Tékozló Homár

Mi kell ahhoz, hogy végre kifesse a lakást a szobafestő?

2019.08.12. 10:00 | Homár Rezső | 254 komment

painter-2939546_960_720.jpg

Aki szeretett volna mostanában bármilyen szakmunkát elvégeztetni a ház körül, az biztosan tele van ilyen történettel. Aki meg nem, az sok ilyet hallott. Szobafestő ígérgetés lvl egymillió, hónapok óta a kanapén alvó, mégis igen kitartó lakástulajdonossal.

Történetem egy budapesti, mindössze 42 négyzetméteres, klasszikus polgári lakás felújításának több mint egy évvel ezelőtti tervével kezdődik. Naphosszat tudnám sorolni a példákat a hanyagságra, vagy a kismillió átverésre -- például, hogy egy éve várom vissza az akkor átadott előleget az asztalostól, aki új ablakok készítése mellett a nyílászárók teljes körű felújítását is vállalta. Azóta havi részletekben hozogatja vissza a pénzt, de csak akkor, ha előtte már ráküldtem több sms-t és hívogatni kezdem. Magától még egyszer sem jelentkezett. Többek között őmiatta csúszott meg az egész projekt, hiszen ha a műanyag nyílászárók mellett döntöttem volna a régi ablakok felújítása helyett, akkor már nem itt tartanék. De most nem is őmiatta, hanem M. szobafestő-mázoló miatt írok, mert torkig vagyok az itthoni szakemberek mentalitásával. 

Még idén tavasszal, azaz jó fél évvel ezelőtt kezdtem el sorra hívni a festőket. Akiket ismerőseim ajánlottak, azok már csak június-júliusra tudták volna vállalni, de valahogy M. úr telefonszáma is a kalapba került -- talán valamelyik ablakos cég ajánlotta őt. Március 23-án szombaton meg is jelent nálam felmérni, pár nappal később hívott, kedvező árajánlatot adott és mondta, hogy május 9-e környékén tud kezdeni, plusz mínusz néhány nap, mert lehet, hogy csúszik a korábbi munka. Megegyeztünk. 

A kitűzött határidő előtt elutaztam külföldre, így még április végén rohamléptékben szedtem össze a lakást (szereltem szét az ágyamat, toltam be középre a könyvespolcokat, stb.), hogy mikor hazaérkezem, ezzel már ne kelljen foglalkozni. Az időpont közeledtével már elkezdett idegesíteni, hogy nem hívott, így május 9-én én hívtam, hogy akkor mikor tudna pontosan kezdeni. "Ó, emlékszem" - mondja a telefonba - " jó is, hogy hív, már akartam is keresni. Csúszásban vagyunk sajnos". Mennyi? - kérdezem. "Még egy hónap." Paff. Ez komoly? Az elmúlt 3 hét alatt összeszedett 4 hét csúszást? És ha igen, ez számára biztosan nem tegnap lett nyilvánvaló, de akkor miért nem hívott? Miért aznap tudom meg, hogy még egy hónap csúszás van, amikor kezdenie kellene a munkát?! 

De mivel tudom, hogy nehéz lenne egy hónapon belül festőt találni, ezért inkább nagy levegőt veszek és úgy döntök, hogy átcsövezek egy hónapot a saját lakásomban a kanapén (ágyamat ugye már szétszereltem). Nem akarok tovább vesződni az ajánlatkérésekkel és hogy aztán pont akkor kezdjék el a festést, amikor a korábbi vállalkozó már amúgy is elkezdené. Nem éri meg a fáradtságot - gondoltam. 

Letelik az egy hónap, de ő még nem keresett, ezért kissé aggódva hívtam M. urat. Bemutatkozom, kis szünet. "Ó, igen, már emlékszem. Hát tudja kedves uram, itt még mindig óriási csúszások vannak." Mennyi? "Még két hét." Nem akarom elhinni, hogy megint beültet a hintába, de ha tényleg már csak két hét, akkor legyen.  

M. szobafestő-mázoló a két hét elteltével sem hív. Én hívom ismét, hogy akkor kezdhetünk? "Hát, nagyon sajnálom, de tudja itt mindig kitalálnak valamit, hogy még ezt is meg kell csinálni, meg azt is meg kell csinálni, így nem tudok levonulni az előző helyről". Még két hét, de lehet, hogy három - mondja a telefonba. Ez valami rossz vicc, gondolom én, ezért elkezdek közben más festőket keresni. Ismerősöm ajánl egy szuper csapatot, jönnek felmérni, kapok is ajánlatot 1.3 millióra (!), a 42 négyzetméteres lakásra. Megköszönöm a lehetőséget és leteszem a telefont. Egy másik csapat is jön felmérni, tudnak is jövő héten kezdeni. Isteni szerencse! Másnap hívnak a hozzávetőleges árakkal de azért este küldik az ajánlatot. Örülök, várom. Nem jön. Várok még. Nem jön. Hétvégén azért már telefonálok, hogy nem kaptam meg. Utánanéznek. Ja, nincs meg nekik az email címem, azért nem küldték. (Miért nem szóltok?!) Küldik, kétszer olyan drága mint Mackó úré, de felőlem legyen, kérdezem, hogy akkor a hét végén tudnak-e kezdeni, ahogy megbeszéltük. Nem, nem tudnak, mert azóta már bevállaltak egy nagyobb munkát, ők azt hitték, hogy engem nem érdekel, azért nem küldtem el az email címem, így majd csak egy hónap múlva tudnának jönni (amikor én már nyaralni mennék).  Agybaj. 

Jó, akkor térjünk vissza az eredeti M.-hoz, aki természetesen azóta sem jelentkezett. Két hét elteltével ismét hívom. "Nem tudok most pontosat mondani, hívjon fel a hét közepén, akkor jobban látom mennyi van még hátra". Hívom. "Hát, még biztosan két hét, de akkor ő megy nyaralni, így amikor majd visszajön a nyaralásból és rendbeszedi magát, akkor utána való hétvégén "MEGPRÓBÁLJA" (!) megcsinálni. Aha, szóval "megpróbálja megcsinálni". Magamban már kötöttem a fogadásokat. 

Most augusztus 6-a van, mindketten visszajöttünk a tervezett nyaralásból, így gondoltam negyed éves csúszás után végre elkezdhetünk dolgozni. Hívott azóta? Persze, hogy nem. Én azért felhívtam ma délután és csodák-csodája: sajnos ágyban fekszik, kórházban is volt, sajnos-sajnos, hát-hát, nem is tudja mikor-meddig. 

Ezúton is, őszintén, jobbulást szeretnék kívánni neki. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Archivum Pál 2019.08.12. 10:17:06

A Poszter helyében hagynám ezt az M-et. Látható, hogy össze-vissza hazudozik. Vagy keres mást (akár drágábban), vagy saját maga (mármint a poszter) kifest. Utóbbihoz a neten is utána tud olvasni bizonnyal.

Xezs7 2019.08.12. 10:38:34

Az első nem hívás után kellett volna hagyni az embert a fenébe. Én is saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy mikor kell gyanút fogni. Akit komolyan érdekel a meló, az hív, keres. Ugyanez igaz az email hiányra panaszkodó csapatra: őket se érdekli a dolog, máskülönben már hívták volna a posztert. Egyébként el kellene mennem festőnek, akkora hiány van.

Xezs7 2019.08.12. 10:40:33

Ja, egy tipp: ha fusiban akarja csináltatni a poszter, akkor csupa ilyen embert fog találni. Inkább csináltassa szerződéssel, számlával drágábban, de akkor az kész lesz.

borso 2019.08.12. 10:41:04

szaros mocskos kókler léhűtő aki ittmaradt. Na jó nem mind, csak a 90%-a.

Darth Revan 2019.08.12. 10:58:38

Ennyi idő alatt kitanulhatta volna a festés minden csínját és egyedül végzett volna két nap alatt

Dr. Archivum Pál 2019.08.12. 10:59:06

Egyébként együttérzek a poszterrel. Tényleg! Nálunk egy nagyobb kőművesmunkát kéne csinálni. Akit a közös képviselő hozott, az látszólag egy Mekk Mester . Más meg még csak ki sem jön a dolgot megnézni, vagy csak jövőre csinálná meg és azt is csak kétszeres/háromszoros áron.

gergo1000/2 2019.08.12. 11:08:26

@Xezs7: kinyílt a bicska a zsebemben mikor elolvatam okoskodásod. Kívánom, hogy tapasztald meg milyen felújítani.

Vercsi V 2019.08.12. 11:39:46

ajjajj....a második ígérgetés után ott kellett volna hagyni. Mindenki kaphat 2. esélyt de aki azt is eljátssza és a másik fél még ad 3., 4. ...stb esélyt az már az ő sara is! Bármilyen helyzetről is legyen szó.
Tapasztalat, ha van biztos mester akit közeli ismerősök tudnak ajánlani arra kell várni. Ha így tesz a poszter már ki lenne festve a lakás.

GiaMarie 2019.08.12. 11:39:56

Az a helyzet, hogy én már éppen emiatt fordulok a "csupasz" megoldások felé. Nekem is olyan árajánlatokat adtak festésre, hogy nem tudtam, sírjak vagy nevessek. A baj az, hogy glettelni nem tud az átlag user, és megtanulni sem egyszerű, ez nem a Dulux reklám, ahol mosolyogsz a teddy hengerrel, és egy nap alatt kifested a lakást. A user a magyar belsőépítészeti-gépészeti szokások miatt sem egyszerű otthon nekiborulni a feladatnak. Én pl most linózom le a meglevő járólapokat (kár, hogy a linódesign még mindig 94-ben jár, mert amúgy tök jó burkolat lenne) Egész egyszerűen nem vagyok hajlandó kifizetni egy új autó árát 60 nm újracsempézéséért, ennyi pénz a világon nincsen! És akkor még jönnek emellé az ár mellé a poszter által emlegetett horror storyk, meg a kókány kivitelezés.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.08.12. 11:49:21

Vagy van egy megbízható ismerős, aki generálban elvállalja, és sakkozik-bűvészkedik az emberekkel (nekünk így volt, 10 %-ot kért, de simán megérte), vagy csinálod magad, esetleg a haverokkal. Harmadik út nincs, illetve van, de az zsákutca.

Tikakukac 2019.08.12. 12:01:09

Ezt nyugodtan lehet venni atombiztosra. Annyi normális szakmunkás maradt az országban, hogy 2 évre van előjegyzésük. Így mindenki szépen tanuljon meg autót szerelni, tetőt fedni, vízt-gázt-villanyt-szennyvizet szerelni és szó szerint bármi, de bármit megcsinálni. Időben ugyanott lesz, cserébe rendes lesz a munka elvégzése is.

Csodaburkoló szakink amíg itthon voltam is csinált pár érdekes dolgot, de szóltam neki időben, hogy figyelj, ez nem jó, az nem jó, nem igaz, hogy nem látod. Elmentem nyaralni (ja igen, a nyaralásom előtt 1,5 hónappal kellett volna végeznie), visszajöttem és b@zdmeg amit művelt... úgyhogy most telefonálgatás van és győzködés, hogy jobban jár ha visszajön, ha nem, akkor pár láda paradicsomot bedobálok a portára unalmamban.

Csak egy példa: üvegajtó zuhanyhoz. Nem nagy valami, megnézed mennyi a helyed és mennyi az ajtó állítási lehetősége, aztán úgy vakolsz, hogy a 2 oldalt a csempe és ragasztó kiadja. Nos, neki nem adta ki. De ezt őt nem zavarta. Felrakta a csempét is. Élvédőket is. Fugát is. Majd elment. Én mikor hazajöttem méregettem, hogy akkor 1,5 méteren hogyan lehet egy tök új pórusbetonból épített falban 2cm, és hogyan lehet majd betenni az ajtót így. Sehogy, mindenféle trükközéssel vízsugarassal a tokból levágattam 1,5-1cm-t és így pont bemegy. Az ő megoldása az volt, hogy faragjuk bele a falba. A felcsempézett falba. Agyrém.

És ez egy igen neves környékbeli mester, 30 év tapasztalattal, ennél csak lentebb van. Üdv itthon.

Xezs7 2019.08.12. 12:06:27

@gergo1000/2: Csináltam már. Számlával, rendesen adózva. Drágább volt mint számla nélkül? Igen. Tahó dolog nem adózni? Igen. Nyugodtan aludtam szerződéssel a zsebemben? Igen.

bigmac 2019.08.12. 12:30:05

Átlag user nem tud glettelni? WTF?!
1.3 guriga a 42 nm ért? More mikor kell kezdeni? :)

Paeonia 2019.08.12. 13:44:36

Poszternek üzenném, van egy facebookos csopi, ahol múltkor összeszedték hogy a szakemberek milyen indokokkal szoktak nem jönni. Hát elég viccesek is vannak benne.
Ami itt a bejegyzésben van, hogy csúszás az előző helyen, aztán nyaralás, aztán betegség, kórház, az teljesen megszokott kifogás... Van még az "elromlott az autóm" is mint nagyon gyakori szöveg.

Én most csak 3 hetet vártam egy festőre hogy idedugja a képét, aztán amikor megérkezett, közölte hogy ez egy szar munka itt, különben is túl kis meló, és ezért ezt ő inkább nem csinálná meg.
Most YouTube-ról tanulom, hogyan kell glettelni.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.08.12. 13:45:13

Le kell beszélni egyszerre ötöt,fizetni meg majd ha kész van.
Nem értem,miért nem mondják meg, hogy lett jobb meló,nem ér rá.
Ez nem szakembörhiánykérdése, hanem taplóságé, őszintének lenniük sem drágább.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.08.12. 13:46:30

Ja,meg előleg : ha nincs átvételi elismervény, számla, ami ugye nem szokott lenni, akkor örülj, hogy ad vissza valamit :D

ekat 2019.08.12. 13:48:46

Hú, szép kilátások...
Mi még csak pár hete várunk, de olyanra, aki anyámhoz szokott járni, tehár nem vadidegen. Remélem, lesz valami, mert azt hiszem szeptemberben kell elszámolnom az Lakástakarékpénztár fele a pénzzel.
Addig is van valakinek valami ötlete, hogy mit vehetek LTP-re olyan 350.000 Ft-ból? :) /Ez a kazáncsere utáni maradék, annyit akartam - volt? - ebből festetni, amennyi belefér./

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.08.12. 13:50:14

@GiaMarie: Glettelni nem nehéz. Mi a lakásom (már nincs) haverokkal úgy festettük, hogy még senki nem csinált olyat. Egész ronda lett,de nem borzalmas.
Ahol most lakom albérletben, a fal majdnem olyan randa,mint a kecómban volt. Csak ezt festő csinálta :D

Xezs7 2019.08.12. 14:19:02

@Semmitnemérszakitiltással: Alapvető szépérzék és alaposság birtokában simán elérhető egy olyan állapot, ami nem profi, de kielégítő. Én is úgy gletteltem még nagyon rég, hogy sosem csináltam, de végül egész jó lett. Sokan félnek ezektől a munkáktól, pedig alapvetően akiknek ez a szakmájuk sem mindig olyan profik, ahogy az emberek gondolják.

Nick-son 2019.08.12. 15:24:33

Ilyen egymilliós árakon én is kifestem neked, pedig villamosmérnök vagyok

szekertabor · provo.blog.hu 2019.08.12. 16:55:42

Mindig mosolygok, amikor azt olvasom, hogy azért nincsen elérhető megbízható mesterember, mert aki jó valamire, az mind kiment külföldre dolgozni. A valóság az, hogy mesteremberekből az elmúlt 50-70 évben folyamatosan hiány volt. Aki nem hiszi, olvasson utána, szórul szóra ugyanazok a rémtörténetek jelentek meg a lapokban a szocializmus idején, a rendszerváltáskor, vagy a legnagyobb munkanélküliség idején, mint manapság. És ma ráadásul sokkal több szakit szívnak fel a nagyberuházások, mint amennyi külföldre megy dolgozni.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.08.12. 17:13:16

@Xezs7: Az emberek alapvetően lusták. Én meg pl. szeretek alkotni, a falfestés is az.

Taxomükke (UK) 2019.08.12. 17:20:45

"Vadász, vadász..." kezdetű komment vótmá?

Snagal 2019.08.12. 17:48:46

Poszter, Vegas-t nem javaslom, ha ennyire nem tudod mikor kell kiszállni, hogy még augusztusba is felhívod a bohócot.

KaTe 2019.08.12. 17:56:09

Valami nagyon foglalkoztat...

"De mivel tudom, hogy nehéz lenne egy hónapon belül festőt találni, ezért inkább nagy levegőt veszek és úgy döntök, hogy átcsövezek egy hónapot a saját lakásomban a kanapén (ágyamat ugye már szétszereltem)."

- Mi a francból lehet az az ágy, hogy inkább "átcsövezik" egy hónapot a kanapén, mintsem összeszerelné az ágyát? Hegeszteni is kell, vagy mi?

Xezs7 2019.08.12. 18:05:10

@szekertabor: Az emberek mindenre rámondják a vélt igazukat, megszokhattad volna már. Egyébként a másik, amit az emberek elfelejtenek, hogy a jó munkát meg kell fizetni. A poszternek is lett volna embere 1,3 millióért, és valószínűleg azért ennyi, mert ott szerződés és számla is van. Aki számlázik, az már általában nem csinál szart, mert tudja, hogy elszámoltatható. Szóval könnyebb azt mondani, hogy minden jó szakember külföldre ment, mint azt mondani, hogy a jó szakembert meg kell fizetni, csak én sóher vagyok.

Xezs7 2019.08.12. 18:50:16

@KaTe: A poszter azt hiszi, hogy majd hetek alatt talál valakit, aki olcsó, számla nélkül dolgozik, és napok alatt kész lesz. Ezért nem akarja összerakni az ágyat, mert arra számít, hogy hetek múlva meg újra szét kell szednie. Ezzel szemben a realitás az, hogy bármikor találna olyat, aki 1-2 hónapon belül tud jönni, nem a legolcsóbb, még számlát is ad, és reálisan jópár hét kell a meló befejezéséig. A poszter egy álomvilágot kerget, de amellett a végletekig kitart. Ha rászánta volna azt a pénzt, amit egy ilyen festésre kell, már rég nem hajkurászná M-et. Valószínűleg M adta neki a legolcsóbb árajánlatot, és emiatt ilyen kitartó. M meg rájött, hogy a poszter tényleg komolyan ennyiből akarja megúszni, neki meg simán nem éri meg, mert van lóvésabb melója. Ha a poszternek egy kis esze lett volna, már a második vagy harmadik beszélgetést azzal kezdte volna M-mel, hogy mennyit ígérjen rá ahhoz, hogy egy héten belül kezdjen. Garantálom, hogy ha a megfelelő számot mondja, M már rég be is fejezett volna mindent nála.

Tikakukac 2019.08.12. 20:26:56

@Xezs7: Örülök neki, hogy van aki még mindig nem látja mekkora a szartenger :)
Nálunk most a mester diktált. Mindent. Az az anyag lett, amit ő akart. Akkor jött, amikor ő akart. Mindent úgy csináltunk, ahogy ő akarta. A kávé is olyan lett, amilyet ő óhajtott. Minden szarért rohangáltam Pesten és vidéken, hogy neki időben meglegyen és kisujját se kelljen mozdítani.
Szar lett a meló? Hajaj. Akaródzik kijavítani? Ó, dehogy. Van kedvem most akkor ügyvédet fogadni és nekimenni az egésznek? Persze, ezt akarom most főleg. És ezek a f@szakalpok erre hajtanak, én nyaraltam, anyám meg hát mit ért hozzá, ő csak a végét nézte, tiszta mocsok az egész a fugázóanyagtól, nem tudta, hogy ezt nem neki kéne levakarni és kifizette. Ennyi. Sokért kapsz szar munkát. A tendencia pedig egyre jobb, már rendes segédmunkás se nagyon van.

szopoklész 2019.08.13. 06:49:42

Én megcsináltam magam. Tököm fog fizetni egy festőnek. Amúgy is mind csak összecsapja a munkát. A szopás amúgy sem maga a festés, hanem az előkészület és utána az esetleges takarítás. Azokat pedig úgyis nekem kell megcsinálni. Vettem egy jó festékszórót és megcsináltam magam. Egy hétvége alatt megvoltam egy szobával. Szombat előkészület(összepakolás, kapargálás, glettelés) vasárnap délelőtt csiszolás majd festés. Este már lehetett is visszarakni mindent a helyére. Egy hónap alatt kész volt az egész ház.

lopicigaspar1981 2019.08.13. 08:43:11

@Tikakukac: mondjuk szerintem ajtót azután érdemes venni, hogy kész a burkolás, leméred és nem kell faragni. Ahogy konyhát is.

Tikakukac 2019.08.13. 08:51:27

@lopicigaspar1981: Ahha. Tehát akkor ismétlem. Ez egy fürdőszoba zuhanyzó része. Ide nem sima ajtó kell, hanem üvegajtó. Ezt 2 méretben kapod meg, hacsak nincs pénzed 300k-s egyedi ajtóra: 80-as és 90-es szélességgel, amiben 2,5cm állítási lehetőséged van.
Továbbá a falba sikerült tenni átlagban 2cm kanyart és emellé alul 88,5 felül 87cm lett a távolság is, azért a menet álljon már meg, majd úgy fogok építkezni is, hogy az asztalos a szar mesterek után fog csinálni elszabott tokot, hogy korrigálja a falat. Na persze, mit nem. Ez most kivételesen éppen talán megoldható lesz. Jól nézünk ki, azért, mert valaki képtelen használni a mérőszalagot majd én fogok egyedire készíttetni mindent és izgulni mennyire lesz feltűnő, hogy csálé a fél lakás. Lóf@szt.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2019.08.13. 08:55:41

A kommunizmusban így volt: a mesterember volt az úr, s ajándékokkal kellett neki kedveskedni, kezdjen munkába. De nagyon kellett vigyázni, mert ha esetleg megsértődött, akkor összepakolt és elment örökre. Egy ismerősöm megkérdezte a mestert "mikor lesz kész?", ezt sértésnek érezte a mester és távozott is a helyszínről nyom nélkül.

A 70-es években a budapesti taxis is így működött, meg kellett tőle előre kérdezni jó-e neki az az irány, ahová az utas menni akar, s ha jó volt, akkor esetleg rá lehetett beszélni, vigyen el, ha úgyis már arra megy.

2019.08.13. 08:56:33

@Xezs7: sajnos te egy nagyon buta irritáló kommenteket toló ember vagy. Látszik, hogy semmi közöd a valósághoz. Ide csak azt engedném kommentelni, aki az utóbbi egy éveben Budapesten festőket alkalmazott és van tapasztalata ebben. Neked semmiben nincs tapasztalatod csak a nagyképű ostobaságban. Szégyelld magad.

GiaMarie 2019.08.13. 08:58:18

@Semmitnemérszakitiltással: Glettelni nem nehéz egy olyan kecóban, ami az elmúlt 20 évben épült :) Persze, hogy nem atomfizika, itt sokkal nagyobb baj, hogy elképesztő meglepikre tudsz ráfutni a régi házakban, amit a poszter is írt. Egy gipszkartonon én is vidáman kiglettelem a dübelek helyét, persze, vagy egy lakóparki lakáson. Na, és akkor most ezt gondold át úgy, hogy régi pesti bérház, 3,5 méter belmagasság, falon kívül menő gázcsövek, 12 réteg festék a falon, ami nagyjából váltakozik a meszelés és az olajfesték hengerrel, erre kéne felvinni a tizenharmadikat. Ezt gletteld ki! Ja, azt ugye mondtam, hogy a plafon vonalat egy normál, háztartásban fellelhető létráról el sem éred? Baromira egyszerűnek tűnik, aztán mikor szembesülsz vele, hogy te baromira nem fogsz profi festőként "sétálni" az almaszedő ,létrával, akkor mindjárt fejvakarós a sztori...

2019.08.13. 08:58:58

@Semmitnemérszakitiltással: ötöt!?? Egyet se találsz aki kimenne a helyszínre és árat mondana és elvállalná és MEg IS JELENNE a helyszínen dolgozni.
Te is csak egy felhőnéző fotelhuszár vagy.

Xezs7 2019.08.13. 08:59:08

@gergo1000/2: 4 éve. Már akkor meg kellett fizetni a minőségi munkát.

Xezs7 2019.08.13. 09:02:45

@mi szél hozott?: Fú haver, most aztán tényleg szégyellem magam, mert te mondtad. Őszintén, te kinek képzeled magad? Benyögöd hogy szégyelljem magam? Hát ki vagy te hogy utasítgatsz? A poszter is leírta: kapott ajánlatot 1,3 millióra. Nem tetszik neki? Akkor meg mit sír? Ha nincs pénze minőségi munkára akkor ne is akarjon felújítani.

2019.08.13. 09:04:09

@Nick-son: Igen, de a megbízó sosem fog kifizetni ennyi pénzt. Először persze behazudja hogy oké, csináld. Utána meg azt állítja hogy szarul dolgoztál.
Ismerős most harmadszor lakkoztatja át a parkettáját mert naponta 5 percig van olyan napállás ahol látni két kis foltot. És a parkettás már kétszer annyi időt dolgozott nála és a tulaj a végén a fele pénzt adta neki. Sajnos a megbízók is mocsok szarrágók tudnak lenni rengetegszer.

2019.08.13. 09:06:21

@Xezs7: én vagyok az etikai zsinórmérték. Te meg az elrettentő példa.
Csak azért írom, mert kérdezted. Hogy még ennyit se tudsz :-(

Az 1.3milliót azért mondták mert nem akarják megcsinálni a munkát. Régi trükk ez és utána nincs vita.

CCnick 2019.08.13. 09:12:37

@GiaMarie: "A baj az, hogy glettelni nem tud az átlag user" Legalábbis ezt hiszi amig egyszer ki nem próbálta. Mer egyébként nem bonyolultabb mint tojásrántottát sütni. Csak kicsit fárasztóbb.

rozy 2019.08.13. 09:15:20

@Xezs7:
Kap tőlem egy szép, piros pontot!
;-)

CCnick 2019.08.13. 09:17:33

@Xezs7: 1,3m egy 42m2-es lakásra nem a "jó mester megfizetése" hanem sima baleknak nézős szabadrablás. Számlával is.

2019.08.13. 09:21:17

@lopicigaspar1981: Ja, mint Hofinál, hogy lőjünk valahova és ahol betalál vigyük oda a céltáblát :-)
Az ajtók egységes méretben vannak. A burkolónak kell alkalmazkodni ehhez. Aki nem tud, az kontár. Pofonegyszerű.

CCnick 2019.08.13. 09:23:17

@szopoklész: a festékszóró mennyivel gyorsabb és jobb mint a henger (amit minden profi használ)?

@GiaMarie: "12 réteg festék a falon, ami nagyjából váltakozik a meszelés és az olajfesték hengerrel, erre kéne felvinni a tizenharmadikat. Ezt gletteld ki!" Nem glettelem ki. Lekaparom a festéket (1 nap) és csak aztán glettelek. 12réteg mindenféle mázolmányra senki nem fog glettelni és 13.at elkezdeni feltolni.

_B_ 2019.08.13. 09:31:36

Kedves posztoló!
Mivel kis munkáról van szó, az összes szaki le fog majd pattintani (nem hív, szándékosan irreális árat mond), mert arányaiban nem éri meg neki úgy, mint egy nagy polgári lakás vagy egy ház kifestése. A ráfordított idő nem arányos a festendő felülettel. Egy 30 nm-es nappalit gyakorlatilag nem sokkal több idő glettelni+festeni mint egy mini fürdőszobát. A kiszállással ugyanannyi idő elmegy, száradási időket meg kell várni, különben gány lesz a vége. Anyagbeszerzés ugyanannyi időt visz el akkor is ha 4 liter festéket veszel, mintha 100-at. Az ügyfél pont annyit fog tanakodni és kérdezgetni mindkét esetben.

Egyébként a glettelés és a festés sem kvantumfizika. Csináld meg magadnak. Ha nagyon nincs kézügyesség vagy műszaki érzék, akkor körbekérdezel a haveroknál, ki vállal egy kis glettelést sörért+pizzáért, esetleg lehet az egészből egy közösségi eseményt összehozni.
Aki meg tud sütni egy palacsintát, az tud glettelni is, nagyjából hasonló nehézségű probléma. Hamar bele lehet jönni, én is 0 tapasztalattal álltam neki. Kb 15000 Ft-nyi szerszám szükséges hozzá, meg egy létra. A plafont szar csinálni, de ott úgyis max kicsit bele kell javítani, ha mondjuk volt beázás korábban.

enrikokaruszo 2019.08.13. 09:35:49

vannak fővállalkozók akik felelősek a többiért, összességében megéri

_B_ 2019.08.13. 09:41:39

@GiaMarie: " 12 réteg festék a falon" Na ez az, amit nem szabad glettelni. Vakolatig le kell vakarni, aztán telibe glettelni.
Ne hidd, hogy panelban és gipszkartonlakóparkokban nincsenek meglepetések :D
A felújítás olyan mint a kincsvadászat, végül sok kínodban röhögés és kurvaanyázás után végül minden szép lesz. De csak ha elég kitartó és alapos vagy :)
Létrával járás nélkül is meg lehet oldani mindent, csak tovább tart. "bérházba" való magas létra meg úgyis kelleni fog, ha nem akarszszakit hívni minden takarításhoz és villanykörte cseréhez.

Potpolett 2019.08.13. 09:51:08

Egyrészt polgári lakás tulajdonosként nagyon hálás vagyok a posztolónak, hogy nem igénytelen műanyag ablak mellett döntött kidobva a szép fa ablakokat, tovább rombolva ezzel a házak összképét. :) Másrészt a mi lakásunk 4m+ belmagasságú, így mivel állványozni kellett volna, az árajánlatok miatt amellett döntöttünk, hogy mi magunk csináljuk meg. Így is van elég ügy egy lakással a szolgáltatókkal, nemhogy még ez is lett volna. A végére egészen belejöttünk és szép munkát végeztünk. Ajánlom a posztolónak is, ebben az országban ez egyre inkább így lesz, nemsokára te végzed majd magadon a műtéteket, a felújítás ahhoz képest semminek fog tűnni.:)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.08.13. 09:51:47

@GiaMarie: Az előző lakásoma 60-as években épült volt. Voltak szép dolgok, festékből mondjuk csak 3 réteg volt a falon.

Létrát meg olyan magasat kell venni, amiről feléred a plafont. Úgy egyszerűbb.

@mi szél hozott?: Azt majd pont te tudod.
A mostani felújításhoz elég könnyen találunk szakemböröket. Meg is lepődtünk.
Remélem,nem okoztam túl nagy traumár ezzel.

Tikakukac 2019.08.13. 09:54:23

@_B_: Megint keveritek a fizikai munka részét a dolgoknak. Anyám megsüt 300 darab palacsintát neked a helyszínen. Na ő neked soha az életben nem fog glettelni, se jól, se rosszul, főleg nem létrára menni.

Hagyjuk már a f@szomba ezt a csináld meg magadnak témakört. Most kezdjek rá én is, hogy kaput programozni, riasztót szerelni, autót javítani stb. stb. sem nehezebb a palacsintasütésnél? Mert nekem nem. Az emberek többségének meg marhára az. És ezek mikor készülnek el? Itt mindenki életjáradékos?

szepi79 2019.08.13. 09:57:00

@szopoklész: de bazmeg én is pont ezt nem értem. mert ha villanyszerelés lenne, amihez azért nem árt, ha értesz, hátha nem basz meg az áram, akkor nyilván várok a szakira. de egy festéshez? belvárosban lakok, 100+ éves házban, 3,8as belmagassággal, még sosem biztam másra. mert úgy van, ahogy mondod, nem a festés meg a glettelés a nagy meló, hanem a pakolás meg a takarítás. 1 hétvége = 1 szoba, egy hónap alatt megvan az egész.

és még ha nem is ért az ember a festéshez nagyon, az első hétvége után belejön...

2019.08.13. 10:08:49

Bakker, szobát festeni mindenki tud, másfél óra gyakorlással glettelni is. Nem is értem, hogy ki az a marha, aki fizet a festőnek, mikor piti dolog sajátkezűleg elvégezni. Főleg, hogy a festés kifejezetten drága szakmeló, szóval hatalmasat lehet spórolni vele.

body_andras 2019.08.13. 10:09:56

@Xezs7: Az iparkamara ahelyett, hogy évi ötezer forintért levélszemetet küldözget, foglalkozhatna mondjuk az ilyen vállalkozók ellenőrzésével is. Szerződéssel, számlával és elektronikus kifizetéssel kéne működjenek. Kiszállási díj tilos, a teljesítést meg kötbérezni kell.
El vannak kanászodva ezek a disznók, boldog-boldogtalannak felveszik a telefont és megígérik hogy jönnek, aztán elmennek melózni ahhoz akinél a legtöbbet lehet keresni.
Sajnos amíg nincsenek megrendszabályozva, addig mi megrendelők kénytelenek vagyunk kemény feltételeket szabni és ha rövid időn belül senki nem vállalja akkor házilag nekilátni, főleg a könnyű munkáknak.
@Paeonia: Kedvencem a villanyszerelő volt akinek ellopták a telefonját (amin hívtam) aztán beteg lett és még az orvosok sem tudják hogy mi baja lehet. Jobbulást, hívok mást.

CCnick 2019.08.13. 10:20:24

@Tikakukac: Nincs ezzel semmi gond, ha nem akarod magad megcsinálni akkor beszállsz a játékba, várakozol, fizetsz és panaszkodsz. Annak is meg van a maga szépsége.

Anikó Hajdú 2019.08.13. 10:20:49

Nekünk 200 ezret mondtak a 35 négyzetméterre. Fogtam és egy hét alatt kifestettem. Sajnos nagyon kevés a szaki és még így is megtehetik ezt a viselkedést. Anyámék két hetente hívták fel a bádogost, mindig ígérette, hogy megy. Jó rendben, aznapra szabadnap és a várakozás, persze nem ment. Végül ők is másikat kerestek.

Tikakukac 2019.08.13. 10:23:27

@CCnick: Tehát ha jól értem: ha fizikailag vagy egyszerűen kézügyességileg esetleg szakterületből kifolyólag nem vagy képes magadnak megcsinálni bármit a szennyvíztől kezdve a betonozáson át a tetőfedésig, esetleg egy laptop BIOS újraírást is iderakva, akkor az a normális, hogy szopsz, várakoztatnak, majd a szar munka után panaszkodsz.

Ez igen. Azért ennek is meg van a maga szépsége valóban. Elértünk oda, hogy meg tudjuk magyarázni miért normális az, ami nem.

2019.08.13. 10:35:10

@Tikakukac: nem az a normális, hanem az a valóság. Namost ehhez lehet idomulni úgy, hogy vársz hónapokat és kifizetsz bő egymillát egy kislakás kifestéséért, vagy lehet úgy, hogy megcsinálod magad. Nyilván ez olyan melóra vonatkozik, amihez nem kell egyetemi diploma meg évtizedes gyakorlat, és a festés pont ilyen. Két éve vettünk házat, alapos felújítás kellett, a festésre nem is kértem ajánlatot, nekifeszültem én magam, több bérleményemet kifestettem már anno, ennyi gyakorlat elég is volt, nem mondom, hogy nívódíjas lett, de amennyi egyenetlenség van benne, annyit egy "olcsóbb" szaki is benne hagyott volna. Így meg a legminőségibb anyagokkal dolgoztam, és a számla kb a tizede lett, mintha embert fogadtam volna. Nem lehet mindent házilag megoldani, de sokmindent azért igen. Akinek meg nem akaródzik melózni, várhat és fizethet, szabad a választás.

Tikakukac 2019.08.13. 10:44:44

@Eugene Horse: A kiindulás az volt, hogy nem, nem igaz, hogy elkotródott minden szakember az országból, hanem, hogy nincsenek megfizetve ezek az emberek vagy az elvárás nagy vagy random egyéb kifogás, a kolléga ezt azóta nem válaszolta meg, inkább ekézi a többieket azóta is ahogy nézem...
Akkor most ha a valóság az, hogy csináld meg magadnak a --mindent--, akkor most van gond vagy nincs gond?
Külön reagálnék erre a részre:

"Akinek meg nem akaródzik melózni, várhat és fizethet, szabad a választás."

Qrvára nem szabad választás és nem akaródzás kérdése. A 30 éve mozgásszervi problémákkal küszködő nagybátyámnak van választása? Nem sok. Anyámnak van választása? Ismét nem sok. Választásom nekem van: nem dolgozok, 2 éves üres lyuk lesz az önéletrajzomban, szakmai tapasztalatom nullával bővül, mert a családi házban meg a pesti pecómban csinálhatok meg mindent ahelyett, hogy keresnék pénzt és kifizetném a bármennyit is, csak valaki csinálja meg jól és időben. Ezt így keretbe akkor fel kell dobni a falra és tapsolni majd a kövi választásokon is, mert dübörgünk.
És én meg te meg pár másik ember örülhet, mert alkalmas ilyesmire. Aki nem, az meg tisztességgel várja meg, míg rádűl a lakás.

@CCnick: Nem a valóság a bajom. Hanem, hogy meg van magyarázva, hogy ez így most az új normális.

2019.08.13. 10:52:18

@Tikakukac: továbbra sem azt mondom, hogy ez jó vagy oké, hanem hogy ez van. Aki fizikailag ne képes rá, az sajna szív. Viszont akkor is ott van, hogy valakit egyes munkákra megkérhet szívességi alapon, rokont, barátot, ismerőst. Én például kérésre szívesen kifesteném pizzáért+sörért vagy másfél tucat ember kecóját, csak úgy, haverságból (kb olyan minőségben, mint egy átlagos festő). Akinek ez sem áll rendelkezésre, az sajnos tényleg megszívta.

Tikakukac 2019.08.13. 10:58:20

@Eugene Horse: Ezzel nem is lenne gond. Én is szívesen megcsinálok mindent anyáméknak meg nagymuternak is. A gond azzal van, hogy emberek vagyunk véges fizikai kapacitással és egy napon maximum 24 órával. Hiába tudok szinte minden létező szerszámmal bánni, hegeszteni és fúrni-faragni, ha egyszer napi maximum 14 óra után összeszakadok. Nyaralás előtt már fájdalomcsillapító tapasszal keltem-feküdtem, mert a budira nem tudtam kimenni úgy leamortizáltam a derekamat. És ez előrehozza az egészségügyet, amit meg otthon megoldani elég kevesen tudnak. Csapágyasra hajtja magát a paraszt, jobb esetben beledöglik, rosszabb esetben belerokkan. Szép kilátások.

CCnick 2019.08.13. 11:03:24

@Tikakukac: idéznéd azt ahol valaki azt írta, hogy ez a normális? Én csak azt olvastam (ás írtam) itt, hogy ez van, akár tetszik akár nem.

Mindemellett ha megfizeted rendesen akkor fogsz találni olyat aki megcsinálja rendesen.

ursus artos 2019.08.13. 11:07:25

Én a szakmunkás mizériával és panaszkodással nem értek egyet. Festetnem kellett a szobaajtókat. Felhívtam egy festőt, annak tudatában, hogy folyamatosan van munkájuk, jó előre, hogy mikor, mennyiért. Válasz: ekkor és ennyiért. Jó. Nem alkuszom, nem érdekelnek az okos megoldások, nem érdekel a jóárasítás. Kifizettem. Megcsinálta.
Légkondi dettó. Márciusban telefon, hogy majd kell. Május 8. Oké. Mennyi? Ennyi. Kifizetve, megcsinálva.
Tessék előre gondolkodni, tervezni és megfizetni.

Tikakukac 2019.08.13. 11:11:17

@CCnick: Xezs7 kolléga magasröptűjét keresd meg, már nagy lett a thread, hogy simán meglegyen.
Egy szóval nem mondtam, hogy te írtad. Azt írtam, hogy ebből indult ki az egész.

Én elhiszem, hogy rendes fizetés mellett van olyan, aki rendesen elvégzi a munkát. Autószerelőt, festőt, burkolót, vízszerelőt, asztalost és még ég tudja mit még nem sikerült így összehozni.
Vagyis de, bocs, rosszul írtam. Tudok mindegyikre embert. Asztalos barátom 1,5 éve költözött tőlem 450km távolságra és a többiek sincsenek közelebb, jellemzően ők egy másik országnak a lakóit örvendeztetik meg az igényes munkával. Autószerelő lenne Pesten akit ismerek és becsületes. Az csak 250km :DDDD

2019.08.13. 11:20:12

@Tikakukac: ebben igazad van, nekem nyárra hatalmas terveim voltak, kerítésrenoválás, mosókonyha burkolás, ajtó-áthelyezés, kerti kisház bevakolás, stb., hát a tizede ha meglett a terveknek, a főállásom mellett van egy kis mellékes bedolgozós is, plusz ugye nyár van, strand, bicikli, miegymás, nehezen megy. Most az a terv, hogy majd ősszel megcsinálok mindent :)

Tikakukac 2019.08.13. 11:22:58

@ursus artos: Nem is kell egyetérteni, ezek megtörtént dolgok. Az ellopott olaj az olajcseréből, az összefosott festőmunka a szar falazás, az okádék burkolás, a nem összevágott fa stb. stb. stb. a sor végtelenbe nyúlik.

"Tessék előre gondolkodni, tervezni és megfizetni."

1,5 évre előre gondolkodás az úgy már elég egy burkoláshoz és 2 elválasztó falhoz? Vagy nem? Egy cm pontos CAD tervezés, 3D modellel, alaprajzolással, teljes körűen kiszámított anyagszükségletekkel, megfejelve az egészet azzal, hogy az utolsó pici csavarig mindent a tervezett időpontra beszereztem és tételesen elrendeztem az nem elég gondos? Van egy húgom most végez építészmérnökin, jobban meg lett ez a kis lyuk tervezve, mint ahogy más felhőkarcolót épít, ebben biztos lehetsz. Hogy a mester által szabadon választott időpont azonnal megfelelt, nem mozgattuk sehova, majd ehhez igazítva szabadságoltunk és intéztünk mindent az nem elég? Az általa meghatározott árak azonnal jóvá lettek hagyva, ez is probléma volt? Többet kellett volna adnunk, mint amit kért?

És ehhez képest majdnem 2 hónap csúszás és fos munka. Nem kell egyetértened. De ahogy fentebb írták: ez a valóság.

@Eugene Horse: A gond, hogy egyetemen aztán végképp nem úgy mennek a dolgok, hogy hopp, akkor most még 2-3 hónapig OFF.

Sir Galahad 2019.08.13. 11:25:31

Ismerősöm a padlásteret lambériáztatta. A mester elkezdte, kb. a harmadával kész is lett, majd az egyik délután azt mondta, hazaugrik egy szerszámért - aztán nem jött vissza. Másnap, harmadnap sem, a telefont sem vette fel. Végül nagy nehezen kerítettek másik szakit, aki befejezte a munkát. Pár hét múlva jelentkezett az első mester, hogy befejezné a melót. Miután megtudta, hogy már kész, követelni kezdte az elvégzett muna utáni pénzt, meg a szerszámait. Haverom megmondta, hogy ha megpróbál náluk becsengetni, viheti haza - a fogait a tenyerében. Papír semmiről nem volt, így aztán ennyiben maradtak. Persze ehhez a végkifejlethez szerencse is kellett.

VT Man 2019.08.13. 11:26:02

@Xezs7:
"Inkább csináltassa szerződéssel, számlával drágábban, de akkor az kész lesz."

Vagy nem.

Mert ha nem, mi lesz? Birosagra fog jarni 100-200 ezer Forintert?
Fizet ugyvedet meg 100-200 ezer Forint?
Hanyszor? Es utana? Jon a vegrehajtas, ami evekig elhuzodik?

VT Man 2019.08.13. 11:29:51

@Tikakukac:
"Annyi normális szakmunkás maradt az országban, hogy 2 évre van előjegyzésük. Így mindenki szépen tanuljon meg autót szerelni, tetőt fedni, vízt-gázt-villanyt-szennyvizet szerelni és szó szerint bármi, de bármit megcsinálni."

En csak azt nem ertem, hogy hogyan kepesek az emberek panaszkodni, hogy csak minimalberes meg kozmunka van? Meg a tanarok is, hogy keves a penz?

Ugy tunik, ha valaki befektetne egy fel-egy evet, hogy tanuljon valamilyen epitesi munkat, az utana mar szepen termelhet -- vagy foallasban, de akar mellekallasban is.

De valahogy budos a munka.

VT Man 2019.08.13. 11:35:29

@Xezs7:
"A poszter azt hiszi, hogy majd hetek alatt talál valakit, aki olcsó, számla nélkül dolgozik, és napok alatt kész lesz."

Le vagy maradva az adozasi szabalyokkal kapcsolatban.

Ma mar az a mester a ritka, aki NEM ad szamlat, tekintve, hogy az adot egy havi 50 ezer Forintos atalannyal siman elintezik, egyaltalan nem problema szamlat adni.

De a szamlatol nem lesz semmivel se jobb.

2019.08.13. 11:36:17

@VT Man: a tanárok döntő része nő, namost nem hiszem, hogy kifejezetten kőművesek akarnak lenni tanítás helyett. A gyenge tanári fizetésre meg nem az megoldás, hogy menjen el mind csőszerelőnek, hanem az, hogy jobban megfizetik őket, mert fontos, amit csinálnak. Ha meg mind elmenne szakmelósnak, te hisztiznél, hogy ki vigyáz a poronytodra, amíg te a nyilván őrült fontos melódat végzed. A gyereked meg még kőműves se lehetne, mert a tanárai elmentek.....kőművesnek.

Tikakukac 2019.08.13. 11:42:11

@VT Man: Az büdös. Véletlenül sem az van, hogy 25 éve magyart oktató tanárnőt annyira nem egyszerű átképezni gipszkartonzni, hanem a munka büdös :DDD
Kb. mintha azt mondanád, hogy mit vergődök az IT-s fizuval, a bánya jobban fizet. Oké, rendben, akkor gondolom adsz hozzá testet is. Meg akinek humán agya van, reál beállítottságot hipp-hopp. Mert az így megy. A 30 évemmel és jó fizikumommal 4 hónap után szarabbul néztem ki az építőipart veretve, mint 2 csípőplatinás nagymuterom 85 évesen. Úgy tűnik nekem is büdös volt a munka.

Ez ilyen állambácsi elképzelése a problémák megoldásáról. Lesz majd excelező munkatársból agyérsebész. Csak át kell képezni.

steery 2019.08.13. 11:54:54

Egy nagyobb fejű ecsettel simán, önállóan is ki lehet festeni egy szobát. Mondjuk eltart egy darabig, főleg ha két rétegben csinálja az ember, de némi ügyességgel ugyanolyan minőséget lehet produkálni, mintha szakember végezné. És akkor nem kell a szakemberre várni és hozzá igazítani mindent, aztán meg csalódni és mérgelődni.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.13. 12:18:59

A tv shop-bn nagyon csucsu festőszettet lehet venni, tényleg nem csöpög tele tőle a lakás fetékkel. Én már másodszor festek vele. Előbb a konyhát, most a gardróbot. Tempó valamivel lassúbb, mint egy szobafestőé, de valamivel alaposabb is a végeredmény.

Amikor még fizikailag csúcson voltam, egy ház összes ajtó és ablak festését magam végeztem, kivéve a csiszolát azt valaki géppel letolta, én alapoztam, kölcsön szárítóálványony szárítottam, majd zománcoztam. A festő, aki kölcsön adta az eccájgját, meg volt velem elégedve. Mondjuk ő az én szakmámat nem tudta volna napok alatt megtanulni.

Mellesleg gondoljátok végig, hogy miért drága a szakmunka? Mert ugyé meg kell élni a vállalkozónak és családjának, az alkalmazottnak és családjának, meg a sok stadijonyban, államtitkárságokon és sóhivatalokban , és hasonló helyeken dolgozónak is. Ez bezony az adókba benne van, amit a vállalkozó kénytelen tőled-tőlünk elkérni.

A fizikai munka nem ész, hanem erő kérdése. Akiben van akarat, és erő is, az megoldja.

Keressetek olyan szakvállalkozót, aki évente milliárdot tud kivenni osztalékként a vállalkozásából!;D

CCnick 2019.08.13. 12:27:23

@steery: hengerrel még egyszerűbb, ezét használják azt nem ecsetet

Pierr Kardán 2019.08.13. 12:31:10

Azt elfogadva, hogy a probléma valóban létezik, ez az ügy miért Homár téma?

Ennyi erővel én is megírhatnám, hogy van a lépcsőházban egy csinos lány, de hiába kapacitálom, nem akar lefeküdni velem.

Persze árajánlatot még nem adott, lehet, hogy azt kivárom, mielőtt írok a Homárra :-))

2019.08.13. 12:34:01

@Eugene Horse: bizony! Végre valaki aki túllát az ostoba hétköznapi fecsegésen.
A fizikai munka nagyon felértékelődött az irodában seggetvakaró papírtologatáshoz képest. Hát ez van. Mindenki jogásznak meg diplomásnak adta a gyerekét, hogy neki ne kelljen a földet túrni. És itt is vagyunk az inga másik végén.

frede 2019.08.13. 12:35:00

Felhívsz 10 szakít kiválasztasz 3 at akik árban megfelelnek odahívod és aki hamarabb jön ha jön az csinálja a többiek ha mégis jönnének legalább látják hogy nem nélkülözhetetlenek

_B_ 2019.08.13. 12:43:29

@Tikakukac: "Megint keveritek a fizikai munka részét a dolgoknak"
szerinted a posztoló rokkantnyugdíjas? Egy egészséges embernek nem okoz gondot a könnyű fizikai munka, sokakra rá is fér egy kis aktivitás az egész napos irodai tespedés után.

"Hagyjuk már a f@szomba ezt a csináld meg magadnak témakört. Most kezdjek rá én is, hogy kaput programozni, riasztót szerelni, autót javítani stb. stb. sem nehezebb a palacsintasütésnél? Mert nekem nem. Az emberek többségének meg marhára az."

az általad felsorolt dolgokhoz szakértelem, és szerszám/műszerpark kell. Egy lakás kifestéséhez meg megnézel 5 youtube videót, megveszed a spaklit meg a gletvasat amit ott láttál, ELŐRE elolvasod a gyártók utasításait, és megcsinálod magadnak. A festékboltban segítenek anyagot, hengert meg ecsetet választani, ha kéred.

"És ezek mikor készülnek el? Itt mindenki életjáradékos?"

Na szerinted mikor készülnek? Hétvégén, meg hétköznap esténként. Ha félreteszed a net/TV függőségedet egy hétre, kifesthetsz egy teljes lakást egyedül munka mellett.... szerinted mások hogy csinálják? Valamivel tovább tart, mintha szaki csinálná, már ha megjelenik vagy nem mondja vissza :D

Mokele-Mbembe 2019.08.13. 12:47:09

@gergo1000/2: mindenestől 280 nm a házam. Többek között a teljes kifestését is én csináltam, munka mellett, fehérgalléros vezetői beosztásból hazajárva.

Kifogásokat keresni a legkönnyebb...

VT Man 2019.08.13. 12:50:22

@Tikakukac:
"Kb. mintha azt mondanád, hogy mit vergődök az IT-s fizuval, a bánya jobban fizet."

Azert sok epitoipari munkat nem lehet a banyahoz hasonlitani. Nem csak komuves munka van.
De nem is csak a "25 eve tanito, 40 kilos vezna tanarnokre" irtam, nyilvan ok ne menjenek komuvesnek. Ok tarthatnak maganorat a komuves fianak, mondjuk 10 ezer Forintos oradijjal, hogy hozzak az "epitoipari arszinvonalat".

Persze nem biztos, hogy 10 ezret kifizet egy komuves a gyereke tanittatasaert, mert "az tul draga".
De az 1.3 millios festes a 40 negyzetmeterre az "rendesen megfizetett munka".

Mokele-Mbembe 2019.08.13. 12:55:30

@ursus artos: komplett társasház három hónappal előre leegyeztetett teljes szennyvíz-vezetékcseréjét mondta le a vállalkozó cég egy héttel a meló előtt, mert nyertek valami ennél is nagyobb pályázatos melót.
Nem elég, ha csak te tervezel...

Tikakukac 2019.08.13. 12:55:51

"szerinted a posztoló rokkantnyugdíjas? Egy egészséges embernek nem okoz gondot a könnyű fizikai munka, sokakra rá is fér egy kis aktivitás az egész napos irodai tespedés után."

Peeeeersze, könnyed fizikai munka. Jahj, anyám annyira szeretem az ilyet. Annyira könnyed kis fizikai munkák az ilyesmik, hogy egy igen jó karba lévő 30-as férfiember, aki grátisz érti is a csíziót, tehát tudja mit és hogyan érdemes csinálni, hogy ne emésszen fel sok energiát is lazán parkettát tudott fogni kevesebb, mint fél év alatt. Könnyed. Apám, gyere már el akkor végezni egy kis könnyed munkát felénk.

"az általad felsorolt dolgokhoz szakértelem, és szerszám/műszerpark kell. Egy lakás kifestéséhez meg megnézel 5 youtube videót, megveszed a spaklit meg a gletvasat amit ott láttál, ELŐRE elolvasod a gyártók utasításait, és megcsinálod magadnak. A festékboltban segítenek anyagot, hengert meg ecsetet választani, ha kéred."

Jajaja. Ha a belmagasság véletlenül kellően nagy és nem nagyon szeretsz lengedezni a létra tetején, mert nyakig szaros lesz a gatyád, akkor meg erre is megnézel egy videót. A festés az henger és ecset, esetleg glettvas és kész is. A glett felszivárog a zsákban az emeletre, szépen kikeverődik kézzel simára és gyorsan, a hálózás is simaliba, csiszolgatni is lehet rendes pormaszk nélkül meg ilyesmi. Semmi anyag és szakértelem nem kell mellé. Baszki, valami akkor én csinálok rosszul.

"Na szerinted mikor készülnek? Hétvégén, meg hétköznap esténként. Ha félreteszed a net/TV függőségedet egy hétre, kifesthetsz egy teljes lakást egyedül munka mellett.... szerinted mások hogy csinálják? Valamivel tovább tart, mintha szaki csinálná, már ha megjelenik vagy nem mondja vissza :D"

:DDDDD meghalok. Az, hát. Esténként festegetek, glettelgetek, egy teljes lakást is egy hét alatt. Mekkora az a ház, amit magad elé képzeltél? Ez abban az esetben lehetséges, ha az a lakás úgy ki lett vakolva és olyan frankó, hogy előkészítéshez gyakorlatilag nem kell idő és a bútorok is annyiból állnak, mint kezdő csövesnél a sátorban. Minden egyéb esetben az egy hét viccnek esetleg jó lehet. És még mielőtt: igen, nem egy házat és nem egy szobát csináltam meg.

gyongyi70 2019.08.13. 13:12:04

A festés nem nagy művészet, én 40 kilós nőként egyedül is kifestettem az előző lakásunkat költözés után, igaz, fűrészporos tapéta volt a falon, glettelnem nem kellett. Azóta sok idő eltelt, házat vettünk, felújítottunk, és időközben egyre több dolgot kitanultunk a férjemmel. 2006-ban még voltak szakik, a válság idején lépett meg a legtöbb a külföldre, és azóta vagy olyan árajánlatot kap az ember, hogy hátast dob, vagy szar munka lesz a vége. Egy ideje már megfogadtuk: hozzánk több "mester" nem jön. Így már tudunk vakolni, glettelni, térkövezni, vízvezetéket szerelni, villanyt szerelni (utóbbiakat főleg a férjem), tapétázni, parkettát lerakni (ezeket én még az apukámtól tanultam, nagyon szépen megy). Jövőre a burkolást tervezzük kitanulni. :-) Nem pénz kérdés. Mindketten viszonylag jó fizetéssel, vezető állásban dolgozunk, egyszerűen a baleknak nézésből és a csapnivaló minőségből van elegünk.

2019.08.13. 13:16:57

@_B_: kemény vagy Csoki, jóbeszóltál a sok tápos csírának,
Hánnehogymán a szoba fesse ki a teddihengert!

Azért máskor amikor leszólsz onnan magasról, akkor köpd ki a sok szotyit a szádból, mert nem érteni a nagyokosságot egyébként.
Köszi, csocsesz!

2019.08.13. 13:23:45

@gyongyi70: 40 kilós vagy? Mi a betegséged?
Vagy ez ilyen drámai felütés volt? Hogy ettől nagyobb hős vagy, aki már nem is ezer, de százezermester? Azt értem, hogy egó, de miért ekkora :-)

Amúgy gratulálok a szép életedhez.

GiaMarie 2019.08.13. 13:28:46

@VT Man: Nem a munka a büdös, hanem ha kiszámolod, mibe kerül mindez! Az élethosszig tartó tanulás, meg a képezd át magad egy olyan hipokrita lőzung, amit csak azok hisznek el, akik ezüst kiskanállal a szájukban születtek. Menj el 1-1,5 évre tanulni - ezalatt nem dolgozol, meg kéne élned valamiből, mert enni meg számlát fizetni ezalatt is kéne, szóval, ez már 2-3 milla. Aztán OKJ-n van tandíj is. Ott van még, ha nem megyeszékhelyen laksz, akkor járj is be, ez sincsen ingyen. Ezután már csak olyan 1-1,5 millát kellene hozzátenned a szükséges eszközök beszerzéséhez, venni kell egy melósautót, elindítani a vállalkozást. Ne feledjük, erre olyan embereket akarsz kapacitálni, akik jelenleg mélyen az átlag bér alatt keresnek, ez a motivációja az átképzésnek. Fog az menni!

gyongyi70 2019.08.13. 13:32:41

@mi szél hozott?: Semmi, másfél méter "magas" vagyok és vékony csontú. Csak arra írtam, mert sok hozzászóló azt sugallta, ehhez valamiféle különleges testi erő is kell.

2019.08.13. 13:43:24

@gyongyi70: Rendben!
Mindenképp kell edzettség és állóképesség, mert a plafon gletteléstől beáll a nyakad és leszakad a vállad, elszédülsz és leesel a négy méter magasból, koponyaalapi törés és halál a vége.
Nem vagyunk egyforma testi erőben.
Az emberi faj azért tudott kiemelkedni az állatvilágból, mert feladatokat megosztott és specializálódott. Egy egy szakmában gyakorlatot szerzett, elkerüli a hibákat, ismeri a fogásokat.
Ehhez képest visszafejlődés a csináld magad mozgalom, ahol minden szerszámot, gépet, segédanyagot mindenkinek meg kell venni. És az ára miatt csak a silányakat veszed meg. Nem beruházol ipari gépekre ugyebár.
Ennek a témának rengeteg vetülete van.

Terpi 2019.08.13. 13:43:37

Én annak idején az asztalosommal aláirattam egy váltót. Ma is létező formula, úgyhogy mindenkinek ajánlom. Csúszások, trehány munka stb. ( A végén kiderült, hogy néptáncos, nem asztalos, de most ezt hagyjuk is) kimentem a lakóhelyére, nem volt otthon éppen, elég volt csak arra hivatkozni, hogy most megyek a bìróságra végrehajtást kérni - váltónál nincs pereskedés- , aztán azt csinálta amit mondtam. Neki sokkal többe került anyagilag ez a buli, mint nekem, nekem mondjuk idegileg volt megterhelő.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2019.08.13. 13:49:36

@Tikakukac: Figy,meg lehet csinálni,ha az ember meg akarja. Egészséges férfiember nem hal meg tőle.
(Tudom, csináltam.)

Tikakukac 2019.08.13. 13:58:05

@Semmitnemérszakitiltással: Állítottam, hogy belehal? Nem hal meg. Itt vagyok most is. Csak záros határidőn belül belerokkansz :)
Aki meg ugye nem egészséges férfiember kellő izomzattal, az meg menjen zabot hegyezni.

2019.08.13. 13:58:20

@Terpi: a megrendelők sem szentek, ők is visszaél(het)nek ezzel a hatalommal.
Jellemzően megrendelnek drága munkákat és arra számítanak addig bejön nekik a pénz valahonnan. Ha nem jött meg és nem tudják kifizetni az elkészült munkát akkor belekötnek a minőségbe.
Ha mesterember lennék sosem írnék alá ilyen váltót. Mint az üvegtigrisben, hogy menj haza és főzessél anyáddal akkor.

gyongyi70 2019.08.13. 14:00:36

@mi szél hozott?: Amíg szingli voltam azért volt panel lakásom, mert bárhová fel tudtam mászni és elérni háztartási létrával is. Most sincs 4 méteres belmagasságunk, a fene akar annyit fűteni és még az ablakpucolás, lámpák tisztítása is gond lehet.

Az apukám (és az öcsém), most már a férjem is, a hosszú évek alatt annyi szerszámot halmozott fel, hogy mindenhez van eszközünk. Apukám amúgy mérnökember, de sosem ijedt meg a munkától, és hiába származunk mindketten értelmiségi családból, mi abban nőttünk fel, hogy nem szégyen kitanulni a ház körüli munkákat, mert így sosem vagy kiszolgáltatva senkinek, ráadásul, lehet, hogy tovább tart, de magadnak gondosabban csinálod. Én minden apró hibát sajnálok, amit elkövettünk, látom akkor is, ha más nem veszi észre, és bosszankodom rajta, ha nagyobb hiba, akkor bizony nekiállok újra megcsinálni, kivéve, ha tényleg kicsi hiba és tudom, hogy ott tuti egy szekrény fog állni, míg a "mestermunka" esetén amikor kész van, körülnézel, örülsz, s csak később veszed észre egymás után a hibákat, mikor már elment a szaki...

Az ipari szerszámokról még annyit, hogy egyrészt lehet kölcsönözni is, másrészt amikor utoljára "mestert" hívtunk úgy jártunk, hogy a kinézett greslapok megvásárlása előtt a boltban felhívták a figyelmünket, hogy vastag és nagy, kérdezzünk rá a burkolónál, van-e megfelelő gépe. Felhívtam, megnyugtatott, hogy van. Nos, mégsem volt. Nagy szerencsénk volt, hogy nagy ráhagyással rendeltem (mert kifutó termék volt), mert miután az egész lapokat lerakta és elkezdett darabolni, kiderült, hogy az nem megy. Ott szentségelt minden darabnál és sorra törte el a lapokat. Vagy 20 négyzetméter 10 ezer Ft/nm-es áru greslap került a konténerbe.

És ez csak egy apró sztrori a sok közül...

2019.08.13. 14:02:44

@látjátok feleim szümtükkel:
Az építőipari szakmunkából azért van hiány most, illetve azért lett most olyan drága, mert felelendülési időszakban élénkít a kormány állami beruházásokkal és támogatásokkal. Amikor meg válság lesz, nincs rá pénze, akkor munka nélkül maradnak az építőipari melósok, és aki tud lelép az országból, mikor újra fellendülés lesz, már nem jön vissza. Normális esetben a kormánynak fellendülés idején tartalékolnia kellene, hogy az ellenkező ciklusban élénkítsen.

2019.08.13. 14:05:07

@mi szél hozott?:
Nem állítanám szembe a diplomás túltengéssel, mert más a nagyságrend. A betanított fizikai munkát most is szarul fizetik, felújító, szerelő szakmunkásból meg sokszor kevesebbre van igény, mint irodistára, csak még annyi sincs, mint amennyi kellene.

Terpi 2019.08.13. 14:06:50

@mi szél hozott?: Ez nem visszaélés volt! Csak józan paraszti ész. Mérni nem tudott, állandóan gombás anyagot hozott, amit kb vagy ötször kellett kicserélni, mert mint kiderült ő épületfát vett a konyhabútoromhoz, aztán otthon szárogatta, de nem jött össze, stb. Amúgy nem értem ezt a hozzáállást. Megrendeltem, kifizettem, azt akarom érte, amit megbeszéltünk. Ha nem azt csinálja, az ún mesterek él nincs következménye???? Ez egy szerződés, ami mindkét félre ró kötelezettségeket. Én a rámesőt teljesìtettem. Ha ő nem, viselje a következményeit. ( Na ja, nem beszélve arról, hogy fel is jelenthettem volna, miután néptáncos ként, ne hirdesse magát asztalosnak. ) még kötbért is fizettettem vele.

2019.08.13. 14:13:56

@Terpi: nem téged vádoltalak visszaéléssel. Hanem bárki más visszaélHET ezzel az eszközzel.
Mondjuk az alap, hogy pénzt nem adok mesternek előre. Maximum ha hozza az anyagot és leteszi a lakásba akkor azt kifizetem neki. De az is rizikós hogy elcseszi és akkor elbukom az anyag költséget. Munkadíjat sosem adok előre.

@gyongyi70: korrekt vagy, egyetértünk ezekben. De azt is be kell látnod, hogy egy 70 éves mamának is igénye a lakás kifestése vagy bárki másnak, aki nem olyan kvalitásokkal rendelkezik mint te/ti.

Terpi 2019.08.13. 14:17:58

@mi szél hozott?: Én még nem találkoztam olyan mesterrel, aki legalább előleget ne kért volna. Na erről is kell papìrt ìrni, de nem csak annyit, hogy átadtam ennyit és ennyit, hanem erre és arra, ilyen és ilyen határidejű teljesìtésre. Ha nem, akkor ezek, és ezek a következmények.

2019.08.13. 14:30:32

@mi szél hozott?: nekem pár év alatt összegyűlt egy sufniravaló szerszám, a rezgőcsiszolótól kezdve a flexig, kb minden van otthon, ami alapszintű, de akár haladó munkákhoz kell, ráadásul ezek a hobbiszintű gépek nem is drágák, és ha nem napi használatban vannak, sok-sok évet kibírnak. Ipari gépek azoknak kellenek, akiknek ezek a munkaeszközeik. Nálam a hatezer forintos (igaz akcióban volt tizenegy helyett) Skil flex már két éve szuper, és még sok évet ki fog bírni, mert havi lebontásban pár órát használom, akkor viszont pótolhatatlan. B&D rezgőcsiszoló ötezer, B&D fúró akciósan valami nyolc környéke, B&D dekopírfűrész egy tizes. Szerintem bőven 100ezer alatt vagyok a cuccokkal, de milliós értékben spóroltam a melósok irreális munkadíján.

Terpi 2019.08.13. 14:46:27

@mi szél hozott?: Mondtam, váltó. Ott nincs kecmec. Ennyivel, és ennyivel tartozik, mert ugye átvette az előleget. Viszem a házát is. Aki meg nem ìr alá tisztességes megbìzást, azzal nincs mit tárgyalni. Inkább várok egy normálisra, aki határidőre megcsinálja amit vállal. Az ügyvédnő esete nem hivatkozási alap ne haragudj, számtalan bìró ismerősöm házát is vitte végrehajtó devizahitel miatt. ( Hozzáteszem, én nem sajnálom, és sajnáltam őket egy percet se.)

gyongyi70 2019.08.13. 14:49:07

@mi szél hozott?: Persze, nyilván vannak, lesznek mindig, akik rászorulnak, mert nem tudnak, mernek ilyesminek nekiállni, de minél többen intünk be a kínálatnak, annál inkább csökken a kereslet és a kereslet-kínálat szabályai miatt talán normálisabb árak és hozzáállás alakulhat ki a szakik részéről. Addig is, aki belevág, az először kicsit szenved, később felszabadul a kiszolgáltatottság alól és örül a saját munkája eredményének.

ekat 2019.08.13. 15:10:06

@VT Man: Ezt Te csak hiszed, én konkrétan több festőt megkérdeztem, és közölték, hogy nem tudnak számlát adni. Azért várok arra, akire, de már elkezdtem beépített dolgokat nézegetni. :) Vajon légkondicionálóra fel lehet használni lakástakarékpénztári összeget?

TarzanBorz 2019.08.13. 15:37:40

A sok önjelölt ezermesternek üzenem:

Engem a szüleim otthon oktattak, mert ehhez is értettek és 20 éves koromban felterjesztettek a Teller Ede atomfizikai ösztöndíjra, a házamat saját kezűleg építettem, minden téglát én csináltam hozzá, az erdőben én vágtam ki az fákat a saját magam által öntött és edzett fejszémmel. Természetesen a bútorokat is én faragtam ki, a szőnyegeinket én szőttem és kis üvegfúvó/fazekas műhelyt is berendeztem otthon, ha eltörik valami újat tudjak csinálni az asszonnyal. Természetesen amikor az esküvőnk volt én adtam össze magunkat, nehogy a pap elszúrja. A kerti 20 méter mély kutat is én ástam. Biciklivel közlekedünk, amit saját magam hegesztettem (na jó az aparátot nem én csináltam, de nem azért mert nem tudtam volna, hanem mert épp nagyon gyorsan át akartam ruccanni egy atomenergetikai konferenciára Moszkvába és a repülőgépem egyik hajtóművét nem tudtam befejezni időre. Otthon én kezelem a családot, mert értek annyit én is az orvostudományhoz, mit a háziorvos, nőgyógyászt sem fogadtunk, én is össze tudom rakni a középső és mutatóujjamat szorosan egymás mellé.

Hja nem, ez mind nem igaz, de azok akik itt tolják, hogy nem kellenek a szakik, meg ők milyen ügyesek, azok biztosan az élet inden területén így járnak el.

2019.08.13. 15:56:37

@TarzanBorz: túl sokat írtál ahhoz képest, hogy mennyire nem vicces. Nem arról van szó, hogy nem kellenek szakik, hanem arról, hogy akinek van egy affinitása meg energiája, egyes munkákat nevetve megcsinálhat maga is tizedáron. Villanyhoz, gázhoz én is szakit hívok, festéshez, kisebb kőműves munkákhoz, a 8 nm-es mosókonyha lelapozásához nem, mert baleknak érezném magam, hogy százezreket fizetek ki azért, amit egy hétvége alatt én is megtehetek anyagköltségen.

_B_ 2019.08.13. 16:18:38

@TarzanBorz: Attól hogy neked büdös a munka, és azt várod, hogy mindenki téged szolgáljon, még vannak emberek akik a panaszkodás helyett kezükbe veszik a dolgokat :D

@Tikakukac: Addig ok, hogy te rottyra vágtad magad hamarjában, mert nem tudod hogy kell helyesen emelni, de nem mindenki kötelezően ilyen balfasz. Nyugi egy zsugor ásványvízzel is ugyanúgy tökrevágtad volna a gerincedet.

@mi szél hozott?: úgy szeretem az ilyen intelligens embereket, mesélj még kérlek.

TarzanBorz 2019.08.13. 16:25:48

@Eugene Horse: Igen, ez a baj itt, hogy egyesek nem tudnak értelmezni szövegeket. Például egyáltalán nem vicceltem, látsz valahol szmájlit? Ha legközelebb a Homáron a magyar posta levélkézbesítési problémáiról hallasz, akkor a posztolónak azt fogo javasolni, hogy vigye el maga küldeményt, mert végülis van google maps meg lába-keze... Ez nem az ezermester blog, hanem a homár, nem kéne kioktatni valakit, hogy miért nem csinálja meg maga. És ez sem vicc.

TarzanBorz 2019.08.13. 16:28:56

@_B_: Te végtelenül rosszindulatú és ostoba vagy.

Nylul 2019.08.13. 16:35:09

@ekat: Remélem, hogy igen, különben én is megszívtam..

fossilhunter 2019.08.13. 16:36:44

@szopoklész: Én is pont így voltam, és leszek is mindig, valójában egy kis akaraterővel és kitartással, némi kézügyeséggel párosítva meg tudja az ember magának csinálni. Én is ahol kellett vakoltam, gletteltem, alapoztam, festettem. Írtózatos nagy szopás volt, de megérte. Azért a friss glettre festeni másnap elég meredek, sokszor a glettnek napokat kell száradnia ha sokat kell rápakolni...

reunalla 2019.08.13. 16:43:02

Most lehet én vagyok a hülye, de miért nem fested ki magad?

_B_ 2019.08.13. 16:43:29

@TarzanBorz: "Ez nem az ezermester blog, hanem a homár, nem kéne kioktatni valakit, hogy miért nem csinálja meg maga. És ez sem vicc."
Lett adva jópár tanács, ebből csak az egyik volt a saját kezű kivitelezés. Nyugi, gáz és villanyszerelésre nem bíztatnék senkit, de egy kis lakás kifestéséről van szó.
B verzió a végtelen álmodozás és várakozás a mesebeli olcsón és gyorsan és szépen dolgozó festőre
C verzió rászánni a lóvét amennyibe egy jó szakmunka kerül (kurva sokba), és akkor lesz aki megcsinálja időre, jól. De mivel nagyon kevés a jó szakember, ez csak ajánlás útján járható, és lehet hogy fél évet kell rá várni a sorodra.

élhetetlen 2019.08.13. 17:09:39

@Xezs7: Jaj, mesterek. Egy tökéletlen ellenpélda. Felhúzható szúnyoghálót rendeltem, fekete hálóval. Kijön, lemér, két hét. Ő legalább hívott, hogy nem hozza, valami útlezárásos tüntetés, ok. Egy hét múlva hív, hogy nem tud jönni, lelépett a segédje, még egy hét, még mindig nincs segédje. Na hagyjuk. Fél év pihi, kezdem újra másik cégnél, csak szürke hálójuk van. Felhívtam az első ürgét, hogy, ha már nem csinálta meg, legalább mondja meg, hol lehet kapni ilyen széles fekete hálót. Válasz, kész van a szúnyogháló, itt van a sarokban. (nem simli, ha ejtette volna a munkát, a méret sem lenne meg). Akkor hozza! Még mindig nincs segédje. Majd én segítek. (három részes ablak, egyiken ki kell dugni, a harmadik részen meg kell fogni, ezért két emberes). Fél évig ült a kész terméken, és csak véletlen, hogy a fekete miatt hívtam, egyébként a nyakán maradt volna. A többi mester viselkedését nem helyeslem, de értem, de ez abszurd volt. Ha ő nem tudja megcsinálni a szerelést, hagyja veszni a gyártást is, anyagot is, mert nem kérdezi meg, hogy meg tudom-e fogni a másik végét. .

Tikakukac 2019.08.13. 17:14:01

@_B_: Taníts mesteeeer, taníts! :D

Mivel ebben nőttem fel, hidd el, bőven bennem van a rutin. De balfasz vagyok. Ellentétben veled, aki tudja hogyan kell emelni. Mert ha tudod hogyan kell emelni, akkor nem végesek a korlátaid, dehogyis. Akkor végtelen emelést tudsz elvégezni anélkül, hogy bármid megsínylené. Százakat, ezreket ilyen ÜberSoldatból az országba!

Xezs7 2019.08.13. 17:24:16

@_B_: Hagyd, tele van a világ ilyen nyámnyila nyenyenye emberekkel akik inkább rínak, minthogy a megoldást keresnék. Én már csak röhögök ezen a sok nyenyenye hozzászóláson. Remélem holnap folytatódik.

élhetetlen 2019.08.13. 17:31:10

@Dr. Archivum Pál: “ Akit a közös képviselő hozott,”. Az is lehet egy probléma, de a közös képviselő is. A lépcsőház félemeleti ajtajai felújításra szorultak, megszavazva. Az ő embereibe botlottam bele, kérdeztem, tudnak-e venni hőszigetelő üveget, mert az ajtók fele üveg. Válasz, gyártani is tudnak. Mondom a kk-nek, hogy talán ez kéne. Azt nem lehet, fába nem lehet hőszigetelő üveget berakni. Mondom, jöjjön be a lakásomba, nézze meg, ott van, vagy kérdezze meg az embereit. Nem jött be, ő tudja, hogy nem lehet, így nem lett a lépcsőházban sem. De mit lehet tenni, ha egy lakóközösség azzal érvel, hogy legalább nem lopja el a pénzt. Kész.

