Tékozló Homár


Egymásra mutogató cégek miatt nem készül húsleves vasárnap

2018.01.19. 14:30 | Homár Hilda | 38 komment

dbo1ehnuqaaeulm.jpg

Olvasónk gondosan akart eljárni, ami teljesen érthető egy többszázezer forint értékű elszívórendszer kiépítésénel, ennek ellenére az önfeledt és szag nélküli főzőcskézés helyett az üzlet és a beszerelő cég egymásra mutogatása maradt neki, meg a végtelen hosszú ügyintézés.

Üdv!

 Próbálom a legrövidebben leírni, de így is nagyon hosszú a történet és még ki tudja mi a vége...

A konyhai elszívó kivezetése nálunk 3 helységet érint. Felkerestük a spanyol Cata cég standjánt a Consrtumán és a konyhakiállításon (vittük az alaprajzot, hogy pontosan érthető legyen a kérésünk). Elmondtam, hogy hol lehet kivezetni, azt mondták nem probléma csak nagy teljesítményű vegyünk, ajánlottak is egyet. Felkerestünk egy légtechnikával foglalkozó céget, hogy végezze el a kicsövezést. Ez megtörtént a három helységen keresztül természetesen nem kis összegért. Ezután ez elgipszkartonozásra került, majd festés, szintén nem kevés összegért.

Olvasson tovább!

Egy biztos, ne innen vegyél Kitchenaid gépet!

2017.11.30. 15:45 | Homár Hilda | 42 komment

untitled.jpg

A Kitchenaid az egyik legrégebbi konyhai gépeket gyártó amerikai cég, híresen szép dizájnú, minőségi darabokat árul, ennek megfelelően izmos áron. Itt van például a hazai márkaoldal. Az nem csoda, hogy csalók ráfeküdtek a dologra. Az már inkább, hogy miért gondolják sokan, hogy noname oldalak harmadáron tudnak árulni valami márkás dolgot? Szegény Robi története a sokadik, ami után csak azt lehet mondani: a net nem csak vásárlásra jó, információszerzésre is, pl. csekkolni az online üzletek megbízhatóságára szakosodott oldalakon. Azt azért köszönjük neki, hogy felhívta a figyelmet ezekre az oldalakra.

Tisztelt Tékozló Homár,

Amiatt írok, mert az utóbbi időben elszaporodtak a neten, és főleg a fbon a rendkívüli akció keretében kínált Kitchenaid robotgépek. Ezek a hirdetések 70-90% kedvezménnyel kínálják a robotgépeket, amik normál esetben 1000 dollár körüli áron mozognak. Régóta szemezek egy ilyen géppel, ezért én is rendeltem egy gépet 330 Dollárért, amiről később kiderült, hogy átverés.

Természetesen csak saját magamat okolhatom, hogy bedőltem, hiszen máskor mindig körültekintően járok el nagyobb összegű beszerzések esetén, az egyetlen alkalommal, amikor zsigerből vásároltam természetesen mélyen beszoptam.. Ha csak egy hetet vártam volna feltűnt volna, hogy vásárolt felhasználók kommentelgetnek a hirdetés alatt, több ugyanúgy kinézű különböző címen elérhető weboldal is van még, nem kaptam tracking numbert, a visszaigazoló e-mail pedig a spam mappában landolt stb..

Olvasson tovább!

Siemens főzőlapot csak a víz nélküli főzés mestereinek! FRISSÜLT

2015.04.21. 09:19 | Homár Hilda | 68 komment

siemens-eh375ce11e-indukcios-fozolap.jpg

"Az életeddel játszol, ha tésztát főzöl a Siemens főzőlapon" - kezdte levelét András, ami azért valószínűleg kicsit túlzás, egy zárlat valószínűbb, de hogy a Siemens hogy gondolja a folyadékmentes háztartást, azt ne értem.

Kedves Homár!

Egy Siemens indukciós főzőlapunk van, mely „Er2”-es hibaüzenetet villogtatva vált használhatatlanná. Karácsony előtt. 2 nappal. Alig több mint másfél évvel a használatbavétel után. A központi márkaszervizt (BSH Kft.) hívtuk fel, hogy a garancia/jótállás keretein belül hárítsák el a problémát.

Olvasson tovább!

Gorenje-apokalipszis a konyhában

2013.09.18. 11:42 | jackyll | 105 komment

Dánieléknek az összes Gorenje termékük meghibásodott: a páraelszívó leállása után a főzőlap érinthetetlenül túlmelegedett, a mosógép pedig egyszer csak nem hagyta abba a centrifugálást. Azóta eltelt 9 hónap, 2 alkalommal megállapították a szerelők, hogy minden rendben, üzemszerű működés, határértékeken belül:

Néhány évvel ezelőtt új otthonunkat Gorenje márkájú konyhai gépekkel, illetve mosógéppel szereltük fel. A főzőlap teljesen szokványos, elektromos üzemű, érintésvezérelt kezelőfelülettel. Viszonylag hamar rájöttünk, hogy túlmelegszik, és mivel a szintén Gorenje páraelszívónknak is tönkrement az egyik alkatrésze, szóltunk a szervíznek.  A szerelő kijött a páraelszívót megnézte, mondja, hogy főzőlap túlmelegedésével nem tud mit kezdeni, de ajánlja, hogy vágjak egy lyukat a munkalapba. Nem vágtam. Ennek a problémának nem is maradt nyoma, a munkalapon nem lett feltüntetve.

Olvasson tovább!

Szépséghibás helyett buherált roncs

2013.05.24. 13:15 | jackyll | 60 komment

Naiv ügyfél véletlenül bepillantott a színfalak mögé, pedig tudhatta volna, hogy akciós hűtőnek ne nézze a kompresszorát. A szepseghibas.com webshopjában vásárolt tűzhelyéről és hűtőjéről is kiderült, hogy egyik sem szépséghibás új termék, hanem feltuningolt használt cucc:

Kedves vásárlók vagy leendő vásárlók, a következő dolog ha nem velem történik el sem hittem volna! Nemrégiben vásároltam a jelzett boltban egy elektromos tűzhelyet. Előzőleg már vettem ugyanott egy komoly hűtőt és egy ruhaszárító készüléket. A ruhaszárítóval kezelési gondjaim támadtak, ismerősömtől kaptam egy jó szakembernek a telefonszámát aki némi utazási költség ellenében eljött hogy, segítsen. Megérkezése után boldogan mutattam az én büszkeségeimet. Azonban néhány perc múlva könnyes lett a szemem. A Mester nagyon kedvesen segített, és elmagyarázta a helyes programozást. Megkérdeztem menyi ideig lehet jó egy ilyen új készülék. Elmondta hogy az új készülékek sokáig mennek de ez sajnos nem új.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása