Tékozló Homár

Mit hisz az eMag, hogy a vásárló nem fog futni a 150 000 forintja után?

2019.03.18. 11:56 | Homár Hilda | 102 komment

lenovo_melted_part_8949.jpg

Az eMag sokszor szerepel nálunk garanciális ügyek és panaszkezelési sztrorik kapcsán úgy is, hogy a hozzánk beérkező sztoriknak persze csak a töredéke kerül ki. Egyszerűen rejtély, hogy egy ekkora webshop miért nem fordít nagyobb gondot erre a területre. A vásárlók elsősorban nem a hibák miatt lesznek dühösek egy cégre, hanem azért, ha nem veszik komolyan a problémájukat. És akkor a törvényi szabályozásról még nem is beszéltünk.

Kedves Homár,

2018. szeptemberében vesztemre vásároltam az Emag nevű, méltán népszerűtlen webshopról egy laptopot 174 990 Ft-ért. Kéthavi használat után a gép váratlanul felforrósodott és égett szagot árasztott, az egyik szellőzője jól láthatóan meg is olvadt a hőtől. Azonnal áramtalanítottam és kikapcsoltam, majd megírtam a webshopnak a hibát. Futár jött érte egy előre nem jelzett időpontban, ezt követően közel 2 hónapig nem tudtam a laptop sorsáról semmit, egy, leszámítva a Lenovo szerviz által román nyelven küldött elégedettségi kérdőívet és a szintén román nyelven írt szervizlapot, mely érdemi információt nem tartalmazott.

2019. január 2-án minden értesítés nélkül egy futár kézbesítette a laptopot az egyik szomszédomnak, aki aznap este átnyújtotta nekem azt. Meglepve láttam kibontás után, hogy az olvadt szellőzővel semmit sem csináltak, még mindig ugyanolyan mint volt. Szét nem szerelhetem a gépet, mert az garanciavesztéssel jár, ezért ismét kitöltöttem az Emag honlapját egy szervizlapot és megkértem a jogászomat, hogy írjon egy levelet, amelyben felhívja a figyelmet a termékbiztonsági törvényre. A levelet elküldtem az Emagnak valamint elhelyeztem a laptop csomagjában. Semmiféle választ nem kaptam rá.

Ma, 2019. 01. 30-án érkezett egy email, miszerint a szerviz nem észlelt hibát, ezért visszaküldik nekem a terméket. Olvadtan, égetten, veszélyesen. Tehát jelen állás szerint én kifizettem az Emagnak 174 990 Ft-ot egy veszélyes termékért, mely minden vonatkozó magyar és EU-s direktívával szembe megy.  

Katalin  

Kedves olvasó!

Az emag.hu weboldalt egy romániai gazdasági társaság üzemelteti, de az áruház általános szerződési feltételeinek 18.2. pontja alapján a fogyasztókkal megkötött szerződésekre a magyar jog az irányadó. Ennek megfelelően az eladót terhelő jótállási, szavatossági kötelezettség és a távollévők közötti adásvételi szerződések esetében a fogyasztókat megillető indokolás nélküli elállási jog tekintetében is a magyar jogszabályokat kell alkalmazni.

A vállalkozást tehát a laptop esetében a termék átvételétől számított egy éves időtartamra jótállási kötelezettség terheli, amelynek alapján köteles helytállni a termék minden olyan hibája miatt, amely a teljesítést megelőző okból keletkezett. Ez idő alatt bekövetkezett meghibásodások esetében a bizonyítási kötelezettség a vállalkozást terheli a felelősség alóli mentesüléshez.

A jótállási felelősség alapján a fogyasztó elsődlegesen a termék kijavítását vagy annak kicserélést követelheti, a vállalkozásnak pedig törekednie kell arra, hogy ez 15 napon belül megtörténjen. Jelen esetben a vállalkozás nem köteles a kicserélést teljesíteni, ha az lehetetlen vagy számára aránytalan többletköltséget eredményezne más jótállási igény teljesítésével összehasonítva.

Ha a vállalkozás a kicserélési vagy a kijavítási kötelezettségének nem tud eleget tenni vagy azt nem vállalta, akkor a fogyasztó jogosult megfelelő mértékű árleszállítást követelni, a hibát a vállalkozás költségére maga is kijavíttathatja, illetve a szerződéstől elállhat.

A levélben jelzett Európai Uniós rendelkezések mellett tehát a fogyasztók közvetlenül a magyar jogszabályokra hivatkozva is tehetnek írásbeli panaszt a vállalkozással szemben, amelyre a cégnek legkésőbb 30 napon belül kell szintén írásban, indokolással ellátva választ adnia. Ha ez nem történne meg, akkor a fogyasztó jogosult a magyar fogyasztóvédelmi hatósághoz bejelentést tenni a fogyasztói jogok megsértése miatt.

Abban az esetben pedig, ha a vállalkozás elutasítja a fogyasztó panaszát, akkor a bírósági eljárás megindítása mellett a Budapesti Békéltető Testület eljárását tudja kezdeményezni, mert határon átnyúló jogvitáról van szó. A fogyasztó ezt meghaladóan pedig a magyar Európai Fogyasztói Központhoz is tud fordulni az igénye érvényesítése érdekében.

Felhasznált jogszabályok:

- 151/2003. (IX. 22.) Korm. rendelet az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó
kötelező jótállásról 
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juhaszvik 2019.03.18. 12:11:53

és ez egyre rosszabb lesz, egyre magasabb ívben tojnak a panaszokra a cégek, mert
1. Magyarországon a fogyasztóvédelem a béka feneke alatt van
2. Magyarországon az ügyfelek elégedettségének a figyelembevétele a béka feneke alatt van
3. Magyarországon nagyjából minden a béka feneke alatt van (a foci is, pedig arra még forrás is van)

KaTe 2019.03.18. 12:44:04

"Olvadtan, égetten, veszélyesen"
- Itt azért némi túlzást érzek. Fogalmazzunk úgy, hogy esztétikai hibás. Mondjuk ha nem tervezi eladni, akkor pont senkit nem érdekel, hiszen az a része alul van. Nyilván úgy voltak vele, hogy olcsóbb és költséghatékonyabb ha alkatrészt cserélnek benne, minthogy adjanak a posztolónak egy zsír új laptopot. Először nem ártana kipróbálni, hogy valóban veszélyes -e az a laptop. Természetesen kamerával, tanukkal.

Ha a posztolót zavarja (engem mondjuk biztosan zavarna, mert így az életbe nem adok túl rajta) akkor jelezze az emagnak, hogy ő pont ugyanolyan színben szeretné viszontlátni azt a rácsot, ahogyan az eredetileg volt. Valószínűleg az emag azzal fog védekezni, hogy az égésnyom a termék használhatóságát nem befolyásolja a hiba pedig javítva lett.

Kérdés, hogy jogosan követelhetem -e az eredeti állapot helyreállítását egy ilyen látható, bár a használhatóságot nem befolyásoló sérülésnél. (ami lehet max. 1cm*1cm)

herk 2019.03.18. 12:48:39

Én az ilyenek miatt kötök józanparasztiész-biztositást.
A termék ára egy magyar, üzlettel rendelkező boltban = Emag ár + józanparasztiész-biztositás

Rugovicsvalagba 2019.03.18. 13:16:43

@herk: Az pontosan micsoda is ? Milyen feltételekkel, milyen áron mit teljesít ? Mert sok a kamu szöveg ilyen fronton.

2019.03.18. 13:28:06

Én csak azt nem értem,mijahalálretkesfaxáért kell annak a román szarnak az oldalán vásárolni?A környezetemben nincs olyan ember aki már legalább egyszer ne baxott volna rá valamilyen-főleg elektronikai-termékkel náluk.Az engem nem győzőtt meg,hogy mert olcsók(tényleg az???)

fiktiv állat 2019.03.18. 13:50:39

@KaTe: Mondjuk ha elolvasnád, akkor nem osztanád az észt , vigyáznék rá a helyedben, amúgy is kevés jutott neked.
A posztolót nem az zavarja hogy megolvadt a szellőző, hanem az, hogy a szerviz nem talált hibát. Márpedig valamitől a gép felforrósodott és szétfolyatta a műanyagot. Gyníthatóan a belső alkatrészek sem úszták meg hiba nélkül az esetet, ez viszont elég jól szokott látszódni. Tehát itt nem esztétikai gondról van szó, és nem arról hogy nem tudja eladni,hanem arról, hogy valszeg a szerviz közelében sem járt a készülék, és úgy rossz továbbra is ahogy van.

KaTe 2019.03.18. 14:13:07

@fiktiv állat: Szerintem meg neked vannak súlyos szövegértelmezési gondjaid.

"2019. január 2-án minden értesítés nélkül egy futár kézbesítette"
"ezért ismét kitöltöttem az Emag honlapját egy szervizlapot (...) A levelet elküldtem az Emagnak valamint elhelyeztem a laptop csomagjában. "
"Ma, 2019. 01. 30-án érkezett egy email, miszerint a szerviz nem észlelt hibát, ezért visszaküldik nekem a terméket."

