Tékozló Homár

Békávé bazmeg - ellenőr vs naptár

2007.10.04. 11:45 | jackyll | 61 komment
Ez a sztori sem fog sokat javítani a BKV megítélésén, mákjuk, hogy rontani azon már nem lehet. Evibly a Deákon csípte el az alábbi jelenetet, amikor is a magasan képzett ellenőr két turistát próbált falhoz állítani, mert szerinte már lejárt a jegyük:
Állok a Deákon a jegypénztárnál sorban és arra leszek figyelmes, hogy előttem két jól szituált, külföldi turista, térképpel, utikönyvvel beszélgetnek, vitatkoznak egy...nos, nyikhaj (tényleg: vékony, bézbólsapkás, fiatal srác. gondolom mostanában minden mozdítható ember ellenőrként nyomul)  BKV-ellenőrrel. Elkezdek fülelni. Kiderül, hogy az ellenőr szerint nem érvényes a két utas három napos bérlete, lejárt az. Nat gúd, jesz, nó, ismeritek.

Hogy tisztázzák, szépen beálltak a pénztárhoz, majd a jegyeladó igazat ad. Láthatóan a külföldiek ki vannak bukva, tök idegesek - kezdek félni, hogy nekik lesz-e igazuk. Amikor odakerülnek, a csaj egy pillanat alatt eldönti, hogy ez biza érvényes. S hogy miért? A három napos bérletet úgy adják, hogy a hónap 31 napjából beikszelik a kezdő dátumot (esetünkben ez 29-e volt), amelytől számítva három napon keresztül (amibe a jelölés napja is beleszámít) érvényes a dolog. A történet október elsején történt, ezért az agyas BKV-sunk simán gondolhatta, hogy na, madarat fogott, a bérlet lejárt. Egyetlen dolgot felejtett el, miszerint a szeptember 30 napos. Woááááá:-D

Vendégeink megkönnyebbülten távoztak, én is vettem jegyet, és a jegyárus csaj szemforgatása, grimasza mindent leírt. Békávé bazmeg.
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taktikai Reset 2007.10.04. 11:47:12

De mi ebben a rendkívüli? :)

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2007.10.04. 12:03:39

a főoldalon azt írja van 3 komment. ha a bővebbenre jövök onnan akkor miért azt írja hogy nincs?

így nagyon sok naív elsőző lesz ám...
bezzeg én nem mert szemfüles vagyok.

dezsöatya 2007.10.04. 12:07:50

két békávé ellenőr beszélget: Megbuktam az érettségin magyarból...
- Mit kérdeztek?
- Hogy mondjam el Petőfi: Szeptember végén. Én meg mondtam: 28, 29, 30.
- Na látod, ezért buktál meg: szeptember 31 napos!

Rák Attantam 2007.10.04. 12:12:35

Az a baj, tudjátok, hogy ez már sajnos nem hír.

De ha a bézbólsapkás ellenőr a lejárt bérletű külföldit mosolyogva, "no problem" -hegyek között engedte volna útjára, akkor is kábé 3 másodpercig hökkennénk meg. Evvan.
Lassan mindenki páncélt növeszt (vagy vastag bőrt) ebben az országban.

nikii 2007.10.04. 12:15:31

Jó, hogy nem szóltál bele. Kaptál volna egy gyomrost.
homar.blog.hu/2007/07/12/turista_es_utasvero_ellenorok

nikii 2007.10.04. 12:17:22

Most valójában hány napos a szeptember?

nikii 2007.10.04. 12:19:22

Miért nem linkként jelenik meg a link?
Turista- és utasverő ellenőrök

nikii 2007.10.04. 12:22:44

Na végre!

Rák! Aki pedig harmincasozik, az nem lehet sikeres ember.

kérdések órája 2007.10.04. 12:24:52

Kíváncsi vagyok,hogy ezek a "BKV ellenőr" karszalaggal felruházott, kopasz orkok valamelyike vett-e életében jegyet?
Ez demszkivilágváros...
Etnikumra, csövesre,120 kiló felettire vonatkozik a jegy- illeve bérletvásárlás,ha békávéznak?
Nem argentin mezben voltak az ellenőrök?
Nem tudjátok makkmarci,Rav Antal homározik még?

Freechild 2007.10.04. 12:25:20

Romániában az ősidőktől fogva 31 napos a szeptember...

Harpagon 2007.10.04. 12:29:34

Főleg az 30 kilós gyíkok érzik magukat keménynek,ha valamilyen cég logoja fityeg a hat számmal nagyobb mellényükön,vagy pufikabátjukon...

