Tékozló Homár

Elkapja-e a Decathlon a Homár-olvasót?

2009.02.03. 00:05 | szily | komment

Na, ilyen levelet még nem kaptam, eláll a csápom is tőle, szinte érezni a nyirkos tenyeret, a borzongató izgalmat, a nagy nyelést aztán a bűntudatos hallgatást. Olvasónk ugyanis tízezerrel kevesebbet fizetett egy focicipőért, most meg mintha a lebukástól félne. A kérdése az, hogy elkaphatják-e. Szerintem ha ma feladja megát, talán megússza egy negyedéves kényszergyógykezeléssel a ráckevei élményfürdőben.


Szeretnék fel tenni egy kérdést. Ma vásároltam egy sportáruházban (Budapest-Decathlon) egy focicipőt, de a címkék csak bele voltak dobálva a cipőkbe. Sokat be vittem a próbafülkébe, és a címkék összekeveredtek. Majd meglepő módon a 17 ezer forintos cipő helyett csak 6500 forintot fizettem a pénztárnál (bankkártyával). Lehúzta az eladó, mondta az árat...  Mondta hogy köszönöm hogy itt vásárolt satöbbi-satöbbi. Persze én nem szóltam hogy rossz a címke ami bele van dobva a cipőbe.

Azt szeretném kérdezni, hogy ilyenkor ha legközelebb elmegyek abba az áruházba, rám bizonyíthatnak valamit? Esetleg kifizettethetik velem a különbséget, vagy lopással vádolhatnak?

Üdvözlettel István

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 00:23:50

Ötödszörre sikerült az előző, de legalább megbizonyosodtam, hogy nem ciánoztak a homár olvasók között.

dansun 2009.02.03. 00:35:42

Vissza kell vinned, kapsz helyette nyúlcipőt, a biztonsági őr meg jól megkerget!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 00:37:23

ISTVÁN :-DDDDDDDDDDDDD

Valljátok be, hogy valami agyament barom szórakozik!

Vagy ő a kisangyal, visszaadogatja a pénztárcákat és lelkifurcsija van azért, mert kevesebbet fizetett...

Mi lesz a köv sztori?

LOL

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 00:47:40

Az is FONTOSCH, hogy hogy kerültek az árcédulák a cipő belsejébe? Netán kapargatta őket István kolléga? A Mangós eset óta tudjuk, hogy ez TILOSCH!

APROPÓ MANGO!

Leárazták 5000-re azt a kabátot, amit 15.000-ért vettem.

Szarjanak sünt!!!!!!!!!!!!

buksikutya 2009.02.03. 00:48:52

es hol itt a gond?
holnap visszamesz, viszed a csukat, a szamlat, a cimket, es 10.000 forintot.

b

Ol_Sanchez 2009.02.03. 00:55:40

Ebbol is latszik, hogy sajtba kell fektetni es nem OTP-be. Par honapon belul milliomos vagy.

Rejtélyes 2009.02.03. 01:18:46

Ha a boltokba ki van írva, hogy "A pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el", akkor ez visszafele is vonatkozik :) Én se fogadok el reklamációt az eladótól, ha kiléptem az üzletből :D Majd legközelebb figyel az eladó... ez neki a tanulópénz :)

szemtanú - alibit nem igazol! 2009.02.03. 01:21:48

Édes Istenem, hát legközelebb anyucival menj és álbajuszban, és a retina kódodat is változtasd meg, esetleg tüntesd is el úgy, hogy kinyomod magadnak mindkét szemed! Így ha elkapnak, akkor is sajnálni fognak, ha másért nem, anyád miatt!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.02.03. 01:32:15

Szerintem ez provokáció!!!!!!!!!!!
Nem lehet valaki ilyen ökör, hogy beír a Homárnak, hogy átvágta a pénztárost, és lesz-e következménye. Vagy mégis élnek itt közöttünk ilyenek?
Tulajdonképpen nem sajnálom, hogy mehjelent a poszt, mert soha nem lettem volna nemhogy az első három között, de az első három...
A sünszarás nem a boltnak jár, hanem a posztolónak!!!!!!!!
EZ FONTOSCH!!!!!!!!!!

Random666 2009.02.03. 02:01:34

Nem sünt érdemel, hanem tömpefarkú tobzoskát pikkellyel visszafelé!
Csakhogy érezze, mit jelent a 10 rugó különbség...

Megvagy hadnagy 2009.02.03. 02:21:01

minden focista ellógta a nyelvtanórákat?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 04:04:39

mkert ffontos ogy bankkartyaval fizettel?
miert az ealdo huzza le?
miert cserelted ki az arcimket
a dekatlonos penztarost ki-e rugjak ezert?
mennyel vissza es cimkezz at mindent es vegyel meg olcson sok focicipot
kell a balhatvednek is, nem beszelve a jobb osszekotorol

ge-za (törölt) 2009.02.03. 05:37:49

István!
Inkább menj le a térre villogni az új cipődbe mint,hogy ilyen baromságokkal fárasztasz minket.Fontos!!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 06:07:12

a kapusnak meg kene egy jobb kesztyu
az edzonek meg bacc pacsker
alanyi jogon

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 06:09:57

mer az edzo az Minarik
/le -e merjem irni/
EDE
a mosodas
de ha Garass Dezso is beperel akkor letepem Maryrol a mellytartojat,, amiy atcimkezve vett cserepvarosban

Ofélia . 2009.02.03. 06:20:00

Én már erősen gondokkozok egy vonalkód nyomtató beszerzésén:))

nagyd 2009.02.03. 06:24:17

Pityukám, addig ne legyen nyugodt a lelkiismereted amíg a különbséget át nem utalod nekem. Ámen :)

tonyo71 2009.02.03. 07:43:57

Cipőt miért próbafülkében próbálsz???

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 07:49:13

@tonyo71: tenyleg
hehe
en is sak oda szekre szoktam leulni
nincs is probafule a ciposszektoron
lejet nem volt rajta zokni vagy lukas volt
vagy fotosop az egesz
szerepelni akart oszt kamu

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 07:58:21

Tudod mit? Ne legyen lelkifurdalásod.
Megloptak ők már ezerszer, ha vásároltál már náluk. Ha még nem, akkor majd meglopnak ha odamész még egyszer.

Gratula az óccó cipőhő :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 07:59:28

De azért ha legközelebb arra jársz és hirtelen az eladók-biztiőrök ujjal mutogatva feléd rohannak, ne azt hidd hogy a vállukon akarnak vinni hogy megkoronázzanak :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.02.03. 08:01:28

@tonyo71: Mert olyan lábszaga van hogy kipusztulna a bolt.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 08:03:38

Mielőtt Tündérmacikánk újszülött lett volna, vásárolni mentünk a skála metróba babakocsit.

Volt egy ami nagyon tetszett, kétféle verzióban. Az egyikhez nem volt semmi, a másikhoz meg lábzsák a hideg ellen, takaró, esernyő, napernyő, kosárka a cumisüvegnek meg ilyesmik.

Nagyon drága volt ez utóbbi.

Úgy voltak csomagolva, hogy összecsukva, és benejlonozva.

A néni roppant kedves volt, sokat beszélgettünk, arról is, hogy éppen csórók vagyunk, és hát az ócsóbbikat vesszük meg, bár a másik sokkal jobban tetszik.

Ebben maradtunk.

Leendő apuka elment fizetni, én bájcsevej a nénivel. Leendő apuka visszatért, és a néni kivett egyet a lefóliázott kocsik közül, odaadta a páromnak és mondta, hogy jó egészséget mindannyiunknak. Köszöntük szépen.

Rögtön látszott, hogy ez nem az ócsóbbik, de mivel a néni adta a kezünkbe, hát gondoltuk, így kíván kedveskedni nekünk.

Kimentünk a forgóajtón, azt mondja leendő apuka: futáás, mielőtt észreveszik!

Már ott voltam a kilencven kilós súlyhatáron mindenórásan, így sajnos csak vonszolni tudtam magam, rém lassan, de senki nem jött utánunk.

Azóta is sajnálom a nénit, ha neki kellett esetleg kifizetni a különbözetet, de mint említettem volt, csórók voltunk és a néni adta a kezünkbe a terméket.

Lehet savazni a magatartásomat, de abban a pillanatban ezt jófejségnek éreztem.

Egyébként a babakocsi hat hónap után (persze a garancia után pár nappal) tönkrement, nem lehetett állítani, hogy melyik irányba nézzen a gyermek miközben sétálunk, így szegénynek állandóan engem kellett bámulnia.

Ezért úgy gondolom kellőképpen lett kárpótolva, mert amit fenti módon megspóroltunk a babakocsin, azt rákölthettük.

Kövezzetek meg.

bach1750 (törölt) 2009.02.03. 08:09:23

Nem hisszük el hogy véletlen vót.

VilMarci 2009.02.03. 08:09:27

szerintem nemsokára lesz egy post a következőkkel:
Képzeljétek, a Decathlonban vásároltam, és a pénztárnál derült ki, hogy a 6500 Ft-os cipő igazából 17 ezer. A pénztáros csak azt mondta, hogy "ez van a gépben, ennyi"... Micsoda szemét, cimkékkel trükköző bolt, sosenem megyek oda többet.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.03. 08:20:03

@mamapicilánya/mpl:
"Egyébként a babakocsi hat hónap után (persze a garancia után pár nappal) tönkrement, nem lehetett állítani, hogy melyik irányba nézzen a gyermek miközben sétálunk, így szegénynek állandóan engem kellett bámulnia."

Az nem merült fel, hogy a gyerek romlott el? Lehet, hogy a szülészeten egy olcsóbb tipust adtak...
Egyébként kísértetiesen hasonló módon vettem a luxus vasalódeszkámat, fapados áron.

Ofélia . 2009.02.03. 08:26:10

@Nelson Mandula: Persz fordítva állt a feje mi?:)))

Ofélia . 2009.02.03. 08:33:47

@mamapicilánya/mpl: Tehát főz, mos, vasal, takarít hidegen tartja a sört és tökéletesen masszíroz hátat:))

Layosh 2009.02.03. 08:34:37

Ilyen tényleg van? Mármint, hogy ilyen hülye, aki megírja, hogy átb@szta az áruházat és nem is vették észre...
Szerintem gyorsan szaladjon vissza egy 10-essel, és szórjon hamut, de izibe!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 08:41:11

@ofélia: ő még csak most 18. nem főz (azt az anyja), nem mos (azt a mosógép), nem vasal (azt az anyja mint tudjuk), nem masszíroz hátat (vagy legalábbis a miénket nem). de a sört azt hidegen tartja, mert ő is úgy szereti. de szigorúan mindig csak "két sör"-t.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2009.02.03. 08:42:04

ha a pénztárnál tudtad hogy rossz a címke akkor miért nem szóltál? gyanús hogy a címkék nem véletlenül keveredtek össze. bepróbálkoztál, sikerült, örülj és kussolj. gyakorlatilag loptál bazdmeg!

Sallina 2009.02.03. 08:46:14

Én is jártam már hasonlóan. Shell kút: tankolás+cigi+pályamatriva vásárlás. Fizetés hitelkártyával. A pénztárosnő csak a karton cigit, meg a matricát húzta le :). Volt egy ingyen tankolás. Nem reklamáltam :). Csatlakozom az elöttem szólóhoz: Távozás után reklamációt nem fogadunk el. Egyik fél sem.

Gumidomino 2009.02.03. 08:47:49

hát ha arról a másik három párról is tudomást szereznek, amiket a csukott próbafülkében gyömöszöltél a kabátod alá, akkor bizony nagyon valószínűleg úgy megbaccnak hogy attól kódulsz.

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 08:50:18

nos, ha könnyíteni akarsz a lelkeden, menj be a jegyzőhöz, jelentsd fel magad, államigazgatási eljárás keretében jól kivizsgálják az ügyedet, kiszabnak rád bírságot, azt fizesd be oszt jónapot.

írd meg, mit éreztél, mennyire volt felszabadító élmény, hogy nem kell már bűntudattal élned, súlyos terhet cipelni a válladon, mennyi volt a bírság, rózsaszín csekken vagy utalással fizetted-e be, szóval roppant kíváncsi lennék egy ilyen ápdét (nem norbi) posztra

Gumidomino 2009.02.03. 08:51:32

Sallina
mázlid van hogy vagy tízezer alatt tankoltál, vagy nem látszik a rendszámod a videón, különben téged is megbacctak volna, ha feljelentenek. :D

ChPh 2009.02.03. 08:51:46

Nóóóórmális?

:D

Jólfelhúztammagam 2009.02.03. 08:54:17

Gratulálok István!

Ha ez a poszt nem kamu, akkor mennyivel érzed magad különbnek, mint azok, akikről szólnak a hírek, hogy fizetés nélkül távoztak a sarkadi tescoból.
Máskor köpd is le a pénztárost. Úgy illik.

aardwark 2009.02.03. 08:54:59

én arról is fogok postot írni, hogy megragasztottam az üvegasztalt, felfűtöttem a -7 fokos buszt, kinyitottam a budiajtót, elsimítottam a meggyötört arcú lány ráncait, valamint beépülök az ÖSSZES ügyfélszolgálatra és én leszek a legrendesebb mert mindent 10 perc alatt elintézek
ps.: még ma visszaviszem a cipőt, a 10 e ft-ot és még ott maradok takarítani is...

Sallina 2009.02.03. 08:59:10

@Gumidomino: Nem. Teljes tank volt (60 l)és semmit nem szólhatnak. Én odaadtam a kártyát, hogy húzza le a pénztáros hölgy. Ő lehúzta, a tranzakció létrejött, számlát ad. Ha látnak is a kamerán nem tudnak mit csinálni, mert a pénztáros cseszte el, nem én. Ez az ő felelőségük. Nem mondod, hogy te, amikor észreveszed, akkor visszamész reklamálni?

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2009.02.03. 08:59:52

Ma hajnalban rémülten riadtam fel, mert nem hagy gyugodni, hogy gyerekkoromban egyszer elloptam egy bocicsokit az ABC-ből. Akkoriban még szó nem lehetett cimkekapargatásról (boldog idők!), mert a csokipapírra rá volt nyomtatva, hogy 2Ft 50 fillér.
A dolog úgy történt, hogy bevittem 4 csokit a próbafülkébe és az egyik véletlenül beleesett a zsebembe. Ezt persze már csak a pénztár után vettem észre. Azóta rémálmaimban fehérköpenyes közértesek üldöznek "ebből új hö" kiáltásokkal és a pszichiáterem csak annyit tud mondani: Imre hagyjad!

az igazi MPL melegebb éghajtra költözött. lö pá! ( 2009.02.03. 09:05:12

@Nelson Mandula: akkor te szemtelenül fiatal vagy, amikor én loptam kicsi bocicsokit, akkor még csak 50 fillér volt

ginkgo 2009.02.03. 09:12:41

Azért annyit hozzátennék a történethez, hogy sajnos nem a Decathlont loptad meg hanem az alkalmazottakat, akik lehet hogy még nálad is csóróbbak, de sebaj biztos jól megy majd benne a játék :) Amúgy a benzinkutast meg ne féltsd ő többet okoskodik mint amit te valaha fogsz az életben, ugyanis amelyik nem teszi az nem keres soxor 1 buznyákot sem...

b[ALien] (törölt) 2009.02.03. 09:20:25

Lemerült a telefonom, Pocsayék nem kerestek?

Gumidomino 2009.02.03. 09:20:47

@Sallina:
én arra gondoltam, hogy a kamera veszi a placcot, te teletankolod, bemész, kijössz és még mindig villog a lámpa, azaz a tankolásodat nem fizetted ki.
aztán bizonyítsd be, hogy szóltál a pénztárosnak, hogy a tankolás 'mellé' kérsz még matricát meg bagót.

persze előfordul, hogy aki tankol és bemegy fizetni, az meg van róla győződve, hogy a pénztáros az összes kutat figyeli és ha megjelennek a kassza előtt, akkor rögtön tudja hogy ki melyik tankolást viszi. :D

de ha nem jelentettek fel, akkor úgyis sárosak. :) én is örülnék neki. :)

Harlequin 2009.02.03. 09:22:53

"Pénztártól való távozás után..." Ez fordítva is igaz.

Miigeii 2009.02.03. 09:58:02

Teúristen. :D
figyu, ha legközelebb arra jársz, egy 40,5-es futócipőt vegyél nekem légyszi.
Köszi

Jó Estét 2009.02.03. 10:20:37

en a Dekatlonnak drukkolok :D

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.02.03. 10:22:18

Ha nem kártyával fizettél, akkor nem bizonyíthatnak rád semmit. De a rosszhiszeműséget még akkor sem. Egyértelmű, hogy a pénztárosnak kellett volna figyelnie, másrészt viszont egy akkora áruházban ő se lehet tisztában minden árucikk árával fejből, erre van a vonalkód. A lehúzott árat kifizetted, a pénztárban lévő összeg egyezik a gépben lévővel, tehát az igazi különbség meg majd csak a legközelebbi leltárkor derülhet ki, és hidd el, az a pár ezer forint különbség egy akkora forgalmat bonyolító cégnél nem biztos, hogy eléri azt az ingerküszöböt, hogy ezután nyomozni kezdjenek.

Persze más lenne egy helyzet, ha a sarki kisboltost rövidítetted volna meg ennyivel, mert ő jobban megérezné, de most nem erről van szó, szóval (hacsak nem direkt cserélted ki a vonalkódot) ne legyen lelkiismeret-furdalásod.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2009.02.03. 10:29:58

ez közönséges lopás. a cigányok csinálnak ilyet.

elwood 2009.02.03. 10:34:24

Ide mostmár csak tolvajok irogatnak ?

Én a múltkor tankoltam, és a hidegben az arcomban volt sísapka a zsebemet meg nyomta a Magnum ezért kiraktam a pultra.

A pénztáros nem elvett pénzt hanem ideadta az egészet ami nála volt.

Annyira jófejnek éreztem magam utána.

Abdab 2009.02.03. 10:38:30

Ebből a szempontból én is kissé konzervatív vagyok. Ha tudtad, hogy rossz az ár, igazán szólhattál volna.

Annak viszont örülök, amit Fedor írt - valóban, a pénztárban és a kasszában lévő pénz egyezik, így nem szerencsétlen pénztároson verik le a különbözetet.

Megszeppent kisgyerek 2009.02.03. 10:46:38

Nem úgy, mint a benzinkúton, ahol szegény személyzetnek kell összedobni a mások átveréséből kínkeservesen összetarhált pénzét

Palkovicsné 2009.02.03. 10:47:49

pancser, aki olcsóbban vesz cipőt, sikeres ember nem lehet... ennyi...

De jó nekem,első vagyok! 2009.02.03. 10:54:30

"Sokat be vittem a próbafülkébe, és a címkék összekeveredtek. Majd meglepő módon a 17 ezer forintos cipő helyett csak 6500 forintot fizettem a pénztárnál"

Ezt a faszit....
Sokat bevittem a fülkébe.Meg kellett keresni a legolcsóbbat???!!
Azok meg véletlen összekeveredtek.A címkék már csak ilyenek.
És még meg is lepődött.

Cipőt minek a próbafülkébe vinni?
Most jól vérszemet kapott és a Decathlon ki lesz fosztva ezzel a módszerrel.
Hogy szokták mondani?
Előre kitervelt szándékosan elkövetett lopás volt ez.

elwood 2009.02.03. 11:00:57

Kolompár István a múltkori talált pénztárcából kiemelt pénzéből most vett egy cipőt okosba.

Ebből az emberből még lesz valaki.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.02.03. 11:04:28

@Harlequin:
>> "Pénztártól való távozás után..." Ez fordítva is igaz.

Nem, ez fordítva SEM igaz, akkor sem, ha néhány prosztó helyen még mindig ki van írva.

Persze a lelkiismeretével mindenki maga számol el.

Kotit 2009.02.03. 11:07:22

Ha szándékosan manipuláltál a címkékkel, akkor tényleg szemét tolvaj vagy, de akkor mit keres itt a cikk? (Egy tipp, hogyan álljunk bosszút?)

Ha véletlen volt, akkor is szólhattál volna, DE az is igaz, hogy a "Pénztártól való..." táblát a BOLT teszi ki!! Egyébként miért is? Ha átkúrják az agyam és nem veszem észre azonnal, akkor az törvényes??
Szal szerintem a tábla azt sugalja, hogy "Te nem tudsz átverni, ha meg nekem sikerülne, akkor gyorsan vedd észre vagy megszívtad!"

Januárban 2x is előfordult, hogy fizetés után (2 szekér) vettem észre, hogy az olcsóbb menüt számolták föl, miközben a drágábbat ettem (100 Ft difi, szal a cucializum hőse cím nem jár érte). Érdemes lett volna a pincérek arcát nézni, amikor szóltam, hogy gond van a számlával, meg 20 másodpercel később, amikor leesett neki, hogy kap még egy 100-ast.

AlulírottFentemlített 2009.02.03. 11:12:16

Hogyan tudnak az árcímkék összekeveredni?

Maguktól mászkálnak egyik áruról a másikra?

Ez egy előre kitervelt, nyereségvágyból elkövetett cipőbugázás volt!

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2009.02.03. 11:13:40

@Kotit:
>> Ha átkúrják az agyam és nem veszem észre azonnal, akkor az törvényes??

Nem az.

>> Szal szerintem a tábla azt sugalja, hogy "Te nem tudsz átverni, ha meg nekem sikerülne, akkor gyorsan vedd észre vagy megszívtad!"

Pontosan. De szerinted a Decathlonban kint van? Szerintem már csak lakótelepi boltokban meg az alvállalkozói pénztáraknál merik kitenni.

ZiziZazie 2009.02.03. 11:22:35

amikor nem "eredeti" címke lóg a cipőn, a pénztáros a nyelvében lévő vonalkódot szokta nézni (a cipőében természetesen)
többször tapasztaltam ezt az említett üzletben...

parapali 2009.02.03. 11:28:26

!ez a dolog nem normális!
A decathlonban nagyon jól vannak azok a cimkék felragasztva és nem beledobálva a cipőkbe!sokat vásárolok ott és sokszor van úgy hogy nem jól van beárazva az árú!de ez a leírtak alapján megrendezett lenyúlás volt és ha már ennyire "zaza" az író akkor megadhatná a többi adatait is itt hogy a dechatlonnak kicsit segítsen a leltárhiánynál ?:-)én is vettem ingeket leárazva szemtelenül olcsón ott! délután visszamentem hogy veszek még belőle többet de addigra már átárazták sajnos!cipőt a próbafülkébe vinni ?? és ezekben az áruházakban a próbafülkék elött mindig van bizti őr aki sorszámot ad és figyel!lehet benne volt ő is a buliban??:D

netharisnya 2009.02.03. 11:30:24

Mindig a katolikusak járnak jól. Elmennek meggyónni, amit elkövettek, azt' jó napot. Nuku lelkifurdalás egy életen át.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2009.02.03. 11:38:56

"Sokat be vittem a próbafülkébe, és a címkék összekeveredtek."

Ember, te vagy lopni akartál, vagy rettenetesen büdös a lábad !

Milyen az már, hogy cipőt próbafülkében próbálsz?

Amúgy meg a cipőn is van vonalkód, azt szokták leolvasni a lelkiismeretesebb pénztárosnénik.

Ha az is át volt ragasztva akkor itt merőben másról van ám szó...

elwood 2009.02.03. 11:39:03

igen,

"mikor kicsi voltam sokáig imádkoztam egy bicikliért, aztán rájöttem Isten nem így működik

loptam egy biciklit és imádkoztam, bocsásson meg"

ZiziZazie 2009.02.03. 11:40:22

@parapali:
a Decathlonban pont nincs számosztás, biztonsági őr is max. a pénztárnál.
Viszont a cipők össze vannak műanyagpánttal fogatva, amit le kell szereltetni egy eladóval, különben lehetetlenség felpróbálni. Így a címke is elveszhet, de mint fent írtam a pénztárosoknak ez sem jelent gondot.

Egyébként hülye, aki nagydobra veri az ilyen esetet! És biztos lyukas volt a zoknija vagy rém büdös a lába, azért vonult el próbafülkébe! :)

trewq 2009.02.03. 11:40:42

@parapali: A decathlonban nincs őr a fülkéknél.

Nekem eddig mindig szó nélkül visszaadták a pénzt a decathlonban, ha meggondoltam magam. És a kiszolgálás is sokkal udvariasabb és normálisabb mint máshol.

PointeDuLac (törölt) 2009.02.03. 12:13:06

Szép kis hozzáállás,mondhatom.magyar mentalitás rulez...

Giga Fika · http://gigafika.blog.hu 2009.02.03. 12:42:21

igenis hogy nem könnyű lehet. A Colomboban is mindig az van hogy a tettes az elején még magabiztos, de aztán izzadnak a testrészei, meg ilyenek. A megoldás tehát nem más, mint a vallomás. igenis jó érzés hogy van még becsületesség. Még ha útólag is. Az is valami. Tessék visszamenni és fizetni!
Vagy ami jobb, viszsemenni és visszakérni a pénzt, a cipőt visszadni, és kezdeni előlről az egészet. VAgy elmenni focizni, és abban reménykedni hogy a belül feszítő lelkiismeretfurdalásból semmilyen betegség nem virágzik ki odabent a corpusodban...

gonoszpok · http://gonoszpok.blog.hu 2009.02.03. 12:43:36

A Gonosz Pók tudja a választ! Ha ki nem fizetett focicipőben focizol, megeszik a gótok a térdkalácsod reggelire. És ez nem vicc!

Radi 2009.02.03. 13:01:36

Jaaaaaaj, de aranyos :)))))

Candy Single · http://candysingle.blog.hu 2009.02.03. 13:07:08

@Jani haverja: Jogos! Most sír vagy dicsekszik ez a kis faszkalap? Ha igazán megkapargatjuk ezt a sztorit, akkor gyakorlatilag ez egy szimpla lopás. Ráadásul írásban beismerve.. mert hogy a toszban tudnak " valahogy összekeveredni az árcédulák a próbafülkében" wazz??? Ha önjárók, a polcon miért nem teszik?

..és amikor fizetett, laposkúszásban kisunnyogott, most meg itt veri a nyálát!

Sünt neki! Erős pistával bekent, üveggyapotba csomagoltat! Amire rákeveredett egy-két Mangós kaparóssorsjegy is.. ez FONTOS!!

facsipesz 2009.02.03. 13:18:40

SPAM ALERT!!!

Bakker, hihetetlen, hogy a Homár kirak egy SPAM-et, beszarok, hova jutott ez a tudományág (népek átkúrása).

Éljen a Decathlon, aki még egy fogyvédelmi blogot is átkúrt, ráadásul közlik az ingyenreklámját!

Az lesz a legnagyobb, ha a Decathlon hivatalosan is válaszol, jóságosan megfeddi a kis szarkát, és felajánl neki mégegy cipőt kártalanításnak..

Beszarás!

:)))

Dr.Traktor 2009.02.03. 13:24:26

Örüljenek, hogy csak 10k HUF-ot vesztettek én ammondó vagyok!

Van akinél ugyanaz a cipő ingyé ment volna. Leárazódott. Ez van.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 13:46:15

meg mindig nem ertem miery a penztarosa huzza le a kartyat?
a masik
egyszer torzsbenzikutomon asszem a soromet elgelejtette a kutas
dehogy szoltam
2-3 nap mulva mentem megest e s szolt. hohy a multkor elgelejtett 6 dollart beutni
en artatlanul megkerdeztem
tenylg?
mondta igen
es kifizettem

Abdab 2009.02.03. 13:47:34

@Megszeppent kisgyerek: A benzinkút valóban más társaság... Azért szerintem ott is szóltam volna, de én nem is lehetek sikeres. :)

Sallina 2009.02.03. 13:54:16

@Gumidomino: Na igen ebben igazad van. De a pénztárgépen megjelent először a tankolás, majd a cigi, majd a matrica is. Én adtam a kártyát, ő lehúzta és megvolt a blokk. A kocsiban láttam, hogy a tankolás nincs rajta. Ha nem a pénztáros volt a hülye akkor a rendszer. :) Biztos amin biztos a számla meg van a kártyás fizetéses papírral :).

Mnofőnix 2009.02.03. 13:58:30

Egy exkolléganőm mesélte, hogy egyszer régen, amikor még 9 éves kislány volt az ABC-ben ellopott egy nagyon szép katicás hajcsattot. Otthon azt mondta, hogy találta a buszmegállóban. Hordta egészséggel, majd tönkrement egy idő múlva a hajcsat. Az esetet elfelejtette
Aztán jó 20 év múlva csatlakozott valami vallási szektához és a tanítások nyomán eszébe jutott, hogy milyen bűnt követett el jó sok éve és lelkiismeretfuralása lett. Elment abba az ABC-be, de már senki nem dolgozott ott a régi időkből, ezért könnyes szemmel bocsántért esedezve adott a boltvezetőnek 100 Ft-ot, mert kb. ilyen árban látta a kislányos hajcsattokat. A boltvezető alig volt megdöbbenve.

Mnofőnix 2009.02.03. 13:58:46

Egy exkolléganőm mesélte, hogy egyszer régen, amikor még 9 éves kislány volt az ABC-ben ellopott egy nagyon szép katicás hajcsattot. Otthon azt mondta, hogy találta a buszmegállóban. Hordta egészséggel, majd tönkrement egy idő múlva a hajcsat. Az esetet elfelejtette
Aztán jó 20 év múlva csatlakozott valami vallási szektához és a tanítások nyomán eszébe jutott, hogy milyen bűnt követett el jó sok éve és lelkiismeretfuralása lett. Elment abba az ABC-be, de már senki nem dolgozott ott a régi időkből, ezért könnyes szemmel bocsántért esedezve adott a boltvezetőnek 100 Ft-ot, mert kb. ilyen árban látta a kislányos hajcsattokat. A boltvezető alig volt megdöbbenve.

Kotit 2009.02.03. 14:03:33

@hagyma: Te sörözni jársz a benzinkútra?
Mert tankolni csak nem kell 2-3 naponta, ha meg később mentél volna, lehet elfelejti...

"azta" 2009.02.03. 14:08:49

mekkora tróger b+! hát az eszem megáll! tolvajország tolvajpolgára!

staropramen 2009.02.03. 14:09:38

istván sztrovacsek!te csak provokálsz, nem történt veled semmi csak érdekes akarsz lenni.Esetleg agykurkász hallgatóként rendszerezed a kapott válaszokat.
De te Sallina sztrovacsek egy egyszerű pitiáner tolvaj vagy, aki még hazudik is.A pénztárgépen csak az jelenik meg amit bemondasz.Régi piszkos trükk telitankolni aztán venni még valami apróságot, kifizetni és ellógni.A tizenezer forintodat meg befizették a minimálbéres rabszolgák.Meséld mindenhol, milyen okos és ügyes vagy.

É2I 2009.02.03. 14:48:22

Provokáció.
De attól még az igekötőket egybe szokták írni az igével. Ez jutott eszembe, meg az, hogy ennyire hüLYe senki sem lehet.
FONTOS!!!!

RaveAcE 2009.02.03. 15:23:34

Csak akkor bizonyíthatnák rád, ha a törvényt megszegve bekamerázzák a próbafülkét.
Have fun!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 15:35:27

@Kotit:
hat abbana z idoben majdnem 2-3 naponta , inkabb csal hetentetankoltam
, de teny a napi soradagomat ott vettem meg melo utan mert utba esett

Jó Estét 2009.02.03. 16:20:04

hagyma
magyarorszagban a penztaras huzza le a kartyadat, mar ahol lehuzza es nem kuld el ATM-re vadaszni....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.02.03. 17:15:05

@Jó Estét:
na ezt ertem, csak nem ertem mijert?
van olyan kis 15x15 cntis doboz, oszt ott lehuzom, ha debit beutom a kodot, oszt jonapot
ha credit alairom
3 masodperc
ez me nem mukodik otthon?

_ev_ 2009.02.03. 17:42:17

Nem kapcsolódik szorosan, de Decathlonos a sztori.
Vettem pár cuccot, fejben összeadtam, nagyjából mennyi lesz. Számla végösszege: kalkulált + kb. 6k HUF
Nézem a blokkot, első tétel valami fétrfi gatya. Mutatom a pénztáros csajnak, meg a szatyrom tartalmát is, hogy bocsi, itt valami nem stimmel.
Ja, menj a vevőszolgálathoz, visszaadják!
Cseppet sem tűnt meglepettnek, hogy hogy is kerülhetett egy plusz tétel a blokkra.

Jó Estét 2009.02.03. 18:01:08

@hagyma:
a kerdest tobbszor foltettem mar enis, de se doboz, se 3 masodperc, more like 2 perc mire a kis cuccos kinyomtatja a papirt meg a penztaros kezzel szettepi a ket peldanyt. De en mar par eve bojkottalom az olyan helyeket ahol nem lehet kartyaval fizetni se (ha azt is bojkottalnam ahol nem en huzom le a kartyat akkor gyak nem hasznalnam...) mer utalom a keszpenzt, mer budos, meg mer el lehet hagyni...

Jó Estét 2009.02.03. 18:02:19

en voltam a szazadik, en voltam a szazadik bibiiii

Dr. jegeket_bérleteket 2009.02.03. 19:40:39

@_ev_: Haha, fél órája voltam közértben, vettem több mindent, és az egyik cucc árát úgy ütötte be a pénztáros csaj, hogy a számjegyek stimmeltek, csak az összegük nem annyira... (228 helyett 282). Amikor kiütötte a végösszeget, szóltam, hogy izé, elgépelés történt, kicsit sokallom a végét. Erre a csaj bocsánatkérően megrántotta a vállát PILLANATNYI gondolkodás nélkül mondta a helyes végösszeget...

Bepróbálkozott, nem jött össze. Velem nem... És hány emberrel próbálkozhat be egyetlen nap alatt akár csak 10-20-50 forintos tételekkel?

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.02.03. 20:20:46

Múltkor a boltban két mák helyett egyet ütött be a pénztáros.

Szóval mákom volt, szó szerint :-D

LittleBear 2009.02.04. 11:01:29

Tudom, nem vagyok sikeres...
Gyógyszertárban a receptes dolgokat elfelejtették számlázni (2-3000 Ft). Visszamentem, és szóltam, hogy ugyan számlázná-e azt is.
Tescoban is mindig átnézem a blokkot. Volt már, hogy kértem vissza pénzt, mert többet fizettem. (Bár ott volt, hogy nem vettem észre, és többet fizettem, meg olyan is, hogy valamit nem számláztak. 1:1)
Gyógyszerész az félig meddig kolléga, és sokszor megyek oda, hogy várhatom el, hogy velem korrektek legyenek?
süti beállítások módosítása