Tékozló Homár

Bukta a velencei karnevált és az út árát is

2020.03.24. 11:00 | Homár Rezső | komment

1582498668690.jpg

Idén február elején elkezdődött a hagyományos velencei karnevál, majd a koronavírus járvány miatt hamarabb véget is ért. És valószínűleg az after party is elmaradt. Ahogy olvasónk befizetett útja is, aminek törléséről egy e-mailt is kapott, illetve az infót, hogy vagy novemberben pótolja, vagy nem kapja vissza a pénzét. De olvasónk tudatos fogyasztóként megvitatta az esetet a Fogyasztóvédelemmel, így pontosan tudja, mi jár neki. Csak hát egyelőre nem megy vele sokra.

Az elmúlt hónapok eseményei miatt, ahogy sok más ember, mi is áldozatául váltunk egy TravelOrigo néven futó, általam pofátlannak vélt utazási iroda mesterkedésének. Velencébe foglaltunk utat harmadmagammal a karnevál végére amit "Karnevál After" néven hirdettek, éjszakai utazással, egy napos programmal. Az indulást megelőzően 4 nappal vis maiorra hivatkozva elálltak ennek teljesítésétől, minderről emailban értesítettek, továbbá arról is, hogy egy fillért sem adnak vissza. A lemondáskor Olaszország még nem volt hivatalosan "utazásra nem javasoltnak" nyilvánítva.

Az elmaradt út helyett novemberre kínálták fel ugyanezt az utat (nyilván karneváli hangulatot is teremtettek volna...mert cirkuszit most sikerült). Az már csak hab a tortán, hogy ugyanez az utazás több napon át ugyanúgy foglalható volt. 

Telefonon konkrét indokkal nem tudták alátámasztani, hogy miután nem vagyok köteles élni a nagyszerű lehetőséggel, miért nem kapom vissza a befizetett díjam, ami csak az utazás díját tartalmazta (ami ugye nem történt meg, tehát nekik nem került semmibe), illetve egy olyan utasbiztosítást, ami létre sem jött. Továbbá azt sem tudták megmondani, hogy hol ír erről a jogszabály.

Némi e-mail váltás során alátámasztottam az igazamat azzal a jogszabállyal, amit a fogyasztóvédelem képviseletében egy hölgy olvasott fel egy rádió interjú során. Válaszul mintha nem is nekik írtam volna, teljesen másra válaszolva közölték, hogy a biztosítás díját módjukban áll vissza adni.

Én személy szerint ezt szoktam a piacon alkudozásnak hívni.

Természetesen a Fogyasztóvédelemmel megvitattam az esetet, akik megerősítettek igazamban és javasolták, hogy ha továbbra sem történik semmi, tegyem meg a bejelentést. Közben az iroda kitér a kérdések alól, teljesen másra, vagy egyáltalán nem válaszol. Kérésükre, mondván a biztosítási összeget azért vissza utalják, kétszer is megadtam a számlaszámom. Na azóta is utalják.

Természetesen azóta a bejelentést megtettem. Mindennek köszönhetően megszületett írásom azzal a céllal, hogy akik ily módon jártak, ne hagyják magukat!   

Ezt pedig szakértőink is alátámasztották:

Kedves Olvasó! 

Ha az utazásszervező nem az utazó érdekkörében felmerült okból mondja fel a szerződést, ideértve azt az esetet is, ha az úti cél vagy az ahhoz vezető útvonal olyan területet érint, amely - az utazási szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötését követően - a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján az „utazásra nem javasolt” utazási célországokat és térségeket megjelölő felsorolásba felvételre kerül, akkor az utazót a következő igények illetik meg: 

- az utazó az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, vagy 

- ha az utazásszervező a helyettesítő szolgáltatás nyújtására nem képes vagy az utazó a felkínált helyettesítő szolgáltatást nem fogadja el, akkor az utazásszervező köteles a teljes befizetett díj azonnali visszafizetésére. 

Ha pedig a helyettesítő szolgáltatás az eredetinél alacsonyabb értékű, az utazásszervező köteles a díjkülönbözetet az utazónak megtéríteni. 

