A Google Mapsen a Rákóczi téri (valójában Józser körúti) nagyposta képén a melléküzletági termékeket bemutató gondolák tömkelege mellett az a legfeltűnőbb, hogy egy nagyon szépen felújított, hívórendszerrel is modernizált postáról van szó. Ki gondolná, hogy XXI. század ide, 2018 oda, a korszerű kulisszák közt a kézbesített csomagokat egy szakadt papíralapú postakönyvből keresik ki szegény ott dolgozók? Már, ha van egyáltalán mit keresni.
Kedves Homár blog!
Sokat gondolkodtam, hogy írjak-e nektek, már több dologról is, de ez az, amiben nem tudok magam dűlőre jutni.
Nem kertelek, aliexpresses csomagrendelésekről van szó.
Kb. 2 éve rendelek havi rendszerességgel, eredetileg a Király utcába érkeztek a csomagjaim, egy üzletbe, ahova minden, kivétel nélkül meg is érkezett, mint megtudtam az ide kézbesítő posta a Nyugati téri 62. számú postahivatal. Ezen a helyen viszont nemrég felmondtam és januártól már a lakcímemre rendeltem a csomagokat.
Eleinte rendben is volt minden az első körrel, aztán a márciusi rendelésemből már csak ímmel ámmal érkeztek dolgok, ahogy az áprilisiból is. Végül egyszercsak már semmilyen csomagot nem kaptam meg.
Jelenleg 12 olyan csomagot várok, amit több mint 2 hónapja rendeltem. Van köztük olyan termék is, amit ezt megelőzően már egyszer megrendeltem, és rendben meg is érkezett, ám a második már sajnos nem.
Erre a címre a 8.számú posta kézbesít, így oda mentem be érdeklődni. A postás kisasszony kezembe adta a kézbesítőkönyveket, hogy nézzem át, hátha megtalálom magam.Már ez is kemény, hogy a 21. században egy szakadt papíralapú könyvből kell több száz név között csomagokat keresni. Sajnos csak a legutolsó átvett csomagomat találtam meg, melyből kiderült, hogy utóljára 05.14-én vettem át bármit is, azóta pedig semmi nem érkezett meg.
Teljesen tehetetlen vagyok, a postán is csak széttárták ezen kívül a karjukat. A holmijaimra meg már keresztet vethetek. Megtettem a panaszomat a posta felé, melyet most ide be is másolok, első levelem, kicsit indulatos hangvételű lett, de ez van.
Tisztelt Kapcsolattartó!
Sajnos dühösen tapasztaltam az utóbbi időben, hogy nem érkeznek meg a csomagjaim külföldről. Mikor még a Király utcába rendeltem (ahova a postás elmondása szerint a Nyugati téri postából érkeznek a levelek/csomagok), minden pontosan megérkezett. Amióta az otthonomhoz rendelem őket (és így a Rákóczi téri posta lett a kézbesítő), azóta több csomagom is elveszett a semmiben, van amit 3 (!!!) hónapja nem kaptam meg. Ha bemegyek a postára, azt mondják, hogy ők az ezer csomag között nem tudnak egy-egy csomaggal foglalkozni.
Én elhiszem, hogy leterheltek, de szerintem itt ezeket inkább valaki magához veszi... hihetetlennek tartom ugyanis, hogy eddig mindenem megérkezett tényleg kivétel nélkül, Budadapest legnagyobb postájáról, amint postát váltottam egyből eltünögetnek a dolgaim?!
Sajnos a pénzemnek sok esetben ilyenkor búcsút inthetek, mert az eladó is csak azt ismételgeti, hogy keressem a postán és valóban igazolni is tudja azt, hogy elküldte, de az a követési szám, amit megad csak az ő országában érvényes, itthon nem.
Sajnos úgy érzem, hogy ezzel semmit nem lehet tenni, így végső elkeseredésemben írtam ide és sejtem, hogy önök sem tudnak majd bíztató válasszal szolgálni, de szerettem volna ezt elmesélni, mivel úgy érzem, hogy a Rákóczi téri postán valami nagyon nincs rendben. Bár kifelé, az ügyfél felé szépen fel lett újítva, de a csomag/levél átvétel katasztrófális. Elavult eszközöket látok, szerencsétlen dolgozók próbálják a nulláról tartani a helyzetet több kevesebb sikerrel.
Amikor valami ilyen csomagról kapok értesítőt, a hölgyek sok esetben pofavágások közepette 5-10 perces keresgélések után is alig találják meg a csomagjaimat!!! Mert hogy nekik egész nap a kínai csomagokkal kell foglalkozni. És erről én tehetek? Ideje lenne már felismerni a változást és haladni a korral és külön részleget létrehozni a megnövekedett online vásárlás elősegítésére...
Várom észrevételüket.
Üdvözlettel
Válaszlevelükben pontos címadatokat, illetve az értesítőkről készült jól látható elektronikus képet kértek az vizsgálatá lefolytatásához. Sajnos ezek a csomagok nem kapcsolhatók a Chinapost saját csomagszámán kívül semmilyen számhoz sem. Így ennek megfelelően értesítőt sem kapok a csomagokról, mivel nem ajánlott küldeményként vannak feladva. Azért ezeket az azonsítókat megírtam nekik az alábbi kiegészítéssel:
Elég furcsának találom ezt, mivel előzőleg tényleg kivétel nélkül mindent megkaptam. Sőt olyan termék is van, amit már egyszer rendeltem ugyanattól a cégtől és az első megérkezett, a második már nem.
Nem tudom mit tehetnék még ezen csomagok megérkezésének érdekében. De a jövőbeni rendeléseim miatt örülnék, ha valahogyan kiderülne az igazság.
Azért hozzátenném azt is, bár valószínüleg tisztában vannak vele, hogy nevetségesen elavult dolgokkal dolgoznak a postán. A 21.században szakadt kézbesítőkönyvekből kell csomagokat keresgetni? Nincs erre egy normális számítógépes rendszer? Hihetetlen számomra ez a nagy fokú fejletlenség. A dolgozók a kilátástalanság határán próbálnak valami rendszert vinni a tömeges nemzetközi csomagfeldolgozásba. És semmit nem tudnak, hogy mi honnan hová? Tényleg ezt nem azért írom, hogy a felelőst keressem, csak azért ez a mai világban nagy fokú nemtörődömségről ad tanubizonyságot.
Valamilyen rendszerben kérem próbáljanak meg utánanézni, hogy hol akadhattak el, Budapesten belül én bárhova szívesen elmegyek érte, ha van valamilyen gyűjtő raktár, ahol a nyomára lelnek.
Kérem, segítsenek.Eddig jutottam a postával, várom válaszukat.
Mindenféle vádaskodás nélkül egyelőre semmi mást nem tudok elképzelni, minthogy új postás lett és lopja a csomagokat. Számomra elképzelhetetlen, hogy másfél éven keresztül minden az utolsó darabig megérkezik, pedig nem kevés csomag, havi 30-40 csomagot is rendeltem adott esetben. Aztán egyszercsak, mintha elvágták volna, semmi nem jön.
Ide írásom fő oka pedig, hogy hátha a nyilvánosság hatására más is jelentkezik, akinek kifejezetten ezzel a postával van ilyen problémája, hátha fény derül nagyobb összefüggésekre is. Ezen felül tanácsokat várok még szeretettel, hogy mi mást tehetnék még annak érdekében, hogy előkerüljenek a csomagjaim. Bár úgy lenne, hogy egyszercsak elkezdenének befolyni a dolgok, bár 3 hónapot még semmire sem vártam, így nem tartom ezt túl reálisnak.
Szegény kis kínai apróságokat sajnálom. :(
End of sad story.
Kapcsolódó minikérdőívünk:
UPDATE
Megjött a Posta válasza:
Tisztelt Szerkesztőség!
Amennyiben a megrendelő online vásárláskor ingyenes szállítást választ, a külföldről, főleg távol-keleti és amerikai webáruházakból rendelt termékeket a nemzetközi postai forgalomban közönséges levélként kezelik, amelyhez semmilyen többletszolgáltatás nem társul, például nincs nyomkövetés.
Azt javasoljuk, hogy ezeket a küldeményeket csomagszolgáltatással, de legalább ajánlott levél többletszolgálatással rendeljék az ügyfelek. Ilyenkor kap egy azonosító számot a küldemény, amelyet a Posta elektronikus rendszerében nyilvántartunk, így a küldemény útja ellenőrizhető. A nemzetközi küldemények másik csoportjába pedig az azonosító szám nélküli küldemények tartoznak, ezek nem kerülnek nyilvántartásra.
A postahelyek kizárólag a saját belső folyamataik miatt vezethetnek papíralapú jegyzéket.
Az ügyfél által jelzett küldemények sorsát ismét kivizsgáljuk.
A Magyar Posta minden panaszbejelentést megvizsgál, erre 30 napja van az Ügyfélszolgálatnak.
Navarone 2018.07.10. 12:11:12
joska141 2018.07.10. 12:11:33
A lakcímre kézbesített magazinok közül minden második havi érkezett meg, rendre postai felbontással, hogy "kézbesítés közben megsérült".
Hosszú-hosszú levelezés volt, egész vezérigazgatóságig, míg a végén postafiókra küldettem és oda - csodák-csodája - már minden hónapban rendszeresen, sértetlenül, eredeti csomagolsban érkezik.
fiktiv állat 2018.07.10. 12:18:35
Terézágyú 2018.07.10. 12:24:05
??? Naponta egy, de akár több is???
Cég-e vagy?
Tikakukac 2018.07.10. 12:53:45
Szittyamagyar 2018.07.10. 12:55:20
metal · http://electric.blog.hu 2018.07.10. 12:58:28
Terézágyú 2018.07.10. 13:09:54
"Kell egy család meg sok barát akinél kb. mindenkinek mesevilág az ebay, ali, gearbest és társai. Olyan simán összejön a havi 30-40 csomag, mint a huzat. "
Akkor megvan a véleményem a pószterről meg a barátairól.
