Tékozló Homár

Mit tehetünk, ha a munkások megsütik a vincseszterünket?

2007.08.24. 10:27 | szily | 152 komment

Alapvetően azt, amit Xerxész a pireuszi buzibárban. Aki még ennél is részletesebben kiváncsi arra, milyen esélyei vannak egy fogyasztónak, aki éppen számítógépezik, amikor az ügyes munkások odakint belefúrnak a vezetékbe, az olvasson tovább élvezettel.


A II. kerületben lakom, közvetlenül egy BKV-telephely mellett. A nyár folyamán itt a BKV az egyik épületén felújítási munkálatokat végez, amelyet egy alvállalkozónak adott ki, név szerint a Bernecker Kft-nek (www.bernecker.hu).

2007. július 21-én a cégnek munkatársai villany szerelési munkák közben megsértették a társasház betápláló villamos vezetékét. Ezzel
rövidzárlatot okoztak, s így a mintegy 40 Celsius fokos melegben több kis híján 6 órán keresztül kitéve majdnem 50 lakás lakóit a villamos energia nélkülözésének. A személyes problémám az esetben az, hogy mikor bekövetkezett a rövidzárlat, abban a pillanatban én éppen személyi számítógépemen dolgoztam. Természetesen a gép azonnal leállt.

Az eset után a számítógépem egyik merevlemeze (HDD, winchester, ahogy tetszik) működési problémákat kezdett mutatni, sajnos később az
alaplappal is problémák adódtak. Az eddigi időkben semmilyen működési probléma nem volt ezekkel az eszközökkel nem is túl régen lettek vásárolva, szinte újak, azóta áll ez fenn, mióta a cég melósai a rövidzárlatot előidézték gondatlanságukkal. E két főegység meghibásodása
miatt a számítógép természetesen használhatatlan.

Aki rendelkezik valamilyen számítógépes ismeretekkel talán azt is tudja, hogy ezeknek a HDD-knek a működésére bármiféle túláram vagy rövidzárlat végzetes lehet. Jó okom van feltételezni, hogy jelen esetben is az okozott rövidzárlat a felelős a meghibásodásokért. Az eszközöket egy számítógépes nagykereskedés szervízében már bevizsgáláták, mire ezt a levet Önnek írom. A szervíz helyettes-vezetője azót írásba is adta, hogy bevizsgálásuk alapján a hibát valóban a rövidzárlat okozta, az erről szóló írásos szakvéleményt csatoltam is ehhez a levélhez.

A Bernecker Kft-t és annak tulajdonosát többször és több féle módon is próbáltam keresni, hogy mindenki számára megnyugtató módon rendezzük ezt a dolgot. Személyesen szinte lehetetlen elérni, s bár egyik munkatársa hetekkel ezelőtt visszahívást igért, mindez nem történt meg. Egyébként akivel beszéltem személyesen arra hivatkozott, hogy ez akkor is bekövetkezett volna, ha egyszer sima áramszünet lett volna nálam. Nem vagyok egy villamosmérnök, de ha jól tudom az áramszünet teljesen más, mint a rövidzárlat/túláram, amely következtében a ház mindhárom 100A-os biztosítéka szétégett. Áramszünetnél ilyet még nem láttam. De ezt az ELMÜ is igazolhatja, kint voltak, ők cserélték. A Bernecker Kft. a nekik küldött leveleimet elolvassák, de választ nem kapok rájuk. Természetesen minden létező helyen panasszal fogok élni ellenük a
kezemben lévő szakvéleménnyel.

Tisztelettel és üdvözlettel:

Attila
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

uns97 2007.08.24. 13:53:09

"A szervíz helyettes-vezetője azót írásba is adta, hogy bevizsgálásuk alapján a hibát valóban a rövidzárlat okozta, az erről szóló írásos szakvéleményt csatoltam is ehhez a levélhez."

Melyik szerviz ez ? Amelyik mezei PC szerviz egy dog HDD-rol (amugy mik voltak a dog HDD tunetei ? Bad sector, no detect, no felporges, no seek, kattogas, no eletjel vagy mi pontosan ?) megmondja PONTOSAN anelkul hogy ott lenne az eset tortenesekor hogy mitol halt be az szimplan hazudik. Ir egy semmit ero "szakvelemenyt" amit az ugyfel hallani akar es kesz. Igazabol nem igazan deritheto ki hogy pld egy IC elfustolese a panelon rovidzar, tulfesz, esetleg kulso behatas miatt tortent-e meg. Erre van a garancia. Ha nincs szetszedve nem nagyon ertelmezheto a garancia vesztes, FELTETELEZVE hogy nem az user nyirta ki direkt, bar ezt mint irtam nem olyan egyszeru bebizonyitani. Gar csere es kesz, az adatokat meg na ja menteni kell. A szerviz inkabb javasolt volna olyan eszkozt szakvelemeny helyett amivel a tovabbiakban a hasonlo esetek megelozhetok (szunetmentes, stb a tobbiek mar leirtak) a backup meg nem art soha. Azert beszarhatnak a szamtech eszkozok, mind a HDD-k mind az alaplapok, megcsak furni sem nagyon kell a villanyvezetekeket :D

Reggie 2007.08.24. 13:53:28

Kerjuk a szakertoi velemenyt is elerhetove tenni!

Dr Net Elek (törölt) 2007.08.24. 13:58:55

grafitmacska 2007.08.24. 13:20:58

thanx:)

grigorij (törölt) 2007.08.24. 14:09:54

Szeretném figyelmeztetni mindazokat, akik azzal kábítják a jónépet, hogy majd a 3000 forintos védő megoldja a problémát! Nem fogja! A közelmúlt viharos idején, vidéken, családiházas terülten egy "aktuális" égszakadás során gond nélkül szaladt át a túlfesz a közel 50ezres, márkás védelemmel ellátott szünetmentesen! Szerencsére a gépek nem üzemeltek, így csak 2 db. gép és 2 db LCD monitor fuccsolt be, plusz a ház riasztórendszere! Akkor vélemény kértünk VALÓDI szakemberektől, ők elmondták, hogy ilyen extrém hatások ellen, mint a villámlás (és ennek minősül a levélíró esete is!) kizárólag a fogyasztásmérő elé szerelt, fázisonként védő speciális eszköz a megoldás! Fázisonként néhány ezer forint, plusz a munkadíj... Ezek nélkül a túlfesz átszalad az egész rendszeren, mielőtt még bármilyen bizt. működésbe lépne! Az említett esetben is tönkrement a speciális szünetmenetes, de addig átszaladt rajta a nafta...
Ugyanakkor a levélíró esete is különleges. Egyrészt a kivitelezőnek biztosan kell fizetnie, mert kárt okozott!!! Ugyanakkor a gép állítólag elindult, csak hibásan működik. ez pedig arra utal, hogy a tulfeszültség NEM tette tönkre a gépet (mert akkor a táp, a proci, a memóriák vagy a winyó nem üzemelne), hanem a bekövetkező áramkimaradás miatt "csak" a Windows omolhatott össze!

bránermájszter 2007.08.24. 14:14:31

ööö izé, az eddig fel se tűnt, hogy ha a betáp vezetéket fúrták meg/vágták el/tök8, akkor mitől égett szét (szentem max simán elolvadt, de az azé van ott, sőt azé hívják OLVADÓbiztosítéknak) a ház biztosítéka. Tán a házban van egy kisebb paks ami visszatáplál a hálózatba vagy mi? áram -> biztosíték -> fogyasztó. Fogyasztó rövidrezár, biztosíték elolvad és nem basz szét egész hálózat. De visszafelé ez hogy is van? feltalálták volna a rövidzáron alapuló energiatermelést? mutasd már meg hogy rákötsz egy laposlelemre két dróttal egy izzót, aztán a drótokat összezárod az elem meg az izzó között és ettől kiég az izzó, mert akkor ezért nóbel díjat kapunk izibe.szentem ez a srác csak szopatja a népet a történetével.

HandG 2007.08.24. 14:15:11

Jahhhh!

mert: "Aki rendelkezik valamilyen számítógépes ismeretekkel talán azt is tudja, hogy......pár száz Ft-os zavarszűrővel meg lehet előzni ezeket. És ha villám csap be, akkor kit próbáljunk meg elérni? A Jó Istent?:)
Bárcsak tudnám a számát! Lenne kérdésem egyébként is.:))))

Egyébként a lakásbiztosítás fizet ilyesmit azt hiszem. Egyébként szerintem a biztosítónak bebizonyítani, hogy kik voltak a ludasok ezért könnyű, hisz van jó pár tanu.

2007.08.24. 14:17:54

nahat, szegeny (l)uzert leoltottatok rendesen :) Mindenesetre megtortent velunk is, hogy kigyulladt a biztositektabla (fatablan voltak, belvarosi berhaz), es bizony hazakuldott egy vinyot es egy alaplapot. Szinte tok ugyanilyen modon. Ez az bizony egyertelmuen az aramingadozas/tularam/stb hatasa volt. Azota van szunetmentes, tulfeszvedo es batz papucs.

A Lyukastorkú Rézfaszú Bagó 2007.08.24. 14:34:27

Bírom,hogy mindenki ilyen kurvára okos itt! :D Tiszta lol olvasni a sok villanyszerelőt meg elektromérnököt.

moli 2007.08.24. 14:38:27

ket hete volt adatvesztesem (particionaltam :D ), de utolso mentesem 5 nappal azelotti volt, ugyhogy.
kb havonta mentek dvdrw-re, negyedevente pedig az osszes sajat adatom ujrairom 2 dvdr-re es kolokacioba rakom.

bránermájszter 2007.08.24. 14:39:37

grigorij 2007.08.24. 14:09:54
a. nem védőföldes konnektorba dugtad a szünetmentest
b. nincs/tré módon van bekötve a védőföld

evribádi:
aki megveszi a túlfeszvédős konnektorba dugható/elosztó/szünetmentes táp cuccot jobb ha tisztában van vele hogy ezek a túlfeszt/túláramot (kinek hogy tetszik) a védőföldre vezetik le. Ha sima (gy.k. olvasók kedvéért: lapos és nem süllyeszetett) konnektorba dugod, vagy ha nincs védöföld (esetleg faszán a 0ra van kötve mert lusta a villanyszerelő, vagy az öreg házban hírét se ismerték annakidején ilyesminek) akkor mégis hova a halálba vezesse? Tényleg tök meglepő hogy ugyanugy elfüstöl minden. És azért mondják hogy a villanyórához kötik, mert odáig jó eséllyel megvan a védő, onnantól meg kitudja. Az hogy hol van igazából mindegy, a fogyasztásmérő ugyanugy a fogyasztó előtt van (az mindegy hogy 25m-re vagy 50centire) mint a túlfesz levezető.

TaZ
Én tök elhiszem hogy van egy áramszünet és tönkremegy a vinyó/alaplap/táp/videókártya/ram/bármi, de akkor ne írjon már ilyen baromságokat hozzá körítésnek (jó tom csak így hír értékű).
"Lófaszjóska Kft elvágtaja220at, bekreppant a gépem.Fizessekijaköcsögje" Ennyi. Nemkell mellé sci-fi történetet írni,gonosz elektronmanókról.

tundrazuzmo (törölt) 2007.08.24. 14:40:33

TaZ!

OtT aZ más helyzet volt. Teljesen más egy biztiket is kiégető túláram, meg egy rövidzár utáni homályos megfogalmazású történet.

A Te esetedben tényleg megjelent a túláram a lakásban...:)

Attilánál még az sem bizonyított, hogy nem az UFO-k voltak...:)

tundrazuzmo (törölt) 2007.08.24. 14:44:39

moli 2007.08.24. 14:38:27

"ujrairom 2 dvdr-re es kolokacioba rakom."

Neeeee! Kérlek ne ilyen szakszerűen... Nem méltó az átlaguser felkészültségéhez...:)

Egyébként én is szinte hasonlóan.

Teccettek volna ghostolt-DVDreírt-rendszerpartíciót és napi kétszeri szalagos adatmentést csinálni! :)

moli 2007.08.24. 14:49:48

szunetmentessel az a baj, hogy evente cserelni kell az akkujat, mert szetmegy, az meg sok penz. persze ha munkagep..

Mária 2007.08.24. 14:59:41

Kedves TaZ! Akkor hajrá, vesd fel a témát valami jogászfórumon és élvezd, ahogy körberöhögnek!

A véreres lófix egyébként hogy jön ehhez az egészhez?

grigorij (törölt) 2007.08.24. 15:08:51

Ford Fairlane 2007.08.24. 14:39:37: Gyakorlatilag jól látod a problémát (egyébként nem én dugtam), mert kicsi falu, öreg házak és LÉGVEZETÉK a jellemző az esetre! Csak arra próbáltam utalni, hogy ezek a párezres kütyük nem mindig oldják meg a gondot (de még egy tévé is kapott... Igaz nem írtam, mert nem ez a lényeg, mind a két gép tápos lett, a két monitor és a tévé pedig bizticsere, a speci védőtáp azért még tompította a dolgot, aztán ő tényleg kilehelte a lelkét, és a riasztó mainpanelje is...)
És javaslom, hogy akit tényleg érdekel ez a bizonyos feszvédelem (mert olyan a munkája vagy olyan környéken lakik), az ne a falusi villanyszerelőket kérdezze, hanem keressen (ipari)NAGYFESZÜLTSÉGHÖZ értő szakembert!

dwdHU 2007.08.24. 15:14:01

vegyel bazmeg tularamvedos konnektort

Secnir 2007.08.24. 15:15:38

grigorij:
szögedi vagy?

Yossarian!! 2007.08.24. 15:54:43

Elmondásod szerint a cég a BKV által megbízott vállalkozó volt, mivel a BKV a szomszéd. Ebből adódóan nem az alvállalkozóval, hanem a BKV-val vagy jogi viszonyba. Tehát velük kell levelezned, szerintem nagyobb sikerre is számíthatsz.

nokomment 2007.08.24. 16:13:09

Ezért jó a Macbook, ott aztán ingadozhat az áram meg túlfeszülhet a hálózat. Talán egy batz papucsot kéne küldeni a cégnek, hogy a mérnökeik abban szereljenek. Egyébként akinek személyi számítógépe van sikeres ember nem lehet. Ebből könnyen meg van ám a baj!

Csabikuci 2007.08.24. 16:25:05

Ha nemreg vasaroltad a cuccost, akkor vidd vissza es kicserelik garba. Amugy meg ha egy normalis tapod lenna gepedben nem vargáné és társa fos, akkor talan nem is torten volna veluk semmi.
Amugymeg megnezem azt az igazsagugyi vincsiszakertot :DD aki frankon bevizsgalja es ramondja hogy mitol szarakodik egy vinyo. Jo esetben meg a gyarto se tudná megmondani mi baja lett, szal fasza csavo volt aki errol szakvelemenyt irt.
Radugta tapra, nem megy? Akko szar.
- Aggyá egy papirt ecsém oszt diktájjad mit ijak rá! :D
loool
Ennyi nalunk egy szakvelemeny...

Rák Attantam 2007.08.24. 16:52:32

Nem értem, hogy mi a problem?

Az áramszünet előtt jó volt a gép? Igen.
Volt áramszünet (valszeg emberi közreműködéssel)? Igen.
Az áramszolgáltatás helyreállta után hibásan működik a gép? Igen.

Akkor azt a fatális véletlent leszámítva, hogy pont abban a szent pillanatban sz*rt be a vinyó/alaplap/stb amikor az eset történt, a uzernek lesz igaza, márminthogy az eset okozta az anyagi kárát. Ez a tényállás.

Az, hogy a uzer ebben az esetben kivel van jogviszonyban, azt ki kell deríteni és az alapján eljárni.

Persze mindenek előtt a hibás alkatrészeket, ha még garanciásak, vissza kellene vinni a kereskedőhöz, hogy hátha. Egyéb ugrálásnak csak ezután van értelme.

grigorij (törölt) 2007.08.24. 16:58:15

Secnir 2007.08.24. 15:15:38! Hihi, nem... Csak vlszeg javítgattam és úgymaradt... bocs

Maszka 2007.08.24. 17:04:26

Bocs a belevaúért.
Attila nem áll jogviszonyban a BKV-val.
Viszont a vállalkozónak elvileg kell hogy legyen felelősségbiztosítása, aminek ki kell terjednie a munkájával a megrendelőnek ill. 3. félnek okozott károkra is.
Ennek kellene utána járni, meg kéne egy olyan ELMÜ jegyzőkönyv, amit feltehetőleg felvettek, hogy hogyan vágódott el a kábel, oszt jól beadni a papírokat a biztosítóhoz...

Maszka 2007.08.24. 17:08:27

Ezt most találtam a Bernecker művek honlapján:

"Cégünk kivitelezési munkáit a Generali Providencia Biztosító Rt.-vel kötött C.A.R. építés-szerelési felelősségbiztosításán keresztül biztosítja."

Butykos 2007.08.24. 17:21:24

molinak:
a szünetmentes nem azé van hogy ha feltöltött, akó kihuzzuk a koncsiból és lemerülés előtt visszadugjuk, mer akkor tényleg gyorsan kicsinálódik a zaksi, ez nem mobil, hehe
ja, vagy nem 100ftost kell venni...
egyébiránt, volt szerencsém(?) egy villám által meglátogatott ház pc-hez. persze nem müködött, meglepöen, a tulaj. elvitte egy ámítástek. boltba, mondták is hogy csere all parts, arra a kérdésre hogy a vinyó megyen-e még, a válasz hogy nem merik kivenni és egy gépbe tenni ellenőrizni, nehogy kóbór vill-áram legyen még benne, hehehe, és ez full komoly a XXI.században.
Na de a lényeg hogy megnéztem, és az alaplap, meg táp ment az örök nyomtatott á.k. mezőkre, a vinyón megmaradt minden....

steflac 2007.08.24. 17:33:22

Laptop, egyébként meg a biztosító fizet, kár volt bepostolni, egyre több kár

Bunkó Béla 2007.08.24. 17:34:49

Ford Fairlane sok hülyeséget hordasz össze, kissé korlátolt vagy. Használd a kis buksidat ne kiabálj ész nélkül, adva a májer érintésvédelmi felülvizsgáló szakembert. Az ugye eszedbe se jutott mert miért is jutna hogy a drága szakik mondjuk egy másik fázissal fúrták össze a nulla vezetőt?
A táp mindjárt megkapja a maga enyhe 400 voltos feszültségét és ennyi!
Ne okoskodj és játszd a májert hanem esetleg azt keresd hogy történhetett!

ŐŐŐ írta már valaki véletlen hogy szünetmentes meg túlfesz védő?

dXtr 2007.08.24. 12:00:26 jól írta.

„komolyan azt tanacsoljatok neki h vegyen tulfeszvedot meg szunetmentes tapot meg a hazba is egy brutalis tapot meg vegy ezt vegyen azt..generatort ne vegyen???”

Tisztelt hozzászólók mielőtt írtok olvassátok el az összes hozzászólást. Nem kell ezerszer leírni hogy vegyél szünetmentest stb... főként azért sem mert nem ez a lényege szerintem. Egyik hozzászóló jól látta a dolgot a faág témával. A lényeg az hogy aki a kárt okozta annak kötelessége megtéríteni. Teljesen mindegy hogy az ócska Trabantom kint állt a disco mellet és a fiatalok bezúzták az ablakát részegen, amit nem tehettek volna ha inkalóz fényképező tolvajokat rakok mellé akik vigyáznak rá . A kárt okozták, ha ez bizonyítható akkor fizetni fognak akkor is ha nincs védelem. Persze az már kérdés hogy itt magyarisztánban nem lesz egyszerű kisajtolni a bíróságon keresztül a lét. Több év stb... de ettől még nem szabadna annyiban hagyni, mert pont az ilyen nem éri meg perelni dolgok miatt harapóznak el a szarok rád perelj be cégfelfogások.
Na lehet Bunkó Bélázni!

papppapa 2007.08.24. 17:40:29

Sajnállak nagyon de nagy valószínüséggel nálatok a központi nulla vezetéket vágták át először és a három fázis közül kettő a ház belső nulla vezetéken a fogyasztóra került mint 380 volt .Én ugyan így jártam persze a villany szerelők esküdöztek anyjuk életére hogy nem így volt .

agylízing 2007.08.24. 17:42:31

Megfelelő tápegység kell a masinába és akkor nem fáj a fejünk Isten haragja és a munkások bénázása miatt. Csak +5000 Ft és a tápon tényleg nem szabad spórolni. UPS sem árt, ami szintén nem túl drága darab. De bizony vannak szinte ingyen túlfeszvédő biszbaszok is, ha "olcsóér" akarunk tápot venni, mert éppen csak olyan van a dzsunkán. Miért volt biztosíték a tápban, ha nem működött? Sajnálom, hogy ez történt, mert baromi bosszantó lehet, ha elszáll minden, de ez volt a tanulópénz. Ha villám cseszte volna szét, akkor kihez fordulunk? Isten most nem ér rá, mert gazdasági válság van vagy mi. ;)

hulyemagyar 2007.08.24. 17:49:10

Irtatok sok okosat, de a túláram az nem egyenlő a túlfesszel. Ez 2 különböző dolog.

Reggie 2007.08.24. 17:57:11

Eheh:) Ennyi primko hozzanemertot:)
href.hu/x/3d6s
nesztek itt egy kis izelito a villamos halozatban elofordulo tranziens jelensegekrol.
A magyarazas/tudas olyan aranyban van nalatok mint egy politikusnal...
(Menjetek kozepiskolaba, utana meg egyetemre.)

Céadaoin (user ID 44540) 2007.08.24. 18:06:36

Én ezt a pdf-t megnéztem - de ettől még nem értem. :-( Pedig állítólag nem vagyok hülye...
Szóval Reggie, bocs, de azt hiszem te vagy kissé arrogáns...

fafej 2007.08.24. 18:10:03

Dédász "jóvoltából" már mi is jártunk hasonlóképpen.Naponta 8-10x pillanatnyi áramszünet(időjárástól függetlenül),épp csak annyira,hogy minden lekapcs,majd vissza bekapcs.Kár:1db tv,1db hűtő,1db fagyasztó,1db számítógép.(Természetesen nem egyszerre)Naná,hogy nem vállalták a felelősséget!
Szerencsére azóta végeztek karbantartást a térségben,azóta béke van...

Flea 2007.08.24. 18:16:04

Nekem a szünetmentes szokta leb*szni a biztosítékot. A villanyszerelő szerint indulásnál nagy viszáram van, vagy mi és ha ingadozik az áram (Pl.: Vihar esetén) ez csapja le a biztosítékot.

lionking 2007.08.24. 18:24:41

Úh mennyi dilettáns hozzászólás....
Itt senki sem tudja, hogy mi megy (mehet) végbe egy olyan elektromos hálózaton, amin normálisan is 3x 100 Amperig van lehetősége folyni az áramnak, ha akkor ott egy hirtelen rövidzárlat keletkezik...
Ez ott kb 70ezer!!!!!! watt teljesítmény. Namármost ha ezt egy hirtelen rövidzárral még pluszban a 100x-osára növeljük....
A másik értelmes hozzászóláshoz:
Ha vihar jön, akkor van idő kihúzni a dolgokat a hálózatból, így nem károsodik, már persze amikor doolgozik vagy használja az ember.
De arra, hogy miközben dolgozik, a szomszédban országos rövidzárlatot okoznak, na azt dőreség lenne az user nyakába varrni.
Amúgy villámvédelem 10-20ezres tételben is nulla!!!
Nekem minden vihar után szinte kijut javítani való, sőt, sajna idehaza is volt "szerencsém" hozzá, ráadásban közvetlen és nem túlfeszes...

ARK-9 (törölt) 2007.08.24. 18:50:22

Ha a betáplálási pont (jelen esetben a sz.gép tápja előtt) keletkezik rövidzár, úgy egyszerűen nem kap a géped 220-at, ettől viszont a vinyó nem károsodik (fizikailag) max. a filerendszer sérül meg. Ha a fúrás következtében valamiképp megemelkedett a fesz, úgy pedig nagy valószínűséggel a tápod halt volna először meg. Szerintem szánalmas próbálkozás egy alaplap/winchester cserére...

agylízing 2007.08.24. 18:54:25

Reggie: ja, kíváncsiságból letöltöttem a pdf-et. Tele van helyesírási hibával. :D

Átlagarcú 2007.08.24. 19:21:53

Az ősi román turmixgép, a letéphetős ajtós megjött-e már?

egettvinyo 2007.08.24. 20:19:06

Tiszelt Hölgyeim és Uraim!

Én vagyok, akivel megesett a dolog.
Köszönöm a sok hozzászólást, bár mindet nem volt időm elolvasni, azért néhány dolgot most kivánok tisztázni:

- a számítógép előtte tökéletesen működött, le merem írni, hogy sosem volt még ilyen jó és stabil, kizárólag ezen esemény után lettek vele a gondok. A vinyó fokozatosan ment tönkre, az alaplapnak is egy nem cserélhető részével lett gond.

- jó táp van a gépben, talán ennek is köszönhető, amit a szervízesek mondtak: "Örülj, hogy csak ennyi eszköz szállt el!" Az is igaz, hogy a táp egyik FDD ága azóta rossz, de ezen már nem balhézok.

- a szakvéleményt nem a sarki PC bontó állította ki, hanem az egyik legnagyobb, ha talán nem a legnagyobb nagyker szervíze. Felrakni nem rakom fel sehová, de kézséggel megmutatom személyesen bárkinek (jelentkezni az ahalan@citromail.hu címen lehet), kiváncsi vagyok hány ember szeretné megnézni életben, ha azt vesszük, hogy mennyien kételkedtek valódiságában.

- Gálvölgyi János örök érvényű mondata: "Ebben az országban bárki bármit megtehet bűntetlenül.". Nos, elnézést mindenkitől, akit zavar, hogy nem növesztek szőrmét, és bégetek, hanem harcolok az igazamért.

- 1990 óta van IBM PC-m, 60MB vinyótól kezdve volt minden méretűm, egészen a mostani sok tíz GB méretekig. Soha, egyikkel sem volt hasonló, igaz, egyiket sem érte előtte sosem ilyen rövidzárlat. Ezért talán joggal feltételeztem, hogy még is a rövidzárlat miatt lett a hiba.

- az alkatrészek garanciálisak voltak, hiszen valóban újak, de azt el kell ismernem, hogy egy nagy "hibát" elkövettem, őszinte voltam, és elmeséltem a szervízben, hogy mi történt. Ismételt elnézést szeretnék kérni, amiért becsületes akartam maradni, és nem lettem ügyeskedő. Egyébként a hibás vincsi itt van a polcomon, bárkinek megmutatom azt is a már említett papírral együtt.

Lehet most írni, olyanokat, hogy "Hőő, sántít a sztorid, hogy mehetsz nagyker szervízbe, ha magánszemély vagy!" és hasonlókat. Hidd el kedves olvasó, van válasz mindenre, de nem hiszem, hogy nekem magyaráznom kellene az igazamat és a bizonyítványomat.

Köszönettel:


Attila

Butykos 2007.08.24. 20:30:48

Kedves Attila!

Szóval, ha azt állítod, hogy a tápegységed most is jó, csak az FDD-ága rossz, és az alaplap és a vinyó is még müködött egy darabig és fokozatosan kezdett elromlani, akkor azt kell hogy mondjam, sajnos nem az ármaszünet-zárlat okozta a fent felsorolt hardverelemek elromlását.
Közvetett módon elképzelhető, hogy az alapesetben is már valószínüleg hibás tápegységednek adott egy "lökést" és ezután nem a határon belüli feszültségeket adta a többi eszköznek. Így viszont nagyon kicsi a lehetősége, hogy az áramszünetere-zárlatra fogd a dolgot.
Ha az alaplapod és a vinyód túlfesz miatt ment volna tönkre, akkor azt azonnal észreveszed, és nem folyamatosan kezd majd elromlani. Ja és nem valószínű hogy a tápod életben maradt volna.

xXXXx 2007.08.24. 20:44:40

Sziasztok!

Előttem már eléggé leírták a lényegi pontokat, de összefoglalva:

Rövidzárlattól igenis lehet feszültséglökés! Ugyanis a kábel túlvégén egy transzformátor(gy.k. bazi nagy tekercs) van, amin folyik egy néhány száz amperes zárlati áram. Ha ezt megszakítod, az induktivitáson hirtelen összeomló mágneses mező nagy feszültséget indukál, és ez tudja tönkrevágni a PCket. Mivel rövidzárlat szakad meg, ez jóval nagyobb, mint a sima kikapcsolásnál fellépő jelenség.

Ha aránylag megbízható túlfeszvédelmet akarsz, akkor KÉTFOKOZATÚ védelemre van szükség. Egy nagyenergiájú (asszem "C" osztályú?) a lakás elosztótábla mögé, ez levezeti az energia zömét, a maradékot a konnektor mögé építhető "D" osztályú cucc viszi el, ami lehet az APC elosztó.

Mivel Te az ELMŰvel szerződtél, ezért tudtommal ilyenkor Tőlük érdemes kártérítést kérni. Ha ELMŰS üzemzavar okozta túlfeszről van szó, fizetnek, mint a katonatiszt.

Mivel garisak a cuccaid, vissza kellett volna vitetni azokat, de mivel gondolom oda vitted bevizsgálni, ahol vásároltad, ez nehéz lesz. Bár Magyarországon mindent el lehet intézni...

Ja, és ex kollégám mondása: "Az egy példányban elmentett adat máris elveszettnek tekinthető."

uns97 2007.08.24. 21:15:33

Az a helyzet, hogy a "legnagyobb nagyker" azert tudta igy megallapitani a hibat mert ELMESELTED neki a story-t. Ha nem mondod el, siman benyaljak garba, es ilyen blod papirt sem allitanak ki. Foleg hogy a HDD nem azonnal hanem "fokozatosan" romlott el. Mibol allapitottak meg hogy az elromlas (amirol - halkan jegyzem meg - meg mindig semmit sem tudunk miben is nyilvanul(t) meg...) X idovel a problemad UTAN valojan az ominozus furas miatti "nagyfesz/rovidzar/stb" miatt volt ?! Ha csondbe maradsz akkor azt irhatta volna a papirra hogy "Kesz, a HDD beszart... oka: ismeretlen, hiba: xxxxx" Ketlem, sot kimerem allitani, hogy egyetlen nagyker sem fog egy laboratoriumot fenntartani hogy neked bevizsgalgassa a "gyanus" cuccaid. (megsult procit is vizsgal ? Mert azt nekem inkabb az AMD-hez kellett visszakuldeni, nem magyar nagykerhez...) Foleg mivel ha kulso nyoma nem volt ok siman kicsereltethettek VOLNA - HA akartak volna. Fasza hely lehet. Ha neked a lenyeg a vitatkozas, mindenkeppen karterites akkor jo utat valasztottal, ha csak a hardware-ed akartad volna csereltetni, akkor NAGYON rosszat. Ez nem becaulet kerdese, hanem el kellett volna donteni mit is akrasz. Az adataid igy is ugyis ugy nez ki fujhatod, azt az ELMU nem fogja visszaallitatni, foleg mivel semmit nem tudsz bizonyitani mid is veszett el es mit is er az elveszett adat (altalaban a Doom es Quake nem nagy erteket kepvisel, bar valami munkat emlegettel...TERMESZETESEN mentes nelkul) Na en ugy latom HA

1, lett volna legalabb 1 hasznalhato mentesed
2, visszaballagsz garba csereltetsz alaplapot, tapot, HDD-t
3, hazaballagsz csavarozgatsz 10 percet (ha annayira ertesz hozza)
4, restore backup
5, es BEKESEN elsz

na ehelyett sikerult ez a szosszenet... van hogy 2 orankent elmegy a villany, a szolgaltato leszarja NAGY ivben, hogy fel oraig all a melo, esetleg elveszik az adat, megserul a Windows, stb... ilyen a vilag mindenhol. Ha jol olvastam elofordul ez ATM-nel, banknal, stb is...

kallok 2007.08.24. 21:23:15

sztem a lakásbiztosítás fizet ilyet helyzetekben.

egettvinyo 2007.08.24. 21:38:40

Utolsó írásom, után nem akarok már ezzek foglalkozni, szétgépeltem a kezemet amúgy is, és még jó pár helyre kell az ügyben levelet írnom hétfőn. Kedves uns97! Valakinek írtam priviben, hogy több tízezer karakteres leírást tudnék adni róla, hogy miben nyilvánult meg hogy tönkre ment, de már elnézést, mi a fenének, kit érdekelne ez részletesen?! Örülök a sok hozzászólásnak, de ha jól tudom nekem a cég felé kell bizonyítanom az igazamat, és nem felétek. Ha majd valamelyik hivatal, hatóság kéri, akkor megkapja a több tízezer karakteres leírásomat a hibáról, srceenshotokkal megtűzdelve, mert bíz van az is! Azt is leírtam, azt hittem érthetőn, de te még sem értetted, hogy én az őszinte és becsületes utat választottam aminek az lett az eredménye, hogy a szervíz azt mondta: "Ja, hogy rövidzárlat volt? Bocs, akkor nincs csere van helyette bevizsgálás!" Ennek eredménye lett a szakvélemény, ha neked ez nem tetszik reklamálhatsz a szervízben, illetve szintén a hatóságoknál. Nem én választos meg, hogy a szervíz mit ír hiba okára, azt hiszem ez szakértelmük joga, s szerintem rajtad kívül minden hatóság el fogja fogadni. Kedves uns97! Fussunk össze holnap, ha fővárosi vagy megmutatom a vinyót és a papírkát. Aztán kételkedhetsz tovább élő szóban. Egyébként nem értem honnan jött elő ez a "elveszett adatok" motívum, soha egy szóval sem írtam, hogy elvszett volna bármilyen adatom. Honnan szedted? Adat menétés terén szerencsére be vagyok biztosítva. Én a hibás hardverem miatt sírok. Kedves Kallok! Természetesen megnéztem a kötvényt, ilyen kárt nem térít, csak villám kárt. De itt villám becsapódás nem volt.

woker 2007.08.24. 21:57:48

Hát bizony könnyen megeshet, hogy a táp nem halálozik el miközben más alkatrészek igen. Ezt kénytelen kelletlen tapasztaltam meg a nem is olyan távoli múltban.
Adott egy használt/új alkatrészekből összerakott viszonylag olcsó gép, noname táppal (csóró egyetemistaként nem igazán van pénze az embernek egy normális tápba beruházni ami úgy 10k HUF körül kezdődik). Nem igazán tudom mi a fene történhetett, de valami megadta a kegyelemdöfést a gépnek. Szétszereltem, összeraktam semmi, azután szépen lassan kiderült az igazság. Első körben mint kiderült, a VGA halt szörnyű halált, de a táp és a gép többi része továbbra működőképes volt. 2 hónapig ment (persze az eset után pár nappal már egy vadonat új minőségi táp virított a meggyötört gépben) és azután elhalálozott az alaplap (a déli híd végül megadta magát és megsült). A tápban még mindig volt később annyi erő, hogy az alatt a pár nap alatt amíg az új táp beszerzésre került elvitte a gépet, igaz a végére már csak a két hdd-re futotta az erejéből a CPU és a hűtő mellett.

Szóval a táp még mindig szolgáltatna egyenáramot, igaz "némileg" kisebb teljesítménnyel mint fénykorában, az akkor bennelévő memória modul a mai napig vígan működik egy másik gépben ahogy a CPU is. A hdd-k továbbra is működnek az új gépben, ahogy az ősöreg dvd pörkölő is szolgálatot teljesít öcsém gépében.

Szóval simán megeshet, hogy nem a táp dől ki elsőként a sorból.

rookielamer (törölt) 2007.08.24. 22:43:05

Innen üzenem mindenkinek, hogy Vargáné és Társa ősi román cég!

nevasys 2007.08.24. 23:35:58

Nos mondom sorban...
Magyarországon un. NEFH rendszer létezik, azaz Nullával Egyesített Földelő Hálózat van minden lakásban. A betápnál van összekötve. A 0=föld. A túlfesz úgy történt, hogy fúrás közben először elfúrták a nullát a szolgáltató felöl, majd a másik fázist rázárták a (szolgáltató felől) szakadt nullára. Mivel a nullán nics olvadóbiztosító csak egy 0 bontó, (gondolom valami brutál), így szétfröccsentette a ház földkábelét a betáp dobozban, megszűnt a NEFH, ezért a nulla vezetékén ami már csak "lógott a levegőben" haldhatott tovább egy másik fázis. Lett két fázisod a dugaljban ami között 380V van, és a tápod 220 helytt ezt kapta. Egy korrekteb táp lehet, hogy "lekezelte" volna.
Számtalanszor találkoztunk már ilyennel a szakmámból kifolyólag...

pityupang 2007.08.24. 23:59:46

Én hasonló módon jártam január elsején hajnalban. Az egész gép ment a kukába az összes addigi munkámmal együtt. Másnap az első dolgom a túlfeszvédő volt és csak aztán jártam utána új gépnek. Nem lehet ezért hibáztatni a melósokat. Nekünk kell vigyáznunk a gépünkre.

lacix 2007.08.25. 01:09:55

Ez a "szétfröccsentette a ház földkábelét" egy kicsit durva, bár lassan már ezt is el fogom hinni. Elvileg a földkábelnek combos vezetéknek kellene lenni (6-os, 10-es réz?), pláne a betáp doboznál.

Amikor normális villámvédelmet akartam csinálni a házunknál, akkor rádöbbentem, hogy 100eFt-ból sem lenne tuti védelmem. Emiatt inkább kötöttünk egy rendes biztosítást a házra..

A védelemi vonal pedig valahogy így kellene, hogy kinézzen: PC tápegység biztosítéka - szünetmentes? (az olcsóbb típusokban simán át van vezetve a kábel a PC felé = nincs védelem) - túlfesz védő - kismegszakító - áramvédő kapcsoló (FI relé) - szolgáltatónál oszlopon/dobozban biztosíték és így tovább az erőmű felé

Villám esetén nincs sok esélyed (max. szerencséd lehet, hogy hol földelődik le jobban). Hiába van RAID, nagy valószínűséggel elszáll az összes HDD. Vihar esetén inkább kihúzni mindent.

Nálunk eddigi károk villámlásnál: PC táp, alaplap, modem, 2db TV ;)

Be kell próbálkozni garis cserére (nekünk sikerült), ha az nem megy és van biztosításod, akkor azt kellene megnézni. A hibát okozó cég legyen az utolsó, akiből megpróbálod kiverni az eszközeid árát.

Ja, ha biztosra akarsz menni, akkor mentés DVD-re (több példányba, 100km-re egymástól tárolva)! :)

KoLa_0 (törölt) 2007.08.25. 01:54:51

Végigolvasva cikket és még sok téves komment után úgyéreztem, hogy írnom kell a témával kapcsolatban. Elektromos hálózat oldaláról szeretném bemutatni folyamatot, amit történhetett (1 fázist feltételezve). Tehát vezeték megfurás pillanatában, fúrón keresztül kialakult egy 'közvetlen' áramkör. Abban pillanatban kurva nagy áram folyhatott azon keresztül (hegesztés effektus:)).Mivel rövidzárig tartó áramkörbe maximális áram folyhatott (de ezek normál esetben, megfelelően vannak méretezve)aztán pár pillanat után, biztosíték szétégése és áramkör megszakadása történt. Természetesen emiatt, rövidzár 'után kapcsolt' fogyasztóknál valamekkora feszültségesés következhetett be (áram és feszültség komponensek kapcsolata miatt), de áramingadozás biztos hogy nem. Ettől egy normális kapcsolóüzemű tápegységnek nemszabad tönkremennie vagy ennek folymányaként túlfeszültséget generálni kimenetein. De amilyen szar tápegységek vannak forgalomban főleg számítástechnikában, az ilyen dolgokon megsem lepődök. Itt az a hibás aki megveszi 3000 forintért házzal együtt egy ilyen tápot. Bontottam szét ilyeneket és legtöbbször azon csodálkoztam hogy hogy még nemégett szét ahogy megvolt építve (tömeggyártás és SPÓRÓLÁS magasfoka). Ezzel erővel perifériákat simán bedughattam volna 230V-tba.

salamander 2007.08.25. 02:55:14

Hello mindenkinek,
Nekem volt egy ugyanilyen problémám, azzal a különbséggel, nem belefúrtak a központi vezetékbe, hanem véletlenül nálam kapcsolták ki az áramot a szomszéd bácsi helyett. (Ő ugyanis elhunyt, de az áramszolgáltató rendszere ezt nem tudta értelmezni. Nem fizette a részleteket néhány hónapig, - hiába jeleztük a leolvasónak, hogy nincs fogyasztás a tulaj már halott - kijöttek lekapcsolni az áramot).
Hát ez sem sierült elsőre, mert az én vezetékemet vágták el. Nekem a lakás irodai részében egy komplett helyi hálózat van kiépítve 8 végponttal 1 szerverrel + 7 PC. stb.
Nagy csattanás minden leállt. A szereveren lévő APC sípol. Kisebb vita után kiderül a hiba áram visszaköt, egy gép nem indul újra. (Se kép se hang.) Informatikus kolléga kihív, gépet szervízbe. Az informatikai szakvélemény korrekt foglamuk sincs mitől, a már nem garanciális alaplap meghibásodott, a tápegyság leégése következtében. Javítási költség alaplap: 30 000 Ft, Ház táppal 8 000 Ft, szervíz munkadíj 15 000 Ft.

Elmű igazgatóságnak elpostáztuk a számlát egy kisérőlevéllel. Az Elmű szó nélkül elfogadta, majd elnézést kért, és átküldte annak külsős kisvállalkozónak, akinek az emberei elvágták a vezetékünket. Rövddel ez után a vállalkozás ügyvetője tajtékozva hívott fel, hogy nem fizet ki semmit, mert ez nem az ő hibája. mondtam, hogy én nem vele állok jogviszonyba, hanem az ELMÜ -vel, aki viszont elismerte a hibát. Ha nem fizet, nem gond, de ne nekem üvöltse, hanem a megbízójának. Nagy csend. 2 nap múltán megjelent két rövid hajú fiatal, de nagydarab fiú. Engem kerestek személyesen. Javasolták, hogy nem kérjek pénzeket, mert a főnöknek nincs erre kerete. S ha tovább feszítem a húrt még elromlik nálam is a vezeték...
Mondtam a fiúknak hogy menjenek nyugodtan haza, mert nem én kérem a pénzt a fönöktől, hanem az ELMÜ, s ha elromlik nálam a vezeték, akkor az Elektromos Művek majd kijavítja. Lassú bólogatás, hümmögés után elmentek.
1 hét után kaptam egy levelt az ELMÜ részéről, hogy az éves fogyasztási elszámolásnáljóváírnak kb. 70 000 Ft ot.
Ennyi a történet.
Ennek az a tanúsága, hogy menjünk utána az ilyen dolgoknak bátran, de nem árt, ha a törvényeket ismerjük. Az azonban tény, hogy ha az elektromos vezetében meghibásodás feszültség ingadozás stb. lép fel, erre vannak védelmi eszközök, "SZÜNETMENTES ÁRAMFORRÁS". Ha egy független bíróság szakértőket rendelne ki az adott kérdésben, nem adna a géptulajdonosnak igazat. nekem az volt a szerencsém, hogy az ELMÜ ezt nem vizsgálta, mivel közvetlen nem az ő pénzéről volt szó, a külsős vállakozó pedig nem mert vitatkozni/bíróságra menni mammut megbízójával szemben.

villy 2007.08.25. 06:45:48

Sziasztok!

Az eset sajnálatos. A szerelők körültekintőbben dolgozhattak volna, de egy sima falfelület alatt nehéz meghatározni, hol fut a vezeték. Bárkivel előfordulhat ilyen, aki nem szégyell szerszámot venni a kezébe. Elektromos szakember nagyjából tudja, hol kell vigyázni, de pl. vízszerelőtől ne várjatok ilyet.
Megrendelőnek, fogyasztónak alapvető érdeke megbízható védelem kiépíttetése , akkor nem mennek tönkre az elektromos berendezései. Üzemzavar ugyanis bármikor bekövetkezhet, számítani kell rá, tervezhető. Nem csak számítógép van a lakásban, de ezer más nagyértékű berendezés is, amit szintén meg kell védeni mindenféle elektromos üzemzavartól (többszázezres plazmatv, hi-fi, mosó, mosogató-, és hűtőberendezések, klímák, stb.).
A túlfesz. védők fokozatai: B; C; D.

Kifordított kacagány 2007.08.25. 08:18:33

látom sok itt a jószándékú ember, aki ha már érdemi javaslatot tenni nem tud, igyekszik meggyőzni pórul járt barátunkat gyarlóságáról.

én mindenféle pereskedés nélkül a következőt tenném: meggyőzném a ház közös képviselőjét, hogy ő, vagy megbízottja(csak hogy ne kelljen annyit dolgoznia) állítassa le a munkálatokat, mivel az veszélyezteti a társasház normál működését. gondolom nem lenne túl nehéz néhány lakó támogatását megszerezni, mivel ilyen kár a későbbiekben őket is érheti.
véleményem szerint az érintett építési vállalkozó kb 2 napon belül fizetni fog attól függetlenül, hogy ő okozta a kárt, vagy sem. a lényeg, hogy ott kell őket megfogni, ahol fáj nekik és nem ott, ahol bizonyságot adhatnak arroganciájukról.

tanácsos 2007.08.25. 08:18:52

Szerencsére okosságokat is olvastam a fentiek között. Salamanderé, villy-é, secnir-é, grigorij-é, lnézést, hogy nem sorolom fel mind. Sajnos a többség rengeteg butaságot összehordott. Valszeg jót akartak, de remélem nem villanyászok!
A túlfeszvédő(k!), UPS, és egyéb cuccok 1-re fontosabbak lesznek, mert a VET (Villamos Energia Törvény) szerint: a feszültség naponta néhányszor túllépheti a +15%-ot, de nem haladhatja meg a +20%-ot! Tehát 276 Voltnál még nem reklamálhacc...
Ezért tanácsos a kütyükön felül még egy elektronikus cuccokra is fizető biztosítás. Na, és tartsuk szárazon a puskaport... :)

Pogo 2007.08.25. 08:25:04

Jo, hogy ilyen sok hozzaerto van itt. Kerdezzetek meg egy tenyleg hozzaertot. A tulfeszvedo es UPS meg tarsaik kb semmit sem ernek, ha a haznak nincs elso koros vedelme a tularam/villamcsapas ellen. Es ez meg egy nem tul regi belvarosi irodahazban is hianyzott. Szoval ha nincs elso koros vedelem a hazban, akkor villamcsapas, illetve nagy tularam eseten annyit ertel el, hogy nem csak a geped vagta haza, hanem a ups-t is. Tenyleg megerte...

egoist 2007.08.25. 09:51:55

Van tulfeszvedom. Viszont nincs rajta a gepem. Ugyanis hatastalan, ha nincs "rendes" fold. Ezt most nem tudom elmagyarazni, mivel nem ez a vegzettsegem, de tobben megerositettek amikor kerdezoskodtem, hogy 2felekeppen lehet "fold"et muvelni, az egyik eseteben valoban le van foldelve, a masik eset meg valami "csalas", es az utobbi az elterjedtebb.
Ennyit a tulfeszvedorol :(.

bukodi 2007.08.25. 10:33:08

1. Többen írtátok, hogy a túlfeszültség védő még nem oldja meg teljesen a problémát.

Ez igaz, de csak technikailag, mert a márkás túlfeszültségvédőkhöz jár jogi garancia is. Ez biztosítja, hogyha a túlfeszvédő ellenére is károsodik a rá csatlakoztatott eszköz, akkor fizetnek. (Nekem egy Belkin-em van, és azt hiszem 8 millió a felső határ, amig fizetnek.)

2. Nekem egyszer attól döglött meg az alaplapom + videokártyám, hogy kiégett egy izzó a szobában. Ilyen simán előfordulhat bárkivel, bárhol, bármikor.

A szerelő 2007.08.25. 11:16:46

Salamander, szerencséd volt, hogy az elmü bevállalta, ugyanis nem az ő hibájából ment tönkre a tápegységed. Sima áramkimaradás miatt előforduló károkért nem felelősek, csak ha a megadott értéken kívül (230v+/-10%) eső feszültség kerül a hálózatodra. Ez egyértelműen tápegység probléma (itt nem részletezem, hogy miért, mert off). Néhányan kevéssé tájékozottak elektromossággal kapcsolatban, ezért néhány gondolat erejéig leírnám, hogy mi is történik ilyenkor. Valószínüleg transzformátor nem volt a házban, de még ha lett volna is, a hirtelen megszűnő feszültség nem képes akkora energiát indukálni, amely képes egy ház betápbiztosítékát kioldani. Ebben az esetben 2 fázis záródhatott össze, ilyenkor azon a 2 vezetéken jelentős túlfeszültség keletkezhet rövid időre (max.400V körül). Ez okozhat meghibásodást. Azt viszont elképzelhetetlennek tartom, hogy mindhárom, a hiba után lévő biztosíték kiolvadjon, max. 2 lehet csak. És még egy félreértés: betáp vezetéknél nincs védőföldelés, mivel Mo-on nullázott hálózat van. Remélem nem untattalak benneteket :)

A szerelő 2007.08.25. 11:26:17

"2. Nekem egyszer attól döglött meg az alaplapom + videokártyám, hogy kiégett egy izzó a szobában. Ilyen simán előfordulhat bárkivel, bárhol, bármikor." Ez is tévedés, ugyanis ha jól van a hálózat kiépítve és azt jól is használják, valamint szabványos alkatrészekel működnek a készülékek, akkor ilyen nem fordulhat elő! Ha komolyabb értékről van szó, az a kis odafigyelés megéri :)

Ajtony 2007.08.25. 11:43:17

Sziasztok!

A számítógéped tápegysége stabilizált. A csatlakozásod előtti zárlat csak áramkimaradást okozhat.
Jelen esetben valószínűleg a házba beérkező vezetékek közül először a 0 vezetőt szakíthatták meg. Ebben az esetben a 230 volt helyett 400 volt jelenik meg a csatlakozókon. Ha ez történt, a ház többi lakójának is kellett, hogy kára keletkezzen. Amennyiben csak egyedül téged ért kár, és az az áramkimaradás miatt történt, a készülékeid egyébként is meghibásodtak volna, ahogy már valaki írta.
A per abban az esetben, ha egyedül indítod, halott ügy. Olyan igazságügyi szakértőt nem találsz, aki szekunder köri hibára felelősen áramkimaradás okot jelöl meg.

Üdv

delejezoe 2007.08.25. 11:53:18

Senki ne ugorjon kútba az itt elhangzott féligazságok és fél(re)értések miatt.
(25 éve foglalkozom földeléssel, villámmal - s ebbe egy ideje beleértendő a túlfeszültségvédelem is.)

ii 2007.08.25. 11:53:41

Sziasztok. Magyarországon ejelenleg kisfogyasztóknál 230V/400V hálózat van.
Ez azt jelenti hogy a 0 és a fázis között mindig 230 van mig a fázisok között mindig 400.(persze nem kereken, figyelembe kell venni a betáptranszformátortól mért távolságot, vezeték feszültségesését, terhelést, melegedést stb.) . ha valaki elvágja először egy ház betápjából a 0 vezetőt, akkor a 0 pont ugy elmászhat hogy szegény lakól nem 230-at hanem legroszabb esteben 400 v-ot kapnak. a berendezések többsége itt megadja magát.
letoltes13! látszik nem vagy villamosmérnök, mert a biztositék az túl ÁRAM ellen véd, nem tulfeszültség ellen. ha valaki jót akar magának:
1.: vegyen rendes minőségi tápot amik már alapba tartalmaznak varisztoros tulfeszültségvédelmet.
2.: nem csak a tulfesz, hanem az alacsony is renbevághatja a gépet ezért nagyon ajánlott egy szünetmentes tápegység beszerzése.
3. villámcsapás ellen ezek se védenek ezért ajánlott az egész épület 4 lépcsős villámvédelmét egyszer megfizetni.
4. aki meg gépen dolgozik, az mentsen hetente dvd-re és tárolja a nagymuternál és akkor még akkor is lesz másolat az adatokról ha kiég a pecó.
Látrányi Attila Lajos
Villamosmérnök
www.elcosys.hu

Kenton Delacruz 2007.08.25. 13:16:36

Vegyél márkás aktív pfc-s tápot a gépbe + szünetmentes tápegységet. Sikeres emberek nem sajnálják a pénzt minőségi cuccokra!!! A szervízben pedig játszd a hülyét: nem tudom mi lett a géppel, egyszer csak meghibásodott. Úgysem értenek semmihez ilyen helyeken...egyszer kicsapta a villám a biztosítékot a 60e.-Ft-os nyomtatómban és nem jöttek rá , írtak egy papírt hogy nem javítható én meg kaptam egy new-at. A "hibás" készüléket megjavítottam otthon az new-t meg eladtam.

lacix 2007.08.25. 13:16:54

szerelő: "betáp vezetéknél nincs védőföldelés"

Ebben igazad van. Nálunk a villanyóra+doboz a kerítésben található, ahonnan kábelen megy a házban levő dobozhoz. A házban található dobozba van a föld bevezetve. Emiatt a félreértés. A FI relé elött van a nulla és a föld összekötve, utána már nem is szabad. Nos, itt abbahagyom, mert kezd eléggé OFF lenni.

mikimaus (törölt) 2007.08.25. 13:35:54


Tisztelt Hozzászólók és Tisztelt károsult!


Legelőször is két dolgot nem értek: abban az esetben ha a gép TÁPEGYSÉGE nem ütött (húzott) át, azaz működőképes maradt, akkor hogyan, mi általment is tönkre akármi?

Nem tudom,hányan ÉRTENEK valóban ahhoz, amiket itt előadnak a túlfeszültség védelemtől kezdve - ami alapesetben a tápegységet védi meg AZTÁN a többit: azáltal, hogy a tápegységet nem hagyja elromlani és így a tápegység (!) nem állít elő hibás feszültségeket akár a tárolóknak,akár az alaplapnak és az azon elhelyezkedő külön ellátásból élő pocesszornak, RAM-nak etc. A túl-feszültség védelem ugyanis a TARTÓS túlfeszültséget elvi okokból nem tudja visszatartani: ha 400V-os (delta) fázisfeszültséget kap egy 110..240V-ra alkalmas eszköz, akkor az "csak" átütni nem fog (a vizsgáló feszültség 500V), azaz nem fog rázni utána (;-D), de 50%-os vagy nagyobb valószínűséggel meghal a táprésze. Azonnal! (Jobb esetben ha a terhelésnek megfelelő 400V-os primer oldali puffer kondenzátor van benne, akár a saját védelmével még meg is úszhatja, de az elektrolit kondenzátor nem feltétlenül fogja elfelejteni ezt a 600Vdc körüli ajándékot és "egyszer majd kér valamit" ;-D)

A Károsultnak AZT a tényállítását vitatnom kell, miszerint a háznak 3 darab 100A-es biztosítéka lett volna, mert tudtommal 75A-eseket vagy 125A-eseket használnak (Tessék megszorozni a lakásonkénti 8-16-20-25 Ampereket a lakásszámmal és azt 2-vel úgy, hogy minden fázisra kb. azonos lakás jut!) - de ami ennél is hihetetlenebb (!) számomra: hogy mind a három kicsattant volna!

Tehát mind a három fázis 400V-ot kapott volna?! Hogyan?! HA időlegesen deltakapcsolás alakul ki, akkor hol volt a zárlat? Az egyik fázisnak még az utcában (!) kellett volna kisütnie a vezeték helyett az ELMŰ trafóban (vagy utcai leágazóban) lévő biztosítékát! Azaz az egyik fázison rögtön zérus feszültségnek kellett volna kialakulnia.

És - anélkül, hogy bántani akarnám a Károsultat - a nagy kérdés: a lakásban lévő egyetlen TV, Videó, kábel vagy ADSL modem sem ment tönkre? Ugyanis a TV-k tápegysége a legkevésbé hibatűrő, és a többi berendezés is sokkal kisebb teljesítményű tápegységgel bír mint a PC, ezáltal - a konstrukcó okán - a tehetetlenségük is sokkal kisebb, ha túlfeszültség éri őket!


Végül, de messze nem utolsó sorban: az a számítógépes "szakember" (helyettes vezetőnek nevezett akárki!), aki képes "szakvéleményben" azt leírni, hoyg valamilyen hibát ZÁRLAT okozott, és nem a zárlat miatti túlfeszültség (vagy:csak simán túlfeszültség), nem tartom kompetensnek és ezzel a "szakvéleményével" KIFEJEZETTEN ÁRTOTT IS a tisztelt Károsultnak!


Javaslatom a következő: egy NORMÁLIS szakvéleményt készíttessen T. Károsult, és azzal az ELMŰ felé tegyen kárbejelentést: az ELMŰ mivel idegen beavatkozás történt, első körben nem biztos, hogy akarna fizetni, de nem szabad annyiban hagyni a dolgot - ugyanis az ELMŰ már sokkal hatékonyabban szerezheti vissza a kártérítésre fordított összeget a károkozótól!
Egyébként sem igazán van joga (értelme) közvetlenül perelnie T. Károsultnak a károkozót, mivel az NEM az ő egyéni hálózatában okozott közvetlenül kárt, hanem az ELMŰ hálózatában, így nincs közvetlen jogi kapcsolat kettejük között.

Budapest, 2007. 08. 25.

Üdvözlettel:

Maus Róbert Péter
hírközlési szakértő,
ágazatjogi referens

mikimaus (törölt) 2007.08.25. 13:55:44

"Kenton Delacruz 2007.08.25. 13:16:36 - egyszer kicsapta a villám a biztosítékot a 60e.-Ft-os nyomtatómban és nem jöttek rá , írtak egy papírt hogy nem javítható én meg kaptam egy new-at. A "hibás" készüléket megjavítottam otthon az new-t meg eladtam."

Igen: a szervizek (kereskedők) arról híresek, hogy a garanciás berendezéseket, ha nem is javítható, visszadják a tulajnak, és adnak ráadásként egy újat - na ne röhögtess! (Volt ott egy szvsz más is...)


"ii 2007.08.25. 11:53:41 - Látrányi Attila Lajos Villamosmérnök www.elcosys.hu"

Tisztelt Kolléga úr!

A VARISZTOROS (!) túlfeszültségvédelem milyen időtávon (belül és túl) tudja megvédeni és milyen maxinmális energiamennyiségtől a berendezéseket?
Tudtommal legalábbis ma már az önhelyreálító patron + biztosíték-tirisztor-varisztor kombináció tud hatásos védelmet nyújtani.

Másrészt Neked feltűnt-e, hogy a tápegység maga nem sérült meg - ezt Te mivel magyarázod?

Tulajdonképp mindennel egyetértem, amit írsz (a varisztoron kívül..), kifejezetten pedig tápegység minőségével kapcolatban.

De árult el nekem, (komolyan!): amilyen kókler alakok ma uralják a PC alkatrész és komplett új-konfigurációs kiskereskedelmi piacot nálunk, hogyan talál az ÁTLAGOS felhasználó tételesen bizonyíthatóan minőségi tápegyésget vagy azzal szerepelt gépet?
Ha az a mondat, hogy "minőségi táp(pal)" akár az ún. szakeladó, akár a konfiguráció leírásában Neked megfelel, akkor azzal vitába szállok!
Azonban mutass egy az itthon forgalmazott tápegységekről vagy azok többségéről szóló olyan objektív minőségi értékelést, amely pl. legaklább az adatlapját tartalmazza!

Értem én, hogy fő a védelem, de valóban (!) arra kellene egy tisztességes energiaszolgáltatással ellátott országban összességében milliárdokat költenie a számítástechnikai (és más) kommerzs berendezéseket üzemeltető lakosságnak, hogy normális üzemvitel során kiküszöbölhető túllövések miatti esetleges kárait megelőzze? Mert a vezetékátvágások a ritkábbak, gondolomezzel egyetértesz...

Tisztelettel üdvözöl
Maus Róbert
hírközlési szakértő,
ágazatjogi referens

bukodi 2007.08.25. 14:15:14

re: A szerelő 2007.08.25. 11:26:17
"Ez is tévedés, ugyanis ha jól van a hálózat kiépítve és azt jól is használják, valamint szabványos alkatrészekel működnek a készülékek, akkor ilyen nem fordulhat elő!"

Ezzel most mit akarsz mondani? Rossz helyen vettem az izzót? Nem volt elég szabványos? Szerinted nem fordulhat elő, hogy egy izzó kiég? Szerinted nem szokásos, hogy a világítás és konnektor ugyanazon az áramkörön van?

Áruld már el, mi az a tévedés, amit elkövettem!

nonok 2007.08.25. 14:54:58

Végre megszólalt egy villamosmérnök is és elmondta a tutit. Mármint villanyszakmailag.
Mert – a Homár által érthetetlenül lepontozott – történet nem csupán és főleg nem erről szól. Hanem arról, hogy nálunk a nép - „hála” a cuclista diktatúra máig köztünk élő szelle(ntésének)mének – a hatóságot játszó szolgáltatónak és a Mindenhatót játszó hatóság kénye-kedvének van kitéve. Kényszerítő külső erők – pl. megszálló idegen hadsereg – nélkül is, legfőképpen azért, mert azt hiszi, így jó neki. Még egyetértőleg béget is hozzá, ahogyan a kést a nyakához szorítják. Lásd a fenti hozzászólások többségét!
„És ki fogja azt elhinni, hogy akkor és amiatt lett annyi a vincsinek, mint ahogyan azt a beküldő állítja?” - mondja egyikük, elárulva, hogy fogalma sincs róla: megbénulna az egész igazságszolgáltatás, ha mindig csak az minősülne jogilag bizonyítottnak, amiről videofelvétel van. Persze, tudjuk, hogy nem így van, főleg ha az állampolgárról kell valami rosszat „bizonyítani”. (Lásd ártatlanul elítéltek, pl. Pusoma-ügy, Burka-ügy, Mór!) De nem elég a közvetett bizonyítékok tömege, rögtön 5+1 hangcsatornás sztereó videó felvétel „kell”, ha az állampolgár a sértett. (Lásd Révész Máriusz, Zsanett, Lengyel Zoltán országgyűlési képviselő, aki „saját magát” verte meg.)
Normális országokban, pl. tőlünk centiméterekre nyugatra, Ausztriában az emberrabló fogságában nyolc évig sínylődött lány az államtól (!) kapott hatalmas összegű kártérítést. Miért attól? Mert az állam dolga lett volna megvédeni. Hol vagyunk még ettől a szemlélettől?
A konkrét esetben is annak van igaza, aki azt írta:
„Aki kamionnal nekimegy egy Trabantnak, az se hivatkozhat arra, hogy a Trabantban ülők túlélték volna, ha Volvót vesznek!”
Még jó, hogy nem az áldozatra kell kenni a bűn felelősségét. A demokratikus sajtó kontrollja nélküli rendőrség persze elhárítja a felelősséget az áldozatok felelősségének örökös hangoztatásával. „Miért hagyta az utastérben a táskáját, miért nem zárta le a biciklijét.” Ami természetesen jó tanácsnak elmegy, de semmiképpen sem lehet a károsultra történő felelősség áthárítása. Kíváncsi lennék, az USA legtöbb vidékén, ahol még a házak ajtaját se divat bezárni, ha eltávoznak otthonról, hivatkozhatna-e erre a tényre rosszallóan a seriff, amikor egy tolvajt kell elkapnia.
Ha egy szerelő cég elkövet egy hibát, és minden arra utal, hogy ezzel kárt okozott, akkor fizessen! Nyilvánvaló, hogy a károsultnak szóló jó tanácsok semmiben sem csökkenthetik a felelőtlen szolgáltató kötelezettségét, hogy megtérítse a közvetlen – és amiről még szó sem volt – a közvetett kárt.

Répalaki Edömér 2007.08.25. 15:00:00

Nekünk egyszer az utca szemközti oldalán matató villanypásztor turkászok ráküldték a túlfeszültség mumust a kecóra, mire a PS2 gép exitált az örök nyákmezőkre. Az ELMŰ-t felkeresve kaptunk egy igazolást - miszerint az adott időszakban rendellenesség volt a hálózaton - és ehhez csatolva a szervíz jelentését, amely alátámasztotta az elhalálozás okát és a sérülés mértékét(nem javítható) a biztosító szó nélkül kifizette a gép bolti árát.
Happy End (nem Kft.)

A szerelő 2007.08.25. 16:09:22

re: bukodi 2007.08.25. 14:15:14
Ezt írtad: "Ilyen simán előfordulhat bárkivel, bárhol, bármikor." Na, ez az ami tökre nem igaz, tehát tévedés.
Kérdésedben ott a válasz, a külön áramkör. A szabványos alkatrésznél (szándékosan nem minőségi tápegységet írtam), olyan tápegységről van szó, ami megakadályozza a kapcsolóüzemü tápegységnél kb. 250ms időtartamú feszültségkimaradás esetén a táp újraindulását, ami miatt feszültségugrás keletkezik, ami tönkreteheti jobb esetben az amugy is határértékre méretezett félvezető kapcsolóelemet, rosszabb esetben a mérőáramkört. Ez egy kapcsolóüzemű tápegységnél alap, de sajnos az olcsó kínai importból származóak többsége ezt nem tartalmazza. Szintén szabvány, hogy a világítási és az erőátviteli köröket egymástól függetlenül kell biztosítani, így egy izzó kiégésekor keletkező rövidzárlat (ez nem minden esetben lép fel) képes "meghúzni" a hálózatot a lomha biztosító kioldása nélkül annyira, hogy a kapcsolóüzemű tápegység leáll és szinte azonnal újraindul, ebből származhat meghibásodás (lásd előbb). A helytelen használat pedig lehet az, hogy a számítógépek aljzatáról használnak pl. egy asztali lámpát (szintén lásd előbb :) ). Zárójelben jegyzem meg, hogy főleg több számítógép használatakor un. "isolated grounded" kivitelt célszrű használni, de ezt elsősorban a zavarvédettség miatt, ez már alapban biztosítja a külön áramkört.

A nulla vezeték szakadásakor a legritkább esetben lép fel a kb. 400V, olyannyira, hogy általában nem is lehet erről felismerni, hogy szakadás történt (áramingadozást lehet ilyenkor érzékelni). Mivel a 3 fázis terhelésének kiosztása a lehető legegyenletesebben történik, tehát kizárt, hogy az egyik teljesen meg legyen terhelve (vagy a másik vagy mindkettő) és a harmadikon pedig ugynakkor csak az illető számítógépe működjön. Nem kizárt, de nem életszerű. Azonkívül ez nem okozhatja a biztosíték leoldását. Ennyit villamosmérnökként illene tudni! :)

ui. azér azt birom, hogy mennyien osztják itten az eszet (én is ám!), csak ne lenne ennyi sok hülyeség :)
Ja, és végre sikerült valamelyik baromarcúnak a politikát is belekeverni, bravó! :)

fotelfingo 2007.08.25. 16:22:08

ezt nem ember írta, hanem max egy C64.
tuti, hogy gép.

