Tékozló Homár


Mócsingot dugtak a Pick karaja alá

2009.09.11. 08:20 | szily | 65 komment

Tenne-e ilyet velünk a  kedvenc hentesünk? Balázsé tuti nem, mert ha mégis, Balázs letörné a kezét. Szájjal mócsingot dugni nyers hús alá pedig nagyon nehéz. A Pick azonban csak marketinghentes, így lehet, hogy nincs is keze. Részletek alant:

Olvasson tovább!

Reformkor az Erste irodaházában

2009.09.10. 09:35 | szily | 55 komment

Látom magam előtt, ahogy az Erste Bank forradalmi tanácsa lázas megbeszélést tart, ami szavazással végződik. Az éhségtől támolygó belső reformerők, önmagukat is meglepve, azzal a lázító ötlettel állnak elő, hogy talán megelőzhetők lennének az emberevési és csonkolásos esetek, ha az épületben este 8 óra előtt engedélyeznék a szendvics árusítását. A fontolva haladók a hat órát támogatják, ami ugyan munkaidő után van, de szerintük első lépésnek ez is történelmi jelentőségű. A radikálisok már fél öttől legalizálnák a szendvicset, háromnegyedtől pedig a kólát. Már-már patthelyzet alakul ki, amikor belép a vezérigazgató, és mindenkit megdöbbentve a forradalom élére áll, és ördögi húzással a reggel kilencet javasolja. A szakszervezeti titkár erre, egy körözöttes zsemléért cserébe, visszaadja a HR-igazgató tőből lerágott bal karját, és megköttik a paktumot. A bizonyíték fent látható, fotózta és elküldte gargapitic, hála érte.

Akinek nem jött be az ordítozás Zamárdiban

2009.09.02. 12:07 | szily | 153 komment

Az alábbi panasz azt illusztrálja, hogy ugyanaz a dolog milyen eltérő hatást képes kelteni a fogyasztókban, akár egy családon belül is. A téma a zamárdi Mauro étterem, ami, ha valaki nem ismerné, igazi különlegesség, amennyiben Balaton-parti, látványosan álolasz kinézetű, bónusz műpálmákkal, de a tulajdonosa mégis igazi olasz. A kaja közel sem hibátlan, de én igen rossz halsütödéken edzett szájpadlású zamárdi nyaralóként alapvetően bírom. A hely igazi különlegessé azonban az, hogy a pincérek néha kórusban felüvöltenek, mint a veszett farkasok. Én ezen majdnem olyan jól mulatok, mint a Pornolizeren, Szemtanút viszont halálba idegeíti. megkérdeztem Homár Imolát az előbb, és kiderült, őt is kikészíti az őrült kiabálás, aki már járt ott, mondja meg, mit szólt hozzá!

Olvasson tovább!

Tumorokat lopott a budapesti önkiszolgáló?

2009.09.02. 10:40 | szily | 99 komment


Az őszi szezon messze legmorbidabb menükártyáját fotózta nekünk Rizsa, aki reménykedik:

Rendszeresen eszem ezen a helyen, de eddig sosem fordítottam figyelmet az alapanyagok forrására. Most kibújt a szög a zsákból. "Roasted tuna with cancer ragout" - remélem ez tényleg csak félrefordítás és nem valamlyik korházból vásárolták fel a kivágott tumorokat.
 
Üdv,
Rizsa

 

Az ember, aki az apjáról beszélgetett a Dr Pizza futárjával

2009.08.27. 01:01 | szily | 231 komment

A Homár talán túl sok pizzafutáros filmet látott életében, a szakma képviselőit mindenesetre tiszteletteljes félelemmel kezeli, így különösen imponált, hogy Z. milyen akciókra volt képes, pusztán amiatt, ahogy a nagyon kis borravalót egy futár visszaadta neki, egy bónusz beszólás kíséretében. Moslékos kalandok alant:

Olvasson tovább!

Nem létező árakból ad kedvezményt a Gastroyal?

2009.08.25. 08:50 | ge | 110 komment

A. a Gastroyal étlapján bukkant a erre a fura árképzésre: a 36. héten kedvezménnyel megvásárolható ételek ára hirtelen jócskán megemelkedett, hogy aztán kedvezményesen még mindig drágább legyen, mint a 35. héten. Ez a megdrágultunk, de lehetnénk drágábbak, örülj fogyasztó üzenet? A lényeg, hogy az ételek soha nem kerültek annyiba, mint amit az étlap sugall és ez nem szép dolog.

Egy érdekes dolog keltette föl a figyelmemet a Gasroyal ebéd házhozszállítás stb. kft, nyrt zrt (nem tudom) honlapján. - nem, nem zöld kisbéka volt a salátámba, vagy ilyesmi -
Megnéztem a jövő heti étlapot, és arra lettem figyelmes, hogy kedvezménnyel lehet rendelni az Update ételeket (ezeket szoktam rendelni magamnak egészségügyi okoból, tudom Sün járna érte, nekem néha megfelel).
Olvasson tovább!

Lopásgátolt felvágott a CBA-ban

2009.08.19. 12:03 | jackyll | 56 komment

 

Közeleg a drivebyshooting-vadászidény, úgyhogy a Homár igazából azon lepődött meg, hogy nem a jelszót kérték Balázstól a szögesdróttal körbekerített CBA bejáratánál az ismeretlen fegyveresek:

Reggelire vásároltam a sarki kisboltban három szelet tavaszi felvágottat. Nem kis meglepetésre, a csomagolás belső oldalán egy öntapadó lopásgátló cimkét találtam (kép csatolva). Hát ide jutottunk, kérem szépen. A tömény szeszesital után most már a felvágottat is óvni kell a bolti tolvajoktól... Sírjak? Nevessek?

A Tesco valaha volt legviccesebb hazugsága

2009.08.18. 11:03 | szily | 173 komment


"Először azt hittem, vicc" - írta Orcla a pecalistára, pedig nem, ott főzik a csizmás bajai fószerek az egyik fajtát a pénztárak mögött, a szegedi atyafiak meg a hűtőpult táján passzírozzák a tiszai alaplevet. A Homár ipari kémei szerint a hipermarketlánc fogja pacra dobni az élelmiszer-kiskereskedelem történetének első friss konzervjét is.

Aki a belvárostól messze van, az éhes marad

2009.08.12. 08:15 | ge | 365 komment

Sokszor írtuk már, hogy nincs lejjebb, de újra és újra meg kell lepődnünk, most például az Ebédmester bőrvastagságán: az ételkiszállító cégnél felvették levélírónk rendelését, vissza is igazolták, majd másnap mégsem akarták kihozni, mert Ferihegy annyira messze van, hogy a futár miatta elkésne a belvárosiak ebédjével.

Tegnap éhes maradtam, de csak magamra vethetek. Mindig a Teletáltól rendelek a munkahelyemre ebédet, velük nincs is gond, csak velem, mert folyton elfelejtem, hogy a hétfői rendelést legkésőbb pénteken 16 óráig kell leadni a neten, és nekem mindig 16 óra után, sőt, szombaton vagy vasárnap jut csak eszembe a következő heti munkahelyi ebédem. Fontos momentum, hogy a munkahelyem a reptéren van, és itt aranyáron mérik az ételt, ezért kell rendelni.
Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása