Tékozló Homár

Egyedül vagyunk, Tibor, a Netpincéren is!

2018.03.12. 12:05 | Homár Hilda | komment

screenshot_2018-03-12_12_03_56.png

Kétségtelen, hogy a Netpincér az egyik legjobb dolog, ami az éhes emberiséggel történhetett. Azt viszont úgy tűnik, nem árt megjegyezni, hogy ők csak netes közvetítők, szerződés a kopogó szemű delikvens és konkrétan az étterem között jön létre, így aztán probléma esetén sok segítséget ne várjunk tőlük. Kár. Jobb volt úgy gondolni rájuk, mint akik jelentenek némi garanciát az oldalukon megjelenő vendéglátóegységek kapcsán. A Duó Ételbárt meg mindenki tegye a megfelelő rekeszbe.

(A sztori régebbi, várjuk a frissítést, hogy végződött.)

Kedves Tékozló Homár!

Úgy alakult, hogy a mai napon nem hoztam magammal ebédet a munkahelyemre, ami történetesen az albertirsai úton van, gondoltam vasárnap van, majd rendelek valamit, nem fogok ezért szombat este főzőcskézni. Jó hiszeműen meg is rendeltem a Netpincérről, amit szeretem volna, egy Duó ételbár és pizzéria nevű helyről, majd kifizettem azt a kártyámmal.

Nagyjából egy óra múlva kaptam egy hívást a futártól, hogy hát ő nem tud valami forgalmi akadály miatt bejönni az utcába, ezért nem tudja kiszállítani az ételt, de haragudjak, hívjam fel a vezetőséget, tudnak róla. Kicsit szomorú voltam, de hát gondoltam, kedvesen elmondta mi a baj, le van beszélve, max eszek majd később. Hívom is az éttermet (csehót, konyhát legyen ez bármi) ahol közölték velem, hogy igen, valóban nem kaptam semmit, de hogy a pénzt azt azért ők mégis inkább meg tartják, mert hogy MEGPRÓBÁLTÁK kiszállítani. Hol van az leírva hogy a futár nem szállhat ki az autóból? Jöjjön motorral, mittudomén.

Ezek után megkerestem a Netpincért is, hogy az étterem nem adja vissza  pénzem, azután sem hogy bevallották hogy nem kaptam semmit. Tőlük azt a választ kaptam, hogy látják a problémát, de a pénzt az üzlet beleegyezése nélkül nem tudják ők sem visszaadni. Itt úgy éreztem hogy jó lenne ha kérnék erről egy írásos bizonyítékot, amiben meg is írták, hogy nem fizettem, nem kaptam semmit, de a pénzt nem adják vissza.

Ezzel a levéllel fordultam utána az Erstéhez, először telefonon, ahol szintén azt közölték velem, hogy tegyek rendőrségi feljelentést, mert nekik sincs hatásuk a pénzre. Majd ezután elküldtem a levelezési címükre az emailt, amiben a Netpincér megerősítette hogy nem kaptam semmit, és pénz sincs, erre a válaszra még várok, de ezután ennek se jósolok sok jót,

Szóval mindent összevetve, jelenleg az a helyzet, hogy ha kártyával fizetsz valahol, nem kapsz semmit, ezt el is ismerik, nem tudod visszaszerezni a pénzed.

Köszi Netpincér + Duó ételbár + Erste bank, a hatékony közbenjárást.

Üdv

János

 

Kedves Homár Olvasó! 

  • A Netpincér.hu weboldal az egyes éttermek kínálatát foglalja össze, ezeknek a cégnek az ajánlatait közvetíti a fogyasztók irányába. A honlapon történő megrendeléssel, és annak elfogadásával a fogyasztó és az étterem között jön létre szerződés az étel kiszállítására.
  • Ennek megfelelően a megkötött szerződés teljesítésével felmerülő panaszokkal közvetlenül az ételkiszállítást végző gazdasági társasághoz lehet fordulni, a szerződés teljesítésének meghiúsulásáért sem a bankszámlát vezető hitelintézet, sem az ajánlat közvetítését végző cég ebben az esetben nem felelős.
  • A konkrét esettel kapcsolatban véleményünk szerint a feleknek a szerződés teljesítésének lehetetlenné válására vonatkozó szabályok szerint lehetne elszámolni. A leveledben foglaltak alapján az állapítható meg, hogy a szerződés teljesítésének lehetetlenné válásáért egyik fél sem felelős. Ebben a helyzetben pedig a vállalkozás köteles a már teljesített pénzbeli szolgáltatást a fogyasztó részére visszatéríteni.
  • Mindezek alapján javaslunk egy erre irányuló írásbeli panaszt benyújtani az éttermet üzemeltető vállalkozás számára, amelynek elutasítása esetén az igényt az illetékes békéltető testület előtti eljárás során tanácsoljuk érvényesíteni.

Felhasznált jogszabály:
 2013. évi V. Törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2018.03.12. 12:11:41

Na, a legnagyobnb taho paraszt kocsog ebben a tortenetben az Ertse bank.

Ugyanis a chargebacket pont erre talaltak ki

Debit kartyanal is mukodik, nemcsak credit kartya eseten.

Az Erste szarjon sunt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.03.12. 12:14:00

@Darth Revan: De farfekvésest ám! (erstés vagyok, igaz, citimenekült)

FDToth 2018.03.12. 12:46:53

A netpincer is tud utalni ;) ha benyujtok reklamaciot, es visszafizetes tortenik, akkor toluk jon a penz (viala). Az mas h kell ehhez az etterem beleegyezese. De nem kell, nezpincer jofejsegbol siman utalhat vissza, sot kedvezmenyes kuponokat is szoktak adni.
A legnagyobb problema a visszajelzesekkel es az ertekelesekkel van. A legtobb etterem 10-bol 8-9-es. Egy Michelin csillagos kb ennyi 10-bol, de nem egy noname cseho... hanyszor megjarja az ember: rendelsz olyantol aminek 9,5-es az atlaga es amit kihoznak az jo ha 3-as vagy 4-es... de ez a szolgaltatast igenybe vevok hibaja is, mert siman megy a max majdnem mindig, pesig ugye tokeletes az nincsen...

Hirvönyődöt 2018.03.12. 13:02:08

@FDToth: persze, mert a legtöbb helyről ostoba prolik rendelnek, akiknek a normális emberek számára ehetetlen kaja 4-5pont a kicsit finomabb pedig 10.
Tavaly voltam egy olyan kajáldában vidéken, aminek a Facebook oldalán 4,5-ös értékelés volt, gondoltam jó kis házias magyaros kaják lesznek, falusi hangulat. Aha, a kaja kb. ehetetlen volt, a pincérek bunkók voltak, nem köszöntek, a legutolsó Ahmednél vagy Csángnál a belvárosban finomabb a girosz/illatoszcirke mint itt volt a gulyás/pörkölt. A pont az i-n, egyik nap a csontleves-sajtostejfölöstészta menü volt. A facebook oldalukon pedig csak olyan hozzászólások voltak, hogy "isteni kaja, barátságos környezet" stb. :)

Zephyré 2018.03.12. 13:29:29

Hát a doclerbe tényleg szopó rendelni. :)

Pórnhab 2018.03.12. 13:29:38

A netpincér az olyan mint a tv jós?

FDToth 2018.03.12. 14:07:23

nem hiszem el, hogy mint közvetíőt, ne lenen köze semmihez sem. Ha probléma volt, nekik jeleztem, nem az étteremnek, ők meg rendezték. Ezrért kapnak közvetítői jutalékot!
Ha a netpincéren rendelek, akkor mailben kapom a visszaigazolást, de elérhetőséegt az éttermhez csak egy telszám formájában. A közvetítőknek igenis dolga, hogy segítsen és ha kell, akkor legyen jófej. Bőven megtehetné a netpincér, hogy azokat az éttermeket, amire álladó panaszok vannak, azokat kizárja (a minőség javulása érdekében). Csak hát sokszor inkább az anyagiak számítanal...

CID 2018.03.12. 15:15:36

@Hirvönyődöt: miért, szerinted a csontlevest nem lehet szarul csinálni? :)

Dezsike 2018.03.12. 16:39:56

@Darth Revan: Hülye volt az ügyintéző. Be kell menni a fiókba és egyből úgy indítani, hogy chargeback. Egyből megcsinálják, ha 30 napon belül vagy.

További magyar hang 2018.03.12. 16:48:32

A futár is megmondta, hogy haragudj:
"…nem tudja kiszállítani az ételt, de haragudjak, hívjam fel a vezetőséget, tudnak róla.”