@Szittyamagyar:
"Igazából ebben az ügyben nincs jelentősége hogy cég-e, vagy sem. "
Nincs, de nekem ez feltűnt.
Vajon miért?
FDToth 2018.07.10. 13:19:24
Nem kézbesítenek, ha nem siekrül, akkor küldik is vissza.
Ez van, amíg nincs konkért versenytárs, addig marad a trágya szolgáltatsi színvonal...
MagyarFosta2018 2018.07.10. 13:20:22
Ezt fogod kapni a végén:
"Az XYZ azonosítószámú nemzetközi ajánlott küldemény XYZ-én érkezett társaságunk kezelésébe, melyet kollégánk a feldolgozást követően XYZ-én kísérelt meg kézbesíteni, csengetéssel jelezte szándékát. Jelzésére válasz nem érkezett, így a küldeményt az illetékes postán őrzésbe, az értesítőt pedig a biztonságos, zárható levélszekrénybe helyezte. A levélért az őrzési határidő végéig, XYZ-ig jogosult átvevő személy nem jelentkezett, így azt a feladó részére „nem kereste” jelzéssel visszaküldtük. A küldemény XYZ-án érkezett ismét a Kínai Posta kezelésébe.
Tájékoztatjuk, hogy a személyes kézbesítési kísérlet körülményeinek és a küldemények érkezéséről szóló értesítők kézbesítésének további vizsgálatára nincs lehetőségünk.
Bejelentésére tekintettel az érintett kollégánk figyelmét a pontos és körültekintő munkavégzésre, valamint a kézbesítési szabályok betartására felhívtuk.
A nemzetközi levélpostai-csomagküldemény szolgáltatás nem időgarantált. A honlapunkon (www.posta.hu), illetve külföldről Magyarországra érkező küldemények esetében az adott feladó ország postaigazgatása által jelzett szállítási idők tájékoztató jellegűek, azokban eltérés előfordulhat.
A Postai szolgáltatások Általános Szerződési Feltételei 9.2.1. 1./A pontja alapján a külföldről Magyarországra érkező nemzetközi könyvelt postai küldemények megsemmisülése, teljes vagy részleges elveszése (tartalomhiánya), megsérülése esetén áll fenn a szolgáltató kártérítési felelőssége.
A fent leírtak alapján az Ön részére kártérítés megállapítása nem áll módunkban."
Ctrl-C-Ctrl-V levelek kiegészítve pár dátummal.
Gondolkodtam hogy megírom a Homárra, de felesleges. Elbasztam, mert csak Alin néztem a csomag útját, nem Track17-en. Akkor tudtam volna, hogy az említett csomag már 3 hete ott rohad a postán, csak csesztek értesíteni róla. A postás nem dobott értesítőt, a csomagon lévő számot nem hívták, új kézbesítés nem volt. 3 hétig ültek rajta, aztán ment vissza Kínába. Köszönöm csomagos néni akivel hetente találkozom!
Ha még tracking sincs, elfelejthetsz bármiféle csomagot. Letagadnak mindent. Nem csengetnek itt. Múltkor kint voltam, a postás csak az előre kitöltött értesítőt dobta be csengetés nélkül. Ha olyan kedve van, nem dob be értesítőt sem.
Aztán új kézbesítő jön, mert havonta változnak, gondolom a csodás fizetés és munkakörülmények miatt. A mostani udvarias, ismeri a számokat, kihozza a csomagot is. Az előző csak nézett ki a fejéből, ha köszöntem neki. Némelyiknek gondot okoz az utcanév felismerése, másoknak a házszámok adnak komoly kihívást. Rendszeresen kaptam már más levelét, számláját, újságját, csomagját. Itt bedobjuk egymásnak mert kisváros, Pesten keresztet vethetsz rá.
Korábban sokat rendeltem tracking nélkül is, de így nem lehet.
A küldemény eltűnik, visszaküldik, a cég felelősség nélkül létezik. Majd lemeccselem a vétlen eladóval szerintük. Talán elmegyek postásnak mellékállásban, aztán bespájzolok csomagokból. Úgysincs következmény.
Darth Revan 2018.07.10. 13:26:52
Xezs7 2018.07.10. 13:36:01
Tikakukac 2018.07.10. 13:46:05
Tony Almeida 2018.07.10. 13:48:48
Szittyamagyar 2018.07.10. 13:48:56
Baluci 2018.07.10. 15:31:17
Girhes 2018.07.10. 16:19:50
FF 2018.07.10. 16:24:02
szemétpasi 2018.07.10. 16:55:23
Ez kicsit olyan mint ha lerobban a BKV majd a főnök azzal jön miért nem indultál el korábban, mert elofordulhat....
Tudod Te azt jól! 2018.07.10. 17:04:53
RakdosWin 2018.07.10. 17:18:28
A sárgult beírókönyves csomagátadás nekem is feltűnt már. Illetve rendkívüli módon támogatom, hogy mindenki, testi fogyatékossággal élők meg főleg lehetőséget kapjanak álmaik megvalósítására, de hogy miért éppen a csomagkiadóban dolgozik a bénult/sérült kezű, ámde kedves postás hölgy, azon már elgondolkodtam...
Jack__Bauer 2018.07.10. 18:07:22
Mondjuk, ha gyakran nem jonnek meg a regisztralatlan kuldemenyek (eg. loposak a postasaid), akkor erdemes inkabb a regisztralt opciot valasztani +1-2 USD-ert.
Gearbesten meg csak Paypallal szabad fizetni, es akkor ugyanez a helyzet. A “biztositasuk” penzkidobas, ha kifizeted pluszban, es megis eltunik a csomagod, elso korben akkor is megprobalnak alkudozni. Ellenben ha paypalon fizetsz, akkor a “nincs csomag, nincs penz” elv ervenyesul.
Quuuziii 2018.07.10. 18:55:24
Szűtté mamá? Szűjjé! 2018.07.10. 19:04:57
Xezs7 2018.07.10. 19:53:05
MrZed001 2018.07.10. 19:56:29
Ház, videó kaputelefon, ami azonnal rögzít és riasztást küld ha valaki mocorog előtte.
Jön a riasztás, látom a felvételen hogy motoros postás dobál a levládába, megnyomja a csengőt, majd azonnal padlógázzal húz el a p.csába (persze így mire kiérek már híre-hamva sincs).
Levládába ott az előre megírt cetli. (legalább azt bedobta, viccesen mondhatnám, hogy pluszpont neki .... de nem)
Na ennyire akarta kézbesíteni a hivatalos iratot.
Ideje lenne az egész postát úgy ahogy van beszántani, de még a nyomát is sóval beszórni.
Addig pedig a kézbesítési vélelmet ELTÖRÖLNI !
CCnick 2018.07.10. 20:24:25
A posta egy fillért nem lát a te (meg az én) kinai csomagom kiszállításából. Viszont lassan ezek teszik ki a a munkájuk nagyobb részét.
CCnick 2018.07.10. 20:26:16
reunalla 2018.07.10. 20:44:01
JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2018.07.10. 22:45:17
Legjobb mostani példám... HDMI könyök adaptert kerestem... elmentem 3 helyre belföldi elektronikai áruházak ... 4-5E Ft... mondom anyátok, megrendeltem ali-ról ~2$-ért (600Ft) ~2hét alatt megjött (ha nem sürgős a dolog simán megéri)
2018.07.10. 23:18:59
Kicsiben már megtörtént. Nem igényelne nagy technikai feltételeket a dolog:
24.hu/belfold/2013/06/11/akarja-tudni-mi-tortenik-a-csomagjaval-a-postan/
"Reggel 8 órakor ismét SMS, mozog a jeladó. De nem ment ki az épületből. Hiába vártam, nem mozdult meg ismét. Az értesítő viszont annak rendje és módja szerint landolt a levélszekrényben, hogy holnap fáradjak be a postára a levelemért. Aha, a kis kényelmes. Minek cipelni a küldeményeket, ha pár cetli is elég?
Telefon az elosztóközpontnak, elmondtam, mit látok a képernyőn. Döbbenet. Bocsánatkérés. Pár óra múlva pedig egy rendkívül morcos és az esőben bőrig ázott kézbesítő kopogtatott a levéllel. Este hat óra volt, rég lejárt a munkaideje."
azbest 2018.07.10. 23:37:31
Miért? Ellopja a vezérigazgató a bevételt? Vagy hogyan gondoltad ezt? Szerinted ingyen kézbesítik a küldeményeket?
"A posták közötti elszámolás alapjául egy bizonyos "Equivalent Domestic Postage" (megegyező belföldi küldemény) mértéket vizsgálnak, amely az adott ország elsőbbségi küldeményárainak a 70 százalékát jelenti.... A fejlett országok (ilyen hazánk is) ennek az értéknek a 45-60 százalékát kapják meg kézbesítési díjként ...
Mivel a Magyar Posta nem adott nekünk választ arra a kérdésünkre, hogy egy sima levél kézbesítéséért ők mennyi pénzt kapnak a kínai postától, kénytelenek vagyunk a fenti leírásra támaszkodni. Elsőbbségi levélként 50 grammig 210 forintért adhatunk fel küldeményt a postán, így ennek a hetven százaléka 147 forint, ennek pedig a 45 százaléka 66 forint, 60 százaléka pedig 88 forint."
forrás: pénzcentrum
Xezs7 2018.07.11. 00:15:38
Xezs7 2018.07.11. 00:19:43
@Renee Le Renard: Erre emlékszem, csak nem akartam megemlíteni, mert vannak akik nem bírják őket. De valóban érdekes kísérlet volt. 5 éve. Azóta már rég át kellett volna ültetnie a postának a gyakorlatba, de úgy látszik, hogy a posta inkompetens barmok gyülekezete, legalábbis vezetői szinten mindenképp.
2018.07.11. 00:43:12
Terézágyú 2018.07.11. 08:41:52
Hogy is merészeltem kétségeimnek hangot adni????!!!!!
A nick már létezik! válassz másikat! 2018.07.11. 08:49:28
Xezs7 2018.07.11. 09:58:35
JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2018.07.11. 10:07:06
Terézágyú 2018.07.11. 10:54:43
Elengedtem. A pószter az ISTEN.
RedWing 2018.07.11. 12:10:30
Xaethoo 2018.07.11. 13:12:59
Mi az hogy sok csomagot rendel Kínából nyomkövetés nélkül? Az ő hibája hogy olcsójános, majd pont ki fogják hozni a dolláros csomagokat házhoz! Úgysem időgarantált, mit pattog hogy 3 hónapja kering valahol? Aztán miért is menne mindig értesítő? Írjon a postás egész nap cetliket? Hol van arra ideje? Nem kértél nyomkövetést, még szóljanak is a csomagról? De akkor már ne álljunk meg itt!
Miért kellene a villanyszerelőnek ismerni a legújabb technikákat fejből? Ismerje csak a megrendelő, az ő háza, ő érdeke! Ha csak összecsavarják az egymillis vezetékeket wago helyett és tűz esetén ezért nem fizet a biztosító, akkor szenvedjen csak! Miért nem járt utána, hogy a szakembernek mi lenne a dolga?
Kit érdekel, ha a kőműves peri nélkül akar áthidalózni és leomlik a fal? Ott a net, miért nem járt utána a megrendelő, hogy oda födémtámasz is kell? Akkor megmondhatta volna neki, hogy is kell azt.
Mit számít, ha a futár megtörte a laspostévét? Miért azzal a céggel szállíttattál és miért nem a másikkal? A te hibád, bújnod kellett volna az értékeléseket, fizetni az extra költségeket. Jattot sem adsz, mit akarsz?
Fos a szolgáltató számlarendszere és nem kapsz számlát? Miért nem telefonáltál órákat, mentél el az ügyfélszolgálatra?
A szálláshely amit lefoglaltál rohad, bűzlik, takarítatlan? Így jártál, minek spóroltál rajta! Természetes, hogy ha valamiért nem fizetsz rendesen ott nem is takarítanak. Hülye voltál! Pénzt akarsz vissza? Melyik világban élsz? Örülj hogy mehettél!
Kihívod a szerelőt, árajánlatot kérsz és nem jelentkezik? Mit képzeltél, elfoglalt, nem ő van érted! Majd ha ráér és nem érkezik be időközben egy jobban fizető munka, akkor szól. Úgyse találsz mást aki ráér, pitizz kicsit!
A haldokló nagymamádra a kutya nem néz rá a kórházban? Tejeltél az orvosnak, nővéreknek? Majd biztos az alapbérük alapján fogják szakszerűen ápolni.
Az autószerelő meg se csinálta az olajcseréket amiket elvállalt, aztán lerohadt alattad a kocsi? Feküdtél volna te a járgány alá, az a biztos! Megnézed a neten az olajcserék menetét és csinálod. Vettél egy kocsit, amit a nepper a csaló műszakis haverjaival nyomatott át a műszakin? Hülye vagy, miért nem nézetted át előtte az egészet, motort, váltót atomjaira szedetve, endoszkóppal átnézetve, karosszériással megbontatva? A tulaj biztos belement volna!
Fogyasztóvédelmi fórumon rísz, miközben ott ülsz a net előtt és utánajárhattál volna a dolgoknak? Szégyelled magad! Érts inkább mindenhez és ne mástól várd, hogy a munkáját jól végezze!
Quuuziii 2018.07.11. 15:46:20
Ha megadod a rakszámot, akkor holnap szívesen utánanézek.
JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2018.07.11. 17:20:36
idegen a földön 2018.07.11. 17:31:50
Xaethoo 2018.07.11. 18:18:50
Így válik értelmetlenné a free shipping, amivel az áru mindenféle depókon keresztül sikeresen kerül gépre majd az országba, ahol a Magyar Posta könyörületére van bízva, mert mindig itt keverik el, sose az Eladó-Ferihegy vonalon.
A nyomkövetés pedig annyiba kerül, hogy akkor már megéri itthonról megvenni, egy kutya, mert az MPL részleg minősége ég és föld a standard postai részleghez képest.
Na de már írtam: szarevő vagyok mert ki akartam használni a kínai posta free shipping szolgáltatásának előnyét és spórolni akartam, a magyarok szerint ácsi, olyan nincs hogy ingyen és következmények nélkül, szóval marad a drágább tracking és a hazai bolt. Így se értesítenek mindig, de legalább tudom hol a csomag és melyik Hónap Dolgozójának kell reklamálnom.
Balfredo Alfredo 2018.07.11. 18:43:18
Olyannyira nem, hogy a posta kínai küldeményekkel kapcsolatos viselt dolgait már tárgyaltuk is egy másik topikban, nem is olyan régen.
homar.blog.hu/2018/06/20/ezentul_a_kollegak_rendelesetol_fugg_hogy_mikor_kapod_meg_a_munkahelyedre_kert_csomagodat
Permetező 2018.07.11. 19:07:51
anr96 2018.07.11. 23:08:05
anr96 2018.07.11. 23:51:37
Ha annyira szép lenne minden (aka Kína fizetne, mint a katonatiszt) mit te állítod akkor pl. a dánok sem adóztatnának meg ezeket "küldeményeket". Pedig ott kicsit talán jobban működnek/mennek a dolgok, mint itt és nem csak 4 éve...
Igazából szerintem a világon egy posta sem volt erre az áradatra felkészülve, nem tudom mi lenne a megoldás de a Dán minta alapján adóztatás és szerintem (szvsz) egy jól olvasható egységesített nemzetközi címzés és itt Mo-n. egyedi "küldeményazonosító" talán segítene. Talán nem véletlen, hogy már itthon is komolyan veszik a külföldre szóló árutartalmú leveleket és zöld CN22 matricás izét kell kitölteni és nem nyomkövetett azonosított raknak rá, ha valamit kütyüt megpróbálok eladni az ebayen.
Címzésre pl. tipp: én pl. cím kiegészítésnek megadtam pl. az ebayen a becenevem (vagy amit gondolsz, hogy be tudnak azonosítani), tehát ha elmosódott, nem olvasható a nevem vagy a címem akkor is megtalál a postás.
Egyébként volt "szerencsém" nemrégiben látni a bp-i nagyobb postát, ezerszámra állnak halomba ezek a féltenyérnyinél is kisebb kínai szarok és ha csak a sajátjaim címzését veszem alapul akkor az a szerencse kell is.
Quuuziii 2018.07.12. 06:39:11
Vicc, komolyan.
2018.07.12. 08:43:23
2018.07.12. 08:53:39
Péter 2 2018.07.12. 12:25:07
"Amennyiben a megrendelő online vásárláskor ingyenes szállítást választ, a külföldről, főleg távol-keleti és amerikai webáruházakból rendelt termékeket a nemzetközi postai forgalomban közönséges levélként kezelik, amelyhez semmilyen többletszolgáltatás nem társul, például nincs nyomkövetés."
Ez a posta sztenderd dumája, de egyszerűen nem igaz. Az ingyenes (kínai) küldések legalább fele, ha nem több, igenis olyan számmal rendelkezik, amit itthon is, a kézbesítésig nyomon lehet követni. Mindegyik küldemény rendelkezik ma már ugyanis számmal, teljesen mindegy, hogy minek hívják. A különbség az, hogy egyes rendszerekhez a Magyar Posta nem csatlakozott, tehát a magyar határig lehet nyomonkövetni, ott elvész a figyelő tekintetek elől.
Xaethoo 2018.07.12. 13:00:53
Mivel a dolgozó nem marad ott pár hétnél többet, felelősségre se lehet vonni. Mire a kivizsgálásnak vége, a postás már segédmunkásként dolgozik máshol. Jön a levél: sajnáljuk, majd odafigyelünk, lófaszt kapsz te kártérítést, szopj le, szép napot.
Érinthetetlenség, kikerülni nem lehet őket nyomkövetéssel sem, csak ha külön szállítóval küldetem + 30 dollárért.
Most kicsit számoltam, én 10-es csomagban 11 Ft-ért veszem az IC darabját átváltva ingyen szállítással, az egy pesti boltban 34 Ft/db, a minimum vásárlási tétel 2000 Ft, a postaköltség 1240 Ft. Tehát az egyik oldalon veszek 10 IC-t 110 Ft-ért, a másikon pedig ki se hozzák, mert nem értem el a minimumot. Tehát vegyek össze cuccokat ami épp nem kell, hogy aztán kihozzák 3.240 Ft-ért a 11 Ft-os IC-t ami nekem kellene. Nem is tudom, melyik éri meg jobban...
lobster thermidor 2018.07.12. 14:34:40
lobster thermidor 2018.07.12. 14:38:54
Hát ha nem is a magyar határig, de a repülőgépig feltétlenül lehet követni. Az én rendeléseimet szinte mindig valamelyik Lufthansa Cargo járattal szállítják Kínából, a nyomkövetésben szerepel a repülőgép járatszáma, és a gép indulási időpontja.
2018.07.12. 17:38:52
2018.07.12. 17:44:38
amindenes.blog.hu 2018.07.12. 18:30:09
Quuuziii 2018.07.12. 20:10:37
Permetező 2018.07.12. 20:37:39
Xezs7 2018.07.12. 20:57:20
Balfredo Alfredo 2018.07.14. 16:10:23
1. Fáj. Annál is inkább, mert többen a posta pártját fogták az ügyben.
2. Az említett másik topicban már kitárgyalták, hogy a posta úgy általában nem tudja rendesen kezelni a kínai küldeményeket. Ebből kifolyólag a nyolcas számú postahivatal sem tudja.
3. Az utolsó hozzászólásomban volt egy megoldási javaslat, a kézbesítési felár. Próbálom ennek a publicitását növelni, hátha valamelyik postai alkalmazott vagy netán vezető felfigyel rá, esetleg el is gondolkodik rajta, mint lehetőségen.
Quuuziii 2018.07.14. 16:43:18
Tikakukac 2018.07.14. 21:35:19
Balfredo Alfredo 2018.07.14. 21:39:35
Sőt, aki Kínából rendel, az pont támogatja a kormány által is deklarált keleti nyitást. Mi ezzel a baj? Vagy tilos támogatni a kelet nyitást?
Amúgy meg, ha a bérek alacsonyak és ezt az alacsonyat is szénné adóztatják, akkor teljesen ésszerű az ilyesfajta kiskapuk keresése és használata. Igenis, az is számít, hogy 100 Ft-ot lehet megtakarítani a prendrive-on. A Google megteheti, hogy más országba helyezi át a székhelyét, mert ott kevesebb adót fizet. A zemberek ugyanezt nem tehetik meg. Marad tehát a Kínából rendelés, mint kiskapu, amíg be nem zárják.
A plusz költségnek nem feltétlenül vagyok híve, de tény, hogy más országokban van ilyen plusz költség a kínai küldeményeknél. Nálunk vajon miért nincs? A posta nem akar magának plusz bevételt? Ha nem akar, akkor miért lehet a postán biztosítást, könyvet, csokoládét meg egyéb, postai profilba abszolúte nem illeszkedő dolgokat venni? Csak poénból vannnak kitéve vagy arra játszik a posta, hogy míg az ügyfél kivárja a sorát, addig nem csak a posta kiváló logisztikai rendszerének reklámját tekinti meg az óriásképernyőn, hanem választ egy tábla csokoládét is magának?
Vagy ha ennyire macerás a sok kínai cuccos, miért nem mondja azt a posta, hogy kínai küldeményt (sem levelet, sem egyebet) nem visz ki címra, max. értesítőt dob be és ki-ki a lakóhelye szerinti postahivatalban keresse a kínai eredetű küldeményeket?
Szóval megoldás éppen lenne, csak akarni kell!
Quuuziii 2018.07.14. 23:46:21
Balfredo Alfredo 2018.07.15. 20:17:09
Akkor itt egy nyelvi-értelmezési probléma áll fenn: nem ugyanazt értjük "kereskedelmi mennyiség" alatt.
Azt meg miért és honnan kellene tudnia bárkinek, hogy mások mennyit rendeltek? És ha tudom is, hogy mások már rengeteget rendeltek, akkor nekem már el se kellene küldeni a saját megrendelésemet???
Amúgy a viszonossági alapon ingyen történő küldeménykezelésről nem a zemberek kötöttek megállapodást a kíani postával. Sőt a zemberek nem is követeltek ilyesmit. Ha viszont már megvan, akkor használják.
"de az biztos hogy a nézeteink nem közelítenek egymáshoz."
Ebben egyetértünk. Abban is, hogy ahogyan a posta kezeli a küldeményeket, az nincs jól.
Te azt állítod, hogy mindennek az egyetlen oka a zemberek által Kínából rendelt rengeteg cuccos. Tehát a helyzet megoldása, hogy a zemberek kevesebbet vagy leginkább egyáltalán ne rendeljenek Kínából és akkor minden rendbejön, mintegy automatikusan.
Én meg azt állítom, hogy a postával egyébként is voltak-vannak bajok, tehát a javítást a postán belül kellene kezdeni: mindenekelőtt akarattal, aztán átvilágítással, átszervezéssel, módosított díjszabással, akármivel.
(Amúgy meg röhejes, hogy egymásközt vitatkozunk ezen a működésképtelen posta dolgon, az illetékesek, akik tehetnének valamit, le se sz@rnak bennünket, esetleg olvassák a blogot és még röhögnek is rajtunk.)
anr96 2018.07.15. 21:32:26
anr96 2018.07.15. 22:32:49
Mennyire tervezhető az, hogy az egyik nap van 100 hellyel-közzel jól olvasható és jól megcímzett levele Józsinak a másik nap meg még plusz szedett-vedett címzésű 1000 kínai szara aztán oldja meg. Ki oldaná meg? A közmunkások?
Előbb vagy utóbb ezek korlátozva lesznek, még talán szerencsésebb lesz az osztrák példa, hogy az pl. utalványokat csak kéthetente viszik ki. Ha már osztrák példa, milyen érdekes, hogy az itt szidott magyar postások ott keresett munkaerő (és rendes osztrák fizetésért), mert pl. megbízható és becsületes.
Quuuziii 2018.07.16. 07:22:11
Balfredo Alfredo 2018.07.16. 18:56:47
Az Élet már csak olyan, hogy a kézbesítendő mennyiség változik, olykor hektikusan. Nem lehet kijelenteni, hogy a példádban szereplő Józsi postásnak naponta pontosan 123 kézbesítendő küldeménye lesz, se több, se kevesebb. Tetszetős dolog lenne ezt pusztán a kínai cuccok nagy tömegével magyarázni, de mindenki tudja, hogy nem így van.
Azt, hogy konkrét napon vagy időszakban _pontosan_ hány levél meg egyéb jut egy-egy kézbesítőre, azt nyilván nem lehet megmondani. Ugyanakkor léteznek olyan matematikai statisztikai módszerek, amikkel lehet becslést adni a várható mennyiségre. Azt egyébként a tudományos módszerektől függetlenül tudni lehet, hogy a karácsony előtti időszakban lényegesen több küldemény van, mint máskor. Vagy hogy a hónap bizonyos napjain ki kell vinni a nyugdíjat azoknak, akik valamilyen okból azt kézbe szeretik kapni, tehát ilyen napokon a postásnak több teendője akad. Valamilyen mennyiségi változás mindenképpen van, a kínai eredetű küldemények erre csak ráerősítenek.
Persze a legegyszerűbb a kínai cuccokra mutogatni, mindent azokra fogni, a felelősséget ezzel letolni és nem csinálni semmit. Mindíg a legegyszerűbb semmit sem csinálni.
Balfredo Alfredo 2018.07.16. 18:58:16
Miért relativizálsz? Ebben a topikban a posta viselt dolgairól van szó. Biztos, hogy más területeken is előfordulnak kisebb-nagyobb hibák, erre pont a Homár megléte és aktivitása a bizonyíték. Az hogy más emberek és szervezetek nemegyszer trehány munkát végeznek, az nem mentség a posta számára. A KRESZ-ben is érvényes, hogy aki szabálytalankodik, nem hivatkozhat más szabálytalanságára.
"ha már olyan magas lóról szidják a kézbesítőket"
Csak a magam nevében beszélhetek, de nem a kézbesítőket szidtam, hanem a postát, mint szervezetet bíráltam. A kialakult helyzetről nyilván a kézbesítők tehetnek legkevésbé.
Quuuziii 2018.07.16. 20:57:49
"Azt meg miért és honnan kellene tudnia bárkinek, hogy mások mennyit rendeltek? "
"léteznek olyan matematikai statisztikai módszerek, amikkel lehet becslést adni a várható mennyiségre. "
:)
Viccet félretéve, hiába tudjuk hogy sok lesz a levél, azzal a levélmennyiséggel nem fognak bírni a postások, Új embert felvenni meg nem lehet havi 1-2 hétre. Ez teljes zsákutca. De ha akarnának is felvenni, nincsenek jelentkezők, vagy azok olyanok, hogy nem engednéd levelek közelébe, sőt, van hogy mégis levelek közelébe engedik.
És hogy mennyire számít ha mások trehány munkát végeznek? Ha azt mondom hogy az egységes címzés és vagy elégséges címzés hiánya a kínai szarokon, akkor már eleget mondtam. Mesélhetnék olyan dolgokról, hogy beszarsz. :)
Balfredo Alfredo 2018.07.17. 18:16:57
Ezt úgy érted, hogy bár a posta tudja, hogy az egy kézbesítőre naponta eső küldemények száma meghaladja azt, amit a kézbesítő a szokásos feltételek mellett a munkaidejében kézbesíteni tud, mégsem csinál semmit? Megint oda lyukadunk ki, hogy a legegyszerűbb semmit sem csinálni.
"Új embert felvenni meg nem lehet havi 1-2 hétre. Ez teljes zsákutca. De ha akarnának is felvenni, nincsenek jelentkezők,"
Miért ne lehetne? Biztosan van az a pénz, amennyiért tömegesen jelentkeznének. Na persze, ha a posta nem tud/nem akar normálisan fizetni, az más. Ettől függetlenül tipikus év eleji hír, hogy a posta emeli a szolgáltatások díját.
Megoldás mindíg van, csak akarni kell. Lehet, hogy nem népszerű megoldás, de megoldás.
Számtalan lehetőség van a helyzet kezelésére:
1. Újra kell definiálni az egy kézbesítőre eső körzeteket oly módon, hogy az egy postásra eső napi küldeménymennyiség a munkaideje alatt kézbesíthető legyen.
2. Dedikált postásokat kell alkalmazni, akik csakis a kínai küldeményeket kézbesítik.
3. A kínai küldeményeket csak utánvét jelleggel, azaz kézbesítéskor a kézbesítőnek készpénzben fizetendő - mondjuk - 300 Ft-os különdíj ellenében kézbesíteni. A díj befizetését igazoló nyugtához külön formanyomtatványt kell tervezni.
4. A kínai küldeményeket nem kell házhoz kézbesíteni, hanem poste restante jelleggel gyűjteni. A címzettek a a posta nyitvatartási idejében az erre a célra dedikált ügyintézői ablaknál érdeklődhetnek, hogy jött-e számukra bármi is. A módszer feltételezi, hogy az illető postahivatal munkaidőn kívűl is nyitva van, tehát pld. szombaton is lehet kínai cuccok után érdeklődni. Esetleg több ilyen ablak is kell/postahivatal, a tömegjeleneteket elkerülendő.
5. A kínai eredetű küldeményekre vonatkozó dedikált kikézbesítési időtartamot lényegesen meg kell emelni, pld. a posta logisztikai központjába érkezéstől számított hat hónapra.
6. A posta kifejezetten tagadja meg bármiféle kínai eredetű küldemény fogadását és továbbítását. Aki Kínából akar rendelni, tegye ezt valamelyik futárszolgálat igénybevételével, az illető futárszolgálat díjszabása szerinti pluszköltségért.
Hirteken ennyi változat jutott eszembe. Ha valaki jártas a posta folyamataiban, működésében, az bizonyára elő tud állni további javaslatokkal is.
"Ha azt mondom hogy az egységes címzés és vagy elégséges címzés hiánya a kínai szarokon, akkor már eleget mondtam."
Arról megint nem a zemberek tehetnek, hogy Kínában mások a címzési előírások és szokások. Ha Kínában nyomtatott címzést tennének a csomagra, vagy legalább olyan embert alkalmaznának, aki szakszerűen írja a latin betűket, akkor bizonyára drágább lenne a cucc.
Quuuziii 2018.07.17. 22:10:23
Mindig előreszaladsz. Az általam leírtakat rendszerben kell értelmezni.
A helyi postákon csak hétköznap van levélosztás, de a levelek minden nap termelődnek az OLK-n, így hétfőnként sokkal több a levél. Ez még tervezhető is lenne, mert akkor hét végére többnyire elfogy. De minden hónapban jön a nyugdíj, a pénzátadás macerásabb, de ez is tervezhető. De ekkor befut a hajó, és 4x annyi kínai szar jön, mint mondjuk általában, és ez 2-3 napig, esetleg egy hétig. Ha pechetek van, akkor pont nyugdíj idejére esik. A népek ekkor már lázadoznak, mert késik a nyugdíjuk, vagy az ajánlottjuk, vagy a kínai szarjuk. És amikor a legnagyobb szartengerben ülünk, beüt a nemzeti konzultáció. Na az annyi leveler jelent, hogy 2 napig csak azt hordják a postások, mert az elsőbbséginél is elsőbbségibb. Szóval Orbán a hibás. :)
Quuuziii 2018.07.17. 22:35:25
Balfredo Alfredo 2018.07.18. 19:16:28
Értem amiket leírsz és többé-kevésbé megerősítik a korábbi gondolataimat.
Te magad is látod*, hogy mely időszakokban és miért egyenetlen a postások leterheltsége. Azért vannak a postánál különféle szakterületek specialistái menedzser pozícióban, hogy ezt a helyzetet tudják kezelni. Ha meg nem tudják kezelni, akkor ki kell rúgni őket és hozzáértő szakembert kell felvenni a helyükre.
Azt valamiért kihagyod, hogy a posta egy monopolhelyzetben lévő cég, tehát pld. tud árat emelni anélkül, hogy az ügyfelei otthagynák. Aki monopolhelyzetben van az ne nyafogjon, hanem működjön. Ha meg nem tud normálisan működni, akkor adja fel a monopóliumát.
"Szóval Orbán a hibás. :)"
Te mondtad, nem én mondtam.
A viccet félretéve, a posta egyrészt állami cég, másrészt monopóliuma van bizonyos szolgáltatásokra. Innen kezdve a piaci alapú működés követelményei és szabályai (pld. nyereségesség követelménye) nem vagy csak korlátozottan vonatkoznak rá. Ehhez jön még, hogy a postát politikai célokra használja a állam: nemzeti konzultációs kérdőíveket, nyögdíjasoknak szánt Bözsi utalványokat meg gázszámla jóváírásáról szóló leveleket továbbíttat, erőltetten rövid határidővel. Ha ezeket tudta továbbítani, márpedig tudta, akkor továbbítsa az általad 'kínai sz@r'-nak nevezett küldeményeket is. Innen kezdve az államnak igenis felelőssége van abban, hogy a posta nem jól teljesít. Az egy másik kérdés, hogy e felelősséget az állam nyilvánosan nem fogja elismerni.
"Ha bárkinek problémája van a posta működésével, jöjjön ide dolgozni, és reformálja meg belülről. Mindig van munkaerőfelvétel. De ez a kibickedés már unalmas."
Azt nem értem, hogy miért véded mindenáron a postát. Ez megvédés is már unalmas.
A posta egy állami cég, amit az állam működtet, részben a befizetett adómból. Ha sz@rul működik, akkor nem az a megoldás, hogy menjen az állampolgár és belülről javítsa meg. Ha a vasúttal van baj (lásd egy másik topikban), akkor oda menjen a panaszos vasutasnak és reformálja meg a menetrendet? Ha meg az állami szintű hulladékgazdálkodó nem tud normálisan számlázni (lásd egy harmadik topikban), akkor menjen oda a polgár előadónak és állítsa ki sorban a számlákat? Te sem gondoltad komolyan!
Nem vitatom, hogy a postának komoly gondot okoznak a kínai cuccok. De miért teszel úgy, mintha más intézménynek/cégnek/vállalkozásnak/magánembernek nem lenne problémája a munkája során és nem kellene lehetetlen körülmények között, elégtelen eszközökkel és infrastruktúrával dolgoznia illetve egyáltalán, nem kellene túlélnie a szénné adóztatott gazdasági környezetben?
Egyébként bizonyára lennének jelentkezők, csak normális, versenyképes bért kellene felajánlani. Ez már nem a szocializmus, ahol mesterségesen alacsonyan tartott bérek vannak. Jó lenne, ha a posta vezetői is felnőnének ehhez a kihíváshoz.
*Sőt meglepően részletesen látod, netán a postánál dolgozol? :-P
Quuuziii 2018.07.18. 22:36:47
Balfredo Alfredo 2018.07.19. 18:07:15
Nem vagy hajlandó beismerni, hogy a posta rosszul végzi a munkáját. Mindent előhozol kifogásként, a 'kínai sz@rok' özönétől a relativizálásig. A konkrét javaslatokat érdemben nem kommentálod, csak azzal jössz, hogy akinek nem tetszik, az menjen a postához dolgozni.
Azokat az apróságokat, mint hogy a posta monopolhelyzetben van, továbbá zállami intézmény, tehát nagyobb szabadságfoka van a díjszabás és a bérek módosításátára, mint egy sima vállakozásnak, teljesen figyelmen kívűl hagyod. Miképpen azt is, hogy a zállam adót és járulékokat szed be bizonyos közfeladatok ellátására, pld. a posta működtetésére tőled is, tőlem is, a homár többi olvasójától is.
"Az nem érv hogy alacsony a fizetés, nem kapat mindenki parlamenti képviselői béreket. Én is végeztem már társadalmi munkát, nem kevés ideig. Egyébként is úgy épül fel egy jó társadalom, ha mindenki kiveszi a részét."
Ezekkel a gondolatokkal mindössze annyi baj van, hogy elcsépeltek és kiüresítettek. Többnyire a politikusok hozakodnak elő e gondolatokkal és mindíg akkor, ha el akarnak venni valamit tőlünk, zemberektől vagy ha ellenszolgáltatás nélkül várnak tőlünk, zemberektől valamit.
Vannak olyan esetek, amikor társadalmi munkával kell valamit megoldani, de egy állami költségvetésből üzemeltetett intézmény teljesítményének feljavítása nem ez az eset. Arról nem is beszélve, hogy neked is, nekem is, a többi fórumozónak is megvan a saját helye az általad emlegetett társadalomban, és ki-ki igyekszik a saját munkáját legjobb tudása szerint végezni. Az meg fejlett cinizmusra vall, hogy pont akkor dobod be ezt a társadalmi munka dolgot, amikor a hozzászólásodban is megörökített parlamenti képviselők jelentős illetményemelést szavaztak meg saját maguknak.
Az vajon miért van, hogy a posta vezetői nem jól végzik a munkájukat? És ha nem jól végzik, miért nem távoznak? Érdekes, hogy ezeket a dolgokat sosem emlegeted. Mi ennek az oka?
Quuuziii 2018.07.19. 18:46:56
Balfredo Alfredo 2018.07.20. 16:52:37
Tudod, a társadalomban mindenkinek megvan a maga feladata. Ezt tegnap olyan szépen leírtad: 'Egyébként is úgy épül fel egy jó társadalom, ha mindenki kiveszi a részét.'. Ha emberek alkotta struktúrált halmazban, amit közönségesen csak 'társadalom'-nak neveznek, élünk akkor tudomásul kell venni, hogy mindenkinek vannak kötelező feladatai. A zállam különféle intézményeket működtet, a szokásos szóhasználattal 'közcélú feladatokat lát el', abból a pénzből amit a zemberektől adók és járulékok formájában, másszóval 'közterhek'-ként beszed. A dolog nem úgy működik, hogy amíg valami rendesen működik, meg pénzt hoz, meg dicsekedni lehet vele, addig állami, amikor meg probléma van, akkor kapkodunk, hogy zemberek, gyertek segítsetek és oldjátok meg a _zállam_helyett_!
"nem a posta döntött úgy, hogy monopoliumhelyzetben lesz"
Valóban nem a posta döntött így. Tetszik, nem tetszik minden, civilizáltnak nevezett országban vannak olyan közfeladatok, amelyeket a zállam kénytelen ellátni, zállami tulajdonú cégek útján. Mindez nem indok arra, hogy a posta ne végezze el rendesen a feladatát. A zemberek sem maguk döntöttek arról, hogy adót akarnak fizetni. Ilyen alapon mondhatnám azt, hogy nem én döntöttem arról, hogy adót fizessek, tehát nem fizetek. A gyakorlatban hiába mondom, mert ha nem fizetek, akkor rámküldik a NAV-ot, a rendőrséget, a végrehajtót, a TEK-et és százezer forint tartozásért elviszik az autómat meg a házamat sőt még az adósok börtönébe is vetnek. Remélem érzed, milyen rossz érvet hoztál fel?
"sőt, bármikor alapíthatsz, kézbesítő céget"
Ez a postatörvény alapján valóban így van. De mivel itt és most nincs alternativ küldeménytovábbító vállalkozás, marad a zállami posta. De ez megint csak nem indok arra, hogy a posta ne végezze el rendesen a feladatát.
Ha mondjuk lenne a postának vagy a zállamnak hosszú távú postastratégiája, annak keretében meg lehetne vizsgálni, hogy miért nem akarnak sem a zátlagemberek, sem a zállamhoz közeli vállalkozók kézbesítő céget alapítani, és ennek megfelelően módosítani a vonatkozó szabályozást, a gazdasági környezetet, stb. Addig is, míg ez megtörténik, a posta lesz szíves rendesen ellátni a feladatát.
"Az állami támogatás összegéről sem a posta dönt,"
Ez igaz. Viszont ha a postának tökös és szakmai vezetője van, akkor adhat javaslatot arra, hogy mekkora állami támogatás mellett tudja a feladatait ellátni, illetve ha nem kapja ezt meg, akkor lemondhat. Egyelőre nem tette, tehát lesz szíves a postát működtetni.
A 'demokratikusan megválasztott képviselök' között kétharmados többségben vannak az állampárt tagjai, tehát bármikor bármekkora rendszeres vagy rendkívüli támogatást megsavazhatnak a postának illetve szabadon módosíthatják a kapcsolódó jogszabályt (2012. évi CLIX. törvény a postai szolgáltatásokról).
"nem baj hogy több lesz a fizetésük, így legalább nem szorulnak rá a kenőpénzekre"
Ennek egyrészt semmi köze a postához. Másrészt nagyon ravaszul fogalmazol. Az, hogy nem szorulnak rá, nem garantálja automatikusan, hogy nem is fogadják el.
"ha nem tetszik az ahogy a posta működik, akár rosszul, akár jól, a szófecsérléa helyett jelentkezz dolgozni oda, és változtass."
A népakarat kinyilvánításának többféle rendes és rendkívüli módja van. A postánál dolgozás nem tartozik ezek közé.
A postát jelen körülmények között a zállamnak kell működtetnie, közmegelégedésre. Tehát a zállam és a posta vagy tegyenek ennek érdekében valamit (hogy pld. miket tehetnek, egy korábbi hozzászólásomban már listáztam), vagy jelentsék ki nyílt színen és egyértelműen, hogy a zemberek meg a közmegelégedés nem érdekli őket. A zemberek meg vagy fórumozgatnak, vagy népsavazást kezdeményeznek az ügyben, vagy a következő választáskor a postai szolgáltatások milyenségét is figyelembe véve szavaznak. Vagy egyszerűen elhagyják az országot.
Balfredo Alfredo 2018.07.20. 16:54:36
A bevezető mondat így kezdődik: "Az évről évre eredményesebben működő Magyar Posta Zrt..." Ez első közelítésben irritáló. Második közelítésben megkérdezném, hogy milyen mérhető jellemzők alapján beszélhetünk a posta eredményességéről?
A kínai küldemények megfelelő kezelésére való képtelenség a posta rendszerszintű problémája. Ezt nem az egyszerű kézbesítők, gépkocsivezetők vagy hivatalvezetők tudják megoldani. A meghírdetett állások túlnyomó többsége pedig pont ilyen.
Vannak másfajta üres pozíciók is, például értékesítés módszertan és fejlesztési menedzser (www.posta.hu/static/internet/download/kozpont_felso_ertekesites_modszertan_es_fejlesztesi_menedzser_budapest_2018_07_31.pdf), de ezeknél sem látom, hogyan járulnának - akár közvetve is - hozzá a kínai küldemények mostaninál jobb kezeléséhez.
Vagy ha valaki kifejezetten a kínai cuccok hatékonyabb kezelésének módszerét szeretné fejleszteni, az keresse fel a Magyar Posta Zrt. Karrier irodáját (Üllői út 114-116.) és ott kérje, hogy hozzanak létre és hirdessenek meg egy ilyen pozíciót? A neve lehetne például Far-East Inbound Special Key Account Manager :-D
Quuuziii 2018.07.20. 21:55:34
Egyébként erről már volt szó korábban, de belinkelem, hátha elkerülte a figyelmed:
www.posta.hu/aktualitasok/kinai_magyar_vegyesvallalatot_alapit_a_magyar_posta
Szóval már nem kell sokat aludni. És itt biztos lesznek olyan pozíciók, amiket neked találtak ki.
Ami az eredményességet illeti, a szó szoros értelmében az eredmén lehet pozitív, vagy negatív, így a posta simán lehet évről évre eredményesebb, anélkül hogy jobb lenne. De hogy lehetne jobb? Hát ha te irányítanád. Szóval jelentkezz még ma.
DarkWolf 2018.07.21. 14:44:22
Balfredo Alfredo 2018.07.21. 19:16:09
Balfredo Alfredo 2018.07.21. 19:18:09
A hivatkozott, tavaly novemberi 27 keltezésű oldalon szerepel ez a mondat: 'A tervek szerint az első küldemények a közös vállalaton keresztül 2018 első negyedévének végén érkeznek hazánkba.' Vajon megérkezett? Próbáltam rákeresni a vegyesválallat további sorsára a posta oldalán is, meg keresővel általában is. Igazából az eredeti hír különféle oldalakon megjelenő változatán kívül más találat nem jött elő.
Egyébként meg az a tény, hogy itt a homáron rövid időn belöl másodszor téma a kínai cuccok nem megfelelő továbbítása világosan mutatja, hogy ha be is indult a vegyesvállalat működése, egyelőre nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.
Volnál szíves konkrétabb lenni, és megadni a vegyesvállalat nevét és címét, vagy egyéb elérhetőségét, ami igazolja, hogy létezik egyáltalán?
(Lehet, hogy tényleg az a legjobb megoldás, ha holnaptól feladom az állásomat a vízműnél és átmegyek a postához. Max. holnaptól nem lesz folyóvíz a lakásodban :-))
Quuuziii 2018.07.22. 00:18:18
Egy vegyesvállalat megalapítása azért nem 2 perc, meg csúszhaz is sokat, de ki tudja, lehet hogy már létezik, és kiválasztható opció rendeléskor. :)
Balfredo Alfredo 2018.07.23. 17:31:22
Először virtuálisan lehülyézel, hogy dehát a hiperszuper magyar-kínai vegyesvállalatról miért nem tudok. Amikor meg konkrétumot kérdezek, akkor megint csak maszatolsz és mellébeszélsz.
Az tény, hogy a politikusok, főleg kampányidőszakban előszeretettel tesznek le alapköveket, meg adnak át/avatnak fel intézményeket, adott esetben akár csak pár méter kerékpárútat is. Az is tény, hogy idén tavasszal pont kampányidőszak volt. Ennek ellenére nem tudunk a vegyesvállalattal kapcsolatban semmiféle protokolláris eseményről, márpedig ha ebben a sikertörténetben lett volna alapkőletétel vagy ilyesmi, az tuti bekerült volna a királyi sajtóba. Mindezek ellenére a tavaly őszi bejelentéstől eltekintve semmilyen hír nem jelent meg a cégről.
Az egész dolog hasonlítani kezd az egyszeri citromsavgyár történetére (hvg.hu/gazdasag/201625__citromsavgyartas__kinai_szal__allasido__szolnok_fantomja).
Érvekkel továbbra sem tudsz szolgálni, mivel nincsenek is érvek. Csak mentegeted a postát. Nem tudom, hogy meggyőződésből teszed, díjazásért teszed (ez utóbbi enyhítő körülmény), vagy mesterséges intelligenciával ellátott fórumozó robot vagy, akit/amit erre a posta témára állítottak rá.
Quuuziii 2018.07.23. 18:42:42
Nem robot vagyok (nyilván), utazás közben írogatok.
Balfredo Alfredo 2018.07.24. 17:19:51
Ez eddig rendben is van. Viszont az elérhető (azaz internetes keresgélés útján található) infok alapján úgy tűnik, hogy egyetlen ilyen kezdeményezés a többször emlegetett magyar-kínai vegyesvállalat. A vegyesvállalatról annyit tudunk, hogy alapításáról tavaly november végén írtak alá valamilyen dokumentumot. Te, mint - a hozzászólásaid alapján sejthető - feltehetőleg a postánál dolgozó személy sem tudsz erről közelebbit (tudom, hogy a vegyesvállalat nem azonos a mai postával, de az előbbi tevékenysége mindenképpen befolyásolja az utóbbiét, tehát előbb vagy utóbb az ott dolgozóknak is értesülnie kell róla). Semmi egyéb infonk nincs a vegyesvállalatról, tehát rövid távon (mondjuk idén) egészen biztosan nem oldja meg a nagyszámú kínai küldemény problémáját. Ha netán tévedtem, és augusztus 1-től már beindul, annál jobb.
Maga az ötlet jó. Kívűlállóként úgy gondolom, hogy a terv ez: a vegyesvállalat és csakis ez a cég, a Kína=>Magyarország küldeményekkel és csakis azokkal foglalkozik majd (az ellenkező irányú forgalom elhanyagolható), ezáltal tehermentesíti a postát. Az is lehet, hogy kidolgoznak és beüzemelnek egy használható nyomonkövető rendszert és dedikált kézbesítőik lesznek, akik a postai kézbesítőltől teljesen függetlenül dolgoznak. Összeségében tehát a helyzetet több erőforrással és több pénzzel kezelik. Kérdés, hogy ehhez miért kell magyar-kínai vegyesvállalat, mi a hozadéka, hogyan lesz nyereséges.
Továbbá a tapasztalatok szerint a zállam szívesen ültet pártkatonákat, nem pedig szakértőket a zállami cégek élére. Hátha a vegyesvállalat elkerüli ezt a csapdát...
"Elég sok érvet felsoroltam, nem mindent érvelős stílusban, de simán helyt állnak a te érveiddel szemben."
Konkrét érvekre nem nagyon emlékszem, biztos rövid a memóriám. Az alábbiakat állítottam és indokoltam:
* "A posta nem képes ellátni a feladatát"
Ha egyazon fórumon rövid időn belül két, a postát kritizáló topik is keletkezik plusz a saját tapasztalataim is negatívak, ezek azt jelzik, hogy valami nincs rendjén a posta háza táján. Állítom mindezt úgy, hogy tudatában vagyok: aki elégedett a posta vagy más cég szolgáltatásával, az nem nyit külön topikat csak azért, hogy kifejezze a dícséretét.
* Ha a posta nem képes ellátni a feldatát, akkor elsősorban a vezetőinek kell intézkednie.
Elvégre a menedzsment nem csak azért van, hogy felvegye a nagy fizetést meg koptassa a szolgálati autót, hanem azért is, hogy probléma esetén - széles látóköre, korábbi tanulmányai és tapasztalatai felhasználásával - beavatkozzon a helyzet javítására.
* A posta állami tulajdonú gazdálkodó szervezet, ezért ha vezetői nem tudják kezelni a helyzetet, akkor az államnak kell intézkednie a helyzet megoldására.
A zállam egy csomó pénzemet elvonja adók és járulékok formájában, korlátozza a jogaimat, ünnepi beszédében megfenyeget és talán még közém is lövet majd. Rendben, mindezt tegye, elvégre - valamilyen távoli és magasztos cél érdekében - joga van hozzá. Az államnak azonban nem csak jogai, hanem kötelezettségei vannak, ezért aztán lesz szíves a postát és más közműveket közmegelégedésre működtetni.
* A fórumozó nincs abban a helyzetben, hogy a posta és a zállam helyett megoldja a posta problémáit.
Lásd fentebb: ha az állam korlátozza a jogaimat, cserébe vegye tudomásul, hogy kötelezettségei is vannak és azokat teljesítse. Ehhez jön még, hogy nem a fórumozók kötöttek a kínai postával olyan megállapodást, ami szerint a küldeményeket viszonossági alapon ingyen kezelik. Felelősségre vonták már azt az embert, aki kezdeményezte és aláírta a megállapodást? Ugyan, még meg sem merték nevezni!
Elképzelhető, hogy az indokolásnál logikai hibákat vétettem, elvégre tévedni emberi dolog. Ha logikai hibák vannak az érvelésben, kérem világosítsd meg gyarló elmémet és magyarázd el, mik ezek a hibák.
"Így kaptunk megint egy anonim boszorkányüldözést a posta ellen. Mert ez az a hely, ahol bárki következmények nélkül szidhatja a cégeket és a szolgtatókat."
Ez részben igaz. A homárt azért hozták létre, hogy fogyasztóvédelmi jellegű témákat lehessen megvitatni. Van aki ezzzel visszaél. A visszaéléseket a fórum megfelelő szabályozásával és moderálásával lehet kezelni. Ha észrevételeidet megírod a szerkesztőknek, bizonyára figyelembe veszik. Részemről csak egyszerű olvasó-fórumozó vagyok, moderátori hatásköröm nincs.
(folyt. köv. mert karakterlimit van)
Balfredo Alfredo 2018.07.24. 17:23:19
Korábban írtam ezt a listát:
"1. Újra kell definiálni az egy kézbesítőre eső körzeteket oly módon, hogy az egy postásra eső napi küldeménymennyiség a munkaideje alatt kézbesíthető legyen.
2. Dedikált postásokat kell alkalmazni, akik csakis a kínai küldeményeket kézbesítik.
3. A kínai küldeményeket csak utánvét jelleggel, azaz kézbesítéskor a kézbesítőnek készpénzben fizetendő - mondjuk - 300 Ft-os különdíj ellenében kézbesíteni. A díj befizetését igazoló nyugtához külön formanyomtatványt kell tervezni.
4. A kínai küldeményeket nem kell házhoz kézbesíteni, hanem poste restante jelleggel gyűjteni. A címzettek a a posta nyitvatartási idejében az erre a célra dedikált ügyintézői ablaknál érdeklődhetnek, hogy jött-e számukra bármi is. A módszer feltételezi, hogy az illető postahivatal munkaidőn kívűl is nyitva van, tehát pld. szombaton is lehet kínai cuccok után érdeklődni. Esetleg több ilyen ablak is kell/postahivatal, a tömegjeleneteket elkerülendő.
5. A kínai eredetű küldeményekre vonatkozó dedikált kézbesítési időtartamot lényegesen meg kell emelni, pld. a posta logisztikai központjába érkezéstől számított hat hónapra.
6. A posta kifejezetten tagadja meg bármiféle kínai eredetű küldemény fogadását és továbbítását. Aki Kínából akar rendelni, tegye ezt valamelyik futárszolgálat igénybevételével, az illető futárszolgálat díjszabása szerinti pluszköltségért."
Akkor is jeleztem, hogy háttérinformációk nélkül nem tudom, melyik kivitelezhető illetve mi az esetleges jogszabályi, pénzügyi vagy egyéb akadálya a kivitelezésnek. A hatástanulmányt nem egy fórumozón kellene számonkérni, hanem a postán meg az azt működtető zállamon, lásd fentebb az (esetlegesen logikai hibás) érvelésemet.
"mert a " több postást nagyobb fizetésért" Alfredo Balfredo-tól a homáron nem tekinthető annak."
Meglehet. De Alfredo Balfredonak az adott kontextusban nem is feladata, hogy a posta meg a zállam helyett hatástanulmányokat készítsen. A dolog másik oldala, hogy a korábban említett vegyesvállalat - ha megvalósul - mindenképpen azt jelenti, hogy további pénzeket meg erőforrásokat tolnak a 'kínai küldemények kézbesítése' témába. Az eltérés az, hogy a pénzeket és erőforrásokat részben (vagy egészben?) a kínai fél biztosítja majd. Nem arról van szó tehát, hogy pusztán a hatékonyságnövelés című bulshittel mindent megoldanak. Ha viszont plusz pénzről beszélünk, akkor ugyanott vagyunk, mint az én javaslataimmal, de én nem vagyok knai, tehát biztos csak hülyeséget tudok mondani. Itt is áll, hogy ha valahol logikai hibát vétettem a gondolatmenetben, kérem mutass rá, mi volt ez a hiba.
"Nem robot vagyok (nyilván), utazás közben írogatok."
A robotika 3 alaptörvénye között nem szerepel az, hogy a robot köteles robot mivoltát felfedni. Ergo, ha itt egy robot irkálna hozzászólásokat, ő/az is a végletekig állítaná magáról, hogy ember.
Quuuziii 2018.07.24. 19:41:37
2. - 3. Ez akár jó is lehetne, ha a kínai küldemények nem kampányszerűen érkeznének, és az emberek otthon lennének munkaidőben. A 300 ft az jó ötlet, én is szívem szerint ráraknám a portót az összes kínai szarra,elvégre ingyen lettek feladva. :)
4. Lényegében ez történik, csak nincs erre rendszeresített ablak. :)
5. Ezt úgy érted hogy nem elsőbbségiként lenne kezelve, vagy úgy hogy nem lennének visszaküldve 2 hét után?
6. Ez lenne legtutibb, elvégre a posta levélkézbesítése lett kitalálva, és nem áruforgalomra. De ehhez szerintem minimum törvénymódosításra lenne szükség, de az is lehet, hogy a talán megvalósuló vegyesvállalat ezt a megoldást képviseli.
Azt én sem tudom hogy minek vegyesvállalat, gondolom tőkebevonás, hogy ne legyen nagyobb az államháztartási hiány.
Quuuziii 2018.07.24. 19:43:16
A józan paraszti eszem azt súgja, hogy az államnak nem érdeke hogy a z'emberek külföldről külföldről vegyenek ilyen apró szarokat, hisz nincs rajta vám, áfa, szja, nyereségadó. Csak az a tranzakciós díj. Ja, az sem. És az emberiségé se nagyon, mert minimum megkétszerezi az adott árumennyiségre jutó szemetet.
Én egyébként 3 alkalommal rendeltem kínai szart, ebből 2 termék hű volt a nevéhez minőség téren.
Robot nem robot, át mernél jönni a Váci út túloldalára egy méretes kínai szarral? Mert ha nem vagyok robot, akkor semmi nem akadályozza meg, hogy a fejedhez vágjam. De az is lehet, hogy olyan rendszer vagyok, ami nem engedelmeskedik a robotika alaptörvényeinek. Pl. Terminátor. Bár akkor tudnám, hogy megvalósult-e a vegyesvállalat, vagy sem.
Szerintem ami a legtöbbet segítene, az egy működőképes automatizált rendszer amit csak szarok érkezésekor használnának, és azzal a 4-es pontban található személyes érdeklődést is ki lehetne váltani. De ezt csak magyarországon megcsinálni kevés.
Quuuziii 2018.07.24. 19:44:51
Minimum kína közreműködése is kellene. Van ez a tracking number, de amilyen videókat láttam a kínai postákon a kínai szarok osztásáról, elég naív elképzelésnek tartom, hogy valós adatokat mutasson.
És ez csak a címzés, és az értesítés, mert ott van még az a probléma, hogy a kínai szarok osztásának automatizálásához legalább olyan szintű infrastruktúra kellene, mint ami a csomagok osztására van kiépítve, és ez nagyon gazdaságtalan.
Balfredo Alfredo 2018.07.25. 17:31:21
"Ez folyamatosan zajlik, mindemellett a kézbesítőt teljesítménye sem egyforma, ahogy az embereké sem az"
Nem vagyunk egyformák, így a teljesítményünk sem az.
A postai kézbesítő munkája is összetettebb mint mondjuk az esztergályosé. Utóbbinak a műveletterv, ciklusidő és más információk alapján elő lehet írni, hogy adott távtartóból 1 100 darabot gyártson le műszakonként.
A postánál is bizonyára dolgoznak folyamatelemző szakértők, akik vizsgálják az egy kézbesítőre eső címek darabszámát, a megteendő km-ek hosszát, az átlagos napi küldeményszámot és más tényezőket, amikből mérhető mutatókat lehet kovácsolni. Mutató lehet az egy műszak alatt kézbesített küldemények száma vagy éppen az, hogy a postahivatalba érkezéstől számítva legkésőbb hány napon belül történik meg az első kézbesítési kísérlet. Bizonyára vannak a postánál menedzserek is, akik partnerek ebben. Így tehát előbb vagy utóbb el lehet oda jutni, hogy egy kézbesítőre akkora körzet jut, amely körzetet a kijelölt mutatól alapján eredményesen el tud látni.
