Tékozló Homár

Nem kell a hitelt törleszteni decemberig, de csak ha megkapod

2020.03.23. 11:00 | Homár Rezső | 107 komment

via GIPHY

Olvasónk még azelőtt elindította a hitelkérelmét, hogy kiderült, december 31--ig nem kell fizetni a lakossági fogyasztási hitelek törlesztőrészleteit. Nem erre alapozott akkor, amikor a felvette a kapcsolatot a Cetelemmel és úgy tűnt, hogy nem is lesz gond a folyósítással. Jó adós, jó fizetéssel, tartozás nélkül. Aztán jött a nagy bejelentés, majd a nagy elutasítás is. Kíváncsiak vagyunk, járt e más is így. Írjátok meg és a Homár utánanéz.1_original.jpg

A minap szembejött velem egy közösségi oldalon egy csábító hitelreklám. A Cetelem Bank kínált limitált ideig kedvezményes hitelt, 3 millió Ft 6 évre havi nem egészen 60.000 Ft-ért (tudom, ha hitelre van szükségem, nem vagyok sikeres ember :D), de miután van egy feleekkora összegű hitelem még 4 évig, ami jóval kedvezőtlenebb kamatozású, gondoltam ezt felveszem, visszafizetem belőle a kedvezőtlen hitelt, ezt-azt még elrendezek otthon a házikómon és élek mint Márton Hevesen, hisz ennek a hitelnek a havi törlesztőrészlete nem lett volna markánsan nagyobb mint amit most fizetek, feleekkora összegre. Szép terv, nem?

 Az online felületen jelentkeztem ahogy kell, fel is hívtak pár nap múlva, a beszélgetés során tisztáztunk még egy csomó részletet, a közel félórás beszélgetés után az ügyintéző nem látta akadályát a folyósításnak, sőt rövid időn belül érkezett az e-mail, mely az adataimmal kitöltött szerződést tartalmazta. Megjegyzem, a Cetelem elől a meglevő hitelt sem titkoltam el, sőt a Cetelem már eleve "adósságrendező hitel"-ként titulálta az egyébként szabadfelhasználású személyi kölcsönt. 

kész, kitöltött szerződést aláírtam, visszaküldtem. Szereztem jövedelemigazolást a munkahelyemről (70km-re ingázom hetente kétszer, így ez külön problémát jelentett, pont hétvégén mentem azon a héten dolgozni amikor a pénzügyi osztályunk nem üzemel), de megoldottam, azt is elküldtem postán, mert a Bank csak eredeti dokumentumot fogad el. Bankszámlakivonat is kinyomtatva és beküldve amire a jövedelmem érkezik, sőt még a tavalyi éves adóösszesítőmet is beküldtem. 

Mindez 2020. március 18-a előtt történt, mielőtt mint ismeretes, Orbán Viktor Miniszterelnök Úr bejelentette, hogy a 2020. március 18-a után folyósított hitelek maximált kamata 5%+a jegybanki alapkamat, valamint azt, hogy a lakossági fogyasztási hitelek törlesztőrészleteit 2020. december 31-ig nem kell megfizetni. 

Ma, március 21-én szombaton (nyilván a Cetelem Banknál is home office van) kaptam az SMS-t és az e-mailt, hogy a hitelkérelmemet nem áll módjukban befogadni. Indoklás nincs, gondolom a banktitok miatt, bár az orromra köthetnék, miért nem kaptam meg, eléggé érintett vagyok, hisz velem kapcsolatban döntöttek. 

Ezek szerint nem elég a Cetelem Bank számára egy 3 milliós hitelhez, hogy 1993 óta, azaz több mint 27 éve ugyanazon a(z állami) munkahelyen dolgozom, a havi jövedelmem a havi 60 ezres hiteltörlesztővel szemben havi nettó 326.000 Ft, a cég ahol dolgozom most ünnepelte fennállásának 100. évfordulóját, a munkáját maga Orbán Viktor köszönte meg ünnepélyes keretek között (igen, AZ a cég, ami várhatóan nem szűnik meg a következő 100 évben sem), saját hitelmentes ingatlanban lakom, hitelmentes autóm van (nem dicsekszem, csak megemlítem, mivel ezek mind szóba kerültek a telefonos előzetes hitelbírálat során). 

A felvenni kívánt hitel törlesztőrészletei a havi jövedelmem 18%-át tették volna ki és a hitel sok-sok évvel azelőtt kifutott volna még mielőtt nyugdíjba megyek. A bankközi nyilvántartás szerint "jó adós" vagyok, soha egyetlen részlettel sem késtem az elmúlt 30 évben és hamarabb sem fizettem vissza sokszor (állítólag azt se szeretik a bankok).  

Szerintem az elutasításnak semmi köze ahhoz, hogy a 2020. március 18-a után folyósított fogyasztási hitelek kamata rendeletileg maximalizálva van és a hitel törlesztőrészleteit 2020. december 31-ig nem kell megfizetni... huncut aki mást gondol. 

Nekem csak némi könnyebbséget, kis havi megtakarítást jelentett volna ez a hitel, ahogy számoltam olyan havi 5-6000 Ft-tal csökkent volna a hitelekre fordított összeg a jelenlegihez képest, így igazából nem is fáj annyira hogy nem adták meg. De el sem tudom képzelni milyen rossz lehet annak, akinek valóban szüksége van egy ilyen hitelre ahhoz, hogy túléljen pár hónapot a jelenlegi nehéz helyzetben...

Megjegyzem, amikor a hitelkérelmet elindítottam, szó sem volt a kamat- és törlesztési moratóriumról. Nem nyerészkedni akartam, hanem tudatos pénzügyi döntést hozni, kihasználni a bankok közötti kamatkülönbség formájában megnyilvánuló versenyhelyzetet. Hát, nem jött be... :) 

Természetesen az összes általam állított tényről dokumentumokkal rendelkezem, sőt egy rossz beidegződésem miatt valamennyi telefonbeszélgetésemet rögzíteni szoktam, így a Cetelemmel folytatottat is rögzítettem ahogy ők is, jobb ha kétszer van meg.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szubrina 2020.03.23. 11:29:44

Tudtommal jelen pillanatban képtelenség hitelt felvenni...ami azért fura, mert öcsém szerint az egy dolog, h nem kell fizetni, a kamat viszont tőkésedik, amíg nem fizetik, ami azt jelenti, h ugyan egy évig nem fizeti senki, utána sokkal többet kell majd fizetnie...
Én nem értek ehhez, de nem is akarok, mert sosem tervezek hitelre venni valamit, vagy hitelt felvenni, az a kisembernek sosem buli, mindig csak a banknak, mint a Casino, vagy a lottó...

Mindenki addig nyújtózkodjon, amíg a takarója ér!

2020.03.23. 11:45:40

Ez az, amit sokan nem értenek meg. Egyetlen bank sem kötelezhető arra, hogy hitelt adjon egy adott ügyfélnek. A bankok arra kötelezhetőek állami vagy EU-s szabályozással, hogy kinek ne adjanak semmiképp, de ettől még lehet a bank ehhez képest szigorúbb, akiknek a szabályozás szerint adhat hitelt, azoknak visszautasíthatják a kérelmét, ha túl kockázatosnak látják vagy valami más okból nem éri meg nekik.

káposzta 2020.03.23. 11:47:24

Szidd a drágalátós viktorodat, ezzel a maximalizálással kinyírta a személyi kölcsönöket idénre. Ami nem feltétlenül baj, csak nála kopogtass, ha nem tetszik. A banknak nem éri meg ilyen alacsony kamatra személyi kölcsönt adni.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2020.03.23. 12:02:38

Ezzel megitn csak annyi nyert bizonyságot, hogy az olvasónak mennyire regnegeteg elvesztegetni való ideje van.

Lalikám 2020.03.23. 12:49:07

Nekem gyerekkoromban azt tanították, hogy csak egyetlen Úr létezik, az pedig nem a miniszterelnök.

