Tékozló Homár

Hatvan napja törekszik a szerviz a 15 napon belüli javításra UPDATE

2020.04.09. 11:00 | Homár Rezső | 58 komment

via GIPHY

Olvasónk alaposan dokumentálta a szervizelési (várakozási, szarakodási, időhúzási) folyamatot, úgyhogy nagyon szép kerek történet született arról, hogyan nem csinál senki semmit a mosógépével heteken át. A pontosan ismert fogyasztói jogokat, azaz hogy a szerviznek törekedni kell ugye a 15 napon belüli javításra.pedig hiába lobogtatta, attól még se mosógép, se csereképszülék, se tiszta ruha.whirp.jpg

2018. november 15-én vásároltunk egy mosó - szárítógépet. A készülék elkezdett sokkal hangosabb lenni, mint korábban, így felhívtuk a vevőszolgálatot, hogy bejelentsük a hibát. Ez 2020. február 4-én történt, bőven a garanciális időn belül. (Körülbelül 15 hónappal a vásárlás után.) Február 7-én jött ki személyesen szerelő, aki jelezte, hogy a gép kezd csapágyas lenni, viszont a szerelést csak műhelyben lehet elvégezni. Ezzel kapcsolatban jelezte, hogy keresni fognak a szállítás miatt. Minderre 10 nappal később, 17-én került sor, a készüléket 18-án szállították el. Az eredeti hibabejelentés után így már eltelt 14 nap. A felvételi lapon a garanciális javításról szóló rendelet alapján feltüntetendő várható javítási dátum nem került feltüntetésre. 

Türelmesen vártunk, azonban 26-án, az eredeti bejelentés után 22, az elszállítás után 8 nappal érdeklődtünk, hogy körülbelül mikor várhatjuk a javítást, mert a háztartásban három kisgyerek van és sajnos nem tudjuk megoldani a mosást másnál, kénytelenek vagyunk mosoda szolgáltatást igénybe venni. Azonban hiába próbálunk "spórolni a mosnivalóval", még így is sok keletkezik, melynek nem kevés a pluszköltsége. Arról nem beszélve, hogy logisztikailag sem egyszerű beiktatni a máshol mosást, de ettől most tekintsünk el.  Február 26-án arról tájékoztatott minket az úr, akivel beszéltem, hogy a szükséges alkatrészt megrendelték, de még nem érkezett meg, a szerviz pedig csütörtökönként kap árut, így ha pénteken érdeklődöm, akkor már várhatóan többet tudnak majd mondani. 

Kérésének megfelelően pénteki napon, február 28-án újra érdeklődtem hol tart az ügyünk. A hölgy felvette a szervizzel a kapcsolatot, akik jelezték, hogy az alkatrész még nem érkezett meg. Ekkor 10 nap telt el az elszállítás és 24 nap az eredeti hibabejelentés után. Mivel ekkor már tudtam, hogy a szerviz csütörtökönként kap alkatrészt, így a legkorábbi javítást március 5-ére várhattuk volna. Itt már 30 nap telt el az eredeti bejelentés és 16 nap az elszállítás után. Ekkor megkérdeztem a fentiek miatt, hogy van e lehetőség cserekészüléket kérni a javítás idejére, mert elég magas a mosoda költsége, melyet nem tudunk már sokáig vállalni, kézzel mosni pedig ennyi ruhát nem tudunk. A hölgy ismét visszahívást ígért az ügyben. Mivel február 28-án nem történt meg a visszahívás, mert a szerviz nem küldött visszajelzést, így március 2-a hétfőn ismét érdeklődtem, hogy kaphatunk e cserekészüléket. Még ezen a napon visszahívtak és tájékoztattak, hogy sajnos a szervizben nem áll rendelkezésre cserekészülék. Kérdésemre, hogy mi történik, hogy ha most csütörtökön, március 5-én sem érkezik alkatrész, azt válaszolták, hogy reménykedjünk, hogy megérkezik, de mivel a javítás folyamatban van, nincs mit tenni. Jeleztem, hogy ha ez nem történik meg, panasszal fogok élni. 

Március 6-án ismét kerestem a vevőszolgálatot, hogy hol tart az ügyünk. A hölgy a munkalapon nem látott új bejegyzést, de megkérdezte a szervizt, majd visszahívás után arról tájékoztatott, hogy a jövő heti szállításban is még biztosan nem lesz benne a kért alkatrész, azaz legkorábban március 19-én kezdik meg a javítás, azaz 44 nappal az eredeti hibabejelentés és 30 nappal az elszállítás után és ez még a legkorábbi lehetőség, ami persze a jelenlegi helyzetben nyilván még sokkal tovább húzódna. Itt a vevőszolgálat felé is jeleztem, hogy mivel a fogyasztóvédelmi törvény értelmében a gyártónak törekedni kell a 15 napon belüli javításra és amennyiben a fogyasztót aránytalan mértékű sérelem éri, felajánlani a cserét. Jelen esetben az igénybe vett mosodai szolgáltatások díja a panaszig (március 14 , szóval tökre türelmes voltam mondhatni) összesen 14.050 Ft, azaz a mosó- szárítógép beszerzési árának több, mint 10%-a volt Mivel mosó - szárítógépről van szó, úgy lenne korrekt hogy a szárítást is igénybe vegyük, de akkor a teljes költség 24. 850 Ft lett volna, azonban anyagi lehetőségeink korlátozottsága miatt erről letettünk. (Megjegyzés : az elején még reménykedtünk abban, hogy mivel a szerviznek a jogszabályok szerint a garanciális javítási időn belüli készülékeihez minden alkatrészt raktáron kell tartania, így be fogják tartani a 15 napos határidőt és igénybe vehetjük a szárítást is. Azonban mikor kiderült, hogy a javítás még hetekbe is telhet és mivel nem szerettük volna közel egy új gép árát elkölteni, így utána már csak a mosás szolgáltatást vettük igénybe. Az árkülönbséget az adja, hogy amit lehet közösségi mosodában mosatunk, azonban vannak olyan dolgok, például fehérnemű, stb, melynek mosását nem tudják vállalni, így azt kénytelenek vagyunk a Bubbles önkiszolgáló mosodába elvinni.) 

A fogyasztóvédelmi törvény értelmében a szerviznek törekedni kell ugye a 15 napon belüli javításra. Mivel ez nem történt meg és a tájékoztatás szerint még összesen legalább 7, azaz összesen 30 napon belül sem történt volna meg előreláthatóan, így a készülék cseréjét kértük, egy ugyanilyen, vagy ha ez bármilyen okból nem lehetséges, tudásban megegyező készülék kiszállítását kértük 2020. március 18-ig bezárólag, mivel a készülék eredeti árában már nem tudunk hasonló tudású készüléket vásárolni és mert a javítás jelentősen túllépte a megadott határidőt, valamint emiatt számunkra aránytalan többletköltség keletkezett. Mindezt elküldtük nekik március 14-én, majd még 24-én megejtettem egy telefont, hogy mégis mi újság az ügyben, de azon kívül, hogy 30 napjuk van és azért megsürgetik, stb, nem történt az égvilágon semmi. Azóta még nem jutottam odáig, hogy újra Másfél hónapja nem telefonáljak, ezt holnap meg akarom tenni mindenképp, de vélhetően kb ugyanaz lesz a vége, mint 24-én. Így már 2 hónapja jeleztük a hibát, másfél hónapja elvitték a gépet és nem történt semmi. Gondoltam a koronavírus miatt így is van elég bajuk, így a fogyvédelemnek csak most küldtem el a dolgot, de most már tényleg nagyon nagyon szeretném, ha lenne velük valami.

Update 04.08: felhívtam ma a telefonos ügyfélszolgálatot, több, mint 2 hónappal a hibabejelentés, másfél hónappal a gép elszállítása után és majdnem egy hónappal a panaszbejelentes után - tudom van rá 30 napjuk - még mindig semmi infó nincs. Most persze újra küldenek az ügyintézőnek levelet, hogy valamit válaszoljon az ügyben, de kíváncsi leszek mikorra sikerül. Közben sikerült egy utolsókat rúgó gépet szereznünk, így mosodába egyelőre nem kell menni, de akkor is bőven túl vagyunk már mindenféle határidőn.  

 És megérkezett az újabb frissítés is, amitől mind érzünk egy kis melegséget:

Ti vagytok a legjobbak, nagyon köszönjük! 

A cikk megjelenése után mindössze pár óra telhetett el, máris valami csoda folytán lett alkatrész és válasz is. 

Azaz: sajnálják, hogy probléma adódott a készülékkel, a felmerült kellemetlenség miatt plusz fél év teljes körű garanciát vállalnak a készülékre, jövő héten már keresnek is mikor hozhatják, valamint kártalanításra nincs lehetőségük. 

A következő munkanapon (04.13), ma reggel már csörgött is a telefonom, hogy kész a gép, a mai napon tudják e szállítani. Várjuk őket. 

Kiegészítésként még, a gép típusa : WWDE8612, tehát nem teljesen a belépő kategória volt - bár a szervizelés és a jogszabályok tekintetében ez nem annyira releváns infó -, illetve közvetlenül a márkaszervizhez fordultunk, nem a kereskedőnél jeleztük a hibát. Plusz már a második szervizelése volt, az első esetben relatív gyorsan meg lett oldva a probléma. 

Szóval még egyszer ezer köszi, istenkirálycsászárok vagytok!  

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GiaMarie 2020.04.09. 11:08:03

Mondjuk ez a fajta genyózás teljesen megdöbbentő. Értem én, hogy bukni senki nem szeret, de azt kell mondjam, ezt az eladónak kalkulálnia KELL, hogy vannak ilyen esetek. Minimum készleten kéne tartani néhány - tök mindegy, milyen - cserekészüléket. Gondolom a posztoló sem sivalkodna, ha kapott volna egy akármilyen mosógépet, akár nem szárítósat is erre az időszakra. Hűtő-mosógép-mosogatógép esetében tényleg tűrhetetlen a több hónapos szervíz és a sajnálkozás, mint megoldás.

230e 2020.04.09. 11:11:01

A mosógép típusa azért megjelenhetne.

zdanee 2020.04.09. 11:22:27

Vaterán kell szerezni egy békebeli felültöltős hajdut, azokat atombomba sem pusztítja el. Ha megjavították a régit, fel lehet tenni újra vaterára és továbbadni. Bár én a javítottat tenném fel és a hajdut tartanám meg.

Zuzer78 2020.04.09. 11:45:00

Szomorú dolog. Ennél hosszabban mondjuk csak könyv formájában jelenhetne meg a panasz.

aefzuj 2020.04.09. 12:22:51

Magyarul tud mindenki, ugye? Na hát akkor azt is érti mindenki, hogy a "törekedni" törvényi előirás nem egyenlő a "köteles" előírással. Ahogyan az Alaptörvényben is tetten érhető.

Minden a jogszabályoknak megfelelően zajlik, ahogy az államigazgatási és politikai szinten szokták mondani a tolvajok lopás közben.

Szép napot!

aefzuj 2020.04.09. 12:30:03

Tudod mi lesz korlátozott anyagi lehetőségű okoska? Semmi.

Honnan tudod te azt, hogy a szerviz/viszontelado nem törekedett, vagy nem eléggé törekedett a 15 nap tartására? És mivel tudod bizonyítani? Ja, hogy semmivel? Naugye.

A jogban sosem az számít, hogy mi történt valójában hanem az, hogy utólag mit tudsz hitelt érdemlően bizonyítani. Emiatt pl. gyilkosok és egyéb bűnözők szabadlábon járkálnak a világban nap mint nap. Többek között.

Szép utópisztikus gondolataid lehetnek a jogról és az igazságról. Viszont jobb, ha tőlem tudod meg, hogy jogállami keretek között az igazságszolgáltatás csak elvi szinten létezik, valójában kizárolag jogszolgáltatás van helyette.

És bizony az is igaz, hogy a törvények léte és természete nem az igazságnak és a törvénytisztelő állampolgároknak kedvez hanem azoknak, akik

aefzuj 2020.04.09. 12:33:15

tudják miként lehet úgy kijátszani és áthágni a szabályokat, hogy az utólag n3 legyen bizonyítható.

Erre mondja a jog, hogy "bizonyíték hiányában" meg bizonyítottság hiányában".

Mondom mindezt 17 év okleveles jogászi tapasztalattal.

Az élet igazságtalan, a jog pedig nem véd meg semmitől. Csak arra jó, hogy helyzeti hátrányba hozza a törvénytisztelőket az ügyeskedőkkel szemben.

Pont úgy, ahogy a közúti balesetekben is többnyire a vétlen fél veszti eletét.

Evvan.

Tikakukac 2020.04.09. 12:50:08

Ugyanezen sztoriban ülünk, de itt még nem vitték el a gépet a mutertől. Gorenje, lassan 2 hónapja jön az alkatrész, ami elvben meg is jött már 2 hete. De aztán eltűnt vagy valami. Vannak visszahívások, amik nyilván sosem történnek meg, ilyesmi.

Kíváncsi leszek a sztori végére, kicsit csapágyasan de megy a mosógép még, itt az a szivacs ha megáll. Mert falun nincs Bubbles és nagyon máshol sem lehet ennyi ruhát mosni (muter munkaköre most igen kényes, gyakorlatilag minden nap tele az az óriási gép.)

A kedves jogalkotók nyugodtan khm, bármit tehetnek.

Attila F 2020.04.09. 12:52:48

@aefzuj: Jelen esetben a szerviznek kellene bizonyítani a "törekvést", nem a fogyasztónak (bár nyilván nem kerül a bíróság elé az ügy). El tudom képzelni, hogy pl. a járvány miatt nem érkezik pótalkatrész Kínából. Ezzel együtt is, már annyi idő eltelt, hogy a bíróság bizonyára jogosnak találná a cserekészülékre vonatkozó igényt.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.09. 13:29:51

Mikor tanuljuk már meg, hogy NEH gerjedjünk e márkára? Kb. az indonéz Miele-klón (Muala) szintjét verdesi-nyaldossa. Hozzájön még a magyar kereskedési virtus, kész is a homárd poszt.
Mért nem tud mindenki inkább romantikushülye lenni és a tökéletesen hatástalan mosódiókat preferálni kézi hajtású nagyanyáink is így csinálták mosógépelgondolással? Ja, az se jó.

Mònika Fehér 2020.04.09. 13:47:59

Nekem ugyancsak a Whirlpool szervízbe javítja az indesit típusú mosógépemet immáron 5,5 hónapja. Már fogyasztóvédelmi panaszom van az ügy. Panaszra nem válaszolnak, a telefonos bejelentéseket nem rögzítik annak ellenére, hogy azt mondják hogy megtették. Ide-oda hucolásszák a mosógépet, mert náluk 3 db törölközővel nem produkálja a hibát, de ha kijönnek nálam igen. 7 hét alatt a lengéscsillapító lábakat tudták csak kicserelni. Felháborító ahogy dolgoznak!

zuhanorepulesss 2020.04.09. 14:27:03

Ha a 14ezer forintnyi mosaskoltseg tobb, mint a 10%-a a gep eredeti aranak, akkor valami belepokategoriaju moso-szaritot sikerult venni. Azt gondolom, egy beruhazast mindenki megtervez, de 3 gyereknel tuti nem a kinalat aljarol valasztanek, az egyedulalloaknak van tervezve ;) Mi az elso gyerek szuletesekor eladtuk a jol mukodo gepunket, s vettunk egy nyuzhatobbat, igy a nagyobb kapacitasu gep kevesebbe kerult, de 9 eve makkanas nelkul fut. Nem a posztolo a hibas, de en lehet megvartam volna, mig megrendelik az alkatreszt, s azutan vitetem be.

FDToth 2020.04.09. 16:11:04

csak érdekesség: Ismerősömék AEG felültőltős gépet vettek (185eFt), 1 hónap múlva csapágyakat cseréltek benne. Szintén ismerős ennél 'jobb', felültöltős AEG gépe 9 hónap után: csapágy hibás, kijelző hibás, nem fűti fel a vizet. De a 10-15 éves gépek bőven mennek hiba nélkül. VOlt szerencsém belenézni egy 20 éves gépbe, minden fém, és egy újba, minden műanyag...

Nikolas Jr. 2020.04.09. 16:14:49

És ehhez a javításhoz miért kell műhely? Maszek mosógépszerelőnek nincs műhelye, mégis bármit meg tud javítani helyben.

Tikakukac 2020.04.09. 16:34:01

@Nikolas Jr.: Mivel a csapágy nem cserélhető, csak a teljes üst-dob meg ég tudja mivel kompletten, ezért nekem is azt mondta a szervizes, hogy ehhez viszont elviszik a gépet, nem tudják helyben csinálni.
Nyilván nem tennék, ha nem kéne. Nem mókás egy 85 kilós gépet pakolni senkinek.

