Tékozló Homár

Kovácsoltvas jellegűre sikerült a kovácsoltvas áron árult konzol

2019.08.30. 10:00 | Homár Rezső | komment

kovacsoltvas.jpg

Mit tegyünk, ha nem azt kaptuk, amit megrendeltünk, de hiába adják vissza a pénzünket, buktuk a szállítási költséget? A kamu kovácsoltvas kalandja sajnos hiába ért jó véget, mégis mínuszban zárt a vásárló.

2019. június 7-én 3 db fali kovácsoltvas konzolt rendeltünk a kovacsoltvas.hu oldalon keresztül. Hosszas várakozás és telefonos egyeztetés után végül augusztus 12-én kiszállították a megrendelésünket. A csomag kibontásakor megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a webáruházukban lévő képeken nem ezek a konzolok szerepelnek. Amit kaptunk az nem kovácsoltvas, hanem egy silányabb minőségű, kovácsoltvas jellegű termék (ráadásul hegesztett!), ami esztétikájában sem éri utol a képen látottakat. 

Ezt követően felhívtuk a hölgyet, akivel már korábban is beszéltünk a kiszállítás miatt és tájékoztattuk a történtekről. A hölgy nem ismerte el, hogy a webáruházukban feltüntetett képen nem ezek a konzolok szerepelnek, így kértük a termék árának és szállítási költségének visszatérítését. A hölgytől azt a választ kaptuk, hogy a termék árát vissza tudják adni, ha azt visszajuttatjuk az üzletbe, de a szállítási költség visszatérítését megbeszéli a felettesével, és majd keresnek. Ezt a kérésünket írásban is megerősítettük, illetve összehasonlításképpen csatoltuk a képet a kapott konzolokról és a webáruházukban feltüntetett képet is, ami egyértelműen jelezte a különbséget. 

Kitérőként csak annyit jegyeznék meg, hogy a webáruházukban szereplő képeket nem lehet rendesen kinagyítani, magyarán nem látszódnak teljes mértékben a konzolok, de a férjem informatikus lévén, ezt a problémát gyorsan megoldotta. Azt gondoljuk, ez sem lehet véletlen. 

Szóval vártunk a válaszra, de sem írásban, sem telefonon nem kerestek, így néhány nappal később felhívtuk őket, és közölték, hogy a szállítási díjat nem áll módukban visszatéríteni, ugyanakkor azt most már elismerte a hölgy, hogy egy másik kováccsal dolgoznak, ezért nem ugyanúgy néznek ki a webshopban szereplő konzolok, mint amit nekünk kiszállítottak. Miután erre a kijelentésére egy kicsit kikeltem magamból, felajánlotta, hogy ha legközelebb tőlük rendelünk, akkor kaphatunk némi kedvezményt, vagy ingyen kiszállítják a rendelésünket. (...)  

Természetesen ezek után nem kívántunk már semmilyen tőlük kapott kedvezménnyel élni, így másnap saját benzinköltségünkön visszavittük a konzolokat az üzletbe, ahol visszakaptuk a vételár összegét. 

Kérdésem, hogy a szállítási költség semmilyen körülmény között nem hajtható be ebben az esetben? És mit lehet tenni azzal, ha a vásárlót megtévesztik és nem azt kapja, mint amit rendelt? 

Nem szeretném, ha mások is így járnának ezzel a céggel, úgy hogy remélem minél többen olvasni fogják. 

Ha az elállási jogok gyakoroltuk, akkor bizony a fogyasztót terheli a visszaküldés költsége. Kivéve, ha megtévesztő kereskedelmi gyakorlatról van szó.

Kedves Olvasó! 

Interneten vásárolt termékek esetében, ha az eladó a szerződést hibásan teljesíti, akkor a fogyasztó választhat a szavatossági/jótállási igény érvényesítése vagy a jogszabályban meghatározott indoklás nélküli elállási jog gyakorlása között. 

Ha a fogyasztó a termék kicserélését vagy a hiba kijavítását igényli szavatossági igényként és ezt a vállalkozás teljesíti, akkor az ebből eredő költségeket a cégnek kell viselnie. Abban az esetben pedig, ha az indokolás nélküli elállási jog gyakorlását választja, akkor viszont a termék visszaküldésének költségeit a fogyasztónak kell viselnie, kivéve ha a vállalkozás ezt magára vállalta. 

A levélből arra következtetünk, hogy jelen esetben az indoklás nélküli elállási jog gyakorlására került sor, így a vállalkozás megalapozottan utasította el a szállítási költség megtérítésére irányuló igényt. 

A vállalkozás a termék értékesítése során azonban nem valósíthat meg a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot, az értékesítés során nem tévesztheti meg a fogyasztókat. Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt - figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére - olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót pl. az adott áru lényeges jellemzői (kivitelezése, összetétele, műszaki jellemzői) tekintetében, és ezáltal a fogyasztót olyan döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas. 

Annak vizsgálatára, hogy az adott esetben megvalósult-e tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat az illetékes kormányhivatal járási hivatalának fogyasztóvédelmi osztálya jogosult erre irányuló bejelentés alapján. Abban az esetben pedig, ha a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat a gazdasági verseny érdemi befolyásolására is alkalmas, akkor az ügyben a Gazdasági Versenyhivatal rendelkezik hatáskörrel. 

Felhasznált jogszabályok: 

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről  

- 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól 

- 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

metal · http://electric.blog.hu 2019.08.30. 10:21:53

"kovácsoltvas jellegű termék (ráadásul hegesztett!), "
Ahol a képeken hegesztés látszik, ott biztosan hegesztett a másik is. A csiga anyagot nem lehet kovácsolva kialakítani egy sima laposvasból. Sajnálom, hogy ezt egy nő nem tudja, de hogy a férje se!

metal · http://electric.blog.hu 2019.08.30. 10:58:09

Volt egy kolléganőm, akinek informatikus volt a férje, és ezt minden problémánál a tudtunkra is adta. Szegény elég lassan fogta fel, hogy alapból a prioritási lista végére kerül ezért a megjegyzésért:) Amúgy simán rákattintok, és kinagyítja az FF, ehhez nem kell informatikus, bár lehet nekem csak azért ment, mert az vagyok?

Bálintka. 2019.08.30. 11:13:07

@metal: nézd meg az oldalt.. válassz ki bármit, és katt a képére. És behozza nagyban a kép harmadát jobbról. A kép többi része láthatatlan marad, és nem is scrollozható. Normális mezei felhasználó kizárt, hogy a eredeti nagy képet normálisan meg tudná nézni. Én is előbb röhögtem ezen a férjem infós dumán, de igaza van a poszernek. gáz az oldal. Pl egy link, ha nem akarsz keresgélni képet. www.kovacsoltvas.hu/hu/Product.php?catid=&subcatid=&pid=541&///kovacsoltvas_fali_mecses_es_keptarto_/

Terézágyú 2019.08.30. 11:19:23

Én is meg tuudtam nézni nagyban a képeket, akkor én is informatikás vaok???????
Úristen, akkor többet nem szidhatom őket!!!!! :((((((((((((((

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2019.08.30. 11:27:09

Szerintem itt a kedves megrendelő keveri a szezont a fazonnal. Mégis, hogyan szeretné, hogy a vasak illeszkedjenek egymásba? Csavarral?
közel 10 éve csináltattam tűzikováccsal ágyat. Az elemeket a kovács hajtotta le és mintázta meg, de sima inverteres hegesztővel rakta össze. Akkor ez is csak kovácsoltvas-jellegű?

PartyMikee 2019.08.30. 11:28:36

Baszki, hogy lehet egy postaköltségen ennyit szívózni. Nem éri meg az idegeskedést.

metal · http://electric.blog.hu 2019.08.30. 11:32:02

@Bálintka.: oké, tényleg felületes voltam, és rákattintva valami kinyílt, meg se néztem a képet.
Amúgy most már rendesen megnézve annyi történt, hogy a weblapon 3 vagy 4 mérethez is azonos képek vannak fenn, ami valószínűleg a legkisebb, míg ők a legnagyobbatt vették a számla alapján, és ezért az arányok mások.
Amúgy nem tudom mit várt a hölgy ettől a terméktől? Mit lehetne rajta máshogy "kovácsolni"? Elhajlítasz egy lapos vasat, feltekersz egy gömbhuzalt, majd összehegeszted. Ennyi.

2019.08.30. 11:49:51

@metal:
"Sajnálom, hogy ezt egy nő nem tudja, de hogy a férje se!"

Na de a férje informatikus, ez meg hardverhiba :-)

Terézágyú 2019.08.30. 11:53:05

@metal:
"Amúgy nem tudom mit várt a hölgy ettől a terméktől? Mit lehetne rajta máshogy "kovácsolni"? Elhajlítasz egy lapos vasat, feltekersz egy gömbhuzalt, majd összehegeszted. Ennyi."

Lehet hogy a pószter illetve az informatikus férje arra gondoltak, hogy ez egy öntvény, egy darabból kialakítva, nulla hegesztéssel... :)

juhaszvik 2019.08.30. 12:07:26

Lehet, hogy az informatikához és a kovácsoláshoz/hegesztéshez nem ért a posztoló, de az szabad szemmel is látszik, hogy nem ugyanolyan a reklámozott és az elkészült termék. Kérdés, hogy ez megtévesztésnek minősül-e.

Mint laikus azt mondanám igen.

Mint ahogy szintén laikusként (nem vagyok "informatikus"), a ki nem másolható képek mentésére vannak a böngészőbe beépülő add-onok (max 1 perc a telepítés és a használat), vagy a "buta" változat, hogy print screen-nel kimenteni a képernyőképet, és paintben összerakni őket, ha nem fér rá egyszerre a képernyőre (2 perc?).

FDToth 2019.08.30. 12:21:15

sztem a szakértő nem szakértő: elállás esetén a szálítási költség minidg visszajár, tehát ebben az esteben is. A visszajttasát költésge - ha van - az nem jár vissza! Nagyon nem mindegy!
Bár itt van csomó joghézak, csak egy példa:

- emag: utánvétes termék x ft y szállítási díj. Nem vettem át, nem fizettem semmit
- emag: elpre fizettem kártyával x ft x szállítési djí. nem vetem ár (csomagpont), szállítási díjat nem utalták vissza.
Kikértem agvti véleméynét, telón fel is hívtak, de hát erre nincs nagyon válasz, annyi tmondtak h az a fair ha én nem veszem át, és visszaöldésre kerül, akor bukom a szállítási költséget. Végül is, csak uyge nme indeg yh előre vagy utánvéttel fizestz...

juhaszvik 2019.08.30. 12:27:00

@metal: milyen listán került a prioritás aljára a kolléganőd vagy a férje? konkrétum nélkül ez a megjegyzés lehet szimplán bunkó, szexista vagy akár perverz is... :)

metal · http://electric.blog.hu 2019.08.30. 13:09:50

@juhaszvik1: A problémájuk elhárítására váró felhasználók listájában került mindig az utolsó helyre.

Kaoraku 2019.08.30. 13:33:27

@FDToth: Mitől járna vissza a szállítási költség?

FDToth 2019.08.30. 13:36:34

@Kaoraku: ‘a fogyasztó köteles a terméket saját költségén (kivéve, ha vállalkozás ezt előzetesen vállalta) haladéktalanul, de legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül visszajuttatni az eladó vagy az átvételre jogosult meghatalmazott személy részére, az eladó pedig köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállásról való tudomásszerzéstől számított 14 napon belül napon belül a fogyasztó által kifizetett teljes összeget, ideértve a teljesítéssel összefüggésben felmerült költségeket (tehát pl.: a szállítási, csomagolási díjat is) visszatéríteni.’

ebella 2019.08.30. 13:48:51

Én a Media Markttól visszakaptam a szállítási költséget is, pedig még a számlát se találták, noha beleraktam a visszaküldő csomagba, ahogy kérték. De nem vitatkoztak, csak kérdezték beleraktam, mert nincs meg. Másnap már a bankszámlámon volt a szállítási díj is. Csak ajánlani tudom őket, mert később egy hűtőt is szó nélkül visszavettek volna (azt mondta a telefonos, semmi baj, kifizetnek minden költségem, ha visszaküldöm), de aztán meggondoltam magam.

ebella 2019.08.30. 13:52:31

Márhogy a visszaszállítás költségét. Látom félreérthető voltam. Azt tettem bele a csomagba a postán, és azt nem találták.

havrilla 2019.08.30. 14:19:19

@metal:
Tévedsz, mert lehet.
Én kiváncsi lennék az árra, mert egy ilyen igazi kovácsolt konzol minimum 10 000-Ft.
2-3 000 forintért "igazi kovácsolt" konzol nem létezik.

juhaszvik 2019.08.30. 14:31:56

@havrilla: nehezen kivehető, de a jobb oldali kép jobb alsó sarkában van egy számla, annak végösszege pedig mintha 10.000 ft lenne, de gondolom a háromra összesen.

havrilla 2019.08.30. 14:37:51

@juhaszvik1:
Figyelmetlen voltam, de ha így van, akkor egyértelmű. Egy db ilyen "igazi" konzol nem lehetne 10 000-nél olcsóbb ( és akkor még alábecsültem) nem, hogy három.

havrilla 2019.08.30. 14:47:33

@juhaszvik1:
Gyorsan rákérdezetem egy kovács ismerősre és ő a hasonló(de igazi ! ) könyvespolc támaszték párját 120 euróért szállítja az osztrákoknak.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2019.08.30. 14:52:25

Ha visszavinni vissza tudták autóval, akkor miért nem mentek el eleve azzal érte, és akkor lehet ki se fizetik, mert ott látják, hogy nem olyan, mint amit szeretnének?

havrilla 2019.08.30. 15:54:22

Sajnos egyesekben még nem tudatosult, de a kapitalizmus az átverésekről is szól.
Mostanában kezd hasonlítani ez a fórum a régi Nők Lapjához vagy a Tükörhöz, ahol végeláthatatlan vitát lehetett folytatni abban a kérdésben, hogy "miért nem köszön vissza az eladó a Közértben? "
Én optimista ember vagyok és igyekeztem nem hülyét csinálni magamból. Ennek ellenére 70 év alatt sikerült belefutnom átverésbe. Legyintettem és tanulópénznek fogtam fel, igaz nem nagy összegekről volt szó. De nem voltam/vagyok az 1000 esetben 1 csalás/átverés miatt a világot hibáztatni. Azt sem értem ( a panaszok alapján ) hogy miért rendelnek egyesek komoly pénzért komoly ruhát a neten és aztán csodálkoznak, hogy nem passzol.
Drága, kézműves dolgot/tárgyat csak a szemmel történő és adott estben felpróbált módon vesz az ember.
Szóval csak azt tudom ajánlani a panaszosnak, hogy igyon egy sört és ne bosszankodjon, mert árt az egészségnek.

Permetező 2019.08.30. 16:17:03

@havrilla: ezt mondom én is, amíg nincs zombiapokalipszis addig felesleges bármin is idegeskedni

body_andras 2019.08.30. 16:31:17

Még mielőtt megfagyna az ereitekben a vér, szólok:

a neten rendelhető kovácsoltvas kerítésoszlopvégek valójában öntöttvasak.
Csakhogy ne érjen meglepetés a következő rendelésnél.

ekat 2019.08.30. 16:39:52

@havrilla: Meg persze ha mód van rá, akkor megbízható bolttól kell rendelni. Bár bevallom, múltkor 80.000 forint megspórolása érdekében kockáztattam (AQUA Webáruház kontra Media Markt), de szerencsém volt. De nagyon idegbeteg voltam, míg le nem zongorázódott az ügy ...

havrilla 2019.08.30. 17:22:12

@ekat:
Megértem. Azért tényleg a kevés internetes áruházban meg lehet bízni.
Nekem volt problémám mindkét helyen, de simán és gyorsan megoldották.

Péter 2 2019.08.30. 17:32:36

@metal: A kovácsolás valamicskével öregebb technológia, mint a villanyárammal működő ívhegesztés. Természetesen lehet ívhegesztés nélkül is készíteni, mint ahogy abban a párezer évben ez általában sikerült a kovácsoknak, de nyilván nem az ilyen olcsó bóvlik kategóriájában kell keresni a megoldást. A név, amit talán kerestél, a kovácshegesztés, és némi egyszerűsítéssel arról van szó, hogy a két összehegesztendő darabot felhevítve erőhatással (úgyis, mint kalapáccsal való püfölés) az anyag megömlesztése nélkül hegesztik össze.

havrilla 2019.08.30. 17:46:15

@Péter 2:
Köszönöm. Ez csak megerősíti a véleményemet, hogy ostoba, aki ezt "igazi kovácsolt" terméknek tartja.

gabardin 2019.08.30. 17:46:39

azoknak, akik azon rugóznak, hogy kovácsolás, ívhegesztés stb...
nem tök mindegy?

a bal oldali képen lévő konzol köszönőviszonyban sincs a jobb oldalival
nem értek én sem hozzá, de azt látom, hogy a bal oldali rusztikus, antikolt hatású... míg a másik egy vékonyított fekete "kínai" cucc
sajnálom a vásárlót és szerintem ez az oldal megvalósítja a megtévesztést.

havrilla 2019.08.30. 17:49:09

@Péter 2:
Ja, és még egy adalék. Megkérdeztem az ismerős kovácsot és szerinte egy ilyen polctartó pár elkészítéséhez elmegy nála minimum 5000 -Ft. értékű kovácsszén.

havrilla 2019.08.30. 17:54:53

@gabardin:
Nem mindegy, de ilyen áron szerintem csak ilyen terméket lehet venni.
Csak még egy gondolat. Kovácsolással több óra munka előállítani egy ilyent, de hegesztéssel fél óra. Hogy is van egy áru ára? Az anyagár és a munkadíj. Ha kovácsolási munkát számítanak fel egy hegesztésért, azért az nem mindegy.
Igen igazad van. Köszönő viszonyban sincs a két kép, de az egyértelmű, hogy ilyen áron csak a gagyit lehet megkapni.

gabardin 2019.08.30. 18:16:28

@havrilla: nekem vásárlónak nem kell tudnom, hogy minek mennyi az előállítási költsége. Ez egyértelmű becsapás volt. Más van a képen, mint amit küldtek.
Ha nem tudja annyiért adni a képen lévő terméket, akkor ne hirdesse.
Vagy tegye fel a gagyit.
az IKEA-ban 1.000,-Ft egy hasonló konzol (fekete, fém) darabja, de nem is állítja magáról, hogy kovácsoltvas
www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/56702780/
ott ha megrendeled, azt kapod, ami a képen van

szerintem ez a poszt lényege, hogy azt kapta-e a vásárló, ami a képen van
nem, és még csak meg sem közelíti
...és ezek után, nem térítik vissza a szállítási költséget, pedig eleve átverésnek indult...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.08.30. 19:22:23

@havrilla: ezeken az ár dolgokon kár rugóznod.
Gondold végig: kenyeret sem veszel, mert egy kiló 300 ft, a liszt meg 320?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.08.30. 19:24:20

@havrilla: megrendelsz egy Audit, kiszállítanak egy Skodát. Pofa be, ugyanaz! Nem?

plokmi 2019.08.30. 20:00:48

Ha a neten rendelt termék nem felel meg, bármilyen okból is, 14 napig a kereskedő köteles visszavásárolni. A visszaszállítás költsége a vevő terheli. Ezt mondja a törvény. Ezen kár rugózni.

Permetező 2019.08.30. 20:16:32

@Igazamvanvagyigazamvan?: nézőpont kérdése minden, megrendelsz egy Samsung J3-at kihoznak egy Galaxy 10-est. Egyből ugyanaz lesz a két teló....

Nick-son 2019.08.30. 20:53:25

Elálláskor a kiszállítás költségét is vissza kell adni, a visszaszállítás a fogyasztót terheli. Összességében jó ez a törvény.

KaTe 2019.08.30. 20:57:51

@FDToth: Ezt a zöldséget honnan szedted?

Elálláskor kizárólag a termék eladó részére történő visszaküldésének közvetlen költségeit vagyunk kötelesek viselni (kivéve, ha a vállalkozás vállalta e költség viselését, vagy ha a vállalkozás a költségviselési kötelezettségünkről nem tájékoztatott minket)

FDToth 2019.08.30. 21:08:04

@KaTe: ez miert zoldseg? Ezt irtam en is.

A visszaküldés költsége a vevőt terheli, kivéve, ha az elszállítást a webáruház magára vállalja. Ha a webáruház előzetesen nem tájékoztatta a vásárlót, hogy a visszaküldés költsége a vásárlót terheli, akkor nem neki kell fizetni.

A termék árát és a hozzá kapcsolódó szállítási költséget (nem a visszaküldés költségét) vissza kell téríteni a vásárlónak az elállás bejelentésétől számított 14 napon belül

sóhegy049 2019.08.30. 21:34:53

Mit nem tudott a képen, nagyban megnézni??? :-)
Katt, bal gomb rajtatart és tologatja, akad sok ilyen gagyiweb.
A lényeg, hogy a két terméknek valóban köze nincs egymáshoz...

sóhegy049 2019.08.30. 21:43:30

@havrilla:
+1!
Gondoltam volna, ha nem is írod, hogy nem a 20-as, 30-as korosztály vagy. :-)
Lehet neten vásárolni, de van, amit csak megtapintás és szemrevételezés után lehet megvenni, a vevő meg így járt...

KaTe 2019.08.30. 22:35:17

@FDToth: Bocsi, közben visszaolvastam. Kár, hogy nincs szerkesztés.

body_andras 2019.08.31. 01:09:39

Már maJDnem elfelejtettem:
az volt már, hogy ELVESZTETTE KOVÁCSOLTVAS JELLEGÉT?

havrilla 2019.08.31. 01:30:20

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Nem értem. Eleve az összehasonlítás sántit. A kenyér 300, a liszt meg 100.
Az árat ( az előállítási költség) igen is ismerni kell, hiszen az adja azt az információt adott esetben, hogy az nem lehet "valódi".
Egy "valódi" Rembrandot kínálnak neked 1 millióért, akkor megveszed, mikor tudod, hogy az legalább 500 millió?

havrilla 2019.08.31. 01:31:35

@gabardin:
Hát eleve átverés volt, akkor az is várható, hogy még a visszatérítésnél is átvernek.

havrilla 2019.08.31. 01:39:26

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Ha az Audit az igazi ár feléért kínálják és megrendeli valaki, de Skodát kap, akkor bizony ő is hibás, mert egy nyílvánvaló átverésbe ugrott be. Nem jó a példád, mert jelen esetben Skoda árában hírdették az Audit és nemn az Audi árát fizette ki a vásárló.
Szóval nem egészen arról van szó, amit írsz. Ha valamit az értékének /árának töredékéért adnak, az szinte egyértelmű, hogy hamis. Ez van. Nem jó, de ilyen mindig lesz.

reunalla 2019.08.31. 02:31:38

@Igazamvanvagyigazamvan?: Mondjuk, igen sok közös elem van bennük xD

Im just here for the comments 2019.08.31. 04:35:27

Kész szerencse, hogy van egy informatikus a családban.

Kopasz Szuzukis 2019.08.31. 07:08:36

EMBEREK!
Itt nem elállásról van szó, hanem téves kiszállításról, vagy inkább átverésről.
A jobb oldali képen látható akármik nem kovácstermékek, hanem silány LAKATOS munkák. Olyasmi, amiket a fémszerkezeti lakatos tanulók csinálnak a gyakorlati foglalkozásokon.

Mellesleg a kovácsok régóta alkalmazzák a szegecselés technikáját is két fémdarab összeillesztésére. Még csak fúrógép sem kell hozzá. Csak kovács szaktudás.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.08.31. 07:13:42

@havrilla: amennyiben Audit hirdetnek féláron és Skodát küldenek, az csalás. Bűncselekmény.
Nem vagy köteles ismerni a piaci árakat.
Nem vagy köteles ismerni egy cég árképzését.
Sőt, a nyersanyagárak végképp nem a fogyasztó kompetenciája.

Az ár a piaci viszonyok alapján kerül meghatározásra.
Szerinted a tojás ára állandó? Miért nem? Mert változik a táp ára, vagy mert a kínálat hullámzik?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.08.31. 07:16:55

@havrilla: figyelj, a Levi's a márkaboltban 120 font, a neten 60.

A Nike a márkaboltban 210 font, a SportDirect boltjaiban 60.

Nem, nem hamis.

havrilla 2019.08.31. 08:38:45

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Igazad van. Nem vagyok köteles ismerni az árakat. De ha nem igyekszem megismerni , akkor könnyebben átverhetnek. Saját érdeked, hogy azért valahogy képben legyél.

FDToth 2019.08.31. 08:52:29

@KaTe: :) a szakerto viszont szerkeszthetne mert hulyeseget irt, nem eloszor... ;)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.08.31. 08:59:27

@havrilla: tehát? Nem fogod megvenni a SportDirect-ben a Nike-ot, mert jóval olcsóbb a márkaboltnál?
De megveszed a Skodát, ha Audi árban adják?

KaTe 2019.08.31. 09:07:42

@havrilla: "Hogy is van egy áru ára? Az anyagár és a munkadíj."

Szerintem:
Előállítási/beszerzési költség, plusz ÁRRÉS, plusz adók, járulékok = ár.

Amúgy, folyton azzal jöttök, hogy ne rendeljünk megbizhatatlan webshopból. Ez a cég a leírtak szerint év(tized)ek óta működik Magyarországon, mégis át akarták b**ni a posztolót. Mellesleg, kérhette volna a termék cseréjét, kíváncsi lettem volna, hogy az eladó mire hivatkozott volna, ha nem tudja teljesíteni.

Aki meg az informatikus részre panaszkodik, nekem még mindig nem sikerült úgy megnyitni a képet, hogy az nagyítottan se legyen levágva. (Chrome)

CCnick 2019.08.31. 09:22:28

@KaTe: noscript (ami ugye alap az interneten) aztán jobbklick kép megjelenítése és ott a kép

CCnick 2019.08.31. 09:27:55

@havrilla:" Az árat ( az előállítási költség) igen is ismerni kell, hiszen az adja azt az információt adott esetben, hogy az nem lehet "valódi"."

Nem feltétlen, n+1 esetben vásárolhatsz terméket anyagár alatt, mindenféle marketing megfontolásból.

ekat 2019.08.31. 09:30:26

@Igazamvanvagyigazamvan?: 'A' Levi's és 'a' Nike? Ez csak akkor állja meg a helyét, ha ugyanazokról a modellekről beszélünk. A saját áruház mindig az új modelleket árulja, a neten szanaszét többévesek is lehetnek, amiket már olcsóbban (is) ad(hat)nak. Ettől persze még tele van a net hamisítványokkal is, de itt jön a megbízható helyről kell vásárolni-dolog.

havrilla 2019.08.31. 10:07:19

@CCnick:
Igazad van ebben, de ez nem cáfol engem. Nem hátrány, ha az ember valamit tud a valós árról/értékről. És ez még akkor is jó, ha segít felismerni az "anyagár alatti" árut, hogy megéri és érdemes megvenni.

havrilla 2019.08.31. 10:11:47

@ekat:
Egy barátom édesanyja varrónő volt és otthon dolgozott több cégnek. Az volt a munkája, hogy (főleg ingek, női ruhák ) a valahonnan leszállított áruból kifejtette a cimkét és a megrendelők által adott új cimkéket varrta bele. Elhiheted, hogy az új cimke "fajsúlyosabb" volt, mint a régi. És ezeket valahol eladták.

havrilla 2019.08.31. 10:16:23

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Nagyon félreérted. Ha az audit Skodaáron adják, akkor az egy kicsit elgondolkodtató. Ha valami sokkal olcsóbb, mint az értéke, az bizony nagyobb százalékban sumákságot, hamisított terméket takar.
Ez nem jelenti azt, hogy valami akció, reklám esetén ne lehessen "valódi" árut olcsón venni. De , ha az alap , a mindennapi gyakorlat a nagyon olcsó, az valószínüleg hamis.

duplasuzy 2019.08.31. 16:01:25

Komoly oldal, ahol "arhív termékek" menüben található pl. kovácsoltvas "futball cipő"

Biztosan hülye vagyok, de miért indoklás nélküli elállás a vásárlástól a minőségi kifogás??? Megint alakít a fogyasztóvédelmi kolléga:

duplasuzy 2019.08.31. 16:09:26

@metal: Lehet hajlítani a laposvasat, lehet hajlítani gömbvasat - hidegen. Lehet kovácsolni, azaz melegen egyik oldalon nyújtani, másik oldalon zömíteni az anyagot, ahol a meleg vörösen izzást jelent. Nagyon is látható a különbség. Ráadásul a kovácsolás közben általában díszítés is kerül a beltéri termékre. Mondjuk egy kaput, kerítést vagy díszítenek, vagy nem a csavargatások, tekergetéseken kívül, ez a megrendelőtől függ.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.08.31. 22:00:37

@havrilla: nem, te érted félre. Ha olyan terméket küldesz, ami eltér a hirdetettől, akkor a fogyasztót megtévesztetted. A fogyasztónak nem kell tudnia sem a termék előállítási költségét, sem azt, hogy mondjuk dömping áron vásárolták, esetleg rajta maradt a készlet, avagy a korábbiakhoz képest olcsóbb beszerzési forrást talált, államilag támogatott, felszámolásból felvásárolt, vagy egyszerűen piacszerzésből alulárazott.

A példa: Audit mutatnak neked a szalonban, tetszik, megveszed. Tudnod kell, hogy az ára alacsonyabb, mint egy másik szalonban? Nem.
Amikor kifizeted, a kezedbe nyomnak egy skoda kulcsot. Hisz az ára alapján yudhattad volna, nem???
Mi szerepel a számlán?
Van cikkszáma? Be van vizsgáltatva?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.08.31. 22:12:44

@havrilla: az előállítás költségét miért kéne ismerni? Az áru árát a piac határozza meg.
A samsung s 9 ára 800 font. Fél év múlva 550.
Nem veszed meg, mert hamis???
Tisztában vagy az előállításának költségeivel?
Ugyan, nézd már át a liszt és a kenyér árának alakulását, és magyarázd el, hogyan lehet, hogy most olcsóbb a liszt, mint 2012-13-14-ben, a kenyér mégis drágább?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.08.31. 22:15:16

@havrilla: akkor szerinted, ha egy hamis Rembrandt-ot adnak el, az nem bűncselekmény, a vevő hibája.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.08.31. 22:18:37

@havrilla: ha kovácsoltvasnak van hirdetve, akkor a laposvasból hajtogatott nem ugyanaz a termék, ugye?
Ő kovácsoltvas terméket rendelt, a fotó alapján. A fotó az eladó szerint is egy másik(!) termékről készült.
Nem azt kapott.
Ez bizony csalás. Megtévesztés, haszonszerzés céljából, üzletszerűen elkövetve.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.08.31. 22:28:07

@ekat: @havrilla: s 10
a samsungnál 799 font
az Argos 699-ért árulja, Amazonon 599.
Ugyanaz .

havrilla 2019.09.01. 04:02:15

@Igazamvanvagyigazamvan?: És? Most hülyéskedsz? Vagy tényleg nehezen érted? 15-20 % normális eltérés lehet, na de 300-400 %, ahogy a "kovácsoltvas" árunál asz bizony figyelmezető jel.

havrilla 2019.09.01. 04:08:29

@Igazamvanvagyigazamvan?:
És ? Persze. Én csak azt próbálom megértetni, veled is - csak kicsit nehezen megy -, hogy ha valamit igaziként hírdetnek az ár negyedéért /ötödéért az igen nagy valószínüség szerint nem "eredeti ", hanem hamisítvány. Tehát ostobaság azt hinni, hogy igazi kovácsoltvas lehet a polctartó. Persze van rontáslevétel árusítás, meg csodavíz, stb. Ez beletertozik az emberi butaság történetébe.
Hiába vered itt a nyáladat, gondolod, hogy a cég majd megijed az ilyen kijelentéstől vagy egy olvasói panasztól? Nem fog. Csalás mindig lesz, még a te dörgedelmed ellenére is.

havrilla 2019.09.01. 04:10:56

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Tényleg ennyire nehéz megérteni? Én nem azt mondtam, hogy egy ilyesmi kóser, hanem azt próbáltam megértetni, hogy kiscsoportos óvodási szellemi szint "igazi Rembrandot venni fillérekért , csak mert az eladó azt állítja.

havrilla 2019.09.01. 04:13:07

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Látom szereted az ostobát játszani. Jelen esetben az új ár az elhihetetlen és nem egy akciós ár.
Látom, az ilyen emberekre utaznak az átverős üzletek, akik állandóan okoskodnak.

CCnick 2019.09.01. 08:46:42

@duplasuzy:" Biztosan hülye vagyok, de miért indoklás nélküli elállás a vásárlástól a minőségi kifogás??? Megint alakít a fogyasztóvédelmi kolléga"

Nem biztos, hogy hülye vagy, de hogy a posztot nem olvastad el vagy ha igen akkor nem fogdtad fel az biztos.

CCnick 2019.09.01. 08:53:13

@havrilla: azért egy műtárgyat (aminek az árát aukciókon alakítják ki) erőltetni hasonlatként egy nyavajás vasdarab vevőátverős eladásakor kicsit durva még egy szenilis vénembertől is.

havrilla 2019.09.01. 09:57:07

@CCnick:
Látom nem csak szellemileg vagy zokni, de intelligenciád is a metróval ütközik. Ritka szar ember lehetsz. Azért volt az összehasonlitás, hogy az ilyen teféle szerencsétlenek jobban megértsék. Nem sikerült.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.01. 10:38:54

@havrilla: nem örülök, hogy személyeskedsz. Sajna nem fogod fel: 800 és 600 font között nem 10% a különbség.
Ha valamit hirdetsz, akkor azt kell eladnod, ami a fotón van. Nem küldhetsz arany helyett réz karkötőt,
vagy kovácsoltvas helyett laposvasat.

Miért nem érted meg? Ennek semmi köze az árhoz!
Gazdasági fogalmakkal nem vagy tisztában, jogi fogalmakkal nem vagy tisztában, de ragaszkodsz a fixa ideádhoz, hogy az előállítási költségekkel tisztában kell lenni!
Nos, nem! Például fingod sincs, hogy egy telefonnak mi az előállítási költsége!

Miért van az, hogy különböző piacokon ugyanazt más áron adják!
Hogy arról ne is beszéljek, fingod sincs, hogyan változtak a nyersanyagárak!

Tehát, ha legközelebb veszel valamit, ne az ár alapján dönts, előbb vizsgáld meg a nyersanyagok világpiaci árának alakulását, az adók és támogatások rendszerét, az előállítás energia, idő és egyéb költségeit, raktározás és szállítási költségeket, kutatás-fejlesztés költségeit, munkaerő költségének alakulását, adminisztrációs költségeket, nyereségrátát!
Majd menj, és vegyél WC papírt! De vigyázz, ha olcsó, átvernek!!! Csak drága papírt vegyél!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.01. 10:42:57

@havrilla: látom, érdekes kép van a fejedben. Számold már ki, ha egy termék 100 forint, mennyi lesz a 300%-kal csökkentett ára?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.01. 10:48:03

@ekat: igen, ugyanarról a termékről beszélünk.
A különbség? A költség. Ha a gyártótól nagy tételben vásárolsz, jóval olcsóbb. Ha előre lekötve, mégolcsóbb. Ha raktárról értékesítesz, nem kell készletezni minden boltodban, szintén költségkímélő. Ha nem egy cég termékét árulod, ugyancsak.
Itt azonban nem erről van szó.
Ott a két fotó. Ezek különböző termékek.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.01. 10:54:01

@havrilla: és még te magyarázod, hogy gyanús az ár!

havrilla 2019.09.01. 11:22:11

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Tényleg ilyen szinten vagy?
És miért hazudsz. Én 15-20 %-ot írtam
És ha nem tudsz különbeséget tenni e között és egy 3-400 %-os árkülönbözet között, az a te bajod.
Milyen ostoba kiselőadást tartasz?
Csak hogy megértsd: kedvenc barnakenyerem ára 350-380 forint között van a pékségekben. Ha most találok egy olyan pékséget, ahol ugyanazon nevű kenyérnek az ára 100 forint alapból és nbem akciósan, akkor azt minden gazdasági elemzés nélkül tudom, hogy az nem ugyanaz a kenyér.
Ennyire nehéz megértenI.
Nagyon beképzelt ember vagy.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.01. 11:43:10

@havrilla: "
havrilla
7 órája
@Igazamvanvagyigazamvan?: És? Most hülyéskedsz? Vagy tényleg nehezen érted? 15-20 % normális eltérés lehet, na de 300-400 %, ahogy a "kovácsoltvas" árunál asz bizony figyelmezető jel"

És én hazudok...

De bizonyítsd: az adott esetben a kovácsoltvas termék ára 300%-kal olcsóbb volt(-;

A cikkben árat nem említ, a fotón van egy számla. Mennyi volt a hirdetett ár?

De mindegy is, azt magyarázd el nekem, a két termék ára, ami a két fotón látszik, lehet-e azonos?
Mert pont a te érvelésed szerint nem!

gkc 2019.09.01. 11:56:03

Néha idetévedek és mindig szomorúan látom ezt a sok kretén kommentelőt. Pont az ilyenek miatt lehet megtenni, hogy mást küldesz mint amit rendeltek és még a szállítási költséget sem adod vissza. Meg még neked is áll feljebb. Amilyenek a vevők, olyan a szolgáltatás, és fordítva. Ez csak azokkal fog javulni, akik kikérik maguknak, és nem hagyják annyiban. A posztert én ezért kritizálnám. Be kellett volna hajtani a szállítást is.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.01. 12:00:17

@havrilla: te komolyan, vagy csak heccelsz?
Honnan kéne tudnom, mennyi az ára egy kovácsoltvas szarnak?!
Az ikea bezárhatna, hisz olcsóbb, mint a DFS.

Nem kicsit! Azzal poénkodnak, hogy a dfs-ben csak akciók idején van vásárló!

Honnan tudod, mi a reális ára egy cipőnek???
A dinnye a multinál, megvan???
De tudod mit? Szívesen vásárolnék bármit 300-400%-kal olcsóbban, annak ellenére, hogy hamis!

BnB István 2019.09.01. 12:21:23

Nem akarnék beleszólni a GVTI szakszerű értelmezésébe, de szerintem itt poszter szállítási költség visszatérítése alatt a termék hozzá történő kiszállítását érti, amit pedig igenis vissza kellett volna kapnia.

duplasuzy 2019.09.01. 14:01:40

@CCnick:
Elolvastam. Nem azt kapták, amit rendeltek, de írásos panaszukra nem válaszoltak, csak szóban ismerték el a "tévedést (= csalást).
Ezt a fogyvédes is olvasta, legalábbis remélem, és nem csak azzal foglalkozik, hoyg a végén már szabdulnának a gagyi terméktől, akár azon az áron is, hogy elállást írnak a minőségi kifogás helyett.
Szerintem...

havrilla 2019.09.01. 15:27:14

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Te tényleg nagyon unalmas vayg.
Utánanéztem. Egy ismerős kovács 100-120 euróért csinálja a hasonló, de igazi kovácsolással készült konzolok párját.
Kötözködésed, már az ostobaság szintjét érte el.

havrilla 2019.09.01. 15:29:32

@Igazamvanvagyigazamvan?:
Ez egy példa volt, te szerencsétlen.

gyöngytyúk 2019.09.01. 15:45:39

mikor valaki ,,, kekeckedik ,,, hogy mi - mit jelent valójában ( és -mikor .?) .. akkor ezek a történetek vannak borítékolva ...a kovácsoltvas valójában , vagy az égvilágon minden fekete , kunkoris izé ...ezen a ... gyűjtőnéven ,, ( mint usa -ban húúúver , minden porszívó - márkától függetlenül ).......mindaddig nincs jelentősége , míg probléma - eltérés nem adódik belőle -itt most - adódott . és ha adódott , akkor az hibás teljesítés akkor is , ha a többi 1000- vevő - így értelmezi a kovácsoltvas fogalmát ,pont és örül neki . -akkor is ! tehát, szállítási költség is visszajár .!

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.01. 15:52:20

@havrilla: te személyeskedsz, nem én. De utoljára: egy termék ára mennyi, ha 300%-kal olcsóbb?
Nevetségessé teszed magad, aztán a másikat sértegeted.
Tök mindegy, az ismerős kovács mennyiért állítja elô.
Fogd már fel: mást szállítottak, mint amit eladtak.
Nem, a fogyasztónak nem jogi kötelessége ismerni az árakat.
Ahogy itt is vannak nézeteltérések a kovácsoltvas megmunkálásáról.
Olvass vissza, sokan nem értünk a kovácsoltvashoz.

Az ár fogalmára pedig keress rá. Nem, nem az előállítás költsége.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.01. 15:55:34

@havrilla: tehát már azt beismered, hogy leírtad, 300-400%-kal olcsóbb.
Még mindig én vagyok a hülye, hisz ez példa volt.
Azt nem veszed észre, zsenikém, hogy egy termék nem lehet olcsóbb 300%-kal...
még mindig nem jöttél rá...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.01. 15:56:54

@havrilla: amúgy nem válaszoltál: mennyi is a számlázott ár, a hirdetett ár és a reális, piaci ár az adott esetben?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.01. 15:59:53

@havrilla:
havrilla
11 órája
@Igazamvanvagyigazamvan?: És? Most hülyéskedsz? Vagy tényleg nehezen érted? 15-20 % normális eltérés lehet, na de 300-400 %, ahogy a "kovácsoltvas" árunál asz bizony figyelmezető jel"

Várom állításod alátámasztását: 300%-os eltérés tényleg figyelmeztető.

Én vennék hamis aranyat, egy tonnát, ha a piaci árhoz képest 300%-kal olcsóbban adnák...

Nagy Péter 2019.09.02. 22:43:34

A kiszállítás költségét viszont vissza kell fizetniük a saját ÁSZF-ük szerint (és a törvény szerint) is:

Távollévők között létrejött szerződés esetén a távollévők között kötött szerződésekről szóló 17/1999. (II.5.) Kormányrendelet alapján a vásárló (fogyasztó) a szerződéstől indokolás nélkül elállhat:
4. § (1) A fogyasztó a szerződéstől nyolc munkanapon belül indokolás nélkül elállhat.
Elállási szándékot szóban (telefonon), postai úton és e-mailben is kifejezésre juttathatja a vásárló.
Írásban történő elállás esetén azt határidőben érvényesítettnek kell tekinteni, ha a fogyasztó nyilatkozatát a határidő lejárta előtt elküldi.
Elállás esetén a Szolgáltató köteles a fogyasztó által kifizetett összeget haladéktalanul, de legkésőbb az elállást követő 30 napon belül visszatéríteni.
Az áru visszaszolgáltatásával kapcsolatos költségek elállás esetében a vásárlót terhelik.
A Szolgáltató elálláskor követelheti a termék nem rendeltetésszerű használatából eredő kárának megtérítését a Vásárlótól.

www.kovacsoltvas.hu/hu/Content.php?id=4&/nyilatkozat/

Ugyanakkor a honlapon fent lévő ÁSZF nem felel meg az aktuális törvényi feltételeknek, ugyanis legalább 14 napos elállási határidőt kell biztosítani, illetve a szöveg nem felel meg teljesen a törvény által előírt kötelezően megjelenítendő szöveggel.

itepgolab 2019.09.04. 22:10:25

@Igazamvanvagyigazamvan?: Mar megbocsass, de nem csak nagyon agressziv, de nagyon hulye is vagy.
Havrilla nem azt irta, hogy 300-400%-kal olcsobb valami, hanem -ahogy te be is masoltad- 300-400% kulonbseg. Es ez nem ugyanaz, de te nem csak meghazudtolod az allitasat, hanem olyat adsz a szajaba, amit o nem mondott, es ezek utan kigunyolod.
Egyszeruen egy szanalmas idiota vagy...
(Es ez a velemenyem nem arrol szol, hogy az alapvitatok kerdeseben kinek van igaza.)

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.04. 22:51:28

@itepgolab: "ted? 15-20 % normális eltérés lehet, na de 300-400 %, ahogy a "kovácsoltvas" árunál asz bizony figyelmezető jel"

Akkor számoljunk, Béláim!
Egy termék ára 1000 Ft.
A másiké 900 ft.
Ez 10%-os eltérés, igaz?
Mennyi lesz a 400%-os eltérés?
És még te hülyézel le engem...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.04. 22:58:56

@itepgolab: de világosíts fel, kérlek, mi az a 400%-os eltérés????
Ha a termék 1000ft, a 20%-os eltérés még normális, az hány forintot jelent?
A 400%-os eltérés esetén mennyit?

Hogyan értelmeznéd azt az állítást, hogy egy termék árának 100%-os eltérése az eredeti ár negatívja?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.04. 23:00:58

@havrilla: " tényleg nagyon unalmas vayg.
Utánanéztem."

Utánanéztél??? Hát nem tudod fejből?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.04. 23:02:49

@itepgolab: ja, ott az idézet, nem adtam a szájába.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.04. 23:04:34

@itepgolab: valamint, ha visszaolvasol, pont ő személyeskedik.
Ja, meg te. Nem az van, hogy nicket váltottál, Havrila?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.04. 23:07:58

@itepgolab: "miért hazudsz. Én 15-20 %-ot írtam
És ha nem tudsz különbeséget tenni e között és egy 3-400 %-os árkülönbözet között, az a te bajod."

Íme, a te "hősöd".
400%-os árkülönbözet.
Ő írta, nem én adtam a szájába.

itepgolab 2019.09.05. 10:25:37

@Igazamvanvagyigazamvan?: Hulyekkel nem szoktam kommunikalni, de most az egyszer veled kivetelt teszek: A 300-400%-os elteres nem feltetlenul azt jelenti matematikailag, hogy az eredeti 1000 Ft-os dolgot learazzuk 400%-kal, mert ez negativ tartomanyba menne.
Ellenben jelen esetben-es szinte biztos vagyok benne, hogy Havrilla is igy gondolkodott- ha az 1000Ft-os termeket valaki 250Ft-ert arulja, akkor bizony 400% a kulonbseg.
De gyere vissza, agresszivkodj itt szanalmasan tovabb...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.05. 16:31:35

@itepgolab: hogy jön ki a 400%? Kíváncsivá tettél.

itepgolab 2019.09.05. 17:16:00

@Igazamvanvagyigazamvan?: Na ide figyelj hulyegyerek (esetleg hulyeleany):
Hogy hogyan jon ki a 400%, es egyaltalan milyen 400%, arra rajtad kivul senki sem kivancsi, en sem.
DE: Havrill irt valamit, ami vagy igaz , vagy nem, ez felolem teljesen mindegy ebben az esetben. De te a 09.01. 11:43:10-kor irott bejegyzesedben elferditetted erre:
"De bizonyítsd: az adott esetben a kovácsoltvas termék ára 300%-kal olcsóbb volt(-; "
NAGYBETUKKEL IROM; HATHA IGY MEGERTED. ITT HANGZIK EL ELOSZOR; HOGY 300%-KAL OLCSOBBAN: TEHAT TE IRTAD, ES INNENTOL EZEN LOVAGOLSZ.
Es attol fuggetlenul, hogy egy buta, agressziv szemely vagy, meg a tobbi aspektusban akar igazad is lehetne a temaban, de ez engem nem erdekel, mert en nem ahhoz szoltam hozza.
Es egyetlen jotanacs: Ekkora beeges utan javaslom valts nicknevet (lehetoleg ne " Igazamvanvagyigazamvan?2-re), mert ertelmes ember ekkora felsules utan csak kirohog...

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.05. 23:01:01

@itepgolab: ""ted? 15-20 % normális eltérés lehet, na de 300-400 %, ahogy a "kovácsoltvas" árunál asz bizony figyelmezető jel"

Ez volt a történet eleje.
Nézd, én senkit nem hülyéztem le. Havrila igen. Te is. Gyanítom, ugyanaz a személy , más nick alatt. Merthogy Havrila azóta nem jelentkezett.

Az pedig szegénységi bizonyítvány, hogy előbb kioktatsz, hogy a 400%-ot kétségbe vonom, még meg is magyarázod(!) , hogy ez nem úgy értendő, aztán azt mondod, hogy téged ez nem is érdekel.
Matekból hányszor buktál?
Látod, veled szemben én most sem hülyéztelek le, Havrila.
Te vagy frusztrált vagy, vagy szimplán magasabb az önérzeted, mint a matek tudásod. Mert ugye statisztika, számvitel, kereskedelmi árképzés, közgazdaságtan eleve idegen fogalmak neked.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.05. 23:07:36

@itepgolab: "Havrilla nem azt irta, hogy 300-400%-kal olcsobb valami, hanem -ahogy te be is masoltad- 300-400% kulonbseg"

Ezt te írtad.
Bebuktad, hisz azt, hogy a különbség alatt mit is értenél, nem voltál képes kifejteni.
A 400%-ot sem vagy képes elmagyarázni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.09.05. 23:11:10

@itepgolab: "gondolkodott- ha az 1000Ft-os termeket valaki 250Ft-ert arulja, akkor bizony 400% a kulonbseg."
Levezetés? Aggresszív se baj. Lehetőleg tizes számrendszerben, ha lehetne.

Azt se bánnám, ha rákeresnél a neten az árkülönbség fogalmára.
Bár azt hiszem, túl sokat kértem.

Egri2 2019.09.10. 11:16:27

Én úgy gondolom, hogy kicsit elbeszéltek egymás mellett. Két irányvonal csap össze, és mindkettőnek van igazsága, és tévedése.

1. irányvonal: ami túl olcsó az gyanús. A vevő hibás, miért nem figyelt oda.

pro:
- valóban nem árt körültekintőnek lenni. Ha zebrán megyünk át, akkor is körül kell nézni, ha amúgy a KRESZ szerint elsőbbségünk van. Ahogy a mondás tartja: "elsőbbséged akkor van, ha megadják. Egyébként csak LETT VOLNA".

kontra:
- nem lehetünk állandóan gyanakvóak és pláne nem lehetünk mindenben szakértőek. Pl: elmegyek a SPAR-ba. Látom, hogy az egyébként 1000 Ft-ba kerülő kedvenc nádcukrom 500 Ft-ra leárazva, most egyből kezdjek gyanakodni, hogy simli van a dologban? Kezdjek azonnal a neten nézelődni, hogy vajon mi a cukor reális ára? Emberek, ha így tennék minden terméknél, nem férnék bele a nyitvatartási időbe! Vagy, ha elmegyek egy étterembe, vigyek magammal egy szakértőt, aki majd jól megvizsgálja a rendelt ételt, hogy minden oké-e vele? Dokihoz vigyek magammal egy gyógyszerészt, aki majd jól megszakérti, hogy a gyógyszer, amit felírt a doki, az tényleg megfelelő-e?

2. irányvonal: A weboldal a hibás, ez szimpla átverés volt.

Pro:
- Ha én nyitva hagyom az autómat, hátsó ülésen a notebook-kal, akkor felelőtlen vagyok. Ettől még senkinek nincs joga a notebook-ot ellopni. Az ostobaságom nem menti fel a tolvajt.
- Nem feltétlenül lehet tudni, hogy egy terméknek mennyi a reális ára. Neten főleg nem. Ha rákeresek egy termékre, kismillió árat fogok rá találni. Sokszor előfordul, hogy pusztán a márkanevet fizettetik meg velünk, vagy szimplán pofátlan az eladó, vagy pl. garancia kiterjesztés miatt drágább. A drágább amúgy sem feltétlenül jelenti, hogy az tuti lesz minőségileg. Úgy vélem, a netes vásárlás valahol a bizalomról (IS) kellene, hogy szóljon. Én, mint vevő, bízom az eladóban, hogy azt szállítja, amit rendelek. Az eladó pedig bízik abban, hogy megkapja a vételárat, tehát korrekt üzletet kötünk. Ha ez a bizalom elvész, annak az eladónak kb. annyi.

Kontra:
- azért a körültekintés sosem árt. Ha az embert elütik a zebrán, többszörös töréssel a kórházban nem igazán fogja vígasztalni, hogy neki lett volna elsőbbsége...
süti beállítások módosítása