Az alábbi levél alapján persze mondhatjuk, hogy olvasónk is mit gondolt, meg igazán rákérdezhetett volna a részletekre is, de egy telefonos ügyfélszolgálati dolgozótól simán elvárható, hogy ne csak jó székely módjára szigorúan a feltett kérdésre válaszoljon, hanem igazi, hasznos, teljeskörű tájékoztatást nyújtson, például magától térjen ki a hol, hogyan, mikor kérdésekre is. Nem ördögtől való a jófejség meg az alaposság.

Kedves Tékozló Homár!

A téma röviden: Nemrég fiaimat vittem ki a reptérre, ez nem túl gyakori nálunk, sem helyismeretem, sem tapasztalatom nincs ezen a téren. Mivel két egészséges fiam melett egy súlyosan sérült fiam is van, akit magára hagyni lehetetlen, így természetesen Ő is velünk jött. Út közben felhívtam a reptér parkoló ügyfélszolgálatát, hogy segítséget kérjek. Ott készségesen segítettek is, elmondták, hogy a Terminál parkolóban 1 óra ingyenes mozgássérülteknek. Minden rendben, gondoltam. Arról, hogy ezt valahol még kilépés előtt formanyomtatvány kitöltésével érvényesíteni kell, vagy hogy fel kell keresnem egy "fogalmam sincs hol van" ügyfélszolgálatot, szó sem volt.

Tegnap köszöntöttük a Budapest Airport új fizetős poggyászkocsijait, erre most olvasom, hogy egy hete megnyílt a fapadosoknak épített gigakonténer váró is. Az eső már a télire felállított sörsátrakba sem esett be, de ez már következő szintű technológia. Leülni ugyan még mindig nem lehet, de vannak junkfood-automaták és pottyantósvécé. A WizzAir a bádogcsarnokok határtalan luxusa láttán azonnal csatlakozott a többi fapados társasághoz, bár még nem az összes utasát indítja gyalog a betonra. És még nincs vége!

Rohamtempóban fejlődik a Budapest Airport technikai felszereltsége, egy hete üzembe állítottak 300 új poggyászkocsit. Ennek azonban ára van, menetenként 300 ft/1 euro. Az utasok értetlenkedve rángatják a kocsikat, mert ezek szerint mind olyan fejletlen környékről származnak, ahol még nem találkozhattak hasonló jelenséggel:

Elérkezett végre a nap, amikor Budapest kedvenc repterén már nem a taxishiénák húzzák le legjobban az utazóközönséget. Az új csúcstartó a nemrég bevezetett poggyászkocsi-kölcsönző rendszer, mint azt ma volt szerencsém megtapasztalni. A repülőgépről a terminálba érkezve csodálkozva láttam, ahogy a nemzetközi és magyar utasok értetlenkedve rángatják a kocsikat, amik mintha be lennének ragadva a sínbe, mígnem valaki rájött, mi hiba: a kocsisorok mellett álló automata hozzájuk tartozik, és csak 300 forint vagy 1 euró megfizetése után szabadul ki egy kocsi. Kisebb szentségelés után a legközelebbi reptéri alkalmazott felé vettem az irányt, akitől megtudtam, hogy kb 2 hetes a nagy találmány, kérdésemre azt is elárulta, panaszt a Budapest Airportnál, írásban tudok tenni.

Bár állítólag az EU miatt 2006 novembere óta az utasnak kötelező lenne műanyagzacskóba csomagolni a parfümöket, Frank csak március óta találkozott a rendkívül idegesítő jelenséggel Ferihegyen. Zacskót ugyanis nem biztosítanak, ezért azt az újságosnál lehet venni 100 forintért, ha nyitva van. A többi repülésbiztonsági előírás is nevetséges, de az tutifix hogy egy műanyagzacskó nem fogja megvédeni az utasokat a folyékony robbanószerek fenyegetésétől:

Az alábbi levélváltás köztem és "Ferihegy" között történt, s bár kifejezésre juttattam elégedetlenségem a válaszukkal kapcsolatban, tovább nem fárasztotta magát a repülőtér ügyfélszolgálata. A helyzet egyébként ugyanaz most is (családok fiatalabb tagjai rohannak vissza zacskóért az újságoshoz a kordonok alatt). A legszebb az egészben, hogy a reptéri dolgozók biztatják az utasokat a levélírásra, hátha valaki egyszer meghallja "odafönt" a panaszt. Szomorú, hogy ilyen téren is messze vagyunk Nyugat-Európától és még csak erőfeszítést sem teszünk, hogy annak látszódjunk.

A bécsi havazás miatt tegnap nem tudott leszállni naiv ügyfél gépe Bécsben, csak Budapesten. Amikor kitalálta, hogy nem vár fél napot a hazaútra, a ferihegyi kru megszerevzte a kényszervonatozást és még a csomagját is kikeresték:

Szeretném külön megdicsérni a sokat szidott Budapest Airport munkatársait a mai segítőkészségükért. Történt ugyanis, hogy a mai napon reggel Berlinből Bécsbe tartó gépemet nem engedték először Bécsben, majd Pozsonyban leszállni, így Budapesten landoltunk. Azt tudni kell, hogy az ország nyugati felén lakom, ezért a schwechati repülőtér nekem sokkal közelebb van, sőt most még az autóm is ott parkolt. De visszatérve a ferihegyi (a légitársaságnál még így nevezik) landoláshoz, kiderült hogy majd csak órákkal később repülhetnénk Bécsbe, a célállomásra, földi transzferről pedig nem volt szó. Ekkor elhatároztam, hogy inkább leszállok a gépről, ha mód van rá, és hazavonatozok.

Árpádnak sikerült 17 percet töltenie a reptéren egy ismerős kifuvarozása után, ami parkolásilag 2000 forintjába került:

A tegnapi esős időben volt szerencsém a híres-nevezetes ferihegyi reptérre kísérni egy kedves ismerősömet. Mivel óriási dugó volt a városban, későn érkeztünk a reptérre és nem volt kedvünk a parkolóból csomagokkal szaladgálni az esőben, emiatt rögtön a terminál bejárata elé hajtottam, ahol már a bejáratnál meglepett a sormopó és a személyautók teljes hiánya, de nem nagyon foglalkoztam vele, mert mégis a repülő elérése volt az elsődleges célom. Gyorsan elintéztük a bejelentkezést, és az ismerősöm el is indult a biztonsági kapuk felé, én meg az autóhoz. A második meglepetés a kijárati sorompónál várt, ahol kiderült, hogy nem lehet kifizetni a díjat - mint régebben az alsó parkolónál-.

Gábor hiábavaló küzdelmet folytatott Lisztferihegy személyzetével, hogy ugyan tolják már be a poggyászkocsikat, mert ő nem mehet ki értük. Mint kiderült, véletlenszerűen döntik el a hordárok, mikor hoznak legközelebb, vagyis magyarul akkor, amikor valamelyikük észreveszi a hiányukat. Így persze néha kimarad 1-2 óra, amikor sportolhatnak a kedves utasok:

Szombat délután, Ferihegy. Több gép egyszerre érkezik. A poggyászkiadó terem tömve emberekkel, a szalagok ezerrel pörögnek és ontják a táskákat, bőröndöket. Egy dolog hiányzik, de nagyon: poggyászkocsi. Egyetlen darab sincs a helységben. Amerikából érkezem, gyerekkel: elég nyilvánvaló, hogy ha nem szerzek egy kocsit, a nyelvemmel húzhatom ki a cuccok egy részét. Körülnézek, egy üvegajtó mögött ott parkol vagy egy tucat. Ki nem mehetek értük, mert akkor nem tudok visszajönni.  Odacaplatok a pult mögött ülő hölgyhöz.

Balázs nem értesült, hogy a ferihegyi VIP-váróban arany kártyát kell lobogtatni, a Malév Duna Club ezüst fokozatú kártyája kevés lesz. Más országokban viszont állítólag csont nélkül elfogadják.

3 éve utazgatok Malévval, ezen idő alatt kábé egy millió forint értekben vettem repjegyeket, egyrészt támogatandó a 95%-os tulajdonost, a magyar államot, másrészt a szolgáltatásuk jobb mint a fapadosoké. De a Malév sajnos nem tud európai szintre felkapaszkodni, pedig én kényeztetésre vágyom. Hiába vagyok ezüstkártyás, hűséges ügyfél, egyszerűen nem tudok kicsikarni belőlük egy kávét!