Tékozló Homár

Az elszublimáló kanapéágy UPDATE

2020.02.11. 10:00 | Homár Rezső | 91 komment

kanape2.jpg

Krisztina nagyon boldog, hogy nem fizetett előre a kanapéért, ami raktáron van, vagyis gyártják, vagyis hamarosan szállítják, vagyis ki tudja mi van vele. A képen szereplő RAKTÁRON, MAX 1 HÉT! felirat megtévesztés szagú, de láttunk már sok ilyet. Krisztina viszont éppen a gyors szállítás miatt választotta a Mindigbútort, de már december eleje óta tart az az egy hét. Update: az egy hét február közepén letelt! Krisztina megkapta a kanapét és boldog, részletek a poszt végén.

Szerettem volna vásárolni egy Ines ágyneműtartós kanapéágyat. A vásárlás előtt telefonáltam azoknak a webshopoknak, ahol lehetett kapni, de azt a tájékoztatást kaptam, hogy nincs készleten, és mindegyikük január közepe-február eleje tájékára tudta volna vállalni a kiszállítást. A Mindigbútort kivéve.

Egy kedves hölgy vette fel a telefont az ügyfélszolgálatukon, megnézte a rendszerükben, és halleluja, azt mondta, hogy van még egy darab náluk raktáron, ha kérem azt, akkor még karácsony előtt ki tudják szállítani. Ennek tudatában december 2-án megrendeltem tőlük a kanapét, a rendelés után rögtön vissza is hívtak, hogy megerősítsék a rendelést, ami meg is történt, a telefonhívás során 1-3 hetes szállítási időt mondtak.

Az idő telt, december 11-én felhívtam őket, hogy érdeklődjek a rendelés állapotáról. Ugyanazzal az ügyfélszolgálatos hölggyel beszéltem. Közölte, hogy még sincs nekik raktáron. Megemlítettem neki, hogy december 2-án pontosan azért rendeltem meg náluk a bútort, mert azt a tájékoztatást kaptam, hogy van még egy darab raktáron. A hölgy erre flegmán megjegyezte, hogy nem tud vele mit csinálni, a gyártó majd csak januárban kezdi meg a termék után gyártását. Azt mondta, hogy január közepe fele várható a kiszállítás és türelemre intett.

Az idő továbbra is csak telt, sem telefonon, sem e-mailben nem kaptam semmiféle tájékoztatást a rendelésem állapotáról. Mindeközben folyamatosan küldtek kérdőíveket az e-mail postafiókomra, hogy felmérjék, mennyire vagyok elégedett a szolgáltatásukkal, valamint a termék minőségével.

Január 3-án – mivel sikertelenül próbáltam felhívni őket – a Messengeren írtam nekik üzenetet, amelyben röviden összefoglaltam, mi történt, kitérve a flegma hangnemre az ügyfélszolgálatuk részéről és érdeklődtem a kiszállítás várható időpontjáról. Visszaküldtek egy udvarias hangvételű levelet, amelyben azt ígérték, tájékoztatást fognak adni a kiszállítás várható menetéről és elnézést kértek az okozott kellemetlenségekért.

Mivel január közepéig sem érkezett semmi hír a kanapéról, ezért január 22-én újra felhívtam az ügyfélszolgálatot. Ugyanaz a hölgy vette fel, közölte, hogy a gyártó cég még csak most kezdte meg a kanapék után gyártását. Időpontot/időintervallumot továbbra sem tudott mondani a kiszállítást illetően, csak türelemre intett.

Január 27-én kíváncsiságból megnéztem ezt a típusú kanapét a Mindigbútor weboldalán, és úgy hirdették meg, hogy van raktáron, és 1 hetes kiszállítási idővel tudják kézbesíteni a vásárlóknak. Ennek apropóján újra írtam nekik a Messengeren. Röviden összefoglaltam, ami eddig történt, rátértem arra is, hogy mit láttam a weboldalukon, screenshotot is mellékeltem erről és újfent megkérdeztem, hogy az én kanapém kiszállítása mikorra várható, vagy netán nem valósak az információk a weboldalukon? Azt a választ kaptam erre, hogy egyeztettek a gyártóval, aki azon a héten csütörtökön, azaz január 30-án fogja hozzájuk kiszállítani. A weboldal információival kapcsolatos felvetésemre nem reagáltak, ahogy arra sem, hogy ezt követően megkérdeztem tőlük, hogy hozzám előreláthatólag mikor fog eljutni a kanapé.

Gondolom, kitalálja, mi történt. Semmi sem. A bútor sehol, tájékoztatás semmi.

Február 4-én felhívtam az ügyfélszolgálatukat. Ugyanaz a hölgy. Érdeklődtem arról, hogy van-e már ilyen kanapéágy raktáron náluk, és hogy mikorra szállítják ki a rendelésem. A hölgy megerősítette, hogy van raktáron belőle, ám azt mondta, nem tudja, hogy a kiszállítók mikor jönnek Szegedre (1 héten belüli kiszállítás, ugye). Adott egy telefonszámot, a kiszállításért felelős részlegük telefonszámát, hogy beszéljem meg velük a részleteket. Ez sem rossz, a vevő nyomozza ki, mikor viszik ki a rendelését, mert az üzlet nincs képben... Másnap reggel, szerdai napon felhívtam a kapott telefonszámot. Egy férfi vette fel, megerősítette, hogy beérkezett hozzájuk. A kérdésemre, hogy mikor hozzák ki Szegedre, azt mondta, hogy valószínűleg február 7-én pénteken, de ígéretet tett arra, hogy csütörtökön fel fog hívni, hogy megbeszéljük a részleteket.

Épp csak azt felejtette el megemlíteni, melyik csütörtökön... Telefonhívást természetesen nem kaptam. Február 9-én vasárnap úgy döntöttem, ha már annyira kíváncsi a Mindigbútor, hogy mennyire vagyok elégedett a szolgáltatásukkal, hát kitöltöm a kérdőívüket, amelyeket folyamatosan küldtek. A következő véleményt írtam:

„Ez a bolt nem megbízható, több mint két hónapja nem érkezett meg a rendelésem, csak az időhúzás meg az ígérgetés megy, de semmi gond nincs, lesz alkalmuk megbeszélni a Fogyasztóvédelmi Hatósággal.

Amiért tőlük vásároltam

Azért vásároltam itt, mert az előzetes telefonbeszélgetés alkalmával azt az információt kaptam, hogy van még egy kanapé raktáron, amit karácsony előtt ki tudnak szállítani. Ma február 9. van, és még mindig nem tudtak információt adni, hogy mikor szállítják ki. Kvázi átvertek.

Amiben fejlődhetne ez a bolt

A kommunikàcióra elégségest adnék. Azért nem elégtelent, mert a megkereséseimre legalább reagáltak. De az elmúlt több mint két hónapban ha én nem kerestem őket, ők nem kommunikáltak velem.”

Másnap, azaz ma reggel érkezett egy e-mail a Mindigbútortól, egy vélemény eltávolítási kérelem, amelyben a következőt írják:

Kedves Vásárlónk!

A megrendelés leadásakor minden kedves Vásárlónkat visszahívunk és tájékoztatjuk a várható gyártási, illetve szállítási határidőről. Amennyiben nem a raktáron elérhető termékeink közül választ, úgy megrendelésre gyártják le gyártóink, eltérő gyártási határidővel. A beérkező megrendeléseket próbáljuk a lehető leggyorsabban kézbesíteni. Kérem vegye fel ügyfélszolgálatunkkal a kapcsolatot, hogy pontos információt tudjunk mondani a megrendelése állapotáról.

Megértését és türelmét köszönjük.

További szép napot!

Erre azt válaszoltam, hogy a véleményem nem távolítom el, mert az igazat írtam le. A megrendelés előtt pont hogy arról tájékoztattak, hogy van még egy kanapé raktáron, ez volt az oka annak, hogy náluk rendeltem meg. Utána sem voltak hajlandóak normális tájékoztatást adni, és a bútor azóta sincs nálam. Elhiszem, hogy kínos nekik, viszont akkor talán változtatni kellene a kommunikáción és a hozzáálláson. 

De azért csodálatra méltónak találom, hogy amikor valaki egy nekik nem tetsző véleményt fogalmaz meg, milyen bámulatosan gyorsak tudnak lenni. Hozzáteszem, az Árukeresőn olvasgatva a Mindigbútor értékeléseit azt tapasztaltam, hogy jó néhány vásárló panaszkodott elsődlegesen a kiszállítás lassúságára, valamint az információhiányra, a hiányos kommunikációra, akadt, aki emiatt le is mondta a rendelését náluk. Tehát a probléma nem egyedi.

Ma, február 10-én hétfőn újfent megnéztem a kanapét a weboldalukon, továbbra is úgy hirdetik, hogy van nekik raktáron, és 1 héten belül kiszállítják.

 A vélemény eltávolítási kérelmükben megfogalmazott kérésüknek eleget téve ma felhívtam a kiszállító részlegüket, hogy újfent érdeklődjek a rendelésem állapotáról. Az úriember megnézte a rendszerükben, és meglepődve konstatálta, hogy nincs benn a bútor náluk. Felvetésemre, miszerint múlt szerdán azt mondta, hogy megérkezett hozzájuk a kanapé, azt mondta, hogy látja, hogy január 30-án valóban volt nekik raktáron, de azóta eltűnt(!). Ezen már csak nevetni tudtam. Ilyenek ezek a kanapéágyak, ha nem vagyunk elég elővigyázatosak, egyszerűen elszublimálnak.

Elmondtam neki, hogy mit gondolok a kommunikációjukról, az ügyintézésükről és azt is, hogy a Fogyasztóvédelemhez fogok fordulni. Ezt követően újfent felhívtam az ügyfélszolgálatot, hogy érdeklődjek, mit tudnak a kanapéágyról. Ugyanaz a hölgy, ő is megerősítette, hogy jelenleg nincs nekik raktáron, majd keresni fognak, ha beérkezik. Mondtam neki, hogy lassan két és fél hónapja várok erre a kanapéra, és hogy mennyire felháborítónak találom ezt az egész ügyet, ennyi idő alatt már az USA-ból is megérkezett volna a rendelés. Persze ismét a gyártó cégre hárította, hogy még nem kaptak tőlük, ők is várják, hogy leszállítsa nekik az utángyártott termékeket. Ugyanaz a semmitmondó, időhúzásra játszó válasz. Neki is elmondtam, hogy a Fogyasztóvédelemhez fogok fordulni és ezzel váltunk el.

Már egy ideje azon gondolkodom, hogy jobb lenne lemondanom a rendelést és egy másik webboltban megvenni ezt a kanapéágyat. Ami miatt viszont nem teszem egyelőre az az, hogy felháborít, hogy ennyire nincsenek képben a saját termékeikkel kapcsolatos információkkal, illetve amikor említettek is időintervallumot, utólag kiderült, az sem volt igaz. Pontosan azért tőlük rendeltem, mert úgy tájékoztattak, hogy van nekik készleten. A bútort a mai napig úgy hirdetik, hogy van nekik raktáron és 1 hét alatt kiviszik, aminek úgy tűnik, nincs valóságalapja, vagyis a vásárlót megtévesztik. December 2-án rendeltem, és ma február 10. van, és még mindig nem tudtak információt adni arról, hogy mikor szállítják ki, sőt arról sem, hogy mikor küld nekik a gyártó. Hogy a több mint két hónap alatt ők maguktól egyszer sem kerestek. De amit külön felháborítónak tartok, az az, hogy amikor meg mertem fogalmazni a véleményem, akkor szédületes gyorsasággal tudtak megkérni, hogy töröljem azt.
Szégyen, hogy egy cég úgy gondolja, ezt következmények nélkül megengedheti magának. Ennek fényében azt is megértettem, miért nincs lehetőség értékelni a boltot a Facebookon. A szerencse az egész történetben az, hogy utánvéttel kértem a rendelést, és nem banki előreutalással fizettem, különben futhatnék a pénzem után, lehetne küldeni a fizetési meghagyást.

Elnézést, hogy hosszúra sikeredett a levelem. Még gondolkodom, hogy lemondjam-e a rendelést, és inkább másnál vegyem meg a kanapét. De akárhogy is, a Fogyasztóvédelem felé is mindenképp jelzem ezt.

Bár olvasónk mindenhonnan azt a tanácsot kapta, hogy inkább hagyja ezt az egész kanapévásárlást, ő ragaszkodott a kinézett darabhoz és végül milyen jól tette! A Mindigbútor elnézés kért, a szállítók udvariasak voltak és még kedvezmény is járt.

A poszt megjelenését követő néhány órán belül kaptam egy telefonhívást a bútorbolt egyik telefonszámáról, egy hölgy hívott. Elmondta, hogy tudomásuk van róla, hogy írtam egy negatív véleményt a bútorboltról.

Elnézést kért amiatt, hogy ilyen hosszú idő eltelt a rendelésem óta, a gyártó cégre hivatkozott. Azt is mondta, hogy valóban volt nekik raktáron ebből a bútorból, de nem az általam igényelt színben, valamint azt az információt kaptam, hogy szeretnének kárpótolni a kellemetlenségek okán, és egy ígéretet arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül kiszállítják. Ezt a történtek után nem kevés szkepszissel fogadtam.

Ezt követően egy kéréssel fordult hozzám, mégpedig azzal, hogy távolítsam el a véleményem a "további kellemetlenségek elkerülése végett". Megkérdeztem, mi a gond vele, amire azt a választ kaptam, hogy úgy vélik, hogy az a tény, hogy a véleményem tartalmazza a bolt weboldalának a linkjét, az sérti a jó hírnevüket. Én azt válaszoltam neki, hogy az igazat írtam le, semmilyen valótlanságot nem állítottam, és tudtommal egy weboldal linkje nem sérti a jó hírnevet.

Mindenesetre ami pozitív, hogy ezt a telefonbeszélgetést követően valóban mindent megtettek, amit tudtak, hogy minél hamarabb kiszállítsák a bútort. Február 13-án, csütörtökön délután ismét felhívtak, és udvariasan informáltak róla, hogy a következő napon, azaz ma 11 és 14 óra között kihozzák a kanapéágyat, ami meg is történt. A kiszállítóik udvariasak, kedvesek és jó fejek voltak, a kanapéágy rendben megérkezett, a Mindigbútor pedig elengedte a szállítás díját, közel 6 ezer Ft-ot, ezt nem kellett kifizetnem.

Örülök, hogy itt a kanapé. Szép, tetszik, olyan, amilyet szerettem volna. Ráadásul pont a születésnapomon érkezett meg - ha már karácsonyra nem jött össze. Nem volt egyszerű folyamat, mire ideért, még egyszer nem csinálnám végig. Megvoltak a tanulságai ennek a történetnek a számomra - azt hiszem, mindannyiunk számára.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hátezmilegyen 2020.02.11. 10:14:17

Bocsi, ezt mindig szerettem volna kipróbálni :)

borso 2020.02.11. 10:17:28

bemész a kéksárgába /2 fajta is van :-) / megrendeled az egyiknél 1 héten belül szállítják a másik kéksárgánál ha van csomitartód már vihedet is. :-) A tököm kínlódna 2,5 hónapot egy dilettáns céggel.

Jake Peralta 2020.02.11. 10:21:04

Minden ekézés nélkül..
Mi olyat tud ez a kanapé, amit egy másik hasonló árban lévő nem tud?
IKEA-ba bemész és elhozod.
Gondolom a minősége is hasonló vagy talán még jobb kicsit.

Jake Peralta 2020.02.11. 10:24:31

chaten lehet beszélgetni velük.. :) foglaljuk le őket mára :)

amira_daaaa 2020.02.11. 10:36:29

November elején !!! vettünk egy megbizható butorbolttol több bútort, amivel meg vagyunk elégedve, az egyik butor, amin vaciláltunk, hogy elvigyük vagy rendeljük be másik szinben akkor volt minimum január vége az előállitási ideje. Január vége !!! Elmondta az ottani hölgy, mivel ezek a boltok külföldről ( ha jobb minőségű olaszország ha rosszabb Szerbia, Szlovénia hozzák a butrot be ezért van átfutási idő, plusz szállítási idő ami két hét. Tehát ha akkor nem visszük el ez tavaly november elején volt akkor kb mostanra lett volna másik szinű butor. a bútorgyártók leállnak Karácsonyra és elég érdekesen vesznek fel rendelést. még a korrektebb cégek is.

én elállnék a rendelésedtől mert ha nem fizettél semmit akkor inkább fizetnék többet vagy a kék boltokban vagy a kék sárga boltban ( lehet hogy olcsobban is meg tudnád kapni) de tudod ha valami nem stimmel vele nem ott áll egy rakat szar butor amit kerülgetsz, hanem vissza tudod vinni. és nema következő posztod az lesz, hogy na kijött a butor és még ilyen olyan volt. Ráadásul már ma lesz butorod.

FDToth 2020.02.11. 10:38:15

1. hagyni kell őket és visszamondani. Ha ki lett fizetve, akkor problémás lehet
2. Fogyasztóvédelem nincs, járási hülyeésgek vannak, és azok kb nem válaszolnak semmilyne bejelentésre. Káosz van, tudjáők ezt a kerteskeldemi egységek, nem érdekli őket a fogyasztóvédelmi fenyegetőzés. És ez nagy baj, mert iylen kis piszlocsáré üyhek kapcsán is lehet menni bbt-hez, ami sokat nem ér, azátn píróság, évekig.

Tehát sok válsztási és megodlási lehetőség nincsen,

Permetező 2020.02.11. 10:41:32

Proszter! Alap hogy ilyen esetben lemond a rendelést. Nem agyal... Lemond.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2020.02.11. 10:41:36

Nem fizettél előre, de hónapok után is várod a kanapét. Nem volt neked semmi szükséged a gyors kiszállításra úgy érzem, sőt mintha a kanapéra se. Tudod ki várna ennyit bármire. Le nem mondanám, gyártassák le potyára, ennyit megérdemelnek. Már egy hónapja megvettem volna máshol.

ekat 2020.02.11. 10:58:26

Mondd le!
Semmi értelme egy ilyen gagyibolttal kapcsolatba kerülni, továbbra sem várhatsz tőlük semmi jót. Gondold el, hogy viselkednének, ha ad abszurdum a hozzád megérkezett kanapé minőségével is gond lenne....
Válaszd ki a legnormálisabb helyet, és rendeld meg ott, akkor is, ha drágább.

KaTe 2020.02.11. 12:01:32

@onlajnok: Nem gyártanak azok semmit, max. rendelik valami EU nagykerből.

Mellesleg, az igénytelen weboldal mindent elárul a cégről.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2020.02.11. 12:13:53

@KaTe: jó hát tök mindegy, legalább ennyi "bosszúja" hagy legyen, hogy álljon benne kicsit a pénzük.

juhaszvik 2020.02.11. 12:55:11

A posztoló pontosan azt csinálta, amit a cég szeretett volna. Behazudják mindenre, hogy nekik van raktáron, közben ugyanattól a nagykertől veszi meg, mint a többiek. Ezzel versenyelőnybe kerül a többi céghez képest, mivel náluk rendelik meg a holmit. Persze náluk sincs meg, szállítják, amikor a többi cég is szállítaná. Aztán van, aki észreveszi rögtön, hogy h*lyére vették, és lemondja, míg mások kitartanak. Utóbbiakból él a cég.

Akkor kellett volna a posztolónak (és bárki másnak) kiszállnia, amikor először jelezték, hogy még sincs raktáron (ergó átb*szták a fejét).

Sőt, ha az ember kicsit gondolkodik, akkor esetleg arra is gondol, hogy ezek csak sima webáruházak. Jó sok van belőlük a neten, és senki ne gondolja, hogy ezek mindegyikének van valahol egy raktára. Nem. Ugyanazt a nagyker által behozott terméket árulják. Ha a nagy központi raktárba bejön a "Bözsike Xsc-23 piros ülőgarnitúra", akkor akik kapcsolatban vannak vele, azok kirakják az weboldalukra, hogy "raktáron". De ugyanazt a 8-10 Bözsike kanapét árulja az összes webshop, ergo ha elfogyott, akkor elfogyott.
(Persze tisztelet a kivételnek: vannak saját raktárral és készlettel rendelkező cégek is, de messze-messze nem annyi, mint webshop).

atal 2020.02.11. 13:03:19

nem vesztett vele sokat, 110.000 kanapé bőven a használhatatlan kategória... (bár ha valakinek mindegy, csak ülhessen valamin, akkor jobb mint egy zsák szalma)

juhaszvik 2020.02.11. 13:03:28

@FDToth: bár sok betűddel :) nem értek egyet, de az alapgondolattal igen: idehaza nincs fogyasztóvédelem, és ezt egy ideje már tudja mindenki, talán a fogyasztókat kivéve. A nagy cégek, akik nem tudnak évente új néven kijönni a piacra, csak egyszerűbb dolgokkal szívatják az embereket. De az ilyen kisvállalkozások, mint a webshopok és társaik, azok simán bevállalnak minden görénységet, aztán jövőre új cég, új hazugságok.

Baluci 2020.02.11. 13:32:13

Édes f...om! Most ezt tényleg nem lehetett volna rövidebben???....... áááááááááá

user friendly 2020.02.11. 13:38:57

Én a helyedben hagynám a fenébe az egészet és vennék egy kanapét máshonnan. Ezzel már csak magadat szivatod. A rendelést nem mondanám le, hozzák csak ki valamikor (már ha kihozzák) és akkor mondanám, hogy bocs, már nem aktuális.

Opportunista mikroba 2020.02.11. 14:24:53

Én erre az azonnal, sitty-sutty tudjuk szállítani ígéretre felkaptam volna a fejem... Mi a Möbelixből vettünk ágyat, ami szerintem nagyobb, profibban szervezett cég, mint a mindigbútor, és ők is csak 2-3 hétre tudtak szállítani (pedig biztos nagyobb erre az apparátusuk). Nagy igazság sajnos: ami túl szépen hangzik, hogy igaz legyen, az általában nem igaz...

jegeskaveee. 2020.02.11. 14:29:49

@onlajnok: Ez nem is rossz ötlet, hogy párat meg kéne rendelni szanaszét az ország területére, ha már ilyen puruttya a cég.

Péter 2 2020.02.11. 14:41:33

@KaTe: ShopRenter. Valóban nem valami nagy cucc, de egy eléggé elterjedt webshop olyanoknak, akik nem értenek hozzá, nem IT-vel foglalkoznak, de mégis kell nekik egy webbolt. Önmagában ez nem feltétlenül baj.

Természetesen a posztolónak le kell mondania, vegye meg akárhol máshol, és természetesen eszébe se jusson eltávolítani a véleményét.

Terézágyú 2020.02.11. 15:29:45

"Már egy ideje azon gondolkodom, hogy jobb lenne lemondanom a rendelést és egy másik webboltban megvenni ezt a kanapéágyat."

Azt tudtad, hogy nemcsak webboltokban lehet vásárolni ám, hanem sima boltokban is?

