Tékozló Homár

Minek kéne igazságügyi szakhatósági szakvélemény egy sima mobilszervizeléshez a Telekomnak?

2017.09.07. 15:14 | Homár Hilda | 33 komment

shutterstock_524670103.jpg

Hú, ebben a sztoriban valaki nagyon benézett valamit, bár nehéz eldönteni, hogy ki és mit. Mi viszont legalább megtudtuk, mi a különbség a szakértői és az igazságügyi szakértői vélemény között.

 Telekom vs Ipad pro 12,9".

15 hónapja vásároltam a telekomnál egy Ipad pro fent említett készüléket. Idő közben meghibásodott, fehér kisebb folt jelent meg a kijelző alsó harmadában. Mivel én 2D Artistként és digital painterként dokgozom, rettentő idegesítő.

Mivel lejárt a 12 hónapos garancia, de még él a kötelező 12 hónap szavatossági garancia így gondoltam elindítom ennek rendje és módja szerint. Első körben felkerestem telefonon a Telekomot. Ők hivatalos Apple szervízhez küldtek. Fel is kerestem az Icentre nevű - megjegyzem a valaha tapasztalt legvásárlóközpontúbb hely- akik készségesen segítettek....volna...,ha náluk vásárolom, de így ebben az ügyben a telekomnak ekll eljárnia.

Hívtam az Applet is közvetlen, akik egyből megviszgálták realtime a készüléket, mondták is hogy csere (ügymenet száma megnyitva), de ezt a Telekomnál érvényesítsem. Hozzátéve ne hagyjam magam. Ezt akkor még nem tudtam mire vélni. Visszamentem, mostmár személyesen- közben a chatfelületen jeleztem, hogy ott is voltam, visszaküldtek. Kérte vigyem be személyesen ahol vettem- időpontra.

Ennél lekezelőbb ügyintézővel még életemben nem találkoztam. Minden szót úgy kellett kihúzni belőle, hogy a megoldjuk a kérdésem, hogy most ilyenkor mi a teendő. Ő nem veszi be, menjek szervizhez. Mondom onnan jövök, nektek kell ebben az ügyben eljárni. Nem Ő nem veszi be...mondom oké, probléma megoldóképlete? Kérjek- most figyelj! - igazságügyi szakhatósági szakvéleményt. Állam nem tudtam hol van. Néztünk egymásra percekig. Mondom oké, miért is? Mert 12 hó lejárt és csak így indítanak garanciás ügyeket. Honnan szedjek egyet, gondoltam nekik van. Kérdésemre motyogva: miszk.hu. Mondom mi van? Ismétli...motyogva alig érthetően.

Láttam nem lépünk előrébb, tettek mezejére léptem. Kerestem két független igazságügyi szakértőt. Kérésemre néztek rám és ezt mondták:" kedves Telekom, mi is lenne a kérdés?" - merthogy szakvélemény csak kérdésre válaszolva történik, ergo nemám csakúgy kérjek egyet...ugyan miről?

Visszamentem kérdésemmel, hogy kedves Telekom, akkor most miről is kell a szakvélemény, MIT KELL TARTALMAZZON EGY ILYEN NEM OLCSÓ IGAZSÁGÜGYI SZAKVÉLEMÉNY? Erre a kérdésemre 4!!!- jól olvastad-  ügyintéző sem tudott válaszolni, 2 a vásárolt T-pont ügyintézője személyes keresésemre, 1 a chetes felületen, 1 pedig a telefonos ügyfélszolgálat. Utóbbi kettő nyíltan elismerte, hogy ilyennel még nem találkozott és nem is tud segíteni nekem. Személyesen a T pontban pedig ugyanazt az egy mondatot pörgették 2-en, mint beakadt lemez:

csak igazságügyi szakvélemény ellenében tudjuk....blablablaaaa.

Most ott tartok, hogy beadom holnap a panaszom a fogyasztóvédelemnél. Telekomnál ma már megtörtént, protokoll letudva... ügyvédhez fordultam- csak 400e Ft-ról beszélünk - aki tanácsot adott, hogyan is kell lépjek első körben. Ő tudta, mi ennek a menete...érdekes.

Remélem tetszik történetem, folytatást is megírom mindenképp, ha érdekel benneteket.

Szép estét

Norbert

Az egyik kérdés adott: mit kell tartalmaznia egy ilyen igazságügyi szakvéleménynek? A másik az, hoyg miért kéne ilyen egy egyszerű szavatossági ügyhöz?

Kedves Norbert!

Az általad leírt történet több, egyébként a gyakorlatban is sokszor összemosódó jogi kérdést érint.

A jótállás, garancia és szavatosság eltérő jogintézmények.

A garanciát a szavatossági ügyek kapcsán a köznyelv a jótállás szinonimájaként szokta használni, a helyes kifejezés azonban a jótállás. Az általad említett műszaki cikkre a vonatkozó 151/2003. (IX.22.) Korm. rendelet szerint egy éves kötelező jótállás van. A kötelező jótállás ideje alatt a kereskedőnek kell bizonyítania, hogy a hiba a teljesítés után keletkezett (ez tipikusan szakértő közreműködésével történik).

Az egy éves kötelező jótálláson túl akár a kereskedő, akár a gyártó vállalhat jótállást, ennek tartalmát azonban maga a kötelezett határozza meg és tünteti fel a jótállási jegyen.

A vállalt és a kötelező jótállásban is közös azonban, hogy a bizonyítási teher a jótállás teljes ideje alatt a kötelezetten van.

Mindezek mellett a fogyasztónak lehetősége van még szavatossági igényt érvényesíteni. Ez fogyasztói szerződések ennek határideje fogyasztói szerződések esetén 2 év (azaz 24 hónap), azonban szavatosság esetén csak a teljesítéstől számított 6 hónapig van a bizonyítási teher a kötelezetten, ezt követően a fogyasztónak kell bizonyítania, hogy a hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.

Mivel a szavatosság kötelezettje a szerződéses kötelezett (eladó), ezért történhetett, hogy a Telekomhoz irányítottak.

Hogy "MIT KELL TARTALMAZZON EGY ILYEN NEM OLCSÓ IGAZSÁGÜGYI SZAKVÉLEMÉNY?"? Ezt  a 2016. évi XXIX. törvény 47. §-a tartalmazza, de igazságügyi szakértő igénybevétele peren kívül eltúlzott elvárás. Igazságügyi szakértői véleményt csak az igazságügyi szakértői névjegyzékben szereplő szakértő adhat, véleményüket a bírósági eljárásban is elfogadják, illetve peres eljárásban maga a bíróság is igazságügyi szakértőt rendel ki, ha szükséges. 
Fogyasztóvédelmi jogvitákban is fontos a független szakvélemény, és az, hogy a szakértő rendelkezzen a szakértői vélemény kiadásához szükséges szakértői képesítéssel, de nem kötelező az igazságügyi szakértői vélemény.  Több más minőségvizsgáló intézet létezik, amelyek piaci alapon tudnak adni szakvéleményt, és amelynek költsége alacsonyabb mint az igazságügyi szakvéleményeké.

Általában azt javasoljuk az ügyfeleknek, hogy amennyiben a fogyasztót terheli a bizonyítási kötelezettség, érdemes előzetesen, írásban egy egyszerű megállapodást köti a vállalkozással, amelyben megegyeznek a szakértő személyében és abban, hogy a későbbi szakvélemény tartalmát mindketten elfogadják.

Konyhanyelvre fordítva: van a sima szakvélemény, amit bármelyik, erre jogosult szakértő kiadhat, híradástechnikai eszközök esetén pl. erről a listáról. Ez nem horribilis összegű, és egy egyszerű fogyasztói panaszhoz elég. Emelett létezik az igazságügyi szakvélemény, amire viszont csak akkor van szükség, ha bíróság elé kerül egy ügy. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2017.09.07. 16:07:23

Csakis és kizárólagosan az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyhangú határozata alapján lehet a Telekomnál szavatossági jogokat érvényesíteni.
Hogy miért?
Merkel!

Nouby 2017.09.07. 16:12:55

Amikor átakarod venni javításról akkor meg vért vesznek.

SZIGMA 2017.09.07. 16:43:22

a szakvéleményes link helyesen:

tudatosvasarlo.hu/feature/szakvelemenyt_kibocsato_szervezetek/hiradastechnika_mobiltelefon

Amúgy meg szerintem jelen esetben a gyártó hivatalos szervize (Apple) is kiállíthat hivatalos szakvéleményt, a listán szereplők mellett. Ez még ugye jól is jöhet (feltéve,ha nem fizikai behatás okozta a hibát, mert akkor persze sztornó az egész), mivel a gyártó elismeri a hibát és vállalja a javítást/cserét, itt mindössze a Telekom felé rúgja a lasztit, hogy a javítás/csere költségét ők állják.Ők meg ezt nyilván nem akarják.Ami vicces lehet még, hogy szerintem a T az Apple-t fogja megkérdezni, hogy ilyen esetben mit kell kérdezni a szakvéleményben.

FDToth 2017.09.07. 17:58:15

nem nagyon értem: ha az Apple azt mondha h csere, akkor miért nme cserél a Telekom?
gvti: hogy jön ide a 24 hóapos szavatosság, és az elős 6 hónaü?
Tényleg: tartós fogyasztási cikkeknél nem 3 év a szavatosság? vagy ez régen volt így?

Laredo 2017.09.07. 18:48:15

Kezdjük ott, hogy számoljuk össze, hogy hány helyen vettek palira.
1-iCentre: át kellett volna venniük, béna kifogás hogy nem náluk vetted. Hivatalos Apple Service Provider, szóval kutya kötelességük lett volna továbbítani a szervízbe.Szavatosság alatt (persze ha van, ha cégként vetted, bukó mivel akkor áfát igényelhetsz vissza) Ha ez a lerázós hozzáállás náluk az ügyfélközpontú,milyen a bunkó? 80% Bird-faktor részükrül a fejed felett.
2-Apple support. Ugyanezt tudniuk kellett volna elmondaniuk, azzal a kiegészítéssel, hogy van még az Apple-nek hivatalos szervízközpontja MO-n, nem is egy : iSTYLE,Care center. Nem tették,visszadobtak a T-hez, ami jogilag rendben is lenne, de lehetett volna bennük az elősztorid után némi együttérzés... 60% Bird-faktor részükről a fejed felett.
3-Telekom. Mi az hogy igazságügyi szakvélemény????!!! Esetleg széklet,vizelet,ondó és vérminta nem kell? (Mondjuk én ilyenkor simán csak otthagyom az alsógatyám...) Durván leráztak, 200% Bird-faktor a részükről a fejed felett.

Személyes tapasztalat. A sokat kutyázott iSTYLE szavatosság alatt szó és hang nélkül cserélt már több ismerősömnek is telefont,ipad-et, stb. szavatosság alatt. Eredeti számlát kérnek, meg kb. 15 nap türelmet. A te ügyed hol is tart jelenleg? Agyfasz a köbön, plusz xezer nap szarakodás?

Sajnállak, tényleg, de tessék már odab@szarintani az asztalra, a T-től meg legközelebb sim-kártyát vegyél, ne iPad Pro-t...

Paeonia 2017.09.07. 22:23:37

Norbert panasza olyan, mintha Google fordítóval íródott volna.
@Hilda, régen az ilyeneket szerkesztettétek és kijavítottátok a rettenetes helyesírási és fogalmazási hibákat a közzététel előtt, nem tudom, emlékszel-e erre. Nem? Kár.

zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one 2017.09.07. 23:20:28

Nem tudom mennyire olvassa, mert Hilda ostobája kiirtotta, de Kompinak üzenem, hogy ma 11 után néhány elváltam. :)

zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one 2017.09.07. 23:47:45

@zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one: no nem 11 év után, hanem ma 11 óra után néhány perccel. Nemzgyanaz hesteg

CID...... 2017.09.08. 07:32:29

@Paeonia: Ez már a javított verzió;)

@zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one: Sokat olvasgattad manyecskát, nem csodálom, hogy elment a kedved a házasélettől, de megnyugtatlak, nem minden nő olyan :D

Terézágyú 2017.09.08. 07:54:25

Lehet, hogy igaza van a pÓszternek, de olyan irritálóan pocsék a stílusa, a heJJesírása, hogy gyötrelem elolvasni a szövegét... :(

kettődépénter, ja... a nyócosztály ahhoz minek, ugyi...

egyébként meg ennyire érdemes ÁJjal kezdődő drága cuccot venni...

.Manyecska 2017.09.08. 08:52:46

@CID......: anyukádba mikor mész? :)

.Manyecska 2017.09.08. 08:54:41

@CID......: :D csak szólok 18 évig voltam házas , ugyanazzal! és tegnap beszélgettünk pl. sőt jövő héten találkozunk is, nnnnnna? @zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one: hát, részvétem, Békéltető Testület sem vált be? :)

CID...... 2017.09.08. 12:25:23

@stakeholder Manyecs: biztos stresszterápiát javasolt neki a pszichológusa;)

@Hilda: igazán nem akarok senkit bemószerolni, de engem egy picsázásért kitiltottál a sunyiba, az imént meg éppen anyázás volt folyamatban, ja persze ha nem a te anyukádat emlegetik az nem baj ;)

.Manyecska 2017.09.08. 14:40:22

@CID......: nem hát, amúgy meg egész tíz óta idáig a páááárommal a kórházban ültünk volt egy trombózisa, sza csitu kicsilegény!!

Xezs6 2017.09.08. 15:52:40

Mobilszolgáltatótól csakis SIM-et.

zálogból visszamaradt 1zen1gyedik czazy one 2017.09.08. 16:51:35

@stakeholder Manyecs: nem volt békéltető, gond nélkül elálltam a szerződéstől. Csak kínosan hosszú volt....

.Manyecska 2017.09.08. 18:54:26

@CID......: érdekes, szerinte is miattam. Nem a napi két doboz cigi miatt.. borzalom ez a kóóórház bár mi két és fél órából egyet végigröhögtünk disc réten :P

P1sty 2017.09.09. 07:00:42

2d artisan meg digital painter, az komoly vazze. magyarul nem megy? ertem en, photoshop, meg mas grafikai programok amik ios alatt futkaroznak. tehat grafikus magyarul a hipszter baratunk. a problema szopo, valoban, de en is hivatalos apple serviznel probalnam, elvileg barhol foglalkoznak vele, amig garancias. kiveve ez a ceges afa visszaigenylos 1 ev, de valoszinu akkor is olcsobb javittatni mint kidobni es ujat venni. Vagy egy fuggetlen szervizben esetleg erdemes lenne egy gpu reflow-t megcsinaltatni.

CID...... 2017.09.09. 08:46:28

@stakeholder Manyecs: meg az ülő munka sem segít rajta. Egyébként, nem néz a te pasid reklámokat, hát Aspirin Protect a lelke :D

.Manyecska 2017.09.09. 16:15:58

@CID......: a kézi grafikái viszont aprólékosan kidolgozottak Reactor kolléga mondja hogy még utómunkálatokat sem igényel szinte, iszonyat tehetséges, én is megnyalom mind a tíz ujját!!!:D

M1nd3gy 2017.09.09. 17:07:39

"Mivel én 2D Artistként és digital painterként dokgozom,"

hülye fütyi

Xezs6 2017.09.09. 23:59:40

Nem ez az a poszter, aki cinnamont kért Budapesten aztán csűnyán néztek rá? :)

Trebron87 2017.09.27. 21:41:44

Sziasztok.

Először is szeretnék elnézést kérni helyesírásom miatt. Mentségemre szóljon, hogy ennyire feldúlt, dühös és fáradt régen voltam. Kapkodva írtam meg ezt a szösszenetet, hiszen előtte már több helyen is jártam, több helyre is elküldtem- fogyasztóvédelem, telekomhoz, mint panasz, igazságügyi szakértők-, hogy felvilágosítást kaphassak miért is kell ezt végigjárnom. Nem voltam még ilyen helyzetben, ezért érthető módon a helyzet magaslatán sem.
Az, hogy 2D Artist/ Matte painter a titulusom, annak 2 oka van:
1- sajnos ezekre magyar szót még nem ismerek, bárki igen, szivesen veszem.
/ Reklámgrafikából kiszálltam évekkel ezelőtt, festek, rajzolok jeleneteket, háttereket, így nem hiszem, hogy helytálló a grafikus megnevezés/. Ugyanígy a Concept artist-nak sincs egyenlőre magyar megnevezése tudtommal.
2- külföldi ügyfeleknek dolgozunk, így nem is lenne értelme magyarul. A lényeg, hogy napi szinten használom festésre és rajzolásra.