Írásos bizonyítékod van róla, hogy nem fizettél? Most akkor fizettél vagy nem?
"egy írásos bizonyítékot, amiben meg is írták, hogy nem fizettem, nem kaptam semmit, de a pénzt nem adják vissza.”

Zavaros ügy ez nagyon.

lpfutar 2018.03.12. 17:48:15

@Zephyré: Főleg amikor expo kiállítás van :)

.Manyecska 2018.03.12. 18:51:13

@Pórnhab: mér ott főznek? :D reggelente szoktam közben gyerek indít iskolába a BókúszDór sünfos ahhoz képest láttad már őket műsor közben mosni, vasalni /"ne azt a másikat ofkorz de gyorsan mert megfagyok anya"meg kutyahányást takarítani, romlott tízóraikat kiszedni a büdös tornacipők közül /iskolatáska/, közben fél kézzel keverek/sütök, etetek, tízórait csinálok, átesek kutyán/tengerimalacon. Ha valaki beírja hogy főzessen otthon átharapom a torkát!!:D ON

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2018.03.12. 19:11:00

Az miért akkora akadály, ha nem tud autóval bejutni? Nem tud begyalogolni? Vagy ha más nem, a poszter kisétálni oda, ameddig eljutott a futár?

KaTe 2018.03.12. 20:00:45

@Peti817172M: Szerintem elvesztetted a történet lényegét: Tökmindegy, hogy a futár mit kamuzott a posztolónak, hogy épp miért nem tudja kiszállítani..
1. Nem kínáltak fel semmilyen konkrét megoldást a probléma rendezésére
2. Nem teljesítették a rendelést
3. Megtagadták a pénz visszafizetését

Treff Bubi 2018.03.13. 07:58:23

Ez az a kategória, mint amikor megrendelsz egy üzletből valamit, lesz valami gebasz a szállítással, és egy huszárvágással máris a futárcéggel kell veszekedned, akikhez persze az eredeti boltnak semmi köze nincs.

Treff Bubi 2018.03.13. 07:59:23

@Treff Bubi: jó, mégsem ugyanaz, törölhetitek:) legközelebb lassabban írok.

Klafa 2018.03.13. 08:50:49

Ez a GVTI nevű gittegylet annyira hasznos tanácsokat ad mindg.

"Mindezek alapján javaslunk egy erre irányuló írásbeli panaszt benyújtani az éttermet üzemeltető vállalkozás számára, amelynek elutasítása esetén az igényt az illetékes békéltető testület előtti eljárás során tanácsoljuk érvényesíteni."

Ennyit a fogyasztói jogokról. Írhatsz egy levelet azoknak, akik leszarják a problémádat, vagy mehetsz a másik gittegylethez...

Xezs7 2018.03.13. 09:57:04

@Klafa: Mindezt koszos 1200 Ft-ért, amit a GVTI nyilván le fog szarni, és ezzel a Duó tisztában is van, így ő is leszarja.

Darth Revan 2018.03.13. 10:15:22

@Dezsike:

a multkor 3 honappal kesobb kertem chargebacket a banktol es gond nelkul megcsinaltak.
azert vartam vele ennyit, mert eleinte probaltam a ceggel megegyezni, azutan probaltam az Europai Fogyasztvedelmi Kozponttol segitseget kerni, am mindhiaba.

vegul maradt a bank. felhivtam oket telefonon, kertek, hogy a vasarlast igazolo emailt es a ceggel tortent levelezest kuldjem be nekik. azt hiszem 3 het mulva jott az ertesites, hogy visszakapom a penzem.

DarkWolf 2018.03.13. 11:27:33

Ácsi, olyan nincs hogy a bankod nem tud segíteni visszaszerezni pénzt, főleg ha nyomós ügyed van és kitöltesz egy panasztételi űrlapot (legalábbis OTP-nél így működik)

Másrészt meg lehet arról órákig vitatkozni hogy a netpincérnek mennyire van vagy nincs felelőssége, de azzal remélem mindenki tisztában van, hogy ők mint olyan nem látnak bele hogy xy Pisti Kifőzdének a futárjával mi lett lebeszélve /odaért-e/ésatöbbi. Ettől független nem azt jelenti hogy nem lehet tőlük segítséget kérni vitás ügyben természetesen, de azért próbáljunk kicsit a realitás talaján maradni.

@Hirvönyődöt meglepő hír, tudom, de az ugye megvan, hogy cégek nagyon könnyen tudnak maguknak gyártani kamu facebook/netpincér és egyéb platformon egekig dicsérő értékeléseket?

UI: Hozzáteszem nekem személy szerint az égvilágon semmi bajom nincs a netpincérrel mint platformmal, max néhány partnerétterem ételminőségével, de az már egy teljesen külön történet.

_B_ 2018.03.13. 12:33:43

Még mindig él az ökölszabály, hogy itt a balkánon csak utánvéttel rendelünk. Az utánvétes kajátcsomagot érdekes módon sosem vesztik el, mindig "odatalálnak".
Sajnos ez van.

nyúúúlacska 2018.03.13. 13:20:22

De miért kell ELŐRE fizetni?! Ezt soha nem fogom megérteni.

Xezs7 2018.03.13. 13:24:47

@FDToth: almát hasonlitasz a körtéhez. Almát csak almával, ha kérhetem. A Netpinceres értékeléseket a Netpincéren található többi étteremhez szabad csak hasonlítani. Egy Michelin csillagos étterem már nem itt játszik, ezért nem is szabad ahhoz hasonlítani. Egy Netpincéres 10-es teljesen mást jelent, mint egy Michelin 10-es.

Brokkoládé 2018.03.13. 13:32:51

@LKB: Én is előre szoktam fizetni és eddig nem volt semmi gond. De ennyi erővel utánvét is lehet valami rossz pl ételnél...Kifizeted az átvételkor, amjd amikor elment a futár, akkor kiderül, hogy rossz az étel...Vagy az utánvétesek meg is kóstolják a futár jelenlétében mielőtt fizetnek? :D

ben2 2018.03.13. 13:35:32

1. Alapszabály, hogy Magyarországon kiszállítással semmit sem fizetünk előre. Ha a futárnem tud kártyát elfogadni, akkor nem onnan rendelünk, vagy kb.-ban fizetünk.

2. A Netpincér így 2018-ban esetleg felhagyhatna a hárítással.
Jogilag lefedezték magukat, így semmi közük az egészhez?
Tévedés, mert van.
Ha az embert egy közvetítő rendszeren keresztül éri kellemetlenség, akkor _minden_ szereplővel szemben meginog a bizalma, ezért a közvetítő cégek önvédelemből nem szállnak ki a tranzakció moderálásából, amíg az le nem zárul.

Ott van példának az Amazon, Aliexpress, Ebay, Paypal és lehet sorolni. Ezek a cégek _mind_ visszatartják a kifizetést, amíg a tranzakciót nem nyugtázza mind a két fél. Ha balhé van, akkor kivizsgálják és aszerint utalnak, hogy kinek adnak igazat.
Ezek a cégek is megtehetnék, hogy a fáradtságos döntőbíróskodás helyett lepapírozzák, hogy semmi közük a rajtuk keresztül futó tranzakciókhoz, aztán fusson a user a pénze után, ha van hozzá kedve. Csakhogy ezek a cégek már rég rájöttek, hogy ha a usert átverik, az rendkívül negatívan hat a felhasználói bázisukra, akár tevőlegesen közreműködtek az átverésben, akár nem.

Elég tehát egyetlen rossz élmény, hogy valaki soha az életben ne rendeljen többet a Netpincértől. Meg a haverjai és a rokonai se.
Tök mindegy, hogy jogilag mire kötelezhető a Netpincér és mire nem, ha az általa közvetített éttermek szivatják az ügyfeleiket, akkor a Netpincér a user szempontjából nem neutrális fél az ügyben, hanem tettestárs.
Így talán érdemes lenne elgondolkodnia a Netpincér vezetőségének, hogy hosszabb távon esetleg megérné, hogy a reflexből hárítás helyett egyszer a felelősséget is vállaljanak azért, amit a felhasználóik felé kiközvetítenek?

axolotl77 2018.03.13. 13:51:24

Ilyen helyről nem rendelünk és kész!
Google-értékelés: 3,0.
Facebook-véleményezés: kikapcsolva.
Mégis mit várunk egy ilyen helytől? Valami maffiózó pénzmosodája lehet.

zuhanorepulesss 2018.03.13. 13:52:34

Hú, basszus, már két óra? Rendelni kellene valami kaját :D
Erre tökéletes volt a poszt, hogy emlékeztesssen. Köszi, János!!

haXXor 2018.03.13. 13:53:21

Mennyi ez? Ezer forintos tétel? :D Ez fáj az étteremnek / netpincérnek? (jó értemén, hogy a netpincér lófasz a történetbe és pusztán szeretetből működik..)

