Tékozló Homár

Koldusok terrorizálják a Spar vásárlóit

2009.03.04. 13:50 | ge | komment

Attila megelégelte, hogy az újpesti Spar biztonsági őrei ahelyett, hogy a dolgukat végeznék és a vásárlókat védenék az erőszakos piás hajléktalanoktól, a kosárpakolásnál sokkal többre nem hajlandóak.

Tisztelt Spar!

Egy fontos problémával kapcsolatban kérem azonnali intézkedésüket!
A helyszín a 105. sz. üzletük, Újpesten, a Rózsa utcában. Az üzletet (egészen pontosan a bevásárlókocsi-tárolót) megszállták a hajléktalan koldusok. Ez első pillantásra olyan nagy baj még nem lenne (a jelenség évek óta fennáll, eddig nem is írtam), ha csak a külső tároló mellett álldogálnának. Pofátlanság ugyan a "Visszatolhatom a kocsit?" felajánlás a bolt bejáratától három lépés távolságra lévő tároló ismeretében, de ennyit azért még meg lehet engedni.

Újabban azonban a kocsikat nem a külső tárolóban, hanem az üzlet előterében helyezik el - és a koldusok ennek megfelelően bejöttek a boltba. Elállják a kocsikhoz vezető utat, fizikailag elrettentve a vásárlókat; emellett (persze részegen) be is szólnak azoknak, akik nem adnak nekik pénzt, valamint válogatás nélkül a hölgy vásárlóknak.

A bolt előtere tisztán látható mind a pénztárakból, mind az üzlet belteréből. A pénztáros hölgyek  csak a felháborodott vásárlókkal való egyetértésüket fejezhetik ki, hiszen testileg nem alkalmasak egy felnőtt férfi elleni fellépésre, és tőlük nem is várja el ezt senki.

Azonban soha nem láttam még, hogy a biztonsági őrök bármit is tettek volna a vásárlók nyugalma és biztonsága érdekében (merthogy erről a két tényezőről van szó!). Éppen ellenkezőleg!

Miután egy részeg koldus sértegetni kezdett (amikor visszatoltam a kocsit, kivettem a pénzt és eltettem), rákérdeztem a biztonsági őrnél, miért nem tesznek semmit? A válasz szerint "ha bejön a boltba, átnézhetem a nagy csomagját, de mivel nem jött be, nem tehetek semmit".

Tisztelt Spar!
A biztonsági őr feladata a BIZTONSÁG SZAVATOLÁSA, nem pedig a pénztáraktól a kosarak összegyűjtése!
A biztonsági őr feladata a BIZTONSÁG SZAVATOLÁSA, nem pedig a társával való beszélgetés a biotejpulttal szemben (nagyjából a bolt egyetlen pontja, ahonnan nem látni a bejáratot)!
A biztonsági őr feladata a BIZTONSÁG SZAVATOLÁSA, nem pedig kifogások keresése!

Sem erkölcsileg, sem üzletileg nem engedhetik meg Önök azt, hogy a vásárlóikat koldusok terrorizálják. Ugyan a környéket eléggé lefedi a Spar-csoport, de azért nincsenek versenytársak nélkül. Ne várják meg, amíg a boltban az egyetlen lélek a koldus lesz.

Ha úgy érzik, hogy a biztonsági szolgálat nem alkalmas feladata ellátására, bontsanak szerződést velük még ma (tudom, este hét óra van - a probléma ennyire fontos).

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

idiotapocs 2009.03.04. 17:07:17

"Havi ötvenezerért mit vársz?

Eléd ugorjon ha lőnek?........ Nemááá "

xD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.04. 17:08:46

@QAQ: Ha itt az aluljárós razzia nem úgy történne hogy 20 rendőrautó szirénázva, stb., hanem lemenne 20 rendőr cvilben, akkor lehet nagyobb sikere lenne itt is.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2009.03.04. 18:05:52

@ColT: nem igaz!

Nagyon is összfügg a két dolog. Nem törvényszerű az sehol sem, hogy legyen hajléktalan.

Azért vannak, mert a "piac igényt tart rá" hiszen fizet neki. Ilyen egyszerű. Ha egyhelyben állásból meglehetne élni - ha nehezen is- elhioheted, hogy nagyon sokan ácsorognák át az egész életüket. Miért nem teszik ezt az emberek? Mert ezért nem adnak pénzt.

Úgyhogy a dolog lényegét ott kell megfogni, hogyha nem adsz neki, akkor egészen egyszerűen nem lesz koldus.
Ha nincs koldus, vagy legyünk sziogorúbbak, mondjuk tizedére csökken a számuk, akkor viszont már beszélhetünk arról, hogy nőtt a biztonság.

Egy barátomat két éve egy hajléktalan megtámadta(csak úgy). Nem kirabolta, csak simán elborult az agya. A srác elájult, nem lett különösebb baja, kiesett az életéből 24 óra, kórházban ébredt, ennyi.
Egy másikat meg egyszer megharapta egy ilyen "ember".

Ha 10ből 9 hajléktalan eltűnne, bőven lehet, hogy KAPÁSBÓL ez a két eset sem történik meg. Ez a szomorú. És az, hogy a hozzád hasonlók eltartják és generálják az egyre nagyobbszámú hajléktalanbandát. Pusztán vakságból. Ezt te szánalomnak esetleg emberségnek hívod. De ha nehéz belegondolni, hogy mit ártasz vele, tényleg csak a saját lányodat képzeld el. Elég egyetlenegy részeg elmebetegnek megtámadnia. Igazad van, nem az adakozásod miatt ugrik rá, viszont azért van _ott_, ahova a lányod jár bevásárolni.
Megnyugodhatsz, ha nem adsz neki, akkor sem hal éhen. Max alkoholra fog kevesebb jutni.

elwood 2009.03.04. 18:31:15

@sanche: "Azért vannak, mert a "piac igényt tart rá" hiszen fizet neki."

Ez bölcs. Tetszik.

Én is azért nem szoktam adni mert akkor holnap is jön, és akkor generálom a problémát nem megoldom. Láttam fagyoskodni fiatalasszonyt a gyerekével az aszfalton, sajnáltam a gyereket. Gondoltam, ha adok neki holnap is itt fog gyűjteni.

a paraszt a fatelepről (törölt) 2009.03.04. 18:31:25

_mikor_valaki_így_ír_azzal_mit_fejez_ki_? _vagy_mit_jelent_?

kkrisztian 2009.03.04. 18:34:17

más eset, de spar érdekeltség
ráday utca, plus
a biztonsági őrök semmit nem csinálnak a pénztáros kisasszonyok szédítésén és a termékek elég látványos "lenyúlásán" kívül. egyikőjük a szemem láttára vett el a pénztár és a mindig kígyózó sor mellől egy cukorkát és a másik biztonsági őrrel osztotta meg azt. nem semmi a biztonság. a vásárlók is lophatnak ezek után? minek vannak ők egyáltalán ott. sose értettem
a másik meg a mindig kígyózó sor. hogy lehet ez? ez most off, úh. majd egy másik post alkalmával...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.04. 18:35:50

@a paraszt a fatelepről:

hangsulyoz
ne legyen OTT!!!!!!!
kesz, amugy mivel a hajlektalanok 90 szazalekat keptelenseg vissza vinni a meloba, azt irja 8-at ki kell nyirni, vagy nem adni semmit hagyi ehen dogleni
amugy tobb hajlektalant megtamadnak mint forditva
es mindenki tudja, hogy abban a pillanatban kellene el foglalkozni veluk mikor nem talalnak munkat vagy kiesnek a melobol
de ez megint 234 ev
a rendszervaltas elott is voltak de sose ennyien
es akkor meg ott a ciganykerdes
penz meg nincs

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.04. 18:39:46

a regi radimusor cime jutott eszembe

mikor azt mondta a fel orszag

"addig jo, mig Kadar el"
hat ez volt az ara hogy nem trabanttal meg zsigulival megyunk le vikkendtelekre
mosma akkor el kell viselni Oket is ha senki nem kepes segiteni neki

malacorrú · http://malacorru.blog.hu 2009.03.04. 18:44:33

Tehát egy kedves levélíró pontokba szedte és megírta a SPARnak, hogy mi a biztonsági őrök feladata.
Azoké a biztonsági őröké, akik nem a SPAR, hanem egy szerződött cég alkalmazottai.
Ha ettől nem lesz rend ebben a kurva országban, akkor semmitől!!!!

májgeriberi 2009.03.04. 18:45:59

@sanche: asszem akárhogy akarok beléd kötni, sajna igazad van!

Lehet elmegyek én is kunyizni!

csetlikbotlik 2009.03.04. 18:49:42

Szerintem a hentespulttól sem lehet látni a bejáratot... amúgy van köztük egész udvarias is, az egyiktől (Matrica a beceneve) egyszer kaptam egy papírra írt verset. Engem már ismernek, néha elbeszélgetek velük és - ítéljetek el érte - de oda szoktam adni a kosarat, hogy visszatolják. Tény, hogy van aki tehet róla, hogy ide jutott, de attól még vehetem emberszámba. Nem hiszitek el, milyen jól esik nekik, ha valaki beszélget velük. Amúgy meg ott szemben, ahol bevackolták magukat az angolturi oldalához, soha nem piszkoltak oda, sőt még a leveleket is összetakarították.

májgeriberi 2009.03.04. 18:54:38

@csetlikbotlik: A kutya sem szarik oda ahol lakik!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2009.03.04. 18:58:50

@a paraszt a fatelepről:
Mivel elég fapados a commenteditor (amibe beböfögted a kérdésed:D), nem lehet aláhúzni, vastagítani, html kódokat használni, miegyéb. Ezért _így_ jelölik egyesek az aláhúzott szavakat.
Ez ok is, de mi az a zrt.?

kiscsikó · http://www.volvowiw.hu 2009.03.04. 19:01:29

A pesterzsébeti Tesco-nál a múltkor egy nagy kutyával az oldalán jött a részeg csöves, hogy visszatolná a kosarat. Adtunk neki almát közben lökte a sódert. Hirtelen a semmiből feltűnt egy biztonsági őr gumibottal a kezében és megvárta míg elgurulunk a kocsival.

