Tékozló Homár

Ha erdőtűz, akkor vízkorlátozás: ilyen egy nyaralás víz nélkül

2020.02.06. 10:00 | Homár Rezső | 31 komment

cq5dam_web_1280_1280.jpeg

Egy már lezongorázott ügy, amiben a panaszosok kérelmét elutasította a békéltető testület, mégis érdemes foglalkozni vele. Levélírónk 2019 júliusi horvátországi nyaralása nem sikerült túl jól: az erdőtűz miatti korlátozásnak köszönhetően nem volt víz a szállodában, ami a szerződés szerint vis maiornak számít, így kártérítés sem járt. Ám az erdőtűz arrafelé abban az időszakban nem ritka, olvasónk szerint ezért ez ebben az esetben nem is számít előre nem láthatónak. 

Mivel már sokan már tervezik, sőt fizetik a csoportos horvátországi nyaralásukat, kérlek, tedd közzé az alábbi történetet, nehogy mások is úgy befürödjenek vele, mint mi. Azazhogy éppen fürödni nem fognak a szállodai szobájukban,  és vécézni se, hiába vettek folyóvizes, szállodai szobás nyaralást az utazási irodától.

Mi így jártunk a Pannónia Travel 2019. júl. 26-29 közti dalmát útjával.

Két reggelen a háromból nem használhattuk a wc-t, a zuhanyzót, mert nem volt víz. Tíz óra körül egy plázába vittek el minket, egy nyilvános wc-be (zuhanyzó persze nem volt), este meg egy benzinkútnál álltunk meg.  A vacsorához palackos ivóvizet is csak hosszas veszekedés után kaptunk. A két legkitartóbban balhézó utas a 46-ból este 11-re azt is ki tudja harcolni, hogy a szomszédos kemping konténer-zuhanyzójába beeresszék zuhanyozni (ott volt víz).

Írásban, szóban két napig folyamatosan követeltük hiába az utaztatótól, hogy vigyenek másik szállás(ok)ra, nem is kell szállodába, csak folyóvizes szoba legyen: maradtunk ott, ahol voltunk. Ugyanakkor magunk se kereshettünk másik szállást, mert kilométerekre voltunk lakott helyektől (ez az a bizonyos „...közelében” c. csapda az ajánlatokban), ahonnan gyalogosan, helyismeret nélkül nem tudtunk elmenni. Én magam először utaztam csoportosan, ezért voltam gyanútlan.

És ez a szolgáltatás a békéltető testület szerint teljesen rendben volt az utaztató cég részéről, ezért elutasította kártérítési kérelmünket, amelyet nyolcan adtunk be. Elfogadta az utaztató cég indoklását, hogy erdőtűz volt Horvátországban, ami vis maiornak számít, és a cég mindent megtett értünk, amit tehetett.

A vis maiorról annyit, hogy két perc internetes tájékozódással az alábbi dátumokon találtam minden évben erdőtüzes tudósításokat: 2019. júl. 16., 2018. júl. 26., 2017. júl. 18 és aug 21., 2016. aug 24., 2015. júl. 21., 2014. júl. 16., 2013. aug. 28., 2012. júl. 24., 2011. jún. 27 és júl. 15., 2010. aug. 22. Emiatt véleményem szerint az utazási cégektől igenis elvárható, hogy legalább az ajánlatukban nyomatékosan tájékoztassák az utasaikat, hogy arrafelé minden nyáron tűz van, víz viszont olyankor nincs, és ők nem fognak másik szállást biztosítani, mert ez vis maior. Csak épp rendszeres, minden évben előre látható vis maior (szerintem ez egy új jogi fogalom!).  Egyébként még víz is volt a szálloda első emeletén, ahol egy kínai csoport lakott – de még azt sem intézték el, hogy legalább néhány utast leköltöztessenek oda, a szabad szobákba….  

További érdekes pénzügyi eljárás volt az utazási iroda részéről, hogy az út alatt beszedtek még 500 kuna készpénzt, amelyről nem adtak átvételi elismervényt, egy sajtcetlit sem. Nem ismerem mélységében a pénzügyi és számviteli törvényeket, de tudtommal még a mozijegy is arra szolgál az ülőhelyen kívül, hogy a vásárló kapjon valami „elszámolást” arról, amit kifizetett… A békéltető testület azonban ezt az eljárást is rendben lévőnek találta, vagyis hogy több mint húszezer Ft-nyi kp / fő összeget csak úgy az idegenvezető markába nyomtunk.

A kedves Utastársak háromszor gondolják meg, ha csoportos utazással mennének Horvátországba július-augusztusban. Mert az erdőtüzes vis maior biztosra vehető, a vízkorlátozás is, és az utazási irodától majd elegendő szolgáltatásnak számít, ha lerakja őket egy nyilvános wc-nél reggel-este. A fogyasztóvédelem szerint is úgy kell nekik, ennyi jár a pénzükért.  Ennek tudatában fizessenek be buszos nyaralásra Horvátországba. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2020.02.06. 10:09:17

En egyszer jartam ugy, hogy a lefoglalt, kifizetett szallodaban nem volt futes.
Az idegenvezetonek mondtam, hogy kifizetem, csak talaljon nekem normalis szallast. Talalt. fizettem.

(muszaj volt csoportos utazasra menni, tibetben nem kolbaszolhatsz egyedul)

Sipovicsné Zahedli Krisztina 2020.02.06. 10:28:34

2020-ban, az okostelefonok és a mobilnet korában elég vicces arra hivatkozni, hogy nem volt helyismeret.

Amúgy attól, hogy Horvátországban gyakran van erdőtűz (azért gondolom, nem mindig ugyanott van az országon belül), még vis maior. Ezt vitatni egyszerűen butaság.

cmx85s 2020.02.06. 10:33:19

Az 500 kuna feltételezésem szerint a belépő díjak ára lehetett, le van írva a katalógusban tételesen. Ezt a buszon szedik be, indulás után.

hátezmilegyen 2020.02.06. 11:09:17

Horvátba utazási iroda? Mintha a Soproniak irodával utaztatnák magukat Debrecenbe virágkarneválra :) Senki nem örvend, ha a nyaralása elcsesződik, de valóban vannak olyan szituációk, amikor senki nem tehet róla és mindenki tehet róla. Ez a be kell nyelni a veszteséget tipikus esete. Fogd fel kalandtúrának, ne a tökéletességen rágódj. Se a fogyvéd, se a békéltető nem foglalkozik a számlával, az a Nav. És, ha bírságol a Nav, mi történik? Semmi. Te egy fillért nem kapsz vissza az 500ból, csak a lelkednek elmondhatod a cég is megszívta. Jövőre utazz monszunos helyre, lesz víz bőven, vágyni fogod a tüzet :)

Terézágyú 2020.02.06. 11:25:41

Ki zárta el/korlátozta/tiltotta le a vizet?? A szálloda önhatalmúlag?
Más szállodában volt (ezért akarta a pószter, hogy adjanak másik szállást) ?
Vagy ezek állami szintű korlátozások voltak? akkor pereskedjen a pószter a horvát állammal...

cmx85s 2020.02.06. 11:32:42

@Terézágyú: nem valószínű, h állami szintű, amint a poszter írta is, a szomszéd kempingben volt víz, plusz az ő szállodájuk első emeletén, a kínaiaknak is volt. Gyanítom, h itt valami szuper-olcsón beszerzett szállás esete volt, és fizetni kellett volna a vízért - hogy a vízkorlátozás miatt, vagy "csak úgy", azt mi innen ki nem derítjük, de sejtésem szerint a kínai csoport kifizette, a magyar nem.

cmx85s 2020.02.06. 11:39:23

amúgy Pannoniával egyszer utaztunk, az idegenvezető kiscsajnál volt egy nem egészen 1 oldalas nyomtatott papír, azt a buszban felolvasta és ennyivel le volt tudva a vezetés.
Szerencsére ezt a buszsofőr sem bírta, úh átvette az idegenvezetést :D

Terézágyú 2020.02.06. 11:44:11

@cmx85s:
Hát, ha nem állami, akkor területi szintű volt a "vízkorlátozás"...? Egyáltalán volt ott hivatalos vízkorlátozás?

A szobákban a vécében nem volt víz? De a szálloda éttermének vécéiben sem?? Csak az első emeleten a kínaiaknak?

Szóval már megint nem tudtunk meg konkrétan semmit...

ekat 2020.02.06. 11:44:47

@cmx85s:
Én pont azt utálom, amikor állandóan beszélnek, amit akarok tudni, azt úgyis elolvasom. :)
Nemrég nézegettem egy amerikai kirándulásokat kínáló oldalt, és láttam, hogy náluk létezik semi-guide is, aki csak kísér meg ügyintéz, de nem 'idegenvezet'. Na ha már társasút, akkor nekem ilyen kéne.

haXXor 2020.02.06. 12:24:42

Már miért ne lenne ez vis maior? Fogalmi probléma van a poszternél, ha azt gondolja, egy repetitív (természeti) esemény nem lehet vis maior. A szó nem arra utal, hogy váratlanul történik, hanem arra, hogy emberi erővel nem befolyásolható (a szó jelentése is erre utal - nagyobb erő). Kártérítés sem hiszem, hogy megállja a helyét, mert ahogy a bíróság is kimondta, a cég próbált megoldást találni.

Im just here for the comments 2020.02.06. 12:31:07

Mondjuk attól, hogy évente egyszer van erdőtűz, még vis maiornak számít, mekkora idiótának kell lenni ahhoz, hogy valaki ezt vitassa? Miért nem mertek máshova elindulni? Félnek sétálni? Nincs náluk telefon? Nem ismerik a térképet? Miért nem tájékozódott az utazás előtt arról, hogy mi várhat rá (időjárás, környék, helyszín)? Miért foglal egyáltalán bárki 3 napos, csoportos, buszos utazást HO-ba?

Ettől függetlenül ezt a vízkorlátozás dolgot nem értem, ha az elsőn van, akkor a többi emeleten miért nincs? Milyen alapon döntötték el, hogy kinek jár víz és kinek nem?

Megannyi kérdés.

cmx85s 2020.02.06. 12:52:00

@ekat: nekem nincs bajom azzal, ha vezetés is van, ha nem érdekel, nem figyelek. De pár éve konkrétan az egyik ilyen vezetett úton tudtam meg, mi az az Óperencia :D

Terézágyú 2020.02.06. 12:55:42

@cmx85s:
"De pár éve konkrétan az egyik ilyen vezetett úton tudtam meg, mi az az Óperencia :D"

Az excellenciánál is nagyobb rang.
(Vö: excellenciás úr - óperenciás úr)

;D

KaTe 2020.02.06. 13:59:40

"– de még azt sem intézték el, hogy legalább néhány utast leköltöztessenek oda, a szabad szobákba…. "
- Na posztoló, itt derült ki, hogy zéró jogérzéked van. Szóval szerinted aki erőszakosabb/hangosabb, az vigye a "fullos" szobákat? Esetleg sorsolják ki őket? :D Ebben az esetben tényleg jogos lenne a reklamáció, hiszen valaki kapott csereszobát, más meg nem.

Az erdőtűz nem előre látható esemény. Az sem előre látható hogy ennek következtében a vízszolgáltatás korlátozott lesz, vagy szünetelni fog. Szóval az a helyzet, hogy a kedves posztoló hiába bújja az előző évek tűzeseteit, ha azok nem minden esetben járnak (teljes vagy részleges) vízkimaradással. Tehát az, hogy nincs víz a szállodában és ennek oka a tűz, az bizony vis maior helyzet. (Hiszen nem minden erdőtűz jelent automatikus vízhiányt)

Az már egy másik kérdés, hogy ezt a helyzetet az utazásszervező hogyan kezelte. Ha az egész környéken nem volt víz, akkor bizony kaparhatja a posztoló a falat, de akkor se fognak tudni neki vizet szerezni a zuhanyzáshoz. Ha az alsó emelet(ek)en volt víz, akkor az a szálloda rugalmatlansága, hogy az egyik szobában nem alakított ki egy "ideiglenes zuhanyzót" a társaságnak. Kérdés, hogy erre volt -e kötelezettsége, vagy ez csak simán az "így jártál" esete.

"További érdekes pénzügyi eljárás volt az utazási iroda részéről, hogy az út alatt beszedtek még 500 kuna készpénzt, "
- A szerződésben szerepelt? Nyomjátok fel őket a NAV-nál, hogy nem kaptatok számlát/nyugtát.

Terézágyú 2020.02.06. 14:06:00

@KaTe:
"Na posztoló, itt derült ki, hogy zéró jogérzéked van."

:)))

Pószter: "További érdekes pénzügyi eljárás volt az utazási iroda részéről, hogy az út alatt beszedtek még 500 kuna készpénzt, "

Nem vagyok nagy utazó, de tudtommal ez eléggé általános gyakorlat, hogy ott helyben kell pluszban fizetni (autópályadíjat stb.)
Persze, ha a pószter úgy látja, hogy semmit nem kaptak ezért a pénzért...

GatyaPityu 2020.02.06. 14:33:44

Nem én vagyok a történet beküldője, de akik itt jó homáros szokás szerint fricskázzák, sárral dobálják a levélírót, azért egy kicsit álljanak meg, és gondolják bele magukat az alany helyzetébe is. Talán sikerülhet... Lehet, hogy ez a rövid utazás volt a post-oló egyetlen nyaralása arra az évre, mert mondjuk lakáshitelt fizet, idős szüleit kell támogatnia, stb... De ha nem így van, akkor is azért eléggé bosszantó, idegesítő, ha az ember verejtékes munkával lehetővé tett nyaralását elb*sszák, miközben előtte és utána megy tovább a hajtás, taposómalom a gyárban vagy irodában.
Vis major-e vagy sem, én k**vára együtt tudok érezni a post-olóval, nagyon kellemetlen dolog, ha embernek a jól megérdemelt pihenését b*ssza el valami, vagy valaki.

hátezmilegyen 2020.02.06. 15:00:56

Azt feledtem írni, ha a szálloda hibázott: Európai Fogyasztói Központ 1088 Budapest, József krt. 6.
Mellesleg simán előfordulhat, hogy a tűzoltók annyi vizet vételeztek lecsökkent a nyomás. Az elsőre még elég volt a harmadikra már nem. Bár ez nem mentesíti a megoldás hiányát. Ami nekik vis maior, Neked is. Pontosabban Neked víz major :) Én a helyedben nyugodtan odaszartam volna, aztán menjenek a békéltetőre, hogy tartozol egy öblítéssel. Amúgy mi az, hogy ég az erdő a szálloda körül és nem menekítik ki az embereket minél messzebb. Vagy nem ott volt a tűz, akkor meg mi az a távolság, amin belül vis maior. Ennyi erővel, ha Ausztráliában ég a bozót Pesten elzárhatják a vizet :)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2020.02.06. 15:06:30

@GatyaPityu: bármennyire is szerencsétlen a posztoló élete és érezte rosszul magát az úton, vagy szerzett rossz élményeket, attól még nem lesz igaza.

ekat 2020.02.06. 15:06:44

@GatyaPityu: Ebben abszolút és teljesen igazad van. Csak az emberekkel manapság már igen ritkán fordul elő az a kombináció, hogy nemtájékozódás + olcsó utazási iroda + olcsó szálloda + Horvátország. :) Ami persze nem azt jelenti, hogy megérdemelné a posztoló a víztelenséget, mert nem.

cmx85s 2020.02.06. 15:15:40

@ekat: ja, ja, h stílszerű maradjak :D

Taxomükke (UK) 2020.02.06. 15:20:17

@GatyaPityu: "akik itt jó homáros szokás szerint fricskázzák, sárral dobálják a levélírót, azért egy kicsit álljanak meg, és gondolják bele magukat az alany helyzetébe is."

Az itteni törzskommentelők pont nem ezért vannak itt, hanem mert imádnak mindenkinek beszólni és mindenkinél okosabbnak, tapasztaltabbnak tartani magukat.

hátezmilegyen 2020.02.06. 15:28:37

@GatyaPityu:
Sőt, lehet élete 1etlen külföldi útja volt egy árván maradt szegény sorsú közmunkásnak. Tökéletesen igazad van az együttérzés terén, de szerinted egy év távlatából keseregni meg tovább rugózni mennyire tesz jót az egészségének. Én például nem hülyéztem le, de nem ítélem el a lehülyézőket, mert lehet Ők adták meg az utolsó lökést, hogy lépjen már tovább. Amennyi energiát ebbe beleölt rég szervezhetett volna magának egy másik utat, ami tök jól sikerül, és röhögve direkt folyatják a zuhanyt, ott rohadjatok meg most duplán zuhanyzunk felkiáltással.

