Tékozló Homár

A BSA budapesti céglistája

2007.11.16. 14:05 | jackyll | 190 komment
A budapesti céglista "kiszivárogtatásával" tetőzik a BSA karácsonyi terrorkampánya. A forrása ugyanaz a blog, mint múlt héten, ő pedig az "Internet"-et jelölte meg tartótisztjeként. Akárhogyis, az 59 oldalas listán szerepel lapkiadó-multi, világvezető reklámügynökség és tömegközlekedési óriás leányvállalata csakúgy, mint sokezer kisebb bt és kft, ahová "majd jól kimikrobuszozik a besúgószervezet". Ezzel egyidőben saját kommentjeink között megtaláltuk a BSA egy a BSA korábbi levelére hivatkozó harmadik típusú fenyegetőlevelet is, amit alant olvashatnak.

update 15:05: A listán a címeket kerületenként ábécésorrendbe rendezték, így azok nem a hozzájuk tartozó cégnevek mellett vannak, de több valódi címet megtaláltunk. Illetve aladár már be is kommentelte, hogy így néz ki a BSA-mobil.
Tisztelt Cégvezető!
"A Business Software Alliance eddig hatezer vállalatot és intézményt értesített arról, hogy ellenőrzi, a felhasználók programjai legális helyről származnak-e. Csak a cégek negyede reagált az értesítésre, ezért a BSA szigorú ellenőrzéseket ígér.” – forrás: jogiforum.hu

Valószínűleg Ön is kapott egyet abból a közel hatezer felszólításból, melyet az elmúlt időszakban a BSA (szoftverrendőrség) küldött ki. A levélben a cégek szoftvernyilvántartásának bemutatására szólítanak fel. A nyilvántartás beadásának elmulasztása esetén helyszíni ellenőrzésre számíthatunk.

A szoftverleltár elkészítése legtöbbször bonyolult, időigényes, speciális ismereteket igénylő munka. Jelen tájékoztatónkban segítséget próbálunk nyújtani a nyilvántartás elkészítésében, és javaslatokat teszünk az "elhanyagolt" szoftverállomány legalizálására.

A probléma:
Az illegális szoftverhasználat mértéke hazánkban kiugróan magas. A törvénysértés legtöbbször nem tudatos ellenállás. A cégvezetők többsége amellett, hogy jogkövetően próbál viselkedni, nem látja át a vállalat informatikai rendszerét, vagy tévhitek alapján rosszul ítéli meg a szoftverek állapotát.

A tévhitek:
" Már vettem tavaly XP-t a titkárnői géppel. Azt fel lehet telepíteni egy másikra is."
" Mivel nincs ráírva a CD-re, hogy csak egy gépre telepíthető, így több gépen is használhatom."
" Van egy Windows 2000 szoftverem. Nem olyan nagy baj, ha XP-t telepítek"
" Az irodai gépemen minden szoftver jogtiszta, akkor otthonra is feltelepíthetem."
" Az Office a Windows része. Nem kell külön megvásárolni."
" Az internetről letölthető 30 napos próbaverziót használom."
A tévhitek mögé nem lehet elbújni, ezért mindenképpen javasoljuk, hogy akkor is ellenőriztesse a számítógépekre telepített szoftvereket, ha úgy gondolja, hogy az Ön cégénél minden rendben van.

Milyen programokat érinthet a legalizáció?
Nem elég a Microsoft termékek vizsgálata! Valamennyi szoftver szerzői jogvédelem alatt áll, ezért a legalizáció a gépeken fellelhető összes szoftvert érinti. Ha Ön például CD/DVD íráshoz Nero-t, fájkezeléshez Total Commander-t, vagy tömörítéshez WinZip programot használ, és nem tudja igazolni e szoftverek eredetiségét, akkor ezek használata is illegálisnak minősül.

Az auditálás:
A szoftver audit során fel kell mérni a cég tulajdonában lévő összes számítógépet. Fontos, hogy a vizsgálatot megfelelő szoftverrel végezzük. Az ajánlott auditszoftverekről BSA.HU oldalon talál információt.

A nyilvántartás:
A BSA.HU oldalról díjmentesen letölthető az ajánlott szoftvernyilvántartási adatlap, amely mind gépenkénti, mind összesített nyilvántartásra alkalmas.
Az adatlapon fel kell tüntetni a

szoftver gyártóját - szoftver nevét és verziószámát
szoftver sorozatszámát ill. azonosítóját
szoftver nyelvét
szoftver típusát (teljes vagy frissítés)
szoftver licencek számát
licenc konstrukciót (OEM, dobozos, MOLP, stb.)
eredetiséget igazoló okirat számát
(szerződésszám, számlaszám)
Mikor legális a szoftverhasználat:
Az adott szoftver használatának feltételeit a szoftver használati útmutatójában megtalálja. Jellemzően akkor tekinthető egy program legálisnak, ha

a fejlesztő által meghatározott hivatalos forrásból vásárolta.
A vásárlás ténye bizonyítható (számlamásolat)
A vásárolt és használt szoftver mennyisége és típusa megegyezik
A licenszkártya/tanusítvány rendelkezésre áll
Egyéb feltételek teljesülnek (Pl. microsoft OEM termék esetén a COA matrica a PC-re fel van ragasztva)
Legalizáció menete:

Készítsen átfogó szoftver auditot
Vesse össze a telepített és megvásárolt szoftvereket
Távolítsa el a felelsleges szoftvereket
Vásárolja meg a szükséges szoftver licenceket
Alakítson ki pontos hardver és szoftver nyilvántartást
Akadályozza meg az illegális szoftverek telepítését (szabályzatokkal, a PC-k biztonsági konfigurálásával)
Évente végezzen átfogó auditot
vagy hívjon minket és elvégezzük Ön helyett a teljes vizsgálatot!

Hogyan legalizálja Microsoft termékeit?

Windows XP-nél és Vista-nál: egy gép esetén dobozos vagy OEM, több gép esetén licenszes, termék megvásárlásával Office-nál: egy gép esetén dobozos(FPP), több gép esetén licenszes termék megvásárlásával Szervereknél: a licenszes termék megvásárlásával Reméljük tájékoztatónkat hasznosnak találta. Amennyiben további információra van szüksége, vagy szeretné megrendelni audit szolgáltatásunkat kérjük hívjon minket a 06 1 273-0393-as telefonszámon.

Részletesebb felvilágosítást és konkrét ajánlatokat a www.telnetwork.hu/legalizacio/legalisszoftver.html oldalon talál.
A tájékoztatáshoz, forrásként a bsa.hu weboldalán feltüntetett információk szolgáltak!
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Corry 2007.11.16. 20:48:02

--
gomes 2007.11.16. 16:44:45
Bugyog a tesztoszteron, sracok!
Megneznem mennyire vagytok kemenyek amikor ott allnak a BSA-fiuk az ajtoban. (rendorrel, vagy anelkul)

Addig is lopjunk, mert az jo, es legyunk is buszkek ra.

Bocsi.
--

Gomes,

és ha rendőrrel jönnek? Mit tud tenni a rendőr? Van alapos gyanú? Mert ha nincs, akkor sajnos üzleti jóhírnév megsértése, megalapozatlan rágalmazás és egyéb miatt megy vissza a labda... Majd a jogászok kitalálják, ne félj.

Lopni nem szabad, de ezt az amatőr, nagyképű, hangnemet amit ez a szervezet megenged magának nem lehet szó nélkül tűrni.
Nem olvastam az újabb levelüket, de ha igaz, hogy szoftverrendőrségnek titulálják magukat az egy kicsit túllövés a célon.

Ja másutt is mondtam, hogy valószínűleg jutalékot kapnak a szoftver beszerzések után, azért csinálják a fesztivált.

Layosh 2007.11.16. 20:54:23

Ez a lista nem tükrözi a valóságot!!!
Az én cégem nincs rajta, pedig már vagy 3 levelet is kaptunk, küldtünk nekik. A legutóbbi levélben kérték a szoftver nyilvántartást és kilátásba helyezték a látogatást.
Tehát rajta kéne lennünk a listán.

neko 2007.11.16. 21:22:20

Szerintem fotosop. Kb. 30 céget ismerek a listáról, Egyiküknek sem ott a telephelye/székhelye, sőt megkockáztatom, hogy soha nem is volt ott.

Fletchett 2007.11.16. 21:24:59

Kis "belső" infó.

A rendszeresen majdnem minden évben előtérbe kerülő BSA kampánynak egyetlen oka van.

A hazai Microsoft képviselet nem hozta az éppen aktuális évben a tervszámokat.

8 évet húztam le szoftver-hardver disztribútornál és az összes kampány össze volt linkelve Microsoft akciókkal.

Megfélemlítik a cégeket, akik "bepánikolnak" és az évvégi "maradék" pénz ami után úgyis le kellene adózniuk szépen becsorog az MS kasszájába.

Mindez fel van építve. Értsd ez alatt azt, hogy a nagyker előre tudja mikor jön a kampány, értesíti a kiskereket, akciós csomagokat hoz létre, BSA plakátokat osztogat.

Egy egy ilyen kampány százmilliókkal dobja meg a Microsoft eladásokat év végén.

Secnir 2007.11.16. 21:25:52

háááát
végigolvastam a listát. több partnerünk is szerepel rajta. annyit tudok róluk, hogy a mi telephelyünkön vannak kint (mivel itt dolgoznak állandóan), irodájuk nincs, a jól tudom a cégvezetőknek a mobiljukkal is problémájuk van, gépük egyáltalán nincs.
--------------------------------------
Érdekesebb viszont az a néháyn cég, ami szoftvergyártó/forgalmazó cég, és szintén a listán van :D
és érdekességek:
soksok xxx-patika
soksok xxx kisebb építőipari kft (nagyobbak nincsenek)
soksok xxx security kft (kívácsni leszek, ha bemennek, hogy reagálják le a fiúk)
soksok kisebb telekommunikációs cég (nagyobbak nincsenek)
soksok kisebb autójavító kft (nagyobbak nincsenek)
soksok szállítmányozási cég (nagyobbak nincsenek)
---------------------------------------
és végül de nem utolsósorban
Ferihegy-autó kft,
Papucs bt.,
Bank of China Zrt., (egyszer tették be a lábukat)
----------------------------------

más
találtam olyan céget is, amit tavaly tavasszal vásároltunk fel, és a mi címünk nem szerepel rajta, akkor most mi a fasz van? Nekünk nem küldtek ilyen leveleket, az a cég amit felvásároltunk, nos a Macintosh vonalat használja. Akkor bekaphattyák?
vag hétfőn kezdjem el a főnökömet kiokosítani?

csocs 2007.11.16. 21:32:21

Embörök!

Szerintem:
1. a nyilvánosság már alapvetően egy jó marketing eszköz, ami a bevételeket, fogyasztást, parát mindeképpen növel. Számtalan példát lehetne említeni, a fokozott közúti ellenőrzéstől kezdve, a színlelt szerződések ellenőrzésein keresztül, az 500 új apeh ellőrig. Ennek valóban van hatása, mert sokan elgondolkodnak, megrémülnek, kockázatot elemeznek és megveszik aterméket, hogy nyugodtan tudjanak aludni.
2. Példastatuálás. Ez fontos kelléke az 1. pontban leírtaknak, mert így a hatóereje megsokszorozható, attól függetlenül, hogy igaz-e vagy sem. A 90-es évek végén volt egy hvg reklám, amint a cégvezető rács mögött ült. Akkor ezt odaettem a főnököm asztalára, aki beparázott, és legalizált. Abban az évben nem vol fizetésemelés. :o(
3. Sajnos egy induló vállalkozás nem engedheti meg magának, hogy minden szoftvert megvegyen legálisan. Ez egy plusz rizkófaktor a másik száz mellet, hogy jövedelmezővé váljon a befektetés. Ez az elkuurt dolog abból fakad, hogy bazi nagy az adóterhelés egy válallkozásnak is és egy magánszemélynek is.
4. Egyébként meg tényleg az lenne a jó, ha ez tudna legálisan működni és nem lennénk rákényszerítve a lopásra. Ha te szoftverfejlesztő vagy és jól megy a céged, akkor a sarki hentesnél is többet költesz, aki a virágosnál fog többet otthagyni, aki..... szóval visszajönne.

Corry 2007.11.16. 21:40:50

--
Fletchett 2007.11.16. 21:24:59
Kis "belső" infó.
--
Kösz.
Ezt nem tudtam, de ráéreztem. :-)
Gyanús volt a dolog, nomeg az is gyanús, hogy ha ennek a szövetségnek féltucat szoftvergyártó a tagja, akkor miért mindig a mikroszoftot hozzák példának, mint pl. az idézett levelükben is???

Médiageci · http://twitter.com/mediageci 2007.11.16. 21:48:56

Jó, hogy nem vagyok vállalkozó, évekbe telne a sok ezer freeware cuccom összeírása, az idő pedig pénz. Lassan szerintem mindenkinél betelik a pohár, és ahogy egyre szaporodnak és fejlődnek a freeware alternatívák, remélem mindenki vált. A BSA kapja be.

Csacskamacka 2007.11.16. 22:00:25

Vettem a fáradtságot és végig olvastam mind az 59 oldalt.

A mi címünk alatt egy olyan cég van, aki nincs is ott, mert a telephely a mi tulajdonunk!!!
Ezen felbuzdulva megnéztem pár céget és pl. nézze már meg valaki a Yoppi Hungaryt, milyen címet írnak mellé?! Merthogy kvára nem is ott van, de még csak nem is oda költözik, mint, ami a listában szerepel!!!

Többet is megnéztem és NEM STIMMELNEK a címek.

Vagy a lista fake vagy csak cumi...

Layosh 2007.11.16. 22:05:18

Az egész BSA fake!

NemAnonim 2007.11.16. 22:06:10

Az a baj ezzel, hogy a Linux is addig jó mindenkinek, amíg ingyen van. Pedig tudomásul kellene venni, hogy a szoftverrel is dolgozik valaki, élnie is kellene valamiből. Tehát bár utálom a BSA típusú fenyegetőzést tiszta szívemből, és Linuxos vagyok, meg jó is, hogy vannak ingyenes szoftverek, és használom is őket, de azért ez egyedül az alkotó joga, hogy eldöntse, mit ad ingyen és miért kér pénzt. Ezt pedig illene tiszteletben tartani. Nem tudom, az itt kommentező úri közönség miből él, de nyilván fel lenne háborodva, ha azért baszogatnák, hogy mért nem ingyen dolgozik. A Total Commanderért annyit kell fizetni, amennyiért egy ügyféltől visszahoz a taxi az irodába... vagy amennyibe két méter függöny kerül az IKEA-ban...

gravy_t 2007.11.16. 22:17:29

Csacskamacka 2007.11.16. 22:00:25
Secnir 2007.11.16. 21:25:52
neko 2007.11.16. 21:22:20
Layosh 2007.11.16. 20:54:23
wizsike 2007.11.16. 19:01:17
kotkoda 2007.11.16. 18:53:32

"update 15:05: A listán a címeket kerületenként ábécésorrendbe rendezték, így azok nem a hozzájuk tartozó cégnevek mellett vannak, de több valódi címet megtaláltunk."

Atika!!! 2007.11.16. 22:21:23

Namost a BSA, vagy a BSA fedezéke mögé bújva valaki(!) névtelenül kér tőlem olyan adatot, ami igazán személyes jellegű: pl a windows licenszkódja, a vásárlás számlaszáma. Ezeket külső cégnek biztos nem adnám ki. Nálunk az volt az alapválemény (nem vagyunk rajta az elsőszámú feketelistán), hogy megcsináljuk, és aki tudja igazolni hitelt érdemlően hogy ő adott szervezeteket képvisel, akkor megmutatjuk neki a listát. Esetleg el is viheti, de mivel ez már visszaélésre ad lehetőséget a mi általunk megvett szoftver licenszével, így ezt sem szeretnénk.
Remélem a BSA emberei olvassák a róluk szóló blogokat/fórumokat, így lenne egy üzenetem: az üzleti életben pl a mi cégünk nem foglalkozik olyan megrendelésekkel, amikor nincs kapcsolattartó megnevezve. Ennyi erővel Kis Arankáné is kérhette tőlünk a listát. Név, bélyegző, aláírás. Így szokás.
Amúgy mennyi embere/ellenőre van a BSA-nak? Csak mert 2000 címre kimenni, egy cím minimum fél, de inkább 1 óra, ha problémás az adott hely, akkor több. Utazással együtt számoljunk 1 órát. Vagyis 2000 munkaóra. 250 munkanap. De ennyi alatt úgysem végeznek. És vajon megéri?

Layosh 2007.11.16. 22:22:19

Mondom, hogy nincs benne a cégünk. Címe sem és neve sem. Pedig tuti bent vagyunk a bsa nyilvántartásában, és terveznek is kijönni hozzánk.

Acrobat readerben amúgy van egy nagyon jól használható kereső is, nem kell végigbogarászni mindenden oldalt, elég egy szórészletet beírni :)

Corry 2007.11.16. 22:23:27

Nekem személy szerint azzal semmi bajom, hogy aki szoftverrel értéket termel, az fizessen is a szoftverért.

A bajom a hangnemmel és a témakör kidolgozatlanságával van.

A szoftver nyilvántartási adatlap miért kell olyan legyen, mint amit a BSA megad? Miért kell rajta legyen a felhazsnáló neve? Más olvasatban: személyes adatai. Miért biztat engem a BSA jogosulatlan adatkezelésre azzal, hogy elküldöm neki az szoftver leltáromat, amin javaslata szerint a felahsználóim személyes adatai is szerepelnek?

Legfőképpen miért kell elküldenem neki a szoftverleltáromat, majd megmutatom az APEH -nak ha nálunk jár. Egyébként járt is nálunk idén, én vártam is a szoftverleltár ellenőrzését és csalódnom kellett... :-)

Baszkurátor 2007.11.16. 22:42:11

@ n_a 2007.11.16. 22:06:10

Miből gondolod, hogy az itt kommentezők ezt máshogy gondolják??
Többszöri olvasásra sem találtam erre még csak utalást sem.Sőt!Mint én is írtam itt abszolute nem azzal van a baj, hogy fizetni kell a szoftverért.Ez is egy árucikk mint a kenyér a tej vagy a rákózsümi :)
Egyedül a hangnemmel van a baj és azzal, hogy egy civil egybesület vagy szövetség vagy akármi hatóságként próbálja magát feltüntetni ( szoftverrendőrség ...lol )ezáltal akárhonnan is nézzük megvezeti a népet.

Bastie (törölt) · http://www.hirmax.net/ 2007.11.16. 23:47:20

n_a 2007.11.16. 22:06:10
"egyedül az alkotó joga, hogy eldöntse, mit ad ingyen és miért kér pénzt."

Itt most nagyon nem erről van szó. Figyeltél?

RIO 2007.11.16. 23:55:22

"...autodesk, ..., corel, ..., graphisoft" tömegtermékgyártó ratyik? ezt nyilatkoztatta ki valamelyiktek "számitástechniki berkekben jártas barátja"?
biztos egy ún. "rendszergazda" az illető. messziről megismerszenek arról, hogy mentől kevesebbet tudnak valamiről, annál biztosabban és határozottabban állítanak róla egetverő faszságokat. (különösen ha azt sem tudják, miről van szó. akkor a legfölényesebbek.)
...jártas, jártas. LOL. sőt! ROFL meg OMFG.
meg ezek a "számítástechnikai berkek"! :DD überLOL
ezalatt azt kell érteni, hogy "Pista, jöjjön má' föl a pénzügyre, mert a marikatitkárnő gépén ollllyan lassú az internetablak! A hét vége felé lesz rá időm, mert a lenti gépeken be kell állítani a lomtár BIOS-ának a kernelidejét, és ehhez le kell rántani décéről a Cori Nadine legújabb duplaDVD-jét..."
nem tudok betelni. azok a berkek, azok teszik. ;)

kutyavonat 2007.11.17. 00:19:38

azért azt ne felejtsük el, hogy az oracle esetébe a produktív felhasználásért fizetni kell - ellentétben azzal amit a kolléga állít egy korábbi megnyilvánulásában

jtrencsenyi 2007.11.17. 01:24:29

Hozzám gyertek! Hozzám gyertek! Kaptok eredeti Ubuntu CD-t, hozzá matricát, meg egy gondosan összetekert levelet, amiben leírtam, hogy a tisztel BSA hova dugja a software nyílvántartását és a Windows Vistáját. :)

vidor 2007.11.17. 01:25:24

Secnir 2007.11.16. 21:25:52

Nem kaptyák be, az Apple is a gittegylet tagja.

Megdobbent 2007.11.17. 01:34:46

Béna
Senkik
Alakulata

Roltii 2007.11.17. 01:44:38

a bsa tagjai azok a cégek, akik nem tudják elérni, hogy a szoftvereikért fizessenek, lényegtelen ebből a szempontból hogy ezek jó vagy rossz programok. Mellesleg lenne erre megoldás, sőt használják is az igazi komoly cégek, pl hardverkulcs. Nem hiszem hogy az MSnek és a Adobe-nak nem jó valamilyen szinten, hogy mindenki őket használja gyerekkorától kezdve. Mikor el kezd vele pénzt termelni, onnantól kezdve úgyis megveszi, mert nem akar ilyen apróságokon megbukni. Aki meg nem teszi, azzal úgyse nagyon tudnak mit kezdeni, fizetni nem fog, vagyona úgysincs a saját nevén, ha meg lesittelik akkor meg nekünk kerül pénzbe (adófizetők).
A riogatás viszont elítelendő, és valaki írta, hogy az is törvénybe ütköző, hogy hatóságnak adják ki magukat.

grigorij (törölt) 2007.11.17. 07:53:01

Emberek! Elmesélek egy valós, pár napos BSA ügyet, ami pontosan rávilágít minden problémára! Az eset megtörtént, ment levél a GVH-hoz, és hosszú próbálkozás után - mivel a BSA honlapján semmiféle kapcsolat infó nincs - volt hosszú beszélgetés a BSA emberével... Az ügy tisztázódott, de sok ezer cég járhat ugyanígy!

Tehát van egy szervezet (BSA) mely néhány multicég termékeivel kapcsolatban ügyködik

Aztán van "A" cég, aki jogtiszta környezetben szoftverfejlesztéssel foglalkozik. Ennek partnerei "B"..."X" cégek, használják "A" termékeit"

"B" cég kap egy fenyegető levelet a BSA-tól, mire az ott dolgozó idős, régi időkből származó gazdsági vezető hölgy megretten és hisztizve hívja "A" céget, hogy azonnal megkell adni minden infót a mert különben jön a gestapo meg minden! Hiába a győzködés, hogy NEM KELL beírni "A" cég termékét, a hölgy hajthatatlan marad, a listát elpostázza!

És ezzel megtörténik egy nagyon súlyos jogsértés!

"B" cég kiszolgáltatja "A"-val kötött szerződésének üzleti titoknak minősülő adatait, információit! Mert a beküldendő adatok között az is szerepel, hogy mennyiért vették az adot szoftvert, milyen licenszfeltételek vannak stb.

Ezek pedig súlyos üzleti titkok, hiszen például az MS sem árulja el az árképzését!

A BSA ugyanis elfelejti tudatosítani a cégekkel, hogy ők KIZÁRÓLAG azoknak a cégeknek a termékeire kíváncsiak, akik a szervezetet létrehozták!!! Hogy a listára NEM KELL beírni más gyártók, fejlesztők szoftvereit!!!!

Ezekhez ugyanis a BSA-nak semmi köze!

Ugyanakkor felmerült egy további kényes kérdés is, amire a BSA munkatársa csak ekölcsi választ adott:
Mi lesz a beküldött adatokkal???
Vajon náluk marad? Megfelelő jogszabályok alapján megsemmísítik, vagy tárolják??? Átadják a MS-nek, Adone-nak stb.?

Mert utóbbi esetben megvalósul a KÉMKEDÉS!!!

Hiszen a piacon adott esetben "A" cég és mondjuk a Microsoft konkurencia egymásnak! Ilyenkor a BSA ellenőrzést színlelve adatokat gyűjt a konkurenciáról???

A BSA munkatársa szerint nem adják tovább az infót, ezt azzal próbálta bizonyítani, hogy az érdekkörükbe tartozó cégek is konkurensei egymásnak!

A BSA azt is megerősítette, hogy KIZÁRÓLAG AZ ÉRDEKKÖRÜKBE TARTOZÓ CÉGEK szoftvereire kíváncsiak!!! MÁST NEM KELL BEÍRNI!!!

Viszont tobábbra is kérdéses, hogy miért hallgatnak a hatóságok, a Gazdasági Versenyhivatal, vagy akár a sajtó??? Miért nem lehet nyilvánosan megmondani, hogy a BSA nem hatóság, minden efféle fenyegetése törvénysértő, megtévesztő!!! Hogy a szoftvereket az APEH ellenőrizheti! Hogy a vizsgálatot kizárólag a rendőrség végezheti megalapozott gyanú alapján...
Ami nem azonos azzal, hogy a BSA közli, ez vagy az a cég nem árulta el, mi van a gépein!

Jelen pillanatban tehát az a legnagyobb gond, hogy a hatóságoknak meg kellene vizsgáni, mi történik a BSA-n belül a cégek adataival, és milyen szinten sérülnek a gazdasági versenyszabályok azzal, hogy egy-két cég jogtalanul bizalmas üzleti adatokat csal ki más vállalkozásoktól!!!!

Vladimir Harkonnen 2007.11.17. 08:55:53

Hallgattam a híreket a rádióban, és ott elmondták: A BSA-hoz kevés, ám de hiányos szoftvernyilvántartás érkezett, ezért ők most meglátogatják a cégeket, és elmondják milyen fontos dolog a szoftvernyilvántartás! Bézbólütővel? Mert ha nem, akkor semmi gáz! Ennyit a fenyegetőzésről...

grigorij (törölt) 2007.11.17. 09:05:10

Valadimir Harkonnen: pontosan rávilágítottál a kényes pontra! Nem kellene megkérdezni a tisztelt sajtó embereinek egy illetékes rendőrvezetőt???
Hogy valóban megteszik ezt egy magáncégnek? Hogy beállít hozzájuk XY, és letesz az asztalra egy listát, hogy ezek nem álltak velünk szóba! Erre a rendőrök egyenként kimennek, és lehetővé teszik a jogsértést??? Tényleg??? És akkor bárki kérhet listát a konkurenseiről, oszt irány a rendőrség, és ők majd segítenek a jogsértésben? Vagy ezt csak egy szervezetnek teszik meg, és így őnmaguk is jogot sértenek???

grigorij (törölt) 2007.11.17. 09:11:54

Nem Uraim! A BSA nem megy ki, mert ezt nem tehetik meg! És ezt ők is tudják! Ha megfelelő bizonyítékot szednek össze - volt kollégák besúgásaiból - akkor azt átadják a rendőrségnek, és ha alapos a gyanu, akkor valóban eljárás indul! De nem az az alapos gyanu, hogy nem küldöd vissza a formalevelet!

Persze önmagában ciki, hogy ekkor a
rendőrség "szakértőnek" hívja őket - a feljelentőket!!! Ezt is megvizsgálhatná néhány hatóság, hogy egy jogi ügyben az érintett, a sértett lehet-e független szakértő! Szerintem csak Kubában, É-Koreában --- és természetese nálunk...

Na jó! Holnap én is körbejárom az összes céget, hogy nincs-e az "XYZ" szoftverem a gépükön! Ha nem engednek be, akkor feljelenetem őket a rendőrségen és utasítom az APEH-et, hogy kezdjék el a vizsgálatot!

Ugye milyen életszerű...?

doolittle 2007.11.17. 09:15:34

Hogy ne csak szövegeljünk, néhányan elhatároztuk, hogy létrehozzuk a FÉSZT. A Felhasználók Érdekvédelmi Szövetségét.

Olvashattok rólunk: www.prog.hu/tarsalgo/73927-143/BSA.html , és a www.toborzo.extra.hu/ címen.

68nyara 2007.11.17. 10:41:52

Ezt a levelet láthatóan nem a BSA küldte, bármennyire is olyanok amilyenek. Ez olyan, mint amit a vírusirtós cégek csinálnak. Elterjesztik, hogy hűdenagyonmarhanagyveszélyes vírus támadás jön holnapután, aztán véletlenül csinálnak velük egy riportot, a fókuszban, amin nagy betűkkel ott a logójuk a háttérben, s elmondják, hogy ők mennyiredemennyirenagyonokosak és megvédenek ám a csúnya vírustól.

Itt is ez a cég az amelyik arra épít, hogy a cégek félnek a BSA-tól, és majd jól megrendelik tőlük a nyilvántartás elkészítését jó pénzért.

Pedig azért annyira nem nagy dolog azt megcsinálni. Ha nagyon nekigyürkőzik valaki szerintem csak összedobja. Jópárat csináltam én is, de azért nem kell hozzá MTA doktori cím.

Csacskamacka 2007.11.17. 10:42:37

gravy_t:

Lehet, hogy van több valódi is, de az tuti, hogy ami címünk mellett egy vadidegen cégnevet találtam, a mi cégnevünket meg sehol....
És több ilyen is van!!

A listán több bank vagy bank leányvállalatának tűnő cég van.
Az meg megnézném, hogy egy bank bárkit is a számítógépei közelébe enged....

MosoMasa 2007.11.17. 10:53:32

Roltii 2007.11.16. 15:19:37

magyarországon asszem nem így va, ez az amcsi filmekben szokás így!

pazola 2007.11.17. 11:00:26

A lenyeg persze az ujsagban van, idezem:

" kifejezetten felrevezeto a level azon fenyegetozo resze, amely esetleges retorziokent kilatasba helyezi a BSA-nak az egyuttmukodesben rogzitett jogai alkalmazasat. Az adohivatal kozlese szerint a megallapodasban ilyesmi egyaltalan nem szerepel, es nem is szerepelhetne "

andika25 2007.11.17. 11:56:42

Az érdekes lesz, amikor a 14. kerületben megtalálják majd a Szegedi ill. a Tatai utat. :D

kacsa! 2007.11.17. 12:15:02

Szerintem photoshop. Crackelt.

A BSA pont annyira magyar, mint bármi ebben az országban... EU.. pff :)

Feketecsuklya 2007.11.17. 13:32:19

Belpolitikai Napló
Kivágta a biztosítékot a BSA akciója - az MDF az APEH-megállapodás felbontását követeli
2007. november 17. 11:41


Pettkó András, az ellenzéki párt informatikai kabinetjének vezetője szerint a jogvédő szervezet adatgyűjtése törvényellenes

Az MDF informatikai kabinetje arra kéri az APEH-et felügyelő Veres János pénzügyminisztert, hogy az adóhatóság bontsa fel a Business Software Alliance-szal (BSA) év elején kötött megállapodását; Péterfalvi Attila adatvédelmi biztosnak azt javasolja a kabinet, hogy indítson vizsgálatot az Egyesült Államokban bejegyzett civil szervezet elmúlt hónapokban folytatott, a párt megítélése szerint törvényellenes adatgyűjtésével és adattárolásával kapcsolatban - közölte Pettkó András szombaton Budapesten.

Az MDF informatikai kabinetjének vezetője sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy tudomása szerint a BSA számos magyarországi kis- és középvállalkozásnak küldött levelet, adatszolgáltatást kérve arról, hogy milyen szoftvereket használnak, és azzal fenyegetőzik, ha nem az ő előírásainak megfelelően vezetik szoftver nyilvántartásukat, akkor az APEH eljárhat velük szemben.

Pettkó András kifejtette, hogy az MDF fontosnak tartja a szoftverek illegális másolása elleni fellépést, de ez nem egy civil szervezet feladata, hanem - a hatályos törvények szerint - a rendőrségé. Hozzáfűzte, hogy az APEH a számlákat ellenőrizheti egy vállalkozásnál, de az említett vizsgálatok céljából nem nyúlhat bele a gépbe.

A politikus felidézte, hogy már márciusban szóvá tette a Parlament falai között a megállapodást, és azt a választ kapta, hogy a BSA az APEH revizorainak képzésében vesz részt, az adóhatóság véleményezi a szervezet javaslatait.

Pettkó András kitért arra, hogy az MDF a BSA-t is nyomatékosan felszólítja: a továbbiakban ne riogassa a középosztályt, a kis- és középvállalkozásokat az APEH-hel, és fejezze be az adatgyűjtést és adattárolást. A párt azért is kifejezetten veszélyesnek tartja az ilyen "ál-civil" magatartást, mivel álláspontja szerint a BSA akciója az információs társadalom megerősödését elősegítő más civil szervezetekre is rossz fényt vet - tette hozzá.

A hirado.hu -nak korábban nyilatkozó Sarlós Gábor, a szervezet szóvivője elmondta, hogy nyilvános adatbázisból vásárolják a levélkampány címzettjeinek adatait. Álláspontjuk szerint nem rosszhiszeműen járnak el, hiszen a szoftvereiket (az ingyeneseket is) nyilván kell tartaniuk a cégeknek.

Don Poli 2007.11.17. 18:08:08

Tisztelt homár!ha valaki elolvassa a bsa honlapját,vagy veszi a fáradtságot és felvíja az paehet a pszáf-et vagy a rendőrség szoftverekkel foglalkozó alosztáját akkor igen hamar kiderül,hogy ez a cég a kamukirály!az apeh csak a telefonokon hallott róla semmi közük egymáshoz!mivel gazdálkodásuk példaszerü még eljárást sem ibndithatnak ellenük.ha meg fenyegetőznek le kell szarni,mert a rendőrök biztos nem fognak kivonulni velük csak ha fizetnek előre kp-t és megalapozott gyanujukat bizonyitékokkal is alá tudják támasztani!Szóval ha valaki megtalálja a megfelelő forumót ahol eljárás alá vonható a fenyegetőző BSA akkor kérem tegye közzé itt.Mert ők nem ellenőrizhetnek,nem fenyegetőzhetnek,nem utasíthatnak és nincs joguk irosgatni mindenkinek!Ja senkinek sem válaszolnak....

Colin Smith 2007.11.17. 18:32:58

Sziasztok!

A bsa-apeh "együttműködéshez"

www.tasz.hu/index.php?op=contentlist2&catalog_id=3895

elég öreg, mégis valahogy el van felejtődve

oeruelt · http://sargahaz.blog.hu/ 2007.11.17. 20:15:32

Na, én a TASZ-ig nem jutottam el, csak most, de már az adatvédelmi biztos is beszállt, meg is van a véleményem az egészről...
sargahaz.blog.hu/index.php/2007/11/17/beszaras_4?p=232395

MyNick 2007.11.17. 21:05:37

Röhej....az adatvédelmi biztos úrnak lövete sincs az egészről ha ezt mondta.

Egy civil szervezetnek joga van a felhasználók adatait kezelni ugye?

"Péterfalvi válasza szerint „erre lehetősége van a szerzői jogi törvény alapján, és a vállalkozásoknak kötelességük megküldeni a szoftverlistát, de ellenőrzési hatásköre nincs a BSA-nak”."

1. nincs lehetősége, mivel a BSA nem szerző, nem jogutód és nem közös jogkezelő szervezet. A törvény csak ezek számára biztosítja ezeket a jogokat.

1999. évi LXXVI. törvény 16.§ (7)
"Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a felhasználó köteles a szerzőt vagy jogutódját, illetve a közös jogkezelő szervezetet (85-93. §) a felhasználás módjáról és mértékéről tájékoztatni."

2. Melyik az a törvény, amit kötelezi a vállalkozásokat a megküldésre?

Kolenk 2007.11.18. 07:53:44

Mi nem vagyunk a listán :)

aranyhaj.blogspot.com 2007.11.18. 09:37:30

Ember legyen, aki nem csavaros eszű ügyvéd és mégis képes belelátni ebbe, hogy mi jogos itt és mi nem...

aranyhaj.blogspot.com

avensis (törölt) 2007.11.18. 10:45:12

De úgy tűnik, hogy vagy rövid a lánc vagy szegényes az üzemanyag-keret.... Tán billgéc nem tejel eleget? A listán csak Bp és környéke szerepel.... Mondjuk Szeged, Pécs, Debrecen véletlen se....
De az is lehet, hogy messzebb nem mernek menni, mert nem találnak vissza... Istenem, de marhára rühellem az ilyen besúgó, seggnyaló bandát... Tiszta Rákosi-korszak.... remélem engem Szenteste visznek el...

DaveSlim 2007.11.18. 10:47:04

ki ez a hülye, aki azt írta zárójelben, hogy szoftverrendőrség???? :D LOLLERKA! Hülye! Ne irogasson cikket, vagy mittomén honnan van, ha nincs tisztában a fogalmakkal és a tényekkel. Nincs olyan, hogy szoftverrendőrség! Olyan van, hogy szoftver, meg rendőrség, meg rend és őrség. ....

Jogging 2007.11.18. 16:58:02

Na, épp tegnap volt riport az RTL-en:

"Péterfalvi Attila szerint személyes adatokat nem, szoftverlistát azonban kérhet a BSA.

„Erre lehetősége van a szerzői jogi törvény alapján, és a vállalkozásoknak kötelességük megküldeni a szoftverlistát, de ellenőrzési hatásköre nincs a BSA-nak” – mondta Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos.

Az adatvédelmi biztos úgy véli, az sem ütközik törvénybe, ha a BSA jelenti azokat a vállalkozásokat az adóhatóságnak, amelyek nem küldik el az általuk használt szoftverek listáját. A BSA szóvivője előbb tájékoztatást ígért az ügyben, ám később jelezte, mégsem ad interjút."

Miért emleget "személyes adatokat" az ogy. biztos úr? Tán olyat is kér a BSA?! Mert a cégadatok nyilvánosak. Mivel nyilvánosak, azokat a BSA a Cégbíróságon nézze meg.
Kap egy listát, azt kenje a hajára. Megkapta, tehát együttműködtünk. A céghez meg lesz szíves nem betenni a lábát fizikálisan, mert nem ellenőrizhet.
Szerintem, mivel nem hatóság, és nem ellenőrizhet, akkor ellenőrzéssel sem fenyegethet. E felett kissé elsikkadt a riport...

sZoMy írta korábban, hogy a könyvelőjük adatai vannak címként megadva, tehát az APEH adhatta a listát. Na, ez már szerintem nem nyilvános cégadat...
Ha ha keverik a szezont a fazonnal, és mindent ilyen eszetlenül kezelnek,akkor hol van itt az adatbiztonság?

Redoutable 2007.11.18. 18:10:36

Olvasom a hozzászólásokat, és valahogy nagyon siralmas ez az egész.
Ezen a fórumon egymást hergeli néhány tucat idióta, és még hamis listákat is köröztetnek, hogy legyen miről idegelni egymást.
Ez a lista egy hülyeség, nem látjátok? Hogy a fracba lehet valakit meglátogatni egy kód alapján?
Nem tetszik a levél, de az itt fikázó kis idióták (akik azt hiszik, hogy szoftver lopni az állampolgári jog) még kevésbé.
Főleg ha nem létező jogok alapján egymást már jogsértésre buzdítják.
Idióták demokráciája.

Feketecsuklya 2007.11.18. 18:38:41

redoutable nevű faszfej!
Fuss neki mégegyszer az olvasásnak!
Senki nem mondja, hogy lopni állampolgári jog, sőt ellenkezőleg, azt mondják-velem együtt-, hogy ha ezeket a szoftvereket használod üzleti célra, akkor vedd meg, vagyhasználj ingyenes alternatívát.

Feketecsuklya 2007.11.18. 18:55:20

Kis összefoglaló:
Aki üzleti célra használja a bsa által (állítólag) képviselt cégek szoftjait, vegye meg.
Ha megvette, akkor a könyvelője úgy is szerepeltetni fogja a könyvelésben, így meg fog felelni a számviteli törvénynek.
A szerzői jog esetén, mint többen is idézték a törvényt, vagy a szerző, vagy a jogutódja, vagy a közös jogkezelő jogasult az ellenőrzésre, de nincs konkrétan meghatározva, hogy ezt milyen módon teheti.
Az Apeh, a heti HVG-ben olvasható nyilatkozat alapján meglehetősen határozottan elhatárolódott a bsa-tól, a listáját pedig egy magáncég elképzelésének nevezte a szoftver nyilvántartásról, aminek sem kitöltése, sem beküldése nem kötelező.
A Pszáf nyilatkozata is elég egyértelműen leszögezi, hogy a bsa-nak hatósági jogköre nincs.
Tehát akit "ellenőrizni" akarnának, az határozattan követelje tőlük a közös jogkezelésre vonatkozó, magyar nyelvű, hitelesített szerződéseiket a képviselt cégektől, illetve, hogy jogkezelő szervezetként hazánkba be vannak jegyezve.
Az én véleményem szerint ezek után is csak arra van lehetőségük, hogy megtekintsék licencet igazoló termékeket, (cd, matrica, stb), és megszámolják, hogy annyi gép van.e, ahány szoftver.
De az, hogy a széria számokat, meg a felhasználók adatait megadjam kissé barokkos túlzásnak tűnik.
Az sem életszerű hogy a géphez nyulhasson.
Ehhez képest eddig kaptunk aláírás, cím, telefon, jogosultság igazolás nélküli fenyegető leveleket.

