A KFC-ügy bőven túlmutatva önmagán többek közt az ország lelkiállapotáról is erős tükröt tartott elénk. Bea ennek és nemrégen szerzett távolsági buszos élményének kapcsán elmélkedett egy sort az egymásra figyelés, a türelem és az emberi hangnem használatának fontosságáról. Ezzel maximálisan egyet is lehet érteni. Végkövetkeztetése viszont - mely szerint, a jövőben marad számára az autóval közlekedés - egész biztosan nem fog pozitív változást hozni közös hétköznapjainkban. Épphogy nem kivonulni, hanem normálisan csinálni kell ezt az élet dolgot.
Tisztelt Tékozló Homár,
tudom nem egy KFC - vevő verés szintű téma és igazán még csak felháborodást sem kellene bennem keltenie az ilyesminek, de én mégis csalódott vagyok. Csalódott, mert én olyan ember vagyok, aki igyekszik a legpocsékabb napján is türelmesen, kedvesen szólni másokhoz, ha pedig ehhez energiám nincs, akkor csak hallgatok. És bizony elegem lett. Elegem lett abból, hogy már olyan személytől sem számíthatok hasonló reakcióra, aki azért kapja a fizetését, mert én és sokan mások igénybe vesszük a munkáltatója által nyújtott szolgáltatást.
Jöhetnék most a számtalan eladóval, aki még csak arra sem méltat, hogy fogadja a köszönésem, de ezúttal egy egyszerű utazás volt az, ahol szembesülhettem azzal, hogy az emberek nagy többségének valószínűleg természetes, hogy gondolkodás nélkül bunkó megjegyzéseket tegyenek a másiknak. Tudom, hogy a tömegközlekedés mindig is a bunkóság elvén működött, de köszönöm, ebből a jövőben én inkább nem kérek.
Körülbelül két év elteltével vettem a bátorságot, felmerészkedtem egy Debrecenből Hajdúsámsonba menetrend szerint közlekedő autóbuszra. Az utolsó alkalom volt. Rá kellett jönnöm, ez nekem túl stresszes, ehhez én túl érzékeny vagyok. Mert, bár autóban ülve is sok feszültséggel jár az utazás, de a kocsiban legalább ordíthatok egyet mérgemben és bömböltethetem a rádiót.
Diák éveim alatt, majd ezt követően két évig munkába járáshoz is napi szinten vettem igénybe az akkor még Hajdú Volán Zrt.-ként működő társaság járműveit. Zárójelben megjegyezném, ez úgy 10 évnyi bérletvásárlást jelent. Beismerem, a buszozást soha nem kedveltem igazán. Nyáron forróság, bűz, az év minden napján ingerült emberek egymás hegyén-hátán. Aztán Debrecenbe költöztem és vettem egy autót, így a tömegközlekedést hanyagoltam az elmúlt években, s idővel a kellemetlen élmények, úgy, mint, a sofőrök ingerült beszólogatásai, a zsémbes öregasszonyok fájdalmas sóhajai, a részegen hangoskodó utasok torz arcvonásai szépen lassan a múlt feledésébe vesztek. A minap azonban egy kedves sofőrnek köszönhetően nosztalgiázhattam egy kicsikét!
Felszálláskor a járművezető egyből szóvá tette, hogy nem a buszon kellene előszednem az aprót, ez ugyanis megközelítőleg 30 másodpercet vett igénybe. Az a rohadt apró! Hát persze! Hát persze, hogy vétettem! Na de be kell ismernem, ez számomra újdonság! Láttam már sofőrt azon problémázni, hogy túl nagy címletet kapott vagy, hogy valaki érvényes diákigazolvány nélkül szeretett volna kedvezményes jegyet vásárolni. De olyat, hogy valakinek az okozzon gondot, hogy én a pénztárcámból előveszem az APRÓT?!?!?
Szóval szedjem elő időben az utazáshoz szükséges pénzt. Igen ám, de, ha nem tudom pontosan, hogy mennyibe is kerül a jegy? Én hülye! Próbáltam az emlékeimből táplálkozva előzékeny lenni és kedvezni a busz vezetőjének, hogy ne azzal bajlódjon, hogy felvált nekem 5000 Ft-ot. De én balga teremtés csak nem tudtam helyesen cselekedni.
A megjegyzést követően az úton végig azon morfondíroztam, hogy biztosan én vagyok túl érzékeny,mert hát a buszozás soha nem volt valami vidám dolog. Mindenféle korosztály összezárva egy viszonylag pici helyre. És persze vannak kevésbé barátságos személyek, akiknek, ha rossz napja van, idegeneken vezetik le a feszkót.
Na de oké, ha egy utas bunkó, elkerülöm. De mi a helyzet a jármű vezetőjével? Amennyiben felszállok egy tömegközlekedési eszközre, akkor Én igénybe veszem a szolgáltatást, Én fizetek a szolgáltatásért és ezért úgy gondolom, hogy ÉN elvárhatom azt, hogy mindenféle megjegyzés nélkül végezze a munkáját a kedves sofőr.
Gondolatmenetem végére érve, meg is érkeztünk a megállóhoz. De miért is ment volna legalább a leszállás zökkenőmentesen!? A hat leszállóból három sikeresen lejutott a járműről, egyet kis híján odazárt a sofőr, ketten pedig csak szimplán fennmaradtunk és kiabálhattunk előre, hogy "ugyan, nyissa már ki még egyszer a hátsó ajtót".
Kitalálom, megint velem volt a probléma. Túl lassú voltam...
Bea
Az utolsó 100 komment: