Aki szeretett volna mostanában bármilyen szakmunkát elvégeztetni a ház körül, az biztosan tele van ilyen történettel. Aki meg nem, az sok ilyet hallott. Szobafestő ígérgetés lvl egymillió, hónapok óta a kanapén alvó, mégis igen kitartó lakástulajdonossal.

Történetem egy budapesti, mindössze 42 négyzetméteres, klasszikus polgári lakás felújításának több mint egy évvel ezelőtti tervével kezdődik. Naphosszat tudnám sorolni a példákat a hanyagságra, vagy a kismillió átverésre -- például, hogy egy éve várom vissza az akkor átadott előleget az asztalostól, aki új ablakok készítése mellett a nyílászárók teljes körű felújítását is vállalta. Azóta havi részletekben hozogatja vissza a pénzt, de csak akkor, ha előtte már ráküldtem több sms-t és hívogatni kezdem. Magától még egyszer sem jelentkezett. Többek között őmiatta csúszott meg az egész projekt, hiszen ha a műanyag nyílászárók mellett döntöttem volna a régi ablakok felújítása helyett, akkor már nem itt tartanék. De most nem is őmiatta, hanem M. szobafestő-mázoló miatt írok, mert torkig vagyok az itthoni szakemberek mentalitásával. 

Még idén tavasszal, azaz jó fél évvel ezelőtt kezdtem el sorra hívni a festőket. Akiket ismerőseim ajánlottak, azok már csak június-júliusra tudták volna vállalni, de valahogy M. úr telefonszáma is a kalapba került -- talán valamelyik ablakos cég ajánlotta őt. Március 23-án szombaton meg is jelent nálam felmérni, pár nappal később hívott, kedvező árajánlatot adott és mondta, hogy május 9-e környékén tud kezdeni, plusz mínusz néhány nap, mert lehet, hogy csúszik a korábbi munka. Megegyeztünk. 

A kitűzött határidő előtt elutaztam külföldre, így még április végén rohamléptékben szedtem össze a lakást (szereltem szét az ágyamat, toltam be középre a könyvespolcokat, stb.), hogy mikor hazaérkezem, ezzel már ne kelljen foglalkozni. Az időpont közeledtével már elkezdett idegesíteni, hogy nem hívott, így május 9-én én hívtam, hogy akkor mikor tudna pontosan kezdeni. "Ó, emlékszem" - mondja a telefonba - " jó is, hogy hív, már akartam is keresni. Csúszásban vagyunk sajnos". Mennyi? - kérdezem. "Még egy hónap." Paff. Ez komoly? Az elmúlt 3 hét alatt összeszedett 4 hét csúszást? És ha igen, ez számára biztosan nem tegnap lett nyilvánvaló, de akkor miért nem hívott? Miért aznap tudom meg, hogy még egy hónap csúszás van, amikor kezdenie kellene a munkát?! 

De mivel tudom, hogy nehéz lenne egy hónapon belül festőt találni, ezért inkább nagy levegőt veszek és úgy döntök, hogy átcsövezek egy hónapot a saját lakásomban a kanapén (ágyamat ugye már szétszereltem). Nem akarok tovább vesződni az ajánlatkérésekkel és hogy aztán pont akkor kezdjék el a festést, amikor a korábbi vállalkozó már amúgy is elkezdené. Nem éri meg a fáradtságot - gondoltam. 

Letelik az egy hónap, de ő még nem keresett, ezért kissé aggódva hívtam M. urat. Bemutatkozom, kis szünet. "Ó, igen, már emlékszem. Hát tudja kedves uram, itt még mindig óriási csúszások vannak." Mennyi? "Még két hét." Nem akarom elhinni, hogy megint beültet a hintába, de ha tényleg már csak két hét, akkor legyen.  

M. szobafestő-mázoló a két hét elteltével sem hív. Én hívom ismét, hogy akkor kezdhetünk? "Hát, nagyon sajnálom, de tudja itt mindig kitalálnak valamit, hogy még ezt is meg kell csinálni, meg azt is meg kell csinálni, így nem tudok levonulni az előző helyről". Még két hét, de lehet, hogy három - mondja a telefonba. Ez valami rossz vicc, gondolom én, ezért elkezdek közben más festőket keresni. Ismerősöm ajánl egy szuper csapatot, jönnek felmérni, kapok is ajánlatot 1.3 millióra (!), a 42 négyzetméteres lakásra. Megköszönöm a lehetőséget és leteszem a telefont. Egy másik csapat is jön felmérni, tudnak is jövő héten kezdeni. Isteni szerencse! Másnap hívnak a hozzávetőleges árakkal de azért este küldik az ajánlatot. Örülök, várom. Nem jön. Várok még. Nem jön. Hétvégén azért már telefonálok, hogy nem kaptam meg. Utánanéznek. Ja, nincs meg nekik az email címem, azért nem küldték. (Miért nem szóltok?!) Küldik, kétszer olyan drága mint Mackó úré, de felőlem legyen, kérdezem, hogy akkor a hét végén tudnak-e kezdeni, ahogy megbeszéltük. Nem, nem tudnak, mert azóta már bevállaltak egy nagyobb munkát, ők azt hitték, hogy engem nem érdekel, azért nem küldtem el az email címem, így majd csak egy hónap múlva tudnának jönni (amikor én már nyaralni mennék).  Agybaj. 

Jó, akkor térjünk vissza az eredeti M.-hoz, aki természetesen azóta sem jelentkezett. Két hét elteltével ismét hívom. "Nem tudok most pontosat mondani, hívjon fel a hét közepén, akkor jobban látom mennyi van még hátra". Hívom. "Hát, még biztosan két hét, de akkor ő megy nyaralni, így amikor majd visszajön a nyaralásból és rendbeszedi magát, akkor utána való hétvégén "MEGPRÓBÁLJA" (!) megcsinálni. Aha, szóval "megpróbálja megcsinálni". Magamban már kötöttem a fogadásokat. 

Most augusztus 6-a van, mindketten visszajöttünk a tervezett nyaralásból, így gondoltam negyed éves csúszás után végre elkezdhetünk dolgozni. Hívott azóta? Persze, hogy nem. Én azért felhívtam ma délután és csodák-csodája: sajnos ágyban fekszik, kórházban is volt, sajnos-sajnos, hát-hát, nem is tudja mikor-meddig. 

Ezúton is, őszintén, jobbulást szeretnék kívánni neki.