Tékozló Homár

Rosszul számol az OTP Garancia

2007.11.14. 17:37 | jackyll | komment
Egy másik kedves fizetési felszólítás, ráadásul kötelezős, úgyhogy, lehet, hogy tényleges haszna is lesz ennek a posztnak. Esetünkben az OTP Garancia kezdte terrorizálni ügyfelét , methogy állítólag rosszul számolták ki az egy évre előre kifizetett biztosításának díját:
2006. októberében vásároltam egy 11 éves Suzukit (azt hogy mér ezt, inkább most hagyjuk). Aznap az egyik netes alkuszcégen keresztül az OTP Garancia Biztosító Zrt-nél megkötöttem a kötelezőt. Még abban a hónapban megkaptam a biztosító levelét, melyben örömmel vették tudomásul, hogy csatlakozom népes táborukhoz, stb. Az már akkor furcsa volt, hogy miért pont a Bács-Kiskun Megyei Igazgatósághoz tartozom, mikor a Nyugati határszélen lakom (Zala Megye). Kaptam egy csekket is, mely a 2006 év hátralévő időszakára szólt. Rögtön be is fizettem. Aztán egészen januárig nem történt semmi.

2007 január közepén már mérges voltam, hogy miért nam kapok csekket. Mivel éves díjfizetést kértem, égette a zsebemet a pénz, túl akartam rajta adni. Felhivtam az alkusz céget, ott széttárt karokkal irányítottak az OTP felé. Hát felhívtam őket is (január vége), ahol azt a tájékoztatást kaptam (borzalmasan unott világvégei hangulatban lévő ügyfélszolgálatostól), hogy majd küldik a csekket (azóta sem kaptam meg). Január 31-én még csekket nem kaptam, hát bementem a lakhelyemen lévő OTP Garancia Biztosítóhoz. Ott nagyon kézségesen segítettek megszabadulni a pénzemtől. Befizettem az egész 2007-es évi díjat, megkaptam a bizonylatot, mely szerint 2007.01.01-től 2007.12.31-ig rendezett a biztosításom. Megnyugodtam.

Teltek a hónapok, november elején megnéztem érdemes-e váltanom, de nem volt, így gondoltam maradok. Aztán november 12-én a postaládámban találtam a biztosító levelét. Gondoltam, de gyorsak ezek, láttam csekk is van benne. Aztán kinyitottam. Magamba is roskdatam, majd agyam felforrt. Volt benne egy fizetés elmaradásáról szóló értesítés, és egy közel 10.000 Ft-os csekk. Mivel késő volt nem tudtam intézkedni, de másnap reggel rátapadtam a telefonra.

A Bács-Kiskun Megyei OTP Garancia Biztosító telefonszámát tárcsázva rá kellett jönnöm, hogy a 21. század nem mindenhova férközött be. Volt egy telefonszám, ott az automata mondott további 3 melléket, melyeket 8-tól 9-ig nem lehetett elérni, pedig kicsöngött, nem volt foglalt. Gondolom az ott dolgozó "roppant kedves" hölgyek az elöző napi BK-t beszélték meg, meg hogy ki hogy szőrtelenít. Nagy nehezen felvették a telefont, akkor elmondtam a történetemet, és akkor jött a hidegzuhany. A hölgy majdnem elküldött a zivatarosba, hogy nem lehetek ilyen hülye, hogy nem tudom, hogy nekik mindig igazuk van. Azt mondta hiába van nálam a bizonylat, hogy én befizettem az ez évit, akkor is be kell fizetnem az elmaradásomat, mert én kevesebb összeget fizettem. Mondta, hívjam az alkusz céget. Erre én tájékoztattam, hogy én nem az alkusz cégnek fizetem a biztosítást, nekik ehhez nincs közük. Szó szót követett, 220-as vérnyomással kértem a vezérigazgatót. Erre nagyon kultúráltan megszakították a vonalat.

Újabb egy óra múlva, mire sikerült megint elérnem Őket, közölték, amennyiben nem fizetem be a díjat, akkor januárig visszamenőleg megszüntetik a biztosítást, és majd erre jó nagy büntetést kell fizetnem. Erre én mondtam, hogy miért fizetnék be egy előre esedékes díjat útólag, mikor én már rendeztem, Hát ez nem érdekli Őket. Gondoltam majd bemegyek a helyi ügyintézőhöz személyesen, ott legalább kedvesen fogadják az ügyfeleket.

Bementem a lakóhelyemen lévő irodába, majd tényleg udvarisan, kedvesen, úgy ahogy ez elvárható, megnézték a papírjaimat, utánanéztek az adataimnak, és közölték: Tisztelt Uram, sajnálom, de tévesen állapítottuk meg az ez évi díját, így a követelés jogos. Fizessem be, és majd jöjjek vissza, hogy megnézzük, miben tudnak nekem segíteni a következő évi díjfizetésnél.

Ebből a következő konklúzió vonható le:
1. Zalában úgy állnak Ügyfelekhez, mint ahogy az elvárható, nem pedig olyan lekezelő, fennhéjázó, nagymultiénvagyokazisten stílusban mint Bács-Kiskunban.
2. Tökmindegy hogy mit fizetsz, mert a biztosító bármikor küldhet csekket, melyet ha nem fizetsz be te kerülsz bajba
3. A Biztosító nem hibázik :)

Így azt tanácsolom mindenkinek, ami csekket kap, azt szó nélkül fizesse be. Ha az írásomban valakit megsértettem, attól elnézést kérek, nem volt szándékos.

Tisztelettel: egy KGFB-t fizető állampolgár
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

duend 2007.11.14. 17:42:54

wáááá életemben első!!! :)

holdfenytolvaj 2007.11.14. 17:43:53

A szerződésben ami aláírtál nem volt összeg? Vagy mi van? Egyáltalán a biztosítást Palkovicsné laptopjáról kötötted? OTP = nem vagy sikeres...

duend 2007.11.14. 17:44:14

hogy én hogy útálom az elsőzőket, és most tessék!!! én is beálltam a sorba...

2007.11.14. 17:53:08

A biztosító ajánlatot tett, amit elfogadtál. Innentől mindegy hogy jól számolták -e ki, az ő bajuk. Ha ezen felül kérnek pénzt az jogtalan. Azonnal bepanaszolnám őket a felügyeletnél. A pénzt még így is vissza lehet szerintem követelni tőlük, ha már befiztted.

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.14. 18:02:41

nekem mar annyi problemam volt a bizotsitokkal, hogy nem erdekel tobbet es nem is foglalkozom veluk egyaltalan.

Carnivora (törölt) 2007.11.14. 18:03:50

Barom vagy, ha befizetted otthagytam volna őket a francba irány KÖBE v. NIT ...

nyulambulam 2007.11.14. 18:24:30

Gondolom van egy papírod, hogy mennyi a biztosítási összeg. Ezen sajna utólag nem emelhetnek, ha rosszul számoltak, az az ő bajuk. Viszont ha emelnek az előző összegen, az egy remek ok a szerződés felmondására. Van még elég biztosító...

struc 2007.11.14. 18:29:05

ha megállapítottak 1 összeget, utána x hónappal is változtathatnak rajta? nem vagyok ezekben jártas -bár rendszeresen olvasok homárt:-), de ez így nem számít valamiféle megtévesztésnek? ők cseszték el, elméletileg így jártak. gyakorlatilag már mindent be lehet hajtani???

struc 2007.11.14. 18:33:36

vagyis most gondolkodok! hát ez megéri!
kiszámol mindenkinek 10000 huffal kevesebbet, hogy őt válassza, majd év végén bepótolja! ez biznisz, kérem szépen! :-)

Carnivora (törölt) 2007.11.14. 18:47:18

zöldkocka 2007.11.14. 18:33:36

csak egy nem így megy max. pár hülyénél bepróbálkozik ...

neménvótam 2007.11.14. 18:50:07

otp...

Amúgy sztem ez csak próbálkozás, hogy hátha beijed a kedves ügyfél. Szerintem ezért simán perelhető ez a trágya cég.

Andzsin 2007.11.14. 18:56:37

Ne ijeszgessetek mer ippen nemríg kötöttem 1 kgfb-t onjány, oszt ijjeneket irtok! A frász gyün rám!(mellesleg 15ezret spórolok vele ha ezek után hinni merek!)

nikii 2007.11.14. 19:04:30

Eldobom az agyam! Ne fizess. Írd le egy levélben, küldd el ajánlva, másolat a felügyeletnek!

Az OTP a legszarabb bank. Miért lenne jobb mint biztosító?

OkoskaTo:rp 2007.11.14. 19:11:05

Ha a PSZÁF említésére nem rosálnának be, akkor valóban levelet kell küldeni a PSZÁFnak.

theutat villám 2007.11.14. 19:13:29

Miért nem mész a mávhoz, az is szar, de legalább olcsó.

(A zala és győr megyeiek miért hiszik azt, hogy ők szarták a spanyol viaszt, ha már megyézgetünk, mert ez tipikus beszólás volt Nyugatról nagybetűvel).

laca. 2007.11.14. 19:14:43

Aham. Igen. És legközelebb a teszkó is utánam szalad, hogy bocsi, 10 forinttal felment a parizer ára, mire kiértem a kasszától a szuzukihoz...
Muhaha :)

Barátom, ha ezt kifizeted, megkapod az arany lúzer díjat, és hozzá a fatojás sárgáját rozsdakereszttel.

laca. 2007.11.14. 19:16:16

bubi: ők szarták! Pedig én nem oda való vagyok. :D

Laliath_ 2007.11.14. 19:32:00

Kicsit más dolog a megkötött szerződés, és a befizetési bizonylat.
A feladat így egyszerűnek tűnik: szerződést megnézni, benne lévő összeget adott időre felszorozni, az eredményt az év eleji befizetési bizonylattal összevetni.
ha a kettő egyezik, akkor OTP Garancia ajtaját acélbetétessel berúgni, illetékest előkeríteni, haját leüvölteni; amennyiben ez nem használ, levél mehet a PSZÁF-nak.
Ha azonban különség netán 10.000,00 HUF a károdra, az szívás

Micsoda??? Ez nevetséges!! 2007.11.14. 19:32:51

Semmit sem szabad fizetni, hiszen a biztosítás megkötésekor tettek egy AJÁNLATOT, melyet nem változtathatnak meg utólag és önkényesen, még ha összeszarják magukat sem!!

Ha nagyon erősködnek, akkor PSZÁF, úgyis neked lesz igazad, habár ez némi utánajárásba fog kerülni.

cXMan 2007.11.14. 19:35:59

azért ez így nem kerek....
program számolja a bevitt adatokat, és ha on-line kötötted, akkor te vittél be rossz adatokat, nem?
Ráadásul, mielőtt kiküldik neked kötvényt, leellenőrzik. azt nem írtad, hogy mi volt rosszul számolva, bónusz-malusz, köbcenti, vagy mi??? Vagy csak egyszerűen nem volt kártörténeti igazolás, vagy azon nem az szerepelt, amit megadtál?
Nem vagyok biztosítós, szóval nem a mundért védem, csak egyszerűen nem egész így a sztori.

cXMan 2007.11.14. 19:40:15

azért ez így nem kerek....
program számolja a bevitt adatokat, és ha on-line kötötted, akkor te vittél be rossz adatokat, nem?
Ráadásul, mielőtt kiküldik neked kötvényt, leellenőrzik. azt nem írtad, hogy mi volt rosszul számolva, bónusz-malusz, köbcenti, vagy mi??? Vagy csak egyszerűen nem volt kártörténeti igazolás, vagy azon nem az szerepelt, amit megadtál?
Nem vagyok biztosítós, szóval nem a mundért védem, csak egyszerűen nem egész így a sztori.

gumby 2007.11.14. 19:42:36

Könnyű dolgod lesz, ha nem vagy mafla
1.A biztosító a kgfb dját év közben NEM változtathatja meg.
2.Ha van kötvényed, az árnak rajta kell lennie! Ha nincs, személyes ügyfélszolgálaton KÖTELESEK kiadni és az ilyet pedig ajánlott megőrizni, hogy miért, arról a hetekben-hónapokban nyílván fog itt iromány születni.
Kgfb egy elég sajátos dolog, kormányrendelet szabályozza-mint nyílván te is tudod, hisz a kötéskor legalább a kivonatot elolvastad/el kellett volna olvasnod/- és kötelezi a biztosítókat és a tulajdonosokat/üzembentartókat, úgyhogy a biztosító nem nagyon pattoghat az ügyedben.A garanciáról meg mindnyájan tudjuk, hogy milyen cég, és milyen ősi szokások uralkodnak. baccra fel!

cXMan 2007.11.14. 19:43:01

azért ez így nem kerek....
program számolja a bevitt adatokat, és ha on-line kötötted, akkor te vittél be rossz adatokat, nem?
Ráadásul, mielőtt kiküldik neked kötvényt, leellenőrzik. azt nem írtad, hogy mi volt rosszul számolva, bónusz-malusz, köbcenti, vagy mi??? Vagy csak egyszerűen nem volt kártörténeti igazolás, vagy azon nem az szerepelt, amit megadtál?
Nem vagyok biztosítós, szóval nem a mundért védem, csak egyszerűen nem egész így a sztori.

cXMan 2007.11.14. 19:44:56

bocs, hogy ennyiszer elküldtem, a hiba az én készülékemben van:)))))

gumby 2007.11.14. 19:50:59

online kötésnél természetesen ellenőrzik az adatokat.
ha az új biztosító nem tudja bekérni a kártörténetit vmi. miatt,pl. nem tudja az ügyfél melyik a mostani biztosítója/van ilyen/ akkor m4-esbe kerül automatikusan, de akkor nem 10 rugó lenne a diffi. valahogy nekem sem stimmel a történet

struc 2007.11.14. 20:16:10

Carnivora 2007.11.14. 18:47:18

pedig már kezdtem azt hinni, rájöttem miből gazdagszom meg:P

dpspeti 2007.11.14. 20:25:37

Penztartol valo tavozas utan reklamacionak helye nincs...

a kertész tömlővel 2007.11.14. 20:26:39

nekem allianz ujfajta részcascot nem sikerült kötnöm.vagyis igen csak mire kiért a kötvény ráirták h havi 7ezer helyett az én automat csak havi 21 ezerér fogadják be.miért.azért mer mint utolag megtudtam full cascot adnak havi 12é,de mivel nekem ujfajta kelett vona(rész) azt csak u ahogy ök akarják.szoval a kevesebb néha több allianz fejébe.
a shopba se értették és pénzt visszaadták.
a legnagyobb problémájuk az volt h az autom ujkori értékét kérték(kb 9 mill ft)most h 8 éves már kevesebbet ér,de ez öket nem érdekli,mint az se h ha töröm akkor ök nem 9 et fizetnek csak max 2-t.
köszi allianze hungáriska.korrektikusz maximusz.

garázda 2007.11.14. 20:38:22

Én is olvastam hogy, hú de nagyot zuhantak a kötelező biztosítás díjjai, ezért az asszonyt ráállítottam a rokon üzletkötőre hátha tudunk spórolni. Nemhogy nem tudunk spórolni de még drágább is lesz, mert ha nem tudnátok a Citroen Berlingo luxus kategória???!!! Nem kevesebb mint évi 6000-rel lesz több a kis díjjunk!

garázda 2007.11.14. 20:39:57

Amúgy kiváncsi lennék hogy a TESCO gazdaságos kötelezőre milyen kár esetén fizet a TESCO mert 1000 valahányszáz forintért én még a papírtsem küldeném el!

Tyutyuru 2007.11.14. 20:44:29

Az ajánlatot jogilag nem a biztosító teszi, hanem te (gyakorlatban fordítva megy)a biztosítónak ezt 15 napon belül fel kell dolgoznia(kötvényesíti vagy elutasítja). Ha 15 napon belül nem értesítenek, hogy valami gebasz van akkor elfogadták az ajánlatodat tokkal vonóval. Ha 15 nap alatt kiderítik, hogy eltolták a díjat akkor értesítenek, hogy megváltozott díjazással fogadják el az ajánlatodat és te erre reagálhatsz 15 napig ha nem tetszik. Ha nem reagálsz: hallgatás=beleegyezés.
Ptk 536§ (3) Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött szerződés eltér a biztosítási szabályzattól, a biztosító tizenöt napon belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést a szabályzatnak megfelelően módosítsák. Ezt a határidőt attól a naptól kell számítani, amelyen az ajánlat a biztosítónak kötvénykiállításra jogosult szervéhez beérkezett. Ha a szerződő fél a javaslatot nem fogadja el, vagy arra tizenöt napon belül nem válaszol, az elutasítástól, illetőleg a módosító javaslat kézhezvételétől számított tizenöt napon belül a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.
538. § (1) Az írásbeli megállapodást, illetőleg a biztosító elfogadó nyilatkozatát biztosítási kötvény (igazolójegy, biztosítási bélyeg) kiállítása pótolja. Ha a kötvény tartalma a fél ajánlatától eltér, és az eltérést a fél tizenöt napon belül nem kifogásolja, a szerződés a kötvény tartalma szerint jön létre. Ezt a rendelkezést lényeges eltérésekre csak akkor lehet alkalmazni, ha a biztosító az eltérésre a szerződő fél figyelmét a kötvény kiszolgáltatásakor írásban felhívta; ha a felhívás elmarad, a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre.

brunhold · http://www.hackedgame.try.hu 2007.11.14. 20:49:30

hat baratom, ha helyedben lennek, akkor igen szepen bekullognak a bacskis...otp garancia biztositohoz ugy, hogy a vonatjegy stb utazasi kts-t elszamolnam felejuk.
Vinnek egy diktafont es kerdes nelkul az igazgatoval beszelnek.
Amennyiben nem lenne hajlando ezt megtenni, akkor keszsegesen elmondani az ott dolgozoknak (persze nevuket felirva egy jegyzetttombre) hogy az eddigi dolgokrol feljegyzest stb. keszitettel es a fogyasztovedelmisek lesznek a kovetkezo allomasod.

NE SZARJ BE merjel tenni, akar fenyegetni is. Hidd el ez jobban mukodik mint a telefonalgatas.

renugard 2007.11.14. 21:16:34

Az OTP Garanciáról csak annyit, hogy 5 éve lakunk a mostani lakásunkban és még mindig az előző tulajnak küldözgetik a csekkeket.
Nem semmi adatfeldolgozás. Csak arra lennék kíváncsi, vajon mikor veszik észre, hogy kutya nem fizeti be azokat a csekkeket.

Jastrzebia Gora 2007.11.14. 21:16:44

Én a CLB Független Biztosítási Alkusz Kft. "segítségével" kötöttem kgfb-t a KÖBE-vel. Az sem annyi lett amennyit ígért díjszámításos rendszerük... Persze egymásra mutogatnak.
Azaz:
- nem csak az ótépégarancija tud megszívatni
- nem csak te vagy balek.
Most már tudom, hogy biztosítást csak személyesen szabad kötni, s csak olyat, melyben rögzítve van az éves díj.

ga 2007.11.14. 21:21:09

Tyutyuru-nak igaza van, bár ez a 15 nap itt nem tudom hogyan jön elő. A kérdés az, hogy esetedben mi van a kötvényen. Ha az általad befizetett összeg, akkor ez van, kedves biztosító! Majd jövőre! :-) Egyébként nem beszélni kell, hanem levelezni!

(Én a múltkor néhány hónap eltelte után a 15 napos szabály segítségével visszamenőleg visszaállíttattam az ajánlatban található összegre a díjat. Nem kötvényesítették időben az ajánlatot, így az magától kötvényesedett. Van még egy paragrafus ami alapján követelni lehet a kötvény kiállítását. Követeltem. Kiállították. Plusz azóta is azt indexálják :-) Magyarul az ajánlatban található alacsonyabb díjat növelgetik évről-évre az inflációval.)

Rwindx 2007.11.14. 21:47:36

OTP garancia hehe, szánalmas banda az egész, be kellene zárni az egész kócerájt, lebontani, majd felszántani és sóval behinteni: Éppen holnap megyünk asztalt borogatni mert 2 hónapja nem bírnak módosítani egy életbiztosítási kedvezményezettet és egy bankszámlaszámot.

Layosh 2007.11.14. 22:51:10

Én is épp azon gondolkoztam, hogy megyek a garanciához, mert a biztositas.hu szerint náluk jön ki legjobban a jövőévi biztosításom.
Hirtelen ötlettől vezérelve kiszámoltam az otp honlapján lévő számolóval is, ahol kb 2000-Ft-al nagyobb összeg jött ki negyedévente.
Akkor lehet, hogy itt a csalás???

V 2007.11.14. 23:22:14

Munkatársam ugyanígy járt ugyanezzel a biztosítóval. Azt mondta, nem fog fizetni. Én sem tenném.

alicecsodaorszagban 2007.11.14. 23:22:50

Majdenm kapcsolódik ide, de talán mégsem.
Ma megérkezett a netszámlám.
Az esetek 90%-ában internetbankon keresztül fizetek, de a múlt hónapban csekken fizettem be. És a mostani számlán szerepel:
KP.ÁTUT. FELDOLG DÍJ: 90,07 Ft

Hallott már valaki ilyenről? Lehet, hogy nem haladok a korral, de ez nekem új, hogy azért fissek, hogy befizethessem a számlát.

andreiground (törölt) · http://www.andreiground.com/ 2007.11.14. 23:33:16

Érdekes. Nem volt egy olyan szerződés, amely konkrét adatokat tartalmaz? Nem azért, de amikor a járgányomra biztosítást kötöttem, akkor kaptam egy ajánlatot. Rábólintottam és az ügyintéző mondta, hogy menjek be szerződni. Bementem szerződni és a tag zavarban volt. Azt mondta, hogy alacsonyabb ajánlatot kaptam, mint kellet volna, de az ajánlatnak megfelelően fogjuk megkötni a szerződést az ugyanis tekinthető előszerződésnek. Azóta sem változott semmi és nem próbálta a biztosító bevasalni a saját hibáját rajtam. Elég sokba kerül a biztosítás, van miből hibázni (ajánlom mindenkinek a KBC-t, ott nem csinálnak segget a szájukból).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2007.11.15. 05:16:21

alice
mar mondtam, hogy mindent neten intezz
de ha gondolod, kuldok nekik 1 dollart

Iffy_ 2007.11.15. 07:55:09

Nekem egy hete küldte ki a biztositóm a jövő évi papirt, melyben közölte hogy ezentúl duplája lesz a dijam. Ó Uram, köszönöm.:)
Némi káromkodás és dühöngés után másfél órán belül korrekt email választ kaptam az indokára is, melyből idézek:
"...A 2006. és 2007. évben téves indexálás miatt a kedvezményt megadtuk... A 2008. évi indexálásnál korrigáltuk ezt a hibát és a helytelenül megadott kedvezményt megszüntettük."

Gumidomino 2007.11.15. 08:36:22

Tyutyuru 2007.11.14. 20:44:29

megnyugodtam; a jogtanár régen érdekességként félvállról odavetette hogy a biztosítások szabályai szerint ha egy formailag megfelelő 1 ft-os ajánlatot teszek a biztosítónak, és arra kézhezvételtől számított 30 napon belül nem válaszol, akkor szabályosan 1 ft-os biztosításom van azzal a céggel.
de sose találam az alapját. kösz.

