Tékozló Homár

Előrelátás:Elmű - 0:5

2017.06.20. 15:33 | Homár Hilda | 42 komment

3800878_1.jpg

Ha trehány, nemtörődöm hozzáállása miatt szív valaki egy szolgáltatónál, akkor igazából mást nem mondhatunk, mint, hogy magára vessen. De mit szóljon az, aki eleve félévet szán az áram bevezetésére, villany helyett mégis megúszható adó és túlszámlázás a jussa?

Sziasztok!

Azzal kezdem, hogy nem lesz rövid történet, hisz valamikor tavaly év elején indult, és hogy érthető legyen az az utolsó vicces lépés, amiért billentyűt ragadtam, egy kicsit bele kell menjek abba, mi történt az azóta eltelt közel 1,5 év alatt.(miért tartott eddig, ami másnak megvan hamar)

Szóval egy üres, közművek nélküli építési telek boldog, tervekkel teli, de előrelátó tulajdonosaiként bár csak 2016. őszén terveztük az építkezés elindulását, gondoltuk, addig is bevezettetjük a közműveket. 

Napelemes rendszert terveztünk, mivel hamar rájöttünk, hogy egy új házba a gáz bevezettetése (engedélyek, terv stb.) alig kevesebb, mint az áram mellé a gázt is bevinni a házba (engedélyek, tervezési díj, csatlakozási díj)

2016. február
Beadtuk az igényt, márciusban kijöttek felmérni, kaptunk árajánlatot, amit elfogadtunk, befizettük a 350 ezer forintos csatlakozási díjat, és vártunk. Hogy nem lesz rövid, azt tudtuk, mert 6 hónapra vállalták a dolgot (a napelemhez való geotarifa mellett bonyolította a dolgot, hogy földkábelben kértük a kiépítést) Mivel ősszel akartunk csak indulni, ráadásul amíg meg nem kapjuk a saját óránkat, a szomszédból (barát) meg tudtuk oldani az áramvételt. (felajánlották ugyan, hogy míg meg nem kapjuk a geotarifás óránkat, kérhetünk „simát” de ez plusz 150-200 ezer forint lett volna, mert a két órát teljesen úgy kezelték, mintha mindkettőt új helyre vinnék, nem egy fejlesztés lenne a második, tehát ezt elvetettük)

2016. november
Amikor a hat hónap már lejárt (addig nem nagyon lehetett sürgetni őket, mert a válasz csak annyi volt, hogy határidőn belül vannak), hirtelen kiderült, hogy a városkánkban útbontási tilalom van november és március között (ez nyilván meglepetés lehet egy cégnek, aki nap, mint nap ezzel foglalkozik, nem?), tehát önhibájukon kívül nem tudnak jönni, találkozunk majd márciusban.

2017. március
A moratórium lejártakor sem az elsők között voltunk, akihez telepíteni jöttek (nyilván voltak még a XIX. századból beragadt igények, és azokat kellett előbb), 29-re kaptunk dátumot. 

A csapat meg is jelent, de mire a párom meglátta őket, és kaput nyitott, már épp ültek is vissza kocsijukba. Még sikerült őket elkapni, és kiderült, hogy hát azért, mert az óra ugyan tényleg ott van náluk, de NINCS BONTÁSI ENGEDÉLYÜK. Logikus, nem? Szóval, MAJD keresnek, és MAJD jönnek.

Most már nem voltunk annyira türelmesek, mert bár az áramellátás továbbra is megoldott volt a szomszéd segítségével, közben született egy rendelkezés, hogy az április 1. után telepített geotarifás órákat megadóztatják*. Amibe, ha minden klappol, röhögve befértünk volna, hisz már novemberben áramunknak kellett volna lennie, de hát a sors és az ELMÜ másképp gondolta.

Ezért mindent megpróbáltuk velük is, meg az ügyfélszolgálaton is, hogy nem kell még áram, csak az órát vagy legalább annak számát had kapjuk meg (ezzel már el tudtuk volna indítani a kérelmet, és mentesülünk az adó hatálya alól), de hiába volt ott fizikailag az óra, nem sikerült még a fenti előéletre hivatkozva sem megenyhíteni a "szabály az szabály", és a "rendnek kell lenni" szellemét. (csak azt nem értem, hogy ez miért mindig csak a fogyasztóra vonatkozik?)

A szerelők persze nem másnap, nem is a jövő héten, hanem kettő hét múlva érkeztek meg újra, immár útbontásra is képesen (jelzem, az ivóvízhez én intéztem a bontási engedélyt, két nap alatt megvolt), és lett áram. Végül is pont egy éve volt náluk a 350 ezer jó magyar forintunk, amit csatlakozási díjként be kellett fizetnünk ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozni kezdjenek az igényünkkel (megint csak összehasonlításképpen, az ivóvíz bevezetése -pedig ott is voltak kitérők és kanyarok egy két hónap alatt elintéződött, pedig ott is bontottunk, ott is terveztek és még bürokratikus hibákat is javítani kellett).

És akkor most jön az, ami minderre mint csattanó jött, enélkül meg sem írtam volna az egészet.

2017. június
Megjött az első számlánk. 
Tízszeres fogyasztással, mint amennyit az óra aktuálisan mutatott az elmúlt hat hét (tehát nem is egy hónap) fogyasztásáról. 

Persze, én is hibás vagyok, mert az egyéb rohangálni valók mellett elfelejtettem „leolvasós” számlázási módot kérni az ügyfélszolgálaton. Ez alól az sem ment, hogy május elején, tehát amikor az óránk már két hetes volt, telefonáltam az ügyfélszolgálatra (kellett volna az ügyfélszám), de az ügyintéző a megadott címen nem látott a rendszerben egyáltalán órát… mondom, ne vicceljen, itt a papír, két hete szerelték, mondom az óra számát. Na, ennek alapján valami „technikai” rendszerben már megtalálta az órát, azonban a felszerelés ténye két hét alatt nem ment még át a rendes rendszerbe, tehát nem tudott segíteni. Feltételezem, így a fogyasztást sem tudtam volna bejelenteni.

És hogy miért volt annyi az annyi? Hát mert ők 2016. OKTÓBERTŐL, tehát visszamenően számláztak ki egy hasra csapós átalányt (egy üres teleknél eleve annyit írtak be, amennyit a mostani lakásunkban fogyasztunk!). Mikor hívtam őket, a válasz annyi volt, hogy hát azért, mert akkortól lépett életbe a szerződés köztünk. Mondom, az oké, de az nem tűnt fel, hogy óra híján még egy aprócska dolog hiányzik ahhoz, hogy használni tudjuk a hálózatot? Tényleg nem vezetnék sehol, hogy szerződés ugyan van, de óra nincs?

Vitázni persze nem volt értelme, nem az ügyintéző találta ki ezt a rendszert, ellenben készséges volt és felajánlotta (ami nyilván a minimum), hogy a számlát sztornózzák, és kapok majd újat. 

Viszont azért nem kicsit aggódok. Mert hogy ezt az első számlát a megadott fizetési határidő előtt két nappal kaptam meg, és épp a homáron is volt történet mostanában, hogy még akik fizetnek is, ott sem pikk-pakk könyvelik le a tételt, de a kettő közt simán elindítják a lekötést...És én még csak nem is fizetek, mert kb. másfél év lenne, mire utolérjük a kifizetett mennyiséget, hanem sztornózást kértem.... Vajon ez a sztornózás megtörténik-e addig, míg a nemfizetés miatti lekötést elindítják???? …. mert elég vicces lenne ennyi hányattatás és ennyi várakozás után hat hét használat után megint áram nélkül maradni…

 *a napelemes fogyasztókra most még 0%os az adó, tehát egyelőre fizetnimég nem kell, de szerintem épp azért léphették meg mégis az adó bevezetését, mert ezt egyszer, ha úgy döntenek, egy tollvonással, tehát igen egyszerűen valóban fizetendő százalékká lehet alakítani. Az elv meg ugye az lehet, hogy a szolgáltató nem felkészül a trendre, hogy egyre több napelemes fogyasztó lesz Magyarországon is, bármennyire is akadályozzák a dolgot (lsd. pl. hat hó átfutás meg bürokrácia), mert a rendszerek ára egyre alacsonyabb lesz, ahogy írtam, új háznál már szinte alig drágább, mint a hagyományos áram-gáz rendszer, de enm sokára akár eljön az idő, hogy felújításnál is megfontolandó lesz az átalakítás: Tehát nem alkalmazkodnak. De mert félnek, hogy ha egy határt átlép a napelemes fogasztók aránya, nem lesz, aki megvegye a rendszerbe bekerülő árammennyiséget (ugye az erőművek működnek, termelnek, a kapacitást el kell adni, és akkor Paks II. esetleges majdani bekapcsolásáról meg nem is beszéltünk), az állam által megvett szolgáltatónak azonban élni kell valamiből, „logikus” tehát, ha valahogy konzerválni akarják a bevételeket és azoktól is pénzt szedni, akik jószerivel nem is fogyasztanak, mert megtermelik maguknak. Mert hogy ez burzsuj dolog, fizessen, akinek telik rá. Kit érdekel, hogy ez már most sem burzsuj dolog? Arról, hogy ráadásul környezetbarát, már ne is beszéljünk.

Üdv,

Olle

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2017.06.20. 15:42:41

Osszefoglalva:
6 honapos hataridovel vallaltak a villanyora telepitest, de persze jelentosen csusztak, de a szamlazast a szerzodeskotestol inditottak.

Amugy rohadjak meg, ha ertem ezt:
"Napelemes rendszert terveztünk, mivel hamar rájöttünk, hogy egy új házba a gáz bevezettetése (engedélyek, terv stb.) alig kevesebb, mint az áram mellé a gázt is bevinni a házba (engedélyek, tervezési díj, csatlakozási díj)"

BéLóg 2017.06.20. 15:43:42

Szúrjál ki velük. NE használd a rohadt áramukat!

(Bocs, de hát azon kívül hogy féltéglával beköszönsz az ablakukon, nem tudom mi mást tehetnél?)
Ja ügyvéddel rájuk nyomni, ha a hibájukból nem lett óra és te beleesel a nem nullás adóba.

Csipyke 2017.06.20. 15:45:55

Kedves Poszter, add el a telked és lépj le, ettől bárhol jobb!

230e 2017.06.20. 15:51:06

Majd jön a szóvívő és megmagyarázza hogy a posztoló a hibás.

rarabel 2017.06.20. 15:52:24

Áramot az áramboltból!
Szerintem rendeld meg az E-Magtól interneten.

Sanda gyanu 2017.06.20. 15:55:23

Jogilag azért érdekes, hogy az állam megadóztathatja a napfényt.

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2017.06.20. 15:59:00

@230e: "ha én fél év múlva áramot akarok, beadom korábban a kérelmet, hogy biztosra menjek"

ozur 2017.06.20. 16:15:36

Nem értem mit jön a gázzal állandóan? Mi köze annak az áramhoz?

szabidoki 2017.06.20. 16:22:28

@Sanda gyanu: gondolom nem a napfényt adóztatják meg (bár ettől a kormánytól ez sem állna távol) hanem az áramhálózatba való visszatáplálás "nyereségét".

Kutyahoroszkóp 2017.06.20. 16:37:19

A gazt ki lehet valtani arammal. Visszataplalos konstrukcio eseten az altalad megtermelt enerdzsit - ha mar egyszer van - igyekszel elpattintani minden jora, meg medence-futesre is, terulnie kell annak a beruhazasnak.

Csipyke rohadtmod megtanulhatna magyarul. Vagy mar elfelejtett?

Két aposztróf és egy kötőjel kimaradt.

2017.06.20. 18:34:37

@Darth Revan: Gondolom, kimaradt egy félmondat, de tény, hogy egy új építésnél ha napelemet rakatsz fel és arról megy minden elektromosan (fűtés is), akkor már a telepítési költségeknél majdnem pariban vagy azzal, mintha a villany mellé a gázt is akarsz, és gázzal fűtenél. Két-három év és már pluszban van a napelemes fűtésével.
Régebbi építésnél, ahol át is kell építeni az elektromos hálózatot és a fűtést ahhoz, hogy napelemet tegyél fel, nyilván sokkal kevésbé éri meg a beruházás, már csak azért is

2017.06.20. 18:37:16

@szabidoki: Én úgy tudom, hogy nem adnak pénzt vissza, tehát nyereség nincs. (mondjuk, ez annak fényében még valamelyest védhető, hogy a napelemes ügyfél nem feltétlen akkor tölt fel áramot a hálózatba, amikor ott arra szükség van, és ugye az áramot még ott sem tudják tárolni)

szabidoki 2017.06.20. 18:51:14

@Los Alamuszi: nem pénz jár vissza hanem a feltöltött mennyiséget leírják a letöltöttből, ha úgy tetszik, tárolják, a lényeg az hogy kevesebb lesz a villanyszámla.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2017.06.20. 18:57:23

@Sanda gyanu: van ország a hanyatló nyugaton, ahol csúnyát büntetnek, ha felfogod az esővizet...

2017.06.20. 19:19:38

@szabidoki: igen, de pénzt nem kapsz vissza, tehát kézzel fogható nyereséged nincs, tehát nem tudom, mit adóztatnának rajta.
A logika inkább tényleg az, amit a poszter ír: megvan a hálózat, üzemeltetni kell, aminek költsége van. Persze, fizet vm rendszerhasználati díjat, de ugye a hálózatba azért áram is kell, mert még a napelemes is "vesz" onnan időnként áramot (ha olyan az idő). De ha egyszer sok lesz a napelemes, aki gyakorlatilag 0 kWh-ával zárja az éves elszámolást, akkor alig lesz valaki, aki fizetni is fog.

kozkozkoz 2017.06.20. 19:25:45

Sok napelemes Magyarországon? 100 év múlva, jelenleg kb. 4 millió áramfogyasztó háztartás van, szerintem párezer lehet napelemes...

Nemzeti Dohányos 2017.06.20. 20:20:35

@Sanda gyanu: persze, mert azt úgy képzeltétek, hogy ti napelemmel termeltek magatoknak, még el is adjátok, amikor kb senkinek se fog kelleni, ha lesz kritikus tömegű napelemes, de borús időre legyen kiépítve ugyan az a kapacitás mint most, sőt nagyobb, mert már fűteni is akartok, és ez kerüljön ugyan annyiba per kwh, mint korábban. Hát nem fog, a fix költségeket ugyan úgy meg kell fizetni, az erőművi melós sem fog otthon ülni fizetés nélkül, ugrásra készen, hogy mikor borul be. Nem sokáig lesz már kánaán, hogy visszakapjátok a rendszerhasználati díjat, és azon se kell majd meglepődni, ha ötször annyiért kaptok áramot borús időben, mint amennyiért napsütésben megveszik a napelem által termeltet.

prolifigyelo148842069 2017.06.20. 20:29:20

@Nemzeti Dohányos: köszönöm, hogy beírtad helyettem. A hálózat stabilitásáról, zavartűréséről, felharmonikus minőségéről akkor még nem is beszéltünk.
A posztoló meg kb 3 év múlva fog hasonlóan dühödten írni, amikor a befosott inverter miatt esélytelenné válik a megtérülés.

CID.. 2017.06.20. 21:35:04

@Irsai Oliver: azért az a szinte nulla, szerintem nagyon szinte;)

Deviáns 2017.06.20. 22:11:39

A posztolónak: Nem volt kötbér abban a szerződésben?
Nézz rá, mert ha volt, kicsúszhatsz a határidőből, hogy megigényeld...

Deviáns 2017.06.20. 22:15:39

@Nemzeti Dohányos
Lehet, hogy 30 év múlva előáll ez a helyzet, így most még megéri telepíteni a következő 30 évre... Szóval a korai madarak jól járnak.

Egyébként 30 éve anyámék még gázolajjal fűtöttek... aztán szénnel... aztán fával... aztán gázzal... Szóval... mi lesz itt 30 év múlva, ki tudja.

Deviáns 2017.06.20. 22:25:25

@Nemzeti Dohányos
Ja, és egy jól hőszigetelt ház (20 cm polisztirol) kifűthető -10°C-ban 4-6kW-al, és nem 24-40kW-al, mint a 80-as 90-es évek házai... Ezért sem éri meg a gázfűtést telepíteni.
Ráadásul -10°C-ig egy jobb fajta inverteres klíma is elegendő hőt ad le, 1-nél jobb COP-val, -10°C alatt meg 2-4 db 2kW-os olajradiátor kifűti a házat. Ez egy évben kb két hét, így a villanyszámlát sem tolja meg. A bekerülése olcsóbb, mint a gázkazán + radiátorok vagy padlófűtés telepítése.

.Manyecska 2017.06.21. 06:56:27

...itt jó házak vannak, tényleg, medence, lóf.., de egy kg meggy itt ezerkettő dobtam egy hátast - nem lehetsz elég okos mert mindig vannak akik átb..ssznak.., de muszáj már sül a pite hol az újposzt? :D ON igaz csöpög a csap várom a szerelőt..:DDD

CID.. 2017.06.21. 08:52:48

@stakeholder Manyecs: ha vigasztaló számodra, itt 600 :D

Terézágyú 2017.06.21. 09:56:47

Áramot, áramot, adjatok áramot, itt minden árammal megy!
Persze legyen ócó, meg környezetbarát, és sohase legyen áramkimaradás, mert akkor fel vagyunk háborodva...

Terézágyú 2017.06.21. 09:57:57

@Nemzeti Dohányos:
"persze, mert azt úgy képzeltétek, hogy ti napelemmel termeltek magatoknak, még el is adjátok, amikor kb senkinek se fog kelleni, ha lesz kritikus tömegű napelemes, de borús időre legyen kiépítve ugyan az a kapacitás mint most, sőt nagyobb, mert már fűteni is akartok, és ez kerüljön ugyan annyiba per kwh, mint korábban."

Bezony...

Sanda gyanu 2017.06.21. 11:39:54

@Nemzeti Dohányos: Especiel én nem gondolkodom kufárfejjel, én el tudom választani a két dolgot, a saját napelemmel termelést és a hálózatba visszatöltést.

Én mindössze azt szeretném, hogy ha tetőn termelek magamnak, akkor ne pörögjön az óra. Pont.

ozur 2017.06.21. 11:41:39

@Irsai Oliver: Jó, de gáz akkor is kell, mert főzni csak azzal lehet rendesen.

ROTFL Manó 2017.06.21. 11:42:27

@Nemzeti Dohányos: Miért kapnának majd ötszörös áron áramot? Hiszen a kormánypropaganda azt mantrázza, hogy Paks II. üzembeállítása után fillérekebe fog kerülni az áram!

Lehet, hogy hazudnak?

Ez eszembe se jutott, ezt fel se tételeztem volna.

.Manyecska 2017.06.21. 12:45:01

@CID..: :D igen, itt is 680..ill. mindenhol bárhol máshol:DDD...hiába, Buda..:P Ellenben bü.poszt az sztk-ról mert elnézést kértek hogy fizetnem kell -magándoki utált be röntgenre .:D Há' haladunk Ejurópa felé, bár a románok is beelőztek már minket de sebaj!!:D:(
A szerelő késik :P épp most kapott szét egy komplett házat, ezt nem lehet megfizetni hogy valakit az ágyadból rángatnak ki :P ofkorz most ez vicc volt csak. az Ipartestület saját halottjának fogja tekinteni!:D ON aszongya szakad róla a víz hát itt negyven ropit gombolt le amikor nálunk szakadt úgyhogy kussoljék!:P:DD

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.06.21. 12:47:38

Feszültségkeltő feszültséghiány

Tengermélyen Tisztelt ELMÜ!
Nem vagyok ám félkegyelmű,
S észreveszem, hogyha áram
Nélkül marad fellegváram!

Erődvédő áramkörök
Nullázódnak, s jön a török!
Védvonalam nem kap voltot,
Bár tegnap még bőven volt ott!

Hamar leend lakom romos,
Ha lehal, mi elektromos!
Villanypásztorom sem éget
Se birkát, se török béget.

Kínzókamrám ampertelen,
Villamosszékben az ellen
Nem hal, nem vall, hanem nevet,
S nem ereget szenes levet!

Nem duruzsol villanymáglya,
Eretneknek szőrnadrágja
Se ég, mivel nincsen fázis,
S fűtés híján tán még fáz is!

Lovagtermem totál sötét,
Rögtön el is tűnt vagy öt ét-
-készlet, meg a tiszti bútor!
Mi lesz áram-disztribútor?!

