Egy igazi nyári kötöttpólós botványt leplezett le Mitilla, akit Tihanyban külföldi vendégével aláztak le egy 1. osztályú árfekvésű kávézóban:

Kedves finn vendégünket levittük a minap a Balatonra, mit neki a Balti tenger, lássa a magyart is. Azt azonban nem gondoltuk, hogy a „remek“ helyi vendéglátással egy meglehetősen jóhírű cukrászdában fog a maga leplezetlen valójában megismerkedni. Tihanyban tikkadtan a Rege Kávézóba tértünk be egy kávéra és fagyira. Miután megtaláltuk a megfelelő – és egyébként lenyűgöző - kilátást nyújtó asztalunkat, egy ifjú hölgy lépett hozzánk, felvenni a rendelésünket. Már az én csokishake-emre és ásványvizemre is kétszer visszakérdezett, aztán teljesen megzavarodott, amikor a férjem tejszínhab nélkül kérte a fagyikelyhét, de az igaz baj akkor következett be, amikor a finn vendég tudni szerette volna, hogy az „a cup of coffee“ elnevezés vajh‘ a hosszúkávét jelenti-e. Lányka közölte, hogy ő még csak 1 napja van itt, nem ismeri a menüt (!), nézzük meg esetleg a magyar szövegben, hogy mi is ez.

Mindig megy a sírás, hogy le sem szarják a vásárlót, kisemmizik és utána még meg is alázzák, ha neadjisten reagálnak a panaszára. Bálintkának sikerült rácáfolnia erre, ráadásul a Homár közbenjárása nélkül, ami igazán dicséretes proaktivitás. Az egyre kisebb joghurtjairól ismert Danone ugyanis azonnal válaszolt, amikor bepanaszolta náluk kaukázusi kefírjük gyanús állagát. Kedvencünk az a rész, amikor a vásárló egy kefírmentes hét után hajfájásra panaszkodik, bizonyára addiktív a bifidus. A Homár mindenesetre borzongva olvasta az egyre meghittebb odavissza levelezést, aminek természetesen kárpótláskefír lett a vége:

olvasva a Blogokat, szinte csak bosszúságot olvasni. Íme egy sikerélményem (tájékoztató adat miszerint egy doboz Danone Kaukázusi iható kefir ára kb 220 Ft). Nem ízlett a napi kefirem, gondoltam írok a Danone-nak:

A labancok provokatív fellépése miatt évek óta nem tapasztalt magasságba szökött a nemzeti öntudatunk, így nagyvárosi falukutatóként a nép konyhája kezdett érdekelni bennünket. Amikor gyermekként a nép konyhájának közvetlen közelében éltünk a Józsefvárosban, a hamisítatlan ízeket a hitlerszalonna és a sertésköröm jelentették. Mára változott világ, sp a Savoya parkban például bizonyítékot talált arra, hogy a XXI. század  magyar konyháját a hamburger, az utasellátós jellegű, ámde korpás kiflibe burkolt szendvics és a bögrébe nyomott borotvahab fémjelzik, mintegy. Kiváló menüsor másnaposság ellen, bár a Székelyföldön és a palócoknál az öregek állítólag még mindig szappanhabbal csinálják.

Lassan tényleg indul a szezon a Balatonon, előkerülnek a pincéből a pudvás hekkek és sorra tűnnek el a számlák a pultokról. Gőzsy Kati hol máshol, mint a siófoki Aranyparton, a Goldenes Ufer nevű büfében próbált jóllakni, de csak a félezer forintos karfiodarabbal tudott találkozni. (A képen látható állapotában egy kisebb darabot már leharapott róla B., Kati élettársa.) Történet alant.

Nagy Attila kapta le a szomszéd hamburgeresnél, a Go-Go haminál.

Nagy kedvencünk az Eastray főtt-sült gesztenyesorozata, és soha nem volt vele minőségi problémánk, Lastoneleft esete viszont arra figyelmeztet, hogy még az ázsiaiak is hibázhatnak.

Aki az Interspar előtti grillcsirkésnél vásárol, szaglásszon, mint Semjén Zsolt a dancehallfesztiválon. Vagy úgy jár, mint gerard, akinél létra volt, ezért rohadt csirkét vett. Büdös részletek a hajtás után.

Vajon mi lehet az a sötét vonás a teljesen jelentéktelen külsejű extrudált kukoricaropogósban, ami az élemiszereknél mondhatni szokatlan nevek kiötlésére sarkallta mind az államszocialista, mind a szabadpiaci kapitalista illetékeseket? (Tényleg, ki adja a sorozatgyártott ételek nevét?) Sok megválaszoltalan kérdést vetett fel Attila levele.

A helyi Coop áruházban bukkantam e két mókás termékre. Az első fontos hír, hogy a kisgyermekkoromban még Kukinak vagy Kukacnak elnvezett kukoricacsemegét nemrég a fingról nevezték el.

 

A Homár az előbb ment le öngyújtóért és Olasz módra rejtvényújságért az Október 6.-a utcába, az éjjelnappaliba. A Zrínyi utcán, kábé a pálinkabolt magasságában két gimiskorú kiscsaj jött szembe, az egyik semmilyen, a másik kicsit Avril Lavigne-osan, de azért egész jól nézett ki. Jó tíz lépésről elkezdték fixírozni a Homárt, de olyan mosolygó, tágra nyílt szemmel, hogy titkos melldüllesztés közben majd becsináltam. Erre oda is léptek hozzám, kicsit vihogtak + bénáztak, az egyikük magyarul szólalt meg a másikuk angolul - Úristen, még szerencse, hogy erényes márnahorgász vagyok - amikor észrevettem, hogy az egyikük színes, hosszúkás brosúrákat tart a kezében.

Mivel csápjank mélyre nyúlnak a Képzőművészeti Egyetemen, illetve a reklámszakmában, hallani már sokat hallottunk Jenei Barna Márton diplomamunkájáról, a Grillcsocsóról, amiben az a legmeglepőbb, hogy pontosan az, amire a neve alapján gondolnánk. Egy olyan csocsóasztal, amiben először a rúdon forgatva megsüthetjük a húsfocistákat, aztán komolyat meccselhetünk hagymalabdával, hogy a végén felzabálhassuk a válogatottat. (Vajon milyen lenne Várhidi Péter bajusztalanítva, barbecue-szószban?) A Zsírpapíron most végre megnézhettük (meggyőző!), sőt azt is elolvashattuk, mit is jelent mindez művészi szempontból. A linkért köszöner shadainak. Az alkotó amúgy nem egy világtól elzárt szalonművész, a frissen elkészült mű ugyanis többször is feltűnik egy ismert kólagyár most futó reklámblogján, amit szokásunktól eltérően nem linkelünk ide, mert a blog.hu-n fut, úgyhogy hülyén venné ki magát. Ettől függetlenül a Grillcsocsó nagyobb lépés az emberiségnek Szekeres Imre hajbeültetésénél is, ha százmilliomosok lennénk, már meg is vettük volna a telekre.