Tékozló Homár

Tönkrement a router, de se javítás, se csere, se pénz

2020.01.02. 11:00 | Homár Rezső | 97 komment

euro.jpg

Mindig örülünk, ha kiderül, hogy Homár posztra és szakértői segítségre hivatkozva tudjátok intézni az ügyeket, ahogy Attila is megpróbálta. Ám sajnos hiába, az Euroniocs ügyfélszolgálatot ez nem hatotta meg úgy, mint minket.

Tisztelt Tékozló Homár! Tisztelt Szerkesztők. A tanácsukat szeretném kérni. Volt már itt egy hasonló topik az ügyben, próbáltam is élni vele, de lepattantam az ügyfélszolgálatról. A történet hasonló, kicsi csavarral.

2018 karácsonyán vásároltam egy TPLINK Ac-1200 routert, elég kedvező áron, az Euronics online felületén. 2019 szeptemberében megadta magát. Bevittük a legközelebbi üzletbe garanciális javításra, de ott kiderült, hogy a készülék javíthatatlan, csereutalványt adnának helyette.

Utamba akadt egy korábbi cikkük, ami alatt a törvényi hivatkozást is megtaláltam. Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol tájékoztattak, hogy cserét csak ott tudok igénybe venni, ahol készleten van ilyen készülék. Egyébként a készülék online raktáron van.

Jeleztem, hogy akkor írásban elállnék a vásárlástól.

Erre az ügyintéző azt mondta, nem lehet, mert a szerviz/forgalmazó nem írta rá ezt az opciót a jegyzőkönyvükre. Hiába jeleztem, hogy van ilyen torvény és szerintem az előrébb helyezendő, mint amit a szerviz ráír.

Nem tudom, mitévő legyek, külföldön dolgozom, nem akarok békéltető testület elé menni. Még az is megfordult a fejemben, hogy elfogadom a csereutalványt, veszek rajta egy mikrosütőt és felajánlom egy rászoruló családnak.

Pedig ha nem javítható, akkor cserélni kell, ha pedig azt sem lehet, visszajár a pénzünk.

Kedves Olvasó! 

Ha a vállalkozás a cserét nem tudja teljesíteni, akkor a fogyasztó jogosult áttérni másik szavatossági igényre. Tehát, ha a készülék nem javítható, és nem is cserélhető, akkor felmerül a szerződéstől való elállás lehetősége, amelyet jelen esetben indoklással kell ellátni. A jogszerűen közölt elállás olyan egyoldalú, írásbeli nyilatkozat, amely a megkötött adásvételi szerződést felbontja és az eladó köteles a termék vételárát visszafizetni. Fontos megjegyezni, hogy a csere jogi értelemben, pont ugyanolyan, hibátlan termékre való kicserélést jelenti.

Elállás esetében tehát a fogyasztó a termék vételárának visszafizetésére.

Ha az elállást követően a vételár visszafizetésére irányuló igényt a szolgáltató az ezzel kapcsolatban tett panaszra sem teljesíti, akkor  Békéltető Testület előtti eljárást vagy fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezhetsz. Amennyiben nem sikerül a vállalkozással közvetlenül megegyezni, és nem akarod elfogadni az cserét, akkor az igényt jogi úton tudod kikényszeríteni, amire a fent leírt két fórum alkalmas. 

Ha külföldön vagy, akkor lehetőség van a békéltető testületi eljárásra más személynek meghatalmazást adni, így nem szükséges hazautaznod sem e miatt. Az eljárás elkerülése érdekében persze elfogadhatod a cég egyezségi ajánlatát is a csereutalvány kiadására. 

Felhasznált jogszabályok: 

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jake Peralta 2020.01.02. 11:09:45

Nem értem miért nem jó hogy kap egy új routert?

Drago Brutic1 2020.01.02. 12:19:12

Nem értem a panaszt és a cikk cimét sem. -se javítás, se csere, se pénz- Az derült ki, hogy a készülék nem javitható. Csereutalványt kapott volna, de ő nem fogadta el. És azért ugyanazt a routert. Miért nem fogadta el? Most végül is mit akar, készpénzt?
És mi az, hogy eláll a vásárlástól? Hiszen mér egy éve megvette a terméket. Ha valaki leforditaná, mi a panasz tárgya, megköszönném tisztelettel.

a fekete krindusz 2020.01.02. 12:30:08

" külföldön dolgozom " ennyi. nem akar/tud hazajönni és már a pénzben érdekelt.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2020.01.02. 12:41:04

@a fekete krindusz: akkor vegye át a cserekészüléket és rögvest adja is el, nem? :o

Baszóggymegpityu 2020.01.02. 12:55:51

Egy évvel a vásárlás után elállni a vásárlástól?Really??

havrilla 2020.01.02. 13:37:02

Most tényleg ilyen kiscsoportos ovodási szinten vannak egyesek?

Megvette a routert. Ha nem romlik el, akkor nem megy külföldre?
Ha megvette, mit számit , hogy valamikor majd külföldre megy vagy marad, a fenekén? Mi köze a kereskedőnek ahhoz, hogy mikor és mennyit használja a routert? Most akkor tavasszal vissza kellene vennie az áruháznak a télikabátomat?
Nem értem a problémát sem. Kapna másik routert vagy levásárolhatná és azt csinál vele, amit akar. Álomvilágban él a panaszos?
Amúgy a router kb 10 000-Ft. És lenne a rossz helyet egy jó. Akkor mi a probléma?

Nancsibacsi 2020.01.02. 13:57:42

@Jake Peralta: Mert nem abban a városban van a router, ahová ő el tud érte menni. Érted: veszel egy routert Miskolcon, elromlik, adnak egy csereutalványt, amit beválthatsz Zalaegerszegen.

Zuzer78 2020.01.02. 13:57:49

Sok szabad ideje lehet, ha ezért a hatalmas összegért békéltető elé menne. Amúgy sincs értelme...

havrilla 2020.01.02. 14:49:13

@Nancsibacsi:
Ezt a butaságot honnan vetted? Szerintem minden Euronics áruház beváltaná. Ilyen nincs, hogy Miskolcon kapom az utalványt és csak Zalában lehet beváltani. Neked muszály valami kötözködési vágyból butaságot mondani?
Kap egy utalványt és? Valószínüleg 1 évig érvényes. Vagy hazajön addig vagy hazaküldi és valaki levásárolja. Amúgy meg hogy intézte eddig , ha külföldön van?

CCnick 2020.01.02. 14:50:55

@Nancsibacsi: Miskolcon nincs internet?

"Egyébként a készülék online raktáron van."

igazi hős 2020.01.02. 15:07:54

@havrilla: "Szerintem minden Euronics áruház beváltaná." Mármint ahol éppen van. Ismerve a termékek csereciklusát, simán lehet, hogy a fél országban nincs pont az a modell. Ha online veszed, mert az isten háta mögött kettővel laksz, akkor is simán megfelel, hogy be kell menned egy nagyobb városba, nem biztosan a legközelebbibe?

juhaszvik 2020.01.02. 15:10:19

Én már rendeltem úgy mosógépet az euronicsról, hogy üzletben nem volt, csak raktáron, de az üzletbe kértem, hogy hozzák, és meg is csinálták. Akkor nem értem, hogy a posztolónak miért nem tudják ugyanezt elintézni egy routerrel?

Egyébként ennek a csereutalványnak van más értelme, mint a fenti eset? Mármint ha beviszem a boltba az elromlott készüléket, ami javíthatatlan, és cserét kérek, és van is a boltban, akkor kapásból a terméket nyomják a kezembe, nem? Innentől ez az utalvány arra való, hogy ha nincs a boltban, akkor el lehessen zavarni az ügyfelet egy másikba, hogy intézze maga a csereberét.

"a szerviz/forgalmazó nem írta rá ezt az opciót a jegyzőkönyvükre"
Ez meg így mi? Nem értem. A szerviz mondja meg az euronicsnak, hogy hogyan járjon el?

Darth Revan 2020.01.02. 15:25:33

@Drago Brutic1: az a gond, hogy online nem tudja megrendelni es abban az uzletben nincs keszulek, ami kozel van hozza. Az aruhaz szerint az ugyfel maszkaljon aruhazropl aruhazra, hogy talaljon egy olyat, ahol van keszleten.

Emiatt akar elallni a vasarlastol.

Joggal...

Permetező 2020.01.02. 15:34:56

Valaki adjon már ennek a zembernek egy ráótert!!4

havrilla 2020.01.02. 18:03:29

@igazi hős:
Jaj Istenem. Utazni kell. Jajj, vége a világnak. Auronics tudtommal minden megyeszékhelyen van. Azért nem lehet minden egy kis faluban. Talán még Metro is kellene vagy villamos, repülőtér. Hol élsz? Nem a Földön az biztos.
Bezzeg, ha piáért kell menni, akkor nincs távolság.
Tényleg ennyire lusta, ostoba lehetvalaki, hogy ilyen kifogásai vannak?
És , ha nincs az a modell, akkor mi van? Tragédia, ha másikat vesz? Ne viccelj. Az ilyen kütyük fél éven belül eltünnek és jönnek az újabbak.
Te is csak kötözködni szeretsz, mert semmi nem jó. Örül a lelked, ha valami rosszat tudsz (de nem is tudsz ) mondani a világról, Magyarországról.

havrilla 2020.01.02. 18:06:28

@Darth Revan:
Ezt csak te találtad ki. Semmi ilyen nem létezik. Állítsd le magad.
Én is jártam így, hogy nem tudtak a hibás készülék helyett ugyanazt adni, de néhány nap alatt meghozatták. Elvégre rendelés és szállítás kérdsée.
Te mindenáron a hülyeséget akarod bebizonyítani. Ne megy.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.01.02. 18:21:04

@havrilla: az ostoba te vagy. A vásárlás helyén ha nem tud adni cserekészüléket, akkor pénzt KELL adnia. Ennyi. Ha te olyan gyökér vagy, hogy utaztathatnak keresztül-kasul az országban, lelked rajta, de másra ne kényszerítsd a hülyeségedet, pláne, hogy nem így szól a tv..

CCnick 2020.01.02. 19:13:35

@Darth Revan: "az a gond, hogy online nem tudja megrendelni" miért nem tudja? kikötötték az internetét?

CCnick 2020.01.02. 19:16:01

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "A vásárlás helyén ha nem tud adni cserekészüléket, akkor pénzt KELL adnia."

poszt:

"2018 karácsonyán vásároltam egy TPLINK Ac-1200 routert, elég kedvező áron, az Euronics online felületén."

a vásárás helye az internet.

sóhegy049 2020.01.02. 19:22:04

Beváltja a "csereutalványt" és kéri csomagpontra, valakivel...
Ja, az pénzbe kerül???
De békéltetővel meg baszakodna?
Életszerű... )))LOL(((

havrilla 2020.01.02. 19:49:36

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Miért utaztatnak keresztül az országon. Ezt csak bebeszéled magadnak, és elvárod , hogy az ostobaságodat más is elhiggye.

havrilla 2020.01.02. 19:51:33

@CCnick:
Igen ezt én sem értem. A panaszos szerint van olyan készülék a webáruházban. Akkor mi a probléma.
Ja, hogy megunta és vissza szeretné csinálni a vásárlást és mindenáron a pénzét akarja. Ügyes.

havrilla 2020.01.02. 19:54:44

Az is érdekes, hogy a panaszos tudna csereurtalványért mikrot venni, de routert nem?
Amúgy eléggé egyforma tudásúak az azonos árú routerek, miért nem jó adott esetben egy másik kínai cucc?

havrilla 2020.01.02. 19:56:22

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
A vásárlás helye a "drót". Akkor hogy is van ez szerinted? Az elved szerint végig kellene mennie a hálózaton a vásárlónak?

a fekete krindusz 2020.01.02. 20:59:48

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: már nem először veszem észre, hogy el sem olvasod a posztot és aztán kurva magasról mondod a semmit.

poszter online vette a routert, leadta a legközelebbi boltban javításra. Ugyanez a legközelebbi bolt nem tudja cserélni, mert nekik éppen nincs, tehát a poszter megállapította, hogy az Euronincs nem végezte el a javítást és nem vállalja a cserét.

Poszter visszaél azzal, hogy bármelyik boltban lehet intézni a reklamációkat és kifordította úgy, ahogy az érdeke kívánja. Az, hogy bármelyik boltban le lehet adni, az nem jelenti azt, hogy bármelyik bolt készlethiánya szerződésszegés lenne.

Egyébként az euronicsnél megszokott eljárás vajos miért maradt ki a levélből ? Jelzed az online csapatnak, hogy kaptál kupónt. Iktatják, te meg leadod a legközelebbi euronicsben, vagy postán elküldöd nekik. Még három munkanap és van új rútered, ami, ha már nem kell, akkor felajánlhatod egy rászoruló családnak.

CCnick 2020.01.02. 22:02:06

@havrilla: már nincs rá szüksége, így jobban örülne a pénznek, kb ennyi a történet lényege

Bombaló 2020.01.02. 22:33:33

Véleményem szerint egy router elég nehezen romlik el, hiszen nincs benne mozgó alkatrész. Kb. megvesz, elhelyez és a költözésig hozzá sem nyúl az ember. Tehát elromlani max. költözéskor vagy áttelepítéskor történő fizikai behatás végett tud. Mondjuk leesik 2 méter magasról valami puhább dologra, amitől külsérelmi nyom nem lesz, de az elektronika meghal benne valahol.
A többi problémát nem értem. Vásárolja le az utalványt és enjoy.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.01.02. 23:25:33

@CCnick: "a vásárás helye az internet"
@havrilla: "A vásárlás helye a "drót". Akkor hogy is van ez szerinted? Az elved szerint végig kellene mennie a hálózaton a vásárlónak?"
@a fekete krindusz: "már nem először veszem észre, hogy el sem olvasod a posztot és aztán kurva magasról mondod a semmit."
"poszter online vette a routert, leadta a legközelebbi boltban javításra. Ugyanez a legközelebbi bolt nem tudja cserélni, mert nekik éppen nincs"

Ebben teljesen igazatok van és látszólag én vagyok az ostoba gyökér. Csak. Annyi van csupán, hogy az meg el van felejtve, hogy a Vöröskő Kft. egy lánc, melynek bármely áruházában intézheti a fogyasztó a garanciális problémáját. A fogyasztó nem csicskáztatható vég nélkül, ő egy működő eszközt vett és kellemetlenséggel jár, hogy nem működik. Az még belefér, hogy lebeszélik az áruházzal, hogy a cég átszállíttatja az egyik bóttyábó a másik bóttyába (ahol az ügyintézés folyik) a portékát, ha neki kényelmesebb ugyanazt adni cserébe. De az nem fér bele, hogy az ügyfelet küldözgeti.
Na, akkor ostoba suttyó vagyok-e, vagy elfogadjuk, hogy az a bírói gyakorlat, hogy a kötelezett teljesítése érdekében nem a jogosultnak kell feje tetejére állni?

CCnick 2020.01.03. 00:06:27

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: ostoba suttyó vagy, és ezt elfogadjuk

ez a komentmotor valami fergeteges

puncipöcögtető 2020.01.03. 03:12:41

@Bombaló: amiben nem mozog semmi, az nem jelenti azt, hogy csak nehezen romolhat el. Kizarolag elektronikus cuccok erzekenyek a tapfesz ingadozasra, sztatikus elektromossagra, kozmikus sugarzasra es meg ki tudja mi mindenre.

havrilla 2020.01.03. 04:35:31

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Te nem érted.
Amikor én jártam így, akkor simán átszállították. csak a panaszos nem tudott várni egy hetet, hanem azonnal kellett volna, mert ugyanolyan, mint te. Mindenáron panaszkodni akar, semmi sem jó neki, mert az a célja, hogy elmondhassa "ebben az országban minden szar" .

upho 2020.01.03. 06:34:01

@havrilla: közel sem biztos, hogy átszállítják. Én 50.000 Ft-ért vettem tőlük valamit, ami csak a mosonmagyaróvári üzletükben volt készleten, és győriként el kellett menni érte.

Nancsibacsi 2020.01.03. 07:30:47

@CCnick: "Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol tájékoztattak, hogy cserét csak ott tudok igénybe venni, ahol készleten van ilyen készülék."
"Online" melyik megyében van, mi az irányítószáma?
Szerintem az az alapvető probléma, hogy ha én megveszek valamit, visszaviszem, akkor:
A. Ideadnak helyette egy másik ugyanolyat, a fizikai valójában.
B. Visszaadják a pénzt.
Nem elfogadható olyan opció, hogy adunk egy papírfecnit, amit ha majd lesz, valahol, akkor ott tényleg, istenbizony kapni fogsz helyette egyet - de azzal hogy ezt a papírfecnit elfogadod, lemondtál a garanciális jogaidról, vagyis az A/B lehetőségről. Miért fogadnám ezt el, ha egyszer ez egy szemmel láthatóan kényelmetlenebb, szarabb opció mint az A/B?

Nancsibacsi 2020.01.03. 07:32:39

@havrilla: "Ilyen nincs, hogy Miskolcon kapom az utalványt és csak Zalában lehet beváltani."
vs
"Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol tájékoztattak, hogy cserét csak ott tudok igénybe venni, ahol készleten van ilyen készülék."
Mi lenne ha elolvasnád a posztot, mielőtt hőbörögni kezdesz? Szerinted Miskolcon miért adnak utalványt, és miért nem a terméket? Nem lehet hogy azért, mert nekik nincs?

FDToth 2020.01.03. 07:44:28

Eleg zavaros az ugy, de nem azert: az euronicsnak mibol allna 1 perc alatt lerendezni az ugyet a termek aranak visszafizetesevel?
A masik h nagyom sok a hasonlo panasz ellenuk. Foglalkozik egyaltalan ezzel vki, vmi nemzeti hatosag?

2020.01.03. 07:55:44

Egyre ritkábban tudok együtt érezni a panaszosokkal itt. Ez a figura egy szaros tíz rongyos routeren vergődik, ami szűk egy év után behalt, és még meg is kapná az árát utalványban, de nem jó. Bazmeg, mit dolgozol külföldön, hogy szaros 30 eurón ennyit kell vergődni?Vegyél valami szart az utalványon, meg vegyél egy új routert, ezeket a szemeteket úgyis egy-két év működésre gyártják, benyaltad, kapsz helyette utalványt, nem károsítottak meg. De csak menj, harcolj külföldről a fostos tízezredért te londoni cseléd :)))))))

havrilla 2020.01.03. 09:05:22

@Nancsibacsi:
És??
belehalt volna, ha hasonló árú, hasonló paraméterű, de más routert vett volna ott helyben az utalvánnyal?
Ugyanazt kapta volna más névvel. Egy ilyen eszköz elektronikáját 2-3 gyártó csinálja Ázsiában és szállítja sok-sok cégnek, akik csak dobozba rakják és ráfestik a saját cégnevet.
Szarakodni ezért? Semmi értelme ragaszkodni az eredetihez.
A panaszos rájött, hogy mégsem kell a szerkentyű és szeretné visszacsinálni. Ha igazán szüksége van a routerre, akkor ott helyben, az üzletben elintézi azzal, hogy egy ugyanolyan ( legfeljebb nem olyan színű és logojú ) készülékre cserélteti. Biztos , hogy volt ott féltucat, ami jó lett volna árban is műszakilag is. De ő nem, mert életelme a panaszkodás és szeretné kinyalatni a seggét lehetőleg fáradozás nélkül.
Valamiben tévedsz, mert nem én hőbörgök, hanem a hozzád hasonlók. Én szeretem elintézni a problémákat akkor is , ha kicsit gondolkozni és fáradozni kell a megoldásért.

Jake Peralta 2020.01.03. 09:20:25

@Bombaló: Látom szakértőúrral van dolgunk.
Akkor a Te logikád szerint veszek egy tévét, és az addig nem fog elromlani, amíg odébb nem rakom. A hűtőgépen is max az ajtó romolhat el. (mert ugye más mozgó alkatrész nincs benne)

Akkor az én mosógépemben sem az elektronika ment tönkre (pedig nem ejtettem el becsszó).

Jó lenne a baromságokat nem terjeszteni, mert a végén valaki komolyan veszi.

marosy 2020.01.03. 09:34:42

Mennyi buta és rosszindulatú ember szólt hozzá...

CCnick 2020.01.03. 09:39:54

@upho: "közel sem biztos, hogy átszállítják" online megrendeli (ahogy eredetileg is tette) és abba a boltba kéri az átvételt ahova leadta javítani.

persze így nem kapja vissza a pénzét pedig neki láthatóan az kell, nem a router

CCnick 2020.01.03. 09:42:09

@Nancsibacsi: Ha direkt nem akarsz egy problémára megoldást találni akkor nyilvánvalóan minden műödő megoldást el fogsz utasitani valamilyen mondvacsinált indokkal, hiszen nem az a célod, hogy a problémád megoldódjon. Ennyi itt a történet.

CCnick 2020.01.03. 09:45:08

@Bombaló: jaja amiben nincs mozgó alkatrész az soha nem romlik el. Nem is romlanak el soha a tv-k, telefonok, számítógépek, meg úgy általában az összes elektromos készülék örökéletű ha nem romlik el bennük a villanymotor.

upho 2020.01.03. 10:12:30

@Eugene Horse: én is 10.000Ft-ért vettem routert, 3 év garanciával, és nem örülnék, ha egy év után a kukába kéne dobnom. Örülök, ha neked ez aprópénz, akkor talán át is utalhatod nekem, vagy a poszternek, ha már más zsebében turkálsz.

ekat 2020.01.03. 10:30:58

@Eugene Horse: Máskor meg olyan hozzászólások vannak itt tömkelegével, hogy 'az ilyen semmittevő birkák miatt engedheti meg a cég ezt magának".....:D

KaTe 2020.01.03. 10:56:53

Euronics GYIK:

"Csereigazolást kaptam, mit kell tennem?
Amennyiben a nálunk vásárolt, és meghibásodott készüléked szervizeltetése végén csereigazolást kapsz, akkor azt beválthatod üzleteink bármelyikében. A csereigazolás beváltásának határideje a csereigazoláson megtalálható, amennyiben nincs konkrét dátumhoz kötve, akkor a kézhezvételtől számított egy hónapig érvényesíthető."

A kulcsszó: "Bármelyikében"

Ha az Euronics nem biztosítja a beváltást bármelyik üzletben, akkor tökéletesen jogos a vásárlástól való elállás.

KaTe 2020.01.03. 10:58:54

- Tehát az euronics szembeköpte a saját üzletszabályzatát.

kismokus41 2020.01.03. 11:04:53

A mediamarktban simán visszaadták a pénzt, ugyanez volt az eset.

a fekete krindusz 2020.01.03. 11:13:31

@KaTe: A GYIK az az üzletszabályzat ?

KaTe 2020.01.03. 11:16:25

@a fekete krindusz: Az üzletszabályzat részének tekinthető, főleg, ha a weboldalukon kiemelt helyen szerepel. De ezt már egy auchanos posztnál megbeszéltük, amikor nem vitték fel az emeletre a szajrét. De kerest csak a rést a pajzson, mert ezen bizony nem találsz.

KaTe 2020.01.03. 11:17:54

@a fekete krindusz: Hozzáteszem, ha az üzletszabályzatukban erről nem szerepel konkrét utalás, akkor marad a GYIK, mint irányadó, ha pedig az üzletszabályzatuk ettől eltér, akkor az a vásárló megtévesztése. Mehet a bünti.

KaTe 2020.01.03. 11:23:05

@a fekete krindusz: Idézet az ASZF-ből:

"Ön a jótállás alapján kijavítást vagy kicserélést kérhet, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy - végső esetben - a szerződéstől is elállhat.

Választott jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot."

2020.01.03. 11:32:24

@upho: neki se kell a kukába dobnia, kapna újat, csak őfillérbaszóságának az ára kéne 10 hónap után vissza. Nyilván kiköltözött, és már nem kell a router, úgyhogy behúzná a lóvét, merthogy terméket/utalványt kapna helyette. De neki a pénz kell, ezen gondolkozz el.

ednet2023 2020.01.03. 12:01:32

@Eugene Horse: Az érvelésed a logikai paradoxonok iskolapéldája. :)
A kommentek többsége általánosan megfogalmazott elvekre, törvényekre próbál hivatkozik. (pl. megveszel VALAMIT VALAMELYIK boltban, az elromlik, mi a teendő, milyen törvényes lehetőségeid vannak?)
Ezzel szemben te direkt feltételezésekkel érvelsz, aminek semmi köze a probléma általános vizsgálatához (10 Eft-ért minek vacakol, biztos csak a pénz kellene neki, stb.)
A véleményed változna, ha a "megvásárolt tárgy" 200.000 Ft értékű lenne? Vagy több? Mekkora az az összeg, amikor már megváltozik az álláspontod?
Szóval tipikus troll-szemszögből állsz hozzá a kérdéshez.
Nem baj ez, csak tudomásul kell venni. :)

upho 2020.01.03. 12:18:03

@Eugene Horse: elgondolkodnod neked kell. Olvasd vissza a kommentedet amire reagáltam: szaros, vergődik, benyaltad, londoni cseléd? A poszt is sántít, de ez micsoda válasz már ember?

Phil Necro 2020.01.03. 12:34:41

csereutalvannyal nem lehet online fizetni , vagy mi a baj ?

Phil Necro 2020.01.03. 12:36:28

@FDToth: minden nagy ceg ellen sok a panasz, szimpla matek, elkerulhetetlen. szerintem az euronics nem log ki a sorbol.

CCnick 2020.01.03. 13:21:39

@ednet2023: "megveszel VALAMIT VALAMELYIK boltban" az online rendelés a melyik "valamelyik bolt"-nak felel meg?

CCnick 2020.01.03. 13:24:02

@ednet2023: "biztos csak a pénz kellene neki" ez elég nyilvánvaló, különben simán megrendelné online, bolti átvétellel és a csereutalvánnyal kifizetné átvételkor.

Phil Necro 2020.01.03. 14:24:59

@CCnick:
Ezt siman kivedheti a juroniksz azzal,hogy csereutalvany helyett az adott termeket kuldi ki futarral,nem ?

2020.01.03. 15:01:21

@ednet2023: az ugye megvan, hogy ez egy blog, ezek meg kommentek, és ez az egész nem egy hatósági vizsgálat, hanem vélemények sora? Nekem baszki ez a véleményem :) Az, hogy olcsójános emberünk annak ellenére hisztizik, hogy megkapná fostos utalványban a termék teljes árát, ergo lehetne egy routere (ezek mind tökugyanolyanok, mindegy milyen felirat van rajtuk), de nem, neki a pénz kéne, ami nyilván azt jelenti, hogy fillérbaszó, és rinyál a tíz rongyáért, azt bezzeg nem nem felejtette el hozzátenni, hogy kűűűfffőődön dolgozik, ebből deriváltam, hogy ha az a rongyos tízezer ennyire kell neki, akkor nyilván Londonban mosogat, szerintem gecc logikus, ha már a logikát szereted :)))) Vásárlástól elállás tíz hónap után, japersze, az egyébként tényleg görény bolt adna neki levásárolható kupont, de őfelsége elállni akar. Na ezek miatt írtam, talán neked is kivilágosodik most :)))))

2020.01.03. 15:03:03

@upho: ja, nem tudtam, hogy az angolkisasszonyok teadélutánján vagyunk :) Biztos való neked a zinternet? Itt ám csúnyán is beszélnek :o

Phil Necro 2020.01.03. 15:35:12

@Eugene Horse:
"zek mind tökugyanolyanok, mindegy milyen felirat van rajtuk), "
Ebben mondjuk total igazad van.
router es router egykutya.
mindegy,hogy az ethernet portok 100 megasak,vagy gigabitesek,ahogy az is,hogy a wfi 802.11b,vagy eppen ac.
Ha esetleg van elfekvoben cisco isr 4451-x routered , szivesen elcserelnem veled a MERCUSYS MW300UH-ra, mert en mar unom,de amugy egyforma a ketto.

ednet2023 2020.01.03. 16:03:22

@Eugene Horse: Valószínűleg nem érted a logikai paradoxon fogalmát. :) Nem baj.
Röviden: a leírt érvekre egy teljesen más értelmezés alapján próbálsz ellenérvelni.
Azt észrevetted, hogy így soha nem lesz párbeszéd, csak egymás melletti elbeszélés? (Ez az a bizonyos "troll-effektus".)
Véleményed természetesen lehet, de azt ne próbáld egy más értelmezési megközelítésben megfogalmazott vélemény cáfolatának beállítani.
Értelmes vitapartner megérti a másik érvrendszerét és abban a logikai környezetben mond ellenvéleményt. (Neked ezt nem érdemes megpróbálni.)
Trollnak még jó leszel. :)

havrilla 2020.01.03. 16:41:28

@Phil Necro:
Minden normális ember az adott időben forgalomban lévő routerre gondol. Csak te vagy olyan ostoba, hogy a kőkortól veszed a router fogalmát.
Te is a mindenáron "szar minden ebben az országban" híve vagy? Szar lehet neked.

2020.01.03. 17:12:11

@ednet2023: hahaha, ettől nem tűnsz ám okosabbnak :) Eleve én a posztra reagáltam, te álltál belém, aztán belém akarsz magyarázni logikai paradoxont, holott én nem érveltem neked eredetileg semmivel, én a posztra reagáltam, te meg a kommentemre, ergo én on voltam, te meg off, és tudod az utóbbi ki a faszra jellemző? A trollokra bazmeg :))))))) Körbeértél, kinyalhatod :)))))))))

2020.01.03. 17:13:51

@Phil Necro: nem mindenki telibevert informatikus, sőt, aki a juronicsban vesz tízrongyos rútert, annak hidd el cseszdmeg, a világ bármely tízrongyos routerje megfelelő :) De legalább tudjuk, hogy kurvafelkészült infós vagy :)

Phil Necro 2020.01.03. 17:23:24

@Eugene Horse:
Ajjaj,erre nem szamitottam,megadom magam.
Erre nem is gondoltam,valoban oriasi hibat kovetett el azzal,hogy az arukereson jeleneleg az otodik helyen allo routert a euronicsban vette meg,es nem romaniabol rendelte szlovak afaval, es bangladesi szervizzel.
Pedig ugy akar 100 forintot is megsprolhatott volna.
Mindig erdemes felkelni,minden nap tanul valamit az ember.

ednet2023 2020.01.03. 19:22:21

@Eugene Horse: Eljutottunk a probléma részletezéséhez. :)
1. Az ügy: termék vásárlása, termék elromlik, kicserélik vagy pénzt visszafizet a bolt.
2. Az ügyhöz kapcsolódó kommentek: mi lett volna a helyes folyamat, az ügyet jól kezelte-e a bolt, igaza van-e a posztolónak, általában mi erre az ügymenet, jogszabály, stb.
3. A te érveid: 10 eFt-os terméknél nincs értelme a garanciát érvényesíteni, fillérbaszó a posztoló, bármilyen router megfelelő lenne neki, csak a pénzért csinálja, stb.

Ha észreveszed, akkor neked nem az ügyről van véleményed, hanem a posztolóról.
A te érvelésedben nem világos, hogy
- pontosan mekkora értéknél lenne okosság az érvényes garanciát kihasználni. (Csak azt tudjuk, hogy szerinted 10 eFt-nál egyenesen hülyeség.)
- pontosan hol kezdődik a "fillérbaszóság"? (Azt tudjuk, hogy szerinted aki egy 10 eFt-os termékért "ügyintéz" az már az.)
- miért gondolod, hogy különböző router-típusok tetszőlegesen helyettesíthetik egymást?
- miért feltételezed, hogy 10 hónap után csak a pénzét akarja visszakapni a posztoló, ha egyébként beadta garanciális javításra a terméket?

Ami csinálsz az trollkodás. Ez önmagában nem baj, de a tagadása nevetségessé tesz.

Nyafika 2020.01.03. 19:58:59

Ezt az átkozott nyüglödést kb.10000-re. Én is annyiért vettem tp-link tuti. Aztán költöztem és nem kell mert az új helyen a szolgáltató modemje wi-fis. Én is basszam el és szivassam magam halálra a hülye bolti eljárásokkal. Hát nem. Elkap a gépszij és felhasználom mint hatótáv növelőt, mert a szolgáltató modemje nem fedi le az egész családi házat rendesen. Következtetés: lehet a problémát másként is kezelni.

Phil Necro 2020.01.03. 20:33:55

@Nyafika:
A Tizezres kategoria inkabb lakasba valo, lehet rajta 5 antenna is.

Csaladi haz eseten erdemes teljesen mas megkozelitest valasztani, es valami olyan eszkozt keresni, amihez minosegi access pointok jarnak,illetve rendes bekabelezni utpvel a hazat.

Magat a routingot es a switchinget teljesen jol tudjak az olcso,illetve szolgaltatoi cuccok is,de normalis vezetek nelkuli internetet csaladi hazban egyetlen eszkozzel szinte keptelenseg biztositani.
Merettol fuggoen 2-5 access point mar altalaban elfogadhato minoseget biztosit meg a szomszedban is.
Nyilvan a kabelezes, a PoE switch, meg az acces pointok miatt ez mar nem igazan jon ki otszamjegyu osszegbol,de aki csaladi hazban lakik, az mar megszokta, hogyha ott valamit normalisan megcsinalsz,az sokszor nemhogy ot karakterbe,de a hatba se fer bele.

Balfredo Alfredo 2020.01.03. 20:44:16

@ednet2023: Egyetértek!
A fogyasztóvédelemre vonatkozó jogszabályokban foglalt elveket a homár szakértője a poszt után összefoglalta. Ezek teljesen egyértelműek.
1) A 10 000 Ft feletti értékű műszaki cikkekre 12 hónap jótállás vonatkozik. Másszóval, ha az illető cikk 12 hónapon belül meghibásodik, akkor fel kell tételezni, hogy már az eladáskor is hibás volt.
2) A jótállást a kereskedőnél kell érvényesíteni. A konkrét esetben tehát jogosan ment a panaszos 10 hónap után vissza a hibás routerrel.
3) A jogszabály szerint a kereskedő első körben javítást vagy cserét ajánlhat fel. A konkrét esetben a kereskedő maga mondta, hogy javíthatatlan a router.
4) A csere azt jelentené, hogy egy másik, pontosan ugyanolyan típusú és gyártmányú műszaki cikket kap a vásárló a hibás helyett. Az Euronics másik ugyanilyen router valamiért nem akar adni. Az, hogy az Euronics hálózat melyik üzletében van vagy nincs készleten az adott típusú router, a kereskedő magánügye. Ha nem tudja belső logisztika útján egy másik üzletéből a posztoló által meglátogatott másik üzletbe eljuttatni a csere routert, az a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem tud cserélni.
5) Ha a kereskedő sem javítani, sem cserélni nem tud, akkor a vásárló elállhat. Ezesetben vissza kell állítani a vásárlás előtti állapotot: a vásárló visszaadja a hibás cikket, a kereskedő visszadja a korábban befizetett vételárat. Készpénzben és nem csereutalvány formájában (elvégre a vételárat akárhol el lehet költeni, de a csereutalványt csak az adott áruházláncnál tudod használni, tehát nagyon nem ugyanaz a kettő).

A posztoló tehát jogosan követeli vissza a pénzét. Innen kezdve minden más csak magyarázkodás meg kifogáskeresés a kereskedő meg a fórumozók részéről.
Valóban igaz, hogy a router ára nem egy nagy összeg, de ettől az még visszajár. Az is igaz, hogy többfajta gyártónak többfajta, otthoni használatra szánt routere van forgalomban és e routerek többé-kevésbé ugyanazt tudják, de ettől még a pénz visszajár. Az, hogy a router ára helyett a kereskedő egy csereutalványt ad, akkor megoldás, ha a vásárló is elfogadja. Jogszabály szerint a vételár jár vissza.

@Nyafika: Igazad is van meg nem is. Az OK, hogy ha nem akarsz bosszankodni a "hülye bolti eljárásokkal", akkor kreatív módon találsz valami megoldást, mint például a hatótávnövelést. Ettől függetlenül a konkrét esetben a kereskedő nem jogszabálykövető módon járt el. (Az meg egy szomorú kortünet, hogy összeségében akkor jársz jól, ha meg sem próbálod érvényesíteni a fogyasztói jogaidat.)

KaTe 2020.01.03. 20:54:31

@Eugene Horse:
- A meghibásodott router és a posztoló kiköltözése között milyen párhuzamot vélsz felfedezni? Tényleg úgy gondolod, hogy a posztoló direkt a kiköltözés utánra időzítette a router tönkremenetelét, hogy így 10E forintot bevételezhessen az euronicstól? Én se ragaszkodnék ahhoz a routerhez, ha a bolt ennyire rugalmatlan, ráadásul ellentmond a saját szabályzatának...

Mellesleg, a TPLINK Ac-1200 -at senkinek se ajánlom...

Phil Necro 2020.01.03. 22:41:37

@KaTe:

Igazabol az a legjobb,ha semmilyen routert nem ajanlasz senkinek, az ac-1200 nem egy tp link router tipusa,hanem aktualis otthoni wifi technologia elnevezese.
10-20 kulonbozo (foleg Archer szerias) tp link router lehet kapni,aminek az elnevezeseben szerepel az AC-1200 kifejezes, itt megtalalod,mit jelent pontosan : en.wikipedia.org/wiki/IEEE_802.11ac

Az arkategoria tesztjein pedig rendre valamelyik Tp Link Archer vegez az ellen,de minimum a dobogon.
Nyilvan csodakra ez sem kepes,de ennyiert nem nagyon talalsz jobbat.

Nyafika 2020.01.04. 08:06:37

Bocsi mindenkitől ha valaki úgy értette hogy a fogyasztói jogokat nem kell érvényesíteni mert nem ez volt a mondanom lényege. Kifejtve: a posztoló routere meghalt, garancás csere nincs utalványt kap, posztoló külföldön dolgozik, namost szerintem 2 megoldás van:
1: harcol a boltal mert neki kp. kell, tiszta sor
2: a bolt kp. nem ad csak csere utalványt, megoldás: biztos hogy él valakije itthon úgyhogy szólni kéne neki hogy itt a csere utalvány, vegyél rajta valamit az árát utald át nekem.
Mind a kettő kimeríti a fogyasztói jogok kihasználását. Az első megoldás nyügösebb a második megkíván némi rugalmasságot

Nyafika 2020.01.04. 08:12:50

@Phil Necro: nézd igazad van de én abból szoktam megoldani a problémáikat amit kézügyben van és akkor veszek cuccot ha más megoldás nincs. Egyébként van idehaza egy ap. is a router mellett. Egyébként van mindenhol wifi hálózat csak hol jobb a kapcsolat hol szarabb. Ezért írtam hogy itt van kihasználatlanul a tp-link router csak az kell hogy elkapjon a gépszij.......

peter3374 2020.01.04. 10:11:54

@Balfredo Alfredo: hulyeseg az egesz ervelesed, vett online egy routert, elromlott, javitani nem tudjak, kapott egy utalvanyt amiert szinten online vehet egy tokugyanolyan routert, de neki az valami miatt nem jo, mindenkeppen penzt akar. Mi ezzel az eljarassal a problema, elromlott, kap egy ujat....

peter3374 2020.01.04. 10:14:24

@Phil Necro: ezt az okoskat..... 10.000Ft-os routerrol van szo, nem tobb ezer dollarosrol, 10.000Ft-os routerek kozott talalsz egy csomo mas tipust ami tokugyanazt tudja....