Viszont azóta eltelt időben sem tétlenkedtem. Helyzet a következő most:
Magyar Igazságügyi Szakértői Kamarának nincs megfelelő eszköze ezen berendezések(elég fura szó ide most) bevizsgálására. 2 szakértővel is beszéltem, mindkettő a fogyasztóvédelmet javasolta első körben, majd hivatalos Apple szerviznél bevizsgáltatást, ami után ők maximum átnézik helyesen vizsgálták-e meg. Természetesen ez nem olcsó mulatság. Viszont a hivatalos Apple szerviz- nevezetesen Istyle-ba mentem - kérdés és szó nélkül cserélte. A problémát nem kellett mutogatnom, szembetűnő volt. Ez pénteken történt, tegnap este már kezemben volt az új ipad pro-m. Nagy kalapemelés nekik. Én viszont nem zárattam le az ügyet a Telekomnál. Mindenképpen továbbviszem és nem hagyom ennyiben, márcsak a kollégáik lerázó és egyáltalán nem ügyfélközpontú viselkedése miatt. Ráadásként az alkalmazottak felkészületlensége és segítség teljes hiánya miatt sem hagyhatom, más is járhat még így. Minden sejtem megbánta, hogy a Telekomnál bármit is vásároltam és azt is hogy 4 előfizetéssel 16 éve ügyfelük vagyok. Már nem sokáig. Fogyasztóvédelem és további protokol meglépése vár rám még. Telekom egyenlőre még nem válaszolt egyik panaszbejelentésemre sem.

Elnézést mégegyszer és köszönöm mindenkinek.
Norbert

Trebron87 2017.09.27. 21:43:42

@Laredo: Teljesen jól leírtad a helyzetet. Igen, sajnos ez történt.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.09.28. 12:37:23

@Trebron87: A többi népek nevében is köszönöm, hogy nem hagyod annyiban. Örömteli, hogy végül cserélték. Jó munkát vele!

Zsótér Petyusz Péter 2018.01.13. 16:22:41

@Trebron87: Én pont ennek a folyamatnak tartok annál a résznél, hogy vigyek a T-nek szakértői véleményt. Iphone 6 a készülék 1,5 éves. Viszont ahogy az esetedet olvasom az Istyle kicseréli a telefont. Igaz 170km-re lakom, de megéri ha ilyen simán megy a dolog. Remélem velem is rugalmasak lesznek. Egyébként helyszínen cserélték, vagy elküldték valahová, várni kellett rá? Köszi!

atkaforce 2018.02.23. 18:17:05

Szia,

ugyanebben a szituációban vagyok (Iphone SE 22 hónapos->sárguló kijelző). Szakértői vélemény kell. Fura, de nekem az istyleban, mert velük is beszéltem, nem mondták, hogy ők cserélik (el is hajtottak ők is), sőt ők szakvéleményt nem adnak, csak bevizsgálják és kiállítanak egy papírt. A Re-store készít szakvéleményt 10e Ft-ért. A bevizsgálás árát pedig visszatéríti a Telekom egyébként, (mert a törvény azt mondja, hogy minden költség eladót terhel.) ha abban az áll, hogy gyári hibás. Viszont az a kérdés, hogy elfogadja-e Telekom, ha a Re-Storral csináltatok szakvéleményt? Ki adhat hivatalosan ilyet?
A Telekomról meg...addig jó vagyok amíg TV, Internet, Telefon, Mobiltelefon (3db) előfizetést fizetek, de ha baj van akkor elhajtanak. Én sem hagytam magam, papírt is kértem (persze dátumot "elfelejtettek" volna rá írni), hogy bent jártam náluk és visszautasítottak, mert így van egy papírom, hogy időben szóltam nekik. Szóval ha van valami tapasztalata valkinek ebben szívesen venném.
süti beállítások módosítása