Tékozló Homár

A Warner figyeli Önöket (frissítve)

2007.07.04. 17:45 | jackyll | 20 komment
A Homár sem mondhatta volna szebben, mint ahogy a Webisztán összegezte a legújabb internetes megfigyelési ügyet, amiben Tóth Benedeket megfenyegette a T-Online, miután a Warner úgy látta, illegálisan osztotta meg egy filmjüket számítógépéről. Lehet értetlenkedni, hogy mi ebben a dráma, hiszen igazuk van és köcsög tolvaj fájlmegosztók, mégiscsak az amerikai filmipar utolsó kétségbeesett támadását figyelhetjük meg, mielőtt összeomlik a jelenleg a saját fogyasztóik terrorizálásával és terroristákhoz hasonlításával körömszakadtáig fenntartott, 25 éve elavult szerzői jogi rendszer.

Hogy-hogynem a dvd-s megjelenéseknek sikerült eljutniuk a megfizethető és reális 999 forintos lélektani árhatárig, csak sajnos azt a szisztémát még az internet előtti időkre találták ki. Persze lehet a gonosz felhasználókat basztatni - bár ugye az köztudott, hogy a legaktívabb filmtöltögetők között találhatók a legkomolyabb film- és mörcsandájzfogyasztók (akik például a Star Warst legalább 4-6x megvették, videón (többször), lézerdiszken, dévédén (többször), aztán most HD-ben - mennyi is ez így összegszerűen?) -, de elegánsabb lenne átállni valami 21. századi rendszerre.

update 07/05 19:23 Kaptunk egy ilyen emailt Sólyom Balázs PR managertől
Ezúton kérem Önt, hogy a változtassa meg http://homar.blog.hu/2007/07/04/a_t_online_es_a_warner_figyeli_onoket linken elérhető „A T-Online és a Warner is figyeli Önöket” címet, mivel az valótlanságot tartalmaz. A T-Online ugyanis semmilyen formában nem monitorozza ügyfelei adatforgalmát, és – az adatvédelmi előírásokat szem előtt tartva – semmilyen rájuk vonatkozó adatot nem bocsát a Warner Brothers rendelkezésére.
Úgyhogy most a gyakorlattal ellentétben nem kíhúzzuk, hanem töröljük a címből a T-Online-t. Elnézést kérünk érte. Viszont itt ragadjuk meg az alkalmat, hogy felhívjuk a T. internetezők figyelmét, "hogy amíg nem kérünk, vagy kínálunk érte pénzt, a magyar joggyakorlat szerint nem lépjük át a szerzői jogi törvény által szabályozott szabad felhasználás kereteit, tehát nem járunk el törvénytelenül", ha fájlokat cserélgetünk.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sir Mortzosch 2007.07.04. 18:22:37

Korrekt volt a T-online. Normális, tényközlő levél.
Nem fenyeget, értesít. Ez van. Folytatod, megb--lak. abbahagyod, jógyerekvagy.
Nem felháborodni kell T.Cikkbeküldő/postoló, hanem megvásárolni a filmet.
Evvan bammeg.