Redoutable 2007.11.18. 19:27:50

Na, jól le lettem ugatva. Ugyanakkor:
A közös jogkezelés a zene és filmiparra vonatkozik, nem a szoftverekre. Nézz utána. A szoftveseknek nincs is közös joglezelője. Ezt a zsozsót az előadóművészek zeneszerzők, színészek stb kapják. Nem sa zoftveresek.

A magáncégről pedig annyit, hogy nem ilyen egyszerű a helyzet. Rengeteg magáncég van, akinek kormányoknál is nagyobb a befolyása, péld. az ISO (Nemzetközi Szabványügy Testület), vagy a Bank of England.

A PSZÁF meg csak a pénzintézetekklel foglalkozik. Az ő állásfoglalásuk nem vonatkozik magáncégekre.

A korábbi hozzászólásom nem a te véleményedre vonatkozott, hanem arra a sok idiótáéra, aki itt veri a tamtamot, és egymást hergeli ilyen kitalált listákkal. Nem veszitek észre, hogy részben már ez a kör generálja magának a fűtőanyagot az agyvízéhez?

Redoutable 2007.11.18. 19:33:12

Egyébként most olvastam én is, hogy az Adatvédelmi biztos is a BSA mellé állt. Szerintetek kinek higgyek, az adatvédelmi biztosnak, vagy az itt agyvizelőknek.

Redoutable 2007.11.18. 19:37:34

Petkónak interpellációja meg egy elcseszett próbálkozás, hogy a Verest szívassa. Mi fog történni? A Pénzügyminiszter kiáll az APEH mellett (végül is alá tartozik, miért dobná oda prédának az ellenzéknek), aki erre már nagyobb önbizalommal fog a BSA mellé állni. Öngól ...

Feketecsuklya 2007.11.18. 19:50:38

(akkor ezt elvarrtuk...)
A bsa erre a két dologra hivatkozik a levelében, a szerzői jogira, meg a számviteli törvényre.
Az Iso, és Bank of England még nem fenyegetett engem apehhal...

Feketecsuklya 2007.11.18. 19:53:55

Hát a heti Hvg cikke alapján az Apeh nem igazán állt melléjük.
Sőt...

avensis (törölt) 2007.11.18. 20:05:52

Redoutable:

Szerintem Te vagy az idióta, amikor írsz 5 összefüggéstelen mondatot anélkül, hogy végigolvasnád az előzményeket. Ja értem... olvasni nem tudsz... Biztosan diszlexia...

MyNick 2007.11.18. 20:12:46

"A közös jogkezelés a zene és filmiparra vonatkozik, nem a szoftverekre. Nézz utána. A szoftveseknek nincs is közös joglezelője. Ezt a zsozsót az előadóművészek zeneszerzők, színészek stb kapják. Nem sa zoftveresek."

Már ne haragudj, de nézd meg a BSA levelét (alul). Pont ő hivatkozik erre a törvényre, hogy küldjük ám mert őt a törvény feljogosítja. Hát nem jogosítja...
Egyébként valóban nincs a szoftvereknek közös jogkezelője, de lehetne.
Amugy meg ha már itt tartunk akkor a következő az lesz, hogy az ARTISJUS felszólít mindenkit, hogy vezessen és küldjön nyilvántartást a CD gyűjteményéről? Ha valaki nem küldi vissza akkor feljelenti??

"A PSZÁF meg csak a pénzintézetekklel foglalkozik. Az ő állásfoglalásuk nem vonatkozik magáncégekre."

Tehát pénzitézetek esetén gittegylet, magáncégeknél meg hatóság? Na ne már...

"Egyébként most olvastam én is, hogy az Adatvédelmi biztos is a BSA mellé állt. Szerintetek kinek higgyek, az adatvédelmi biztosnak, vagy az itt agyvizelőknek."

Higyj akinek akarsz, de a törvények értelmezését és végrehajtását nem az adatvédelmi biztos szombati délutáni házipapucsos (bacc?) nyilatkozata fogja befolyásolni.

Biztos nem vagy abban a helyzetben, hogy legalább 40 gép "nyilvántartását" kelljen elvégeznek a BSA gittegylet szájíze szerint. Talán más lenne a véleményed...

Eyébként...A cégünknél az összes szoftver teljesen hivatalos és legális. A vezetőségünk a kezdetektől fogva nagyon figyel erre. A számviteli törvény szerinti immateriális javak nyilvántartásában egytől-egyig szerepel az összes szoftver. Az APEH az utóbbi 4 évben minden alkalommal ellenőrízte és rendben találta.
A cég jellegéből fakadóan (autókereskedés) kénytelenek vagyunk adatkezelést végezni, szigorú irányelvek szerint.
A BSA pedig az életben nem fogja megkapni az üzleti titkainkat, pláne nem a szofter felhasználóinak adatait.

Pattoghat, fenyegethet akármivel, nem félünk sem tőlük, sem az APEH-től (minden évben vendégül látjuk a revizorokat legalább 2 hétig).

Mellesleg ha olvastad a cikket a HVG-ben , akkor láthatod, hogy az APEH már felszólította a BSA-t, hogy fejezze ezt be, mert baj lesz.

Na ez az öngól...

avensis (törölt) 2007.11.18. 20:16:04

Egy BSA-t hogy hasonlítasz a össze az ISO-val, wazz?
Babettát egy Lexussal?
Nem tűnik fel, hogy a BSA arra kapar, hogy a szoftveróriások seggét nyalva akar hatalomhoz és ezáltal befolyáshoz és pénzhez jutni?
Nem igazán értem, hogy miért is zavar téged, hogy a korábbi hozzászólók a halál f@szára kívánják ezt az egész söpredéket..
Ha lenne céged (mert fogadok, hogy nincs), tudnád mennyire jó érzés mutyiországban vállalkozni, ahol mindenki, akinek kis hatalma van, ott szopat meg, ahol csak tud... (hogy ne menjek messzebb, APEH az inkasszós módszereivel)
Szal, egy BSA már nem oszt és nem szoroz. És továbbra is fenntartom, hogy benyalhatnak, ha megengedem.

MyNick 2007.11.18. 20:32:55

El lehet képzelni egy olyan céget, ahol mondjuk nincs rendszergazda, mivel van 5-6 gép és külsős cég végzi a beszerzést, karbantartást. Biztosan van ilyen..
Ez a cég fizessen azért, hogy a külsős cég elkészítse a nyilvántartást?? Sok cégvezető van aki azt se tudja mi az a licensz, meg OEM és társai, tehát ha AKARNÁ SEM TUDNÁ elkészíteni a nyilvántartást. Fizet érte súlyos összegeket és beküldi mert törvénytelenül fenyegetik.

De az csak egy példa...

MyNick 2007.11.18. 20:56:59

2003. 12. 01
Péterfalvi:
"A BSA csak egy üzleti szövetség, amely a mögötte álló néhány gyártó érdekeit képviseli, hangsúlyozta Péterfalvi Attila. Így nincs semmilyen hatósági jogköre, a válaszadás megtagadása semmilyen jogkövetkezménnyel nem járhat."

index.hu/infojog/bsa1201/

Feledékeny biztos.....

nikon 2007.11.18. 22:15:54

Redoutable - sztem itt nem azok gyûltek össze, akik iparszerûen lopott szoftverekkel bizniszelnek. Kiviláglik, hogy a méltatlan b@szogatás, az eleve bûnözônek nézés háborítja az embereket.
Nem tartok a béessától mert alkotó emberként "babonából" fizetek mindenért, ami mögött szellemi teljesítmény van. De nagyon b@ssza a csôröm, hogy veszek egy szoftvert és a dobozon ott virít a BSA köszönete, hogy nem illegális szoftvert használok, meg persze az is, hogy veszek egy limonádé mese DVDt a gyereknek, berakom, oszt beledübörög az arcomba - meg a gyerekébe - hogy a másolás bûn, meg lopás. Hát a k. anyjukat! Tegyék össze a két kezüket kínálati piacon, hogy pénzt adok érte. Milyen lenne már, ha pénzt veszek ki az ATM-bôl, akkor rajta lenne a cetlin, hogy köszönik, hogy nem raboltam ki a bankot, vagy a bankos ügyintézô köszönés helyett azzal nyitna, hogy a bankrablás bûn, vagy ha minden szerzôdésem alá odaírnám, hogy "köszönöm, hogy nem lopta el a filmemet"...
A stílus a lényeg itten! Meg a manipuláció.
Ugyan ne mondja már senki, hogy manapság nem lehetne megoldani, hogy átlag user ne tudjon illegális szofvert használni (hardverkulcs, pl.) De ha ez lenne, szépen visszaesnének az eladások, mert senki se fizetne súlyos százezreket habókra, úgy, hogy nem is ismeri az adott szoftvert, pl.
Másrészt: Apple iWorks irodai szoftvercsomag cca. 28 EHUF bruttó. MS Office irodai szofvercsomag 134 EHUF. Ha a piaci részesedés arányát nézzük, a MS Officénak 1-2 EHUF-ba kéne kerülni(Gazdaságos sorozatnagyság, pl.)
És nem utolsó sorban: Ki látott már olyan korrekt dolgot, hogy bemegy a boltba, hogy venne egy szoftvert, oszt a kezébe adnak egy magyar(!) nyelvû licenc feltételekrôl szóló tájékoztatót, hogy még az elôtt tudjon dönteni, hogy beletolja a pénzét? És ki tapasztalta már meg azt, hogy vesz egy grafikai szoftvercsoagot néhány 100 EHUF pénzért, oszt a dobozból kihullik a magyar nyelvû "manual"?
Nota bene, látott már valaki valamilyen szoftveren valami (hazai) hivatalos elismervényt valamilyen hivataltól, hogy a használni kívánt "szellemi termék" megfelel valamilyen minôségi követelménynek, vagyis biztonsággal nyújtja azokat a szolgáltatásokat, amiket igér?

