Tékozló Homár

És akkor a 90. napon megteremté a pixelhibát

2019.10.03. 10:00 | Homár Rezső | komment

lzowo29zqgt01.jpg

B. laptopjának kijelzője tud időzíteni: a jótállási idő utolsó napján mondta be az unalmast. Ez a 90. napot jelenti, ám szakértőink válaszából az is kiderül, hogy ennél jóval több időnk van hibát jelezni a kereskedő felé. B. viszont már ekkor azt a választ kapta, hogy bukta a jótállást.

Az év számomra nem kezdődött túl jól: a laptopomba teljes kijelzőt kellett cserélni. Az új gyári alkatrészért majdnem 200e HUF-ot kértek és 90 nap "jótállást" adtak mellé. Mivel a laptopra szükségem volt, az összeget kifizettem a javítás után május 29-én. Minden jól működött, egészen a jótállás 90. napjáig, amikor ugyanis a kijelző közepén elkezdett pixelhibás lenni a vadi új és elviekben gyári alkatrész. Sajnos több pixel is halott egymás mellett, így feltűnő is.

A 90. napon képet csináltam róla és jeleztem a javító szerviznek, hogy sajnos ez történt, mit tudnék csinálni (este volt már és természetesen esély nem volt arra, hogy aznap bevigyem a szervizbe). A készült képet, illetve a szerviz előző javítás alkalmával adott hivatkozási számot megadtam. 
Másnap már jelezték e-mailben, hogy már nem érvényes a jótállás, de ha akarom vigyem be kivizsgálni.

Ha beviszem a szervizlapot, a jótállási határidő után 2 nappal fogják felvenni, mert másnap sem volt lehetőségem bevinni a készüléket. 

A termék jótállási idején belül jeleztem a hibát, a szervizbe azonban már nem tudtam bevinni ezen időn belül, ilyen esetben mi az eljárás, javítaniuk kellene, vagy sem?

Tudok esetleg ebben az esetben valamilyen lépést tenni, hogy elősegítsem a garanciális javítást? 

(Mellékesen jegyzem meg, hogy a laptopra mindig vigyázok és mechanikai sérülés sosem érte, tehát ha bevizsgáltatják, ezen hibát nem állapíthatják meg.)

Szakértőink ha más nem működik, a békéltető testületet javasolják az ügyben.

Kedves Olvasó! 

A jogszabály audiovizuális, fotó-optikai és információfeldolgozási berendezésekkel kapcsolatos javítási karbantartási szolgáltatás nyújtása esetén a vállalkozás számára hat hónap időtartamra ír elő jótállási kötelezettséget, ha az eszköz tulajdonosa fogyasztónak minősül és a szolgáltatás díja a forgalmi adót, valamint az anyagköltséget is magában foglaló díja a 20.000,- Ft. összeget meghaladja. 

Ki kell még emelni, hogy ez a jótállási kötelezettség nem érinti a fogyasztónak a törvényben meghatározott egyéb lehetőségét a hibás teljesítéssel kapcsolatban, így szavatossági igénybejelentésére is sor kerülhet a teljesítést követő két éves határidőben fogyasztói szerződések esetében. 

A jótállási igény bejelentésének ebben a határidőben kell igazolható módon megtörténnie, amelynek elmulasztása azonban jogvesztéssel jár, azaz később már nem élhetünk a jótállási igényünkkel. 

A vállalkozás köteles az igénybejelentéssel kapcsolatos álláspontjáról, annak elutasítása esetén az elutasítás indokairól és az ezzel kapcsolatos jogorvoslati lehetőségek igénybevételéről legkésőbb öt munkanapon belül igazolható módon értesíteni a fogyasztót. 

A levél alapján az igénybejelentés még a vállalkozás által megadott és a jogszabályban biztosított határidőn belül történt meg, így ennek alapján az igény elutasítására nem kerülhetett volna sor. 

A jótállási igény elutasítása miatt a békéltető testület ingyenes eljárását tudod igénybe venni vagy végső soron polgári peres eljárást tudsz indítani a vállalkozással szemben. 

Felhasznált jogszabályok: 

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

- 249/2004. (VIII. 27.) Korm. rendelet az egyes javító-karbantartó szolgáltatásokra vonatkozó kötelező jótállásról

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lalikám 2019.10.03. 10:22:50

Maszek vagy gyári szervizről van szó? Gondolom maszek, ezért nem részletezi.

CsakLajosAz 2019.10.03. 10:30:00

Hát... Ez a méreg, nem a cián... Bocs, de ez a Te bajod, nem a szervizé... Hiba akkor van, ha beadod, produkálja, és átveszik...

Itt, most... Nem a szerviz baja. De itt azért summantást érez a radar, mert egyre több pixelhiba, stb. Aznap este, pont a 90. Napon lett egy pixelhiba? Vagy mint az eső? Teleszemetelődött a kijelző? Vagy hogy?

Tudom, aljas, gonosz, embertelen feltételezés, és csak annyit írj, hogy "nem".…. De nem az tőrtént, hogy lett egy hiba.. még egy... Jajj.. van még gari kell a gép. Majd jövő héten... Aztán lett még.. meg még.. aztán a 90. Nap este matekoztál, mikor lesz az utolsó nap... Hopp. Ma. ..sza meg... Akkor bepróbálkozom. Nem jött be.. ...sza meg.. akkor hiszti... Nem jött be... ...sza meg... Akkor fenyegetés... ...sza meg.. nem jött be... Homár.. ...sza meg... Nem jön be.. akkor ij.... Ja nem... 5letek?

CsakLajosAz 2019.10.03. 10:31:14

@Lalikám: szerintem Állami szerviz lehet.. maszek lassan kimegy a divatból.. NemzetiKijezőcserélde lesz az...

Lalikám 2019.10.03. 10:43:53

@CsakLajosAz: Nemzethy Kijelzőcserélde :))))

Jake Peralta 2019.10.03. 10:51:31

Azért kíváncsiságból érdekelne, hogy milyen laptop amihez 200k egy kijelző.

Amúgy egy 200K-s alkatrészhez nem kéne 1 év jótállás?

Tikakukac 2019.10.03. 10:52:51

Az új gyári alkatrészért majdnem 200e HUF-ot kértek és 90 nap "jótállást" adtak mellé.

Huha. Kedves posztoló írja már meg, hogy melyik ez a hely és milyen géphez kért kijelzőcserét. 200k az elég kemény összeg egy kijelzőért. Ha pedig pixelesedik, akkor nekem sajnos jön az a tippem, hogy nem annyira gyári-gyári az a panel.

havrilla 2019.10.03. 11:09:56

@Tikakukac:
Nekem is ez jutott az eszembe és az is, hogy a 90 nap garancia nem stimmel ilyen értéknél. Szerintem egy ilyen az legalább egyéves.

Tikakukac 2019.10.03. 11:12:52

@havrilla: Ez sem ennyire egyszerű, de a 6 hónap az mindenképpen meg kell legyen. Még akkura is.
A 200k kijelző alapján én MacBookra tippelek vagy olyan notira, amiben valami iszonyatosan brutál 4K-s display van. Esetleg olyan gépre, aminél 1 cikkszám van a teljes zsanér-fedlap-keret-kijelző-antennák kombóra. Ott tényleg vastagon fog a cerka, egyes XPS gépeken ez az ár simán meg is van, sőt. Nettó 120k-ért évekkel ezelőtt is láttam számlázást ilyenre.

Darth Revan 2019.10.03. 11:32:44

@CsakLajosAz:
6 honapja van es nem harom, ahogy a ceg hazudja.

juhaszvik 2019.10.03. 12:30:02

Lényegében tök mindegy, hogy mit állít a "javító szerviz", 6 hónap. Nem egy garanciális ügy volt már itt a TH-n, így tudjuk, hogy még garancialevél nélkül is fennáll a garancia, elég a blokk vagy a számla. Szóval totál mindegy, hogy mit állítanak, miben egyeztek meg vagy mit írtak a garancia papírokra.
Az is kamu, hogy időn túl bevíve sem érvényes. Ráadásul időben jelezte, innentől a szerviznek kell bizonyítania, ha nem ért egyet a meghibásodás időpontjával.

A GVTI ajánlásához hozzátenném, hogy a békéltető testület, de főleg a per előtt már megcsináltatnám máshol a cserét/javítást, és azt hajtatnám be rajtuk.

A poszt tömör és vadászkodástól, burjánzástól, nagyzolástól mentes, viszont a szerviz neve hiányzik, és ez így elég egyoldalú, hogy bizonyos cégek hírnevet kapnak, mások meg nem. Értem, hogy valószínűleg a posztoló nem adta ki az infót, de mondjuk lehetne feltétel a posztoknál.