Xezs7 2019.08.13. 17:31:37

@élhetetlen: Az a helyzet, és ezt én is látom, láttam, hogy rengeteg szakmunkásnak fingja sincs arról, hogy mi az, hogy kommunikáció. Egy olyan közegben szocializálódnak, ahol a konkrétumok tisztázása, vagy az igazmondás nem erény. Épp emiatt van sok ilyen sztori mint a tiéd is, és épp ezért van sok olyan, mikor a mester egyértelműen hazudozik, hogy miért nem megy ki. Ezek a tök kamu dolgok, hogy beteg, meg rossz a kocsi, meg a tök tudja mi. És nagy részük szentül hiszi, hogy ezeket a kamukat a másik el is hiszi neki, holott csak az van, hogy a kölcsönös érdek úgy kívánja, hogy ne köpd szemen, pedig az ilyen hazudozás azt érdemelné. Ehelyett megmondhatná az igazat, és az neki is fele olyan frusztráló lenne. Ha pl talált egy lóvésabb melót akkor mondja azt. Legfeljebb az ügyfél ráígér, aztán akkor visszamegy. Nekem is kummantott már szakmunkás, szerencsére nem volt nagy tétel, elengedtem a dolgot és hívtam másikat. Teljesen nyilvánvaló, hogy hazudoznak, de ők ezt nem veszik észre. A megoldás az lenne, hogy ezeknek a szakmunkásoknak tartanának valamilyen alapvető ügyfélkezelő tréninget akár a szakközépben, akár az OKJ-s képzés keretein belül. Ebben nyugodtan benne lehetne az, hogy nem mászunk be koszos cipővel az ügyfélhez felmérni, hanem felveszünk egy orvosi zacskót a lábunkra, hogy köszönünk, hogy ha megbeszéltünk valamit, de nem tudjuk teljesíteni akkor PROAKTÍVAN felhívjuk az ügyfelet és közöljük vele az IGAZSÁGOT.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.08.13. 18:05:14

@VT Man: Haver!Régen nyomtad a hülyeségedet ezen a néven!

Ménár Atya 2019.08.13. 18:06:41

Egyszerűsítsünk: Mindenkinek igaza van ,és nincs igaza.
Igen, maga is festhet az ember, ha nincs komplikáció, ha viszont van, akkor sírás lesz a vége.
Nekem a gyerekeim festegetnek ha kell, de csak gurítani kell, és kb ennyi.
Maszkolószalagot már 5 évesen megtanulták használni.
Egy rossz vakolatnál már problémák lennének.
Amúgy tényleg sok mindent meglehet csinálni saját kézzel is.
Csak annyi a gond, hogy általában nincs rá idő, és akinek az a szakmája , az gyorsabban és jobban megcsinálja, mint otthon, egyszer ,valamit.
Persze ilyenkor jön az én mindent megcsináltam magamnak stb..., ok , a kivétel erősíti a szabályt.
Ha átgondolom, hogy a júliusi ajánlat késő volt, és most meg augusztus van és semmi nem készült el, akkor a július nem is volt késői ajánlat.
Szerintem a fő probléma azzal van, hogy az átlag ember úgy képzeli, hogy amire neki épp szüksége van, legyen az bármi, egy ember ott ül a vonal másik végén, és csak az ő hívását várja.
Hát nem így van.
A kamu mestert meg nem kell ilyen sokáig hagyni.
Egy kifogás még elmegy, kettő már nem.
Ha fontos az időpont, akkor szerződést kell kötni, kötbérrel.
Persze itt is hiba szokott lenni, mert a megrendelő hajlamos elfelejteni, hogy ez oda vissza szól, tehát ha neki törik el a lába, és hal meg a nagymama huszadszor, akkor a fagyi visszanyalhat.
Nekem eddig mesteremberrel nem volt gondom, nem hiszem, hogy szerencsém volt, inkább az elején világossá teszem, hogy a kamuzást nem szeretem.
Eddig bejött.
A tv,és telefon szolgáltatókkal annál inkább van problémám, de ez egy más történet.......

élhetetlen 2019.08.13. 18:13:20

@GiaMarie: Személyes kaland, mikor megvettem az első lakásomat, elég csóró lettem, nem volt felújítás, a tapétát lefestettem diszperzittel, (hülye ötlet volt, mert utána nem lehetett leáztatni). Mikor később úgy döntöttem, hogy leszedem a tapétát, és kifestem a lakást, egy darab tapétával leesett egy négyzetméternyi vakolat is a plafonról. Még nem voltak a vasárnap is nyitva tartó szakáruházak, haveroktól kaptam homokot, cementet, vakoltam. Kaptam glett anyagot is, csak glettelő vasat nem. Képzeld el a glettelést egy műanyag vonalzóval, ami olyan keskeny, hogy hullik vissza a képedbe az anyag a plafon kezelése közben. Végülis lett plafon, de azt, hogy sima, ráfogni sem lehetett.

CCnick 2019.08.13. 18:42:14

@Tikakukac: ugye az azért megvan neked is, hogy sokan egy életen át végzik azt a fizikai munkát amibe te beledöglöttél?

szopoklész 2019.08.13. 19:05:00

@CCnick: Amatőrként kb. ugyan annyi idő, viszont nem hagy maga után olyan kis domborzatot a falon, mint a henger és a mennyezetet is könnyebb volt nekem ezzel fújni, mint tartani a toldóval a hengert. Szóval, nekem nagyon bejött. Nézz videókat a ...tube-on. Én PFS5000-est vettem. Bőven megérte az árát.

élhetetlen 2019.08.13. 19:06:20

@Xezs7: “már a második vagy harmadik beszélgetést azzal kezdte volna M-mel, hogy mennyit ígérjen rá ahhoz, hogy egy héten belül kezdjen.”. Te most tisztán az erkölcstelenséget reklámozod. Ha megegyeztünk valamiben, azt illene tartani. Megbotránkozhatsz, de egy arab piacon, lehet hogy jelképesen egymás haját tépjük egy alku során, de, ha megegyeztünk, akkor nincs olyan, hogy jön valaki, ráígér és viheti. Az, hogy az ígéret, az adott szó semmit nem jelent Magyarországon, erre nem kéne büszkének lenünk, és nem kerülő utakat kéne mutatni, pl. ígérj többet. Így pusztul erkölcsileg az ország.

élhetetlen 2019.08.13. 19:35:42

@VT Man: “En csak azt nem ertem, hogy hogyan kepesek az emberek panaszkodni, hogy csak minimalberes meg kozmunka van? Meg a tanarok is, hogy keves a penz?”. Akkor ülj le, és gondolkodj egy kicsit. Egy falu, ahol legfeljebb közmunka van. Ebből rakjon félre valaki fél évre/egy évre annyi pénzt, hogy akár csak ötven kilométerre bejárjon szakmát tanulni, Talán próbáld meg, És, ha az összes tanár átképezné magát hidegburkolónak, akkor minden megoldódna? Eszednél vagy?

CCnick 2019.08.13. 19:53:24

@szopoklész: 50e ft hogy ne legyen hengeres textura, háááát

CCnick 2019.08.13. 19:55:35

@élhetetlen: a v1.0 tanár az minimálbéres vagy közmunkás?

CCnick 2019.08.13. 19:56:36

@CCnick: pofámbefogom, nem olvastam végig meaklumpa

élhetetlen 2019.08.13. 20:00:18

@ursus artos: “Tessék előre gondolkodni, tervezni és megfizetni.”. Jól van okos Tóni. Te tudod, hogy kell csinálni. A barátnőm fia megtervezte, és megfizette volna. Egy mester megcsúszott, ettől a többi ment az előre leszervezett munkájára, mert itt nem tudott dolgozni. Te biztosan normálisnak találnád, hogy a többi mester rúgja fel az összes mások felé tett ígéretét, mert itt csak több hét csúszással tud kezdeni? Csak kérdezem, agyilag jól vagy, vagy mindenhatónak gondolod magad?

Medgar 2019.08.13. 20:08:43

@bigmac: Hát more, ha a régi festék lekaparásával, 3xgletteléssel, festéssel, mázolással olcsóbban bevállalod 5 méteres belmagasság mellett ráadásul garanciával nálam már holnap kezdhetsz..

gergo1000/2 2019.08.13. 20:26:36

@Xezs7: értem. tehát úgy okoskodsz, hogy 4 éve újítottál fel. Felvilágosítalak, hogy 3 éve kezdődött a mostani tragédia, és kb most van a tetőpontján. legalábbis reméljük. szóval semmit nem tudsz a mostani helyzetről. az én 3 éve hibátlan szakim még mindig nem ért ide, miközben tavaly decemberre ígérte. Pedig becsülettel kifizettem anno, semmilyen vitánk nem volt. pont ma hívott fel, hogy tudja tudja.. de nem férek most bele..de jön majd.

Tikakukac 2019.08.13. 20:27:24

@CCnick: És az ugye neked is megvan, hogy akik egész életükön át fizikai munkát végeznek, azok erre testileg is alkalmasak? Nem tudom feltűnt-e, hogy a bútorszállítók, kőművesek, kubikosok és random egyéb hasonlóan intenzív munkát végzők között viszonylag kevés vasággyal 40 kilós ember van. Ha ezzel újat mondtam, most már tudod :)
Én tudtam magamról 16 évesen, hogy 3 évig felmentés alatt voltam tesiből a térdeim miatt, amit követett 2 ronda csukló és kartörés ami után sosem lett az igazi egyik sem. Grátisz a családban mindenkinek tropán van a dereka 35-40 évesen, tehát amikor a műszaki pályát néztem be, akkor nem olyat kerestem, ahol hatalmas dolgokat kell emelgetni és izommunkát végezni, hanem olyat, ahol az agyam kopik jobban. Remélem segíthettem megérteni a miérteket.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.13. 20:42:35

@Mokele-Mbembe: "mindenestől 280 nm a házam. Többek között a teljes kifestését is én csináltam, munka mellett, fehérgalléros vezetői beosztásból hazajárva.

Kifogásokat keresni a legkönnyebb..."

Eszembe jutott erről néhai ismerősöm, aki a rendszervéltáskor sok-sok millióval hazatért Kanadából. Pedig ott jól ment neki, kertépítő mérök volt. A fővárosban volt egy öröklött lakása, amit cakli-pakli, minden féle szakmunkával ( kivéve azt, amit ő nem csinálhat pl. gáz, csatorna bekötés, ablak tripla üvegezés stb. ) maga varázsolt ujjá. Pedig volt pénze másokkal megcsináltatni.

CCnick 2019.08.13. 20:46:24

@Tikakukac: szóval aki nem bútorszállító az garantáltan tesiből is felmentettet. Megjegyzem pont festőt igen sokat ismerek akik nem díjbirkózók. Az, hogy neked szar a genetikád az egyéni probléma, ne általánosíts ez alapján.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.13. 20:51:50

@gergo1000/2:

Szomszéd is felújít, a köműves egy 70 éves bácsi, aki akkor jön, amikor a "komolyabb" szakmunkával már elkészültek, vagy neki kell azok előtt elkészteni a területet. Két évig tartott a felújítás illetve még tart.
Azt mondja a szomszéd, hogy alig talál szakmunkást, még feketén sem, mert aki jó volt, az mind elment külföldre dolgozi.

CCnick 2019.08.13. 20:51:56

@Medgar: aszni, 1,3 millából beállványozom az 5 métert, hogy hanyattfekve puha szivacsról lehessen kapirgálni a festéket és még így is marad 1,2milla azért a 2 hétért ameddig tart megcsinálni azt a 42m2-t amatörként.

Tikakukac 2019.08.13. 20:53:05

@CCnick: Szóval akkor lógtál magyarról. Rossz dolog. Ugorj neki megint, hátha akkor össze tudod rakni, hogy mitől is készültem ki én és miért lenne nagyon borzalmas ötlet ha bárki ennél rosszabb fizikummal nekiállna DIY mindent megoldani.
Örülök neki, hogy a festők nem 2 ajtós szekrények. Ritkán is pakolnak 25 kilós Ytongokat a válluk fölé.
Az, hogy nem érted meg amit leírok, az alapján arra általánosítok mindössze, hogy marha sokan tudnak írnak, de szöveget értelmezni nem. Próbáltam szemléltető példával segíteni a megértését, miért nem alkalmas a társadalom egy elég jelentős szelete fizikai munkára tartósan, de egyszerűen nem ment át.

The Good Boy ! 2019.08.13. 20:56:35

tavaly januárban fejeződött be az új házam átépitése. nekem 2 kóklertől eltekintve szerencsém volt. vagyis az egyik elvállalta még az elején rögtön (első munkafolyamat, több ismerős által ajánlott "szakember", vagyis mint kiderül gazember), jó áron, aztán közel kétszereséért csinálta meg a rábízott munkát, rosszul. mondjuk a pénz nem volt gond, mert a második legjobb ajánlat is a másfélszerese volt a túlcsúszott árhoz képest is, és szerencsére egy másik a házon dolgozó szakember olcsón és jól orvosolta az észlelt hibákat. A másik szakember pedig egy olyan árajánlatot adott, amitől le kellett ülnünk, majd amikor közöltük, hogy a két felmerülő lehetőség körül az egyszerűbb verziót (ami neki kevesebb munka meg kevesebb pénz lett volna), akkor egyszerűen felszívódott, miután kétszer 2-4 héttel későbbi időpontot ígért be. Aztán az a meló is mások által közel harmadáron végeztetett el. És ezzel kapcsolatban a másik szakember mondta el a nagy titkot: jelenleg háromféle szakember van hazánkban:
az egyik, aki becsületes, jó áron és belátható időben végez (na ilyen is van, igaz szökőévente lehet velük találkozni, de a tapasztalatom alapján léteznek, igaz kihaló félben vannak).
a másik, a posztban szereplő "szakember": őróla tudni kell, hogy ő eredetileg valóban jönne dolgozni, ezért bevállal minden melót, aztán ahogy közelit a munkavégzés időpontja, úgy kezd el mazsolázni a még aktuális munkái között. És nem árulok el nagy titkot, hogy a 42 m2-es ház festése nem a legjobb opció, persze, hogy elé kerülnek a 60-80-120 m2-es házak. kevesebb fel-levonulás, nagyobb összegű munka, jobb opció (mi a hátsó kerítésdarabunk cseréjénél jártunk igy: 38-42 méterről volt szó, és többen ígérgetés helyett a telefonban már kijelentették, hogy 75, illetve 100 méter alatt neki sem fognak, volt, aki közeli szakemberként meg egyből árajánlatot adott, az pedig két és félszeres árat mondott, mint akik szabolcsból végül eljöttek és fuvarral útiköltséggel mindennel együtt 3,5 óra alatt megcsinálták. és ők is bőven kerestek rajta).
És jön a harmadik verzió, aki el van havazva, de nem akar ígérgetni, majd benyög egy olyan orbitálisan magas összeget, amit biztosan nem fognak elfogadni (ilyen a posztban szereplő 1,3 millás),. Egyik nálunk dolgozó emberke mondta, amikor éppen nálunk melózott, hogy a szokott ár négyszeresét mondta egy helyen az egyik este miután náluk végeztek, mert nemet nem akart mondani, erre közölték vele, hogy oké, jöhet, hétfőn kezdhet is, úgyhogy nálam gyorsan (ők jól is dolgoztak) befejezték az akkori hétvégére a melót nálunk, hogy négyszeres pénzért soron kívül kezdjenek olyannál, akinek a gyors munka kell, pénz nem számít alapon.

Xezs7 2019.08.13. 20:57:57

@gergo1000/2: Tökmindegy, ha 3 évet mondtam volna, akkor te kettőt. Ez egy véget nem érő nyenyenye nyenyenye nyenyenye nyenyenye, úgyhogy hagyjuk is.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.13. 21:05:23

@TarzanBorz: "Hja nem, ez mind nem igaz, de azok akik itt tolják, hogy nem kellenek a szakik, meg ők milyen ügyesek, azok biztosan az élet inden területén így járnak el."

Ne ess túlzásba!

Én gyerekkoromban a szüleimmel vályogot vertem, mert nem volt pénzük venni építőanyagot. A saját kertünkben csináltuk. A házat az apám a barátai segítségével maga építette, a tetőt rakta csak fel ács. Azt is meg tudta volna csinálni, de biztosabbnak gondolta, ha szakember csinnálja. Most mindenki , még a szakember is azt gondolja, hogy munka nélkül is lehet bárkiből nemzeti gázszerelő. A többi meg le van szava. Teccel érteni?????

TarzanBorz 2019.08.13. 22:19:10

@Xezs7: nyenyenye ? utoljára ezt a kifejezést gyerekem óvodástársától hallottam, aki 3 évvel később mehetett csak iskolába, mert mentális problémái voltak.

TarzanBorz 2019.08.13. 23:07:50

@látjátok feleim szümtükkel: "Ne ess túlzásba!" Értem, de nem estem túlzásba, hanem túloztam azért, hogy megfelelően kiemeljem a mondandómat.

Egyébként nagyon sokan vannak így. Kényszerből (pénzszűke, szakember-hiány, stb.) kénytelenek maguk megcsinálni dolgokat, vagy esetleg hobbiként szeretetből ezermesterkednek. Nincs is ezzel baj, én mondjuk a kényszerből csináló fajta vagyok.

a kommentelők:

1. a rosszindulatú: lusta, tehetetlen, ezért akarja mással csináltatni
semmit nem tud egyébként a poszt tolóról

2. az ostoba: adócsaló, mert csak olyannal akarja csináltatni aki olcsó
egyszer sincs említve a posztban, hogy aki nem jött el az nem adott volna számlát

3. az ezermester: olyan könnyű, ezt bárki meg tudja csinálni
aki ezt mondja, az meg valszeg meg is csinálta, de ha a szakmunka olyan könnyű, akkor ami hibákat elkövetett azt nem vette észre ezért látja utólag is könnyűnek

4: az őszinte : elmondta, hogy maga csinálta, olcsó lett, meglett, de szép nem lett

5. az álmodozó: ha számlásan megfizeted és drága, akkor meglesz, jó lesz, időben lesz
aha, persze, csak nem Magyaroszágon. A számla még arra sem garancia, hogy a számlát kibocsátó le fogja adózni, nem hogy a minőségre meg a pontosságra. Jó reggelt kívánok nekik majd, ha ezek felébrednek. Ha felébrednek.

6: az első 5 tetszőleges keveréke.

TarzanBorz 2019.08.13. 23:23:39

@látjátok feleim szümtükkel: És hogy egyébként meg épületes :) hozzászólásom is legyen. Az eredeti problémát úgy oldanám meg, hogy az amúgy is kamarába kényszerített és a pénzükért semmit nem kapó szakiparosok csak úgy vállalhassanak munkát hivatalosan, ha kamarai engedélye van. A kamarának meg kötelessége lenne nyilvános adatbázisban a panaszokat és a dicséreteket regisztrálni, hogy mindenki olvashassa. Nyilván ezt finomítani kell, de kiindulásnak jó lehetne....

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.08.13. 23:35:08

bróhaha, kőkemény.Én modjuk speciel semmit se telefonáltam volna, hanem magam nekiállok, annyira egyszerű dolog ez, hogy nincs még egy.Idekint nincs munkaerőhiány, csak eszetlen méretű rezsióradíjak, így én kezdtem el, nem nagy dolog.egyszerre csak egy szobát, vagy szobarészt kell kipucolni a bútoroktól, vagy legalább elhúzni a falaktól.Ha fél évig tart, akkor sincs semmi, nem kerget a tatár.De ha jövőre lesz befejezve, úgy is jó.
:D

2019.08.14. 00:18:27

@The Good Boy !: "ígérgetés helyett a telefonban már kijelentették, hogy 75, illetve 100 méter alatt neki sem fognak"

Ezt sose fogom megérteni, ebben az országban baszki mindenki 2 nap alatt akar milliárdos lenni, valahogy kihalt az egészséges vállalkozói szemlélet, meg a cégépítés. Aztán persze jön még kutyára dér, tudjuk milyen a gazdaság, meg az építőipar: hamajd lepkehálóval kell fogni a fizetőmegrendelőt, és 2 ügyfélre jut 10 szaki, majd bármilyen szar meló jó lesz, csak velük csináltasd. Hungari. Jobb ma egy túzok....

The Good Boy ! 2019.08.14. 01:26:10

@Jankove: mondok jobbat: tavaly akartam teraszt építtetni: jön a szakember, oszt szoroz, majd készít egy tényleg korrekt, barátságos árajánlatot, amin rajta van, hogy a munkadíj 90.000. HUF. Elmondja továbbá, hogy ez egy szúk nap alatt teljesen elkészíthető project, max a lábaknak a beton alapját kell egyik este megcsinálnia, ami max 1-2 óra, egy segédmunkással lenyomja az egészet. Majd az emberünk eltűnik, ígérget, mindenkire fogja, hogy nem tud jönni. És nem kell neki egy bő napi munkáért nettó 90 ezer pénz (Jó a culágernek ad belőle 20-at, még akkor is 70 nettó van neki a zsebben (mivel nekem nem hitellel ment a házvétel és átépítés, nem kellett számlákat gyűjtögetni). És nem kell ennyi pénz. ez még a szomszédos Ausztriában is egy nagyon erős napi díjnak mondható, ami nem megszokott az építőiparban sem, hogy 200+ eurót kereshet a szakmunkás. Végül egy sokkal komolyabb munkát csináltattam, 3szoros értékben, amiből a munkadíj végül összesen 130 lett, két és fél nap szakmunkával. tehát valakinek ennyi is elég volt (másfél nap két segédmunkással, egy napot pedig 1 segéddel)
Mivel közvetlenül az osztrák határ mellett élek, ezért nem meglepők az árak, de azért voltak érdekes pillanatok: a kőművesemmel megállapodtunk egy bizonyos órabérben, meg a segédjének az órabérében: aztán sajnos a segédje még a munka vége előtt lelépett, ezért egy kőműves rokonával állt össze a szakim. majd amikor első nap igy jöttek együtt, mert segédet nem talált: a kőműves kolléga bejelentette az órabérét: Ami effektíve az akkori osztrák kőműves órabérnek felelt meg. Nagyon gyorsan megköszöntem azt, hogy jelenlétével emelte a nap fényét, és megkértem, hogyha ekkora önbizalma van az árazásban, akkor kint Ausztriában tevékenykedjen, mert nem osztrák bérviszonyok között mozgó embereknél dolgozik idehaza. Én elismerem, hogy egy szakembernek magasabb az órabére mint egy segédnek, és azt is megértem, hogy nehéz segédmunkást találni idehaza, de azt is elmagyaráztam, hogy egy munkafolymathoz nekem elég 1 kőműves és egy segédmunkás, úgyhogy vagy annak fényében tárgyalunk, vagy elköszönünk egymástól (nem az én problémám, hogy a szakember nem tud segédet prezentálni maga mellé). Végül csak jó lett neki az általam beajánlott, magyar viszonyok között még mindig elég kellemes órabér. Hihetetlenek az emberek...

Attila F 2019.08.14. 02:01:52

@Xezs7: Nem tudom, hol élsz. Az én 42 év tapasztalatommal a következő a menete a szakembörök kihívásnak: megbeszéltek egy időpontot, mondjuk péntek kettőre. Épp letennéd a telefont, hogy „akkor péntek kettőkor várom”, mire megszólal, „igen-igen és akkor előtte való nap még hívom”. Meglepődés, visszakérdezés: „minek hív előtte? Nem jó a péntek kettő?”. „De-de-de, természetesen ott leszek.” Megnyugvás, öröm. Mielőtt bontanád a vonalat: „akkor előtte való nap még hívom!” és lerakja. Természetesen nem hív és el se jön pénteken kettőkor. A harmadik megbeszélt időpontra eljön. Meglátja, mit kell szerelni és sűrű bazmegelések és kurvaanyázások közepette pocskondiázik, hogy ki volt az a kókler, aki így csinálta meg „ezt” (ezt = bármi, amit szerelni kell). Levág egy Mucsi-összeset, hogy érzékeltesse, mekkora hatalmas kihívással kell most szembenéznie. (Ha majd megint elromlik *ez* és másik szerelőt hívsz, akkor ő ugyanígy fogja leugatni a mostani szaki munkáját is.) Személyes kedvencem az volt, amikor a zárlatos csillárhoz hívtunk villanyszerelőt, aki a karját az égbe dobva rohant ki a LÉPCSŐHÁZBA, hogy aszongya „bassza telibe az isten, ha ő ehhez hozzányúl”. Azt hittem, mindjárt megszaggatja a ruháját, mint egy sorstragédiában. Nagy nehezen meggyőztem, hogy ugyan nézze már meg a csillárt, ha már kibumlizott Erzsébetre. Megnézte, nem b.szta telibe az isten, fél óra alatt megcsinálta. De általában nem csinálják meg elsőre, hanem VISSZA KELL JÖNNIÜK, mert nincs náluk szerszám/alkatrész vagy épp sietnek máshova. Az nyilván nem elvárható, hogy szerszámmal mászkáljanak, mert az nehéz és „úgyse tudja, pont mi fog kelleni”, ezért inkább legközelebb visszabuszozik Érdről Erzsébetre a négyes racsnis csillagkulccsal, mer úgy SOKKAL egyszerűbb, esetleg tétován téged fognak kérdezgetni, hogy nem adtak-e tartalék programválasztó gombot a mosógépedhez, amit ő most tudna használni. Ilyenkor időpontot már nem lehet megbeszélni, majd nyolc és kettő között jön valamikor, te meg állj készenlétben, mint egy ugrásra kész puma.
Na, és akkor most jön a fizetés: mondod, hogy azért mégiscsak kérnél számlát, mert mondjuk a biztosítónak le akarod adni. Vagy csak úgy kérsz, mert ugye kötelező adni. Erre majd azt mondja, hogy „persze, csak akkor nem egy százas lesz, hanem száz plusz áfa”. Te meg nézel nagy boci szemekkel és mondod neki, hogy a telefonba még százat mondott, ez nettó ár lett volna? „BEZONY ÁM! Hát hova gondol, kisnagysád, majd az államnak dolgozok INGYEN?”, és akkor még te érzed majd magad hülyének, hogy elképzelted, hogy ő majd az államnak dolgozik ingyen, te ostoba. Tétován még mondod neki, hogy de hát a Tescóban se a nettó ár van kiírva, hogy a kasszáknál még jól nyakon b.sszanak plusz 27 százalékkal, de itt már ő van nyeregben és az észérvek leperegnek róla. Itt fogja még hozzá tenni azt is, hogy 127000 ugye a munkadíja, de másfél óra parkolást is fizetett az utcán, úgyhogy még adjál neki 520 forintot külön, kápé. Ötezresből nem tud visszaadni, így jártál, majd legközelebb felkészültebb leszel vagy leszaladsz a sarki éjjel-nappaliba váltani, addig ő megvár. Szóval, szépen fizetsz, két hét múlva újra tönkremegy az egész hóbelevanc és minden kezdődik elölről.

Xezs7 2019.08.14. 07:58:23

@TarzanBorz: Én meg utoljára ilyen hisztit, mint ami itt van, óvodában láttam. Ezért jogos a nyenyenye. Felnőtt emberek itt hisztiznek, tiszta szégyen.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.08.14. 08:49:59

@mi szél hozott?:

Ja. Tegnap szedtem szét egy kézi gyalut. A gyaluház egyik vége csapágyazva, a csapágyfészek a burkolat. A másik végén már hibátlanul látszik a sok ostoba mérnök szerint nem létező tervezett elavulás, ott a csapágy a késházba került, a burkolatba meg bele van nyomva egy 8-as tengelydarab. Ki is verődött, ahogy az az avulás nagykönyvében elő van írva.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.08.14. 08:53:16

@Jankove:

Ez magyarisztán, Ha a rendelési mennyiség nem konténer, vagy hosszúplatós teherautó, a kereskedő már szóba sem áll veled. Amint megtudta, hogy vegyszerből nem tartálykocsival rendelnék hetente hanem csak néhány 10 literet, már vissza sem hívott.

CCnick 2019.08.14. 09:01:05

@TarzanBorz: meg vagy te aki szimplán egy seggfej

Xezs7 2019.08.14. 09:08:00

@Attila F: Én tudom, hogy sok a kókler. Nálam az már eleve felejtős dolog, ha busszal járkál egy mester. Az egyáltalán nem hatékony. Sajnos ránk, fogyasztókra van bízva, hogy kiszűrjük a kóklereket a saját érdekünkben.

KaTe 2019.08.14. 09:15:15

@Attila F: Ez amit leírtál inkább a kókler építőipari definiciója... :)

MINDENRE lehet embert találni, csak a 10 évvel ezelőttihez képest min. 3x, 4x-es áron. Aki szerint ez tök rendben van, azzal kár vitatkozni, majd megtapasztalja a saját bőrén.

Jó látni, hogy vezető állásban dolgozók (remélem nem egy egyszemélyes KFT vezetői állásáról beszélsz) is képesek pl. festeni, burkolni. Ezzel nincs is baj, mindenki úgy b**a el a szabadidejét, AHOGY és AMIVEL jónak gondolja.

Az, hogy munka után csinálja a glettelést, csiszolást, az remek ötlet, még szerencse, hogy tekintettel vagyunk a körülöttünk élő emberekre is. Javasolhatnátok a vasárnapot is, hiszen nincs is jobb a vasárnap reggeli csiszolás/fúrás/kalapálás/flexelés, stb. hangjánál..

Aki szerint a gáz-villany-vízszereléshez (nem, nem egy lámpa, vagy egy csaptelep cseréjére gondolok) nem kell szakértelem, az potenciális veszélyforrás mindenkire, aki vele/körülöltte él. A ÚR mentsen meg minket ezektől az emberektől...

A posztoló problémája elsősorban az volt, hogy a mesterember a megbeszélt időpontra nem jelent meg, helyette újabb időpontokkal hitegette őt ahelyett, hogy megmondta volna, hogy ez nem fog összejönni. Aki ez alapján - az amúgy kissé túlzottan jóhiszemű - posztolót hozza ki hibásnak, az egy komplett idióta. Javaslom, keressen más szakembert. Lehet, hogy feláras lesz, de legalább nem kell újabb negyedévet várni rá.

_B_ 2019.08.14. 09:20:48

@Tikakukac: Figyu, a 2 ajtós szekrény nem előny, hacsak nem kidobóember vagy. A legszívósabbak a szikár, max. középmagas emberek. Aki túl izmos vagy túl magas, annak garantált az izületi probléma, ha nem vigyáz nagyon magára.
Csomó burkoló és festő szikár ember, 25 kilónál többet nem nagyon kell emelniük egyszerre. Persze ha 75 kiló csempésdobozt visz egy fordulóra, mert ő kurva erős, akkor garantáltan bele fog rokkanni idővel.
Van rokonom aki kőműves volt, végigmelózta az egész életét, 80 körül jár most, kb ő a legfittebb öreg a családban.
A legtöbb mozgásszervi baja az irodistáknak van, meg annak aki sokat járt kocsival, nem a melósoknak.

Xezs7 2019.08.14. 09:35:55

@b.feher: Nagyon sokan bőven többet keresnek nettó 350-nél irodai majomkodással, talán ezért. Egyébként én már gondolkodok rajta, hogy ki kéne ugrani ebből. Az irodai meló tele van fontoskodó majmokkal, akik semmihez sem értenek, de nagyon jól tudnak órákon át a semmiről beszélni. Na ezekből lesznek vezetők, és hallgathatod naphosszat az üres szavakat, és vagy bólogatsz hozzá, vagy leugatod őket, de ez utóbbi esetben nem leszel a kedvencük. Nekem konkrétan emiatt utálatos a multi, de egyelőre ez még mindig nem akkora törés a sok jó mellett, hogy kilépjek. Mert azért a multiban van jó is, ezt kár lenne tagadni. Mindazonáltal örülök neki, hogy ezt így eldöntötted és végig is viszed, sok sikert hozzá!

Tikakukac 2019.08.14. 09:42:49

@_B_: Na, akkor te is figyu: kétkezi munkás volt a komplett családfánk egészen a mi generációnkig, úgyhogy pontosan tudom milyen testalkat és milyen fizikum kell ahhoz, hogy letolj egy életet bennük.
Az utolsó kijelentésre valamilyen anyagot előkotorhatnál, az irodisták egészen biztosan szívnak a sok ülés miatt, abban pedig szintén biztos vagyok, hogy apáméknál nincs egyetlen villanyszerelő sem ment nyugdíjba egészségesen, ahogyan burkolót/kőművest/asztalost sem tudok egyetlen egyet sem, aki 60 fölött van és nincs semmi baja. Nagyfater egészséges volt, neki a rengeteg kapálás és társaik miatt a kezében az összes ízület beállt, sík egyenesre. A burkolónk, aki anno tényleg szuper munkát végzett, most bénult le gyakorlatilag, grátisz szinte teljesen süket is lett.
Így megy ez munkáséknál.

KaTe 2019.08.14. 09:55:44

@Tikakukac: Na én még olyan festővel nem találkoztam, akinek nem lógott volna ki a szájából a cigaretta, mondjuk úgy 20 percenként. Biztos baromi egészséges, egy kis festék-higítószaggal megtoldva. 10 májbetegből 9 ezt ajánlja.

Tikakukac 2019.08.14. 09:57:10

@KaTe: Mondjuk az elmúlt 2 festő aki szar munkát végzett, az pont nem cigizett. Egyik nem is ivott.
Van ugye a mondás: parkettás ritkán nyer szellemi vetélkedőt. És ilyenből van egy pár tucat. Mindenki mérlegelje miért is léteznek ezek.

Xezs7 2019.08.14. 10:00:00

@Tikakukac: Ebben veled értek egyet. Szerintem nincs az az isten, hogy egy fizikai melós jobb állapotban legyen 65 évesen, mint egy irodista vagy akár egy gépjárművezető.

csúti csüngőhasú tolvaj 2019.08.14. 10:38:58

@KaTe:

"A ÚR mentsen meg minket ezektől az emberektől..."

Jogos. Hogy is jönne ki, hogy én tisztában vagyok a villanyszerelés szabályaival annak ellenére, hogy nem ez a szakmám, és arra bízom az életem, hogy az Úr majd megment attól az ostoba baromállat szakembertől aki a zöld-sárgába kötötte a fázist. Új építésű háznál, ergo csak hivatalos villanyszerelő lehet a lakhatási miatt.

Az, hogy a gázos "szakember" (új telepítésnél és más gázos munkánál sem lehet olyan aki nem hivatalos szakember), vagy inkább szarember nem robbantotta rám a házat, csak annak köszönhető, hogy festés miatt ki kellett kötnöm a gázboylert, és akkor derült ki, hogy a szigetelés nem a csatlakozás felületét fogja, hanem be van csúszva a csőbe.

Ennyit a szarember szakemberekről.

TarzanBorz 2019.08.14. 10:41:01

@CCnick: Látom érzékenyen érintett, hogy magadra ismertél. Nem baj, ez a jó út kezdete...

havrilla 2019.08.14. 10:48:23

@VT Man:
Így igaz.
Barátom csak úgy kapott emeletráépítési engedélyt, hogy fábol építhette meg. Azóta 2-3 évente mindig kálvária, hogy embert találjon, aki lefesti, pedig nem kér számlát, annyit fizet amennyit kérnek és nem is kell egy faborítás lefestéséhez nagy szakmai tudás.
De hát mindenki az életet bankárként, befektetőként, logisztikusként és gendertudósként karja élni.

2019.08.14. 10:52:00

@b.feher:
Van egy szobafestő rokonom. Azért a válságban ez nagyon nem úgy nézett ki számára, mint mostanában, mikor egyszerre van vilaggazdasági fellendülés, egy rakás állami látványberuházás, emellett családtámogatás címen építőipari szubvenció. Én ha feladnám a "kényelmes" irodai munkamat, inkább villanyszerelőnek tanulnék, mert azt kevesebben tudják megtanulni, és recesszióban sem esik annyira vissza az igény rá, mert kevesen merik megcsinalni maguknak, és kevesebben is merik halogatni, ha kell.

2019.08.14. 11:01:24

@b.feher:
Speciel pénzügyi egyetemi(MSc) végzettséget nem nagy kunszt szerezni, ha van bármilyen irányú bachelor diplomád. De nem látom, hogy keresettek lennének, inkább a tapasztalataikon múlik, nem hogy mi a végzettségük.

Snagal 2019.08.14. 11:07:00

isten ments, hogy ebbe a darázsfészekbe belenyúljak ami itt megy :)

de a sok egymás baszogatását olvasva felmerül bennem a kérdés:
ha a szakmunkás mesteremberek tényleg olyan kurva sokat keresnek és azt mind zsebre is teszik + szarásig vannak munkával akkor egy külföldi nyaraláson egy-egy egzotikusabb helyen miért nem futok bele olyan magyarokba akik villanyszerelők, kőművesek vagy szobafestők? Miért mindig nagy cégek top menedzserei, közép- és felsővezetői, IT szakemberek, vagy kis/közepes vállalkozások ügyvezetőibe botlok?
Soha senki nem mondta még, hogy "kifestettem két 100+nm-es házat, aztán gondoltam el jövök kipihenni cannes -ba, mert megtehetem, jövőhétre is lesz meló bőven, gyűjtök az újzélandi túrára már".
Ja és valahogy sosem látom mondjuk egy G mercibe beülni otthon mikor leteszi a melós verdát ami minimum egy 20éves kombi.
Szóval hova lesz ez a sok pénz amit megkeresnek?

_B_ 2019.08.14. 11:25:25

@Snagal: elbasszák, mert nem számolnak, nem terveznek. Ez nem csak a melósokra igaz, hanem az emberek nagy részére
A nettó 500e-1M keresetű IT-snek megfelel a xiaomi telefon meg a 10 éves kocsi, a betanított munkás meg hitelre megveszi az ájfont, havi 20-at fizet 2 évig. meg fizetésnapon meghivja a haverokat inni.