"Ez akár jó is lehetne, ha a kínai küldemények nem kampányszerűen érkeznének, és az emberek otthon lennének munkaidőben."
Ami a kampányszerűséget illeti, nem lehetne szükségből erényt kovácsolni, és azt mondani, hogy a kínai küldeményeket csak heti 1× kíséreljük meg továbbítani? Aki aznap nincs otthon, lesz szíves a postán átvenni a cuccost.
Az hogy munkaidőben nincsenek otthon, a kínai küldeményektől függetlenül is létező kézbesítési akadály. Egy lehetséges megoldás, hogy akinek nagyon sok (mondjuk havi 15-nél több) kínai küldeménye van, annak fel lehet ajánlani diszkontáron egy fiókbérletet. Az előnyök nyilvánvalóak: a kézbesítőnek nem kell semmit kivinnie az illető címre, minden a postafiókba tehet. Továbbá a fiókbérlet díja a postának bevétel.
(Azt felemlegetni, hogy más munkahelyeken, pld. sürgősségi orvosi ellátásban is előfordulnak kampányszerű időszakok lehetne, de az már relativizálás lenne.)
"A 300 ft az jó ötlet, én is szívem szerint ráraknám a portót az összes kínai szarra"
Egy másik topikban mutattam rá, hogy egyes országokban már létezik ilyesmi.
Vajon mi akadálya, hogy itthon is bevezessék? Az összeg nem különösebben nagy egyrészről. Másrészről elgondolkoztató lehet azoknak, akik mindent olcsón akarnak, hogy e pluszköltséggel megnövelt áron, vagy majdnem annyiért itthon is beszerezhetik ugyanazt a cuccost illetve adott esetben a 300 Ft a cucc kínai vételárával összemérhető összeg.
Összeségében a posta több bevételhez jutna és a terhelése is csökkenne.
Mivel a posta zállami cég, továbbá a zállamnak éppen kétharmada van a zörvényhozásban, semmi akadálya, hogy (alap)törvényileg alátámasztva bevezessenek egy ilyen díjelemet. Itt persze bejátszhat a józan ész ellenében a politika sunyisága is, mivel semmiféle plusz költség soha és sehol nem volt népszerű, továbbá van ez a keleti nyitás dolog, amivel a kínai küldemények pluszköltsége abszolút szembemegy.
Mindenesetre a 300 Ft-ra vonatkozó csatát nem itt a fórumon kell megvívni, hanem a posta menedzsmentjén illetve a zállamon belül.
"Ezt úgy érted hogy nem elsőbbségiként lenne kezelve, vagy úgy hogy nem lennének visszaküldve 2 hét után?"
Úgy értem, hogy nem két hét, hanem hosszabb idő után kellene visszaküldeni. Így a hivatal+kézbesítő is egyenletesebben be tudná osztani a kézbesítendőket.
Nem tudom, ki hogy van vele, de ha kínai cuccot rendelek, akkor tudomásul veszem , hogy a megrendeléstől számítva esetleg csak hónapok múltán kapom kézhez. Ha sürgős, akkor ugyanazt vagy egyenértékű cuccot megveszem a boltban, illetve egyáltalán, mérlegelem a sürgősség kontra olcsó ár közti fontossági sorrendet. Engem tehát nem zavarna egy 6 hónapos kézbesítési határidő sem. Akit meg zavar, vegy meg itthon, elvégre valamit valamiért.
"Ez lenne legtutibb, elvégre a posta levélkézbesítése lett kitalálva, és nem áruforgalomra. De ehhez szerintem minimum törvénymódosításra lenne szükség"
És mi akadálya ennek a törvénymódosításnak? Tulajdonképpen ugyanazt lehet elmondani, mint a 300 Ft-os témánál: posta, zállam, józan ész kontra politika.
"de az is lehet, hogy a talán megvalósuló vegyesvállalat ezt a megoldást képviseli."
Lehet. A vegyesvállalattal továbbra is az a bajom, hogy semmit sem tudni róla.
Az rendben van, hogy egy céget létrehozni nem 1÷2 nap kérdése. De azért azt, hogy a vegyesvállalat mivel fog foglalkozni és mivel nem, új embereket alkalmaznak-e vagy a posta személyzetéből vesznek át dolgozókat, meg egyáltalán: mi a vegyesvállalat megalapításának célja és hozadéka, igazán közhírré tehették volna.
Balfredo Alfredo 2018.07.25. 17:33:31
"A józan paraszti eszem azt súgja, hogy az államnak nem érdeke hogy a z'emberek külföldről külföldről vegyenek ilyen apró szarokat, hisz nincs rajta vám, áfa, szja, nyereségadó."
Ez megint nem a fórumon eldöntendő dolog.
Ha a zállam úgy látja, hogy neki ez nem érdeke, akkor megvannak az eszközei olyan gazdasági környezet megteremtésére, amelyben már nem éri meg külföldről rendelni. Ha - bármilyen okból (lesz@rom szindróma, népszerűségi megfontolások) - nem él ezekkel az eszközökkel, akkor meg vegye tudomásul, hogy a zemberek előszeretettel használják ki a külföldről olcsón történő rendelés lehetőségét. Köztes megoldás lehet az, amit a zállamfő egy közeli barátja csinált az ottani valutára vonatkozóan: szózatot intézni a zemberekhez, hogy bár a kínai árukhoz olcsón hozzá lehet jutni, senki ne rendeljen Kínából, hanem vegye meg itthon, boltokban az árréssel, vámköltséggel, ÁFÁ-val és más tételekkel növelt áron ugyanazt. Ha elég átéléssel hangzik el szózat, bizonyára tömegesen hallgatnak majd rá.
"De az is lehet, hogy olyan rendszer vagyok, ami nem engedelmeskedik a robotika alaptörvényeinek."
Egy lehetséges forgatókönyv, hogy én is fórumrobot vagyok, aki a Gerilla Fagyosztók szervezet megbízásából ír ide mindenféléket.
"De ezt csak magyarországon megcsinálni kevés."
"Van ez a tracking number, de amilyen videókat láttam a kínai postákon..."
"És ez csak a címzés, és az értesítés, mert ott van még az a probléma, hogy a kínai szarok osztásának automatizálásához"
Ezek mind olyan dolgok, amiknek a megoldását a vegyesvállalattól várhatjuk. Vagy a kínai cuccok posta általi behozatalának teljes tiltásától.
Péter454 2018.08.01. 14:16:56
" Én személy szerint átállnék az emailes értesítőre, mert az értesítők írása és hurcibálása az majdnem azonos szintű probléma a szarok kézbesítésével. "
Az mindenkinek jó lenne, sajnos a posta elektronika tekintetben elégé gyerekcipőben és nem látszik, hogy ezen valaki nagyon akarna változtatni. De legalább odáig már eljutottak, hogy az üzleti csomagokat nyomon lehet követni, és jön sms, meg email.
"Én azért arra is kiváncsi lennék, hogy akik itt a postát ekézik, azok egyébként mit dolgoznak, és milyen lelkiismeretesen végzik, ha már olyan magas lóról szidják a kézbesítőket, amiért azok nem visznek a hátukon egy szekérderéknyi szart. "
Azoknak egy része becsülettel ledolgozza a napi 8-14 órát. És mérgesen veszi tudomásul, hogy a csekkes levelek késhetnek 1-30 napot ha egyáltalán megérkeznek. Bár volt, hogy csak 2 hónap után érkezett meg. Meg azért is mérgesek, hogy csak hetente jár arra a postás, pedig nem is visz szinte semmit.
Nem az a baj, hogy nem hozza ki, az a baj, amikor postai alkalmazottak keze közül tűnik el a csomag, vagy a postán elkallódik a levél.
Az a kisebbik probléma, hogy a házszámot a kiírás esetén is eltéveszti.
Balfredo Alfredo 2018.08.15. 20:28:59
Akkor holnaptól minden ugrásszerűen megjavul.
...Ja nem.
Balfredo Alfredo 2018.10.21. 15:34:33
A közelmúltban adtak át egy új csomagosztályozó gépet. Az erről szóló sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy nem fogják kihozni időre a karácsonyi küldeményeket.
Na erre varrjál gombot!
Quuuziii 2018.11.29. 09:32:36
Egyébként nem, a kínai szarokat még mindig nem lehet automatizálni, mivel azóta semmilyen fejlődés nem történt a címiratuk tekintetében.
Quuuziii 2018.11.29. 09:33:47
A postára érkezik egy levél, melyet a Mikulásnak címeztek. Mivel a postások nem tudják, mi legyen vele, úgy döntenek, hogy felbontják. Egy kétségbeesett gyermek kívánságát olvassák
"Drága Mikulás! A családunk nagyon szegény, így nem tudok mit adni a szüleimnek karácsonyra. Légy szíves, küldj 10 000 Ft-ot!"
A postások nagyon megsajnálják, és összedobják neki a pénzt. De mivel nekik sincs sok, így csak 5 000 Ft jött össze, amit el is küldenek. Az ünnepek után lázasan bontják fel a Mikulásnak szánt köszönőlevelet: "Nagyon köszönöm, hogy segítettél, de képzeld, azok a szemét postások a felét lenyúlták!"
Balfredo Alfredo 2018.12.03. 20:40:04
Ennek ellenére a Posta nem hajlandő kijelenteni, hogy a kínai sz@rokat nem továbbítja. Azt sem hajlandó kijelenteni, hogy a kínai sz@rokat csak felárért továbbítja.
Ha netán januártól más szolgáltatások díját emelné (elvégre ha január 1, akkor áremelés) abban a reményben, hogy az ily módon befolyó plusz pénzből csíp le valamit a kínai sz@rok kezelésére, akkor sem biztos, hogy jobban járna. A díjemelés miatt még többen pártolnának el tőle.