Kismanó 2007.11.15. 08:40:28

Nekem OTP Garanciánál van a kötelezőm és nem volt semmi probléma velük. Sőt jövőre is ott lesz, mert a KÖBE után ők a legolcsóbbak. Igaz, csak akkor, ha újrakötöm a szerződést. Ez mondjuk nem túl korrekt, de időmbe belefér.
A kötvényen meg rajta van az éves díj, attól elvileg nem térhetnek el. Bár nekem is küldtek kb. két hónap múlva új kötvényt, ami 2000 ft-al kevesebbről szólt. Én nem reklamáltam.

Бабаяга 2007.11.15. 08:43:35

Az allianz ennél jobb:
Vettünk egy 20 éves keleti babakocsit, elmentem megkötni a biztosítást. Nem ez az első autónk, ezért gondoltam, hogy rutinosan elintézek náluk mindent, mint az utóbbi 10 évben mindig. (Mindez szept. elején történt.) Eddig az volt a gyakorlat, hogy a hónap hátralévő részét, ott kp. perkáltam, a többi pedig mehetett havi átutalással a számlámról. A hölgy közölte, hogy a teljes évet fizessem ki. Ez kicsit mellbevágott, próbáltam érvelni, szerettem volna látni a szerződés ezen pontját, de ilyen nem volt, közölte, hogy ez belső utasítás. Fizettem, mivel a többi átiratásos teendőt is le akartam zavarni aznap.
Egy hónap múlva jön egy csekk, hogy fizessem be a kötelező utolsó negyedévét! Ez az összeg kisebb volt, mint amit a hölgyike kiszámított nekem.
Mint kiderült, mikor elkezdtem nyomozni, hogy jogtalanul szedett tőlem pénzt úgy egyáltalán, mivel ilyen belső rendelkezés nincs a cégnél, de az így, a kirendeltségeken befizetett pénz az üzletkötőnél marad, amíg ő (amikor kedve tartja) befizeti sárga csekken a biztosítónak. Ezért kaptam csekket is, mivel a banya nem fizetett időben, hanem jogtalanul használta pénzemet.

vike74 2007.11.15. 09:21:01

Az alkusz cégeken keresztül kötött biztosítások sokszor nem fedik a valóságot. Felkínálnak olyan kedvezményeket is amit később a biztosítótársaságok nem hajlandók elfogadni, mondván az nem az ő hibájuk, hanem az alkuszok szoftvere a rossz. A másik. Azért lehetséges, hogy más megye a kötvény kezelője mert nem lakhely szerint van az OTP-Garancia rendszere. Ha az alkuszcégnek más városban vagy más megyében! van haverja a biztosítónál hát akkor oda adja be az ajánlatot amit azután ott rögzítenek be. Növelve ezzel annak a területnek a kötési számát. Szegény ügyfél pedig telefonálhat úgyse jut célhoz. A Bács megyeiek pedig tudván hogy gáz van, mivel nem Te vagy az egyetlen aki így járt, inkább bunkók mintsem elnézést kérjenek. A lakhely szerinti iroda pedig nem tehet semmit mivel nem is látja más megye kötéseinek adatait. (Legalábbis egy éve olyan volt a rendszer)Beszedi az ajánlaton szereplő összeget, de hogy az jó vagy sem, nem tudja leellenőrizni. Volt olyan is hogy az alkuszcég úgy kötötte meg a biztosítást, hogy átutalásos lesz a befizetés, az ügyfelektől bekérte a számlaszámot, de ezt már nem továbbította a biztosító felé. A biztosító pedig díjnemfizetés miatt felmondta a biztosítást. Pest megyei lakosokról van szó Kb. 10-15 autóról. A kötvénykezelő pedig: Bács-Kiskun megye.

