Tékozló Homár

A panaszkönyvtől a házi cipőtrancsírozásig ívelő esettanulmány

2017.04.03. 10:47 | Homár Hilda | 48 komment

nike04.jpg

Cipős sztori. Mielőtt a törzskommentelők kisközössége sivalkodni kezdenie, hogy kiakadt a vótmáméter, az az érdekes benne, hogy olvasónk nemcsak a Békéltető Testületig jutott el, hanem továbbment a sikertelen tárgyalás után, olyannyira, hogy nemcsak bevizsgáltatta a csukáját, hanem egy ponton szét is szedte, ami szerinte egyértelművé tette, hogy nem igaz, amit a szakértők állítottak. Arra kerestük a választ, hogy ez az akció feszültséglevezetésen és kíváncsiságkielégítésen túl jó volt-e valamire, tehet-e még valamit, illetve, ha nem, akkor mit csinált jól és rosszul az ügymenet során.

Kedves Tékozló Homár!

Egy Nike cipő garanciális ügyintézését szeretném bemutatni. Régóta tervezem megírni ezt a történetemet, hogy esetleg mások is tanuljanak belőle, így talán az elköltött pénzemnek is lesz némi haszna.

Tehát a történet: 2015.09.26.-án gondoltam egy merészet és elindultam a Pólus Centerbe, hogy vegyek magamnak egy sportcipőt. Mindenképpen légtalpas lábbelit szerettem volna, mert akkoriban gyógyultam fel egy bokatörésből és ezért fontos szempont volt, hogy a sarok kiképzése megfelelő védelmet adjon a felütődésektől. Pár kör után a Deichmann üzletében láttam meg azt a Nike Air Max Crusher 2 termékét, amit végül 19990Ft-ért megvásároltam. Ekkor még nem gondoltam, hogy a vételárat most dobtam ki az ablakon, a nem kevés szabadidőmmel és az egyéb, később felmerült költségeimmel együtt.

1-2 hónapig semmi problémám nem adódott a cipővel, viszont mivel ekkor már jöttek a rosszabb, csapadékosabb idők, a cipőt elraktam a szekrénybe, azzal az elképzeléssel, hogy majd jövőre folytatjuk a közös utunkat. Aztán nemsokára a tavasz is beköszöntött, így a cipőt újra használatba vettem (volna). Ez sajnos csak pár napig tarthatott, ugyanis március elején egy esős napon a munkahelyemre menet azt tapasztaltam, hogy a cipőnek valamelyik oldala erősen cuppogó hangot ad. Rosszat sejtettem, mert éreztem, hogy a légtalp körül lehet a probléma, ahogy az a vízzel érintkezett. A munkahelyemen a cipőcserénél észre is vettem, hogy az egyik légbetét be van párásodva, illetve a talp alsó része is egy kis felületen levált a betétről. Mivel úgy gondoltam, hogy egy cipő, aminek leválik a talpa és esetleg még lyukas is (különben mitől lett volna párás), az hibásnak minősül. Ennek megfelelően, 2016.03.12.-én azt visszavittem a vásárlás helyére. Ekkor kezdődött el a 2 hónapig tartó szélmalomharc.

Olvasson tovább!

Heti karakán ügyfél vs. kioktató ügyfélszolgálatos: "Kedves ügyfél! Mi is javasolni akartuk, hogy keressen más szállást!"

2017.04.01. 08:50 | Homár Hilda | 68 komment


shutterstock_105376130.jpg

Csodálatos példája az egymást nem értő, aztán egymást a lövészárok árnyékából tüzelő ügyfélről és ügyfélkapcsolati munkatársról. Utólag, kívülállóként naná, hogy látszik, hogy csúszik félre a beszélgetés, és jut el a viszonylag kulturált formában tálalt, de kétségkívül a te anyádat típusú végszóig. Tényleg olyan nehéz lett volna még egyszer elmagyarázni, hogy milyen számot kéne megírnia a leendő vendégnek? Egy "nagy levegő, hármat számol" gyakorlatot a szolgáltatónak akkor is illik elvégeznie, ha stabilan meg van róla győződve, hogy a másik a hülye. Cserébe mindenki boldogabb lenne a végén. Így olvasónk mérgelődőtt egy sort, a panzió meg nézheti, ahogy a konkurenciához viszi a pénzét. Tipikus lose-lose szituáció.

Az alabbi kevelezést folytattam a Royal Panzió Cserkeszőlő szállással. Itt nem az a kérdés, hogy ki követte el a hibát, hiszen mindenki hibázhat, csupán a hangnemről lenne szó.

- Kérem küldje el az azonosító számát!

- Mi az az azonosito szam? A kartyan levo kartyaszam?

- Igen,Önnek mint kártyabirtokosnak az azonosító száma kell az előre utaláshoz.

- A kartyan levo szam:xxxx xxxx xxxx xxxx

- Ez a kártyának a száma. A kártyabirtokos azonosító száma kell, ami 10 jegyű szám,mert ez alapján tudja majd a kártya birtokos kezdeményezni az előre utalást,miután én elküldöm Önnek az előre utalás azonosító számát. Várom válaszát!

- Egy korabbi levelben kerdeztem: "Mi az az azonosito szam? A kartyan levo kartyaszam?" amire IGEN valaszt kaptam. Hol talalom ezt az "azonosito szamot" ?

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása