Tékozló Homár

A Digi szerint amit látok, az nincs, de majd ha lesz, akkor szólnak

2019.09.12. 10:00 | Homár Rezső | 42 komment

digi_oszlop.jpg

Egy kisebb, fél óra alatt javítható kivitelezési hiba miatt nem szolgáltatja azt a szolgáltató, amire a naiv ügyféllel szerződött. Pedig ritka ám az ilyen kitartó ügyfél, még a végén felszereli magának.

A Digi Távközlési és Szolgáltató Kft. kábeles internetét használom. 2018 év végén az új, optikai kábeles internet is kiépítésre került városunkban. Több szomszédom szerződést kötött az új technológiára, ezért 2019.05.20-án felkerestem a helyi kirendeltséget és szerződést módosítottam. 2019.05.29-én a Szolgáltató munkatársai lakóhelyünkre érkeztek, de az átkötést nem tudták elvégezni, bár az elméleti lekötési pont a telekhatárunkon álló villanypóznán található. Hiba okaként megjelölték, hogy az FTTH rendszeréről nem végezte el a bekötési pont kialakítását az azt kivitelező, Diginek csak alvállalkozó cége. Ezek után a szerelők távoztak.

Telefonon panaszt tettünk azonnal, bár mai napig (2019.08.02.) nem kaptunk hivatalos választ a Szolgáltatótól, pedig a 30. nap már júniusban letelt.


Ezek után, újra panaszt tettünk telefonon, mert közben az alábbiakat tudtuk meg:
- A becsatlakozáshoz szükséges lekötést a Szolgáltató dorogi munkatársai is el tudnák végezni (azok, akik a bekötés miatt is kint voltak a lakcímemen), mivel technológiai és képzettségi feltételeik is adottak, de mégsem teszik, mert nekik ezt nem fizeti ki a Digi Kft., mivel ők is csak alvállalkozók. 
- Hónapok fognak még eltelni, mire a Szolgáltató a kivitelező céggel kijavíttatja a hibát. Ez egyébként a kivitelező cég hibás teljesítéséből fakad, illetve annak nem megfelelő műszaki átvételéből, ami már Szolgáltatói felelősség.
- Egyébként az egész feladat fél-egy óra alatt elvégezhető, semmiféle komolyabb technológiai feladatot nem jelent a szakemberek számára, ami indokolná a több hónapos felkészülést.

Magam részéről úgy értelmezem, hogy a Szolgáltató egyoldalúan bánik velem, ha törekvése lenne rá, akkor adott lehetősége lenne hozzá, mégsem tesz meg mindent azért, hogy a 2019.05.20-án megkötött szerződésben foglalt, az általa vállalt szolgáltatást biztosítsa a számomra. 

Nem adtam fel! 2019.07.03-án a fentieket megírtam a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság részére. 2019.07.17-én kaptam meg tőlük a választ:

„A Hatóság a tartalmi- és formai követelményeknek megfelelően benyújtott kérelem esetén felügyeleti eljárást indít. A kérelem benyújtása előtt 3.000 Ft igazgatási szolgáltatási díjat kell átutalni a Hatóság Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-00300939-00000017 számú pénzforgalmi számlájára.
Jogellenes magatartás megállapítása esetén a Hatóság az ellenérdekű ügyfelet (Szolgáltató) az eljárási költségek viselésére kötelezi.” 

Ergo arról nem tájékoztattak, hogy ez jogellenes-e, ehhez fizessek előtte. Nem a 3000 forintról van szó, mert nem tesz tönkre, de hogy is van ez? Lehet, hogy jogellenes, amit tett a Digi Kft., de egy hatóságnak hiába jut ez a tudomására, addig, amíg be nem fizetek pénzt az államkincstárba, meg sem mozdulnak? 

Nem adtam fel! Újabb, már írásbeli panaszt tettem a Digi Kft.-nek, 2019.08.09-én, amire megérkezett a „válasz” 2019.09.07-én.

Tisztelt X.Y.! 

Tájékoztatjuk, hogy területileg illetékes kollégáink visszajelzése alapján az Ön által megadott címen Társaságunk optikai szolgáltatásait  jelenleg még nem áll módunkban biztosítani.

Mivel Társaságunk számára fontos ügyfelei elégedettsége, valamint cégünk elkötelezett a szolgáltatások színvonalának emelése, az új technológiák bevezetése, valamint a folyamatos fejlesztések mellett ezért amennyiben az Ön lakókörnyezetében megtörténik a hálózatbővítés, és a szolgáltatások elérhetővé válnak, úgy illetékes kollégáink tájékoztatni fogják.

A várható időpontjával kapcsolatban jelenleg sem rendelkezünk pontos dátummal, feltételezések és körülbelüli időpont meghatározásokra érthető okokból nem vállalkozunk, így szíves türelmét kérjük a bővítés megtörténtéig.

Az okozott kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük!

Köszönjük megértését!

Üdvözlettel,

DIGI Kft.

Még úgy is tűnhet, hogy én vagyok türelmetlen, a levelükkel csak egy nagyon nagy baj van: egy szó sem igaz benne.  

A csatolt fotón jól látszik, hogy a házunk előtti oszlopon ott van a póznán az optikai hálózat és az elosztópont.

Az utcánkban többen is használják az új technológiát, ugyanerre a hálózatra kötve.

A kiérkező Digis szerelők sem a nem létét vitatták, hanem a csatlakozási pont kivitelezési hibájára hivatkoztak.

A Digi számára tényleg fontos lennék, mint ügyfél, akkor a lassan 5 hónapja húzódó ügyet lezárná azzal a fél órás plusz szereléssel és nem hazudná a szemembe azt, hogy amit látok, az nincs, de majd ha lesz, akkor szólnak! Folytatva ez az elmebaj határát súroló elméletet, tehát mivel már van, így az nem tud majd lenni, tehát nem is fognak szólni soha.... abszurd humor ez a javából!  

Nem adtam fel! Újabb panaszlevelet fogalmaztam meg és küldtem el nekik.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snagal 2019.09.12. 10:20:04

igazából csak két kérdésem van:
- tényleg annyival többet tudna az optikai amit a poszter ki is tudna használni?
- nincs másik szolgáltató? Nem kellesz nekik... minek küzdesz, hogy elfogadják a pénzed?

borso 2019.09.12. 10:29:55

@Snagal: bármennyire szörnyű leírni de a Digi nagyságrendekkel olcsóbb mint a konkurens upc. Másrészről lehet hogy az utcában éppen a digi a monopol így nincs más választása (tudvalevő hogy direkt szivatják is egymást, mert nem engedik abba a böhöm üres kábelcsatorába befűzni a másik szolgáltató kábelét, amibe még vagy 18 másik is elférne). Én meg pont ellentétesen vagyok meg kénytelen vagyok upcvel szerződni, hiába a digi fele annyiba kerülne pont emiatt. Monopolhelyzetben vannak és simán kiröhögnek és szarnak mindenkire. :-(

Snagal 2019.09.12. 10:35:35

@borso:
értem...
illetve eszembe jutott a sjaát ügyes bajos dolgom a saját szolgáltatómnál és ott is mindig arra jutottam, hogy max. 3 szolgáltató között ugrálhatnék évente "bosszúból" amiért szartak az ügyfél fejére, de igazából 3 évente a ciklus elejére kerülnék, mert mindegyik tudja, hogy nincs klasszikus versenyhelyzet a piacon. Azt eszed amit kapsz... max nem nézel tv-t és nem internetezel ha nem tetszik.

Szóval a konlúzióm mint már oly sokszor: jó lenne most már ezeket a szolgáltatókat elpicsázni kicsit hatóságilag mert néha durva milyen pofátlanságokat engednek meg maguknak... aztán persze felébredek bilibe lógó kezemmel :(

Terézágyú 2019.09.12. 10:39:33

"nem én vagyok a hibás, hanem az alvállalkozóm"....

az alvállalkozó szó is bekerülhetne a legutáltabb magyar szavak közé...

CsakLajosAz 2019.09.12. 11:07:46

Illegális javaslat: éjjel kettőkor le kell verni az oszlopról az egész szart... Megcsinálják hibaelhárításban, akkor jó lesz, Problem gelöst..

Darth Revan 2019.09.12. 11:27:20

@Snagal: van, hogy csak egyetlen szolgaltato van a teruleten.

Ahol en lakom egyetlen szolgaltato a Virgin Media. havi 60 eurot fizetunk egy 30MB-as kapcsolatert!!!!!!!!!

Dublin mas reszein 250MB-as neten ad ugyanennyiert, de nalunk nincs kiepitve allitolag a gyorsabb halozat

a mobilnetem gyorsabb ennel a szarnal, de nem tudok valtani, mert nincs mas.

juhaszvik 2019.09.12. 11:37:06

Véleményem a következő: a digi jelen helyzetet úgy ítéli meg, hogy az egyéni javítgatások költségei nem térülnének meg, mivel (feltételezem) jelen pillanatban nincs erre vonatkozó megállapodásuk az alvállalkozóval, aki pont emiatt nem is vállalja a feladatot, csak borsos áron.
Sajnálom a posztert, de gondoljon arra, hogy neki egyszer lesz majd optikai kábeles nete, de a nagyvárosban (ahol a csapból is optikai kábelek lógnak) sosem lesz tiszta a levegő. :)

juhaszvik 2019.09.12. 11:39:20

@Darth Revan: akkor a te kommentjeid a legdrágábbak. :)

Navarone 2019.09.12. 13:42:08

@Darth Revan: kizárt. Külföldországban minden csakis szebb és jobb!!!

Navarone 2019.09.12. 13:42:08

@Darth Revan: kizárt. Külföldországban minden csakis szebb és jobb!!!

Zuzer78 2019.09.12. 13:49:35

Ha ennyire szar a digi, használj másik szolgáltatót. Ennyi panasz után ne csodálkozz, ha szivatnak...

KaTe 2019.09.12. 13:59:15

Meg kell kérdezni az alvállalkozót, hogy mennyi az annyi, a maradékot meg kiszámlázza a digi felé valami egyéb költségként. Magyaros problémákra magyaros megoldás.

Brunze 2019.09.12. 17:26:28

Dorogiként együtt érzek a cikkíróval.
Csak hogy mindenki tisztán lásson Dorogon van több elérhető szolgáltató is csak sajnos árban sokkal drágább mindegyik a Diginél.
A választék:

1. Invitel: Féloptikai hálózat(a gerinc optika, a végpontok hagyományos telefon vonal)
30 Mbs a max csomag de ez gyakorlatilag címenként változó hogy a valóságban mennyi is az annyi.

2.Kalásznet: Koaxos kábel rendszer, nem mindenhol van a városban sokkal drágább, max 100 Mbs net.

3. Telekom: Optikai rendszer, nemrég épült ki(a képen is látható, a legalsó doboz) Gondolom hogy mondanom sem kell hogy a legdrágább, max 500 Mbs net de még a legkissebb 150 Mbs csomag is a többszöröse a diginek.

Sajnos amit jelenleg a városban hivatalosan a digi tud az a közel 15 éves koaxos kábelrendszere (a képen is látható, a két doboz közti vastag fekete kábel) ez netben max 8/2 Mbs netet tud adni rajta(csak azoknak akik 2017 előtt szerződtek) vagy 4/1 amire még most is tudnak szerződni.
Viszont van a diginek optikája is (a képen a legfelső doboz) ezt 1,5 éve húzták ki és volt is róla egy közlemény hogy ez fogja majd leváltani a koaxos hálózatott és hogy majd mindenkit értesítenek amikor elérhető és átszerződhet.

Fődíszpinty 2019.09.12. 18:27:55

@Brunze: És várjuk és várjuk, hogy az instabil Invitel helyett valami stabilan működő net legyen mondjuk az utcánk végén. ☺

Amineknevetadokelveszik 2019.09.12. 18:42:07

tudom, hogy harcolni sokkal jobb, de ha már ott voltak a szerelők, akkor kézbe 5k, és már hasítana a net fél éve...

Oblivion01 2019.09.12. 19:07:12

@Snagal: Igen ennyivel jobb. Nem biztos, hogy megéri! Én 3-4000 forinttal fizetek többet a T-Home-nál egy sokkalta rosszabb minőségű szolgáltatásért, ami elviekben azt tudja, mint a Digis, de gyakorlatban nem..

KovyZoly81 2019.09.12. 19:33:41

@KaTe: nálunk ez úgy működött, hogy a telek, ahol építkeztünk, az egyik oldalról 2 póznára, a másik oldalról 3 póznára volt az utolsó digis doboztól.
A szabadúszó kábelszerelő 2 hónap alatt kijárta, hogy a 4 lakásba saját költségünkön kiépíttethetjük a hálózatot. A digis kollégákkal 3an egy bő 8-10 órás szereléssel kész is lettek. A két oszlopon áthúzták, a lakásokba bevezették. Végig optikával a benti központi dobozig. Fejenként 45e Ft volt az anyag, és a munkadíj. De végül lett hibátlan szolgáltatás.

VT Man 2019.09.12. 19:39:24

@KaTe:
"Meg kell kérdezni az alvállalkozót, hogy mennyi az annyi, a maradékot meg kiszámlázza a digi felé valami egyéb költségként. Magyaros problémákra magyaros megoldás. "

Igy van, ez lenne a jó megoldás.
Lehet, hogy a vállalkozó is örülne egy kis "extrának", mindenki jól járna.

CID 2019.09.12. 20:02:17

@KaTe: amilyen a Digi fizetési hajlandósága, már lehet perben áll az alvállalkozóval.

élhetetlen 2019.09.12. 20:05:21

@borso: Nehéz játék ez. Egyik barátom meggyőzött, hogy mondjam le a UPC-t, a Digi olcsóbb, és Balatonra is felrakunk egy tányért, csak a dobozt kell levinni. Lemondtam a UPC-t. A Balaton nem jött össze, Magas fenyők, pózna kellett volna, stb. De itt Budán, a teraszról szabad a kilátás, és a filmek vége viharban, esőben, párában a nincs jel, vagy rossz jel volt. Hívhattam volna állítgatni őket, de laposkúszásban visszakéredzkedtem a UPC-hez, még nem töröltek, csak lezártak, és újra nyitottak. Drága, de legalább működik. A TV is, az internet is. A Diginek meg fizettem az egy éves hűségdíjat. Nem volt jó kísérlet.

ekat 2019.09.12. 21:13:12

@élhetetlen: Én nem tudom, mi a drága a UPC-ben, 500 megás net + a nagy, HD-s tévécsomag megàllítható / felvehető adással + (nem használt) vezetékes telefon 8e. Szerintem teljesen rendben van. Ha néha berágok rájuk ês válthatnékom van, minig azzal szembesülök, hogy a T-nél jóval többe kerülne ugyanez.

Bombaló 2019.09.12. 23:53:32

Mi ott tartunk, hogy a lakóparkban nincs kábelszolgáltató és nem törik magukat. Egyik sem. A lehetőség a tányéros tévé, ami hagyján, de internetből csak mikrohullámos van 7000 Ft-ért 20 Mbs...

btprg 2019.09.12. 23:59:11

@CsakLajosAz:
Eddig ez a megoldási javaslat tetszett a legjobban :D

élhetetlen 2019.09.13. 01:31:55

@ekat: Lehet, hogy félreértettél. Én is arról írtam hogy visszakétedzkedtem a UPC-hez, mert megérte, mert működik. A Digi lett volna olcsóbb, csak nem működött.

babbaba 2019.09.13. 03:49:42

@borso: A Diginél meg a Flip olcsóbb. Nekem ötven százalékkal (akkro váltottam, mikro négyől hatezerre vitték fel az árat), és ráadásul 5 Ft/perc a telefon, mobil irányba is. A Flip meg tulajdonképpen Telekom vagyis a volt Matáv. De ugyanúgy százx csatorna van, net és telefon. Nulla bajom van vele, sőt, nagyon jó az ügyfélszolgálatuk, míg a Digié csapnivaló.