"s így a mintegy 40 Celsius fokos melegben több kis híján 6 órán keresztül kitéve majdnem 50 lakás lakóit a villamos energia nélkülözésének"

A szerelő 2007.08.25. 16:25:13

mikimaus 2007.08.25. 13:35:54
"ha 400V-os (delta) fázisfeszültséget kap"
"HA időlegesen deltakapcsolás alakul ki,"
Tisztelt szakértő úr! A nulla vezető szakadása nem delta kapcsolás! És még csak nem is hasonlít hozzá :) Az hogy kialakulhat a kb. 400V-os feszültség az egyik fázis dugaljaiban, az még nem jelenti azt, hogy deltává alakul az erősáramú hálózat. Viszont nekem is tetszik ez a szó: delta :)

nonok 2007.08.25. 16:41:57

Lehet, hogy én annyit értek a villanyszereléshez, mint "A szerelő" a közélethez, de azért legalább annyi különbség van köztünk, hogy ettől még nem baromarcú-zom le. Csak mert - számomra - ilyen rémségesen nyilvánvaló összefüggést - mint a szolgálatóval szembeni kiszolgáltatottság/politika kapcsolata - képtelen átlátni.

mikimaus (törölt) 2007.08.25. 17:50:00

"A szerelő 2007.08.25. 16:25:13"
Kedves szerelő Úr! (Megjegyzem: én kiírtama teljes és valós nevem, ezért talán kár volt szerintem a "Szakértő urazással" szarkazmuskodnod ;-D).

Nyilván nem azt akartam érteni (szövegkörnyezet!), hogy az erőműben és/vagy az energiaszolgáltatás többi helyén (trafók lehetnek ugye ilyenek?) átalakult volna deltakapcsolássá, hanem a "deltában kivett" 400V-ra értettem (szemben azzal a megközelítéssel, hogy a 240V-ot csillagban veszed ki..), nekem ez valahogy képszerűnek tűnt ;-)

Egyébként korrektül írsz, és abban - az esettől függetlenül! - mélyen egyetértek, hogy általában a zéróhoz közeli a civil kurázsi és a jogos (!) érdekeinket érvényesítő képesség (még az affinitás is hiányzik) hazánkban.

Azonban a JELEN esettel kapcsolatban lényeges kétségeim vannak - ebben segíthetnél (részben már Te is céloztál ezekre):
- mind a három fázis ELMŰ "felmenő" főbiztosítéka elment?!
- 400V-ot szvsz egy tápegységnek azonnali leállással ( 1. aktív védelmek és tiltóáramkörök (?); 2. biztosíték védelme túlfeszvédőelem miatt; 3. avagy a primer köri FET(ek) azonnali átütése és így a szekunder kör energiaellátásának azonnali teljes leállása!) kellene nyugtázni a zavart: ez a leállás aztán vagy megvédi magát a tápot is, vagy nem, de ha nem a tönkremenetellel nyugtázta a táp, akkor nem meghetett át rajta szerintem halálos tranziens a jelen esetben!
- másik esetben tönkre kell mennie a tápnak, és AKKOR esetleg viheti magával a gép szekunder oldali részeit
- a kapcsolóüzemű tápoknak a hatásfok mellett talán a legnagyobb jelentős eőnye az átütési szilárdság, hol is lehet ittaz ellentmondás?
- ha viszont ITT nem szállt el a táp, akkor már sajnálatosan igen kétséges (és ebben, immár némileg jogászként is, vitatkozom Veled), hogy a keletkezett hiba ok-okozati összefüggésbe hozható a hálózaton tapasztalt zavarral.
- nem csodálnám, ha kiderülne, hogy valaki esetleg sikeresen visszatáplált a - már szakadt - házhálózatba, és így akármi is előállhatott: ez viszont egy negyedik (x) személynek a felelősségét vonhatja a körbe!

Tisztelettel várom véleményed!

Üdvözöl:
Maus Robi

mikimaus (törölt) 2007.08.25. 18:04:12

"nonok 2007.08.25. 14:54:58 [..] Ha egy szerelő cég elkövet egy hibát, és minden arra utal, hogy ezzel kárt okozott, akkor fizessen! Nyilvánvaló, hogy a károsultnak szóló jó tanácsok semmiben sem csökkenthetik a felelőtlen szolgáltató kötelezettségét, hogy megtérítse a közvetlen – és amiről még szó sem volt – a közvetett kárt."

Kedves Nonok!

Ugye, jogállamban élve, Te sem gondolod komolyan, hogy a "minden jel szerint" egyenlő a bizonyítottsággal?!

Felelőtlen szolgáltató?! Melyik? Az ELMŰ, vagy a szakiparos? Mi van, ha kiderül, hogy az ELMŰ (mert az övé az utcai kábel tulajdonjoga és üzemeltetése is!)nem jól jegyezte be a közműtérképre, hogy mi hol van és ezáltal a szakiparos elvileg jó helyen kezdett földmunkába vagy akármibe?

Kezdjül ott talán, hogy azzal (!) a szakértői akármivel, amit szegény Károsult kapott, egyenesen a fal felé fordulhat, mert - ezt már írtam -olyan hibaok, hogy egy táplált berendezés (ehgyik belső alkatrésze főleg!) egy külső zárlat miatt működésképtelenné váljon, szakszerű véleményben nem írható le - ezzel a szakáértő vélemény önmagát anulálja!

Miért tette ezta szervizes kisfőnök?!

EZ MÉG SENKINEK NEM JUTOTT ESZÉBE?

Mert a jótállás nemvonatkozik külső behatásra, és azzal, hogy a szakszerviz kiadta ezt a fecnit - a Károsult meg átvete ! - azonnal meg si semmisült a jótállás! Ennyit a jogbiztonságról és a bizalomról, legyen szó akár szervizekről (sőt: máérkaképviseletről, tisztelet a valóban ritka kivételnek!), vagy akár kereskedőkről!

Egyebekben pedig azállami felelősségválalásban annyiban van igazad, hogy az Általad említett helyeken nem is merik a kurva anyjukba elküldeni a rendőröket országgyűlési képviselők... (no comment!).

[Megjegyzés: nekem már attól ég a pofám hazánk minden lakója helyett is, hogy ma már az Alkotmáényt oly hevesen védő Köztársasági Elnöktől a sajtó akár népnemzeti jobboldali végletéig is képesek konzekvensen azt mondani-írni, hogy a "parlament ülése", "parlameni képvielő", miközben hazánkban "ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOKAT" tartanak és az "ORSZÁGGYŰLÉSI HATÁOZATOKAT" fogadja el az "ORSZÁGGYŰLÉS"!!! - és ez nem Kádári örökség, hanem XIX. századi történelmi!]

Üdv!
Maus Róbert

mikimaus (törölt) 2007.08.25. 18:19:46

"nonok 2007.08.25. 16:41:57 [..] a szolgálatóval szembeni kiszolgáltatottság/politika kapcsolata - képtelen átlátni."

Kedves Nonok!

Te VÉLEMÉNY-t és nem nyilvánvaló tényt fogalmaztál meg - mellesleg szerintem is helytelen végkövetkeztetéssel.

Szerelő olvtársunk pedig nem osztja ezt a véleményt.

Ebből nem következik, hogy képtelen lenne bármit átlátni - ebből csak éskizárólag az következik, hogy VELED nem ért egyet.

A politika ma hazánkban olyan értéktelen dolog - ez pedig az én véleményem -, köszönhetően a jobboldali obstruálás 2002 tavasza-nyara óta tartó őrületének, a kialakult köpködésnek (fizikailag sajnos kizárólag csak jobbról balra.. mármint arrafelé sem kellene!), hogy nem AZT tartom reális veszélnyek, hogy a politika elbizonytalanítja az embereket, hanem éppen azt, hogy olyan (jogtalan) lépések megtételére sarkallhat egyes rétegeket, amelyek a ló túlsó oldalára jutatnak minket.

Az,hogy - ezt vallom - hazánkban dúl a funkcionális analfabetizmus, én nem a Kádári érának (Cucilizmus) tudnám be, hiszen az a nemzedék már lassan kiöregszik-kihal. A hajdani ősfideszesek is már 40-esek,pedig majdnem gyerekek voltak 80-85-ben (Viktorkát akkoriban még ütötte verte apucija ;-( ), utána meg nem cucilizmus folyt itt, ezt Te is tudhatod!

Az a semmivel nem törődő réteg, nagyrészt, sajnos, a 90-es években szocializálódott akkori kamasz vagy fiatal felnőtt - illetve persze vannak eleve hátrányosan induló rtétegek, akár elszigetelődve is (vertikális elszigetelődés-diszfunkcionalitás, pl. neveltetés alapján).

A politika helyett én a MAGÁT FÜGGETLENNEK MONDÓ BÍRÓSÁGOK, ÜGYÉSZSÉGEK rovására írom a kialakult állapotot: hol fordulhat elő, hogy egy bírónő lehülyézve valakit párszázezer forintra értékelje a kárát - és még mindig a pulpitusnál gyakorlhassa ivatalát? [Megjegyzés: nem anolszász jogrendszerben élünk, tehát a bírónak nincs olyan speciális hatalma, mint az angoloknál, vagy főképp az USA-ban, igaz nem is annyira pártosak a bíróink, látszólag (khmmm..)!]

A szolgálttaók pedig mindenhol (!) addig merészkednek, ameddig a felügyeleti szervek engedik: ma ez amásodik problémás terület hazánkban. Ha már a felügyeleti szervek alkalmazottjai (legyenek akár jogász doktorok is) explicite hülyeségeket képesek leírni, akkor mit vársz a lakosságtól?!

Többpontos és hosszabb vitaanyagra alkalmas terület ez...

Üdv!
Robi

Secnir 2007.08.25. 18:57:23

szia mikimaus!
nem vetted még az adást? az itt hozzászólók nagy része még az AC/DC-t sem képes megkülönböztetni, nemhogy elképzelni azt, hogy mi történhet egy rövidzárlatkor/túlfeszültségkor stb. sőt vannak olyan önjelölt mérnökök, akiknek valszeg elméleti szaktudásuk van a villanyászatról, a gyakorlatról azonban fingjuk sincs.
(és lesz olyan, aki azt fogja mindjárt beírni,
RE: még az AC/DC-t sem képes megkülönböztetni? Mitől? A Black Sabbathtól?
szomorú, ők vásárolnak 'minőségi' tápokat, meg kötözgetnek összevissza mindent a szobában. a T. cikkíró is ilyen)

üdv.


PS: ne is reagálj ezekre a hülyeségekre, ezért vallattam ki az áramot otthon (lásd 23. hozzászólás :D )

A szerelő 2007.08.25. 19:51:07

nonok 2007.08.25. 16:41:57
kedves Monok, ha ilyen szuper kristályosan tiszta a tönkrement vinyó és a politika közötti összefüggés, akkor szépen megkérnélek, hogy minden demagógia nélkül oszd meg velem-e összefüggést, de ne itt, mert már ez is off, és én szeretek ügyelni a részletekre :)
mikimaus 2007.08.25. 17:50:00
" "A szerelő 2007.08.25. 16:25:13"
Kedves szerelő Úr! (Megjegyzem: én kiírtama teljes és valós nevem, ezért talán kár volt szerintem a "Szakértő urazással" szarkazmuskodnod ;-D)."
dupla idézet, de szép lett :)
Komolyan örülök, hogy nem kaptad fel a vizet mivel észrevetted az incselkedést a hozzászólásomban :) De jó is lenne, ha több ilyen blogoló, fórumozó lenne :) Ezzel kivivtad a tiszteletemet (nem mintha ez számítana valamit) :). peace :)

nonok 2007.08.25. 21:21:39

Kedves Mikimaus!
Sajnos az utóbbi 2 órában nem voltam gépközelben, így most hirtelen csak annyit: nem igazán látom, hogy milyen lényeges kérdésben nem értünk egyet...
Üdv.: Laci
Secnirnek:
"az itt hozzászólók nagy része még az AC/DC-t sem képes megkülönböztetni, nemhogy..." Angolszász jogban olyasmiről döntenek laikus esküdtek (pék, orvos, kertész, tanár, burkoló), hogy egy repülőgép lezuhanását okozhatta-e a hidraulika rendszer mikroszkópikus szennyeződése, és az keletkezhetett-e a gyártás során. Ezzel sorsokat, komoly cégek jövőjét és százmillió dollárok helyét döntik el. Ahogyan látom, elég jól működik a rendszerük.

uns97 2007.08.25. 22:27:38

@egettvinyo

1, nezd en nem ketelkedem abba hogy a hiba amiatt keletkezett, csak megjegyeztem hogy leirhattad volna milyen hiba is volt. (erdeklodes szintjen kerdeztem)

2, nekem tenyleg nem kell bizonyitanod semmit, azonban megjegyzem akinek kell/kellene annak nem sok eselyt latok hogy majd sikerulni fog. De ne legyen igazam.

3, ha tenyleg csak a hw karod volt, es te csak azt akartad cserelni, !OSZINTEN! nem az EN altalam leirt megoldas lett volna a !leggyorsabb! modja ? Oh, etika es becsulet irod. Igazad LENNE, HA nem Mo-rol lenne szo. Maus R. Peter leirta a szerviz MIERT is adott olyan szakvelemenyt amilyet. Igy O mossa kezeit es a tovabbi problemamegoldas RAD var. En a HDD-vel megkostolnam a gyartot kint. Ot nem igazan fogja erdekelni mitol ment tonkre HA nincs lathato bontasi nyoma illetve kulso behatasra utalo jel. (ha nincs, akkor kifogja cserelni - igaz a kikuldese penzbe fog kerulni) Nezd egy nagyker/bolt tok mindegy letud nyelni/nyeletni ilyen teteleket SIMAN hozzateszem ha AKAR. Itt ugy nez ki a becsuleteddel irtad ala a garanciad elveszteset (szerintuk) es engem EZ boszant/irrital.

Sajnos nemhogy pesti nem vagyok de a vilag tulso felen tenykedem. Szivesen vettem volna egy scan-t a "szakvelemenyrol", esetleg mast is ezzel kapcsolatban. Ha en adtam volna el neked azt a 2 cuccot TUTI lesz@rnam MITOL ment tonkre, tulfesz, villam, stb (KIVEVE szandekos rongalast, kulso babralast azt kemenyen megtorolnam :D) ugyanis egy korrekt ceg szinte barmit eltud intezni a partnereivel. Es hidd el az Mo-tol nem is olyan messze tokeletesen mukodik. Meghozza keresztkerdesek feltetele nelkul es a becsuleteddel sem lenne semmi sem.

cibetcica 2007.08.26. 10:43:31

Amennyiben kapcsolóüzemű tápegységnek a bemenetén az előírtnál magasabb feszültség jelenik meg, akkor az egyenirányitott fesz. is megasabb lesz. Ezt 400V egyenfesz. körüli Puffer kondezátorral szokás szűrni. Jelen esetben a tápegység túlélte az esetleges túlfeszültséget. Következtetés a leadott feszültségekeket stabilizáni tudta. Kérdés mekkora volt a bemeneti feszültség ingadozás? Lehetett kevesebb is.
Amennyiben a számítógép tápja az 5V 12V stb, nem tudja stabilan tartani, akkor nem csak 1 eszközt ér károsodás, szinte kivétel nélkül mindent.

Minden kapcsoló üzemü tápegységre igaz, hogy idításkor a frekvenciája a meghatározó. Rossz tápegység indításkor,(áramszünet esetén is, ami idáig működött) Más frekvenciá kezd el dolgozni, vagy szüretlen tápokat ad le a kimenetén. Ha a tápgység saját stabilitását nem tudja megtartani, akkor azonnali "halálához" vezet. A tápoknak terhelésétől ( tevezésétől ) függően a beépitett védelemnek kell gondoskodnia.

Amennyiben a lakásban más termék nem hibásodott meg, szinte kizárt, hogy a winyó halálát ez okozta volna.

Az elektronikában igaz, nem az a jó alkatrész, ami uj, hanem ami működik.

Létezhet a leírt hiba is, ( minimális ) de akkor más része is elfog romlani a számítógépnek, hisz nem jól müködött a tépegység.

Frank Endi 2007.08.26. 12:30:19

DE JÓ, HOGY EGYÜTT A SOK SZAKI !!!
TALÁN TUDTOK NEKEM VÁLASZOLNI, HOGY/ÉS MI VAN A LAPTOPPAL+TRAFÓVAL? ÉN TUDATLAN JUZERKÉNT AZÉRT NEM HASZNÁLOK SZÜNETMENTEST, HA ÁRAM ALATT VAGYOK IS, MERT GONDOLOM HA ELMEGY AZ ÁRAM, AKKOR UGYE ÁTKAPCS A LAPTOP AZ AKKURA ÉS NINCS ADATVESZTÉS. VAGY BUTA VAGYOK? A TÚLÁRAM VISZONT BEJÖN? AKKOR MIRE VALÓ AZ A KIS HENGER A DRÓT VÉGÉN KÖZVETLEN MIELŐTT A DRÓT ELÉRI A LAPTOPOT? AZ NEM ELÉG A TÚLÁRAM ELLEN AMI ESETLEG ÁTJÖNNE A TÖLTŐTRAFÓN?
KÖSZI ELŐRE A VÁLASZOKAT ÉS BOCS A NAGYBETÜKÉRT DE NEM AKAR FELJÖNNI EZ A DÖG CAPSLOCK GOMBOM. (EBBÖL IS LÁTHATJÁTOK MEKKORA DINNYE VAGYOK!)

igor75 2007.08.26. 14:08:21

Ott voltam mint ELMŰ-s (Hűvösvölgyi 10). Nekünk semmi dolgunk nem volt a házban, ugyanis az ELMŰ-s betáp teljesen rendben volt, a társasház belső hállózatán (méretlen fővezeték) olvadt ki a biztositék. Ez "konyhanyelven" úgy magyaráznám el, hogy: van egy kertesházad hátul a kertben egy sufni(műhely, garázs). Ott történik egy zárlat, és a lakásban nem a villanyóra hanem valamelyik elosztótáblán levő bizti kapcsol le vagy olvad ki...

mikimaus (törölt) 2007.08.26. 20:17:54

"nonok 2007.08.25. 21:21:39 [..] nem igazán látom, hogy milyen lényeges kérdésben nem értünk egyet"

Kedves Nonok!

Mind a kettőt idézetben emeltem ki: az egyik a bizonyítottság, a másik a "politika"->"szolgáltatói mentalitások" egyértelmű, egyirányú és kizárólagos oksági láncolata.

Ugyanis Te (is) sajnálatosan elhanyagolod a VÉGREHAJTÓ HATALOM, általában pedig a népfelség alapján irányító, a képviseleti demokrácia játékszabályai szerint végrehajtó hatalommal [Hála Istennek!] nem rendelkezhető politikai elitünk [Ez van, ezt kell szeretni - kicsit (?) sárga, kicsit (?) savanyú, de amienk, magunknak termeltük ki, akármelyik (!) oldalon!] és a közötünk fellelhető igen méretes és igen sok esetben "magujkról megfeledkezve önmozgó" gépezet - lett légyen is az államigazgatási, vagy ellenőrzési szerv(ezet) - jelentős és nem feltétlenül pozitív szerepét.

Ti. nincs aza jószándékú és ztiszta lelkű, akár szakártő (!) politikus, aki igen gondosan is gondol ki (majd kodifikál) egy törvényt - ha azt a végrehajtó hatalom, a gépezet átírja a gyakorlatban.

Ennek a gépezet-sornak pedig a "végén" (na persze jogilag párhuzamos vertikumban) ott biggyeszkednek a független magyar ügyészség és bíróság olyan gyöngszemei, melyek az LB és az Ab haékony támogatásával igen sokszor a józan észnek ellentmondó ítélkezési gyakorlatot képesek kialakítani.

Egy ilyen árnyalt helyzetben a politikára hárítani minden felelősséget [felelősek, de nem csak ők!] épp olyan volt, mint amikor az USA és anglia a náci németországot az elején nem vették figyelembe az intések ellenére, sőt: utóbbi konzervatív-polgári (uralkodó) elitje elég szorgalmasan kereskedett is a későbbi ellenséggel - ami manapság is megf szoktt ismétlődni -, aztán pedig a háború után megint relaitivizáltál azért rendesen a háborús bűnöket és bűnösöket: készülve a hidegháborúra: vagyis azt hiszem az USA késői hadbalépését és általában Európa (kommunistaellenes alapú) németbarátságát ugyanúgy oksági viszonyba tudom helyezni a bűnösség ügyében, mint magát a provokátort, és ezzel nem mentem még fel a provokátor Német Birodalmat sem...

Remélem már értesz!

Üdv!
Robi

mikimaus (törölt) 2007.08.26. 20:21:48

"A szerelő 2007.08.25. 19:51:07 [..] Ezzel kivivtad a tiszteletemet (nem mintha ez számítana valamit) :). peace :)"

Szervusz, kedves Szerelő!

De,igen: számít! nekem legalábbis, és nem magam miatt. A vitakultúra szintje meghatározza a népességet is, és ha itt mi sokan a középátlagot megütjük (azaz az elvárások és anapi gyakorlat átlagát..), az már sokat jelent.

És köszönöm, hogy Te sem értetél félre ;-)

Üdv!
Robi

mikimaus (törölt) 2007.08.26. 20:44:26

"nonok 2007.08.25. 21:21:39 Secnirnek:
[..] Angolszász jogban olyasmiről döntenek laikus esküdtek (pék, orvos, kertész, tanár, burkoló), hogy egy repülőgép lezuhanását okozhatta-e a hidraulika rendszer mikroszkópikus szennyeződése, és az keletkezhetett-e a gyártás során. Ezzel sorsokat, komoly cégek jövőjét és százmillió dollárok helyét döntik el. Ahogyan látom, elég jól működik a rendszerük."

Szia - ezt az előbb kihagytam, de úgyis jobb külön, ez a sors keze...

A szakértő tanú az angolszász jogban sokkal lényegesebb, mint nálunk! És az angolszász jogban a bíró akár ellent is mondhat ám az esküdteknek, ha azok látványosan a józan ésszel ellenkező ítéletethoznak (persze erre jön a fellebvitel!).

És vitatkoznék, hogy jól működik: a polgári perekben a mienkénél - annak ellenére, hogy nem vagyok elégedett a hazai iGAZSÁGszolgáltatással! - rosszabb a téves ítéletek aránya, az USA-ában pedig a Btk-s ügyekben messze a legtöbb!
Ez olyan, mintha almát és körtét hasonlítanál ösze: ott precedens alapú ítélkezés (sőt: védelem és perrendtartás) mellet sokal nagyobb a bírói szabadsággal (de sokkal egyértelműbb jogrendben és a felelősségrevonás intézményével a hátuk mögött!) - itthon elsőfokon egyesbíráskodás, 80%-ban ülnökök nélküli bírói tanáccsal [Mindegy majdnem: az ülnökök nem egyesetben egyenesen le vannak fizetve a bírók által, hogy nem nagyon avatkozzanak beleaz eljárásba; amúgy is aki sokat pofázik, azt egyszerűen nem hívják: nem sorsolással megy, pofára!], olyan pofátlanul tág bírói mérlegeléssel, ami megítélésem szerint már jogsértő [és amelyik tárgyalótermi ügyvéd ezt szóvá teszi, azt így vag yúgy, de kicsinálják!].

Ráadásul a "tőlünk nyugatabbra felkvő" országok igazságügyi szakértői - amellett, hogy nem kell "zsebre" dolgozniuk - azért kevesebbszer írnak le láthatóan hazugságot szakvéleményként.

Hazánkban az első fok (is!) elfogadja szakértő tanúnak pl. az ELMŰ (esetleg: volt) szerelőjét!

Szóval nem érdemes hasonlítgatni - sajnos.

Robi

mikimaus (törölt) 2007.08.26. 21:06:22

"Secnir 2007.08.25. 18:57:23"

Szia Secnir!

Nem is fogom venni az adást ;-)
Ugyanis egyrészt megrögzötten naiv vagyok, és hiszek az emberi értelemben, másrészt pedig épp azért igyekszem nyugodt hangvételben, lehetőleg nem annyira szakzsargonban írni gondolataim, hogy az hetedikes (vagy ötödikes: ma már mindent korábban tanulnak ;-D) fizika alapismeret szerint is érthető legyen.
Aki pedig nem ért valamit, annak igyekszem külön elmesélni.
"Nem érthet mindenki mindenhez, de az sem járja, ha senki semmihez nem ért, ugyanakkor az sem jó ha valaki mindenhez ért" ;-)

Üdv!
Robi

mikimaus (törölt) 2007.08.26. 21:44:51

"Frank Endi 2007.08.26. 12:30:19
DE JÓ, HOGY EGYÜTT A SOK SZAKI !!!
TALÁN TUDTOK NEKEM VÁLASZOLNI, HOGY/ÉS MI VAN A LAPTOPPAL+TRAFÓVAL?"

Szia Endi!

No problem! (UpperCase)

A laptopok táprendszere majdnem teljesen más mint a hagyományos PC architekturáé: ott ugyanis (nem minden esetben) a belső tápegység úgymond "szét van osztva" az alaplapon sok esetben!

Azaz nem (feltétlenül) csak egy elkülönített tápegység van, hanem sok kisebb teljesítmányű ún. inverter (feszültség-konverter, kvázi elektronikus trafó..) láthatja el az alaplapot (sőt: annak egses részeit!), a CD dokkot, a perifériákat, és ehhez jön többletként az akku töltés és az akku üzem!

Mivel viszont az akku nem a bemeneti feszültségen "lóg" párhuzamosan (amely esetben elég nagy feszültséglökéseket is képes lehetne hatékonyan levezetni), így a táprészek sokkal sebezhetőbbek, mivel valóban "megsüthetnek" külső feszültségugárs által egyes belső részeket is..

Sőt: a laptopok esetében, mivel törpefeszültségről 5-24V-ról [50V-ig törpefeszültség, 50V-400V között kisfeszültség, a felett magasfeszültség] és ráadásukáént általában DC-ről (Direct Coupled = közvetlen csatolású, magyarul egyenfeszülstég: azaz nem váltakozó, pl. színuszos, mint a 230V vagy a pákatrafó 24V-ja) járnak, így eleve nem akkora az ún. átütési szilárdsági követelmény!

A laptop külső "trafó"-ja - mely azonban 90%-ban (ma már 100%-ban) kapcsolóüzemű tápegység valójában -pedig gyakorlatilag a PC belső tápjával megegyező minőségi mutatkkal (ha nem jobbakkal) kell bírjon!

Igaz kialakításuk sok esetben merőben egyszerűbb - persze a kiadott feszültség is egyszerűbb, nem több mint két-háromféle (a régebbieknél, az újabbaknál, jobbbaknál egységesen egyfeszültségűek),tehát a szabályozási feladat is egyszerűbb és a védelem is könnyebb.

Amit Te a kábelen lévő "bunkóról" írsz, az félreértésből fakad: alapvetően inkábba tápegységet védi meg a PC (laptop, notebook) ún. visszaverődő nagyfrekvenciás tüskéitől, amely 230V-os bizony a hálózatba is visszajuthat (zavarforrás!), és meg is zavarhatja magának a tápnak a működését is (rosszabb esetben gerjedés léphetne fel).