Jelen helyzetben tehát az utazónak jogos igénye van az utazásszervezővel szemben a teljes befizetett díj azonnali visszatérítésére, ha a helyettesítő szolgáltatás nem elfogadható

Ezt az igényt az utazó az utazásszervezővel szemben elsősorban erre irányuló panasszal tudja érvényesíteni, amelynek sikertelensége esetén ebben az esetben is lehetősége van az illetékes békéltető testület ingyenes eljárást kezdeményezni, illetve közjegyző előtt fizetési meghagyásos eljárást indítani a céggel szemben. 

Felhasznált jogszabály: 

472/2017. (XII. 28.) Korm. rendelet az utazási szolgáltatásokra vonatkozó szerződésekről, különösen az utazási csomagra és az utazási szolgáltatásegyüttesre vonatkozó szerződésekről

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juhaszvik 2020.03.24. 11:16:24

Az sem gyakori, hogy valaki meg tudja szólaltatni a fogyasztóvédelmet egy ügyben. Egyébként mi az a "bejelentés"? Mit lehet vele elérni?

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2020.03.24. 11:17:52

Elsooo. Kezdodik... hany ilyet fogunk meg latni.

Szubrina 2020.03.24. 12:21:19

Levélíró:"A lemondáskor Olaszország még nem volt hivatalosan "utazásra nem javasoltnak" nyilvánítva."

Szakértő: "...„utazásra nem javasolt” utazási célországokat és térségeket megjelölő felsorolásba felvételre kerül, akkor az utazót a következő igények illetik meg:

- az utazó az eredetivel azonos vagy magasabb értékű helyettesítő szolgáltatásra tarthat igényt, vagy ..."

????:O és, ha még nem volt, akkor milyen jogok illetik meg, mert jelen helyzetben ez áll fenn?!

ebella 2020.03.24. 13:08:18

Ha nem is pótolták volna, akkor lehetne igazán reklamálni. Ha nem tudsz elmenni, csak van haverod, rokonod, aki elmegy szívesen egy ingyenes útra.

odamondó 2020.03.24. 13:41:29

Majd sokan megpróbálják visszakérni a pénzt: a travelorigo csődöt jelent.

Innentől kezdve pont ugyanott leszel mint most. Sehol.

Sajnos ez van buktad a pénzt nagy valószínűséggel. Remélhetőleg nem sokat.

HaCS 2020.03.24. 13:44:21

@juhaszvik1:

A Fogyasztóvédelmi hatóság (többek közt):
- elrendelheti a jogsértő állapot megszüntetését,
- megtilthatja a jogsértő magatartás további folytatását
- a jogszerű állapot helyreállításáig feltételhez kötheti vagy megtilthatja az áru forgalmazását, illetve értékesítését
- fogyasztóvédelmi bírságot szabhat ki

valamint:
- ha véglegesen megállapította a fogyasztóvédelmi rendelkezésekbe ütköző tevékenységet, illetve ha a jogsértő tevékenység a fogyasztók széles, személyében nem ismert, de a jogsértés körülményei alapján meghatározható körét érinti, akkor közérdekű igényérvényesítés címen pert indíthat a fogyasztók polgári jogi igényeinek érvényesítése iránt.

Ettől függetlenül:
- A fogyasztóvédelmi hatóság vagy a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesület általi igényérvényesítés nem érinti a fogyasztónak azt a jogát, hogy a jogsértővel szemben a polgári jog szabályai szerint igényét önállóan érvényesítse.

CyberPunK 2020.03.24. 13:46:29

@ebella: Ha te veszel egy mozijegyet, és azt mondják, hogy a kapu nem lesz nyitva, de cserébe mehetsz két nap múlva pár hasonló balekkal, hogy beüljetek a moziba amikor nincs vetítés, akkor te melyik haverodnak passzolnád át ezt a fasza lehetőséget?

a fekete krindusz 2020.03.24. 14:07:00

@CyberPunK: de lesz vetítés. Itt a posztoló a körülményekre apellál.
Itt az ajánlat:

www.travelorigo.com/utazasok/velencei-karneval-after-party-non-stop-utazassal

Lássuk be, szó sincs karneválról a programban, minden program megrendezhető novemberben. Ha meg semmi gond nincs és mehet kirándulni, akkor az lett volna a kínja, hogy lófasz volt Velencében, nem karnevál, sőt, inkább szemét és bordel az előző napi fesztivál miatt.

Nekem is elhalasztják a koncerteket, egyelőre csak halasztásról írnak. Ha a poszter analógiáját nézem, akkor járna vissza a jegy ára, ha a Tankcsapda tavaszi turnéját novemberben rendezik meg? Én tavaszi Tankcsapda koncertet váltottam jegyet.

2020.03.24. 14:34:02

Ahogy nézem, ez egy sima egynapos velencei kirándulás, voltam ilyenen gyerekkoromban kétszer is, szerintem a poszter nem sokat vesztett vele. Legközelebb el kell kocsmázni azt a kb 15 rongyot, jobb buli, mint két nyolc órás buszos aszalódás között körbeszaladni a várost. Ezt meg most el kell számolni vírusveszteségnek, nem az a lóvé, amiért pert indít az ember (tudja ezt a szervező is...).

Le Orme 2 2020.03.24. 14:41:07

Én több, mint félmilliót buktam egy áprilisi úton, de nem vagyok ilyen pitiáner, mint ez a levélíró.

Dottodo 2020.03.24. 14:55:05

A posztoló valószínűleg semmeit nem vesztett, sőt megkímélte magát egy rettenetes úttól. De ha túlteszi magát az ilyen gagyi utakon, megpróbálhatja, hogy használja a bankkártyájához alapból járó chargeback lehetőséget, azaz dob egy levelet a bankjának és jelzi, hogy vásárolt valamit, amit az eladó nem teljesített.
Erre a bank kivizsgálja az ügyet és visszaadja neki a befizetett összeget. Ráadásul picsán rúgja az irodát.

Ja, ha a szerző akkora idióta volt, hogy készpénzzel fizetett, akkor ez a lehetsőg nem játszik. Akkor bizony ez a tanulópénz volt.

a fekete krindusz 2020.03.24. 15:11:02

@Dottodo: "Erre a bank kivizsgálja az ügyet és visszaadja neki a befizetett összeget. Ráadásul picsán rúgja az irodát."
Vagy, kivizsgálja az ügyet és kifizetteti az eljárást költségeit.
Ráadásul elhajtja a picsába a posztolót, megjegyzi a próbálkozást és a következő alkalommal figyelmbe veszi.

A banknak hiába kamuzik a posztoló.

johevi 2020.03.24. 16:13:24

Felhívnám a figyelmet a szakértő válaszában arra, hogy a Békéltetőhöz kell fordulni, a Fogyasztóvédelem elé került pár éve ez a szervezet, ők az illetékes, bár sokan automatikusan Fogyasztóvédelmeznek

heidt 2020.03.24. 16:59:47

Volt vagy 9000 forint az út. Nem a karneválra fizetett be, csak egy buszjegyet vett. Akit ez az összeg - ilyen viszonyok között - földhöz vág, annak kár lett volna elindulnia, hiszen ennyiért ott két sört kaphatott volna.

axolotl77 2020.03.24. 17:17:27

Most tekintsünk el az út árától, meg a járványhelyzettől!
De nekem akkor sem fér a fejembe, hogy gondolja az a szolgáltató amelyik nem végzi el a szolgáltatást, hogy az előzetesen bezsebelt pénzt megtartja?
Ha - tételezzük fel - bemegyek egy fodrászatba és előre elkérik a nyírás árát, majd nem nyírnak meg mondjuk olyan kifogással, hogy életlen az olló, de a pénzt megtartják, akkor azon mennyien felháborodnának már! Hülye példa; de csak a párhuzam kedvéért.

heidt 2020.03.24. 17:19:27

@axolotl77: Amennyiben eltekintenénk a járványhelyzettől, igazad lenne.

a fekete krindusz 2020.03.24. 17:31:38

@axolotl77: A fodrászat ebben az analógiában úgy nézne ki, hogy a fodrász előre elkéri a nyírás árát és megegyeztek az időpontban. Azonban a fodrász előtte felhív azzal, hogy baj van, belevágtak az egyik ügyfél fülébe, tiszta vér a padló, fel kell mosni, csúszik, balesetveszélyes , de jöjjön vissza egy órával később, ha már az felszáradt.

axolotl77 2020.03.24. 17:39:58

@a fekete krindusz: Az analógiában nekem most kellene a fodrász szolgáltatása, mert életem randevújára készülök az álomnővel, ami emiatt nem történik meg. Egy óra múlva már nem jó, mert akkor lekésném a randit.

axolotl77 2020.03.24. 17:43:02

@heidt:
Először is tisztázni kell, hogy érte a kár az utazási irodát.
- Ha nem, akkor mi jogon tartja meg a pénzt?
- Ha igen, akkor is ott a kérdés, hogy miért engem büntet. Hiszen ő a tőkeerősebb, neki van biztosítója. Nekem is van ugyan, de mint tudjuk, az sem fizet.

a fekete krindusz 2020.03.24. 17:43:30

@axolotl77: világos. Ha baleset történik, elcsúszol , kitöröd a nyakad, vagy összekoszolod a ruhádat akkor azért ki lesz a felelős?

axolotl77 2020.03.24. 17:46:59

@a fekete krindusz: Nyilván én. De itt ez fel sem merül.

a fekete krindusz 2020.03.24. 18:14:55

@axolotl77: miért vállalnád át a felelősséget a fodrásztól, ami amúgy az övé lenne? Tán mert tisztában vagy vele te is és megérted, hogy a csúszós padló az különleges helyezet, amiről nem tehet ?

marand22 2020.03.24. 18:20:30

@axolotl77:
Színházi előadások mindenütt elmaradnak, de nem adják vissza (egyelőre) a jegyek árát.
"Elmaradt előadásainkat bepótoljuk, jegyeiket Önöknek megfelelő előadásokra becseréljük vagy visszaváltjuk. A meghirdetett és elmaradt előadások pótlásának időpontjait, a veszélyhelyzet hivatalos feloldása után hozzuk nyilvánosságra."

MTA rendes tagja 2020.03.24. 19:10:14

A vészkorszak már csak ilyen.
Közösen kell állnunk a számlát.

Utazo78 2020.03.24. 19:47:32

Ha valaki olcsóért utazik faszarági. Ha drágáért, ment volna olcsóbb útra, megérdemelte. Majd a 3 hónapos munka nélküli segély alatt minden pénzért lehajolunk.

Im just here for the comments 2020.03.24. 20:28:57

@Szubrina: üdv a 10 millió funkcionális analfabéta országában.

Le Orme 2 2020.03.24. 20:36:59

@Im just here for the comments:
Vagy funkcionális analfabéta vagy, vagy tahó, vagy mindkettő.

metal · http://electric.blog.hu 2020.03.24. 21:51:33

@a fekete krindusz: "a a poszter analógiáját nézem, akkor járna vissza a jegy ára, ha a Tankcsapda tavaszi turnéját novemberben rendezik meg?"
Igen járna! Fura, hogy egy tök egyértelmű ügyben (végre van ilyen is itt) is pár hülye beleköt a posztolóba!

heidt 2020.03.24. 23:36:04

@metal: Kicsit el vagy tévedve. A posztoló NEM a karneválra akart utazni, hanem szimpla velencei kirándulásra. Ezt a "Velencei Karnevál after party" dumát az utazási irodák találták ki. Ilyen program Velencében nincs! Amit a posztoló megvett, egy szimpla buszjegy Velencébe. Ennek megfelelően semmi olyan programról nem maradt le, amit ne lehetne pótolni. Egyetlen amiről lemaradt, az a covid19.

Mayerling 2020.03.25. 07:58:09

Egyetlen jó tanács: MINDIG el kell fogadni a pót (helyettesítő, Ersatz)-ajánlatot, különben biztosan bukod a pénzed. Így is van rá esély, hogy az utazási iroda őszig csődbe megy, de a remény hal meg utoljára. Én a szép emlékű SkyEurope-val jártam hasonló módon, egy konkrét londoni repülőút helyett egy másik (lehetetlen indulási és érkezési) időpontot kínált fel, elfogadtam, odafele egy napot vesztettem, Standstedre délelőtt helyett éjfélkor érkeztem, visszafelé egész éjszaka várni kellett Stansteden, mert késett a járat vagy 6 órát, és reggelre érkeztem vissza Schwechatra, de nem bántam meg, egy ismerősöm, aki ugyanezt nem fogadta el, végül is bukta a pénzét is, mert a SkyEurope görög tulaja 280 000 (!) jegyelővétellel, amit már soha nem teljesített, nem sokkal később csődöt jelentett.

