Tékozló Homár

Csúnya vége lehet, ha elhagyod a Szépkártyádat

2019.02.27. 11:48 | Homár Hilda | 60 komment

sze_p_otp.jpg

Mit is mondhatnánk az alábbi sztori elolvasása után azon kívül, hogy mint a szeme világára, úgy vigyázzon a Szépkártyájára, akinek van, mert ha egyszer elveszik, olyan ügyintézést kap a nyakába, amilyet mondjuk a Milos Forman-Örkény István páros talált volna ki, azt meg csak ovlasni vagy nézni jó, átélni nem igen.

OTP Szépkártya – Pótkártya mizéria

Kedves Homár!

Egy különösen érdekes, több sebből vérző ügyintézésen vagyok (úgy tűnik hogy túl) lassan 1 hónapos harcban állok az OTP-vel , mert voltam olyan elvetemült, hogy sikerült elhagynom a kártyámat. Tudom , felelőtlen dolog, de néha elhagy az ember ezt-azt, úgy gondoltam nem lesz egy nagy kaland, hagytam már el fontosabb kártyát is, de minden hamar megoldódott, tévedtem.

Próbáltam tájékozott ügyfél lenni, utána jártam mik a lehetőségek, kényelmesen a Call Center opciót választottam, és telefonáltam, hogy tiltsuk már le a kártyát, és bizonyára tudnak majd nekem infót adni a további teendőimről.
Meg is történt, szám megkeres, beüt, csöngés, hamar fel is vették, kedves női hang, tiltsuk a kártyát, rendben, jeleztem hogy szeretnék azért egy másikat helyette, leegyeztettük az adatokat, minden rendben van minden adat stimmel, 2 nap múlva telefonáljak vissza, és küldik is az új kártyát, van egy névleges büntetés, de természetesen én hibám kifizetem.


Adtam egy bónusz napot, három nap múlva telefonálok, ugyan az a menüpont, ismét kedves hang, jelzem hogy új kártyát szeretnék, másikat már töröltük, tájékoztattak hogy most telefonáljak vissza, és minden rendben lesz… Nem lett… Adatok egyeztetése, minden oké, kivéve hogy a rendszerben a földszint 2 hiányzik, és nem szerepel, ebben az esetben sajnos nem tudnak nekem új kártyát igényelni csak személyesen.
Kérdés felmerült bennem, előző kollégánál miért nem volt probléma ez az apró hiányosság? Többször vállaltam a felelősséget, ha nem jön ki a kártya, akkor kifizetem újból az összeget, sőt többet is , csak ne kelljen elmerülni ebben a bugyorban, de kötötték az ebet a karóhoz, elnézést az előző kolléga félre tájékoztatta, panaszt tehet bla bla. Nem tettem, megpróbáltam egy másik kezelőnél aznap a földszint 2 nélkül, de már a folyamataim között ott volt a jelzés, hogy nekem ne adjanak kártyát. Rendben irány be személyesen.

Másnap Haller utca, OTP, rövid várakozás, közlik velem hogy nagyon sajnálják de Január óta ő nekik nincs hozzáférésük semmihez, nem látnak semmit, csak szerződni lehet itt, amúgy minden másban a Call Center, és az E-mailes megoldás választható, személyesen SEMMIT nem lehet intézni. Teljesen furcsa volt a helyzet, kinyomtatott nekem kettő dokumentumot ami elérhető az OTP honlapján, töltsem ki, küldjem be, gyors lesz ő garantálja. Kérdeztem a hölgyet, hogy a lakcím változás bejelentéséhez nem szükséges bescannelni a lakcím kártyámat? Vagy erre a gyengén tagolt excelben bütykölt papírra ráírom és mindenki elhiszi, és utána lesz kártyám? Állítása szerint igen, töltsem ki, scanneljem be, küldjem el és minden jó lesz… Nem lett..
Elküldtem a megfelelő e-mail címre a dokumentumokat ahonnan pár óra múlva jött a válasz, hogy már pedig az adatmódosítást csak személyesen lehet intézni, és szükséges csatolni a Személyi Igazolványt illetve a Lakcímkártyát, de ezt csak személyesen lehet, e-mailben nem. Ember legyen a talpán aki itt már nem pattan el egy kicsit, én már feszült voltam.
Másnap ismét Haller utca OTP, nem várom ki a sort, amint az ügyintéző akinél voltam felszabadult, odamentem és közöltem vele, hogy kezdem unni, hogy mindenhonnan elküldenek, itt az e-mail nézzük meg együtt, és csináljunk valamit. Elnézést Elnézést, már is intézem valóban igaza van stb. Rendben, mindenki hibázik, hogyan tovább.
Ő ezt elküldi a háttérosztálynak, kettő nap múlva telefonáljak be a Call Centerbe, és minden rendben lesz, igényelhetek egy kártyát, kifizetem és már küldik is… Nem lett
Eltelt három nap, telefonálok, kérem könyörgöm egy kártyát szeretnék kérni, egyeztessünk adatokat, nem helyesek az adatok… és kapaszkodj meg itt elhangzott egy olyan mondat amit nem akartam elhinni.

„Ilyen esetben, ha ön kijelenti vállalja a felelősséget, és azt hogy ismét ki kell fizetnie a kártyát akkor természetesen kiküldjük , nem kellett volna semmi adatmódosítás, de sajnos már E-mailen keresztül a kollégák elkezdték a kártya megrendelését, amit én nem tudok törölni, de a dokumentumokat elfelejtették csatolni, újra küldje el nekünk, mert ameddig nem csatolják nem indul el a folyamat. Egyébként az adatmódosításról még semmi nem látszódik a rendszerben.

Oké, szóval 3 telefonos ügyintéző, 1 személyes, és egy e-mailes kolléga sem tudta hogy pontosan kinek mit kell intéznie és hogyan, illetve a belsős folyamatokkal sem voltak tisztában hogy mit szabad, és mit nem. Szenzációs, gyorsan telefon lerak, e-mail ismét, csak csatoltam a dokumentumot, és annyit fűztem hozzá, hogy végre valaki legyen olyan kedves, és rögzítse a kártya megrendelésemhez a dokumentumokat. A válasz felettébb meglepő volt, PANASZT rögzítettek, 30  nap múlva kivizsgálják. Hogy mi? Milyen panasz, csak azt az átkozott PDF-et rögzítse valaki hogy legyen kártyám még idén, semmi mást nem kértem, egy mondatos levelem alapján milyen panaszt?

Ismét telefonálás, segítség kérés, küldjem el újra, akár másik e-mailről , 5 nap múlva telefonáljak látni fogják, ott lesz, és már mehet is a kártya igénylés. Hét nap múlva telefonálok, nem látják (nem lepődtem meg) sok a kártya igénylés… év eleje van… amúgy küldjem el megint, már tuti biztos 1000% hogy látni fogják, 5 nap múlva telefonáljak, és tényleg tényleg lesz kártya, ő garantálja. Garantálta, elküldtem ismét, nem lett kártya.

Itt már hitet vesztettem, gyanítom hogy az OTP kiszervezte a Call Centert, mert maga a beszédstílus illetve a tudás ami mögöttük van, nem egy banki call centerhez méltó, dolgoztam ilyen területen, ha pedig ez az OTP saját Call Centere akkor a helyzet szomorúbb mint ahogy gondoltam. A reményt feladtam, várom az egy mondatos levelemre indított panasz megválaszolását, mint utolsó remény, ha ott sem segítenek, idén nem lesz kártyám…

B.

UPDATE

A posztot elküldtük az OTP-nek, meg is jött az OTP SZÉP kártyát kibocsátó OTP Pénztárszolgáltató válasza:

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juhaszvik 2019.02.27. 12:15:49

már a sztori elején sejtettem, hogy mi lesz az egyik csattanó, mivel pont múlthéten akartam bankfiókban intézni valamit szépkártya ügyben, mikor is elhajtottak, hogy ők már ezzel nem foglalkoznak, hívjam a cc-t.
vannak azok a szerencsétlen esetek, amikor az ember belecsöppen egy átmeneti időszakba, és gyanítom ez is pont ilyen. a régi ügyintézési rendszer már nem működik, az új meg még finoman fogalmazva sincs kicsiszolódva. tuti nem a posztoló az egyetlen a rendszerben, aki így pattog ide-oda. hálaégnek az én ügyem nem igényelt sok emberi közreműködést, így megúsztam ezt a szitut.
esetleg, ha elég felháborodott a posztoló, akkor írhat egy igazi panaszlevelet, ami túljut a legalapabb panaszkezelésen, hátha vezetőbeosztású valaki is szembesül, hogy problémák vannak.

Lalikám 2019.02.27. 12:30:38

OTP-s ügyfélnek lenni ősi román szokás...

kulup 2019.02.27. 12:34:16

Ősi román szokás, persze, én is kerülöm őket. Viszont ha a munkáltató ebben adja a kafetériát, akkor nincs választásod.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.02.27. 13:46:12

@Lalikám: sajnos ebben az esetben rohadtul nincs választási lehetőség. Egyébként meg a másik 2 is pont ugyanilyen szarul működik, csak eddig, ahogy írták is fentebb, szinte mindent elintézett a munkáltató helyetted, és te észre se vetted.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.02.27. 14:58:11

@Lalikám: Ja, de puszta öntudatból a kafetériát az ablakon kidobni meg ősi magyar szokás.

Áldom az eget, hogy nekem január előtt sikerült lezongotrázni a kártya pótlását. Pedig már akkor sem volt egyszerű, engem is elküldtek ide-oda, de volt annyi eszem, hogy nem mentem, végig maradtam a telefon-email-weblap vonalon, aztán csak megoldódott úgy is. Tény, hogy közben csak gyűlt a pénz a kártyámon, mert ebédelni nem tudtam róla, de sebaj.

rarabel 2019.02.27. 15:45:03

Annyira aranyos, hogy egy mindenki által magyarnak hitt, valójában USA és orosz többségi tulajdonú bank Csányi S.-estől egyeduralkodik a SZÉP Kártya üzletben....

juhaszvik 2019.02.27. 15:56:22

@rarabel: most az a problémád, hogy részvényeket bocsát ki az otp? basszus, képzeld horvát, szlovák cégekben vannak magyar befektetők pénzei, brit cégekben oroszok pénzei, francia cégekben németek pénzei, amerikai cégekben kínaiak pénzei, kínai cégekben amerikaiak pénzei, stb. mit akarsz ezzel mondani?

rarabel 2019.02.27. 15:59:17

@juhaszvik1: RAzta, ezt nem gondoltam volna! Tényleg? Hihetetlen! Nemmondod?
Főképp a basszus rendkívül meggyőző!
észvényeket bocsát ki? Egy részvénytársaság? Ez a probléma, tényleg ezt írtam, ha visszaolvasod.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.02.27. 16:07:16

@rarabel: egyeduralkodik? Van még 2 másik, nálunk se OTP-s van.

juhaszvik 2019.02.27. 16:12:57

@rarabel: te dobtál be egy teljesen nyilvánvaló dolgot, most meg ironizálsz. kicsit skizo a viselkedésed...

Nancsibacsi 2019.02.27. 16:26:32

OTP - nincs itt semmi látnivaló...

szepipiktor 2019.02.27. 16:38:45

1) OTP-snek lenni valóban ciki
2) Meg kell válogatni a munkahelyet, nem kell OTP-shez menni.
.
Csányi bankprivatízációja minden normális országban minimum 20 év szigorított lett volna, náluk hős, mosodás, ma meg a laggazdagabb "tőkés"...
.
Ja, megelőlegezem a válaszokat:
Igen, a közalkalmazotti szféra lehet OTP-s, de akkor:
3) Közalkalmazottnak lenni nem menő, ma már ciki fogyasztani a közösből és nem hozzátenni.

rarabel 2019.02.27. 16:41:00

@juhaszvik1: Irónia = skizo.
Értelek...
:D

Quuuziii 2019.02.27. 18:08:11

Valaki össze tudja foglalni a lényeget? Ez rizsában siman vetekedik a Volvos poszttal, ha nem veri.

Dorinda41 2019.02.27. 19:05:04

@Quuuziii: Magyarul elbénázta a Szép kártya pótlását. Ami annyi, hogy oldalra fel, regisztrál, űrlapot kitölt, postára ad/e-mailben elküld. Kap választ, legközelebbi OTP-be be, ott igazol, hogy ő Gipsz Jakab és kártya megkap. Ha semmi változásod nem volt és a céged jól vitte fel az adataidat a rendszerbe, akkor még Otp fiók se, hanem postán kiküldik.

haXXXor 2019.02.27. 19:50:54

@rarabel: USA és Orosz többségű bank lenne? Most az OTP Bank NYRT.ről beszélsz? Mert ott, és ez tök publik információ, 73% freefloat, ergo nem tudható a birtoklók kiléte. A többi tulajdonos a MOL, KAFIJAT, OPUS Sec SA és a Groupama de ezek mindössze 27 százalékát teszik ki az OTP papírok birtoklóinak.

FDToth 2019.02.27. 20:08:38

A burokracio orbitalis lett, szornyu. Csak az a baj h hiba a burokracio, felelsleges, konnyen kijatszhato.
Pl: hivom telekomot, le akarok mondani szolgaltatst. Mivel nem vagyok ‘alairo’, de hataroztakan meghatalmazassal rendelkezem, igy gondoltam sajat nevemen intezem. Na azt nem lehet, csak az telefonalhat, aki az alairo, lerkatam, hivtam oket ujbol es maskent mutatkoztam be. Es lemondtam
Vagy lakastakarek: felesegem szulei a felesegemet jeloltek meg kedvezmenyezettkent. Lejart a lakastakarek, megyunk be intezkedni (mert ugye csak szemelyesen lehet...). A felhazsnalas helye a feleseggemel kozos tulajdonu ingatlan. Na itt mar problema votl nekik, ilyen meg nem volt. De megodlottak, korbekerdeztek egymast a szerencsetlenek (kerdeztem is h ok nem itt dogoznak?). Tehat a lakastakarek kapcssan en is belekeveretem az ugyeb, mint tulajdonos. De hiaba, nekem nem adtak ki semmilyen adatot, sem telon, sem irasban, banktitokra hivatkozva. Banktitokra, lol... huaba mondtam h en vagyok a tulajdonos, a nevemen van az epitesi engedely, stb... semmi. Aztan kukdtek levelet felesegem anyukajanak, es o meg kukdte nekem... burokracia.
Vagy mentem felesegem helyettt intezni a parkolast. Vittem minden fenymasolva. Nekem nem adhhatja oda, csak meghatalmazassal. Mondom en nem jovok vissza, kuldjek ki egy postacimre. Bediktaltam szuleimet, kifizettem es elkudtek oda!!! Rohej....

zuu69 2019.02.27. 21:55:25

Az elmúlt kb. 10 évben költöztem néhányszor...de közben óriási hibát követtem el.
Nem értesítettem erről az OTP-t.
Tavaly év végén "csak úgy" kipostáztak a legfrisebb lakcímemre egy OTP SZÉP kártya szerződés tervezetet, amelyben egyoldalúan tájékoztatnak, ha 15 napon belül nem reagálok, akkor a szerződés automatikusan élesedik.
Eltelt kb. 2 hónap, múlt héten hívom a központi számot, nos, szeretném akkor, ha egy kártyát is postáznának ugyanide.
Közlik, az nem lehet, mivel a korábbi lakcímem nem egyezik a mostanival...mondom, ez lehetséges, de mivel a szerződést már a mostanira küldték, így feltehetően mégiscsak tudják valahonnan...aha, mint kiderült kikérték a Belügytől, de hát ez nekik még kevés (!?), legyek kedves befáradni egy bankfiókba (tehát mutassam be a Belügy által kiállított lakcímkártyát, aminek a tartalmához ők már hozzájutottak valahogy...)
Befáradtam, elmondom miért jöttem, kedves hölgy tájékoztat, hogy mivel ő nem látja a korábbi SZÉP kártyás lakcímek adatbázisát, így fogalma sincs, mit írjak az elém tett nyomtatvány "előző lakcím" rovatába.
Jó, beírtam a legvalószínűbbet és most izgatottan várom a beígért 3 hét leteltét, hogy végre magamhoz szoríthassam hőn áhított SZÉP kártyámat.
Drága országom, vége lesz egyszer a hülyeségnek valamikor?

Baluci 2019.02.28. 00:26:51

Szegény alkalmazottak!
Én 35 éve, vállalkozóként "magamnak adom" a cafetériát a megspórolt adókból!
És nem is kell szenvednem holmi szaros kártyákkal... :)))

nervy 2019.02.28. 07:27:57

@Baluci: a megspórolt adóból :D de szépen leírtad, hogy lopsz az államtól... És nem, nem érdekel hogy mások is.

juhaszvik 2019.02.28. 07:45:40

@Baluci: biztos, hogy nem vagy 35 éve vállalkozó, mivel max 12 éves vagy. ennél idősebb emberek ugyanis nem gúnyolódnak mások problémáin, és nem dicsekednek azzal, hogy például nekik már színes tévéjük van, a szomszéd gyerekének meg nem.

juhaszvik 2019.02.28. 07:50:20

@nervy: ma Mo.-on vállalkozónak lenni nagyjából ezt jelenti. ha mezőgazdasággal foglalkozol, akkor a támogatásokra hajtasz, ha szolgáltatásban utazol, akkor ahol lehet az áfát elcsalod, ha alkalmazottaid vannak, akkor minimálbéren dolgoztatod őket, de úgy, hogy munkába menet lássák, hogy a céges kocsid már megint egy újabb bmw. aztán meg röhögsz a markodba, és gúnyolódsz másokon.

blasiusii 2019.02.28. 08:19:19

...Milyen ügyintézést és ügyfélelégedettséget lehet elvárni egy "állami vállalattól"? Ó, régi idők szelleme!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.02.28. 08:23:09

@szepipiktor: nyilván manapság, amikor az átlagember örül, hogy egyáltalán kap cafetériát, elsődleges szempont a munkahely kereséskor, hogy OTP-vel vannak-e leszerződve....ami egyébként lehet csak 1 évig lesz így. Akkor mit csinálsz, felmondasz?

encir 2019.02.28. 08:38:16

@onlajnok: nyilvánvalóan hülyeségeket ír, puszta bosszantásból...nem kell felvenni :)

Terézágyú 2019.02.28. 09:06:11

@zuu69:
"Drága országom, vége lesz egyszer a hülyeségnek valamikor?"

Persze, már elindultunk afelé!!!!

Hehe.

KaTe 2019.02.28. 09:52:09

Miért kell ilyen szitokszavakat használni, hogy "cafetéria"? Olyan eszköz, amit azért kapsz, hogy a vállalkozás adót optimalizálhasson állami segítséggel, miközben te csak és kizárólag az állam által - előre - meghatározott helyen válthasd be azt.

Ilyen erővel kaphatnátok a fizetésetek 100%-át is "cafetériaban". Tök jó, hogy van, aki tapsikol ahhoz, hogy játékpénzzel szúrják ki a szemét, normális forint fizetés helyett...

Xezs7 2019.02.28. 10:01:25

@encir: Elképzelem ezt a nagyszájút, mikor álmai fizetését odaígérik neki az utolsó körös állásinterjún, majd megkérdezi, hogy melyik cafeteria szolgáltatóval vannak szerződésben, majd mikor meghallja, hogy OTP, azonnal sarkon fordul és elviharzik. Mese habbal :)

juhaszvik 2019.02.28. 10:19:00

@KaTe: trollkodunk, trollkodunk?
1. nem az állam határozza meg, hogy hol lehet beváltani, hanem az adott hely dönti el, hogy elfogadóhely akar-e lenni. de ezt te is tudtad, csak ugye trollkodsz.
2. miért kell alázni azokat, akik cafeteriát kapnak? senki nem "tapsikolt", mindenki jobban örülne neki, ha készpénzben kapná meg, de nem mindenkinek van annyi tárgyalóalapja, hogy megmondja mit csináljon a munkáltatója

ülj csak le @Baluci: mellé a sarokba, aztán gondold át, hogy miért vagy bunkó

2019.02.28. 10:34:27

@juhaszvik1:
1. De az állam határozza meg, hogy milyen típusú juttatást kaphatsz, és legfeljebb mekkora összegig lesz kedvezményes. Ezzel pedig játszadozik szépen, ettől az évtől nem lehet egy rakás dolgot választani, a SZÉP kártya vendéglátással pedig a legtöbbeknek nem lehet kimaxolni a keretet a kedvezményes adózás felső határáig. Eközben meg persze maffia módszerekkel, visszautasíthatatlan ajanlatokkal vette meg a vezér strómanja a legnagyobb hazai hotelláncokat. Érdekes, nem?

2. Szerintem nem alázta, csak arra hívta fel a figyelmet, hogy ne tapsikoljunk, ha ilyet kapunk, hiszen pusztán a bérünk egy részét fizetik ki ilyen módon.

Én amúgy önmagában is ellene vagyok a cafeterianak ilyen formában. Egyedül akkor jó, ha az öngondoskodást (pl. manyup, nyesz) támogatják, de mikor ilyennel tartják fent a hazai, enélkül versenyképtelen vendéglátást, annak nem örülök. Mert ennek hiányában a hazai vendéglátás sokkal többet fejlődne, hiszen mind a magyar, mind a külföldi vendégek esetében Európa szinten kellene versenyezniük. Így meg sokan ráépülnek a "valahol el kell költeni" belföldi turistákra.

KaTe 2019.02.28. 10:40:37

@juhaszvik1: Márpedig az állam előre meghatározza, hogy hol költheted el. (Segítek: a "cafeteria" nevű játékpénzt csak belföldön fogadják el, külföldön nem tudod elkölteni, a pénzváltó pedig nem fogadja el) Tehát az állam meghatározza, hogy a fizetésed egy részével mit kezdhetsz és mit nem.

Nem alázza senki azokat, akik cafeteriát kapnak. Maga a szó egy szitokszó nálam és nem értem, hogy nem lehet megérteni, hogy ez az alkalmazott számára az égvilágon semmiféle előnnyel nem jár. Mellesleg, azokat alázom, akik egyáltalán kitalálták ezt a f**ágot.

Terézágyú 2019.02.28. 10:40:37

@Zabalint:
"Szerintem nem alázta, csak arra hívta fel a figyelmet, hogy ne tapsikoljunk, ha ilyet kapunk, hiszen pusztán a bérünk egy részét fizetik ki ilyen módon."

Ez csak játék a szavakkal.

Terézágyú 2019.02.28. 10:44:21

@KaTe:

"Maga a szó egy szitokszó nálam"

Nálam meg a KaTe szó lett mostantól szitokszó...
Evvan.

juhaszvik 2019.02.28. 10:54:02

@Zabalint: @KaTe: a legtöbb dolgozónak nincs beleszólása abba, hogy cafeteriát kap-e, mekkora mértékben és milyen módon. nem örül és nem veri a földhöz a seggét miatta, innentől kezdve az ilyen írás, mint a "Tök jó, hogy van, aki tapsikol ahhoz, hogy játékpénzzel szúrják ki a szemét" szimpla taplóság. ha nem értitek miről beszélek, akkor érdemes empátia tanfolyamra beiratkozni.

KaTe 2019.02.28. 10:55:50

@Terézágyú: Kis érdekesség, hátha erre jobban gerjedsz:

"Az idegen nyelvekben használatos cafeteria a kávé jelentésû vándorszó származéka. Az (amerikai) angolba a mexikói spanyolból került át önkiszolgáló vendéglõ, étterem jelentésben, de megvan a németben (Kaffeeteria kávézó ), az oroszban (kafeterij kávézó ), az olaszban (caffetteria 1. kávéházi ital- és ételáru, 2. szállodai reggelizõhely ), a spanyolban (cafeteria kávéház ) stb. is. Vajon hogyan válhatott ezekben a nyelvekben a valamilyen vendéglátóipari egység -et jelentõ cafeteria egy juttatási rendszer nevévé, fogalmi metaforájává? A kognitív nyelvészet szerint a metafora fontos kognitív funkciót tölt be a nyelvben, amennyiben minden új jelenséget (az úgynevezett céltartományt) már ismert kognitív struktúrákkal (az úgynevezett forrástartománnyal) való analógia alapján próbál megragadni. A céltartomány (= a választható elemekbõl összeállított juttatási csomag) jelentését a forrástartomány (= kávézó, étterem) jelentésén keresztül érthetjük meg. Ahogyan egy étkezõhelyen a vendég ízlése, étvágya, pénztárcája stb. szerint szabadon rendel vagy vásárol az étlapon szereplõ fogásokból, úgy ez a juttatási rendszer is nagy szabadságot nyújt a munkavállalónak: a kafetéria-rendszerbe bevont juttatások széles körébõl mint egy étlapról maga válogathatja össze a saját igényeinek leginkább megfelelõ csomagot a rendelkezésére álló éves keretösszeg erejéig, és dönthet arról is, mikor és mire használja fel a választott szolgáltatást. A magyar nyelvben a kafetéria szó az eredeti kávéház, étterem jelentésében nem használatos; ez az oka annak, hogy még mindig meglehetõsen szokatlannak, idegenszerûnek érezzük a szót juttatások (összefoglaló, gyûjtõnévi) jelentésben is."

juhaszvik 2019.02.28. 10:59:03

@Zabalint: @KaTe:
az 1-es ponthoz: nem védem az államot, pontosan tudom, hogy mi a probléma a cafeteriával, én csupán azt az eget verő baromságot cáfoltam, hogy "csak és kizárólag az állam által - előre - meghatározott helyen válthasd be azt"

juhaszvik 2019.02.28. 11:10:10

de amúgy tipikus troll viselkedés, hogy folyamatosan szavakat akartok más szájába adni. én nem hiszem, hogy ne lenne jobb a készpénz (ezt már korábban is leírtam), nem hiszem, hogy az állam megfelelően jár el az ügyben, én nem gondolom, hogy ez részben vagy egészben nem az adóoptimalizálásról szól, továbbá sejtem, hogy milyen piszkos módon gazdagodnak mások.
de nem jutna eszembe blődséget írnom felindulásból, továbbá olyan embereket osztani, akiknek a megélhetéséről így nyilatkozni:

""Tök jó, hogy van, aki tapsikol ahhoz, hogy játékpénzzel szúrják ki a szemét""

párszor még leírom, hátha leesik a probléma

2019.02.28. 11:53:48

@juhaszvik1:
Tapsikolni és kapni nem azonos. Én is kaptam nem egy munkahelyen, ettől még faszságnak tartom.

2019.02.28. 11:56:42

@juhaszvik1:
Gyakorlatilag egyetértesz azzal, amit KaTe leírt, csak félreértelmezel egy kiemelt mondatot, és ezen rugózol. Ez talán nem trollkodás?

juhaszvik 2019.02.28. 12:13:19

@Zabalint: "Tapsikolni és kapni nem azonos."

kezded már sejteni, hogy mi a probléma.

"félreértelmezel egy kiemelt mondatot" - fejtsd ki nyugodtan, hogy mire gondolsz. még nem hallottam azt az érvet, hogy mitől nem taplóság ezt leírni:

"Tök jó, hogy van, aki tapsikol ahhoz, hogy játékpénzzel szúrják ki a szemét"

amiket írtatok az terelés.
szerintem nem trollkodom, de persze lehet tévedek. és nem, nem értek egyet KaTe-tel, mivel én nem gondolom, hogy

"Tök jó, hogy van, aki tapsikol ahhoz, hogy játékpénzzel szúrják ki a szemét"

és ha arra gondolsz, hogy én sem tartom igazságosnak a rendszert, akkor pedig pláne nem írnék le ilyet.

2019.02.28. 12:25:47

@juhaszvik1:
Azért nem taplóság, mert nem azt szidja, hogy örülünk alkalmazottként, ha legalább ezt megkapjuk, hanem azt szidja, ha valaki annak tapsikol, ha bér helyett ezzel szúrják ki a szemét. Ez meg teljesen jogos.

juhaszvik 2019.02.28. 13:48:35

@Zabalint: és ki tapsikolt? nekem úgy tűnik, hogy hivatkozás nélkül, általánosan megszólítva mindenkit hangzott el a kijelentés. de ha megtalálod, hogy melyik kommentre vagy a poszt melyik részére értette úgy, hogy bárki is tapsikol, akkor elnézést kérek. de komolyan.

Quuuziii 2019.02.28. 13:52:19

@juhaszvik1: én kp-ban kértem, csak ugye annak nagyobb az adója.

Thunder_th 2019.02.28. 14:02:12

Mikor még otthon dolgoztam, még volt SZÉP kártyám. MKB-s. Aztán már jó sok éve nem dolgozom Magyarországon szerencsére. Pénz nem volt rajta és el is felejtettem, hogy nekem ilyenem is van. Múlt év végén kaptam egy mailt az MKB banktól, hogy nézzem meg a banki oldalon lévő szerződéstervezetet és fogadjam el. Mert január 6-tól jön a csúnya nagy változás és nekem feltétlenül el kell fogadnom. Le sem szartam, nem néztem meg és nem fogadtam el. Jött egy levél később, hogy ha nem nézem meg és nem fogadom el, akkor az automatikusan elfogadottnak minősül, kivéve, ha explicit nyilatkozom róla, hogy nem fogadom el. Mi a fene? Na ez jól felbaszott. Ilyet lehet ma Magyarországon? Eldöntöttem, hogy akkor öntudatosan nyilatkozom róla, hogy nem fogadom el. Karácsony tájékán bementem egy budapesti MKB bankba. Közölték, hogy ők nem foglalkoznak SZÉP kártya ügyintézéssel, ilyennel menjek a Déva utca 23-ba, mert ott tudni fogják mit kell csinálni. Öntudatos állampolgárként folytattam utam a Déva utca 23 felé, de mikor odaértem, tudatosult bennem, hogy fogalmuk sem volt mit kell csinálni. Többször próbáltak lerázni volt, hogy kedvesebben, de volt hogy kevésbé kedvesen, viszont addig ületem ott és addig harcoltam az ügyintéző hölggyel, amíg kinyomtatott egy nyilatkozatot (Nem volt formanyomtatvány erre az esetre) és letanúzta ő és a kolléganője, hogy nem fogadom el a szerződésmódosítást. Mi az eset tanulsága? Semmi.
Mit nyertem az öntudatossággommal? Végre megszabadultam egy fos kártyától és nincs semmi közöm olyan dologhoz, amit Mészáros Lölö tulajdonol. Sok idő ment rá, de felszabadító érzés. Azóta nem is kapok levelet az MKB banktól szerencsére.

juhaszvik 2019.02.28. 14:11:12

@Quuuziii: de ezt nem mindenki teheti meg, például én sem. volt olyan év, amikor lehetett választani, de idén megint nem.

NagyonTitok 2019.02.28. 16:24:25

@KaTe: "Mellesleg, azokat alázom, akik egyáltalán kitalálták ezt a f**ágot. "
Akkor a világ ezernyi nagyvállalatát alázhatod! :)
Kétség kívül adó-/költségoptimalizálás a cél a vállalat részéről. Ezért is határozza meg a világ számos országa, hogy az ilyen béren kívüli juttatások körébe mi tartozik bele, s némely esetben az hol és hogyan lehet felhasználni.

Tudom, hogy Magyarországon nemzeti sport szidni a mindenkori kormányt, de nem ártana néha át látni a lila ködön!

evilwolf 2019.02.28. 18:08:10

Így jár aki az ótépével szerződik. Soha semmit nem fog elintézni, csak a bank makacs diktátuma van.
Így volt régen, és így lesz a jövőben is. Ott nem járhatsz jól, még a telefonszámuk is sátáni:
1 3666 555 szépkártyás
bankos központi 3 666 666 ebben kétszer is benne a sátán.
Régen csak ez volt a BANK, így megmaradt az, hogy diktál, és amíg a nyuggerek sokasága minden bankot ótépének nevez, addig jól is fog menni neki.
Utána már esni fog, ahogy halnak ki a régiek.

Balfredo Alfredo 2019.02.28. 19:45:35

@evilwolf: "Így jár aki az ótépével szerződik. Soha semmit nem fog elintézni, csak a bank makacs diktátuma van."
Ugyan formálisan a posztoló szerződött az OTP-vel, de gyakorlatilag a munkáltatója írta elő ezt neki. Természetesen lehet más munkáltatót keresni, aki más bankkal kokettál vagy lehet veszni hagyni a kafetériát, de ezek nem életszerű forgatókönyvek.

Ha viszont a zótépét ilyen sátáni banknak tartod, bizonyára nem ott vezeted a folyószámládat, hanem egy másik banknál. Meg tudnád adni, melyik ez a bank meg hogy milyen kedvező feltételek vannak ott?

evilwolf 2019.03.01. 07:38:27

@Balfredo Alfredo:
Nekem nincs bankszámlám. Az ótépéről pedig annyit, hogy anyósoméknak volt bajuk rendesen, jó pár éve még ők is, idősen átmentek a Takarékbankhoz.
Meg persze tele van a sajtó és a környezetem hasonló problémákkal.
Egyébként nekem is van szépkártyám, egy korábbi cégnél utaltak rá, de már nem érdekel, mivel alig van hely, ahol én használhatnám. Ha lejár, lesz@rom. És valóban úgy van ahogy írod, én inkább nem kértem az új cégnél a cafetériát. Egy részét keskafetériaként adja a cégvezér, a másikat szépkártyára, azt lemondtam.
Nem tudom melyik a jó magyar bank, nem érdekelnek. Egyébként mostanában jelent meg egy felmérés a bankokról, természetesen a magyarokat szedik a legcsúnyábban, és még rohadékok is hozzá.

evilwolf 2019.03.01. 07:42:21

Magyarországon a legdrágább a bankolás - az MNB is változtatna
Jövedelemarányosan Magyarországon a legdrágább a bankolás az európai országok közül – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss tanulmánya.
2019. február 8. péntek
www.napi.hu/magyar_vallalatok/magyarorszag-bankolas-legdragabb--alacsony-jovedelmuek.678333.html

2019.03.01. 08:12:16

@Thunder_th:
Hát itthon bármi lehetséges, pl. simán rád sóznak valamit "ráutaló magatartásra" hivatkozva. A manyup államosításnál is arról kellett nyilatkozni ha valaki nem akarta, hogy ellopják a pénzét, nem pedig fordítva, hogy önként odaadja-e.

2019.03.01. 08:19:48

@NagyonTitok:
Az egyik oldalon érvek hangzottak el a cafeteria ellen, és hogy kinek miért éri meg / miért nem éri meg, kinek az érdeke, te ezeket lesöpröd azzal, hogy máshol is csinálják, meg amúgy is bántják szegény aktuális magyar kormányokat...

NagyonTitok 2019.03.01. 09:45:19

@Zabalint: Úgy látom, a szövegértés nem az erősséged.

2019.03.01. 10:34:55

@NagyonTitok:
Látom, érv az továbbra sincs. Nyilvan ha a világon ezernyi nagyvállalat és rengeteg kormány csinálja, akkor biztos jó úgy, ahogy van. A vállalatoknak és a kormanyoknak biztosan...

Dr. Bélus___ 2019.03.03. 12:59:40

Én a felénél otthagytam volna az OTP-t. Ok, nem is megyek hozzájuk soha, de ha mentem volna...

Jegkoko 2019.03.04. 15:11:52

Hát sajnos idén megszünt az évi 100 ezer ft kp ben adható cafetéria, így ezt az összeget az edenred kártyára kértem, bár sajnos nagyon magas lett az adó tartalma. De a felhasználhatósága szinte korlátlan.A szép kártyával nem lehet mindent venni, de pl tankolni vagy moziba se mehetek vele.

kolomparlole1114 2019.03.10. 07:00:12

@Lalikám: Ezt az ősi oláh bankot nem választjuk, hanem kapjuk a SZÉP kártyához.

kolompar lole 1116 2020.01.01. 14:55:58

És ha simán csak lejárt a kártya és (már több mint fél éve) basztak küldeni újat, akkor hol kell verni az asztalt? Vagy itt is gyorsabb rendőrségi feljelentéssel fenyegetőzni, és akkor összekapják magukat?
süti beállítások módosítása