Club Sandwich 2020.02.11. 16:13:20

Lehet el kellene kicsit gondolkodni azon, nem-e le kellene mondani a megrendelest es egy masik internetes aruhazban megvasarolni azt a kanapeagyat, hogy a macska rugja meg! :)

2020.02.11. 16:40:27

Nem értem igazáb, ha ennyit sz*patnának, már rég lemondtam volna, tulajdonképpen kb egy hét hülyéskedés után lemondtam volna. A másik, hogy ezek a noname bútoráruházak képen általában látványos, de gyenge minőségű, balkáni gyártású bútorokat forgalmaznak, ők is rendelik nagykerekből, szóval a minőség is alja, meg a rendelés is megbízhatatlan, mert tulajdonképpen egy közvetítőtől rendelsz, akinek láthatóan nincs rálátása a gyártó valós készletére. Úgy szar az egész, ahogy van. Itt van tessék egy ikeás kanapé, ágyazható, ugyanennyibe kerül, jól néz ki, bemész, megveszed, hazaviszed, másnap ott ááll a nappalidban, ha meg szar, visszaviszed, kifizetik az árát zokszó nélkül: www.ikea.com/hu/hu/p/grimhult-3-szemelyes-kinyithato-kanape-sszuerke-30428114/ Minek hülyéskedni ilyen külföldi gagyi szirszarokkal?

ekat 2020.02.11. 16:57:05

@Eugene Horse: Ha jól láttam, egy Milo Bútor Kft. gyártja. De ettől még... izé... nem minőségi.

atal 2020.02.11. 17:09:44

@ekat:

110k-ért még a szövetet sem kapod meg méterében ha nem olyat veszel, ami 1-2 év alatt kikopik, nemhogy még valaki össze is rakja. Normális bútorszövetnek kb 30 euró métere, egy ilyenhez meg kell vagy 10m...

ganjaninja 2020.02.11. 17:16:06

Aki hazudik az csal aki hazudik az lop...Nagy Feró örök tanítása..Lehet ,hogy ez a cég már a gyártótól sem kap bútort..
Bekaszál sok előleget...aztán nyom nélkül eltűnik :)))...mert ugye sokan nem tudják ,hogy előre nem utalunk.
A post írója legalább előrelátó volt...no meg kíváncsi..
Még ha kicsit drágább is...csak olyan cégtől ,bármit...aminek saját raktárkészlete van...és nem csak egy vacak bemutatóterme...
Amúgy ruhát,cipőt, ágyat ,széket stb. próba nélkül....háááát az oroszlán is bátor állat :))))

Zozo___ 2020.02.11. 17:18:34

Nos... Érdekes posztoló kitartása...
De ha már eddig eltolta, én biztos végig is vinném.
Megvenném máshol.
Amikor ezek hívnak, hogy hoznák, akkor bólogatnék, hozzák csak.
Aztán mikor megjönnek, mondanám, hogy 'de hát tegnap már átvettem, ez hogy lehet, nem is értem'.

cmx85s 2020.02.11. 18:30:42

Ettől a sufnicégtől én is rendeltem, ugyanez a Raktáron van, max., 1 hét. Felhívtak másfél hét múlva, h még 2-3 hét, nem örültem, de mert a kinézett bútort máshol nem találtam meg,hát vártam. Egy hét múlva hívtak, h másnap hozzák.
A párja a Butorpiac.hu, még a weboldal is gyanúsan hajaz az előbbire. Meg sem lepődtem, h az egy hetes határidővel, raktárról hirdetett ágy mégsem volt raktáron. Az erről szóló értesítőben leírták, h jelezzem feléjük, ha fenntartanám a rendelést így is. Ha három napon belül nem jelzek, akkor törlik a rendelést. Hát, mondom, 90*200-as fenyőágyat kb. minden bútorboltban találok, meg is rendeltem máshonnan. Egy hét elteltével kihozták, majd a Butorpiac.hu lelkem küldött két héttel később egy újabb értesítést, h holnap hozzák. Mondom, most már ide ne hozzanak semmit, mert vihetik vissza!
OK, nem hozták, de egy hétre rá megérkezett a számla az át nem vett bútorról.
Esküszöm, nem értem, miből élnek az ilyen céhek!

Opportunista mikroba 2020.02.11. 18:53:44

@cmx85s: Nem értem, miért ír a honlapjára a cég olyat, amiről pontosan tudja, hogy nem fogja tudni tartani. "Egy hét alatt". Legalább egy picit finomíthatná, hogy "Akár egy hét alatt" vagy hasonló.

Christal 2020.02.11. 18:54:57

@Terézágyú: lehet, hogy a vásárló nem Magyarországon dolgozik, és csak szeretett volna végre egy új kanapét a régi helyett, mire hazamegy a családjához.

Christal 2020.02.11. 18:57:01

@cmx85s: kifizetted a számlát, amit küldtek?

Christal 2020.02.11. 18:59:15

@Opportunista mikroba: ez az, ami nekem sem fér a fejembe, hogy miért nem veszik le azt, hogy van raktáron és egy hét, hogy miért így hirdetik.

Christal 2020.02.11. 19:06:20

@Péter 2: ma felhívtak telefonon és burkoltan utaltak rá, hogy vetessem le a cikket, mert szerintük sérti a jó hírnevüket az, hogy a cikkben benne van egy link, ami az ő oldalukra irányítja az olvasókat. Mondtam nekik, hogy nem én rontottam a jó hírnevüket, hanem a hozzáállásuk. Jó magyar módszer, ha valaki kritikát fogalmaz meg, nem azt nézzük, hogyan lehetne javítani, hanem megpróbáljuk elhallgattatni.

zuhanorepulesss 2020.02.11. 19:41:52

Neked erre a kanapera nincs is szukseged. Ha kellene, mar vettel volna egyet valahol.

ekat 2020.02.11. 20:03:10

@Christal: Pedig megmagyarázták már jópáran... Tényleg csak ez lehet, hogy így halásznak vevőt. Aztán egy része csak ott marad, akármikor is szállítanak, lásd a véleményeket. Még az amúgy pozitívakban is sokan írják a késői szállítást. Úgyhogy (számomra rendkívül visszataszító, ügyeskedő) koncepcióról beszélünk... Úgyhogy írjuk csak le sokszor, hogy Mindigbútor. (Már a név is gagyi)

Christal 2020.02.11. 21:00:57

@ekat: azt értem, hogy így akarnak minél több ügyfelet, csak ezt nagyon rövidlátó üzletpolitikának tartom. A hitelesség alapja a megbízhatóság. Ha az nincs, az előbb-utóbb visszaüt és hosszútávon nem gazdaságos.

cmx85s 2020.02.11. 21:17:27

@Christal: persze, átutaltam, csak közben eltűnt a pénz

Péter 2 2020.02.11. 22:02:11

@Christal: Te lennél a posztoló? Akkor tedd meg mindannyiunk kedvéért, hogy semmilyen körülmények között nem távolítod el, és ezt nagyon egyértelműen hozd a tudomásukra. Ne ijedj meg semmiféle fenyegetésüktől, üres handabandázás, természetesen jogod van a teljesen megalapozott véleményedhez.

ekat 2020.02.11. 22:09:37

@Christal:
Én is annak tartom, de lehet, hogy sok az "újszülött". Akinek már dolga volt velük, az nem vásárol ott többet, vagy legalábbis olyat nem, ami nem ér rá hónapokig.... de ha az árukeresők őket dobják fel legolcsóbbnak, akkor úgyis érkeznek újak.

btprg 2020.02.11. 22:34:22

Biztosan megéri ilyen sufniwebshopokat üzemeltetni, amik semmiből nem tartanak készletet... Minimális kockázat.

Margit Gubicza 2020.02.11. 23:30:42

Nálunk fűrdőszoba felújítás volt ,megrendeltem személyesen az egyik áruházban egy fűrdőkabint mert azt mondták ekkor és ekkor jön. Aztán a megbeszélt napon mentünk várakozás után .Hát nem volt . Aztán még adtak újabb időpontot de akkor sem volt. Hát mivel a kabin beszerelése már aktuálissá vált, sikerült megvenni máshol és el is hoztuk. Aztán felhívtam őket nem aktuális már. Erre úgy nyár végén felhívnak megjött a kabin. Erre én, ó hát én azt már régen lemondtam hiszen már be van szerelve . Mit gondolnak a szerelő amit alig talál az ember megvárja őket . A dolog érdekessége, hogy mikor sikertelenül voltunk ott a megadott időre előttünk vittek a pénztárhoz egy olyan kabint raklapra szerelve. Lehet amit mi rendeltünk volt az? Ismerősnek adták akinek jobban kellett?Gondoltuk. Fizetve nem volt . Már előre nem is fizetek azóta semmit .

Ahoj- 2020.02.11. 23:42:37

Szerintem az ilyen gagyi szar magyar cégeket hagyjuk a fenébe, alkalmatlanok erre a világra. Neked meg javaslom :Ikea, Kika, mömax, möbelix... Valahol csak van ilyen ágy, igaz ott is 3 hét amíg beszállítják de legalább nem szopstnak 2 hónapig.

Ahoj- 2020.02.11. 23:51:32

Mi lenne ha mindenki rendelne egy jó drága kanapét tőlük?? Aztán kiszállás előtt lemondjuk.

Im just here for the comments 2020.02.12. 04:59:33

A posztoló kitartása dicséretes, és így, hogy nem szopatta meg magát az előre utalással, akár választhat másik webáruházat is, hátha azokkal jobban jár. Innentől már csak saját szórakoztatásra érdemes ragaszkodni ehhez a bandához.

Btw, az ügyintéző abban nehezen tud segíteni, hogy a gyártó mikorra gyártja le a kanapét, nyilván nem fogja tudni.

Jake Peralta 2020.02.12. 07:59:26

@Im just here for the comments: deokosvagy...

IKEA-nak van weboldala. Meg tudod ott is rendelni házhoz szállítással.
Vagy egy kistehert bérelni 5000/nap.

Egyéb kötözködés?

2020.02.12. 08:30:11

@Im just here for the comments: igen, és 1964-ben vagyunk, mikor is nem létezik még kiszállítás, óbazdmeg.

nagyonköcsögduda 2020.02.12. 08:39:46

"A hölgy erre flegmán megjegyezte, hogy nem tud vele mit csinálni,"
Ezen a ponton kellett volna azt mondani:
-Köszönöm hölgyem, a rendelést lemondom. Ha mégis megérkezne, dugja fel magának!

Nancsibacsi 2020.02.12. 08:47:02

@Jake Peralta: "Mi olyat tud ez a kanapé, amit egy másik hasonló árban lévő nem tud?"
Kanapéágy vásárlása tényleg nagyon nehéz ügy. Mi amikor a nyaralóba vásároltunk, semmi mással nem szívtunk annyit, mint a kanapéval. Nem azért mert nem szállították volna ki időre, de ugyebár a kanapéágynak kényelmesnek kell lennie kanapéként és kinyitott ágyként is. Na ezt 200eFt kategóriában tudja kb 20-ból 1. Mikor találtunk egy ilyet - kb 140eFt-ért - azt 120eFt-ért szállították volna ki, 100 km-re. Szóval onnan kezdve már az elsőszámú szűrőfeltétel az volt, hogy a kiszállítás ne legyen több 20eFt-nál - és ezen megbukott a boltok fele. Tudom, lehet furgont bérelni - meg lehet venni dekopír fűrészt, és magunknak kanapét is gyártani. Nem vagyok hajlandó kiszállítani - bocs. Szóval mi legalább 10 bútorüzletben jártunk (kipróbálni muszáj volt), mire megtaláltuk az igazit. És az IKEAs mondjuk pont sz.r (ott kezdtük).

A poszterrel az a baj, hogy addig keresgélt neten, míg egy csaló céget nem talált. Szóval ő igényelte azt, hogy átverjék. Csodák nincsenek: ezek a kanapék jellemzően Lengyelországban készülnek, ahonnan forgalmazó cég mérettől függően 1-2 havonta jön 1-1 kamionnyi áru. Ezért olcsó. A kiszállításhoz szintén köröket szerveznek, vagyis ha kérsz Szegedre kiszállítást, akkor minimum 4-5 környékbeli kiszállítást össze fognak várni. Szóval lehet hogy havonta jön a kamion, de a környékre csak 1-et hozott volna, akkor 2 hónap múlva kapod meg. Azért van az, hogy ahol azt írják hogy átlagos kiszállítási idő 6 hét - az is csak egy átlag, mert simán lehet több. Mi egy korrekt céghez mentünk, amelyiknek bemutatóterme is volt (home-max), és ott ezt szépen elmagyarázták, kamu nélkül - vállalva hogy lehet hogy abból a 6 hétből 10 is lehet. Mivel nekünk eleve nem azonnal, hanem 3-4 hónap múlva kellett, ezért meg tudtunk egyezni egy 4 hónappal későbbi kiszállítási dátumban, előtte pár nappal felhívtak, hogy okés-e a dátum, mondtuk hogy igen, és hozták is.

Im just here for the comments 2020.02.12. 08:57:30

@Jake Peralta: te magad hoztad példaként a kiszállításból eredő problémájára, h menjen be az ikeába, szal ez most kissé öngól.

Terézágyú 2020.02.12. 09:05:39

@nagyonköcsögduda:
""A hölgy erre flegmán megjegyezte, hogy nem tud vele mit csinálni,"
Ezen a ponton kellett volna azt mondani:
-Köszönöm hölgyem, a rendelést lemondom. Ha mégis megérkezne, dugja fel magának!"

Pedig a nő lehet hogy csak az igazat mondta... És "flegmán" mondta? Ki tudja... a pószter így érezte.

Shanarey 2020.02.12. 09:07:42

Fel kell tenni a kérdést a gyártónak, ha megjön az ágy a megrendelő is fizethet 2-3 hónappal később? ha nem le kell mondani
:-)

Jake Peralta 2020.02.12. 09:14:00

@Im just here for the comments: Egy szóval sem mondtam hogy FIZIKAILAG menjen az IKEA-ba. Virtuálisan is lehet oda menni és vásárolni.
Az meg hogy próbálsz kötözködni téged minősít, hogy egy kis fika vagy.

CCnick 2020.02.12. 10:49:03

Nem olvastam a kommenteket, megjöttek már az előrefizetők lehülyézni a csajt mert utánvéttel rendelt?

Opportunista mikroba 2020.02.12. 11:32:19

@Jake Peralta: Virtuálisan is lehet, csak pl. egy ágy kényelmességét, nyikorgását, esetleg a szétnyitás egyszerűségét nehéz virtuálisan ellenőrizni. Szerintem olyan termékeknél, ahol a kényelem, illetve a kényelmes használhatóság fontos, jobb a személyes vásárlást választani. Arról nem is beszélve, hogy a holnapon lévő termékfotó vagy színhelyes, vagy nem (engem már értek kellemetlen meglepetések...).

Jake Peralta 2020.02.12. 11:42:04

@Opportunista mikroba: Mivel a poszter a kanapéját is netről rendelte, nem olyan ördögtől való egy másik (sokkal megbízhatóbb) webáruházat ajánlani neki.
Ha az egyik kanapét nem akarja kipróbálni akkor a másikat vajon igen? Ráadásul az IKEA nagyon egyszerűen visszaveszi a terméket ha nem tettszik. Szerinted a posztban említett webáruházban ez menyire lenne egyszerű?

Opportunista mikroba 2020.02.12. 11:56:49

@Jake Peralta: Igen, azt én is hozzá akartam tenni, hogy a posztolónak sem netről kellene ilyen dolgot vennie (mint szintén szegedi tenném csak hozzá, hogy ágyat beszerezni személyesen azért még Szegeden is elég sok helyen lehet).

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.12. 14:32:25

@Eugene Horse: " igen, és 1964-ben vagyunk, mikor is nem létezik még kiszállítás, óbazdmeg"

Mert az ingyé' van?
Sőt, You Tube videjón meg lehet lesni, hogy csinálj magadnak...

Opportunista mikroba 2020.02.12. 14:47:11

Csak kíváncsiságból megnéztem az IKEA-t, egy 120 ezres kanapét vettem alapul. 15 ezerért szállítják Szegedre, viszont +75 ezerért rakják neked össze! (Szó szerint ennyi a "bútor-összeszerelés + összeszerelő csapat utazási költsége".) Ez szerintem nagyon durva. Nekünk a több mint 200 ezres (és meglehetősen bonyolult szerkezetű) franciaágyat 30 ezerért szerelte össze a Möbelix.

Jake Peralta 2020.02.12. 14:59:34

@Opportunista mikroba: Aki egy IKEA-s kanapét nem tud összeszerelni az meg is érdemli. Gondolom a poszternek is van családja, férfi barátai akik mondjuk egy pizzáért cserébe örömmel segítenek összeszerelni. Ismerős IKEA-s kanapéját egy szakács, és egy informatikus rakta össze kb 15 perc alatt. Azóta is hibátlan.

Opportunista mikroba 2020.02.12. 15:03:36

@Jake Peralta: Akkor is durva ár. A szállítás meg az összeszerelés majdnem annyiba kerül, mint maga a termék? Azért ne már...

Jake Peralta 2020.02.12. 15:10:58

@Opportunista mikroba: Szállítás nem is vészes. Elvégre Szeged 175km.
Az összeszerelés.. Ők is tudják hogy kb két férfi 10-es IQ felett bármelyik bútort összerakja. De ha kedves ügyfélnek az kell hogy ők szereljék össze.. rendben.. de fizesse meg.

Permetező 2020.02.12. 15:22:58

@CCnick: mi az hogy nem olvastad a cumenteket? Azzal kell kezdeni a post olvasását, ezt még általános iskolában is tanítják.

bElannaTorres 2020.02.12. 15:32:44

Ikeában is van olcsón kanapéágy, azt még simán vissza is tudod vinni, ha van bármi vele. Ettől amit rendelni akarsz a minősége is jobb. Szerintem ne rendelt meg, hagyd a fenébe, legalább utólag nem kell azt nézned milyen vékony szövet van rajta, ami ugye a képen nem látszik, de ennyi pénzért biztos

bElannaTorres 2020.02.12. 15:35:06

Egy férfi és egy nő összerak egy ikeás ágyat. Ami nehezebb azok a szekrények , fali besta, pax

juhaszvik 2020.02.12. 15:40:20

Én még sosem raktam össze ikea-s ágyat, vagy más terméküket. Csavarbehajtón kívül kell hozzá valami?

ebella2 2020.02.12. 16:04:30

@juhaszvik1: Ami kell, az a csomagban van.

