Fel vagyunk háborodva, a szermélyes érintettség okán, illetve egyszerû fogyasztóként is. Jollytallt, vagyis a feleségét ugyanis egy olyan termékkel verték át a boltban, ami királyráknak volt álcázva, pedig nem is abból készült. A Vici Delicatess csomagolására ugyanis a “Királyrák olajban” felirat került, az meg közel sem egyértelmû minden fogyasztónak, hogy a zárójeles “Surimi imitáció” megjelölés mit jelent. Az alant látható level vége felé pedig rémes vízió olvasható arról, hogyan lepik el éttermeinket az álhomárok.
Ettõl a veszélytõl azért igazából nem tartunk annyira, mert – perverz pont nekem beszélni ilyesmirõl – a homár húsa annyival izmosabb, keményebb a többi, kisebb rokonáénál, hogy surimibõl soha nem tudnának akárcsak hasonló állagú mûhomárhúst gyártani. Ja, nekünk, amikor nem kamuznak vele, semmi bajuk a surimivel
Kedves Homár!
Gondoltam, már csak rokoni érintettséged okán is megosztom veled legújabb fogyasztói élményemet.
Elöljáróban be kell vallanom, - hogy általad nyilvánvalóan eléggé el nem ítélhetõ módon, - szeretek minden féle tengeri élolényt (már mint megenni). Ezen belül is, - habár gondolom ezt mivel nem tartozik szorosan a tárgyhoz, viszont személyes büszkeségedet is sérti, úgy is kimoderálod, - kedvencem a homár. De visszatérve a történet lényegére:
Feleségem a napokban meglepett egy csomag királyrákkal. A termék már kívülrol is tetszetõs volt, gyönyöru, méretes rákdarabok, szépen bepaprikázva úsztak egy olajos szószban. Az élmény a tasakot kibontva sem romlott, sot . A hatalmas rákok húsa puha, omlós, már-már krémszeruen tiszta. Még az általam korábban ismert királyrákoknál megszokott kis keményebb részek is teljesen hiányoztak az állatok vékonyabb részérol. Meg is jegyeztem, hogy ilyen nagy királyrákokat még nem láttam, biztos nagyon drága lehetett.
Gyanúm ott kezdett érlelodni, amikor megtudtam, hogy a termék nem volt különösebben drága. Ez mélyen sértette az ár-érték arány közgazdasági elvében büszkén hívõ tudatomat. Elo is ástam a szemetesbol a csomagolást, és ekkor ért a döbbenet. A csomagoláson nagy betûvel szerepelt: "Királyrák olajban (Surimi imitáció)". Mivel nem tudtam akkor még mi az a Surimi, de az imitáció gyanúsan hangzott, tovább olvastam. És ekkor rájöttem a titok nyitjára. A termék mindent tartalmaz csak királyrákot nem .
A cimke szerint a termék pontos összetétele 43,8% étolaj és 56,2% királyrák. A királyrák összetételének részletesebb kifejtésébol (egy be nem zárt zárójeles felsorolásban alapján) kiderül, hogy ez a nemes soklábú szurimiból (ami hol sz-szel, hol s-sel írva is halhúsból, F420-as stabilizátorból és F452-bol van), búzakeményítõbõl, tojásfehérjébõl, ízfokozóból, stb. áll. Hiába, Madách is megmondta, hogy "Az ember ezt ha egykor ellesi, Vegykonyhájában szintén megteszi".
Elsõ gondolatom a mérhetetlen felháborodás volt a vásárlók ilyetén becsapása miatt. Ezen az sem segített, hogy részletesen elolvastam a Surimi leírását. Onnan derült ki számomra, hogy ez kedvelt csemege a világ több részén, de az is hogy nálunknál fejlettebb fogyasztóvédõjû országokban sok mindent (pl. mû királyrák, a tenger lába, tengeri botocska) ráírhatnak egy ilyen termékre, de azt, hogy Királyrák biztos nem.
Haragom csak késobb enyhült meg. Elgondoltam, hogy a módszer némi továbbfejlesztése (pl. kicsit több szója, kicsit kevesebb keményítõ, vagy éppen fordítva) és a koktélrákaroma lecserélése után, az elkészített pép akár homárhús helyett is eladható. Csak össze kell szedni néhány békességben elhunyt családtagod földi porhüvelyét, és azokat egybõl meg lehet tölteni ízletes homárhússal. Ha ügyes a kedves vendég az étteremben és nem amortizálja nagyon le a páncélt, akár újra is lehet tölteni azt, így teremtve meg a homárok számára a többszöri újjászületés, a vendéglõsöknek pedig az extraprofit lehetoségét is.
Ti pedig boldogan, háborítatlanul élhettek a homárlét legfelso határáig. Ehhez kívánok jó egészséget minden homárnak,
Jollytall
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.