Tékozló Homár

Bankkártyás happy end, rossz szájízzel

2019.07.25. 11:00 | Homár Rezső | 112 komment

100px-edwardsad.jpg

Van az a helyzet, amikor az embernek valami kisüti az agyát és nem jut eszébe a száz éve használt PIN kód. A Homár is járt már így, de olyankor nem a bank volt a hülye, hanem a Homár. Na de József hiába tudta és tudta és tudta, az OTP újra és újra és újra nem fogadta el a PIN kódját. Az új kártyával sem. Amiért aztán fizethetett egy csomó pénzt, amit azért végül visszakapott, de ő sem érti, mire volt ez a sok szívatás?

Tankolás után szerettem volna fizetni érintéssel, jó szokás szerint 10000 Ft-os összeg, pin kód beüt, hibás pin miatt elutasít. Újabb próba, már érintő nélkül régi módon, pin kód hiba. Ekkor úgy voltam vele, hogy elcsattogok a kb. 50 méterre lévő ATM-be és veszek fel készpénzt. Az automata elsőre elfogadta a pint, második körben összeg kiválasztás után pedig elnyelte a kártyámat hibás pinre hivatkozva. Hozzáteszem 2. éve ugyanazt a pin kódot használtam, és ezt megelőző nap sikeresen vettem fel pénzt vele. Szerencsére volt közelben ismerős, kifizettük.

Felhívtam az Otp-t, mi a menet jelenleg, hogy kapom vissza a kártyám? Jött a lesújtó tény, hogy alsó hangon 1 hét, de maximum 3 hét mire lezajlik, de tiltani nem kell, mert OTP automatáról van szó. Ő csak annyit lát, hogy hibás pin miatt nyelt az automata. Tényt elfogadja az ember, puffog magában stb. de ez van. 

Eltelt első hét, gondoltam megcsörgetem őket mizu a kártyával. Sehol semmi, próbálkozzak jövőhéten. 

Jövőheti próbám eredményeképp kiderült, hogy már a központban a kártyám, pár nap és mehetek érte. Júhú... gondoltam. Két nappal később újabb telefon, kártyám a számlavezető fiókban mehetek érte. Ez az... Számlavezető fiókba érve, kiderült, hogy se kép-se hang, nincs ott a kártya, az ügyvezető hölgy ugyan kedves volt, felvette a telefonszámom, szól ha ott a kártya. 

Telefonos ügyfélszolgálat felhív, kioszt, sajnálják, de jelenleg ők csak a központban látják a kártyát, az előző kolléga tévedett. 

A harmadik hét vége fele járunk, mikor kaptam az smst, hogy mehetek a kártyámért, a számlavezető fiókba ért. El is mentem érte, kártya kézbe, pin próba... hibás pin. Közöltem a pökhendi ügyintéző hölggyel a történetemet, mire mondta, hogy hát tudok vele fizetni 5000 Ft-ig, kérünk új pin kódot ami ismét max 3 hét mire megérkezik. Fejem XXL-be vörösen... oké ez van...

Másnap próbálkoztam az érintéses fizetéssel, szigorúan 5000 Ft alatt... lássatok csodát elutasítva, újabb próba, kártya hiba miatt elutasítva. 

Irány a számlavezető fiók... Már ingerülten kértem hogy oldjuk meg a problémát minél hamarabb egy cserekártyával mert ha nem akkor átviszem a kis seggemet a szembe lévő konkurens bankhoz és biztos vagyok benne hogy előbb lesz használható kártyám. Kiderül, hogy mivel ehhez a kártyához már új pin van rendelve, nem lehet másik kártyát rendelni... Miért? Azt nem tudjuk... Na itt kértem a fiókvezető kihívását... Történetem elmesélése után már lehetett új kártyát rendelni express szolgáltatással (plusz 2000ft), új pin kóddal, amit át is vehettem rá két napra. 

Új kártya kézben, működik, csodás. Számla csekkol, - 8000 Ft összköltség, kártyadíj, minden egyéb. Erről nem volt szó, elpanaszolom a dolgot az ügyfélszolgálaton, reklamáció felvesz, 30 napon belül intézik. 

Kb. két hét után visszautaltak nagyjából 6000 Ft-ot! Ez az... nem is olyan gáz az OTP.  Ám pár napra rá, kaptam tőlük egy levélkét, melyben az áll, hogy olyan bankkártyát kaptam, amit elvileg nem is lehetne az én számlacsomagommal. A két kártya ugyanaz, nem dombornyomott Mastercard, a különbség annyi, hogy az egyiken katica, a másikon darázs van... viccesen hangzik de ennyi. Ügyfélszolgálat felhív, ügyintéző bekérdez... mi van ha én leszarom ezt a levelet, és használom tovább boldogan a kártyát? Mert ha új kártyát kérek, kezdődik előlről a kártyadíj, pin kód, stb kálvária. Válasza egy valószínűleg semmiből állt. No de én rendes ember vagyok, szeretem a szabályokat, akkor kérjük az új kártyát, mellé helyből írtunk egy reklamációt a díj miatt. 

Végső soron egy héten belül megkaptam az új kártyámat, méltányosságból elengedték az előző 2000 Ft-ot a kártyakészítés miatt, tehát gyakorlatilag nullán vagyok, és van egy használható kártyám. Két és fél hónap alatt. A sztori vége ugyan happy end, de az elején lévő szívatást nem értem... Többször említettem, kell a kártyám, a cirka 15 ügyintéző közül egyik se mondta volna, hogy tiltasd le, kérj egy újat gyorsított szolgáltatással és 2000 Ft-ért cserébe megspóroltam volna egy rakat idegeskedést, és a kétséget a szolgáltatásban. 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mindenleben2kanal 2019.07.25. 14:17:27

Ősi román szokás szerint sikeres ember az OTP-nél nem bankol, még Batz papucsban sem. Cső.

Hell-Ász 2019.07.25. 14:35:15

Türelmes az ügyfél, rögtön mentem volna a másik bankhoz..

Vincenzo6 2019.07.25. 15:12:20

Úgy érted érintés nélkül (contactless) szerettél volna fizetni?

Nem értem, hogy a tökömbe lett itthon ebből "érintős", amikor pont az a lényege, hogy nincs közvetlen fizikai kontakt a kártya és az olvasó között, véletlen sem kell hozzáérjen a kettő egymáshoz.

Mondjuk önmagában már az is dicséretes, hogy nem PayPass-nek hívja valaki, amim szintén csicskagyász, hogy elterjedt tévesen, ez kifejezetten a MasterCard megoldása és brand-je, a VISA pl. Wave néven futtatja a maga érintés nélküli fizetését.

ekat 2019.07.25. 15:12:55

@Hell-Ász: Nekem az OTP mellett volt Citibankban, AXA-ban és Raiffeisen-ben is, azok se voltak jobbak. :) Sőt, a netbank is meg a szolgáltatások is itt jönnek be a legjobban, úgyhogy végül már csak itt van. Ha ügyintézni kell, összeszorítom a fogam, és próbálom idézgetni magamnak a "Ne bosszantsd fel magad apró dolgokon" ("Don't sweat the small things") c. könyv tartalmát. :D

Egri2 2019.07.25. 15:17:28

@Hell-Ász:
Óóóó, mert az csak úgy megy, mi?
Lehet, hogy van egy folyószámla-hitele, ami a folyószámla megszüntetésével szintén megszűnik, és esetleg lehet a pénztárhoz fáradni és befizetni mondjuk 200.000-et...vagy van a számlához pár felhatalmazása, csoportos beszedése, tehát egyből mehet a szolgáltatóihoz is, hogy változott a számlaszám...jeleznie kell mindenkinek, aki arra a számlára utal, ami munkáltatónál még aránylag egyszerű, de ha cégről van szó, akkor egy rahedli partnernek is külön jelezni kell, vállalni az esetleges kavarodásokat...ha esetleg erre a számlára az államtól is kap juttatást (pl. családi pótlék), akkor még egy-két hivatalt is meglátogathat a poszter. Szóval ez azért nem annyira egyszerű történet, mint az, hogy eddig X boltba jártál, holnaptól meg Y boltba jársz kenyeret venni.

Xezs7 2019.07.25. 15:17:50

@Vincenzo6: Úgy lett belőle érintős, hogy ezt könnyebb kimondani. Igazából nincs jelentősége, mert mindenki tudja, hogy miről van szó. A PayPass-szal sincs baj, a legtöbb ember MasterCard-os, szóval nem csicskagyász (Jézusom, ki használ a putris cigányokon kívül ilyen kifejezéseket?) hogy téged idézzelek.

ekat 2019.07.25. 15:23:35

@Xezs7:
Mi a franc az a csicskagyász? (Költői kérdés, és nem nézem meg, mert enm érdekel.)Van egy-két ötletem nekem is válaszügyben:
1., érinteni kell (a jel felé /-hez), a rendes kártyát meg bedugni, vagy áthúzni
2., Jó eséllyel a pénztárosoknak könnyebb volt kiejetniük az érintős szót, mint a Paypass-ot
3., Tudtommal az OTP-nek volt először, és Mastercard. Hogy mit össze szenvedtem vele a boltokban, ahol nem ismerték a pénztárosok....

Xezs7 2019.07.25. 15:31:51

@ekat: még régebben azon is meglepődött néhány pénztáros, hogy ki se veszem a kártyát a tárcámból :) ma már nem igazán

Etniez 2019.07.25. 15:37:23

Angliában meg ez úgy megy, hogy behalt az nfc a bankkártyámban, felmentem az online bankomba és négy kattintással rendelt újat, 5 napon belülre, ingyen. Nem értem, hogy tönkrement kártya miert kerül pénzbe egyáltalán?

Xezs7 2019.07.25. 15:47:25

@Etniez: szerintem azért, mert a magyarok ezzel is vissza tudnának élni :)

no.nick.today 2019.07.25. 16:05:27

@"pószter": Új kártyak aktiválása: első használat _PIN_kóddal_ :-)!

@"többiek":
Szerintem ügyfélarányosan nincs több OTP-s homár poszt, mint Ersztés, rafis, stb.

ganjaninja 2019.07.25. 16:21:23

Otp csere miatt tiltotta a régi kártyát...az új kártyámról csak akkor értesültem amikor 2 hónap után bementem ,hogy megszüntessem a számlámat és megköszönjem a sok éves együttműködést.
Az ügyintéző még megkérdezte ,hogy akkor nem is veszem át az újat?
Mondtam neki ,hogy odaadhatja...de mit kezdjek vele ha épp most számoltam fel az összes kapcsolódást a bankjukkal...
Minden beérkezett tételről küldtek értesítést...de hogy a kártyával mi a bánat van ...na arról mélyen hallgattak.
De szerintem a többi sem jobb.
Hazánkban nagyon kevés helyen működik az ügyfélközpontú hozzáállás és a rugalmas ,leegyszerűsített ügykezelés.........szerintem.

szopoklész 2019.07.25. 17:30:43

A lúzerek még mindig az OTP-nél vannak...

Balfredo Alfredo 2019.07.25. 18:16:55

@szopoklesz: ...Ugyanakkor senki sem tudja, melyik a jó bank. Mester, taníts bennünket, hol bankoljunk, ahol minden szuperül megy? Külföldi bank nem játszik, annál sokkal kalandvágyóbbak vagyunk, semhogy külföldre költözzünk.

Attila F 2019.07.25. 18:46:54

@Vincenzo6: sose hallottál még ilyenről, ugye? Zsilettpenge, dzsip, neszkávé? De személynevek is köznevesülhetnek, lásd garbó, kaszanova, zserbó, stb.
A sok hülye meg paypassozik itt, téboly.

Etniez 2019.07.25. 20:41:02

@Xezs7: hogyan? Ugyanazzal a számmal, lejárattal érkezik, semmit nem nyerek vele és ahogy használom az újat, deaktiválódik a régi.
Ha egy kártya tönkremegy és fizikailag nem sérült nehogy már az én hibám legyen. Hogyan ment tönkre az nfc? Egyre gyengébb lett, majd, két hét alatt behalt és onnantól nem volt, ami Londonban gáz, mert azzal fizetek a tömegközlekedésért pl.

Etniez 2019.07.25. 20:43:51

@Attila F: és a GPS?
Idekint sat nav-nak hívják, ami az igazi neve, hiszen műholdas helymeghatározásról van szó, ami használja a GPS, Glonass stb rendszereket.
A magyar meg gps-nek hívja...

reunalla 2019.07.25. 20:52:32

@Vincenzo6: contactless= kártya nem kerül kontaktba a pénztárossal

2019.07.25. 22:51:33

@Vincenzo6:
Ne keress az elnevezésekben logikát. A többszáz éve kialakult szavaink jó része is hasonló hülyeségeken alapult. Egyébként egyszerű, az "érintős" azért lett a köznyelvben az, mert odateszi a vásárló a kártyáját, nem centizi ki, hogy pont ne érintse, vagyis érinti, ezért kezdték így emlegetni. A Visa meg sehol sem volt még a wave-el Magyarországon, mikor már a nem dombornyomott Mastercardokon is paypass volt ezért terjedt el a Mastercard márkaneve a technológiára. (Nekem mindit Visa volt, szívtam, szívok is miatta, először pár éve lett contactlesd kártyám, de MÁV automatákon máig nem működik, BKK-n amúgy igen).

body_andras 2019.07.26. 08:33:32

Teljesen rendben van a sztori addig, hogy egy harmadik kártyát kellett csináltatni, mert a második "nem jó". Na jó, nem teljesen, de ezen a ponton már illik kiborulni.
Ahhoz képest, hogy okosan eldöntik utólag, milyen kártya jár vagy nem jár a szerződésedhez, ők önkényesen felrúgják azt amire pár éve leszerződtél. Történt ugyanis, hogy MasterCardot kaptam anno a számlanyitáshoz, kifejezetten azért is választottam a szerződést, mert a MC széles e világon mindenhol, minden körülmények között működik. A kártya lejártakor postáztak egy Visát, a mellékelt üzenet szerint ne izguljak, ez is pont olyan jó. Nem kellett sokat várni a kis hazugság leleplezésére: romániában a boltok 40%-ánál nem működik ez a Visa. Köszi. Oké, románia a hibás, de mégis : leszerződök egy lóra és küldenek egy szamarat.

body_andras 2019.07.26. 08:35:26

@Zabalint: Biztos az automata-rablók meghekkelték, hogy elmenjen a kedved a passzolgatástól melytől kiesne a bevételük. Még hogy a MÁVnál valami ne múködne? :)

Xezs7 2019.07.26. 09:52:00

@Etniez: Az NFC egy rezgőkör, legtöbbször úgy megy tönkre, hogy megszakad a kör valahol vagy a silány anyagminőség, vagy a túlzott hajlítgatás miatt (farzseb pl). Nem tudom hogy nálunk miért van díja a cserének, szerintem egy külföldi sem vigyáz jobban ezekre a kártyákra, mint mi.

Xezs7 2019.07.26. 09:54:08

@reunalla: dehogyis :) nem kerül fizikai kontaktusba a POS terminállal

ekat 2019.07.26. 09:55:41

@szopoklész: :D Ja, bizony a lúzerség pont azon múlik, hogy ki melyik banknál van. Akinek meg arra van szüksége, hogy egy blogon a bankválasztásával kérkedjen, az biztos győztes típus...

ekat 2019.07.26. 10:01:57

@body_andras: Nekem fordítva volt, jópár-sok éve a két kártyám közül az egyik Visa volt, a másik meg Mastercard, szándékosan azért, hogy mindenre fel legyek készülve. Erre kiküldtek a Visa helyett egy Mastercard-ot, mert megszüntették a Visa forgalmazását... Még jó, hogy újrakezdték, most ugyan az enyém mindkettő még mindig Mastercard, de a hitelkártyámhoz a férjemnek Visa társkártyát kértem.

body_andras 2019.07.26. 10:58:28

@ganjaninja: Sőt, a neves német bankoknál még az ügyfél pofájába is hazudnak. Nekem 2 hónapig tartott egy kihasználatlan prémium számla megszüntetése. A végén kérdezte a néni, miért szüntetem meg ezt a "fantasztikus, páratlanul előnyös szerződést"? Kezit csókolom azért, mert mint prémium ügyfél annyira se tudom a saját szabad akaratomat érvényesíteni, mint egy mezei OTP számlánál.

Etniez 2019.07.26. 14:16:57

@Xezs7: Akkor elképzelhető, hogy a látszólag teljesen hibátlan kártyám meghajolt valamikor egy picit és akkor ment tönkre az nfc benne?

VT Man 2019.07.26. 14:24:28

@ekat:
"Nekem az OTP mellett volt Citibankban, AXA-ban és Raiffeisen-ben is, azok se voltak jobbak. "

Na igen, sikerult betalalni a legszarabb bankokba, nem csoda, hogy azok kozott meg az OTP tunt jonak.

VT Man 2019.07.26. 14:25:59

@Etniez:
"Nem értem, hogy tönkrement kártya miert kerül pénzbe egyáltalán?"

En azt se ertem, hogy EGYALTALAN miert kerul penzbe a bankkartya (eves dij)?

Ez ilyen osi magyar szokas.

RCH 2019.07.26. 14:28:23

A poszternek javaslom, nézzen utána a Revolut ingyenes kártyának.
Ilyen esetekre (is) jó lehet mentôövnek. Esetleg a szintén ingyenes Curve kártyának is utána nézhet ;)

ekat 2019.07.26. 14:32:58

@VT Man: Tetszik az ősi magyar szokás. :)
Megjegyzem, az OTP-nél végeredményben pl. nem kerül, a betéti kártyáét a forgalmam után mindig jóváírják, a hitelkártya meg a visszatérítés miatt lesz ingyen. (De amúgy nem olcsóságot keresek egy bankban, hanem nekem megfelelő szolgáltatásokat.)

Xezs7 2019.07.26. 15:47:57

@Etniez: szerintem ez a legvalószínűbb magyarázat.

Karipapa01 2019.07.26. 15:59:31

Na igen! Meg kell tanulni "bankolni"! :D Példaképpen: elolvasom az érvényes KRESZ-szabályzatot. Ez jó hosszú, de el tudom olvasni, mert ismerem a betüket. Viszont amikor a végére érek akkor jön a nagy kérdés: csak elolvastam, vagy tudom is hogy mit olvastam? Ráadásul innen még alternatívám is van: vagy tudok szabályosan közlekedni, vagy panaszkodok a homáron, hogy mennyi felesleges hülyeséget összefirkálgattak ebben a könyvben. Tehát mindenképpen jól járok! :D :D

//VV\ 2019.07.26. 16:39:13

Ennél egy fokkal érdekesebb az en sztorim - legalább is szerintem. Volt a CIB-nél számlám, es kártyám pár éve. Akkor nagyon tetszett a dolog, hogy be lehetett állitani 6 számjegyű PIN kodot. A szopás ott kezdődött, amikor egy nem cib-es ATM-ből akartam pénzt kivenni. Beirtam a 6 szamjegyet, meg is jelent a 6 csillag. Rossz kód. Megint beirtam: Rossz kód. Termeszetesen a harmadik után elnyelte a kártyám az ATM.

CIB magyarázata: az ATM valóban bevette a 6 számjegyet, de csak négyet küldött tovább... nekem is pár ezresembe fájt ez a huncutság... azóta csak 4 jegyű pin kódot adok meg...

élhetetlen 2019.07.26. 16:41:14

@Etniez: “Ha egy kártya tönkremegy és fizikailag nem sérült nehogy már az én hibám legyen.”. Több dolgok vannak földön és egen…. Megsérülhet úgy is a kártya, hogy nem látszik. Régebben volt, egy év alatt háromszor döglött meg a kártyám. Igen, csere, de már a zuglói lakásomtól is messze volt a számlavezetőm, a budaitól meg végképp. A harmadik alkalommal megkérdezte az ügyintéző kiscsaj, hogy milyen kézitáskám van. Mutattam, a mágneszáras, becuppantós. Ha közel került a kártya a mágneshez, valahogy kinyírta. Lecseréltettem a zárakat a táskákon, azóta nincs gond. Pesze, ha férfi vagy, ilyen probléma gondolati szinten sem merül fel.

Etniez 2019.07.26. 16:45:02

@élhetetlen: Lehet, nekem úgy halt meg, hogy egyre közelebb és egyre hosszabb ideig kellett tartanom a leolvasókhoz, két hét alatt teljesen lehalt.
Időközben megjött a kártyám, szerdán este rendeltem újat, pénteken hozta a postás, ingyen persze. HSBC a bank.

élhetetlen 2019.07.26. 17:29:24

@ganjaninja: “de hogy a kártyával mi a bánat van ...na arról mélyen hallgattak.”. Hát igen, ezért már érdemes bankot váltani. Nem küldenek minden beérkezett tételről értesítést, sőt, a kiadásokról sem, csak, ha ezt megrendeled. “Hazánkban nagyon kevés helyen működik az ügyfélközpontú hozzáállás és a rugalmas ,leegyszerűsített ügykezelés.........szerintem.”. Mi egyszerűbb annál, hogy mielőtt lejár a kártyád, nem kell semmit tenned, ott van a postaládádban az új kártyád? És ezt egyszer leírták. Ott van a kezedben a kártya, rajta a lejárattal. Most küldjenek még egy levelet a postaládádba, és egy e-mailt, és egy sms-t, hogy nézz bele a postaládádba, vagy mi lenne az ügyfélközpontú hozzáállás szerinted?

élhetetlen 2019.07.26. 17:40:38

@Etniez: Te nyertél, ez húsz éve volt, akkor is ingyen kaptam, csak az eseti cseréért el kellett menni a számlavezető fiókba. Most nem tudom mi van, mert azóta nem volt gondom, lejárat előtt itt van az új a postaládában. (OTP).

iPadre 2019.07.26. 17:42:41

@body_andras: Törökország, Antalya, reptér, Starbucks: nem fogadják el a Mastercardot. A mellette lévő török kávézóban sem. Érdekes, hogy máshol To-ban gond nélkül fizettem vele és vettem fel kpt ATMből

ételizésítő 2019.07.26. 18:17:36

@Vincenzo6:
Nálam azért érintős, mert én odaérintem.

@Fekete Krindusz:
És azt tudtad, hogy az a fekete anyag, amiről a nickedet összehoztad, nem Krindusz, hanem Kindrusz?

@Etniez:
Nézz utána, minek a rövidítése a GPS.

@Attila F:
Szerencsére a péjpasszozás mint köznév kiveszett, mielőtt meggyökeresedett volna.

@VT Man:
Nyugaton általában éves díj van, nagyjából 20 és 50 euró között, banktól függően, és semmi egyéb, ebben benne van a kártyadíj is (nincs havi számlavezetési díj, átutalási díj meg egyéb faszságok, bár mondjuk ott nem is írja elő a törvény a 6 ezrelékes lenyúlást átutalásonként, amit ugye majd a nem enged a kormány, hogy a bankok az ügyfelekre terheljenek, legalábbis ez volt az O1Gecigány meg a kuszaszemű elmebeteg dumája akkoriban. Hát látszik, mennyire nem engedték.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.26. 19:27:51

@VT Man: jaja, mi az hogy egyáltalán hogy éves kártyadíj hol élnek ezek ....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.26. 19:29:07

@ételizésítő: Éves díj, hol? Ha jól tudom az Egyesült Királyság eléggé nyugodt Magyarországhoz képest, de se az átutalásért se a készpénzfelvételért, se a kártyáért nem kell fizetni. Se éves díjat se semmit

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.26. 19:32:07

@élhetetlen: Ezt totálisan gendet független, én pl. sosem hordok mágnes záras kis női szütyőket nő létemre. Csak és kizárólag hátizsák.

ze11 2019.07.26. 20:20:53

@Hell-Ász: Másik bank... Kártya megérkezik postán, "jelöletlen" boríték, normál postai küldemény, hogy ne lehessen tudni, hogy kártya van benne. (Tapintható ugye...). Telefonos üsz, illetve megerősítésképp a bankfiókban ülő alkalmazott tájékoztatása alapján 3-5 munkanappal később postázzák a pin-t tartalmazó borítékot (ami a kártyát rejtővel teljesen azonos küllemű borítékban érkezik), ergo ha két hét eltelt, akkor már tényleg meg kellett volna érkeznie.
Jó, de nem érkezett meg, úgyhogy ha már itt vagyok a fiókban, akkor kellene egy új kezdeti/akármilyen PIN-t gyártani a kártyához, a postán kódorgó birítékba zártat meg vigye el az ördög - mondom én. Mire az ügyéntéző válasza: azt nem lehet, akkor új kártyát kell igényelni, újabb 1-3 hét mire kártya+pin várhatóan megérkezik...
Bazz, a kettővel korábbi banknál mire a fiókban az összes papírt aláírtam, elkészült a kártyám és mellé a pin-t tartalmazó boríték, itt meg ha a két küldeményből az egyik elvész, akkor vissza a start mezőre?
Szóval van ilyen is, mint másik bank, úgyhogy csak óvatosan...

élhetetlen 2019.07.26. 20:23:12

@tildy[UK]: Ízlések és pofonok. A kis női szütyőm hat rekeszes, bármelyik iratot, bankkártyát egy másodperc alatt veszem elő. És látom a táskát, míg a hátizsákot nem. UK.ban biztosan nincsenek zsebesek, akik egy mozdulattal felvágják a hátizsákot, és viszik, ami kézbe kerül. A hátizsákot bevásárlásnál használom, tej, kenyér, hogy maradjon kezem kapaszkodni. Lehet, hogy te kocsival vásárolsz hátizsákkal. Nem tudom. Annyiban gender függő az eset, hogy a férfiak ritkán járnak retiküllel.

élhetetlen 2019.07.26. 20:40:59

@tildy[UK]: “jaja, mi az hogy egyáltalán hogy éves kártyadíj hol élnek ezek ....”. Magyarországon. Nem tudom, mióta élsz kint, és mekkora királynő vagy. Az unokahúgom csak tíz éve él kint, ott diplomázott, a master szakot is ott tette le, jó állása van, de, ha fele akkora arccal lépne fel, mint te, akkor, ha hazajön, képen törölném. De ez csak a magánvéleményem rólad, ne zavarjon.

Xezs7 2019.07.26. 20:46:45

@élhetetlen: nekem minden a zsebemben van: kulcs, tárca, telefon. Ennél több cucc önszopatás lenne.

ételizésítő 2019.07.26. 20:47:05

@tildy[UK]:
Valamiféle éves számlavezetési vagy egyéb díj ott is van, sehol nem ingyenes a számla fenntartása.

VT Man 2019.07.26. 20:52:45

@ételizésítő:
"Valamiféle éves számlavezetési vagy egyéb díj ott is van, sehol nem ingyenes a számla fenntartása.~

Angliában ingyenes. Nincs semmilyen számlavezetési díj. Se átutalási díj.

Viszont szinte nulla kamatot ad a betett pénzre.
Bár mostanában a magyar bankok se adnak többet a 0%-nál.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.26. 20:52:47

@élhetetlen: egy kezibe laptop nem fér bele. Pénztárcát nem hordok mert a telefonnal vagy az orammal fizetek. Laptopot nem tudják kivágni, mert direkt védett hátizsákot vettem.

Amúgy nincs számlavezetési díj . Egyik alap számlánál sem, pl ez www.lloydsbank.com/current-accounts/all-accounts/club-lloyds.asp. Meg van olyan , ahol ha x utalás érkezik rá, akkor ingyenes .

ekat 2019.07.26. 20:55:13

@élhetetlen: :D Igen, mindig bírom az ilyen nagy arcú kintélőket, akiknek azért magyar oldalakra kell járni észjátszani....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.26. 20:58:10

@élhetetlen: 10 éve elek kinn én is, és elég szomorú , hogy a bankok el mernek kérni éves kártyadíjat . Mert mire fel ? Amúgy nem tudom hogy sikerült ilyen következtetést levonnod, amilyet, nem hinnem , hogy sértő módon szóltam hozzad .... Igenis pofátlanság , amit csinálnak a magyar bankok, ehhez nem kell senkinek magyarnak lennie, hogy lássa . Megcsinálják , mert megtehetik ... sajnos.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.26. 21:05:53

@élhetetlen: nincs autóm, mindig hátizsákkal járok . Jó a tömegközlekedés , teljesen felesleges az autó ( a dugódíj miatt is, meg a forgalom miatt is)
Még egyszer, nem értem miért kell itt agresszívkodni, csak azért mert valakinek más a véleménye .

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.26. 21:08:35

@ze11: mondjuk az is fura , miért külön levélben küldik a pint, online felületen miért nem kérhető beazonosítás utan új PIN .

élhetetlen 2019.07.26. 21:20:45

@Xezs7: Értem, neked nem kell pénztárca, tele fém huszasokkak, éa tizesekkel, (amitől már a bőr pénztárcák is szétesnek), mert nem mész piacra, ahol a néninél nem tudsz kártyával fizetni. Nem kell olvasószemüveg (még), mert az is elférne a másik zsebedben, stb, és hány olyan női ruha van, amin van annyi zseb, mint egy férfi öltönyön?