Fakanál69 2020.04.09. 18:02:31

@zdanee: Atombomba?!,pár év alatt konkrétan szétrohad a külső burkolata mint a sicc,ugyanígy a centrifugának is ráadásul mosógép árban árulják ezt a túlméretezett turmixgépet...

zdanee 2020.04.09. 18:41:23

@Fakanál69: Miután nekem csak egy darab mosógépem van és nem az összes, ezért a mintavételem a személyes statisztikámhoz is ennyiből került ki. Az általam használt példány 20 éve heti három-négyszer járatva probléma nélkül kimossa a ruháinkat, a festék valóban feljött a burkolaton egy ponton, egyik hétvégén megcsináltam, ha újra feljön, újra megcsinálom, ettől még mos. Vaterán 5 és 20e között árulják, ha csak egy két hónapos periódus áthidalására kell, már megérte.

Quuuziii 2020.04.09. 18:42:49

@Tikakukac: de miért nem csak akkor viszik el, ha már van alkatrész? ;) Egyébként simán tarthatnának raktáron kicserélt, később javítot gépet cseregépnek.

Fakanál69 2020.04.09. 18:49:11

@zdanee: vagyis a tied is elkezdett rohadni...Amúgy szerintem igen is sok húszezer érte főleg úgy h használt...húsz -harminc körül nem rohadó cenrifugás kombi , időzítős ,csapról tölhető "félautomata" mosógépet lehet kapni vadonat újan...

Tikakukac 2020.04.09. 22:09:59

@Quuuziii: Ugye?
Ezt nem értettem a posztban én sem.

De amúgy szerintem néz minket az Úr, miután írtam egy percre rá hívtak a szervizből, hogy szombaton vinnék el a gépet, mert megjött mégis a dob hozzá. Szerdán elvben vissza is kapjuk. Nagyon kíváncsi leszek.

230e 2020.04.09. 22:40:17

@Tikakukac: A keskeny elöltöltős gépünkben szerencsére meg tudták oldani helyben az üstcserét. Agyhalált kaptam volna ha még el is viszik.

Tikakukac 2020.04.09. 22:42:53

@230e: Gondolom nem az a hobbijuk, hogy iszonyat nehéz és nagy gépeket pakolásznak és szállítanak poénból. Érdekel már a sztori vége nagyon.

Pyrrhus 2020.04.10. 00:51:08

Whirlpool mosógép.
A csapágyházat tartó műanyag szart a hat darab csavarhelyre kér darab csavarral rögzíti a gyár. A mosógép dobja már csak olyan, hogy mozog, pláne centrifugálásnál. Azaz előszeretettel lazul ki a csavar és vágja haza a csapágyat és a dob tengelyét.
A gyártó szakszervize szerint ez a speciális méretű műanyagba hajtott lemezcsavar nem rendelhető. (Még becsavartam volna párat, mert amelyik kilazult, azt már hiába húzza meg az ember, újra ki fog lazulni)
De az is lehet, hogy a gyártó pontosan tudja: ha becsavarná mind a hat csavart, akkor attól szorulna úgy a dobtengely és a csapágy (műanyag alkatrész méretpontosság??!!), hogy az vágná haza.
Mindezt százezer körüli árért.

alprazolam 2020.04.10. 06:59:26

Akármilyen típusú újat veszel, szar kínai mind.

jegeskaveee. 2020.04.10. 07:33:19

@Tikakukac: Ezek szerint a Homárt az Úr is olvassa..)

jegeskaveee. 2020.04.10. 07:47:00

@Fakanál69: A 12 éves felültöltős Whirpool mosógépem valami csoda folytan nem rohad szét. A szerelő azt mondta az én gépemre is, hogy még azok közül való, amelyik fémből készült. A dobot kellett javítani, nem vitte el ehhez az egész gépet. Annyit azért hozzátett, hogy nagyobb terhelésnél (több tagú család) azért új gépet javasolna nálam még jó darabig működhet.

Fakanál69 2020.04.10. 08:38:38

@jegeskaveee.: és ezzel az infóval most mit csináljak?Gratuláljak neked vagy mi?Mi a bánat köze van ennek ahoz amit a szétrohadó hajdú keverőtárcsásokra válaszoltam?Benyögsz ide egy teljesen más márkájú más kategóriájú gépet...

ekat 2020.04.10. 09:04:08

@jegeskaveee.: Én is arra gondoltam, mikor olvastam, hogy ha az Úr is benne van a mosógépjavításában, akkor én a helyében nem aggódnék. :)

sysTEM 2020.04.10. 09:16:05

@GiaMarie: miért az eladónak kellene cseregépet tartania? Még tartson cseretv-t, cseremikrót, csereNDKturmixgépet amikor van hivatalos szakszerviz? Ja és többet mert ha 2 vásárlónak is cserét kell biztosítani akkor legyen.
Marhaság, ne essünk át a ló túloldalára.
A szerviz felé határidőt kell kitűzni, ha nem teljesít akkor jogszabály szerint vinni tovább az ügyet.
Kereskedő vagyok és több mint 10000 termék van, felét tegyem félre garanciális cserére? Majd a gyártó megmondja hogy javítás/csere, vagy mi legyen. Ez nálunk 1-3 nap szokott lenni. Kisebb termékek esetén szinte azonnal csere (ha van készleten, ha nincs kap jobbat), nagyobbak javításra kerülnek.

A80 2020.04.10. 10:54:51

Whirpool mindig mindenkivel ezt csinálja. Engem egy nem javítható "prémium" hűtőszekrénnyel szivattak. Szerelő pikk-pakk megállapította, hogy csere, aztán hetekig nem történt semmi, még a hűtőt se akarták elvinni, de azt mondták, hogy ha kidobom, akkor nem kapom meg a vételárát, tehát őrizzem, ami nem volt olyan egyszerű miután vettem egy másikat.

Végül a Media Markt Westend oldotta meg a problémát, miután kértem a segítségüket. Másnap már vitték is a régi hűtőt, cserepapírt a kezembe, majd este a Media Marktban elég gyorsan felfogták, hogy vettem náluk egy másik hűtőt, aztán már adták is vissza a vételárat, bónusz a hűtőre kötött kiegészítő garancia árát is visszakaptam, hiszen a hűtő már nem érte meg a gyári garancia végét.

Bónusz: a hűtő amúgy gagyi volt ahhoz képest, hogy negyedmillióba került újonnan.

A80 2020.04.10. 11:08:12

* MM Westend volt az eladó.
** Whirpool vitette el a hűtőt és csak ő tudja kiadni a csereigazolást. Az eladó intézkedett, annak érdekében, hogy ne szivassák a vevőjét. Ezért nem teljesen mindegy, hogy mit hol veszünk, hiába magyar garanciás.

CCnick 2020.04.10. 19:32:27

@zdanee: A mosóteknő még jobb, szerintem arra cseréld a hajdudat ha szétrohadt . Az megy villany nélkül is.

Im just here for the comments 2020.04.11. 02:58:35

"Február 26-án arról tájékoztatott minket az úr" Moses, is that you?

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.11. 04:32:35

@Pyrrhus: laptopból is csak fos van újan, 100-ért. Azt nem értem, hogy egy normális rögzítéstől miért a csapágy szorulna, a tengelynél meg az a cél.

vizsla_barat 2020.04.11. 15:58:39

Veszel online másikat. 12 naponta visszaviszed. Ennyi.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.11. 18:03:57

Szabrinam a rákkoktél marja ki a nyelőcsövedet, hát megsemmisítették az előző poszt alatti kialakult járványra kialakult tekintettel kialakult összes hozzászólást. Hát mekkora károkat okozol már itt? Szépen, egyenletesen kell engedni fejlődni és gondoskodni a kommentelőkről, régi, megfáradt, puha sörtéjű fogkefével kell simogatni a fejük, pont úgy, mint a pillangónevelésnél. Erre te itt meg jössz az MTZ traktorgumiddal és szétpaszírozol, elnyomsz mindenkit, meg olyan hullámokat keltesz, amitől megsemmisül az egész ottani univerzum. Szégyelld magad. Tartalmasabb és illedelmesebb intellektuálkondizás és van a világon, mint ahogy te csinálod.

Derontulon 2020.04.11. 20:07:05

@aptijankót kedvelő Kompínó: Arra van eszük, hogy kilőjék a kommenteket de arra nincs, hogy kilőjék azt az 1 db szerencsétlen neonácit, aki szétbaszta az egész kommentszekciót.
Holló hollónak nem vájja ki a szemét.

Péter 2 2020.04.12. 00:07:07

@Fakanál69: Minden bizonnyal. Ki kellene számolnom, az enyém mennyi idős, talán harminc? Köszöni szíves érdeklődésedet, jól van.

Szubrina 2020.04.12. 08:17:06

Nálunk eléggé hasonló volt a szitu, március elején bekrepált a mosógépünk éppen a két éves garancia előtt egy hónappal (így a tervezett elévülésüket kicsit túlkalkulálták). Hívtuk a szervizt, másfél hét volt mire egyáltalán kijött a szerelő, szájmaszkban, majd közölte, h csapágyas a gép és nekünk ezt már észre kellett volna venni, h hangos. Erre nem tudok mit mondani, nekem a mosógép az első perctől is hangos, vadi újonnan, gyűlölöm is ezért, főleg a centrit.

Az elromlástól kezdve alig mostunk, azt is kézzel. A szerelő egyébként közölte, h be kell vinni a szervizbe javításra. Két hétig vártunk türelmesen a koronavírus miatt, majd elkezdtük őket hívogatni. Állítólag eltűnt a munkalap, mi végül úgy döntöttünk, h ez még sok idő lesz és vettünk egy új mosógépet egy áruházból, h addig is legyen mivel mosni.

Elkezdtük a szervíznek küldeni az e-maileket, csodák csodájára előkerült a munkalap. Eljöttek a mosógépért a szervizből vagy szállítok a franc tudja. Ennek is már vagy két hete, mivel van helyette új, nem idegesítjük magunkat, de azért az ünnep után rákérdezünk, h mi van.

Ennek szerintem flottul kéne működnie, a szerelőnek miután felmérte a hibát már jeleznie kéne a szerviz felé, h milyen alkatrészt rendeljenek stb. stb...ezzel időt lehetne sporolni.

Nem bánjuk, h két mosógépünk lesz, miután megszerelik, sosem lehet tudni mikor krepál be a mostani.

A márkája a réginek és az újnak is Whirlpool.

Szubrina 2020.04.12. 08:19:40

A poszt írója idiótának néz bennünket, miért kell folyton leírnia, h "14 nappal a bejelentés és 30 nappal az elszállítás után"? Ez kibaszot tidegesítő.

Szubrina 2020.04.12. 08:21:03

@zdanee: Nekünk sajnos a hajdú 30 év után bekrepált:((( Azóta 2 évenként újat kell vennünk:(

Opportunista mikroba 2020.04.12. 09:31:26

@aptijankót kedvelő Kompínó: Nagyon sajnálom, hogy ott egy az egyben megszüntették a kommentelés lehetőségét, sok okos/érdekes dolog volt ott, szívesen olvasgattam (még a kevésbé okos/érdekes dolgokat is). Nem értem, hogy egy-két kommentelő miatt mért kell az egészet bezárni. Mért nem lehet a balhésokat név szerint kitiltani? Így pár ember hülyesége miatt szív mindenki.

Cathie83 2020.04.12. 10:57:38

@Opportunista mikroba: Mert senki nem akar foglalkozni vele.

"Tisztelt Felhasználó.

A hozzászólások moderálását az adott blog oldal adminja tudja megtenni első körben.

Minden blogon az adott bloggazda / admin szabályozhatja saját döntése szerint, hogy milyen fajta kommentezési lehetőséget állít be az adott blogra (blog.hu kommentezés/facebook kommentezés/mindkettő) illetve azt előmoderálja-e vagy sem a kommenteket az adott blogon és, hogy állít-e be rajta tiltott kifejezéseket.

Ezen beállításokat nem ellenőrizzük és nem szabályozzuk.

A blog bejegyzések alatt lévő hozzászólások törlésére van lehetőség ha azok valóban sértőek, ezt törölhetik az adott blogok adminjai vagy ha indokoltnak ítéljük meg akkor mint szolgáltató mi is törölni tudjuk (pl. személyes adattal való visszaélés/gyűlöletkeltés/egyéb magyar jogszabályba ütközik).

Ahhoz, hogy mi tudjuk törölni szükségünk van a bejegyzések pontos linkjére illetve a hozzászólások pontos szövegére, példa:
"1 poszt linkje
1 hozzászólás szövege"

A Pontos linket az adott hozzászólás fejlécén a dátumnál találod "Állandó link ehhez a kommenthez" jobb kattintás a dátumra és a Hivatkozás címének másolására mész és így elküldöd a sértő kommentek pontos linkjeit.

Üdv,
Az Inda csapat"

Fordítás: ha a bloggazda nem akar moderálgatni, akkor mi megtesszük helyette, de csak akkor, ha kínos részletekbe menően belinkelgeted a sértő hozzászólásokat EGYENKÉNT, hogy aztán azokat valamikor 2-3 hét múlva töröljék. Addigra a témát már szétrombolták. Szó sem esik semmiféle kitiltásról, az túl egyszerű lenne. Az egész Indexes blogrendszer úgy rossz, ahogy van.
Két megoldás van: telefonszámhoz kötött regisztráció (jobb helyeken ez van) vagy kizárólagosan Facebookos kommentszekció. Abból nem tudnak mindig újat regisztrálni és könnyű kitiltani. Egyikre sincs semmi esély.

Szubrina 2020.04.12. 12:34:54

@Cathie83: Azért ez elég szubjektív, h te kimásolgatsz kommenteket, így kéne játsszani?
Komolyan?

Szubrina 2020.04.12. 12:36:00

@Cathie83: Én tudok egy jobbat, azokra rászólsz, h álljanak le, akik belémkötnek, ha nincs provokálás, akkor nincs is rá olyan reakció, ami nem tetszik a sznob fejednek.

Szubrina 2020.04.12. 12:37:48

@Opportunista mikroba: Elmondom miért, mert sok provokátor volt, sokat kellett volna tiltogatni, jobbnak látta a blog gazdája lezárni.
Nem értem miért nem fogadjátok el, miért kell nektek mindenki döntéseit, véleményét felülbírálni, mintha ti itt valami nagy megmondóemberek lennétek, közben ugyanolyan senkik vagytok a sok közül.

Opportunista mikroba 2020.04.12. 12:54:22

@Szubrina: Én csak azt szeretném, hogy ha 1-2-3 ember nem viselkedik normálisan, azért ne egy teljes fórumozó közösség szívjon. Csak az az 1-2-3 ember. 3 embert kitiltani 3 gombnyomás, és utána a többiek tudnak normálisan beszélgetni.

Szubrina 2020.04.12. 12:57:30

Legalább 15 ilyen egyed volt.

Opportunista mikroba 2020.04.12. 13:01:58

@Szubrina: Tök lényegtelen, hogy hány ember, és az is, hogy mi a nickjük. Aki nem tud kultúrember módjára viselkedni, azt ki kell zárni. Mint a kocsmában: néhány hőbörgő miatt nem zárják be a kocsmát :)

Szubrina 2020.04.12. 13:09:01

@Opportunista mikroba: Nem csak azért zárták be, elmentünk offtopicba egy kicsit.
Am lényegtelen, vallad be, h mindegy neked is, hol vered a nyálad, most éppen itt.

Cathie83 2020.04.12. 13:30:08

@Opportunista mikroba: Megint a troll kiált trollkodást, a fórum lényege meg elvész.
Szánalmas helyzet, de van megoldás: új blog.hu téma indítása fogyasztóvédelmi vonatkozásban előzetes moderációs beállítással. Ilyen trollgazdag környezetben csak ezzel lehet védekezni. Aki érdemi párbeszédet akar a témában, annak jó lesz az előzetes moderáció is, a trollok meg alapból ki lesznek lőve, mert meg se jelenik majd a nyűglődésük. Ők maradjanak szépen itt és vitázzanak egymással a 15. nicknevükön, a fogyasztóvédelmi problémák iránt érdeklődők meg nyugodt és kultúrált környezetben beszélgethetnek és vitázhatnak az új oldalon.

Szubrina 2020.04.12. 14:26:01

@Opportunista mikroba: Nem csak azért zárták be, elmentünk offtopicba egy kicsit.
Am lényegtelen, valld be, h mindegy neked is, hol vered a nyálad, most éppen itt.

Szubrina 2020.04.12. 14:27:09

@Cathie83: Te vagy a troll, most sem a témára szoritkozól, hanem vergődsz valami olyasmin, ami itt nem volt jelen, megjelenésedig.

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.14. 11:03:00

Fű, de érdekesen működik a moderáció. Új poszt akkor esetleg?

Opportunista mikroba 2020.04.14. 13:08:47

@aptijankót kedvelő Kompínó: Kis türelem, szerintem hamarosan érkeznek a "Megvettem a húsvéti akció keretében, oszt nézd, hogy jártam..." posztok :)

aptijankót kedvelő Kompínó 2020.04.14. 16:31:18

@Opportunista mikroba: OTP-t vettem Húsvétra, de eleve romlott volt :( és erről nem szólt senki, pedig még terhes is voltam és nem szólt senki és.