Vagy tíz éve vettem az utolsó ikeás bútort, de az egyszerű volt, nagyon egyszerű. Azt hittem nagy szopás lesz (régi rossz rokoni tapasztalat), de nem lett.

Kimblee 2020.02.12. 16:45:45

Mar lássam két és fél hónapja szenved egy kanapé miatt, amit mar reg megrendelhette volna mashonnan. Szerintem ezt o elvezi, élvezi hogy kotekedhet valakivel

2020.02.12. 16:49:50

@bElannaTorres:
Amúgy ez sokszor úgy van, hogy egy az átlagosnál összetettebb bútort ha nekiállunk magunk összerakni, akkor megvan mondjuk 2 óra alatt, aki meg gyakorlott benne, az összerakja 20 perc alatt, ezért lehet logikus, ha valakit fizetnek érte. Viszont én úgy vagyok vele, hogy egyébként nincsen barkácsolási mániám, de az a 2 óra az élvezetes játék, olyasmi mint gyerekkorban legozni, ráadásul ha mindig magunk csináljuk, akkor legközelebb már rövidebb idő alatt meglesz.

Opportunista mikroba 2020.02.12. 17:59:35

@Zabalint: Ez nagyon függ attól, milyen típusú az ember. Mi mindketten kifejezetten elméleti emberek vagyunk a férjemmel, ráadásul neki van egy kis gerincproblémája is, tehát akkor se engedném, hogy csinálja, ha akarná. Egyébként a mi franciaágyunkat hárman rakták össze több mint két óra alatt (az ágy is összetett, de volt hozzá még ágy mögötti kisszekrény + még az éjjeliszekrények is, Möbelixben vettük, az ő embereik szerelték össze is), pedig ők nap szinten raknak össze több bútort, szóval engem a víz is kivert a gondolatra, mi lett volna, ha ezt nekünk kell megcsinálni. Nem vagyunk egyformák :)

Im just here for the comments 2020.02.13. 04:15:29

@Jake Peralta: az, virtuálisan odamenni xD
Szeretem ezeket az utólagos mosakodásokat.

Jake Peralta 2020.02.13. 09:31:55

@Im just here for the comments: Hiába erőlködsz a tudatlanságoddal már tudsz ebből jól kijönni. Legközelebb majd meggondolod milyen baromságokat böfögsz ide.

oregbeatsuhanc 2020.02.13. 12:02:58

@Opportunista mikroba: Teljesen igaza van. Vannak akik még a csináld magad mozgalomban szocializálódnak, nekik ez ma sem probléma.
Van aki meg megcsinaltatja.
Ráadásul sokszor a garancia feltétele is a cég szakemberei által végzett összeszerelés, beüzemelés, stb.
ami sokszor érthető is.

Péter 2 2020.02.13. 18:23:33

@Opportunista mikroba: Sebaj. De az IKEA világszerte arról híres, hogy magadnak összeszerelhető bútorokat árul, tehát ott ez az alap. Vállalják, de szándékosan annyiért, hogy aligha szereltet velük bárki is. Ha olyan kell, akkor van más elég bútorbolt.

Opportunista mikroba 2020.02.14. 14:48:03

@Péter 2: Valószínűleg így van, ahogy mondod, csak meglepődtem.

Shanarey 2020.02.14. 16:16:35

@A libbantakat lelövik ugye?:

Két nap után rájöttél hogy itt vagyok?
Na mi van új nick kell megint hogy anyázhass? Szar lehet neked. ne aggódj, majd ezt is ledózerolják. Ahogy azt szokás, ha csak verbál szexelni tudsz.

Shanarey 2020.02.16. 18:59:18

@Quercus erdész:

Mi van kriptaszökevény? Csak ennyi telik? Sebaj, én még mindig csak sajnálni tudlak, milyen szar életed lehet, ha ez az egyetlen szórakozásod, hogy engem verbál szexelsz. Hajrá csak bizonyítsd hogy mennyire igazam van és tényleg oly nyomorúságos az életed, hogy én vagyok a desszert.

Shanarey 2020.02.21. 18:48:42

@Quercus erdész:

Szövegértés 1-es. Gratulálok. Szar lehet neked, hogy nem tudsz rólam szinte semmit, és hogy kínodban a határátkelőt kell olvasnod, pedig hogy utálod. S ismét bizonyítod, az állításom igazát, miszerint, az igen szar életedben, én vagyok az egyetlen szórakoztató szórakoztató dolog.
:-))))))))))))))

Na ezért sajnállak, mert neked csak ennyi jut.

Shanarey 2020.02.22. 08:00:58

@Quercus erdész:

Én meg apádat, mert ő egy értelmes, nem gyűlölködő senkiházit akart, és helyette jött bunkócska, vagyis te, a retkes szájú karancsi rém, aki csak verbál szexben jó. netán kérjél pénzt viagrára, s akkor talán lesz más szórakozásod mint én. Mint már írtam semmit sem tudsz rólam, az összes infód amit a patkányok összehordtak neked, annak fele sem igaz, és ami igaz volt az is elavult. De téged ez nem érdekel, mert az értelmi szinted, nem teszi lehetővé, hogy megértsd az elavult szó jelentését. S hogy még boldogabb legyél, ez a válaszod is megy a jól megérdemelt helyére, a szellemi nyomorék mappába.
:-)
Ahogy ígértem, majd ha meg gebedtél, elmegyek a temetésedre, s felolvasom a Fanyűvő összest, és majd kiderül hogy a rokonságod mennyire szeret, hányan hívnak majd meg egy italra azért hogy ki álltam és elmondtam az igazat rólad.
:-)
süti beállítások módosítása