Mike36 2007.07.04. 18:40:35

gothic, éppen irta hogy többet vesz mint az átlag
bammeg

Sir Mortzosch 2007.07.04. 18:51:59

biztos én vagyok a vak, hol írta, hogy vásárol?
megbamm

2007.07.04. 19:22:56

vonatkoztassunk el picit, h ki kicsoda, meg torrentezni csúnya dolog, szemét técsoport, rohattolvaj benedek, jogvessztők ésatöbbi...
hogy is van ez az ártatlanság vélelmével? most akkor magyarországon, illetve bárhol, multikból alakult céges rögtönítélőszék bármiféle bizonyíték nélkül eldöntheti ki a bűnös? és amennyiben az, egyből le is kapcsolható az Nagy Szent Internetről ISP által, mert az ÁLLÍTJA róla valamely szervezet, amely semmilyen hatósági jogkörrel nem rendelkezik, ilyen jellegű bizonyítékot ezen formában nem gyűjthet (vagy igen?)???
az a legnagyobb baj, h szokás szerint a felszínt karcolgatja mindkét oldal. a pengeváltások helyett inkább kérdéseket kellene feltenni, pl. jogi szempontból - és nem elsősorban a szerzői jogi törvényre gondolok - megvizsgálni már ezt az egészet. hogy kinek, mit, hogyan van joga vizsgálni, ezzel kapcsolatosan mit gyűjthet, milyen retorziókat alkalmazhat. vajon felszólíthat-e az isp bármiféle szankció hangsúlyozásával, legyen az szerződésbontás, ha állítólagos jogsértő tevékenységet folytatok, mert bejelentést kapott? egyáltalán bármiféle bírósági tárgyalás, vagy nyomozati cselekmény nélkül joga van-e felfüggeszteni a szolgáltatást? (jelen esetben tényleg aránylag korrekt volt a dolog, ezt nem vitatom). volt erre ilyen jellegű példa már itthon?
mert ugye senki sem tekinthető bűnösnek a bíróság ítéletéig. illetve ha a nyomozati szakaszban bebizonyosodik a törvénysértés, akkor ott egyértelműen intézkedni kell, nade addig mi és hogyan szabályozza már ezt. tán erre kellene koncentrálni, nem baromságokra. és nem hasraütésre, pálya széléről bekiabálva, hanem törvényi helyekkel, bírósági határozatokkal, hatósági állásfoglalásokkal alátámasztva.

freddyD 2007.07.04. 19:33:36

Azt azért elmondanám, hogy a 990-es dvd kategória teszi épp tönkre a magyar igényes dvd piacot...

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2007.07.04. 19:36:33

azért kíváncsi lennék miből tudja a tréonlány :D

az egyik házivideóm megvágom egy warner film méretért és elnevezem warnerfilmcíme.iso ra

azt amikor kijön megnézi a gépemen a pofájábaröhögök :D

kíváncsi vagyok mi tiltj a saját videómon olyan filenevet használjak amit nem szégyellek :D

feketefityma (törölt) 2007.07.04. 20:12:13

Ezért nem nézek warner filmeket.

chimie · http://addict.blog.hu/tags/brief 2007.07.04. 22:01:39

"köztudott, hogy a legaktívabb filmtöltögetők között találhatók a legkomolyabb film- és mörcsandájzfogyasztók"

ezt így honnan? vagy meg se lepődjek, mert köztudott, hogy a homár cikkeit nulla utánajárással írják ;-)

Secnir 2007.07.05. 09:09:11

"File neve: CD1_nep-300-xvid-cd1.r07"
ezt töltötte le Benedek. Ez a film a Warner Bros. (szellemi) tulajdona.
Háááát nem tudom, én ezt a filmet nem láttam a mozik plakátján. ráadásul 14 mega. Ez valami kisfilm lehet....

guminőt akarok 2007.07.05. 10:01:07

.r07
tömörített fájl...

Majmász Gedeon 2007.07.05. 10:07:49

Ezért kell Peer Guardiant használni...

Amúgy nekem is volt egy ilyen ügyem évekkel ezelőtt, csak más ISP-vel és a Paramount Pictures-szel. Az nem torrent volt, hanem más file-megosztó. Le is tiltottak a netről, mikor több napig nem voltam itthon. Először nem is derült ki a valódi ok, havidíj fizetés elmaradását mondták elsőre, pedig mindig rendesen fizettem...

Joe Forster/STA · http://sta.c64.org 2007.07.05. 10:11:07

Honnan tudja a Warner, hogy az a file az ő filmjét (értsd: filmje XviD-ripjének RAR-ral tömörített változatát, és abból is csak egy archive volume-ot; ebbe ugyan már ne kössünk bele!) tartalmazza? Letöltötték az összes gyanús cuccot, kicsomagolták, konstatálták, melyik tartalmazza az ő filmjüket.

Innentől tudták, milyen nevű és - most figyelj! - ellenőrzőösszegű file-okban találhatóak az ő filmjeik kalózváltozatai. (Mindkettő szerepel a torrent linkekben.) Már le sem kell tölteni semmit sem, csak nézni, kitől mi töltHETő le, hogy tudják, kit kell valagba rúgatni az ISP-jén keresztül...

Vonatos Flash játék · http://trainhelp.i-host.hu 2007.07.05. 10:33:29

Az rendben van hogy letöltik a gyanús cuccokat, de ha véletlen mellé nyúlnak és nem az ő filmjük van benne akkor jogsértést követnek el?
Ilyen esetben szólni kéne az internet szolgáltatójuknak, hogy figyelmeztessék őket :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.07.05. 10:34:08

CD1_nep-300-xvid-cd1.r07

ez egy részlet fájl maximum. önmagában használhatatlan. így nem csinált semmi rosszat benedek.

részletet megoszatni nem bűn, pontosan ezért mehet a torrent dolog.

másrészről, meg ebből az egy fájból csináljon lejátszható videót a WB!
ez nem fog menni, tehát mit is osztott meg emberünk? egy tömörített fájldarabot, aminek van valami neve, lejátszhatatlan, és senki sem tudja bizonyítani hogy mit is tartalmaz pontosan. (nem ér a többi darabot leszedni, és ugy összetenni, mert emberünk csak ezt az egy részt osztotta)

másrészt amig az IP-címemet akkor cserélem amikor akarom, más is olyanra változtatja mailyenre akarja, programokkal elváltoztatja hogy olyan legyen mintha nem is az, addig az IP címmel mindenki kitörölheti, mert kurvára nem bizonyít semmit. pláne rám.

"azonnal jelezze Társaságunknál, ha valaki feltételezhetően visszaélt az Ön adott időpontban használt IP címével."
hehe jelneteni kell hogy visszaéltek, és kész. le van tudva. ennyire hülye a Tonnalány sem lehet

Secnir 2007.07.05. 10:55:02

Hurrá Torpedó:
látom te vetted, amit írtam :-)

kicsitian_real 2007.07.05. 13:28:10

Es ha pont fake-et toltott? LOL

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.07.05. 17:35:12

komolyabb lenne, ha az IP cím mellé a MAC addresst is tennék.. nem mintha az nem megváltoztatható lenne, de esetleg mondanám, hogy egy kalóz tette a laptopjáról használva a vlanomat.

Mert ugyebár abból már volt per, hogy valaki láma egy normális vlant csinálni, oszt valaki leleményes volt.

Bár lehet, h csak a router címét látnák... akkor meg azt hiszem senki nem lehet biztos benne... nekem mint ruti üzemeltetőnek nem kötelező logolni minden bejelentkezőt...

Jah, meg aztán lehet valami gonosz bot is a gépen... csak akkor lehetnek biztosak benne, ha házkutatásnál 100+ másolt dvd-t találnak, de azt is csak ESETLEG tölthettem felfelé.

feketefityma (törölt) 2007.07.06. 13:55:34

No, ha jól látom, megjött a lófasz a T-Online seggébe. Ha nem sértette meg a hatályos jogszabályokat a szolgáltatást igénybevevő csóka, minek zaklassák?

Alpannonia.at 2009.07.06. 01:12:36

lassan minden letöltött megnyitott oldal , illegálisnak fog számítani, sőt törvénytelen mi a faxt nézeget az ember , idegen oldalakon ? Információ rablás, eltulajdonítás, mindem elolvasott szó mondat ,büntethető lesz lassan D:D:D: , IP-után elkapnak és éveket ülhetsz mert kiváncsi vagy , vagy voltál..., de attól még fizesd a számlád becsületesen.
süti beállítások módosítása