Teljesítményt mikor adtok,
Mikor bőgnek fel a wattok?!
Hertz helyett, mi rázna házat,
Nem jő más, csak magyarázat.

Mi? Hogy műzöldikék okán
Döföm magam vakon tokán?!
Őmiattuk fáj e torok,
S állnak félkész reaktorok?!

Környezetet tőlem védik
Kicsit drága édibédik?!
Zöldlétük a váram kára?
Ide velük közmunkára!

Morcos kutyaharapásnak
Kitéve majd árkot ásnak,
S pékkeltétől míg a pék kel,
Színig töltik verítékkel.

(…)

ELMÜ! Nincs mit szigetelni,
S kerítve van sziget el, ni,
Körbevesz egy izzadt nyál-tó…
Egyen meg az áram válltó’!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.hu/2014/10/feszultsegkelto-feszultseghiany.html

halaloszto 2017.06.21. 14:20:55

a geotarifának mi köze a napelemhez? semmi. a posztolo is az a fajta, hogy ha már felhúzta magát, akkor beleír mindent ami eszébe jut.

Macskond 2017.06.21. 14:46:45

Hallottam már olyan koncepciót, hogy a villanyos hiszti, a kéményseprők ellehetetlenítése párhuzamosan a jól drágított gázkazánokkal (ugye már csak a legdrágább fajtát engedélyezik) mind a PAKS2 megtámogatására találta ki a kormány.
HA tényleg meg akarnák oldani akkor a határon átnyúló kapacitásokat kéne rendesen bővíteni, bevezetni egy Eu szintű energia elosztó rendszert, és akkor a "most pár napig borús idő van" problémát lehetne kezelhetővé tenni, mert mondjuk a Balti tengeren borús időben is fúj a szél, vagy azért mert nálunk esik a Franciáknál süthet a nap, és persze fordítva is, és legrosszabb esetben még akár az osztrák viztározókra épült vizi energia is mehetne és ez mind zöld energia lenne. Igen, valóban bonyolultabb koordinálni, mint bekapcsolva tartani egy atomerőművet...
De szerintem távvezetéket építeni 2-3 ország között eltörpülő költség egy erőműhöz képest. Csak nem akarják.(inkább létrehoznak rá egy biztosságot... :-) )

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.06.21. 15:27:47

Kedves Poszter!
Szerintem írj egy tértivevényes levelet, miszerint az ő levelük alapján neked általuk is elismert élő szerződésed van 2016 októberétől, ellenben ők a saját hibájukból nem szolgáltattak, ezért te az ÁSZF XXX/aaa pontja alapján élnél kötbér igényeddel, ami 187 napra ennyi és ennyi. Amennyiben ezt nem fogadják el, kérem, keressék meg az ügyvédedet. Szerintem viszonylag gyorsan menni fog a számla módosítása.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.21. 15:33:14

@Csokis: Szeretlek!

Ha következő életemben csaj leszek, megkereslek. (Csak te ne legyél elefánt!)

aachi 2017.06.21. 15:40:57

itt tuti lehet kötbért kérni, szépen el kell olvasni a szerződést meg az apróbetűs részt majd benyújtani az igényt.

Leooo 2017.06.21. 21:18:14

Baromi egyszerü ELMÜ-ileg..., ha 30 napon belül nincs valamilyen intézkedés 5.000,- HUF kötbér jár.
Tök mindegy miért. Én kértem valamit írásban, sz@rtak rá Ügyfélszolgálatilag 40 napig, én időnként eközben pingettem őket írásban, a 46.napon, 5. pingetés után felébredtek, s küldték fogcsikorgatva az 5 ruppót a bankszámlámra...

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.06.21. 21:26:54

@Leooo: az nincs meg, hogy itt százezrekkel dobálózunk? Az 5 "ruppót" kenheti a hajára...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.06.26. 23:50:39

@aachi: egyszer próbáltam elműs apróbetűseket olvasni. Rutinos ászf olvasó vagyok, de abba beletört a bicskám. Többszáz oldal konkrétan és szakbarbár fahságokkal van telezúzva.

Zsuzsanna Judit Szigeti 2017.06.30. 18:21:43

@Darth Revan: Én is 3 sör óta töprengek ezen...
süti beállítások módosítása