Tékozló Homár

Kreatív bűncselekmények: álhangyairtók garázdálkodnak Győrött

2008.05.27. 09:06 | szily | komment

Egészen sok rosszat feltételeztünk a lakótelepekről, de rovar tematikájú bűncselekményektől sosem rettegtünk. Mindaddig, míg el nem olvastuk Fairy Girl levelét, akit 12 ezer forintzra próbált lehúzni két, egészen apró állatkák megölését igérő csaló. Mivel ennyiért nálunk bőven ölnek embert is, Fairy Girl gyanút fogott és nem tejelt. Próbálták Önt hasonlóan trükkös módszerrel megkopasztani mostanában? Ha igen írja meg! Fairy Girl sztorija alant olvasható.

Tegnap esett meg velem ez a kedves kis történet Győrben.

Panelházban lakom, ahol, mi tagadás, hangyák és csótánykák is időnként megfordulnak, mint nem kedves, viszont kiirthatatlan vendégek. Ezért is örültem meg, amikor két fiatalember azzal csöngetett be, hogy hangyairtás, és hogy egy éves szerződésük van a lakókkal. Na, gondoltam, végre, nem hiába szóltam olyan sokszor a házfelügyelőnek, be is engedtem őket (tudom, nem lehetek sikeres).

Bejöttek, wc, konyha, pár spricc ide-oda a sarkokba, majd közli velem az egyik, hogy akkor írja a számlát, és hogy akkor 8500 Ft-ot kellene fizetni, ez az éves díj, illetve 3500 ft ennek az egyszeri alkalomnak a díja, ha most nem fizetem ki az egész éveset, de ők azért azt javasolják, hogy fizessem csak ki. És különben is, a szerződés így meg úgy. Na itt kicsit fennakadt a szemem, mert erről nem volt szó. Én ugyan nem írtam alá semmiféle szerződést (nem is láttam semmi ilyesmit), és semmilyen tájékoztatást nem kaptam arról, hogy ez egy olyan "szolgáltatás", aminél hiába állítják, hogy "egy éves szerződésben vannak a lakókkal", mégiscsak teljesen más a képlet.

Mondtam is nekik, hogy bocs, de hát nem tudom kifizetni, egy fillér sincs a lakásban (ami nagyrészt igaz volt, kártyával szoktak közlekedni), úgyhogy most akkor mi legyen? Nekem 5 perc múlva el kell mennem, mert megy a buszom, elutazom, úgyhogy mára ennyi. Felvetették, hogy esetleg levehetnék valahol kártyáról pénzt, és visszajönnek, illetve hogy kérjek kölcsön valamelyik szomszédtól. A biztos átverés onnan vált egyértelművé, mikor megkérdezte egyikük, hogy sokallom-e az összeget? Mert akkor lehet ám csökkenteni. Ja?

Mindegy, nagy nehezen elmentek, azzal, hogy majd visszajönnek valamelyik nap a pénzért (engem aztán kereshetnek, abba a lakásba többé senki nem teszi be a lábát, akinek nincs saját kulcsa, azt megígérhetem). Persze azonnal lementem a házfelügyelőhöz, aki mondta, hogy halvány lila gőze sincs, miről beszélek, ő aztán semmi ilyesmit nem kért, pláne nem ennyi pénzért, és nehogy fizessek nekik, és egyáltalán...

Eltűnődtem. A házunkban van úgy 32 lakás, és ez csak egy lépcsőház. Ha csak 5-ben fizetnek, az már azért nem rossz summa 1 percnyi munkáért (na jó, 5 lakásban 5 perc). Gondoltam a rendőrségre is, de mivel nem történt bűncselekmény, nem tudom, lenne-e értelme. Ti mit gondoltok?

Fairy Girl
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Layosh 2008.05.27. 09:11:05

Rendőrség, egyértelmű.

ddq (törölt) · http://inda.hu 2008.05.27. 09:12:50

es legalabb eluztek a hangyakat?

Andie 2008.05.27. 09:13:46

ELSŐ dolgom az lenne, hogy megnézném, mivel fújtak be egyáltalán :)
Aztán meg mikor jönnek a pénzért, akkor két-három kopasz cimborát kiugrasztani az ajtón, és a kedves hangyairtók hátsó felébe helyezni a permetezőt :)

corifu 2008.05.27. 09:14:11

Azt gondolom, hogy ezt most megsz*vtad!
Fővárosi panelekbe szinte naponta csöngetnek be "éves szerződést kötött" rovarírtók, ablak-, fűtés-, képzeletderebízommi-cserélők.
Résen kell lenni!