2019.08.14. 11:31:04

@_B_:
Meg eleve összesen kevesen vannak. Mert a gyári munkás nem keres jól, aki alkalmazottként dolgozik szerelő, az sem keres jól. Nettó legalább 500-at kereső IT-sből sokszor annyi van, mint legalább ennyit kereső villanyszerelőből.

2019.08.14. 11:49:17

@Snagal: elmondom neked, hogy a szakmelós nem úgy gondolkodik, mint a menedzser, és nem prioritás neki, hogy balin áztassa a valagát, ellenben lehet, hogy olyan bankszámlája van, hogy beleszédülnél, meg lehet, hogy van hat háza a faluban, mert abban látja az értelmet. Tévedsz ha hiszed, hogy szemre megmondod, ki a gazdag, ez bizonyos embereknél számít, mert megveszik a Rolexet meg a drága autót, hogy hadd vakuljon a sok paraszt, míg más ingatlanokat, földeket vesz, és kantáros gatyában jár kisplatóssal.

KaTe 2019.08.14. 12:14:55

@csúti csüngőhasú tolvaj: Akiről te beszélsz, azt kóklernek hívják, nem szakembernek.

@Snagal: Szakmunkás mesteremberek? Budapesten egy segédmunkás havi 5-600E forintot kap kézbe. A legtöbb nem tud bánni a pénzzel, hó végére elverik az egészet. Szórakozásra, nőre, akármire. Kb. 10%-a tud előre tervezni, nincs pénzügyi ismeretük, de sokuknak még egy bankszámlájuk se.

steery 2019.08.14. 12:28:14

@CCnick: A henger totálisan alkalmatlan eszköz a falfestésre. Kipróbáltam, fröcskölt mindenre, szó szerint csak a fal nem lett tőle festékes. Az ok: a falak sosem függőlegesek és simák, hanem enyhén egyenetlenek, hepehupásak, így képtelenség rajtuk hengerelgetni. Vágtam is ki a kukába az egész szemetet, úgy ahogy volt. Egy sima ecsettel gyönyörűen, fröcskölés nélkül lehet bármilyen egyenetlen felületet lefesteni. Nagyobb falnál így akár 1 liter festék is megspórolható, ami nem az emberre meg a padlóra hullik.

TarzanBorz 2019.08.14. 12:59:56

@steery: Az persze egy pillanatra sem merül fel benned, hogyha a henger totálisan alkalmatlan eszköz, akkor miért áll hegyekben a boltokban.
A hengerhez is kell érteni, nem bonyolult, sokan maguktól is rá tudnak jönni a nyitjára és akkor harmadannyi idő alatt végeznek.

gyongyi70 2019.08.14. 13:16:58

@TarzanBorz: Figyuszka, leírtam már: az apukám mérnök, előtte gépészeti technikumba járt, ezért rutinból hegeszt, ő tervezte és kivitelezte a szülői házban a fűtési és villanyrendszert, a belső lépcsőt, beépített szekrényeket, konyhát, stb.. Az öcsém építőmérnök. Mi úgy nőttünk fel, hogy természetes volt a családban, hogy nem félünk hozzányúlni az otthoni dolgokhoz, és van kellő szakmai háttér is hozzá.
Amikor építkeztünk, és szerettünk volna pár hónapon belül beköltözni, természetesen mi is mesterembereket hívtunk, de akkor még akadtak normálisak, bár igaz, ami igaz, ott is két ács-csapatot és három gépészeti-csapatot fogyasztottunk el, a villanyszerelőnk után pedig majdnem felgyulladt a házunk, az volt a szerencse, hogy a gipszkarton mennyezet fölött, ahol szabadon lifegtek a vezetékek rendes szigetelés nélkül üveggyapot szigetelés volt, ami lefojtotta a tüzet, ezért csak füst és pörkölődés történt. A férjem és öcsém javították ki utána, most már biztonságos. Azt viszont a mai napig szívjuk, hogy bár több áramkör van a házban, képest volt egyre tenni a konyhát és fürdőszobát, pedig jó távol vannak egymástól fizikailag, pedig épp e két helyiségben üzemelnek általában nagyobb energiaigényű háztartási gépek, úgymint mosógép, sütő, tűzhely stb. Nálunk az van, hogy vagy ebéd/vacsora készül vagy mosunk. De annyi baj legyen.

De ennyit rólunk...

Ami a a többi embert illeti, természetesen senkinek sem ajánlott villanyhoz, gázhoz stb-hez hozzányúlni, de én bizony hallottam már olyanról, aki egy villanykapcsoló cseréjéhez is villanyszerelőt (próbált volna) hívni, azt azért meg kell tudni oldani, minden drótot ugyanúgy kell visszadugni, ahogy találtuk és kész. A festés-glettelés, vakolat-javítás, burkolás viszont egyáltalán nem bonyolult dolgok, régen (talán a Baumax?) még tanfolyamokat is szervezett, de számos tutorial videó is van fent a neten. Elsőre persze nem fog olyan könnyen menni, mint annak, aki bemutatja a filmet, de egy kis gyakorlás után már igen. Főzni is, vasalni is, takarítani, a kerti munkákat is (metszés, ültetés, stb.) is általában megtanulja az ember a szüleitől, és régen bizony ebbe beletartozott pl. a meszelés is, ami nagymamám idejében faluhelyen kifejezetten női munkának számított.

Azt se felejtsd el, hogy akiket kioktatsz, jórészt diplomás emberek. Ha a dokid képes volt megtanulni az emberi ideghálózat működését (nem mellesleg fizikából felvételizett az egyetemre és az orvosi műszerek működési elve miatt később is tanult ilyesmit) és nem jön a mester, akkor bizony néhány villanyszerelői szakkönyv átlapozása után képes nekiállni villanyt szerelni is.

Én is rengeteg szakcikket, tanulmányt átolvastam (és nem csak magyarul) a korszerű hőszigetelésről, hogy elkerüljük a hőhidakat, amikor vmit gyanúsan akartak megoldani a kőművesek, és bizony beleszóltunk, ha rosszul akarták csinálni. Szintúgy, amikor megrepedt aljzatbetonra akartak ráburkolni, mert kimaradt a dilatáció.

Egyszóval: aki nem "szakember", az még nem feltétlenül hülye és képtelen a szakmunkák elvégzésére. Fordítva valóban neccesebb: nem hinném, hogy villanyszerelőként jó ötlet nekilátni egy agyműtétnek.

Xezs7 2019.08.14. 13:34:50

@_B_: Jól szóltál, hasonlót akartam írni én is.

Xezs7 2019.08.14. 13:42:38

@gyongyi70: A villanykapcsoló cseréje pont az a dolog, amire én azt mondom, hogy nagyon határeset. Én természetesen álmomban is kicserélem, sőt azt is kimérem neked, hogy aki előtte beszerelte, az vajon a fázist vagy a nullát szakította-e meg. Mert mondjuk az én lakásomban mikor megvettem, volt olyan kapcsoló, ami a nullát szakította, aztán ha egyszer rosszul nyúl valaki a foglalat felé úgy, hogy még épp nincs belecsavarva égő, vagy az égő éppen összetört (ilyet is szedtem már ki) és ki kell piszkálni a menetes részt, akkor kész a baj.

De az van, hogy nagyon sokan képtelenek arra, hogy figyeljék a részleteket. Szétszednek valamit, és nem jegyzik meg, hogy mi hol volt, csak úgy összebasszák, hogy csinálhassanak mást, mert a meló felénél jönnek rá, hogy nincs is kedvük ehhez igazán.

Szóval villanyszerelést én csak óvatosan ajánlom, és csak azoknak, akik alapvető villanyászati dolgokkal tisztában vannak, és mondjuk van otthon legalább egy működő fázisceruzájuk.

Ráadásul, ha azt követi mindenki, amit te mondasz, hogy minden vezetéket ugyanoda, ahol volt, akkor egy, az általam említett, fordítva bekötött kapcsoló ugyanúgy marad, mint azelőtt: nem a fázis lesz megszakítva.

TarzanBorz 2019.08.14. 13:45:35

@gyongyi70: Figyuszka, én nem tudom mit akarsz ezzel a sok betűvel bizonyítani, de egyet viszont egyértelműen sikerült: azt, hogy nem érted mi volt a gondom veled és a többi hasonló kommentelővel. És figyuszka az, hogy nekem más a véleményem arról, hogy ebben a posztban miről, hogyan kéne csevegni, abból te nem fogod megtudni hogy én mennyire vagyok képzett bármilyen téren, sőt azt sem, hogy az én apukám milyen képzett volt és a testvéreim mennyire okosak. Tovább megyek bármiről bármit írhatsz, mert itt senki sem ellenőrzi: lehetsz kukabúvár, atomtudós, vadakat terelő juhász, az egyetlenegy (hogy ismételjem) amit én meg tudok állapítani, az az, hogy amit leírtam nem érted, bárki vagy és bárki az apukád.

gyongyi70 2019.08.14. 13:50:16

@TarzanBorz: Figyuszka, értem, mit akartál írni. Egy normális piacgazdaságban, normális adórendszerrel és oktatással valóban az lenne a legjobb, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amihez a legjobban ért (még akkor is, ha jobban ért a szakmunkához a szakinál, az összhasznosságot az növeli jobban, ha idejét a számára legjobban menő dologra fordítja (lsd. komparatív előny elmélete), de ma Maon nincs se normális piacgazdaság, se normális adórendszer, se normális oktatás.

_B_ 2019.08.14. 13:53:45

@steery: Ha nem lakkhengerrel állsz neki falat festeni, akkor azért megy a falra is.
A falfestő hengerek szőrösek, többféle sűrűségű, hosszú és anyagú. Nem véletlenül, festéktől és felülettől függ melyiket kell használni. A festékfelesleget legurítod a rácson (vissza a vödörbe), mielőtt a falra teszed, és nem táncolni kell vele a fal előtt hanem szépen gurítani akkor nem fröcsög :D Hamar bele lehet jönni.
Ecsettel soha nem fogsz olyan szép egyenletes felületet kapni, csíkos lesz. A hengertől csak kicsit rücsis, de teljesen homogén.

2019.08.14. 14:03:14

@Xezs7:
Én mikor a villanybojlert pucoltam ki, illetve később kicseréltem ugyanolyan modellre, akkor fel is írtam, hogy voltak a vezetékek, mert nagyon paráztam, hogy elfelejtem vagy rosszul jegyem meg. Akinek ez napi rutin, annak már arra áll rá az agya, de nekem csak 3 ismeretlen vezeték volt, amit ki kell kötni, majd újra bekötni.

TarzanBorz 2019.08.14. 14:04:53

@gyongyi70: Szuper, köszi. Egy valami gondolat még kimaradt amit nem említettél és ezt ugyan most neked írom, de nem neked szól.
Azért, mert valaki valamit nem csinál meg, hanem szakemberrel akarja megcsináltatni, arról ne kezdjük el kitalálni, hogy adócsaló, meg ügyetlen, akármi, nota bene béna tök. És mivel semmit nem tudunk róla, ne kezdjük el győzködni vég nélkül, hogy csak az a megoldás, hogy ő csinálja meg.

gyongyi70 2019.08.14. 14:16:26

@TarzanBorz: Persze, nem tudhatjuk... Én anno csak internetről ismertem egy hölgyet, akivel egy csoportban, másokkal együtt gyereknevelésről, erről-arról jókat beszélgettünk, mert egyszerre születtek a gyerekeink. A beszélgetéseink alapján teljes életet élt, mint én: építkeztek, gyereket neveltek, strandra jártak...és csak évek után egy rosszindulatú beszólásból tudtam meg, hogy sosem tudott járni. Megdöbbentem, mert írásaiból, és a róla kialakuló képből nekem ez nem jött le, mert jó értelemben teljes életet élt.

Ezért nyilván, bármi elképzelhető a panaszkodó 42 nm-es lakástulajról is. De azért a legtöbb embernek (a keress mást, fizess többet) mellett az is eszébe jut, hogy ember, miért nem csinálod meg?! (Ha már kipakoltál-leszereltél mindent, ami sokszor időigényesebb, mint maga a festés.)

De, persze nem vagyunk egyformák. Amikor a menza kajára panaszkodok, gyakran megkapom, hogy miért nem főzőcskézünk a gyereknek és pakolunk be neki kaját... igen, elvileg ez egy megoldás, de egy hosszú munkanap, gyerekek innen-onnan összeszedése, tanulás, lecke-átnézés után mi (és főleg én) már nem állunk neki főzni. Ebben valószínűleg az is benne van, hogy nem szeretek főzni és sajnálom rá az időt. Lakberendezni, lakástszépíteni meg szeretek, ezért ennek szívesen nekiállok szabi alatt, hétvégéken.

TarzanBorz 2019.08.14. 14:39:46

@gyongyi70: Szép választ írtál, azt gondolom ez lenne a kiindulási alap mindenkinek. Tanácsot lehet adni, ajánlani is dolgokat, azzal nincs probléma, sőt, még a posztoló is lehet, hogy örül neki.
"De, persze nem vagyunk egyformák." ezt kell szem előtt tartani mindenkinek és nem ítélkezni.

Xezs7 2019.08.14. 15:03:49

@Zabalint: Manapság ha szétszedek valamit, ami kicsit bonyolultabb, vagy ismeretlenebb számomra, alaposan dokumentálom a szétszedés részleteit fényképekkel. Ez nekem nagyon jól bevált, csak figyelni kell arra, hogy már a kezdeti lépésekről is legyen kép, ne a végén jusson eszébe az embernek, mikor már késő. De a rajz is megteszi, nyilván.

Xezs7 2019.08.14. 15:10:09

@gyongyi70: Szerintem itt alapvetően kétféle ember véleménye ütközött a kommentekben.

Első típus: Látom, hogy úgy nem fog menni, ahogy én először szerettem volna, megoldom máshogy a dolgot (hogy hogy, az most tök mindegy, ezerféle variáció van mindenre).

Második típus: Nem látom, hogy úgy nem fog menni, ahogy én először szerettem volna, bár már sejtem, de én ezt akkor sem fogadom el. Inkább toporzékolok és hisztizek, hogy márpedig legyen úgy, ahogy én először akartam, és ha az első típus vázol egy megoldási lehetőséget, azt azonnal lesöpröm, mert nekem az kell, amit én elsőre kigondoltam, és hisztizek tovább.

BiG74 Bodri 2019.08.14. 15:22:40

@Zabalint:
Én az egyik boylerem takarítása előtt, fényképeztem.( Használt, a házzal együtt vettem)
Aztán hülye módon ugyanúgy összeraktam. Nagyon nem volt jó. Átnéztem, megtaláltam a hibát, és rájöttem miért volt olyan nett állapotban. Mert nem tudták használni!

Én mindent megcsinálok, mert kevés olyan szakembert ismerek aki szak is, meg rá is ér.
A villanyszerelést meg remélem szeptembertől tanulom is.

A festés alapon egy egyszerű dolog.

2019.08.14. 15:44:18

@BiG74 Bodri:
Én is mindent meg próbálok csinálni, viszont alapból eléggé ügyetlen vagyok, és kevés az affinitásom ezekhez a dolgokhoz, így többféle youtube videó, rengeteg idő, és nem tökéletes a legtöbb esetben a végeredmény. Én is gondoltam villanyszerelést tanulni, mert az az egyik legkritikusabb része a lakásnak, így azt most leszámítva nagyon egyszerű dolgokat, nem merem megcsinálni. Ha megtanulnám, akkor első nagy projekt a lakásunk vezetékeinek kicserélése lenne, amit így nem kellene feltétlenül egy lépésben megcsinálni, és sokat tanulnék belőle.

kolomparlole1114 2019.08.14. 15:58:53

"Hát, nagyon sajnálom, de tudja itt mindig kitalálnak valamit"

Akkor ezek a Diegos srácok!!!

Megoldás a problémára: odahívni több melóst is, amelyik előbb elkezdi, azé a pénz, a többi mehet haza. Nem szép dolog kamura odacsődíteni mindenkit? Hát istenem, nemdolgozni se szép dolog. Amilyen az adjonisten, olyan lesz a fogadjisten...

kolomparlole1114 2019.08.14. 16:03:11

Amúgy ez azért van, mert aki képes dolgozni, az már rég Londonban van, aki meg alkesz lumpen munkakerülő, azokról meg cikkek születnek a Homáron. Ez van, itt már csak a selejtje maradt. És az is inkább az osztrák-német melót várja, közben meg a faszát veri, téged csak azért hiteget, hogyha mégse esne be néha 1-2 hét németfizus meló, akkor nagy kegyesen hajlandó elmenni hozzád is, de persze ha közben hívják, instant eldobja a kanalat és rohan németbe.

kolomparlole1114 2019.08.14. 16:04:13

@BiG74 Bodri: "boylerem"

Fiú ler? Az milyen?

BiG74 Bodri 2019.08.14. 16:09:58

@steery:
A plafont is lehet hengerrel festeni fröcsögés nélkül.

BiG74 Bodri 2019.08.14. 16:12:11

@kolomparlole1114:
Azt a kötözködős mindenit! Hát jó hosszú spagócája van!

kolomparlole1114 2019.08.14. 16:16:40

"Zoltán Tóth
Gondolkozzatok már. Nem 42 nm kell kifesteni. Az csak az alap terület. A falak simán 3-400 nm. És valószínű nem csak guritani kell. Egy rossz vakolatú, máló, leharcolt felülel ményalapozása, dryvit hálózása, 2x glettelve, 3x festve simán eléri a 3200-3500ft+áfa.
Mindenki annyira profi. De YouTube tol nem lesztek szakik. Nem védem az embert, de annyi munka zúdult az itthon maradókra, hogy azt se tudja az ember hol áll a feje. Az 1,3 gurigát csak osszátok el 3500 +áfával és kiderul mennyit kell érte dolgozni. Írta a posztolo hogy polgári lakás. Az nem egy kertes ház vagy panel. Nagy magas, gyenge vakolat, görbe, stb."

1.3 milla az úgy 4 havi fizetés. És nem is minimálbérből. Tehát 2-5 napi melóra nem fogunk ennyit kifizetni. Vagy a melós is fizessen ilyen álomösszegeket a boltban kenyérért (legyen mondjuk 20 rongy kilója, mert a péknek meg az az összeg tetszik jobban a 300 Ft-nál).

kolomparlole1114 2019.08.14. 16:18:42

@BiG74 Bodri: Aki külföldiül akar májerkodni, az legalább helyesen tegye. A szótő a boil, tehát boiler. Vagy ha nem megy, akkor magyarosan bojler. De y?

BiG74 Bodri 2019.08.14. 16:18:45

@Zabalint:
A végeredmény tökéletességéhez nem csak tudás kell, hanem nagy gyakorlat is. Viszont, hogy mennyire nem tökéletes az elég széles skála. Ha örömet is okoz, hogy meg tudsz oldani egy problémát, biztonsággal, csak esetleg pici szépséghibával, vagy kis anyagi többlettel, már megérte. Viszont tény, hogy illik jól átgondolni, mihez is nyúlsz!

BiG74 Bodri 2019.08.14. 16:23:58

@kolomparlole1114:
A boyler szóból lejött, hogy külföldiül akartam májerkodni? Ó, te sasszem!

Másrészt, hogy mennyit kell dolgozni a lakásban az nem volt leírva. Ezért mondták sokan, hogy az egyszerűbb festést bizony az ember magának is meg tudja oldani. De nem kötelező, és attól sem lesz rosszabb ember, ha mégsem.

2019.08.14. 17:12:03

@BiG74 Bodri:
Úgy vagyok vele, hogy ha tudom valaminek a hibáit, mert én csináltam, akkor az nekem jó sajat használatra, de pl. ha lenne egy lakásom bérbeadásra, nem merném úgy bérbeadni.

2019.08.14. 17:15:03

@kolomparlole1114:
Nem kívánságműsor, hogy mennyiért csináltatod meg, ha nincs olyan, aki olcsóbban elvállalja. Úgyhogy vagy dobja a posztoló a festést, megcsinálja maga, vagy keres valakit, aki olcsóbban megcsinálja. Nem derül ki M mennyiért nem vállalta, de láthatóan annyiért nem vállalta, csak sunyiskodik és nem mondja ki.

BiG74 Bodri 2019.08.14. 17:21:30

@Zabalint:
Érthető, bár ez is inkább csak a jogszerű felelősségvállalásról szól.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2019.08.14. 19:13:38

@fűbenfában: Öreg, olyan hangnemben beszélj, amilyenben személyesen is meg mernéd tenni...Nagyon hamar rá lehet faragni, ha nem így teszel.

CCnick 2019.08.14. 20:13:08

@steery: "A henger totálisan alkalmatlan eszköz a falfestésre. Kipróbáltam,"

Ehhez képest kb mindenki (a festők is) azzal csinálja. Vagy mindenki hülye hozzá, vagy te vagy mégis az.

CCnick 2019.08.14. 20:18:23

@TarzanBorz: valamit félreértettél. a korábbi kommentjeid alapján ezen mondjuk nem csodálkozok, nem az értelem lehetett az oviban a jeled.

CCnick 2019.08.14. 20:23:40

@KaTe: "Az, hogy munka után csinálja a glettelést, csiszolást, az remek ötlet, még szerencse, hogy tekintettel vagyunk a körülöttünk élő emberekre i"

Komolyan kérdezem, szerinted a glettelésnek, csiszolásnak (meg úgy a szobafestés bármelyik munkafolyamatának ) mekkora hangja van? Túl hangosan kenődik fel a glettvasról a gipsz a falra vagy túl hangosan dörzsölődik a smirgli a falhoz esetleg túl nagy zajjal cuppog a festőhenger forgás közben a falra tapadva?

CCnick 2019.08.14. 20:26:54

@KaTe: "Aki szerint a gáz-villany-vízszereléshez (nem, nem egy lámpa, vagy egy csaptelep cseréjére gondolok) nem kell szakértelem"

Ezt senki nem írta, kár a belső démonaiddal nyilvánosan hadakozni. Festésről volt szó, meg burkolásról, esetleg egy válaszfal felrakásáról.

szopoklész 2019.08.14. 20:40:56

@CCnick: Nézd onnan, hogy mennyit adnál egy kétbalkezes festőnek munkadíjként. Ügye?

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.14. 21:09:25

@steery:

Részben igazad van, a festékbe mártogatós hengerrel elég nehéz szépen dolgozni. De lehet.
Viszont van olyan henger, aminek a belsejébe be kell önteni a festéket, lezárni, és gurigázni a falon, míg a festék ki nem fogy, akkor újra kell tölteni. Ez nem csöpögteti szét a festéket, legfeljebb az ügyetlen kezű ember, amikor beönti a hengerbe.
Konyhát két sorral hófehérre bűvöltem egy ilyennel. Pedig csak tv shopos cikk.

És képzeld, még a korong ecsettel is nagyon szépen lehet festeni. Mondjuk az tényleg csöpögteti a festéket.

TarzanBorz 2019.08.14. 21:33:01

@CCnick: Ördögöd van, tényleg nem az volt.
Tudod az óvodában nem adnak a gyerekeknek fogalmat jelnek. A kedvedért: fogalom az a valami amit egy gyerek nem tud lerajzolni.
Mondhattad volna, hogy nem volt sakk a jelem, vagy Rubik kocka, vagy ördöglakat például, de ez kábé annyira volt frappáns visszavágás, mit az alábbi viccben:

Cirkusz érkezik a faluba. A bohóc minden este kihív egy önként jelentkezőt a porondra és megkérdezi:
- Mondja kend, maga a szamár eleje?
- Nem.
- Akkor maga a szamár hátulja?
- Nem.
- Netán maga a szamár közepe?
- Nem.
- Akkor kend maga a szamár!
Így megy ez minden este. Teljes a falu szégyene. Végül elhatározzák, hogy ez így nem mehet tovább, szólni kell Józsi bácsinak, a tréfák és frappáns visszavágások nagymesterének, csak ő mentheti meg a falu becsületét.
Eljön az utolsó előadás. A bohóc kihívja a porondra Józsi bácsit, a tréfák és frappáns visszavágások nagymesterét.
- Józsi bácsi, a tréfák és frappáns visszavágások nagymestere, maga a szamár eleje?
- Nem.
- Akkor Józsi bácsi, a tréfák és frappáns visszavágások nagymestere, maga a szamár hátulja?
- Nem.
- Akkor netán Józsi bácsi, a tréfák és frappáns visszavágások nagymestere, maga a szamár kozepe?
- Nem.
- Akkor hát Józsi bácsi, a tréfák és frappáns visszavágások nagymestere, maga a szamár.
- Hm... Tudod mit Bohóc! A k*rva anyádat!

Szerintem ne kezdj elme-párbajba senkivel, mert nincs hozzá fegyvered.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.15. 08:43:57

Mellesleg a lakásban előferdülő javítási-felújítási munkák nagy részét meg lehet tanulni sok netes oldalról, meg még mindig kiadnak két szuper lapot. Ha valaki nem ismerné, akkor ajánlom neki az ezermestert vagy az öltelmagazint. Már sok okos ötletet hasznosítottam belőlük, festésre is.

A jó mesterembert meg ismerősi körben kell keresni, mert az igazán jót kézről-kézre adják. Nem árt ezért nyitott szemmel, és füllel járni a világban.

Az áram kérdéskörében pedig csak azt tanácsolni, amit egy néhai tankönyvet író fizika tanár mondott a vezetékes áramról, és az elemről. Úgy próbálta a gyerekkel megértetni az kettő közti különbséget, hogy az oroszlán is olyan, mint a macska, csak egy kicsit nagyobbacska. Ezt nem árt fejben tartani.

CCnick 2019.08.15. 09:39:34

@Tikakukac: "Örülök neki, hogy a festők nem 2 ajtós szekrények. Ritkán is pakolnak 25 kilós Ytongokat a válluk fölé." Ugyan nem 25 de a 20kilós rigipsz zsákból egy halom meg a 16literes festékek nem a saját lábukon sétálnak fel a liftnélküli 4. emeletre. Valamint a 30as ytong classic 15 kiló, a 10es válaszfallap 5 kiló.

CCnick 2019.08.15. 09:43:25

@szopoklész: "Nézd onnan, hogy mennyit adnál egy kétbalkezes festőnek munkadíjként." Rossz az összehasonlítás. Azt nézd, hogy a henger hosszú nyéllel 2ezer pénz a géped meg 50ezer pénzmert ugye mindkettővel te dolgozol nem a festő.

CCnick 2019.08.15. 09:54:45

@látjátok feleim szümtükkel: "Konyhát két sorral hófehérre bűvöltem egy ilyennel" mondjuk érdemes normális festéket venni és máris nem lesz nehéz dolgozni a normál hengerrel se és nem is kell 2sorral se szívatni magunkat. Ami a teszkós festékkel 4 sor és még mindig csikos egy kicsit az a h*ra kékfedelessel 2 sor, a h*ra golddal meg az 1. réteg tökéletes. És a gold nem kerül 4x annyiba mint a teszkós és egy ezressel drágább a 16 liter mint a kékfedeles. És Steery barátunk egyszer nem tudta volna az ecsetét befestékezni azzal a mennyiséggel ami egy szoba átgurítása alatt elcsöpögött úgy, hogy életem első szobahengerezését csináltam :)

Tikakukac 2019.08.15. 10:09:59

@CCnick: És ezekből kell százat felvinni/nap. Szinte ugyanaz, látom.

Ha pedig már kilózgatunk: a 375-ös főfalazó pedig 28,8kg. Ebből pakoltam fel 110 darabot. Ja és persze ezek sem maguktól kerültek a helység mellé, oda is kellett szépen vinni.

Egyéb?

steery 2019.08.15. 11:01:43

@_B_: Úgy csináltam, ahogy írod, mégsem lett olyan szép. Az ecsetes felület viszont remek lett. Úgy tűnik, nálam máshogy müxik a fizika. Az engem nem érdekel, hogy mindenki más hengerrel csinálja. Engem csak az érdekel, hogy nálam jó legyen a falfestés.

2019.08.15. 12:23:59

@látjátok feleim szümtükkel:
"Az áram kérdéskörében pedig csak azt tanácsolni, amit egy néhai tankönyvet író fizika tanár mondott a vezetékes áramról, és az elemről. Úgy próbálta a gyerekkel megértetni az kettő közti különbséget, hogy az oroszlán is olyan, mint a macska, csak egy kicsit nagyobbacska. Ezt nem árt fejben tartani."

Egyenáram, váltóáram?

2019.08.15. 12:26:09

@steery:
Barlangot persze, hogy csak ecsettel lehet :-)

Xezs7 2019.08.15. 12:53:58

@Zabalint: mindkettő rendesen meg tud csapni elegendő feszültség és áramerősség mellett.

2019.08.15. 15:45:13

@Xezs7:
Igen, csak mivel baromira nem mindegy műszaki szempontból, hogy egyenáram vagy váltóáram, ezért nagyon rossz és hazug hasonlat a macska vs. oroszlán, hogy az egyik kisebb, a másik nagyobb.

Xezs7 2019.08.15. 17:24:38

@Zabalint: Ilyet senki sem állított, még a tanár sem. Azt állította, hogy az elem olyan mint a macska, kicsi és nem veszélyes, míg a hálózati áram olyan mint az oroszlán, veszélyes az emberre nézve. Sehol nem említette hogy egyenáram vagy váltóáram. Nem az a dolog lényege, hanem a feszültség és az áramerősség, amit ezek le tudnak adni.

Komolyan ennyire kötekedőblog lett ez a Homár? Oké hogy én is vastagon kiveszem a részem belőle, de basszus, csihadjatok már, ez már túlzás.

2019.08.15. 19:02:24

@Xezs7:
Bazdmeg olvasd már el mit mire írtam, mielőtt trollkodsz.

CCnick 2019.08.15. 19:26:38

@Tikakukac: azért azt szerintem te is beismered, hogy egy átlag kőművesnek nem napi feladat a liftnélküli 4. emeletre felpakolni egy komplett családi ház teherhordó falszerkezetét vállon

Kicsit próbálj leszállni a földre.

Tikakukac 2019.08.15. 19:42:27

@CCnick: Szálljunk le, rendben. Akkor számold át mennyit visz 20 kilót a festő a negyedikre és mennyit visz síkon a kőműves.

Ha kész, írj bátran, alig várom. Na pá.

CCnick 2019.08.15. 20:01:10

@steery: hogy te kétbalkezes vagy arról nem a technika tehet. És igen, azon az alternatív Földön ahol te élsz (rengeteg kommented alapján biztos vagyok benne, hogy te valami párhuzamos univerzumból irsz ahol pl nincs energiamegmaradás, a varázslás és mágia működik, az influenzát nem a vírus okozza stb...) valószínúleg a fizika is másképp működik.

Xezs7 2019.08.15. 20:31:26

@Zabalint: Olvastam, faszkodás az egész. Rádjött a kötözködhetnék, belekötöttél valamibe amit szándékosan félreértettél.

CCnick 2019.08.15. 20:32:07

@Tikakukac: egy valamirevaló kőműves nem igazán hurcolja a téglát, azért van a segédmunkás, hogy a keze alá pakolja az anyagot. Kezdem azt hinni, hogy te építkezést max a család garázsánál láttál élőben amit faterral ketten raktatok össze.

Tikakukac 2019.08.15. 20:38:56

@CCnick: Nem tudom feltűnt-e, hogy hogyan áll az ország bármilyen szakemberrel, ideértve egy sima segédmunkást is. Bizony, remekül. Ásó használatához 2 hétig kergettünk embert.

Én is kezdek hinni valamiben. De azt most nem írom le.
Idedugod a kicsi orcádat és akkor 1cm távolságból is meg tudom neked mutatni a mostani építkezés egyes részleteit, ki mit és hogyan pakolt, vannak fantasztikus fotók és videók is róla.

szopoklész 2019.08.15. 21:03:44

@CCnick: Igen, és erre írtam korábban, hogy én nem szopok többet hengerrel. Szopjon az, aki feltalálta és még hozzá két anyja is van.

szopoklész 2019.08.15. 21:08:54

@CCnick: Ja és még valami. Simán megtehetem, hogy veszek ilyen gépet, mert megtehetem. :) Festőnek pedig nem fizetek, mert balfaszok. 1x én is elkövettem azt a hibát, hogy festőt hívtam. 4 napig piszmogott és a 4 szobából csak kettővel volt kész ráadásul kurva nagy koszt csinált. Elzavartam a picsába és a másik két szobát pedig kifestettem a szaros hengerrel. Szóval, te csak szopjál tovább a hengereddel kiscsávó. :)

CCnick 2019.08.16. 09:17:48

@szopoklész: Van 50ezer forintod egy gépre? Hű de menő vagy, mindjárt elalélok.

steery 2019.08.16. 11:42:19

@Zabalint: Ez így igaz. Én is folyton ezt mondom. Ránézésre nem látszik, de amikor festi az ember, rögtön kiderül, milyen egyenetlenek mindenhol a falfelületek. Derékszögű sarkok, élek meg sehol nincsenek. Hát ilyen volt 50 éve a magyar építészet.
@CCnick: Honnan tudtad, hogy két balkezem van? A titkosszolgálat árulta el? A többi megállapításod is mind stimmel.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.16. 12:38:35

@CCnick: "... egy valamirevaló kőműves nem igazán hurcolja a téglát, azért van a segédmunkás, hogy a keze alá pakolja az anyagot."

Kicsit agyadra ment a meleg, vagy a esték?

Mit gondolsz a segédmunkás által oda hordott tégla, meg malter meg egyéb anyag az magától mászik egybe fallá? Nem a kőműves emelgeti? Láccik, hogy fingod sincs a témához, de durrogsz, mintha te lennél az észgyártó.

2019.08.16. 14:20:20

@Xezs7:
Ok, nem kell elolvasnod, mostantól én sem fogom azt, amit írsz, ignore on.

2019.08.16. 14:22:04

@CCnick:
Az előbb te találtad drágának a "csodagépét".

2019.08.16. 14:23:36

@steery:
Nekem nem ez a tapasztalatom, hengerrel simán jól megy, ha jól csinálod nem sokat förcsköl, ecsettel nehezebb, körülményesebb, azt a sarkokra, hajlatokra találták ki, oda valóban nem jó a henger.

látjátok feleim szümtükkel 2019.08.16. 14:45:28

No, lehet számolni a bukszában lévő zsozsót, oszt el lehet dönteni, hogy ki is fesse ki a lakást!

www.portfolio.hu/ingatlan/lakas/dragulhatnak-az-epitkezesek-ennyi-lesz-iden-a-minimalis-epitoipari-rezsioradij.334553.html?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

"Az építőipari rezsióradíj 2019. évre meghatározott, általános forgalmi adó nélküli legkisebb mértéke 3696 forint/óra." Ja, és még ehhez számold hozzá az áfát is!

Xezs7 2019.08.16. 14:56:17

@Zabalint: Hagyjuk. Nem tudom mi bajod, olvastam amit írtál, de szándékosan elferdítetted az eredeti gondolatot. Úgy látom ez a Homár megmérgezi az embereket, mindenki addig ferdíti a dolgokat, amíg bele nem tud kötni. Teljesen fölöslegesen, szándékosan belekeverted a dologba az egyen- és váltóáramot, pedig senki még csak nem is utalt rá, hogy erről lenne szó. De te elkezdted ezt az általad kreált szalmabábot püfölni, mikor szóltam, hogy fölösleges. Túl sok ezen a blogon a feszkó. Igyekszem kevesebbet olvasni, mert ami itt megy, az már rohadtul egészségtelen. És itt most nem csak rólad van szó.

steery 2019.08.16. 16:28:18

@Zabalint: Igen, csakhogy egy lakás tele van sarkokkal, hajlatokkal, görbületekkel. A legnehezebb egyébként a plafont lefesteni. Kell hozzá erős kar meg masszív létra.

CCnick 2019.08.16. 20:21:19

@Zabalint: feleslegesnek találtam és valamiért ami felesleges az 50ezer is értelmetlen. És hát aki egy ilyen szar megvásárlását valami hűdemenőnek érzi az hát hogy is mondjam...

CCnick 2019.08.16. 20:23:10

@steery: '"Honnan tudtad, hogy két balkezem van?" Akinek a hengerből több festék megy a földre mint a falra annak még az se biztos, hogy megvan mind a két balkeze.

azbest 2019.08.16. 23:49:39

3 éve nagyon rá is csodálkoztam, amikor olyan festőcsapat jött pontos időpontban, akik elvállalták a pakolást is az előre megbeszélt pluszpénzért. Az egész lakást úgy leragasztották nylon fóliával, mintha egy dexter epizód lett volna. S két nap alatt kifestettek 5 helyiséget, méghozzá meglepően olcsón - főleg a homáros tapasztalatok után vidékről ideköltözve.
Persze valószínűleg az is nagy szerepet játszott ebben, hogy a főnök ismerőse volt lakótárs.
Csak annyi bonyodalom volt, hogy az alattunk lakó feljött tán egyszer panaszkodni, hogy hagyják abba a munkát dél előtt 11 órakkor, mert ő aludni szeretne. Megköszönték a tájékoztatást, majd folytatták az aznapra ütemezett feladatokat, kb délután 3ra végezve.

EgySimaEgyfordított 2 2019.08.17. 22:13:41

Jobb , ha ez ember autodidakta megtanul glettelni és festeni.....

_B_ 2019.08.22. 10:36:51

@Zabalint: "ecsettel nehezebb, körülményesebb, azt a sarkokra, hajlatokra találták ki, oda valóban nem jó a henger."
Egyébként én már csak ott festek nagyritkán ecsettel falat ahova a mini 10 cm-es henger nem fér be.
Sarokban, csövek és egyéb cuccok mögött mi ilyennel festünk:
p1.akcdn.net/full/503810101.teddy-henger-topex-20b599-10cm-mini-polyakril-szalhossz-11-mm-emulzios-festekekhez.jpg
süti beállítások módosítása