Én drukkolok a posztolónak, nekem a gyengéim az ilyen ügyek :D

haXXor 2018.03.13. 13:56:57

@ben2: +++

Amúgy tényleg fos a netpincér. Erősen túlfuttatott szolgáltató aki semmi olyat nem tett le a magyar piacra ami progresszív lett volna (ez utalhat az első bekezdésére is a posztnak). A többi részével meg egyetértek: ott ahol még meg is tehetnék, hogy átbasszák az usert (hisz kínából senki nem fogja visszakövetelni a pénzét 4000 km-ről), inkább védik. Bezzeg itthon, a 4-5 milliárdos árbevételből nem futja egy két/háromlépcsős kifizetési rendszerre :D Vicc.

FDToth 2018.03.13. 14:51:11

@Xezs7: nem hinném. Netpincérről rendelsz almát, az is alma, ugyan az, mint az Onyx-ból.. ennyire ne szélsőséges példát mondjuk. Persze, netpincér nem michelin csillagos éttermek gyűjteménye, de mint a netpincéren is éttermeket értékelsz. Ha onyx köt velük szerződés, már is ott vannak. És onyx kap 10-ből 9,7et, egy Pizza king meg 9,2-t. ű
A netpincér értkéleési rendszere, algoritmusa kezdetleges, vagy ízlett, vagy nem. Lehetne minimum 10-15 szempont szerint 10es skálán osztályozni, máris jönnénke az 5-ös meg 6-os éttermek!

Zacskóstej 2018.03.13. 15:00:15

Menj el az étterembe és foss fel a falra a wc-ben.

Etniez 2018.03.13. 15:40:03

Én már leszoktam arról, hogy kaját előre kifizetek. Ha kivan fizetve, akkor nem motiváltak, hogy időben kihozzák..
Külföldön is gond, legutóbb rendeltem pizzát, kértem, hogy valami ne legyen rajta. Rajta volt, mondtam a futárnak, hogy viheti vissza és rendeltem máshonnan.
Ha kifizettem volna előre, akkor mehetnék a pénzem után.

ö...mikó? 2018.03.13. 15:47:54

@LKB: Miért kell előre fizetni? Mert pl. nincs nálad készpénz, fel akarod használni a cafetériát (szép kártya), stb... Én többször rendeltem már (sőt, az esetek túlnyomó többségében) kártyával, soha nem volt gond. Olyan is volt, hogy véletlen rossz címre kértem, de miután kiderült, kiszállították újra - ráadásul friss kaját. Mondjuk megválogatom, honnan rendelek, ilyen duo, meg egyéb noname szarok szóba sem jöhetnek.

A biztos utas 2018.03.13. 17:11:52

Mindig sokat mosolygok a kartyas baromkodasokon... amikor hizlalja a buta ember a bankokat... lustasagbol. De hat itt latszik, hogy ez az egesz egy vicc...

A biztos utas 2018.03.13. 20:06:52

@Brokkoládé: Viccnek tunik, de sajnos muszaj. Ki kell nyitni, akar 5 darab pizzat is, egyenkent megnezni. Nagyon sajnalom a futarokat, de nem erdekel, ki kell nyitni. Regi trukk, hogy nem azt kuldik, mert majd amikor latjak, hogy nem oke, akkor majd ugyse csinal semmit az ugyfel.
Pl ketszer is eljatszotta ket kulon hely, hogy rantott camambert helyett sima rantott sajtot hoztak ki. Kinyitod, nyilvan mar ehes vagy, az ertekeles ugyse erdekel senkit, ha esetleg beirsz valamit, max kirohognek.
Nem.... muszaj sajnos kinyitni es minimum beleszagolni. De inkabb beleenni. Aztan futhat tovabb a futar. Lassam, hogy tenyleg hawaii a pizza es nem kolbaszos szalonnas. Nincs tobb bizalom. Elore meg csak az fizet, akinek milliardosok a szulei....

adrfst 2018.03.13. 23:29:12

Ez egyszerűen csak szolgáltatási kultúra kérdése.
Például a gonosz multi mekiben az a szabály, ha a vendég elejti a kóláját vagy szendvicsét,
azt szó nélkül ki kell cserélni. A főtéri magyaros étteremben meg örülhet az ember, ha nem mosatják fel vele.

A.C. 2018.03.14. 15:21:00

@Brokkoládé: én úgy szoktam, hogy a futárt behívom, és megvendégelem. Ha ízlett, akkor fizetem ki. Elsőre néztek nagyon, de aztán megszokták.

Na jó. Nem is.

Én mindig előre fizetek, akkro nincs ez a "nincskisebbnemtudokvisszaadni" szarság. Sohasem volt még probléma belőle.

Xezs7 2018.03.15. 11:37:51

@A biztos utas: Szóval ha valaki szereti a bankkártya adta kényelmet kihasználni, az már egyből buta, értem. Te mindent ilyen feketén-fehéren látsz?

aszfaltparaszt (törölt) 2018.03.15. 16:26:58

@Zacskóstej: höhö ez jó

aszfaltparaszt (törölt) 2018.03.15. 16:29:37

@[HPhD]Blokkolnam: há leméc a mekibe

A biztos utas 2018.03.15. 20:40:06

@Xezs7: Te szegeny, nem errol van szo. Talan olvasasi problemaid vannak.
Figyelj csak erre a mondatra: "Elore meg csak az fizet, akinek milliardosok a szulei...."
Ha sok milliom van, akkor jatszhatok, de ha nincsenek, akkor nem jatszom, ennyi. Neked sok van, jatszol? Hizlalod a bankot? Akkor tedd azt. De ha ehes maradsz, mint a poszter, akkor hadd rohogjelek ki. Ennyi. Bonyolult?

Brokkoládé 2018.03.17. 07:35:35

@A biztos utas: Bár az utóbbi évben nem nagyon rendeltem ételt, de a korábbi tapasztalatok alapján egy kezem 2 újján meg tudom mutatni, hogy hány problémás eset volt. A legtöbb esetben előreutalással történt a tranzakció és időben hozták a kívánt terméket ill. ha probléma adódott arról tájékoztatást is kaptam. Azóta bizonyára változott a helyzet, én az akkori becsületetes eladó-vevő állapotokat vettem alapul, mivel abban volt részem. Ott egyszerűen te fizetsz, ő hozza....Azt amit kértél, belátható időn belül, a lakásajtó elé, melegen, normálisan beszélni tudó futárral. Tudom ez mára már bizonyára megmosolyogatató állapot lett, azonban báminemű rendelés esetén furának tartanám a vámkommandós ellenőrzést....Futár előtt felnyit, megnéz, leellenőriz..ételnél meg kóstol, hőmével mér, baktériummintát vesz, a futártól meg elkéri a menetpapírokat...:D Jó ez persze irónia volt, de remélem nem gyakori az átverés, mást küldés...Nekem pozitívak a tapasztalataim.

Xezs7 2018.03.17. 19:20:24

@A biztos utas: Kevered az előrefizetést és a készpénzkímélő megoldásokat. A kettő nem ugyanaz. A személyeskedésednek meg nem ülök fel, nem izgat különösebben.

A biztos utas 2018.03.17. 20:58:14

@Xezs7:
A keszpenz a szabadsagunk utolso jellemzoje. Addig orulj, amig van. Ertelmes, olvasott embereknek ezt nem kell magyarazni.
Amugy meg a szemelyeskedest te kezdted a " Te mindent ilyen feketén-fehéren látsz?"-odabofogeseddel. Vagy mar eszre se veszed, ugy kotekedsz?
Fekete-feheren latasnak kell minositeni valakit, aki mashogy gondolkodik, mint mondjuk te? Ha ilyen az adjonisten, milyen legyen a fogadjisten? Hm?

Xezs7 2018.03.18. 12:41:16

@A biztos utas: Mielőtt piedesztálra emelnéd magad, te értelmes, olvasott ember (várjál, most épp röhögök, mindjárt folytatom).