Elektronikus cigi · http://www.edohanyzas.hu/?partner=3 2008.05.27. 09:17:54

Akkor most beengedtél csótányírtáshoz egy "vérszívót"? :)

[mano] · http://kepregeny.net 2008.05.27. 09:23:50

Szerintem a fizetésnél bukik az egész, mert ha szerződésük van, akkor nem a közös költségből kéne fizetni?

punpa 2008.05.27. 09:24:29

Azonnal meg kell kérni őket, hogy mutassák meg az éves szerződést, zó ájnfáh.

T2006 2008.05.27. 09:29:09

Miért szívta meg? Nem fizetett!

Fairy Girl 2008.05.27. 09:36:28

Nem hiszem hogy megszívtam :) kaptam pár spricc vizet, aztán elmentek.
Bocs, rosszul írtam a szövegben, van egy rész, ahol azt írom, hogy "kártyával szoktam közlekedni" (nem "szoktaK").

Azon akadtam én is fenn, hogy azt mondták (ami ugye nem volt igaz), hogy "szerződésük van a lakókkal", miközben meg velem akartak volna fizettetni. Na neeee.

al Dajjal 2008.05.27. 09:39:21

Ügyesen csináltad. Egy rendőrségi bejelentést is megér a dolog.

Más téma: A T-Home Set Top Box zaját sikerült csökkenteni?

Joco74 2008.05.27. 09:39:26

"Gondoltam a rendőrségre is, de mivel nem történt bűncselekmény, nem tudom, lenne-e értelme."

Már hogyne történt volna! Attól, hogy Te nem fizettél nekik, a csalás megállja a helyét, de erről nyilatkozzon valaki akinek van róla papírja. :)

Céadaoin (user ID 44540) 2008.05.27. 09:46:12

Joco, bocs - de csalást az valósít meg, aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz.

Próbálkozni lehet...

Secnir 2008.05.27. 09:52:35

"al Dajjal 2008.05.27. 09:39:21
[...]
Más téma: A T-Home Set Top Box zaját sikerült csökkenteni?"


igen, lespriccelték azt is vízzel, azóta csönd van.

SzigMa 2008.05.27. 09:54:25

Nálunk jósok éve ennek a lájtosabb verziója volt, amikor még csak nem is spricceltek, csak egy hülyegyerek "hivatalos" névkitűzővel és írómappával becsöngetett, hogy holnap jönnének rovarirtani, és akkor most az öccáz forint előleget felvenné. Nem csak ezért hajtottam el a búbánatba, hanem azért is, mert a bejárati kapun ott díszelgett egy nagy poszter, hogy ebben a házban az ingyenes rovarirtást az X kft végzi. Aztán pár héttel később már a kékfényben körözték a hülyegyereket meg az anyját... Gondolom, azóta mások is ezt az ipart űzik (a lényeg hogy ne kérj annyit, amiért azonnal feljelentenek, hanem csak legyintenek rád, ha nem akar valaki fizetni.)

SzigMa 2008.05.27. 09:55:49

Ja, és Céadaoin, majd ha eljutsz a btk-ban a "kísérlet" címszóhoz, próbáld meg újra a hozzászólást.

ern0 · http://linkbroker.hu/ 2008.05.27. 09:59:37

Ez egy általános trükk, társasházakba úgy érkezik az üzletkötő, hogy "most végezzük az éves munkát", itt tessék aláírni... hozzánk egy időben heti tucat ablakszigetelős jött ezzel a kampó szöveggel. Gondolom, működik, legtöbben beleszövik a történetbe a közös képviselőt meg azt, hogy a szomszédhoz holnap jönnek, jöhetnek-e hozzánk is akkor.

Rovarirtó viszont félévente jár hozzánk, egy alkalom kb. 1000 Ft, éves szerződést írunk (megbízási), akkor értelemszerűen nem fizetek előre, csak a következő dátumot egyeztetjük. Eleinte kicsit furának tűnt a dolog, hogy egy fiatal gyerek ímmel-ámmal körbespricceli a lakást, de már az megérte a pénzt, hogy utána nem szabad felmosni 2-3 napig, és nem mellesleg tényleg működik, nincs rovar nálunk.

Céadaoin (user ID 44540) 2008.05.27. 10:05:24

SzigMa:

először: én normálisan szóltam, és ha mégsem, akkor sem hozzád;

másodszor, eljutottam: az az általános részben van, a csalás tényállása meg a különösben...

figyelj csak?! ha ebben megtalálod, hogy a kísérlet büntetendő volna, homlokon csókollak (hogy mást ne ajánljak...)

318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.

