Judit egy teljesen hétköznapi adminisztrációs hibával találkozott a Baumaxban. Mint mindig és mindenhol itt is érdemes egyeztetni a tényleges terméket a címkével, mert már minden megy. Másik növény, másik címke, másik ár, latin elnevezés, igazi közösségi összezavarós játék:
Az alábbi kis történet remélem, tanulságul szolgál majd mindenkinek, aki növényvásárlásra adja a fejét a Baumax áruházban. A történet szempontjából se az időpont, se az áruház nem érdekes, mert az én problémám végül úgy-ahogy orvosolva lett, és nem is gondolnám, hogy jelentősége lenne. Édesanyámmal elmentünk a Baumaxba növényeket vásárolni (az áruház egyébként szép színes képekkel hirdette a kínálatát, voltak is annyian, mint a sáskák). Mielőtt valaki belekötne, miért nem a piacon vásárolok növényt, jelezném, előtte megvolt az is, a piacról hiányzó dolgokért mentünk az áruházba. Vásároltam - többek között - két darab futópetúniát, darabját a kiírás szerint 990 forintért. Itthon, a blokkot nézegetve vettem csak észre, hogy a petúniáim nem szerepelnek rajta, ellenben ugyanezen a vonalkódon be lett ütve két darab fukszia, darabja 2450 forintért.