Tékozló Homár

Lovas gyerekmunkatábor Csömörön?

2007.09.03. 12:01 | jackyll | 106 komment
Editnél pénteken telt be a pohár, ezért két történetet is küldött, amiből mi most csak az elsőt sütjük el, amelyikben kimenekítette gyermekét egy lovastáborból:
A fiamat kellett "kimenteni" egy csömöri lovastáborból, ahol heti 25000 Ft-ért a gyerekek napi négy alkalommal  csutakolhatták a lovakat, illetve egy alkalommal pataápolást végezhettek a nyári rekkenő hőségben. (Gyermekmunka?) Mindezért cserébe kaptak ebédet, naponta kétszer fél óra lovaglást, nem oktatással hanem inkább fenyítéssel fűszerezve. Egy koszos medencét (a szakhatóság biztosan nem látta) amelynek vizébe mártózhattak, vagy felügyelet híján éppen kismacskákat "fürdettek" benne.

Váratlan látogatásom alkalmával a gyerekem a tűző napon (39 fok felett) éppen csutakolta az egyik szerencsétlen gebét, egy nagyobb kislány szintén ugyanezt tette. A maradék hat gyermek pedig felnőtt felügyelete nélkül botorkált a lovak között. Mikor az iránt érdeklődtem, hogy hol vannak a felügyeletet végző személyek, az egyik kislány az egyetlen kőépületbe vezetett be (ugyanis lovak istállója is csak összetákolt rétegelt lemez bódénak volt mondható), ahol a két felelősséggel felruházott hölgy hűvösölt és cigarettázott. A gyermekem egy percig sem volt hajlandó tovább maradni a táborban. Mivel a táborért felelős kompetens személy csak este volt elérhető, ezért még este vissza kellett menni a "lovardába".

Az úr nagy nehezen, visszaadta le nem táborozott napok díját, valamint többszöri kérés után volt csak hajlandó kiállítani a számlát, melynek fejlécéből végre megtudhattuk, hogy mely vállalkozással is állunk kapcsolatban. (Ezt előzetesen többszöri kérdésre sem volt hajlandó elárulni.) A csömöri önkormányzatnál a fogalmazóval sikerült telefonon beszélnem, aki visszahívást ígért az észrevételemmel kapcsolatosan, de ezt a mai napig nem tette meg. Hol maradnak ebben az esetben a szakhatóságok?
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Harmadik Oldal 2007.09.03. 12:22:29

hát,ez egy városi picsa-anyu lesz,mondon néktek

táborozás nem csak arról szól,hogy lógatom a lábam és mindent megcsinálnak nekem,az a nyaralás-az drágább is
a lovakat meg hadd csutakolják csak a lurkók,legalább tudják mifán terem az
napersze ha pajzánkodni akartak a szüleim,engem s táborozni küldtek,naná hogy utáltam
kb ugyanez a helyzet a fiaddal is

csinálj külön szobát,vegyél neki egy kutyát,oszt lehet pronozni orbbasszájba

dozen 2007.09.03. 12:27:45

a táboroztatás egy ősi román szokás amúgy...
el van kényeztetve az a gyerek, őt sajnálom egyedül.
küldje legközelebb ladánybene táborba, onnan haza se akar majd jönni aztuti

Király Rák · http://konzervatorium.blog.hu 2007.09.03. 12:29:49

le kell csapni éjszaka a kasszára, és lócitrommal bekenni az alvó táboroztatók arcát.

szasa 2007.09.03. 12:37:42

Nem biztos, hogy pusztán picsogás a szülő részéről a levél. Az biztos, hogy a gyereket nem szabad elkényeztetni (gyk: nem árt neki a csutakolás), de jobb az olyan táborból, ahol a felnőttek le se sz*rják a gyerekeket még azelőtt elhozni, hogy valakit komoly baj ér...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.03. 12:38:50

pataápolás: ló lábára bacc papucsot húzni.

szaporító 2007.09.03. 12:41:30

Ilyen esetekben is kíváncsi vagy a másik fél véleményére, de leginkább az objektív valóságra.
Nem tudom, hány éves kölkökről van szó, de 8-10 éves kora előtt az a minimum, hogy én is megnézem, hová küldöm...

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.03. 12:42:24

Amúgy meg nem értem.... Elviszed a gyereket egy táborba, amiről semmit sem tudsz még a szervező nevét sem?

Unio 2007.09.03. 12:49:27

A ló az jófej,és bráder.

sztrelnyikov 2007.09.03. 12:54:11

A szülőket kéne először falhoz állítani...! Nem a forradalomban, hanem MOST.

A picsogás ősi pesti szokás.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.03. 12:54:15

Mi a kifogás különben? Hogy csak hetente egyszer volt pataápolás? Kevés macska volt a medencében? Vagy hogy elfelejtetted megnézni, hova viszed a gyereket?

További magyar hang 2007.09.03. 12:56:29

Amelyik gyerek kismacskát fürdet azt jó tíz percre lenyomnám a víz alá, még akkor is ha a sajátom.

2007.09.03. 12:56:34

Csak egy kérdés: tábor és 25 rugó kifizetése ELŐTT nem érte volna meg körülnézni, hogy hová megy a gyerek?
A lópucolás meg nem gáz, a mi lovastáborunkban is van (ahová a gyerekem imád járni, az idén épp ötödjére volt), ezzel tanulja meg a gyerek, hogy nem csak szórakozás van az állatokkal, hanem munka is.
Persze, ha mindezt valóban felügyelet nélkül művelték, az gáz.
De, azért ennek a storynak nem biztos, hogy ez az egy olvasata van.
Szerintem.
Amúgy, meg egy hülye poszta Homárra.

Kisgenyó 2007.09.03. 12:57:20

A sógornőmék is szerveznek ilyen tábort (ugyanebben a megyében) de abban kézművesség és egyéb kézügyességi foglalkoztatás van, külön erre felvett nénivel. Azt azért szeretném hozzátenni hogy a lovaglásnál nem csak a nyeregbe kell tudni beszállni, hanem fel is kell tudni nyergelni és előtte is- utána is le kell tudni ápolni a lovat. Kocsit is néha lemosod és tankolsz bele.
Aki nem porszívózza a lovát sikeres ember nem lehet.

dehiszezénvagyok 2007.09.03. 12:58:10

Hát ez igen durván hangzik, ejj.
Éljenek a pacikok.

zsoci 2007.09.03. 12:58:34

Az a lovastábor ahol a lovat csak alád teszik és nem kell vele semmit csinálni az semmit se ér. A lovagláshoz hozzátartozik az állatok ápolása is. A Nemzeti Lovardában is mindneki maga nyergeli, szerszámozza le a lovat. Csutakolás csak azért nincs mert az zárás után történik. E nélkül nem lehet megfelelő kapcsolatba kerülni a lovakkal.

Anubisz (törölt) 2007.09.03. 13:03:07

Más gyereknek csutak se jut, nemhogy lovastábor..:) OK, a 39 fokban lovat ápolni tényleg durva, de azt valóban nem árt megtanulni némely srácnak a mai világban, hogy a lovaglás után rendbetesszük az állatot, ahogy tenisz után is a pályát (pedig a pályabérlet is pénzbe kerül), és egyáltalán: magunk után rendet csinálunk, és megtanulunk gondoskodni valaki másról, még ha az egy szerencsétlen gebe is.. A lovastábor tényleg nem arról szól, hogy mindent a kiccsávók feneke alá, ha már fizetünk érte, hanem hogy megtanuljon lovagolni, lóval bánni, természetben legyen, levegőn, és ehhez a csutak, az etetés, a ganézás is hozzátartozik. A felnőtt felügyelet, a medence állapota, valamint a vállalkozó viselkedése valóban kivánnivalót hagy maga után, de legközelebb nem árt utánajárni, mire fizetem be a gyerekem...

Vérszegény éjszakai dúvad · http://hangorienidiocc.blog.hu 2007.09.03. 13:04:38

Lovakkal megfelelő kapcsolatba kerülni ősi csernakeresztúri szokás.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.09.03. 13:14:54

Kezdjük ott, hogy olyan táborba én el se engedném a gyerekem, amelyről még azt se tudom, hogy milyen cég üzemetelti. Teljeskörű lecsekkolás, végül is a gyerekeimet bízom rájuk, nem a macskámat...

Kisgenyó 2007.09.03. 13:19:06

"Editnél pénteken telt be a pohár..." - ha jól emlékszem múlt hét pénteken nem volt 39C de egész héten sem... Ez a sztori jobban sántít baccpapucsban mint anélkül.

Dr Kangörény 2007.09.03. 13:20:22

Mé' melegbe nem kell a lovat csutakolni, bassza meg? Minden épelméjű lovastáborban pucolni kell a lovakat, kivéve milliomoséknál, de akkor nem 25 rugó a tábor.
Az én kölkeim is járnak lovastáborba, de azt a tábort minden évben ellenőrzi az ÁNTSZ nyitás előtt és a szezon alatt is. Hja kérem, az a hely Fejér megyében van.

bigwhite 2007.09.03. 13:22:41

A kismacskafürdetés ôsi román szokása egyre jobban terjed. Én az ilyeneket ha gyerek, ha töpler, betenném az állatkertben a tigriskertrecbe, és végignézném, hogy szórakoznak el vele a macsekok.

Taurusz 2007.09.03. 13:23:46

Na, látom itt nem tudjátok hogy kell nyaraltatni a gyereket. Február: Tender kiírása, hogy ki mit vállal a nyárra, és ezért mennyit fizet. Iskola vége, gyerek megy, iskola kezdésre vissza is hozzák. Ami pénzt meg fizettek, na az a gyereké... Nem egyszerűbb így? (Legalábbis az unokatesóm így csinálja...)

A Harmadik Oldal 2007.09.03. 13:25:07

Fedor
osztálykirándulásra elengeded ugye? oszt assetudod mit csinálnak,épp merre jár

don07 2007.09.03. 13:25:36

Emberek!!

Lovastábor napi félóra lovaglással és 4x-i csutakolással.. Aha...jófajta táborozási lehetőség ez...

Az igaz, hogy jó ha megtanulják, hogy az álatokkal törődni kell, de abban a 39-40fokban mikor a legtöbben közülünk majd megdöglöttünk, lehet hogy mégsem kéne annak a gyereknek DOLGOZNI nem??

tonton 2007.09.03. 13:30:52

Én se engedném a lovamat ilyen táborba...a táborvezetőket lelövik?...

bigwhite 2007.09.03. 13:32:28

Viszont én sem szeretek napon dohányozni...

nem várt fordulat 2007.09.03. 13:42:34

minden jogos, kivéve a lóápolást...

a lovagláshoz, főleg egy lovas táborban, hozzátartozik a lóápolás is, aminek része a csutakolás, patatisztítás, fürdetés, etetés, itatás, sörény és farok kefélése, stb...

vigyed őket a vidámparkba a pónilóra, ha ezt el akarod kerülni.

vernarancs 2007.09.03. 13:43:43

Neha a macskaknak is kell furdeni.

A lovakat az pucolja aki lovagol rajta. Ez osi lovas szokas. Nem kell rinyalni. Itt az egyetlen cikis dolog az, hogy felugyelet nelkul hagytak a lurkokat. Ketszer fel orat meg egyszeruen nem hiszem el. Olyan tabor nincs.

Gasztonyi_Ádám 2007.09.03. 13:45:28

szegény gyerekeket 39 fokban így beöltöztetni...

alicecsodaorszagban 2007.09.03. 13:48:52

Gondolj bele, mit szóltak azok a szülők, akik a kismacskájukat íratták be a lovastáborba...

Egyébként - attól függetlenül, hogy a munka nem árt a gyereknek - sztem igazad van.

Aki meg állatot kínoz, vagy hagyja, annak letépném a tökét - nem az ajtaját.

alicecsodaorszagban 2007.09.03. 13:57:10

Nagyon nagy baj van különben. A múltkor egy büfének látszó intézményben a mellettünk levő asztalál három köcsög suhanc vagy tíz percen át ecsetelte, hogyan kínozgattak macskákat. Aztán nem bírtam cérnával, odaszóltam, hogy barátocskáim szerintetek ez vicces? és hogy bla..bla.. bla..., azok meg néztek rám hülyén.
Bele kellett volna nyomnom a fejüket a sajtostejfölös lángosukba, amíg nem kezdenek el fulldokolni pár percig. Nem tettem -sajnos.

Angéla 2007.09.03. 13:57:17

Azért nem biztos hogy mindjárt le kell orditani a kedves beiró szülő fejét :)
Mindenki azt irja a lovakat ápolni kell, ez tényleg természetes. De ha tényleg napi 4 csutakolás van és félóra lovaglás, és a többi is mind igaz amit irt, akkor a dolog igenis felháboritó.
Ha a két felügyelő hölgyet én találtam volna ott bent hűsölve, nekem is felment volna a vérnyomásom.

Egész más kérdés, hogy csak kerekedett a szemem mikor olvastam hogy valaki ennyire nem tudja hogy hová adja be a gyerekét. 2500 vagy 25000 Ft, tök mindegy, megnézem hová fog menni.
"az egyik kislány az egyetlen kőépületbe vezetett be"??? Emmegmi? Tényleg nem járt még ott a kedves szülő? Vagy mi van? A gyerek egyedül ment el a táborba, vagy csak kitették a kapunál oszt jól van?

MosoMasa 2007.09.03. 13:58:43

ér baj az, ha a macska is fürdik a medencében? Mondjuk ha megfullad, akkor neki baj, de egyébként....
Ez a csutakolás probléma meg tipusos nyávogás (már hogy maradjunk már a macskáknál). Csak olyan hisztizik ezmiatt, aki lovat ill. egyáltalán állatot csak tv-ben, vagy csak képen látott. Az ilyennek 50 rugót kellett volna fizetni, nem 25-öt!

zfuly 2007.09.03. 14:02:34

Hi,
sajna bizony, minden lovastáborban van lóápolás. Sőt, söprés, takarítás és 20 más munka is (gyakorlatilag trágyázást kivéve minden).
Mert a lovastáborok erről szólnak. Komárom megyei lovastáboros ismerőseinknél 12 nyári hét alatt 120+ gyerek fordult meg, több mint a fele legalább 2 hetet töltött ott, sok volt a legalább 3 hetes tartózkodás is.

A lovak körüli munka lényege egyébként, hogy a gyerekek hozzászoknak a lovak közleségéhez, nem félnek, határozottabbak, erősebbek, stb. lesznek.

A lovaglásmennyiség helyenként változó, napi 2x fél óra szokásos, ez a gyakorlatban kicsit több.

Maddness69 2007.09.03. 14:03:36

Ez a story szóról-szóra igaz. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy nő ekkorát tud lódítani! Azért persze érdekel, hogy néz ki a történet a vállalkozó szemüvegén át. Mégha tudom, hogy hazudik is.

A Harmadik Oldal 2007.09.03. 14:08:14

Angéla
éppen ez a lényeg,amiről beszélsz

szerintem az anyuka elhozta a gyereket,mert az nem tudott vagy nem akart ismerkedni a többiekkel,ettől egyedül érezte magát,ezáltal szarul is
anyuci biztosan miden nap 3x hívta a mobilján és a kissrác annyit mondott hogy "hüpp-szippp aaaanyuuu vigyél inneeeen hazaaa"
anyu pedig ugrott,immáron mint egy anyatigrincs és hozta is

a 39C°egész biztos kamu,3hete nincs ilyen idő

Gumidomino 2007.09.03. 14:11:43

"Mindezért cserébe kaptak ebédet, naponta kétszer fél óra lovaglást..."


Reggelit meg vacsorát (uzsit dobozban) nem kaptak a gyerekek?
Vagy csak napközis tábor volt, és előtte tényleg minden nap a kapuban nyitottad a gyereknek a kocsiajtót reggel meg este?
Élménybeszámoló nem volt esténként?


A táboroztatókat meg falhoz fogják állítani. Előbb-utóbb.

Kisgenyó 2007.09.03. 14:14:39

Angéla 2007.09.03. 13:57:17
A napi 2x lovagláshoz a 4 csutakolás pont stimmel. Ugyanis előtte is le kell és utána is.

Girhes macska 2007.09.03. 14:16:13

Mtz: egy nő, ha a gyerekéről van szó, akármekkorát képes.... Na jó, ez így túlzás, de az eseményeknek többféle leírása tehető: tárgyilagos->kissé elfogult->nagyon elfogult->anyatigris.
Mielőtt a gyerekemet táborba írattam volna, mindig utánajártam annak, hová, milyen körülmények közé kerül. Kértem referenciát, esetleg személyes látogatás is szóba került, így nem is ért bennünket csalódás. Aprócska kérdés: az anyai kiborulás UTÁN nem akart a gyerek ott maradni, vagy már ELŐTTE sem tetszett neki?

Eszement 2007.09.03. 14:18:08

Miért küldted lovas táborba a gyereket? Mert az mostanság divat? Épp a divat miatt szerveznek mindenféle útszéli lepukkant "lovardák" táborokat. Olyan történeteket hallok, hogy égnek áll a hajam. Pl. az egyik táborban egyszerre több mint 20 gyereket vittek ki terepre minimális lovaglótudással! Ez óriási felelőtlenség és életveszélyes! A szülők helyében másnap nem vittem volna a gyerekemet. Az én lányom idén kétszer is volt lovastáborban, abban az általunk jól ismert lovardában, ahova több mint egy éve jár lovagolni. Tudtuk mit várhatunk, ismertük az oktatót, a körülményeket. Nem mondom, hogy fullextrás nyaralás, de szerintem aki ilyen helyre küldi a csemetéjét nem is erre számít. Természetesen volt lóápolás, sőt, a haladó táborban maguknak kellett nyergelni és kantározni, illetve lovaglás után rendbetenni a lovat. Szerintem ez rendjén is van így, hiszen tanulja meg a gyerek, hogy a lovaglás nem abból áll, hogy alámteszik a felnyergelt lovat, hanem ez is egy élőlény, amiről gondoskodni kell.

Angéla 2007.09.03. 14:24:28

kisgenyó,
persze ez igy elvileg oké, de valahogy mégsem... vagy annyi ló lenne mint gyerek? Persze ez is lehet, és csak ott volt kevesebb ló ahol én voltam. Ott egy pacin egymás után több gyerek váltotta egymást, és közben nem volt csutakolás.
De igazából nem is ez a lényeg.

2007.09.03. 14:28:12

ezen a fórumon mindenki lóápoló, kismacskatudós, táborszakértő és meteorológus. Nagyszerű ilyen szakértő társaságban hegyezni a zabot.

VitézLászló 2007.09.03. 14:54:49

Én is elhoztam a gyereket a koncentrációs táborból, mert egész nap koncentrálni kellett...
Beírattam kézművestáborba, ott meg tele volt köcsögökkel...

Miss Spongebob 2007.09.03. 15:00:00

Tápos az egész család,ha a munka büdös,és túl meleg is van,akkor hagyd otthon a gyereket a hűvös szobában...

Majmász Gedeon 2007.09.03. 15:09:15

A történet simán lehet igaz, csak kicsit régi. Júliusban valóban volt 39 fok, sőt, kicsit több is.

2007.09.03. 15:45:10

El tudom képzelni, akkor mekkora lett volna a kedves anyuka felháborodása, ha befizeti a 25 rugót, odamegy, és a 39°C miatt NEM lovagolnak és nem csinálnak semmit a még kedvesebb gyerkőcök...Mikor ő lovastáborba íratta őket, ne hűsöljenek az árnyékban?
Amúgy, nem tudom, ki járt már életében lovardában, ahová a fiamék járnak táborba, ott aztán semmivel nincs hűvösebb még a téglaépületben sem, mint ott, ahol a lovakat szokták csutakolni (az árnyékban)...De, ha lovagolnak, akkor is tutit a tűző napon vannak, mert a tanulókörnél nincs árnyék, se lónak, se gyereknek, se oktatónak.
ÉS, mi van, ha a két nőci abban az öt-tíz percben volt bent, amikor a kedves szülő ott volt? (mondjuk, persze ez hiba, mert valakinek azért illik a gyerekekkel lennie és felügyeli őket)
A lovarda vezetője meg visszafizette a zsét, persze, hogy nehezen, hisz, mondjuk ki volt belőle fizetve a gyerkőc másnapi kajája is, ami így már az ő kára volt alighanem. Esetleg, miatta nem vett fel mást arra a táborra, és most őt is bukta.
Hogy nem adott számlát? Hát, igen, ez nem ősi román, hanem ősi magyar szokás..
Szerintem anyuka sem pattog ennyire, ha pl. számla nélkül ócsóbban szerelik meg az elromlott gázboylert...(ezzel nem azt akarom mondani, hogy jó, ha valaki nem ad számlát, hanem csak azt, hogy ez nem feltétle arra utal, hogy a lovarda vezetője az anyukát akarta átvágni, meg, hogy bűnös volt a levélben megfogalmazott pontokban...)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2007.09.03. 15:54:11

" kettosugynok 2007.09.03. 13:25:07
Fedor
osztálykirándulásra elengeded ugye? oszt assetudod mit csinálnak,épp merre jár"

Már bocs, nem tudom a te gyerekeid milyen iskolába járnak, de emlékeim szerint egy osztálykiránduláson ott van az osztályfőnök, esetleg egy másik kisérő és néhány szülő, az útvonal és a szálás meg előre ismert, nem? Nehogy már ugyanolyan legyen, mint ez a tábor... Amikor meg olyan kirándulásra engedem el, amikor nincs vele felnőttkisérő, az majd csak akkor lesz, ha elég érett lesz hozzá (most még nem aktuális, még csak 5 éves lesz a nagyobbik).

Beaverfield 2007.09.03. 15:57:15

A vállalkozó lehet hogy kis befektetéssel sokat akart keresni .Jó ha önállóságot tanulnak a táborban de azért felügyelet elengedhetetlen a ló nem játék ,rúg és harap ha olyan kedve van . Sok gyerek biztosan örült volna ennek a tábornak is aki pénzügyi okokból otthon volt kénytelen tölteni a nyarat

_UnderCover_ 2007.09.03. 16:15:30

Lófasz esti fénynél.

fotóska 2007.09.03. 16:19:30


Kherlek szhépen a szakkhatóshágh leh vahn fhizzethve. Egészen konkrétan a hatóság jogkörű végrehajtó személyében.

Vagy a sógoré a biznic annak meg mégse kéne keresztbe tenni.

Ennyi.

Ez ősi KKE-szokás.

Yeto 2007.09.03. 16:30:30

Nem sorolom fel a címzetteket, mert hosszú lenne:
Tényleg nem ártana meghallgatni a másik felet (biztos meg fog szakadni, hogy nyilatkozhasson), valamint szintén nem ártana nem leugatni a beszámoló beküldőjét, mivel se te, se más nem tudod, hogy mi igaz abból, amit leírt, és mi nem.

Aki azt írta, hogy ez gáz beírás a homárra: a tábor beírás önmagában lehet hogy gáz, de az, hogy az önkormányzat nem reagál más abszolút ideillik...

Továbbá HA MINDEZ IGAZ, akkor az anya esetleges mulasztása az előzetes tájékoztatást illetően még mindig nem menti sem a táborszervezőt, sem az önkormányzatot.

Szerintem.

bandibatyatok 2007.09.03. 16:37:00

mekkora gyökér ez a picsa.

postán küldted oda a gyereked?
hogyhogy először láttad, hogy hol nyaral?

"A gyermekem egy percig sem volt hajlandó tovább maradni a táborban."

ezt a kamut.
:D

persze. a gyerekem fel volt háborodva, a gyerekem a zügyvédjével fenyegetőzött, a gyerekem.
kilóg a lóláb, hisztis picsa.

czking 2007.09.03. 17:10:12

minden lovastábbor ilyen!mikéne baccpapucs?

czking 2007.09.03. 17:12:17

minden lovastábor ilyen! mi kéne baccpapucs?

olyan szép színe van kendnek 2007.09.03. 17:17:22

Szerintem egy lovastáborba szórakozni (lovagolni kirándulni) mennek a gyerekek különben munkatábornak hívnák!
Mossa a lovakat aki meg van fizeve ezért!
Egyébként gyerekkoromban volt olyan tábor ahonnan én is haza akartam jönni pedig asszem összesen 4 táborban voltam.

Amadeus4 2007.09.03. 17:51:09

Ez nem tudom, melyik csömöri lovarda, de az egyikbe én is jártam táborba. Három évig. Máshol is voltam, egy településsel odébb, meg határszélen is. Mindenhol kellett csutakolni, mindenhol előfordult, hogy magunkra hagytak minket egy rövid időre, de az is biztos, hogy mielőtt kifizették az összeget, a szüleim eljöttek és megnézték, hogy milyen is a környezet, kik is vezetik a tábort, kik figyelnek majd ránk. (Volt lóról leesés, utána ájulás is a szülő szeme láttára, mégse a lovászt vagy a táborvezetőt hülyéztük le.) Persze lehet, hogy azóta csak romlott a helyzet, és a T. szülőnek van igaza.

ClearWater 2007.09.03. 17:51:30

Hülyeség.

A ló használati utasításában benne van, hogy ápolni, karbantartani, generálozni, az viszont nincs ott hogy kivéve 39 fokban. Felügyelet persze kell, de ezért kár kivenni a gyereket a táborból. Ha már az nem volt fontos, hogy hova viszed.

., (törölt) 2007.09.03. 18:08:49

25 rugóért? Vesznek még fel?
Az én bútorszállítókkal dolgoztam ennyiért.
Ott is meleg volt

2007.09.03. 18:17:37

"Tényleg nem ártana meghallgatni a másik felet (biztos meg fog szakadni, hogy nyilatkozhasson), valamint szintén nem ártana nem leugatni a beszámoló beküldőjét, mivel se te, se más nem tudod, hogy mi igaz abból, amit leírt, és mi nem."
Na, pont ezért nem nagyon való ez ide. Én kitalálom, hogy holnaptól az elképzeléseim szerint a BKV vörös szőnyeggel borított járatokon, másodmagammal, kitünő koktélok kíséretében szállítson a munkahelyemre, és aztán, ha nem ezt kapom, jól beírok a homárnak.
Sajnos, egyre több az olyan poszt, ami már messziről szaglik, hogy az "elszenvedője" legalább fele részben okozója is annak, amiért panaszkodik.
Persze, hogy igaza LEHET a k. szülőnek ha a medence tisztaságára panaszkodik. (bár, kérdés, hogy így, medencéstül volt-e a program meghirdetve, vagy csak volt ott egy valóban elhanyagolt medence, amibe egy-két rosszcsont "véletlenül", a hőségetenyhítendő belepotyogott....
Szóval, igazad van, ne feltételezzük, hogy anyuka fényezi magát, de, sajnos, az előítélet már ott kialakul, hogy valami olyasmire panaszkodik, ami ALAPÁLLAPOT minden lovastáborban (és, amitől már sokadjára megy fel a pumpa bennem, ahogy meglátom a címet az Index főoldalán!): szóval, hogy nincs abban semmi redkívüli, nem "gyerek munka", hogy a táborozók lovat ápolni is megtanulnak, és nem hagyják "Jean"-ra vagy a kastély személyzetére...
De, lehet, akár még ilyen tábort is lehetett volna találni, csak akkor kérdezni kellett volna ELŐTTE, meg nem ennyit fizetni, és akkor még a lószart is arany tálcán szervírozták volna.

jesszumpepi (törölt) 2007.09.03. 19:12:59

Mi aztán tényleg homárok vagyunk:az ízeltlábainkkal jól ízekre szedünk mindenkit.
Aztán jót röhögünk.
A jövő évi farsangon valamelyikőtök nem akar homárnak öltözni?

rekuperátor 2007.09.03. 19:38:58

Jut eszembe - amellett, hogy van igazságtartalma a levélírónak -, egy óra lovaglás a legolcsóbb helyen is 2500-3000ft/óra. Gyerekcsoporttal le lehet alkudni kb. 500,-ft/gyerekre, ami 10-12 percet jelent futószáron és némi hintózást. Ez szerintem korrekt. Lovastáborhoz hozzátartozik a lovak kefélése, etetése, stb. Nem kiakadás jelleggel, hanem tudatosan - tudniillik vmi ilyesmi miatt vittem a gyermekem lovak közé -, +gondolom ez jót tesz neki és tényleg. Lovat kefélni nem disznó dolog és MUNKA, hanem a "lóhoz tartozó cselekedet". A kutyánál, macskánál is cselekszünk hasonlóan. Egy lovastanya élete kívülről biztos furcsa lehet, de a szülő felelőssége tudni azt, hogy hova teszi gyermekét. Egyébként nem vészes még akkor sem, ha magukra hagyják a gyermekekkel az állatokat.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.03. 19:39:53

bandibatyatok:

nem küldhette postán a gyereket, akkor sosem érkezett volna meg!

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.03. 19:44:13

jesszumpepi:

én telefonkönyvnek öltözök!

BrigiésLeon 2007.09.03. 20:30:02

Namármost, én nem értem hogy mi a problámája a kedves szülőnek!
Az miért probléma hogy a gyerekek kismacskát fürdetnek a medencében?
25 rongyért mit fürdessenek, pingvint?!

Fatman 2007.09.03. 20:42:05

Sziasztok!

Először is, a lovakat akkor is gondozni kell, ha nincs szünidő, sőt rendszeresen meg is kell járatni őket! Ezt rendszerint valamiféle alkalmazottak végzik. A táborozó gyerek tehát kiváltja a személyzetet, és hozza a pénzt, nem pedig viszi. Ha a személyzet munkája kimerül abban, hogy elvégezteti a kulimunkát a gyerekekkel (lovaglás - egy frászt, meg kell járatni a lovakat), azután csak bagózik (rosszabb esetben piál is), akkor számítsák be a munkát, és ne kérjenek pénzt a táborért!

Tévhit, hogy a gyerekek élvezettel végeznek el mindenféle kulimunkát! Egyrészt, mert a gyerekek sokkal nehezebben viselik a monoton feladatokat, mint a felnőttek, másrészt pedig mert BENNÜK IS VAN GERINC!!! És ez nem elkényeztetés kérdése!

Én egyébként értelmetlen, értéktelen, felesleges dolognak tartom a nyári táborozást!
A gyerekek eleget robotolnak az iskolaév során, eleget ugráltatják őket, nem lenne szabad elvenni a szünidőt is tőlük, hogy kikapcsolódás, játék, feltöltődés helyett, más helyen, más felnőttek kedve szerint ugráljanak, elszakítva a megszokott barátaiktól, és játékaiktól!

F.

dozen 2007.09.03. 20:50:42

nesztek kassák

Az idő nyeritett akkor azaz papagályosan kinyitotta a
szárnyait mondom széttárt vörös kapu
szeretőmmel kinek fekete gyémántok voltak befalazva
az arcába s 3 gyereket cepelt a kétségbeesésében
a gyárkémények alatt ültünk
tudtuk holnap a görbe vonalak
ho zsupp ho zsupp
azt mondta elmész KASIKÁM és én elszáradok a
pódiumokon s nádler ur mázolmányaiban
nyilván
nyilván
az uristen megfeledkezik a szépasszonyokról
már jött is a félkrisztus faszobrász
fiatal volt és gyalázatosan igazságszagu
holnap tul leszünk a magyar határon
hát igen hm igen
nyilván nyilván

jesszumpepi (törölt) 2007.09.03. 21:11:53

A ló meghal,a madarak kirepülnek című verse.Magyarázd meg,kérlek szépen,mi célból választottad ennek a versnek ezt a részletét.Merthogy ez egy igen hosszú vers.
Emellett a versben a ló Pegazus,a költészet jelképe.Kassák élettársának volt ugyan 3 gyermeke,de azok,szegénységüknél fogva nem jártak lovagolni.

IIsten 2007.09.03. 21:22:49

idióták
nem a csutakkal vana a baj, hanem, hogy 39 fokos melegben, tűző napon csutakolt. gyereknek nincs keresni valója ilyen időben a napon. pláne nem melózni.

rekuperátor 2007.09.03. 21:45:09

Kedves listen!

Mielőtt idiótáznál örülne itt egy nagytöbbség, ha felfognád senki sem örülne annak, hogy 80 fokos sütőtálcán pirítaná bárki is a gyerekeket. Tudom ez a legnehezebb kategória. Annyira nehéz, hogy tovább tart leírni, minthogy IÓTA VAGY, de erőszakold meg magad... PLS!

Előre is köszi!

2007.09.03. 21:47:53

Mégegyszer felteszem a kérdést, vajh, mi lett volna a szülői reakció, ha megérkezvén a 39°C-ban a tábor területére, azt látta volna, hogy a gyerekek nem csinálnak semmit, mindezt arra való hivatkozással, hogy meleg van.
Osztán, attól, hogy 39°C volt, kiürültek az tucák, egy gyerek sem volt a játszótéren, Balatonnál? Ugye, nem? Ha viszont anyuci a klimatizált lakásban szerette volna dedét tudni, akkor nem kellett volna táborba vinni...
Vagy, ha ki volt fizetve, akkor a ló dolgozhat 39°C-ban? ;-))))
Továbbá, honnan tudjuk, hogy ugyan melegben, de nem árnyékban csutakolták a lovakat?
És nem utolsó sorban, ahogy valaki írta: sajnos, az állatokkal az a baj, hogy minusz húszban, plusz negyvenben is gondoskodni kell róluk: nem lehet habosan a lovat otthagyni, a kutyát nem levinni szarni, a halnak hagyni bealgásodni az akváriumát...
Aki ezt nem fogadja el, annak NINCS keresnivalója lovastáborban, és ne tartson állatot. De, gyereket se szüljön, mert, hogy az sincs tekintettel, hogy a szülőnek melege van, vagy aludna, netán beteg...
Esetleg be lehet Pubikát fizetni egy olyan táborba, ahol klímás búra alatt lehet a lovagolni és a lovat még helyére vezetni sem kell, mert megteszi a személyzet.
Viszont, sajnos, a legtöbb, pláne városi gyereknek, akinek a tehén lila, az ürgék meg beszélnek és masszíroznak, meg élmény, hogy közel kerülhet a lóhoz, akár úgy is, hogy gondozza, nem, csak lovagolja.

Viola, a ló 2007.09.03. 22:08:49

Bazmeg. A lovak kurva büdösek, csapkodnak a farkukkal, ráadásul még rondák is. Valamint összevissza szarnak mindenfele. Sokat.
Küldd inkább biciklitúrára, evezőstáborba vagy valami értelmes helyre.

2007.09.03. 22:13:22

"A lovak kurva büdösek, csapkodnak a farkukkal, ráadásul még rondák is. Valamint összevissza szarnak mindenfele. Sokat."
HasonLÓképpen az emberhez.
Igaz, a ló nem reklamál, nem ír hülyeségeket, a másik lovat nem idiótázza le, ha nem egyezik a véleményük, és nem látogat meglepetésszerűen táborokba, ahová úgy küldte el a csikaját, hogy körül sem nézett előtte.
Ja, és nem hord Batz papucsot sem.

herodes · http://www.gamblers.hu 2007.09.03. 22:30:09

most függetlenül attól, hogy mi a véleményem a sztoriról, meg az igazságtartalmáról (nagyjából az óvatos kétkedők meg az anyuka előzetes tájékozódását hiányolók véleményén vagyok) kurvára ki vagyok akadva azon, hogy itt a sok faszkalap nagyhangon kifogásolja, hogy miért probléma, hogy egy gyerek kint van 39 fokos melegben a szabad ég alatt.
Normálisak vagytok, he? Van gyereketek, idióta barmok?? Nem akadok ki én itt azon, hogy nyilván mindeki lószakértő, táboroztató, meg kurva nagy állatvédő lesz hirtelen egy nyilvános blogon, mert ez a normális, de azon kurvára eldurran az agyam, amikor gyereknevelési és azzal kapcsolatos tanácsadásba kezdenek inkompetens tinédzserek. Jejjzusmária, vajon mi a baj azzal, hogy egy gyerek kint van kánikulában, atyaég ennyi hülyét egy helyen..

2007.09.03. 22:59:52

Drága, van gyerekem. Ő a tini, sajnos, nem én. És, 39°C-ban ugyan nem volt lovastáborban, mert az idén pont egy héttel a nagy meleg előtt volt ott, de a megelőző négy évebn, mikor szintén lovazott, bizony megesett, hogy kánikula (is) volt.
Kettőt tehettem: megóva a széltől is, rázárom a lakásajtót, vagy elengedem a táborba. Természetesen sapkával a fejére, fehér pólóval a hátára, és sok-sok ásványvízzel...
És, ha figyelmesen olvasol, a hölgynek sem azzal volt baja, hogy a gyereke kint volt a kánikulában. Hiszen akkor bezárta volna otthon a frigóba. Sőt, még csak azzal sem volt baja, hogy a gyereke lovagolt a kánikulában. A levél szerint kánikulában csakis lovat ápolni tilos....
Ha már kiakadsz, akadj ki a levélnek azon részén, ami tényleg reklamálható: miért volt olyan a medence, amilyen, miért nem biztosítottak állandó felügyeletet, miért nem adnak számlát a magyar cégek, és nem utolsó sorban, akár igaza volt a hölgynek, akár nem, egy hivatal, ami visszahívást ígér, miért nem tesz is meg?

Asakura Hao 2007.09.03. 23:10:51

Ajánlom vizilovas tábort. Ott nem kell annyit csutakolni.

herodes · http://www.gamblers.hu 2007.09.03. 23:12:26

39 fokos tűző napra nem kiengedni egy gyereket és a "széltől is óvni" kurvára nem ugyanaz.

Másrészt egy dekát nem védtem a hölgyet (sőt!), tehát olvass inkább te is figyelmesen.

Harmadrészt had akadjak ki azon, amin én akarok.

El Condor 2007.09.03. 23:56:53

Ismét egy "városi" anyuka, aki még lovat sem látott közelről, lement a gyereke után rinyálni. Nem hiszek el a történetéből semmit.

El Condor 2007.09.03. 23:59:30

Tényleg, miért baj ha a gyerek kint van a kánikulai napon? És egyáltalán, hány éves gyerekről van szó? nem mindegy, hogy 4 vagy 14 éves.

El Condor 2007.09.04. 00:01:19

50 éve 6-7 éves kislányok hordták a vizet az aratóknak kilóméterekról a tűző napon, és nem halt bele egyik sem.

Drágám, a gyerek a frigóban! 2007.09.04. 00:34:27


Anya kilökött a 39 fokos kánikulában a napra lószarral játszani.

Szaros gerle / Lighting Enchanted Multiple Shots · http://gerlefeszek.blog.hu/ 2007.09.04. 05:12:11

Kezd untatni a rengeteg retardált aki újabban a homáron eszik a faszt. Hihetetlen mennyiségű ész szorult a fejükbe és ennek hangot is adva tudatják mindenkivel hogy akit átvernek az mily' szar ember és hogy őket sose meg milyen hisztis picsa az aki nem igazán kultiválja azt hogy a szórakoztatásra szánt táborban a gyerekét órákon át dolgoztatják miközben a táborfelügyelők elcigizgetnek csak úgy.

Azt is szeretem hogy az itteniek tucatszámra neveltek fel már gyerekeket akitek bezony jó keményen fogták mert az nem árt nekik. Apu néha a szájukba is szaratta a galambokat hogy erősödjön az immunrendszerük és lerúgta őket a lépcső n nehogy elgyengüljenek. Az anyukát meg jól szájbavágjuk páleszosüveggel hogy ne rinyáljon már örüljön hogy a Magasságos Kereskedő Úr egyáltalán elfogadta az ő szaros pénzét és eme isteni kegy miatt semmi beleszólása nem lehet hogy mi törtéik ott.

Mellesleg azt se tudjás okosék hogy a gyerek hány éves, ha teszem azt 8-10 akkor igenis ne napi négyszer takarítsa a lovat hanem előbb lovagolni tanuljon meg hiszen azért ment bazmeg, ganajászni nyugadtan megtanulhat később is.

Szaros gerle / Lighting Enchanted Multiple Shots · http://gerlefeszek.blog.hu/ 2007.09.04. 05:16:15

mellesleg azok akiz azon lovagolnak hogy "milettvónaha!" vagy "ésmivanakkó?!" vagy azok akik a bagón kérődző felügyelőket védi hogy "hácsaképpenlepihentek" annak a szívműködése pihenjen le pár percre. nem sokra, szeretném kiröhögni majd mikor agykárosult lesz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.04. 05:27:00

gerle
a problema az , hogy nem tudjuk a korulmenyeket
mi volt felkinalva, mennyiert, stb.
mondjuk en is kuldtem kajaktaborba a fiamat, de elotte beszeltem a a taborszrvezoval
azt ugy az ember latja, hogy OK -e vagy nem
ha itt locsutakolas fejeben lehet lovagolni, akko azert
ha penzert akkor azert
szoval a reszleteket nem tudjuk
az viszont teny, hogy az en gyerekem nem ment volna olyan taborba ahol-barmilyen idojarasi korulmenyek kozott/ lovat csutakol
csak ha kedve van, mert akarja megtanulni,
ha nem nem
lehet csak lovagolni akarunk
tisztazni kell elore

Drágám, a gyerek a frigóban! 2007.09.04. 08:32:13


Ég a napmelegtől a csömöri tajga,
Sok magyar csimota sertepertél rajta.
Egyik macskát füröszt pocsolyában éppen,
Más' lovat csutakol jókedve teljében.


Mindenki láthatja, aki erre jára,
Hogy nem nógatja senki őket a munkára.
A szolganép a házban keményen dolgozik,
Nekik a lószarból egy darab se juthatik.

Fospunpa Bizottság 2007.09.04. 09:23:37

"A gyermekem egy percig sem volt hajlandó tovább maradni a táborban."

FAKE

ősi román béna gyökér.
picsaszagú az egész sztori, ráadásul az első ajtón leszállni hatóságilag tilos.

Fospunpa Bizottság 2007.09.04. 09:25:26

"A gyermekem egy percig sem volt hajlandó tovább maradni a táborban."

FAKE

ősi román béna gyökér.
picsaszagú az egész sztori, ráadásul az első ajtón leszállni hatóságilag tilos.

Fospunpa Bizottság 2007.09.04. 09:33:37

"A gyermekem egy percig sem volt hajlandó tovább maradni a táborban."

FAKE

ősi román béna gyökér.
picsaszagú az egész sztori, ráadásul az első ajtón leszállni hatóságilag tilos.

herodes · http://www.gamblers.hu 2007.09.04. 10:38:27

" El Condor 2007.09.04. 00:01:19
50 éve 6-7 éves kislányok hordták a vizet az aratóknak kilóméterekról a tűző napon, és nem halt bele egyik sem. "

birom az ilyen dumákat. Érdemes azért összehasonlítani az 50-60 évvel ezelőtti állapotokat abból a szempontból is, hogy mondjuk 1000 élve születetésből hányan élték meg 18 éves kort. Aztán lehet jönni azzal, hogy kik hol turkásztak gyerekkorukban a múlt század első felében tűző napon lócitromban.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2007.09.04. 10:48:06

Ej má, hát azt senki nem veszi észre, hogy a számla-dolog sem stimmel?

Nem akkor kér számlát, amikor befizeti a pénzt, hanem amikor visszakéri? Hogyisvanez?

A kismacskák meg nyalják ki (a tejesküblit)! Bezzeg őket belefürgyették a medencébe, amikor kitikkadtak a 39 C-ban. Szerintem ez igazából kismacskatábor lehetett...

renugard 2007.09.04. 16:01:07

Azon töröm a fejem, hogy a bazi nagy lovakat hogy a francba csutakolta le a pöttöm gyermek.
Juhuhuhuhuuu...juteszembe: ha akkor a ló volt akkor annak bazi nagy árnyéka is van. Még a levegő sem reked meg körülöttük, úgyhogy egész nap a friss levegőn játszhatnak és árnyékban a gyerekek.:)

drazsebora 2007.09.04. 16:14:22

www.freeweb.hu/fonixpark/index5.html

szerintem itt jartak...25.000 a napkozis jelleg...

Benikuty 2007.09.04. 19:23:10

Széjjel kéne nézni egyszer egy hazai fizetős táborban úgy álruhában.Aztán látni mit művelnek a hisztis lurkócák,
meg úrhatnám szüléik,mondván ő fizet.
Megszállott tanítónő feleség rémregényeivel tele a padlás.
Az ottalvósban meg még a szarból meg az okádékból is kipucolni,mert a normális koszt nem kell,csak az eszetlen mértékű zsebzsugából vett kóla,meg szemét csipsz.
Ha meg a pedagógus nem jól táncol a kis drágáknak,mobil elő,nyafogás,és anya vagy apa nevű szolgáló máris cselekszik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.09.05. 03:08:54

bizony Benikuty en fizetek, es ha hisztis a lurkozam akkor hisztis
de ha megfizetem akkor ugy banjanak vele ahogy akarom
ha locsutakolas akkor az ha elit lovastabor akkor az
a pedagogus meg ugy futyul ahogy zenelek, mert en fizetek
nahat

Calogero 2007.09.05. 13:21:00

Én is a fél gyerekkoromat lovastáborokban töltöttem,amit ráadásul az ország egyik legjobbjának tartottak / tartanak. Reggel 7-kor keltettek, napi 2-3 óra munka a lovakkal (pucolás,terelés,fürdetés és ha valami hülyeséget csináltunk még természetesen le is szúrtak miatta masszívan), de ez is ugyanúgy hozzátartozik,hozzátartozott! Aki elég tökös volt,imádta,aki kicsit gyámoltalanabb,annak is jót tett az egy hét és a végére ő is nagyon megszerette. Persze mindig volt egy-két anyámasszony katonája,aki már a 2.napon haza akart menni,de nekik azt hiszem jobb is otthon a számítógép előtt tölteni a nyarat

alumi 2007.09.05. 18:27:46

sok gügye...itt vitázik mindenki, miközben csak fél álláspontot ismerünk.
persze valahol biztos nem mondaná azt a táboros pali, hogy "igen kérem, mi ilyen görények vagyunk", de némi szkeptizmussal azért élnék mind a két fél irányában.
amiről nincs videó, vagy képi, netán írásos bizonyíték azt most már egész egyszerűen nem vagyok hajlandó elhinni.

renugard 2007.09.05. 18:36:17

Most hallottam a hírt, hogy a lovastábor vezetője fedezi személyesen a kancákat a gyerekek szeme láttára.
.
.
.
Van olyan aki ezt elsőre elhitte? Akkor gondolkozzon el hamar, hogy mennyire ül fel a picsogó hisztinek.

gazsi 2007.09.05. 22:48:17

Szavahihető barátom jónevő töbcsillagos(ill patkós)lovastanyán dolgozott,ő meséli:A gyerekektől drogot,cigit piát szednek el a gyermekfelügyelők, akik maguk is egyetemisták 13 éves kislányok nyíltan kikezdenek felnőtt férfiakkal(jobbik eset).Atulaj a múlt nyáron egy egész csoportot zavart haza a 2. napon, minden szülőnek visszafizette maradéktalanul a pénzt,mégis ő volt a g@ci,aki miatt a gyerekek csalódtak a felnőttekben.Az én kamasz fiam is többször volt táborozni,hát higyjétek el,olyan történeteket hallottam tőle,hogy majdnem ledobtam az ékszíjat!Pedig mondhatom, én sem a 6.20-as személyvonattal érkeztem,ős P-Mobil és Beatrice fan voltam(vagyok)az elvetemültebb fajtából!
süti beállítások módosítása