Remélem sikerül eltakarítani a népeket, mert valszeg egy nő egyedül nem feltétlen tud ezekkel szemben tenni semmit.

É2I 2009.03.04. 19:15:50

@májgeriberi:
ezt mondd el a kutyáminak is :D

májgeriberi 2009.03.04. 19:24:21

@É2I: oda szarik?
Nem a kutyákkal van a gond!:)

serwer 2009.03.04. 19:24:58

"Koldusok terrorizálják a Spar vásárlóit"
egy kicsit bulváros a cím :))

Ofélia . 2009.03.04. 19:43:36

Ez nem külvárosi téma mivel már reggel 5-kor sem lehet kimenni azutcára a belvárosban, hogy minimum öten ne kérnének cigit.

Ezek 90 százaléka simán bérkoldus akit a kicgúrt kissebség hajnalban mercivel viszi ki a péaccra és keményen ellenőrzi mint a stricik a kurvákat.

Lefogadom, hogy ezt minden sarki rendőr tudja de nam tesznek semmit mert még jegyzőkönyvet írni is lusták:((((

Egy ismerősöm mesélte, hogy mikor rákérdezett a fedél nélkülire,hogy miért nem dolgozik a válasz:
" csak nem képzeled, hogy havi nettó 100-ért még dolgozni fogok,"

Na ezek után ha valaki ad nekik valamit az inkább fogadja örökbe!!!

Amugy parkolási bírságoláson kívül(az üres kocsi nem ugat vissza) minek van egyáltalán rendőrség??:((((

É2I 2009.03.04. 20:06:48

@májgeriberi:
A lakikra jött a gyors válasz. És hova is szarnának, mint ahol laknak :D
A kaja közelébe csak akkor, ha bezárom őket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.04. 20:14:24

@sanche: "Úgyhogy a dolog lényegét ott kell megfogni, hogyha nem adsz neki, akkor egészen egyszerűen nem lesz koldus."
Ja. Akkor nagyobb valószínűséggel fog normális embereket megtámadni.
Rehab kéne ezeknek vastagon,csak a buzi kormányok eltapsolták a pénzt és nincs miből bazzeg.

@hagyma: Rendszerváltás előtt volt rendőrség aki bevigye őket. Az kéne most is...

vhm 2009.03.04. 20:31:49

szerintem is azért vannak ott, mert megéri ott lenni.
ha nem kapnának pénzt, elmennének onnan.

ciluvagyok 2009.03.04. 20:49:01

Én rég rájöttem a megoldásra:
Egy csomó régi (orosz) laktanya van Pest megyében, bazi nagy gyakorlótereppel, elhagyatva. Namármost:
1: hajléktalanokat összegyűjt
2: földművelés alapjait megtanít
3: hajléktalanokat kitelepít laktanyába
4: és voálá: megtermelik maguknak a kaját, felújítják az épületeket (hiszen maguknak csinálják) és nem a saját kakájukban fekszenek a Mexikói úti földalatti végállomáson, hanem VAN tennivalójuk napközben.
És ezt most mért nem lehet így csinálni?

a darus 2009.03.04. 20:52:56

Hasonló élményem volt az erzsébeti TESCO-nál Ofélia,kérdésemre,hogy miért nem megy el dolgozni,idézem:"nem vagyok hülye ennyiért dolgozni"és elkezdett szemtelenkedni. A rendőröket meg ne bántsa senki,mert azok nagyon elfoglalt emberek,hiszen az összes autóst nekik kell ellenőrizni,ha kell naponta többször.Ebből van bevétel.a darus

a darus 2009.03.04. 20:56:22

Zéro tolarencia az autósokkal szemben,de szabadkéz a bűnözökkel szemben,mellett? Sötétedés után hova tünnek? Vagy átadják a pályát a bűnözöknek.a darus

Circus 2009.03.04. 21:20:55

@ciluvagyok:
na igen. Ugyanezt lehetne bármilyen kevéssé lepusztult tanyán, vagy kistelepülésen is...

Kedvenciem, szintén erzsébeti Tecsó:
1, kocsigyűjtővel szemben parkolunk. Kipakolás, már közelít az alany. Megkérdi, visszatolhatja-e, mondom, köszi, kb öt métert képes vagyok menni én is. Mire ő ez nem a szívességről szól. He? ...
2, helyzet kb ugyanez, de egyszerre három közelít, ahogy kiléptünk a hidegre. Első már a kijáratnál, kösz, nem. Nekiállunk ki/bepakolni, jön a második és a harmadik, majdnem egyszerre érnek oda, megállnak egymás mögött. Második kérdezi, mondom kösz, nem, visszatolom magam. Fickó el, harmadik közelebblép, kérdezi visszat... itt kezdtem üvölteni, pedig nem szoktam, hogy süket vagy, b+, sorbaálltok, nem hallottad, stb... Utólag már csak röhögök az egészen.
3, Hungária körút: Népligettől Árpád hídig 5 kereszteződésben jöttek oda. harmadiknál már agresszív kezdtem lenni, és jeleztem, hogy ha minden kollégájának adnék itt a felvonulási területen, nekem mi marad?
és még folytathatnám, de minek... sajnálom őket, de...

csetlikbotlik 2009.03.04. 21:46:09

Rendőröket feleslegesen kérem nem bacctatni! Csak annyit tehetnek amennyit a törvény enged, márpedig semmilyen törvény alapján nem vihetik el a hajlékonyokat. Az meg, hogy hová tűnnek, nos akkora a létszámhiány (a végrehajtó állományban, nem az íróasztalmellettkönyöklökéssemmitsemteszek állományban), hogy pl. Budapest egyik bűnügyileg igen fertőzött kerületében éjjelre összesen két járőrpár jut. Csoda, ha nem ütköznek beléjük az emberek lépten-nyomon? Mert annak a négy embernek kell kimenni a csb-hez, koccanáshoz, mindenhez. Nem csodálom, hogy kevesen vannak, havi 80.000.- Ft fizetésből nem leányálom megélni, főleg ha nem szállón laksz és családod is van. A hajléktalanok kérdése nem rendőri probléma hanem társadalmi, ezt tudomásul kell venni. Persze, hogy az átkosban bevitték őket, mert akkor még volt kmk. Most mit csináljanak velük??? Ezeknek az embereknek tényleg rehab kéne, de aki már hosszabb ideje az utcán él, kevés eséllyel tér vissza a normális életbe. Mert mivel lehet kordában tartani? Nem műveled a földet, nem illeszkedsz be? Esetleg módosítják a Btk-t, hogy ebben az esetben lecsukhassák? Mit érnek vele egy olyan embernél, akinek a börtön luxus ahhoz képest ahogy az utcán él? Röhög egyet és baccik földet túrni ha megélhet anélkül is. Egyébként kövezzetek meg, de azt sem tartom sokkal különbnek, aki kamu papírral leszázalékoltatja magát aztán vígan melózik feketén. Mert az ő nyugdíját ugyanúgy mi fizetjük meg, csak nem húszforintosonként adjuk át neki mint a koldusoknak.

Tsabi 2009.03.04. 21:47:14

nagyobb varosokban van par keregeto itt is, de altalaban nagyon normalisak, megelhetesi bevasarlokocsitologatokrol itt nem lehet hallani. Itt a hajlektalannak van kis kituzos igazolvanya a varostol, hogy o hajlektalan, vagy adomanyos ujsagot arul, vagy a kutyajanak gyujt kajara, vagy mittomen. De mondjuk egy masfel km-es setaloutcaban mondjuk olyan 3 ilyen van. Volt olyan, hogy minusz 5 fokban all a szerencsetlen egy vekony kabatban, a kutyaja meg bebugyolalva pokrocokba, hogy legalabb o ne fazzon. vittem neki kavet a kozeli kavezobol, megkoszonte szepen.. az erem masik fele, mostmar a romanok ide is exportaljak az agresziv csonkolt gyerkocoket penzt keresni, de altalaban eleg gyorsan vissza is toloncoljak oket..

Lidérc · http://feldolgozasalatt.blog.hu/ 2009.03.04. 21:51:22

Azért nem avatkoznak közbe a biztonsági őrök, mert a pénztárosok dekoltázsába zoomolnak. :) Kíváncsi vagyok, ha egy vásárló tessékelné ki az urakat esetleg erőszakkal, akkor mi történne, sztem még le is csesznék.

EnZsolt / Paszuly Pista, a derék zöldbablegény 2009.03.04. 22:41:36

Kedves Attila!

A biztonsági őr a bolt területén kívűl nem tehet semmit. Vagyis éppenséggel pont annyit tehetne, mint te, vagyis rászólsz a hajléktalanra, hogy sipirc.

Amihez pedig nincs jogod, de megtehetnéd, hogy felveszel egy munkáskesztyűt, megfogod a csövi grabancát, és kirakod onnan, majd erélyesen rászólsz.

Döntsd el, mit választasz.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.04. 22:48:02

Jé. Pont tegnap jártam ott és tényleg. Gusztustalan ami ott van. Mondhatni blöe.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.04. 22:54:35

Egyébként szerintem ez nem akkora probléma.