Szóval mielőtt piedesztálra emelnéd magad, gondold már el, hogy miféle szabadságot ad neked az a darab papír, amire rá van írva, hogy 5000 Ft. Meg tudod enni? Tudsz belőle házat építeni? Ha az MNB lenullázza az értékét, akkor bukó.

Jó tudom, most jössz majd az USA dollárral, csak az is épp nemrég esett le 300 Ft-ról 250-re. Szabadság, a tökömet azt.

Mitől gondolod te ilyen okosnak magad? Valami építőipari segédmunkás vagy?

A biztos utas 2018.03.18. 18:12:43

@Xezs7: Az epitoipari segedmunkasok kozott is vannak ertelmes emberek, akik olvasottak es hiszik, mivel latjak, hogy a penz az egy darab papir, amin ott van az erteke, meg ha kicsit torekeny is. A kartyan levo penz egyelore meg 2018ban se tunik eleg biztonsagosnak. Es joval dragabb, mint amennyibe a keszpenz kerul. Utanaszamoltam, amikor szamlavezetesi dij, kartyadij, miegyeb osszeadodik, akkor mar nem olyan jopofa a kartyas idetlenkedes. A penztarnal se fogsz tudni sok baratot szerezni, amikor azert all a sor, hogy kifizethesd a 465 Forintba kerulo termeket es var mindenki, hogy menjen a muvelet.
Egyelore kevesebb helyen fogadjak el a kartyat, mint a keszpenzt. Te leginkabb a kartyaddal csak problema vagy a kereskedoknek es a sorban mogotted alloknak, maradjunk ennyiben. Ezt meg egy epitoipari segedmunkas is megerti.
Most el kellene meselnem az olyan elmenyt, amikor a hazamtol tobbezer km-re levo ATM benyelte az OTP miatt a kartyamat, de ugyis valami eszement okoskodas lenne a vege (ahol te is elmondanad, mint a telefonban az ugyfelszolgalatos holgy, hogy tudnom kellene a 16 jegyu szamot, ja nyilvan) szoval szerintem inkabb ne menjunk bele.
En olyan helyen elek, ahol egyebkent a vasarlasaim 99%-a keszpenzzel tortenik es tobb, mint 80%-at nem is tudnam mashogy csinalni.
Ha meg nem fogod fel azt magadtol, hogy miert problema, ha mindenki vasarlasa mindenhol mindenkor kovetheto, akkor koltozz Kinaba, ott mar egyre ugyesebben fejlesztik azt a rendszert, amire az olvasottabb epitoipari munkasok azt mondjak, hogy ijeszto, a magadfajtak meg azt, hogy logikus meg modern es jo.

Xezs7 2018.03.18. 20:06:12

@A biztos utas: Nézd, nem fogok minden hülyeségedre válaszolni, mert már kezdem unni a témát. Pontokba szedve azért 2 dolgot reagálnék:

- Még 100 Ft-ot is kártyával fizetek, ahol lehet. Paypass mindenhol van már, ami még a készpénzes fizetésnél is gyorsabb.
- Nekem nem gond, ha a bankomnál tudják, hogy mikor és hol költöttem. Nincs rejtegetnivalóm.

A biztos utas 2018.03.19. 22:22:05

@Xezs7: "Hulyesegedre" meg a tiedre apukam. Azert szerintem a lenyeg atment, csak eljatszod meg az okost, ez vegul is ertheto. Azert szeretlek :D
(Ereztem, hogy nem lesz reagalas ebbol, de maskor se nagyon szokott, nem gaz, nem te tehetsz rola)

Bicspesz Elek 2018.05.17. 13:37:00

@Etniez: Ja de a futar is is kihozta. Sok vendeg "meggondolja magat" nem kell neki a kaja. Londonban a Jinn utanveteles es aki nekik hordja a kajak 30%-at megeszi mert a vevo nem talalhato/meggondolja magat stb.
A futar a Deliveroonal/Ubernel(ott ezek vannak s Netpincer oket masolja)utolag kapja a penzt(az applikacio mutatja kivitte-e).
Nincs jo megoldas...

Bicspesz Elek 2018.05.17. 13:39:26

@Xezs7: Az USA dollar sz.r valuta amiota Nixon levette az aranyalaprol...

Xezs7 2018.05.17. 18:26:58

@Bicspesz Elek: Kissé megragadtál a múltban, haladj a korral :)
süti beállítások módosítása