Az alábbi levél alapján persze mondhatjuk, hogy olvasónk is mit gondolt, meg igazán rákérdezhetett volna a részletekre is, de egy telefonos ügyfélszolgálati dolgozótól simán elvárható, hogy ne csak jó székely módjára szigorúan a feltett kérdésre válaszoljon, hanem igazi, hasznos, teljeskörű tájékoztatást nyújtson, például magától térjen ki a hol, hogyan, mikor kérdésekre is. Nem ördögtől való a jófejség meg az alaposság.
Kedves Tékozló Homár!
A téma röviden: Nemrég fiaimat vittem ki a reptérre, ez nem túl gyakori nálunk, sem helyismeretem, sem tapasztalatom nincs ezen a téren. Mivel két egészséges fiam melett egy súlyosan sérült fiam is van, akit magára hagyni lehetetlen, így természetesen Ő is velünk jött. Út közben felhívtam a reptér parkoló ügyfélszolgálatát, hogy segítséget kérjek. Ott készségesen segítettek is, elmondták, hogy a Terminál parkolóban 1 óra ingyenes mozgássérülteknek. Minden rendben, gondoltam. Arról, hogy ezt valahol még kilépés előtt formanyomtatvány kitöltésével érvényesíteni kell, vagy hogy fel kell keresnem egy "fogalmam sincs hol van" ügyfélszolgálatot, szó sem volt.
Megérkeztünk, belépő sorompónál automata parkolójegyet adott, beálltunk a rámpa közelében lévő szabad mozgássérült helyre, körbenéztünk van-e tájékoztatásféle, de nem volt. Felmentünk a rámpán, majd fél órával később távozni készültünk. Arra gondoltam, hogy majd a kijáratnál van lehetőség a bejövetelkor automatából kapott fecni, és a mozgássérült kártya összehangolására - emberi közreműködéssel.
Egyirányú forgalom kifelé, majd sorompó. Sorompó előtt rendőrautó, és természetesen a sorompó nem nyílik. Egy kis szabálytalan visszatolatás, kiszállás és ideges automata keresés után, 1.300 Ft utólagos oktatási hozzájárulás és balekadó befizetése után távozás. Aztán az alábbi levelezés:
Tisztelt Uram!
A honlapunkon is szereplő tájékoztatás szerint az igénylő lapot a Terminál parkoló ügyfélszolgálatán kell kitölteni távozás, fizetés előtt, ott tudják az 1 órás díjmentességet érvényesíteni.Parkolás fogyatékkal élő, illetve csökkent mozgásképességű személyek részére:
Mozgáskorlátozottak számára a kijelölt helyeken történő parkolás az első 60 percben díjmentes. A kedvezmény kizárólag a Terminál Parkolóban, az igazolvány bemutatásával, a bejáratnál levett parkolójegyre nyomtatott időponttól számított maximum 60 percre érvényes! Kérjük, hogy a kedvezményt a Terminal Parkolóban található ügyfélszolgálatnál igényelje!Megértését megköszönve!
Budapest Airport Zrt.
Tisztelt Budapest Airport Zrt.!
Fussunk neki még egyszer, bár nem bízom benne hogy pénzem visszakapom.
Nem néztem a weboldalt, TELEFONÁLTAM. Mivel minőségbiztosítási okokból rögzítik a hívásokat, úgy 15 óra magasságában meg is találják a beszélgetést.
Ebben a beszélgetésben egy szó sem volt érvényesítésről, arról sem hogy nem találok élő embert a kihajtás környékén, és csak rendőri figyelemmel kísérve mehetnék vissza egy egyirányú úton pótolni valamit, amiről nem is tudtam. Nem tájékoztatott egy felirat sem - mondjuk a mozgássérült parkolóhelyek környékén - teendőimről
Így tehát az Önök hiányos tájékoztatása miatt kellett szerintem jogtalanul és méltánytalanul.
Ha fontos lenne Önöknek hoghy a mozgássérültek emberhez méltó eljárásban részesüljenek - vagyis lasabbak, több időre van szükségük mint másnak - erről gondoskodhatnának.
Amúgy weboldalukon sok helyen sárga hátteret használnak apró fekete betüvel. Mivel egy speciális szembetegség miatt ez nekem gondot okoz, különösen napsütésben, így telefonomról örültem hogy a telefonszámukat megtaláltam, ami szerencsére fehér alapon volt feketével írva. Ez is korlátozottság tudom, és nem tartozik a témához, de higgyék el, nem könnyű így élni. Ha meg le is húznak emiatt, különösen nem.
Üdvözlettel:
János
Tisztelt Uram!
A mozgás korlátozottak részére az összes automatánál található információs táblán is megtalálható a szükséges információ és a Terminál parkolóban megtalálható az ügyfélszolgálatunk is ahol érdeklődni is lehet és a kedvezményt is igényelni.
Sajnáljuk, hogy parkolása során a lenti kellemetlenség érte, de a kedvezményt utólag nem áll módunkban jóváírni.
Megértését megköszönve!
Budapest Airport Zrt.
Kedves Zsuzsanna!
Rendben. Legyenek boldogok. Én automatát az Önök információjában bízva csak akkor láttam, amikor egyirányú úton visszatolatva már idegesen találtam egyet. Maga szerint ekkor olvasgatásba kezdtem?
De nem erről szólt levelem. Önök rögzített telefonon félretájékoztattak, most pedig megmagyarázzák.
Lelke rajta, és bízzon benne soha nem kerül át a mi oldalunkra.
üdv.
János
Gondolom nem én vagyok az első, és az utolsó sem, csak okulásként írom le.
Megértem őket is, de elgondolkozhatnának pár dolgon:
- Mozgássérült parkolónál feltüntetni a szabályokat, egyszerűen tájékoztatni. Ma ez csak a levél szerint is csak az automatáknál van.
- A + formanyomtatvány kitöltésének mellőzése (most ez komoly? Nincs elég bajunk?)
- Esetleg utólagos jóváírás lehetőségének mérlegelése.Köszönettel:
János
Manyecska. 2016.08.15. 15:07:41
vizsla_barat 2016.08.15. 15:13:28
sáros_tehén 2016.08.15. 15:14:32
Ha nem tudod pontosan mikor hol mik a jogaid akkor előre érdeklődj. Ne akkor amikor már úton vagy a reptér felé. És ha mondták csak te nem emlékszel rá?
- Mint írták ki van írva az automatára.. még azt is lusta voltál elolvasni.
-
Ezzel a mondatoddal pedig végképp a szánalom kategóriába soroltad magad:
"Lelke rajta, és bízzon benne soha nem kerül át a mi oldalunkra."
The Crazy One 3om 2016.08.15. 15:14:43
Manyecska, szohi?
vizsla_barat 2016.08.15. 15:16:41
Manyecska. 2016.08.15. 15:19:04
Rejtélyes 2016.08.15. 15:19:50
En is azt kivantam volna, amit a posztolo. :)
API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.15. 15:23:58
Es hogy kinek van igaza? Nekem. A tajekoztatas lehetne szembeotlobb, illetve a telefonos kisasszony LATHATNA ONNON ORRANAL TOVABB. Mert logikai lepeseket kigondolni, idoben elorefele, empatias indittatasbol akar, ez nagyon nagy feladat am. Kar, hogy pont az infooldali posztokra alkalmazzak az ilyen agytrosztoket mindig - vagy csak itt bukik ki.
The Crazy One 3om 2016.08.15. 15:24:07
The Crazy One 3om 2016.08.15. 15:25:49
Manyecska. 2016.08.15. 15:30:19
sáros_tehén 2016.08.15. 15:31:35
Gondolom ezt nem csináltam meg a poszter.
- Kézcsókom, mozgáskorlátozottként tudunk kedvezményesen parkolni?
- Hogyne uram. 1 óra díjtalan parkolást biztosítunk.
- Köszönöm, viszont hallásra.
Gondolom poszter ezek után majdhogynem azt várta hogy majd fogadóbizottság megy elé. Eszébe sem jutott hogy neki is kell valamit tenni az ügy érdekében.
enrico palazzo 2016.08.15. 15:32:28
API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.15. 15:34:01
FDToth 2016.08.15. 15:42:42
Formanyomtatvanyt toltigetni... Nevetseges mereteket oltorr a burokracia az utobbi 3-4 evben...
sáros_tehén 2016.08.15. 15:43:14
Felnőtt emberek vagyunk.. ha valamit nem tudunk akkor kérdezünk..
Manyecska. 2016.08.15. 15:44:51
The Crazy One 3om 2016.08.15. 15:53:49
vizsla_barat 2016.08.15. 15:54:01
API bőrtok kartszmentes eladó 2016.08.15. 15:59:14
@Manyecs: persze, hogy baromsag, pont ezert kellene kiemelten figyelni az elegseges tajekoztatasra.
Tehetséges ugandai buzi 2016.08.15. 16:33:46
"Így tehát az Önök hiányos tájékoztatása miatt kellett szerintem jogtalanul és méltánytalanul."
Kellet? Mit kellett? Mit kellett csinálni?
Carradine a gardróbszekrényben 2016.08.15. 16:35:42
gabors 2016.08.15. 16:53:13
valoban jo a cell lot eppen akartam hasznalni csak most mikor ismeros jott mar leszallt a gep gondolotam 4 dollarbol kijovunk ..... hat nem 4.5 orat vartunk es meg be sem mondtak mi van ... srac sms-ezet hogy meg mindig kint allnak a betonon (ez volt kb 3.5 ora ) utanna mar csak 1 oraba telt a csomagok meg utlevel meg minden ejjel fel egyre mar haza is ertunk (kb 15-20 perc kocsival....)
vizsla_barat 2016.08.15. 16:56:58
Manyecska. 2016.08.15. 17:37:40
Manyecska. 2016.08.15. 17:41:50
monnyuk ha otthon kitölti és utána valahol visszakapja a pénzit az is röhejes mert pont hogy mozgáskorlátozott...rohangáljon a lóvéért? Nincs valami KÚER-kód ilyen esetekre vajh? Végülis a 25.században élünk vagy mi. A legutolsó ami eszembe jutna a nyomtatvány lenne.
É2I 2016.08.15. 17:44:31
Manyecska. 2016.08.15. 17:46:49
The Crazy One 3om 2016.08.15. 17:49:22
Darth Revan 2016.08.15. 17:53:17
Jo, ennek nem sok koze van a posztolo problemajahoz, csak parkolassal kapcsolatos :D
Darth Revan 2016.08.15. 17:59:55
Atepites miatt az autot masik helyen kellett felvennem, mint megszokott, de amikor visszavittem nem volt kitablazva, hogy mashova is kell visszavinni (direkt neztem)
Ezert megszokasbol bekanyarodtam a repter ele, ahol termeszetesen regi kapu az car-rent parkolohoz le volt zarva. Visszafordulni nem lehetett, mert egyiranyu ut volt es a kijarat viszont csak a repteri parkolon keresztul lehetseges, de ahhoz, hogy kigyere fizetned kell 3 fontot, de bent a terminal epuletben! Marha ideges lettem, de felcsengettem a kezelot es elmondtam neki, hogy nem fogok bemenni a terminalba fizetni: happy end lett a vege, valaki jott es kiengedett.
gabors 2016.08.15. 18:11:50
de ha varsz valakit akkor mar komplikaltabb ugy osszehozni hogy kint is legyen bronddel meg minden ... foleg ha meg soha nem jart ott ... elmagyarazni hogy hol varjon stb ...
Ha en utazom akkor (feleseg otthon mondjuk) akkor odaszolok hogy mar indulhat es meg van beszelve elore hogy melyik sav melyik vegen varom ... igy tenyleg nem kerul penzbe .. de ha egy tavolabbi rokokn ismerosrol van szo aki meg soha nem jart meg az USA-ban sem ez korulmenyesebb es megeri azt a par penzt hogy varjam a kapuban mikor kijon .... (meg igy is SOKKAL olcsobb mint taxi).
Regen mikor New York-ban laktam mentem haza az airtrain+subwayal akkoriban $5+$2 dollarert ... nem pedig taxi $40-50 persz kozel laktam a subwayhoz
1gazsagos1 2016.08.15. 19:39:10
Szerintem meg simán jóváírhatnák csak akarni kéne. 1 mozgássérült emberrel fizettettek ki JOGTALANUL díjat. Amiért perelhetők a bíróság meg is ítélné a kártérítést. Legalábbis fejlettebb országukban már leperelték volna a gatyájukat mostanra. Itt azonban tojhatnak az ügyfél képébe nyugodtan.
Ennek kell lennie tájékoztató jellegűen kitéve egy tábla, mozgássérülteket tájékoztatni telefonon is, hiszen itt is megtörtént. Innentől kezdve a REPTÉR FELELŐS ALKALMAZOTTAI HANYAG MUNKAVÉGZÉSÉÉRT, nem tájékoztatták megfelelően a mozgássérültet szállító embert.
Nem kell bedőlni nekik, most beégtek nagyon, simán visszakérhető a pénz, kártérítéssel.
koprofágia 2016.08.15. 19:57:40
Ha a fonokom nem engedi,megmondom neki,hogy egy fereg.
Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.15. 20:03:10
hát nem. Olvass, értelmezz. A gyerek "súlyosan sérült", tehát nem mozgássérült, vagyis rokkant (ha minden igaz, csak szellemi + az apuka is véleményes, de ez részletkérdés). Bele tudnék kötni apuci szövegelésébe is, de ráhagyom. Van egy olyan érzésem, hogy alkalmasint ő is tolja előre a sérült csimotát, mint a véres kardot, hogy neki ez-az-emez-meg amaz jár ingyen, mer' sérült ...
gabors 2016.08.15. 20:03:14
Csak kerdezem MIERT JAR egy mozgasserultnek ingyen parkolas ?? Az hogy vannak nekik felre tett helyek nagyobbak meg kekre vannak festve az rendben de ha mindenki masnak fizetni kell miert JAR ingyen ???
Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.15. 20:04:10
1gazsagos1 2016.08.15. 20:14:39
telkoe 2016.08.15. 20:16:56
Feldult apuka felhivhatta volna fizetes elott az ufszt hogy hogyan kapja meg az ingyen 1 orat mint mozgasserult.
2016.08.15. 21:43:07
Jóska Pista 2016.08.15. 22:50:20
És lőn.
Se nyomtatvány, se pecsét, csak úgy simán megoldották. Mocskos idegenszívű multi.
A Nemzeti Liszt Ferenc reptérnek egy idióta bürokratikus rendszere van, ahol nem lehet semmit normálisan, ember módjára elintézni, ezért buziskodnak szegény mozgássérülttel. Vagy nincs köztük egy ember sem és pont leszarják.
Megoldó 2016.08.15. 23:28:48
Szerinted a mozgássérült parkolónál van automata?
Na ugye. Ha hallgattál volna stb....
sáros_tehén 2016.08.16. 06:19:26
Manyecska. 2016.08.16. 07:58:17
Figyel Castro 2016.08.16. 08:32:57
Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.08.16. 08:35:07
Konyvtaroslany 2016.08.16. 09:01:19
sáros_tehén 2016.08.16. 09:04:05
telkoe 2016.08.16. 09:34:08
Egyebkent vicces dolog nemzetizni egy olyan cegre aminek atulajdonosai igy oszlanak meg (jo, persze tudom van akinel kenyszeres szukseglet):
55.44% AviAlliance (Hochtief)
23.33% Malton*
21.23% Caisse de dépôt et placement du Québec
joska61 2016.08.16. 10:52:39
2016.08.16. 11:29:02
Az, hogy megbüntették, hát sajnálatos, itt is elég lett volna a figyelmeztetés, mert nem szántszándékkal szabálytalankodtak, se sajnos a posztoló itt is peches volt.
Azért megértem, kis emberség kellett volna.
Serivor 2016.08.16. 11:34:43
Bobacska 2016.08.16. 12:03:56
" Hogyne uram. 1 óra díjtalan parkolást biztosítunk." Ha szerinted ez a tájékoztatás egy üszis részéről korrekt, akkor nagyon furcsán gondolkodsz. El kellett volna mondania, hogy a kedvezményért még meg is kell küzdeni a helyszínen. Ha ezt nem mondta el, az érdeklődő joggal gondolta, hogy az érvényes rokkant-kártya és a félórán belüli távozás ingyenes lesz.
Az persze más kérdés, hogy ma trendi az átverés, csak ezzel nem kéne egyetérteni és természetesnek tekinteni. Arról nem is szólva, hogy a levelezés szerint meg sem hallgatták a felvételt. Persze, mert így kell csinálni, hátha sokan beszopják.
Serivor 2016.08.16. 13:23:45
Különben meg simán fel kell jelenteni őket az Egyenlő bánásmód hatóságnál. Egy egészséges embernek elég, ha elmegy az automatáig, a rokkant meg rohangáljon az irodákban...
A törvény pont azért biztosítja az ingyenes parkolást a rokkantaknak, hogy még az automatáig SE kelljen elvánszorognia. Úgyhogy a leírt eljárás súlyosan törvénytelen.
telkoe 2016.08.16. 14:31:08
Az is lett volna, hogyha a kedves panaszos hasznalta volna a fejet, ne adj isten megegyszer kerdezett volna utolagos sirankozas helyett.
@Serivor: Ha jartal volna mar Ferihegyen, tudhatnad hogy a parkolo ufsz csak annyi h be kell menni az epuletbe. Nem kell irodakba rohangalni. Egyebkent ha avaloban annyira mozgasserult lett volna (ahogy egyebkent nem volt az) akkor megkerhette volna a rendoroket is hogy segitsenek kijutni, ui nekik is van kartyajuk amivel nyitjak a sorompot v beszolnak az ugyfelszolgalatra.