Fikalnyik Eugén 2020.03.25. 10:32:10

A Delaware államban egy lakásba bejegyzett (értd offshore/pénzmosoda/manielbugizó/stb) Travelorigo llc-nek odaadtál 15e Ft-ot, és kéred vissza....pffff anyukám, te igazi balek vagy. Fenyegesd még Fogasztóvédelemmel, látom, ahogy összefossa a bokáját...

metal · http://electric.blog.hu 2020.03.25. 10:39:03

@heidt: A lóf***szt! Akár van karnevál, akár nincs, ha egy megadott időpontra meghirdetett programot átraknak máshova, akkor kötelesek visszaváltani a már eladott jegyeket annak, aki az új időpontban nem tud, akar résztvenni az eseményen! Fura, hogy ez nem evidens itt mindenkinek!
Kivételesen most a szakértők is jó választ adtak, de most is van pár hülye, aki vitatja a dolgot.

igazi hős 2020.03.25. 13:25:38

@heidt: Azért Velence nem ugyanaz májusban, augusztusban és novemberben. Februárra is lehet balatoni "nyaralást" eladni, de -szerintem- jóval kevesebbet ér. És a szabadságokat is időpontra veszi ki a legtöbb ember.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.03.25. 17:33:51

@Szubrina: Ó, köszönöm. Örülök, hogy más is kiszúrta, hogy MEGINT nem sikerült helyesen megszakérteni a GVTI-nek. Szégyen ez a társaság.

@Le Orme 2: Te is a GVTI-nek dolgozol? Te sem fogod fel, mit írt a beküldő?
Vagy azt nem érted, @Im just here for the comments: mire reagált?
Egyik sem vet rád jó fényt...

Szubrina 2020.03.25. 18:50:58

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Hát de most komolyan még a cucc előtt mondták fel az utat, akkor miért hivatkozik a GVTI a cuccra...alma/körte?????

Szubrina 2020.03.25. 18:50:58

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Hát de most komolyan még a cucc előtt mondták fel az utat, akkor miért hivatkozik a GVTI a cuccra...alma/körte?????

Szubrina 2020.03.25. 18:53:03

@metal: Igazad van a mondandód elejében, azonban az utat nem a nem javasolt ország ürügyén, még előbb mondta vissza a cég, az lenne jó, ha ezt szakértené meg a szakértő, mert így faszság az egész.

Le Orme 2 2020.03.25. 19:49:41

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

De értem, 7900 forinton megy a vita, ennyit fizetett be az utas. Nekem több, mint félmilliós utam hiúsult meg, nem kérek kártérítést.

aefzuj 2020.03.26. 10:17:27

Szerintem indulj el magántranszporttal Velencébe és vegyél részt a "karneválban", ami jelenleg ott zajlik. Hamar rájönnél, hogy miért vagy hülye. Valószínűleg már a magyar határon. ☺

Trükkös Iván 2020.03.26. 17:47:45

@Dottodo: Megnézném mi lenne, ha egyszer összeeresztenénk a "csakkápéban csakutánvéttel" lobbi képviselőivel.

heidt 2020.03.26. 23:10:25

@metal: A "szakértők" nem válaszoltak jól!

Im just here for the comments 2020.03.31. 06:30:07

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: akkor olvassátok már el újra azt a mondatot.
"Ha az utazásszervező nem az utazó érdekkörében felmerült okból mondja fel a szerződést", ami jelen esetben így történt, mert a terület a felmondáskor még nem volt "utazásra nem javasolt" kategória, "akkor az utazót a következő igények illetik meg".

Ha a kacsa nem tud úszni, nem a víz a hülye.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.03.31. 10:59:53

@Im just here for the comments: Nem világos, most ezt miért írtad. Én úgy olvastam, hogy megvédtelek, mert egyetértettem, de most elbizonytalanítottál. Van valami vitánk?

Im just here for the comments 2020.03.31. 13:31:31

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: milyen vitánk lenne? Ott egy teljesen értelmes magyar mondat, amit sem te, sem szopnia... oppárdon, Szubrina elvtársnő nem tudtok értelmezni, és mikor az ember felhívja rá a figyelmet, még azt is félreértitek :D Egy kabaré ez inkább, semmint vita.

metal · http://electric.blog.hu 2020.03.31. 15:59:48

@Szubrina: @heidt: De jól válaszoltak, csak az első elhúzott mondatuk közepén van egy magyarázó rész, ami nem ide tartozik, de attól annak a mondatnak a lényege (első, és utolsó tagmondat). Meg a többi is, most kivételesen jó!

Szubrina 2020.03.31. 16:43:03

@metal: Majd újra átolvasom, de én úgy emlékszem, ők arra a szabályszerűségre hivatkoztak, ha "utazásra nem javasolt ország" indokkal vonja vissza az iroda. De a poszter szerint erre még nem volt nyilvánítva, amikor már visszavonta stb...erről nem írt a szakértő sztem...

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2020.03.31. 19:09:38

@Im just here for the comments: "magyar mondat, amit sem te, sem Szubrina nem tudtok értelmezni, és mikor az ember felhívja rá a figyelmet, még azt is félreértitek"

lássuk

PANASZOS
Az indulást megelőzően 4 nappal vis maiorra hivatkozva elállt a TravelOrigo.
Ekkor Olaszország még nem volt hivatalosan "utazásra nem javasoltnak" nyilvánítva.
A panaszos a novemberi pótlást nem, csak a pénzét kérte, mely állt
-az út díjából
-utasbiztosításból
Ez utóbbit hajlandók elvben visszaadni, gyakorlatban nem utalták.

GVTI
Ha az utazásszervező nem az utazó érdekkörében felmerült okból mondja fel a szerződést
- az utazó kaphat pótlást
- ha nem kéri, teljes visszatérítés kell kapjon.

A GVTI beszúrja a hosszú és felesleges marhaságot, ami nem releváns, hiszen nem lett utazásra nem javasolt ország a célország. Mellékszál, hogy a GVTI a vastagon szedett részen szembemegy a saját korábbi mondatával, miszerint 'jogos az igény, ha a pótlás nem elfogadható', holott először azt írják: 'jogos, ha nem kérik a pótlást'.

SZUBRINA
@Szubrina: idézi és kifogásolja, hogy a válaszban marhaság van (lásd fent)

IM JUST HERE FOR THE COMMENTS
"üdv a 10 millió funkcionális analfabéta országában."

Mivel gondolatolvasó nem vagyok, jogosan következtethettem-e arra, hogy egyetértesz Szubrinával és azzal, hogy a GVTI (a korábbi gyakorlatához híven) nem fogta fel az olvasottakat és hülyeséget reagált? Vagy szerinted ez nem logikus következtetés részemről?

LE ORME2
"Vagy funkcionális analfabéta vagy, vagy tahó, vagy mindkettő."
Ő sejtelmem sincs, mire gondolt, de azért most már kezd derengeni a válaszaid után.

ÉN
2020.03.25. 17:33:51-kor még úgy gondoltam, te is észrevetted a logikai bukfencet, le orme2 pedig szembemegy a nézeteiddel

Mondjuk korábban még senkinek nem volt pofája engem értelmezési problémákkal vádolni, de akkor ez azt is jelenti, hogy körülöttem még nálam is sokkal segghülyébb mindenki, hogy gyakran hozzám fordulnak ilyesmivel.

Szubrina 2020.03.31. 20:20:02

@Im just here for the comments: Édesem, én nem értettem félre, de minek keveri ide az utazásra nem javasolt faszságot, amikor vis majorra hivatkozik csupán az iroda...?

Im just here for the comments 2020.04.01. 05:37:18

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: nincs benne logikai bukfenc, a gvti azt mondja, ha nem az utazó érdekkörébe tartozó okból mondja fel, akkor jár a kártérítés. Ezt egy darab összetett mondatban írta le, az más kérdés, hogy egyeseknek nehézséget okoz ezt feldolgozni.
süti beállítások módosítása