Antalbaba 2020.03.23. 13:25:24

"2020.03.19
Információ a törlesztési moratórium kapcsán hozott intézkedésekről

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a magyar kormány által 2020. március 18-án bejelentett fizetési könnyítéseket tartalmazó rendelkezés részleteit kidolgozzuk és ennek megfelelően minél hamarabb tájékoztathassuk ügyfeleinket arról, hogy a különböző típusú hitelszerződések esetén pontosan milyen lépések szükségesek, ha szeretnének élni a lehetőséggel, illetve ha tovább törlesztenék hitelüket. Ezzel együtt hiteltermékeink értékesítését felfüggesztettük, új termékek kialakításán dolgozunk. Szíves türelmüket kérjük! "

juhaszvik 2020.03.23. 13:36:04

Nem értem én ezt az egészet. Azt írja a posztoló, hogy nincsenek likviditási gondjai, vagyis az eddigi törlesztője nem jelent neki problémát. Akkor mi a fenéért akart adósságot rendezni? Hiszen annak további költsége (kamata) van, és azt csak akkor vállalja be az ember, ha a meglévő hitelének a törlesztése problémát okoz.

"kihasználni a bankok közötti kamatkülönbség formájában megnyilvánuló versenyhelyzetet"

Oké, lehet én vagyok a h*lye, de miről beszél a posztoló? Ha előtörlesztek, attól még ki kell fizetnem a teljes hitel díját, nem?

Antalbaba 2020.03.23. 13:44:14

@juhaszvik1: de a cirka másfél millióst fizetné vissza, maradna még mondjuk egy milliója, amiből vehet ablakot/fűtőtestet/FFP3 maszkot, ami csak kell, a havi törlesztője meg mondjuk 50 helyett lenne 60 ezer (igaz immár nem 4, hanem 6 évig). Ha nagyon kell az a maszk...

Majmász Gedeon 2020.03.23. 13:45:10

amikor a felvette a kapcsolatot a Cetelemmel és úgy tűnt,... -> amikor felvette a kapcsolatot a Cetelemmel, és úgy tűnt,...
járt e más is így -> járt-e más is így
Írjátok meg és a Homár utánanéz. -> Írjátok meg, és a Homár utánanéz!

...gondoltam ezt felveszem,... -> ...gondoltam, ezt felveszem,...
...nem lett volna markánsan nagyobb mint amit most fizetek,... -> ...nem lett volna markánsan nagyobb, mint amit most fizetek,...
Az online felületen jelentkeztem ahogy kell,... -> Az online felületen jelentkeztem, ahogy kell,...
...dolgozni amikor... -> ...dolgozni, amikor...
...beküldve amire... -> ...beküldve, amire...
...mielőtt mint ismeretes,... -> ...mielőtt, mint ismeretes,...
Orbán Viktor Miniszterelnök Úr -> Orbán Viktor miniszterelnök (úr)
...gondolom a banktitok miatt,... -> ...gondolom, a banktitok miatt,...
a cég ahol dolgozom... -> a cég, ahol dolgozom...
...tették volna ki és a hitel... -> ...tették volna ki, és a hitel...
...kifutott volna még mielőtt nyugdíjba megyek. -> ...kifutott volna, még mielőtt nyugdíjba megyek.
huncut aki mást gondol. -> huncut, aki mást gondol.
...ahogy számoltam olyan havi 5-6000 Ft-tal... -> ...ahogy számoltam, olyan havi 5-6000 Ft-tal...
...nem is fáj annyira hogy nem adták meg. -> ...nem is fáj annyira, hogy nem adták meg.
De el sem tudom képzelni milyen rossz lehet annak,... -> De el sem tudom képzelni, milyen rossz lehet annak,...
...rögzítettem ahogy ők is, jobb ha kétszer van meg. -> ...rögzítettem, ahogy ők is, jobb, ha kétszer van meg.

Navarone 2020.03.23. 14:15:23

@káposzta: bezzeg ha nem hozzák meg ezt a moratóriumot, azért sírnátok, hogy "jajj, mi lesz a törlesztőrészletekkel így".

Van sapka - nincs sapka.

Ez legyen a legrosszabb, hogy nem lehet egy ideig kölcsönt felvenni, mint hogy tömegesen bukjanak bele az emberek.

juhaszvik 2020.03.23. 14:31:08

@Antalbaba: bizony, hogy maszk az, csak ugye a posztoló úgy adja elő, mintha ezzel jól járna.
Lásd: "Nekem csak némi könnyebbséget, kis havi megtakarítást jelentett volna ez a hitel"

Azt felejti el, hogy a hitel az ellentéte a megtakarításnak, a hitelt kiváltó hitel pedig pláne az.

káposzta 2020.03.23. 14:48:35

@Navarone: Én nem ugyanezt írtam? "Ami nem feltétlenül baj" A postolónak van baja a hitelezéssel, nem nekem, én leszarom, tőlem mindenki annyi hitelt vesz fel / fizet vissza / nem fizet vissza amennyit akar :)

juhaszvik 2020.03.23. 14:48:42

Szerencsés vagyok, hogy nincsenek napi pénzügyi gondjaim, de a posztolónak abban igaza van, hogy vannak, akik napról napra élnek, mert egyszerűen nem keresnek többet. Ha az ő jövedelmük csökken vagy egy az egyben kiesik, akkor nem tudnak semmilyen tartalékhoz nyúlni, mivel nem volt lehetőségük félretenni. Rajtuk, bár akar segíteni a moratórium, de ha a bankok ebben nem partnerek, akkor nem fog.

A bankok, emelnének a kamatokon, de nem (csak) azért, mert a kölcsönt felvenni akaró személy kockázatot jelent a mostani helyzetben, hanem mert a már meglévő összes kölcsönük kockázatossá vált, de csak a jövőbeli kölcsönökbe tudnák beépíteni ennek a költségét, amit viszont a moratórium most blokkol. Szóval a bankok most szívják a fogukat (lásd otp részvények értéke most 9.000ft, egy hónapja 15.000).

Az egész szitu senkinek sem jó, meglátjuk mi lesz a vége.

FDToth 2020.03.23. 15:47:39

@juhaszvik1: nem feltetlen kell likviditasi problema a hitelfelvetelhez. Sok sok 0%-os aruhitel van, amit erdmes lehet felvenni, ha mar akcios. Prrsze azt sem adjak oda, sot diman elutasitjak (nekem ano 4 eve a cetelem azert utasitotta el, mert nem adtam meg amunkaltatohoz vezetekes telefonszamot (nincs vezetekes telefon). De emlekszem, az elottem levo kb hajlektalankihezetu emberke minimalberre megkapta a pozitiv biralatot. A banknak sokszor jobb a bizonytalan ugyfel, igy lehet rola tobbet legombolni,

2020.03.23. 15:47:50

@juhaszvik1:
Az OTP már a hitelmoratórium bejelentése előtt benézett 10 ezer alá, de még visszakúszutt 10 ezer fölé, majd a bejelentés napján esett még egy viszonylag nagyot. Egyébként szimplán a többi, nem banki részvénnyel együtt esik, ahogy romlanak a kilátások.

A 15 ezer amúgy nagyon túlárazott volt, én most 5-6 ezerig várom, majd onnan talán fordul a járvány után, ami ki tudja mikor lesz, és ezzel én inkább optimistának számítok.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.03.23. 15:49:28

A bank az mindig bank marad... a már kint levő hitelre kötelező megadni a moratóriumot, de most újat kihelyezni nem üzlet neki.
Menj olyan bankhoz, ami ad. Ennyi.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.03.23. 15:51:09

@Szubrina: Azért ez a tőkésítés elég görény.
De mi ezért akarjuk fizetni tovább.

juhaszvik 2020.03.23. 15:56:23

@FDToth: nem a hitelfelvételre mondtam a likviditási problémát, hanem az adósság rendezésre. Utóbbit (további banki kölcsönnel) akkor hajt végre az ember, ha gondja van a törlesztőrészlet kifizetésével, és hajlandó hosszabb időt (és újabb kamatot) bevállalni a kisebb törlesztőrészlet érdekében. A posztolónak nyilván erre nincs szüksége.

FDToth 2020.03.23. 15:58:31

Na de ha van egy masik hitel amivel a jelenlegit kivaltod, mert jobba thm-je, miert ne lehetne?

cmx85s 2020.03.23. 16:25:20

@juhaszvik1: ha előtörlesztesz, akkor előtörlesztési díj van, általában a fennálló tőketartozás 1-2 %-a. Ha még vissza van a futamidő fele, akkor sokkal jobban megéri, mint még 2-3 évig fizetni az évi 5-15%-nyi kamatot.
Nyilván kiszámolta a posztoló, h az előtörlesztési díjjal együtt jobban jár, ha ezt a tényleg kedvező kamatozású hitelt veszi fel. Simán lehet, h még alacsonyabb is lesz a törlesztője, mint eddig volt.
A feléből visszafizeti a mostani hitelt, a másik feléből még tud venni ezt-azt, ami kell a házba.

juhaszvik 2020.03.23. 16:26:09

@FDToth: nem cseréled le a thm-t, csak egy újabbat adsz hozzá.

FDToth 2020.03.23. 16:31:36

@juhaszvik1: de. van egy előtörlesztéis díj, mondjuk 0,5%, ezzel számolsz, és lezárod végztörlestéssel a hiteled a másikból. persze nehézség itt azzal van, hogy ha fleveszed a másdoik hitelt, akkor ott látják h van egy hiteled nem bizto megkapod. rafküs ;)

WatchFun 2020.03.23. 16:43:14

@cmx85s: Pontosan így okoskodtam. A jelenlegi hitelem közel 11%, a Cetelem meg 6.5 lett volna. Egyébként a részletes tervem az volt, hogy ami a jelenlegi hitel visszafizetése után az új hitelből megmarad, egyben előtörlesztem a Cetelemnek (náluk nincs előtörlesztési díj), így a havi törlesztőm kevesebb lett volna - és a futamidő végéig összességében vagy 120e Ft-tal kevesebbet kellett volna visszafizetni, mint a jelenlegi konstrukcióban. Aki nem hiszi, számoljon utána.
A Cetelem egyébként biztosra ment, a 3M Ft-ból 1.5-öt fizettek volna ki első körben és ha beviszem az igazolást, hogy kifizettem a korábbi hitelemet, megkaptam volna a többit, így ugye tuti nem lépem túl a havi törlesztők összegével a jövedelmem 40%-át (amúgy sem, de mindegy).

WatchFun 2020.03.23. 16:45:01

@Majmász Gedeon: Megfogtad a lényeget, köszönöm, megfogadom a tanácsaid :)

juhaszvik 2020.03.23. 16:46:08

@FDToth: oké, akkor már értem. Bocs mindenkitől a korábbi kommentekért. Ez van, ha valaki nem hitel-barát :)

heidt 2020.03.23. 16:49:46

"a 2020. március 18-a után folyósított hitelek maximált kamata 5% + a jegybanki alapkamat"
Na, erre a "kedvezményes" hitelre fognak sokan rácseszni.
Jelenleg a jegybanki alapkamat 0,9 százalék, tehát a maximális kamat 5,9% lehet.
Viszont ismerve az inflációs trendet és a forint árfolyamot, elég komoly kamatemelésre fog kényszerülni az MNB. Például 2010 és 2012 között átlagosan 6% volt a jegybanki alapkamat, így könnyen lehet a jelenleg kedvezményesnek nevezett kamat egy év múlva 10% fölötti is.

WatchFun 2020.03.23. 16:50:02

@juhaszvik1: Nem a hitel teljes díját, hanem a fennálló tőketartozást.

Ez a példánál maradva 1.920.000 Ft (ez négyévi részlet havi 40e Ft-tal) helyett egy összegben 1.460.000 Ft +30.000 előtörlesztési díj. Ha felveszek 3M Ft-ot 6 évre, abból kifizetek 1.5M Ft-ot az előző hitelre, majd a maradékot előtörlesztem az új hitelre, 1.5M Ft-ot vettem fel 6 évre, havi kb. 25e Ft részlettel, ami 1.8M Ft, szember az 1.920.000 Ft-tal. Na így számoltam én.

Szubrina 2020.03.23. 17:45:17

@Semmitnemérszakitiltással: az, aki teheti jobban jár ha fizeti tovább.

WatchFun 2020.03.23. 18:59:31

@Szubrina: Ez sem igaz minden esetben... Az én példámnál maradva: 1.460.000 Ft 10.5%-os kamattal számolva 9 hónap alatt 118.000 Ft tőkenövekedést eredményez. Ha el tudod rakni a havi részleteket (de szigorúan elrakni, semmi lazaság), havi 40.000 Ft törlesztővel számolva, 360.000 Ft gyűlik össze. Ha ezt betörleszted tőkeként 30.000 Ft egyszeri díjjal 330.000 Ft-tal csökken a tőketartozás, vagyis 210.000 Ft tőkét törlesztettél 9 hónap alatt. Szinte forintra ugyanitt vagy, ha fizeted tovább, januárban 1.230.000 Ft maradna a tőkéd. De ha több van hátra a hiteledből, mint négy év, akár jól is járhatsz: ha például 5 év van hátra, majdnem 60.000 Ft a nyereséged 1.5M ft körüli tőketartozásnál - ha nagyobb a tőketartozásod, akkor nagyobb a nyereség is. Számolni érdemes, rövidebb lejáratnál igen, érdemesebb tovább fizetni de ha sok van még hátra, a hitel elején jóval több kamatot fizetsz a havi részletben mint tőkét.

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2020.03.23. 19:23:45

@Szubrina: Úgy véljük asszonnyal, hogy ez még "jobban" fog sikerülni, mint a forintosítás, azon is lehetett szépet bukni...

Szubrina 2020.03.23. 20:37:45

@Semmitnemérszakitiltással: Teljesen benne van a pakliban. Bank rosszul ebből nem jön ki, csak a kisember.

hátezmilegyen 2020.03.23. 21:03:13

@WatchFun: Na és mi 100 éves idén? Hát a Trianon Kft. :)

gergo1000/2 2020.03.23. 21:03:48

@juhaszvik1:
nem lehet, hogy te vagy a hülye, hanem biztos

btprg 2020.03.23. 22:51:40

@Szubrina:
Ezzel én is így vagyok, kivétel a lakás, mert arra aztán 10+ évig spórolhatnék hogy hitel nélkül összejöjjön... :( Simán kijöhet úgyis, hogy a kukába dobott pénz helyett (albérlet) kb. ugyanannyit fizethetek törlesztőrészletre, és akkor a végén legalább az enyém lesz a lakás.

Más: erről a Cetelemről mindig az jut eszembe, hogy ez biztos a vízre akar célozni, mert az a cetek lételeme :D

Mérges 1234 2020.03.23. 23:05:27

@WatchFun: De akkor miert nem csak 1.5 mlliot akartal felvenni, persze azt sem adtak volna.

De jelenelgi gazdasagi kornyezetben nem igen szabad ujabb hielekt felvenni, ha nem akarod magad megszopatni.

noname222 2020.03.23. 23:11:09

Le is irja a megoldast es nem erti. 19-tol csak 5.9%-on folyosithat barmilyen penzintezet. Ilyen kamaton csak lakashitelek voltak korabban, azokat tovabbra is folyositjak. De az osszes bank felfuggesztette/elutasitotta a folyamatban levo szemelyi hitel kerelmeket. Inkabb orulnie kellene, sporolt havi bo 10000
ft-ot. Kh-nal jelenleg 3 misi 6 evre havi 49422ft
Egyebkent szep felvetes, hogy nem titkolta el korabbi hitelet. KHR-bol ezt ugy is lekerdezik hitelezes elott :)

noname222 2020.03.23. 23:21:04

@Szubrina: a vicc az, hogy a reszletszabalyok meg mindig nem jottek ki. MNB mai allasfoglalasa, hogy nem nohet a torlesztoreszlet meg a moratorium vegen. Ezert ugy nez ki a futamido lesz kitolva. 9 honapos moratorium miatt pl 12 honapot kell majd torleszteni. Ugyfel megsem erezheti azt, hogy Viktor miatt nott a torlesztoje...

Szubrina 2020.03.23. 23:26:43

@btprg: Én arra se....faszomé nem lehet, h mki örököljön lakást, az lenne a normális.

Szubrina 2020.03.23. 23:27:51

@noname222: Pontosan, ez ilyen rejtett cucc lesz, nehogymá a bankok.
A másik vicc, h próbálj most hitelt felvenni, nem fogsz kapni

And67 2020.03.23. 23:47:51

@heidt: A személyi kölcsönök kamata végig fix, így attól kár tartani, hogy az MNB alapkamat emelkedésekor majd emelkedni fog a hitel kamata is. Különben meg nem is a kamatra vonatkozik az 5,9%-os maximum, hanem a THM-re, de ez már részletkérdés.
És az se biztos, hogy kamatemelkedés lesz itt, a gazdaság újraindításához inkább alacsony kamatszintre lesz szükség, legfeljebb 4-500 Ft lesz az euró, de annak Matolcsy és alaptványai kifejezetten örülnek majd.

jegeskaveee. 2020.03.23. 23:57:55

Ezt írta a posztoló: "Nem nyerészkedni akartam"
Márpedig de!

And67 2020.03.24. 00:00:49

Egyébként már a poszt címe egy félreértés: 2 külön intézkedés van, törlesztési moratórium a már felvett hitelekre és korlátozott hiteldíj az új (nem jelzálogalapú) hitelekre. Ha március 18-ig sikerült volna eljutni a folyósításig, akkor régi kamatláb mellett lett volna a posztolónak törlesztési moratóriuma. De mivel nem sikerült március 18-ig szerződni se, ezért már csak az 5,9%-os korlát mellett lehetne szerződni, azt meg nem feltétlenül akar a bank, mivel az egész üzleti modellje és kockázati étvágya (milyen ügyfeleket hajlandó hitelezni) nem ilyen árszint mellett rentábilis.

Sajnos a kormányrendelet azt fogja eredményezni, hogy sokkal kevesebben fognak hitelt kapni, mint eddig, akinek meg mégis mindenképp szüksége lesz kölcsönre, mehet az uzsorásokhoz. És ne gondoljuk, hogy ezzel a moratóriummal meg lettek mentve a háztartások a vírus miatti bevételkiesés problémájától, hitele a háztartások kisebb részének van, a többségen nincs hitele, rajtuk ez az intézkedés nem segít. Hirdethettek volna moratóriumot pl. a rezsidíjakra is, az mindenkin segítene, csak a közműcégek már ki lettek véreztetve, különben is állami tulajdonban vannak.

jegeskaveee. 2020.03.24. 00:07:47

@Majmász Gedeon: Ezek szerint csak vesszőhibát találtál @WatchFun: írásában. Bár mindenki úgy tudna helyesen írni (például te), mint ő.

Lehet újat mondok, de nem minden "és" elő kell vessző. Erre példa pont az, amit először megemlítettél.

jegeskaveee. 2020.03.24. 00:11:59

@WatchFun: Látom te írtad a posztot. Akkor az először neked címzett hozzászólásomra kérlek magyarázd el nekem, hogy miért nem nyerészkedés az, amit te "tudatos pénzügyi döntésnek" nevezel?
Hiszen magad is ezt írtad "könnyebbséget, kis havi megtakarítást". Mi ez, ha nem nyerészkedés?

ebella 2020.03.24. 03:06:00

Nekem eszemben sincs kölcsönt felvenni. De azt különösen nem értem, hogy ezekben a nehéz időkben, miért is akar valami erőnek erejével mégis pénzt kölcsön? Sem az állások, sem a vállalkozások egy picit sincsenek biztonságban. Vagy akié kivételesen biztonságban van, az nem nagyon szorul rá a kölcsönre. Az első esetben, a visszafizetés bizonytalan, én sem adnék kölcsönt, a másodikban meg minek kérni? Még akkor is minek, ha biztos, hogy pár százalékkal többet tudok kitermelni mint a kamat. Ekkora összegnél, vajon mennyi lehet a nyereségem úgy összesen, amit a magamévá tehetek? Na ugye, hogy minek, ha tutti a vállalkozásom még ezekben az időkben is?

WatchFun 2020.03.24. 06:02:51

@jegeskaveee.: Nem érzem nyerészkedés nem, ha két hitel közül a kisebb kamatút választom, tudatosan. Itt pont erről volt szó, a március 18-i bejelentés és hatásai előtt a Cetelem olyan hitelt kínált, amire ugyanakkora összeg felvételére kisebb törlesztő részletet kellett volna fizetni még úgy is, hogy az első hitellel kapcsolatban minden költséget megfizetek. Hol van ebben a nyerészkedés? Ha ugyanazt a tejet valahol olcsóbban meg tudod venni, nem ott veszed?

Visceroid 2020.03.24. 06:19:00

@Majmász Gedeon: És ezt te most végig nyelvtannácultad? Megérte?

WatchFun 2020.03.24. 06:42:48

@WatchFun: nyerészkedésNEK, csak telefonról írtam és az automatikus javítás beleszólt...

Mankel 2020.03.24. 06:50:57

@juhaszvik1: Nem havaslom olvasd el a kiszamolo.hu blogot úgy tokkal vonóval.

WZRD 2020.03.24. 06:54:01

En eletemben egyszer probaltam gyorskolcsont felvenni a Cofidistol (azota is szegyellem) , amikor egy olyan koru autot akartam megvasarolni, amelyre lizing mar nem volt kotheto.

Na most akkoriban Budapesten egy rosszhiru utcaban laktam, viszont egy modern ujepitesu hazban es a fizetesem az atlagkereset tobbszorose volt, tehat igazan jo ugyfel lehettem volna, de miutan a Cofidis weblapjan megadtam az utca hazszamot, folyamatosan hibat irt, illetve a telefonszamom megadasa utan a cofidis hotline is csak foglalt jelzest adott vissza, ugy hogy a kanaperol a mellettem ulo baratnom kiprobalta es neki felvettek :)

Nagyon aljas huzasnak tartom a Cofidistol, hogy nem kommunikalt nyiltan es nem tajekoztatott arrol, hogy ebben az utcaban nem ad hitelt (peesze gondolom ezt meg sem tehetnek, mivel erosen diszkriminacio szagu).

Az is mas lett volna, ha befogadjak az igenyemet es utolag elutasitjak, de ez a fejnek a homokbadugasa taktika felhuzott.

Peetee 2020.03.24. 07:14:17

Alapvetően megváltozott a környezet.
Mit nem lehet ezen érteni?

Az egész napos kirándulást akkor is végig viszed, ha közben 110kmh széllel durva vihar kezd tombolni? Akkor is mész tovább, mint egy birka, mert "múlt héten elterveztük,,másképpen nem lehet!".
Ha a kerti party közben jön a vihar, Te akkor is sütöd tovább a húst es raparancsolsz a vendégekre, h maradjanak a seggukon, mert ma kerti party van, ha a fene fenét eszik, akkor is?!

Gondolom, ha visszalépni akarna a hitelből, akkor azzal nem lenne baja, a bank csinálja vissza ingyen, meg az utazási költségét is térítse meg plusz adjon csokit meg kávét is...

Kicsit kettős a mérce komám.....

WatchFun 2020.03.24. 08:04:52

@Peetee: A Cetelem által kínált és meg nem adott hitel THM-je 7.14% lett volna, szemben a rendeletben most előírt 5.9%-kal. Ez 6 év alatt 127.000 Ft különbség, a rendeletben előírt THM-mel a Cetelem haszna ezen a hitelen így is kb. 569.000 Ft. Tehát így sem bukik. Ráadásul ha március 18. után folyósítja, akkor a törlesztési moratórium nem vonatkozik erre a hitelre, csak az ez előtti dátummal folyósított hiteleknél dönthet az ügyfél, hogy fizet vagy nem. Ez a 18%-kal kisebb haszon _de még mindig haszon, nem veszteség a banknak_ véleményem szerint nem egyenlő a kerti party közben lecsapó viharral.

Megismétlem, nekem nem fáj, hogy nem kaptam meg - csupán bosszant. De aki most azért venne fel hitelt, hogy fennmaradjon a vállalkozása vagy egyáltalán legyen mit ennie egy pár hónapig - és gondolom sok ilyen mikrovállalkozó van: taxis, műkörmös, fodrász, kocsmáros - na annak nagyon nehéz lesz. Nem gondolom, hogy én azért nem kaptam meg, hogy ezeknek a kérelmezőknek jusson - ha igen, akkor jól tették, hogy nekem nem adtak, inkább az kapjon akinek valóban életbevágóan szüksége van rá - de nem gondolom, hogy így lenne.

metal · http://electric.blog.hu 2020.03.24. 08:38:26

@juhaszvik1: "Oké, lehet én vagyok a h*lye, de miről beszél a posztoló? Ha előtörlesztek, attól még ki kell fizetnem a teljes hitel díját, nem? "
Már miért kellene? Előtörlesztésnél ki kell fizetni a tőkét, meg a szerződésben meghatározott törlesztési díjat, ami 4%-ál nem lehet több(lehet csak jelzáloghitelnél van maximum). Nem kell kifizetni a kamatot előre, meg hasonló baromságokat, amiket egy bites hülyék állítanak gyakran. Ha van neki egy lényegesen nagyobb kamatozású hitele, akkor simán lehet, hogy azonos futamidő mellett hasonló törlesztést fizetne egy közel dupla tőke után az új hitelben.

@posztoló: mivel a rendelet minden utána folyósított hitelre vonatkozik, így erre is. Így pedig valószínűleg újra kell tervezni az egész termék palettát a bankoknál. Mivel neked egy már aláírt szerződésed volt, amiben valószínűleg nagyobb kamat volt, ezért az mindenképpen semmis. Persze szerencsésebb lett volna, ha azt írja vissza a bank, hogy pár nap múlva indítsa el újra.

kétszerkettes 2020.03.24. 08:51:24

@jegeskaveee.:
nyerészkedik (ige)
Fájl:Nyerészkedik.jpg

Erkölcstelenül hasznot szerez mások szorult helyzetének kihasználásával; nem tisztességes, törvénytelen eszközökkel, kizsákmányolással, becsapással meg nem engedett jövedelmet szerez, illetve erre törekszik.

noname222 2020.03.24. 08:59:05

@WatchFun: Ezt nem teheti meg a penzintezet meg ha akarna is. Elkezdtetek leszerzodni 7.14%-al, de o 5.9%-al folyosit. Ez egyoldalu szerzodesmodositas lenne. Masik fele, hogy most megvizsgalja, hogy 5.9%-al kinek fog penzt adni. Lehet a 300-as jovedelmed mar nem lesz elegendo, o 400-at fog elvarni. Alacsonyabb kamattal csokkenteni kell a hitel kockazatat, tehat uj biralat is kellene aminek a szabalyait a bank meg nem dolgozta ki.
Irtam, menj a kh-hoz ok mar kidolgoztak es olcsobb is.
Vallalkozasokat ne keverd ide, ok nem szemelyi kolcsont vesznek fel, hanem vallalkozoit.

encir 2020.03.24. 09:35:59

@metal: juhaszvik ezek szerint teljesen liba pénzügyekben, de azért bőszen írogat :)

2020.03.24. 09:39:46

OFF:
Mostanában nem volt postás poszt, ezért ide írom, hátha másnak is van ezzel kapcsolatban tapasztalata. A koronavírus alatt teljesen megszűnt a levél kézbesítés? Lassan két hete adták fel az új bankkártyámat, és nem érkezett meg, feleségemnek is feladtak valamit 2 hete, az sem, ráadásul ránézésre a társasházban mások postaládái is üresek. Van erről valami információ, hogy most akkor posta szünet van, vagy ez csak a szokásos hektikus működésük?

onlame 2020.03.24. 09:40:27

De most tényleg nem értem, hogy mit nem ért a posztToló azon, hogy március 18 után folyósitott hitelek kamata nem lehet magasabb mint 5,9%. Ebből kifolyólag a Cetelemnek szimplán törvényi lehetősége nem volt arra, hogy folyósitsa a hitelt.

Amikor elbirálják a hiteledet, annak az eredményéről szokás tájékoztatni, a döntés hátteréről nem. Te ráadásul most még abban a helyzetben is vagy, hogy totál egyértelmű, hogy miért nem kapod meg a Cetelem hitelét. Köszönd meg szépen a Főmérnök úrnak. :)

Egyébként meg vegyél fel szabad felhasználású jelzáloghitelt, annak alacsonyabb a kamata, mint egy bármilyen személyi kölcsönnek. Ha ennyire biztos vagy a helyzetedben, és saját tehermentes ingatlanod van, akkor egy ilyen hitelnek sokkal jobbak azért a feltételei... Mondjuk a helyedben csak annyit vennék fel, amennyivel kiváltom a mostani drága hitelt.

onlame 2020.03.24. 09:42:23

@Zabalint: a magyar posta az egyik legtrógerebb banda a világon... botrány, hogy még emberek és komoly cégek is egyáltalán használni hajlandók. Be kéne dönteni az egészet, és elküldeni az egész bandát árkot ásni.

Begérke 2020.03.24. 09:43:32

Nem utasították el a hitelt, hanem be sem fogadták. Ez azt jelenti, hogy el sem kezdődött a bírálat, mégpedig azért, mert közben maximalizálták a THM-et. Valószínűleg a felvenni kívánt kölcsön THM-je magasabb lett volna, ezért olyat már nem adhattak, új meg nincs és ki tudja, lesz-e.

Tehát nem a bank tehet erről, csak simán követte a jögszabályokat.

A szabadfelhasználású jelzáloghitel sem megoldás, pont ezért, mert az is fogyasztási hitel, arra is vonatkozik az 5,9%-os THM.

2020.03.24. 10:05:57

@Begérke:
"A szabadfelhasználású jelzáloghitel sem megoldás, pont ezért, mert az is fogyasztási hitel, arra is vonatkozik az 5,9%-os THM."

Az a maximum THM, de a szabadfelhasználású jelzáloghitelek kamata alapból alacsonyabb, és mivel azzal kisebb a kockázata a banknak, jelen helyzetben is könnyebben megadja.

2020.03.24. 10:26:26

Nem veled volt baj poszter, szerintem minden személyi kölcsönt azonnal leállított minden hitelintézet, az átlagos 13%-os THM-hez képest a mostani 5.9-es plafon egyszerűen nem éri meg nekik, inkább kivárnak pár három hónapot, míg a limit törlésre kerül, minthogy hosszú évekig pörgessen számukra nagyon kedvezőtlen hiteleket. Fél év múlva add be újra, sima ügy lesz.

BOAR 2020.03.24. 10:29:35

Aki ennyire oda van orbánért az ne panaszkodjon...köszönje meg neki...

2020.03.24. 10:34:18

@juhaszvik1: kicsit kevesebb havi törlesztőrészlet és hosszabb futamidő árán jutott volna viszonylag nagyobb összeghez, amiből kinullázhatta volna a mostani hitelét és még maradt volna lakásfelújításra is. Mivel stabil állása van, nem jelentett volna gondot neki, ha évekkel tovább kell fizetni, az egyébként a mostaninál kedvezőbb havi részleteket. Szerintem jó manőver lett volna.

2020.03.24. 10:42:33

@jegeskaveee.: a nyerészkedés egy pejoratív szó, te is így használod szerintem. Az ilyen pénzügyi manőver nem nyerészkedés, hanem egyszerű pénzügyi fogás, amivel az ember jól jár. Ennyi erővel az összes bank összes tevékenységét nyerészkedésnek lehetne hívni, hiszen nem emberbaráti alapon megy, hanem a haszon érdekében történik. de ugyanígy nyerészkedés egy bolt tevékenysége is, hiszen az árut drágábban adja, mint amennyiért veszi. Az egész világ nyerészkedés, ha úgy nézzük :)

John Brennan 2020.03.24. 11:07:03

Így jártál.
Csak azért sajnállak, mert vagy annyira buta, hogy ebből ez ilyen posztot csinálj.

WatchFun 2020.03.24. 11:12:51

@Begérke: "Megkaptuk hitelkérelmét, amelyet a végleges bírálat során nem állt módunkban elfogadni. Köszönjük bizalmát!

Üdvözlettel:
Magyar Cetelem Zrt."

Tehát elkezdődött a bírálat, sőt kiküldték a hitelszerződést is, amit aláírva vissza kellett küldeni. Mondjuk a végkifejlet szempontjából mindegy.

John Brennan 2020.03.24. 11:16:35

Valamilyen IQ szintet azért kellene előírni az ilyen panaszok beküldőitől.
Annyi hiba van a leírásban és a következtetésekben, hogy nincs kedvem vele foglalkozni.

WatchFun 2020.03.24. 11:19:36

@John Brennan: Ebben mi volt a butaság? Nem magamat sajnálom, hanem például azt a barátomat, akit jövő héttől fizetésnélküli szabadságra küldenek, na ő miből vesz lisztet? Nem vállalkozó, hogy felvegyen vállalkozói hitelt bár kétlem, hogy a vállalkozói hitelt odaadnák arra, hogy a mikrovállalkozó kaját vegyen a családjának.
Ha én nem lennék olyan buta, hogy ebből posztot írjak, Te miből tanulnál, hogy ilyen okos legyél? :D

Nyilván lesz bank, akinek így is megéri, valaki fentebb írta a K&H bankot ahol rögtön rácsaptak a lehetőségre és már az új konstrukcióval kínálják a hitelt, ahogy egy régi ismerősöm mondta ilyen helyzetekben: "majd kimozogja"...

noname222 2020.03.24. 11:26:15

@WatchFun: ha valakinek nincs jovedelme akkor semmilyen penzintezet nem hitelezhet neki. MNB eloiras, 2008-as valsag utan hoztak meg a szabalyokat, hogy mekkora jovedelem eseten mekkora hitelt vehet fel maximum.
Furcsa is lenne. Nincs penzem, de adjal milliokat, visszafizetni nem tudom mikor fogom tudni.

WatchFun 2020.03.24. 11:34:45

@John Brennan: ALT+F4-et próbáltad már? Mondjuk bejegyzés írása helyett...

WatchFun 2020.03.24. 11:38:55

@noname222: Nem szűnt meg a munkaviszonya, csak fizetésnélküli szabadságra küldik. Van állása, kimutatható előző 3 havi jövedelme, fizetve vannak a közterhei és ha vége a válságnak, dolgozik tovább, majd visszafizeti.

Igen, a bank dönt, hogy adott személynek, adott körülmények között ad-e hitelt vagy sem, jól felfogott és pontosan kidolgozott üzleti érdekei alapján. A kormány döntése kicsit összekuszálta a szálakat és esetleg pont az nem kapja meg emiatt a segítséget, akinek égető szüksége lenne rá.

a fekete krindusz 2020.03.24. 12:30:36

@WatchFun: miért érzem azt, hogy mégiscsak van összefüggés a moratórium és a hirtelen jött hitelkérelmed között?

Azt azért nem árt tudni, hogy ez nem úgy történt, hogy 18-ig sehol semmi, aztán Viktor kiállt a teraszra és bejelentette. Néhány nappal előtte, már tudtak a jelentős bankok róla és áldásukat adták. Nyilván ez kiszivároghatott, mert indokolatlanul megugrott a hitelkérelmek száma előző csütörtöktől, amit nem indokolt a kialakult helyzet.

WatchFun 2020.03.24. 12:45:55

@a fekete krindusz: 2020. március 06-án jelentkeztem az online felületen, március 09-én hívott vissza a Cetelem bank ügyintézője. Március 10-én kaptam e-mailban, hogy előzetes hitelbírálatom pozitív eredménnyel zárult és küldték a szerződésszámot, a Bank levelén 2020. március 10-i dátum szerepel, kinyomtatva és a szükséges dokumentumok másolatával feldíszítve március 12-én küldtem vissza postai úton. Szerintem semmi összefüggés nincs, de megtisztel a feltételezés, hogy két hétre a jövőbe látok, veszek is egy lottót, hátha...

2020.03.24. 13:17:59

@WatchFun:
Én a bank helyében az ilyen ügyfelet nagyon kockázatosnak tekinteném, hiszen ha most azonnal hitelre van szüksége, akkor az azt jelenti, hogy eddig nulla Ft-ot tudott félretenni havonta, akkor kérdés, hogy miből fogja fizetni a hitelt, ha majd újra munkába áll.

WatchFun 2020.03.24. 13:35:11

@Zabalint: Teljességgel igazad van. De a manus igazán akkor lesz kockázatos, ha se fizetése, se hitele, se kenyere nem lesz... Kormányzati támogatást ugye nem kap a megélhetéséhez, tartaléka nincs, hitelt nem kap. Hogy miből fizeti a hitelt, ha újra munkába áll? Hát abból!
Megoldás lehetne, ha olyan hitelt nyújtanának amit mondjuk havi részletben folyósítanak az adós részére, így amint ismét munkába áll, abbamarad a folyósítás és kezdődik a törlesztés - kábé mint a diákhitelnél, de jelenleg nem tudok ilyesmiről. Folyósíthatná ezt akár az állam is és amint bevételt lát az adósnál, elkezdi visszaszedni: lehetne a diákhitel és a munkanélküli segély kombinációja.

Balianpenzo 2020.03.24. 14:22:36

Ugyanígy jártam egy másik banknál. Előbb az általuk kért online igazolásokba kötöttek bele egy hete. Majd a pecsétes hiteles kivonatokba is, mert a számlavezető bankom nem havi, hanem kéthetes bontást adott 4 hónapra visszamenőleg. Végül azt mondták múlt pénteken, a helyzetre tekintettel új terméket dolgoznak ki és azzal keresnek. Na persze, be is kajálom... ha én lennék a bank, én is átgondolnám a dolgokat. Voltak terveim, de most ez van, vagy túl lépek a dolgon és halasztom, vagy B tervet találok ki, és nem vagyok hajlandó ezen idegeskedni, akármennyire is szép álmaim voltak.

igazi hős 2020.03.24. 14:53:49

@WatchFun: "Cetelem haszna ezen a hitelen így is kb. 569.000 Ft" Ajjaj, itt kezdődnek a problémák! A banknak nyilván semmi költsége nincs a hiteleddel, ugye? A pénz is csak szobadísz neki, nyugodtan odaadhatja neked?

Le Orme 2 2020.03.24. 14:55:33

@WatchFun:
A körítés volt butaság.
Nem kaptad meg a hitelt, és rajtad kívül mindenki tudja ennek az okát, miszerint megváltoztak a körülmények, csak te kezdesz el itt okoskodni.

Le Orme 2 2020.03.24. 14:59:29

@WatchFun: Na ezt például (a kamatot) elhallgattad a posztból, pedig fontos lett volna.

WatchFun 2020.03.24. 15:38:52

@igazi hős: A bank nyeresége a kamaton 569.000 Ft, a rögzített THM esetén. Amúgy 120.000Ft-tal több. Na a 120.000Ft elmaradt haszon miatt bukott rajtam 569.000Ft elmaradt hasznot egy kis kockázatú ügyfélen. Ha ez nekik jobb így...

Így már érted, vagy magyarázzam még tovább?

(A problémák meg ott kezdődnek, hogy figyelmetlenül olvasol, így persze nem is tudod értelmezni amit írtam...)

encir 2020.03.24. 15:49:52

@WatchFun: az emberek nagyon egyszerűek pénzügyekben...vagy nyakló nélkül vesznek fel mindenfélét vagy ördögtől valónak kiáltják ki (tisztelet a kivételnek).
Itt az utóbbiak vannak nagy többségben, és ördögűző buzgalmukban valóban el sem olvassák, nemhogy megérteni próbálják.

WatchFun 2020.03.24. 15:58:47

@Le Orme 2: Nem hallgattam el a kamatot. Ha elolvastad a posztot, beleírtam, hogy ennek is lett volna kamata, csak kedvezőbb mint a meglevő. Nyilván számoltam vele.

Tehát.

Van egy célom, amit meg akarok valósítani de nincs rá pénzem. Ekkor felveszek hitelt, a hitel felvételének pillanatában látni fogom, mennyi lesz a teljes összeg amit vissza kell fizetnem. Azért, hogy a hitel segítségével NEM AKKOR tudom megvenni amit akarok hanem HAMARABB, bevállalom, hogy a megvételkor tulajdonképp DRÁGÁBBAN veszem meg amire szükségem van - ekkor még eldönthetem, hogy annyiért is megéri-e nekem, azaz belevágok-e.
Amint hitelből megvettem, az már az enyém (ugye nem lízing hanem hitel), a MEGEMELT vételárat meg részletekben megadom a banknak. Így tulajdonképp az első pillanatban bekönyveltem a veszteségemet, de mondjuk nekem annyiért is megérte, mert így döntöttem. Az ok lehet bármi: most szeretnék tévét, most jön a gyerek és költözni kell nagyobba, most romlott el a kazán - mindegy is, bárki behelyettesíthet ide számára fontos és nem halasztható dolgokat.
Ha ezt a hitelt később kiváltom egy kedvezőbb kamatozásúval, az első hitel felvételének pillanatához képest magamhoz képest NYERESÉGBEN vagyok. Na erre a nyereségre hajtottam volna rá - ami persze csak számomra nyereség és csak az első hitel felvételének pillanatához képest. Így is többet fizetek azért amit megvettem, csak nem annyival.

Mint írtam, március 9-én átestem az előzetes hitelbírálaton, a véglegest meg beelőzte a több mint egy héttel később bejelentett kamatmoratórium. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a bank az előbírálat során (persze szigorúan csak elvben, de) MEGADTA a hitelt, aztán mikor megváltoztak a körülmények, akkor MEGGONDOLTA magát. A hitelbírálat során a várható fizetőképességet, hitelkockázatot vizsgálnak, egy meglevő, kiajánlott konstrukcióban nem a kamatot veszik vizsgálják. Ezeknek a feltételeknek én az előzetes hitelbírálat során megfeleltem.

Kábé az a helyzet, mintha a közértben beraknád a tejet a kosárba 200-ért, ballagsz a sorok között, de közben a rádió bemondja, hogy mától a tejet csak 190-ért lehet adni, erre a pénztárnál nem fizetheted ki mert nem adják oda Neked... Sem 200-ért, sem 190-ért, tej nélkül mész haza.

johevi 2020.03.24. 16:20:59

Ha egy Ügyfélszolgálat rögzíti a beszélgetést arról tájékoztatja az ügyfelet. ha az ügyfél nem tájékoztatja ugyanerről a másik felet, akkor ő nem használhatja fel a beszélgetést. Max kikérheti. Egy ügyintézőnek, főleg ha a neve is elhangzik ugyanúgy vannak személyiségi jogai.

WatchFun 2020.03.24. 16:52:53

@johevi: megfogtad a lényeget, gratulálok! Neked érdemes volt posztot írnom...

a fekete krindusz 2020.03.24. 16:54:51

@WatchFun: jó, de akkor mi volna a lényeg? Mert arra még mindig nem jöttünk rá.

encir 2020.03.24. 16:58:24

Úgy tudom, a banknak nincs ajánlati kötöttsége.

Magáncég (amit mégis mindig az adófizetők pénzéből állítanak talpra, ha szükséges), ha úgy dönt, hogy az egyik szemed kék, a másik zöld és ő ezért nem ad hitelt neked, akkor nem ad és kész.

WatchFun 2020.03.24. 17:50:24

@a fekete krindusz: A lényeg? Szerintem az, hogy amint a bank kevesebbet keres rajtam mint tervezte, már nem éri meg neki.

Valóban nincs a banknak ajánlati kötöttsége, csak nem érzem korrektnek, hogy menet közben kihátráltak. Tudom, pénz beszél...

a fekete krindusz 2020.03.24. 18:05:28

@WatchFun: de mégis menet közben? Az világos, hogy a személyiségi jogokat nem tiszteled ,ez rendben van, megértem. Rendőrként naponta ki vagy téve ennek, nyilván kell kompenzálni. Azonban te is írodm hogy a banknak joga van elutasítani. Ezt a jogot miért vitatod? Korrektséget kérsz számon? Te sem voltál korrekt az ügyfelesekkel. Szerinted ők feltétlenül ott akarnak szereplni a telefonodban letölthető mp3-ként?

Az előzetes hitelbírálatról: te nagybetűvel, hogy elben ugyan, de "MEGADTA a hitelt".
Nem. Előzetesen azt vizsgálták, hogy formailag megfelelsz-e, vajon érdemes-e veled foglalkozni? Van é magyarországi lakhelyed? Van é munkahelyed? Mennyit keresel? Mennyi adósságod van? Még mindig nem néztek bele semmi adóslistába, te sem igazoltál semmit, de előzetesen jó lehet. Akkor ha te lepapírozod ÉS ha a bank azt mondja hogy mehet, akkor mondhatod, hogy "MEGADTA A HITELT".
27 éve rendőr vagy, bármikor elmehetsz nyugdíba, év végéig 0 forintot kapna a bank vissza, miért is látna benned fantáziát?

A tejről a közértben: 200 forintért beteteszed a kosárba, de közben a rádió bemondja, hogy mától a tejet csak 190-ért lehet adni és elég csak két hét múlva kifizetni. Te odaadnád a tejet, ha senki sem kényszerítene rá ?

WatchFun 2020.03.24. 18:43:49

@a fekete krindusz: Nem tisztelem a személyiségi jogokat? Bátran leírtad a sértést, hős vagy így a távolból:D
Kompenzálni? Ugyan mit kompenzálnék? Mit ártott nekem az ügyintéző? Ő tette a dolgát: korrekt módon, pontosan tájékoztatott, érthetően magyarázott, ennyi volt a szerepe.
Amikor az automata bemondja, hogy a hívást rögzíti, én is be szoktam mondani, hogy "én is". Ha hallja hallja, ha nem, majd visszahallgatja. Nem ez a poszt lényege, remélem érted. A felvétel felhasználásának vannak korlátai, azokat nem is hágtam át és nem is szándékozom. Megtehettem volna, hogy nem írom bele a posztba, de akkor a sok fotelhuszár megmondó azzal jött volna, hogy biztosan nem így volt, biztosan nem is azt mondtam/mondták, ilyen hozzászólás így legalább nem volt. Megjegyzem, hogy az ügyintéző nem a saját nevében, hanem a bankja nevében eljárva beszélt, így nem pont azok a személyiségi jogok illetik meg, amik egy magánbeszélgetésnél keletkeznek, de ebbe ne menjünk bele, nem ez a poszt témája. Ha érdekel, nézz utána és ámulj.

Nem, nem mehet el a rendőr sem nyugdíjba (meg a tűzoltó sem, meg a börtönőr sem), 65 éves koráig kell dolgoznia, mint bárki másnak. Lassan 10 éve, hogy elvették azt a lehetőséget, hogy amennyiben egészségi állapota nem teszi lehetővé a szolgálat ellátását, nyugdíjba mehessen. Aki ezt elvette a rendőrtől, azt védje meg a két izmos támadójától egy szolgálatban levő 64 és fél éves rendőr, vagy oltsa el a házát egy 64 és fél éves tűzoltó- de ez sem tartozik szorosan ide.

Amikor a bank kiküld egy adatokkal kinyomtatott szerződést mégpedig a formája szerint azt, amit majd aláír eredetben, hisz tőlem is eredeti aláírást kértek arra a papírra és a két főnök neve már rá volt nyomtatva, csak fölé kell majd kanyarítaniuk a miniszterit-, az több annál véleményem szerint, minthogy "csak beszélgetünk róla". Adóslistába pedig a fülem hallatára belenéztek, bizony online a rendszer, napra pontosan, forintra látták a hitelemet, látták volna ha elmaradásom van. Végleges bírálat szerintem annyiból kellett volna álljon: "mit mondott hol lakik? Futrinka utca? Ahá, itt a lakcímkártya másolata, stimmt. Jövedelem? Itt a keresetigazolás, stimmt. Hitel? Ja, azt mi lekértük. Jucika, hozzon egy tollat, hadd írom alá..."

A tejre visszatérve: 200-ért nem adhatja, 190-ért nem adja oda. 190-ért rárohad, de inkább vállalja, de csakazértse adja oda 190-ért... Ne tévedjünk: a banknak az a jó, ha egy fillérje sincs bent, mert mindet kihelyezte hitelre. Ebből él, nem abból hogy ül a pénzén, tehát ha nem hitelez (nem adja el a tejet), rárohad (az infláció mértékében veszít az értékéből).

Emlékeztetlek, hogy a felvenni kívánt hitel THM-je 7.14%, míg a rendeletileg szabályzott maximális THM 5.9%, tehát a különbség 1.24%. Nem hiszem, hogy ezen az ügyleten a bank költsége meghaladta volna az 569.000 Ft-ot, és mindössze az a 120.000 Ft lett volna a nyeresége, amitől a rendelet miatt elesett volna. Inkább az a valószínű számomra, hogy mivel nem keresett volna ELEGET, inkább elengedett.

Megkockáztatom, hogy mivel én 12-én elsőbbségi levélként postára adtam a paksamétát, az 16-án kedden már a döntésre jogosult asztalán hevert. De mivel volt a banknak belső infója a közelgő jogszabályi változásról, így saját jól felfogott érdekében nem bírálta el addig érdemben, amíg veszteség nélkül ki tudott hátrálni belőle. Nem biztos, hogy így volt, de elképzelhető.

Le Orme 2 2020.03.24. 18:56:38

@WatchFun:
Egyre mélyebbre süllyedsz a saját magad alkotta dagonyádban. Remélem, élvezed.
Nekem nem kell bizonygatnod pénzügyi kérdéseket, végzettségemnél fogva ezek triviálisak számomra. Számodra viszont nem érthetők, mivel a bank nyereségét az ügyfélnek folyósított és az ügyfél által visszafizetett összeg különbségeként határozod meg. Amatőr.

Azt pedig mindenki érti, hogy ez egy régi magasabb kamatozású hiteledet kiváltó hitel lett volna, jól jártál volna vele, nem volt szerencséd, mert jött a változás.

végrehajtó helyettes 2020.03.25. 07:08:59

300 pluszos nettó fizetés, hitelmentes autó, hitelmentes ház.
De nincs másfél millió forint megtakarítás, amiből a fennmaradó tartozást ki lehetett volna fizetni, inkább még plusz 3 millióra lenne szükség egyéb további kiadások miatt?

Nem akarom minősíteni a posztert, a története nem erről szól. De azért ez már nem az a fizetés, amiből ne lehetne "tudatos pénzügyi döntést hozni". Főleg hogy nem sokmilliós tartozásról beszélünk.

Egyébként kicsit legyél türelmesebb, a kormányrendelet miatt az újfajta hitelezés részletszabályai kidolgozás alatt állnak. Lesz rá lehetőség, hogy hitelt vegyél fel, csak ki kell várni az új ajánlatokat.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.03.25. 17:15:42

@WatchFun: "Megkaptuk hitelkérelmét, amelyet a végleges bírálat során nem állt módunkban elfogadni. Köszönjük bizalmát!"
De gyűlölöm, mikor ezt használják. Ez nettó hazugság. A nem áll módomban annyit tesz, nem tudom. Ehelyett azt kellene írniuk, hogy nem áll szándékunkban. Vagy hitelkérelmét elutasítottuk. Faszt nem áll módjában.

Amúgy irigylem a türelmedet, ahogy simogatod az ideböffentő nyomingereket:

@johevi: , @a fekete krindusz: Leszel szíves utána nézni és többet nem leírni ezt a butaságot! Úgy van, ahogy WatchFun megválaszolta neked. Egy cég képviseletében eljárva nincs egyéni személyiségi jogra nyafogás.

@végrehajtó helyettes: "Én nem szoktam pletykálni, de a Misi..."

2020.03.25. 18:05:42

@WatchFun:
"Emlékeztetlek, hogy a felvenni kívánt hitel THM-je 7.14%, míg a rendeletileg szabályzott maximális THM 5.9%, tehát a különbség 1.24%. Nem hiszem, hogy ezen az ügyleten a bank költsége meghaladta volna az 569.000 Ft-ot, és mindössze az a 120.000 Ft lett volna a nyeresége, amitől a rendelet miatt elesett volna. Inkább az a valószínű számomra, hogy mivel nem keresett volna ELEGET, inkább elengedett."

Tudod mit jelent az, hogy nyereség? Tudod mit jelent az, hogy ügyfélkockázat? Ha adott ügyfél X%-ért kap szabad felhasználású, nem jelzálog alapú hitelt, akkor van olyan Y, ahol már (X-Y)% esetén már nem éri meg hitelt adnia. Mert a banknak is van költsége, és azt is beleárazza, hogy mekkora eséllyel nem fogod visszafizetni. Ugyanis a banknak rengeteg ügyfele van, és egy része tényleg nem fogja fizetni.

WatchFun 2020.03.26. 08:30:56

@Zabalint: Leírtam a kondícióimat, ezek alapján nem hiszem, hogy kiemelt kockázatú lennék. Ha valakin kereshetne a bank, az én vagyok - előreláthatólag van miből fizetni, eddig előéletem alapján szoktam is és ha SHTF helyzet van, simán ráteheti a kezét követeléskezelés során vagy a bejelentett jövedelmemre, vagy a tehermentes ingatlanra tud végrehajtást kérni.

WatchFun 2020.03.26. 08:37:05

@végrehajtó helyettes: Nem is kell, hogy minősíts... Vettem egy házat, megtakarításaimat felhasználva hitelmentesen. Bár úgy látszott, hogy csak egy tisztasági festés szükséges, kiderült közben ez meg az, erre elkopott az a tartalék is, amit direkt az ilyen helyzetekre még eltettem. Aztán elromlott a kazán, amihez a fél mindenséget ki kellett cserélni, hétszámjegyű lett a vége, hát ez nem volt beleszámolva - na akkor vettem fel a hitelt. Gondolom, pont erre találták ki a hitelt mint olyant, vagy fázol és hidegvízben fürdesz két évig, vagy felveszed a hitelt és bár a végén drágább lesz, nem vacogsz a gyűjtés közben. Szerintem jól döntöttem...

aefzuj 2020.03.26. 10:29:46

Pontosan tudod miért nem kaptad meg a hitelt, de verjed csak a nyálad, én jól szórakozom a nyomorodon.

WatchFun 2020.03.26. 11:24:48

@aefzuj: Köszönöm a gratulációt, büszke vagyok rá, hogy egy névtelen utolsó senki elismeri a teljesítményemet...

Nem valószínű, hogy elküldenek sehová se, ha elolvastad volna mit dolgozom (értő olvasással persze) láthatnád, én az utolsók között leszek - ha engem elküldenek, akkor már akkora a baj amit Te el se tudsz képzelni.

2020.03.26. 21:59:00

@WatchFun:
Akkor miért nem kaptál piaci alapon annyival olcsóbb hitelt? Ha tényleg csak annyi, hogy a nyereségét csökkentené annyival a banknak az a kamatkülönbözet, akkor eleve kaptál volna olcsóbb hitelt, mert valamelyik banknak megérte volna.

Azt kellene megértened, hogy a bank nem úgy működik, hogy ami kamatot kifizetsz, az neki tiszta nyereség. Vannak költségei, vannak beárazott kockázatai, ezek figyelembevételével határozta meg, hogy az állam által diktált új feltételekkel már nem éri meg neki, hogy neked hitelezzen. Nem véletlen, hogy ezen szabályozás mellett már a legtöbb bank nem kínál személyi kölcsönt, amelyik mégis, az nagyobb összeghatárhoz köti, és hidd el, konolyabb lesz a hitelbírálat is, nem adja majd akárkinek.

WatchFun 2020.03.27. 11:08:19

@Zabalint: Természetesen megértettem, csak az időzítés volt több mint furcsa. Egyébként ugyanilyen - illetve jobb - kondíciókkal máris kínál (legalább egy) másik bank hitelt. Piac van...
süti beállítások módosítása