Tékozló Homár

5


Hónapokat csúszik a munkával a UPC alvállalkozója

2008.10.03. 09:30 | ge | 52 komment

A nyári szabadság után mindenkinek nehéz visszazökkenni a munkába, ez tény. De azért az, hogy az alvállalkozó ügyfélszolgálata a fővállalkozót, jelen esetben a UPC-t szidja az ügyfélnek munka helyett, még akkor is elég nagy homárság, ha igaza van.

Két hete felhívtam a UPC ügyfélszolgálatát, azzal a nem mindennapi igényemmel, hogy szeretnék egy plusz beltéri egységet kérni, valamint csomagot váltani, mert két külön szobában is szeretnénk tévét nézni, és ezért bevállaljuk a havi 500 Forintos plusz díjat. A kezelő hölgy nagyon kedves volt és hamar elintéztünk mindent. Megkaptam az instrukciót, hogy várjam a szerelők telefonját, akik majd pár napon belül jelentkeznek, hogy időpontot egyeztessünk a beltéri egység beszerelése ügyében. Ezt követően türelmesen vártam két egész hetet.

Olvasson tovább!

Szex és sör együtt? Ki látott már olyat?!

2008.10.03. 08:18 | jackyll | 50 komment

Az évszázad levele birtokába jutott a Homár. A Magyar Sörgyártók Szövetsége, azaz a Heineken, a Dreher, a Borsodi és a Pécsi Sörfőzde píárcége erkölcsileg elhatárolódott a most futó erotikus sörfesztiváltól, amiért az mocskos testnedvekkel párás csarnokban fog sört itatni emberekkel, azaz nyilvánvalóan pinával akarja befogni a kóstolókat:

A Magyar Sörgyártók Szövetsége valamint tagjai nevében ezúton nyilvánítja ki tiltakozását a 2008. október 3. napjától október 5. napjáig a Lurdy Ház bevásárlóközpontban tartandó Nemzetközi Sörfesztivál és Vásárközpont címmel megrendezésre kerülő esemény és az ahhoz kapcsolódó hirdetési tevékenység ellen az alábbi indokok szerint:

Olvasson tovább!

A teveszar magától arrébb megy

2008.10.02. 12:00 | ge | 116 komment

BKV figyelő kollégánktól kaptuk ezt a társasházi falragaszt, ami pédája szép annak, amikor egy új lakónak segítenek beilleszkedni az évtizedek óta ugyanazokat a lépcsőket koptató rangidős szomszédok.De a kiegészítést nem értjük pontosan. Milyen buzeráns?

Pesterzsébeten az egyik lépcsőházban lőttem. Van egy új család, azoknak a szokása, hogy a liftajtó elé teszik a szemetet, és nem viszik le. Valaki gondolom megunta. Alatta egyébként más színnel ott egy kis reakció.

Stresszmentes sorsjeggyel kedveskedik a MOL

2008.10.01. 14:45 | ge | 108 komment

Felesleges izgalmaktól és a kaparás közben keletkező, mindenre tapadó, bosszantó szürke kis darabáktól kímélt meg minket a MOL, a képen látható sorsjeggyel. A nyerteseknek gratulálunk.

Ma (2008-10-01) délben tankoltam a budakeszi Mol kútnál 51 liter evo dízelt. A ma kezdődő akciónak köszönhetően kaptam 2 db kaparós sorsjegyet, amelyekkel különböző nyereményeket lehetne nyerni. A mellékelt kép szerint már kaparás előtt lehet látni, hogy „sajnos nem nyert próbáljam újra”. Gondolom ezt nem csak én látom, hanem mások, az akció szervezői, lebonyolítói is. A képet telefonnal készítettem, mindenféle trükk nélkül, de ezt bárki ellenőrizheti ha akcióban részt vesz. Félreértés ne essék, nem az a baj hogy nem nyertem, ha nem az, hogy ezt már a kaparás előtt eldöntött tény! Üdvözlettel: Zsolt

Ürülékkel közlekednek az autók Németországban?

2008.10.01. 12:15 | szily | 37 komment

A LIDL szerint aki autót szerel, az okszerûen szarba nyúl. Bizonyos értelemben ez persze igaz, mégis igazán mókás, hogy a "nedves kéztisztító kendõ"-t a német tuladonú szupermarketlánc szakemberei "ürülék eltávolító"-nak fordították. Vagy talán az járt a fejükben, hogy a vad magyarok lovat dugnak a motorháztetõ alá? Ki tudja, a neve szerint és a csomagoláson lévõ kép alapján egyaránt a szerelés közben bepiszkolódott kéz letörlésére szolgáló cucc Kaszásdûlõn mindenesetre átlényegült. Erik egy másik titokzatos jelenségrõl is beszámoló levele alant:

Olvasson tovább!

Trükközik a liszt árával a Plus

2008.10.01. 12:10 | ge | 66 komment

És nem elég, hogy más ár szerepel a csomagolás fölött és más a kasszában, még a vásárló pofájába is hazudnak a kőszegi Plus áruházban. Mosolyogva.

Tudom, hogy már végre büntetik a nagy áruházakat amiért más árakat írnak ki, mint amennyiért valójában eladják a termékeket, de ez egyelőre semmilyen elrettentő erővel nem bír. Nem vagyok sikeres ember, tudom, mert szeptember 28-án a kőszegi Plus üzletben akartam vásárolni. Lisztet.

Olvasson tovább!

Álcázva támad a Centrum

2008.10.01. 11:26 | jackyll | 88 komment

Bár már nem különösebben eredeti anyjába küldeni a Centrum kft-t, azért mindig jólesik. Neduddki Alfréd egy álcázott feladójú levelet kapott, amiből aztán a szokásos üzenet bukkant elő, egy fantombírság befizetésének jótékony hatásairól szeretné meggyőzni egy szerencsétlen ügyvéd:

A mai nap levelet kaptam, a feladó mint az első képből is kiderül a celldömölki Kemenesvíz Kft. Kiváncsian bontottam ki a borítékot, ami a kettes számú képen található levelet tartalmazta. Sajnos mivel a felszólítás sima levélként érkezett így azt nem kaptam meg, ezért engedjétek meg, hogy rajtatok keresztül üzenjek Dr. Kézdi Andreának.

Olvasson tovább!

Túszul ejtett az Erste

2008.10.01. 08:43 | jackyll | 89 komment

Az élet újabb mókás aspektusát fedezte fel Don az Erste ÁSZF-jében, amikor meg akarta szüntetni számláját. Azt ugyanis nem lehet. Legalábbis 40 napig, amíg "átfut a rendszeren", bármit is jelentsen ez:

Régóta szorgosan olvasom blogod, és eddig nyugodt voltam, hogy velem az ott közöltek illetve ahhoz hasonlók még nem történtek. Kezdtem azt hinni, hogy nem is fognak. Aztán én marha nyitottam egy számlát az Ödönéknél… Aztán én még nagyobb marha meg akartam szüntetni… és ekkor közölték velem, hogy túszul vagyok ejtve, ha fizetek, mehetek. A többit a mellékelt levélben:

Üdv: DON

Olvasson tovább!

A forgalmazó kikapcsolt telefonnal oldja meg a problémát

2008.09.30. 14:40 | ge | 191 komment

Tamás új lakásának új mosogatógépe egy hónap után bedöglött. Először a forgalmazóhoz, aztán az építtetőhöz fordult, de minden hiába, alkatrész, megoldás hónapok óta sehol. A fogyasztóvédelem hivatalos állásfoglalása ellenére az illetékes sem cserére, sem a pénz visszafizetésére nem hajlandó, inkább nem veszi föl a telefonját.

2008.04.12.-én beköltöztem feleségemmel első lakásunkba, ahová az építtető jóvoltából került egy konyha-szett, amelyben egy "Baumitc" gyártmányú mosogatógép is helyett kapott. Számunkra elég fontos eszköz, ha nem kaptunk volna, akkor vettünk volna egyet. A használat után kb. 1 hónappal egy E3-as hibaüzenetet kezdett kiírni a mosás lejártakor, folyamatosan pittyeget és hallatszott, hogy a mosás még nem járt le.

Olvasson tovább!

Eltekint a büntetéstől, valamint sok boldogságot kíván a parkolótársaság

2008.09.30. 00:05 | ge | 57 komment

Mg, a Homár barátja apa lett. Egy augusztusi hajnalon vitte be feleségét az 1-es számú Klinikára, leparkolt a kórházzal szemben, délre pedig a gyerek mellé egy büntetést is kapott: lejárt a parkolójegye, mert két nyomás és nagylevegő között nem vett újat az automatából. Akkor panaszt tett, mostanra pedig megérkezett a meglepő válasz is.

Ő az az ember, aki a szülészet előtt álló autók parkolójegyét ellenőrzi és megtorol minden kihágást. Ő az aki ha megnézi a jegyet és azt látja rajta, hogy hajnali kettőkor váltották ki a szülészettel szemben lévő automatánál, a maximális befizethető összeget leperkálva, akkor szívére teszi a kezét és az üzemidő kezdetétől számított harmadik óra végén, és 3 perccel a jegy lejárta után korrekten ráteszi a büntetést a csekkel.

Olvasson tovább!
süti beállítások módosítása
Mobil