(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedô szabadságvesztés, közérdekű munka vagy pénzbüntetés, ha a csalás kisebb kárt okoz, vagy a szabálysértési értékhatárt meg nem haladó kárt okozó csalást
a) bűnszövetségben,
b) közveszély színhelyén,
c) üzletszerűen

d)
követik el.
(3)
(4) A büntetés bűntett miatt három évig terjedô szabadságvesztés, ha
a) a csalás nagyobb kárt okoz,
b) a kisebb kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon
követik el.
(5) A büntetés egy évtôl öt évig terjedô szabadságvesztés, ha
a) a csalás jelentôs kárt okoz,
b) a nagyobb kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon
követik el.
(6) A büntetés két évtôl nyolc évig terjedô szabadságvesztés, ha
a) a csalás különösen nagy kárt okoz,
b) a jelentôs kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon
c)
követik el.
(7) A büntetés öt évtôl tíz évig terjedô szabadságvesztés, ha
a) a csalás különösen jelentôs kárt okoz,
b) a különösen nagy kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon,
c)
követik el.

Layosh 2008.05.27. 10:05:44

Nyugodtan fellehet jelenteni, ha elkapják, majd jól felfüggesztik.
Ez csalási kísérlet, büntetik is.

Amúgy hozzánk is járnak mindenféle üzletkötők és hivatkoznak a szövetkezettel kötött megállapodásukra, ablakcsere, ajtócsere, festés, mázolás...etc.
Soha semmilyen papírt nem tudtak mutatni, volt, hogy javasoltam neki, menjünk le a szövetkezethet és beszéljük meg ott a dolgot, ha hivatalos, akkor jöhet, de úgy meg nem kell nekem fizetni. Persze ettől már elzárkóztak és mentek tovább pali madarakat keresni.
Csótány irtó is volt egyszer, vele közöltem, hogy bejöhet, de csak ingyen, ugyanis ide minden évben 2X jönnek a szövetkezet megbízásából, amit a közös lóvéból fizetnek. Nem akart bejönni...el is húzott a házból.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.05.27. 10:09:59

Hasonló módszerrel, szintén Győriek, csak éppen csatornatisztítás ürügyén csinálták a lehúzást. Bővebben itt:

sopron.e-cafe.hu/rovidurl/310

Céadaoin (user ID 44540) 2008.05.27. 10:11:23

SzigMa, te erre gondoltál.

Kísérlet és elôkészület
16. § Kísérlet miatt büntetendô, aki a szándékos bűncselekmény elkövetését megkezdi, de nem fejezi be.

17. § (1) A kísérletre a befejezett bűncselekmény büntetési tételét kell alkalmazni.
(2) A büntetést korlátlanul enyhíteni vagy mellôzni is lehet, ha a kísérletet alkalmatlan tárgyon vagy alkalmatlan eszközzel követik el.
(3) Nem büntethetô kísérlet miatt, akinek önkéntes elállása folytán marad el a bűncselekmény befejezése, továbbá az sem, aki az eredmény bekövetkezését önként elhárítja.
(4) Ha a (2)-(3) bekezdés esetén a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövetô e bűncselekmény miatt büntetendô.

euAgWzgmmtq7K 2008.05.27. 10:12:32

gratulálok, ezekszerint egy jó szöveggel bárkit beengedsz a lakásba. és ne tagadjuk, ha van otthon pénz, még fizettél is volna. azthittem, csak 70+ nyuggerek ilyen sötétek, hogy odaadják az összes pénzüket a gázóraleolvasónak aki pénzt hozott a tanácstól, de úgylátszik ez nem korfüggő.

ex-dr. vuk 2008.05.27. 10:21:12

A gyilkossagi kiserletet is buntetik. Ezt miert ne?..

Bar az elmelet es a gyakorlat mindig kulonbozik ebben az orszagban.

AlulírottFentemlített 2008.05.27. 10:25:57

Én nemrég beszéltem az egyik barátommal aki nem mellesleg informatikus és van egy hackker barátja aki bejutott a csótány&hangyaírtók zrt. szerverébe.

Nos ő mondta, hogy érdemes becsengetni minden társasházi lakásba, mert az emberek nem olyanok, mint az elefántok, éppen ezért gyorsan felejtenek, tehát bármikor átverhetők egy Sünszaratós szöveggel.

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2008.05.27. 10:52:00

pár éve anyámat vácon így húzták le, ugyanígy duma, hogy szerződés, több alkalommal ismételni kell mert csak akkor működik, meg ha nem minden lakó csináltatja meg, akkor nem ér semmit mert visszamásznak, szóval bunkóság nem elfogadni az ajánlatot.
szét spricceltek valami vizet, azt jónapot sosem látta őket többé. árassza el a házukat ezeknek az összes csótány meg hangya

Fairy Girl 2008.05.27. 10:53:36

"al Dajjal 2008.05.27. 09:39:21
[...]
Más téma: A T-Home Set Top Box zaját sikerült csökkenteni?"

Tettem alá kis posztóbigyókat, és most vagy ettől jobb, vagy csak megszoktam :)

Fairy Girl 2008.05.27. 10:55:32

ern0 · linkbroker.hu/ 2008.05.27. 09:59:37
"Eleinte kicsit furának tűnt a dolog, hogy egy fiatal gyerek ímmel-ámmal körbespricceli a lakást, de már az megérte a pénzt, hogy utána nem szabad felmosni 2-3 napig, és nem mellesleg tényleg működik, nincs rovar nálunk."

Nálam is azt mondta, hogy nem szabad felmosni 3 napig... Hát, azért megvárom :D

al Dajjal 2008.05.27. 11:00:28

Tessék! Papírt kapsz róla, hogy 3 napig nem kell házimunkázni (csak felmosni), s ez nem ér meg 3.500 pízet? :-P

eMM2 2008.05.27. 11:06:17

Köszönjük az ingyenes hideg vizet! Már nagyon szomjasak voltunk ebben a dögmeleg lakásban.Jöjjenek máskor is!
Csótány H. Krisztina
A csótányok és hangyák érdekvédelmi szövetségének a titkára.

Raszputyin · http://zsir.blog.hu 2008.05.27. 11:11:00

Fel kell hívni őket, hogy megvan a pénz, jöhetnek érte. Ezután a rendőröket, hogy jöhetnek az urakért, előbb érjenek oda, hogy már várják őket. Legyen már valami egészséges öntudat benned, ez hú, megúsztam mentálitás gáz.

Fairy Girl 2008.05.27. 11:14:50

d.hardman 2008.05.27. 10:12:32
"gratulálok, ezekszerint egy jó szöveggel bárkit beengedsz a lakásba. és ne tagadjuk, ha van otthon pénz, még fizettél is volna. azthittem, csak 70+ nyuggerek ilyen sötétek, hogy odaadják az összes pénzüket a gázóraleolvasónak aki pénzt hozott a tanácstól, de úgylátszik ez nem korfüggő. "

Elmesélem, hogy soha, mióta itt lakom, hangsúlyozom, SOHA SENKIT nem engedtem még be a lakásba. Nálam akinek "joga" van bejönni hozzám, annak van kulcsa, vagy szól előre, és tudok róla. A csengetésre ki sem szoktam menni, SOHA, mert nincs dolgom senki olyan emberrel, aki az ajtómon csengethet. Egyszer kinyitottam valami Jehovás embernek, aki kedves volt, de elküldtem.
Tegnap épp az ajtóban álltunk, és indultunk kifelé, amikor csöngettek, tehát pont összefutottunk valójában. És miután tényleg azt mondták, hogy szerződésben vannak a lakókkal, első mondatra nem feltételeztem, hogy ez nem igaz, főleg azért, mert én az elsőn lakom, és én vagyok az, aki minden héten szólt vagy egy évig a házfelügyelőnek, hogy lassan kiesznek a hangyák a lakásból (aztán valahogy eltünedeztek, persze tettem róla alaposan én is).
Köszi hogy még én vagyok a hibás, azért, mert két, egyébként teljesen normál kinézetű, hogy is szokták mondani? "Megnyerű külsejű" fickó bejött (megjegyzem, nem voltam egyedül, egy srác volt épp nálam, ha egyedül vagyok, őket SEM engedem be, de így kicsit jobban biztonságban éreztem magam).

A fizetésről: az hóttziher, hogy egy nyamvadt fillért sem fizettem volna, még ha van is nálam pénz. Nem láttam papírt, nem is akartak mutatni, sem aláíratni, ennyi. Nem vagyok azért ennyire hülye.

Zsirparaszt/színesfémérdekelt megélhetési buckalak 2008.05.27. 11:21:03

Lehet hogy nem átverés, hanem munkahiányos kisiparos generál magának melót. Anyósoméknál falun paraszt csenget, hogy kéményt seper. Mondom az nincs, gázfűtés. Akkor azt nézi meg. Jó. Alukémény kisajtó kinyit, kistükörrel benéz. Kb. 10 mp. Adna kis nyugtát kéményseprésről ötezerért. Mondom mi van? Mit sepertél te? Csak ilyen van neki. Na, akkor most pénz nélkül maradsz...
.
Egyébként az a pár spricc hogy értendő? :)))))))))))))))))))))
Lehet, hogy még nekik kellett volna fizetni....

Fairy Girl 2008.05.27. 11:22:06

Raszputyin · zsir.blog.hu 2008.05.27. 11:11:00
"Fel kell hívni őket, hogy megvan a pénz, jöhetnek érte. Ezután a rendőröket, hogy jöhetnek az urakért, előbb érjenek oda, hogy már várják őket. Legyen már valami egészséges öntudat benned, ez hú, megúsztam mentálitás gáz."

Ja, a vicc az, hogy ugye adni akartak egy "számlát", amire felírtak egy telefonszámot, hogy majd ezen hívjam őket, ha bármi van. Ezt tegyem el, legyen nálam stb. Na ezt elvitték :) úgyhogy sose fog kiderülni, hogy a szám az hamis volt-e (gondolom, az).

eMM2 2008.05.27. 11:23:56

Fairy Girl,majd mexokod hogy itt mindenki hülye lesz aki szenvedő/kevésbé szenvedő alanya valami félresikerült fogyasztásnak és postot ír ide.Még akkor is ha nem fizet érte.Rajtad még azt is le fogják verni hogy mért nem tettél feljelentést a Csótány És Hangyaírtók Országos Szövetségénél,(CSÉHOSZ)az se baj ha esetleg nincs is ilyen.

Fairy Girl 2008.05.27. 11:24:07

ZSirparaszt, annyi, hogy bement a wc-be, és egy ilyen permetező-szerű eszközzel bespriccelt kettőt a sarkokba, aztán jött a konyhába, és ott is a konyhaszekrény mögé kettőt. Nagyjából ez volt a munka.
A kétértelmű viccedet meg szándékosan nem értelmezem :)))))))))))))

Fairy Girl 2008.05.27. 11:25:08

eMM2, ja már hozzászoktam nagyjából, csak eddig mindig én mondtam másokra hogy hülyék :)))))) Na jó, azért ez nem így van (remélem).

SzigMa 2008.05.27. 11:29:21

Igen, Céadaoin, arra gondoltam. A homlokon csókot nem kérem.

eMM2 2008.05.27. 11:30:09

Értem Fairy Girl, szóval mazochistának tetszik lenni!:)
Na megyek is,
azt letépem az ajtódat, és elfenekellek a baccpapuccsal!:D

vauvauvau 2008.05.27. 11:30:36

A csalók egyike van a fotón?
Ha meglátom, lerúgom!

Layosh 2008.05.27. 11:30:42

Permetezős emberke amúgy már gyanús lehet legújabban.
Mint említettem hozzánk jönnek minden évben bogarászni(igaz, hogy az nincs, lehet, hogy mégis ér valamit az irtás). A lakó szövetkezet a Bábolna bio-val kötött szerződést, benne van a közös lóvéban, nem kell fizetni.
No a lényeg, hogy nem spriccelgetik össze a lakást, lehet felmosni is. Egy nagy fecskendőből tesz csak pár pöttyöt az érzékenyebb helyekre(lefolyó, pára gép, csövek...), olyan barnás kaka állagú valami, szaga nincs. Fejlődik a csótány szakma is kérem szépen.

vauvauvau 2008.05.27. 11:32:57

Egyébként ha egyet spriccel,attól még hatásos lehet!
1962-ben is csak 1-et spricceltek sajnos és kifejlődőtt valami csótány....vagy gyurcsány.

lókupec 2008.05.27. 11:36:12

Nálunk is próbálkoztak sokan, sokféle baromsággal. Elegem lett. Azóta se kaputelefon, se csengő, se telefon. Akit szívesen látok, az tudja a mobilszámomat. Haverok, szomszédok, még a pizzásgyerek is. Többi mind-mind elmehet a vérbe. Defenzív hozzáállás.

Raszputyin · http://zsir.blog.hu 2008.05.27. 11:42:08

Fairy:
Ha nincs szám, akkor lehet ismeretlen tettesek ellen feljelentést tenni, a rendőrök meg majd utánajárnak, te a feljelentéssel megtetted azt, ami tőled elvárható. A csalás az bűntetőjogi kategória, függetlenül attól, hogy nem sikerült, ez még bűncselekmény. Olyanez, mint a gyilkossági kísérlet, az is bűncselekmény.

eMM2 2008.05.27. 11:43:20

macskarém!
Nem, ilyen szép nagyok lesznek a hangyák a permet hatására.De akkor már nem 3500 pénz lesz az írtásuk hanem 35.000/db

bbnet1 2008.05.27. 11:46:42

Szerintem igenis jogos. Irtani kell az Álhangyákat!

Gromek · http://s2.images.www.tvn.hu/2007/02/19/14/45/www.tvn.hu_77d144c20119bee0e1b9747295346dec.gif 2008.05.27. 11:46:51


Olvastam már olyanról is, hogy miközben a tettesek valamilyen ürüggyel bejutnak a lakásba, az egyik eltereli a háziak figyelmét, a másik pedig magához veszi a mozdítható dolgokat. Vagy terepszemlét folytat egy következő alkalomra más tettestársai számára, hogy hol keresse az értékeket.

Millió+egy helyen elmondták. Senkit ne engedjünk be a lakásunkba. Aki hivatalos szándékkal jön, annak fényképes igazolványa van, meghatalmazással. De még ez sem biztosíték, mert azt is lehet hamisítani.

Ha a házban van gondnok, közös képviselő, annak gondos kiséretében járják a lakásokat a hivatalos ügyintézés érdekében. Ha ez nem így történik, akkor az valamilyen csalás.

Senkit nem szabad beengedni, még jó, hogy nem vágtak kupán, az is megtörténhetett volna.

Remélem okultál..

Fairy Girl 2008.05.27. 11:51:02

Azt írjátok sokan, hogy ilyen ablak meg ajtó felújítással stb. kapcsolatban jönnek hozzátok? Nálam még sose érdeklődtek, lehet hogy azért mert két éve lett kicseréltetve minden? :D
Van egyébként egy visszajáró lélek, akinek szokása hogy minden hónap végén végigcsöngeti az összes lakót vagy 5 lépcsőházban, és elmondja, hogy ő itt lakik a szomszédban (de hol???, arra még sose sikerült rájönni senkinek), és hogy tulajdonképpen jóban vagyunk, meg hát ezer éve ismerjük egymást, és hogy egy kis kölcsönről lenne szó. Egyszer régi lakótársam (fiú) beengedte (egyébként egy ártalmatlan szőke nőről van szó), és aztán vagy egy óráig alig tudtuk levakarni, úgyhogy soha többet senkit.

euAgWzgmmtq7K 2008.05.27. 12:00:50

hát igen, fairy girl, a "megnyerő külső". az az, amiben egy bizonyos élettapasztalat után már nem fogsz megbízni. erre utaznak.

Fairy Girl 2008.05.27. 12:11:02

Raszputyin · zsir.blog.hu 2008.05.27. 11:42:08

Beszéltem a rendőrséggel, azt mondták, ha visszajönnének, hívjam a 107-et.

Gromek 2008.05.27. 11:46:51
Gromek, mint írtam, még soha senkit nem engedtem be, és ha egyedül lettem volna, őket sem engedtem volna be, akármit is mondanak. Emellett minden ajtót becsuktam, és odaálltunk ketten a két szobaajtó elé. A wc-ben meg a konyhában meg nem volt semmise (a tartozék bútorokon kívül).

Fairy Girl 2008.05.27. 12:12:18

d.hardman 2008.05.27. 12:00:50

Igen, ha másra nem, erre egyértelműen jó volt ez az eset.

AlulírottFentemlített 2008.05.27. 12:14:18

Fairy Girl !

"Egyszer régi lakótársam (fiú) beengedte (egyébként egy ártalmatlan szőke nőről van szó), és aztán vagy egy óráig alig tudtuk levakarni, úgyhogy soha többet senkit."

Boxerajkú volt és szájzárat kapott ?


Én még a szomszédot sem engedem be, nemhogy egy alient!

Fairy Girl 2008.05.27. 12:33:00

" AlulírottFentemlített 2008.05.27. 12:14:18
Boxerajkú volt és szájzárat kapott ?"

Én akkor éppen aludtam vagy ilyesmi, és csengettek, amit én nem hallottam, lakótársam kiment, és beengedte, teljesen jóhiszeműen a lányt. Nem volt semmi, csak dumált folyamatosan. Aztán onnantól már ha jött netán (volt, hogy találkoztunk a lépcsőházban), és kérdezte, hogy bejöhetne-e "egy percre" ( hahaha), akkor mondtuk, hogy NEM.


"A WC pumpát nem lopták el?"

:))))))) hát, remélem nem :)))) nem ellenőriztem, a rosseb egye meg.

Raszputyin · http://zsir.blog.hu 2008.05.27. 12:44:53

Hát... beszélgetni, meg feljelenteni nem ugyanaz, de ha felhívtad őket, akkor már igazán nem lehet semmit számonkérni rajtad (többet tettél mint az átlag magyarok 99%-a), úgyhogy áll a "mindent megtettél, ami tőled telik" címke. Erről ennyit :)

Fairy Girl 2008.05.27. 12:50:02

Azt mondtam nekik, hogy szeretnék bejelentést tenni. Elmondam mi volt, a néni nagyon megértően és kedvesen annyit mondott, amit leírtam.
Csak hát azért tegyük fel, csenget a két ürge, tudom hogy ők azok mondjuk. Nem nyitom ki. Hívom a 107-et. Pár csengetés után tuti elmennek, mikor látják, hogy nem nyitok ajtót, onnantól a 107-nek nem sok értelmét látom :(

Nick-son 2008.05.27. 12:50:17

Én is győri vagyok és én is panelben lakom, itt se csótány, se hangya :)

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2008.05.27. 13:34:44

Nyihhihi. Én egy titokzatos csótányirtó emberrel találkoztam eddig, aki valóban tudott irtani. Jól meg is írtam a történetét: panel.blog.hu Vagy saját blogot reklámozni a homáron ősi piréz umbulda?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.05.27. 13:36:00

"abba a lakásba többé senki nem teszi be a lábát, akinek nincs saját kulcsa, azt megígérhetem"

Szar lehet a társasági életed, ha soha sem hívsz vendégeket :-)

Fairy Girl 2008.05.27. 14:43:50

Nick-son, akkor irigyellek.

Fedor, én szoktam menni másokhoz, emellett mint fent is valahol említettem, aki jön hozzám, arról TUDOK, tehát számítok rá, tehát beengedem. Egyébként amennyit otthon vagyok, az nagyjából az alvásra korlátozódik, úgyhogy hozzám valóban nem gyakran és nem sokan jönnek.

Gumidomino 2008.05.27. 15:13:04

na jó
Fairy Girl
de most akkor hangyás vagy vagy nem?
:D

jesszumpepi (törölt) 2008.05.27. 16:12:05

Anno dacumál valamikor a 80-as,vagy a 90-es években,a panelházban,ahol laktunk,elszaporodtak a hangyákok.A gondnok hangyafogamzásgátlót osztott szét.Kis barna ragacsos téglatestek voltak,alufóliában.A hangyák megették,aztán következő nemzedék nem született.
Ennyi.

Andie 2008.05.27. 16:16:54

Azt írta Fairy Girl, hogy egy sráccal akart épp elmenni. Tehát az a "bizonyos" spricc már megvolt, a hangyásznak esélyes sem volt :P

Fairy Girl 2008.05.27. 16:52:58

A srác a leendő lakótársam volt (legalábbis remélem, mert épp jött albérletet nézni). Csak hogy pontos legyen a kép, bár azt nem tudom, ennek mi köze a hangyákhoz :P

Fairy Girl 2008.05.27. 16:56:22

jesszumpepi 2008.05.27. 16:12:05

Próbálkoztam az általam talált összes módszerrel, a házi praktikákat is beleértve (uborka, csiriz, só, liszt, mittomén) mindenféle hivatalos szerrel is. Semmi. Úgyhogy ha bárki tud konkrét javaslatot kis vörös fáróhangyák ellen, azt szeretettel várom. Protect B és Raid fáraóhangya-irtó szer nem vált be.

báró Leopold 2008.05.27. 17:16:32

OFF

Cédaion írta:
"az az általános részben van, a csalás tényállása meg a különösben..." azt hiszem nem tudok olyan büntetőjog oktatót, aki erre a mondatra ne írná be kapásból az elégtelent. Ha találsz egy olyan különös részi tényállást, ahol a kísérlet külön említésre kerül én csókollak homlokon. Szerinted a különös meg az általános rész két teljesen különböző, egymással semmilyen viszonyban nem levő jogszabály?

Mondok sokkal durvábbat, ezt figyeld: a munkajogi eljárásra pl. vonatkoznak a pp szabályai is pedig az Mt meg a PP szabályai két külön jogszabályban találhatók meg...

Ha nem érted még mindig, hogy miért mondtál írdatlan nagy baromságot kérdezz bátran, szívesen elmagyarázom.

ON

A csalás kísérletének tényállása minden szempotnból megvalósul, tehát a feljelentés nemcsak jogos, de kívánatos is volna.

Fairy Girl 2008.05.27. 17:31:22

báró Leopold 2008.05.27. 17:16:32
"A csalás kísérletének tényállása minden szempotnból megvalósul, tehát a feljelentés nemcsak jogos, de kívánatos is volna."

Lehet, és én is így érzem, viszont fent írtakat kaptam válaszul a rendőrségtől, még arra is, hogy egyedül lakom, lány vagyok, és nagy valószínűséggel egy konkrét időpontban esélyes hogy visszajönnek. Jó, nem vártam, hogy odaküldenek 15 járőrt adott időpontban, de azért legalább felírhatták volna, vagy valami...

báró Leopold 2008.05.27. 17:44:02

Fairy: a rendőrség nem feltétlenül dolgozik ha nem nagyon muszáj. Kihívni a rendőrséget feljelentés miatt csak életet és/vagy testi épséget sértő bcs esetén érdemes, egyébként be kell sétálni a rendőrségre és feljelentést tenni az ügyeletesnél. (vagy aki az adott rendőrségen illetékes) Namármost ezzel az a bibi, hogy ha peched van órákig várakoztatnak (csak elmész ha nem olyan fontos), meg munka azért bemenni a rendőrségre. Viszont ha megteszed a feljelentést onnantól kezdve eljárás indul, amelynek akár eredménye is lehet. (ami sajnos nem valószínű, de a közhiedelemmel ellentétben van rá esély).

Fairy Girl 2008.05.27. 20:50:36

Félreértés ne essék, nekem semmi bajom a rendőrséggel, én nem különösebben szenvedek attól, hogy most ilyen tömör választ kaptam, nekem eddig nem votl rossz tapasztalatom velük, szóval no problemo, csak tényszerűen leírtam ami volt. Ettől függetlenül nekem nem lett jobb :))))
A feljelentést meg fogom tenni egyébként, ha kiderül, hogy bárki is a házból károsult lett (és kiferül, mert körbekérdezek), valamint, ha holnap estefelé lesz annyi pofájuk az ürgéknek, hogy keresnek engem az állítólag nekik járó pénzért. Ezt ugyan kétlem, mert elég határozottan bántam velük szerintem, de attól még lehet.
Ja és jól megnéztem őket :) szuper állampolgár vagyok, juhú! :D

Attee 2008.05.27. 21:06:16

Sztem a fővárosban is csak úgy műxik, mint máshol, hogy ha egy társasházzal, illetve lakásszövetkezettel szerződést kötnek a rovarirtók, akkor az a közös költségből megy. Tiszta sor. Ha a lakóktól kérnek pénzt a lakásszövetkezettel kötött szerződésre hivatkozva, akkor tutira csalók. Be kell jelenteni sztem a rendőrségen, aztán majd kezdenek vele valamit.

Attee 2008.05.27. 21:12:23

fairy, hangya ügyben:
Nálunk (szintén panel) a protect b vált be, de nagyon fontos, hogy a vonulási útra rakd le, hogy bevigyék a fészekbe.

Attee 2008.05.27. 21:14:43

Más szer nálunk nem vált be. Csótányügyben évek óta ugyanaz a vállalkozó jön, és a lakóktól sosem kért pénzt...:)

Fairy Girl 2008.05.27. 21:41:30

Attee, köszi, Protect B minden fajtáját prótáltam már (vagy 4-et 5-öt, még a sima hangyára, meg szárnyasra meg mindenfélére valót is, hátha...), de sajnos nem. Pedig jó helyekre raktam :(
Korábban egy albérletben szintén volt ilyen gondom, ott tökéletesen bevált, érdekes. Pedig dettó ugyanolyan hangyák :D A szemetek, lehet hogy már immunisak.

Ja, már nemtudom ki kérdezte (ja, az ingyenonlinestratégiaijátékmagyarul nevű kedves kolléga :D ) közben megnéztem, nem vitték el a WC pumpámat :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2008.05.27. 23:58:31

Egy öreg néni ennek simán bedől :-(

Amúgy az is nehezíti a dolog felismerését, hogy amikor nálunk a koliban volt csótányirtás (pár éve, amikor még kollégiumban laktam :-) ), akkor kiraktak csomó papírt hogy itt lesz big csótánypusztítás, és tologassuk el a bútorokat, mert midnenhova benennek és ha levernek valamit akkor nem vállalnak felelősséget.
Aztán mi lett?
Jött egy 60+ nénike, spricnivel, és ahol volt otthon valaki, abba a szobába bement, és körpespricnizte a falakat...
A csótányok biztos halálra röhögték magukat. Bár nem, mert utána is voltak.

jesszumpepi (törölt) 2008.05.28. 05:34:45

Fairí Girl!

A hangyafogamzásgátló osztása a lakótelepen oly régen volt,hogy már nem tudok nyomára akadni.
Talán állatorvost,vagy állatpatikust kéne megkérdezni,hogy van-e mostanában ilyen.
Állatgyógyszertár márpedig van.Az egyik nem is messze a Homár szerkesztőségétől,Újpesten,az Árpád út és a Kemény Gusztáv utca sarkán.
Lehet,hogy a Homár is odajár.

Nick-son 2008.05.28. 08:53:04

Szerintem a srác, aki a lakótársad lesz zárt ajtók mögött titkos alkut kötött a hangyákkal.

Nem szokott néha olyan hülyén nézni?

Na ugye...

Navarone 2008.05.28. 14:08:58

Aki panelban lakik, sikeres ember nem lehet!

Fairy Girl 2008.05.28. 16:08:50

Kösz, Griffi, hogy nem olvastad el a postot :)

Fairy Girl 2008.05.29. 16:06:56

Ha esetleg valaki még olvassa, elmesélem, hogy szerda délutánt említettem a két ürgének, hogy akkor jöjjenek vissza, gondoltam nem leszek itthon, vagy itt lesz velem a párom, aki nem egy 45 kilós gyerek. Itt is volt, otthon voltunk, nem jött senki.
Ma hazajöttem a melóból úgy 5 perce, és egy kézzel írott cetli várt az ajtón:
"Bogárírtás ügyben hívjon fel!"
És egy mobilszám...
Kegyes Imre magánvállalkozó néven mutatkozott be a vonal túlsó végén egy férfi (aki egyébként attól még lehet hogy tényleg az, de mi nem találtunk sehol a neten erre a névre semmit), és a párom közölte vele, hogy a rendőrségen van az ügy, hagyjanak békén.
A férfi közölte, hogy beszéljük meg a dolgot a főnökével (magánvállalkozóként?), és nem hitte el hogy a rendőrségnek is szóltunk... He-he.
süti beállítások módosítása