TCM 2007.10.04. 12:34:00

Múltkor írtam a BKV-nek, hogy az egyik sofőrjük milyen előzékenyen segít leszállni az utasoknak azzal, hogy jól rájukcsapja az ajtót, két megálló között meg 500-zal megy, hogy idejében odaérjen a kávéra a végállomáson. Erre visszaírták, hogy jól figyelmeztették írásban a sofőrt. Azért az eléggé sokkoló felismerés, hogy a BKV lassan kezd törődni az utasok panaszaival. Még a végén jó lesz a szolgáltatás színvonala is...

Rák Attantam 2007.10.04. 12:47:50

Anblock lúzer 2007.10.04. 12:22:44
"Rák! Aki pedig harmincasozik, az nem lehet sikeres ember. "

Én neked válaszoltam a szeptember hónap napjainak számát firtató kérdésedre, ezek szerint tényleg sikertelenül... :(

titan 2007.10.04. 12:48:49

30 (nézd meg a számítógép naptárát, ha nem hiszed el :))

Önző Én 2007.10.04. 12:52:38

Csak a rémes/bunkó/bészból sapkás miegymás ellenőrök képének árnyalásához: tegnap du. két óra tájban az Újpesti aluljáróban hatolok a mélybe a metróhoz, a bejáratnál három férfiember állja az ellenőr-sorfalat, mindegyikük fején füles sapka. (kint nap, 24 fok) Állati nagy a huzat, részvéttel kérdezem az egyik ellenőrt, hogy mióta állnak itt a másodpercekre is nehezen elviselhető cúgban. Mint kiderült, reggel hat óta. Szerintem nem túlzás időnként egy könnycseppet elmorzsolni értük a szemünk sarkában, és most nem gúnyolódom.
Egy másik tájp; egy nagydarab néni-ellenőr a 96-os buszon olyan kedvesen és türelmesen várta meg, amíg két kisegítő-iskolás előbányászta az ilyen-olyan, az utazásuk ingyenességét igazoló papírját, hogy tisztes pedagógus-múltra gyanakodtam. ( közben "kicsimnek" nevezte őket)
Szóval ezeket is tessenek észrevenni.

nikii 2007.10.04. 12:56:05

TCM! Nehogy má' elhidd! Ez a formalevél.
Ilyet én is írok neked, ha voldoggá tesz:
"Ma minden ellenőrt jól seggbe....nk.
Tisztelttel, BKV közönségszolgálat"

nikii 2007.10.04. 13:02:16

Rák! Ja! Na nem baj. Mostantól pedig a 30-asozás lesz ősi román szokás.

Egy pirospontot adunk titannak is.

Freechild nem tudom mit érdemel. Rég nem jártam az ősidők Románijájában... Na azért egy szmájlit beírunk neki.

TCM 2007.10.04. 13:06:22

Adblock júzer, azért gondolom, hogy valóban megrakták szárazon a sofőrt, mert volt benne más kérdés is járatsűrűségről és oda eléggé a kérdésre vonatkozó válasz jött. Vagy van olyan sablon is, ami az ilyen összetett dolgokra vonatkozik?

PostModern 2007.10.04. 13:19:27

"Etnikumra, csövesre,120 kiló felettire vonatkozik a jegy- illeve bérletvásárlás?"

A szívemből szóltál.

kiskeke 2007.10.04. 13:35:04

jól megdobáltam tortával! xD
kössz a linket xD

2007.10.04. 13:35:49

az kézfej bütykeiden is ki lehet számolni melyik hónap hány napos: nem kell mindnehez számitógáp...
Istenem ! Tápos nemzedék.

ambbay 2007.10.04. 13:52:21

lehet, hogy sapis ellenőr barátunk azóta is ott áll, és a bütykeit számolgatja :D

gabest1 2007.10.04. 14:28:02

ügyesen csal a bkv ezekkel az x napos dolgokkal, mert a pénztár ugye nem 0:00-kor nyit, tehát ha megveszem reggel 8-kor, 8 órát akkor is eleve elbuktam vele...

a rekettyés 2007.10.04. 14:30:20

Legyünk olyanok mint a majmok dobáljuk meg öket kakival:)

0xFFFF 2007.10.04. 14:54:40

"az kézfej bütykeiden is ki lehet számolni melyik hónap hány napos: nem kell mindnehez számitógáp...
Istenem ! Tápos nemzedék."

No és bütykök nélkül sem nehéz 12 hónapot megjegyezni, hogy hány napból is állnak. Akinek ez nem megy, az egyszerűbb szerkezetet hord a fejében, mint a faék, pedig az tényleg nem bonyolult.

MuRanYi76 2007.10.04. 15:07:23

30

első

vagány vagyok.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.10.04. 15:40:54

Nekem bérletem van, melyet egy nap legalább 5ször mutatok fel. Az ő dolguk, hogy megnézzék, nekem meg, hogy megmutassam. Minden más extra szolgáltatásnak számít (pl. "Jó napot.. Jó utat.. Köszönöm..")

Egy kicsit elgondolkodtam, - hisz tudjátok milyen vagyok: keresem a pénzkereseti lehetőségeket-
szóval arra gondoltam, hogy a felfújható autópályarendőrök, vagy plakátok mintájára kellene ilyen BKV ellenőr is ! Munkahelyen van plotter, olcsón megszámítanám ha megkeresnének ! :)

Másik ötlet inkább szociálisabb jellegű (bár lehet lejárató kampány is.. felfogás kérdése):
A BKV a megmaradt műanyagkabátokat odaadhatná a csöveseknek, ellenőr karszalaggal !
Egyrészt jön a hideg, másrészt meg az ellenőrök is, csövik is ingyen utaznak, s bár a kontrollhoz úgyis jelvény, meg igazolvány kell, a bliccelőket biztosan verné a víz a sok karszalag láttán, biztos lenne némi hatása... Pusz, adomány címén valamennyit leírhat a BKV is az adóból (jah, hogy sikerül mindig veszterégesre kihozni, és nem kell nyereségadót meg ilyeneket fizetni? Jó a könyvelőtök...)

taxi 2007.10.04. 15:53:31

ez a szeptemberes dolog még nem tisztázott..plusz azért alulinformáltak a békávésok mert orbán 98-02 között nem adott pénzt a továbbképzésükre.plusz
egyébként is Budapesten fokozottabb a terrorista-fasiszta veszély mint máshol,így sokkal nagyobb stressznek vannak kitéve a békávésok mint a vídéki kollégáik,plusz orbán megdögölhetne már!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.04. 16:55:33

elek
egyszer Vacon tenyleg buszoztam, mert lerobbant a kocsim
de az nem BKV volt
es jegyet is vettem
meg tudok angolul
igaz akkor meg nem tudtam
bezbollsapkat gyujtom de nem hordom
lehet egyszer nyitok Vacon baseballasapka muzeumot

labszag 2007.10.04. 17:15:26

Van megoldás: a stoppoló magyar egyetemista :)

maszol.ro/index.php?menu_id=261&cikk=2935

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2007.10.04. 17:43:48

taxi azt nem tudom, hogy az Orbán hogy jön ide, a lényeg, hogy ne keverjük a brazil szezont, a brazil fazonnal. Most komolyan ez olyan nagy lejáratása volt a BKV-nak, hogy az egyik ellenőr nem tudott számolni? Ennél a gyomros sztori jobb volt. De igaza van Önző Énnek, nem azért bunkó valaki, meg hülye, mert BKV ellenőr, hanem mert ilyen EMBER! És igenis vannak akik udvariasak, köszönnek. A hozzáállás is változhatna, pl: ha ezt mondja: "Elnézést uram, jegyet, bérletet kérnék ellenőrzésre felmutatni." Akkor nem annak kéne lennie a válasznak, hogy : "Menj innen a picsába." (megtörtént eset) Szóval vannak akik, emberek akarnak lenni az embertelenségben, és vannak akik kőbunkók, mert ilyenné nevelte őket az élet, vagy mert így születtek. Részemről ennyi :)

dulimanó 2007.10.04. 18:49:56

Ezt az ellenőr gyereket ismerem. Mindig a Deákon van. Tegnap este elkapott, kérte a bérletem, mutatom, elkérte a diákom, közben viccelődik és pofátlanul bámult. Zavartan nevetgélve odaadtam az irataimat, ő marha ráérősen elkezdte nézegetni... a személyimet is, aztán engem, mire megkérdeztem: - Valami probléma van?
Erre ő: - Nem, dehogy, csak így tovább nézhetem ezeket a gyönyörű szemeket.
"Anyád" gondoltam, mert már teljesen beparáztam, közben totális zavarban nevetgéltem, de kiröhögték a srácot a kolléganői is.
Végül: - De legalább jobb kedve lett a kisasszonynak, ugye?
Íííí... tökjó, ha végre kedves bkv-ssal találkozik az ember, de azért...:)

Mosolyogjatok, ha kérik a bérletet, az mindig beválik...vagy nem:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.04. 20:02:39

Vacon egyszer 31 napos volt a szeptember
de ez hosszu lenne....

Harvolf 2007.10.04. 21:20:35

A szeptember 32 napos. Én nyertem.

fidel73 2007.10.04. 21:56:15

vacsora!
Megsértődhetsz, de ha okádnod kellett az ellenőr fazontól, akkor miért vihogtál? Sose fogom megérteni a nőket :(

Almaspite 2007.10.04. 22:06:05

Hagyma, szombat délelőtt hajókirándulok Vácra. Nem hagy nyugodni a dolog! Várj a hajóállomáson 10 óra körül egy szeptemberi naptárral!

ducas 2007.10.04. 22:19:21

Én mr. Beant figyelgetem egy ideje a nyugati lejárójában... Ha nem bonyolódik valami rettenetes biológiai problémába /böfi...puki....emésztés.../, akkor egészen emberi... Bólint, köszön, meg odamorran, hogy "jó utat", szóval jelenség...Ja! én mndig az orrába nyomom a bérletem...Próbáljátok ki!!! Nagy arc...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.04. 23:51:00

az en idomben nem volt hajoallomas
csak komp
de az klassz volt
egyszer....
de ez hosszu lenne
itt az Ohion van hajoallomas is

IIsten 2007.10.04. 23:54:44

önző én: na nehogy már megsajnáljam az ellenőröket...
mint a viccben móricka nagypapája, aki auschwitcz-ban halt meg.. leesett az őrtoronyból...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.10.05. 05:45:02

jahh meg eszembe jutott az Ohio kozelebe sem johet a Dunanak
foleg Vacnal
de telleg
yankees kikapott arizona vezet
baseball playoff
hogy fogok holnap melozni?

arnew 2007.10.05. 08:36:08

A külföldiül beszélők zsebből tudnak büntetést fizetni, azért őket vágják, mert azonnal van jutalék. (főleg, ha a büntipapír lejárt, nem elszámolt stb...)

groove 2007.10.05. 10:19:52

Velem egyszer jól kibaxtak ezek az ősi magyar bkv ellenőrök jópár éve.Átutazóban voltam, a Nyugatinál kellett felszálljak a villamosra(siettem a Délibe egy vonathoz).Nemnagyon vágtam a dolgokat,kb 10 évvel azelőtt voltam még Pesten.Kedves emberek azt mondták hogy menjek az aluljáróba jegyet venni.Lementem,nem árultak jegyet sehol,a metró bejáratánál a bkv-s faszi mondta hogy menjek le a mozgólépcsőn,majd fel a másikon és ott majd lehet kapni jegyet.Le a mozgólépcsőn, az aljában persze egy ellenőr és persze hogy jól le is húzott.Rendőr is volt melette,ki kellett hogy pengessem a büntetést, merthogy nem volt jegyem a metróra.Mondtam a bkv-snak hogy a kollégád küldött le vazzeg erre az irányba, hogy tudjak jegyet venni a villamosra.Visszamentem a lépcsőn, szóltam a faszinak aki leküldött hogy a kedves kollégája megbüntetett és csináljon valamit.A fickó lement,persze semmit sem tudott csinálni,10 perc múlva meg már leléptem,nem hallgattam tovább a süketeléseiket mert kellett siessek hogy elérjem a vonatot.

Illetékes Elvtárs 2007.10.05. 14:21:24

Gondoltam beprobalkozok, hatha fizetnek potdijjat a zsebembe. Pont kellene penz 4 gumiabroncsra, mert szalszakadtak. En is nehezen elek, legyenek velem is megertobbek a hozzaszolok! :-)

Vas A Ló 2007.10.05. 16:07:34

Nem volna egyszerûbb, és egyértelmûbb az utolsó napot beikszelni (lyukasztani, karikázni) a 3-napos bérleten?

Nem volna egyszerûbb egy lakatlan szigeten, mit itt ...?

Dr. Trebitsch 2007.10.05. 21:16:05

Hogy az ellenőr nem tud számolni? Miért, kinéztétek belőlük?

Sztori: Felmondtam a munkahelyemen, és a leszámoláskor (sic!) a gazdasági vezető személyesen számolta ki a töredékév hónapjaira jutó, kifizetendő szabadnapok számát. A módszere az volt, hogy kiszámolta, mennyi jut az évi szabadságkeretből egy hónapra. Körülményesen elővette a számológépét, és a szemem láttára elosztotta a 24-et 12-vel. Ha ilyen egy géhás, milyen legyen egy ellenőr?

(A kíváncsiaknak: a gép szerinti végeredmény 2 lett...)

bugger · http://buggersbugging.blogspot.com/ 2007.10.07. 19:39:23

Mégis mit képzelnek, rendes ügyintézés, utassal emberként bánás, nem átverés... Budapesten vagyunk, Magyarországon kérem!

nikii 2007.10.07. 20:03:21

Úgy érted, Demszkigrádban, Abszurdisztánban, kérem!

nonok 2007.10.07. 20:39:24

Az ilyen barmot nem egyszerűen kirúgni kell,hanem az országnak okozott,vélelmezhető kárt visszakövetelni rajta.Majd ha ötvenmilliót kell törlesztenie a kincstárnak,akkor kevesebb lesz az ilyen állat. Fogadjunk!

renugard 2007.10.08. 22:19:48

Mi csakazértis megtartottuk a szeptember harmincegyedikét, mert különbözni szeretnénk!
Az október egy úgyis ócska nap...
süti beállítások módosítása