Még az elsõ kilométeróravisszapörgetõs levélre jött ez a válasz Róberttõl, aki szerint ilyen bizonyítékokkal érdemes lett volna végigverni az ügyet bíróságon:

Valszeg el lehetett volna állni az ügylettõl és visszakövetelni a vételárat +késedelmi kamatokat. azok alapján amit leírtál az ügy legnehezebb részét már megoldottad, mégpedig a bizonyítékok felhajtását. Már csak egy ügyvéd kellett volna meg némi türelem. hidd el a magyar jogszabályok melletted állnak, a magyar morál van inkább ellened; kb-2-3 év lett volna maga az eljárás, és mivel egy tetemes eszközállománnyal rendelkezõ cégrõl van szó, a végrehajtási eljárás nem vett volna el idõt.

Vannak, akik viszont hiába gyûjtöttek bizonyítékokat, mint Pali, az autó átvételekor például aláírták, hogy a nemlétezõ szervizkönyvet is átvették:

A történetem valamikor 2002 nyarán kezdõdött, amikor az interneten rátaláltam egy szimpatikus autóra. Az autó a Trade Car Autó kereskedésben volt Baján. Elmentem, megnéztem, és rövidesen megállapodtunk, hogy megveszem. Ez egy 5 éves autó volt kb. 60000 km-rrel az órában. Banki hitellel vettem az autót, és nagyon örültem, mert már nyaralás elõtt álltunk, és nagyon kellett, valószínû ez a sietség is közrejátszott, hogy néhány dolog elkerülte a figyelmemet. Az elsõ nagy tévedésem az volt, hogy megbíztam az eladókban, a második az, hogy aláírtam egy olyan papírt, amibe be volt csempészve az, hogy átvettem mindent (többek között a szervízkönyvet is, ez azért kellett a kereskedõ állítása szerint, hogy a bank biztosra megadja a hitelt). Egyébként azt hazudták, hogy megvan a szervízkönyv, csak éppen most nem találják, de utánam küldik mihelyt elõkerül (ezt persze rögtön elfelejtették mihelyt kiléptem az ajtón).

Attól a pillanattól kezdve, ahogy elhoztam a kocsit 2 évig, amíg használtam, nem volt egy nyugodt percem, hiba hiba hátán, minden hosszabb út után valami elromlott rajta (kuplung, motor, klíma, stb.). Természetesen idõközben gyanús lett a dolog, és kitartó nyomozással megtudtam, hogy az autónak nem sokkal az én vásárlásom elõtt volt a 150000-es szervíze. Még az elõzõ tulajt is megtaláltam, aki azt is elárulta, hogy motor hibásan vették át tõle a kereskedésben, és ezért kevesebbért számították be. Mindezek mellett egyszer csak nagyon elkezdte fogyasztani az olajat a motor.

Természetesen rögtön felkerestem az ügyvédemet, és elmeséltem neki az esetet. Õ szívesen elvállalta volna, hogy képviseljen, de figyelmeztetett arra, hogy mivel aláírtam azt, hogy átvettem a szervízkönyvet, nem sok esélyt lát arra, hogy méltó büntetést kicsikarjunk a kereskedõk számára. A kereskedést is felhívtam, és elmondtam nekik, hogy mindent tudok az autó múltjáról, és mondtam nekik, hogy megkerestem az ügyvédemet is ebben az ügyben. Erre nagyon betojhattak, mert rögtön visszahívott a fõnök, és mézes-mázason kérdezgetett tõlem, hogy mi a probléma.

Aztán valószínû utánajártak õk is az esélyeiknek, mert rá 2 napra visszahívott, és kérdezte, hogy elindítottam-e a pert, és hogy jól meggondoltam-e, mert hogy aláírtam egyet, s mást a vételkor. Hát sajnos ez volt a nagy hiba, hogy aláírtam, ellenben nem kíméltem volna sem idõt, sem pénzt, annyira ki voltam borulva, hogy ilyen emberek között kell éljek.

Ha valaki használt autót akar venni, azt tanácsolom neki, hogy úgy tekintsen a kereskedõre, mint halálos ellenségére, a bizalom legkisebb jele nélkül, és akkor talán nem verik át. És még egy gondolat: egyszer egy régebbi autómmal kilóméter órásnál jártam, mert elromlott, a részszámlálója, azt kérdezte, hogy egy úttal visszatekerjünk-e egy kicsit? ..... Mondtam nem kell. Amikor fizettem, volt egy úr elõttem, aki kifele menet azt mondta, hogy kicsit visszatekertette a km-t a kocsijában, mert el akarja adni....

Zsurit a klasszikus szervizkönyvtelen trükkel húzták le néhányszor:

Sajnos én is csak megerõsíteni tudom, amit a cikkben írtak a használt autókról: Magyarországon nagyüzemben zajlik a km-órák visszapörgetése. Az utóbbi évben lecseréltük a párom autóját és az enyémet is, mindkettõ kapcsán érdekes tapasztalatokra tettünk szert:

1. Páromnak 4-5 éves Opel Astrát kerestünk max. 100e km-el. Pár hét után rábukkantunk egy 90e km-es, láthatóan megkímélt állapotban levõ példányra. Bár kicsit gyanús volt, hogy nincs szervízkönyv, megnyugtattak, hogy egy nagy flottát kezelõ cég üzemeltette, valószínûleg vhol elkavarodott a sok szervízkönyv között, de az autó mindenképpen rendben van, az ilyen cégek figyelnek a rendszeres szervízre. Mivel már úntuk az autókeresést és az autó tényleg szép állapotban volt - megvettük. Aztán pár hónapra rá szerettük volna kikapcsoltatni az elsõ légzsákot (baba miatt), ezért elmentünk egy szakszervízbe. Amilyen a szerencsénk kiderült, hogy az autót ott szervízelték rendszeresen: egy évvel a megvásárlása elõtt 120e km volt benne. Tehát - az addigi átlagos futásteljesítményt figyelembe véve - kb. 150e km-el vettük az autót, azaz durván 60e km-el állították vissza az órát. Azon felül, hogy rossz érzés ha az embert bepalizzák, szerencsére semmi gond nincs az autóval. Minden esetre azonnal megcsináltattunk minden olyan "kötelezõ" szervízelést, amit 150e km környékén meg kell ejteni.

2. Tavaly nyáron szerettem volna egy négykerék meghajtású kombit venni. Ezen autók piaca eléggé behatárolt, itt nem részletezendõ okok miatt Audi A4 Avant Quattro került a képbe. 3-4 éves modellbõl 8-10-et is megnéztem (a végén már jobb híján 4x4 nélkül is), egy kivételével mindegyik külföldi származású volt, papíron 80-100e km-el. Általában nem volt szervízkönyv, illetve ha azt mondták, hogy van, vmi oknál fogva akkor sem tudták bemutatni. Most már jóval óvatosabbak voltunk. Szerencsére volt rá lehetõségem, hogy utána nézzek, mikor volt az autók utolsó kötelezõ szervíze (akár Magyarországon, akár Európában vhol): az egy magyarországi autót leszámítva mindegyiknél 60-80e km-el kevesebbet mutatott a km óra, mint amennyivel az utolsó szervízelés történt. Persze ez nem jelenti azt, hogy ezek az autók szükségszerüen rosszak, de számomra semmiképpen nem értek meg annyit, mint amennyit kértek értük. Végül lemondtam errõl a típusról és vmi egészen mást választottam.

Az egészben a dolog nagyüzemszerüségét tartom tragikusnak (a végén már el sem mentem megnézni, ha azt mondták, hogy 80-100e km van benne, külföldi és nincs szervízkönyv) illetve azt a felelõtlenséget, hogy nem érzik: nem csak egyszerûen a vásárláskor csapják be az embert, hanem - mivel a valós km állás nem ismert - bármikor tönkre mehetnek nagy értékû dolgok az autóban, amik nem lettek megfelelöen karban tartva.

Tréler tök logikus felvetését a Homár is támogatja, bár sajnos nem rajtunk múlik:

Csak egy kérdés, és egy rövid story. Mikor Öcsém el akarta adni a 34 éves bogárhátúját, az eredetiségvizsgálatról a rendõrök vitték el majdnem bilincsben (már rajta volt a bilincs amikor megkérdezte hogy õ most gyanusított vagy tanú. Erre levették), mert az alvázszám kopott volt. Utána 4 hónapig tartott amíg kiderült, hogy nincs vele semmi baj, csak öreg. (Jelzem az értéke kb annyi volt, hogy ember nincs aki ezért a börtönt kockáztatná). Szóval a kérdés: ha az eredetiségvizsgálat állítólag értünk, állampolgárokért van, és a kedves mester nem kevés pénzért, úgyis átnézi az autót, nem lehetne kötelezõvé tenni a kilométeróra megvizsgálását is? Mivel eredetiségvizsgálatra az eladó viszi, így elég egyszerûen le lehetne védeni ezeket a visszaéléseket.

A sor végére pedig egy lájtosabb és hepienddel végzõdött történet Marcelltól:

Velünk is megesett egy csudajó dolog használtautó ügyben. A Jónás nevû, olcsóautó-telepen akartunk ismét egy jó vételt eszközölni, ugyanis a nyafi elején rögtön megemlítem, hogy egy évvel korábban egy remek állapotban (és még azóta is napi használatban lévõ) Skoda 120-at vettünk tõlük, potom áron. Rövid nézelõdésünk alatt egy Ford Sierra mûanyag lökhárítóját graffitis festékszóróval fújták le feketére, ez talán elmond valamit az egész hely szellemiségérõl. No, végül találtunk 300.000 forintért egy Mitsubishi Lancert, régit persze, 1.7 turbódízel. 130e km, azt mondja a bácsi. Remek, biztos, hogy nem annyi ugye, kacsintás faterral, de legyen egy próbakör. Kivittük, egészen emberesen ment, meg amúgyis tágas, nagy autó, szeretem. Vegyük meg. Foglaló 20.000 forint és persze épp most jött jajj egy úr, aki most elvinné, de persze a tietek az elsõbbség. Emeljük meg, nézzünk alá, ha jó, megfelel, foglaló, holnap elvisszük, így mi. "Bácsi" csalódottan tovább állt, szerintem a szomszédos Suzuki (?) szerviz alkalmazottja. Ki tudja. Megemeljük, hát itt-ott rozsdás, de ránézésre egészen jó állapotban van, tegyük le, jó, megvesszük. Kigurulnak vele a telep közepére, és nehezen-hozok-döntést fater még utoljára beleül, hogy megnézze, mit vesz. Aztán elkezd veszettül szakadni. Böködi a km. órát. Ránézek. Mivan? Nézd meg fiam mennyit ment. Mennyit? 330-at! Eladóember döbbenten néz, és valamit elkezd magyarázni, hogy az nem úgy van, mert hogy a Lancernél másképp számol az óra, és az a 330 az valójában km-ben 130, másképp van helyiértékezve... már szerintem õ sem értette, mi meg nem hittük el, de adtunk egy utolsó utáni esélyt a Lancernek: menjünk egy 2-3 km-es kört, fizetjük az üzemanyagköltséget, apám megy elõl az 5 éves Forddal, és ha tényleg bebizonyosodik, hogy másképp számolja a kilométert a két autó, akkor megvesszük. Erre meg ugye jött a veszett felháborodás, hogy mit képzelünk, vagy kell így, vagy nem, vegyük meg vagy menjünk. Tizedmásodperc alatt kiszálltunk a kocsiból és otthagytuk nyitott ajtókkal, vissza se nagyon néztünk rájuk. Lehet jobb :) Már csak az nem tisztázódott le bennem, hogy vajon "Jónás" tudta, hogy 330 van az autóban? Ha igen, akkor miért akarta 130-al eladni? Miért nem tekerte legalább vissza? Vagy õt is átverték, és nem igazán foglalkozott vele, hogy ránézzen a km számlálóra? Esetleg õneki hitelesebben mesélték el a "másképp számolja a km-t" mesét? Izgatni nem izgat, de azóta is jót derülök rajtuk!