Balfredo Alfredo 2020.01.04. 18:16:30

@peter3374: Húha, mégegyszer átolvasva az eredeti posztot, lehet, hogy igazad van és hülyeségeket írtam. De lehet, hogy nem.

A posztban leírtak egy része - számomra - nem egyértelmű, így nem deríthető ki, a posztolónak vagy az üzletnek van igaza.
A posztoló "csereutalvány"-ról ír. Elsőre azt gondolhatjuk, hogy ez egy afféle igazolás, aminek felmutatásával a posztoló hibás routerét egy másik példányra cserélik. Ennek ellentmondani látszik egy későbbi mondata, ami szerint a csereutalványért inkább mikrosütőt vesz. Ebből úgy tűnik, hogy nem is csereutalványt kapott, hanem vásárlási utalványt, vagyis kupont.
A másik érdekesség, hogy a posztoló az ügyfélszolgálatra hivatkozva állítja: csak ott tud cserélni, ahol készleten van ilyen router. Állítja továbbá, hogy az adott típus online raktáron van. Ez így együtt két dolgot jelenthet. Egyrészt vélhetőleg a poszter által meglátogatott üzletben az adott router nincs készleten. Másrészt a router az Euronics webshopjában még mindíg kapható.
Az a posztból nem derült ki, hogy a kapott csereutalványt hogyan lehet online vásárláskor érvényesíteni, illetve esetleg pont arról van szó, hogy a csereutalványt nem is lehet online vásárláskor érvényesíteni.

Az alábbi kimenetek lehetnek, és mindegyikben másnak van igaza:
HA a posztoló tetszőleges termékre beváltható vásárlási utalványt kapott, akkor az Euronics hibázott.
HA a csereutalványról van szó ÉS az csakis hagyományos boltban váltható be, ÉS a poszter által meglátogatott boltban nincs az adott típusú router készleten, akkor a poszternek van igaza, mert a forgalmazó nem tudja cserélni a routert, tehát a posztoló joggal akar elállni a szerződéstől.
Viszont HA csereutalványról van szó ÉS e csereutalvány online is beváltható, akkor az Euronicsnak van igaza.

A lényegi (és egyelőre megválaszolatlan) kérdés az, hogy pontosan mi az a dokumentum, amit a posztoló "csereutalvány"-nak nevez?
(Mielőtt mégegyszer lehülyéznél, az itt leírtak pusztán fogyasztóvédelmi szempontok.)

SzaboZE 2020.01.05. 00:47:03

@Nyafika: egy ac-s router 2018-ban inkább 30-40k volt, mint 10k.

Hogy miért nem jó az online raktár? Mert nincs routere, amin megrendelje a routert, amin aztán routert tud rendelni, hogy legyen routere :D :D

havrilla 2020.01.05. 13:13:20

@SzaboZE:
A szóbanforgó router 2018-ban 11-15 000-ft áron volt kapható, bolttól függően. A panaszos jó vétele meg gondolom minimum a 20-30% -os akciót jelentheti.

havrilla 2020.01.05. 13:15:39

@Balfredo Alfredo:
Túlbonyolítod az ügyet, de nagyon.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2020.01.05. 21:56:38

@Jake Peralta: Mert nincs raktáron a legközelebbi üzletben. Így el kéne utaznia messzire.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2020.01.05. 21:57:52

@SzaboZE: Feltéve, hogy ez a típus volt. Elég sok AC1200-as routere van a TP-Linknek. (Az AC1200 a wi-fi szabványra és sebességre utal, nem a router típusára).

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.01.06. 16:13:01

Pedig ez egy elég egyszerű sztori. Garis, tehát ha baja van, az Euronics oldja meg, ahogy tudja.

Amúgy nálam hibátlanul megy a C5 AC1200 Openwrt-vel... :)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.01.06. 16:14:53

@Eugene Horse: Nem mindenki az, de mintha nemzeti sport lenne mindenféle ismeret nélkül venni telefont routert autót mindent. Utána meg sz@rozni.

Balfredo Alfredo 2020.01.06. 18:17:40

@havrilla: Mint jeleztem, pusztán fogyasztóvédelmi szempontból néztem az ügyet.
A gyakorlatban lehet egy ésszerű kompromisszum a posztoló által említett csereutalványt beváltani vagy routerre, vagy valami olyan cuccra, amire szüksége van.

Phil Necro 2020.01.06. 18:43:50

@Semmitnemérszakitiltással: Engem meg tokeletesen kiszolgal az a compal cucc,amit a upc adott az elofizuhoz. Nagyban fugg az epulet meretetol, a falaktol,a berendezestol,a kozelben talalhato wifik szamatol,es meg ezer aprosagtol,hogy kinek mi valik be.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.01.06. 19:25:17

@Phil Necro: Persze.
Nálam pl. van pár oka, hogy gyári szoftveres routerrel nem tudnék mindent megoldani, outdated sw meg amúgy sem való semmire. Gyári TP (és a legtöbb másik gyártó) szoftvereivel meg pl. olyat helyből nem tudsz, hogy adjon át bootszerver IP-t, ami nem azonos a routerével.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.01.08. 11:33:11

@CCnick: "ostoba suttyó vagy, és ezt elfogadjuk"
Te figyelj! Ennél te normálisabb szoktál lenni. Ismered az érvelési hibákat, szoktál is vitatkozni, így nem nagyon tudom hova tenni ezt. Rossz napod volt? Vagy vicceltél, csak lemaradt a smiley?

Head Honcho 2020.01.11. 13:48:23

Nincs semmi baj a márkával.
süti beállítások módosítása