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.07.26. 22:06:22

@élhetetlen: A pöttöm skót falu termelői piacán is lehet kártyával fizetni. Ez a normális.

Benbe · http://www.benbe.hu 2019.07.26. 22:07:38

@tildy[UK]: Angliában vélhetően tartanak pénzt az emberek a számlájukon, így azt a bank kihelyezheti hitelként, és ebből lehet bevétele. Nálunk a többség fizetésnapon fölveszi egyben az egészet és üres a számla.

élhetetlen 2019.07.26. 22:08:21

@tildy[UK]: Igaz, egy kézibe laptop nem fér bele. Azt lehet vinni az ugyanazon kézben levő másik táskában. És még mindig látod. Nem érdekel a védett hátizsákod, biztosan van betörés védett lakásod is, csak a szakértők azt mondják, hogy pár év előnyöd van, aztán a betörők, és a zsebesek is elsajátítják a megfelelő technikát. de ez mellékvágány, nem erről van szó.
Nem, nem hozzám szóltál sértő módon, hanem mindenkihez, aki itthon él, és viseli az adott viszonyokat. Mert te sokkal jobb viszonyok között élsz. ”Igenis pofátlanság , amit csinálnak a magyar bankok, … Megcsinálják , mert megtehetik ...”. És, hogy Angliában ezt nem tehetik meg, azt te érted el? Nem, csak belecsöppentél. A magyarországi viszonyokat nekünk kéne megoldani, ez igaz, de ezen mit segít a bölcs hozzászólásod, ha ott sem, itt sem tettél semmit. Ezért kéne visszavenned az arcodból. És “de, ha fele akkora arccal lépne fel, mint te, akkor, ha hazajön, képen törölném. De ez csak a magánvéleményem rólad, ne zavarjon. “. Ez volt az agresszívkodás?

élhetetlen 2019.07.26. 22:11:49

@Benbe: “A pöttöm skót falu termelői piacán is lehet kártyával fizetni . Persze, és minden magyar ott él.

ételizésítő 2019.07.26. 22:21:57

@VT Man:
"mostanában a magyar bankok se adnak többet a 0%-nál. "
Nem a faszt, most is kaptam x millióra 127 Ft-ot. És lehet, hogy ez nem is éves, hanem havi! :-)

@tildy[UK]:
"van olyan , ahol ha x utalás érkezik rá, akkor ingyenes"
Olyan itt is.

Én mondjuk azt nem értem, hogy a letéti kártyára (debit card) itthon nem fizetnek semmit, ha azzal vásárolsz, pedig ott van náluk a pénzed, ellenben a hitelkártyára adnak a vásárlások után 1-4%-ot (banktól és kártyától függően, általában valami x ezer Ft-os plafonnal, hülyébbeknek sapkával, mert angolul cap), pedig náluk nincs a pénzed, csak amikor hónap végén törlesztesz.
Ezt valami nálam pénzügyi téren jártasabb elmagyarázhatná (hogy mi ebben a biznic).

ételizésítő 2019.07.26. 22:25:10

@élhetetlen:
Szerintem te most kötözködsz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.26. 22:27:25

@Egri2: Ezekre is vannak mar megoldasok. Ha jol tudom annak idejen a dijnet is csinalt hasonlot, igazandibol ott kezelted a kozuzemi szamlaid, es ott fizetted ki. Errefele az osszes ilyen csoportos beszedes atiratasat elintezi az uj bank, ha valtasz. Tehat atmesz az uj bankhoz, es vagy megbizod oket, hogy vegyek fel a kapcsolatot a szolgaltatoddal. De ha ez tul sok lenne, akkor online szepen megadva csoportos beszedeshez az adataidat siman megoldhato, hogy felveszed az uj banknal a csoportos beszedesi adatokat. Aztan ok lerendezika bankkal. 2019-t irunk, megis vagy papiralapon, vagy mindenkivel kulon szemelyes eljarva mennek a dolgok, es nem ertem miert.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.26. 22:39:36

@ételizésítő: Eleg egyszeru a biznisz. A hitelkartyanal ha nem fizeted vissza honap vegen egeszben, akkor durva kamatot radvagnak . Ebbol van nekik a penzuk. Ha mindig midnenki idoben visszafizetne, nem "szornanak" aprot belole.

A szamlara: itt a nagyona lap szamlak alapbol ingyenesek. Amelyiknel van valami extra szolgaltatas ( pl utasbiztositas, auto lerobbanasra biztositas, mobilbiztositas, extra kiemelt ugyfelkent extra szolgaltatas, az mar itt is fizetos, de van amikor ebbol is visszaadnak, ha havi x osszeg jovairas van) De az alap szamla midnenutt ingyenes, ingyenes csoportos beszedesivel, ingyenes kp felvetellel ( korlatlanul) es ingyenes atutalassal.
"Nem, nem hozzám szóltál sértő módon, hanem mindenkihez, aki itthon él, és viseli az adott viszonyokat. " Ne haradugj, de ez a te meglatasod, csak es kizarolag, es csakis felem,. Valoszinuleg sertene teged , ha azt modnanam, hogy csak azert mered megtenni, mert no vagyok, mert fentebb egy hasonlo hozzaszolas mastol nem utotte nalad a biztositekot. ( "En azt se ertem, hogy EGYALTALAN miert kerul penzbe a bankkartya (eves dij)?

Ez ilyen osi magyar szokas.)

"A magyarországi viszonyokat nekünk kéne megoldani, ez igaz, de ezen mit segít a bölcs hozzászólásod, ha ott sem, itt sem tettél semmit. "
De, en tettem. Szavaztama labammal, es otthon is valtottam bankot, amikor lattam, hogy pofatlan modon mernek fellepni. Es azt is latom, mennyien troghozkotottek es menyire nem tajekozodnak.

Gondolom te sem napi szinten mesz piacra, hogy mindig nalad kene legyen a kis noi taskad benne a 6 rekesszel. Egz ferfi oltonyon pedig tobbnyire 3 ( max 5 ) zseb van, azok sem oriasiak, es egy noi nadragon is szokott lenni zseb, de meg kardiganon is.
Es egeytertek etelizstiovel, aki kotozkodik az inkabb te vagy, lasd "hülyébbeknek sapkával, mert angolul cap" ( egyebkent meg nem cap, hanem limitet hasznalnak penzugyekkel kapcsolatban, de mindegy) , es igen, az agresszivkodast arra ertettem pontosan. Erdekes latni, hogy valami fantazmagoria, kitalacio, hogy ki tudja hozni az emberbol az "allatot" .

azbest 2019.07.27. 00:59:54

@tildy[UK]: áh ne vedd fell az ilyen kötözködéseket. A homáron hagyomány, hogy arcoskodni és kötözködni járnak fel sokan, mert viccesnek tartják.

Az csak újabb adalék, hogy most épp valami nemzeti érzelemből sokkot kap, ha megtudja, van ahol tényleg működnek a szolgáltatások :D

ekat 2019.07.27. 09:08:37

@Benbe: Akkor én nem ismerek többséget.... nem is hallottam még ilyet.

ekat 2019.07.27. 09:26:12

@tildy[UK]:
Szerintem ő is máshogy értette a hol élnek ezeket, és első megjelenésként erős volt. :) Túl sokan írnak ilyen modorban kintről.
De sokaknak azzal a számomra elképesztő hozzáállásával, hogy kint élő emberek ne írjanak kintről jobb dolgokról, meg nem mondhatnak rosszat bármiről, ami magyar, nagyon-nagyon nem tudok azonosulni. Attól, hogy magyar vagyok, még nem vesztettem el az objektivitásomat. Jó, meg nemzeti érzelem se sok szorult belém, 1., ember vagyok, 2., nő, 3., európai. :)

Zuzer78 2019.07.27. 09:58:50

Alapvetően türelmes vagyok, de a történet felénél már rég léptem volna másik bankhoz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.27. 09:59:09

@ekat: En csak azt nem ertem, miert tartjak sokan azt normanak, hogy nem mukodnek a dolgok, hogy nem lehetne egyszerubben, esszerubben megcsinalni. Benyelte a kartyat? PAr nap mulva jon uj. ra par napra uj pin. PRoblema megoldva. De ehhez normalisan mukodo rendszer kene, es meg csak az sem igaz, hogy ez magyar sajatossag ( itt pl a hmrc childcare oldalan ragadt be a felhasznalom, egyszeruen nem tudok a gyereknek 30 ora ingyen ovit kerni, vagy adomentes ovira befizetest, mert egyszeruen azt irja ki a rendszer, hogy feldolgozas alatt van az elozo, meg marciusbol... Uj felhasznalot kellett kesziteni a ferjemnek, es azzal lehetett csak)

Viszont en is latom, csak mert paran kulfoldorol irnak, es irjak hogyan lehetne esetleg jobb, mert esetleg lattak mast is, paran rogton azzal jonnek, hogy ezek az emberek szidjak a magyar rendszert, es uhh, hogy kepzelik, hogy kulfoldrol megmondjak. LEhet, hogy van benne negativ felhang, de lehet pont ezek miatt a negativ dolgok miatt mentek el ezek az emberek. Van amit egyeni szinten meg tud valtoztatni az ember, de egy teljes rendszer megvaltoztatasahoz sok ember, es az altaluk tamasztott megfelelo igeny kell.

Pl emiatt is nem ertem, miert kell kulon plusz szemelyes vagy telegfonos utanajaras pl annak,h ogy melyik szamlarol menjen a telefonra, villanyra, gazra a csoportos beszedes. Itt vagy a szolgaltato oldalan megvaltoztatod, vagy a bank intezi.

Nem az lenne a lenyeg, hogy egyszerubben meg konnyebben menjenek a dolgok?

csiri bá 2019.07.27. 10:59:11

@ételizésítő: ahogy már írták, az a biznic, hogy "A hitelkartyanal ha nem fizeted vissza honap vegen egeszben, akkor durva kamatot radvagnak ."
plusz, van egy hitelkereted is a hitelkártyádra, amire meg rendelkezésre állási díjat számolnak fel, akár kihasználod, akár nem...

ekat 2019.07.27. 11:16:26

@tildy[UK]: Dehogynem, persze, de attól, hogy valaki beírja azt, hogy bezzeg itt Xhonban minden zöldebb, olcsóbb és gyorsabb, (esetleg a lúzerek szóval kiegészítve :D), attól semmi nem lesz jobb, csak azonnal veszi az ember, hogy észjátszani jött, hogy bezzeg ő kint él. De most nem rád gondolok. :)
A csoportos dolgot nem értem, mert legalábbis az OTP-nél beállítható a neten. De én nem kérem, mert pénzbe kerül, én meg elvből nem akarok nekik több pénzt adni, mint amit muszáj. :) Amit lehet, (víz/gáz/UPC) a Díjnet oldalról fizetek kártyával, és úgy senki nem számít fel semmit, és tranzakciós díj sincs. A villanyt meg ugyanígy az Elmü oldalán.

ekat 2019.07.27. 11:27:49

@csiri bá: Nem tudom, hol van rendelkezésre állási díj, az OTP-nél nincsen. Valami zárlati díj van, havonta 300 Ft. A kártya évi 4.200. Még az általam kért SMS-értesítéseket hozzáadva is bőven fedezi majd a visszatérítés. Az egész nem kerül semmibe, mert tartozást sosem hagyok.

Xezs7 2019.07.27. 12:14:49

@élhetetlen: Akkor még egyszer: "nekem minden a zsebemben van: kulcs, TÁRCA, telefon. Ennél több cucc önszopatás lenne. "

Xezs7 2019.07.27. 12:16:35

@ekat: Az mindig vicces amúgy. Köpködnek haza, hogy itt minden milyen szar, de azért lesegetik az itthoni fórumokat, hogy hátha meg lehet mondani a nagy tutit vagy esetleg lesajnálni az otthon maradtakat. Van ennek valami pszichológiai magyarázata, egyszer olvastam.

Xezs7 2019.07.27. 12:21:34

@csiri bá: Nekem ugyan nem számolnak rá semmiféle rendelkezésre állási díjat. Erste Max.

2019.07.27. 15:05:02

@tildy[UK]:
Elég jó ingyenes számlacsomagok voltak azelőtt, hogy a kormány különadóztatni kezdte a bankokat. A bankok mindenütt profitorientáltak, ha megéri nekik, kedvezményeket adnak, hogy náluk vezettesd a számládat, azokban az országokban ahol erős piaci verseny van, ez is történik. Ahol a kormány minden eszközzel ki akarja iktatni a piaci versenyt a gazdasagból, ott meg ez van, ami Magyarországon.

élhetetlen 2019.07.27. 15:37:31

@Xezs7: Elsőre is értettem, amit írtál. Ettől függetlenül én külön tartom az iratokat az irattárcában, külön a pénzt a pénztárcában, mert minek vegyem elő a személyit is fizetéskor. Hátha kicsúszik? Aztán az olvasó szemüveg, a telefon, a névjegytartó, stb. Hány olyan női ruha van, amin van annyi zseb van, amibe ez belefér? Csak ennyit írtam. De, ha lenne is ennyi zsebem, nekem az lenne önszopatás, ha ezeket reggelente át kéne pakolni egy másik ruhába. Mindegy.

élhetetlen 2019.07.27. 16:42:10

@tildy[UK]: Kicsit belekeveredtél! Ezt én írtam, nem Ételítesítő: "Nem, nem hozzám szóltál sértő módon, hanem mindenkihez, aki itthon él, és viseli az adott viszonyokat. " A válaszod: “Ne haradugj, de ez a te meglatasod, csak es kizarolag, es csakis felem,. Valoszinuleg sertene teged , ha azt modnanam, hogy csak azert mered megtenni, mert no vagyok”. Jó duma!. Én is nő vagyok, az, hogy te még fiatal is vagy, nem érdem, csak állapot, majd elmúlik.
“De, en tettem. Szavaztama labammal, es otthon is valtottam bankot…”. Azt hiszem, nem érted. A saját életeden változtattál, de ettől sem az angol, sem a magyar bankrendszer nem változott meg, tehát ez ügyben nem tettél semmit. Azon már csak mosolyogtam, hogy te, a nagy lázadó, aki a lábával szavazott, UK-ból nem pattantál le azonnal, mikor nem tudtál a gyereknek “30 ora ingyen ovit” kérni. Van az a pénz, amiért korpásodik? Ott jól tűröd, és megkerülöd a rendszerhibát.
“lasd "hülyébbeknek sapkával, mert angolul cap"”, ezt meg nem én írtam.
Zárszóként. Úgy kezdted, hogy “…kártyadíj hol élnek ezek ....”, most azt írod, hogy “mennyien troghozkotottek es menyire nem tajekozodnak”, és, ha azt mondom, hogy ezért a szövegért képen törölném az unokahúgomat, akkor már kijött belőlem az “állat”?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.27. 16:44:45

@élhetetlen: Nem keveredtem bele, neked lett szanva, valahogy veletlen a masik hozzaszolasra ment a valasz kattintas. De ez neked lett szanva.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.27. 16:49:08

@élhetetlen: A 30 ora ingyen ovi , a feltetelek teljesulese eseten jar. A feltetelek teljesultek, viszont rendszerhiba volt, ezer tnem engedte regisztralni. Nem megkerultem a rendszerhibat, hanem azt tettem , amit az itteni adohivatal HIVATALOSAN mondott: A ferjem nyitott childcare accountot, es azon igenyeltuk. Ha valaki, akkor nekem aztan boven elegem van az urambatyam modszerbol, ergo feltetelezesed is serto.
Tudom , hogy no vagy.Irtad mar. De ettol meg egy durvabb modnatba ferfival szemben nem mertel beleallni. ( osi magyar szokas...)

élhetetlen 2019.07.27. 17:14:36

@azbest: @ ekat: Ha hozzászólhatok a rólam alkotott véleményhez. Tildy így kezdte, “…kártyadíj hol élnek ezek ....”, és a végén “mennyien troghozkotottek es menyire nem tajekozodnak.”. És én járok ide arcoskodni? “Az csak újabb adalék, hogy most épp valami nemzeti érzelemből sokkot kap”. A nagyképűségtől kapok sokkot, nem a nemzeti érzelemtől. A nemzeti érzelmeimről csak annyit, hogy az egyik unokahúgom e hónap hatodikán ment férjhez Manchesterben egy fekete fiúhoz, a másik két hónapja Ausztráliában házasodott, a barátnőm lánya meg aug. harmadikán megy hozzá a már Magyarországon született vietnami fiúhoz, és csak annak örülök, hogy párt találtak, akivel szeretik egymást. Ennyi.

élhetetlen 2019.07.27. 17:55:11

@tildy[UK]: Maszatolhatod még a képet, hogy csak rossz helyre kattintottál, előfordul, de az ritkán, hogy a válasz fele nem arról szól, amit írtam hanem arról, amit más. De te tévedhetelen vagy (és ezzel a szöveggel nevetséges is). “De ettol meg egy durvabb modnatba ferfival szemben nem mertel beleallni. ( osi magyar szokas...) “. Alaptalan kijelentés, ha nem ismered a kommentjeimet, és miért ismernéd? Mit nem merek a férfiakkal szemben írni? Tudod, vagy csak hadoválsz?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.27. 18:10:44

@élhetetlen: Meg egyszer elolvastam a korábbi hozzászólásom , és igazad van, fele neked fele nem neked ment , ennyit arról hogy tévedhetetlen vagyok( de azért jólesik rugdosni ? Igen, agresszív vagy , a pofántörlés is ezt mutatja). Igen előfordul mellekattintas, meg fele válasz neked fele válasz másnak menes, főleg ha egy 1 éves meg egy 4 éves rohangál épp körülötted . A roghozkotest meg tapasztalatból írom , anyum is az. Meg rengetegen . Mert nehezen váltanak ismertből ismeretlenbe. Akkor is ha az ismert rossz . Erre értettem . Nem kell mindenfélét beleképzelni , ha ilyen jó a kepzeloerod , inkább máshol kamatoztasd. Akar banknál . A bank jobbitasrol meg annyit, hogy fogalmad sincs milyen projekteken dolgozom vagy dolgoztam, úgyhogy innentől kezdve nevetséges amit írsz.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.27. 18:17:30

@Xezs7: baromira nem ismersz és aki szerinted köpköd ‘haza’ az nem feltétlen kritizálasból írja, meg hogy külföldön minden milyen fasza . Hanem amiatt, hogy lehet máshogy is. Ez nem így van, hogy külföldön minden fasza . Sok mindenben igenis élen jár Magyarország UK-hez képest ( üvegvisszaváltás mar 20 éve is volt Magyarországon itt meg talán majd most bevezetik ... Röhej. Vagy a családtámogatási rendszer is jóval jobb mint itt , és meg lehetne sorolni . Ilyenkor meg jön a némelyek beszólása , ha olyan jó Magyarországon, akkor miért nem költözünk vissza?! Egyszerű : mindent egybevetve itt kiszámíthatóbb az élet. Egyelőre . )

élhetetlen 2019.07.27. 19:17:26

@tildy[UK]: Na, ne szórakozz már! Az, hogy figyelmeztetlek , hogy belekeveredtél a szövegedbe, az rugdosás? Az is lehetett volna, hogy előbb olvasod el azt, hogy mit írtál, mielőtt azt írod, hogy csak mellékattintottál. Vagy, ha erre nincs időd, mert a gyerekek, akkor ne írd. Az ilyen fokú nagyképűségre, amit előadsz, ha kiosztanék egy képzeletbeli képen törlést, akkor már agresszív vagyok? “A roghozkotest meg tapasztalatból írom , anyum is az. Meg rengetegen … Mert nehezen váltanak ismertből ismeretlenbe. Akkor is ha az ismert rossz “. És ki ígéri, hogy az ismeretlen majd jobb lesz? Te, mert te tudod.
“A bank jobbitasrol meg annyit, hogy fogalmad sincs milyen projekteken dolgozom vagy dolgoztam, úgyhogy innentől kezdve nevetséges amit írsz.”. A nevetséges az, hogy most beadod, hogy egyedül te változtatod meg a bankrendszert, mert fontos projekten dolgozol. Ha te lennél a vezér, aki eldöntötte, hogy milyen projekt kell, mi a cél, akkor szövegelhetnél arról, hogy mit teszel. De így, csak a nagyképűséged újabb példáját adtad. De hagyjuk az egészet.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.27. 19:26:03

@élhetetlen: nem ígérem , hogy az új jobb lesz , hanem azt, hogy más. Jobb és rosszabb is lehet , viszont a Monthy Hall paradoxon szerint mindig érdemes váltani ....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.27. 19:29:16

@élhetetlen: nem, nem adom be , hogy egyedül változtatom , csak azt írtam fogalmad sincs, milyen projektjeim vannak, amik bankolást jobbitjak . Amit csinálsz az terelés és belemagyarázás ... de lelked rajta.

élhetetlen 2019.07.27. 20:30:24

@tildy[UK]: OK! Ne add fel, jöhetsz még pár ötlettel. A Monty Hall paradoxon, (bár h nélkül. de ez sem rugdosás, csak javítás), nem egészen erről szól. Az élet nem játék. Te anyuddal jöttél a röghözkötéssel, én a saját példámmal jövök. Van egy Gellért hegyre néző lakásom, 36 nm-es terasszal, én kerestem meg az árát, és tellett arra, hogy hetes utakra elmehettem Moszkvába, Leningrádba, Prágába, Egyiptomba (sokszor), Marokkóba, Tunéziába, Törökországba (többször), Horvátországba (sokszor), Bulgáriába, Spanyolországba (akár egy nyáron többször), Párizs 3 hónap munka, London csak 6 hét, és a maradék szabimat a Balatonon töltöttem a saját nyaralómban, miért kellett volna váltanom? És, ha nem váltottam, röghöz kötött, és tájékozatlan vagyok? És az a srác, aki Németországba diplomázott, és ott is doktorált, és hazajött, az is csak fogalmatlan?
“milyen projektjeim vannak, amik bankolást jobbitjak”. Bocs, de, ha ennyi logikával te vagy a project vezető, akkor kicsit aggódom az eredményért. Mert azt azért nem írtad, hogy tiéd a project, (de írtad, csak nem hiszem), te vagy a vezető, vagy csak dolgoztál benne. Nem mindegy, de a homályos szöveged felvágni elég.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.07.27. 20:44:34

@élhetetlen: nem írtam , hogy vezető vagyok . ‘Azt írtam , hogy a Monty Hall paradoxon alapján mindig érdemesebb váltani . (Azt nem írtam, hogy mindig győztesen kerül ki az ember)
Kicsit visszafele sült el egyébként a mondandód, nem is tudom ki vág fel a Gellért térre néző lakással meg a Balatoni nyaralóval meg a nyaralásokkal hónapokig külföldön . Az összes többi mondandód viszont szalmabáb érvelés, Egyes egyedül a velem kapcsolatos kitalációidon alapszik. Fantazmagóriakkal meg minek vitatkozzak? Úgyhogy részemről ennyi ....

élhetetlen 2019.07.27. 21:11:36

@tildy[UK]: “Monthy Hall paradoxon szerint mindig érdemes váltani ....”. Én meg azt, hogy nem mindig érdemes változtatni. A lakásom nem felvágás volt, hanem csak egy ellenérv a téveszmédre, hogy mindig érdemes változtni. A veled kapcsolatos kitalációim? Nem arra reagáltam végig, amit írtál? Tehát ésszerűbb is, ha abbahagyod a süketelést. Ennyi.

azbest 2019.07.27. 22:26:27

@élhetetlen: nem lehet kritizálni a magyar bankokat, hogy mindenért külön díjat számolnak fel, ami máshol alap és díjtalan?

Végig látszik, hogy valami frusztrációból kötözködést adsz elő, mert önigazolást keresel valami bajodra.
Az emberek többsége funkcionális analfabéta. Képtelen elintézni egyszerű hétköznapi dolgokat, elolvasni szerződést, amit aláír. Már 10 éve is simán lehetett sokmindent intézni a bankoknál elektronikusan, ha kicsit körbenézett az ember a neten és olyat választott, akár bankon belüli csomagokból is. Az biztos, hogy a bankadósdi növelte az ügyfélszopatást, de hát ez kell a jó magyar népnek, ami imádja, ha szivatják, igénye van rá. Szerintem hasznos, ha valaki hallja olyanok véleményét is, aki járt már máshol is. Durván nagy különbségek vannak, de leginkább az látszik, hogy nem mindenki ökölbe szorult arcú idegbetek, aki csak a lehetőséget várja, hogy kitoljon mással, mert attól enyhébbnek érzi a saját nyomorát. Ez az ország jelenleg. Kreténség a köbön.

bati67 2019.07.27. 23:18:51

@csiri bá: Nem! Ha a sima számládhoz van hitelkeret (pld. lemehetsz -50 eFt-ra), akkor arra számolnak fel rendelkezésre tartási díjat (vagy hogy hívják)! :-( A hitelkártyához nincs ilyen.

élhetetlen 2019.07.27. 23:24:13

@azbest: Hát igen. Sajnálom, hogy nem vetted észre, hogy nem a bankok kritizálásán akadtam ki, hanem az itthon élők minősítésén. Újra: “…kártyadíj hol élnek ezek ....”, és a végén “mennyien troghozkotottek es menyire nem tajekozodnak”. És az, hogy ennyit sem értettél meg, ez szerinted nem azt jelenti, hogy funkcionális analfabéta vagy, csak azt, hogy én önigazolást keresek valami bajomra? “Szerintem hasznos, ha valaki hallja olyanok véleményét is, aki járt már máshol is.”Semmi kifogásom az ellen, hogy Tildytől tudd meg, milyen a világ, de nekem sem a tőle származó, sem az általad tőle tanult információra nincs szükségem ahhoz, hogy legyen egy világlátásom. És, ha agyilag nem szorulok rátok, mint tanítókra, az még nem jelenti azt, hogy ökölbe szorult arcú idegbeteg vagyok, aki csak a lehetőséget várja, hogy kitoljon mással, mert attól enyhébbnek érzi a saját nyomorát. Azt hiszem, neked komolyabb gondjaid vannak.

Xezs7 2019.07.28. 18:46:01

@élhetetlen: Én ezt a három dolgot mindig kirakom otthon a zsebemből, eszembe se jutna, hogy a ruhámban maradjon. A kulcsot úgyis be kell dugni a zárba, a telefont is elővenném mert nyomkodom, akkor a tárca meg minek maradjon. Elővenni a tárcát meg nagy dolog, feltalálták már a Paypass-t, ki se veszem a kártyát a tárcából. Olvasószemüveg? Akaszd a nyakadba. Névjegykártyatartó? Csing-csing, itt a kilencvenes évek, kérjük vissza a kártyatartót és a névjegykártyákat!

Xezs7 2019.07.28. 18:47:06

@tildy[UK]: Elég lesz már, tiszta köpet már a monitorom.

nyúúlacska 2019.07.29. 12:24:32

Én meg csak vásárolgatok a K&H VIP kártyámmal és már negyedik alkalommal nem vonja le az egyenlegemből az 5000 alatti vásárlást.

ételizésítő 2019.07.31. 03:25:44

@tildy[UK]:
Köszi, tuti, hogy csak ennyi?
Egyébként a cap kifejezést pénzügyekben is használják (capped at X USD stb.), én ott találkoztam vele először. És mivel kurvára semmi közöm a pénzügyekhez, rögtön meg is kellett néznem, hogy mit jelent.
(Felfogtam, hogy a másik fele nem nekem szól.)

@csiri bá:
Neked is köszi, de nekem nem számolnak fel ilyet, van valami havi 250 Ft környéki havi zárlati díj, ennyi. Ennél ha csak a rezsit (víz, villany, fűtés, közös költség) fizetem ki kártyával, akkor is többet adnak vissza jóváírásként. Fizetni meg mindig időben fizetek.

@Xezs7:
Tudod, vannak helyzetek, amikor nem biztos, hogy telefonszámot tudtok cserélni, de egy névkártyát még oda tudsz adni. Nekem pl. van. Csak név, telefonszám meg e-mail-cím van rajta, ennyi pont elég, ha valaki el akar érni, és máshogy nem tudna. Hidd el, néha célszerű. És ha kicsit keresgélsz, már 15 Ft/darab áron is készítenek. Akár házhoz szállítással is.

ételizésítő 2019.07.31. 03:27:23

@nyúúlacska:
Neked ilyen szar kondícióid vannak?
Nekem még fizetnek is érte.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2019.08.01. 17:17:53

@ételizésítő: igen.

Benefit cap, Prince cap így használatban van, de pénzügyi dolgoknal ez a szó , hogy cap túl informális , ezért pl overdraft limit, mortgage limit,

lang.vince 2019.08.03. 11:29:23

@élhetetlen: Mellesleg, ha elolvasnád az általad fényes mintabankként bemutatott Lloyds feltételeit, láthatnád, hogy csak annak ingyenes a számlavezetés, aki legalább 1500 fontot befizet havonta, egyébként 3 font a számlavezetési díj.

élhetetlen 2019.08.03. 15:01:56

@lang.vince: Félrement valami nálad. Egy szót sem írtam a Lloyds-ról!
süti beállítások módosítása