A nap posztja, percek óta kacagunk, és nem tudjuk, hogy egyszerű hülyeség, túlfejlett humorérzék vagy úgynevezett személyre szabott pályázat búvik-e meg a Borsodi Lancelotok páncélinge alatt. Muhaha.
A nap posztja, percek óta kacagunk, és nem tudjuk, hogy egyszerű hülyeség, túlfejlett humorérzék vagy úgynevezett személyre szabott pályázat búvik-e meg a Borsodi Lancelotok páncélinge alatt. Muhaha.
Néhány hete költözés mellett döntöttünk, elkezdtem nézegetni a lehetőségeket, hogyan tudnék pénzt spórolva jobb szolgáltatást vásárolni magamnak a televízió, az internet és a telefónia terén. Mivel már volt UPC előfizetésem, s mivel mindenki lebeszélt a T-Com "Apakezdődik" szolgáltatásáról, úgy döntöttem, maradok a sokat gyalázott cégnél, de egy ezrest spórolva megvásárolom a "három az egyben" ajánlatot, így már vonalas telefonom is lehet. (Ami totál pénzkidobás, mivel két mobil is van otthon, de ha akarnék faxot, akkor már az is lehetne.) Felhívtam hát az ügyfélszolgálatot, ahol háromszori beszélgetés után sem tudták megmondani, hogyan is lehetne mindezt megvalósítani: mondjam-e le a mostani előfizetést és kössek újat vagy egyszerűen átírják a nevemre a plusz szolgáltatást és kész. Mindegy, megbeszéltük, hogy megadott időpontban kijönnek, bekötik a Tv-t, a netet és a telefont, a többi el lesz rendezve.
A következő kéretlen levelet kaptuk minap a Google-tól. Érdemes már a címzésen is elgondolkodni:
Mivel eltelt az öt nap írtam nekik egy e-mailt, ott az az infó jött 2008.02.20-án (idézek): "Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy a megrendelés törlésével egyidőben a Pannon részéről az Ön által jelzett összeg visszautalásra kerül." 2008.02.21. Az e-mailra most egy másik emberke válaszol, aki így kezdi: "Korábbi levelünkben írt pontatlan tájékoztatásért szíves elnézését kérjük.
Nehogy azt higgyétek, hogy csak otthon szivatják a népet, Hollandiában például kábé senkit nem érdekel a szolgáltatók közül, hogy mit gondolsz róluk. Vevőszolgálat...ugyan. 3 hónapja költöztünk új lakásba és a többek által okádva szidott KPN-től vettünk egy net-tv-telefon csomagot. 3 az 1-ben, hurrá. Szóval az történt, hogy nekünk csak a tv és a net kellett, mert a vezetékes telefon rohadtul nem érdekelt bennünket. A párom jól meg is beszélte az irástudó KPN munkatárssal, hogy akkor csak tv és net, de fizetjük a komplett csomagot, tel.készülék nélkül, jó? Ok.Csekk megérkez, befizet, hawaii, működik, majd egyik napról a másikra se tv, se net.
A Basahalom találta, mi nevettünk, és egyből megszerettük Szanyi Sándort, a webkettes reluxaügyi pinabubust.
Tudom hogy aki pannonos az sikeres ember nem lehet, hát még ha úgy gondolja, hogy napközbeni elfoglaltságai miatt kihasználja a Netshopot az ingyenes házhozszállítással, de én mégis megtettem... Átnéztem a telefonokat, és kedvező áron találtam egy "okostelefont" (vagymit) gondoltam milyen tökjó hogy kiszállítják nekem három nap alatt melóhelyemre, kezembe. Megrendelés, kártyás fizetés. Pénzt egyből levonták, ahogy azt ilyen helyeken szokás. Aznap 23:53 perckor levél, hogy nem tudják 72 órán belül teljesíteni, de amint igen, kollégájuk megkeres. Alig értem az első levél végére, 23:55-kor jött a következő, hogy a megrendelést egyáltalán nem tudják teljesíteni, megrendelésem törölve.
Végül is úgymond kellemes gondokkal küzd az, aki az amerikai profi kosárbajnokság szájtján az All Star-meccsre kíváncsi, merthogy további információkhoz kettyenés útján juthat. Márton figyelt föl erre, reméljük, miután egy jót kettyent.
A cégünk számítógépek javításával foglalkozik, és az egyik ügyfelünk jelentkezett az alábbi sztorival, ami egyébként az egyik kollégánkkal is megesett (ő nem dőlt be): Elromlott ma reggelre az internet, össze-vissza villogott az ADSL modem. Ő egyből felhívta a T-Online-t, aki az internetszolgáltatója, és kérte a műszaki segítségnyújtást. Sajnos az ott lévő kolléga nem volt kellőképpen kompetens, és felajánlotta, hogy 350+ÁFA/percért tud valakit kapcsolni, aki kompetensebb nála. Előtte azért egy újraindítással és egy resettel bepróbálkoztak, sajnos sikertelenül. Sajnos az ügyfelünk nem volt eléggé szemfüles, és belement az átkapcsolásba.