babbaba 2019.09.13. 03:55:33

@ekat: A T Flipp szolgáltaását megnézted már? Négyezer. (Nekem valamivel alatta, mert a legelején kötöttem.) és 5Ft/ perc telefon, mobil irányba is, 1.200-as net, jóval száz feletti TV csatorna. Akinek lehetősége van hülye, ha nem a legolcsóbbat veszi, ráadásul ahogy mondom, nagyon korrekt az ügyfélszolgálatuk. Flipp ként kell keresni, nem Telekomként, de az övék. Mondjuk videotár nincs, de én azt úgy sem használtam, mikro volt akkro se.

babbaba 2019.09.13. 03:57:52

Ja és nincs hűségidő. Bármikor felmondhatod.

D. Zotya78 2019.09.13. 07:40:13

A cikk irójához szólnék par szot...
Hasonlo cipőben jartam anno Én is, leirnam a tapasztalatomat. Felénk is jelen volt több szolgaltató is mikor a Digi vezetékei az oszlopra kerültek. Ez valoszinűleg Őnöknél is igy van. Beszelgettem a bekötes alkalmaval a szerelőkkel és nekem azt mondtak, hogy egy előzetes felmerés alapjan épitik ki a hálózatot kb 50% os lefedettséggel. Ez kb annyit jelent hogy ha egy utcában 10 ház van, de mindenhova be van kötve mondjuk a telekom akkor kb 5 fog atszerződni, tehat 5 végpontot építenek ki az utcára. Ha egy picit is utánnajárna az alkalmazott üvegszálas technológiának, akkor megértené, hogy ennek a rendszernek az htólagos felbővitése nem egyszerű és nem is olcsó mulatság. Hiába fog 25 panaszlevelet írni akkor sem tud a Digi Őn miatt több milliós beruházást elvégezni. Masrészről a "szerződés" amit az ügyfélszolgálatos hölggel megirtak a bekötés pillanatáig csak egy előszerződés, az a bekötés pillanatától valik csak ervényessé. A Digi nem egyetemes szolgáltató, tehát nem kötelessége mindenhol szolgáltatni, még ha az elérhető is lenne mondjuk a ház előtti oszlopon. Lehet mérgelődni írogatni, de amig a több milliós beruházás nem történik meg addig nem fog történni semmi. Itt is majdnem 1!!!évet kellett várni, míg az utcákon át nem forgattak minden vezetéket. Nekem megérte várni, megértettem a problémát mindenféle hisztis cikk irása nélkül is, hiszen nem vagyok fogyatékos.
Önnek is csak ezt tudom javasolni.

2019.09.13. 08:39:19

@babbaba:
Csak akkor olcsóbb a Flip, ha kell a TV is, nem csak a net.

Brunze 2019.09.13. 10:18:01

@D. Zotya78: Ez egy lehetséges magyarázat lenne de Dorogon nem ez a helyzet.
Dorogon a Digi a koax kábel rendszerét a 2000-es évek elején az EMKTV felvásárlásával szerezte(ezt követően többször bővítették a csatorna kínálatot és a net sebességet is de az árakon nem, vagy csak keveset emeltek) akkoriban csak az Invitel volt az egyedüli konkurencia(borzasztó minőségben és árakon) ezért a város lakosai jó 75-80%-ban digi előfizetők mind a mai napig. Csak így hirtelen kb. egy tucat utcát tudnák felsorolni ahol mindenhol Digi-re vannak előfizetve valamilyen formában.

Ezért is érhetetlen amit a Digi művel itt Dorogon, egy 13000-es városban ahol a lakosság többsége mind előfizető már több mint egy évtizede.
A Diginek az volna az érdeke hogy:

1. Minél gyorsabban kész legyen az optikás rendszere hogy ne morzsolódjon le a hatalmas ügyfélkőr.

2. Minél hamarabb átszerződjenek az emberek hogy ne keljen párhuzamosan 2 rendszert fenntartani(koax és optika)

Ehelyett viszont az történik amit a cikkíró is leírt.
Ezért nem hiszem hogy itt az történik amit D. Zsotya78 leírt mert itt minden oszlopon ott a végpont(doboz) már 1,5 éve, sok helyen még azokon az oszlopokon is ahol mellet ház sincs.

Laredo 2019.09.13. 10:19:09

Én is Digis voltam kb. 1 évvel ezelőttig,aztán Flip-re váltottam a következőek miatt:

A net rendszertelen időközönként rendszeresen fosta össze magát,órákig berhelték mire újra jó lett. Ehhez idővel már hozzá is szoktunk(irónia on),de egyik reggel arra ébredtünk hogy egy senkisekérte csatornahelyvariálás történt. Szívjanakgázt,de mindegy. Egyik nap meccset nézek az emnétyen,félidőben elkapcsolok,majd a második félidőre vissza... kapcsolnék,de csak a hangyák háborúja fogad. WTF. Betárolom manuálisan,minden ok.
Aztán ugyanez. Minden egyes alkalommal,ha oda-vagy elkapcsolok,azután manuálisan be kellett tárolni a csatornát. Semelyik másikat a 150-ből. CSAK AZT. (Többszöri teljes újrahangolás se segített.)

Hívom a Digit,persze megpróbálták a szokásos ,,szaratévédtesa” dumát. Mondtam nekik,hogy anyukájukat nézzék bird-nek,PS3-PS4 rákötve mennek mint a parancsolat,a többi 149 csatornával együtt. ,,Jóakkorküldünkszerelőtkétezeöccázé”. Ok,legyen,beáldozok ennyit az üdvösségért. Pár nap múlva megjelenik Mr B@lfasz,aki értetlenebbül állt a probléma előtt,mint anno én a matek érettségi felett. A probléma persze nem szűnt meg.

Ezután megvártam,amíg lejár a hűségidő,és kukáztam ezt az amatőr,fostömlő társaságot.

Azóta Flip-es vagyok,egy kezem elég megszámolni,hányszor volt gond bármelyik szolgáltatásukkal. Havi 4700 ft-ért (300 Mbit-es net).

Péter 2 2019.09.13. 11:51:40

@Snagal: Igen. A Digi sokkal jobb sebességet ad, sokkal jobb áron. Megéri egy kicsit veszekedni az elején, mett te jársz jól, amikor már működik.

igazi hős 2019.09.13. 13:00:51

@borso: Hol? Nálam nem jött ki a matek. Digi full 6K, UPC-nél ("csak" 500 Mb) 6,5K. Az utóbbinál kapsz beltérit, a Diginél csak kártyát.
Mindkettőnél kb. 8 ezerbe kerül az, amit használok: net, TV, HBO + vezetékes telefon (mert az csökkenti a díjat mindkettőnél). A Digi gyorsabb netet kínál, de ez nem lényeges. (Nem jellemző, hogy hirtelen rájövök, hogy 10 perc múlva 4K-s filmet akarok nézni. Akkor viszont a "lassú" 150Mb is bőven elég.) Majd ha a Digi végre nem teszt üzemben nyomja a mobiljait (persze, akkor már nem lesz ingyenes), akkor meggondolom, de most nem éri meg váltani.

D. Zotya78 2019.09.13. 22:11:34

@Brunze: ismerem a technologiát. Lehet, hogy minden oszlopon van digis doboz, de ha ugy épitették ki a hâlózatot mint felénk, akkor dobozonként csak 4db végpont van! Ettől többet nem tudnak bekötni. Lehet szálat átforgatni a dobozok között de utcaszinten a bekøthető dbszám nem fog változni. Ezt sajnos el kell fogadni, nincs mit tenni. Vagy türelmesen var az ember, vagy prüszkölve lehet akar masik szolgaltatóhoz menni.

D. Zotya78 2019.09.13. 22:22:12

@Brunze: olvasgatom a hszedet es egy dolog van ami elkerülte a figyelmemet. Azt irtad hogy a Digi koaxon es optikan is szolgáltat... Ezen kivül van még az Invitel. Van masik szolgaltató is? Már csak azert kerdem, mert a Digi felvasarolta az invitelt. Ha nincs mas szolgaltaató a Digi es invitelen kivül akkor ott gubaanc lesz. Az NMH nem engedi, hogy egyedüli szolgaltató legyen valaki. Ez miatt mar kapott a Digi egy finom büntit az ev elején. Az is lehet, hogy ez miatt nem bővít, mert nem tudni mi lesz a Dorogi halozattal. Vagy az invitelt vagy a regi halozatat kell tovabbertekesitenie. (mintha valami ilyesmit olvastam volna) ez persze csak akkor van igy ha nincs 3. szolgaltato.

Karolac 2019.09.13. 23:17:13

@Snagal: Igazából, akkor két válasz:
Az optikai, igen, annyival többet tud. A poszter meg vagy ki tudja, vagy nem tudja kihasználni az eszközétől függően. Én a korábbi 10 Mbt/s helyett 1 Gbt/s-t kötöttem, sajna csak 6-700 Mbt/s-t tudok kihasználni :) mellesleg a korábbi szolgáltató árának kétharmadáért.
A kérdés másik feléhez: biztos hogy van, de kérdéses, hogy ott van-e, s ha igen milyen áron. Nálunk okos csomagban 4600 pénz, a Magenta színekben sziporkázó szolgáltató ötödannyi sávszélesség mellett, hármas kedvezménnyel 2,4x-s árat kérne.
Négy éve vagyok digis, s negatívumot is mondjak, mielőtt elfogultsággal vádolna bárki: bizony (?!) volt 4x éjfélkor, 15-20 perc, 1x 2 óra, 1x 2 nap (kiderült, nálam a bibi) probléma. Ezzel együtt RO cég, ha szépítjük, ha nem, vannak annak jelei :).
Ennek tükrében egyébként miről is beszélünk? Mert probléma Hungarikumisztikániában, különösen szolgáltatói területen sajna megszokott, mert ugye mi vagyunk értük, s nem fordítva...

Brunze 2019.09.15. 10:17:00

@D. Zotya78: Az Invitel felvásárlásból is lehetett volna gubanc de azt ügyesen megoldották:
Nem vették meg az Invitelt 100%-ban hanem hagytak valamennyit belőle az eredeti tulajnak, aki újraszervezte azt Invitech-néven.
Később az Invitech visszavásárolta a Digitől azokat a hálózatokat ahol a Diginek problémája lett volna belőle.(köztük a Dorogi volt invitel hálózatott is)
Igy tehát gyakorlatilag minden maradt a régiben.

movhu 2019.09.16. 13:01:14

@Brunze: Helyette így volt:
Az "klasszikus" Invitel több részre lett szétszedve. Ez az átszervezés még akkor történt, amikor szóba sem került a DIGI. Az oka vélhetően az volt, amely számítás be is jött, hogy kisebb részekre szedve a céget könnyebb eladni akár részletekben is. A céges ügyfeleket, datacentert, stb. viszi tovább az Invitech, ennek a DIGI-től totál független tulajdonosa van. A lakossági ügyfeleket kiszolgáló Invitelt vette meg a DIGI, ugyanattól, aki még most is tulajdonosa az Invitechnek.
A GVH határozat meg pont azért sem született még meg, mert ki kell találni mi is lesz az ilyen területekkel. A korábbi példákból levezethető, hogy el lesz adva, de jelenleg ebben az ügyben semmi nem történt.

movhu 2019.09.16. 13:06:05

Egyébként a poster el van tévedve. Azon az oszlopon fentről lefelé a következő dolgok láthatóak(legalábbis meglátásom szerint:
- DIGI optikai kábel, rajta egy szürke DIGI-s dobozzal
- DIGI koax kábel, rajta egy leágazóval, amiből maga a poster is be van kötve
- Telekom optikai kábel, rajta egy Telekomos lezáróval(ezt gondolja ő DIGI-snek)

Egyébként attól, hogy felül ott a DIGI optikai kábel még lehetséges, hogy onnan 100 méterre véget ér és hiányzik 1 km a következő pontig hogy élesztve legyen a kábel, tehát akár jogos is lehet az indok. Vagy ha végig is ért az optika a központban nem biztos, hogy van rajta már berendezés.
süti beállítások módosítása