Tékozló Homár

Állatkínzó akváriumot árulnak az állatbarát kereskedők

2020.02.20. 10:00 | Homár Rezső | 57 komment

via GIPHY

sadfish.jpgNagy nap ez a Homárnak: megérkezett az első állatvédelemmel kapcsolatos levél! Sőt, nem csak hogy állat, de vízi! Barnabás a VitalPet állatkereskedésben bukkant a 2, azaz kettő literes akváriumra, de az máshol is kapható, úgyhogy ez itt most egy kiáltás az összes kereskedőnek. 

Olvasónk a VitalPetnek írt levelében arra a jogszabályra hivatkozik, ami szerint gerinces állatot tilos 30 liternél kisebb űrtartalmú térben tartani, a kereskedő pedig azt mondja, hogy tud róla, de 1: hát más is árulja, mit tehetne, 2: az az állattartóra és forgalmazóra vonatkozik, nem rá, 3: ő is állatbarát, egyetért, ezért nem is ajánlja és erre fel is hívja a vásárlók figyelmét (na ezt a felhívást mi meg sem találtuk). Fantasztikus érvek. Szakértőinknek is megvan a véleménye a dologról.

akvarium1.jpg

akvarium4.png

 

akvarium3.jpg

Ugyan a hivatkozott jogszabály valóban csak az állattartóra vonatkozik, ez attól még nem kóser: simán megtévesztésnek minősül, ha azt mondja, hogy az akvárium alkalmas állattartásra. 

Kedves Olvasó! 

A levélben idézett jogszabályban meghatározott tilalom valóban az állattartóra vonatkozik és nem a kifogásolt termék kereskedelmére. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az ilyen áruk kereskedelme adott esetben nem valósíthat meg jogsértést. 

A vállalkozások a termékek értékesítése során kötelesek tartózkodni a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat alkalmazásától, nem téveszthetik meg a fogyasztókat. 

Megtévesztő az a kereskedelmi gyakorlat, amely valótlan információt tartalmaz, vagy valós tényt - figyelemmel megjelenésének valamennyi körülményére - olyan módon jelenít meg, hogy megtéveszti vagy alkalmas arra, hogy megtévessze a fogyasztót pl. az áru lényeges jellemzői, így az adott célra való alkalmassága tekintetében, és ezáltal a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg, vagy erre alkalmas. 

Jelen esetben a megtévesztő magatartás azzal kapcsolatban merülhet fel, hogy a kereskedő akként hirdeti az adott terméket, hogy alkalmas díszhal tartására annak ellenére, hogy annak mérete miatt ez jogszabályba ütközik. 

A fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat megvalósulását jelen esetben az illetékes fogyasztóvédelmi hatóság jogosult megvizsgálni erre irányuló bejelentés alapján. Ha az ügyben a jogszabálysértés megállapítható, akkor a hatóság jogosult intézkedéseket hozni a jogellenes állapot megszüntetése érdekében. 

Felhasznált jogszabályok: 

2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lalikám 2020.02.20. 10:16:42

Más is hülye, így én is hülye vagyok. Brávó!

Fausto(tm) 2020.02.20. 10:17:56

Nem igazán értek hozzá, de pl. póktartáshoz vagy más rovarhoz nem lehet jó? Attól még a leírás simán félrevezető, de talán túlzás a forgalmazás leállítása.

cmx85s 2020.02.20. 10:22:12

Egy aranyhal szállítására ideális. Arról nem beszélve, h a memóriája rövidsége miatt fel se tűnik neki, h körbe-körbe úszik.
Azért érdekelne, hogy mi az ember tartására előírt minimális tér? A lakótelepi 6 nm-es szobák beleférnek?

Jake Peralta 2020.02.20. 10:25:52

@cmx85s: "Azért érdekelne, hogy mi az ember tartására előírt minimális tér? A lakótelepi 6 nm-es szobák beleférnek?"

Te nem abban éled le az egész életed. Ráadásul bármikor kijöhetsz belőle, és elmehetsz sétálni. vagy költözhetsz nagyobba. Ezt egy aranyhal ritkán teheti meg.

Fakanál69 2020.02.20. 10:30:05

Ivadéknevelésre jó...

Fakanál69 2020.02.20. 10:32:51

@cmx85s: a halakat vízzel töltött levegővel felfújt zacskóban szállítják ,nem így.Ezt a hárommásodpercezés szerintem meg hülyeség...

2020.02.20. 10:40:09

@Jake Peralta:
A törvény abban az esetben is érvényes, ha olyan gerinces állatot tartasz, amelyiket kiviszed időnként sétáltatni.

user friendly 2020.02.20. 10:42:22

Átmeneti megoldásnak jó lehet, pl az állandó akvárium tisztításakor, átrendezésekor vagy ha megsérül és javítani/cserélni kell. Viszont mivel elég dizájnos, látszik, hogy nem erre a célra készült, hanem lakberendezési tárgynak.
A kereskedő viszont nem a legélesebb kés a fiókban: ő is készleten tartja, mert más is, de senkinek sem ajánlja. Na de akkor mégis minek tartja?

Jake Peralta 2020.02.20. 10:51:19

@Zabalint: 1-2 abberált (és törvénytelen) példától eltekintve ember elég ritkán visznek sétáltatni. És mielőtt bepróbálkozol a csecsemők sem tartoznak ide.

a fekete krindusz 2020.02.20. 10:59:02

kivonni a forgalomból nem kell, elég csak a honlapra felrakni egy disclaimert a termék mellé.

Terézágyú 2020.02.20. 11:02:56

@Jake Peralta:
""Azért érdekelne, hogy mi az ember tartására előírt minimális tér? A lakótelepi 6 nm-es szobák beleférnek?"
Te nem abban éled le az egész életed. Ráadásul bármikor kijöhetsz belőle, és elmehetsz sétálni."

Ha a sétáltatás nem érv az állatoknál, akkor az embernél miért érv, hogy "elmehet sétálni"???

"vagy költözhetsz nagyobba."

És ehetsz mindennap kaviárt.

Terézágyú 2020.02.20. 11:08:19

"simán megtévesztésnek minősül, ha azt mondja, hogy az akvárium alkalmas állattartásra. "

Csak gerinces állatot nem lehet tartani benne - de eszerint egy pókot igen.
És eszerint egy naaaaaagy rákot is??

Alf56 2020.02.20. 11:15:50

@Terézágyú: Pókot akváriumban? Sűrűn kell majd cserélni!

GöTi 2020.02.20. 11:16:18

A termék nevében szerepel a betta szó. Ez itt nem csinos sportriporterre, hanem halfajtára való utalás. Régen vizespohár méretű edénykékben is tartottak bettát a kereskedők, mondván tud az levegőt is venni...

Az állatvédelmi tv. megtiltja a gömbakváriumok alkalmazását. Fel sem merült a nagytehetségű képviselőkben, hogy egy térfogat felett a forma nem számít...
Ők is egy gömbféle izé felszínén élnek..

Jake Peralta 2020.02.20. 11:18:18

@Terézágyú: Ha nem tudod mi a különbség egy aranyhal és az akváriuma, illetve egy ember és egy lakás egyetlen szobája között, akkor kb egy 2 éves ember szintjén vagy.

Terézágyú 2020.02.20. 11:22:38

@Jake Peralta:
"akkor kb egy 2 éves ember szintjén vagy."

Hát ez jó érv volt.

Akkor áttérjünk a nőnemű felmenőid utcai foglalkozására?

2020.02.20. 11:30:55

@Jake Peralta:
Te írtad, hogy az állat csak abban a kis térben éli az egész életét. Én erre írtam, hogy a törvény arra is vonatkozik, ha nem csak abban a kis térben éli az egész életét. A kedvtelésből tartott állat életének az is része, ha a gazda elviszi sétáltatni, vagy mondjuk kutya esetén elengedi a kutyafuttatóban, de ez még nem mentesíti az alól, hogy otthon is kell az állatnak a megfelelő tér. Ahogy egyébként az embernek is.

Az ember és az állat között ebben nem az a különbség, hogy az állat ott éli az egész életét, nem ez a lényeg. Hanem az, hogy az ember képes változtatni a lakhatási körülményein, ha tesz érte. Az viszont nem jó, hogy a gyerekvédelem ebből a szempontból megengedőbb, mint az állatvédelem, mivel a gyerekekre megint csak az jellemző, hogy ezen nem tud változtatni.

spulni 2020.02.20. 11:38:41

@Fakanál69: De még mekkora. Általában ezt az veszi be, akinek szintén ekkora a memóriája...

spulni 2020.02.20. 11:40:48

Léteznek nagyon helyes kis robothalak. Azoknak tényleg tökmindegy...

Jake Peralta 2020.02.20. 11:57:09

@Terézágyú: Köszi inkább ne mesélj anyukádról.

Jake Peralta 2020.02.20. 12:00:04

@Zabalint: Próbáljunk már meg értően olvasni. Én a poszthoz szóltam hozzá, ahol akvárium, és aranyhal volt a téma. Nem irtam semmilyen kutyáról macskáról stb. te próbálod belehozni.

haXXor 2020.02.20. 13:57:12

Ilyen sárkányos akváriumba, akárhány literes is, állatkínzás tenni bármit is amely látásra képes és él. Kiégeti a szemem a figura meg a színkompozíció.

Nikolas Jr. 2020.02.20. 14:12:54

A termék leírására adott panasz jogos, de az üzlet nevét nem kellett volna megemlíteni. Ha én most bemennék a városba és körülnéznék, szerintem nem tudnék olyan állatboltot mondani, ahol ne árulnának valamilyen jogszabállyal össze nem egyeztethető tárgyat (pl. ennyi erővel a póráz is állatkínzó eszköz, mert tartósan kiköthető vele az eb [ugye ezt tiltja a jogszabály]). Vagy gondoljunk csak a tányérnyi ketrecbe zárt papagájokra, amik ott állnak hónapokig a polcon és még az eredetük sem tiszta, hogy honnan származnak... Az, hogy a postban ki lett emelve egy üzlet a sok közül, az minimum hitelrontásnak számít.

2020.02.20. 14:13:57

@Jake Peralta:
Próbáld meg értelmezni, amit írtam:
Mivel a tartási szabályok az összes gerincesre vonatkoznak, ezért nem állja meg a helyét az érvelésed, mely szerint az indokolja állatnál, hogy az a teljes életét abban a térben élni. A halnál konkrétan indokolja, de a törvény nem csak a halakra vonatkozik.

2020.02.20. 14:17:38

@Nikolas Jr.:
Ő, tehát ha mondjuk átbasznak egy benzinkútnál, vagy nem adnak blokkot, számlát valahol, akkor ne írja le a homár, melyik benzinkútról, boltról van szó, mert a többi is csinálja, és ez így hitelrontás?

Jake Peralta 2020.02.20. 14:19:49

@Zabalint: Értem amit írtál. de akkor azt is kifejthetnéd, hogy ez hogy kapcsolódik a poszthoz... ahol HALAKRÓL van szó.

Kicsit odafigyelhetnél mihez szólsz hozzá.

Nikolas Jr. 2020.02.20. 14:51:01

@Zabalint: Véleményed szerint az nem hitelrontás, ha én beküldöm Homárra a hozzám legközelebbi állatboltot, mert láttam egy kis méretű ketrecet a weblapjukon, aminek hibás volt a leírása? És ezt úgy teszem meg, hogy azt sugallom, állatkínzó tárgyakat árul a bolt? Csak mert a poszt pontosan erről szól: Ki lett emelve egyetlen üzlet a sok száz közül.

Jake Peralta 2020.02.20. 14:59:05

@Nikolas Jr.: Te tisztában vagy vele mi a hitelrontás?

Paeonia 2020.02.20. 15:21:33

@Nikolas Jr.: ez itt egy fogyasztóvédelmi blog. Ugye, nem várnád el a posztolótól, hogy az összes állatboltot keresse meg, és hívja fel a figyelmüket a problémára?

A probléma meg nem elsősorban a termék (az is az, persze), hanem a BOLT VÁLASZA a jóindulatú figyelemeztetésre vagy kérdésre.
A bolt hiába próbál udvarias maradni, akkor is totál hülyeség a válasza. És mint ilyen, igenis megjelentethető és kiemelhető itt. Ez baromira nem "hitelrontás", a "hitelüket" ők maguk rontották el a hülye válaszukkal.

body_andras 2020.02.20. 15:56:07

@Alf56: Víz nélkül (meg egy kis földdel, forgáccsal vagy tőzeggel, kinek mi a jó) az akvárium terráriummá változik, aztán ha jól zárja + szellőzteti + a kaját is (a külvilág számára) biztonságosan bejuttatja neki, akkor akármilyen dögöt nevelhet ott, aminek nincs gerince. Mondjuk hogy mi a reteknek kell pók, rák, ezerlábú, stb házi kedvencnek, nem tudom megérteni.
De ha már maradunk a vízzel teli akváriumnál, bedobhat egy medúzát is, tengeri uborkát, csillagot, szivacsot, hát sajnálja őket az akinek pont annyi agya van mint nekik.

Gellért Perényy 2020.02.20. 16:12:36

Már azt hittem ilyen nincs is! De ahogy látom van remény, mert nem csak én vagyok hülye , de vagyunk még sokan! Vannak olyan kereskedők akik a szrt is eladnák élelmiszernek, csak bevétel legyen belőle!

Pipas 2020.02.20. 16:16:07

Papucsállatka? ;) Annak jó...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.02.20. 16:19:59

@body_andras: na, ezt kellett vón a bótnak válaszóni
uborkát, meg csigát, meg medúzát tessék beletóni :D
Láttam magam előtt, ahogy a poszter hajigálja ezeket beléje...

hami · http://toriblog.blog.hu 2020.02.20. 16:40:08

Akváriumban lehet csak növényt is tartani, annak jó. Rovaroknak is talán, de az nem akvárium. Kicsit eltúlzott a panasz, mert nem önmagában jogsértő ilyet árulni. Az viszont jogos, hogy arra fel kellene hívni a vásárló figyelmét, hogy haltartásra nem alkalmas.

Pipas 2020.02.20. 16:56:22

Robo fish! Tele van vele az eBay, asszem veszek is. Annak pont megfelelő egy ilyen kicsiny akvárium.

Sir Galahad 2020.02.20. 16:59:01

Amikor ifjú koromban tartottam díszhalat, az ilyennek az volt a funkciója, hogy fialjon bele az elevenszülő nőstény, aztán ha ez rendben megvolt, mehetett vissza a nagy akváriumba, a kicsik meg a nevelőbe.

Sir Galahad 2020.02.20. 17:09:51

Bocsánat, most megnéztem a képet jobban... Ez a neve alapján egy hím betta (sziámi harcoshal) számára készült elkülönítő medence. Ennek a halnak az a tulajdonsága, hogy ha két hím meglátja egymást, akkor elkezdenek pompás színekben játszani, aztán egymásnak esnek. Ez utóbbi megelőzésére találták ki azt, hogy az egyiket az akváriumon belül egy ilyennel elkülönítik. Én sose használtam, már akkoriban is állatkínzásnak tartottam.

kocsmagomba 2020.02.20. 18:02:17

@MAXVAL bircaman közíró: Jut is eszembe, te mennyire kicsi helyen élsz? :)

Nikolas Jr. 2020.02.20. 19:02:08

@Paeonia: A bolt leírta, hogy jogosnak tartják az észrevételt és azt írják a weboldalukon fel is hívják a figyelmet a jogszabályra. Szerintem ez teljesen korrekt hozzáállás. Ezek után kikerült erre a blogra, mert a posztolónak nem tetszett a termék leírása. Ha ezt tök normálisnak tartod, akkor szerintem nem érted a problémát, de mindegy, felesleges vitázni rajta.

heidt 2020.02.20. 19:05:51

Minden teljesen jogszerű. Az állatkereskedés nem írta, hogy ez az "akvárium" nagyszerű választás az ÉLŐ betta halak tartására. :)

kocsmagomba 2020.02.20. 19:57:04

@heidt: ez kész... :D kár tovább kommentelni

0motig0 2020.02.20. 20:06:45

www.youtube.com/watch?v=AyjV7OnGxtY
Szerintem ez ilyen halakhoz van. Vagy vízi majmokhoz(igen tényleg létezik egy ilyen rák fajta és ez a magyar neve)

2020.02.21. 09:06:05

@Jake Peralta:
Nem, nem érted, mert az előző kommentemben épp azt írtam le, hogyan kapcsolódik az állításodhoz, azon keresztül a halakhoz. Értem én, hogy gőzmozdony, de mi hajtja...

2020.02.21. 09:07:15

@Nikolas Jr.:
Tehát ha a többi is csinálja, akkor rendben van...

Brion 2020.02.21. 12:27:39

Átírták a leírását, most már benne van, hogy nagyszerű választás növényeknek vagy gerinctelen állatoknak.
Háát... ez is valami :)

heidt 2020.02.21. 12:56:23

@Brion: Ez rendben van, de hogyan fér bele ebbe a kis dobozba egy politikus?

Egri2 2020.02.21. 13:44:40

Egyébként maga a jogszabály picit vicces.

"gerinces állatot tilos 30 liternél kisebb űrtartalmú térben tartani"

Szóval, ha egy neonhalat (cca 2 cm-es) 25 literes akváriumban tartok, törvényt sértek. Ha egy pontyot (cca 5 cm) egy 35 literesben, akkor minden ok.

Tényleg hülye egy világban élünk.

Egri2 2020.02.21. 13:46:16

Bocsánat a pontynál a "5 cm" az "50 cm" akart lenni.

sanyago 2020.02.21. 13:50:14

Egy ilyen kis ibriket azért másra is lehet használni, ha valaki nem csak dísznek tart halat:
- Keltető akvárium - kiemeled azt a halat, amelyik ikrát tesz le, vagy elevenszülő, és eljött az ideje. Ha lezajlott a folyamat, mehet vissza a "rendes" helyére.
- Előkészítő - fertőtleníteni lehet benne az új tereptárgyakat, ami később az akváriumba kerül
- Hazavittél egy új halat. A víz hőfoka, amibe n utazott, biztos eltér az otthoni akváriumétól. Ha egyből beleengeded a halat, az sokkot kaphat a hirtelen hőmérséklet változástól, még ha pár fok is különbség. Ebbe öntöd azzal a vízzel, amivel hoztad, és úgy lógatod a nagy akváriumba, hogy ne süllyedjen el, kb 20 perc múlva már mehet az új szerzemény a többiek közé. Persze azt a vizet, amiben hoztad, nem tanácsos egy-az-egyben beleborítani az otthoni vízbe.
- ha le tudod zárni, akkor szállításra alkalmas

Ez négy, de lehetne sorolni.

Ám ha valaki ebben tartósan halat tart, attól mindet elkoboznám!!!

Majmász Gedeon 2020.02.21. 13:56:07

Szakértőinknek is megvan a véleménye a dologról. -> Szakértőinknek is megvan a véleményük a dologról.

lcsaszar 2020.02.21. 18:24:44

A betta nem aranyhal. Nem minden díszhal aranyhal. Van, akinek minden akváriumi hal aranyhal. De ha látna egy igazi aranyhalat, nem ismerné fel.

gyedmaróz 2020.02.21. 21:39:27

@Egri2: Kurvára torkon ragadtad a problémát barátom!
Ha valaki bebizonyítja nekem, hogy egy hal 29, 9 literes akváriumban szenved, a 30,1 literesben meg hepi-havaj, akkor én ezt a géniuszt leszopom a Hősök tere mértani középpontján, mert Ő már halabb a halnál.

Péter 2 2020.02.23. 11:28:11

@gyedmaróz: Ezt kábé mindenre el lehet mondani, a 18 éves felnőttkortól kezdve, aminél nyilvánvaló, hogy a fél nappal előtte és a fél nappal utána között nincs különbség, és mégis, valamiképpen meg kell húzni egy határvonalat.

Café 2020.02.26. 11:04:18

És nem lehet megvenni úgy, hogy pl. üres dísz-akváriumként használja valaki?
Vagy ebben tárolja a haleledelt, bármi mást, akár lisztet. :)

Jogosnak tartom, hogy a forgalmazását nem kellene leállítani.

gyedmaróz 2020.04.03. 18:14:39

Vihar a biliben. (Amit tekinthetünk speciális akváriumnak is.)
süti beállítások módosítása