Tékozló Homár

Tollakat hullat magából a százezres tollkabát, ami a kereskedő szerint nem hiba UPDATE és UPDATE

2020.02.13. 10:00 | Homár Rezső | 386 komment

via GIPHY

Zsófi tollkabátja úgy eresztette magából a pihéket, mintha a kabát alatt folyamatos párnacsata zajlott volna. Akinek már volt ilyen, az tudja, hogy egy-egy toll néha normális, de itt nem csak ennyiről volt szó, úgyhogy Zsófi tudatos vásárlóként visszavitte a kabátot és kérte a minőség ellenőrzését. Sajnos a szakértői vizsgálat nem értett egyet Zsófival, ami szerinte csak úgy lehetséges, hogy meg sem történt. A következő lépés a fogyasztóvédelem és a független szakértő lehetne, de írtunk az üzletnek is, várjuk a választ. Update: Az üzlet válasza a poszt végén, de sok újdonság nincs benne. Néhány toll nem tol. De akkor hány toll toll? Update2: Zsófi megfogadta a kommentelők tanácsát és a gyártóhoz fordult. A boldog befejezés a poszt végén!

2019. október 10. napján szezonközi leárazás keretében vásároltam a Mammutban található Dockyard üzletben egy Helly Hansen W Tundra Down télikabátot. Már jó pár hete nézegettem, de kicsit borsosnak éreztem az árát, így a 20 %-os kedvezmény pont kapóra jött. Fontos hangsúlyozni, hogy ekkor valamennyi Dockyard üzletben, minden termék le volt árazva, tehát a kabát leárazására nem minőségi hiba feltüntetése mellett került sor.

Mivel egy nagyon meleg télikabátról van szó, egészen december elejéig nem is hordtam. Az első két hétben rendkívül elégedett voltam a vele, meleg volt és jól is nézett ki, ennél többre nem is volt szükségem. Aztán a 2. hét után észrevettem, hogy miután leveszem, néhány apró pihe marad az alatta viselt ruhámon. Az elején még nem is foglalkoztam vele, aztán napról napra egyre több pihe/nagyobb toll jött ki minden egyes viselés alkalmával, ekkor elkezdtem utána nézni, mit is tudnék kezdeni a helyzettel. Végül úgy döntöttem, hogy az előírásoknak megfelelően kimosom és szárítógépben megszárítom, hátha ez javít valamit a helyzeten. Nem javított, de végülis nem aggódtam, meg volt a blokk, a családommal törzsvásárlók vagyunk az üzleteikben, biztos nem lehet probléma. Utóbb kiderült, hogy ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.

tolkabatos.jpg

Végül január 6-án írtam a Dockyard központi ügyfélszolgálatára a helyzet megoldása érdekében, ők pedig azt válaszolták, hogy menjek be abba az üzletbe, ahol a kabátot vásároltam, ott kezelik a panaszomat. Január 12-én elmentem a Mammutba, az egyik eladónak előadtam a problémát, felvette a jegyzőkönyvet, leadtam a kabátot, azzal az ígérettel, hogy  elküldik azt szakértőnek. Mikor összehajtogatva leraktam a pultra a kabátot, akkor is jól láthatóan repültek ki belőle a kisebb-nagyobb toll pihék, meg sem fordult a fejemben, hogy ezt ne látná valaki. Miután az általuk ígért 5 munkanap eredménytelenül telt el, - és már majd megfagytam szövetkabátban -  január 20-én felhívtam az üzletet, hogy mi lett a vizsgálat eredménye, amikor is közölték, hogy a szakértő "nem észlelte az általam jelzett hibát".

Január 21-én bementem az üzletbe, átvettem a kabátot, ismét kaptam egy jegyzőkönyvet (aminek ugyanaz a kelte, mint annak a jegyzőkönyvnek, mikor leadtam a kabátot). Az üzletben még azt javasolták, hogy próbáljak meg írni a központi Dockyard e-mail címre, írjam le a panaszomat, illetve azt is, hogy már mióta törzsvásárlójuk vagyunk (voltunk) az üzleteiknek. Itt már kezdtem aggódni az elmém épsége miatt, és komolyan elkezdtem rajta gondolkodni, hogy lehet csak én látom azt, hogy a kabát viselése után tiszta toll az alatta viselt ruhám?

Így január 25-én ismét adtam egy esélyt a kabátnak, és a szombati bevásárláshoz felvettem, aztán ahogy hazaértem rájöttem, hogy nem, nem ment el az eszem, a kabátból már gyakorlatilag folyik a toll. Ekkor csináltam néhány képet a kabát alatt viselt, és attól tollas ruhámról, írtam a központi Dockyard e-mail címre, csatoltam képeket, de  azóta sem érkezett semmiféle reakció.

Mostanra pedig úgy érzem, hogy a Dockyard  szezonközi leárazás ürügyén rám sózott egy általuk ismert hibával rendelkező terméket, holott sehol sem volt feltüntetve, hogy a kabátnak bármiféle problémája lenne. Tovább erősíti ezen gyanúmat, hogy a kabát leadásakor, illetve átvételekor kapott jegyzőkönyvek kelte egyazon nap, (azon túl, hogy arra sem voltak képesek, hogy a jegyzőkönyv keltének dátumát átírják) ez pedig azt valószínűsíti számomra, hogy még csak el sem küldték szakértőnek a kabátot, csak elsuvasztották néhány napra a raktárba.

Több tollkabátom volt már, különböző árkategóriákból, és egyedül a tízezer forintos engedte magából a tollat, igaz az is kibírta legalább a nyolcadik mosásig. Úgy tűnik, egy leárazva is majdnem százezer forintostól nem várhatja el az ember ezt a minőséget. Én ugyan soha többé nem vásárolok Dockyard üzletben, de reggelente, mikor majd megfagyok használható télikabát nélkül, sokszor gondolok rájuk szívélyes gondolatok kíséretében.

Az Dockyard válasza is megérkezett. Mivel soha egy ilyen Helly Hansen kabátra sem volt panasz és az nem lehet, hogy egy hibás legyen és ebből tollak jöjjenek, ezért nem is jönnek. 

Az említett kabát a Helly Hansen kollekciónk egyik kiemelt téli darabja. Az idei -  szokásosnál enyhébb - télen ezt a télies terméket nagyon jól adtuk el, mostanra alig pár darab maradt belőle üzleteinkben. A levélírójukon kívül egyetlen panasz sem érkezett erre a  modellre. Az eset kapcsán a termék hazai forgalmazóját is megkerestük, ők sem kaptak semmilyen reklamációt erre a modellre, gyártási hibáról nem tudnak. Sem az üzletben dolgozó kollégáink, sem a szakvélemény kiadására jogosult szakértőnk nem tapasztaltak olyan  problémát, amit a vásárló említett. Egy tollkabátnál előfordul, hogy néha 1-1 kisebb pehely átjut az anyagon esetleg a varrás mentén, de ezen termékek szövése nem olyan, hogy abból – a vásárló szóhasználatával élve – kifolyjon  a toll.

Mi a gyártás során fennálló hibát, rendellenességet nem tapasztaltunk, ezért  a panaszt nem találtuk megalapozottnak. A vásárló a jogszabályok szerint a Békéltető Testülethez fordulhat panaszával, erről őt is tájékoztattuk. Az őt ért kellemetlenséget sajnáljuk, de mi az eddigi megszokott és jogszabályok szerinti módon kezeltük panaszát.

Bár nem nagyon bízott abban, hogy bármit elér vele, Zsófi végül a gyártóhoz fordult. És láss csodát!

Ezúton is köszönöm azon kommentelőknek, akik azt javasolták, hogy problémámmal forduljak közvetlenül a Helly Hansenhez. Úgy voltam vele, hogy igazából nem veszíthetek semmit, de kicsit szkeptikus voltam a kérdésben, mivel ha a magyar viszonteladó szakértői vizsgálat alapján sem érzékelte a problémát, akkor kicsi esélyt láttam rá, hogy néhány e-mail váltás, és fénykép csatolás alapján a probléma megoldódna, de szerencsére nem így történt.  A képek és az általam leírtak alapján a velem kapcsolatot tartó ügyfélszolgálati munkatárs sajnálatát fejezte ki arra vonatkozóan, hogy ilyen probléma merült fel, és a mai napon postázták is a részemre az új kabátot. Mindez azt hiszem nagyon szép kontrasztot mutat a Dockyard panaszkezeléséhez képest, azt pedig mindenki eldöntheti, hogy hosszú távon melyik a kifizetődőbb.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2020.02.13. 10:14:49

Igaza van a pószternek.

De hát így jár, aki a kínai piacon vesz egy ócó gagyi kabátot.

Ja, hogy valójában mammut, dokkjárda, meg nellahansentundra százezerért???

Akkor mégis inkább a kínai piac...

"reggelente, mikor majd megfagyok használható télikabát nélkül"

Most szégyelljem magam, hogy nekem legalább három télen is használható kabátom van?... :(((

2020.02.13. 10:21:08

Szerintem nem kellene ennyiben hagyni, ez így határozottan bug és nem feature, teljesen függetlenül attól, hogy mennyibe került az a kabát.

Terézágyú 2020.02.13. 10:24:17

"a családommal törzsvásárlók vagyunk az üzleteikben"...
"soha többé nem vásárolok Dockyard üzletben"

Hát, ez a szokásos homár-pószter metódus - és alighanem a legtöbb retorzió, ami megtörténik a boltokkal szemben...

Terézágyú 2020.02.13. 10:28:07

"Mikor összehajtogatva leraktam a pultra a kabátot, akkor is jól láthatóan repültek ki belőle a kisebb-nagyobb toll pihék" .... "már kezdtem aggódni az elmém épsége miatt, és komolyan elkezdtem rajta gondolkodni, hogy lehet csak én látom azt, hogy a kabát viselése után tiszta toll az alatta viselt ruhám?"

Hát, én teljesen megértem a pósztert, általában nagyon sok ember nem látja/hallja meg azt, amit nem akar. Pl. azt is csak én látom a buszra várakozók közül, hogy ott áll valaki és bagózik, illetve a buszon is csak én hallom, hogy méterekkel arrébb szól valakinek a fülhallgatója...

homar-fan 2020.02.13. 10:38:08

Én a poszt-toló helyében akkor kezdtem volna el az épelméjűségemben kételkedni amikor 100e forintért készülök kabátot venni...

Amúgy a jó oldalát kell nézni a dolognak, lassan elmondhatja, hogy 200 EUR-s kabátja van, úgy mindjárt nem tűnik olyan drágának!

Amúgy meg 100 rongyért én biztos már megtennék mindent, nem engedném el annyival, hogy kötsögök és nem vásárolok ott többet.

Jake Peralta 2020.02.13. 10:43:13

100 ezerért vesz egy télikabátot, és nincs másik.
Gratulálok. Poszter pont az aki 2 éves hitelre veszi meg a legújabb almás telefont, hogy lehessen villogni a barinők előtt.

2020.02.13. 10:51:14

@Jake Peralta:
Van neki másik, lásd az említett szövetkabát, csak azt nem találja elég melegnek. És amúgy nem mindegy neked, hogy mennyiért vesz kabátot?

Jake Peralta 2020.02.13. 10:57:31

@Zabalint: Nekem kurvára mindegy, de elég ciki utána itt picsogni. Főleg, hogy többször kihangsúlyozza hogy milyen drága kabát volt.
És ha történik valami a kabátjával, akkor mit vesz fel? Akkor ki lesz a hibás?

Ha meg nem számít a pénz, akkor vegyen egy másikat, és ne fagyjon meg a szövetkabátban.

Roltii 2020.02.13. 11:00:57

@Terézágyú: csak minket zavar a büdös csöves a villamoson meg az ordíbáló hülye gyerek is...

Vercsi V 2020.02.13. 11:04:18

@Jake Peralta: nem ismerem a poszter indítékait de nekem is mondjuk elég ha van egy jó minőségű ennyire meleg kabátom az igazán cidri napokra. Általában igaz, hogy a drága = jó minőség és akkor hosszú évekig jó, nem kell kétévente újat venni. Ha egy 15-20 ezer forintos kabi lenne még elmegy...de ez így? Mintha a csirkeólból szabadult volna szegény.

Vercsi V 2020.02.13. 11:04:18

@Jake Peralta: nem ismerem a poszter indítékait de nekem is mondjuk elég ha van egy jó minőségű ennyire meleg kabátom az igazán cidri napokra. Általában igaz, hogy a drága = jó minőség és akkor hosszú évekig jó, nem kell kétévente újat venni. Ha egy 15-20 ezer forintos kabi lenne még elmegy...de ez így? Mintha a csirkeólból szabadult volna szegény.

2020.02.13. 11:18:02

@Jake Peralta:
Ezek irreleváns részletek, a lényeg, hogy selejtes kabátot kapott, és basznak kicserélni. Akkor is igaza lenne, ha 10 ezres, meg akkor is, ha 10 milliós kabát lenne.

Terézágyú 2020.02.13. 11:19:31

@Zabalint:
"Ezek irreleváns részletek"

Akkor a pószter ne írja le, és pláne ne hivatkozzon rá ennyiszer.

2020.02.13. 11:23:42

@Vercsi V:
Teljesen irreleváns, hogy 100 ezres vagy 10 ezres kabát, a 10 ezrest is kutya kötelességük lenne javítani vagy cserélni, ha szavatossági idő alatt ilyen problémák vannak vele.

Egyébként csak részben igaz, hogy ezzel az árral a minőséget veszed meg. Vannak ma már a tolléval felérő tulajdonságú mesterséges töltőanyagok, de a posztolónak fontos volt a toll, ami jellemzően drágább. Emellett a ruha divatcikk is, nem mindegy neki, hogyan néz ki. 100 ezernél biztosan kapsz jóval olcsóbban is olyan kabátot, ami van olyan meleg, és a minősége is jó, csak épp a másik két szempontot nem fogja teljesíteni.

Én télen egy olcsó, túrázasra kevés de nem is feltűnően annak kinéző túrakabátban járok, és ez akkor sem volt gond, mikor dress code volt a munkahelyemen, hiszen az csak a benti öltözetre vonatkozik, egyébként meg nem vagyok oda az elegáns öltözetért. De hangsúlyozom, ennél a kabátnál nem teljesül a divat és a természetes alapanyag, mint feltétel.

2020.02.13. 11:26:37

@Terézágyú:
Ezért jó a homár, lehet ezeken a részleteken csámcsogni, nem mondom, hogy én nem szeretek, csak attól még az első az, hogy egyébként ezen ügyben egyértelműen a posztolónak van igaza, legalábbis ha elfogadjuk az állítását a kihulló tollakról (miért ne tennénk).

Ez nem az a kategória, mint mikor a cégnevet sem tartalmazó atverlekbalek.com-ról rendelnek hamis batzpapucsot, aztán csodálkoznak, hogy átverik őket.

Terézágyú 2020.02.13. 11:33:22

@Zabalint:
"Ezért jó a homár, lehet ezeken a részleteken csámcsogni"
Igen :)

"Ez nem az a kategória, mint mikor a cégnevet sem tartalmazó atverlekbalek.com-ról rendelnek hamis batzpapucsot, aztán csodálkoznak, hogy átverik őket."

Nem, ez az a kategória, hogy azt hisszük, hogy ismert külfődi cég, meg százzzzzzzezer forintos cucc, akkor biztos jó, biztos nem lesz vele baj, örökké tart... aztán meg nem.

Jake Peralta 2020.02.13. 11:36:38

@Zabalint: Abban igazad van hogy ezt kérdés nélkül cserélni / javítani kéne.

De ha a poszter ennyiszer leírja akkor (számára) biztos nem olyan mellékes részlet.

Laredo 2020.02.13. 11:39:28

Nekem egy Cactus Clone kabátom van,szürke és vagy 10 éves. Kicsit kopott,de pont lesz@rom,mert télen a legnagyobb hidegben is kiválóan teszi a dolgát. Gondolom a poszter szemében csóringer vagyok,hogy 10 éve hordom az eredetileg sem drága kabátomat,de nekem legalább nem ,,tollas a hátam”.

Poszter megérdemli a sorsát,fusson csak az akciósan 100 rugós kabát után,a törzsvásárló családjával együtt.

2020.02.13. 11:50:11

@Jake Peralta:
Az nem mellékes részlet, hogy 100 ezer Ft már van akkora összeg, hogy nem kellene annyiban hagynia, néhány ezer Ft-ért még nem biztos hogy érdemes sokáig verni az asztalt, ennyiért igen.

Az meg gondolom költői túlzás, hogy most meg fázik a kabát nélkül.

2020.02.13. 11:52:38

@Laredo:
Tehát azért, mert sokkal többért vett kabátot, megérdemli, hogy leszarják a jogos reklamációját, hogy selejtes kabtot kapott? Jó eséllyel nálad is találnánk olyan terméket, amit az átlagosnál drágábban vettél, akkor gondolom te is megérdemled, ha selejtest kapsz a boltban. Nem 800, hanem 3000 Ft-os párizsit vettél a boltban? Megérdemled, ha fosol tőle.

Terézágyú 2020.02.13. 12:07:48

@Zabalint:
"Az meg gondolom költői túlzás, hogy most meg fázik a kabát nélkül."

Az írói munkásságának a része? :)))

atal 2020.02.13. 12:22:00

Mondjuk a képeket elnézve a kabát valami Moncler utánzat kukászsák anyagból lehet. Azért nem kár, amúgy is ízléstelenül néz ki (főleg egy nőn)...

Kondom Keselyű 2020.02.13. 12:44:13

ennyiert mar van wellensteyn is. miert ilyen ultragagyi helly hansent vettel ? dockyardban van columbia is.

szekertabor · provo.blog.hu 2020.02.13. 12:46:39

@Zabalint: Az okozott kár szempontjából sem mindegy, hogy egy 100 ezres kabát tollazza össze az 50 ezres pulcsidat, vagy egy 10 ezres kabát az 5 ezres pulcsit. Fogyvéd szempontból persze mindkettő esetben cserélni kellene a hibás terméket, vagy visszavenni.

ekat 2020.02.13. 12:50:50

Komolyan nem értem azokat a hozzászólásokat, amik akkor érkeznek, ha mer valaki valamit nem kínai piacos áron venni. (Mondjuk ha kínai piacon veszi a kifogásolt tárgyat, akkor meg az jön, hogy miért gagyit vesz - lényeg, hogy kötekedni lehessen.)
Savanyú a szőlő, vagy mi van?
Ha meg a fanyalgónk azzal jön, hogy őneki is beleférne, de ő bezzeg juszt sem vesz ilyet annyiért, akkor: mi köze hozzá, hogy ki mit szeretne, ki mit vesz, kinek mi mennyit ér meg? Jó eséllyel ő meg másvalamit vesz annyiért, amennyit más nem adna érte.

Semmilyen tollas kabáttól nem várom, hogy tollakat hullasson, de egy ennyibe kerülőtől pláne nem. Úgyhogy a poszternek igaza van, és ezért írt ide, és ezzel kellene foglalkozni.

hátezmilegyen 2020.02.13. 12:53:18

Mi van veletek, ma mennyire pószterszeretőek vagytok :)
Jól van, akkor felteszem én a kérdést, mi történik a tollkabáttal, ha farmer funkción magas fordulattal mosod ki? Igen, az :)
Amúgy a nagyi tollpárnájából 60 év után is alig jön toll, szóval, ha nem a pószter szúrta el, ennek valami gagyi műanyag anyaga van.

Terézágyú 2020.02.13. 12:57:41

@ekat:
"Komolyan nem értem azokat a hozzászólásokat, amik akkor érkeznek, ha mer valaki valamit nem kínai piacos áron venni."

Nem arról van szó, hogy "hogy mer", hanem arról, hogy mennyire van értelme ilyen drága kabátot venni, ha egyszer a drágával ugyanúgy előfordul, hogy használhatatlan lesz, és a gyártó/eladó "világcég" pont annyit törődik a reklamációval, mint a kínai piacos árus. Semennyit.

Ha van tanulság a pószter sztorijában, akkor ez az.

ekat 2020.02.13. 12:58:28

Amúgy az Amazon.com egyetlen értékelésében ugyanezt írják....:

4.0 out of 5 stars
Almost perfect - feathers and zipper February 1, 2020
Size: LargeColor: 990 BlackVerified Purchase

I love this coat! I got a large (I’m 5’7”, 168 lbs, build: wider at shoulders, shorter torso, athletic legs) and I have enough room for layers, but don’t usually need it because this coat is so warm! I love the length and how puffy it actually is- whereas with other “puffy” coats I’ve tried have felt thin. I would’ve given this 5 stars except that some of the feathers have started coming out (when I wore a black sweater I could see them on my sweater). I was hoping this coat was like the other HH coats (my husband has the men’s version of the adore puffy parka) that have a tougher (tighter woven?) fabric which seems to prevent the feathers from coming out but will report back after more wear to see if it loses a lot of feathers. Additionally the zipper sometimes is difficult to zip. It has to be in a specific angle for me to be able zip all of the way up.

ekat 2020.02.13. 13:05:18

@Terézágyú:
Szigorúan közgazdasági szemmel nézve nincs, igen. De ugyanezzel a logikával akkor mindig mindenből a legolcsóbbat kellene venni.
De mi emberek vagyunk, és vágyaink vannak, meg igényeink. És igen, a drágábbal is pórul lehet járni, és? Ez benne van a pakliban. Viszont normálisan (nem mindig!) a drágább árunál reklamációt is jobban lehet intézni. De ezt jobb lett volna magától a Helly Hansen-től venni. :)

További magyar hang 2020.02.13. 13:09:50

Annyira tollas voltál, hogy madárnak néztek. :) Bocs, ezt kihagyhattam volna, de nem ment. :)

2020.02.13. 13:52:43

@Terézágyú:
Ebből a szempontból nem az ár a különbség, hanem hogy egy bejegyzett, működő, bolttal rendelkező cégtől veszed, vagy valami fekete/szürke zúgkereskedőtől. Előbbi esetben is ráfázhatsz, csak az esélye teljesen más. Volt olyan poszt, amikor eleve 100%-os átbaszási rátájú webshopban (magyarnév.com címen feltűnően google translate szöveg, cénév nuki, áru megnevezése önellentmondó, stb., stb) próbálkozott a posztoló, aztán csodálkozott.

FDToth 2020.02.13. 14:01:55

Attol h vmi drgaa es markas meg nem biztos h jo minosegu is. Ezeken csak az arres magas, nem sok minsoegbeli kulonbseg van kevesbe ismert markakhoz kepest. Anyag tuti jobb ezekenel, de a varras ugyanolyan ocska gepi.
Illetve persze mindenki mas, de amikor kb nincs mar tel nem nagyon erdemes ilyen durva telikabatot venni arra az 1-2 hetre.
Anno nekem sosem volt olyan tollkanatom ami ne ‘ereszetz’ volna, ezek ilyenek (ha pici tollakbol van akkor azok kijohetnek, illetve a szelloses miatt az anyag sem anyira vastag).
Persze ettol meg a kabat ocska csak hat nehez lesz ezt bizonyizani.
Tollkabatot meg nem kell venni

Im just here for the comments 2020.02.13. 14:33:30

állj már üresbe, hogy van toll a füledbe'

Terézágyú 2020.02.13. 14:38:17

@ekat:
"És igen, a drágábbal is pórul lehet járni, és? Ez benne van a pakliban."
Ezt ne nekem mondd, hanem a pószternek.

"Viszont normálisan (nem mindig!) a drágább árunál reklamációt is jobban lehet intézni."

Lehet, de itt a homáron mindig azok az esetek vannak, amikor pórul jár a vásárló. Ez már a blogos műfaj velejárója :)

Permetező 2020.02.13. 15:53:32

@További magyar hang: én ezt a poént visszaküldeném garanciába

user friendly 2020.02.13. 16:08:55

Zseniális. Ha kínai piacos szart vesz a user, akkor úgy kellett, ne panaszkodjon. Ha minőségi cuccot vesz, akkor meg mi a fasznak vett drágát, ahelyett, hogy a kínain vett volna valami szart.
Hát gratulálok.

KaTe 2020.02.13. 16:18:37

Na igen. Pont a dockyardba van egy utalványom, amit még karácsonykor kaptam. Én is pont kabátot szerettem volna, de 50E alatt semmi sincs, ami tetszene. Ahogy látom már kezdik tolni a "leárazásokat", gondolom az enyhe tél miatt kevés kabát fogyott, de nagyon remélem hogy rájuk rohad a drága sz@rjuk jelentős része.

Horváth Toya 2020.02.13. 16:21:46

@user friendly: Teljesen egyet kell hogy értsek!!!

chili wili 2020.02.13. 16:32:06

Posztoló, miert nem a helly hansennek írsz?

KaTe 2020.02.13. 16:37:32

"Mostanra pedig úgy érzem, hogy a Dockyard szezonközi leárazás ürügyén rám sózott egy általuk ismert hibával rendelkező terméket,"

- Az azért érdekelne, hogy ez a mondat így ebben a formában nem merít ki a cég jó hírnevének megsértését? :)

Zuzer78 2020.02.13. 17:12:28

Drága, ronda de legalább szar. Van egy 10 éves FILA tollkabátom, még mindig jó.

BnB István 2020.02.13. 17:27:20

Mentél volna wellensteybe ennyi pénzzel, ott rendes kabátot is adnak nem csak szép HH logót egy amúgy 20e ft-os kabáton...

peter3374 2020.02.13. 17:48:16

@Laredo: ez csak neked szegyen, hogy csoro vagy es igenytelen....

Tatai Katalin 2020.02.13. 19:15:14

a mostani télen, teleken elég egy tescos nyolcezer forintos flanellkabát, minek ennél melegebb? lassan egész télen egy pulóverben lehet mászkálni, a többiben kiizzad az ember kész tüdőgyuszi. van egy huszéves valódi bőrkabátom, olyan mintha tegnapi lenne, minden télen egyszer leparaffionolajozom, hogy ne repedjen be, azt még 1998-ban vettem, kell ennél több?

midnight coder 2020.02.13. 19:41:10

Persze hogy tollakat hullat magából, ha egyszer tollkabát. Mit hullatson, cápafogakat ?

Csirkefogo82 2020.02.13. 20:20:49

@ekat:
Teljesen igazad van. Én 5 éve hordom ugyanazt a Lacoste toll kabátot hiba nélkül (idén a két zsebét javítani kellett). Inkább kifizetek 50-60-70 ezret érte de azt hordható évekig.

Club Sandwich 2020.02.13. 21:02:23

@user friendly: az ideirogato "torzskozonseg" javaresze ugyanolyan kotekedo niemand mint a rokakoma meg a farkas a viccben: tokmindegy hogy mit ir a poszter, ok az elo faba is belekotnek. Neha szanom oket, hogy ennyit az oromuk az eletben...

Szubrina 2020.02.13. 21:27:00

Én 17 ezres kabátot vettem végül 7 ezerért, mert leakciózták, rohadt jó meleg és mindenki dicséri, h milyen jól áll. Mellesleg én évekig hordok kabátokat, még is mitől mennének tönkre 3 hónap hordástól?

Nem bántásból mondom, de ha ezeken a pulcsikon (képek) már kábé "folyik a toll" a kabátból, akkor ez semmi, már bocs 2-3 pihe látható és nyilván a legdurvább állapotot fotóztad le.

A helyedben vennék egy 200 e Ft-os fehér pulcsit (akciósan)és azon nem látszana ez az amúgy is alig látható m2-3 pihe, ami amúgy is csak a feketén látszik.

eo 2020.02.13. 21:50:51

Kevdes posztoló, ha idáig eljutsz az olvasásban: én dolgoztam egy darabig a Helly müncheni nagykeres ügyfélszolgálatán (igazán gusztustalan munkaadó, de ez most mindegy). Egyszer valaki valahol, asszem talán Csehországban vett egy síkabátot, de még csak nem is leárazáson, hanem minta-kiárusításon, úgy kb. 70%-os kedvezménnyel (a minták nem is eladásra vannak gyártva, ezért simán lehetnek hibásak). Nem volt vele megelégedve, és egy nagyon dühös hangú levelet írt valamelyik főnöknek Oslóba, asszem talán a sajtót is említette. Bocsánatkérő levél kíséretében személyesen küldtem el neki a vadiúj cserekabátot. Azt javaslom tehát, hogy ne a Dockyardnál próbálkozz, hanem a Hellynél. (Magam egyébként soha nem vennék százezer forintért kabátot, Hellyt meg pláne nem, ami van, az is csak azért, mert gyári áron tudtuk venni, ami köztudottan a bolti ár kb. negyede.)

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.13. 23:19:14

@Szubrina: hát te nagyon zseniális vagy! Mi a titkod? Áruld el, kérlek, szeretnék én is sikeres lenni, mint TE!!!

szépjuhászné 2020.02.13. 23:19:42

@hátezmilegyen: A nagyi tollpárnájának anginját 60 éve száraz szappannal v. gyertyával dörzsölték át, hogy ne eressze a tollat. Ezt egy mosható holmival nem nagyon lehet megtenni.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.13. 23:24:50

@Terézágyú: oké, akkor taníts minket, mit vegyünk és honnan? Gagyi kínait ne, olcsót se, minőségit se, márkásat se, drágát meg pláne...
Ja, hogy utólag vagy okos?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.13. 23:27:34

@Jake Peralta: mi közöd hozzá? Miért turkálsz más zsebében? Lehet, nem olyan Istenkirály, mint te, aki a kínai piacon, leárazva veszi a márkás dolgait, amik ötven évig is bírják.

marosila 2020.02.13. 23:34:18

www.hellyhansen.com/about-us/our-offices/

Helly Hansen Magyarország Kft.
Visiting Address: Rétköz u. 5. 1118 Budapest
Postal Address:
Phone 1: E-com Sales and Order Inquiries: 0 680017725
Phone 2: Warranties: +36 17890533

www.hellyhansen.com/en_hu/customerservice

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.13. 23:40:10

@FDToth: nekem van több tollkabátom, egy se ereszt. Se a Salewa, se az occó Fila. Az asszony Jack Wolfskin-ja se hullatja a tölteléket....szerintem ez a felhasznált szövettől függ, a HH szart gyártott.

Devizka 2020.02.13. 23:53:08

(Komcsi múlt befigyel? Attól, hogy valaki 100k-ért vesz kabátot még nem biztos, hogy nem számít neki a pénz, utalt is rá többször, hogy megnézte az árát és leárazva vette meg. Fájdalmas, hogy itt ennyi irigy ember van, aki el akarja dönteni, hogy ki mire költse a pénzét. Azért 100k-t szerintem bárki össze tud spórolni egy kabátra, ha az a szíve vágya, aki meg nem.. nah, az itt sipákol, hogy jogtalanul panaszkodik. ) Nagyon is jogos. Szemetet adtak el, de úgy látszik, ha valakinek többre telik a kínaiboltinál, az már jobb, ha meghúzza magát - egyesek szerint.

Killary Fucking Clingon 2020.02.13. 23:55:51

Nem kell szart venni. A feleségem 150 ezres Superdry kabátja nem hullatja a tollait két év után sem. Dockyard meg Helly Hansen..? WTF

SzZoole 2020.02.14. 00:01:59

Egyszerű, canada goose kabátot kellet volna venni, nem ilyen olcsó szart, abból nem fog hullani a pihe, tudom :-)

2020.02.14. 07:44:52

Hát eléggé bicskanyitogató a Dockyard reakciója, a vásárló totális hülyének nézése. Azzal érvelni, hogy más nem panaszkodott? Baszki, talan azért, mert azok nem fogtak ki selejtes darabot. Ez az érvelés olyan, mint ha azzal vádolnák a posztolót, hogy szembe megy az autópályán. Szarházi egy banda, nálam újabb cég került pusztán a Homár alapján feketelistára.

ekat 2020.02.14. 07:48:33

Ami az update-et illeti:
1.) Milyen érdekes, hogy mégis az Amazon.com-on is hulló tollokat emleget a dzseki vásárlója
2., Tudom, hogy hol nem fogok soha vásárolni...

2020.02.14. 07:51:52

@Tatai Katalin:
Bár a posztban szerintem nem ilyenről van szó, hanem erősen divattermékről, de a jó kabátnak nem csak az az ismérve, hogy meleg, hanem az is, hogy nem fülled be.

Egyébként volt 1,5 hét, amikor viszonylag hideg volt, -10 is, akkor fagyott be a Balaton annyira, hogy ha még egy hétig tartott volna a fagy, akkor lehetett volna biztonságosan korcsolyázni.

2020.02.14. 07:54:51

@Devizka:
"aki meg nem.. nah, az itt sipákol, hogy jogtalanul panaszkodik"

Ez pontosan ugyanannyira proli mentalitás, mint amit fikázol. Mert hogy aki sokallja az árát, az biztos nem teheti meg, bezzeg én.

Zuzer78 2020.02.14. 08:02:21

Nem lehet, hogy a mosás miatt hullanak a tollak?

SzZoole 2020.02.14. 08:04:23

Most jobban utánna néztem az áraknak.
Szerintem a hölgy a leárazott kabátot is túlárazottan vette.
Helly Hansen Womens Ylva Natural Feather Down Parka Coat, akció nélkül is £260, ami átszámolva is 104 ezer forint.

Az Amazon oldalán ugyanez a kabát £224 ami 90 ezer forint.

Jake Peralta 2020.02.14. 08:15:41

@Devizka: Nagyjából igazad van. De ha egy 120 ezres kabátot csak akkor tudok megvenni ha leértékelik 100-ra, akkor azt nem nekem találták ki.
Szóval értem én hogy divat meg HH meg akármi.... de 100-ért veszek 2 jó minőségű, és MÁRKÁS télikabátot.

SzZoole 2020.02.14. 08:16:25

@Zuzer78: ez egy lehetséges hiba opció.
Ha nem a label-ön feltüntetett jelek útmutatása szerint járt el akkor bizony lehetséges!
Az ilyen jellegű kabátokat érdemes profi dry cleaner céghez vinni, szerintem.

Zuzer78 2020.02.14. 08:45:36

@ZooLeka: gondolom már nem maradt rá pénze. Én tisztíttatni vittem a saját kabátomat. Nem is hullik belőle semmi.

SzZoole 2020.02.14. 08:52:48

@Zuzer78: lehet, nem tudom, de akkor miért vesz egy ilyen értékű kabátot, ha a megfelelő tisztítására nem telik.

Felénk, UK, egy Canada Goose toll kabát tisztítása profi dry cleaner cégnél £45, igaz ez a kabát £800-1200 közt lehet venni típustól függően.

Zuzer78 2020.02.14. 08:55:36

@ZooLeka: akinek nincs pénze valamire, az ne vegyen olyan dolgot. Sok mindenre vonatkozik, nem csak erre.

SzZoole 2020.02.14. 09:06:34

@Zuzer78: ebben tökéletes egyetértünk :-)

Btw, te nem a tücsökfölde-i zuzer vagy?

2020.02.14. 09:08:27

@Jake Peralta:
Nem derült ki olyasmi, hogy csak akkor tudja megvenni. Annyi derült ki, hogy kivárt egy akciót, és akkor vette ki. Én is volt, hogy kivártam egy akciót valamiben, amit normál áron is könnyen megvehetnék, de tudtam, hogy szokott lenni akció, nem volt sürgős, és így több pénzem maradt.

2020.02.14. 09:18:46

Szeretném tudatni, hogy lelki nyomoronc az összes barom, aki azon rugózik, hogy mennyibe került a kabát. Különösen vicces ez az "akkor is 200 rongyért veszek két év hitelre mobilt, ha parízerre is alig van pénzem" országban. Egy minőségi kabát akár 10 évet is kibír (ideális esetben), a rinyálók meg vehetnek kétévente 20-ért mindig újat, mert széthullik két év alatt. Aztán kb ugyanott lesznek. Én idén kínai boltban vettem 14-ért télikabátot, feleségem 60-ért Wellensteyn-t, a különbség nagyjából elmondhatatlan. A posztolónak egyébként tök igaza van, ez a kabát szar, én egyből a HH-nak írnék, szerintem ők nem fossák telibe.

2020.02.14. 09:20:39

@KaTe: az agyadat, azt meríti ki. Hülye kamujogászkodó majom.

kewcheg 2020.02.14. 09:26:56

Jó,de hol jön ki a toll?

lalibatyo 2020.02.14. 09:37:42

A kabát tökéletes, a toll selejt :)

Zuzer78 2020.02.14. 10:00:18

@ZooLeka: nem. Én csak a hagyományos nagy Zoli baráti körből származó Zuzer vagyok...

Jake Peralta 2020.02.14. 10:10:40

@Zabalint: Lehet csűrni csavarni, de aki ennyiszer emlegeti a kabát árát az nem engedheti meg magának.

Másrészt ha annyira fázik, miért nem vesz egy másik kabátot? Inkább megfagy minden nap? Vagy csak próbálta dramatizálni a helyzetet?

2020.02.14. 10:19:53

@Jake Peralta: az első és az utolsó bekezdésben említi meg, egyszer sem hivalkodóan, sőt, írja hogy megvárta leárazást. Azért mert te egy kolduslelkű senki vagy, másnak még nem feltétlen ennyire megterhelő egy ilyen árú kabát, és nem, nem azt írja, hogy évekig spórolt rá, és hogy nem engedhetné meg magának, egyszerűen logikus összefüggést von a kabát ára és az elvárt minőség között. Különben azt is írja, hogy törzsvásárlói kártyájuk van, ergo rendszeresen vásárolnak ott. Ótvar gondolat azon rugózni, hogy így az ára, úgy az ára. Látom neked ez megfizethetetlenül sok, hát tegyél ellene, vagy legalább ne kürtöld a világba, hogy irigy kis pöcs vagy.

theHassan 2020.02.14. 10:22:23

UltraFB fastfashion üzletben vettem 7400-ról 3700-ra leárazott parkát, de a vonalkód lehúzásakor 3200-at írt ki, elfogadtam az ajánlatot. Olyan meleg, hogy a cipzárat föl még nem kellett húznom. Nem hullik, nem szakad, vizet lepergeti. Tudom, én hibáztam.

federti 2020.02.14. 10:23:21

@Jake Peralta: 1x említette, hogy 100 ezres kabátot vett, hogy ne fikázzátok mert olcsó húsnak híg a leve

SzZoole 2020.02.14. 10:25:51

@Zuzer78: valóban, az ő nick-je zuzzer, elnézést a tévesztésért :-)

ebella 2020.02.14. 10:32:19

@Eugene Horse: Az én Roco Baroco bőrkabátom huszonöt éve megvan. Ma már nem a legjobb állapotban, de én még elhordom, igaz vettem más másikat is, de akinek nem annyira fontos, hogy elegáns legyen legalább néha, az nyugodtan járhatna a kabátban. Anno 25-be került, ami egy havi jó fizu volt akkoriban. De nagyon megérte, akárki utánaszámolhat. Ugyanez a Caterpillár magas szárú bakanccsal. Talpaltattam már vagy ötször, de a vizet a legnagyobb pocsolyában sem engedi be ma sem. (Legutóbb a talpalás háromezer volt, de most megint egy jó négy-öt évig tökéletes lesz.)

Szóval akinek futja, érdemes jó cuccokat venni. Ráadásul éppen azzal spórol. Teljesen jogos, ha felszólal valaki, hogy egy százba kerülő kabát, legyen évekig jó, hordható!

Van is egy mondás: Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy rossz minőségű cuccot vegyünk.

Jake Peralta 2020.02.14. 10:33:14

@Eugene Horse: Perszepersze.. nagyonokos.. Úgy állítod be mintha ez a kabát lenne mindenki álma..
De ha ennyire tele van a kedves poszter hölgy, akkor szerinted miért nem vesz másik kabátot a napi fázás helyett?
Lehet hogy szerinted csóró vagyok, de én akkor sem fázok a télen. És nincs is 100 ezres kabátom.

2020.02.14. 10:44:25

@Jake Peralta: semmi ilyesmit nem "állítottam be". Te rugózol az áron, és kilogikázol belőle mindenféle hülyeséget. Eleve egy minőségi kifogásnak kevés köze van az árhoz, egy 12 ezres, egy 46 ezres és egy 600 ezres kabátnál ugyanúgy gáz, ha kitüremkedik belőle a töltőanyag. Ez itt a téma, te meg vernyákolsz itt azon, hogy milyen gáz a poszter, mert ennyiért vett kabátot, meg hülye logikával levezeted, hogy nem is telt rá neki. Na ezért vagy balf*sz.

ebella 2020.02.14. 10:46:08

@Jake Peralta: Szerintem abban mindenképpen igaza van, hogy nem normális a károsultat ekézni, mindig valamilyen ürüggyel. És bizony, egy drága kabáttól elvárhatja az ember a minőséget és ha mégis baj van (előfordul a legjobbakkal is), az azonnali kárpótlást. A drága cuccokat árulók a minőségből élnek. Ha sokan nem kapják meg az ár ellenértékét, akkor csőd lesz előbb-utóbb. A cég érdeke is, hogy megfeleljen a vásárlói elvárásnak, hacsak nem agy olyan bolt, ami holnap akár máshol újra nyithat.

Bár ez utóbbira is van egy jó példám. Egy kínai a vegyes szarjaival bárhol kereskedhetne. Én rendszeresen veszek nála füstölőt, apróságokat. A tizedik füstölőt ingyen adta. Nem volt róla szó előzetesen, de mégis. Nem is leszek hűtlen hozzá, pedig néha gondoltam rá, akár máshol is megvehetném, annyi ilyen esik utamba.

nagyonköcsögduda 2020.02.14. 10:54:38

@FDToth: gyho a szfaab men udtsz irnele gye ikszabott datmo???

Opportunista mikroba 2020.02.14. 10:57:46

@Eugene Horse: Sosem értettem azokat, akik szerint ha valaki megvesz egy drága dolgot, biztos csak villogni akar vele. Nagyon sok embernek nehéz feldolgoznia azt a tényt, hogy vannak nála tehetősebb emberek, akiknek nem számít extra kiadásnak egy 100 ezres kabát. És ennek nincs semmi bonyolult oka. Ezen az életszínvonalon élnek.

Jake Peralta 2020.02.14. 10:59:17

@Eugene Horse: Még mindig nem válaszoltál a kérdésre.

"De ha ennyire tele van a kedves poszter hölgy, akkor szerinted miért nem vesz másik kabátot a napi fázás helyett?"

FDToth 2020.02.14. 11:04:54

@nagyonköcsögduda: ha sietek nem javítok utána. De pl a tied is tök érthetp, bá rsztem az uccsót elíírtad. az agy a melléütéskeet vagy betűcseréket simán összekraja.

Jake Peralta 2020.02.14. 11:06:05

@Opportunista mikroba: ÉN elhiszem hogy vannak ilyen emberek. nem is zavar. De akkor hozzád is egy kérdés, ha szerinted a poszter is ebbe a csoportba tartozik:

"De ha ennyire tele van a kedves poszter hölgy, akkor szerinted miért nem vesz másik kabátot a napi fázás helyett?"

Mellesleg akiknek tényleg nem számít hogy 100-ért vesznek kabátot azok nagyon ritkán írogatnak a homárra.

FDToth 2020.02.14. 11:08:43

egyébként a válasza a boltnak tpikus magyar: miért nem azt írják h cserélik? nekik az kb semmi. lesz egy elégdeett váásrló, meg még ez egy írtü nagy reklám.

csak példa, külföldi webshopokkal: írsz nekik, tök kulturáltan visszaírnak, elhiszik, és kompenzálnak, vagy visszafizetik az árát. pl vetteünk alsóneműt, sajnos szöszöl, az összes. Azt írták vissza h még nem érkezett rá panasz, de természetsen visszafizetik az árát, és nem is kell visszaküldnei. 49,9 EUR
Vagy rendeltem órát. nyikorgott 5 hónap után. Visszaküldtem, visszafizették az árát szó nélkü és még apostaköltésg 80%át is.
Ezt így kell cisnálni, nme pedig magyra módra h pattuntunk, hárítunk.
Dockyard nálam kiesett

Opportunista mikroba 2020.02.14. 11:23:03

@Jake Peralta: Honnan tudjam? Mi vagyok én, gondolatolvasó? :) Ezer oka lehet.

CCnick 2020.02.14. 11:29:14

@Eugene Horse: "kétévente 20-ért mindig újat, mert széthullik két év alatt. "

ja, ezzel magyarázzák meg maguknak a sznobok a sznobfeláras szarjaik megvásárlását.

nekem még életemben nem hullott szét kabátom pedig 40 év alatt nem költöttem rá összesen 100ezret.

CCnick 2020.02.14. 11:37:43

@Opportunista mikroba: "akiknek nem számít extra kiadásnak egy 100 ezres kabát." Mondjuk ezzel indul a poszt: "Már jó pár hete nézegettem, de kicsit borsosnak éreztem az árát" ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy ez a kabát neki egy extra kiadás volt, nem egy kerekítési hiba a hétvégi nagybevásárlásban és a záró mondat "reggelente, mikor majd megfagyok használható télikabát nélkül, sokszor gondolok rájuk " se arra utal, hogy felveti a pénz (legalábbis ha nekem nem lenne kabátom de lenne pénzem akkor nem majdmegfagynék hanem vennék egy másikat, persze nem vagyunk egyformák, lehet, hogy miss krőzus csakazértis fázik, hogy így jól kibasszon a dokkjaddal)

Opportunista mikroba 2020.02.14. 11:55:14

@CCnick: Nem konkrétan erre a posztolóra írtam, hanem általában. Az utóbbi időben több olyan is poszt volt, ahol relatíve drága termékkel akadt gond, és a hozzászólások jelentős hányada arról szólt, hogy biztos csak dicsekedni vette a drága terméket (lásd pl. Apple-gép esete).

Jake Peralta 2020.02.14. 11:56:17

@CCnick: +1
Ezt próbálom megértetni velük, de szerintük, én vagyok a csóró paraszt :))

2020.02.14. 11:59:02

@Jake Peralta:
"Lehet csűrni csavarni, de aki ennyiszer emlegeti a kabát árát az nem engedheti meg magának."

Nem feltétlenül. Kereshetnék bármennyit, egy nagyobb értékű lehuzásnál én is emlegetném az árat. Mert mint már korábban is írtam, nem mindegy, hogy mekkora összegről van szó, 1000 Ft-ért én is hagynám a fenébe, 100 ezerért már nem.

"Másrészt ha annyira fázik, miért nem vesz egy másik kabátot? Inkább megfagy minden nap? Vagy csak próbálta dramatizálni a helyzetet?"

Szerintem egyrészt próbálta dramatizálni a helyzetet, másrészt nem valószínű, hogy egy 10-20 ezres kabáttal szerette volna pótolni, addig inkább járt a szövetkabátjában. Vagy te egyből vettél volna egy másik 100 ezres kabátot, úgy hogy még nem is tudod, mi az eredménye az ügynek?

Jake Peralta 2020.02.14. 11:59:22

@Opportunista mikroba: "Nem konkrétan erre a posztolóra írtam, hanem általában"

Mi viszont erről a konkrét posztról beszélgetünk.

Opportunista mikroba 2020.02.14. 12:01:45

@Jake Peralta: Én viszont arról írok, amiről akarok :P

Jake Peralta 2020.02.14. 12:03:20

@Zabalint: "Vagy te egyből vettél volna egy másik 100 ezres kabátot, úgy hogy még nem is tudod, mi az eredménye az ügynek?"
Nincs 100 ezres kabátom. De bármikor fel tudok venni egy második de még egy harmadik kabátot is amiben nem fogok fázni.

Szóval
1. dramatizálni akart a kislány.. -> nem szimpi
2. tényleg utolsó fillérjeit adta a kabátért .. -> buta

Én megérzésből (és a posztban leírtakból) a 2-es opciót tartom esélyesnek.

És az persze vitán felül áll, hogy a boltnak ezt a helyzetet NEM így kell kezelni, kabát árától függetlenül.

Jake Peralta 2020.02.14. 12:04:18

@Opportunista mikroba: Persze.. de akkor ne csodálkozz ha hülyének néznek. Mondjuk ennyi ésszel nálad mindennapos.

2020.02.14. 12:04:52

@ebella:
"A drága cuccokat árulók a minőségből élnek."

Ez egyáltalán nem törvényszerű, főleg nem divatcikkeknél. A designer cuccoknál például eleve nem a strapabírás, tartósság a fontos, és az az árral sincs feltétlenül arányban. Inkább csak adott célú, kategóriájú, jellegű ruhákon belül van ilyesmi összefüggés.

De ez lényegtelen, mert teljesen mindegy miért vett a posztoló 100 ezres kabátot, így is, úgy is jogos a panasza, és pofátlanság a pénztárcájában turkálni.

2020.02.14. 12:06:04

@Opportunista mikroba:
Mondjuk ettől még a rongyrázó, mint típus létező jelenség. A konkrét posztolóról egyáltalán nem derült ki ilyesmi.

juhaszvik 2020.02.14. 12:06:23

Egyszer egy étteremben jeleztem, hogy nyers a csirke. Pincér válasza: "más nem panaszkodott". Visszakérdeztem: "ezt valaki másnak a tányérjáról vették el?".

Elég bicskanyitogató a reakció a bolt részéről, tényleg érdemes lenne megkerülni őket. Sajnálom a posztolót, még akkor is, ha ilyen csúnya kabátban jár. Egyébként nem azért fázott, mert nem vett másik kabátot, hanem azért, mert addig nyilván nem vesz másikat, amíg esély van rá, hogy a másikat rendbe hozzák (a fázós rész még viszonylag a sztori elején van).

Az árakról: Kínában kiröhögnek, ha 10-20 ezer forintot költesz egy kabátra, Indiában ha költesz a kabátra, Nigériában megkérdezik mi az a kabát. Luxemburgban a csövesek hordanak olyan kabátokat, melyekre idehaza nem telik a többségnek. Szóval minden nézőpont kérdése.

2020.02.14. 12:12:20

@Opportunista mikroba:
Az Apple jelenségnél nem ez a baj. Hanem előadják felső kategóriában (ami eleve vicc, mert nem minden felső kategória, ami Apple, sőt...) a kizárólagosságát. Pedig semmi baj nem lenne, ha annyit mondanának, hogy ők az Apple termékeket szeretik, ennyi.

Egyébként az is egy sznob, és szegényeket lenéző duma, hogy túl szegény vagyok hozzá, hogy olcsó dolgokat vegyek. A tényleg szegények nem évente fogják megvenni a 10 ezres kabátot, hanem akár másodkézből vesznek egy olcsó kabátot, és hordják sok évig még szakadtan is. Akinek meg aprópénz a márkás ruha, az nem fogja ritkábban cserélni, mint egy átlagember. Ezzel nem azt mondom, hogy nem éri meg drágább ruhát venni, mert a minőségnek pusztán egyetlen faktora a tartósság, egy jobb anyagminőség, varrásminőség, kialakítás a komfortot is növeli, és még csak nem is a minőség az egyetlen ésszerű szempont.

2020.02.14. 12:16:22

@juhaszvik1:
"Egyszer egy étteremben jeleztem, hogy nyers a csirke. Pincér válasza: "más nem panaszkodott". Visszakérdeztem: "ezt valaki másnak a tányérjáról vették el?"."

Ez a hozzáállás azért is gusztustalan duma a részükről, mert könnyű addig szolgáltatóként, kereskedőként jópofizni, amíg minden a legnagyobb rendben van, a valódi fogyasztóbarát hozzáállás a problémák kezelésénél derül ki. Mert hibaarány mindenütt van, az nem mindegy, hogy ezekhez hogyan állnak hozzá.

"Egyébként nem azért fázott, mert nem vett másik kabátot, hanem azért, mert addig nyilván nem vesz másikat, amíg esély van rá, hogy a másikat rendbe hozzák (a fázós rész még viszonylag a sztori elején van)."

Ott a pont, ezek szerint nem csak nekem sikerült megértenem.

2020.02.14. 12:18:06

@juhaszvik1:
"Az árakról: Kínában kiröhögnek, ha 10-20 ezer forintot költesz egy kabátra, Indiában ha költesz a kabátra, Nigériában megkérdezik mi az a kabát."

Mondjuk Indiában és Nigériában én is max. esőkabátot vennék. :-)

A kínaiakról viszont ne hidd ezt, főleg ne a nagyvárosokban. Másrészt az ottani 10-20 ezer Ft-os kabát az itt többször annyiba kerülne.

2020.02.14. 12:18:24

@Jake Peralta: irreleváns a panaszolt kabát minőségét illetően, plusz kérdezd meg tőle, én veled ellentétben nem látok bele más fejébe.

Opportunista mikroba 2020.02.14. 12:20:06

@Zabalint: Jajj, persze, nem azt mondom én, hogy nincs olyan fajta. Egyrészt A) típus, akinek tényleg csak azért kell, mert drága, illetve B) nem engedhetné meg magának, de inkább vajas kenyeret eszik egy hónapig, csak hogy megvehesse, és elmondhassa, hogy neki ilyen van. Csak azt szerettem mondani, hogy azért, mert valaki 100 ezres kabátot vesz, még nem feltétlenül egy gazdag sznob köcsög. Egyébként a posztoló leírta a végén, hogy kvázi miért fontos a kabát ára: eddig már több árkategóriában vett tollkabátot, és csak az olcsóval volt ilyen jellegű gond. Valahol azért joggal várta el, hogy egy drágább kabát magasabb minőséget is képviseljen.

2020.02.14. 12:22:30

@CCnick: ezek szerint a negyven évvel ezelőtti kabátok árát ismered csak, de tájékoztatlak, hogy manapság egy legalja kínai télikabát (vettem egy ilyet pár hete a vonatos bejáráshoz) 14 ezer. Átmeneti sportdzsekit a Tescoban ősszel 11 ezerért vettem, és az nem télikabát. Szóval a húszezer forintos ez nem hogy nem sznob feláras, de kifejezetten átlagáras. Amire te gondolsz, az a nagynevű márkák nem meleg, de tetszetős 150-200 ezres (meg még több) divatkabátjai. Üdv 2020-ban :)

Opportunista mikroba 2020.02.14. 12:23:28

@Jake Peralta: Ne kakaskodj... Semmit nem tudsz rólam. Pl. azt sem, hogy én is minden további nélkül meg tudnék venni egy 100 ezres kabátot, meg sem érezné a költségvetésem... Ne próbálj megsérteni egy olyan embert, akiről semmit nem tudsz. Illetve megpróbálhatod, ha jólesik, nem vagyok én semmi jónak az elrontója :)

Jake Peralta 2020.02.14. 12:29:18

@Opportunista mikroba: Na már ezt is tudjuk rólad. Remélem most jobb a pici lelkednek hogy kiírhattad magadból, hogy meg tudsz venni egy 100 ezres kabátot.

ekat 2020.02.14. 12:35:18

@Jake Peralta:
Ha valaki valamit hitelfelvétel nélkül meg tud venni, akkor azt megengedheti magának. Innentől már csak prioritások kérdése.
És hogyne emlegetné, egy 100.000 forintos dzsekitől még kevésbé várja az ember, hogy tollakat hullajtson, mint egy 20.000 forintostól.

2020.02.14. 12:35:37

@Jake Peralta: ember, itt egyedül te ugrálsz a összegek, meg a mások pénze miatt, ami elég egyértelmű képet fest rólad. Szóval agyalj már ezen kicsit, mielőtt még nagyobb hülyét csinálsz magadból.

ekat 2020.02.14. 12:42:24

@Jake Peralta:
Tudod. vannak nőnemű emberek, akiknek nem mindegy, hogy mit vesznek, beleszeretnek valamibe, és megveszik. Még ha drága is.
Csók, Amy

ekat 2020.02.14. 12:43:45

@FDToth: Egyetértés. Mármint azzal, hogy hogyan kezelik külföldi boltok az ügyeket, és hogy Dockyard never ever.

Jake Peralta 2020.02.14. 12:43:49

@Eugene Horse: OK. Mindjárt.. várj egy kicsit.

Opportunista mikroba 2020.02.14. 12:52:23

@ekat: Volt egy hozzászólás, hogy neki egy régi kabátja van, kicsit kopott is, de még azt hordja. Na mondom, ezt tuti nem nő írta :))

ekat 2020.02.14. 12:54:58

@Opportunista mikroba: Én is csak csendben borzadoztam, mikor olvastam. :)

juhaszvik 2020.02.14. 12:58:22

@Zabalint: "Másrészt az ottani 10-20 ezer Ft-os kabát az itt többször annyiba kerülne."
Erre gondoltam a kínaiak esetében. Jócskán közelebb van az ottani ár a gyárihoz, mint idehaza. Én 19-ért vettem egy sima kabátot még novemberben, Kínában nyilván nem annyiba kerül az üzlet bérlése és az eladói bérek, mint mondjuk idehaza a Westendben, ráadásul a szállítás és a nagykeres dolgok sem kerülnek rá.
Másrészt ha bérekről van szó, akkor a nagyvárosi kínaiakat szokás említeni, ami nagyjából már hasonló, mint az itteni, de az átlag azért még gyengébb (jóval gyengébb, mint az itteni vidék/város összehasonlítás).
Harmadrészt költői túlzásokba estem :) lásd India és Nigéria, bár mondjuk ez is India:

www.transindus.co.uk/media/6944/blog-highlights-of-the-indian-himalaya.jpg?anchor=center&mode=crop&width=800&height=500&rnd=131559978250000000

szombi 2020.02.14. 16:07:34

Magyarul: a termékünk tökéletes, ezért nem is lehet benne hiba!

KaTe 2020.02.14. 16:34:38

Szóval akkor a posztoló pulcsija dörzsöli ki a kabát béléséből a tollakat, vagy most mi a megoldás?

The Good Boy 2020.02.14. 16:37:10

@ebella: "Van is egy mondás: Nem vagyunk olyan gazdagok, hogy rossz minőségű cuccot vegyünk."

Ez vicces, mert nekem van egy mondásom, ami autóvásárlás előtt szokott kijönni belőlem, amikor elkezdik a tutit magyarázni, miszerint: "nem vagyok ahhoz elég gazdag, hogy használt bmw-t tudjak fenntartani."

Poszthoz, illetve a HH márkához: elég sok HH termékem van, szerettem, jó minőségűnek és tartósnak tartom (igaz kabátom nincs, nem is volt), de tavaly nyáron vettem egy HH tornacipőt, aminél a harmadik (alapból csak pár órás utcai) használat során vettem észre, hogy a nyelv végénél egyszerűen olyan az anyag színe, mintha hipót öntöttek volna rá (hozzáteszem, nem vagyok kövér, vagy izzadós, nem zokni nélkül használtam, hanem minőségi, "titokzoknival" (hű, de hülye szó ez), ami felért a nyelv elszíneződő részéig, tehát a cipő egyáltalán nem érintkezett bőrfelülettel. Még párszor használtam, aztán úgy döntöttem, hogy ezentúl hanyagolom a HH márkát. Még egyik cipőmnél, vagy tornacipőnél sem jelentkezett ilyen hiba. Mivel külföldön vettem, és idehaza nem létező üzletben, ezért benyeltem a dolgot.

A komment szekcióhoz is lenne pár mondatom: néhány emberkén nagyon érződik a flusztráció, hogy valaki 100ezres kabátot mer/bír venni. Sajnálom őket. Sajnos rosszul vannak szocializálódva. Én pl. soha nem tudnék neheztelni valakire, akinek jobban megy a sora mint nekem, inkább örülök a sikerének (nem tolvaj politikusokra gondolok). Még úgy is - noha megtehetném -, hogy én soha nem adnék ki kabátért ennyi pénzt. Vagyis 1 kabátért ennyit. Annak ellenére, hogy nekem is van hasonló árkategóriájú kabátom, csak pl. amikor nem azonnali használatra kell egy termék, én is tudok pár napot, vagy hetet várni egy jó akcióra (nem netes, hanem élő, felpróbálós lehetőségre). Attól, hogy valamit megtehetsz, mert olyan az anyagi helyzeted, attól még nem szükséges szórni a pénzt. És persze, hogy az ember vár 1-2 hetet, hátha kiderül, hogy cserélik a hibás kabátot, nem kell egyből boltba futni egy másikat venni. Gondolom erre értette a poszt-toló a drámai "szövetkabátban kellett fáznom" gondolatot is.

krumplikáspapri 2020.02.14. 20:55:24

@FDToth: Nyuszika, a műköröm túl hosszú, vagy a szemüvegedet felejtetted el feltenni? Vagy esetleg nagyjából sikerült magadat kifejezni és úgy érzed, ez már elég? Csak remélni merem, hogy te legalább érted, amit írtál.

Szubrina 2020.02.14. 22:29:12

@Igazamvanvagyigazamvan?: Teljesen tré idiótaságot írtál hozzám, de mi a ráknak? Asziszed te itt ilyen helyi b@sszájba vagy, aki mindenkinél jobban tud mindent, hát nem. Szóval pofád lapos!

Szubrina 2020.02.14. 22:41:14

@The Good Boy: Teljesen félreérted, nem arról van szó, h az emberek irigyek, csak értelme nincs 100 ezerért venni egy télikabátot, amikor 20-ezerért is tökéletes minőséget kaphatsz.

Megmondom őszintén, h fogalmam sincs mit vár a nő egy 100-ezres kabáttól, h megszólaljon? Úgy gondolom, h egy 20 ezresnek éppen annyit kell tudnia, cipzár, bélés stb...mint egy 100 ezresnek.

Ebből következik, h az ő balfalsága, ha 100 ezret ad ki egy kabátra főleg, h sztem alapból nem engedheti meg magának, hiszen alig várta, h "leakciózzák".

Lotti Kis 2020.02.15. 05:07:15

Na a fogyasztóvédelmet inkább hagyjuk,volt hozzájuk nekem is szerencsém és sorban a többiekhez,békéltető testülethez,bírósághoz.Nekem ety indukciós főzőlap repedt meg 2 hónap használat után.Rá sem pilláztak.Ezekkel a nagy cégekkel szemben mi senkik vagyunk.

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.02.15. 07:36:07

@Szubrina: ne légy irígy! Hogyan sikerül mindent ennyire jól megoldanod?
Tényleg szeretném tudni!
Egy országban, ahol mindenki azon van kiakadva, hogy minek vesz valaki drága terméket, itt vagy te, a parasztvátesz, aki látja előre, mi az a kiváló minőségű áru, amit olcsón adnak!
Hisz nem az a lényeg, hogy a HH szart gyártott, a kereskedô pedig nem kezeli a vásárlói kifogást.
Lóf... mama! Az a lémyeg, hogy TE jobban tudod! Mindegy is, mit, de te okosabb vagy!
Na, nekem ez a bajom. Inkább adj valami tanácsot a kislánynak, mint egyesek. Abból kiderülhetne, hogy tényleg okos vagy-e.
Szóval, ne legyen pofád lapos, gondolkodj, találj megoldást, segíts.

peter3374 2020.02.15. 09:57:48

@Szubrina: ismet egy irigy csoro, akinek nem telik 100.000-es kabatra es megmagyarazza maganak, hogy a 100.000-es kabat semmivel sem jobb. Ha a te kis irigy lelkedet ez megnyugtatja....

jegeskaveee. 2020.02.15. 13:58:28

@Lotti Kis: És mit mondtak a bíróságon?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2020.02.15. 20:19:36

Ezt én nem értem...
100 ezer forintos kabátra van pénze, de ha az épp nincs kéznél, akkor megfagy, mert nem tud venni magának átmenetileg egy 10 ezer forintosat, vagy valakitől kölcsönkérni legalább. WTF?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2020.02.15. 20:20:58

@peter3374: "ismet egy irigy csoro, akinek nem telik 100.000-es kabatra es megmagyarazza maganak, hogy a 100.000-es kabat semmivel sem jobb."
miért, jobb?
nekem még nem volt 100.000 Ft-os kabátom, de olyan se, amiből dőlt volna a toll

Zuzer78 2020.02.15. 22:22:01

@megélhetési SÜNöző (retro homározó): gondolom felvágási célzattal megvette a márkás kabátot az utolsó forintjaiból, most meg befagy a segge...

2020.02.16. 07:29:17

@peter3374:
A két véglet pontosan ugyanannyira proli. Ha irigy csórónak nevezed, aki nem érti minek a 100 ezres kabát, akkor te is épp ugyanolyan proli vagy mint ő, hiszen pontosan ugyanannyira és ugyanúgy része az értékrendednek a termékek ára.

2020.02.16. 07:33:16

@Szubrina:
Ettől a konkrét kabáttól függetlenül elég nagy különbségek lehetnek olcsó és drága kabát között szimplán minőségben is, még hanem is egyenesen arányos, és nem is mindig a drága a jobb. De ha nem lenne is, mi a francnak mondod meg, hogy ki mit vegyen? Ezek divatcikkek is, amelyeknél az egyéni preferenciáink alapján döntünk, ha neki az tetszett annyiért, miért ne azt venné?

ekat 2020.02.16. 09:02:16

@Zuzer78: A Helly Hansen egy felvágni való márka? Úgy mégis hol?

Szubrina 2020.02.16. 09:27:29

@Zabalint: Akkor utána ne nyavajogjon! Puzsérnak van egy marha jó videója, majd rákeresek, amiben elmondja a tutit. Arról beszél, h a divatmárkák nem érnek annyit, egy bizonyos összeg felett, csak arról szólnak, h a gazdagok el tudják baxni a pénzüket. Nyilván gondolhatná ez a kiscsaj is, h egy kabát, amennyiben nem aranypelyhekkel van bélelve nem tud 100 ezerbe kerülni, egyszerűen. Ismétlem, az eredeti árán nem vette volna meg csak "leakciózva", tehát a pénztárcáján felül, akart villogni a márkás kabátban (am sose hsllottam róla). Mellesleg vki linkelte, h a neten 71 ezerért lehet kapni ugyanazt. Továbbá egyik képen se volt durván tollas a direkt fekete ruhája. Egy szép fehér bolyhos pulcsin sosem látszódott volna, h a vevőnek tollas a háta.
A homár posztok íróit 99%-ban sajnálom, mert igazságtalanság éri őket és mivel kis hazánkban nincs jogbiztonság bizony szívhatják a fogukat, nagyon ritka, ahol történik vmi pozitív a végén. Viszont ebben az esetben nem érzem jogosnak, a kabátnak vízállónak kell lennie, viszont szellőznie is kell, ezért belülre olyan anyag kell, aminek vannak "pórusai" különben berohadnának a tollak a csajszi testkipárolgásától. Az a 2-3 toll, amit a csaj "tollfolyásnak" nevezett, csekély ár a kabát szellőzéséért, na érted? Menj más posztok alá és ott támadd a posztírók ba@tatóit, mert máshol jogosan tehetnéd!

peter3374 2020.02.16. 11:25:47

@Zabalint: nem resze az ertekrendemnek a termek ara, de a jo minosegnek, szabasnak, anyagnak meg van az ara sok esetben. Igazi proli mentalitas azert leszolni egy draga cuccot, mert nincs ra penze valakinek. Persze ha valakinek nincs ra igenye vagy nem erdekli az mas kerdes, de attol a minoseg meg minoseg

peter3374 2020.02.16. 11:29:35

@Szubrina: vagyis a szukos kis agyad szerint, mivel masnak van penze 100.000-es kabatra az dogoljon meg.... igazi irigy proli vagy....

ebella2 2020.02.16. 12:51:16

@Szubrina: Nyugodtan elhiheted, van kabát ami megér százezret. Sőt többet is. Egy évtizedig azt se látod rajta, hogy hordva volt, ha normális körülmények közt hordod. De utána is jó még nagyon sokáig viselheted. Ráadásul rendkívül elegáns, bárhol jelensz meg benne, látják hogy minőségi cuccot vettél.

Mivel ebben van személyes gyakorlatom, biztosan tudom, hogy megéri. És én még kifejezetten drága cuccal nem jártam rosszul, bár kétségkívül volt, ami nem hozat az elvártat, de az inkább feltörekvő márkáknál és sportcipőknél fordult elő, amik gyakran nem sokkal jobbak, mint a jóval olcsóbb, de azért nem gagyi cipők. Ezzel együtt sokkal többet hoztak mint a legolcsóbb, kínai boltos cuccok. Ár/érték arányban is.

Szubrina 2020.02.16. 12:55:14

@peter3374: Te ostoba kis véglény, szövegértelmezés egyes. Tehát ha figyelmesen olvastad volna a posztoló írását és az enyémet, akkor láttad volna, h nem, nem engedhette meg magának a kabátot, hiszen alig várta, h leakciózzák és ippeghogy beleférjen a Büdzséjébe.
Mi a p@csáért sajnálnám tőle?
Én csak azt mondom, h attól, h valami egy nullával többe kerül, mint bármelyik másik, nem jelenti, h minőség, az emberrel önnön hülyeségét fizettetik csupán meg.
Az egy dolog, h éhező gyermekeket, állatokat lehetne hónapokig ellátni ebből a pénzből, de én erről nem szóltam egyszer sem egy szót sem, mert ezt magadtól is tudnod kell.
Miért sajnálnám, ha akarnám meg tudnám venni, de mit kezdjek egy 100 ezres kabáttal, amikor egy 7 ezressel pont megvédem magam a hidegtől, roppant csinosnak érzem benne magam és mások is megdicsérik, ja és nem kell hozzá ludak ezreit megkopasztani, sőt nem is ereszti a bélését, bosszúságot sem okoz. Na hármat találhatsz ki ebben a sztoriban a hülye, de az biztos, h nem én.

peter3374 2020.02.16. 13:00:10

@Szubrina: pedig te vagy a sztoriban a hulye akarhogy is ragozod....

Szubrina 2020.02.16. 13:03:46

@ebella2: Képzeld én 20 ezernél drágább kabátot még nem vettem, tizenévekig hordom őket és csupán azért veszek újat, h tudjam variálni, hiszen az ember hangulatát is befolyásolja mit vesz fel, milyen színűt pl. Ha figyelmes vagy, olvastad, h a posztolónak a 100 ezres kabátján kívül csak egy vékony szövetkabátja volt, amiben megfagyott. Mivel kiadta a 100-at erre a kabátra, nem tudott venni 5000-ért egy másikat, átmenetileg sem.
Előtte vajon milyen kabátja lehetett, ami tönkrement??? Értsd meg, egy bizonyos összeg felett nem tud minőségibb lenni egy kabát, nem tudják annyival jobban megvarrni, nem tudnak annyival jobb cérnát vagy anyagot használni, mert egyszerűen nem létezik egy bizonyos szintnél drágább, minőségibb anyag és ez a szint meg sem közelíti a 100 ezret.
Itt csupán a nevet fizeti meg.
100 ezer Ft-os tollkabátot meg kimosni mosógépben (WTF?), összeállnak a tollak, szerintem egy ilyet specko tisztítóba kell vinni.

Szubrina 2020.02.16. 13:05:50

@peter3374: Ami nagyon tetszik benned, hogy a cikkhez egy értelmes szavad nincs, csak személyeskedve engem rágalmazol, egy gyenge kis troll vagy. Jobban jár mindenki, ha befogod a lepcses kis pofád.

Szubrina 2020.02.16. 13:11:21

Visszatérve arra, h itt linkelte valaki a kabátot 71 ezerért, beláthatjátok, h az a kabát se 100 ezret, se többet, de még 71 ezret sem ér. Hiszen minden kereskedő kereseni akar rajta.
Ha még a 71 ezresen is szénnékeresi magát a cég, ami árulja (mert elhihetitek nem fogják áron alul SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN eladni) akkor valójában mennyit érhet, ez a HŰ DE MINŐSÉGI kabát.

ebella2 2020.02.16. 13:30:09

@Szubrina: Te tudod. Mindenesetre kizárt, hogy egy húszeres kabát anyag, szabás, varrás és részlet minősége ugyanolyan legyen, mint egy százeresé. Ha egyszer vennél egy drágábbat rájönnél. És igen, lehet használni ötezreset is húsz évig, de az úgy is néz ki. Akinek van pénze és nem minőségi cuccot vesz, az egyszerűen igénytelen. Az nem baj, csak ne adja elő, hogy az ugyanolyan mint a drága, mert az annak akinek vannak minőségi cuccai, nem kicsit megmosolyogtató. A minőség meglátszik, ha neked nincs is hozzá szemed és ezért nem hiszed.

Nem mondta, hogy nincs másik kabátja. Olyasmin lovagolsz, ami inkább jelképes, a helyzet fonákságát kiélező mondat volt. Kizárt, hogy valaki aki dolgozik, ne tudjon ötezerért egy használtat venni legalább, ha kell.

ebella2 2020.02.16. 13:33:40

@Szubrina: Bakker! Persze, hogy keres rajta a kereskedő is meg mindenki is aki foglalkozik vele. De akkor az ötezres is csak ezeret ér, ha csak az anyagköltséget nézzük vagy azt az árat amin senki nem keres semmit! Nincs már kommunizmus!

ebella2 2020.02.16. 13:42:22

Egyébként van pér cipőm, de a Caterpillár bakancsomhoz, ami jó húsz éves, csak a Wass fekete félcipőm hasonlítható. Az a harmincezres (gino rossi) amit a cipőboltban akkor magasan a legdrágább volt és olyan nyolc éve vettem, más nem annyira hordható, ha rendes helyre mész. A Caterpillár is meg a Wass is az előbb említettnél jóval drágább volt. De én úgy gondolom, hogy egész életemben rendesen fogan kinézni, hiszen olyan régen vannak meg, főleg a bakancs. Nem is tudom ma gyártanak e olyat. De nem is keresem, minek? Bakancsból elég kettő, az egyik legyen túra, a másik bőr.

peter3374 2020.02.16. 15:23:54

@Szubrina: figyelj te agyhalott.... a poszt arrol szol, hogy valaki vett egy kabatot ami nagyon ereszti a tollat es ezt a kereskedo nem hajlando elismerni. Egy fogyasztonak serultek a jogai. Az, hogy a te kis szanalmas eletben az, hogy valaki 100.000Ft-ert vesz egy kabatot az ilyen irigyseget valt ki beloled na az nem tartozik a temahoz, az, hogy te csoro vagy es sikertelen az, hogy kapcsolodik a temahoz?

Lotti Kis 2020.02.16. 16:01:32

Jegeskávénak válasz.Fogadjak ügyvédet.

a fekete krindusz 2020.02.16. 18:09:18

@peter3374: a poszt arrol szol, hogy valaki vett egy kabatot ami nagyon ereszti a tollat de a kereskedő szerint ez nem annyira drámai, vagy olyan hiba lenne, ami a gyártásra vezethető vissza.
@Szubrina: véleményével nehéz vitázni. Egy összeg felett a megvásárolt színvonal nem egyenes arányban, hanem exponenciálisan növekedik. 30 felett már kapunk vízálló, de ugyanakkor jól szellőző kabátot. A százezres kategória ebből a szempontból a legrosszabb: még nem bőr, még nem szőrme, hanem ugyanaz az elv, mint a harmincezres.

Szubrina 2020.02.16. 18:37:48

@ebella2: Huhh, értsd meg, nem tudják a varrást még minőségibben varrni, a varrás, az varrás, az olcsó cuccoknál esetleg, kevés a ráhagyás max.

Ha valakinek van pénze, de nem hagyja magát átbaszni, h sokat fizet egy 20 ezret érő kabátért, hanem megvesz egy kabátot 20 ezerért, amennyit kábé ér is, az nem igénytelen, hanem okos.

Ha nem tudnád, akinek van pénze az nem akar úgy kinézni, mint akinek van pénze, egyedül a csórók akarnak úgy kinézni, mintha lenne pénzük, miközben nincs. A gazdagoknak meg azért van pénzük, mert nem költik el baromságokra a pénzüket, h gazdagabbnak látszódjanak, mint amilyenek valójában.

Megnéztem a kabát linkjét, egy egyszerű pufidzseki, nem néz ki 100-ezresnek, főleg, h a neten 71-ért árulják, amiből jól látszik, h nem ér annyit, de már ezt is 50-szer leírtam.

A posztoló is elmondja, h nem tudta megvenni a kabátot eredeti áron teszem azt 125-ért, hanem megvárta, h leakciózzák 100-ra, mert akkor már éppen ki tudta fizetni.

Látszik, h te nem is olvastad a bejegyzést, mert bizony többször is megemlíti, h csak egy szövetkabátja van és abban megfagyott, amíg várta a tollkabát szakértését.

Nem értem, miért nyammogsz a baromságodon. Rosszul tudod, rosszul gondolod és ezt a többi komment is bizonyíthatja számodra.

Szubrina 2020.02.16. 18:43:07

@a fekete krindusz: Teljesen egyetértek, nem tud többet nyújtani, mert egyszerűen, ebben a fazoinban típusban a 30 ezres kimaxolta, amit nyújthat egy ilyen kabát, ergo kiad érte 100-at, de nem ad többet a kabát, mint egy 30-ezres, de sztem egy 20 ezresnél sem.
Én egy 20 ezresnél is elvárom, h jól nézzen ki, jól legyen megvarrva, időtálló legyen, vízálló, melegítsen és szellőzzön.
Ennél többet nem adhat egy kabát max, h rá van plecsnizve, h Nike, vagy a f@szomse tudja.
Viszont szinte mindent kínában gyártanak a márkást is...:OOO

Szubrina 2020.02.16. 18:46:42

@peter3374: Az agyhalott te vagy, ha mondjuk úgy nézne ki a tolleresztő képessége a kabátnak, mint a poszt elején virító betörő, akkor jogos lehetne a panasz, viszont mivel több képpel bizonyítható, h 3 nagyobb (3mm-es) és kettő miniatűr (1mm-es) toppihe jött ki a kabátból és ezt úgy aposztrofálja a posztíró, h FOLYT a toll a kabátból, teljességgel képtelenség, amit állít.

Már többször leírtam, h a megoldás 1-visszaviszi 2-fehér pulcsival hordja.

Megjegyzem, az egyik képen egy fekete kopott, kinyúlt pulcsi van, ezt veszi a 100-ezres kabát alá.

És ti ezt a nőt nevezitek gazdagnak, akitől sajnálom a 100ezres kabátot???:DDDD

Szubrina 2020.02.16. 18:49:50

@ebella2: Nekem is CAT bakkancsom van és pár éve vettem, pont azért, mert az tényleg minőség és igyan nem ér 27-ezret, amennyiért vettem, de tudtam, h az jó sok évig jó lesz.
Viszont egy kabát, nem tud többet nyújtani 100-ért, főleg, h 71-ért is hozzá lehet jutni.
Ráadásul bármelyik kínai rendelős oldalon töredékéért kapsz ugyanilyet, ugyanezzel a minőséggel.

peter3374 2020.02.16. 18:50:14

@Szubrina: nem nevezek senkit gazdagnak.... teged tartalak agyhalottnak....
Valaki vett valamit amivel gondja vannes a bolt elhajtotta, hogy jogosan vagy nem azt nem tudjuk. Viszont annak, hogy gazdag vagy szegeny, megengedheti-e maganak a kabatot, az adott kabat tularazott-e vagy nem teljessn irrelevans. Csak a primitiv irigy idotak rugoznak ezen....

peter3374 2020.02.16. 18:54:42

@Szubrina: te tenyleg teljessn hulye vagy.... Kinai filleres kabat ugyanezt tudja.... Neked meg tenyleg nem volt semmi cuccod ami nem a kinai boltbol szarmazik max 7000Ft-ert....
Vedd meg a szutyok filleres szemeteidet, de ne magyarazz mar ekkora orbitalis baromsagokat....
Menj mar be egy normalis boltba a sarkany centeren kivul es nezd mar meg mennyibe kerul egy normalis kabat, plane egy tollkabat.... Valami boduletesen korlatolt vagy....

Szubrina 2020.02.16. 18:59:56

@peter3374: Pontosan ezt a mentalitást használja ki az összes világmárka, pont annyit érnek, mint egy kínai vacak, de kifizettetik, h te "asziszed" menő vagy, ha 100ért veszel meg egy valójában 5000-ret érő cuccot, mert te ettől hiszed magad menőnek.

A kabát "hibájából" pont ez bizonyosodik be.
Továbbra is te vagy az ahgyalott, eleve akinek számok vannak a nickje mögött az egy fantáziátlan, igénytelen butag@ci.
Megtennéd, h nem pofázol hozzám a továbbiakban, mennyé vegyé gecc többszázezerért alsógatyát, amibe ugyanolyan csokicsíkot tolhatsz, mint a filléresbe, de tök menő leszel, te seggarc!

Szubrina 2020.02.16. 19:04:08

@peter3374: Nem járok üzletekbe, a bérleti díjat, az alkalmazottak költségét, minek fizessem ki, nem vagyok plázacica, itthonról megrendelem ami kell, figyelem az akciókat és egy 17 ezres kabátot megvettem 7000rért, látom ez fáj neked, h milyen olcsón jutok kifejezetten minőségi cuccokhoz, amit míly meglepő kínában gyártanak, esetleg indiában, mint guccsit, meg a többi márkát. Ugyanazok a kínaiak te szerencsétlen agyhalott.

Volt ismerősöm, aki pláza ruhaüzletben dolgozott és a kaníiról válogatta össze a repertoárt a főnökük, utána ruhacímkecsere, te meg bementél és aszitted, h kurva minőségi minden, mert 40 ezer volt az árcímkén.

Közben meg a hátad mögött röhögtek az eladók.

Címkecsere is történt ám ezeknél a ruhadaraboknál, bizonyos márkák címkéi kerültek bele...

Opportunista mikroba 2020.02.16. 20:31:19

@Szubrina: Még mindig nem értem, hogy ez téged mért frusztrál ennyire. De bizony, frusztrál, méghozzá nem is kicsit, különben nem fordulnál ki ennyire magadból. Többet kellett volna tanulni, hogy ne a pékség legyen a szint, amit meg tudsz ugrani, és akkor te is tudnál drága kabátot venni.

Szubrina 2020.02.16. 20:41:58

@Opportunista mikroba: Te mekkora egy rosszindulatú és buta féreg vagy. Egyáltalán nem fordultam ki önmagamból, csupán így reagálok a buta emberek rosszindulatú cseszegetéseire. Egyszer sem tettem tanúbizonyságot arról, még ráutalót sem, h irigyelném a posztolót, aki minden vagyonát egy számára nem kielégítő és nem is annyit érő kabátra költötte.
Már többször is leírtam, h tellene rá, de feleslegesen nem szórom a pénzt, számomra mindig az ár-érték arány és mily furcsa a termék megjelenése, minősége (a márkája semleges, ez kezdetek óta így van, sőt) a fontos. Egy nagy pékség üzeletvezetése véleményem szerint nem kifejezetten megalázó munkahely és nem is utal arra, hogy tanulatlan volnék. Bár ez már egy korábbi munkahelyem, még is bátran vállalom, mert dolgozni soha sem volt ciki számomra (bár ez biztos az én egyéni véleményem).

Szubrina 2020.02.16. 20:57:54

Találós kérdés, mi a különbség a két kabát között (nem a színe):

www.bonprix.hu/style/maite-kelly-steppelt-kabat-1413984920/?catalogueNumber=907747&type=image&source=2&return=ref

www.dockyard.hu/helly-hansen-w-tundra-down-coat-53301-v-482

Segítek:
A 85 ezer (bolti AKCIÓS ár) forintos árkülönbségen kívül, hogy az előbbire csak pozitív értékelés érkezett.
Érdekes, h csinos és ellátja egyetlen lényeges funkcióját az "olcsóbbik" is, mégpedig melegít.

Szubrina 2020.02.16. 20:58:58

Sry 83 ezer a különbség...de legyen 82, mert szállítási költség is van az előbbire.

Opportunista mikroba 2020.02.16. 21:16:26

@Szubrina: Ez a szép, cizellált stílus melyik iskolában ragadt rád? :)

peter3374 2020.02.16. 21:32:43

@Szubrina: neked valami komoly frusztraciod lehet, kezeltetned kene.... Beszelj egy szakemberrel, molesztaltak kiskorodban?

Szubrina 2020.02.16. 21:35:17

@Opportunista mikroba, @peter3345667234456734563578ö8ö77544335454: Amennyiben a kabáttal kapcsolatban nincs érved, nem kívánom folytatni a társalgást. Mi értelme személyeskedni öncélúan? Semmi.
De még én vagyok a frusztrált.

peter3374 2020.02.16. 21:56:17

@Szubrina: meselj kerlek.... jott a csunya bacsi a draga ruhajaban, amire neked sosem tellett es valami csunya dolgot csinalt?

Szubrina 2020.02.16. 22:06:04

@peter3374: Tudom, h a szövegértelmezés nem errősséged (meg semmi olyan, amihez agyra van szükség), mert ez már korábbi komentjeimre adott reakcióidból és a posztoló posztjának hibás értelmezési próbálkozásából is kiderült, DE MONDD MÁR MEG KÉRLEK, MIT NEM LEHET AZON ÉRTENI, H NE POFÁZZ HOZZÁM?!!!!!!!!

peter3374 2020.02.16. 22:40:06

@Szubrina: tenyleg meghallgatlak, mi ez a frusztracio a rendes, szep dolgok ellen, valami csak okozta ezt, hogy ennyire bemagyaraztad magadnak, hogy az olcso silany szemet es a draga minosegi cuccok ugyanazok... Az egyertelmu, hogy meg sosem volt semmi meg akar also kategorias ruhad, csak a filleres kinai szemet. Vagyakozva nezed a szines kirakatokat es bemagyarazod magadnak, hogy azok sem jobbak semmivel, vagy a csunya bacsi a draga ruhajaban valami rosszat tett? Csunya dolgot tett, vagy csak elhagyott egy olyanert akinek szep ruhaja es jo izlese volt?

Szubrina 2020.02.16. 22:41:48

Hol írtam ezt, idézd!

ebella2 2020.02.17. 04:08:17

@Szubrina: Nem, nem ugyanolyan minőség, ha meg ugyanolyan, akkor az úgy is van megcsinálva és felkínálva és annyi is az ára. Ráadásul a neten is lehet venni százezren jóval felül is kabátot (én is úgy vettem az új kabátomat, amit akkor veszek fel, ha glancba kell vágnom magam és nem bántam meg, sőt, itthon még csak hasonló minőséget sem lehet venni, éppen azért mert itt vagytok ti, akik :..áááá dehogy ér az annyit...és nem tudják eladni, és az ember vagy nyugaton vesz, vagy a neten rendel mondjuk Angliából és persze az arab is hasonló, de mégsem olyan sem anyagminőségben, sem szabásban, sem varrásban, sem az egyéb apró, de nagyon jelentős részletekben, ami nagyon látszik, ha van szemed), aminek minden apró részlete le van fényképezve, hogy tudd mit veszel. Van amihez húsz fénykép is van. Onnan láthatod milyen a munka amit beletettek. Akár bőr, aminek a minőségét is leírják, vagy textil, aminek a grammsúlyát, stb., és ismered a paraméterek jelentését akkor az anyagát is tudod. Akinek van szeme az látja, aki szerzett tudást az tudja. Ha meg téved, vissza lehet küldeni. Te meg ámítsd magad tovább!

És aki beugrik, egy átcímkézett kabátnak, az ne is vegyen csak ötezrest, azzal nem tudják átbaszni. De azért az nem olyan egyszerű. Egyrészt börtönnel fenyegetett a hamisítás, másrészt, látszik! Persze akinek nem....marad az ötezres és az önámítás, hogy ugyanolyan mint a százezres. (Azt sem értem, mi a baj, hogy leárazva. Mindig van leárazás, minden árkategóriában. és a százezres kabáton nem annyi mint az ötezresen. Miért lovagolsz ezen? Attól a minőség még minőség. Az a baj, ha nem az. Azért jogos itt a reklamáció és az ügyintézés minősége. Mert nekem drága cuccnál még nem volt olyan, hogy a KERMI-hez, vagy mihez küldték volna. Ha nem tetszett valami, orvosolták. Igaz nem is sokszor fordult elő. A magas kategóriákban nem szokás.)

ekat 2020.02.17. 07:46:29

@ebella2: Nem tudom, miért gondoljátok, hogy meg tudtok győzni egy más társadalmi osztályból származó, más értékrenddel rendelkező embert.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 08:43:42

@ekat: Nem az a baj, hogy számára a 20 ezres kabát is jó, és szerinte egyszerűen hülye, aki 100 ezrest vesz. Bizonyos esetekben akár még igaza is lehet (bár szerintem nem a posztoló esetében). Hanem az általános hozzáállása. Tudod, ahogy a mondásban van: "Kétféle vélemény van: az enyém és a helytelen". Egyszerűen képtelen felfogni, hogy más máshogyan vélekedik erről az esetről, hogy létezik az övétől eltérő vélemény. Ha ilyennel találkozik, az ellenség, azt támadni kell. Olyanoknak is nekiesett, akik kulturált, civilizált formában mondták el a véleményüket (nem mellesleg tényekkel alátámasztva).
Ez nem társadalmi réteg dolga, ez sima intelligencia (vagy annak hiánya).

Szubrina 2020.02.17. 10:29:15

@ebella2: Rólad és bicskanyitogató stílusodról egy nagyon tanúlságos mese jut eszembe, a címe: A király meztelen. Javaslom megtekintését, biztos még nem vagy abban a korban, h felfogd mennyire sík hülye és ciki vagy jelenleg, esetleg egy 20 év múlva rá fogsz jönni, h mi a valódi érték, mi a minőség.

Titeket teljesen megvezetnek az árral, egy vodkamárka úgy lett világhírű, h rohadt drágára árazták, amit semmi más nem indokolt csupán a hozzád hasonlóak hozzáállása és meg is lett az áhított siker, mindenki azt hitte azért drága, mert minőségi.

Szánakozom feletted, meg apuci és anyuci felett, de nyugi meg lesz ennek a böjtje, főleg amikor rádöbbensz.

Grey Goose vodka sikertörténete:
www.youtube.com/watch?v=dKfBr_YBMRI
0:24-től

Szubrina 2020.02.17. 10:33:30

@ekat: Milyen más társadalmi osztályból?
Beszéjünk már ki melyikből való.
Az értékrend persze igaz, de az csupán neveltetés és intelligencia kérdése.
Az a szint, amikor ájfonkával menőzünk, meg a 100 ezres gagyi kabáttal az konkrétan nem szint...

Milyen társadalmi osztályból gyüttetek? újgazdag anyuci, apuci?

Opportunista mikroba 2020.02.17. 10:38:36

@Szubrina: Azt hiszem, a lényeget nem érted. Ha nekem tetszik egy termék, meg is tudom venni, mert van rá pénzem, és SZÁMOMRA megéri, akkor teljesen mindegy a marketingháttere. Az ember bizonyos termékeknél természetesen tisztában van vele, hogy az ár X százaléka a márka neve. És? Kit érdekel? Ezt nem fogod fel. De, igen, TUDJUK, hogy adott esetben fel van árazva, de nem érdekel, mert így is meg tudjuk venni. Ha azt mondod, ez konzumidiótaság, azt válaszolom, valószínű, hogy nem áll távol az igazságtól... De inkább vagyok konzumidióta, mint szegény.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 10:42:46

@Szubrina: Én speciel olyan családból származom, ahol a nagyszülőknek még csak az általános volt meg. Nem azért, mert nem akartak tanulni, csak éppen az alapfokú oktatás után kivették őket az iskolából - segíteni kellett otthon, vagy el kellett menni pénzt keresni. Édesanyám már érettségizett, édesapám főiskolát végzett, és én vagyok az első, aki egyetemet. 20 évig ültem az iskolapadban, és nagyon keményen megküzdöttem azért, ahol most vagyok. Aki csak azt látja, hogy meg tudom venni a 100 ezres kabátot, azt nem látja a mögötte lévő rengeteg tanulást és munkát.
Őszintén szólva nekem megfelelne az újgazdag család mint háttér, csak hát nekem nem ezt dobta a gép. :)

Szubrina 2020.02.17. 10:46:57

@Opportunista mikroba: Azért b+, mert a posztoló folyamatosan arra hivatkozik, h egy 100 ezres kabátnál, de cseszd meg mivel tudna többet egy 100 ezres kabát egy 5000-nél, megszólal, aranyból van. Nem tud többet nyújtani a márkát (másszóval a menőzésedet, hülyeségedet) fizeted meg.
Mi olyan érthetetlen ezen, erre hivatkozni, h egy 100 ezrestől nem várná valaki, balgaság, mert egy 5000-restől se várnám. Világos, tehát nem hivatkozási alap, kápis??????

Szubrina 2020.02.17. 10:50:17

@Opportunista mikroba: Ahhoz képest, h ilyen "keményen" (sokat ültél:OOOO) megdolgoztál azért a pénzért csodálkozom, h ilyen könnyelműen szórod el.
Aki gazdag nem akar annak látszani, csak a csórók akarnak annak látszódni.
A posztoló, mert folyamatosan róla pofázok nem tudta megvenni amíg nem akciózták le a kabátot, ebből tökéletsen lehet arra következtetni, h bizony-bizony valójában nem engedhette meg magának, annál is inkább, hisz a kabát bevizsgálási ideje alatt egyetlen vékony szövetkabátjában kellett fagyoskodnia.

Most komolyan nem érted?

Szubrina 2020.02.17. 10:52:53

Sokan vesznek használt ájfont, mert ugyan nincs rá pénzük, de akkor majd menőnek látszanak. Undorító, soha nem lenne gusztusom más pl. WC-be vitte (mert ugye mindenki szarás közben) telefonját megvenni, csak is szín újat, gyönyörűt, csillogót és milyet, amilyenre pénzem van, nem hitelből, a telefon sem luxuscikk.
Nem tud többet egy ájfon, netezel, meg telefonálsz vele, arra a 30-40-ezres is képes, mindkettő képernyője ripityára törik, ha leejted.

ekat 2020.02.17. 10:54:20

@Opportunista mikroba:
Az utóbbiban igazad van, de szerintem nem ezért nem érdemes vitatkozni szubrinával. Hanem azért, mert ahol ő felnőtt, ott nem önállóságra meg gondolkodásra neveltek, hanem az ott tipikus mondásokat kapta az élet igazságaiként tálalva. Csak a szegény ember a becsületes, (csak) a szegénység tisztes dolog, a gazdagok csak azért gazdagok, mert lopnak-csalnak (ezért aztán a szegénynek is szabad, sőt, hülye ha nem teszi!), és egyébként is a gazdagok milyen hülyék, mert sokat fizetnek ugyanazért a kínai piaci szarért. Ja és a dolgok természetesen csak annyiba kerülhetnek, amennyi az alapanyag konkrét fizikai értéke, minden egyéb szabadrablás....
És amúgyis hiába járt iskolába és ettől került rá valami máz, ha megkapargátják kicsit, ömlik belőle az ocsmány, trágár pocskondia. :)
By the way: igen, részben igaza is van, hogy sokszor lehet kapni ugyanolyan no-name minőséget olcsóbban, de ettől még ez általánosságban nem igaz. És egyébként meg ha valaki meg tudja és meg is akarja fizetni a nevet, akkor miért ne tenné?

Szubrina 2020.02.17. 10:56:16

@Opportunista mikroba: Ha már történelem. Én meg speciel olyan családból származom, ahol minden nagyszülő a második VH miatt szegényedett vagy semmiződött ki, vagy üldöztetett el, mert jaj bocs ez mostantól egy másik ország. Mi a szüleim ebből a nullából építettünk fel egy életet valóban kőkemény munkával (nem ücsörögve, meg szétbulizva az agyunkat az iskolapadban). Így valóban az ember kétszer meggondolja, h mire költ még akkor is ha jól kereső állása van, mint nekem, mert nem szarom a pénzt, hanem megdolgozok minden fillérért.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 11:15:20

@Szubrina: ebella nagyon részletesen elmondta, hogy mi a különbség.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 11:19:12

@Szubrina: Gondolod, hogy akinek felsőfokú végzettsége van, az nem dolgozik meg a pénzéért? Az igaz, hogy ugyanennyi munkáért sokkal többet keresek. Na de basszus, ezért tanultam!

Opportunista mikroba 2020.02.17. 11:26:06

@ekat: De még csak nem is gazdagokról beszélünk, egyszerűen csak olyanokról, akik meg tudnak venni egy 100 ezres kabátot. Egyrészt kabátot nem mindennap vesz az ember, tehát ezt a százezret nem havonta kell kiadni kabátra, másrészt valószínűleg egy egymilliós kabátot már nem tudnának megvenni. Tehát nem a társadalom krémjéről beszélünk, max. a felsőbb középosztályról. Aminek a szintje ha nem is könnyen, de elérhető. Ezért nem értem ezt az indulatot és mocskolódást.

ekat 2020.02.17. 11:29:18

@Opportunista mikroba:
Nem, mikroba, csak a fizikai munka az igazi. Az irodisták végzettségtől függően csak "léhűtők", meg "naplopók", ahogy a bankos posztban írták is többen, szinte hallottam is a hozzászólásokban apát / anyát, ahogy otthon dohog (1970-ben :D).
Az ilyeneknek nem is lenne mi enniük, ha nem lenne olyan, mint Szubrina, aki eltartja őket!

ekat 2020.02.17. 11:30:48

@ekat: Jav.: végzettségtől függetlenül

Opportunista mikroba 2020.02.17. 11:35:04

@ekat: OFF: Lehet, hogy nevet kéne váltanom, így, hogy mikrobának szólítanak, olyan furcsa :)) Onnan van a név, hogy olvastam egy könyvben, és megtetszett, de nicknek nem biztos, hogy megfelel. Próbálok kitalálni valami hozzászólás-kompatibilisebbet...
ON: pedig létezik a szellemi munka kifejezés :)

ekat 2020.02.17. 11:47:20

@Opportunista mikroba:
Egyetértek, persze, ez nem egy nagy szint, mi sima beosztottak vagyunk a férjemmel, diplománk sincs, de pl. itt figyel mellettem az emlegetett kabátnál többe került táskám. :) (És adósságunk sincs, és félretett pénzünk is van, és vajaskenyéren se kellett élni miatta.)

ekat 2020.02.17. 11:49:53

@Opportunista mikroba: Bocs, csak lusta voltam leírni a mikroba elé az opportunistát. :) Én meg KaTe miatt bánom az ekat-ot, mert mintha időnként kevernének.

Szubrina 2020.02.17. 11:54:26

@Opportunista mikroba: Valójában, aki nem teremt valamit, az nem dolgozik, de ne menjünk bele ennyire mélyen, mert ezt ti földhözragadtak sosem fogjátok ezt megérteni.
Már korábban is leírtam, h egy bizonyos ár felett nem tudnak minőséget teremteni, egyszerűen nem, a márkanevet fizeted meg, ami sajnos nem úgy alakul ki, h hű de jó minőség és szájról szájra, hanem egy nagyon agresszív marketinggel érik el, ők ebbe fektetik a pénzt, a minőségbe nem kell nekik, mert a sznobok, akik azt hiszik ettől lesznek valakik, mindenképpen megveszik.

Szubrina 2020.02.17. 11:56:30

A poszt az tökéletesen ezt mutatja be, az magas ár nem egyenlő a minőséggel, ő a reklámkapányt fizette meg a kabáttal nem pedig, a különösen kedves panaszkezelést és a tollnemeresztő képességet, csak olyan hülye, mint ti és ezt nem érti.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 12:10:57

@ekat: Úgy sem lett volna jobb, béna név fórumozáshoz, sajnos hajlamos vagyok a hirtelen döntésekre... Na majd kitalálok valami jobbat...

2020.02.17. 12:12:24

@Szubrina:
"Akkor utána ne nyavajogjon!"

Már miért ne nyavajogjon? Selejtet kapott a pénzéért, ugyanúgy nyavajoghatna, ha 10 ezerbe került volna.

"Puzsérnak van egy marha jó videója, majd rákeresek, amiben elmondja a tutit. Arról beszél, h a divatmárkák nem érnek annyit, egy bizonyos összeg felett, csak arról szólnak, h a gazdagok el tudják baxni a pénzüket."

Ebben részben igaza van Puzsérnak. Más kérdés, hogy ez még messze nem az a szint, nem luxuscikk, másrészt teljesen értelmetlen fikázni ezt a jelenséget. Inkább örülj neki, hogy aki gazdag, az nem naponta cseréli a kabátját, majd bassza ki a kukába. Így hiába van valakinek 1000-szer akkora jövedelme, mint neked, a természeti erőforrásokból nem hogy 1000-szer, de 5-ször annyit sem fogyaszt, nem tart 30 kabátot, csak annyit, amennyire szüksége van, de azt az anyagi helyzetének megfelelő árkategóriában veszi.

"Nyilván gondolhatná ez a kiscsaj is, h egy kabát, amennyiben nem aranypelyhekkel van bélelve nem tud 100 ezerbe kerülni, egyszerűen."

Minden annyiba kerül, amennyiért valakik megveszik, illetve valakik kínálják.

"Ismétlem, az eredeti árán nem vette volna meg csak "leakciózva", tehát a pénztárcáján felül, akart villogni a márkás kabátban (am sose hsllottam róla)."

Nem írta, hogy különben nem vette volna meg. Kivárta az akciót. Az, hogy valaki tehetősebb az átlagnál, és drágább cuccokat vesz, nem jelenti, hogy ugyanazt ne akarná ő olcsóbban megvenni, különösen ha számíthat akcióra.

"Mellesleg vki linkelte, h a neten 71 ezerért lehet kapni ugyanazt."

És?

"Továbbá egyik képen se volt durván tollas a direkt fekete ruhája. Egy szép fehér bolyhos pulcsin sosem látszódott volna, h a vevőnek tollas a háta."

De, elég durván tollas a fekete ruhája. Attól, hogy fehéren nem látszódott volna, még ott van. És mellesleg írta, hogy volt már tollkabátja, van összehasonlítási alapja.

"A homár posztok íróit 99%-ban sajnálom, mert igazságtalanság éri őket és mivel kis hazánkban nincs jogbiztonság bizony szívhatják a fogukat, nagyon ritka, ahol történik vmi pozitív a végén. Viszont ebben az esetben nem érzem jogosnak, a kabátnak vízállónak kell lennie, viszont szellőznie is kell, ezért belülre olyan anyag kell, aminek vannak "pórusai" különben berohadnának a tollak a csajszi testkipárolgásától. Az a 2-3 toll, amit a csaj "tollfolyásnak" nevezett, csekély ár a kabát szellőzéséért, na érted? Menj más posztok alá és ott támadd a posztírók ba@tatóit, mert máshol jogosan tehetnéd!"

Ennyire értesz a tollkabátokhoz?

Én egyébként nem sajnálom a 99%-át a homár posztolóknál, lásd feljebb pl. a Fundamentás az szimplán hülye, pedig rühellem a Fundamentát, mint céget. Vagy az átverlekbalek.com típusú weboldalak vásárlóit sem sajnálom.

2020.02.17. 12:13:26

@peter3374:
"Igazi proli mentalitas azert leszolni egy draga cuccot, mert nincs ra penze valakinek."

Igazi proli mentalitás az is, ha azt feltételezed, hogy ha valaki leszólja, az csak irigy, és nincs pénze.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 12:13:26

@Szubrina: Aki nem teremt semmit, az nem dolgozik? No, ez új. Fejtsd már ki egy kicsit jobban. Ezek szerint pl. egy orvos nem dolgozik, amikor meggyógyít?

2020.02.17. 12:20:41

@Szubrina:
Nem vagyok otthon a drága hétköznapi kabátokban, de túrakabátokban például határ a csillagos ég. És nem egyenesen arányosan, mivel minél drágább egy termék, annál szűkebb a célcsoportja, így kisebb a mérethatékonyság, a gyártónak jobban specializálódnia kell, ennek megfelelően az árrések is magasabbak. Úgy gondolom hétköznapi vagy alkalmi viseletben is így lehet.

2020.02.17. 12:25:01

@a fekete krindusz:
"Egy összeg felett a megvásárolt színvonal nem egyenes arányban, hanem exponenciálisan növekedik. "

Fordítva akartad írni, az ár növekszik exponenciálisan, nem a színvonal. De ez természetes, minél drágább valami, annál inkább rétegigény. Ha egy 100 ezres kabátot a 20 ezres kabáthoz hasonló mérethatékonyságban gyártanák, reklámoznák, juttatnák el a vásárlóhoz, akkor nyilván 50 ezerbe se kerülne. Csak ilyen nincsen, ilyet nem fog soha kitermelni a gazdaság.

Szubrina 2020.02.17. 12:33:58

@Zabalint: "Ismétlem, az eredeti árán nem vette volna meg csak "leakciózva", tehát a pénztárcáján felül, akart villogni a márkás kabátban (am sose hsllottam róla)."

Nem írta, hogy különben nem vette volna meg. Kivárta az akciót. Az, hogy valaki tehetősebb az átlagnál, és drágább cuccokat vesz, nem jelenti, hogy ugyanazt ne akarná ő olcsóbban megvenni, különösen ha számíthat akcióra.

Akkor ez mi?

"2019. október 10. napján szezonközi leárazás keretében vásároltam a Mammutban található Dockyard üzletben egy Helly Hansen W Tundra Down télikabátot. Már jó pár hete nézegettem, de kicsit borsosnak éreztem az árát, így a 20 %-os kedvezmény pont kapóra jött. "

Szubrina 2020.02.17. 12:36:50

@Zabalint: Ebben teljesen egyetértek ez valóban téves következtetés, megengedhetném magamnak, de baromság, eszementség, értelmetlen, nevetséges, amit a túlárazott dolgokról gondolok.
Attól, h valami drága már több cikkben is kiderült, h nem lesz minőségi pl. a 170 ezres mosógép szarabbul mosta ki a koszos zoknit, mint a 60 ezres, ez minőségi szemlén derült ki, itt van a posztok között.

Sokszor azért nem adnak valamit olcsóbban, mert ugyan nem ér annyit, de mindenki azt hiszi az ár az minőséget is jelent, holott egyértelműen nem.

Három szem toll, az nem őrült nagy probléma egy tollkabátnál.

2020.02.17. 12:42:13

@Szubrina:
Tehát sokallta az árat, halogatta, végül kapóra jött az akció. Nem derül ki, hogy egyébként végül megvette-e volna.

Másrészt az a sokallta az árát, nem jelenti azt, hogy csóró, és ezért nem tudta volna megvenni teljes áron. Nekem is simán van olyan termék, amit akcióban szoktam megvenni, ismerve azt, hogy a termék ára mennyire periodikus, holott megtehetném, hogy akármikor megveszem.

Szubrina 2020.02.17. 12:42:41

@Zabalint: Minden valóban annyiba kerül, amennyiért megveszik, de valójában nem annyit is ér. Ismétlem ez ki is derül a posztból. Megvette a balek a 100 ezrest, aszitte, h életében először menő kabátja lesz, a vékony szövet után (templom egere) de végül úgy járt, mint egy 5000-res kabátnál (se biztos, h előfordult volna).

Arra hivatkozni, h megfagy, amikor idén a minusz 8 fok volt hajnalban a leghidegebb, az se minden nap, az is röhej na, nagyon kell ide a tundrakabát. 30 fok alatt mindenki megfagy, ha be van kapcsolva a légkondi persze.

A Fundamentás nem volt hülye.

Szubrina 2020.02.17. 12:46:32

@Zabalint: Nekem a borsos kifejezés eléggé plasztikus, a bors csíp, tehát a 20-rel magasabb ár még csípte a szemét, ami eléggé egyértelműen mutatja, h nem egy gazdag valaki nyilatkozik, mert egy gazdag valakinek 20 ezer forint nemhogy nem csípi a szemét, de se nem oszt, se nem szoroz.

Nagyon az érződik a cikkben való hisztizős stílusból, h nagy áldozat volt a vevő számára a 100-res kabát, ezért elvárta volna, h az magától bemásszon a szekrényébe, majd onnan őreá ugorjon, de nagy csalódás, h a 100-res éppen annyit tud, mint bármelyik 5000-res, plusz a szimpla divatüzletben sem kapta a királyoknak járó bánásmódot, amit elvárt volna ekkora áldozatért.

Én csupán olvasom a sorokat és levonom az egyértelmű következtetéseket.

2020.02.17. 12:48:49

@Szubrina:
"Ebben teljesen egyetértek ez valóban téves következtetés, megengedhetném magamnak, de baromság, eszementség, értelmetlen, nevetséges, amit a túlárazott dolgokról gondolok."

Mondod te, hogy túlárazott. De ahány ember, annyi vásárlási preferencia.

"Attól, h valami drága már több cikkben is kiderült, h nem lesz minőségi pl. a 170 ezres mosógép szarabbul mosta ki a koszos zoknit, mint a 60 ezres, ez minőségi szemlén derült ki, itt van a posztok között."

Mondjuk rohadtul nem mindegy, hogy emellett mennyit fogyasztottak, illetve milyen intenzív használat mellett mennyi a várható élettartamuk, ahogy egyébként sok embernél az sem mindegy, hogy mennyire praktikus kialakítású, illetve hogyan néz ki. Csak egyetlen tényező, hogy mennyire mos jól. Mellesleg mosógépnél épp hogy magasabban kezdődnek 170 ezernél az ipari használatot is kibíró mosógépek, a kommersz mosógépeknél jelentős a spórolás a gyártók részéről, mivel erre van tömegigény.

"Sokszor azért nem adnak valamit olcsóbban, mert ugyan nem ér annyit, de mindenki azt hiszi az ár az minőséget is jelent, holott egyértelműen nem."

Van ilyen is, sőt olyan is, hogy a drágább desing termék rosszabb minőségű, de te kategorikusan jelentetted ki, hogy 100 ezret egyetlen kabát sem érhet.

"Három szem toll, az nem őrült nagy probléma egy tollkabátnál."

Háromnál azért jóval több foltot látok azon a pulóveren, igaz én most nem telefonon nézem a képet. Ha ennyire "fogna" egy kabát, én biztosan nem hordanám. Igaz, én tollkabátot soha nem hordtam, nem tudom mennyire általános, de a posztoló hordott már másikat, szerinte nem az.

Szubrina 2020.02.17. 12:57:04

@Zabalint: Tollfolyásnak egyértelműen nem nevezhető, amit a posztoló állít, a kinyúlt, kopott fekete pulcsiján látható 3 tollpihéről. Én egy bazi nagy monitoron nézem a képet és minimálisnak ítélem a "problémát".
Egy állatbunda természetesen érhet többet, de egy kommersz tolkabáttól ne várjunk csodát az árát a HH márkanév adja (életemben nem hallottam róla, biztos sznob körökben valami totál etalon), amit egyébként fast fashion (másoló) üzletben lehet kapni.

2020.02.17. 12:58:50

@Szubrina:
"Minden valóban annyiba kerül, amennyiért megveszik, de valójában nem annyit is ér."

Akkor szerinted mennyit ér? Hogyan határozod meg? Annyit tudunk, hogy NEKED nem ér annyit, a posztolónak meg igen, igaz nem egy selejtes példány ér annyit.

"Ismétlem ez ki is derül a posztból. Megvette a balek a 100 ezrest, aszitte, h életében először menő kabátja lesz, a vékony szövet után (templom egere) de végül úgy járt, mint egy 5000-res kabátnál (se biztos, h előfordult volna)."

Az derül ki, hogy selejtet kapot. Nem az, hogy egy normális példány mennyit ér.

Az a te fejedben él csak, hogy a posztoló csóró. Ugyanabban a boltban máskor is vásárolt, volt korábban másik tollkabátja is, feltételezhetjük, hogy nem a vékony szövetkabát helyett vette.

"Arra hivatkozni, h megfagy, amikor idén a minusz 8 fok volt hajnalban a leghidegebb, az se minden nap, az is röhej na, nagyon kell ide a tundrakabát. 30 fok alatt mindenki megfagy, ha be van kapcsolva a légkondi persze."

Arra hivatkozott, hogy selejtes volt a kabát, és amíg kivizsgálták, hiányzott a kabátja, ennyi.

"Nekem a borsos kifejezés eléggé plasztikus, a bors csíp, tehát a 20-rel magasabb ár még csípte a szemét, ami eléggé egyértelműen mutatja, h nem egy gazdag valaki nyilatkozik, mert egy gazdag valakinek 20 ezer forint nemhogy nem csípi a szemét, de se nem oszt, se nem szoroz."

A gazdag nem azt jelenti, hogy bármit bármennyiért. A posztoló ugyanúgy mérlegelte az árat, csak neki máshol van a "fájdalomküszöbe", mint neked.

"Nagyon az érződik a cikkben való hisztizős stílusból, h nagy áldozat volt a vevő számára a 100-res kabát, ezért elvárta volna, h az magától bemásszon a szekrényébe, majd onnan őreá ugorjon, de nagy csalódás, h a 100-res éppen annyit tud, mint bármelyik 5000-res, plusz a szimpla divatüzletben sem kapta a királyoknak járó bánásmódot, amit elvárt volna ekkora áldozatért."

A posztoló ezidáig is rendszeresen vásárolt ugyanazon boltban, ahol feltehetőleg hasonló árkategóriájú termékek vannak. Ezért a te agymenéseddel szemben sokkal valószínűbb, hogy szimplán csalódott abban, hogy ezúttal selejtet kapott, és kiemelte, hogy egyébként nem két fillérről van szó.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 13:05:35

@Szubrina: Linkelgetni mindenki tud, én többre értékelem az egyéni gondolatokat.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 13:07:34

@Zabalint: Az, hogy valaki meg tud venni egy 100 ezres kabátot, nem jelenti azt, hogy nem tölti el örömmel, ha megkapja 80-ért. Kis részben mert pénzt megtakarítani ebben az árkategóriában is szeretnek az emberek, nagyobb részben viszont ez lelki dolog.

2020.02.17. 13:07:46

@Opportunista mikroba:
Saját gondolatot egy Puzsér rajongótól? :-)

Szubrina 2020.02.17. 13:08:59

Amennyiben tegyük fel volt már korábban tollkabátja, mondjuk mit jelent nektek a minőség, h hány évig jó egy ilyen tollkabát, mert ugye HŰ DE MINŐSÉGI, mondjuk évekig, még is miért kellett megvállnia előző tollkabátjától, melynél tollhullási problémát nem észlelt?

Ugyan is: "Miután az általuk ígért 5 munkanap eredménytelenül telt el, - és már majd megfagytam szövetkabátban - január 20-én felhívtam az üzletet, hogy mi lett a vizsgálat eredménye, amikor is közölték, hogy a szakértő "nem észlelte az általam jelzett hibát"."

Tehát ezen a tollkabáton kívül csak egy szövetkabátja volt, ha gyakran vásárol ebben az üzletben elég valószínű, h a korábbi kabátja se a kínai piacról volt, nyilván annyira minőségi, h még teljesen le kellett selejteznie ezáltal már csak a vékony szövetkabát maradt számára így majd megfagyott a plusz 10-15 fokban (idén télen).

Nemtom tudsz-e követni, de akárhogy is buknak az érveitek.

Ha egy ilyen kabát évekig jó, akkor az előző tollal, amihez ezt hasonlítja mi történhetet.

Mondjuk hány éves lehet egy dokyardba járó posztoló 20-30 között, tehát éveket se bírt ki az előző kabátja...amit szintén itt vett...

Szubrina 2020.02.17. 13:11:56

*dockyard

@Opp mikróba: kénytelen vagyok linkelgetni, h megértessem, h nem a "proli irigység" beszél belőlem, hanem mások által is képviselt alátamsztható gondolataim vannak a felesleges pénzkibaszásról és utólagos nyavalygásról, hogy pedig de drágavót, mészar, mint az ócsó.

Világos?

Opportunista mikroba 2020.02.17. 13:19:32

@Szubrina: Mesélek neked valamit a kereslet-kínálatról. Az én munkámnak is van egy "árfolyama", ezt most az egyszerűség kedvéért illusztráljuk kis számokkal. Ami alatt nem vállalom el (egyéni vállalkozó vagyok), az 2 pengő. Az átlagár 3-4 pengő, az 5 pengős munka már ritkább. A legtöbb esetben a megbízó mond árat, de előfordul, hogy tőlem kérdezik meg, hogy mennyiről állítsanak ki számlát. Na ilyenkor kell nagyon sok mindent mérlegelni. Nem akarod elveszíteni a "vevőt" azzal, hogy irreális árat mondasz, de szeretnél minél jobban járni. (Ki nem?) Ilyenkor általában a 2–5 pengős intervallumon belül maradok, de amikor látom, hogy "van itt pénz!", plusz látszik, hogy ezzel bizony lesz munka rendesen, akkor meg szoktam nyomni a ceruzát... A legutóbbi ilyen alkalommal 10 pengős árat mondtam, és rábólintottak. A kereskedelem így működik, függetlenül attól, hogy mivel "kereskedsz". Kizsákmányolónak tartom-e magam a 10 pengőért? Nem. Mondhatta volna a "vevő", hogy neki ennyit nem ér meg. Nem mondta, tehát az üzleti kapcsolat megköttetett.

Opportunista mikroba 2020.02.17. 13:29:16

@Szubrina: Azonnal szólok, ha érdekel Puzsér véleménye BÁRMIRŐL :)

ekat 2020.02.17. 13:51:16

You can take the girl out of the trailer park, but you can't take the trailer park out of the girl

ebella 2020.02.17. 14:08:54

@Szubrina: Bicskanyitogató? Nem fájóan őszinte stílusom, ami betalál nálad?

De mindegy is. Nem tudod elfogadni, hogy van amihez teljesen hülye vagy. Pedig amiről vitatkoztunk (vitatkozol itt napok óta mindenkivel, a Puzsért is belekeverve, aki nagyon drága cuccokban jár általában, csak szólok, neki futja) itt, ahhoz az vagy. De ez engem nem bánt. Gondolj, amit akarsz, én meg tudom amit tudok! Tudom, nem gondolom, mint te, mert nincs valós tapasztalatod és ízlésed és igényed se sok, ezek szerint.

Béke veled!

peter3374 2020.02.17. 14:13:00

@Szubrina: Aruld mar el te agyhalott, hogy mi koze van a tortenethez annak hogy van-e masik kabatja vagy mi tortent az elozovel?
Nem mondegy, hogy kiszakadt, foltos llett, kopott lett vagy mar nem tetszett neki es kidobta?

peter3374 2020.02.17. 14:15:07

@Szubrina: meg mindig ezen a tevkepzeten lovagolsz, hogy egy 5000Ft-os kabat az ugyanolyan mint a 100.000-es.... Eleve nem kapsz normalis tollkabatot 50.000 alatt.....

2020.02.17. 15:36:04

@Szubrina:
Nem tudhatjuk miért nincs meg az előző tollkabátja, de még az sem derül ki, hogy az előző tollkabátja az ezelőtti fő kabátja volt, vagy évekkel korábban használt egy tollkabátot. Az is lehet, hogy tavaly tavasszal simán leselejtezte, mert eleve úgy tervezett, hogy decemberre új kabátot vesz.

Teljesen alaptalan feltételezéseket teszel, úgy szövöd a fonalat, mint egy rossz konteós. Még az életkorát is tudni véled az üzlet alapján, holott az sem törvényszerű. Kurvára nem ismerjük a posztolót, amit tudunk, abból ezerféle válasz lehet a felvetett kérdésekre, csak ugye neked adott a koncepciód, és minden szálat erre kívánsz ráfűzni, akkor is, ha egyébként az összes erősen kérdőjeles, és egyáltalán nem következnek belűlük azok, amiket logikai következtetésként próbálsz előadni.

CCnick 2020.02.17. 18:00:43

@juhaszvik1: "a fázós rész még viszonylag a sztori elején van" nagyon rövid akkor a sztori mert a záró mondatban fagy meg reggelente

CCnick 2020.02.17. 18:05:37

@peter3374: "de a jo minosegnek, szabasnak, anyagnak meg van az ara sok esetben" a posztbeli kabát ronda, a posztoló szerint szar minőségű, egyetlen pozitívuma marad: az hogy drága.

Szubrina 2020.02.17. 20:54:08

@ebella: Elképesztően jó stílusom és ízlésem van. A stílus soha sem volt árfüggő. Mindig hosszútávra tervezek a ruháimmal, mert csak olyat veszek meg, amit imádok, ergo ragaszkodom hozzá. Az ökológiai lábnyomomról nem is beszélve, nem vásárolok úgy mint egy hülyegyerek, nem a vásárlással vidítom fel magam. Ár-érték arányra maximálisan figyelek, terveim vannak és a pénzemet inkább félreteszem, mint sem 5 percig divatban lévő termékekre baszom el. Amilyen lendülettel kinyilatkoztatsz rólam, h nincs ízlésem, mert nem veszek 100 ezerért 71 ezres ( valójában 5000-res) minőségű kabátot, h nincs ízlésem, épp így én is mondhatom ezt rólad, ha neked ettől jó, hát legyen, ettől a posztolóról alkotott véleményem se változik.

Szubrina 2020.02.17. 20:56:06

@peter3374: Már megint az s fránya szövegértés, sok gondod van vele. Az, h nincs másik kabátja, rávilágít posztoló anyagi helyzetére, ugyan is megvádoltatok, h irigylem a gazdagot, szegényke csoró, ennyi.

Szubrina 2020.02.17. 20:57:10

@peter3374: Ha ugyan a 100 ezres olyan jó minőség, miért ereszti a tollat?

peter3374 2020.02.17. 20:57:18

@Szubrina: neked tenyleg valami nagyon kokoly gond van a fejeddel....

Szubrina 2020.02.17. 21:02:00

@Zabalint: Mert engem itt olyasmivel támadtatok, h irigylem a milliomostól a százezres kabátot én meg könnyedén bebizonyítottam, h a milliomosok nem fognsk vacogni egy árva szövetkabátban, mert az akciósan vett 100-res jabátja vizsgálat alatt ált.

Még is mit gondolt a p@icsa, mit fognak csinni a kabátjával??? Nem fognak még egy bélést bevarrni, nem fogják kiszedni a tollakat. Még is mi volt a célja, pénzt szeretett volna visszakapni, kedvezményesebb árat a kabátnak?

Szubrina 2020.02.17. 21:03:08

@peter3374: Ez rád igaz inkább és komoly gondod van a szövegértelmezéssel, ez sz első perctől borzasztóan kitűnik.

peter3374 2020.02.17. 21:04:42

@Szubrina: az a baj, hogy magadbol megy a nyomorodbol indulsz ki.... zavaros feltelezesek kovarognak a fejedben.... Olyan osszefuggeseket latsz meg ami senki mas fejeben nem fordul elo.... Ez a tipikus helyzet amikor valakivel a sok hulye idiota mind szembe jon az autopalyan, csak o hiszi, hogy jo iranyba megy.... Sajnalom, hogy valami gyerekkori trauma vagy elethelyzet ilyen kicsinyes irigy, szuklatokoru emberre tett.... Nehez volt a gyerekkorod? Mindenki masnak volt szep ruhaja csak neked nem?
Miert gondolod, hogy ha valaki szegeny akinek csak ket kabatja van? Mi a reteknek orizgetne barki is a regi kabatjait?

peter3374 2020.02.17. 21:07:13

@Szubrina: hehe..... nyilvan elkepsztoen jo lehet az izlesed a 3000Ft-os kinai kabatodban.... szanalmas, hogy mivel soha nem volt jominosegu ruhad ezert megrogzodesed, hogy az ugyanolyan mint az 5000-es. De soha nem keso, meg akar tanulhatsz is es lesz rendes jolfizeto allasod....

Szubrina 2020.02.17. 21:08:31

@peter3374: Azért mert nyavalygott, h fagyoskodott a vékony szövetkabátjában, de közben nrm vette meg a tollgabátot, mert BORSOSNAK ítélte az árát.

Még én gyártok konteókat mikor te a gyerekkorommal foglalkozól???? Szoritkozz már a témára és ne velem foglalkozz márfolyamatosan, hanem próbáld meg a kommenteket szépen felfogni.

2020.02.17. 21:16:18

@Szubrina:
Én semmivel nem vádoltalak, azon vitatkozunk, hogy van-e értelme 100 ezres kabátot venni. Szvsz ez egyéni preferenciák kérdése.

2020.02.17. 21:18:56

@Szubrina:
Arra számított, hogy ha selejtet kapott, él a fogyasztói jogaival, és megcsinálják, kicserélik vagy kifizetik neki.

peter3374 2020.02.17. 21:41:52

@Szubrina: mi meghallgatunk.... meselj nyugodtan, az olebe ultetett a jol oltozott bacsi es azt mondta, hogy a jokislanyok m8nd ezt csinaljak? Vagy kesobb volt amikor miutan engedted neki hatulrol otthagyott egy olyanert aki jol nezett ki, jo ruhaja es jo izlese volt?

btprg 2020.02.17. 23:14:10

@peter3374:
Végigolvasva a flame war-t, inkább téged tudnálak valami pszichopatának elképzelni, mint Szubrinát... Szerintem a titkos perverz vágyaidat írod ki itt az ilyen "jól öltözött bácsis" undorító képzelgéseidben.

A kommentek témájához: amikor megyek az InterSpar-ba az akciós farhátért, szoktam látni a plázában ezeket a menő boltokat, a kirakatban a reális(nak tűnő) árhoz képest két-háromszoros áron kínált cuccokkal. A hozzászólásokat olvasva hálát adok Istennek, hogy engem nem azért szeretnek és tartanak valakinek, mert ilyenekre költök pénzt. Több marad a számomra lényeges dolgokra.

Az eredeti témához: csodálkozom, hogy egy ilyen százezres kabátokat áruló burzsujbolt kicsit nem veszi komolyabban a vásárlói elégedettség kérdését. (Már amennyiben igaz a "kamu bevizsgálás" meg a többi.)

Szubrina 2020.02.18. 02:04:41

@btprg: Na tessék, már ketten megyünk az autópályán szembe a forgalommal, de csak mert irigy prolik vagyunk, akiknek nem telik 100 ezres kabátra, meg gyerekkorunkban is molesztáltak minket.

Szubrina 2020.02.18. 02:08:52

@Zabalint: Mire cseréljék ki? Ez nyilván "típushiba" már amennyire hiba, h egy tollkabátból kijön egy-két pihe. Legközelebb meg majd a macskát viszi visssza, a ruhájára szálló szőr miatt. Egyébként rmlm kopasz a posztoló, különben biztos ráhull a ruhájára egy-két hajszál, mehet a fodrászáhpz is panaszra

Szubrina 2020.02.18. 02:19:13

@peter3374: Van egy-két dolog, amit simán megveszek kínaiban pl. a táskáimat, amennyiben nem bőr, a drága üzletek polcain ugyan az van, csak a kínaiban olcsóbb, bár még így is 5000 Ft körül van, ami szerintem BORSOS. Ruhaneműt több okból sem veszek, leginkább, mert minden műszál az én bőröm igényli a pamut cuccokat. Rendelni szoktam és bizony borsos árakon pl. pulcsikat, nadrágokat 8-10 ezerért. Kabátokat 17-12 ezerért. Szerintem ezek az árak kicsit el vannak szállva, viszont nagyon jó minőségűek. Jelenleg egy 17 ezres kabátot hordok, amit nagyon leakciózva 7000-ért tettem magamévá. Mindenki dícséri, h milyen csínos és kérdezik hol vettem. Be szoktam tenni a kosárba, ami tetszik, aztán amikor 10-20%-os akció van megrendelek mindent.

Szubrina 2020.02.18. 02:22:52

Erről jut eszembe a posztoló BKV - val jár. Jesszus, nekem azért se kell ilyen hosszú kabát, mert a kocsiban nem praktikus. Bakker bkv-val jár, de kiadja a pénzt a 100 ezres kabátra

2020.02.18. 06:23:54

@Szubrina:
A multis középvetetők közül, akik nettója 1 millió felett van, elég sokan tömegközlekednek. Mert miért szívassák magukat a reggeli csúcsban a dugóban, ha ott a metró, ami gyorsabb? Megint inkább proli szinten van az, hogy ha már épp megteheti az autót, akkor csak azért is azzal jár, akkor is, ha egyébként az adott viszonylatban nagyon necces.

babbaba 2020.02.18. 07:59:47

@Zabalint: Ez elég egyértelmű. A metrón (sőt egyszer még a kettesen is), láttam már országgyűlési képviselőket (kétszer a Bokros Lajost is, akinek szerintem még járt is szolgálati autó), nem is egyszer. Magam is a tömegközlekedést választom, ha az az ésszerűbb, nem ragaszkodom ahhoz, hogy a céges kocsival járjak (sőt céges parkolóm is van) és idegeskedjem magam a belvárosban és elbasszam az időmet. Az a metróval el nem érhető külvárosokra ésszerű, meg a vidéki, külföldi utakra. Bár ott meg, ha messze megyek jobb a repülő/taxi.

Mindegy csak bizonyítja, hogy ki is valójában. Nálunk is azok ragaszkodnak a kocsihoz, akiknek nem is nagyon kellene, sőt, hogy egy közepesen szart vegyenek, eladósodnak egy életre. Hát ők tudják. Anno Olaf Palmét is egy moziból hazafalé gyaloglás közben ölék meg, pedig neki 100%.-hogy járt szolgálati autó. Ha akarta volna, még a wc-re is kiviszik. Intelligencia kérdése, hogy valaki ragaszkodik a kiváltságaihoz (vagy amiket annak érez), vagy sem.

babbaba 2020.02.18. 08:08:24

@btprg: Az biztos, hogy a márkás cipőket az importőrök alkamazotttai fillérekért vehetik meg. Évi két-három párat.

De az árat messze nem csak az önköltség alapján képzik. Már én is ezelőtt harmic évvel, mikor hozzájutottam egy nagyobb tétel eperléhez, megszoroztam öttel a beszerzési árat és még úgy is napok alatt elkelt kiskerben. Miért is adtam volna olcsóbban?

De a ruháknál ezen felül meg kell fizetni a minőségi munkát is. Az a pár varroda (vagy annak a nagy része) ami még itthon megmaradt, nagyon magas minőségben dolgozik, nyugatiaknak. És megfizetik. Egy angol méretes szabó, szerinted ugynazat a minőséget adja, mint a konfekció? Lehet te sok különbséget te nem látsz, de aki ért hozzá és/vagy hordja is, az lát. Ha nem így lenne, éhen halnának hamar.

juhaszvik 2020.02.18. 09:13:44

@CCnick: és tényleg. elnézést.

2020.02.18. 09:29:41

@babbaba:
Egy unokatestvérem dolgozott egy vidéki ruhagyárban, amelyik minőségi ruhákat gyártott, olyan áron árulták, amennyiért az átlagember nem veszi meg. Nos, kezdjük azzal, hogy minimálbér + műszakpótlék volt a munkások bére. Ami teljes bérköltséggel nyilván jóval magasabb a maláj munkások bérénél, ezért is csak a felső kategóriás ruha az, amit Európában tudnak gyártani helyi szinten alsó kategóriás fizetéseket fizetve. Aztán a válság alatt kezdett rosszabbul menni a cégnek, akkor elkezdtek az alapanyag minőségen spórolni, de ilyenkor még simán van jópár év, amíg a vevők nem fordulnak el a márkától. Azóta már nem dolgozik ott, de tudtommal ma is működik a gyár.

De egyébként az, hogy egy alkalmazott önköltségi áron mennyiért veheti meg, egyáltalán nem mérvadó. Ott csak a közvetlen költségekből van kalkulálva az önköltség, a fogyasztói árakban viszont benne van a teljes ellátási lánc összes szervezeti költsége is. Nem a profit maga az, ami egy drága cucc 4/5-ödét elviszi. Egy drágább ruhának minden költsége magasabb egyetlen darabra vetítve, mint egy olcsóbbnak, mert a költségek egy része nem darabszám után adódik.

Opportunista mikroba 2020.02.18. 11:16:50

@peter3374: Valójában szerintem nagyon kevés embernek van több télikabátja, mert tipikusan a télikabát az, amit nem nagyon szokás variálni. Én nem csodálkozom, hogy nem volt még egy télikabátja, nekem sincs, minek?

Szubrina 2020.02.18. 12:10:19

@Zabalint: Kérlek szépen én hosszú évekig jártam BKV-val és bizony, aki megteheti nem fog, úgy közlekedni, h kitegye magát a BKV késéseinek, lerobbanásainak, az időjárás viszontakságainak, a kosznak, mannak, h rád köhögnek, h letapiznak, h kirabolnak. Minőségi javulás, hogy már autóval járhatok és megkönnyebbülve nézek ki a kellemes illatú, tiszta autómból, úgy, h senki nem lép az aurámba, kellemes zenét hallgatva, közben látom a buszmegállókban didergő embereket, az időjárás viszontakságainak kitéve VÉKONY SZÖVETKABÁTBAN.

Ha szerinted proliság a kényelemre, tisztaságra, egészségre való igény, akkor nagyon tévedsz a szó jelentéséről.

Szubrina 2020.02.18. 12:13:14

@babbaba: Én nem hitelre vettem az autómat és nagy tévedésben vagytok ha azt hiszitek azért járnak metróval mert praktikusabb. Én az összes valójában gazdag embert kocsiban látom, mert még dugóval együtt is gyorsabb és praktikusabb.

Amíg nem volt kocsim elképzelni sem tudtam, mennyivel praktikusabb, ami BKV-val másfél óra utazás volt 3 átszállással, biciklivel is másfél óra volt, most kocsival 20 perc (a Hungárián lévő dugóval együtt). Hihetetlen sok időt és kellemetlenséget spórolok.

Szubrina 2020.02.18. 12:19:13

@Opportunista mikroba: Igen, de mi lett az előzővel, addig hordta míg lerohadt róla?
Tönkrement? Miért korábban nem ragaszkodott ennyire a minőséghez (mármint amit hitt)?
Mielőtt megvette az újat pont kidobta, eladományozta?
Hány évet bírt ki a korábbi, h teljesen le kellett selejtezni?

Nekem több télikabátom is van, bár "csóró, irigy, proli" vagyok, de nem mindegy, h kocsival megyek vagy sem, hogy zimankó van vagy csak 3-4 fok. Van elegánsabb és szimpla hétköznapi, attól függően mi az alkalom. Ja és soha nem fekete, mindenkinek fekete unalmas kabátja van és mindenki farmerban meg sportcipőben koslat.
A magyaroknak nincs igényük öltözködni (és ez nem ár kérdése).

Szubrina 2020.02.18. 12:26:22

Ja és évek óta vadászok egy elegáns, csinos, fehér női, szövetkabátot, de bárhol keresem még nem találtam olyat, amilyet elképzeltem a fejemben. Az árnál maximum 20 ezerig vagyok hajlandó elmenni, de akkor annak teljesen olyannak kell lennie, mint amit elképzeltem.

2020.02.18. 12:49:48

@Szubrina:
Már megint kizárólag a saját preferenciáidból indulsz ki. Nagyon sokan járnak tömegközlekedéssel olyanok, akiknek van autójuk, és nem jelentene anyagi problémát az autóval közlekedés, csak adott viszonylatban sokkal nagyobb szívás. Nekem például eszembe nem jutna autóval munkába járni, pedig van autóm, pár éves, de volt olyan főnököm, aki agglós volt, és letette az egyik metrómegállónál, onnan metrózott, majd villamosra átszállt, így sokkal hamarabb ért be, mint ha autózott volna. Nem tudhattam a fizetését, de hidd el, nem keresett rosszul, egyébként egy 2-3 éves Ford S-Max-a volt akkor, meg volt még egy régebbi autója is, amit jórészt a felesége használt, illetve a felesége újra kapott céges autót, mikor visszament dolgozni. De nyilván hülye, aki nem autóval jár napi szinten, ahogy az is hülye, aki 100 ezres kabátot vesz. Csak te nem vagy hülye.

2020.02.18. 12:52:35

@Szubrina:
Egy korábbi munkahelyemre egyetlen alkalommal elmentem autóval, mert utána a kellett máshoz este a kocsi. Akkor nagyon messze dolgoztam, több mint egy óra volt tömegközlekedéssel. Nos, autóval még sikerült 15 percet rátenni, úgy hogy a dugóban álltam, miközben villamoson akkoriban hetente kiolvastam egy-egy könyvet.

Szubrina 2020.02.18. 12:54:23

@Zabalint: Attól, h te és a volt főnököd, plusz a posztoló mazochista nem én vagyok a hülye.
Élvezitek a szenvedést, tömeget (szardíniaként hozzápréselődni egy koronavírusos/hepatitiszes csöveshez).

Gondolj bele mennyire abszurd, h a posztoló vesz egy 100-ezres kabátot (mert itt egyesek szerint nagyon fontos számára az igényesség) majd leül a metrón/villamoson/buszon a 100-ezres kabátjában oda, ahol előtte egy fürdetlen/húgyos/szaros csöves ült.
:DDDDDDDDDDDDD
Na jó végem:DDD

Opportunista mikroba 2020.02.18. 12:56:17

@Szubrina: Nem mindegy, hogy mi lett az előzővel? Basszus, teljesen lényegtelen dolgokon lovagolsz.

Szubrina 2020.02.18. 12:59:30

@Zabalint: Ez az, ami nálam soha nem fog játszani, vannak akiket céges busszal visznek dolgozni, meg akik BKV-val járnak, istenem hányszor fagyoskodtam 40 percig a megállóban, mert jaj bocs kimaradt egy járat vagy esetleg korábban végez valaki, de nem mehet el, mert a céges busz fix időben indul.

Az autó nekem 100% szabadságot adott, Budapesten kertek alatt lehet szökni. Nem muszáj a belváros közepén dolgozni, ha meg át kell bumlizni a városon, számtalan kerülőút van. Az a te ügyetlenséged, ha nem találod meg ezeket. Ha neked többet ér, h rádköhögnek, rádtüsszentenek, felőlem.

Szubrina 2020.02.18. 13:02:52

@Opportunista mikroba: Nem, mert itt korábban meg lettem gyanúsítva, hogy egy irigy proli vagyok (és kiskoromban molesztáltak) ezért hát irigylem a milliomos posztolót, h tud venni akciós 100-ezres kabátot, na most ha olyan gazdag, miért csak egy vékony szövetkabátja van, amiben "didereg"???

Tehát nem is gazdag, tehát az egész feltevés, h én irigylem a gazdag posztolót és ezért írom, h valójában nem is hullik a toll, a valójában nem is tollhullató kabátjából, nem azért van, mert irigylem, hanem mert egyszerűen így gondolom.

Nah, bonyi?

Opportunista mikroba 2020.02.18. 13:05:03

@Szubrina: "Mindig hosszútávra tervezek a ruháimmal, mert csak olyat veszek meg, amit imádok, ergo ragaszkodom hozzá. Az ökológiai lábnyomomról nem is beszélve" - írtad. Amikor tömegközlekedés helyett egymagad ülve egy autóban egy dugóban pöfögsz, akkor nem zavar az ökológiai lábnyomod?...

2020.02.18. 13:17:21

@Szubrina:
Nyilván mindenki hülye, csak te tudod mindenből mi a jó mindenkinek.

"istenem hányszor fagyoskodtam 40 percig a megállóban"

Hú, mekkora öngól. De 20 ezer felett már semelyik kabát sem jobb, ugye? :-)

Egyébként ha 40 percig fagyoskodtál a megállóban Budapesten vagy környékén, akkor jó eséllyel nagyon szar helyen lakhatsz.

Szubrina 2020.02.18. 13:17:39

@Opportunista mikroba: Mivel minden mást megteszek, csak egy kicsit.

Szubrina 2020.02.18. 13:22:14

@Zabalint: Nem a belvárosban kellett ennyit várni a buszra, de tudod a télikabát a kezedet, lábadat (alulról) azért nem tudja melegen tartani vagy ha 100-ezrest veszek az a talpamat is melegen tartja, a lábszáramat is függetlenül attól meddig ér, stb?

Próbálsz rajtam fogást találni, de nem tudsz.

Asszem peter2234398438u írta itt korábban, h csak én megyek szembe az autópályán mindenki velem szemben jön. Hát vagytok itt ellenem 3-4-en...3-4 emberrel azért szemben, nem olyan esélytelen, h bizony nekem van igazam. (ahhoz képest h BKV-val az autópályán még a jó irányba se nagyon jöhetnétek velem szembe.

2020.02.18. 13:22:55

@Szubrina:
Nekem Budapest belvárosában és belváros közeli helyein a tömegközlekedés + gyaloglás ad nagyobb szabadságot, míg az ország többi részén, illetve Európában az autó.

Szubrina 2020.02.18. 13:25:51

@Zabalint: Nekem a bicikli a gyaloglás és az autó, de jelenleg az autó mert sok kilómétert jövök-megyek.
A BKV-val úgy vagyok, mint mások a magyar egészségüggyel, "Csak kórházba ne kerülj""
"Csak BKV-ra ne szorulj!"

2020.02.18. 15:01:23

@Szubrina:
"Nem a belvárosban kellett ennyit várni a buszra, de tudod a télikabát a kezedet, lábadat (alulról) azért nem tudja melegen tartani vagy ha 100-ezrest veszek az a talpamat is melegen tartja, a lábszáramat is függetlenül attól meddig ér, stb?"

Ahol 40 percet kellene várni egy buszra, ott én is autózok. Ellenben a belváros és környékén kimondottan előny, ha gyorsabban jutsz el a célodhoz, nem kell dugóban szívni, nem kell parkolót keresni, utazás közben elfoglalhatja magát az ember.

Cipőből, kesztyűből is sokféle van, sokféle árkategóriában. Feleségem például azóta szokott rá jóval drágább csizmához, mióta BKV-zik. De cipőről is volt egy kategorikus kijelentésed, hogy már a 27 ezret is sokalltad a bakancsodért, és abból sincs szerinted értelme drágábbat venni.

"A BKV-val úgy vagyok, mint mások a magyar egészségüggyel, "Csak kórházba ne kerülj""
"Csak BKV-ra ne szorulj!""

Én meg épp így vagyok az autóval munkába járással, legalábbis nagyvárosban. Nem is költözünk olyan helyre, ahol rá kellene szorulni.

Opportunista mikroba 2020.02.18. 16:13:38

@Zabalint: Én meg úgy vagyok a közlekedéssel, hogy igyekszem mindig azzal menni, ami épp a legpraktikusabb. Nem mondom, hogy "így és csak így" vagyok hajlandó közlekedni. Elég nagy hülyeség is lenne.

2020.02.18. 17:10:53

@Opportunista mikroba:
Mint írtam, én is így vagyok vele. Budapest belvárosában általában nem praktikus autózni. Esetleg éjszaka vagy speciális esetben. Ellenben a vidéki távolsági tömegközlekedés katasztrófa, ráadásul sokat túrazunk, amelyek kiindulö pontjához nem vagy csak nagyon nehezen lehetne tömegközlekedve eljutni. Bicajozni pedig jellemzően akkor szoktam, ha később megyek be dolgozni, mert közvetlenül csúcsidő után a legrosszabb a tömegközlekedés, ritkább, miközben még az utasok száma alig csökkent, van hogy nehéz felférni.

Opportunista mikroba 2020.02.18. 18:29:28

@Zabalint: Ja, nem neked ellentmondva írtam, nem tudom, miért kezdtem úgy, hogy Én meg... Lehet, hogy valami belső gondolatmenetet fejeztem így be :)
Tömegközlekedésben egyébként én kötöttpálya-párti vagyok, kis távra villamos, nagyobb távra metró, még nagyobb távra vonat. A közúti közlekedést kevésbé szeretem. Nem tudom észérvekkel alátámasztani, hogy miért.

btprg 2020.02.18. 19:58:04

@Zabalint:

"Én meg épp így vagyok az autóval munkába járással, legalábbis nagyvárosban. Nem is költözünk olyan helyre, ahol rá kellene szorulni. "

Ezzel én is pont így vagyok. Szeretném ha az autózás megmaradna egy kellemes hobbinak, no meg valahogy nincs kedvem a budapesti csúcsforgalomban amúgy 10 perces utakat 30+ perc alatt megtenni...

Szubrina 2020.02.18. 20:37:35

Tény, h én nem csúcsidőben autókázom, előbb megyek, előbb jövök. Nálunk csúcsidőben minden dugóban áll a belváros irányába.

Amíg BKV-val jártam vásárolni is, mindig majd megszakadtam, kocsival meg egy álom.

Szubrina 2020.02.18. 20:40:25

Tetszik az üzlet válasza, mert pont az írták, amit én is hajtogattam 2-3 pihe, az normális egy tollkabátnál, aki tisztában van vele, h a tollnak mi az anatómiája, tudhatná, h könnyen kijöhet 1-1 ha éppen úgy fordul. Egy 100-ezres toll is csak annyira képes, mint egy 5000-res toll. Mindkettő ugyanarról a madárról van.

Hernyó bácsi 2020.02.18. 23:57:54

Olvasgatom már pár napja a hozzászólásokat, és eddig simán csak figyeltem az egyre inkább elharapódzó cicaharcot, most azonban megütköztem egy olyan dolgon, ami mellett nem mehetek el szó nélkül...
De haladjunk szépen sorjában, először is az eredeti poszthoz:
- poszter szart kapott a pénzéért (és itt most tökmindegy az, hogy mennyi pénzért). Vagy a) kapja vissza a pénzét, vagy b) kapjon egy nem selejtes példányt! Ha ez utóbbiról is kiderül, hogy ugyanúgy hullajtja magából a tollakat, mint a jelenlegi, akkor újfent csak a)!
Ennyit a posztról, minden alábbi gondolat már a megjelent kommenteknek szól, és mind az én SZUBJEKTÍV PRIVÁT VÉLEMÉNYEM.
1.: Ennyi pénzt kiadni egy kabátért szerintem is dőreség, de ha ez a kabát volt a poszt-toló szíve vágya, kik vagyunk mi, hogy ebbe beleugassunk?
2: Mikor volt Magyarországon legutóbb olyan tél, olyan hideg, ami VALÓBAN indokolttá tenné egy ilyen kabát hordását?
Jómagam tökéletesen elvagyok egy softshell dzseki + gyapjú pulcsi kombóval.
No, de térjünk is át arra, ami írásra késztetett; ez pedig az autó vs. tömegközlekedés témaköre.
Volt, aki azt írta, hogy sokkal lassab csúcsidőben az autó, meg mennyivel jobb a tömegközlekedés, stb. ...
Ti mégis melyik műsort nézitek?
Kőbányán élek, és a belváros szívében dolgozom. Tömegközlekedéssel kerek 1 óra az utam oda, és majd másfél óra vissza (más időszak, más járatok), míg kocsival 18(!) perc ajtótól ajtóig. Viszont csak hétvégén járok autóval (szinte minden hétvégén dolgozom), aminek egyetlen oka van; spúr g*ci vagyok fizetni a parkolásért hétköznapokon (meg úgy en bloc bármikor, nincs az az Isten, hogy én bármelyik parkolási maffia zsebét tömjem pénzzel). Tehát hétköznapokon tömegközlekedek. Amit tiszta szívből gyűlölök. Okádék járatokon okádék utazóközönség. Az elmúlt pár hónapban nem volt egyetlen egy(!) olyan napom munkába menet, vagy munkából jövet, hogy ne lett volna legalább egy undorító büdös csöves valamelyik járaton. Pár héttel ezelőtt a villamos hátsó kocsija úszott a vérben. Mikor megkérdeztem egy srácot, hogy mi történt itt, annyit mondott, hogy 2 csöves összevert egy harmadikat, aki úgy szállt fel a villamosra, hogy dőlt belőle a vér... És hiába szóltak többen is a v.vezetőnek, hogy ember, minden csupa vér hátul, azt mondta, nem tud mit csinálni, majd ha elment a végállomásra, majd onnan vissza a kiindulási állomásra, csak ott fog tudni kérni takarítást. Te meg reménykedj, hogy talán nem nyúlsz bele sehol a talán nem AIDS-es vérbe... Mindezt havi 9.500,- forintért..! Dehát éljen a tömegközlekedés, kiváltképp a 9-es busz+28-as villamos kombó..!
Ebben a kérdésben maximálisan Szubrinának adok igazat. Amíg nem volt kocsim, még egy nagybevásárlás is komoly erőfeszítéssel járt.
Szóval aki azt mondja nekem, hogy sokkal praktikusabb a BKV a saját autónál (bármilyen tekintetben), annak nemes egyszerűséggel körberöhögöm a fejét..!

heidt 2020.02.19. 00:00:44

Aki még csak nem is hallott a HH márkáról, az ne mondjon vélemény ruha ügyben, maradjon meg a kínainál.
A 10-20%-os kedvezménnyel megrendelt olcsó cuccokon mit lehet nyerni 2-3 ezret? Én 156 ezerért vettem egy kabátot, ami 50+20%-al volt leárazva a Peek & Cloppenburg meghívásos akción. Így 234 ezret spóroltam. (Megjegyzem elég gyorsan elvitték azt a néhány darabot, ami volt.)
Épeszű ember azzal közlekedik, ami a legjobban alkalmazkodik a pillanatnyi igényeihez. Van amikor én is BKV-val megyek a belvárosba, pedig a zöld rendszámommal még a parkolás is ingyenes lenne.
Aki a kínainál vásárol, az maga is adócsaló, vagy legalábbis elősegíti az adócsalást!
A normális emberek ízlését nem a pénz határozza meg, de akinek van pénze, annak kicsit könnyebb kielégítenie az ízlését. Például megvehetném a Krug pezsgőt, de nem teszem, mert jobban szeretem a Törley François-t. Ugyanakkor a kobei steak helyett nem ennék letejelt, vén tehenet, pedig mindkettőt marhahúsként árulják.

heidt 2020.02.19. 00:02:34

Előző hozzászólásom Szubrina eddigi elmefuttatásaihoz szól.

Szubrina 2020.02.19. 01:45:49

Még legyél rá büszke is, h egy ennyire sznob senki vagy. Remélem beleülsz egy csöves szarjába a fél milliós kabátodban, barom!

Szubrina 2020.02.19. 02:00:06

@Hernyó bácsi: Figyi én se értem, h miért szereti valaki a tömegközlekedést, nekem pozitív tapasztalatom nem nagyon van az biztos. Atrocitások rendszeresen értek.

Kiskoromból annyi, h amikor régen a nagymamáméktól jöttünk haza karácsonykor a tesóimmal azt játszottuk az alatt a cirka 1,5-2 óra utazási idő alatt, h ki lát több karácsonyfát az ablakokból. Viszont a 3 átszállás alatt, amíg vártuk a kövi járatot, mindig szétfagytunk, nem volt pénzünk HH tollkabátra, mert szegények voltunk, sőt volt, h a fűtést is kikapcsolták, lehet, h én ezért látom jobban a pénz értékét, mint ez a sok újgazdag (apu-anyu-nagyi alátette) majom.

Permetező 2020.02.19. 08:27:56

@Szubrina: a tömegközlekedés fos Életveszélyes járművekkel visznek egy halom gyökér ember A-ból T-rébe minden nap

slideoSGR 2020.02.19. 09:04:53

@Szubrina:
én évek óta olvasom a blogot, pár poszt óta felfigyeltem Szubrina hozzászólásaira, kizárólag ezért regisztráltam, hogy hozzászólhassak :)
Kedves Szubrina, ennyi fölösleges, előítéletes, féligazságokkal és közhelyekkel teli agymenést, ilyen szörnyű helyesírással még sehol nem láttam szerintem.
Aztán ránéztem a blogodra, szerintem ezután tényleg egy önellátó házba költözöm, internettől távol, hogy soha többé meg ne láthassam ezeket.
Nem veszed észre magad? :D

btprg 2020.02.19. 10:16:34

@Hernyó bácsi:
Aki Budapest létező legretkebb helyén lakik, vagy azon kell keresztülmennie, az nem csoda ha utálja a BKV-t. De ebből nem szabadna általános következtetést levonni. Az olyan járatokon, amik nem lepratelepeken keresztül járnak, nem szokott semmi gond lenni. Például 19, 47, 49-es villamos, 4-es metró, 212-es busz. Havi 9500 forint meg lófasz azt nézve, hogy ezért több száz buszt, villamost, metrót igénybe vehetsz korlátlanul. Ennyit az átlag hülyegyerek egy hétvégén elpiál.

ekat 2020.02.19. 10:17:57

@slideoSGR:
Úristen..... a blogjába most kíváncsiságból belenéztem, de a legutóbbi 'masztijánál' nem bírtam tovább... és (mint írja) könyvet akar írni? WTF?
De a fairség kedvéért, helyesírásilag a rosszul írók közül ő még a kevésbé rosszul írók közé tartozik. Ha olvasgatsz itt, akkor látod, hogy halomra írnak ide nyelvtani hibákkal teli posztokat. Meg magának a blogger(ek)nek is vannak ilyen hiányosságai. Nekem inkább a stílusa a szörnyű.

ekat 2020.02.19. 10:22:43

@btprg:
Szerintem se gáz a havi 9.500, sőt, én a negyedévest veszem, ami 100 napig érvényes 28.500-ért. (=3x9.500) Ez a legjobb árú bérlet.

slideoSGR 2020.02.19. 10:41:29

@ekat:
Igen, sajnos tudom, évek óta a posztokat & kommenteket végigtolom. A helyesírás nagy vesszőparipám (bár ahogy nézem, a kommentelők egy jelentős részének). Igazándiból már a folyamatosan "hogy" helyett "h" írásán is kivagyok, azt hittem, ez már az MSN korszakban kifulladt.
Igen, én is csak pár blogposztig jutottam, tovább inkább nem. Valami nem jött össze rendesen, és most keveredik a mérhetetlen férfigyűlölet (persze a farkán kívül), és a mindent elsöprő kompenzálás. Mint a tacskókutya, ami pici, és mindennek halálos gyűlölettel nekiugrik.

Opportunista mikroba 2020.02.19. 10:51:22

@Hernyó bácsi: Ez az egyik nagy szégyenfoltja Budapestnek. A rengeteg hajléktalan. Nem tudom, de szerintem ez az utóbbi időkben romlott/romolhatott ennyire le. Írtam már, hogy Bp-en születtem, ott is nőttem fel, és csak a diplomaszerzés után költöztem el, tehát elég sokat éltem a fővárosban, de nincsenek olyan emlékeim, amelyek a hozzászólások szerint manapság már napi szintű gondok.
A közlekedéssel kapcsolatban nem mondok neked ellent, a 18 perc vs. másfél óra valóban meggyőző, csak az a 2 megjegyzésem lenne, hogy:
- amit hétvégén megteszek 18 perc alatt, azt munkanapon, olyan idősávban, amikor a legtöbb ember dolgozni megy, te sem tennéd meg 18 perc alatt. Tehát ilyen értelemben te most almát hasonlítottál össze a körtével.
- nem akarom az ott élőket megbántani, de Kőbánya Budapest egyik legalja. Amit arrafelé tapasztal az ember, az szerencsére nem tekinthető általánosnak, még Budapesten sem.

slideoSGR 2020.02.19. 10:53:08

Én egyébként rettentően sajnálom a posztolót, én is szoktam Columbia, HH & konszern dolgokat vásárolni.
Ugathat itt bárki, hogy az 5ezres kínai kabát ugyanaz, mint a százezres HH (most arról ne beszéljünk, hogy a szóban forgó HH kabátot látva kinyomnám a szemem), az 5ezres kabátot felvéve aláöltözöm, míg egy jól megcsinált Columbia/HH kabát alatt télen is csak rövidujjút viselek. ;)

peter3374 2020.02.19. 10:54:05

@Szubrina: Freud bacsinak megis igaza lett, van a zabaros gondolkodas mogott egy kis gyerekkori trauma, meg amogott is, hogy akinek telik jo ruhara azt kizarolag a gazdag szulok vehettek neki, meg veletlenul sem az adott ember dolgozott meg erte, mert sikeres.... Lassan kiderul az is, hogy az agressziv viselkedes mogott leheet egy nagy adag szexualis frusztracio is vagy nincs pasi, mert egyik swm eleg jo

Opportunista mikroba 2020.02.19. 11:07:36

@slideoSGR: Én az egész posztban, de úgy általában a Homáron is, azt tartom a legszomorúbbnak, mennyi ember látja fekete-fehérnek a világot, mennyire képtelen egy kicsit is összetettebben gondolkodni, kizárólag a végleteket ismerik.
Kabátügyben: amit manapság még mindig "kínai" néven ismerünk, egyre kevésbé kínai termék, érdemes a cetliket megnézni. Állítólag már inkább Törökország a forrás, én nem tudom. De mintha valamennyire nőtt volna a minőség. Nekem jelenleg kínaiban vett kabátom van, de nem elvi meggyőződésből, csak beleszerettem a kinézetébe. Ránéztem, és szerelem volt első látásra. Sajnos bármennyire óvom, bolyhosodik, szóval kinézetre szép, de az anyagminőség ilyen szempontból nagyon alacsony. Legközelebb megpróbálok ilyen stílusút venni, de minőségi helyről.

ekat 2020.02.19. 11:08:26

@Opportunista mikroba:
Nem veszem / vettem magamra, de nekem az pesti összes lakás közül, amiben laktam, és emlékszem is rájuk, ami így 8 db., egy kőbányai volt az abszolút kedvencem. És nem csak a lakás (130 nm tetőtér picike terasszal) miatt, hanem a lakók miatt is. 7 lakás volt összesen, a földszinten garázsok, a ház előtt meg egy kis játszótér, minden rendben tartva, és a házban mindenki nemhogy normális és intelligens, de kifejezetten kedves volt, ünnepekkor valaki mindig feldíszítette az egész lépcsőházat. És mindez a Liget tértől pár percre. (És onnan persze tényleg szörnyű lett az egész környék.)
Sírtam, mikor el kellett jönnünk. (Bérlakás volt.)

Opportunista mikroba 2020.02.19. 11:13:54

@ekat: Azért is írtam, mert tényleg nem akarok senkit megbántani, meg gondolom, minden városrésznek vannak azért élhetőbb részei. Csak azt akartam jelezni, hogy példaként nem jó, mert ezen a környéken, főleg, ha a tömegközlekedést nézzük, tényleg elég lesújtók a tapasztalatok. Amikor Pestre megyek, van, hogy a Köki lenne a legpraktikusabb leszállásra, de inkább továbbmegyek, ezzel meghosszabbítva és néha bonyolítva is a közlekedésem, csak ne kelljen a Kökin átmennem, mert az a rész kimeríti a "lehangoló" fogalmát...

slideoSGR 2020.02.19. 11:16:41

@Opportunista mikroba: igen, ami pont ennél a posztnál jutott eszembe, hogy csak egy sith lovag gondolkodik végletekben.
Van itt arról szó, hogy aki meg tud venni egy 100k-s kabátot, az újgazdag köcsög, de arról is, hogy csóró proli és villogni vette, de enni utána nem tud. Olyan lehetőség az égvilágon fel sem merült, hogy keres mondjuk 200-250k-t havonta nettóban, és azt mondja, hogy ok, megveszem a kabátot, fél havi fizetésem, szívom érte a fogam, viszont NEKEM MEGÉRI, MERT AKKOR NEM FÁZOM.
Ennyi. Meg az nem értem, miért nem fér a fejekbe, hogy attól, hogy valaki meg tud valamit venni és nem okoz neki problémát (mondjuk egy 100 ezres kabát mellett van egy 6-700ezres fizuja), még szívhatja a fogát, hogy drágállja. A bevétel egyáltalán nem függ a kiadás szívességétől, egy "újgazdag" ember is piszkosul elgondolkodhat egy drágább tárgy vásárlásán, akkor is, ha simán megteheti. Ez alól kivételt képez az, akinek csak az "ölébe hullott" a pénz.
A BKV-s hozzászólásodra:
Valamelyik régebbi posztban láttam, hogy fényezi mindenki a pesti életet, te pedig írtad, hogy (azt hiszem) Szegedre költöztél Pestről, és nem érted, miért nem lehet elvonatkoztatni Pesttől. Nekem ugyanez, vidékre költöztem, boldogabb ember vagyok. A BKV pedig teljesen jó, ha nem a 99-es busszal jár az ember minden nap. Óbudára jártam dolgozni, kocsival másfél óra dugó, 7-es buszvonal-1-es villamos kombóval fél óra.
Én is tudnék sarkítani, hogy kocsival 15 perc (volt szombaton munkaidőn kívül), BKV-val meg másfél óra (amikor pályafelújítás van és 3 pótlóbusz mászkál körbe-körbe)

ekat 2020.02.19. 11:20:49

@Opportunista mikroba:
Megértelek, sajnos sok ilyen rész van. :(
És sajnos nekem sincs szerencsém, mert Zuglóból a munkahelyem felé a metró után az 1-es vagy a 24-es villamos közül választhatok, hát mit ne mondjak....

slideoSGR 2020.02.19. 11:23:35

@Opportunista mikroba:
A higgadtan vitatkozó ember ritka, pedig az a legjobb buli :-) Érvek-ellenérvek, személyeskedés nélkül.
"Mérnökkel vitatkozni olyan, mint a disznóval a sárban hemperegni. Fél órája csináljátok, amikor rájössz, hogy ő ezt élvezi"

Opportunista mikroba 2020.02.19. 11:25:44

@slideoSGR: Igen, Budapesten nőttem fel, és Szegedre költöztem, azóta is itt élek. Nagyon szeretek itt élni, nem is kívánok elköltözni. (Ami még baromira bejön, főleg a hangulatát tekintve, az Eger, ha költöznék, oda költöznék.)
Azt azért tudni kell, hogy nem elvi megfontolásból vagy hasonlóból költöztem Szegedre. Egyszerűen a szerelem hozott le :) (Azóta már a férjem.)
Van egy olyan pesti mentalitás (természetesen nem az összes pesti gondolkodik így), hogy az országban van Budapest és minden más. Másképp: kétféle ember van: aki Budapesten él, és aki Budapesten szeretne élni... :) És ha valaki kritizálni mer BÁRMIT Pesten, az kizárólag frusztrációból teszi, amiért ő nem ott él.

ekat 2020.02.19. 11:27:40

@slideoSGR:
Vagy - ha nő vagy - ok, megveszem a kabátot, fél havi fizetésem, szívom érte a fogam, viszont NEKEM MEGÉRI, MERT ROHADTUL TETSZIK ÉS KELL. :)
Nem magamra mondom, ez csak egy szcenárió, amit abszolút át tudok élni, bár a fizetésem felét még sosem költöttem ruhaneműre, táskára vagy cipőre. És most meglett koromban talán már nem is fog előfordulni ilyesmi. :)

ekat 2020.02.19. 11:29:00

@Opportunista mikroba: Na ilyen embert én hálistennek nem ismerek. :)

slideoSGR 2020.02.19. 11:36:19

@Opportunista mikroba: ezt a mentalitást ismerem, de elengedtem már rég. Jobb is ez így. Én alapvetően is vidéki vagyok, Pestre költöző - Pestet elhagyó, 7 év futamidővel. Viszont a feleségem Pestről jött, de ő az első percben sem volt az a fajta, akinek van Pest, és van "mucsa".
@ekat: ...ezt én nem tudom átérezni :D

ekat 2020.02.19. 11:42:50

@slideoSGR: A férjemet is úgy kellett noszogatnom, hogy ha annyira vágyik elektromos gitárra, akkor vegyen már magának egyet, ne azzon rugózzon, hogy nem is fontos az, meg drága.... de Fendert juszt se volt hajlandó venni.

Opportunista mikroba 2020.02.19. 11:44:07

@ekat: Akkor coming outolok: én nő vagyok + impulzív típusú vásárló, ami a legrosszabb kombináció, egyben a kereskedelem álma :)) Ez egy rossz tulajdonság, de hát ez van, ilyen vagyok, és már nem is hiszem, hogy megváltozok...

slideoSGR 2020.02.19. 11:46:49

@ekat: :D ugyanez. Feleségem mindig noszogat, olyan dologról, amit mondjuk simán megtehetnék, mégis csak magamat győzködöm, mert egyszerűen nem szeretek költekezni, akkor sem, ha tudok. Most is egy olyan dolgon, ami nem kritérium az élethez, viszont ha megvenném, minden áldott nap örömmel használnám, és az elkölthető pénzünk mikrotöredékébe kerül, rágtam magam 2 hónapig. Direkt nem írok konkrét példát, mert utána vagy újgazdag köcsög, vagy szegény proli leszek :D

ekat 2020.02.19. 11:52:33

@Opportunista mikroba:
Dettó. :) De javultam valamennyit az évek során. Pl. már alig veszek olyan gyönyörű magassarkú cipőket, amiket aztán sosem veszek fel. :)

Opportunista mikroba 2020.02.19. 11:56:49

@slideoSGR: Szerintem ez férfitulajdonság. A férjem is ilyen, de az összes férfirokon meg ismerős is. A férjem szerintem le tudná élni az életét 1 nadrággal meg 1 inggel, és nem azért, mert igénytelen, vagy ne lenne pénze többre, csak hát VAN nadrágja és VAN inge, tehát semmi nem hiányzik a ruhatárából. 2 nadrág? Minek? :))
Na jó, persze kicsit sarkítottam, de azért azt hiszem, érthető. Míg pl. ha ő felteszi az igen megbotránkoztató "De hát mért kell még egy táska?" kérdést nekem, nem is értem, mire gondol...

ekat 2020.02.19. 11:57:20

@slideoSGR:
Pedig most jó kíváncsivá tettél. :)
Ezt az újgazdagozást amúgy nem is értettem, csak annyi lett világos belőle, hogy Szubrina ezt is felszedte magára (gondolom otthon), de nem is tudja, mit jelent az, hogy gazdag.

slideoSGR 2020.02.19. 12:03:53

@Opportunista mikroba: igen, ez így van. Ha van szárítógép a lakásban, nem kell cserenadrág sem, amíg a másik mosásban van... :D :D :D
Persze nem, de simán lehet sok évig ugyanazokat hordani, ha az ember nem hízik/fogy nagyon.
@ekat: sajnos a fb-on szoktam látni az emberek véleményét erről, főként pesti albérletes csoportokban, amiben benne ragadtam régről.
Ha valaki ki tud venni egy albérletet, akkor teljesen mindegy, kicsoda-micsoda, azt apuka és anyuka fizeti vidékről.
Ha valaki "gazdag" (bármennyire is szubjektív kifejezés ez), akkor SOHA nem merül fel hogy mondjuk dolgozott és tanult érte ÉVTIZEDEKET.
Általában hangosan ugatnak ezek az emberek, hogy "meragazdagok", de közben tkp. végzettség nélkül jár minimálbérért bejelentés nélkül dolgozni, és ha hazaér munkából, első dolga bekapcsolni a meccset és felkattintani egy sört.
Ja, hogy más dolgozik mondjuk 18 órát egy nap, heti 5-6 napon, hogy jusson valamerre? "Bezzeg a gazdagnak könnyűűűű"

Opportunista mikroba 2020.02.19. 12:10:32

@slideoSGR: Én 2 szakon végeztem, az egyik nyelvszak volt, és "a pályám elején", ahogy mondani szokás, nyelvórákat adtam. Akkor 2 ezer forint volt 60 perc. Egyszer egy ismerősömmel beszélgettem, ő rákérdezett, mennyiért tanítok, és megmondtam, akkor közölte, hogy "én egy egész napot végigdolgozom ennyi pénzért", és hogy ez mennyire nem igazságos, és kb. menjek én az anyámba... Azt már nem gondolta végig, hogy emögött több ív intenzív nyelvtanulás volt. Akkor még nem voltak online szótárak, a 3-4 órás könyvből kiszótározás teljesen általános volt... Néha már sírva csináltam, annyira kimerült voltam. Szóval az emberek hajlamosak csak a végeredményt nézni.

slideoSGR 2020.02.19. 12:14:26

@Opportunista mikroba: le kell szarni az ilyet, mert csak lehúz. Visszaugorva arra, hogy mi is az "újgazdag" szó és biztosan otthon hallotta -> sajnos általános dolog, sokfelől hallom ezt, hogy mindig más a hibás a saját nyomorodért. Általában pont a pluszmunkát vállalni nem akarók süppednek bele abba, hogy mindenért hibáztatnak mindenki mást. Mintha valaki azáltal, hogy van pénze, előle vette volna el...

Opportunista mikroba 2020.02.19. 12:24:02

@slideoSGR: Nekem nagyon-nagyon rossz tapasztalataim vannak ezzel kapcsolatban. Az emberek nagyon szeretnek sírni az anyagi helyzetük miatt, de tenni valamit nem hajlandók, hogy jobb legyen, sőt ha valaki ezt megemlíti, szinte fel vannak háborodva. Volt már, hogy próbáltam segíteni másoknak, hát basszus, a végén még én voltam a szar meg a hülye, úgyhogy ezt a Teréz anyai tevékenységet abbahagytam...

Opportunista mikroba 2020.02.19. 12:25:17

Na lépek, ahogy nagypapám mondta mindig, "ebből nem élünk meg" :)

ekat 2020.02.19. 12:48:03

Az egy dolog, hogy relatív, hogy ki mit tekint elég vagy sok pénznek, de a 'gazdag' szerintem eléggé meghatározottan azt jelenti, hogy konkrét munka helyett megél, vagy legalábbis meg tudna élni a vagyonából / bevételeiből.

slideoSGR 2020.02.19. 13:27:08

@ekat: ja, csak minél több a bevétel, annál több a kiadás... "nőnek az igények". Tökjó leírás a gazdagságról, tényleg, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy valaki aki tegyük fel egy milliárdot összedolgozott (abból egy 100ezres bevételű család elél sok nemzedéken keresztül), akkor meg tudna belőle élni, ha abbahagyná, anélkül, hogy leadná az igényeit.
Gyakorlatban a magyar valóságban ha valaki 300 fölött keres, ami európai szinten nagyon kevés, itt már azt legazdagozzák.

heidt 2020.02.19. 13:31:40

@Opportunista mikroba: "Van egy olyan pesti mentalitás (természetesen nem az összes pesti gondolkodik így), hogy az országban van Budapest és minden más."
Én úgy tapasztaltam, hogy leginkább azok nézik le a vidéket, akik onnan költöztek Budapestre.

ekat 2020.02.19. 14:33:43

@slideoSGR:
Hát attól tartok, hogy nagyon nem értek a gazdagokhoz, pedig a legutolsó mondatod szerint a férjemmel külön-külön is gazdagok vagyunk. :) Diploma nélküli, (hétköz)napi 8 órában dolgozó beosztottként.... hát nem jó hely ez a Magyarország? Szóval röhejes elképzelés, na. Én tudom, és belátom, hogy pl. egy nógrádi zsákfalubeli párnak a mi fizetésünk egy álom, de attól még ez olyan messze van a gazdagságtól, vagy akár a jómódúságtól is, hogy elmondani sem tudom.

ekat 2020.02.19. 14:40:24

@heidt:
Én meg még soha nem találkoztam olyan pestivel, aki lenézi a nem pestit. Inkább sok nem pestivel találkoztam, akik mind mondták előbb-utóbb, hogy lenézik őket a pestiek, és én meg egyszerűen nem értettem, hogy mi a franc ez a kisebbségi komplexus? :) De gondolom, volt okuk rá.

slideoSGR 2020.02.19. 15:04:08

@ekat: mondjuk én mindig mondom, amikor rengetegen sírnak, hogy bezzegh Pesten mennyivel jobbak a fizetések, hogy a kiadások is. Egy "nógrádi zsákfaluban" 200ezerből jobban élsz, mint Pesten 300-ból, de ez az én személyes véleményem...
Pesti részről a lenézés nem is igaz, mert nem konkrét lenézés, csak én is azt éreztem rengetegszer, hogy egy tősgyökeres pesti azt gondolja, hogy az agglomeráción kívül mindenki szekérrel jár, gumicsizmában :) :) :)

ekat 2020.02.19. 15:25:24

:)
Régen bejáratott dumánk volt a (Balassagyarmaton született, a későbbiekben váci, majd nagymarosi) férjemmel, mikor pampogott a pesti forgalmon, hogy persze, mert régen vidéken csak a birkákat kellett kerülgetnie. :)

Ami a nógrádi zsákfalut illeti, akkor és úgy sem szeretnék ott élni. Nekem itthon egy közepes nagyságú város lenne a tuti. Pestért nem vagyok oda, pedig itt születtem.... (távolról) szép, de valahogy nem fogott meg soha.

slideoSGR 2020.02.19. 15:27:37

@ekat: Nem is jó az (mármint a nógrádi zsákfalu dolog)... nagyon romantikus elképzelés csendesen, távol a tömegektől, de ennek a hátránya is ugyanaz, hogy csendesen, távol a tömegektől :) Amikor a tászkóba szerpentinezni kell a Mátrából lefelé 25 percet, az nem buli nyilván. Dehát középút mindig van, amit írtál is.

Opportunista mikroba 2020.02.19. 16:05:36

@slideoSGR: Valóban, nem a lenézés a legjobb szó, inkább... valami lesajnálkozás, ami abból fakad, hogy egyszerűen nincs képben azzal kapcsolatban, hogy pl. egy vidéki városban mi érhető el vagy nem. Volt nemrég az szegedi telekomos sztori, amikor nem kapta meg a megrendelt notebookot, ott az egyik hozzászóló valami olyasmit írt, hogy részvéte a posztolónak, hogy Szegeden (értsd: a világ végén) kell ilyen ügyet intéznie. Ilyenkor azért kíváncsi lennék, egy ilyen ember hogyan képzeli el várost :) Persze amikor hozzászóltam, azonnal jött a válasz, hogy ja, mert én frusztrált és irigy vagyok, és csak ezt próbálom leplezni.

Szubrina 2020.02.19. 21:01:40

@slideoSGR: Én meg topot viselek a 7000-res kabátom alatt, ma már olyan jó minőségűek a bélések és még libákat, meg szőrös állatokat se kell kinyiffantani érte. A helyesírásom elsőosztályú, tán peter53257-el keversz, akinek igen gyatra. Kár volt regisztrálnod miattan, mert egyik hozzászólásoddal se adtál értéket. Ha meg ennyire nehezedre esik elviselni, minek mész még a blogom után, mazohista vagy? Aki nem szimpi, azt kerülöm, nem megyek kifejezetten utána. Egy szánalmas kis pondró vagy.

slideoSGR 2020.02.19. 21:08:45

@Szubrina: Okay, tromfolj csak, az növeli az önbecsülést.
Egy szóval nem mondtam, hogy állattal kitömött kabátot veszek, de kiismertem az eszmefuttatásod, inkább nem is mondok semmit :D
Miért mentem a blogod után? Magam sem tudom, megbántam. Kiszúrtam, amikor ránéztem az adatlapodra, kíváncsi voltam, ennyi sületlenséggel hogy nem vettem eddig észre a hozzászólásaidat, kíváncsi voltam, mióta öntöd ezt az iszonyatot a Homárra.
Nem bírom ki, ezért végezetül, csak hogy mutassam, az önbecsülésed kissé nagyobb, mint az önkritikád:
“A helyesírásom elsőosztályú” —-> mazohista
no comment :D

Szubrina 2020.02.19. 21:48:31

Részemről Happy End-del zárult a 100 ropis kabát története.

Azért mert nem értitek a stílusomat még nem bennem van a hiba.

A röhej, h az aprós posztban védtem szerencsétlen áldozatot ott meg mindenki ellene volt.

Vagy bármelyik posztban mindenki a posztolót hülyézi. Itt meg vicc, h csak szerintem túlzás, h tollfolyásnak nevez valaki 3 pihét. Ti meg véditek a picsáját.

Szubrina 2020.02.19. 21:56:30

@slideoSGR: Sajnos nem volt "no comment" mert még mindig hozzám pofázol. Fogsz még? Mert nagyon várom!!!

Már megszoktam, irigyek az emberek arra, h merek másképp gondolkodni és bizony le is merem írni, ki is merem mondani.

Kábé pont leszarom, h itt 3-4 ember kiutál, mert azt hiszi, h csak övé a homár sznobok, libbancsok és túl hétköznapiak.
A blogom olvasott és bizony okkal gondolhatom, h a könyvem is az lesz.

Ha nem tűnt volna fel én folyamatosan a posztról fejtettem ki a véleményem és érvek helyett azt kaptam, h biztos molesztáltak kiskoromban.

A mazohistát direkt írtam mazohistának és a h-ot is direkt röviditem, ha nem tetszik ne nézz rá!

heidt 2020.02.19. 23:08:46

@Szubrina: Tanulj! A libákat nem kell kinyiffantani a pehelytollaiért, mint ahogy a lovat sem kell leölni azért, hogy a farkszőrükből vonó készüljön. A bárányok sem hemperegnek saját vérükben hörögve, legyilkolva, pedig a bundájukból jó drága (akár több százezer forintos) gyapjúruhák készülnek. A marhát sem a bőréért taglózzák le és lehetne folytatni a végtelenségig.

slideoSGR 2020.02.19. 23:30:02

@Szubrina: “elmondom még párszor hogy különleges meleg hógolyó vagyok, hátha leesik mindenkinek.”
nem akarom lehugyozni a tüzeset, de szerintem senki nem irigy arra, hogy módszeresen a széllel szemben pisálsz, mert ez a fixa ideád :)
az aprópénzesnél meg nem megvédted azt a majmot, hanem kinelentetted, hogy ilyen elmeroggyant férjet akarsz, akinek ilyen baromságokra van szabadideje. polgárpukkasztásból. gratulálok :))

Szubrina 2020.02.19. 23:38:04

@slideoSGR: Nem, hanem olyan ember kell aki becsületes és van igazságérzéke és kiáll a végsőkig az igazáért, mert bátor. Attól még, h sok hülye van itt nem lesz nekik/ tek igazatok. De az csak egy komment volt a többi közül vajon miért érdekel ennyire a blogom és az, h milyenek a preferenciáim? Isten ments, h ilyen középszerüek olvassanak, mint te.

Szubrina 2020.02.19. 23:39:11

@heidt: Ugye azt te sem gondolod komolyan, h ha élve tépkedik ki belőlük, az állatbarát

slideoSGR 2020.02.19. 23:45:14

@Szubrina: a blogodról egyszer esett szó, azóta nem emlegettem. nyugi, én, mint középszerű nem leszek a negyedik olvasód.
jó éjt! biztos marad még valahol valaki, akinek céltalanul onthatod a gyűlöletet :)

Szubrina 2020.02.20. 00:21:11

@slideoSGR: Azzal, h minden gonosz és rosszindulatú kommented mögé mosolyfejet raksz nem leszel jó fej, ugyan olyan baromarc maradsz, csak még gáz is leszel.

Opportunista mikroba 2020.02.20. 09:43:22

@Szubrina: Érdemes megnézni a reakcióidat az egyes hozzászólásokra, kifejezetten a szóhasználatot: "gonosz", "rosszindulatú", "támad", "vádol" stb. Eleve bántás feltételezel. Vajon miért?

Szubrina 2020.02.20. 20:42:17

@Opportunista mikroba: Vajon miért? Már le lett itt szólva a blogom, valaki még azt is fel merte róni, h miről témázok a blogomon (aminek vattafakk köze van, a kabátos témához?), irigy prolinak lettem titulálva, többször is és állítólag gyerekkoromban molesztáltak. Te melyik csatornát nézted eddig?

2020.02.21. 09:17:02

@Hernyó bácsi:
Elég fura viszonylat lehet az a 18 perc vs. 1 óra. Itt nálunk nincs metró, hév van meg busz, utóbbi buszsávval és mégis simán gyorsabb a BKV csúcsidőben. Nagybevásárlást, ami amúgy elég ritka, mi is autóval csináljuk, vagy eleve mikor autóval jövünk haza valahonnan, akkor. De nem szivatom magam azzal, hogy autóval menjek munkába, a belváros közelébe, vagy korábban azon keresztül. Ez nem pusztán anyagi helyzet kérdése, a mostani helyemen triplázhatnák is a fizetésemet, akkor sem autóznék, ide, mert gyakorlatilag csak hajnalban lehetne kikerülni a dugót, akkor viszont még nem tudok hatékonyan dolgozni.

2020.02.21. 09:21:19

@btprg:
Pl. az 1-es villamos egy sokat fikázott járat, aztán egy időben azon mentem hídtól hídig, és soha semmi para nem volt. Persze, mert ebben az is benne van, hogy ha para van (pl. dizájner drogos Hős utcai lakók óbégatnak), akkor tele van a youtube az ott felvett videókkal, és az alapján ítéli meg az, aki soha nem járt ott, ráadásul ezek nem csúcsidőben felvett jelenetek.

2020.02.21. 09:24:17

@btprg:
Amúgy ami az árat illeti, azt sok éve nem is emelték, miközben egy csomó más dolog drágult. Érdemes megnézni mennyibe kerül egy 20 km-es Volán vagy MÁV bérlet egyetlen viszonylatra, és azzal összevetni....

2020.02.21. 09:28:51

@Opportunista mikroba:
Az olcsó ruhákat már inkább Indonéziában, Bangladeshben, Vietnámban gyártják, a középkategória jön Kínából, illetve egyre gyakrabban Törökországból vagy Marokkóból. Ráadásul most a koronavírus miatt növekszik a szerepe a közeli, de mégis sok olcsó munkaerővel bíró országoknak.

heidt 2020.02.21. 09:34:35

@Szubrina: A hülye libák általában mazochisták.

2020.02.21. 09:46:51

@Opportunista mikroba:
Én elsősorban a létbizonytalanság miatt nem tudnék egyetlen vidéki városba sem költözni. Nekem az IT szektorban eleve majdnem minden más város necces, egyébként épp Szeged és Debrecen a legkevésbé, feleségem területén pedig akadnak ugyan vidéki cégek, de szétszórva, egy városban egyetlen potenciális munkahelynek lenne kitéve. Mindezt úgy, hogy az ő családjában volt és van példa vidéken a munkanélküliségre, pedig nagyrészt mérnökökről van szó. A munkakeresés nekem is ég és föld volt Budapesten, illetve vidéki megyeszékhelyen.

Szvsz Magyarországon a budapesti létnek három alternatívája van az országon belül diplomás munkakörökben. Az egyik az, hogy találsz egy nagyon jó munkáltatót, amelyiknél lehet hosszútávon gondolkodni, ezzel kapcsolatban a változó világban vannak kétségeim, a másik, hogy helyi szinten beágyazódsz, kiépíted a kapcsolati hálódat, ez nem nekem való, a harmadik pedig a totális rugalmasság, azaz ha kell, munka miatt bármikor Szegedről költözöl Szombathelyre vagy Kaposvárról Egerbe. Illetve Szegeden és Debrecenben talán lehet úgy is, mint Budapesten, mert ezen városokban még viszonylag oké a munkaerőpiac, Győrben nem, mert ott eléggé homogén.

2020.02.21. 09:49:16

@slideoSGR:
Igazából a lakhatáson kívül minden más Budapesten az olcsóbb.

Opportunista mikroba 2020.02.21. 10:02:43

@Szubrina: A kritika, az ellenkező vélemény nem támadás. Te pedig mindig annak veszed.

Opportunista mikroba 2020.02.21. 10:04:27

@Zabalint: Hm, ennyire nem értek hozzá, csak feltűnt párszor, amikor rápillantottam a címkére, hogy már nem Made in China volt rajta. Erre mondták ismerősök, hogy a kínai manapság már nem is igazán "kínai".

Opportunista mikroba 2020.02.21. 10:10:47

@Zabalint: És van egy 4., a távmunka. Épp az általad említett okok miatt. Én naponta hálát adok az égnek, hogy az internet létezik... Egyéni vállalkozóként dolgozom olyan munkakörben, amihez manapság már tényleg elég egy számítógép (+internet), de az igazság az, hogy a megbízóim 99 százaléka budapesti... Tehát ha nem tudnék távmunkában dolgozni, elég nagy sz*rban lennék, mert tényleg Pestre kéne költöznöm ahhoz, hogy a szakmámban dolgozhassak (márpedig imádom csinálni, amit csinálok).
Ez sajnos az ország vízfejű voltából adódik. A szakmában, amiben dolgozom, itt, Szegeden van kb. 5-6 jelentősnek tekinthető cég, Budapesten meg... nem is tudom, szerintem a százat is elérheti...
Szóval, köszönöm, Uram, az internetet! :)

Szubrina 2020.02.21. 11:50:00

@Opportunista mikroba: Az irigy proli és a molesztáltak gyerekkoromban nem kritika, hiába véded a védhetetlent. Szimpla rágalmazás,becsületsértés, személyeskedés, amire bizony kiváltódott belőlem reakció.

Opportunista mikroba 2020.02.21. 11:58:11

@Szubrina: Nem mindegy, mit mond rád egy vadidegen?

Szubrina 2020.02.21. 12:05:53

@Opportunista mikroba: Ne mondjon rám semmit, az érveim ellen soroljon fel érveket vagy kussoljon

Opportunista mikroba 2020.02.21. 12:17:47

@Szubrina: Sajnos az élet nem úgy működik, hogy neked jogod van megmondani, hogy egy másik ember mit csinálhat, vagy mit nem csinálhat... Egyébként nagyon kevés érved volt, jobbára csak kinyilatkoztattál.
Egyébként ha ennyire em bírod a kritikát, akkor ne adj ki könyvet. Ez tényleg jótanács.

Szubrina 2020.02.21. 12:21:07

@Opportunista mikroba: Nem is lenne probléma, h ki mit ír, ha te jó ideje nem játszanád az ördög ügyvédjét. Egy bekussoláshoz mit szólnál, ha a kabát téma már kimerült nálad? Hm?

Opportunista mikroba 2020.02.21. 13:10:03

@Szubrina: Előbb írtam: nem mondhatod meg egy másik embernek, hogy mit tegyen :)

peter3374 2020.02.21. 13:31:20

@Szubrina: egy szoval sem allitottam, hogy molesztaltak gyerekkorodban es a tobbit, csak kerdeztem.....

2020.02.21. 14:35:38

@Opportunista mikroba:
Korábban távmunkáztam. Mivel nem igazán vagyok alkalmas vállalkozónak (nem szívesen foglalkoznék ügyfelekkel, a kényszervállalkozóság meg nem igazi vállalkozás), ezért alkalmazottként.

A probléma ilyen formában, hogy ugyanakkora a kiszolgáltatottság. Sokan csinálják, hogy idővel vidékre költöznek, és a pesti munkáltatójuknál dolgoznak távmunkában. A probléma akkor van, ha váltani kell, nagyon kevés cég engedi egyből a távmunkát, amelyik igen, azok nem biztos, hogy jól fizetnek.

2020.02.21. 14:36:51

@peter3374:
Én is csak az után érdeklődök, hogy esetlen nem kurva az édesanyád. Nem állítom.

peter3374 2020.02.21. 15:01:49

@Zabalint: allitolag nem jo amikor az ember mindig sajat magabol es a csaladjabol indul ki. Mert ami valakinek termeszetes, hogy mivel foglalkoznak a csaladja notagjai, addig masnal nem az.

Szubrina 2020.02.21. 15:26:35

peter3374 2020.02.21. 13:31:20
Szűrés
@Szubrina: egy szoval sem allitottam, hogy molesztaltak gyerekkorodban es a tobbit, csak kerdeztem.....

----------------------------------------------------------------------------------------------------
peter3374 2020.02.16. 21:32:43
Szűrés
@Szubrina: neked valami komoly frusztraciod lehet, kezeltetned kene.... Beszelj egy szakemberrel, molesztaltak kiskorodban?

peter3374 2020.02.16. 15:23:54
Szűrés
@Szubrina: figyelj te agyhalott.... a poszt arrol szol, hogy valaki vett egy kabatot ami nagyon ereszti a tollat es ezt a kereskedo nem hajlando elismerni. Egy fogyasztonak serultek a jogai. Az, hogy a te kis szanalmas eletben az, hogy valaki 100.000Ft-ert vesz egy kabatot az ilyen irigyseget valt ki beloled na az nem tartozik a temahoz, az, hogy te csoro vagy es sikertelen az, hogy kapcsolodik a temahoz?

peter3374 2020.02.17. 21:41:52
Szűrés
@Szubrina: mi meghallgatunk.... meselj nyugodtan, az olebe ultetett a jol oltozott bacsi es azt mondta, hogy a jokislanyok m8nd ezt csinaljak? Vagy kesobb volt amikor miutan engedted neki hatulrol otthagyott egy olyanert aki jol nezett ki, jo ruhaja es jo izlese volt?

Attól, h kérdőjelet tettél a többszöri baszogatásod mögé még nem elfogadható, valószínűleg ez a perverziód, h kislányokat zaklatsz, amiért engem ezzel baszogatsz, közben tuti fel is állt. Miközben a téma csak annyi volt, h egy tollkabát, ami hullajtja, a tollakat hullajtja a tollakat 5000-ért is és 100 ezerért is kérdés megéri-e kibaszni 100-ezret egy tollhullató vagy bármilyen másik kabátra, a válasz NEM, nem éri meg.

Kivételesen a boltnak volt igaza, legközelebb majd 100 ezerszer meggondolja a vásárló, h érdemes-e fölöslegesen kibaszni a pénzt a semmire.

Opportunista mikroba 2020.02.21. 15:45:24

@Zabalint: Én is főállás mellett kezdtem a vállalkozóit, és aztán több okból álltam át teljesen vállalkozóira. Nem mondom, hogy könnyű (borzasztó nehezen szoktam meg, hogy nincs "havi fix"), de megvannak a maga szépségei.

Opportunista mikroba 2020.02.21. 15:51:28

@Szubrina: Neked a való életben is ilyen mocskos a szád? Alig bírsz leírni mondatot trágárság nélkül. Nem is láttam még nőben ilyet, de férfiban se gyakori.

ekat 2020.02.21. 16:05:56

@Opportunista mikroba: Polgárpukkasztás + ego-erősítés. Ő különleges.

Opportunista mikroba 2020.02.21. 16:24:01

@ekat: Na jó, de ebből kamaszkorban ki szokás nőni, ő meg 38 éves.

2020.02.21. 16:44:17

@Opportunista mikroba:
Mondjuk peter3374 sokkal bunkóbb, csak ugye a kérdésben vele értesz egyet, ezért nem tűnik fel.

Szubrina 2020.02.21. 17:16:12

@Zabalint: Köszönöm, h nem nekem kellett ezt leírni!

Opportunista mikroba 2020.02.21. 17:39:21

@Zabalint: Nem bunkóságról beszéltem, hanem kifejezetten a nyelvhasználatról. Nem szoktam súlyozni, ki mennyire bunkó, nem is érdekel. Csak az a lényeg számomra, hogy amit ír, az elindít-e bennem bármilyen gondolatot, vagy nem. Még nickeket sem szoktam megjegyezni (mondjuk úgy, hogy képtelen vagyok rá). Viszont ha valaki szinte kizárólag a f*szom meg a b*meg különböző alakjaival tudja kifejezni az érzéseit, az feltűnik. Polgárpukkasztás? 38 évesen még itt tart? Ezt a kamaszkor végén ki szokták nőni. Mindannyian túlesünk azon, hogy "na majd én megmondom a társadalomnak, úgy odamondok neki, hogy csak na", de ezen tényleg túl szokás lenni. Vagy ha nem, azt különböző művészi formákban szokták kifejezni. Önmagában a trágárság nem polgárpukkasztás. És végképp nem művészet.

peter3374 2020.02.21. 18:23:38

@Szubrina: el kell, hogy keseritselek, semmifele perverziom nincs, kiegyensulyzott es egeszseges a szexualis eletem es kizarolag a felnott, igenyes nok izgatnak. Tudom, hogy szamodra ez is kispolgari, mert egyiknek sem felelsz meg.....

Szubrina 2020.02.21. 18:33:05

@Opportunista mikroba: ekat írta a polgárpukkasztást és nem polgárpukkasztás a lényeg, ha pukkadnak az önnön hibájuk. Nem lehet mindenki olyan kispolgári, mint pl. te.

Szubrina 2020.02.21. 18:37:23

@peter3374: A pornóra masztizást én nem nevezném kiegyensúlyozottnak. Írásaidból és a hozzám írt baromságaidból egyértelmű, hogy hiába izgatnak az igényes nők, még csak a közelükbe sem kerülhetsz. Nézz már magadra ez a nick, ez mi? Minden csak igényesnek nem mondható. Ékezet nincs benne, csupa fekete kisbetű (nemecsek) továbbá azok a számok, anyuci...a fantáziátlanság csimborasszója.
Egy unalmas és idegesítő alak vagy, akit mki leszar és akkor majd itt megmutatod, de ha nincsenek ellenérveid, akkor jön a személyeskedés amikben legmerészebb fantáziáidat projektálod a másikra, h ő valakinek az ölébe ült kiskorában, meg, h seggbekukizták...
Szánalmas vagy és átlátszó. Hozzám képest egy kibaszott nagy nulla.

Opportunista mikroba 2020.02.21. 18:40:19

@Szubrina: :)) Mesélj, milyen egy kispolgár?

Szubrina 2020.02.21. 18:41:23

@Opportunista mikroba: Huhh ezt nem nehéz elmagyarázni, fogsz egy tükröt és belenézel!

Na látod már?

Opportunista mikroba 2020.02.21. 18:46:55

@Szubrina: Naaa, erőltesd meg egy kicsit magad.

Szubrina 2020.02.21. 18:49:38

@Opportunista mikroba: Miért állsz sorba a pofonért? Itt mki mazochista?

Szubrina 2020.02.21. 18:54:22

@Opportunista mikroba: Aki kíváncsi, hamar megöregszik és mivel a koromat nem egyszer kiemelted, valószínűleg valami bajod van az öregedéssel.

Mi lenne, ha abbafejeznénk?

A kabát pozitívan megoldódott, a rosszak megbűnhődtek.

Happy End

Majd találkozunk egy másik poszt alatt, ahol majd megint jól ellenem lehetsz.

Szubrina 2020.02.21. 19:03:24

@Opportunista mikroba: Mit akarsz tőlem? Mi a retkes f@szomért nem bírsz békén hagyni?
Szerelmes vagy belém?

peter3374 2020.02.21. 19:08:08

@Szubrina: megint elkeseritelek, nem nezek pornot, meg ne magadbol indulj ki ujra, ha neked nem sikerul egy igenyes, ertelmes, jol oltozott partnert talalnod, akkor masnak sem sikerulhet.... Koszonom az aggodast, de egy igenyes, jo izlesu, ertelmes es szep novel (hopsz ez megint nem a te leirasod...) van remek kapcsolatom, nagyon regota es mindig is ilyen parjaim voltak. Meselj neked milyen a parkapcsolatod igy 38 evesen? Volt mar olyan aki ketszer is megkivant? Tudom, hogy ezert megjobban fogsz utalni, plane ha elmeselem, hogy en is csoro vagyok, mert learazva vettem egy szep, jo szabasu, kremszinu szovetkabatot, es tudom nincs ra penzem, mert lehet, hogy teljes aron nem vettem volna meg, es igy megkaptam 260 euroval olcsobban a De Bijenkorfban, de en mar csak ilyen luzer vagyok, hogy ha Hollandiaban setalva megtetszik egy kabat akkor megveszem.

Szubrina 2020.02.21. 19:21:58

@peter3374: Borzasztóan elkeserítettél, azzal, h megint írtál, mondd te f@sztarisznya, ha ilyen kurva boldog párkapcsolatod van, minek írogatsz nekem??? Ménem a párod nyalcsizod? (mert nincs!!!)
Mert nekem éppen nincs párkapcsolatom és Hollandiában sem sétálgatok (te sem), tehát van rá magyarázatom miért lógok ezen a rohadt website-on.
Az, h itt vagy egyértelmű jele annak, h vetítesz.

peter3374 2020.02.21. 19:24:49

@Szubrina: egy dolgot talaltal el, hogy eppen nem Hollandiaban setalgatok....
süti beállítások módosítása