Tékozló Homár


Hiába álltak sorba, nem szavazhattak

2014.04.07. 10:11 | jackyll | 73 komment

DJ egy érdekes apróságra hívja fel a figyelmünket. Nem elég ugye, hogy 1-2 órát kellett az átjelentkezőknek sorbanállni, sokukat egyszerűen hazazavarták azzal a szöveggel, hogy adataikat "nem vezették át":

Nem értem miért nem találkozom említésszinten sem azzal a ténnyel sehol, hogy mennyi embernek egyáltalán nem sikerült szavaznia (és emiatt hiába állt egy órát sorban).
 
Én átjelentkező voltam és a Bocskai úti Ált. Iskolában szerettem volna leadni voksom, végigálltam a kígyózó sort és mire odakerültem kiderült, hogy a lakcímkártyám szerinti lakóhelyemen (Debrecenben)  "nem vezettek át".  Telefonáltak egyet, majd közölték, hogy sajnos mehetek haza szavazni, más lehetőségem nincs. Ekkor kb 17:00 óra volt. A hölgy szerint "rengetegen jártak így".

Olvasson tovább!

Nem az eltűnő tintán múlt a választás

2014.04.07. 09:34 | jackyll | 34 komment

Martin a városi legendáknak megfelelően saját tollat vitt a szavazásra, nehogy eltűnjön az iksz, miután bedobta. A választási bizottság szerint csak a kirakott tollal lehetett szavazni, ami nyilvánvalóan nem igaz:

Voltam szavazni, Sárvár 8.választókörzetébe. Mivel számtalan forrásból kaptam, hogy mindenki saját tollal szavazzon a csalások megelőzése érdekében ezért vittem én is egy szabály kék golyóstollat. Mivel a fülkében nem volt épp hely ezért én egy erre kialakított helyen tettem az Xem (nem érdekel ha más is látja). Erre odajön hozzám a bizottság egy tagja, hogy csak az ottani tollat lehet használni.

Olvasson tovább!

Totális szervezési kudarc az átjelentkezők szavazása

2014.04.06. 18:39 | jackyll | 156 komment

atjelentkezes.jpg

Még az évente menetrendszerint érkező hónál/árvíznél is nagyobb meglepetést okozott a választás lebonyolításánál, hogy a négy évvel ezelőtti 55 ezer ember helyett 120 ezren szerettek volna a bejelentett lakóhelyük helyett máshol szavazni. A helyzeten nem segített, hogy mindenkinek a bejelentett lakóhelyéről küldték az egyéni jelöltek listáját, azaz egyesével ki kell keresni a személyre szabott borítékot. A néhol 1-2 órás várakozással cserélődő sor miatt elég sokan feladták a demokratikus harcot. A Vastagbőr Zuglóban dokumentálta az egyik legdurvább sort:

Olvasson tovább!

Utolsó pillanatban átjelentkezett, de még nem tudja, hova

2014.04.06. 05:55 | jackyll | 301 komment

sillywalksign.jpg

Naiv választó az utolsó előtti nap gyanút fogott, hogy egyáltalán működik-e a rendszer, és másodszor is beadta átjelentkezését a valasztas.hu-n, miután egy hónapig senki nem reagált az elsőre. Az viszont az utolsó nap odatelefonáló hölgytől sem derült ki, melyik szavazókörbe kellene mennie. Szerencsére kerültenként csak egy helyre lehet menni, a valasztas.hu listáiból hamar ki fog derülni.

Adta az élet, hogy egy magyar faluban születtem, és a közeli megyeszékhelyre jártam középiskolába, majd egy másik megyeszékhelyre főiskolára, s a munkám révén elkerültem a fővárosba. Az állandó lakcímem 198X óta e falucskában van, bár életvitelszerűen a fővárosban élek, ott van ideiglenes lakcímem.

Szavazni viszont csak az állandó lakcím szerinti településen lehet, ennek megfelelően az Ügyfélkapun keresztül, a valasztas.hu-n beadtam a kérelmet annak érdekében, hogy a fővárosban szavazhassak. Ez kb. március elején volt. Váratlan fordulatként, a faluban egyedül én kívánok máshol szavazni, azonban ez a tény olyan mennyiségű homokot küldött a gépezetbe, hogy be sem indult.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása