Tékozló Homár

Kötekedő biztonsági őr és eladó-vadászat az Auchanban

2019.09.06. 08:47 | Homár Rezső | 81 komment

shutterstock_350577482.jpg

Egy könnyed tortúra a hétvégére, ami erősen emlékeztet a Benny Hill jellegű Praktikeres sztorira. Miért ilyen bonyolult valami, ami ekkora hatással van a vásárolói elégedettségre?

Szerencsére nem nagy ügy, ami velem történt az Auchanba, de sok ilyen felesleges elpazarolt fél óra… Szóval egy esettanulmány, hogy a nagy cég, hogy él vissza a vásárló idejével, idegeivel. Tegnapi napon vásároltam a soroksári boltjukban egy elektromos fogkefét. Nem részletezett okokból a termékre mégsem volt szükségem, így kibontás nélkül még aznap visszavittem. Az Auchan visszaváltási procedúrája időrabló, szervezetlen és dilettáns.

A folyamat főbb pontjai:

- Bejelentkeztem az ügyfélszolgálati pulthoz. Mindenáron azt akarták megtudni, ha nincs baja, akkor miért hozom vissza? Egyrészt semmi közük hozzá, amúgy meg 3 napban benne voltam, így éltem elállási jogommal.

- Visszaküldtek a vásárló térbe, hogy keressek egy eladót és nézessem meg vele, hogy minden alkatrész megvan-e és kezembe nyomtak egy sajtcetlit.

Visszaindultam az Ügyfélszolgálat mellett az eladótérbe, ahol az őr kezdett kötekedni, hogy miért megyek ott vissza. Mikor pontosan látta honnan jövök. Tehát a vezetőség által előírt folyamatok rá vonatkozó részét az őr nem ismeri. Az őr nem tudja, hogy ott be lehet menni ilyen esetben? Az őr egyébként vmi pecsétet nyomott a papírra (amit ügyfélszolgálaton nem jeleztek, hogy kellene – néma gyereknek…).

- Végre találtam egy kislányt a pipere eszközöknél. Azt sem tudta miről van szó, de aláírta a papírt egy filctollal. Azaz ez az eladó kislánynak sem volt lila gőze arról, hogy hogyan történik a visszaváltási procedúra. De az is teljesen életszerűtlen, hogy én keresgéljek eladó után a vásárlótérbe, amikor egyébként is kevesen vannak.

- Visszamentem az ügyfélszolgálatra. Ügyfélszolgálaton jelezték nem jó a papír, nincs kitöltve, hogy sértetlen. Most komolyan az ügyfélszolgálaton értelmes embereket alkalmaznak, vagy droidokat? A soron dolgozó mivel tud többet a termékről?

- Vissza az eladótérbe. Őr újra vmit magyaráz, de őszintén nem érdekelt már, faképnél hagytam.

- Nem volt a pipere soron senki. Találtam végre vkit pénztárak felé menet pár perc után. Úgy kellett futni utána, szinte menekült. A középkorú hölgyet csak utolértem. Ő is csak hárítani próbált elsőre, de meggyőztem. Telefonált egyet, újra előkerült az előbbi kislány.  Kis meggyőzés után kitöltötte, amit mondtam.

- visszamentem az ügyfélszolgáltra, ahol magyarázkodások közepette (nem elnézést kérve) visszaadták nagy nehezen a pénzt.

Az angol konkurensnél az esetleges visszaváltás kb. 10 perc, a francia multinál kb. háromnegyed óra. A szakemberek által kidolgozott, amúgy teljesen szakmaiatlan és értelmetlen folyamatai szerint az Auchan mi jogon rabolja az időmet? Remélem a folyamat kidolgozója és jóvá hagyója elismeri, hogy hibás rendszert talált ki.

Pénzbeli hátrány nem ért, csak fél órám ment kárba.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

WiZZu 2019.09.06. 09:24:23

Fordítva ülsz a lovon, nincs 3 napos elállási jogod. Örülj, hogy visszaadták a pénzed, neked illett volna megköszönni. Azt meg te döntöd el, hogy megér-e ennyi időt a visszaváltás, vagy lelépsz. Na meg nem fröcsögsz miatta mindenfelé, hát ez is időpazarlás, ha látnád az erdőt és nem csak a fát szidnád.

230e 2019.09.06. 09:29:34

@WiZZu: 30 napon belül visszaveszik, saját döntésük alapján. www.auchan.hu/vasarloi-utmutato#teves-vasarlas
Az más kérdés, hogy nem könnyítik meg a visszavételt.

Snagal 2019.09.06. 09:47:47

"amúgy meg 3 napban benne voltam, így éltem elállási jogommal."
ami nem létezik... az más kérdés, hogy az Auchan kedvezően jár el a vásárló felé mikor erre lehetőséget ad - de ezért ne legyél már felháborodva...
Ha már ennyire "tudatos" vásárló vagy miért nem rendelted meg online? Akkor valóban lenne nem 3 hanem 14 napod indoklás nélkül elállni.
Az hogy fél órát ezzel elcsesztél az egyéni döntésed. Dönthettél volna úgy is, hogy a fogkefét amire nincs szükséged kibaszod a kukába - azzal csak 2 mp-et csesztél volna el. Vagy elajándékozod mondjuk karácsonykor - egyel kevesebb ajándékot kellett volna felkutatni az ünnepi tömegben ami lehet lett volna 1 óra is - így megspóroltad volna azt ha már ilyen drága az időd.

Egyébként az Auchan ügyintézése a leírás alapján valóban hagy kívánni valót maga után, amin illene javítani de az ilyen spanyol viaszt fosó, kihaénnem viselkedésen is...

(ps: saját tapasztalat az óbudai Auchanból - nekem ott eddig mindig, minden alkalmazott segítőkészen állt a problémámhoz, szinte minden második sornál találok Auchanos dolgozót és sose húzzák a szájukat ha segítséget kérek - akár útbaigazítást, mit hol találok, vagy ha egy karton sört szeretnék és megkérem, hogy a raktárból hozzon ki nekem ha van, hogy ne a polcról az üvegesből kelljen össze szednem a teljes mennyiséget. )
jaa, és rohatt spár

movhu 2019.09.06. 10:01:42

Örülj neki, hogy nem kellett kivárnod, hogy kibontsanak egy sértetlen dobozt és tételesen ellenőrizzék, hogy nem loptad-e ki belőle a pótfejeket.
Egyszer a megboldogult Baumaxban vettem egy csomag függönytartó görgőt. Még a kibontás előtt otthon rájöttem, hogy ez nem lesz jó, kicsit eltér attól ami van. Visszavittem, hogy becserélem. Az alkalmazott szépen megszámolta, kiderült az 50 db helyett csak 49 van benne, így nem buktam a visszavételt, holott már én is 49 darabbal hoztam el.

Darth Revan 2019.09.06. 10:33:55

kizart dolog, hogy ez felora lett volna, 2x ki-be setalt, + kitoltes + biztonsagi or.
15 perc es akkor meg sokat mondtam

Snagal 2019.09.06. 10:39:47

@Darth Revan: 5-től fölfelé kerekített :)

WiZZu 2019.09.06. 10:52:53

@230e: Na erről nem tudtam, hasznos infó volt, köszi. A gyakorlati eljáráson reszelhetnek még, bár aztán lehet a kollegina doksi töltési infó hiánya mellett a sorok közé küldés tudatos visszaélés szűrő. Ettől függetlenül fröcsögni erről további időpazarlás és nettó prosztóság volt, de legalább én új tudással gazdagodtam.

2019.09.06. 10:58:52

Miért hisznek annyian ebben a 3 napos elállási jogban? Ez valami olyasmi, mint a szellemek vagy a gyíkemberek?

Attila F 2019.09.06. 11:26:43

@230e: valószínűleg nem erre az önként vállalt 30 napra gondolt a költő, mert konzekvensen 3 napot emleget. Ezzel együtt, ha már lehetővé teszi ezt az Auchan, csak illene egy flottabb folyamattal végigfuttatnia a dolgot.

Nick-son 2019.09.06. 11:33:35

3 napos elállási jogod nincs törvényben, ez csak a bolt önkéntes vállalása, hogy visszaveszi.

Ha már egyszer bevállalták, hogy visszaveszik önkéntes alapon, szerintem nem annyira valóságtól elrugaszkodott dolog, hogy megkérdezik mért viszed vissza. Mert ha mondjuk az egyéb nem részletezett ok, hogy kipotyogtak azóta a fogaid, vagy máshol találtál olcsóbbat, minden original akkor visszateszik a polcra és nem dobják ki automatikusan, de ha mindene megvan, de ha azt mondod nyeklik nyaklik, csikorog és végig lett próbálva az összes családtagon akkor gondolom jó esetben nem. Mert ha te lennél az a vevő aki ilyen visszavitt cuccot emelnél le a polcról gondolom te lennél a legjobban felháborodva, ha valami kiderülne ami miatt valaki már visszavitte.

Érdemes egyébként tisztességesen emberi hangnemben, kultúrált formában beszélni az eladókkal, ügyfélszolgálatosokkal, még akkor is ha valaki reklamál, mert ezerszer gyorsabban gördülékenyebben megoldódnak a problémák mint mufurckodással. Ugyanez fordítva is igaz.

230e 2019.09.06. 11:34:45

@Attila F: Ez, meg a már szintén nem létező kötelező alkatrész utánpótlási kötelezettség (ami 2003 óta nem kötelező) valamiért nagyon beragadt az embereknek.

cascade 2019.09.06. 11:45:10

@Zabalint: Nem. Ez olyan mint a népmesékben ahol 3 nap egy esztendő, három a szegény ember fiainak a száma, három a királyfi és három az igazság. :)

juhaszvik 2019.09.06. 12:15:15

"Őr újra vmit magyaráz, de őszintén nem érdekelt már, faképnél hagytam"

Őr: Ön a jubileumi év 1.000.000-ik vásárlója, és ezért nyert tőlünk egy 2019-es, ötajtós... elnézést... hé, elnézést... á, hagyjuk...

KaTe 2019.09.06. 12:26:13

A posztolónak igaza van abban, hogy valóban körülményesen oldották meg a rendszert. Én mondjuk higiéniai terméket nem vennék vissza, akkor se ha a posztoló szerint bontatlan.

A helyes megoldás itt az lett volna, ha nem a posztolót küldik be az eladótérbe, hanem a műszaki osztályról küldenek valakit az ügyfélszolgálatra. Ez nyilván azért nincs így, mert a műszakis nem akar / nem tud naponta min. 100x odamenni a műszaki osztályról, hiszen akkor gyakorlatilag az egész napja ebből állna, érdemi munkavégzésre pedig nem lenne ideje, így a megoldás, hogy a vásárlót küldik be az eladótérbe. Az ügyfélszolgálatos abban hibázott, hogy nem hívta fel a posztoló figyelmét, hogy a termék papírját először le kell pecsételtetni az őrrel, illetve a műszakis nem állt rendelkezésre a megadott helyen.

"Végre találtam egy kislányt a pipere eszközöknél."
- Valószínűleg azért nem értett hozzá, mert nem azon az osztályon dolgozik, ahová a posztolót küldték.

" Egyrészt semmi közük hozzá, amúgy meg 3 napban benne voltam, így éltem elállási jogommal."
- Már többen megjegyezték, - én is megerősítem - a posztoló nagyon rosszul gondolja, mivel semmilyen elállási joga nincs, pláne nem egy higiéniai terméknél. Az Auchan jófejségből 30 napos visszavásárlási garanciát biztosít bontatlan termékekre, ami amúgy baromi sok plusz terhet rak az alkalmazottakra, ahogy a konkrét eset is mutatja.

Drago Brutic1 2019.09.06. 12:29:20

Miért ment kárba fél órád, ha elérted, amit akartál?
Miért kell elnézést kérni bárkinek tőled, ha visszaadsz egy terméket?
Miért droid az az embertársad, akinek be kell tartania bizonyos szabályokat?
Végezetül ennek a posztnak a megírására hány percet töltöttél?

Snagal 2019.09.06. 12:46:51

@KaTe: "Én mondjuk higiéniai terméket nem vennék vissza, akkor se ha a posztoló szerint bontatlan."

Ne legyél ilyen szigorú, akkor hogy születnének a használt szájzuhanyos posztok? :)

Mellesleg ahogy rávilágították a poszter sok helyen keveri szezont... a bizti őr kompetenciáját is firtatja, mert a munkáját végezte... az eszébe sem jutott, hogy a biztonságiak többnyire külsős cégek és nem az ott dolgozók kénye kedve szerint hunynak szemet biztosnág technikai dolgokon... be is baszna.
(az persze más kérdés, hogy az Auchan-nak figyelembe kellene vennie ezeket a protokollokat és e szerint kialakítani a visszavételi procedúrát, de szerintem ez nem az őrök hülyesége, hanem az auchan felelőtlensége)

Csokis · http://csokis.blog.hu 2019.09.06. 13:21:35

@Nick-son: Ha meg "okosfogkefe" (tuti van már olyan is), akkor a memóriában talált ánuszfotók miatt? :-O

aefzuj 2019.09.06. 13:51:15

Már megint egy ontudatos f@sz, aki abban a tevhitben el, hogy a jogait ervenyesiti eppen. Kozben meg joga a visszavitelre semmi, a kereskedo meg eppen szivesseget gyakorol azzal, hogy egyaltalan szoba all vele. Melyik jogszabalyban olvastad a 3 napos visszavasarlas kotelezo eloirasat te szerencsetlen, melyikben? Egyikben sem, te konzumidiota. :-)
Auchanba, az! Gondolom kiejteni meg ugy szoktad, hogy ósönbe......

Taigetosz pozitiv ez is, igazi balf@sz.

Hogy lehet az, hogy a kiegyensulyozott mentalis allapotu, megfeleloen kepzett es muvelt fogyasztoknak valahogy sosincs fogyasztovedelmi panasza, csak az ilyen paraszt droidoknak? Rejtely, mi?

aefzuj 2019.09.06. 14:04:32

A hulyekkel egy problema van.

Nevezetesen, hogy a tudatuk nem fogja at azon tenyt, miszerint ok hulyek. Emiatt pedig ugy jarnak el, mintha nem lennenek azok es probaljak lemasolni a nem hulye emberek magatartasait.

Ezzel meg is valaszoltam a homar posztok 99%-anal felmerulo kerdest (de miert?).

LOL

body_andras 2019.09.06. 14:12:58

Egyik oldalon az Auchan fikázás, a másikon meg a posztoló szokásos elnáspángolása.

Na, az Auchan védelmében hadd szóljak: sokkal színvonalasabb mint a madártalan konkurens az út túloldalán, és bár ők is nehezen fogdosnak munkaerőt, legalább nem az van csúcsidőben hogy egy pénztárosnál 2 km sor áll, a többi melós meg jó dolgában épp feltölti még 500 nacho szósz konzervvel az amúgyis 1000 termékkel ellátott polcot.

A posztolónak egy dologban teljesen igaza van: ha bárki odafárad az ügyfélszolihoz, bontatlan termékkel, blokkal a kezében, és az áruház szabályzata szerint visszaadhatja a terméket, akkor az ügyfélszolis munkatárs legyen ebben kompetens. Mocsok egy dolog a bürokrácia, így sem ússza meg fél perc alatt, de elvárható hogy ott helyben a pultnál oldódjon meg az ügy és ne kifogásokat keressen a link dolgozó.
A praktikeres sztoriban is ugyanaz a probléma forrása: az ügyfélszolgálatosok helyenként azt hiszik hogy ők az áruház jolly jokerei akik egy pult mögött megússzák a kasszázást és az árufeltöltést, az ügyfelet meg fölényeskedve elküldhetik a fenébe, hátha megunja és hazamegy.

@aefzuj: Azért bátorkodom megjegyezni, az ügyfél tesz a kereskedőnek szívességet azzal, hogy odaviszi a pénzét. Nehogy már a kenyéradó gazdának kelljen térdre borulnia azért, hogy "egyáltalán szóba álljanak vele". És ez független attól hogy épp terméket akar visszaváltani, hülyeséget akar kérdezni, megfelelően képzett vagy konzumidióta.

@Snagal: Szerintem is van egy bizonyos határvonal, amin túl nem célszerű visszaváltással foglalkozni. Lakberendezési szirszaroknál evidens hogy ha otthon kiderül hogy "Nem fér be" akkor visszaviheted, csak legyen meg a blokk és ne amortizáld le a cuccot. Fogyóeszközöknél, lejáró termékeknél, pláne élelmiszernél mindig fennáll a kockázat hogy nem eladható termék jön vissza. Meg kicsit más az hogy nem ízlik a barackos sör mint az hogy nem passzol a csaptelep alja.

2019.09.06. 14:18:07

@aefzuj:
Én mondjuk nagyon jól tudom, hogy hülye vagyok, ezzel meg cáfoltam az állításodat.

2019.09.06. 14:27:12

@body_andras:
"Na, az Auchan védelmében hadd szóljak: sokkal színvonalasabb mint a madártalan konkurens az út túloldalán, és bár ők is nehezen fogdosnak munkaerőt, legalább nem az van csúcsidőben hogy egy pénztárosnál 2 km sor áll, a többi melós meg jó dolgában épp feltölti még 500 nacho szósz konzervvel az amúgyis 1000 termékkel ellátott polcot."

Hát én pont fordítva látom, leginkább az M5 kivezetőn, de Budaörsön is van összehasonlítási alapom. Általában sokkal nagyobb a sor az Auchanban, nagyon kevés területet leszámítva termékekben is az Auchan az igénytelenebb. Régebben pedig fordítva volt.

Darth Revan 2019.09.06. 14:34:17

@Nick-son:
"Érdemes egyébként tisztességesen emberi hangnemben, kultúrált formában"

nagyon sokan elfelejtik, hogy a pult masik oldalan is ugyanolyan embetrek allnak, mint ok. Ritka taho parasztul tudnak viselkedni az eloadokkal/ugyfelszolgalattal.

Lancelot0 2019.09.06. 14:45:55

"- Bejelentkeztem az ügyfélszolgálati pulthoz. Mindenáron azt akarták megtudni, ha nincs baja, akkor miért hozom vissza? Egyrészt semmi közük hozzá, amúgy meg 3 napban benne voltam, így éltem elállási jogommal."

Nincs már ilyen sok-sok éve, hibátlan terméket nem köteles a bolt visszavenni.

mtibor72 2019.09.06. 15:43:11

Próbálj meg egyszer egy magyarhoz visszavinni bármit is! Az nálunk lévő multik voltak olyan kedvesek és megismertettek minket a meggondolt vásárlás fogalmával. Van amelyik 30 napig, a legjobbak akár 365 napig is biztosítják a lehetőséget. És igen, visszaadják a pénzedet, nem kényszerítenek mindenféle "levásárlásokba".

Semper Fidelis 2019.09.06. 15:56:26

Semmilyen 3 napos elállási "jog" nem létezik.

Zuzer78 2019.09.06. 16:55:04

Nem túl szimpatikus poszt és posztoló. Ilyen nagy pofával ment oda, akkor lehet azért szivatták

gurigapapa 2019.09.06. 18:48:57

@body_andras: "A praktikeres sztoriban is ugyanaz a probléma forrása: az ügyfélszolgálatosok helyenként azt hiszik hogy ők az áruház jolly jokerei akik egy pult mögött megússzák a kasszázást és az árufeltöltést, az ügyfelet meg fölényeskedve elküldhetik a fenébe, hátha megunja és hazamegy."

Alkalomadtán ha lesz annyi időd, állj be egy ilyen ügyfélszolgálat mellé, és hallgasd meg azt a rengeteg anyázást, szidást, amit a vevőszolgálatosok kapnak. Isteni munka, majd meglátod, főleg, mikor egy fenti ügyfél üvölt veled, hogy élni akar a háromnapos elállási jogával :-)

gurigapapa 2019.09.06. 19:05:41

Amúgy el tudom képzelni milyen hangnemben beszélt a posztoló, ha a biztonsági őr "magyarázott". Azt sem ártana eldönteni, hogy fél- vagy háromnegyed órát tartott a folyamat, bár erős a gyanúm, hogy max. 15 percet, de ez nem hangzik olyan jól. Ettől függetlenül abban igaza van, hogy nem jó ez a "beküldözgetős" megoldás, de másrészt a vevőszolgálatos sem érthet mindenhez az intimbetéttől a blu-ray tévéig, úgyhogy ez nem olyan egyszerű történet.

2019.09.06. 19:17:19

@gurigapapa: már nincs is olyan nagy kedvem visszamenni xyz boltokba dolgozni...idén februárban megfogadtam,hogy soha többet...de csak van az a pénz amiért eladtam magam.Pont a posztolóhoz igencsak hasonlító agyhalott idióták miatt tettem fogadalmat.

0rdas 2019.09.06. 22:01:23

Vicces dolog a homar blog kommenteket olvasni. :) Úgy látom tök mind1, mi a poszt, a posztolót fikázni kell.

Én sehol nem olvastam, hogy bármely párbeszéd bunkó lett volna, egyedül az őr ott hagyás illetlen. Azt elhiszem, hogy 3-4x sorba állni, keresni eladót az időt rabló.

De nem is értem, hogy ha netes vásárlásnál van 14 napos elállási jog, akkor ilyen vásárlásnál miért nincs?

Amúgy meg egyszerűen nem kell ósön-be járni. Majd észbe kapnak. Persze nem 1 embertől.

0rdas 2019.09.06. 22:11:50

Amúgy a háromnapos dolog érdekes anomáliát hozhat. Én jártam így a Tescoban.
Színes karácsonyfa LED sort akartam venni. Mellette ugyanolyan dobozban volt csak fehér sor (cimkén egy felirat szín volt a különbség). A színesbe bele volt keverve fehér, otthon vettem észre. Visszamentem és cserét kértem. Pedig a fehér jó volt. Tesco azonnal cserélte.
A jog ezt hogy fedi le? Hiszen nem tudom bizonyítani, hogy másik vásárló pakolt rosszul vissza, Tesco dolgozó pakolt rosszul, ill. én voltam figyelmetlen.

KaTe 2019.09.06. 22:16:35

@0rdas: Tökéletesen életszerű, hogy ha az őrt így faképnél hagyta, akkor az alkalmazottak többi tagjával nem volt bunkó. Idézem:

"Végre találtam egy kislányt a pipere eszközöknél. Azt sem tudta miről van szó, de aláírta a papírt egy filctollal. Azaz ez az eladó kislánynak sem volt lila gőze arról, hogy hogyan történik a visszaváltási procedúra."
- Inkább eladót, vagy hölgyet. Ha kislányt keresel, előbb-utóbb lehet a böriben kötsz ki.

Amúgy az megvan, hogy higiéniai terméket vitt vissza a posztoló? Azt se 3 napon, se 14 napon, se 30 napon belül nem kötelesek visszavásárolni.

KaTe 2019.09.06. 22:27:24

@0rdas: Színeset akartál, az szerepelt a nyugtán is, a dobozban nem az volt. A bolt hibásan teljesített. Ott a nyugta, meg a fehér led, ez elég bizonyíték, nem? Szerintem a tesco nem egy párezer forintos led füzérből fog ügyet csinálni. Mellesleg, ha normális hangnemben előadod a problémád, akkor az olyan esetekben is hasznos lehet, amikor amúgy nincs semmilyen kötelezettsége az eladónak, csak egyszerűen többet ér a vevői elégedettség, mint a pillanatnyi kieső haszon.

NewInsights 2019.09.07. 02:56:16

A poszt írója nyilvánvalóan tévedett a 3 nappal kapcsolatban, ezért valóban jár a kioktatás. Azonban ha egy sértetlen csomagolású terméket viszel vissza, van is visszavitelre lehetőség, minek a vásárlót szívatják az ilyen felesleges körökkel?

Ti pedig, kedves kommentelők, mi a fa** van veletek? Zsigerből fikázza a frusztált lelketek a posztolót, de ha 5 perce álltok sorba bárhol, biztosra veszem, hogy ti hőbörögtök a legjobban. Rosszul tudta a 3 napot, úr isten, jóhogy nem a halálbüntetés visszaállítását kéritek emiatt.

Thou 2019.09.07. 07:11:34

Anyád hülye picsáját. Nincs 3 napos elállási jog. Örülj, hogy vissza vették, és ne tépd itt a szád a semmin. Kibaszott ingerszegény életed lehet, ha ilyeneken akadsz fel.

Thou 2019.09.07. 08:26:40

@0rdas:
"De nem is értem, hogy ha netes vásárlásnál van 14 napos elállási jog, akkor ilyen vásárlásnál miért nincs?"

Talán azért mert internetes vásárlás esetén nem tudod kézbe fogni, személyesen megnézni a terméket míg egy üzletben igen. Két külön kategória a kettő.

gurigapapa 2019.09.07. 08:57:47

@NewInsights: "Azonban ha egy sértetlen csomagolású terméket viszel vissza, van is visszavitelre lehetőség, minek a vásárlót szívatják az ilyen felesleges körökkel?"

Mert sok ember "találékony", és látszólag sértetlen csomagolást nem nehéz produkálni. Megveszi a drága új kávéfőzőt, majd visszacsomagolja a régi rosszat az új dobozába, és bepróbálkozik vele, hátha. Megveszi a láncfűrészt, lenyúlja a láncot, majd visszaviszi, hogy meggondolta magát. Vagy megveszi a hangfalat, megtartja a bulit, majd visszaviszi, hogy mégsem kell. Ha a bolt jóhiszeműen visszaveszi, és visszateszi a polcra, te meg megveszed, akkor meg jönnek a homár posztok, hogy "a szemét bolt át akart verni, sérült-hiányos-használt terméket akart nekem eladni".

0rdas 2019.09.07. 10:26:02

@Thou: de hát a boltban se lehet kézbevenni a terméket. Csak a lezárt dobozt. Itt szerintem a jogszabály nrm jó. Diszkriminatív.

lenörd hofstadter 2019.09.07. 11:20:52

@0rdas:

Speciel a zosanra pont jellemző, hogy az ilyen termékekből mindig van kint egy a polc tetején amit megfoghatsz, szétszedhetsz, összerakhatod, és ha nem tetszik időben eldöntheted, hogy kell vagy nem. Posztoló ezt elmulasztotta, nem véletlenül fikázzák.

KaTe 2019.09.07. 11:35:19

@lenörd hofstadter: a posztolót azért fikázzák, mert süt róla az arrogancia. A többi csak hab a tortán.

nyuszis77 2019.09.07. 12:13:15

Nem tudom, mi történhetett. Én azért vásárolok többek közt az Auchanban mert eddig bármi bajom volt műszaki cikkel, beleértve az elektromos fogkefét is, visszaadták a pénzt. Nem levásárlást emlegettek meg nem is kezdték firtatni, hogy hogyan romlott el, hanem kp a kézbe. Most is onnan jövök és vettem egy porszívót aminél elmondták, hogy 3 napon belül szerda estig (ezek szerint munkanapban gondolkodtak) visszavihetem és visszakapom az árát. Azt is elmondták, hogy utánna hova vigyem szervízbe. Én visszakérdeztem, hogy mert szükség lesz rá, de a vevőszolgálatos kedvesen válaszolt, hogy szerinte nem.
Volt már hogy karácsony után visszavittem a játékot, mert nem működött megfelelően és ott is szó nélkül visszakaptam a pénzt. Az nem műszaki cikk volt, működött is, de nem úgy ahogy szerette volna az aki kapta, de ment minden percek alatt.
És ezen felül is volt már hogy visszavittem árut és visszakaptam a pénzt. Soha nem esett szó arról, nekem milyen jogaim vannak, hanem mentek a dolgok maguktól, volt papírmunka minden esetben, de max 5 perc.

nyuszis77 2019.09.07. 12:42:45

Most jövök az auchanból, porszívót vettem, a vevőszolgálatos elmondta, hogy 3 napig visszavihetem, szerda estig mondta, azaz munkanappal számolnak. Én már többször vittem vissza műszaki terméket fél év után ami elromlott, játékot karácsony után, ami nem úgy működött, ahogy a megajándékozott gondolta, de eddig egy pár perc papírmunka után minden esetben visszakaptam a pénzt. Nem volt jogok emlegetése egyik oldalról sem, nem volt akadékoskodás sem, mentek a dolgok maguktól. Nem gondolom, hogy csak szerencsém volt és a vevőszolgálatosokat sem ismerem személyesen, inkább azt gondolom itt ez a folyamat.

nyuszis77 2019.09.07. 12:44:58

@nyuszis77: nem jelent meg az első posztom, azért kezdtem neki megint, most meg kettő van.

0rdas 2019.09.07. 13:15:56

@lenörd hofstadter: én nem olvastam a posztban, hogy nem próbálta ki a boltban (és azt sem, hogy igen). Tehát nem tudhatod. Sőt, azt se látom, hogy bunkón szólt volna. Lehet tök udvariasan adta elő téveszméit. Szóval nem tudjuk, miért vitte vissza. Amúgy alapvetően egy bontatlan terméket miért ne lehetne visszavinni? Mi elvbe ütközne (jogszabályt látom). Leellenőrzik, ha sértetlen, oké. Lehet nem tetszett párjának a színe.

lenörd hofstadter 2019.09.07. 14:20:34

Erre:

"de hát a boltban se lehet kézbevenni a terméket. Csak a lezárt dobozt. "

Ezt:

"Speciel a zosanra pont jellemző, hogy az ilyen termékekből mindig van kint egy a polc tetején amit megfoghatsz, szétszedhetsz, összerakhatod, és ha nem tetszik időben eldöntheted, hogy kell vagy nem. "

Pusszantalak, kötözködésed nem érdekel. Szövegértelmezési problémád sem.

BéLóg 2019.09.07. 16:32:50

Én egszer túl sok viagrát vettem be és VOLT három napos felállási élményem. Szóval igenis van ilyen.

Imre Solti 2019.09.07. 17:08:17

"Szerencsére nem nagy ügy, ami velem történt az Auchanba," - idáig olvastam... Egy másodikos gyerkőcöt ilyen helyesírással nem engednének a harmadik osztályba!

spulni 2019.09.07. 19:10:32

@Imre Solti: Mégis engedik. Érettségire és tovább is. Azt nem tudom, miért. És még ki is vannak akadva, hogy nyelvtannáci aki egy ilyen alap dolgot elvár, mint a helyesírás.

sóhegy049 2019.09.07. 19:29:19

Olvasom néha ezeket a "problémákat"...
1 hónapja egy tabletet vetettem, gagyit, a gyereknek, lelakni jó az... Az eladó adott egy echte dobozos újat. Itthon kiderült, hogy valaki már használta. :-) Visszavittem, 5 perc volt a procedúra, mire kicserélték, pedig ebben benne volt a séta, a pénz ide-oda való átpakolása és a biztonsági őr is. Igaz normálisan elmondtam, hogy mi a "drámám", nem tátott pofával üvöltöztem. Szerintem sokszor a fellépés is "segíteni" tud az emberen. ;-)

Imre Solti 2019.09.07. 20:16:58

@spulni: Sajnos igen. Ha szóvá mered tenni, hogy a magyar helyesírás jelenlegi szabályai szerint mit és hogyan kell(ene) írni, Te vagy a "nyelvtannáci". Engem viszont nem érdekelnek ezek a jelzők, mert egy olyan embernek a véleményére, aki nem képes az általános iskola alsó tagozatában elvárt követelményeknek megfelelni (legalábbis amikor én általánosba jártam, még voltak ilyetén elvárások) nem adok. Valószínűleg ezt a - törvényekkel, szabályokkal, paragrafusokkal tisztában nem lévő, ám határtalan arroganciával, "öntudattal" rendelkező - "egyént" is azért engedték át a szakmunkásképzőbe (remélem azért az ilyen nem ment gimnáziumba, netán szakközépiskolába!) , hogy ne kelljen vele tovább foglalkozniuk, legyen idejük az értelmesebb gyermekek fejébe némi tudást csepegtetniük.

Dyra-Papa 2019.09.07. 21:15:31

Nekem az a tapasztalatom ha ertelmesen és udvariasan beszélek az embertarsaimmal akkor minden ügyem szépen megoldódik. Is erek olyanokat akik nem ilyen módon oldják meg a problémás esetjuket. Nos ők azok akik állandóan azt mesélik hol és mennyit szivtak de a végén leorditotta szegény Giziket majd a főnököt és az egész boltot. Volt egy kis szívás de minden megoldódott emberek vagyunk néha nem értjük egymást néha felreertjuk egymást mindenkinek lehet rossz napja stb.. ezért szerintem kár volt posztolnod.

0rdas 2019.09.07. 21:48:46

@lenörd hofstadter: Pl. rá van csavarozva a fej pl. a fogkeféknél, hogy a bunkók ne lopják le. Tehát nem megnézhető a fej csatlakozása. Azonkívül bekapcsolni sem lehet. (Mondjuk remélem senki nem akarja kipróbálni fogmosás közben). Míg netes vásárlásnál 14 napig használhatja az illető, itt egy percet sem. Nem arányos.

2019.09.07. 22:32:24

@0rdas: @Dyra-Papa: hát na.A mai napom segített visszazökkenni a magyar vásárlói valóságba.Eredmény?Anyuci hagyta játszani a kölykét,egy sornyi bébikaja bánta.Elhúzták volna a csíkot de kicsit több volt annál kint egy-két üveg.A pofa nagy volt,de aztán összement.Fiatal pár röhögve válogatták a sikosítókat,közben a kedves kisfiuk telibe fújta az arcát parfümmel.Mindjárt nem volt őszinte a mosolyuk és a qrvaanyját a rohadt eladóknak meg a boltnak.Kedves,idős hölgy (hívhatom aszott vén qrvának is...)aki nem fogta fel,hogy hé segítsé mán megszólítás nem célravezető.Nem jutott el a tudatáig,hogy a szép jó napot,miben segíthetek kérdésre hasonló választ várok.3 a magyar igazság,akkor jutott el a tudatáig,hogy ha köszön máris egy lépéssel közelebb jut a közös kommunikáció sikeres megteremtéséhez.Hát ez van,röpke hét óra elég is volt belőle első nekifutásra.

Világít a torony 2019.09.08. 00:29:00

Röhejes a sok a zsigeri agyament. Nem volna egyszerűbb megnézni az Auchan írásban adott garanciáját a 3 napról?

Csak a yamaha 2019.09.08. 05:16:29

A vásárló egy döntés képtelen tök.Az hogy a kereskedelmben is mi hogy és megy,azt meg az überokosok találták ki.Nem találni eladót+olyat aki ért is hozzá...Ezen miért kell csodálkozni,ez már teljesen természetes.Az meg mi mennyi időt vesz el az életéből...uhhhh azta mindenit nem ugrottak vagy százan a hisztigépnek...

KisIst 2019.09.08. 05:22:11

@0rdas:
Azért ez nem egészen így van...
"Kipróbálhatjuk-e a terméket az elállási határidő alatt?
Természetesen igen, hiszen pontosan ez az elállási jog lényege, hogy a 14 napos határidő alatt megbizonyosodhassunk arról, hogy a termék alkalmas a rendeltetésszerű használatra és megfelel az egyéni használati céljaink teljesítésére, tehát a csomagolás felbontása és a termék kipróbálása nem vezet az elállási jogunk elvesztéséhez [kivéve zárt csomagolású egészségvédelmi, higiéniai termékek, hang-, illetve képfelvétel (CD és DVD lemezek), számítógépes szoftver esetében].

Fontos tudni ugyanakkor, hogy ha a terméket nem csak kipróbáltuk, hanem ezen felül is használtuk, akkor a termék ebből fakadó értékcsökkenésért felelősséggel tartozunk a vállalkozás felé."
fogyasztovedelem.kormany.hu/node/2709#Kipr%C3%B3b%C3%A1lhatjuk-e%20a%20term%C3%A9ket%20az%20el%C3%A1ll%C3%A1si%20hat%C3%A1rid%C5%91%20alatt?

Chastar 2019.09.08. 10:19:51

Valaha volt egy jogszabály, ami szerintem még most is él, hogy ha a készülék 3 munkanapon belül elromlik (a hétvégi zárvatartás belefért), akkor nem a szervizbe kellett vinni hanem az üzletbe, ahol kötelesek voltak kicserélni. Ha nem volt ugyanolyan készülék, akkor vissza kellett adni az árát. De ez csak hibás készülékre vonatkozott, nem a "meggondoltam"-ra.

KaTe 2019.09.08. 11:36:16

@0rdas: legalább ötször írtam már le, de úgy látom csak nem ment át a lényeg. De talán majd most: higiéniai termékre nincs elállási jogod. Az elektromos fogkefe az.

@Chastar: A vásárlástól számított 3 munkanapon belül tapasztalt rendeltetészerű használatot akadályozó hiba esetén az eladó nem hivatkozhat arra, hogy a csere aránytalan többletköltséggel jár, ezért inkább szervizbe küldi. Ha nincs raktáron a cseretermék akkor a vásárlónak várnia kell, míg a kereskedő beszerzi. (nem köteles 3 munkanapon belül cserét biztosítani) Ha a termék nem beszerezhető akkor vételár visszafizetése a következő lépcső.

Istencsászáralfakirály 2019.09.08. 11:37:53

@0rdas: "Vicces dolog a homar blog kommenteket olvasni. :) Úgy látom tök mind1, mi a poszt, a posztolót fikázni kell."

_Ne haragudj de ez a modoros, másokat lénéző idióta, aki a posztot írta, arra mi mást lehetne mondani, hogy idióta?

Istencsászáralfakirály 2019.09.08. 11:42:30

@NewInsights: Kíváncsi lennék, te mit gondolnál akkor, hogy lenne egy céged, és egy agyhalott, akinek szívességet is tettél, ami nem lett volna muszáj még írogat rólad egy posztot a homárra, te mit szólnál.

Istencsászáralfakirály 2019.09.08. 11:48:21

@KaTe: " a posztolót azért fikázzák, mert süt róla az arrogancia."

Egyet értek. Szerintem a a nagyságosúr/nagysasszony most odadugta a zseniális pofáját a vélt problémájával és ezek a szemetek nem ugrálták körbe, mint királykisasszonyt az udvarhölgyei.

kolompar lole 1116 2019.09.08. 21:59:43

Nem eladót kellett volna hívnod, hanem rendőrt. Már amikor kiejted a rendőrség szót a telefonban, elkezdik kiperkálni a visszajárót. Csak azt szopatják aki hagyja magát. Tisztára mint a bankok. Előszörr a felét adják oda a pénznek, hátha nem reklamálod meg. Ha igen, fizetik a maradékot is. Ez itt a Balkán, itt követelőzni kell, az asztalra csapni, és nem hagyni magad lerázni. Inkább boruljon az asztal!

nagyonköcsögduda 2019.09.09. 10:27:50

"Mindenáron azt akarták megtudni, ha nincs baja, akkor miért hozom vissza? Egyrészt semmi közük hozzá, amúgy meg 3 napban benne voltam, így éltem elállási jogommal."

Én ezen a ponton küldtelek volna el az anyád retkes picsájába. Nem elég, hogy nincs igazad (nincs 3 napos szabály), még hülye is vagy és ezt nagy hangon hirdeted is.

Snagal 2019.09.09. 13:12:10

@kolompar lole 1116: rendőrt?
lol... és mit mondott volna nekik?

ennyi erővel a TEK-et vagy Navy SEAL-t is hívhatta volna. Nem röhögték volna ki jobban mint a rendőrség.

Thou 2019.09.09. 13:24:58

@0rdas: Dehogynem. Lehetőséged van kibontani, megnézni.

gurigapapa 2019.09.09. 13:47:54

@Thou: Mármint a boltban a bontatlan dobozt?

2019.09.09. 14:28:15

Megnézendő az Auchan Áruház Téves vásárlás pontja a Vásárlói útmutatóban.
Ők vállalták a 30 napot. Kivétel:
"Friss élelmiszerek, Növények, Szerzői jogvédelem alatt álló termékek (újság, DVD, számítógépes játékok)"
Saját szabályaik. Igen, a vásárló egy kihanemén ember (de nevezhetjük tudatos vásárlónak is akit nem lehet egykönnyen lerázni), de a bolt is körülményes és rugalmatlan a saját szabályzatát illetően. Ha vállalták a 30 napot, ezt lehetne gördülékenyebben is intézni, mert kizárt, hogy aznap ez volt az első tétel, amit visszavittek.

Terézágyú 2019.09.09. 15:52:55

@Derontulon:
"Ők vállalták a 30 napot"

De a pószter három naporól beszél....
Most akkor elírta?

Vagy olyanról beszél, ami nem létezik?

Snagal 2019.09.10. 10:14:02

@Derontulon: ahogyan azt is többen leírták, hogy ezt az Auchan saját szakállára vállalja, nem törvényi kötelezettségből.
Ha úgy döntenek akkor csinálhatják azt is, hogy termék csere 30 napon belül melynek menete:
tigris bukfenc az ügyfélszolgálat előtt, majd 5 fekvőtámasz, el kell mondani az ABC-t vissza fele és a végén a "mit sütsz, kis szűcs" kezdetű nyelvtörőt időre, hibátlanul. Ezt követően indoklás nélkül vissza veszük a terméket.
De ha nem tetszik akkor nem viszed vissza - ha vissza viszed akkor örülsz hogy van ilyen opció és ha kifogásod van az ügymenetet illetően nem fogy védelmi poszton reklamálsz, hanem megírod az auchan vezetőségének, hogy szerinted nem működik valami jól a rendszer és ha nem változtatnak rajta akkor nem kívánsz náluk vásárolni.
Mert hogy nem fogyasztóvédelmi eset onnantól kezdve, hogy élsz egy opcionális lehetőséggel aminek a menete neked nem tetszik.

Snagal 2019.09.10. 10:33:34

@Derontulon: arra próbáltam célozni, hogy az auchan nem sérti a fogyasztók jógait, így a poszter tévesen írogat ide - persze lehet kritikát is megfogalmazni egy kereskedelmi egységgel szemben, csak akkor meg nem ekkora felháborodással és drámával kell ezt tálalni.
A probléma ott van, ahogy ezt tálalja - az szerintem sokkal rosszabb mint az auchan jó szándékú, de dilettánsan megvalósított áruvisszavételi rendszere.

GatyaPityu 2019.09.10. 14:01:49

Feltételezem, ez a levél oktató, tanító jelleggel lett közzétéve, hogy a levélíró, és mindenki aki hozzá hasonló módon azt hiszi, hogy van "3 napos elállás" megtanulja végre, hogy nincs ilyen, ahogyan azt előttem sokan, sokféleképpen leírták. Mert már egyéb értelmét nem vélem felfedezni, hogy mi értelme lett volna egy ilyen fals történetet közzétenni.
OFFFLINE VÁSÁRLÁSNÁL NINCS 3 NAPOS ELÁLLÁS!! Csak az eladó jóindulatán múlik, hogy visszaadja-e a pénzt, vagy sem. Én egy digitális fényképezőgépet vettem (sajnos ostoba módon nem online rendelve) és később, az első használat során láttam, hogy Qrva sz*r képeket csinál (főleg este), zajos, pixeles, stb. Mint egy mobil. Lementem kutyába és kértem az eladó céget, hogy legyen szíves visszavenni akár olyan áron is, hogy nem pénz kell, hanem levásárolom egy drágább típusra beszámítva ennek az árát. Az én esetemben is 3 ember nézte meg a gépet nincs-e eltörve, működik-e, ami eltartott vagy 20 percig. De eszembe sem jutott hőzöngeni, pattogni, inkább illedelmesen megköszöntem a végén és gyorsan távoztam.

Kiskos82 2019.09.11. 01:24:53

A kollégám erre szokta megkérdezni tőlem:

A vásárlót védi és segíti a jog, a törvény és sok más dolog a "hülye" eladótól.
DE KI, VAGY MI VÉDI MEG AZ ELADÓT A HÜLYE VÁSÁRLÓTÓL?
:D

Permetező 2019.09.11. 16:24:33

Remélem a proszter ezt a kiesett pár percemet és felhasznált adatforgalmamat pótolja amit az olvasással töltöttem.

Péter 2 2019.09.13. 12:10:20

@0rdas: Pedig egyszerű. A netesnél azért van elállási jog, mert távollevők között köttetik a szerződés, nincs módod kézbevenni a terméket, megnézni, eldönteni, hogy jó lesz-e neked vagy sem. Míg egy boltban, személyesen történő vásárlásnál igen. Ennyire egyszerű.

PonDrow 2019.09.18. 15:28:57

Nyár elején vettünk egy felfújható jacuzzit az Auchanban. Másnap összeszereltük és kiderült, hogy gyárilag hibás: egy műanyag hegesztés a medence alján félrement a gyártás folyamán így gyárilag egy tenyérnyi lyuk van a medence alján.
Némi logisztikai szenvedés - visszapakolni az eredeti csomgolásba nagyjából, meg visszavinni az ügyfélszolgálatra - árán simán visszaadták az árát, nem kellett tételesen átvizsgálni, hogy mi hiányzik-mi a hiba.
Úgyhogy nekem semmi gondom nincs a panaszkezelésükkel. :)

Reactor 2021.12.08. 03:50:17

A szekus görények jobbára ilyenek. Legalja söpredék, az megy oda, aki még rendőrnek is túl ostoba volt. Biztonsági őr oda kell, ahova az őrkutya túl értelmes.
süti beállítások módosítása