Tehát, kedves személyeskedő, fiktiv bar** izé, állat, a posztoló a terméket KÉTSZER küldte el az emagnak, első esetben - valószínűleg - javították, csak ugye nem merte bekapcsolni, mert ott volt az égésnyom a rácson, míg a második esetben visszaküldték azzal, hogy nem tapasztaltak hibát.

Okosíts még, kérlek.

juhaszvik 2019.03.18. 14:15:27

@fiktiv állat: ez így azért nem egészen egyértelmű:
1. arról nincs szó, hogy nem javították ki, vagy nem találtak hibát az első alkalommal, mivel a posztoló csak annyit írt, hogy "értesítés nélkül egy futár kézbesítette a laptopot", azt nem, hogy ne lettek volna dokumentumok csatolva hozzá
2. a posztoló semmit nem ír arról, hogy üzembehelyezte-e a gépet, és hogy jelentkezett-e a korábbi probléma
3. az egész szövegből következhet az is, hogy a "szerviz nem észlelt hibát" válasz már a második visszaküldésre vonatkozott, amikor a látható égési nyomok miatt panaszkodott a posztoló

persze nem védeni akarom az emagot, de van benne ráció, amit @KaTe: mondott.

Secnir 2019.03.18. 14:25:07

@KaTe:
""Olvadtan, égetten, veszélyesen"
- Itt azért némi túlzást érzek. Fogalmazzunk úgy, hogy esztétikai hibás."

szia
régóta foglalkozom számítógépekkel, és nyugodtan ki merem jelenteni, hogy igen, a notebook háza megolvadhat. Igen, vannak benne olyan alkatrészek, amik ha elpukkannak, akkor égett szaga van, és akár veszélyes is lehet. továbbmegyek, magam is láttam ilyet (bár nem sajátot), és egy elegáns mozdulattal ment a kukába. elképzelhető, hogy a user volt a hibás, mert például a beszívó oldali rész állandóan a pokrócon volt, és teleszívta szöszmösszel, ami meggyulladt, ezt simán el tudom képzelni, mert gyakori probléma, de ezt akkor a cégnek jeleznie kell(ett volna)...
(a mostani gépem egy lenovo t470, féléves, és már kétszer kellett takarítanom a szellőzőjét, pedig bent dokkolón, otthon asztalon van...)

2019.03.18. 16:43:21

A probléma onnan indul, hogy az Emag, és még jópár más webshop Magyarországon nem forgalmazott, így gyártói garanciával nem rendelkező termékeket árul. Helyette van webshop garancia. Én már rendeltem anno terméket ilyen webshopból, úgy tekintve, hogy ha elromlik, így jártam, de egy laptop bőven túl van azon a lélektani határon, hogy ezt megkockáztassam.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2019.03.18. 17:10:14

Talán kicserélték az alkatrészt benne és a burkolatát nem. Nem láttuk a munkalapot, ez az infó kevés. A laptop háza szervizes által bontható.

Volt egy Dell tápegységem ami 3 vagy 4 év után nagyon füstölt, szikrázott és nem mertem használni. Cserélték (de nem csak a belsejét.. ezek nem megbonthatóak roncsolás nélkül).

Hogy is volt az a történek a románokkal és a lovakkal ? :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.03.18. 17:50:50

Az európai fogyasztói központ is egy nagy halom teveszar. Pont ugyanaz a nulla szolgáltatás, mint a többi állami semmi. Kár az időt pazarolni velük.

Quuuziii 2019.03.18. 18:35:11

Az eMag-ról vásárolni kb olyan, mint az utcán a cigányoktól. Max kicsivel kémyelmesebb.

KaTe 2019.03.18. 19:26:01

@Quuuziii: Megnézném azt a cigányt, aki térítésmentesen házhoz jön a termékért, ha 14 napon belül elállsz a vásárlástól...

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Szerintem elsőkörben kicserélték a meghibásodott alkatrész(eke)t, csak a posztoló nem merte bekapcsolni, mert ott volt az égésnyom a burkolaton. A kérdés, hogy a posztoló jogosan várja-e az emagtól, hogy a komplett gépházat (ami nyilván egy új laptopot jelent) cseréljék többletköltségen, vagy fogadja el azt, hogy a termék javítva lett - "kisebb" szépséghibával.

@Secnir: Szia! Én a képen látható kb. 1cm2 égésnyomról nem vonnék le messzemenő következtetéseket a gép állapotáról. Pláne, hogy a típust sem ismerjük. A posztoló viszont kerek-perec kijelentette, hogy a gép veszélyes, holott még be se kapcsolta. Ha a posztoló egy új gépet szeretne, akkor mondja azt az emagnak.

Quuuziii 2019.03.18. 20:12:39

@KaTe: pedig hazhoz jön az. Még ki is költöztet akár. ;)

Quuuziii 2019.03.18. 20:14:52

@KaTe: egyébként melyik részét nem értetted annak hogy "max kicsivel kényelmesebb"? Nekem mondjuk az is új, hogy az eMag térítésmentesen házhoz jön 14 napos elállás esetén.

MrZed001 2019.03.18. 22:00:40

@KaTe:
"Fogalmazzunk úgy, hogy esztétikai hibás."

NA ITT álljon meg a nászmenet !
Ha te vettél egy terméket, akkor te AZT a terméket vetted meg. Nem egy kiégett, vagy egyéb módon roncsolt, "esztétikai hibásat" !!

Tovább megyek. Ha a termék "önmagában" okoz kárt, az ugyanúgy nem "esztétikai hiba", hanem HIBÁS TELJESÍTÉS ! (és mint ilyen garanciális javítás, cserealap)

Szépen is néznénk ki, hogy ha pl a laptop tetején égetne egy 10cm-eres lyukat, erre ráfogná szerviz, hogy az csak "esztétikai hiba" !!
Az tömören = SZ.A.R !

Még tovább megyek. Hol van az emag hibaelhárításáról a jegyzőkönyv ?
Hol van a cserélt alkatrészekről a tételes hibalista ?
Hol van a módosított, főelem esetén teljesen újraindult GARANCIAJEGY ?
Hogy van az hogy vásárlóval azt se közlik, hogy csináltak-e valamit, vagy mit csináltak ?
Hogy meri szomszédnak odaadni futár a terméket ?
Törekednie kell 15 nap javítási időre (bírói gyakorlat alapján a duplája a még megengedhető), tehát 30 nap után jogkövető módon miért nem ajánlott emag maga fel a cserét vagy ár vissza ?

A vásárló helyében 16. napon ügyvédi felszólítás, hogy csere vagy pénz vissza (15 nap határidővel) és 31. napon adtam volna be a fizetési meghagyást emag ellen.
Aztán vagy ellentmond és a bíróságon kell védenie magát (esélye sincs, és még a perköltség is a nyakába szakad), vagy szépen fizeti vissza az árát mint a katonatiszt.

Még hogy esztétikai hibás ... és jól van az úgy ... eszem megáll.

DeiFlagellum 2019.03.18. 22:30:24

Méghogy "olcsó"... ugyanmár, ezt sem lehet rá mondani.
Keresel egy terméket, rákeresel árgépen, árukeresőn, és kiderül, hogy az emag árai általában magasabbak, mint az ugyanolyan terméket árusító magyar boltoké, inkább középmezőny, mint a nyertes, alacsony szint. Ezért én sosem voltam rákényszerülve, hogy tőlük vegyek, mert mindig van és lesz olcsóbb, magyar, nemátverős cég. pont.

KaTe 2019.03.18. 23:12:09

@MrZed001: Ki állított olyat, hogy "jól van az úgy" ?

Mi az a "hibaelhárítási jegyzőkönyv"? Milyen az a "tételes hibalista"? Honnan tudjuk, hogy egy főelem is cserélve lett?
Van egy darab munkalap, rajta az elvégzett javítás. Ezen kívül mi mást szoktak még mellékelni?

"Szépen is néznénk ki, hogy ha pl a laptop tetején égetne egy 10cm-eres lyukat, erre ráfogná szerviz, hogy az csak "esztétikai hiba" !! "
- ha a laptop tetején égetne egy 10cm-(e)res lyukat, akkor a laptop használhatatlan lenne. Itt ami látható, az kb. egy centis égésnyom az egyik szellőzőrácson. A kettő között szakadéknyi különbség van. Megismétlem, senki sem állította, hogy ez így rendben volna.

MrZed001 2019.03.19. 02:32:54

@KaTe:
"Mi az a "hibaelhárítási jegyzőkönyv"?"

A javítási munkalap valójában több "dokumentum" egybe gyúrva.
Mi is szerepel rajta:
- Hiba leírása
- Elvégzett munka leírása
- Felhasznált munkaanyag
- meg a szokásos sallang mint mikor átadva, ki javította, javítás vége

Azaz bele van gyúrva a hibaelhárítási jegyzőkönyv és a tételes hibalista (felhasznált alkatrész/anyaglista néven ... nos igen, sz-rul van belegyúrva, de ott van).

Azt hogy főelem lett cserélve azonnal látnod kell, lévén ott szerepel rajta a tétel NEVE és ÁRA is.
Arra az alkatrészre eleve ÚJRAINDUL a garancia.

Azon hogy mi a főelem el lehet vitázni bíróságon, de azért elég jól körülírható, hogy pl egy táp/alaplap/proci az, addig egy billentyű/gomb nem.

"ha a laptop tetején égetne egy 10cm-(e)res lyukat, akkor a laptop használhatatlan lenne"
Nem lenne az. Csak igen ronda a megfolyt műanyag.

"Megismétlem, senki sem állította, hogy ez így rendben volna. "
Nos, de. TE.
Idézlek: "Fogalmazzunk úgy, hogy esztétikai hibás."
Ezzel a mondatoddal durván degradáltad, pitinek nyilvánítottad a hibát.
Kb a van egy karc a tetején szintűre.
Amit még mindig nem értesz, hogy a karcot a user ejti (külsérelmi mechanikai), de ha maga a gép olvassza meg a saját belsejét, az nem lehet a user hibája.
Ráadásul, láttad te, hogy belül milyen égés/olvadásnyom van ?
Mert az hogy kívülről 1 centi, az egy dolog. Bent attól elolvadhattak, elporladhattak csavarzó pontok, patentok (mechanikai), vagy akár alaplap/táp/SZIGETELÉS (elektronikai).
A vevő jól tette, hogy nem merte bekapcsolni.
Tudod te mit tud tenni egy géppel/elektronikával egy elporladt műanyag miatt elszabadult csavar ? (hogy csak tényleg egy banális esetet mondjak)

Nem probléma ha műszaki antitalentum vagy, de akkor ne próbáld másokra ráerőszakolni a VÉLEMÉNYEDET.

A kedvenc idézetem (The Orville - Majority Rule), ismét találó:
"I believe you are confusing opinion with knowledge."

ebella 2019.03.19. 04:13:22

@juhaszvik1: Mostanában felújítottuk a konyhát. Sok cuccot vettünk. A grilles mikrót a Média Markt-nál. Elsőnek azt és egyből baj volt vele. Még azt is kifizették, hogy visszaportáztam nekik. Azután nem is gondolkodtam más cégben, ha néhány ezerrel olcsóbban meg is vehettem volna a hűtőt (vagy a tűzhelyet) például másnál. (De mit számít háromezer, háromszázötvenezernél?) Na azzal is volt egy kis félreértés, de az ügyfélszolgálat egyrészt akkor is azonnal rendelkezésemre állt, és azonnal intézkedett. Azonnal, nem majd előbb megvizsgáljuk, stb. Érdemes őket kipróbálni! Nem biztos, hogy a legolcsóbbak (bár szinte nincs különbség), de az biztos, hogy rendkívül vásárlóbarát az ügyintézésük.

Évekkel ezelőtt is vettem egy rossz hajnyírót. Akkor még személyesen. Fizikailag működött, de nem nyírta rendesen az ember haját. Azt is szó nélkül, egy negyedévvel később visszavették, pedig "csak" annyi volt a bajom, hogy nem jó minőség, működni működik. És még csak le se kellett vásárolnom az árát. Visszakaptam.

Csak ajánlani tudom őket.

2019.03.19. 07:52:12

@DeiFlagellum:
Gyakran magasan a legolcsóbb. Pl. vettem egy fényképezőgépet black friday idején, előtte és utána 100 ezer körül volt, akkor Emagnál 70 ezerre árazták le, a második legolcsóbb helyen 85 ezer Ft-ra. Természetesen utóbbinál vettem meg, mert ez már túl van azon a lélektani határon, hogy szürkeimportos webshopból vegyem ahol ugrik a gyári garancia, a másik helyen meg gyári garanciával volt.

Persze ha egy termékből több webshop garanciás bolt is van az árukeresőn, akkor lehet, hogy gyakran messze nem a legolcsóbb az emag, de a szürkeimportos webshopok jellemzően olcsóbbak az hazai nagykerekből beszerző webshopokhoz képrst.

evilwolf 2019.03.19. 09:27:47

Ebben a qrva országban hiába vannak a törvények, mivel a hatóság magasan tesz a polgárok panaszaira. A hatóság csak azokra a cégekre ugrik, amit maguk néztek ki.
A bírósági perkezdeményezést is teljesen ellehetetlenítette ez a mocsok fidesz kormány, azért, hogy ne kelljen foglalkozni magán problémákkal, és az EU kifogásolta a hosszú tárgyalási időket.
Erre a fideszes megoldás, hogy elveszi az emberek kedvét a jogi megoldásoktól.
Na, ezt láthatja mindenki, hogyan intéződnek az ügyek ebben az országban, erre mégis beleviszi magát olyan hülyeségekbe mint a látatlanban vásárlás.
Tele van vele a sajtó, hogy a neten rendelt áruval mi minden történhet, a vásárló hogyan járhat pórul, mégis rendelik az árut.
Oszt úgy járnak, ahogy az itt is olvasható rendszeresen. A sok rossz példa ellenére sem kell nevet változtatnia egy cégnek, mert a magyarokat újra és újra hülyére lehet venni ugyanazzal a történettel.
És mivel az átvert emberek töredéke próbál meg valamit tenni és ő sem jut semmire, ezért ez nálunk így is marad.
Két megoldás lenne erre:
1., a zemberek az államra gyakorolnának nyomást a törvények, jogok betartatására. Zúzni kellene a jegyzők, a hivatalnokok fejét, hogy vannak a törvények, és ők azért kapják a fizetésüket, hogy betartassák azokat.
2., Ha azt hallom valahol, hogy egy cég kicseszett valakivel, akkor nem rendelek tőle. De rendel, mert azt hiszi, majd őt, pont őt nem fogják hülyérevenni. De ha épp senki nem rendelne az ilyenektől, akkor biza vagy változtatna a mocskosságán, vagy eltűnne a süllyesztőbe.
Egymás hegyén-hátán vannak boltok, ugyanazt árulják, mégis rendelnie kell.
Ja, mert olcsóbb? Tényleg? :-)))

KaTe 2019.03.19. 09:54:21

@MrZed001:
1. Tehát MUNKALAP. Te úgy beszéltél róla, mintha egy egész paksamétát kellett volna mellékelniük a javításhoz. Ezzel ellentétben lehetett kb. fél oldal.

"és a szintén román nyelven írt szervizlapot, mely érdemi információt nem tartalmazott."
- A posztoló kapott ilyet, igaz, románul. (ami nyilvánvalóan nem frankó)

"Nem lenne az. Csak igen ronda a megfolyt műanyag."
- Ami a használhatóságát igencsak befolyásolná ellentétben a rácson lévő deformálódással. Egy 10 centis lyuk elég komoly károsodást feltételez a szerkezetben és az alkatrészekben is. Valószínűleg nem lehetne gazdaságosan javítani. Nagyot akartál mondani, érthető, hiszen fel voltál háborodva.

"Ezzel a mondatoddal durván degradáltad, pitinek nyilvánítottad a hibát. "
- Amit én a képen látok az jelenlegi formájában egy esztétikai hiba, a laptop ettől függetlenül még működhet hibátlanul. Mikor a posztoló másodjára visszaküldte a terméket az emag is ugyanezt állította. Még egyszer leírom, mert látom szeretjük kiforgatni mások szavát - a személyeskedés mellett: A látottak alapján -szerintem- nem jelenthető ki egyértelműen, hogy ez a laptop életveszélyes. A többi feltételezésed a konkrét esetben pont annyit ér, mint amit én "műszaki antitalentumként" leírtam.

"de akkor ne próbáld másokra ráerőszakolni a VÉLEMÉNYEDET. "
- Kire erőszakoltam rá a VÉLEMÉNYEM? És miért nagybetűkkel? Elmondtam, hogy a termék szerintem nem veszélyes, ahogyan az emag szerint sem az, mivel másodjára nem tapasztaltak hibát. Megindokoltam, hogy miért nem tartom annak. Ettől függetlenül egyáltalán nem tartom korrektnek, hogy a posztoló így kapta vissza a laptopot.

Nagyon egyszerű a megoldás. Mivel a posztolónak a hiba javítása érthető okokból nem felel meg, ezért hibás teljesítésre hivatkozva elállhat a vásárlástól.

Sajnos nekem nincs kedvenc idézetem, pedig tudom, hogy anélkül sosem leszünk egy súlycsoportban. Majd keresek neked egyet.
(Nem fogok.)

Terézágyú 2019.03.19. 09:57:10

@MrZed001:
"Mert az hogy kívülről 1 centi, az egy dolog. Bent attól elolvadhattak, elporladhattak csavarzó pontok, patentok (mechanikai), vagy akár alaplap/táp/SZIGETELÉS (elektronikai).
A vevő jól tette, hogy nem merte bekapcsolni."

Három eset van (azt nem számítva, hogy se belül, se kívül nem csináltak semmit):

1. belül is minden égettet kicseréltek, és kívül is. A vevő akkor be merte volna kapcsolni. De ez sem biztosíték arra, hogy a túlmelegedés valóban nem fog megtörténni még egyszer.

2. belül mindent kicserélnek, de a külső lemezt, úgy hagyják. A vevő így nem merte bekapcsolni, holott lehet hogy a gépe teljesen biztonságos.

3. belül úgy hagytak mindent, de a külsejét kicserélték. A vevő így be merte volna kapcsolni - holott lehet hogy tényleg veszélyes a gép!

Szóval ez alapján nem lehet tudni. Azt főleg nem, hogy van-e a gépben "egy elporladt műanyag miatt elszabadult csavar" - ahogy írod....
Ilyen előfordulhat akkor is, ha kívül-belül megcsinálták.

Nyilván, sokkal egyszerűbb volt régen, amikor az ember eleve találkozott a szerelővel, és az elmondta neki, hogy "megcsináltam belül mindent, de a külső rácsot nem cseréltem le, mert felesleges, jó lesz így?"

Persze az alapvető kérdés, most is a BIZALOM. Bízunk-e annyira a szerelőkben (bármilyen mesteremberben), hogy elfogadjuk azt, amit mond?............................................

lacas65 2019.03.19. 11:19:03

Nem igazán értem, hogy egy ilyen eset, hogy lehet vita tárgya. A laptopon 2 hiba keletkezett. Egy belső műszaki és ennek következtében egy külső esztétikai. Ha Te okozol esztétikai hibát a terméken, akkor csak egy esetben tudod úgy javíttatni, hogy ne téged terheljen, ha aranyáron kötöttél rá kiterjesztett biztosítást. Ha ezt nem tetted meg, akkor így jártál, a repedt, törött, olvadt, sérült termékeddel, az értékvesztése a te károd.
Ha biztosításod van vagy egy műszaki hiba okozta a külső sérülést, az a gyártó kára. Totál mindegy mekkora a felületi sérülés, hol helyezkedik el, mert látható helyen van, a felületén, a vásárlót akkor is kár éri, mert a vásárolt terméke értéke jelentősen csökkent, a gyártó hibájából.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.03.19. 11:22:05

@KaTe: nem értek teljesen egyet veled, bár az információk hiányosak. Ha az olvadt ház és a réseken át látható fém háló továbbra is égési nyomokat mutat, te be mernéd kapcsolni a készüléket?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.03.19. 11:26:39

@KaTe: vezesd le a logikád az autódra. Veszel egy vadiúj autót. Két hét múlva az akksi felrobban, a környezetét kissé szétmarja.
A javítás kimerül az akksi cseréjével, a szervíz azt mondja, az autó működik, a szétmart karosszéria és egyéb elemek pusztán esztétikai hiba, jóvanazúgy!

yerico1 2019.03.19. 11:45:02

@KaTe: Természetesen követelheti, hiszen a vételkori állapotot kell helyreállítani, a karcokat - használat nyomait - természetesen nem beleértve. De az égett, olvadt műanyag nem tekinthető természetes használati nyomnak. A cseréje amúgy nem olcsó. Egy HP laptopnak sikerült megolvasztani a felső részét, okosan úgy lett lerakva, hogy hozzáért egy olvasólámpa, mögötte kijelző nem sérült. 40E forintba került a cseréje. Viszont mivel bemutatózni jártam vele, nem jelenhettem meg egy szétégett notebookkal. A különbség annyi volt csak, hogy ez egyértelműen user error volt, nem gyári hiba.

vackor1 2019.03.19. 11:50:43

@MrZed001: Az sem jobb ha azt írják , hogy megjavították. Pár éves történet, szintén emag , HP laptop. Két év garit írt vásárlásnál, másfél évvel később ventilátor zúg. Hívom itthoni HP-t , sorozatszámból kiderül, hogy a gyári gari az csak egy év, a másodikat emag "adja" vmi román szervizben..Legyen akkor emag .. Jönnek , elviszik , majd visszahozzák két hét múlva , érdeklődésre hétfőn még azt a tájékoztatást kapom , hogy még meg sem nézték a gépet ( konkrétan azt mondták, hogy még a polcon van ) , szerdán meghozta futár valami szerelési lappal ( vagy mi ) együtt .... Venti ugyanúgy zörög , nyilván szét sem szedték , mert aztán vettem bele egy egyet itthon és betetettem , onnan probléma megoldódott . Nem akartam megint hetekig nem használni azt a gépet , hogy megállapítsák , hogy szerintük nincs baj a géppel . Mai napig megvan , PC-ként üzemel :)) .. Mostani HP-ra négy év gari van , nem elviszik és visszahozzák, pixelhibás lett a kijelzője 3 éves korában, házhoz jött a technikus , itt cserélte másfél óra alatt , igaz itthoni vásárlás.

yerico1 2019.03.19. 11:55:09

@ebella: MM-nél tényleg nem nagyon kötözködnek garanciával, elég rugalmasan állnak hozzá, legalábbis velem szemben igyekeztek mindig olyan megoldást találni, ami nekem volna jó, mint vevőnek. Ebből a szempontból tényleg le a kalappal előttük. Kedvenc témám a hűtőm. Kihozták házhoz, de nem volt időm kicsomagolni. Utána láttam csak, hogy megsérült, egy helyen benyomódott. Bementem a boltba, előre felkészülve, hogy veszekednem kell majd, de meglepődtem. Azt mondták, hogy természetesen kicserélik szó nélkül, fizetik a fuvart oda, vissza, és kapok egy újat, vagy mondjuk csökkentik a vételárat egy kellemes összeggel. Ebben maradtunk. Azóta van egy szexepiles hűtőm, ami hibátlanul működik, csak egy helyen benyomódott. Viszont mindig tudom, hogy az enyém.

yerico1 2019.03.19. 12:02:49

@Igazamvanvagyigazamvan?: Autó témához. Mercedes, 20 milliót meghaladó vételárral , pontos összeg ismeretlen, de ezeket simán lehet a duplájára is konfigurálni. Lepattogzott az első lökhárító, tulaj garanciában akarta fényeztetni, kereskedő szerint nem garanciális hiba. Tulaj elment egy autómatricáshoz, és szépen telibe matricáztatta "Ez a szar eladó" felirattal, leparkolta a kereskedés elé, bezárta, és otthagyta. Másnap csörögnek, hogy jön a DB egyik fejese, inkább lefényezik, csak el kellene állni a kereskedés elől, nehogy meglássa. Ő ugyan nem, felutazott nagyfaluba, 3 óra az út, a kulcs nála van. A kereskedő azonnal ugrasztotta az egyik emberét a kulcsért, és újrafényezték. Akkor már belefért a garanciába.

Secnir 2019.03.19. 12:15:17

@KaTe:
"Én a képen látható kb. 1cm2 égésnyomról nem vonnék le messzemenő következtetéseket a gép állapotáról."
-mert te nem foglalkozol informatikával. 1cm2 égésnyomról messzemenő következtetéseket lehet levonni, mert egy notebookban nem fordulhat elő olyan eset, hogy valami megolvasszon valamit. egy kazánban igen, egy pákánál elvárás, de egy notebooknál NEM. bárki bármit is mond.

"Pláne, hogy a típust sem ismerjük"
a típust nem ismerjük, a gyártót igen: Lenovo, ott áll feljebb, a lenovo support próbálta meg vele felvenni a kapcsolatot. de amúgy tökmindegy, milyen típus: egy gyártó sem adja el úgy a notiját, hogy "helyenként olvadt műanyagcseppek és a táp felől amperszag várható". sőt!

Isaac Milo Mendez 2019.03.19. 12:15:21

Csak azt nem értem, hogy ha valakinek saját jogásza van, akkor miért vásárol ilyen ócska helyeken? Nekem ugyan nincs saját jogászom, de eszembe nem jutna úgy terméket vásárolni, hogy nem tapogatom meg előtte. Már elnézést, de ez egy tipikus magyar sztori. Tonnaszámra vannak ilyen történetek, ez mitől más?

2019.03.19. 12:15:28

Lehet itt csűrni-csavarni, meg a kommentszekcióban a kerekskedőknek okoskodni, de attól még tény: kultúrországban a két hónapos elfüstölt-megolvadt burkolatú laptopot földig hajoló bocsánatkérések közepette cserélik újra, nem pedig közlik, hogy ez ilyen, csá, kuss. és értem én, hogy elsőre "javítva" küldték vissza, de az csak a vadkeleten garanciális javítás, hogy visszaküldik ugyanolyan olvadt burkolattal, szóra sem méltatva a javítás mikéntjét. és ha javították is, akkor is jár hozzá az új, nem olvadt burkolat, mert a vevő nem úgy vette, nem úgy kell visszakapnia. Ezt csak itt lehet kimagyarázni, ahol a kereskedelem színvonala még mindig a '70-es éveket idézi.

Kondom Keselyű 2019.03.19. 12:20:26

Mazlija van, hogy az Emagon vette. Itthon a TMX szervizeli a lenovot :DDDDD

Nem tudom,mire megy amugy a commentekben a csata?
Ez nem szurke tortenet, nincs vagy-vagy.
A noti megserult kivulrol.
Nem a felhasznalo okozta a serulest,megsem javitottak.
Nincs mirol beszelni,le kell cserelni az erintett kulso alkatreszt.

Hogy a belso hiba elharult-e veglegesen, azt nem tudni, de nem is szamit, mert ha ujra elojon,akkor mar valszeg cserelni fogjak az egesz gepet.

Kondom Keselyű 2019.03.19. 12:38:28

@Isaac Milo Mendez:
Kicsit megragadtal a 90-es evekben,ha az egesz online kereskedelmet hulyesegnek tartod,es te meg 2019ben is tapogatnal.

2019.03.19. 12:43:56

@yerico1:
Azért, mert a MM gyári garanciával árulja a cuccot. Az Emag meg hivatalosan valamely más országban forgalmazott terméket ad el, aminek itthon nem tudod érvényesíteni a gyári garanciáját, helyette webshop garancia van, ők küldözgetik ki tudja hová. Cserébe sok esetben olcsóbb, mint a MM meg a többi normális bolt, webshop.

Nancsibacsi 2019.03.19. 12:55:55

@KaTe: ""Olvadtan, égetten, veszélyesen"
- Itt azért némi túlzást érzek. Fogalmazzunk úgy, hogy esztétikai hibás."
Ne fogalmazzunk így, mert ez hülyeség. Egy laptopban a hűtő alatt lehet közel 100 Celsius, de a szellőzőbordánál már 4-50 is durvának számít - ilyen hőmérsékletnél meg a műanyag nem olvad meg. Az olvadt műanyag tüzet okozhat, vagyis ha ez üzemszerű, akkor a termék nem felel meg az XY szabványnak, amely arról szól hogy az elektromos termékenk nem gyulladhatnak ki spontán. Ha a szerviz nem talált semmit, akkor - mivel a tűzveszélyesség bizonyított, hiszen megoldvadt - így teljes termékcsere szükséges. Ha talált volna valamit, akkor lett volna elég az adott komponenst, illetve az ennek a hibájából megsérült burkolatot is cserélnie. De nem talált, így kuka az egész, és a vásárlónak jár egy új készülék.

KaTe 2019.03.19. 13:07:07

@Igazamvanvagyigazamvan?: Az autós példáddal kapcsolatban: Tegyük fel, hogy valamilyen meghibásodás következtében kicsit elfeketedik az autó motorháztetejének alsó része. A meghibásodott alkatrészeket cserélik. Ettől még az autó tökéletesen használható, ellenben esztétikailag kifogásolható!

@Secnir: Feltételezem, hogy a laptopot első körben javították a burkolatot pedig úgy hagyták. Akkor miért is veszélyes?

@Eugene Horse: Egyetértünk. A terméket javították, tehát nem veszélyes. Ellenben ronda.

@Nancsibacsi: Olvasd el még egyszer. A terméket első körben javították, csak a posztoló nem merte bekapcsolni, mert látta az égésnyomot a burkolaton. Ebből ő azt a következtetést vonta le, hogy a termék veszélyes, ezért visszaküldte az emagnak, akik második nekifutásra (feltételezem azért, mert már korábban kicserélték a meghibásodott alkatrészeket) nem találtak semmilyen hibát. Ezt a terméket azért kell cserélni, mert a külsérelmi nyomot nem javítottották, nem azért, mert veszélyes.

Kondom Keselyű 2019.03.19. 13:18:02

@KaTe:
Szerintem ha nagyon vered a balhet ,akkor meg azt is megoldjak,amennyiben garis az auto.
Raadasul ott is santit, hogy a noti aljat egy uzleti targyalasrol tavozaskor latjak a partnereid,mig a motorhazteto aljat nem annyira.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.03.19. 13:32:20

@KaTe: feltételezések. Egy biztos: én nem kapcsolnám be. Az autó: ha a meghibásodás esztétikai nyomot hagyott, avagy feltételezhető egyéb másodlagos sérülés, azt is javítani kell.
Ha a fotót megnézed, látszik, hogy a fém is kapott hőterhelést. Így jogos a kétely, hogy a gépház belsejében is lehetnek hősérülések, amik nem lettek kijavítva.

Tikakukac 2019.03.19. 14:12:49

Nem bírtam végigolvasni ezt a threadet, biztosan sokan megmondják, hogy ez így jó és rendben van. Igaz, életükben nem láttak még szerintem egy magányos szilícium lapkát sem, de hát ilyenek ezek a megmondóemberek.

Ennek úgy nézett volna ki a megoldása: lapcsere vagy ha éppen külön cikkszámon futott a kiégett alkatrész helye, akkor annak a cseréje, plusz minden más csere, amit ez a hiba okozott vagy a szerelés közben keletkezett. Pont.
Hogy ez miért nem történt meg? Sok ész nem kell hozzá. Ahogy itthon a TMX úgy a román kollégák is alkatrész hiányban vannak. Olcsó gép kell? Nagy hardver? Az úgy lesz, hogy a support egyenlő lesz a nullával. Lehet a kasszához fáradni. Megérte így is a gépsas?

2019.03.19. 14:30:40

@KaTe: "Egyetértünk. A terméket javították, tehát nem veszélyes. Ellenben ronda." - dehogy értünk egyet. A termék javításáról nincs info, lehet hogy babráltak vele, lehet hogy nem. Az meg, hogy ronda, az nem az alapállapot, a termék nem lett garanciálisan helyreállítva, ha egy, nem a felhasználóra visszavezethető hiba miatt károsodott a burkolata. Ilyenkor olyan állapotban kell visszaadni, amilyenben alapállapotban volt. nem a júzer égette ki az asztali lámpával, a készülék belső hibája okozta a borítás deformációját. Amit bizony rohadtul helyre kellene állítani. Ha jól emlékszem, te valami webáruházas madár vagy, így megértem, hogy szerinted ez így jó, gondolom te is így kezeled a garanciát, igaz hogy leolvadt, de valamit mókoltunk, jó lesz ez a parasztnak, aztán hogy ott az olvadás nyoma, hát hadd legyen, nem kell nézni. Jó lenne ha közreadnád milyen boltot viszel, lepraként kerülném.

Alick 2019.03.19. 14:31:53

Aki az eMag-nál vásárol, sikeres ember nem lehet. :)

Kondom Keselyű 2019.03.19. 14:39:17

@Igazamvanvagyigazamvan?:
igen,ez a legneccesebb.
Mar a muanyagnak sem szabadna a 100 fokon throttlingolo cuccoktol megolvadnia,de itt nem csak deformalodott muanyag,de egett fem is van, ami nagyon-nagyon necces.
Mivel ilyenkor az alaplapot es a hazat is illene cserelni,egyszerubb javitas helyett adni egy masikat,a kijelzo meg mehet valami refurbished gepbe.

Secnir 2019.03.19. 14:50:04

@KaTe:
" Feltételezem, hogy a laptopot első körben javították a burkolatot pedig úgy hagyták."
a garanciális javítás keretében minden érintett alkatrészt ki kell cserélni. a megégettet is, a megolvadtat is, a töröttet is.

KaTe 2019.03.19. 15:06:49

@Eugene Horse: Mondtam én egy szóval is, hogy ez így rendben volna? Továbbra sem tudjuk, hogy a termék veszélyes -e, mivel a posztoló ki sem próbálta. Nem azért kell visszaküldeni, mert veszélyes, vagy mert nem működik megfelelően a gép, hanem azért, mert nem javították meg/cserélték ki a sérült burkolatot.

Érdekes, hogy te vagy a harmadik, aki az érvelését személyedkedéssel próbálja nyomatékosítani.

@Igazamvanvagyigazamvan?: Maradjunk annyiban, hogy nem lehet kijelenteni, hogy a gép ebben a formában veszélyes-e vagy sem. A posztoló reklamációja érthető, mivel a sérült elemet nem javították. De ettől még erős túlzás, hogy a gép jelen állapotában veszélyes. Erről szólt a hozzászólásom is.

@Secnir: Ezzel én tökéletesen egyetértek. Viszont még mindig nem értem, hogy mitől veszélyes ez a gép. Ha kap egy új burkolatot, akkor már nem lesz az?

2019.03.19. 15:09:07

@KaTe: talán azért vagyok már a harmadik, mert folyamatosan kreténségeket nyomsz. Hímezel-hámozol, közben alapvetően nincs igazad, a burkolat is javítandó elem a gariban. Na, ki vele, melyik a webshopod?

slowMotion 2019.03.19. 15:28:19

Hmm, nem lehetett volna KIVARNI (mondjuk a lepcsohazban) amig szetolvad? Utana tuti csere ...
Azert ugy halkan megkerdeznem, olvadas kozben volt-e a cuccnak szellozese, vagy a parnaba volt temetve?

Tikakukac 2019.03.19. 15:29:11

@KaTe: Mitől lehet veszélyes? Szerencsére ezt nem tiszted eldönteni. Ha éppen azért, mert a rács széle most már eláll és shortolni tud valamit, amitől leég a gép rendesen, esetleg utána a ház is, akkor azért. Ha csak mert zörögne a gépben időnként, akkor azért. Ha az égett szag miatt, akkor meg azért.

Most már okés vagy soroljak még 1000 változatot arra, hogy miért nem adunk ki ilyet sosem kezünkből? Sosem jutna eszemben sem szignót adni egy olyan munkalapra amit így csináltak meg, függetlenül attól, hogy az egész folyamatot én végeztem vagy csak egy részét. De ugye a hülye még én vagyok, meg aki próbál rendes munkát végezni ezen a szemétdombon.

M_R 2019.03.19. 15:49:23

Ha veszel egy 100 ezer forintnál drágább terméket, amin működése közben megolvad a burkolat, akkor jogos hogy ne csak a belső alkatrészeket cseréljék, hanem a sérült burkolatot is - főleg hogy a burkolat ára jó eséllyel elhanyagolható összeg a belső javításhoz képest (ami ha így megolvad a burkolat, minimum mainbord/processzor hiba)

Ha az így visszakapott laptopot bekapcsolja és 5 perc múlva kigyullad és porrá ég (esetleg a lakása fele is) - na akkor aztán lehet bíróságon pereskedni szakértőkkel 5-6 évig.

Ha a laptop zsanér adja meg magát fél év után (ami sajnos az olcsóbb laptopoknál megesik) - akkor mit csinál az Emag szervize? Rászögel helyette a egy budiajtó zsanért oszt' jóvan...

DR. Smit Pal 2019.03.19. 15:53:15

Talan nem kene a mocskos tolvaj romanoktol laptopot vasarolni. Majd ha visszaadjak Erdelyt, talan utanna.

Isaac Milo Mendez 2019.03.19. 15:58:08

@Kondom Keselyű:
Tévedsz, nagyon:)))))) De azét köszi. Rendszeresen rendelek a netről, de ilyen fos helyekről, nem fogok. Kérlek tartsd tiszteletben. Köszönöm!

2019.03.19. 16:02:24

@KaTe:
De, azért IS vissza kell küldeni, mert veszélyes. Mert nem tudja a posztoló, hogy belül megcsinálták-e, csak azt látja, hogy a hiba okozta esztétikai hibát nem. Ezek után mi a francért bízzon abban, hogy belül meg megcsinálták, és immár nem veszélyes? Mivel nem végezték el a teljes munkát, ezért nem bízhat meg bennük, ezért nem kockáztatott, jól tette.

Egyébként a nem lehet eldönteni az azt jelenti, hogy veszélyes. Már ha érted a veszély fogalmát...

dukeekud 2019.03.19. 16:56:20

Szamomra az a durva, hogy a kep alapjan ugy nezki ki, mintha az a vedoracs aluminiumbol lenne. Nem valoszinu, biztos csak annak nez ki, de ha megis az aluminium olvadt meg, akkor ott BRUTALIS homersekletnek kellett lennie. Akkor mar a kesz csoda kategoriajaba tartozik, hogy az egesz nem borult langba, tehat lehet hogy az ELETVESZELYES kifejezes az nem tulzas.
Ha muanyag, akkor termeszetesen cserelni kellett volna tobbi serult alkatreszel egyutt.
Ha meg aluminiumbol van, es az olvadt meg, akkor minden ilyen laptopot visszakene hivni, es megsemmisiteni mert KOZVESZELYES.

PöcRöfJönMegyTesziADolgát 2019.03.19. 17:08:37

Ez nagyon durva!
Én sem hagynám magam!
Affene a szőröstalpúakba!

A Facebook legőrültebb, legviccesebb hirdetései egy helyen: fbidiotak.blog.hu

lenörd hofstadter 2019.03.19. 17:09:57

"és megkértem a jogászomat, hogy írjon egy levelet, amelyben felhívja a figyelmet a termékbiztonsági törvényre. A levelet elküldtem az Emagnak valamint elhelyeztem a laptop csomagjában. Semmiféle választ nem kaptam rá."

Meg kell hagyni, ezen azért hangosan hahotáztam. legalább kitűzted a lépcsőházban a faliújságra is? Kb. Annyit ér a módszered.

Aranyom, tértivevényes ajánlott, ha biztosra akarsz menni, hogy még véletlenül se mondhassák azt, hogy üres papírlapot kaptak akkor biza közjegyzővel hitelesített okiratként közjegyző küldi oszt benyalhatnak, arra már nem lehet habókolni.
Jogászod la libán vett diplomájával nagy ász lehet, ha lejattoltátok a csomagolás mellé betett levelet mint hivatalos okiratot.

lenörd hofstadter 2019.03.19. 17:12:58

@dukeekud:

Ne lihegd túl. Alut egy laptop proci (és semmilyen más része) a büdös életben nem fog megolvasztani, pláne ha ez csak hűtőrács és messze is van tőle.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.03.19. 17:32:47

@KaTe: a veszélyesség eldöntése nem a fogyasztó dolga. Ha pusztán esztétikai hiba, akkor értékcsökkent a termék. Tehát mindenképp cserélni kell a sérült részt, vagy árcsökkenést felajánlani.

tede 2019.03.19. 17:57:10

El kéne fogadni, hogy a tömegtermelésben legyártott kacatok pár évig működnek normálisan és ennyi. Ha veszel egy laptopot, akkor kezdj el félretenni a következőre és kb 3-5 év múlva megveheted.
Ugye mindenki sz.rér-h.gyér akar venni mindent, miközben az ő munkáját azt fizessék meg. Ez ilyen formában nem működhet, mert ellentmondás.

RHalacska 2019.03.19. 17:59:45

@juhaszvik1: Az ügyfél meg sok éves kapcsolat után 2%-ért máshova megy. Aztán rinyál.

Permetező 2019.03.19. 18:14:34

@tede: a megoldás erre az hogy ne vegyél laptopot

2019.03.19. 18:22:13

@tede:
Hogy jön ez ide, mikor itt konkrétan garanciális időszakban előjövő problémáról van szó?

dukeekud 2019.03.19. 18:34:28

@lenörd hofstadter: Nyilvan nem az elektronika altal termelt ho, hanem valamilyen brutal akkumlator plusz tapegyseg zarlat olvaszthatja meg a 600 fokon olvado aluminiumot.

dukeekud 2019.03.19. 18:38:24

@dukeekud: arra gondolok, hogy maga a hutoracs okozta a zarlatot.

Permetező 2019.03.19. 18:44:25

@dukeekud: a hűtőrács által lehűtött hűvös levegő és a gêpben lévő meleg levegő hőmérséklet különbségének energiája olvasztotta meg a rácsot, egyszerű kêmia....

ese1985 2019.03.19. 19:44:00

@KaTe: hali
Hogy mit szoktak a munkalapon feltüntetni?
Pl. a be- és kiszerelt alkatrészeket. Az elvégzett munkát, mint pl. "alkatrész csere" vagy "tisztítás". Ha ez nem volt rajta (magyarul, nem román nyelven), akkor semmit sem tettek vele. Az is jó formailag, ha "bevizsgálás, a hiba nem tapasztalható" az elvégzett munka.
Ott van még az esztétikai kérdés, mert az új gépemen nem szívesen látnék égés nyomot. Viszont ha ez a beszívott por/szösz miatt keletkezett, azt azért megértem és elfogadom. Csak legyen rajta a munkalapon valami, ami azt jelzi, hogy szakember vizsgálta meg a laptopot.

ese1985 2019.03.19. 19:44:01

@KaTe: hali
Hogy mit szoktak a munkalapon feltüntetni?
Pl. a be- és kiszerelt alkatrészeket. Az elvégzett munkát, mint pl. "alkatrész csere" vagy "tisztítás". Ha ez nem volt rajta (magyarul, nem román nyelven), akkor semmit sem tettek vele. Az is jó formailag, ha "bevizsgálás, a hiba nem tapasztalható" az elvégzett munka.
Ott van még az esztétikai kérdés, mert az új gépemen nem szívesen látnék égés nyomot. Viszont ha ez a beszívott por/szösz miatt keletkezett, azt azért megértem és elfogadom. Csak legyen rajta a munkalapon valami, ami azt jelzi, hogy szakember vizsgálta meg a laptopot.

kolomparlole1114 2019.03.19. 20:47:45

"A fogyasztó ezt meghaladóan pedig a magyar Európai Fogyasztói Központhoz is tud fordulni az igénye érvényesítése érdekében."

És az ide-oda fordulgatásokon kívül pénz ebből mikor lesz? Mert nem az a vevő célja hogy mindenkinek elsírhassa a bánatát, hanem hogy adják vissza a pénzét, mert cserébe nem kapott semmit. Azt ki fogja KIKÉNYSZERÍTENI (nem fordulgatni) az Emagból?

vackor1 2019.03.19. 21:46:42

@kolomparlole1114:
Senki , rendeltem 8 pár cipőt neten - most talán éppen markafair néven megy ugyanaz a cég, két év alatt ez a 4. vagy 5. nevük , volt hungaryfashion, cipomarka, stb. - darabja 15-20 ezer forint volt és mikor megjött , kiderült, hogy ócska, silány hamisítvány, sajnos nem voltam otthon, Édesanyám vette át. Mailre nem reagáltak , saját oldalukon keresztül sem, telefonszám, cím - pesti- természetesen hamis , mikor személyesen akartam visszavinni , mondták, hogy többen keresték már őket , ekkor mentem rendőrségre , ne verjenek már át mindenkit.. Előtte természetesen írtam a magyar és a nemzetközi "fogyvédelemnek" is , mindegyik annyit írt, hogy igazam van, de ők nem tudják érvényesíteni a jogomat.. :)) Na, rendőrség áttette navhoz, az vissza rendőröknek, egyik kapitányság a másiknak , végül vissza navhoz , azóta semmit nem tudok a dologról, ez két éve volt. A cipőket természetesen lefoglalták :)))).. Mivel futárszolgálat hozta és nekik fizettük ki kp . , javasoltam, hogy esetleg kérdezzék már meg a nyomozók a futiszolgálatot kinek utalták el- milyen számlaszámra - az összeget és keressék már meg a tulajdonosát.. Na, ennyi nem ment a derék rendőröknek , mondjuk nem csodálkoztam, mert amikor a "bankkártyámmal" fizettek a franciáknál én öt perc múlva tudtam melyik szállodában történt , akkor is javasoltam, hogy talán szólnának az ottani rendőrségnek , hogy kérdezzék/nézzék meg a bejelentőlapot, hátha.. Na ez 5 éve volt, azóta nem tudták megállapítani, le is zárták a "nyomozást", hogy ismeretlen elkövető, különben is a bank visszaadta a pénzt, mit akarok még.. :))) És ez mind EU-s tagállamban történt, ennyit a szervekről meg a jogérvényesítésről .. :))) Ha profanizálni akarnám, akkor nagy tételben rendelnék gagyi cipőket, cuccokat - gondolom kínából fillérekért - hamis elérhetőséget adnék meg és semmi bajom nem lenne az aranyáron adott sz..r cuccokkal , senki nem foglalkozna a panaszokkal.. :))) A nav is csak a védjegyhamisítás miatt "nyomozott".. :)

MrZed001 2019.03.19. 21:49:35

@KaTe:

Szerintem bőven megkaptad itt a többiektől is a "helyreigazítást" hibás gondolkodásodra, de azért szívesen rú ... válaszolok én is.

"Tehát MUNKALAP. Te úgy beszéltél róla, mintha egy egész paksamétát kellett volna mellékelniük a javításhoz. Ezzel ellentétben lehetett kb. fél oldal"
Ahogy említettem a Munkalap egy több dokumentumot magába foglaló (általában lustaságból) 1-2 lapra sűrített JEGYZŐKÖNYV.
És nem sorolnám, hogy mi minden hiányzik belőle (jobb esetben csatolják mellé), mint mérési jegyzőkönyv (pl kocsinál fék, teljesítmény, lengéscsillapító (rázópad) ... elektromos dolognál pl teljesítmény, ellenállás, szigetelési megfelelőségi ... lehetne órákon át sorolni)

"
"és a szintén román nyelven írt szervizlapot, mely érdemi információt nem tartalmazott."
- A posztoló kapott ilyet, igaz, románul. (ami nyilvánvalóan nem frankó)
"
Nem "nem frankó", hanem NEM ELFOGADHATÓ.
A macskakaparás, meg hiányos munkalapokat is helyben tépem szét, mert HIBÁSAK, és mint ilyen NEM ELFOGADHATÓAK.
Nem az a munka van készen amit átadsz és működik(?), hanem az amit LE IS DOKUMENTÁLTÁL !
Ha műszaki vonalon dolgoznál, mint szakember, értenéd.
Ha kereskedelmi oldalon dolgoznál meg azt értenéd, hogy ha leég miatta a házuk, akkor joggal fog egy 50+ milliós kártérítési pert a nyakadba akasztani egy ilyen után a T. vevő. Lehet 5 év, de +kamatokkal fogod neki megfizetni.
Az újságok szalagcímében megjelenve pedig akkora hitelromlás egy cégnek, amibe már többen belebuktak.

"A látottak alapján -szerintem- nem jelenthető ki egyértelműen, hogy ez a laptop életveszélyes. A többi feltételezésed a konkrét esetben pont annyit ér, mint amit én "műszaki antitalentumként" leírtam."
Igen, ismétlem, a VÉLEMÉNYED próbálod másokra ráerőszakolni.
A VÉLEMÉNYED, ami nem egy SZAKVÉLEMÉNY, hanem egy totál AMATŐR hozzá nem értő 1.0-ás műszaki végzettséggel és évtizedes tapasztalattal nem rendelkező ember VÉLEMÉNYE.
Még jó, hogy nem ilyen emberek építik az űrhajókat .... (ez meg az én véleményem)

"Nagyon egyszerű a megoldás. Mivel a posztolónak a hiba javítása érthető okokból nem felel meg, ezért hibás teljesítésre hivatkozva elállhat a vásárlástól."
Mivel Emag nem ismeri el a hibát, így el is fogja utasítani.

"Sajnos nekem nincs kedvenc idézetem, pedig tudom, hogy anélkül sosem leszünk egy súlycsoportban. Majd keresek neked egyet."
Na igen, nem leszünk. Már csak azért sem, mert ez mindössze a szakbarbár VÉLEMÉNYHUSZÁROKHOZ fenntartott idézetem (meg a szavazójoghoz és a facéhez).

KaTe 2019.03.20. 00:29:44

"Szerintem bőven megkaptad itt a többiektől is a "helyreigazítást" hibás gondolkodásodra, de azért szívesen rú ... válaszolok én is."
- Szerintem nem helyreigazítást kaptam a többiektől, hanem tisztességes választ adtak a felvetéseimre, kérdéseimre, amit ezúton is köszönök nekik. Persze akadnak egypáran, akik úgy gondolkodnak, mint te. Rugdalózhatsz, ha jól esik, ez amúgy elég jó lenyomatot ad a lelkiállapotodról.

Mindazonáltal továbbra sem derült ki, hogy ez a gép jelen állapotában veszélyes-e. És erre nem a rácson lévő égésnyom fog választ adni, hanem a szakértő, aki bevizsgálja/bevizsgálta a gépet.

"(...)Ha kereskedelmi oldalon dolgoznál meg azt értenéd, hogy ha leég miatta a házuk(...)"
- Eddig sem tartottam és most sem tartom elfogadhatónak, hogy az emag ilyen állapotban adta vissza a laptopot a posztolónak. Ehhez nem kell se kereskedőnek, se évtizedes tapasztalattal rendelkező szakembernek lenni. Egyszerű jogszabály, hogy az eredeti állapot helyreállítására kell törekedni. Az emagnak ez szemmel láthatóan nem jött össze.

"ismétlem, a VÉLEMÉNYED próbálod másokra ráerőszakolni."
- Ismétlem, nem. Te próbálsz rámerőszakolni valamit, amit én sosem állítottam. Egyszerűen csak nem értem, hogy mi alapján lehet erről az égésnyomról egyértelműen kijelenteni, hogy ez a a laptop veszélyes. Ez mindössze csak egy feltételezés, amit az táplál, hogy nem bízol az adott cégben, illetve abban a szakemberben aki ezt a laptopot szerelte. Erre amúgy megvan minden okod.

"Mivel Emag nem ismeri el a hibát, így el is fogja utasítani. "
- A látható hibára gondolsz? Mert az elég nyilvánvaló. Ha az emag elutasítja a posztoló igényét, akkor nagyon egyszerű a megoldás, ugyanis pont erre találták ki a "független szakértő" intézményét.

Volt nekem elég sok ügyem bankokkal, biztosítokkal és tapasztalataim alapján szakadéknyi különbség van aközött, hogy valamit egyértelműen állítasz és aközött, hogy csak feltételezel.

"Az újságok szalagcímében megjelenve pedig akkora hitelromlás egy cégnek, amibe már többen belebuktak."
- ahogyan a hitelrontásba is belebuktak már egypáran. (függetlenül az emagtól)

KaTe 2019.03.20. 00:53:59

@Zabalint: "Egyébként a nem lehet eldönteni az azt jelenti, hogy veszélyes. Már ha érted a veszély fogalmát..."
- A posztoló visszaküldte a terméket azzal, hogy szerinte veszélyes, az emag kijelentette, hogy a termék hibátlan, ezért visszaküldték. Én ebből arra következtettem, hogy a termék valóban hibátlan, ellenben hanyagságból vagy lustaságból b**tak cserélni a deformálódot/elszíneződött burkolatot. A posztolónak pedig első körben a sérült burkolati elem helyreállítását kellene kérnie. Ha az emag erre képtelen, akkor fizesse vissza a vételárat.

MrZed001 2019.03.20. 02:13:23

@KaTe:
"Mindazonáltal továbbra sem derült ki, hogy ez a gép jelen állapotában veszélyes-e. És erre nem a rácson lévő égésnyom fog választ adni, hanem a szakértő, aki bevizsgálja/bevizsgálta a gépet."
NEM. A munkalap kellene, hogy választ adjon erre. Ahol fel kell tüntetve lennie a hiba okának, és a hiba elhárításának egyaránt.
Ha ilyen nem szerepel a munkalapon, akkor a hiba NEM LETT ELHÁRÍTVA.
Ergo ... a gép veszélyes önmagára, akár környezetére is.

"Egyszerű jogszabály, hogy az eredeti állapot helyreállítására kell törekedni. Az emagnak ez szemmel láthatóan nem jött össze."
Ennek ellenére te azonnal eldöntötted, hogy Idézlek: "Fogalmazzunk úgy, hogy esztétikai hibás."

"Egyszerűen csak nem értem, hogy mi alapján lehet erről az égésnyomról egyértelműen kijelenteni, hogy ez a a laptop veszélyes. "
Kiemelem a mondatodból, hátha megérted: ÉGÉSNYOM.
És bizony égésnyom bármi elektronikai, pláne (!!!) informatikai eszközön igen komoly meghibásodást jelent.
Az informatikai eszközök ugyanis külön védelemmel rendelkeznek ellene. Egy laptopban minimum 3 különböző helyen lévő hőmérő van: alaplap, processzor, wincsi. Valójában ennél is több, sőt még a ventilátorok fordulatszámát is figyeli.
Túlmelegedés hatására a processzor önvédelme, hogy visszaveszi a saját teljesítményét, sőt akár le is áll (már vagy 10 éve!).
A legtöbb esetben túlmelegedésre a rendszer egyébként is instabillá válik, lefagy, összeomlik.
Így aztán ahhoz, hogy valami ÉGÉSNYOMOT hagyjon ... nagyon durva hibának kellett fellépnie. Sőt lehet akár tervezési, gyártási, üzemelési hiba is = gyári hibás.

"Ha az emag elutasítja a posztoló igényét, akkor nagyon egyszerű a megoldás, ugyanis pont erre találták ki a "független szakértő" intézményét."
Istenem, nem ismered még az eljárásrendet se ? Ha te felfogadsz egy szakértőt akkor az a te szakértőd lesz (te fizetsz neki).
A bíróság által kijelölt A független szakértő. Ahhoz pedig tárgyalás kell.
Amihez pedig ugyebár az a legjobb út, ha az általam leírt módon fizetési meghagyással élsz emag-al szemben.
Kivéve ha már fel is gyújtott valamit, vagy további kárt szenvedtél miatta (anyagi, és nem anyagi kár), mert akkor további kárigénnyel is állhatsz velük szemben egy polgári per keretében.

"ahogyan a hitelrontásba is belebuktak már egypáran"
Aham, mint a robbanó telefon aksik esetében ? A gyári hiba az bizony gyári hiba. Ha valamit már a tervezésnél elrontottak, azért bizony teljes felelősséggel tartozik a gyártó.

"A posztolónak pedig első körben a sérült burkolati elem helyreállítását kellene kérnie."
2 hónap eltelt. A posztolónak már a csere/vételárat kellene kérnie. Nem azt, hogy hónapokon át tovább csiszolgassanak egy erősen kompromittálódott szerkezetet.

KaTe 2019.03.20. 07:26:41

@MrZed001: Nem mondtam, hogy engem nem lehet évekkel meggyőzni valaminek az ellenkezőjéről. Örülök, hogy ezt végre te is beláttad. Köszönöm.

"Amihez pedig ugyebár az a legjobb út, ha az általam leírt módon fizetési meghagyással élsz emag-al szemben. "
- Azt azért szeretném tudni, hogy tudsz fizetési meghagyással élni egy olyan céggel szemben, ami nem Magyarországon és nem is az EU tagállamok egyikében van bejegyezve.
www.mokk.hu/ugyfeleknek/EUFMH.php
Idézem:
"Jogosult: magyar / Kötelezett: 3. állambeli
- nem indítható (de Magyarországon kívüli EU-tagállamban igen!)"

Továbbá, az eMag ASZF-ből:
"Az eMAG és az Ügyfelek/Vásárlók közöttük esetleg felmerülő vitás kérdéseket békés úton rendezik, vagy, amennyiben ez nem lehetséges, a vitás ügyeket megoldás céljából a Bukarest Municípium illetékes hatósága elé kell terjeszteni,"

KaTe 2019.03.20. 07:34:22

@MrZed001: Ezt benéztem. Románia pont EU tagállam, ezek szerint indítható. Nincs több kérdésem.

Xezs7 2019.03.20. 10:30:32

Az én meglátásaim:

A Lenovo egy rakás hulladék. Soha nem vennék magamnak olyat. Inkább Dell vagy HP.

Ismerve a családomban és ismeretségi körömben túló laptophasználati szokásokat, nem vagyok meggyőződve arról, hogy nem az ügyfél hibájából keletkezett az olvadás. Nagyon sokan rakják le szöszös takaróra meg plédre a laptopot, és hiába mondom nekik, hogy ez így nem jó, leszarják. Emlékeim szerint a kézikönyvekben is le szokott írva lenni, hogy ilyen helyre ne tegye.

Azt nem tudhatjuk, hogy az Emag nem javította-e a terméket az első visszaszállításnál.

Az esztétikai hiba valóban ott maradt, arról viszont nem tudok, hogy a törvény szerint köteles-e azt is javítani az Emag. Véleményem szerint még ha perre is mennének, a bíróság is annyit mondana, hogy a használatot nem befolyásolja. Persze attól még csúnya, meg bosszantó.

Xezs7 2019.03.20. 10:37:52

@yerico1: Kell egy adag nagypofájúság ahhoz, hogy ne verjenek át az életben. Sok emberben vagy nincs meg, vagy csak nehezen áll bele, így aztán a kereskedők jól járnak.

Xezs7 2019.03.20. 10:41:06

@Kondom Keselyű: Üzleti tárgyalásra be se ülnek veled, ha egy Lenovot viszel magaddal :)

Xezs7 2019.03.20. 10:45:51

@Tikakukac: Munkáltatói részről nincs már igény az igényes munkára. Legyen kész valamennyire, aztán haladj tovább a következő melódra. Ez az elvárás.

Xezs7 2019.03.20. 10:49:55

@Isaac Milo Mendez: Ha rendelsz netről, ott hogy tapogatod meg a cuccot? Most akkor az a bajod, ha valaki netről rendel, vagy az, ha Emagról? Nekem nem világos.

MrZed001 2019.03.20. 11:53:52

@KaTe:
És így meg is értetted, hogy ez a jogi KISKAPU.

Mert más esetben bizony Romániában kellene bizonygatnod az igazad, egy román bírónak (románul, tolmáccsal).
És valljuk be, tudjuk, kb annyira szeretik ott a magyar szót, mint a tolvaj a rendőrautó szirénájának a hangját.
Szóval esélyed kb annyi lenne, mint viharos szélben kártyavárat építeni. (ahogy ezt kb minden emag-os posztnál le is írtam)

Míg a fizetési meghagyással mivel itt indítottad, ezért idehaza van a tárgyalás, magyar bíróságon.

"Nem mondtam, hogy engem nem lehet évekkel meggyőzni valaminek az ellenkezőjéről."
A baj inkább a sorrenddel van.
Ha nem vagy biztos valamiben, akkor nem kellene állítanod.
Ha nem vagy szakember, nem kellene a véleményedet állításként közölni.
Mert még feltételezésnek is csak laikus, elméleti.
Hozzá nem értőként ennél sokkal óvatosabban kell fogalmazni.
Sőt, még hozzáértőként sem fogalmaznék ennyire egyértelmű kijelentő módban.

Permetező 2019.03.20. 16:08:00

@Xezs7: csak a német dell és levonó az igazi a francia és japán hp egy nagy szr. Tudom mert haverom mesêlte hogy a bárjának a haverjának volt olyan és az első repülőgépbalesetben széttört a kijelzője...

Permetező 2019.03.20. 18:29:45

@Xezs7: áh ne is kérdezd, lassan már én sem tudom :D

csiri bá 2019.03.21. 11:10:56

index.hu/gazdasag/2019/03/21/egyesul_az_edigital_es_az_emag/

Egyesül az Edigital és az Emag.

Összenő, ami összetartozik...

ROTFL Manó 2019.03.21. 11:18:08

@csiri bá: Van az a közmondás, hogy soha ne vásárolj semmit olyan cégnél, amelyiknek "E" betűvel kezdődik a neve...

2019.03.21. 11:31:22

@csiri bá:
Pedig az Edigital ezerszer korrektebb cég, össze sem lehet hasonlítani, még akkor is ha nekik is vannak faszságai. Pl. kezdve azzal, hogy nem webshop garanciával árulnak kétséges eredetű termékeket. Ha már valaki az itcai cigányt emlegette, mint hasonlatot, ez a hír kb. olyan, mint ha egy autó márkakereskedés egyesülne egy tipikus autónepper üzletével.

csiri bá 2019.03.21. 13:41:06

@Zabalint: "nem webshop garanciával árulnak kétséges eredetű termékeket" - a garanciájuk meg kb annyit is ér, elég csak rákeresni itt az Edigital kifejezésre...
"olyan, mint ha egy autó márkakereskedés egyesülne egy tipikus autónepper üzletével" - és a "márkakereskedés"-ből is nepper lesz...
Mert ahogy mondani szokták, mindig van lejjebb...

csiri bá 2019.03.21. 13:43:01

@Zabalint: Ja és "kétséges eredetű termék" náluk is akad, aka "szürkeimport" és társai...

scherier 2019.03.21. 15:00:51

A nap nagy híre, az eMag egyesül az Edigitállal. Remélem együtt előbb tönkre mennek mint külön-külön.

koprofágia 2019.03.22. 09:09:53

@M_R: processzor hiba ilyet nem okozhat. a mainboard nem egy alkatresz,hanem 10-20-100.Persze a jo muszeresz munkaideje draga,ezert a bonyolultabb hibakat az alaplap cserejevel oldjak meg.

lobster thermidor 2019.03.24. 16:17:58

Néhány napja érkezett a hír, hogy az eMag, és az Extrem Digital a jövőben egy céggé válik. Annál kevés rosszabb hírt kaphatnak a vásárlók a webes kereskedés frontjáról, amikor az egyik legótvarabb cég egyesül a legdrágább, de legnagyképűbb csapattal.

Permetező 2019.03.25. 15:44:25

@lobster thermidor: a régi poénom amit néha elsütö valósággá válik: emagból vásárolni majd az extrém digimonba visszaküldeni gariba ősi román szokás...
süti beállítások módosítása