Tékozló Homár

Fizetett érte, mégis bebukta a helyét a Wizzair utasa

2020.03.27. 12:00 | Homár Rezső | komment

airplane-movie-2-e1501102539111-1280x720.png

Ha fizetünk egy külön szolgáltatásért, amit aztán a szolgáltató hibájából nem tudunk igénybe venni, akkor elég jogos követelésnek tűnik visszakérni a szolgáltatás árát. Na nem úgy a Wizzair-nél! Olvasónk is bebukta a 20 eurós külön helyét, amikor a Wizzair másnak is eladta azt. A légitársaság szabályzata szerint ráadásul meg is teheti ezt. Na de mit mond a fogyasztóvédelem? Nem pont ezt.

Kedves Homár!

Január 31-én Athénból utaztam Londonba a Wizzair egyik járatával. A legolcsóbb jegyet vettem, minimális csomagom volt, és bíztam abban, hogy az ingyenes ülőhelyeket kiosztó algoritmus kegyes lesz hozzám. Nem volt az, megkaptam a 14B-t.  Az indulás előtt néhány órával, de még bőven időben úgy döntöttem, hogy mégsem igazán szeretnék két vadidegen között végigülni 4 órát, és szerencsére a a 38A és 38F ülések szabadok voltak, 20 eurós áron.  Gondoltam, ennyit megér, 4 óra csak 4 óra.  A beszállókártyán is frissült az adat, 14B helyett most már 38A-t mutatott, aztán a számla is megjött az online fizetésről. 

Olvasson tovább!

Majd akkor dolgozunk, ha fagy! Vagyis ha nem

2020.03.26. 11:00 | Homár Rezső | komment

how-parking-heaters-work-14906_1.jpg

Bár már majdnem tavasz lett, most egy kicsit újra aktuális a kérdés: meddig várjon olvasónk arra, hogy megnézzék a fél éves autóját, amiben nagyon zörög valami? A hideg időben ugyanis azért nem vállalták, mert akkor törnek a műanyagok. De mi van ott, ahol mindig hideg van, ott sose néznek utána az ilyen problémának? A Homár gyalog jár, ki tud segíteni az olvasónak?

Új autót vásároltam augusztusban, aminek az utastérben több ponton is, egyenetlen úton (ami ugye jellemző Magyarországon) egyre erősödő zajokra lettem figyelmes .Voltam vele márkaszervizben, ahol jeleztem feléjük a problémát. Azt mondták, ha melegebb idő lesz, majd megnézik, mert ilyenkor törnek a műanyagok.

Olvasson tovább!

Santana helyett karantén, de mi lesz a jegy árával?

2020.03.25. 11:00 | Homár Rezső | komment

carlos-santana-playing-on-guitar-2019.jpg

A járvány egyik fogyasztóvédelmi slágere következik: a elmaradt eseményekre váltott jegyek árának sorsa. Amióta elhalasztották, vagy egyszerűen törölték a koncerteket, bulikat, színházi előadásokat, vagyis minden rendezvényt, azóta sorra jönnek a levelek ebben a témában is. A megoldások továbbra is változatosak, mindenki a fennmaradásért küzd: szervező és vendég is, ám a jogszabály ugyanaz maradt. Szakértőink tanácsai a poszt végén, most pedig jöjjön egy változatos csokor: városi séta, Dumaszínház, Santana.

Még mielőtt kitört a Korona krízis a Hosszú Lépésnél rendeltem két darab sétajegyet. Miután a munkám egyik napról a másikra megszűnt, kénytelen lettem elgondolkodni hogy hol spórolhatok. Miután a Hosszú Lépés emailben jelezte hogy a sétákat elhalasztják, úgy döntöttem hogy vissza kérem a befizetett pénzt. Hamar jött a hideg zuhany, ugyanis közölték hogy pénzt nem fizetnek vissza. Kérdésem az hogy törvényes e hogy nem adják vissza a pénzem?

Olvasson tovább!

Bukta a velencei karnevált és az út árát is

2020.03.24. 11:00 | Homár Rezső | komment

1582498668690.jpg

Idén február elején elkezdődött a hagyományos velencei karnevál, majd a koronavírus járvány miatt hamarabb véget is ért. És valószínűleg az after party is elmaradt. Ahogy olvasónk befizetett útja is, aminek törléséről egy e-mailt is kapott, illetve az infót, hogy vagy novemberben pótolja, vagy nem kapja vissza a pénzét. De olvasónk tudatos fogyasztóként megvitatta az esetet a Fogyasztóvédelemmel, így pontosan tudja, mi jár neki. Csak hát egyelőre nem megy vele sokra.

Az elmúlt hónapok eseményei miatt, ahogy sok más ember, mi is áldozatául váltunk egy TravelOrigo néven futó, általam pofátlannak vélt utazási iroda mesterkedésének. Velencébe foglaltunk utat harmadmagammal a karnevál végére amit "Karnevál After" néven hirdettek, éjszakai utazással, egy napos programmal. Az indulást megelőzően 4 nappal vis maiorra hivatkozva elálltak ennek teljesítésétől, minderről emailban értesítettek, továbbá arról is, hogy egy fillért sem adnak vissza. A lemondáskor Olaszország még nem volt hivatalosan "utazásra nem javasoltnak" nyilvánítva.

Olvasson tovább!

Nem kell a hitelt törleszteni decemberig, de csak ha megkapod

2020.03.23. 11:00 | Homár Rezső | komment

via GIPHY

Olvasónk még azelőtt elindította a hitelkérelmét, hogy kiderült, december 31--ig nem kell fizetni a lakossági fogyasztási hitelek törlesztőrészleteit. Nem erre alapozott akkor, amikor a felvette a kapcsolatot a Cetelemmel és úgy tűnt, hogy nem is lesz gond a folyósítással. Jó adós, jó fizetéssel, tartozás nélkül. Aztán jött a nagy bejelentés, majd a nagy elutasítás is. Kíváncsiak vagyunk, járt e más is így. Írjátok meg és a Homár utánanéz.1_original.jpg

A minap szembejött velem egy közösségi oldalon egy csábító hitelreklám. A Cetelem Bank kínált limitált ideig kedvezményes hitelt, 3 millió Ft 6 évre havi nem egészen 60.000 Ft-ért (tudom, ha hitelre van szükségem, nem vagyok sikeres ember :D), de miután van egy feleekkora összegű hitelem még 4 évig, ami jóval kedvezőtlenebb kamatozású, gondoltam ezt felveszem, visszafizetem belőle a kedvezőtlen hitelt, ezt-azt még elrendezek otthon a házikómon és élek mint Márton Hevesen, hisz ennek a hitelnek a havi törlesztőrészlete nem lett volna markánsan nagyobb mint amit most fizetek, feleekkora összegre. Szép terv, nem?

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása