Tékozló Homár

Egy nem ismeretlen üreg tulajdonosának panaszai

2018.04.25. 11:00 | Homár Hilda | 29 komment

scandalous.jpg

Egy Mit gondol az utca embere? típusú körkérdésben a biztosítók egészen biztosan rémesen szerepelnének. Csalók! Sosem fizetnek! Csak addig ajnároznak, amíg meg nem kötöm a szerződést - valószínűleg ezek a válaszok simán lenyomnák a Megbízhatóak. Biztonságot adnak! és Számíthatok rájuk a bajban! típusú beszámolókat. Pedig sokszor sajnos a károsultak igénye nem megalapozott.  

Kedves Tékozló Homár!

Történetünk tavaly februárig nyúlik vissza, amikor egy nagy esőzés után családi házunk udvarában megjelent egy tátongó fél négyzetméteres lyuk. Ami ráadásul a melléképületünktől fél-egy méterre alakult ki, és belenézve igencsak mélynek tűnt. 

Félve attól, hogy az épületünk is veszélyben van, jelentettük a kárt biztosítónknál ismeretlen eredetű üreg káresemény megnevezéssel.

A kiérkező kárszakértő bruttó 1 perc alatt megállapította, hogy az épületben nem keletkezett kár, így hát nem vagyunk jogosultak semmilyen kártérítésre.

Majd egy év elteltével pár hete egyik reggel arra mentünk ki a házból, hogy egy durván 3 méter átmérőjű kráter éktelenkedik a melléképületünk bejárata előtt, amibe benézve már tisztán láttuk hogy ez a kb. 9 méter hosszú üreg bizony egy ősrégi pince beomlásával keletkezett. Zárójelben jegyzem meg, hogy a műhelynek használt épületünket egy lebetonozott udvarról tudjuk megközelíteni, ami betonostól mindenestül tűnt el a pince beomlásával, és csak az égieknek köszönhetjük, hogy éppen nem alattunk indult meg a földomlás.

Ismét jeleztük a biztosítónak ismeretlen eredetű üreg címén a kárunkat, ahol a kárszakértő másnap már jelezte is hogy érkezik. Ekkor már hosszasan felmérte a keletkezett üreget, és tájékoztatott, hogy valószínűleg vissza fogják utasítani a kérelmünket, mivel a tavaly februári bejelentéssel az üreg már nem tartozik az ismeretlen eredetűek fajához. A pince beomlásával az épület megközelítése lehetetlenné vált, és egyértelműen látszik, hogy az alap alatt a föld bizonytalan ideig áll, az alapozás egy részen már lóg a levegőben.

Építőmérnöki becslés szerint a közel félmilliós helyreállítási költségre ezek szerint azért nem vagyunk jogosultak, mivel tavaly februárban jeleztük feléjük a kárunkat? Mert ha akkor az volt a probléma, hogy az épületet nem érte kár, akkor most jelzem nekik, hogy minden nap úgy megyek ki az ajtón, hogy lehet hogy már csak hűlt helyét látom szeretett kis műhelyünknek.

Fellebbezés jogával természetesen élni szeretnénk, és várom jogszerű indokukat a visszautasító levelükben.

Üdvözlettel:

Egy üreg tulajdonosa

Az ügyről megkérdeztük Csernok Miklóst, a Kiszámoló blog íróját.

Véleményem szerint sajnálatos, de a jelen esetben igaza van a biztosítónak.

Azt kell látni, hogy ez a biztosítási védelem arra terjed ki, hogyha egy általam nem ismert üreg beomlik az ingatlanom alatt, akkor kifizeti a keletkezett kárt. Azonban onnantól kezdve, hogy egy üreg léte ismertté vált, a tulajdonos felelőssége, hogy a kárveszélyt elhárítsa és megóvja a saját tulajdonát.

Ezért ez a biztosítási módozat nem fizet arra, ha egy ismert pince vagy üreg beomlik, legyen az az én saját pincém vagy egy régóta ott lévő egyéb természetes vagy mesterséges üreg, tudjak arról fél éve vagy harminc éve.

Az, hogy ez a része a biztosításnak erre az esetre nem fizet, nem jelenti azt, hogy a biztosítási kötvény egy másik része alapján nem lehetne kártérítést kérni, de ezt a biztosítótól kell megkérdezni, hogy más jogcímen jogosult-e kárpótlásra a biztosított. (Sajnos előfordulhat, hogy nem.)

Ez egyszerűen pech, ha az első alkalommal kárt okozott volna az üreg beomlása, akkor fizetett volna a biztosító.

Nem egy népszerű olvasmány az úgynevezett biztosítási feltételek, de mindenkinek érdemes elolvasnia a sajátját. Nem mindegy, hogy izzás vagy láng miatt semmisült meg a szőnyeg, hogy hány centire van az ablak alsó széle a földtől, ha azon keresztül jött be a betörő, ha volt rajta rács, milyen átmérőjű szálakból állt, milyen sűrűn és hány ponton volt felfogatva. Fizet-e a biztosításom beázásra vagy csőtörésre, betörés esetén a műszaki cikkeket milyen összegig téríti és sok egyéb kérdésre is választ kapunk. Ahogy arra is, mi számít ismeretlen üregnek, hogy a példánál maradjunk.

Érdemes megnézni ezt a a lakásbiztosításokról további információért.

Csernok Miklós
Kiszámoló.hu
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Denton85 2018.04.25. 11:07:14

Tehát egy évig kerülgették a krátert, mindenféle helyreállítás vagy próbálkozás nélkül? Aham... Ha akkor kezelik, akkor lehet, hogy nem keletkezik kár az épületben 1 év múlva?

Darth Revan 2018.04.25. 11:11:55

A biztosito cegeknel nincs gecibb az egesz vilagon

.Manyecska 2018.04.25. 11:42:33

Ki kell adni barlangászoknak, gyakorló terepnek, pénzért. *Mókamiki*
Egy évig csak nézte??? Akkor meg...

.Manyecska 2018.04.25. 11:43:57

@Denton85: nyithatnának temetkezési vállalkozást is bőven a pénzénél lenne. Mit gondolsz mért nincs a posztban kiskutya vagy kisgyerek? mert elnyelte a víznyelő.

Serivor 2018.04.25. 12:07:33

A félméteres és a kilencméteres az ugyanaz a biztosító szerint? Akkor kívánom nekik, hogy félméteres busszal vigyék őket nyaralni...

Jóska Pista 2018.04.25. 12:30:12

z első alkalommal hibázott a biztosító, hiszen nyilvánvaló hogy már akkor veszélyeztette az ingatlant. Ebből azóta bizonyosság lett.

Terézágyú 2018.04.25. 12:51:18

@Jóska Pista:
"nyilvánvaló hogy már akkor veszélyeztette az ingatlant"

Veszélyeztette - de kárt nem okozott benne.
Akkor még.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.04.25. 13:47:52

Annyiból furcsa, hogy amikor én jeleztem a biztosítónak, hogy a fűtéscsövünk padló alatti részén szökik a víz, akkor nem csak helyreállítás, hanem a hibakereső vizsgálat (hőkamerával végigmentek az egész lakáson) költségét is fizették. Kicsit tág analógia, de valami megosztott kárfelelősség / kárenyhítés miatti javítási hozzájárulás itt is lehetséges lenne. Elvégre a csóka hagyhatja úgy ahogy van. Történt kár? Nem. Akkor hagyjuk, ahogy van, majd ha történik, benyújtjuk a kártérítést a komplett eltűnt műhelyre. Legfeljebb nem ismeretlen üregre, hanem összedőlt melléképületre. Elvégre a pince ott volt akkor is, amikor a biztosítást kötötték.

Kicknick 2018.04.25. 15:32:19

Ezt a biztosítást felmond tavaly kellett volna lecserélni, aztán most az új biztosítás idén már fizetett volna...

ekat 2018.04.25. 16:01:04

Nekem egy pince az ismert eredetnek tűnik. :) Úgy értem, ezekszerint valaha valakik szakszerűtlenül szüntették meg azt a pincét, nem is értem, miért fizetne ezért egy későbbi tulajdonos biztosítója.

ámbátor 2018.04.25. 16:41:33

"hány centire van az ablak alsó széle a földtől, ha azon keresztül jött be a betörő, ha volt rajta rács, milyen átmérőjű szálakból állt, milyen sűrűn és hány ponton volt felfogatva"
Ez a kedvencem. A díjbeszedésnek természetesen nem akadálya a ritka rács vagy alacsony ablak, de ha fizetni kellene, rögtön elökerül a collstock. Addig nem szólnának, hogy hiába fizeted, marha a betörésre szóló biztosításodat, úgyse érvényes.

The Good Boy 2018.04.25. 16:47:48

@Kicknick: én is pont ezt gondolom! a tavalyi elutasítás után évfordulókor egy új biztosítóval szerződéskötés, aztán most lehetett volna a másiknál fapofával bejelenteni.

Másik, csak hogy a poszt tolót is szabad legyen: azért az elég gondatlan dolog, ha valakinek keletkezik egy víznyelő az udvarán, és azt egy évig csak nézegeti. Ha kicsit kevésbé szerencsés, akár lehetne top sztori a híradókban, mint a "föld nyelte el a házat a bent lakókkal" címmel.

CCnick 2018.04.25. 17:20:09

@Jóska Pista: "hiszen nyilvánvaló hogy már akkor veszélyeztette az ingatlant"

Melyik biztosító fizet veszélyeztetésre?

v i c a 2018.04.25. 20:47:24

Köszönök minden észrevételt, tanulságos külső szemlélők véleményét olvasni.

A lyukat az első évben amennyire tudtuk betömedékeltük, és beborítottuk hogy további vizet ne kapjon. Akkor még nem lehetett látni, hogy a lyuk tulajdonképpen egy pince, vízkimosásra gyanakodtunk. Az eszünkbe sem jutott, hogy egy régi pince, mivel van egy használatban lévő pincénk, az üregtől pár méterre...így vettük a házat. A most beomlott az utcában lakó "öregek" szerint még világháború előtt készült, régen csak egy pincesor volt az utca. Az akkor még egyben lévő boltívre rábetonoztak, ezért nem tudta senki, hogy egy be nem tömedékelt pince mellé építették a műhelyt.

Várható volt, hogy második körben visszautasítják a kárbejelentésünket, de vesztenivalónk nem volt vele. A végeredmény egyébként mindenképpen az, hogy hiába van biztosítás, a helyreállítást nekünk kell megcsinálni. Akár beomlás előtt, akár beomlás után...pedig a lyuk ugyanaz.

(a beíró)

btprg 2018.04.25. 22:34:42

Valaki el tudná mondani, hogy mire/kire mondjátok azt hogy "vadász"? :) Köszi.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2018.04.25. 23:00:01

@btprg:
"Megy a vadász az erdőben, egyszer csak meglát egy barlangot. Belelő kettőt, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:
- Ejnye vadász, megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
A vadász nem tud mit tenni, megteszi amit a medve kért. Másnap megint megy a barlanghoz, ezúttal egy géppisztollyal. Beleereszt egy sorozatot, kis idő múlva sértetlenül kijön a medve:
- Ejnye vadász, megint megpróbáltál megölni. Egy módon nem öllek meg, ha leszopsz.
Hát a vadász megint megteszi, hogy mentse az életét. Harmadnap teljesen felfegyverkezve megy a barlanghoz. Ráereszt 3 aknát. A barlang teljesen összeomlik, nagy por száll fel. Kis idő múlva sértetlenül előjön a medve a vállát porolva:
- Vadász, vadász te szopni jársz ide..."

Macskond 2018.04.25. 23:00:56

@v i c a: A kármegelőzés, állagmegóvás alapvetően a te feladatod, így első körben a biztosító valóban joggal utasít el téged erre való hivatkozással.
Ha ezeket az állításokat tudod bizonyítani amiket itt a hozzászólásban írtál, miszerint lehetséges mértékben feltártátok az okot, és szintén intézkedtetek az elhárításra, akkor ezekkel a bizonyítékokkal felszerelkezve lehet esélyetek egy békéltető testületi eljárásban (esetleg még egy káros ügyvéddel felszerelve) hogy kártérítést kapjatok mégis. Vagy akár egy részlegesben meg tudjatok egyezni.
De ehhez a fenti állítások bizonyíthatósága, fényképek, tanúk ilyesmik kellenek.

Macskond 2018.04.25. 23:12:05

@ámbátor: Az a rács feltétel úgy lesz írva, hogy "a kár időpontjában megvalósult védelem".
Nem járnak ki időnként ellenőrizni hogy esetleg szereltél-e fel rácsot, vagy épp a biztosítás megkötése után nem szerelted-e le.
Mondjuk arra lehetne mód, hogy a biztosítókat ilyen tekintetben szabályozzák hoyg az ilyesmikről szóló apróbetűk ne legyenek ennyire apró betűk.
Az EU most hozott ilyen "IDD" szabályokat, ahol kötelezően előírták az utasbiztosítások összehasonlíthatóságát, még a szines piktogramokat is.
(ami már súrolja a ló túloldalát)
Egy 5-10 évre szóló szerződés esetén szerintem az ember igenis olvassa el az apróbetűket, sőt 2-3 évente az sem árt ha ránéz hogy nem változott-e valami feltétel.

Pl sokan felejtik el hogy a házuk szerződés kötéskori értéke, a piaci értékes és az újjáépitési költsége (többnyire utóbbit fizeti a biztosító) nem azonos összegek.

.Manyecska 2018.04.26. 09:02:33

Nem tudom. én múltkor állapotba' vótam Mónikáim, - nem áldottban, áldatlanban..- mikor egy nemzetiség elkezdett énekelni én odavágtam a kicsifiam 45-ös vasalt bakancsát, de sajnos az ablakot találtam el, illetve az embert az üvegszilánkok *há' ha engem talál el kezitcsókolom akkor...???? akkor az sz..pásnak hívják.., mondtam én... * Nekem fizetett a biztosító azt mondtuk a huzat :D Két héttel később már a számlán volt a pénz, semmi kérdezősködés, semmi! Az életbiztosítások is patent ki lettek fizetve /mikor elástam a kertben a férjem hulláját. .. :P /

@v i c a: és a ház legalább stabil alapokon áll?:) Egy kollégám még homokfalba vájt házban lakott :)) -Nyírség- nehogy eltűnjetek egyszer csak.. Jó is hogy írtad nekem a lépcső szakadt most be a lakásban lehet meg kéne próbálnom a biztosítót?? Hadd dolgozzanak!! :D Simán elnyeli a kutyát , gyereket, mint az elvarázsolt kastély olyan:D
De van egy nagyon jókezű szerelőm negyvenes srác, igen jóképű :P jön felmérni, ingyen és bérmentve ofkorz. Elég régi barátság de nagyon gyümölcsöző :P annó egy rakás pénzt fizettem neki mikor először jött mert karikor csőtörés volt!!! Abból elvitt moziba, stb. :P Etetem, itatom, ha fáradt lefektetem, nem is volt még itt róla poszt!! :P Viccen kívül amikor megvettétek a házat statikus stb. nem látta?? Ezt elfelejtették mondani, nem lehetne valami kárigényt utólag felterjeszteni az eladónál???? Ez azért elég khhmmm...
:(((( Még el sem lehet adni így.:((

1gazsagos1 2018.04.26. 12:23:45

Ajjaj.

Én sem értem, mire vártak, normális esetben AZONNAL kijavíttatják, legalábbis FELMÉRIK, hogy esetleg okozza -e valami más azt a lyukat. Nem várnak még vele éveket, hátha... Hiszen bármelyik percben TRAGÉDIA történhetett volna!!! Az ilyen esetében nem szabad semmin se spórolni, akkor se, ha a biztosító nem fizet!

@.Manyecska: huzat :P

Akkor meg MI IS NÉZZÜK HÁT TOVÁBB A SZTORIT, HA ŐK RÁÉRTEK.

PROBLEM SOLVED

.Manyecska 2018.04.26. 12:49:06

www.origo.hu/itthon/20180426-egy-ferfit-kellett-kimenteni-a-tiszabol-szegeden-az-alvo-ferfi-csak-a-szerencsenek-koszonheti-hogy-a.html
:DD itt is jól túltolták a bulit.

@1gazsagos1: tornádó volt az viszont sokkal szebb az új üveg mint a régi katedrálüveg vót.:D

Xezs7 2018.04.26. 19:18:30

A posztert már lehet? Ha megjelenik egy ismeretlen eredetű üreg az udvarban, a poszter lazán éldegél mellette, és nem is érdekli, hogy az az üreg micsoda pontosan? Nem kellett volna ahhoz szakembert hívni, hogy feltárja?

Xezs7 2018.04.26. 19:22:01

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Aknát hogy tud ráereszteni? Az akna felfelé repül, parabola ívben. Maximum a barlang (a hegy) tetejét tudja lőni vele, az meg lópikula.

.Manyecska 2018.04.27. 12:21:59

@klingon altatódal cumisüveggel a háttérben: pár hasonlót én is lekövettem exemmel, mondtam neki felveszem videóra mert semmire nem emlékeznek ofkorz... engem leidegelt mondjuk.

Uriah Heep 2018.05.04. 15:59:20

@Macskond: vica megirta a tutit. Irány a Pénzügyi Békéltető Testület. Ingyenes is meg gyorsabb is mint a pereskedés. Veszíteni valód nincs.
süti beállítások módosítása