El kell küldeni a rákba (homárba esetleg) őket és kész. Én nem adok semmit senkinek. Majd ha úgy döntök, hogy támogatom az alkoholizmust, akkor az enyémmel kezdem, nem a máséval.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.04. 23:10:06

@megélhetési sünöző / Дегелхетеши шунозо:
Én sem szoktam adni koldusoknak. De nem is ezért írtam most, hanem azért, mert hibásan írtad az orosz szöveget. Az első betű ugyanis, az orosz D, és nem az M. Nem bántásból írom, hanem meg akarom előzni azt, hogy egy okostojás kicikizzen.
Ezek szerint én vagyok az okostojás?:)))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.04. 23:22:24

@Jani haverja: baszki, nekem is gyanús volt. és így szerepelt azon a honlapon, amiről lenéztem! és elgondolkoztam, hogy én vok a hülye hogy d-re emlékszem??? és nem! KÖSZI!!!!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.04. 23:28:16

@megélhetési sünöző / Дегелхетеши шунозо: Hát ez hihetetlen. Ezek szerint az oroszok sem tudnak már oroszul:)))

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.04. 23:28:42

mikor lehet elsőzni?
nincs itt senki?
szily szabin van?
akkor utolsózok

UTOLSÓ

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.04. 23:31:33

@Jani haverja: Jahh, muhaha! :-D
mindegy, én javítottam. most már jó?
Harasó?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.04. 23:31:50

@megélhetési sünöző / мегелхетеши шунозо: Na, így már pompás!!!!!!!
Sajnos én még abba a korosztályba tartozom, akinek a főiskola 1 évével együtt összesen 9 évig nyomták a fejébe az oroszt. De nehogy azt hidd, hogy meg tudnék mukkanni:) Ezért érdemes volt 9 évig elb@szni rá az időt:(
EZ FONTOS!!!!!!!!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.04. 23:42:51

@Jani haverja: :-)
én viszont nem tudok oroszul, csak pár szót...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.05. 00:08:44

@megélhetési sünöző / мегелхетеши шунозо: Még a végén tényleg nem lesz új poszt. Pedig ezekkel a nicknevekkel lenne jó igazán elsőzni:))))
Mondjuk az enyémet lehet, hogy kitörölnék:(((

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.05. 00:16:59

@Jani haverja Eдeфан ЕЗ ФОНТОШ!!!: sajnos nem lesz éjszakai post. szily el van tűnve, és csak ő szokott éjszaka itt tobzódni.
kár...

P.S.: Eдe фopэвэp!!!!

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.05. 00:18:57

ez nem így helyes: эдэ ?

mármint a sima e az "je"-nek ejtendő, vagy én vagyok a hü"je"?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.05. 00:21:28

@megélhetési sünöző / мегелхетеши шунозо: Hogy egy kicsit on is legyek:
Balatonfüreden szerintem azért nincsenek hajléktalanok a parkolókban, meg a lámpánál, mert valaki hozzájuk vágta a vendégektől elkobzott bográcsokat. Erre a hajléktalanok jól megijedtek, és az első menetrendszerinti vitorlással, akarom mondani vonattal hazamentek Budapestre.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2009.03.05. 00:23:14

@megélhetési sünöző / мэгэлхэтэши шунозо: Az általad írt betű, az Z betű. Az E betű ugyanaz, mint nálunk. Én legalábbis úgy emlékszem.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.05. 00:24:43

@Jani haverja Eдeфан ЕЗ ФОНТОШ!!!: sztem azért nincsenek, mert ha "netuddki" meglát akár egyet is, lepuffantja a lugerjével.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.05. 00:25:49

nahh megyek, alszom egyet a nem műemléki környezetemben. Nem szálloda, nem tanya, csak pihenésre alkalmas üdülőhá...izé...lakás.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.05. 00:27:00

@Jani haverja Eдeфан ЕЗ ФОНТОШ!!!: ennyire szar az a honlap?
mostmár tényleg szarjanak cirillbetűmintás terhes vérsünt.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2009.03.05. 00:28:24

...a forradalom úgyis falhoz állítja majd őket.

Na, tényleg lépek!

DFH 2009.03.05. 01:45:46

@csetlikbotlik: igazad van, én is beszélgettem már hajléktalannal, teljesen kultúrált volt, 3 nyelven beszélt folyékonyan (tehát nemcsak az előre betanult szperszomcséééndzs?? mondat) stb. De sajnos tény hogy több a sajthibájából lezülött, fogatlan alkesz... Emlékszem nyáron kint voltam párommal a városligetben, elkezdett szakadni az eső, bementünk valami ereszszerű dolog alá, ahonnan kijött a csöves mp3lejátszóval a kezével, elkezdett üvöltözni hogy miafasztkeresünk ott, azán ránkrontott valami husánggal. Mondjuk nem vagyok rá büszke, de pofánvertem és kussolt. Sajnos tényleg az ilyen erőszakos fasztirpákból van több. De ettől függetlenül (és mindenféle lelki defekt és megcsalás vagy egyéb nélkül) én is szoktam "adakozni", mert megszánom na. Akkor is ha maffia akkor is ha nem, mert ha maffia, akkor meg még jól összeis verik csórikámat amiért nem volt elég "hatékony". Ez van, ezt nem nekünk kéne megoldani, van erre egy megválasztott kormányunk. :)

DFH 2009.03.05. 01:46:48

*sajáthibájából... :) nem sok embert láttam aki a sajt hibájából lett hajléktalan, hacsaknem a sajtmester mikor elbaszta a pannóniát...

DFH 2009.03.05. 01:58:02

@Jani haverja Eдeфан ЕЗ ФОНТОШ!!!: igen az e betű marad e betű... én ugyan pofátlanul fiatal vagyok mégis rámkényszerítettek 3 év orosztanulást. :) De már csak a cirilbetűk maradtak meg. :) meg az hogy tavaris ucsice nyikto nyé átszuszvujet. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2009.03.05. 05:50:43

na mivan mingya reggel6 nuit a spar meg minden oszt sehol senki
ezert tart itt...
en meg vegeztem meg egy sor, oszt alvas
valaki elsozzon helyettem

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 06:37:10

@hagyma: Látod te most végzel én meg most kezdek...
Utáááálom a nappalost!

@csetlikbotlik: "Egyébként kövezzetek meg, de azt sem tartom sokkal különbnek, aki kamu papírral leszázalékoltatja magát aztán vígan melózik feketén. "
Van ebben valami...
Rokkantkártyás parkolók?
Megélhetési segélyért sorbaállók?

@Jani haverja Eдeфан ЕЗ ФОНТОШ!!!: Vitorlás vonattal? Bár a MÁV járatoknál még az is lehet hogy gyorsabban közlekedne.

Ofélia . 2009.03.05. 07:06:29

Jó reggel mindenkinek ma csak 30 szor lejmoltak le cicigire a madács tér és a gellért között:(((

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 07:21:09

@ofélia: Ezért nem kell Pesten lakni :D

Engem egyszer sem lejmoltak le így Pécs közepe és a széle között... Bár lehet azért mert autóval járok?

De egyébként amikor a városban mászkálok se nagyon jönnek oda kéregetni. Pedig a fellépésem közel nincs a határozotthoz.

Ofélia . 2009.03.05. 07:30:19

@ColT: Na látod ha villamossal jöttem volna a lejmolók száma egy nagyságrendel csökken de az idő szép sétálni meg érdemes...

Tényleg mi van a nádorral??

Diákkorom legjobb helye volt:))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 07:40:23

@ofélia: Szép barackszín-narancssárga-szerű színe van, belül meg lepukkant. Bár bemenni nem nagyon lehet.

Viszont én kb. 7km-re dolgozok a lakhelyemtől, és reggel 5kor sétáljon a halál... Este hatig itt leszek úgyis.

Ofélia . 2009.03.05. 07:59:02

@ColT: Na ennyit a kultúrális fővárosrol:(((

A főtéri lovat nem loptákmég el??

Ja a nádor aztmeg ki lopta el???

birdlady 2009.03.05. 08:08:25

Akkor kell menni teszkózni, amikor esik az eső. Olyankor soha nincsenek ott a kocsitologató csövesek...

Impega 2009.03.05. 08:09:02

Palinkas, kiabalos, szep jo reggelt! Itt is lejolmank, na nem a faluban, hanem a varosban. Hol cigi, hol penz. Minden nagy jo par koldus van. Nemelyik igen ijeszto.

George Jung 2009.03.05. 08:27:36

@Pepe83:
Az honnan derül ki, hogy a maffiánál köt ki? Komolyan érdekel. Persze, én is hallottam már koldusmaffiáról, és láttam is Mercibe szálló koldust... ...'95-ben utoljára.
Az, hogy "fent olvasható" az ehhez elég kevés.

☺ágica (törölt) 2009.03.05. 08:46:53

Pécsett van egy, khm, kisebbségi hölgyemény, ő a kedvencem. Buszmegállókra szakosodott, és engem valahogy mindig megtalál. Én persze soha nem adok neki, egyrészt mert több ruhája van, mint nekem, másrészt soha nem koszos, büdös...szóval, annyira nincs rászorulva. Az egyetlen baja, hogy sántít. És mivel nem adok, változatos szitkokat kapok cserébe, hogy "folyjon ki a szemed", "vakulj meg"...Ha rossz napom van, visszaszólok, hogy "de csak utánad". Olyankor nagyon gyorsan odébbáll...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 08:52:30

@☺ágica: Jajj azt ismerem. Már annyiszor megátkozott mint állat.
Mondtam neki már hogy ennél rosszabb már nem lehet, tök feleslegesen próbálkozik (akkor még nem volt ilyen jó melóhelyem :) )

Hogyhogy több ruhája van mint neked? De az mindig rajta van az összes :D

Gumidomino 2009.03.05. 08:56:15

Tényleg mi tartjuk fenn a koldulást ha támogatjuk, de a múltkor a szentendrei úti auchan parkolójában egész jól elbeszélgettem egy 60 körüli józan csövivel amíg a párom a kocsiba pakolt.
Ő is azt mondta amit mindenhonnan hallani hogy a szállón egymás szemét lopják ki. A lábáról lelopták a cipőt amíg aludt!
Azt hinné az ember saját magáról is, hogy soha nem süllyed ennyire mélyre, aztán ha odakerül, kiderülhet hogy ennél még mélyebbre is lehet erkölcsileg.

