Vau küldött nekünk egy elég bevállalós kis írást, amit ugyan a saját blogjára tett fel először, de aztán felajánlotta népgazdasági hasznosításra, vállalva a kommentelők általi szétszedést is, azzal a felkiáltással, hogy "Nem gond, az interneten mindenki baromi okos :) Legalább kevesebb ilyen balfék lesz, mint én, akinek nem mondják el, hogy a kikötôi kirakodás majdnem annyiba kerül, mint maga a csomag:)"  Kérjük, azért kíméljétek, aki meg azon morfondírozik, hogy kínai motyókon fog meggazdagodni, az számolja újra a bizniszt.

Hogyan szopattam meg magam kínai importtal?

Az önszivatás megírásának nagy hagyományai vannak. Gyakorlatilag a műfaj i.e. 18500 környékére nyúlik vissza, amikor valaki az Altamira barlang falára freskózta, ahogy széttaposták a haverokat a bölények. Körülbelül hasonlóan érzem magam, mert egy igazi elsővilágbeli szarvihart sikerült a nyakam köré kerítenem azzal, hogy kitaláltam, hogy egy közelebbről meg nem nevezett, ugyanakkor dögnehéz küldemény importjával megalapozom a jövő IBM-jét. Vagy Facebookját. Vagy mittomén, szóval értitek.

Az egész valamikor múlt télen kezdődött, amikor hosszas vakarózás után megtaláltam a hőn áhított Terméket. A termék csillogó villogó, helyenként zöldes, de amúgy egészében rendkívül tetszetős darab volt, ami nyomokban Európában is fellelhető, de természetesen én mindennél jobban tudom, hogy ezeket a dolgokat hogyan kell eladni, hiszen ugyan sosem csináltam még, de how hard can it be.

800.

Nos nekem sem kellett több, egyből felvettem a kapcsolatot az Alibabán keresztül a kis kínaival, mert egyrészt kenem-vágom a vámügyeket is, másrészt tudok angolul. Jobban belegondolva gyakorlatilag ezzel az egyetlen háttérismerettel indultam neki a kihívásnak, ami finomanszólva sem bizonyult a későbbiekben elégségesnek, tekintve hogy a kínai ügyintéző viszont nem. Kértem egy 75kg-os, viszonylag kisméretű ládányi mintát, aminek az ellentételezése a listaár szerint mintegy 800 dollárt kóstált. Természetesen ennek a későbbiekben szerepe is lesz, érdemes megjegyezni.

950.

Hanem a kis kínai csávó megküldte a mintadarabról a számlát, majd hozzácsapott egy finom 150 dolláros tételt, amit azért számolt fel, mert kisebb tételben vásároltam, mint egy komplett konténer, ami az előzmények ismeretében viszonylag könnyen érthető. Heves telefonálgatás és levelezés kezdődött heteken keresztül, mire sikerült visszaalkudnom 900-ra. Rettentő boldog voltam, annak ellenére, hogy tulajdonképpen beszoptam egy száz dodós tételt.

1033.

A szállítással kapcsolatban nem voltak aggályaim. Tudtam, hogy felbasszák egy hajóra és ellötyögtetik valahova a mediterráneumba, remélhetőleg nem Olaszországba, hogy aztán onnan egy kamionra pakolva megérkezzen a vámudvarba, ahol kiperkálom rá az Áfát és mindenki boldog. Hoztam be már motort az olaszoktól (esküszöm), szóval nem paráztam ettől. A kis kínai meg is adta az árat: 88 dollár. Há mondom ez könnyen ment, almát is Kínából fogok rendelni.

1083.

Megkérdeztem, hogy akkor tulajdonképpen hova is utaljam a pénzt. Namost ez nem úgy van ám, hogy csak úgy átutalja az ember, de nem ám. Aki már utalt külföldre, az tudja, hogy gyakorlatilag egy űrlap kitöltésével mozdul előre a történet, amit elektronikusan (internetbankban rendesen álcázva) elküldesz a bankodnak, ahol egy ügyintéző gyakorlatilag kézzel viszi át. Ennek egyébként tetemes költségei vannak, de nem is ez a móka. Ha Kínába utalsz, létezik egy úgynevezett szatelitbank intézmény, ami jellemzően egy azonos nevű hongkongi pénzintézet, ami jópénzért átutalja neked a zsetont Kínába. Rotty, ötven dodó

1551

Úton a pakk, nem is gondolok semmire, minden a legfaszább, ami csak létezik. Hiszen úton a cucc Koperbe, Szlovéniába, hajókázik szomáliai kalózok között, vagy mittomén, leszarom. Nem is olyan soká érkezik a telefonhívás Szlovéniából, hogy háhá, fizess, paraszt. Mondok ugyanmá miért. És nem restek megmondani!

A napnál is világosabb, nem? A kezelési költség és a kezelési költség meg a kezelési költség díja a legnyilvánvalóbb tétel. Nyilván felhívtam őket, hogy ha a kis kínai azt mondta, hogy a szállítást rendezi, akkor ez mégis mi a kurva anyja. Nem restek jelezni nekem, hogy kapjam be a faszt, ez az ő kikötői költségük és márpedig a kis kínai szart nem fizetett nekik, max a hajóért meg a kikötőből a vámhoz szállítást. Mondok király, amúgyis baromi jó viszonyban vagyok a kikötősökkel, tök szívesen etetem őket. Felhívtam a kínait, hogy mégis mi a szar van és ebben a sztoriban hol van az én 88 dollárom. Kiröhög és tulajdonképpen elküld a faszba. A dolog pikantériája, hogy a proforma számlára és a kereskedelmi számlára még véletlenül sem azonos tételeket írtak, így megkaptam, hogy sanszos, hogy a szállítás díját is rámverik mégegyszer.

1684

Szerencsére valaki megszánt és a ládát felfuvarozta Budapestre, ezért gondoltam itt már csak az ÁFÁt kell megfizetnem és rendben vagyunk. De nem. A vámkezelést is, ami tizennégyezer. Az EV pótsort is, ami hétszáz, akármi is legyen az. A ki és betárolást is, ami háromezer. A kezelési költséget, sorban a tizediket, harminc euró. Vámszemlét, meg a kisfaszomat. Plusz ÁFA.

1900

Megfizetem rá a vámot ér rendben vagyunk. Már csak el kell hozatnom. Hetvenöt kiló.

Anarki elmehet a nadrágjával a picsába, én aszondom.