alumi 2007.11.15. 12:45:02

Kedves Panaszos (bocs, ez béna, de jobb megszólítás nem jutott eszembe):)!
A Garancia Biztosító központjában dolgozom, és elég sok, a Te (elnézést a tegezésért!) ügyedhez hasonló panaszlevél fordul meg nálam is.
Azt tudom javasolni, hogy amennyiben végképp nem tudod rendezni a problémát helyi szinten, mindenképpen érdemes hivatalos levélben (csatolva: szerződésszám, másolatok) megkeresned a Központot, melynek a címe: 1051. Budapest, Október 6. u. 20. Címezd vagy a Központi Ügyfélszolgálatnak, vagy valamelyik magas rangú vezetőnek, akik a tájékoztató leveledet aláírták. Biztos lehetsz benne, hogy a problémáddal foglalkozni fognak!

A kollégák viselkedéséért pedig (bár személyesen én sem ismerem Őket) elnézést kérek! Remélem mihamarabb tudod rendezni az ügyedet!

Üdv.

Arogáns Antika 2007.11.15. 13:30:48

Tyutyuru nagyon korrektül összefoglalta a lényeget:
valóban (jogilag) mindig (minden biztosításnál) az ügyfél ad ajánlatot a biztosítónak (akkor is, ha a biztosító nyomtatványán a biztosító alkalmazottja tölti ki a papírt). Ezt követően a biztosító 15 napig gondolkozhat, hogy elfogadja-e a biztosítást. Ha nem nyilatkozik a megtagadásáról, akkor a biztosítás megköttetett (az ajánlat-tétel napjával kezdődően, tehát "visszamenőleg").
Tehát így több hónap után már nem gondolhatják meg magukat. A biztosított félnek minimum egy biztosítási ajánlat van a kezében. A biztosító nem tud felmutatni tértivevényt arról, hogy az ajánlatot követő 15 napban levelet küldött volna ügyfélnek. Jobb esetben egy kötvénye is van az ügyfélnek. Ha a kötvényen szereplő adatok azonosak az ajánlati adatokkal, akkor pláne nem ugrálhat a biztosító. Ha eltér, akkor be kellene tudnia mutatni egy levelet, melyet elküldött ügyfélnek az első 15 napban. Mindezek nélkül a biztosító bukott egy kis aprópénzt. Legközelebb majd odafigyel.
(Káresemény esetén persze még lasúbb lesz így a pénzhez jutni, hiszen a biztosító - legalább a bírósági tárgyalás napjáig - kötni fogja a kutyát a kampóhoz. De ha nem akar még többet bukni, akkor a tárgyalás előtti napon meg fog egyezni az ügyféllel (az ügyfélnek fog mindenben igazat adni - kamatot ne tessék elfelejteni kérni, mert az is jár, ugyanis a káreseménytől számított 30 napig kell rendeznie a kárt, onnantól ketyeg a vekker).

Amúgy a biztosítási ajánlat elküldését követő 15 napban van egy másik veszély is, amire érdemes gondolni: ha valaki vesz pl. egy új autót, akkor hiába köt cascót, az első 15 napban egyáltalán nem lehet nyugodt afelől, hogy ha valami történik, akkor "él" a biztosítása. Hiszen ha mondjuk a 3. napon ellopják az autót, akkor azt ugyebár be kell jelenteni a biztosítónak 2-3 munkanapon belül (ha nem teszi meg, akkor szerződést szegett). Erre a biztosítók reakciója az szokott lenni, hogy értesítik az ügyfelet, hogy nem áll módjukban elfogadni a biztosítási ajánlatot, és további sok sikert az életben...
Tehát az első 15 napban - de legalább 12, 13-ban - az autót atombiztos módon bezárni a garázsba, és nem használni!

moli 2007.11.20. 17:06:09

tehat a biztosito utolag barmikor es barmennyit emelhet az aron vagy te nezted el az eredeti osszeget es keveset fizettel be?

mert nem mindegy.
süti beállítások módosítása