Redoutable 2007.11.18. 22:33:48

Na pontosan ez az ami nem tetszik. ... "elmehetnek halál f@szára, ... házipapucsos nyilatkozat, ... seggét nyalva ..., benyalhatnak ha megengedem ... " szerinted ez kulturált vita?
Szeretem ha valaki a névtelensége mögé bújva ilyan bátor.

Ok, akkor a BSA-nak nem kell elküldened a szoftver nyilvántartódat. De hidd el, ez nem oszt és nem szoroz. Amikor az APEH ellenőrök kérik, akkor előbb utóbb el kell készítened.
A BSA szerintem csak a felvezetés.

Az meg hogy a cégvezető azt sem tudja, hogy mi a licenc, az az ő problémája. Egyébként ebben igazad van. Akkor meg az APEH van lépéselőnyben, ha a BSA már kiképezte az ellenőröket.
Mint kiívülálló úgy veszem észre, hogy amíg itt az anarchista megnyilválnulásokban tomboltok, a másik oldalon van stratégia, taktika. Próbáld megérteni a lényeget, és ne csak felszínen hőbörögj.

Redoutable 2007.11.18. 22:41:42

Nikon, a fentieket nem neked írtam. Engem is dühít sok dolog, azért mert egyesek lopnak, akkor miért kell azonnal az egész társadalonnak szívni. De ha egy szupermarketben lopnak - márpdig keményen lopnak - akkor a biztonságiak téged is úgy fognak figyelni, mint egy potenciális tovajt. Először én is a kopasz vagyonőrökre voltam dühös, de most már sokkal inkább azokra, akik miatt oda kellett állítani őket.
Az hogy mi mennyibe kerül, azon meg nem akarok parttalanul vitakozni. A magyar nyelvű kézikönyvek meg licencek tényleg hiányoznak.

Redoutable 2007.11.18. 22:47:50

Ja, és az is zavar, hogy az egész ország minimálbéren van, (meg zsebbe).
Persze, a tímilliós ingatlanok meg úgy mennek, mint még soha.
Annyira ügyesek vagyunk, hogy kirohad alólunk az ország. Ebben az országban akartak egy közösségi társadalmat csinálni még 20 éve? Azok a kommunisták tök hülyék voltak (ha voltak olyanok egyáltalán).

Feketecsuklya 2007.11.18. 22:58:39

Red
Elég súlyos ismerethiánnyal küzdesz...
Az Apeh eddig is nézte, hogy a van-e elég szoftver a gépeidhez, és csak úgy engedte amortizálni őket.
Ezenkívül max megnézi, hogy mennyi szoftvert vettél, mert pl egy Macre fura lenne 6 db Photoshop kp-re....
De nem fogja a gépedet vizslatni, mert a törvény nem teszi lehetővé, és nem ez a feladata.
Szerinted egy 50-60 milliós havi forgalmú cégnél mennyire érdekli őket pár 30 ezer forintos oem winfos?

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2007.11.18. 23:11:40

idézet a die hard 4-ből: (nem szó szerinti)

rettegésben akarnak tartani, hogy ezzel fogyasztásra ösztönözzenek, hogy meg vegyél olyan dolgokat, amikre igazából nincs is szükséged....

nikon 2007.11.18. 23:40:32

Ez itt nem vita. Ez hôbörgés. És szerintem ez a teljesen természetes és emberi reagálás arra a tények nélkül vádaskodó, kollektív bûnösséget sugalmazó, feljeletgetéssel fenyegetôzô kvázi-intézményes megnyilvánulásokra, amit és ahogyan a BSA nevû szervezet csinál.
Mert, ha az a célja, hogy az emberek fizessenek a szoftverhasználatért, egyszerûen szarul csinálja.
Ennek elérésére, az "arány javítására" ezernyi szalonképes, mit ne mondjak: motiváló eszköze lenne, ha pl. rendelkezne némi áttekintésel a szolgáltatásmarketing és a B2B kommunikáció mibenlétérôl. Mert arról, hogy paranoiásan, habzó szájjal üldözni és basztatni kell az összes - vagyis nem csak a ténylegesen illegális - felhasználót én még nem olvastam. Ez egy agresszív, ellenséges és cinikus viszonyulás azokhoz, akik súlyos százezreket vagy milliókat invesztáltak eddig is "használati jogokba".
Miért nem látni olyan kampányt egyetlen banktól sem, hogy a hiteltörlesztés elmulasztása bûn? Pedig az is igaz lenne. Mert nem szalonképtelenek és nem akarják, hogy a potenciális ügyfeleik viszolyogjanak, ha rájuk gondolnak.
És azért emlékezzünk már meg arról, hogy az EU mekkora bírságot szabott ki a MS-ra, erôfölénnyel való visszaélés okán, és lássuk be, csak igen csekély mértékben erôsítik széles körben a kollektív szimpátiát az ilyen történések is it.news.hu/hir/letorlik_a_linuxot_az_iskolai_laptopokrol.html

"...ha a cégvezetô nem tudja, hogy mi a licenc, az az ô problémája" Már mér kéne tudnia? És miért az ô problémája?
Tegyük már fel úgy a kérdést, hogy Megtesznek-e mindent a szofverfejlesztô és licencelô cégek azért, hogy a potenciális felhasználók világos képpel rendelkezzenek a felhasználás kondícióiról? Hát nem.
Baszki, mintha mondjuk a filmforgalmazók jogvédô egyesülete kiküldene minden családhoz egy felszólító levelet, hogy haladéktalanul küldjenek már be egy jegyek sorszámával, családtagok felsorolásával, és és egyéb paraméterekkel dúsított listát - általuk meghatározott formátumban - arról, hogy milyen filmeket néztek meg a moziban az utóbbi X évben, ellenkezô esetben kénytelenek azt feltételezni, hogy belógtak a vetítésekre, ami bûncselekmény és ebben az esetben ilyen és ilyen szankciókkal súlythatók... Na ne már!
Az APEH meg olyan nyilvántartást fog kérni, amit törvényileg kérhet.
"... a másik oldalon van stratégia, taktika"
Igen. Meglehetôsen nagyravágyó stratégia és meglehetôsen alpári taktika.

nikon 2007.11.18. 23:51:19

Na, még egy kis puskapor (forrás it.news.hu):
"...Legutóbbi, harmadik pénzügyi negyedévét az Adobe 851,7 millió dolláros rekordforgalommal és 205,2 millió dolláros nettó nyereséggel zárta. A profit az egy évvel korábbi adatokhoz képest több mint kétszeresére nőtt."
Jaj, de sokat buktak! Jaj, jaj, jaj, de elbántak velük a gonosz illegális felhasználók!
Jelentkezzen már, aki a munkájához Adobe termékeket is használ és 1 év alatt megduplázódott a nyeresége, ami nettóban eléri a 25 %-ot!

Redoutable 2007.11.18. 23:54:28

Bocs Praet (praetorian, gondolom) igyekszem tanulni a sok Dr. Homártól : -)))
Például egy kis összeesküvés elméleter Tuby-tól : -))) RETTEGÉSBEN AKARNAK TARTANI ... MERT AKKOR VÁSÁROLSZ. (na ja, WC papírt :- )))
Arra nem gondolsz, hogy ha itt vered a nyálad, akkor is az ő malmukra hajtod a vizet?
Dr Homár kiveri itt a balhét, a többiek meg megveszik a szoftvert. Nehogy azt hidd, hogy neked akarnak eladni egy fruttit is. Nincs neked arra pénzed csórókám. Neked kiscsavarkám más szereped van a gépezetben. Te vagy itt az ügyeletes sikoltózó. és még ingyen is teszed. Ki van ez gondolva. Naaaa, ez az öszesküvés elmélet hogy tetszik?

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2007.11.19. 00:00:52

utóirat: tudtok olyan feladatot, amelyre nincs ingyenes (nem csak shareware) szoftver? Keresettek rá.
lásd:
- linux, open office,
- text és hex editorok
- böngészők, levelező-csevegő kliensek,
- fpc, lazarus, c, c++, egyéb programnyelv fordítók
- apache, mysql, php,
- videó és hang kodekek
- gimp,
- OCR (karakterfelismerés),
- játékok

stb. mit hagytam ki?

miku 2007.11.19. 00:06:29

A Windows EULA-ja is fantasztikus:
(nem jöttek még rá, hogy jogilag a kisbetűs írásmód is ugyanolyan értékű?)


"11. GARANCIAVÁLLALÁS KIZÁRÁSA. Az alábbiakban
hivatkozott Korlátozott Garancia az Önnek biztosított
egyetlen kifejezett garancia, és az minden egyéb a
dokumentáció, a csomagolás, vagy más közlés által
létrehozott kifejezett garancia (ha van ilyen) helyébe lép. A
Korlátozott Garanciától eltekintve és az alkalmazandó
jogkeretei között, a Microsoft és beszállítói a Terméket és a
terméktámogatást (ha van) ADOTT ÁLLAPOTÁBAN,
MINDEN HIBÁJÁVAL EGYÜTT biztosítják önnek; a
Microsoft és beszállítói ezennel kizárnak minden egyéb
kifejezett, vélelmezett vagy kötelező garanciát és feltételt a
Termék és a terméktámogatás tekintetében, ideértve, nem
korlátozó értelemben a Termék forgalomképességére,
meghatározott célra való alkalmasságára,
megbízhatóságára vagy elérhetőségére, a válaszadás
pontosságára vagy hiánytalanságára, az eredményre, a
Termék munkaképességére, vírusmentességére, valamint a
hanyagság hiányára vonatkozó vélelmezett garanciákat,
kötelezettségeket vagy feltételeket (ha van ilyen), továbbá a
Terméken keresztül vagy a Termék használatából más
módon eredően támogatási vagy egyéb szolgáltatások,
információk, szoftverek és a kapcsolódó tartalom nyújtását
vagy ennek elmaradását. A TERMÉK VONATKOZÁSÁBAN
ÚGYSZINTÉN NINCS GARANCIAVÁLLALÁS VAGY
FELTÉTEL A JOGCÍMRE, A ZAVARTALAN
HASZNÁLATRA ÉS BIRTOKLÁSRA, A LEÍRÁSNAK VALÓ
MEGFELELÉSRE ÉS A JOGBITORLÁS-MENTESSÉGRE.
12. A JÁRULÉKOS, KÖVETKEZMÉNYI ÉS BIZONYOS
EGYÉB KÁROK KIZÁRÁSA. AZ ALKALMAZANDÓ JOG
ÁLTAL MEGENGEDETT LEGNAGYOBB MÉRTÉKBEN A
MICROSOFT VAGY BESZÁLLÍTÓI KIZÁRJÁK A
FELELŐSSÉGÜKET VALAMENNYI SPECIÁLIS,
VÉLETLENSZERŰ, BÜNTETŐ, KÖZVETETT VAGY
KÖVETKEZMÉNYI KÁRÉRT (IDEÉRTVE, NEM
KORLÁTOZÓ ÉRTELEMBEN, AZ ÜZLETI HASZON
ELMARADÁSÁBÓL, A BIZALMAS VAGY EGYÉB
INFORMÁCIÓ ELVESZÍTÉSÉBŐL, AZ ÜZLETI
TEVÉKENYSÉG FÉLBESZAKADÁSÁBÓL, A SZEMÉLYI
SÉRÜLÉSBŐL, A MAGÁNSZFÉRA SÉRELMÉBŐL, A
BÁRMELY KÖTELEZETTSÉG MEGSZEGÉSÉBŐL,
IDEÉRTVE A JÓHISZEMŰ ELJÁRÁSRA VAGY AZ
ÉSSZERŰ GONDOSSÁGRA VALÓ KÖTELEZETTSÉGET
IS, A HANYAGSÁGBÓL VAGY A BÁRMELY EGYÉB
ANYAGI VAGY NEM ANYAGI VESZTESÉGBŐL
SZÁRMAZÓ KÁROKAT), AMELY A TERMÉK
HASZNÁLATÁBÓL VAGY HASZNÁLHATATLANSÁGÁBÓL
ILLETVE EZZEL BÁRMILYEN ÖSSZEFÜGGÉSBEN
KELETKEZIK, ILLETVE AMELY A
TERMÉKTÁMOGATÁSNAK ILLETVE EGYÉB
SZOLGÁLTATÁSOKNAK, INFORMÁCIÓKNAK,
SZOFTVEREKNEK ÉS KAPCSOLÓDÓ TARTALOMNAK A
TERMÉKEN KERESZTÜL VAGY A TERMÉK
HASZNÁLATÁBÓL EGYÉBKÉNT KÖVETKEZŐEN
TÖRTÉNŐ NYÚJTÁSÁBÓL VAGY ANNAK
ELMARADÁSÁBÓL, ILLETVE A JELEN EULA-BÓL VAGY
ANNAK BÁRMELY RENDELKEZÉSÉBŐL ERED, MÉG
ABBAN AZ ESETBEN IS, HA A MICROSOFT VAGY
VALAMELYIK BESZÁLLÍTÓJA RÉSZÉRŐL HIBA,
VÉTSÉG(A HANYAGSÁGOT IS BELEÉRTVE), FOKOZOTT
FELELŐSSÉG, SZERZŐDÉSSZEGÉS VAGY A
GARANCIÁLIS KÖTELEZETTSÉGEK MEGSÉRTÉSE
MERÜLT FEL, ÉS ABBAN AZ ESETBEN IS, HA A
MICROSOFTOT VAGY VALAMELY BESZÁLLÍTÓJÁT
TÁJÉKOZTATTÁK AZ ILYEN KÁROK
BEKÖVETKEZÉSÉNEK A LEHETŐSÉGÉRŐL. "


Csak szerintem jelenti ez azt, hogy nem vállalnak azért sem felelősséget, hogy a szoftverük bármire is használható?

Aki az eula-t elfogadja, az sikeres ember nem lehet.

Redoutable 2007.11.19. 00:09:50

Öszekeversz mindent mindennel
ha valaki pénzkeresésre használja a szoftvert, azért az kicsit más, mintha valaki mint magánember moziba megy.
Tedd azt vállalkozásként, és az APEH máris kérni fogja a mozijegyed sorszámát, és be is kell vezeni a könyvelésedbe.

Mellesleg minden szoftver telepítéskor megjelenik a licenc szerződés. Elolvastál egyet is? Én nem. A főnököm sem. Pedig egy szerződés. A munkaszerződésd is milyen lelkesedéssel olvasod?
A levél hangvétele egyébként nekem sem tetszett, de akkor arról beszéljünk, ne a mozijegyről.

EGYÉBKÉNT EZ ITT NEM A REKLÁM HELYE. Amikor egy topic beindul, valaki rögtön bedobja a Linuxot. A Linux egy vacak. Kipróbáltam, letöröltem
. És nem erről szól a topic. Használd ha boldoggá tesz, de ne molesztálj másokat.

Redoutable 2007.11.19. 00:11:57

Na végre valaki elolvasott egy licenc szerződést : -))))
Honnan tudtad, hogy éppen mit írok ?

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2007.11.19. 00:19:03

[quote]Redoutable 2007.11.18. 23:54:28
Bocs Praet (praetorian, gondolom) igyekszem tanulni a sok Dr. Homártól : -)))
Például egy kis összeesküvés elméletes Tuby-tól : -))) RETTEGÉSBEN AKARNAK TARTANI ... MERT AKKOR VÁSÁROLSZ. (na ja, WC papírt :- )))
[/quote]

Ha igazolod, hogy már ettél :-) Egyébként látnok vagy, hogy belelátsz az üres pénztárcámba :-)))
Amúgy már nem vagyok a Matrix része. Céges gépenként kétszer kell újra installálni a Redmondi Kék Halált. Az otthoni Linux (OpenSuse) pedig lassan 4 éve megy rendszeres frissítéssel.

(Mielőtt megkérdezitek, céges szoftverek jogtiszták.)

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2007.11.19. 00:24:05

Én is kipróbáltam már több linuxot, volt közötte sok "vacak" is, ami csak arra volt használható amire összerakták. az UHU 1.2 sem tetszett igazán, de a 2.0 bejött, (amire összerakták, egy átlag otthoni felhasználásra :-) )

OFF.

miku 2007.11.19. 00:50:46

Kikérem magamnak, nem reklámoztam Linuxot. Éééén? Nem is szeretem! BeOS/Haiku-t használok.

Már jóideje mindent elolvasok, mielőtt aláírom, vagy elfogadom.

nikon 2007.11.19. 01:29:43

Redoutable! Nézzed már a témát kicsit tágabb összefüggéseiben.
Amikor a szoftver telepítésekor jelenik meg az egriment, már kicsit késô, hiszen már benne áll a lé. Vagy szerinted lehet az, hogy visszaballagok a boltba, hogy bocs, de elolvastam a szerzôdést és inkább nem kockáztatok, kérem vissza a pénzt?
Hát baszki nem tudsz elállni az aránytalanul egyoldalú szerzôdéstôl!
Ott a bibi, a Globális Bibi, hogy addig, amíg magadhoz veszed a dobozt, addig úgy mûködik, mint egy "árucikk", amikor kibontod, onnantól meg mint "szellemi termék".
FOGYASZTÓVEDELMET IDE!
A szofveres világ - élén a példaértékûen kifogástalan és megbízható szolgáltatást nyújtó, innovatív, sôt, a világot a futófényként körben szikrákat hányó szövegkiemeléssel megajándékozó MS-sel – kicsit elszakadt azoktól a normáktól, üzleti gyakorlattól, szokásoktól, elvektôl, mittudom én, amit még egy szimpla sarki pizzaárus is elfogad és követni próbál.
Wazz, az Apple is geci a maga módján, de nem csak jó stílusban adja el a cuccait, hanem még mûködnek is.
Másrészt, elôbb vagy utóbb a Linux is felhasználóbarátabb lesz,

avensis (törölt) 2007.11.19. 09:00:10

Redoutable 2007.11.18. 22:33:48

Hogy neked mi tetszik és mi nem, az egyéni szoc problem.
De úgy látszik, neked tetszik, ha b@szogatnak, ha potenciális tolvajnak néznek, ugyanakkor átb@sznak és meglopnak. Lehet, hogy anarchistának tűnik a stílusom, pedig tényleg nem vagyok az. Nem is fogok magyarázkodni. De anarchia az, amikor egy seggnyaló banda hatalmat szavaz meg önmagának és eldönti, ő márpedig szivatni fog cégeket azon a jogcímen, hogy potenciális szoftverhamisítónak nézi őket.
Tudod mit? Én pedig körbejárok mindenkit, letépem a fejéről a dismant/walkmant/mp3lejátszót és feljelentem, ha nem tudja igazolni, hogy a zee, amit hallgat, legálisan van a médiahordozón. Aztán azokat a családokat is zaklatni fogom, akik a 12/16/18 karika ellenére a gyereküket a tv előtt hagyják.
Vagy akik a céges internetkapcsolatukat magánlevelezésre (is) használják.
Nevetséges....

Corry 2007.11.19. 09:48:40

Redoutable:

légyszíves olvasd azt amiket írtam:
Corry 2007.11.16. 22:23:27

És a hozzám hasonló hangnemű írásokat, sok van belőlük.

Kérlek, tételesen cáfolj meg légyszíves, miben nem értesz velem egyet. Vedd észre példul, hogy a másik fórumra ahol tényleg a vulgarizmus dúl, nem írtam. Egyébként én azért írtam ezekre a fórumokra, hogy továbbadjam azokat az ismereteket, amelyeket a BSA összemos.

Ilyen infók:

1. BSA=szoftverrendőrség
Ez nem igaz. A BSA egy magánszervezet, a rendőrség egy hatóság.

2. PSZÁF állásfoglalás
Az való igaz, hogy a PSZÁF csak pénzintézeteket ellenőriz, de az jelzésértékű a többi vállalkozás felé, hogy egy magyar hatóság nem teszi kötelezővé a felügyelt intézményeknek az adatközlést.

3. Péterfalvi Attila:
Az adatvédelmi biztos szerzői jogi megnyilvánulásait nem biztos, hogy figyelembe kell venni, főleg, hogy még önmagának is ellentmod. Viszont a BSA a megtévesztő kampányával adatvédelmi szempontokat is sért.

4. Ha már az adatvédelemnél tartunk, kérdezem én: mi lesz a beküldött adatainkkal???? Van e a BSA-nak valamilyen jegyzett és közzétett magyar telephelye, valamint van e magyar Adatvédelmi Nyilvántartó Száma? Tudtommal nincs, legalábbis a hivatalos levélhez hasonló aláíratlan sajtfecnin nem volt.

5. A BSA rendőrrel jön. Azt meg mire fel teszi? Van bűncselekmény alapos gyanúja? Mert ha nincs, akkor ennek a botnak két vége van. Az üzleti jóhírnév megsértése.


6. Végezetül mégegyszer. Az üzleti célú szoftvereket mindenki vegye meg legyen szíves, vagy használjon ingyenes alternatívát.

7. Mégegyszer római kettő: valszeg a BSA is jutalékból él.

8. Mégegyszer római három: én nem láttam még semelyik állítólag BSA tag cégtől felhatalmazást, hogy ezeket a jogaikat a BSA kezeli. Anélkül pedig...

Corry 2007.11.19. 09:55:46

Ja mégegy dolog.
Lassanként nem lenne rossz tájékoztatni a BSA amerikai központját a magyar irodájuk unfair, megtévesztő kampányáról.

Marzzy 2007.11.19. 11:19:03

Valóban támadnak a srácok..
Ezt most találtam..

indafoto.hu/gertiko

MyNick 2007.11.19. 11:53:48

Tehettek volna rá fényvisszaverő csíkokat meg fényhidat is. Sőt....körablakos változat kellett volna a verdából, lesötétítve és berácsozva. Hatásosabb lenne...

"én nem láttam még semelyik állítólag BSA tag cégtől felhatalmazást, hogy ezeket a jogaikat a BSA kezeli."

Tökmindegy hogy kezeli vagy nem. A törvény akkor is egyértelmű. Ha esetleg vonatkozna rájuk a törvény, továbbolvasva meg van határozva a felhasználás módja is;

"17. § A mű felhasználásának minősül különösen:
a) a többszörözés (18-19. §),
b) a terjesztés (23. §),
c) a nyilvános előadás (24-25. §),
d) a nyilvánossághoz közvetítés sugárzással vagy másként (26-27. §),
e) a sugárzott műnek az eredetihez képest más szervezet közbeiktatásával a nyilvánossághoz történő
továbbközvetítése (28. §),
f) az átdolgozás (29. §),
g) a kiállítás (69. §)."

Ebben sehol sem látom azt amit a BSA kér....

ZSelegant/Drinkmasta 2007.11.19. 11:55:06

Milyen kedves kis kabátkája van a fiatalembernek. bwuhahahaaha

Marzzy 2007.11.19. 12:21:13

Nekem is kellene 1 ilyen!
Rendkívül raj lennék benne.. :)

Tomzolka 2007.11.19. 12:21:22

Sziasztok!

Lehet hülye vagyok, de akárhogy is keresem az adatlapot a bsa honlapján, melyet ki kellene tölteni, nem találom. Csak a már előre kitöltött szoftvernyilvántartási lapot találtam meg, de üreset sehol.
Írtam is a bsa-nak hogy legyen szívesek elküldeni nekem e-mailben, persze választ nem kaptam. Akkor hogy a fenébe várják el, hogy elküldje a cég a nyilvántartást?

Marzzy 2007.11.19. 12:39:13

Pedig ott van a honlapon elég feltűnő helyen...

ZSelegant/Drinkmasta 2007.11.19. 12:49:27

Nagy betükkel ki van írva, remélem csak elnéztél valamit, és nem arra akarod buzdítani a népet, hogy nézegesse az oldalt.

Turbó_cica 2007.11.19. 12:57:31

Az tuti, h eléggé magam alá piszkítanék, ha meglátnám ezt a kis furgont a cégünk előtt...

Secnir 2007.11.19. 13:35:39

borzaszto_aladar:
én is magam alá piszkítanék. aztán egy kesztyűvel felmarkolnám és a piroskabátos emberke hasán szétkenném, behúznám a cipzárt, majd rávernék néhányat strandpapuccsal. A kocsi ülésén nem akarnám szétkenni, mert a kocsi nem tehet róla, meg különben is vw

ZSelegant/Drinkmasta 2007.11.19. 13:44:29

Secnir 2007.11.19. 13:35:39

Csak nem egy Batz papuccsal? Miközben egy fosPuNepa van a bal kezedben?

Secnir 2007.11.19. 14:08:21

nem, én a khekizöld kínai strandpapucsra gondoltam, az jó hajlékony, és nagyot csattan. fospunepa? esetleg, kizárólag a miheztartás végett...

Nprobe 2007.11.19. 14:19:06

bloodmn 2007.11.16. 19:40:55
Akkor nézz utána, mert az MS rendszerinél - legalábbis bizonyos licenctípusoknál - igenis így van. pl. OSL, ill utódjai

Corry 2007.11.19. 15:16:55

--
Borzasztó_Aladár 2007.11.19. 12:57:31
Secnir 2007.11.19. 14:08:21
--

Ezen a fórumon nem lehetne megmaradni a tények magasságában?
Én pl. szégyellném magam, ha a BSA emberét támadás érné. De azért már nem, ha kultúrált módon hajtják el a meglátogatott intézményből, mondván, hogy neki ott keresnivalója nincsen.

zala 2007.11.19. 15:39:11

"Az APEH szerint problémásak a BSA levelei

Az adóhatóság szerint a BSA hazai vállalkozásoknak kiküldött leveleiben hamisan sugallta, hogy a cégeknek kötelező elküldeniük a szervezetnek szoftvernyilvántartásaikat. Az illegális szoftverhasználat ellen fellépő szervezet az APEH felszólítása nyomán leállította üzeneteinek kiküldését, s a félreértések tisztázását ígéri.

Az APEH a feketegazdaság elleni küzdelem érdekében kötött együttműködési megállapodást a Business Software Alliance-szel (BSA), melynek célja a szerzőijog-sértésekből eredő adócsalások elleni fellépés. Ehhez a megállapodás szerint a BSA szerzői jogi kérdésekben nyújt támogatást, és a szoftverlicenc-szerződések informatikai vonatkozásairól ad tájékoztatást - áll az adóhatóság hétfőn kiadott közleményében.

Ugyanakkor az APEH tudomására jutott, hogy a BSA hazai vállalkozásoknak kiküldött leveleiben a két szervezet közti megállapodásra hivatkozva kérte be a gazdasági társaságoktól azok szoftvernyilvántartását. Bár a kiküldött levelek nem ezt sugallják, ezeket egyébként önkéntes alapon lehet elküldeni a szövetségnek, így ennek elmulasztása nem jár semmiféle hatósági jogkövetkezménnyel, az adóhatóság a szoftverek nyilvántartását ugyanis a hatályos számviteli és adózási jogszabályok szerint ellenőrzi.

Mint az adóhatóság közleményében olvasható, a BSA nem egyeztetette az APEH-hal e levelek tartalmát, a levél nem tükrözi a két szervezet közötti együttműködési megállapodásban foglaltakat, az ugyanis nem biztosít többletjogosítványt a szoftverkalózok ellen küzdő szervezet számára. Az APEH ezért nyomatékosan felhívta a BSA figyelmét arra, hogy ne terjeszkedjen túl a megállapodásban foglaltakon, mivel ez veszélyezteti a megállapodás fenntartását. A szoftveres jogvédők képviselője az adóhatóság megkeresésére ígéretet tett arra, hogy a több ezer tervezett levél kiküldését leállítja, valamint a már kiküldött levelek miatt keletkezett félreértéseket tisztázza."

Secnir 2007.11.19. 16:01:22

corry:

van személyes tapasztalatom a bsa-val kapcsolatban. két évig 'gyanusitott' voltam, rendszergazda kollégáimmal együtt. utána azt mondták : 'hát, itt tényleg rendben van minden, akkor önök nem is másolnak szoftvereket, meg nem is árusitják' és lezárták az ügyet. semmi 'bocsánat a két év szivatásért' meg a 'hát igen, nem kellett volna önöket behívni vallomást tenni havonta, és bűnözők között leültetni a váróban két-három órára'

ez a legkevesebb, amit teszek velük, ha megint beteszik a lábukat.
igaz, mi nem kaptunk azóta tőlük semmilyen felszólítást, és nem is vagyunk rajta a listán...

Marzzy 2007.11.19. 16:50:41

Mindig is szerettem volna egy ilyen fantasztikus piros dzsekit.. :)

indafoto.hu/gertiko/image/188561-e5c101a7

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2007.11.19. 17:48:03

Más, nem igazán ide tartozik:

Vettem egyszer egy játékot... évekkel ezelőtt.. Elég drága volt (8900Ft) így féltem, hogy esetleg megkarcolódik, vagy a lejátszóban tönkremegy (a sebesség miatt.. volt már ilyen). Így egy biztonsági mentést akartam belőle csinálni (tehát nem eladni, saját használatra stb.)

Az ugye triviális, hogy NEM tudtam megcsinálni (legális szoftverekkel).
Kíváncsi lennék, hogy ha a sérült lemezt és a blokkot visszaviszem a forgalmazóhoz vajon adtak volna egy újat, vagy visszaadják a pénzem?

Elméleti kérdés.. természetes, hogy nem fogom felkeresni a forgalmazót, hanem leszedem a warez változatot max a dobozon lévő serialt használom. Már csak azért is, mert egy fordítás is benne lehet, ami az eredeti lemezen nem volt rajta... Ugyanez a műsoros DVD blueRay lemezekre..

Gyakorlatilag ezek a másolásvédelmek meg eredetiség ellenőrzések technikailag inkább a kalóz társadalmat erősítik és egy-egy sikeresebb csapat már-már népszerűbb mint valamely disztribútor.

Tomzolka 2007.11.19. 21:17:25

Nem néztem félre, ami nagybetűvel azaz szép nagy ikonnal van szoftvernyilvántartási adatlap néven, az nem más mint egy kitöltött minta.
Nekem viszont egy üres adatlap kellene, amit továbbra sem találok.

bendeger 2007.11.21. 11:29:30

Azért ne menjünk már a falnak. Fejlődik a teq. egyre nagyobb szélességen lehet netezni, nő a download sebesség, 10mbit/s nethozzáférések. Minek? elég egy 1mbit/s es netsáv is ahoz, hogy böngésszek. A videónézegetéshez is. /zárójelben, hogy majdnem minden videót amit megnézek neten, azt menti a gépem, akkor most ez is illegális/ nonszensz ez az egész, főleg a BSA-tól, aki nem is tehetne semmit.
süti beállítások módosítása