikizős kört lefutottuk már délelőtt, mert a post kábé 11 óra magasságában jelent meg. Elbaszta. De most próbáljunk meg valami konstruktív javaslatot tenni a helyzet megoldására!

Cycmen 2017.04.27. 17:09:54

@Sanda gyanu: Elnézést, de délelőtt dolgom volt így most pótolom!

Megoldás, kössön biztosítást aztán gyújtsa fel az ólat!

Szartranszplantáció 2017.04.27. 17:11:00

A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.A kurva anyádat törölgesd te szar.--

.Manyecska 2017.04.27. 17:11:32

@Sanda gyanu: én már hívtam a vadászt, ...egy ezresért lelő bárkit!

.Manyecska 2017.04.27. 17:12:44

@Szartranszplantáció: könyörögve kérlek, iszonyat szarul vagyok /az ikrekkel/, egy hét múlva kb. nagyi leszek jósló fájásaink vannak kész ideg mindenki már legalább itt ne!! :D

Szíriuszi Zsidó Gyíkember 2017.04.27. 17:20:51

@düftin hoffman: Nekem is voltak jósló tójófájásaim délután, de elintéztem a munkahelyem igazgatósági szintjének klozetjában.

2017.04.27. 17:23:04

@The Good Boy: én olvastalak, de nagyon gáznak tartom a kopaszbohóckodást, képtelen vagyok felfogni józan ésszel, h kilakoltatásra nincs jogtiszta megoldás. A csillagozott bekezdéseden már múltkor is vinnyogtam magamban, az mekkora nagy szopacs :) illetve :((((

István Tamasi 2017.04.27. 17:46:06

@Biriksz_Krokiksz!:
Igen, pontosan az a sorrend: először bemutatni a telekkönyvi kivonatot a szolgáltatóknál, szerződni velük, azután felmondani vagy szüneteltetni a szolgáltatást. Kicsit macerás, azonkívül - bármilyen furcsa is rosszhiszemű lakó esetén - birtokháborítás /birtokháborítás esetén a jegyző az illetékes hatóság/, de vagy ez vagy "háromajtósszekrények" felbérelése a megoldás. Én viszolygok üzleti kapcsolatba kerülni "háromajtósszkrényekkel", nálam elég volt belengetni a szolgáltatások kikapcsoltatását és távozott a szerződésszegő bérlő. Sajnos a hatályos jog védi a szerződésszegőt illetve a roszhiszemű lakót és egy egyszerű tulajdonosnak túlságosan sokáig tart és túlságosan drága a bírósági-végrehajtói út ami nem is tökéletes megoldás, mert ha a lakó megegyezik a végrehajtóval, hogy részletekben - mondjuk havi 10-20ezert - fizet akkor máris maradhat birtokon belül a rosszhiszemű lakó.

Bendeguz2017 2017.04.27. 17:52:51

@Szartranszplantáció: Kar, hogy az elso sof csorbit e remekmu esztetikajan.

Bendeguz2017 2017.04.27. 17:56:01

@Cycmen: Mondjuk en tuti pereskednek havi 100k lakberert is amig az ipse a lkasban "telel".
Szerintem sikerrel jarna, lehet nem lehet behajtani az illeton, de egybol feketelistas lenne sokhelyen idovel ez meg igen szatul sulhet el.

2017.04.27. 17:57:27

@István Tamasi: nem mintha párhuzamot akarnék vonni, de állambá tök frappánsan meg tudja oldani a birtokbavételt pl bebukott chf hiteleseknél akár mégha csak kezesek is voltak...nem kapcsolódik a poszthoz, csak úgy eszembe jutott. Mert hogy ennyi erővel őket is védhetné a szabály h ki van birtokon belül...de nem mosom össze a két témát. (Ja, de! xD)

.Manyecska 2017.04.27. 17:59:12

@Biriksz_Krokiksz!: amúgy volt róla szó hogy nem tudja kilakoltatni? Nem tudtam végigolvasni a poszt..:( .. a kettő szerintem két tökmás dolog szerintem két legyet akar egy csapásra ezzel ütni a tulaj..:) -közben elolvastam- hihetetlen, én nem lennék ilyen türelmes..rendőrség azt kézcsók! Utána meg az UPC fusson a pénze után...!!!!! Röhej az egész!!....

CID.. 2017.04.27. 18:01:17

@Terézágyú: Nem akartam én ekézni. Ha azt akartam volna, feltettem volna a hasonló tartalmú kérdést, aminek a lényegét oriza triznyák megfogalmazta. Hogy a bánatos picsába vehetett meg egy olyan lakást ami lakott, és még csak nem is a tulaj lakja, ha ilyen tejbetök?

@Sanda gyanu: Persze, hogy elképzelhető, de nem is gondoltam titkosszolgálati módszerekre. Csak nem értem, miért is fontos info az HBO?

@düftin hoffman: Az édzsbíón van állatos pornó, menten előfizetek ra, a kutya meg a macska bizonyára élvezné;)

2017.04.27. 18:10:19

@düftin hoffman: furi az egész poszt. köt szerződést az eladóval, úgy h lakol a birtokban vki, akinek majd ki kell költöznie, de marad, és upc-t néz, és posztos az upcvel áll neki vitázni. nem kerek a sztori.

.Manyecska 2017.04.27. 18:18:45

@Biriksz_Krokiksz!: hát nagyon nem..!! szerintem assisi a buckalakó hogy ha ő fizet addig nem rakják ki a kéróból..

Bankotsu Mester 2017.04.27. 18:25:54

A legjobban úgy járna, hogy felbérel 2 verőembert, kibassza a lakásból azt a csicskát és ő nézi helyette a HBO-t, mert nem neki, hanem annak a csicska ingyenélő fostalicskának van szerződése a geciupc-val :D

2017.04.27. 19:02:54

@düftin hoffman: @simics és a független zindex: telefújni a lakást paprikasprével minden este, mielőtt hazajön a lakó. Ezt tudom még elképzelni alternatívaként.

.Manyecska 2017.04.27. 19:31:09

@Biriksz_Krokiksz!: volt aki döglött halat rakott valami faburkolat mögé, a végén eladták a lakást mert mer elviselhetetlen bűz volt..állítólag..:) :D! valami válás volt..

andd1234 2017.04.27. 19:55:53

@Sáros Hilda: A posztolónak semmi köze sincs másnak a tartozásához, azt majd az adóssal leboxolja a UPC.

Reactor 2017.04.27. 20:21:43

Én se értem, mi a fenéért nem lehet kihajítani őt, ha önkényesen ott tartózkodik - magánterületen - ahol semmi keresnivalója nincs már.
Ha semmit nem tud felmutatni, ami szerint ő jogosult a kégliben tespedni, akkor ki lehet rakni. Innentől pedig csak a tulaj képzelete szab határt, hogy hogyan (bíróság, ő maga, esetleg pár szép szál legényke pár pofon kíséretében). A kábeltévével pöcörőzni itt teljesen felesleges, ennyi erővel a villanykörtéket is kicsavargathatnád a lakásban, hogy na most jó sötét lesz a kis kakukkmadárnak, úgyse bírja sokáig és kiköltözik magától muhahahaha.

2017.04.27. 22:07:56

@Tony Almeida: nem kell semmi az upc szerződéshez. bárki köthet bármilyen cimre szerződést semmiféle tulajdoni lapot vagy albérleti szerződést nem kérnek. Egy a lényeg, hogy fizesd a díjat. Személyes tapasztalat, úgyhogy cáfolatnak helye nincs.
És nem is értem miért érdekelné az upc-t az egész, ha fizeti bárki a dijat, akkor szolgáltatják a műsort. Ha én szolgáltató lennék engem se érdekelne.

2017.04.27. 22:11:58

@Lángharcos: "néhány jól izmolt ismerősöddel keresd fel a lakót és "beszélgess" el vele."
abban a másodpercben kihívja a sunyi ottlakó a rendőrséget és önbiráskodás, testi erőszak.. stb miatt feljelent. Az ilyesmi csak filmekben néz ki jól, a valós életben elég nehéz kidobni egy birtokon belül levő lakót.