Terézágyú 2020.02.06. 15:34:56

@BugyiPigyu:

Ó igen, a magyar emberek marhára szeretnek együttérzést mutatni akkor, ha a sztori "negatív figurái" már neki is kellemetlenséget okoztak...
De olyankor, amikor az derül ki, hogy ők maguk a "negatív figurák" - na akkor kellene az együttérzés, akkor kellene a rádöbbenés, hogy "ó, bakker, a másik fél is ember, és jogosan dühös rám, amiért ilyesmit csináltam"... Csak ez sehol nincs.

Permetező 2020.02.06. 16:02:12

Ez is a mikróban szárítja a macskáját amikor meg rántotta lesz belőle perel mindenkit, de hát hogy erről nem tudott, érvelése pedig az hogy a neten bárki utánanézhetett volna.

szekertabor · provo.blog.hu 2020.02.06. 16:28:30

A posztolónak teljesen igaza van abban, hogy ha rendszeres a vis maior esetből (erdőtűz, földrengés, vulkánkitörés) eredő szolgáltatási zavar, akkor erről az utaztatónak tájékoztatnia kellene az utasokat. Ugyanis érdekes módon a szálloda hivatkozhatna vis maiorra az utaztatóval szemben, de az utaztató részéről szó sincsen emberi erővel elháríthatatlan eseményről, hanem szimpla pénzéhségről. A rendszeres erdőtüzekkel járó kellemetlenségektől az utaztató többféle módon védhetné a fogyasztóit - de nem teszi.

RideM3 2020.02.06. 16:42:39

@Sipovicsné Zahedli Krisztina: Önmagában a tűz igen, ugyanakkor a vízhiány nem, ugyanis, mint ahogyan a levélben is szerepel, ez nem érintett mindenkit. Az nem vis maior, hogy nincs vized a tűzvész miatt, ha a melledet lévő szobában van, mert ha a tűz miatt lenne a vízhiány, akkor a szomszédban sem lenne.

chili wili 2020.02.06. 18:03:54

"Ám az erdőtűz arrafelé abban az időszakban nem ritka, olvasónk szerint ezért ez ebben az esetben nem is számít előre nem láthatónak"

Ez az érvelés két sebből vérzik:
1. Ha tudom, hogy nem ritka arrafelé az erdőtűz, akkor számomra is előre látható, ergo nem oda foglalok
2. Japánban semnritka a földrengés, de ettől még vis maior. Egy szálloda sem fog nekem kártérítést fizetni, mert a földrengés miatt elzárták a vizet.

Zuzer78 2020.02.06. 19:19:21

Nagyon hülye a posztoló és még reklámozza is. Gratulálok.

juhaszvik 2020.02.07. 12:38:14

Basszus, azért számoljuk már össze, hogy hány erdőtűzről beszél a posztoló:
2019: 1
2018: 1
2017: 2
2016: 1
2015: 1
2014: 1
2013: 1
2012: 1
2011: 2
2010: 1

Ennyi erdő (illetve nád-) tűz Magyarországon is van, akkor most idehaza is a Berettyóújfalui **-csillagos Böbe szálloda figyelmeztesse a látogatókat, hogy
"ez egy ilyen ország, bár itt a faluban még nem volt ilyen, de ha erdőtűz lesz, akkor a másodiktól felfelé nem lesz nyomás. Már ha tényleg úgy lesz, mert még nem volt ilyen."

Horvátország sem egy erdőből áll. Nyilván bárhol előfordulhat ilyen.

ember100 2020.02.07. 17:57:33

Helló !

Ha a földszinten , első emeleten VOLT víz AKKOR az nem vis major !
A posztoló az utazási irodával volt szerződésben !
A kártérítés JÁR neki csak nem volt elég jó az ügyvédje.
süti beállítások módosítása