Tékozló Homár

Ha a netre kiírt árak nem aktuálisak, akkor minek vannak?

2018.05.22. 11:34 | Homár Hilda | komment

pexels-photo-356079.jpeg

Igazán cseles megoldás, ha egy cég a honlapján akciós árakkal vigéckedik, majd az árajánlat kérésére közli, hogy a netes árai nem aktuálisak. Nem szép, nem jó, sőt ennél több is ez.

Kedves Homár!

Bejárati ajtót szeretnénk cserélni, így kb. 0,35 mp alatt rátaláltunk az ajtoweb.hu oldalára. Kinéztünk egy szimpatikus ajtót, szerencsére az ára is akciós volt. Ajánlatot kértünk rá, ám az ajánlatban már a nem akciós ár szerepelt. Rákérdeztem, hogy az akciós ár mikor él, erre azt a flegma választ kaptam, hogy a netes árak nem aktuálisak. Az email érkezése után újra leellenőriztem a weboldalt, az akciós ár még akkor is fent volt. Pofátlanság, mert a különbség több, mint 100.000 Ft, nem is értem, mi a cég politikája ezzel?

Üdv,

Viktória

 

Kedves Viktória!

A vállalkozás weboldalán vásárlásra felhívást helyezett el. A jogszabály szerint vásárlásra felhívás kereskedelmi kommunikációban az áru jellemzőinek és árának, illetve díjának feltüntetése, olyan módon, hogy ezáltal lehetővé válik a fogyasztó számára az áru megvétele, illetve igénybevétele.

A weboldalon szereplő kedvezményes árra vonatkozóan köztetek nem jött létre érvényes szerződés, hiszen a vállalkozás egyből jelezte, hogy nem megfelelő az ár, tehát ezen az áron való teljesítés nem követelhető vállalkozástól.

Azonban a weboldalon nyilvánosan feltüntetett nem valós ár miatt a vállalkozás kimerítheti a megtévesztő kereskedelmi gyakorlat tényállást. A jogszabály szerint megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót az áru ára, illetve díja, az ár, illetve díj megállapításának módja, különleges árkedvezmény vagy árelőny megléte tekintetében, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas.

Jelen esetben egyértelmű, hogy a feltüntetett ár az ügyleti döntés szempontjából jelentős, "becsalogató" hatású tényező volt. A vállalkozás felelősséggel tartozik arra vonatkozóan, hogy akár webáruházában, akár más kommunikációs felületen milyen vásárlási felhívást tesz közzé. A termékre vonatkozó ár, kedvezmény megjelölés nagyon fontos tényező a fogyasztó vásárlási döntésében, így erre vonatkozó valótlan tájékoztatás esetében megvalósulhat megtévesztő kereskedelmi gyakorlat. Ennek kivizsgálására a fogyasztóvédelmi hatóság jogosult (illetve bizonyos esetekben megoszlanak a hatáskörök a Gazdasági Versenyhivatallal és a Magyar Nemzeti Bankkal). Javasoljuk, hogy élj bejelentéssel hatóságnál, amely jogsértés megállapítása esetén szankcionálhat.

Felhasznált jogszabály: 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról: 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2018.05.22. 11:38:41

fel kell nyomni oket a fogyasztovedelemnel.

Terézágyú 2018.05.22. 11:46:52

"Lista ár: 371.660 Ft +Áfa
Kedvezményes ár: 265.365 Ft +Áfa"

Ez az?

Ennyi pénzt egy ajtóért...

Szarazkoro 2018.05.22. 11:59:14

@dafke csakazértis tizen4edik crazy one: nickedbol adodoan teged sokszor kitiltanak innen? Miert? Nem kotozkodok csak kivancsi vagyok :)

dafke csakazértis tizen4edik crazy one 2018.05.22. 12:39:48

@Szarazkoro: igen, tizenháromszor. A miértre 6at esetben tudok választ adni.

Brokkoládé 2018.05.22. 12:55:15

Fel kell nyomni őket a G.V.H -nál aztán majd ők aktuális áron adnak egy büntetést! :D

Darth Revan 2018.05.22. 15:26:47

Te Kohn, miert van az, hogy te 50-ert adod a bekecs darabjat, amikor a szomszedban a Grun, meg csak 20-ert.
akkor miert nem nala vasarolsz?
mert a Grunnel eppen nincs bekecs.

Nick-son 2018.05.22. 15:29:42

Ez így tényleg nem jól van. Vagy ne írjanak árakat, vagy tartsák maguk azokhoz.

amindenes.blog.hu 2018.05.22. 15:42:08

Énis így jártam a Mediamarkt-ba..jelentős áreltérés volt, persze a honlapon is azt írta ugye hogy kapható/raktáron van a legközelebbi üzletben(GPS helyadat),- aztán koppantam az üzletbe hogy nemúgyvanaz. Megmagyarázza a kis faszika hogy hát ez azért van hogy nekik legyen mit enniük(hozzáteszem 1.ettől neki nem nő a fizetése 2.nincs az az ostoba aki ott megvenné drágábban) 3.ilyen alapon mi a fasznak van üzletük? Miért nem csak egy raktár meg webáruház? Vagy akkor legalább írnák ki hogy hé te paraszt, még csak véletlenül se akard helyileg átvenni hogy megúszd a szállítási költséget, a-a...mert az árak eltérhetnek. Persze én voltam a jóhíszemű paraszt aki bele se gondolt az ár-különbözetbe. Aszonja miért nem rendeltem inkább meg. :'D Ennyi erővel minek árulnak bármit is..

Tudod Te azt jól! 2018.05.22. 16:01:32

@amindenes.blog.hu: Most nincs teljesen igazad. Két áruk van a termékeknek a mmben: bolti éswebáruházi. A mm weboldalán lehet rendelni, és a boltban azon az áron átvenni. Külön szállítási költségnélkül Csak meg kell várni a visszaigazoló levelet, h mehetsz érte.
Engem jobban itrritál az az új üzleti modell, hogy aa személyes átvételhez is rátesznek kezelési költséget, jellemzően pont a szállítás árának megfelelő összegben.

amindenes.blog.hu 2018.05.22. 16:10:34

De itt most ugye a gond az hogy ilyenkor tesz az ember egy felesleges kört, persze útba esett haza fele csak így szar úgy eljönni hogy hülyének érzi magát az ember. Egyébként az NFS Payback volt az, 9k körül volt, annyira tetszett a demó hogy mondom mivel évek óta nem vettem játékot ennyit megér, beértem ott meg cirka 19k volt na mondom szép :D

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.22. 16:16:51

@amindenes.blog.hu: az a helyzet, hogy az MM-nél minden termékhez oda van írva, hogy online ár, nagy piros betűkkel, mellé, hogy ez csak és kizárólag arra vonatkozik, ha neten veszed meg. El se kéne indulni addig, míg meg nem rendelted oda, ahova bemennél.

Darth Revan 2018.05.22. 16:28:16

@amindenes.blog.hu:

Online 8300 forint a jatek es azonnal kapod az origin aruhaz kodot, nem kell erte menni es nem kell a lemezre varni postan.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.05.22. 16:46:46

@Szarazkoro: Pedig jelen esetben ez tökre releváns visszakérdezés. Mert a GVH is hülye tanácsokat ad ahelyett, hogy az ilyen esetekben "hivatalból" eljárna. Miért a fű júzer szopjon vele, amikor ott vannak az állami csecsen lógó hivatalnokok?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2018.05.22. 16:51:04

@onlajnok: Én a múltkor ezen felbuzdulva úgy mentem, hogy vittem a telefonon a netes árat (eszem, mint a szita), hogy ha a különbség fájdalomküszöbön belül van, akkor megveszem sofort, ha kívül, akkor megrendelem, oszt' két nap múlva visszamegyek érte. Forint-fillérre az volt a netes ár, mint a bolti. Hogy ez azért volt, mert akcijós volt, vagy egyébként is az lett volna, azt nem tudom, de dobozzal a hónom alatt távoztam.

Lévai András 2018.05.22. 17:06:53

@amindenes.blog.hu: azt nem kérdezted meg, fogyasztóvédelmi bírság esetén mit esznek?

amindenes.blog.hu 2018.05.22. 17:16:43

Kicsit régimódi vagyok, azért szeretem lemezen. Nem vagyok oda azokért akik arra verik magukat hogy van 500 steam játékuk, de egyikkel sem játszanak. Vagy többszáz e-könyv, de nem olvassák el.

GatyaPityu 2018.05.22. 19:55:02

@Terézágyú:
"Ennyi pénzt egy ajtóért... "
- Aki panelban lakik a nyolcadikon, annak különösen megéri, hiszen más egyéb ésszerű lehetséges bejutási pont nem lesz a betörő számára, mint az ajtó...
Egyébként pedig az a lényeg, hogy a szomszédénál erősebb, biztonságosabb ajtód legyen, mert akkor biztosan nem a te lakásodra fog esni a tolvaj választása.
Vannak olyan lakásbiztosítások is, amelyek megkövetelhetik a biztonsági ajtót.

GatyaPityu 2018.05.22. 19:57:37

@amindenes.blog.hu:
A MM. csak arra jó, hogy az online rendelés előtt személyesen megtapogasd, kipróbáld, szemrevételezd a megvásárolni kívánt kütyüt. :-)

GatyaPityu 2018.05.22. 19:59:35

@onlajnok:
Én, amikor utoljára a MM.-ból akartam rendelni valamit online, nem is lehetett személyesen az üzletben átvenni, a kedvezményes ár csak és kizárólag a házhoz szállítás esetére volt érvényes. Ennyiben is hagytam a dolgot...

nniicckk 2018.05.22. 22:44:04

Hasonlo geciseg, amikor szaz szamra van az arlistaban olyan termek, ami nem hogy aktualisan nincs, hanem sosem volt, es soha nem is lesz, mert koze nincs az uzlet profiljahoz. Nyilvanvalo, hogy kizarolag azert vannak a listaban nem letezo termekek, kamu arakkal, hogy a kereso motorok mindenkepp megtalaljak oket, barmit is keres az ember.
Ez megtevesztes, ezt is buntetni kene.

Terézágyú 2018.05.23. 07:33:41

@Keményen Trollkodó Kisember:
Tehát a kérdéses műanyag ajtó azért ilyen drága mert szuper biztonságos??? És nem azért, mert "szépdivatosmodern" illetve "annyit kérünk érte amennyit akarunk" ????

menyecske666 2018.05.23. 08:39:09

@Terézágyú: Nem, hanem mert többcentis acéllemez van a hátulján, ha biztonsági ajtó.
Nem beszélve a mágneses zárakról, nyolc pontot odafogatott , 150 kg-os tokról. Stb.
Kérdezz nyugodtan.

Xezs7 2018.05.23. 09:02:13

Miért kell ilyen dolgokba érzelmeket vinni? Miből gondolja a poszter, hogy flegma dolog közölni azt a TÉNYT, hogy az árak nem aktuálisak? Ebben semmi flegmaság nincsen, kár az emberek érzéseire apellálni. Esetleg még bevághattál volna egy kiskutyás videót, amin bociszemekkel néz, miután széttépte a gazdi párnáját. Ha már érzelmeskedünk.

Xezs7 2018.05.23. 09:04:37

@Terézágyú: Szerinted mennyit ér meg egy ajtó beszereléssel együtt? Csak úgy kíváncsiságból kérdezem.

menyecske666 2018.05.23. 09:19:45

@Xezs7: miért mit írt én nem olvastam a posztot!?

menyecske666 2018.05.23. 09:25:54

@Keményen Trollkodó Kisember: szemetek mert telenyomják ragasztóval a zárat és arra apellálnak hogy úgy mész dolgozni mivel éjjel csinálják..mostanában dívott!! Párom is ráfaragott vele tavaly. Mondjuk aki olyan ostoba meg is érdemli ha nyitva hagyja a lakást....ott kettő ajtó volt mert volt loggia :D is a bejárat előtt, logikusss ha valaki csak abban a xar üvegajtóban bízik...-gondolja délutánig megvárja, ráér zárat cserélni..-....na, ott szoktak bemenni azokon nem nehéz /átdiffundál/:P ...és onnan csak benyit.:( Jó ha tudjátok már akinek panelja van..mondjuk az is ijesztő hogy bejutottak oda..előtte...igaz biztonsági záras volt vasalatokkal lett is 50 ropi a zárcsere! ON

Xezs7 2018.05.23. 10:01:03

@menyecske666: Bár borzalmasan nehéz értelmezni, hogy mit szeretnél mondani (mint mindig), azt kihámoztam, hogy a párod ajtaján a zárat valaki éjjel telenyomta ragasztóval, és szerinted ez azért történt, hogy utána ki tudják rabolni a lakást (feltéve, hogy a párod nyitva hagyja).

Ez a sztori már csak azért sem életszerű, mert ha kinyitni ki lehetett az ajtót a ragasztótól, akkor már bezárni is be lehet. Meg persze azért sem életszerű, mert az ember nem hagyja ott az ajtaját nyitva.

Ez a sztori (ismét) valószínűleg kamu. Egyébként is ez a ragasztós dolog kering a világban mint városi legenda, de megbízható forrásból még soha nem hallottam vagy olvastam, hogy ilyen történt volna.

menyecske666 2018.05.23. 10:13:36

@Xezs7: k..va egyszerű, nem szeretném hogy értelmezzék! :DD Nem tudom mit írtál bocs, de hosszú.. nem neked írtam, a másik lehet értelmezi!

menyecske666 2018.05.23. 10:17:54

@Xezs7: itt van nesze:

Pillanatragasztót nyomtak a záramba. Mit tegyek?

(10 emeletes panelban lakom egy lakótelepen)Reggel zárnám be az ajtót nem megy bele a kulcs... szétszedtem a zárat ..látom valami fénylik a a kulcslyuknál.... közelebbről megnéztem..ragasztót nyomott bele az egyik kedves lakó...( mint kiderült nem ez az első alkalom.. .... sőt ha a fő rács van zárva, akkor képes azt is telenyomni kívül belül.. így az emeletrész többi másik lakóját is megszívatva...ugyanis szét kell feszíteni a vasrácsot, hogy kitudjunk menni.. ( így ezt nem zárjuk..már)...Segítséget szeretnék kérni, hogy ha nem vagyok itthon és úgy nyomja tele...akkor ki tudom e oldani belőle valamivel a ragasztót? ( mert ha nem lakatost kell hívjak) Illetve van valakinek ötlete, hogy lehetne elkapni,lebuktatni a kis g.ládát?

Keress kérdéseket hasonló témákban: pillanatragasztó, zár

2013. márc. 18. 11:00 Privát üzenet

Ez az új módszer most kezd elterjedni!

Este vagy éjszaka belenyomják a ragasztót a külső zárba, számítva arra, hogy reggel, ha siet az ember munkába nem vacakol a bezárással és csak becsapja maga után az ajtót(nem fordítja rá az ember a zárat a kulccsal).

Így könnyű dolga van a betörőnek.

Ha megszáradt, oldószere nincs, lakatost kell hívni.

Lebuktatni -sajnos- csak állandó figyelőszolgálattal lehetne.

A válasz 75%-ban hasznosnak tűnik. A válaszíró 74%-ban hasznos válaszokat ad.
# 1/8 Időpont 2013. márc. 18. 11:16 Privát üzenet

menyecske666 2018.05.23. 10:19:23

@Xezs7: nyilván nem megbízható forrás, de megadhatom az öccse telefonszámát ugyanis őt hívtuk, hirtelen felindulásból. Ő rendőrkapitány. Ez elég biztos forrás hülyegyerek????
Ismétlem: 50.000 HUF volt a csere. Terike. ON

menyecske666 2018.05.23. 10:27:31

@Xezs7: én is ismétlem: dupla DUPLA! ajtó van..arrafelé. Nem beszélve a lépcsőházba vezető ajtóról /tehát három, a gyengébbek kedvéért/...Ezek kétlakásos loggiák kimész, lépsz ötöt és megint egy ajtó. De a te kedvedért találom ki, mert jobb dolgom nincs. Nyilván. Pffff. ON

Tudod Te azt jól! 2018.05.23. 11:37:42

@menyecske666: mi anno a suliban negyed gyufaszállal csináltuk. Az elzettzárb pici gyufaszáldarabot tolsz be, és vársz. A tanerő önkezével tolta a zár mélyére a gyufadarabot a kulccsal ellehetetlenítve a tanterembe való bejutást. A végére úgy elharapódzott a dolog, hogy a zigazgató csoportos retorziókat vezetett beazon osztályok ellen amellyikek így nem tudtak bejutni.
Akkor kezdődtek a kib@szósdik az 'ellenséges' osztályokkal... [sóhajt emoji] azok a régi szép idők!

Nick-son 2018.05.23. 12:55:25

@Terézágyú: hát nem egészen.

Van az ajtónak egy hőátbocsátási tényezője ugyanúgy mint az ablakoknál van merevsége (vagy nincs), van minősége a pántoknak vasalatoknak (vagy nincs), lehet a biztonságot fokozó tartalma, ezek mellett megjelenése.

A százezer körüli kategóriájú ajtóktól túl sokan nem lehet várni. Nincs benne merevítés, nyeklik-nyaklik, ha a sarka megakad már görbül is. Az évszakok változásaival deformálódik, ha azt akarja az ember hogy mindig rendesen záródjon akkor szinte folyamatosan állítgatni kell. Nincs normális hőszigetelése, a pára azon csapódik le és folyik végig rajta. A tokhoz rögzített záró elemek kipotyognak, vissza se lehet fúrni ugyanoda, a vasalat gyenge vacak, a biztonság meg fel sem merül. Lehet 20-30ezer ft különbség, hogy hány kis ablak van rajt, meg hol hogyan, de ez mind ugyanaz a kategória. Ezt amikor mi ajtót vettünk el is mondták. Neve alapján ajtó, egyébként meg csak annak néz ki. Van akinek ez is jó, vagy elegendő, vagy erre futja, vagy nem is gondolja milyen lehetne, esetleg igen keveset használja és nem érdekli, abszolut van létjogosultsága ezeknek is.

Normálisabb helyeken - sajnos nálunk se ilyen van - érezni, hogy az ajtónak van súlya, nem tekeredik, pontosan csukódik. Ha nem csak az árát tolták fel, hanem tényleg normális minőség akkor ez a 2-300ezer körüli kategória.

Szarazkoro 2018.05.23. 13:43:57

@Csokis: Ezzel teljesen egyetertek.

ozur 2018.05.23. 14:07:56

@menyecske666: Hideg zsíroldó oldja a pillanatragasztót. Azt viszont nem tudom hogy a zárba be lehet-e megfelelően juttatni, és el is tart egy darabig mire feloldja.

Xezs7 2018.05.23. 16:38:20

@menyecske666: Látod, tudsz te értelmesen írni, ha akarsz. Ahhoz képest, hogy nem nekem írtad, még a végén igencsak nekem írtad :)

Egy átlagos ajtót mindenféle trükközés nélkül benyomnak. Ez a ragasztós kirablós sztori kb. olyan szintű legenda, mint mikor megjelölik a betörők a kaputelefonon/csengőn a lakást, hogy hol nincsenek otthon. Egy átlagos lakásbetörés pont nem ilyen. Semmiféle előjele nincs, nem lehet rá felkészülni.

Elhiszem, hogy neked volt ragasztó a zárban, de az simán lehetett a köcsög szomszéd is, akinek épp nem tetszett a hajad színe előtte való nap, és ez a valószínűbb.

Komojtalan 2018.05.25. 11:23:09

@menyecske666: Lol, ez a "főkapitány" volt az igazán meggyőző, tudod: Rendőr, postás vasutas (hülye, hülyébb, leghülyébb). Nálunk csak simán elromlott a zár, a szomszéd - igaz nem főkapitány - kihívta a szövetkezet karbantartóit, 4k -ért megfúrták, kicserélték újra. A másik alkalommal, amikor a "minőségi" cserélt zár pár évre rá megadta magát én is otthon voltam, én simán kettétörtem a zárat egy véső-kalapáccsal és 2.5k -ért vettem jobbat, már 5 éve bent van. Kb. 2 ütés volt, középen gyakorlatilag papír volt a zár, ezért is romlott el.
Valaki kérdezte mi kerül egy ajtóban 300k -ba. Pár éve voltam biztonságtechnikai kiállításon, volt olyan lakat(!) ami 2 millió volt. Mondjuk semmi nem vitte (lángvágó sem), ha elveszítik a kulcsot nem tudom mivel szedik le :-).

MrZed001 2018.05.28. 20:39:53

Agyam eldobtam, 300.000+ bejárati ajtó ?
És még csak nem is biztonsági, hanem egy szimpla bugyuta sz.r ?!???

Én már 2 helyre is rendeltem Nívó biztonsági ajtót (100kg), és darabja volt 100+áfa (beszerelés meg minden)

És ennek súlya van. Nem úgy van ám, hogy csak úgy meglendíted, meg becsapod :D

A zár nem nem buta 10mp-es cilinder, hanem spéci csak kód alapján újragyártható fajta, meg tollas trezor zár (ami a profiknak is kísérletezéses módszerrel fél nap minimum)
Szóval maxi MABISZ ajánlással. Meg 10 év garival, amire még sose volt szükségem.

De a legjobban még mindig azon a videón nevetek, amikor a kínai "biztonsági" ajtót egy kislány egy buta konzervnyitóval kibelez :D
süti beállítások módosítása