Kelpo 2019.10.03. 12:39:20

Sajnos ez tipikus magyar sufni szervíz ügyintézés megveszik a szart aliról kb 60-70 ezerért és eladják 200ért gari nyílván nincs mert problémás és leszarják, mondanak 90 napot, de nem vagyok benne biztos hogy ha azon belül is történne valami akkor is cserélnék vagy visszafizetnék, imádkoznak hogy kihúzza 90 napig utána meg örülnek mert kerestek 140 ezret egy ilyen madáron.
"Magyarország Itt kell lenned hogy elhidd"

Rugovicsvalagba 2019.10.03. 12:48:37

A modern TFT-képernyőknél elég gyakori ez a hiba ahhoz, hogy a javítása ne legyen gazdaságos, ezért a legtöbb gyártó nem vállal pixelhibákra teljeskörű garanciát, hanem az ISO 13406-2 szabvány második osztályának kritériumait követi. A szabvány a pixelhibák három csoportját különbözteti meg:

Type 1: mindig fehér képpont
Type 2: mindig sötét képpont
Type 3 (szubpixelhiba): az RGB-komponensekből csak az egyik hibás
Klaszterhibának nevezi a szabvány, ha egy 5×5-ös pixelrácsban egynél több hiba van. A megengedett hibák számára (amelynél még nem kell garanciálisan cserélni a monitort) a szabvány négy lehetséges osztályt határoz meg:

Pixelhiba-osztályok – a megengedett maximális hibaszám millió pixelenként
Osztály Type 1 Type 2 Type 3 Type 1 / type 2 klaszterhiba Type 3 klaszterhiba
I 0 0 0 0 0
II 2 2 5 0 2
III 5 15 50 0 5
IV 50 150 500 5 50

Antalbaba 2019.10.03. 13:09:59

"Online vásárlás online vitarendezés – unión belüli rendelések esetén is

Mivel sok megkeresést kapok az internetes vásárlásokra vonatkozó jogorvoslatokkal kapcsolatosan, ezért leírom röviden, hogy mit lehet tenni hasonló panaszok esetén. Fontos változás szeptember elsejétől, hogy az online vásárlásokkal kapcsolatos fogyasztói panaszokkal már nem a Budapesti Békéltető testülethez, hanem az Innovációs és Technológiai Minisztérium által üzemeltetett Európai Fogyasztói Központhoz lehet fordulni. Az Európa-szerte működő rendszer előnye, hogy határon átnyúló vásárlások esetében is benyújthatóak panaszok.

A magyar Európai Fogyasztói Központ elérhetősége: odr@itm.gov.hu; 06-1-795-52-33"

Csak úgy, Facebookról importálva;-)

Terézágyú 2019.10.03. 13:26:43

"A 90. napon képet csináltam róla és jeleztem a javító szerviznek, hogy sajnos ez történt, mit tudnék csinálni ...
Másnap már jelezték e-mailben, hogy már nem érvényes a jótállás, de ha akarom vigyem be kivizsgálni. ...
Ha beviszem a szervizlapot, a jótállási határidő után 2 nappal fogják felvenni, mert másnap sem volt lehetőségem bevinni a készüléket."

Nem értem. Bejelenti, hogy hibás, de csak x nap múlva viszi be? És csodálkozik, hogy a bejelentés teljesen hiteltelen, az a lényeg, hogy mikor vitte be...

Jó hogy nem "jelentette be" a vásárlás után rögtön, és akkor a garancia lejárta után is beviheti bármikor - mert szerinte a bejelentés számít...

Rugovicsvalagba 2019.10.03. 13:48:01

@Terézágyú: Szövegértelmezés, pontos olvasás ?
"Nem értem. Bejelenti, hogy hibás, de csak x nap múlva viszi be? És csodálkozik, hogy a bejelentés teljesen hiteltelen, az a lényeg, hogy mikor vitte be..."
"A 90. napon képet csináltam róla és jeleztem a javító szerviznek, hogy sajnos ez történt, mit tudnék csinálni (este volt már és természetesen esély nem volt arra, hogy aznap bevigyem a szervizbe). A készült képet, illetve a szerviz előző javítás alkalmával adott hivatkozási számot megadtam. "

Rugovicsvalagba 2019.10.03. 14:03:42

@Terézágyú: "Nem értem. Bejelenti, hogy hibás, de csak x nap múlva viszi be? És csodálkozik, hogy a bejelentés teljesen hiteltelen, az a lényeg, hogy mikor vitte be..." Te jogszabály alkotó vagy ? :-) Honnan agyalsz ki ilyeneket ? A bejelentés időpontja a mérvadó, nem a bevitel.

Terézágyú 2019.10.03. 14:18:00

Nos, egyrészt írtam, hogy akkor én a vásárlás másnapján bejelentem a hibát, de bevinni majd akkor viszem be, amikor tényleg elromlik. Ha a garancia közben lejár az se baj, hiszen a bejelentés dátuma számít.

Rugovicsvalagba 2019.10.03. 14:19:49

@Terézágyú: Te ilyen ügyes vagy. Ilyen egyszerű. :-)

Rugovicsvalagba 2019.10.03. 14:25:06

"...sokan a kérelmezők közül megelégszenek csak azzal, hogy a hibát szóban jelentik be és – amennyiben annak nem marad nyoma – írásos bizonyíték hiányában kevesebb eséllyel vihetik sikerre ügyüket. Épp ezért érdemes a fogyasztóknak mindig igazolható módon, így például e-mailben, ajánlott postai levél útján bejelenteni a problémát."
Békéltető Testület

Rugovicsvalagba 2019.10.03. 14:27:44

@Terézágyú: Tudod drága, ha bejelented a vásárlás másnapján, akkor kapsz egy választ, hogy juttasd el a szervizbe záros határidőn belül. :-) Nem várnak hónapokig, ahogy te elképzeled. :-)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2019.10.03. 14:46:18

@Antalbaba: " Az Európa-szerte működő rendszer előnye, hogy határon átnyúló vásárlások esetében is benyújthatóak panaszok."

Az Európa-szerte működő rendszer hátránya, hogy a magyar részleg ugyanúgy értéktelen, haszontalan, következésképp felesleges. Semmire se jók, csak szépen kérik azt, akivel már amúgy már haragban vagy, mert geci volt.

Jake Peralta 2019.10.03. 14:56:22

@Terézágyú: Aha.. és milyen hibát jelentesz be mondjuk egy laptopnál?
Egyébként ismerek nem is egy olyan szervizt, ahol az ilyen helyzeteket elég rugalmasan kezelik. ( ha pénteken lejár a garid, és hétfőn/kedden viszed be egy szó nélkül megcsinálják)
De azt sehol nem kajálják meg hogy te bejelented, és majd 11 hónap múlva viszed be.

juhaszvik 2019.10.03. 15:00:14

@Terézágyú: pixel ment a kerekek közé? :)
Teljesen okés, amit a posztoló csinált (volna). 0. nap jelezte a hibát, 1. nap visszaírtak neki, 2. nap elviszi a szervizeshez.
Most panaszolta volna el több bekezdésben, hogy a kis csimotákat kellett a nyékláti fül-orr-gégészhez vinni kivizsgálásra, vagy beázott a nagymama pincéje Dorogon és egész nap szivattyúzni kellett a vizet?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.03. 22:41:43

@juhaszvik1: amúgy is hülyeség a Terézanyu féle kötözködés. Garanciális időt nem a szervíz határoz meg, hanem a törvény.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.03. 22:45:35

@CsakLajosAz: kemény vagy!
Csak azt nézted be, hogy: nem 90 nap, hanem 6 hónap. Hogy hibabejelentés akár sms-ben is történhet.
A szakértő véleményét, a jogszabályokat nem tartod érdekesnek, amikor véleményt alkotsz?
Szóval ezt benézted, kár volt epéthányni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.03. 22:47:47

@Terézágyú:
Nem értem. Bejelenti, hogy hibás, de csak x nap múlva viszi be? És csodálkozik, hogy a bejelentés teljesen hiteltelen, az a lényeg, hogy mikor vitte be.."

Nagyi, ha levelet ad fel, a feladás dátuma számít! Ééés jogos!

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.10.03. 23:25:21

Mi francert nem kell 200 ezerert megjavitani ? Ennyiert kap normalis gepet tobb ev garanciaval.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.03. 23:39:15

Tehát a már cserélt kijelző is hibás??Én két vettem egy akkor 5 éves laptopot a pc arénán 70-ért és azóta is hibátlanul működik..

Orbán 1 GÉNIUSZ 2019.10.03. 23:52:49

@Orbán 1 GÉNIUSZ: Javitás
Mi a francért kell 200 ezerért megjavitani ?

Im just here for the comments 2019.10.04. 06:57:07

Nem kell hozzá brutál drága laptop, hogy 200 legyen a kijelző, ha munkadíjat is felszámolnak. Elég pofátlanok tudnak lenni.
Tessék kardoskodni a pöcsfejekkel és nem ráhagyni.

Terézágyú 2019.10.04. 08:53:30

@Jake Peralta:
"De azt sehol nem kajálják meg hogy te bejelented, és majd 11 hónap múlva viszed be."

Disznóság!!!!!
A törvény szerint a bejelentés ideje számít!!!!!!!!!!! Nehogymár a szervicc hozza a törvényeket!!!

blueby 2019.10.04. 10:49:10

@Terézágyú: Az ember néha / hirtelen felindulásból :)/ mond hülyeséget, meggondolatlan dolgokat. De, hogy aztán még ragaszkodjon is hozzá....!

CsakLajosAz 2019.10.04. 11:16:06

@Igazamvanvagyigazamvan?: Te meg funkcionális analfabéta..

Nincs igazad. Amikor a post toló pampogott a szervíznek, volt egy papírja 90 napról. És nem volt állásfoglalás, homár post.. eredményképp 6 hónap sem...

Egyes. Leülheccccc

Mellesleg a szagértő irományai a valós élettől gyakran olyan messze vannak, mint az átlag pöcs méret az elvárttól...

2019.10.04. 12:31:45

@Veszéjben a lyogállamiság !: de mondjuk lehet, hogy a poszter nem csak redtube nézésre használja. Arra tényleg jó a hétéves lelakott szarod is.

btprg 2019.10.04. 23:15:08

@Orbán 1 GÉNIUSZ:
Nekem is ez volt az első kérdésem, ami felmerült. Hogy képes valaki egy akármilyen használt elektronikai hulladék javítására százezreket elkölteni?? Alapvetően javításpárti vagyok, de a mai direkt javíthatatlanra gyártott "eldobható" elektronikai eszközöknél kidobott pénznek érzem, lehet hogy másnap másik része döglik meg, aztán akkor annyi.

Permetező 2019.10.05. 10:57:03

@btprg: ahogy az autóknál is; nem az alkatrész drága hanem a "csere"

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.05. 22:28:20

@Eugene Horse: Simán tudok rajta filmet nézni, és youtubeot is. Te mire használod nagyokos, mesélj már..A világegyetem alapképletének megfejtésére..?

Mysterious Thinker 2019.10.06. 09:38:18

@Veszéjben a lyogállamiság !: És ,ha mondjuk grafikus? Vagy mondjuk az általatok olyan misztikusnak tartott "programozó"? Ez csak két szakma és már nem jó a 70 ezres "szarod".

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.06. 10:48:55

@Mysterious Thinker: Hú te.. Lehet, hogy az emberek 95%-a nem programozó meg grafikus..? Te például?

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.07. 07:50:40

@CsakLajosAz: nincs igazad. Mert nem számít, hány napról van papírja. Valamint a homár post sem. Egyébként mire reagáltál?
Mert elég szerteágazó beszélgetés ez.
Noha elképzelhető, hogy nincs igazam, azért megvilágíthatnád mi a valóság.
Mert kinyilatkoztatásaid bocs, de így, érvek nélkül skizofrénak.

Igazamvanvagyigazamvan? 2019.10.07. 08:13:06

@CsakLajosAz: "... Ez a méreg, nem a cián... Bocs, de ez a Te bajod, nem a szervizé... Hiba akkor van, ha beadod, produkálja, és átveszik...

Itt, most... Nem a szerviz baja. De itt azért summantást érez a radar, mert egyre több pixelhiba, stb. Aznap este, pont a 90. Napon lett egy pixelhiba? Vagy mint az eső? Teleszemetelődött a kijelző? Vagy hogy?"

Tök mindegy, mikor jelentkezett a hiba, ilyen indokkal nem lehet lerázni a vevőt.
Hiba akkor van, ha beadja, csakhogy a beadás és a jelzés időpontja eltérhet.

"Ptk. szerint a fogyasztó a hiba felfedezése után késedelem nélkül köteles a hibát a gyártóval közölni. A hiba felfedezésétől számított két hónapon belül közölt hibát késedelem nélkül közöltnek kell tekinteni. A közlés késedelméből eredő kárért a fogyasztó felelős.

A gyártót a termékszavatosság az adott termék általa történő forgalomba hozatalától számított két évig terheli. E határidő eltelte jogvesztéssel jár"
fogyasztovedelem.kormany.hu/node/146

Mondja a törvény.
De te okosabb vagy, magyarázd el!
süti beállítások módosítása