Bobacska 2016.08.16. 15:36:53
Tehát, ha jól értem, szerinted kétszer kell megkérdezni ugyanazt, egyértelmű válasz esetén is, mert elsőre nem mondanak igazat, vagy nem a teljes igazat mondják.
Te is mindig mindent kétszer megkérdezel? Vagy csak másnak írod elő?
gabors 2016.08.16. 16:43:36
ha ez az igaszsag akkor azt NEM ingyen parkolassal kellene kompenzalni (nem gondolod ???)
gabors 2016.08.16. 16:46:18
ne legyel mar ekkor barom !!!
Valoban jarjon nekik szocialis barmi egyebb plusz DE NEM ingyen parkolo mert ezt csak az "roki" tudja igenybe venni akkinek leglabb autora telik ... ezert tok baromsag igy "segiteni" egy raszorulon !!! pont olyan mint az adojovariras milliokat keresok tobb kedvezmenyt kapnak mint a kozmunkas ugyan annyi csimota eseten nagy baromsag ez is
Józsi, a migráns köcsög 2016.08.16. 18:11:19
gyógyszer, speciális autó, speciális lakás, kezelések, mondjam tovább vagy felfogod?
úgy látom nálad csak a mentális hiányok merültek fel, nem a fizikálisak.
telkoe 2016.08.16. 18:30:57
Nem erted.
Amikor bement, kapott egy kartyat, akkor elgondolkozhatott volna hogy a kijaratnal a jotunder kitalalja hogy neki rokkantkartyaja van vagy esetleg valamit tenni kell azert hogy megkapja a kedvezmenyt. Ha nem vilagos a dolog,a kkor megkerdezheti hogyan mukodik a dolog.
Kifele menet amikor nem fogadta el a kijarati kapu a kartyajat, akkor szinten megkerdezhette volna, hogy hogyan kaphatja meg a rokkantkedvezmenyt.
Amikor elment a rendorok mellett, megkerdezhette volna toluk is, hatha lattak mar rokkantat parkolni a repteren.
Amikor ott allt a fizeto automatanal es a jotunder meg mindig nem vette eszre h rokkantkartyaja van, megintcsak megkerdezhette volna h hogyan kell ervenyesiteni.
Te mindig elbol kezded a hisztit es varod hogy mas segitsen gondolkodni?
Bobacska 2016.08.16. 19:34:32
Pedig itt csak egy kellett volna: Korrekt tájékoztatás a telefonban.
"Te mindig elbol kezded a hisztit es varod hogy mas segitsen gondolkodni?"
Személyeskedő kérdésedre csak annyit, hogy én sosem hagyom annyiban, ha át akarnak verni (feltéve, ha észreveszem). Én szoktam nyerni, és nem kell hozzá segítség. Igaz, a múltkor, amikor nem tűrtem a kasszánál, hogy 500 helyett 800 forintot üssenek be egy adott tételre, a mögöttem álló a pénztárosnak adott igazat. Nem Te voltál véletlenül?
Manyecska. 2016.08.17. 11:35:15
telkoe 2016.08.17. 19:04:22
Szerencsere nem volt reszem eleted minden bizonnyal egyik legkimagaslobb sikereben, de biztos vagyok benne hogy nemcsak a penztaros, de a mogotted sorban allok is egesz eletukben visszaemlekeznek ra.
Bobacska 2016.08.17. 19:31:39
"Jol van, lassan mar kezd derengeni nalad is, hogy a kicsit hasznalta volna az agyat akkor negyszer is lett volna lehetosege elkerulni az egeszet. "
Én már az első pillanatban tudtam, hogy ez egy szemét dolog, amit műveltek szerencsétlennel, én nem arról írtam, hogy neki mit kellett volna tennie, mindössze arra céloztam, hogy te tőle vártál el mindent, a szolgáltatótól meg semmit.
Tehát: én rögtön tudtam azt, ami neked még most sem dereng.
Persze nem lenne itt semmi baj, ha lenne az országban vagy 10 ilyen gondolkodású ember, mint te.
De sajnos sokkal többen vagytok. Eszetek szinte semmi, ezt azzal próbáljátok kompenzálni, hogy a mellé álltok, aki szívatja és alázza a mozgáskorlátozottat, ahelyett, hogy segítene neki.
Próbálod osztani az észt. Inkább próbáld beosztani.