Viszont a villamosmegállók lépcsőin üldögélő csöviket (margit híd, árpád híd) én is utálom. Mész lefele azt hirtelen ott nyújtja ki a lábát az orrod előtt. főleg a margit hídnál ahol keskeny a lejáró.

a múltkor az erzsébet tescónál egy viszonylag fiatal hajléktalan talált meg, hogy adnánk-e neki pénzt, itt laknak a parkolón túl abban a sátorban, én meg arra gondoltam, hogy szegénynek minek pénz mikor a sátorban a mínusz tizenöt fokos éjszaka alatt úgyis megfagy?
de ha találkozott azóta más is velük akkor biztos nem fagytak meg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.03.05. 09:04:42

"A lábáról lelopták a cipőt amíg aludt!
"
Hogy lehet olyan mélyen aludni józanon :)

☺ágica (törölt) 2009.03.05. 09:04:45

@ColT: Na jó, enyhe túlzás:), de kétszer ugyanabban még nem láttam:)

A másik favorit az az öreglány, aki mindig árul vmit, és baromi erőszakosan tukmálja a portékáját. Közben előadja, hogy mennyire szegény, az aranylánc meg lóg a nyakában...Na, ő szokott még nagyon sok szépet és jót kívánni:)

Pepe83 (törölt) 2009.03.05. 09:10:38

@George Jung:
Nem tűnik fel neked, hogy számos koldus "testi hibája" egyszerűen nem lehet baleset következménye. 90 fokkal elfordult lábfejek, kicsavarodott alkar, stb. Mind azt jelzi, hogy csecsemő korukban megcsonkították őket.
Ha jársz Romániában, látni fogod, hogy ott aztán virágzik a "biznisz".
Még a vasúti sorompóknál is odabicegnek hozzád a szerencsétlen 10 év körüli gyerekek, hogy pénzt kérjenek.
Természetesen komoly bizonyítékaim nekem sincsenek, de ha egy kicsi is igaz a dologból akkor......

jusztlacika 2009.03.05. 09:13:26

Tudom bunkó dolog, és sokan nem szeretik, de jöttem elsőzni!!! FONTOSCH

☺ágica (törölt) 2009.03.05. 09:18:47

@Pepe83: ezt én is hallottam, sőt úgy rémlik, mintha a TV-ben is lett volna egyszer, de nem emlékszem pontosan. Mindenesetre el tudom képzelni, hogy igaz...

szemig jimmy 2009.03.05. 09:21:18

@jusztlacika: na neked se adok huszast!
amúgy egyszer udvariatlanul akartam elhajtani egy csövit a moszkva téren
elkezett velem kiabálni,hogy neki jogai vannak
odébbmentem de jött utánam
aztán amikor már nagyon fröcskölt a nyál a szájából és azon gondolkoztam hogy gyomronrúgom vagy mi, akkor a haverja elkapta a kezemet hátulról
azt se tudtam hogy ott van!
azóta vigyázok

Ofélia . 2009.03.05. 09:22:20

@☺ágica: Szerintem igaz mivel nem egyszer láttam hajnalban a deákon, hogy a szokásos fazonok a szokásos(nem olcsó) kocsibol telepítették a windows helyett a bólogató nőt az kisdeddel:((((

nyúzott arcú lány 2009.03.05. 09:25:45

Hétvége van, hogy nincs új post?

☺ágica (törölt) 2009.03.05. 09:26:10

@ofélia: na, igen. Ezen tudok még kiakadni, amikor egészen pici, pólyás kisgyerekkel kéregetnek, akár mínuszokban is:(((

Impega 2009.03.05. 09:28:12

@nyúzott arcú lány: Lehet a dugoban, a buszban szorongatnak.

Ofélia . 2009.03.05. 09:33:54

@Impega: És hajléktalanok összekenték a szélvédőjüket:))

Nehogymár buszon....

szemig jimmy 2009.03.05. 09:35:52

@nyúzott arcú lány: már van :)

Messidor 2009.03.05. 10:37:06

"Helyére tolhatom a kocsit?"-Igen,ha adsz egy százast.Egyébkén én már a Sparnak kétszer írtam a honlapjukon,egyszer sem válaszoltak.

Gumidomino 2009.03.05. 11:07:19

@ColT:
nem hiszem, hogy mindig józan, de amikor beszéltünk az volt. :D

szerintem ilyen életet nem is lehet színjózanon bírni. :(

lalamia (törölt) 2009.03.05. 15:30:54

Az összes kommentről az a véleményem, hogy ez Budapest.

V · http://www.youtube.com/user/SpaceNinja88 2009.03.05. 16:19:06

@☺ágica: Csak nem a kertvárosi városrészben? Mert én egy tolókocsisra emlékszem határozottan, miközben a Csontváry utcai Spar előtti megállóban vártam az 1-es buszt.

☺ágica (törölt) 2009.03.05. 16:35:28

@Visor: hmm, az 1-es busz! De jó is volt nyomorogni rajta minden reggel:) Egyébként Kertvárosban még nem találkoztam eggyel sem.

macsi84 2009.03.05. 19:06:40

jajj, pécsi buszmegállós nénit én is ismerem, ő még hagyján, hanem van egy bolond, szintén pécsen,aki beszél magában, vmi rádiót cipel, és sokszor apácának öltözik, meg olyan fityula van a fején mint a lui de funes filmek szereplő, mondjuk szerintem ő már inkább félelmetesen bolond. az öreg cigányasszony nem :)
meg van egy buszozós vénlány, fehér hajjal és agyon sminkelve mint egy transzfesztita, ő meg csak buszozgat, meg beszél magában, de már őt is sokan ismerik. úgy látszik ez a város már csak ilyen. ceglédnek egy hasonló "híressége" még, újságban is szerepelt :), egy utcaseprő, csilingelős-1000bigyóval ellátott biciklijű férfi, de ő legalább dolgozik, de mindenkinek köszön és mindenki ismeri.vmi doktor/ügyvéd befogadta hogy ne legyen hajléktalan, cserébe kertet rendez neki.:)

LacusBP 2009.03.06. 19:29:41

Megapark Tesco csöveseit én is megtapasztalom nap mint nap (mellette dolgozom a MM-ban). Nincs olyan nap, hogy ne menne a cirkusz a kutyás nagyhangú "alfahím" csövi meg a kurvája közt. Amikor kimegyek kajáért, egyből el is megy az étvágyam. Mostmár akkor is érezni a bűzüket, amikor épp nincsenek ott. Fagypont alatt meg még be is költöznek a bejárati ajtók közé (legutóbb már a kajáldáknál az egyik asztalra ráborulva józanodott az "alfahím"!). Évek óta ott vannak már. Nem csinálnak velük semmit. Időnként, amikor fenyítést kapnak a Tescotól/rendőröktől, átköltöznek a MediaMarkt elé. Aztán vissza Tesco.

lótumfaktum 2009.03.06. 22:45:52

@LacusBP:A kétlaki növények vándorlásra képesek ,fejlődö typ.emberből már nem is állat, nagyságrendekkel .egyszerűb lesz : HOMOKAKTUSZ VIRULUSZ BÜZIDUSZ

BlueBear · http://proletarmatrix.php0h.com 2009.03.07. 01:06:04

man@Messidor: Hasonló élményben nekem is volt részem, bár ott nem akart kocsit tologatni az ipse. Megkérdezte, van-e egy ötvenesem. Belenyúltam a zsebembe, elővettem az ötven forintot, majd azzal a lendülettel el is raktam és közöltem, hogy van. Majd továbbálltam. Legközelebb már nem kérdezte meg.

moli 2009.03.07. 11:10:13

@BlueBear: ezt soha nem lehet megunni

BlueBear · http://proletarmatrix.php0h.com 2009.03.07. 11:40:25

Nemsokára rengeteg ember fogja a másik oldalról személni a csöves kérdést, ahogy a dolgok állnak. Ahogy Hofi is megmondta;

-Mi az? Csontsovány és legel?
-Te két hónap múlva

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2009.03.07. 14:55:26

A bizt őr keze meg van kötve a rengeteg ombucman szabadságharcos istennyila és szabadcsapat álltal. A hajléktalannak meg jogai vannak kérem szépen.
Sajnos itt a becsületes embernek meg csak kötelezettségei.
Itt tartunk, hogy ha elzavarnák őket, rögtön az esti kerhír műsorban nyilatkoznának a jogaik sárba tiprásárál, meg jogállam meg minden :(

tuby smith · http://tuba-honlap.blog.hu/ 2009.03.07. 14:59:23

Ja, és 100ból 98 koldus megkapja a fizetésem majd felét, állam bácsi segítségével. Én meg ha egy hétre táppénzre merek menni a fizum nem lesz elég a csekkek feladására.

Mille38 2009.03.09. 21:16:54

Én inkább szoktam venni egy tejfölt meg két zsömlét annak, akiről úgy gondolom, el fogja kérni a kocsit a százassal. A többség elfogadja az élelmiszert. Volt olyan, aki befalta, mire átrakodtam a bevásárlókocsiból az autóba.

NRG44 · http://althir.org 2009.07.01. 06:31:05

Ezek a kurva koldusok általában oláhcigányok szoktak lenni - többet keresnek a koldulással, mintha elmennének dolgozni.

Gumibot a fogsoruk közé, aztán fogda, de az igazi megoldás mégiscsak a munkatábor.
süti beállítások módosítása