Reactor 2017.04.27. 23:29:50

@Kulics: Ha jogcím nélkül tartózkodik ott, az magánlaksértés, tehát ha nekiáll hisztizni a policájoknak hogy a csúnyarossz tulaj önbíráskodik, te viszontkeresetet nyújtasz be magánlaksértés vádjával.
Másodszor meg az, hogyha megengedett eszközzel - saját tulajdonod védelmével - élsz, akkor nem valósul meg önbíráskodás.
Harmadszor: Gyaníthatóan egyetlen tanút sem fog tudni előállítani, aki őt igazolná, neked viszont lesz három, akik téged igazolnak. Máskülönben bárki megcsinálhatná azt, hogy szándékosan eltöri a karját, és ráfogja a haragosára. Egy héten belül 500%-ra telnének a börtönök.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.28. 02:28:05

@andd1234: "A posztolónak semmi köze sincs másnak a tartozásához, azt majd az adóssal leboxolja a UPC. "

Gondolod? Majd ha be akarja köttetni a netet, az UPC azt mondja, hogy azon a címen tartozás van, amíg nem rendezi, nem kap netet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.28. 02:29:47

@Kulics: "a valós életben elég nehéz kidobni egy birtokon belül levő lakót. "

Tedd hozzá, hogy Magyarországon. A hülye törvényeink miatt olyan nyomott a bérlakás piac.

Sáros Hilda 2017.04.28. 05:44:55

@andd1234: Mint mondtam simán megteszik, hogy addig adott lakcímre nem kötnek új szerződést amíg a régi tartozást nem rendezik. Szóval neki is kellemetlen lehet.

napinapinapi 2017.04.28. 06:47:14

Ez egy eleg pitianer probalkozas.
Tobb milliorol van szo,ide radikalis megoldasok kellenek :
huszkilos kalapacs,egy komolyabb veso,langvago,flex.

Veszel egy bejarati ajtot,letaborozol a lakas kozeleben,amint elment otthonrol elnezest kersz a szomszedoktol a par ora zajongasert majd kibontod a falbol az ajtot es kicsereled.

Ha kozben visszajon az ember, akkor kozlod vele, hogy nem tudod o kicsoda,sose lattad,de szukseg eseten megveded magad,ha szeretne betorni az ingatlanodba.

Amig a szaki szereli az ajtot,az ablakon koltozteted az ember.
ha jofej akarsz lenni,akkor valami kontenerbe dobalod a cuccait.

Nyilvan ez sem torvenyes, de ha beperel akkor majd 4 ev mulva kapsz egy ejnye-bejnyet.

Terézágyú 2017.04.28. 07:36:14

@Reactor:
"Ha jogcím nélkül tartózkodik ott, az magánlaksértés, tehát ha nekiáll hisztizni a policájoknak ... Gyaníthatóan egyetlen tanút sem fog tudni előállítani, aki őt igazolná, neked viszont lesz három, akik téged igazolnak."

ha ott lakik x éve, akkor megeshet, hogy éppen ő az, akiről ezt a szomszédok elismerik - viszont az új tulajt a kutya sem ismeri, őt nem igazolja senki... :))

(jó, papírjai vannak, de te most tanúkat említettél :)

Sáros Hilda 2017.04.28. 08:17:37

@napinapinapi: kb én is ezt tenném. de sztem elég zárat cserélni. Nem kell egyből ajtót.

Bendeguz2017 2017.04.28. 08:20:30

Mintha nem reg valtozott volna a torveny,hogy mar megvedheted az ingatlanod. Kell 1+fo tanunak, bebbalagsz ingatlanba, agyonvered az ipset, kidobod. A tanu behuz egyet, lesz egy monoklid es azt mondod megtamadott.

.Manyecska 2017.04.28. 08:45:14

@Kulics: és mit tiltja hogy otthon a tulaj "küzdősport-órákat" tartson??? :D
B..sznám ki mint macskát sz...rni..

.Manyecska 2017.04.28. 08:51:40

@Reactor: óhelló, nem hívott este a páárom / a dásztin../? pont a rajzokról vót szó.:)

Terézágyú 2017.04.28. 08:58:51

@düftin hoffman:
ne offojj má nem vagy te manyecs!

.Manyecska 2017.04.28. 09:18:50

@Terézágyú: ...mér szólsz bele a nagyok dolgába..??? ON

2017.04.28. 10:14:23

@Reactor: az egész ügy bűzlik valami hazugságtól, mert ki az a bolond, aki pénzt ad ki egy olyan ingatlanért amibe nem tud beköltözni mert valaki ott lakik...

Amúgy meg nagyon kis törvényben és igazságban hívő és bizakodó ember vagy, aki azt hiszi hogy az igazságosság nyer a valós életben. Sajnos nem. A destruktív emberekkel szemben nehezen tud fellépni a törvény: sok sok év eltelik mire kiteszel egy birtokon belüli lakót... pl lecseréli a zárat és akkor neked már kulcsod sincs oda. Mindenre nem tudsz tanút hozni.
Ismerősöm a nem fizető albérlőjét sok évig nem tudta kitenni és amikor lekapcsoltatta az áramot (amit a lakó nem fizetett) akkor az albérlő kihívta a rendőröket és a tulajnak vissza kellett kapcsoltatni az áramot. Mert az ő nevén volt. Az albérlő nemfizetéséhez semmi köze nem volt az áramszolgáltatónak. A rendőr NEM avatkozik polgárjogi vitákba csak az erőszakos cselekedeteket akadályozza meg. Őt nem érdekli kinél az igazság, azt majd a polgári biróság eldönti sok év után.

Terézágyú 2017.04.28. 10:33:38

@Kulics:
"az egész ügy bűzlik valami hazugságtól, mert ki az a bolond, aki pénzt ad ki egy olyan ingatlanért amibe nem tud beköltözni mert valaki ott lakik... "

Hát, ha nem is bolond, hanem egy balek...
Éppen most van a totalcaron egy cikk: totalcar.hu/magazin/kozelet/2017/04/28/eladta_az_autojat_ket_evvel_kesobb_1_milliot_emeltek_le_a_szamlajarol/

The Good Boy 2017.04.28. 12:54:57

@Biriksz_Krokiksz!: "...nagyon gáznak tartom a kopaszbohóckodást, képtelen vagyok felfogni józan ésszel, h kilakoltatásra nincs jogtiszta megoldás..."

és ami a legszomorúbb, sajnos sokszor már csak ez az egyetlen eszköze a tulajnak, hogy megszabaduljon a jogilag, papíron "kitett" albérlő, lakáshasználó, beköltözővel szemben. Szűkebb környezetemben már nem egy esetben oldották meg így, és akkor is átcsúszott a jogi környezeten a módszer, amikor a kitenni szándékozott rendőrért kiáltott! Persze ilyenkor előny, ha addigra már van egy önkormányzati/kormányhivatali határozat is a kézben, ami törli a bejelentett lakcímét az emberkének. Mert enélkül fennáll az a hivatalos megközelítés, hogy mivel oda be van jelentve, így jogszerűen tartózkodhat bent.

Dark Declan 2017.04.28. 13:02:52

@napinapinapi: majdnem tökéletes megoldás, egy pici probléma van vele: honnan lesz áramod a vésőhöz, flexhez, lángvágóhoz? Vagy akkor már belefér egy aggregátor is?

2017.04.28. 14:14:23

@The Good Boy: kényszerkijelentés. Ahhoz nem is kell semmi extra határozat, elég a tulilap, meg az adásvételi. Asszem.

The Good Boy 2017.04.28. 14:26:49

@Biriksz_Krokiksz!: bevallom, nem tudom a mechanizmust, nem kellett még nekem ilyenhez nyúlnom, de nem lehet ördögtől való, hiszen láttam már ilyen esetet a környezetemben

2017.04.28. 14:31:10

@The Good Boy: szerencsére nálam sem saját tapasztalat. (és ez maradjon is csak így) ;)

Reactor 2017.04.28. 14:38:46

@düftin hoffman: Sajnos nem, gondolom jó nehéz a feladat amit kapott :) de nincs semmi gond, folyik rendesen a munka :)

@Kulics: Ha meg a destruktív, törtető embereké a világ, és az erősebb kutya bszik, akkor hol itt a gond? Meglátogatja az önkényes lakásfoglalót harmadmagával, lezavarnak néki pár pedagógiai jellegű maflást, és közlik vele, hogyha szól a policájoknak, e gyönyörök sokszorosa várja majd őt. Ja, és X órája van arra innentől, hogy kiköltözzön. Persze, nyilván így is mehet a policájokhoz, akkor meg egyszerűen tagadsz. Ha nincs tanú, és nincs bizonyíték, akkor semmit nem tudnak csinálni. Puszira senkit nem fognak elítélni.
Nem muszáj pereskedni, meg bíróságra járni, ha nem szolgáltatnak igazságot, megteremtem magamnak. A legtöbbnek az első verés után leesik a tantusz, és odébbáll.

McZozo 2017.04.28. 14:48:46

@The Good Boy: ez mar akkora baromsag hogy faj, mert ha valamilyen uton modon a lako legalisan van bent tehat van valamilyen hasznalati papirja a regi tulajtol akkor te oda a labad be nem teheted nemhogy mas lakokat vigyel. Ugyanis a torveny a bent lako berlot hasznalot vedi. a lakast eladhatjak a fejed folott de amig neked valamilyen ervenyes papirod van addig ki nem tesznek. es ha beprobalkoznak akkor rendortol kezdve mindent hivhatsz a tulajra.

Itt a kerdeses dolog az hogy mit takar ez a szivessegi felhasznalo. Mert ha cask annyi hogy szoban mondta a tulaj hogy itt lakhatsz egy darabig akkor meg mar siman reg kirakattam volna rendorrel, viszont ha valamilyen papirja van akkor szopacs.

Nekem pl volt olyan berlemenyem hogy tulajdonost altott a fejem felett ettol meg az en berleti szerzodesem mig le n em jart ervenyben maradt.

2017.04.28. 14:53:02

@Kulics: Az, aki éppen azért mert lakott az ingatlan, a piaci értékénél sokkal olcsóbban vette meg.
Rizikós, persze, mert ha lejár az az időszak, amiben az előző tulajjal a lakó megállapodott, és ennek ellenére nem hajlandó kiköltözni, akkor 1-2 év, mire kirakhatja. Úgy tünik, itt ez az eset forog fenn az asztalon.

The Good Boy 2017.04.28. 15:00:40

@McZozo: ezzel kezdtem az okfejtésemet, tegnap: "...Szóval, ha jogilag kitettük a személyt (felmondás, megszüntetés stb.), végigjárja a fentebb említett lehetőségeket, mint szerződés felmondás (kiköltözési határidőre) stb..."
ma ezzel folytattam: "... a jogilag, papíron "kitett" albérlő, lakáshasználó, beköltözővel szemben..."

tehát nem értem, mirét támadsz be olyannal, hogy "... mert ha valamilyen uton modon a lako legalisan van bent tehat van valamilyen hasznalati papirja a regi tulajtol akkor te oda a labad be nem teheted nemhogy mas lakokat vigyel..."

egyrészt ezek gondolom elkerülték a figyelmedet, másrészt ténylegesen tudok nem egy, hanem több olyan esetet, ahol a tulaj a fentebb leírt módon szerezte vissza az ingatlant, és nem egy, hanem több esetben úgy, hogy rendőri intézkedés is lett kérve a másik fél részéről! Ezért írtam, hogy miután minden a kitételhez szükséges papír megvan. Szerintem amúgy a szívességi lakáshasználó amúgy sem albérlő vagy valami hasonló, hanem valami exkandúr, vagy exmaca, vagy nagyi a hintaszékben (mondjuk az elég galád dolog, ha a nagyival adjuk el a kecót, őt meg nem visszük magunkkal).

Ettől függetlenül azt is írtam fentebb, hogy "... nem értem, hogy ilyen helyzetben a poszt toló miért nem ügyvédi/közjegyzői letétbe helyezett vételárral játszik mindaddig, amíg a volt tulaj lakatlanná nem teszi a kecót?"

Drago Brutic1 2017.04.28. 15:12:14

Két dolgot nem értek. Mi az előnye egy ilyen lakásnak, amiért megéri megvenni? Az ára?
Vásárlás előtt miért nem ültek le hármasban egy kávéra, hogy tisztázzák a helyzetet: mik a lakó szándékai, akar-e tiplizni, és mikor, tud-e adni erre valami írásos szándéknyilatkozatot.

fillérbaszó vadász 2017.04.28. 15:46:07

@Reactor: Ez így nagyon szép, de mi van akkor, ha nincs olyan kétajtós szekrény ismerőse az embernek? Vagy a lakásfoglaló jobb kapcsolatrendszerrel rendelkezik és legközelebb majd a tulajjal fog "elbeszélgetni" pár izomagy.
Másik buktató lehet a műveletben, hogy látja hogy nagydarab fickókkal jössz és bekapcsolja a telefonján a hang vagy a videófelvevő gombot, elrejti, majd feljelent téged meg a spanjaidat, csoportossan elkövetett testi sértés, önbíráskodás, ha okos akkor "megold" egy-két hasonló szitut/párbeszédet:
- El akarok menni! Hagyjatok!
- Nem mész sehova kisköcsög!!
... és akkor már személyi szabadság korlátozása.
És ha "letagadod" akkor meg ott a felvétel, amiről nem tudtál és megfejelik az egészet egy jó kis "Hatóság félrevezetésével is" (vagy ha bíróságon teszed az hamis tanúzás, még rosszabb)
Mindezt csoportossan. 95% hogy letöltendőt kapsz. De ha mondjuk nem baszta fel előző nap az asszony a bíró agyát és a szeretője meg le is szopta, akkor fellfüggesztettet kapsz, de ügye az sem jó, ha majd munkát keresel valamiért.
Fotelharcoskodni lehet, csak nincs túl sok értelme.

2017.04.28. 17:52:33

@fillérbaszó vadász: pontosan így van. Aki ilyen sunyiságot csinál (albérlő) az jobban fel van készülve a jogból meg a maffia módszerekből, mint a törvénytisztelő új lakástulajdonos, aki esetleg nem ismer maffiózókat és naivan indul neki ennek a dolognak.

Bendeguz2017 2017.04.28. 19:45:55

Onmagaban egy hangfelvetel nem lenne bizonyitek velemenyem szerint. Ennyibol, barkivel ha kiakarok baszni, elkezdek sipakolni, hogy "engedj el, engedj el" +egy tanu aki ismet igy beleszol terheloen aztan megy dutyiba az illeto? Kizart.

Reactor 2017.04.28. 19:58:31

@fillérbaszó vadász: Nem kell, hogy legyen ilyen ismerőse az embernek, akadnak bőven ilyen "cégek", akik ilyesmivel foglalkoznak. És meg fogsz lepődni, de még csak sokba se kerülnek.
Persze, adott a lehetőség, hogy az önkéntes lakásfoglaló is megpróbálkozik toborozni pár ilyen alakot, viszont azok nem kísérgethetik 24/7 mint egy képviselőt. Ha ilyesmire ennyi pénze lenne, vagy mondjuk sztárügyvédet fogadni/megkenni a bírót, akkor gyaníthatóan nem tespedne más lakásában, hisz nem okozna gondot vásárolni egyet.
Fölösleges és értelmetlen minden önkényes lakásfoglaló mögé gétéá-öt szintű maffiát vizionálni. Ezek 99%-ban kisstílű pitiáner, paragrafusok mögé bújó alakok, a többségükhöz egy ujjal se kell hozzányúlni, a szép szóból is felfogja, hogy itt neki már nemigen terem fű.

Ami meg a hangrögzítést illeti, ha az emberek ennyire előrelátóak volnának, feleennyi cikk nem lenne itt a Homáron, mindenkinek lenne első osztályú bizonyítéka.

Lehet mérlegelni, mi jár több haszonnal: több éves bírósági hercehurca után elveszíteni a jogos tulajdonodat, vagy a tettek mezejére lépni, és kevésbé finom módszerekkel útjára bocsájtani a delikvenst. Meg lehet ezt oldani úgy is, hogy nem lesz tanúja a fél bérháztömb.

MrZed001 2017.04.29. 13:32:50

A mai magyar jogrend a bűnözőket védi. Talán nem véletlen, bűnözők alkották.
Egy illegális lakáshasználót se lehet kitenni, védi a törvény.

Magyarán, ha elmész a Balcsira egy hosszú hétvégére, és mire hazaérsz már Kalányos Alfarómeó és 10 fős kolóniája lakik a budai villádban, akkor max hápoghatsz nagyokat.
Hívsz rendőrt, erre ők kapásból előhúznak egy bérleti szerződést (hamis, de kit izgat).
Az ajtón zárat cseréltek (első dolguk), onnantól ÖVÉK AZ INGATLAN !
Évek alatt se teszed ki a szűrüket, pedig te vagy a tulajdonos.

Durvább változata, ha találnak egy személyit (vagy adataid), egy "haveri" ügyvéddel megírják az adásvételit, odahamisítják az aláírásod (x is elég), következő munkanap már indul is átírása, és már tulajdonos se vagy.

Te pedig csak 3 napra mentél le a Balcsira ....

Reactor 2017.04.30. 01:12:34

@MrZed001: Tudom, ezért szorgalmazom a kevésbé jogszerű megoldást. Törvénytelenség ellen törvénytelen országban törvényesen nem lehet küzdeni..."sárkány ellen sárkányfű".

horex · http://horex.uw.hu/ 2017.05.02. 10:49:50

@Tony Almeida:
Gyakorlatilag nem kell. Én mint állandó lakhelyű lakó, de nem tulajdonos, simán átrakattam, tehát nem új, UPC szolgáltatásomat
Az elmúlt hetekben lemondtam, kiváncsi vagyok lesz-e bármi probléma.
Persze válasz egysem a upc-töl
süti beállítások módosítása