Igaz a táp oldaláról érkező ún. feszültségtüskéket is megfogja ez, de igazándiból nem más az egész, mint egy 3-4 menetes ferritmagos ún. fojtótekercs: vagyis a túláramvédelemhez semmi köze, a túlfeszültségvédelemben pedig vékonyka részt képvisel!

No ha van még kérdésed, írj nyugodtan e-mail-t nevem alapján (Maus Róbert) biztos meg fogod találni a freemail-es címem, mert publikus (pl. T-Cm online tudakozó).

Üdv!
Robi

mikimaus (törölt) 2007.08.26. 21:54:29

"Majd én megmondom. 2007.08.26. 14:08:21 Ott voltam mint ELMŰ-s (Hűvösvölgyi 10). Nekünk semmi dolgunk nem volt a házban, ugyanis az ELMŰ-s betáp teljesen rendben volt, a társasház belső hállózatán (méretlen fővezeték) olvadt ki a biztositék. Ez "konyhanyelven" úgy magyaráznám el, hogy: van egy kertesházad hátul a kertben egy sufni(műhely, garázs). Ott történik egy zárlat, és a lakásban nem a villanyóra hanem valamelyik elosztótáblán levő bizti kapcsol le vagy olvad ki... "

Kedves ELMŰ-s kolléga!

Ugyan, áruld már el nekem, hogy a házhálózat felé az átadási pont hol bvan és az "ELMŰ-s betáp"-ot mi az Isten védi meg, ha nem az ELMŰ átadási ponton lévő ELMŰ kezelésű (!) biztosítékok? Ha én "átkötöm" Neked a bitosítékok előtt a betápodat úgy, hogy a 10kV/400-as oldalon ne oldjanak le a biztonsági elemek, akkor szépen leolvad az aknában/földben futó betápod, nem?

A "kertesházban hátul" hasonlatod akkor lenen igaz, ha nem egy mérőpont lenne kialakítva! Ehhez képest Te Magad írod, hogy egy mérpont van. Kevered tehát a mért és a méretlen vezetéket...

A méretlen vezeték karbantartása a tulajdonos feladata, de hozzányúlni csak az ELMŰ utólagos bejárásával és a kötések plombálásával lehet!

A másik épületben dolgozó szakiparosnak mi köze lehetett annak atársasháznak a méretlen fővezetékéhez Szerinted?

Egyáltalán ki mondta, hogy dolgotok volt? A biztosíték cserét (sajnos) a gyakorlatban bárki elvégezheti, hiszen nem zárjátok a nem újonnal klétesült becsatlakozásokat rendesen... (A Károsult szvsz csak feltételezte: szerelő=szerelő ;-D)

Szóval az ELMŰ érdekében kissé pontosabban, ha lehetne kérni ;-)

Üdv!
Maus Róbert,
Robi

báró Csekonics 2007.08.27. 11:15:43

Frank Endi 2007.08.26. 12:30:19

Laptop a töltőn annyit tud üzembiztosan, hogy ha elmegy az áram, akkor a laptop üzemel tovább akksiról.
Túláramvédelem nincs / minimálisan van benne. (Ráadásul egy laptop azért általában drágább is az asztali gépnél.)
Szünetmentes alapvetően két funkciót lát el (energetikus kolléga ezt bővebben is ki tudja fejteni):
- van benne egy akksi (attól olyan nehéz :-)), amiről 'tápot' ad a rákötött ketyeréknek, ha nem jön a hálózat felől áram (igazából mindig a szünetmentesen át kapja a rákötött gép az áramot)
- ha túlfesz. / túláram van, azt lecsökkenti, ezért is van saját biztosítékja is.

(Okosabb - komolyabb - szünetmentesek persze tudnak olyat is, hogy pl. ha már X. ideje nincs áram, leállítják a rákötött gépet / gépeket, mielőtt lemerül az akku, de ez szervereknél érdekes igazán.)

Szóval a laptophoz egy túlfeszvédő azért nem árt. (Általában ezek olyanok kinézetre, mint egy nagyobbfajta elosztó.)

cibetcica 2007.08.27. 23:40:15

Hivatot valaki állást foglalni a szakszerviz részéről? Amennyiben garanciális ( lényegtelen ) félnek semmi köze a szervizhez ,mert bukta a dolog. Más szerviz aki a terméknek még a szagát sem szagolta nem hivatott a termékre szavatosságban nyilatkozni.Ld Semleges békéltető. Csak szakszerviz adhat ki a forgalmazott termékről az ÖN kérésére szakéleményt. A jegyzőkönyvnek minden körülményt tartalmaznia kell. Ön miért sérelmezi az áram ellátás hiányát a konnektorból? 100% nincs. Ez a valo világ.

Szakmailag az előzmény csak a kobor apácák metévesztése miatt van, rossz tápegység,csere.

Nem éredekes mi volt előbb. Természetesen Kakas.

Frank Endi 2007.08.28. 16:32:26

Köszönöm szépen a laptopos válaszokat !!!
Egyszer szétszedtem egy ilyen bunkót ami a hálózati dróton volt, (azt hiszem egy magnónál) és találtam benne egy vékony üvegcsövet, s abban egy vékonyka drótót. Mint régen volt az autóknál az olvadó biztosíték, kb. úgy nézett ki. Egy ilyesmi miért nem jó a konnektorhoz menő tápvezetéken ma már túláramvédelemre? Túl egyszerű, vagy túl olcsó lenne? Az se lenne baj, ha sűrűn kellene cserélni a csövecskét, hisz azt hiszem az a bunkesz amit láttam az könnyen szétcsavarható rendszerű volt.

igor75 2007.08.28. 17:46:10

Robi!
Lhet, hogy tényleg rosszul fogalmaztam. De ezen a helyen a felfűzőtt rendszerű kábelhállózat van, PVV tipusú(gyátmányú) kábelfejekkel a keritésben az utca felől (jól bezárva). Melyekből biztosítás (3*NH 160A C)[eddig az elmű-é] után kb 10 méter kábel[és már a kábel is a t.házé] megy a házi főbiztihez (3*0 NHR 100A B), és ez ment ki. És ezt a biztit akár "Mari néni a házból" is kicserélheti( ha ért hozzá, és elég bátor)...
És felteszem a kérdést: Ha egy kisebb házról van szó fele ekkora teljesitménnyel, (pl 3*50A) ami nem "késesbiztivel", hanem kismegszakitóval van levédve akkor ahhoz is az elmű menjen ki?

A méretlen fővezeték a HÁZ tulajdona, és a HÁZ kezeli! Pár éve volt belőle botrány, hogy akkor milyen alapon plombálja le az elmű?

mikimaus (törölt) 2007.08.29. 00:25:34

"Majd én megmondom. 2007.08.28. 17:46:10"

Szia!

Értem - és sok mindenben akceptálom, amit írsz.

De: az ELMŰ a fogyasztónak akkor is csak a mérőhelyen adja át a "szolgáltatást" szerződésszerűen.

Ezért méretlen a méretlen fővezeték, ugye. Ha pedig méretlen, akkor (fügetlenül attól kinek a kezelésében van), bizony az ELMŰ nélkül (!) nem nyúlhat hozzá senki.
Ez pedig visszafelé is kötelezettséget szül.

Egyedüli leágazó fővezetéknél (családi ház) ez a kérdés Szerinted hogy merül fel: meddig kié a hiba felelősség?

Társasháznál ráadásul bbonyolultabb is a helyzet, mivel egyazon méretlenre több fogyasztó is csatlakozik.

Ergo: ha harmadik fél belenyúl a méretlen fővezetékbe (akár szándékán kívül), abban nem csak a fogyasztó(k közössége), de az ELMŰ - általában: a Szolgálttaó - is erősen érdekelt, hiszen (elvileg!) köteles lenne a saját jól felfogható érdekében a méretlen fővezetékeket minőségre is használatra) átvenni! Mert ugye abban egyetértünk, hogy a méretlen fővezeték tulajdonjoga a Társasházé - az üzemeltetés joga viszont kizárólag az ELMŰ-é.

Nos azt nem látom egészen tisztán, hogy SZERZŐDÉS formájában (és nem származtatott jogok formájában) hol és hogyan testesül meg a kötelezettségek és jogk rendezett rendszere ilyen esetben?

Azt elismerem, hogy a méretlen "túlfelére" ebben az esetben nem kell kivonulnia (ingyen) az ELMŰ-nek, ugyanakkor ugyanazona túlfélen már megint ELMŰ tulajdonú fogyasztásmérő hely (eszközök) vannak, védelmi eszközökkel - melyekre viszont GSZ szerinti 4 órán belüli hibaelhárítási határidő van az ÜSZ-ban (ÁSZF-ben),ingyenesen természetesen (ha pl. lerohad az órát védő kismegszakító).


Ugyanakkor ha és amennyiben az erősáramú méretlen fővezeték tegyük fel szabványos volt és hibát okozva beavatkoztak, akkor - mivel a Fogyasztó természetesen nem kötelezhető a hibahely behatárolása alapján a felelős, károkozó etc. keresésére -, akkor a káért szenvedett Fogyasztó első körben az ELMŰ-t (Szolgáltatót) kéri fel kára megtérítésére.

Nem az lenne az életszerűbb (főleg 2008. január 1. után ;-D), hogy a Szolgáltató szépen kártérítsen, majd továbbhárítsa az okozott kárt?

Egyébiránt pedig persze az egészben ott a nagy - Fogyasztók százezreit fenyegethető - veszély, hogy ha a Szolgáltatók elkezdenek a méretlen "különtulajdonú" fővezetékek állapotába és védelmeibe (plombálástól a biztosítéktáblákon át az érintésvédeleig) belekötni, akkor vajon ugyanolyan joggalfüggeszthetik fel - életveszélyre hivatkozással - a betáplálást en bloc, mint a Gázszolgáltatók teszik a szabványosnál sokkal érzékenyebb műszereikre szvsz jogtalanul hivatkozva?

Nagyon köszönöm, hogy ilyen jót tudunk erről diskurálni!

Üdv!
Robi

mikimaus (törölt) 2007.08.29. 00:26:54

"cibetcica 2007.08.27. 23:40:15"
No - ezért szvsz kár volt "tolat ragadnod" ;-(

mikimaus (törölt) 2007.08.29. 00:31:24

"Frank Endi 2007.08.28. 16:32:26"

Endi!

Az magnó, ez laptop.
Ott 230Vac, itt 5-24Vdc.
Ott biztosíték (volt ilyen, ma tilos: nem szabványos, sőt, életveszélyes!), itt túlfeszültségvédelem, ami alma és körte ;-)


Egyébként megnyugtatlak: hamarabb fog tönkremenni a laptopod a használatba és a Win akármibe, mint az áramingadozásba (bocsánat: már én is kezdem!) szóval feszültségingadozásba ;-)

Laptophoz kapni különösen drága úti-túlfesz védőket: meg ne vedd!!!

Üdv!
Robi

Cleric 2007.08.29. 11:39:00

Túlfeszültség dák előjog.

delejezoe 2007.09.01. 18:30:30

Szigorú szakmai szempontból nézve a dolgokat, három megjegyzésem így a vége felé lenne:
1. 1989 óta van érvényben az EU-ban az EMC direktíva, ami kimondja, hogy a készüléknek a szokásos környezetben, azaz a szokásos zavartatások közepette még működni is kell, de legalább nem kéne tönkremennie. Mi a szokásos zavartatás? Hát, feszültségemelkedés, csökkenés, túlfeszültség, sajnos ezek is – tessék az 50160 sz. EN szabványt nézegetni. Már nem találom, de a 2000-es évek elejéről volt egy PC tápegység leírásom, amin szépen rajta volt: amit Kelet-európában forgalmazunk, arra a változatra nem adjuk ki a megfelelőségi tanúsítványt… (smiley)
Én úgy fogalmazok, az EU-ban felismerték, hogy az élet kockázatos, és ez ellen védekezni kell, minden oldalon. Nyilván van, aki úgy fogalmaz, hogy az EU-t megvették a felelőtlen szolgáltatók. (smiley)
Innentől kezdve énszerintem világos, hogy vannak jó készülékek, amik bírják az ipart, és vannak, amik nem.
2. Miután nem lehet egy készülékrendszerrel védeni a villámcsapás jellegű igénybevételek ellen, és a hálózati jellegű zavarok ellen semmit sem: a villámcsapás jellegű hányattatáshoz a három lépcsős túlfeszültségvédelmet ajánlják, ami távolról sem csak a 3 helyre beépítendő készülékek összesége, hanem egy csomó más létesítési előírás IS, beleértve az erősáramú villanyszerelést is. De ezt nehéz egy felhasználónak eldönteni, ki mennyit ér (mármint aki tanácsot ad, vagy munkát végez). Sajnálom, magam részéről, de e pillanatban az országban nincs hivatali hatalom, ami arra kényszerítene egy szakembert, hogy tartson lépést az előírások változásával – ha már a saját önbecsülése nem készteti erre.
3. Miután – ugye - nem lehet egy készülékrendszerrel védeni a villámcsapás jellegű igénybevételek ellen, és a hálózati jellegű zavarok ellen semmit sem: a nullavezető szakadás, nulla-fázis csere, hasonlók esetére is megvannak a védőkészülékek, és apáinknak is megvoltak. Ki mire sajnálja a pénzt, hát, az az ő dolga. Veszek egy drága vadászpuskát, de nem veszek hozzá tokot… (A polgári törvénykönyv az ugyan jó dolog, de a józan ész se rossz.)
süti beállítások módosítása